Angela Marsons: Gyilkos ​igazság (Kim Stone 8.)

Fülszöveg:

„Amikor a kamasz Sadie Winter az iskolája tetejéről a mélybe veti magát, mindenki tudni véli, hogy öngyilkosságot követett el. Nem sokkal később azonban, amikor ugyanabban az iskolában egy fiú holttestére bukkannak, Kim Stone felügyelő számára már egyértelmű, hogy ezek nem tragikus balesetek. A csapatával a titkok nyomába ered, a rejtély szálai pedig az egyik tanárhoz vezetnek. Mielőtt azonban a nő bármit is felfedhetne mindabból, amit tud, őt is holtan találják. A nyomok alapján akár az sem zárható ki, hogy az egyik diák felelős a halálesetekért. A fiatalkorú elkövetők pszichéjének tanulmányozásakor Kim ismét kapcsolatba kerül az ősellenségével, dr. Alexandra Thorne-nal.”

Kiadó: General Press

Megjelent: 2021

Eredeti mű: Angela Marsons: Dying Truth

Fordította: Szabó István

Oldalszám: 328 (puhatáblás kiadás)

ISBN: 978-963-452-559-2

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tévéműsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

Arról, hogy hány kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék.

Angela Marsons honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről: 

A Heathcrest, egy népszerű magániskola a maga sötét és nyomasztó hagyományaival és generációkon átívelő titkaival. Az iskola falain belül semmi és senki nem az, aminek látszik. Évtizedek óta létező titkos társaságok folytatják korántsem áldásos tevékenységüket az iskolában és azon kívül, hiszen az eskü amit a taggá váláskor mindenki tett, egy életre szólt. Úgy tűnik, a befolyásos tagok – vagy épp hozzátartozóik – miatt a Kártyák nevű kiváltságos csoport tagjai bármit megúszhatnak. Évtizedek alatt soha, semmiért nem vonták őket felelősségre, ami miatt jócskán fájhat a feje a nyomozóinknak

A cselekmény több szálon fut, mégis minden összefügg. A nyomozók munkáját minden lehetséges módon megnehezítik, ám ahogy azt megszokhattuk, a könyv végére minden mocskos kis titokra fény derül, a rosszfiúk pedig így vagy úgy, de megbűnhődnek.

Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és mindig meglepi az olvasót egy újabb csavarral, amin kellő ideig elrágódhat.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet. A nyomozói pedig annyira emberiek, amennyire csak lehetséges. Kim és Bryant legalább annyira jól kiegészítik egymást, mint Stacey és Dawson. Igazán szuper csapat.

A sorozat eddig elolvasott részei közül nekem ez a legerősebb, legnyomasztóbb és legfájdalmasabb kötet. Egyrészt azért, mert többségében gyerekek az áldozatok... Másrészt a könyv végén a szerző bevisz az olvasónak egy olyan övön aluli ütést, ami miatt hosszú percekig alig kaptam levegőt. Sokáig egyetlen szó üvöltött a fejemben: Neeeeeee! Nem bírtam ki könnyek nélkül.

Angela Marsons a legérzékenyebb pontomon talált el. Lélekben kicsit összetörtem és pokolian haragszom. Várnak rám a további kötetek, de tudom, hogy már semmi nem lesz a régi. Most egy kicsit emésztem az olvasottakat és gyászolok. Megpróbálok olyan könyvekhez nyúlni, amik segítenek picit összekaparni a darabkáimat, aztán persze újult erővel folytatom majd az utam Kim Stone nyomozó világában.

Vámos Robi: Never Mind – hagyjuk… nem számít

Fülszöveg:

„TÉNYLEG HAGYJUK? TÉNYLEG NEM SZÁMÍT?

Hanna kívülről nézve sokaknak csak egy kamasz. Csakhogy ő másként látja a világot. Képes észrevenni azt is, amit mások nem. Ezért vette észre elsőként, hogy a kishúga bajban van. És hiába szólt, hiába kérlelt… már késő volt.

A helyzet azóta egyre rosszabb.

Az anyja állandó szorongással küzd, az iskolában kívülállónak érzi magát, a tanárai átnéznek rajta. A barátai meg… inkább csak úgy… vannak.

Ebben a világban még egy plüssnyúl is többet tud az emberekről, mint a pszichológusok.

Most, évekkel később, Hanna megint tudja. És az anyja megint nem hisz neki. A tanárok pedig ismét mással vannak elfoglalva.

Csakhogy Hanna ezúttal már nem hajlandó csendben maradni.

Egy lány története, aki mindenkinél jobban tudja, milyen érzés láthatatlannak lenni. És aki mégis eldöntötte, hogy ha kell, egyedül is megment valakit. De mi lesz az ára annak, ha egy gyerek komolyabban veszi az életet, mint a felnőttek?

Ha neked is volt már olyan érzésed, hogy senki sem ért igazán, akkor ez a könyv biztosan neked szól. Sőt. Lehet, hogy rólad!

Szívszorítóan ismerős, fájóan pontos, mégis gyengéden felemelő regény egy belső világról, amit ritkán mutatunk meg.

Ha elolvasod, rájöhetsz, hogy igazából sosem vagy egyedül. És arra is, hogy mennyire fontos figyelni másokra – és magadra.”

Kiadta: Táblácska.hu

Megjelent: 2026.

Oldalszám: 240

ISBN: 978-615-6746-06-1

A borítóterv a szerző munkája.

A könyvbe beleolvashatsz itt: https://nevermindkonyv.hu/

Vámos Robi író, gyermek+szülő mentor, senior Gyémántbogár coach. Olyan, mint egy tündérkeresztapa, aki szebbé és jobbá akarja varázsolni a világot. Amikor először találkoztam az írásaival, még nem tudtam, ki ő, vagy mivel foglalkozik, a mondatai mégis az elevenembe vágtak. Rákerestem, és azóta követem a munkásságát.

A honlapján a bemutatkozásában van egy rész, amit annyira szeretek, hogy elhoztam nektek: „Én abban hiszek, hogy mindenki egy kicsit varázsló. Egy kicsit bátor, egy kicsit bolond, egy kicsit rendkívüli. És ez az, ami előre viszi a világot. Nem a tökéletesség, hanem a különbség; nem az elvárások, hanem az egyéniség. Mert amikor valaki elhiszi, hogy lehet más, amikor elhiszi, hogy amit érez, az nem gyengeség, hanem szupererő, akkor születik meg az igazi varázslat.”

Ugye milyen szép gondolat?

Legújabb könyve, a Never Mind kicsit más, mint az eddigiek. Nem motivációs vagy edukációs könyv, sokkal inkább egy regény. A szerző a főszereplő lány, Hanna személyén keresztül mutatja be a sokunk által jól ismert kamaszkori szorongást, és támpontot ad a tinédzsereknek, valamint szüleiknek a helyzet kezeléséhez. Megpróbálja áthidalni a generációs szakadékokat, így minden korosztály számára segítséget kínál. Ez a regény kicsit olyan, mint a dolgozathoz a megoldókulcs.

A címben szereplő „hagyjuk… nem számít” kifejezés egy általános reakció a tiniknél (is), amikor azt érzik, hogy a környezetüket nem érdekli a valódi véleményük vagy a fájdalmuk.

Hanna hatalmas terhet cipel, és úgy érzi, egyedül Nyunyu, a plüssnyúl érti meg őt. Persze ott van neki Orsi, Dávid, Mira és időnként Sári, de nekik sem mond el mindent; sokszor csak magában fogalmazza meg, ami a lelkét nyomja. Zárkózott és magányos.

A szüleivel való kapcsolata korántsem tökéletes: az édesanyjával sok a konfliktusa, amiben közrejátszik az az örökölt minta is, amelyet az anya hordoz magában. Olyan tudatalatti érzelmi, viselkedési és kommunikációs sémák mutatkoznak meg náluk, amelyek az édesanya és a nagypapa közötti kapcsolat miatt rögzültek. Ezektől a sémáktól rendkívül nehéz szabadulni – főleg úgy, hogy az édesanya sokáig tagadásban él, és nem látja be a probléma létezését. Az édesapa ebben a feszült környezetben sokszor a békítő szerepét tölti be. Egy alkalommal azonban igazán megmutatkozik, mennyire törődik Hannával: amikor a lány helyére ülve talál egy cetlit, beszélgetést kezdeményez róla. Ebből végül egy valódi, odafigyelős, mély beszélgetés bontakozik ki, ami mindkét félnek rengeteget ad.

A könyv témája nem könnyű, rengeteg érzést hoz a felszínre – bevallom, többször megkönnyeztem.

A kedvenc szereplőm Tamás bá volt, aki fényt vitt a diákok életébe. Nem hétköznapi módszerekkel tanított, a tananyagnál sokkal fontosabbnak tartotta a gyermekek lelkivilágát. Nemegyszer a matematika helyett is beszélgetős órát tartott, amelyek keretében igyekezett oldani a kamaszokban felgyűlő feszültséget. A diákjainak küldött cikkeiben és leveleiben olyan témákat vetett fel, amelyek segítettek a gyerekeknek megérteni az érzéseiket és a mindennapi történéseket. Nagyon tetszett, hogy kihangsúlyozta: a negatív érzések sem cikik, nem kell szégyellni, meg kell őket élni, és meg kell tanulni a helyükön kezelni őket!

Ez egy jól felépített, cselekményekben és érzelmekben gazdag regény, mely tele van fontos mondanivalóval, amire reményeim szerint rengetegen nyitottak lesznek. Számomra is sokat adott.

Ti mit gondoltok?

Szerintetek is nehéz megtörni az otthonról hozott, tudatalatti mintákat?

Nektek volt olyan „Tamás bá” az életetekben, akihez tinédzserként bármivel fordulhattatok?

Ti hogyan kezelitek, ha a környezetetekben egy kamasz bezárkózik és azt mondja: „hagyjuk... nem számít”?

Nektek is van/volt olyan plüssötök, akivel megosztjátok/megosztottátok a legmélyebb gondolataitokat? 

Három éves koromtól a bizalmasom

Ana könyvajánlói - Fredrik Backman: A barátaim

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A többség észre sem veszi azt a három apró alakot, akik ott ülnek a mólón a világ egyik legismertebb festményén. Azt hiszik, a kép csupán a tengerről mesél. De Louisa, ez a zűrös fiatal lány, aki maga is művész, tudja, hogy nem így van. Teljesen lenyűgözi az alkotás, bár még csak képeslapról ismeri, és eltökéli, hogy kideríti a három titokzatos figura történetét.

Huszonöt évvel korábban egy kikötővárosban egy csapat nehéz sorsú tinédzser rábukkan egy elhagyatott mólóra, amely a menedékükké válik, és szinte az egész nyarat ott töltik. Nevetnek, megosztják egymással a titkaikat, dugicigiznek, hűsölnek a vízben. A barátságuk ad nekik erőt, hogy reggelente fel tudjanak kelni, hogy merjenek álmodni és szeretni. Azután egyikük megfesti élete első képét. A festményt később vagyont érő mesterműként tartják számon.

Egy sor igen különös esemény következtében a híres alkotás Louisa birtokába kerül, és a lány útnak indul, hogy megtudja, hogyan keletkezett, és eldöntse, mihez kezdjen vele. Ám minél többet tud meg a kép szereplőiről, annál nyugtalanabbul várja, mi derülhet még ki. Mert Louisa tapasztalatai szerint a boldog vég, ha van is, nem mindig olyan formát ölt, amilyenre számítunk.

Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak című művével vált ismertté. Most végre új regénnyel jelentkezik, amelynek a főszereplőit olyan erős barátság köti össze, ami évtizedekkel később is képes megváltoztatni egy számukra idegen ember életét.

A barátaim című kötet – amely világszerte robbanásszerű sikert aratott – végleg bebizonyítja, hogy Backman már nem csupán „Svédország nemzeti írója”, hanem elfoglalta helyét a világ felejthetetlen mesemondói között.”

Kiadó: Animus

Kiadás éve: 2026

Fordította: Bándi Eszter

Oldalszám: 415

ISBN: 978-963-614-923-9

Fredrik Backman 1981-ben született. Feleségével és két gyermekével Stockholm egyik külvárosában él. Nagyszerű történetmesélő.

Ez a regény egy szép és megható történet a barátságról, emberi sorsokról, a felnőtté válásról, a művészetről. A történetben a festészet játszik fontos szerepet. Mélyen megindító és elgondolkodtató. A meghozott döntéseik következményei elkísérik a szereplőket egész életükben. Nagyon magával ragadó történet. Nagyon sok olyan része van, amiből sugárzik, szinte indaként nyúlik ki a fájdalom, és szorongatja az olvasót, könnyeket csalva a szemébe. Ezért nehéz gyorsan haladni ennek a könyvnek az olvasásával. Nem könnyű úgy olvasni, hogy az ember látását elhomályosítják a könnyek. Nagyon szomorú, jól kidolgozott és szép történet. Örültem, hogy idézetek is voltak benne.

Két idősíkban játszódik a történet. Az egyik egy gyerekkori nyarat idéz fel. A másik huszonöt évvel későbbi eseményeket mutat be. A cselekményt egy festmény indítja el, amelyen három tinédzser egy mólón ül. Visszatekintésekből ismerheti meg az olvasó egy huszonöt éves barátság történetét. A barátok egy felejthetetlen nyarat töltöttek együtt, ami a későbbi életükre is hatással volt. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy az a nyár sok dolgot tartogatott a számukra. Tele volt barátsággal, nevetéssel, ostoba döntésekkel, fájdalommal és halállal. Mégis pozitív érzés hatja át az egész regényt. Tetszik, hogy megpróbálják a legjobbat kihozni a lehetőségeikből. Kiállnak egymásért.

„Gyakran gondolt arra, hogy talán pont ez az igazság: a tinédzser éveink egyszerre foglalnak magukba végtelen világosságot és sötét mélységeket, mert így fogunk tájékozódni a világunkban.”

Louisának fájt az élet, és utálta a valóságot. Az apja még a születése előtt lelépett. Amikor Louisa öt éves volt, az anyja is elment, és sose tért vissza. Gyermekotthonokban nőtt fel. Amikor a barátnője, Hal tizennyolc éves lett, nem maradhatott a gyermekotthonban, és hamarosan meghalt. A Kép a tengerről című festmény C. Jat (művésznév a barátai nevének első betűjéből) első festménye. Louisa egész addigi életében látni szerette volna élőben. Egy véletlen során találkozott a művésszel, aki harminckilenc éves, és haldoklik.

Párhuzam vonható Louisa és a művész között. Mindkettő elvesztett egy barátot, sok erőszakot látott fiatalkorában, és nem szereti, ha megérintik. Amikor festenek, akkor érzik, hogy önmaguk. Akkor érzik magukat teljesnek.

A művész utálta a hírnevet. Négy legjobb barát volt azon a mólón, amikor megfestette a képet. Három fiú és egy lány.

Ted egyike volt a három kamasznak a képen. A művész pedig élete szerelme, aki halála előtt arra kérte, hogy keresse meg Louisát, és adja neki azt a képet.

„A művészet az, amit magunkból hagyunk másokban.”

Ted a művész hamvaival hazautazott a városba, ahol felnőtt. És Louisa elkísérte. Az út során Ted elmesélte neki a barátságuk történetét. A művészet, az elmesélt történetek, a kalandos utazás mind hozzájárult ahhoz, hogy Louisa és Ted élete összefonódjon.

Voltak mellékszereplők, akik bár rövid időre bukkantak fel a történetben, mégis nagy hatással voltak. Mint Christian és az édesanyja, a kalauz, az anyuka a kisbabájával, a taxis...

„Tényleg elképesztően nehéz elmesélni egy történetet, különösen akkor, ha nem ér boldog véget minden szeretted számára.”

Az a sok szörnyűség, amiket átéltek éppen elég tragikus volt. Mégis akadt még valami mellbevágó. Mégpedig az, amikor két tinédzser is azt gondolta magáról, hogy úgysincs jövője. Ez valahogy még megrázóbbá tette az egész történetet. Lehet, hogy nagyon érzelgős vagyok, gyakorlatilag végig sírtam.

Tetszett a gondolat, hogy a négy barát örökké együtt lesz a festményen. Hárman a mólón a tengernél, a művész pedig minden körülöttük. Olyan emberek halhatatlan barátságának szimbóluma a kép, akik erősen hittek és bíztak egymásban. Sohasem hagyták volna magukra azokat, akiknek szüksége volt rájuk. Elgondolkodtató volt, hogy milyen hatással lehetünk egymásra, és hogy az egyének hogyan kapcsolódnak be az élet nagy láncába. Azt hiszem, hogy csak a könyv végén tudatosult bennem igazán, hogy a bajok ellenére mind részesei voltak valami szépnek, sok boldog pillanatuk is volt, és sokat nevettek. Szerintem szép és pozitív hangulatú lezárása van a történetnek.

„A művészet törékeny varázslat, akár a szeretet, és ez az ember egyetlen fegyvere a halál ellen. Minden, amit alkotunk, festünk, amikor táncolunk, és szerelmesek leszünk, mind zendülés az örökkévalóság ellen.”

Roald Dahl: Matilda

Vigyázat! Cselekményleírást tartamazhat.

Fülszöveg:

„Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.

Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti… Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

A Matilda a Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozatának második darabja, amelyet új fordításban, Totth Benedek tolmácsolásában olvashatunk.”

Kiadta: Kolibri kiadó

Megjelent: 2022 (harmadik kiadás)

Fordította: Totth Benedek

Fordítás alapjául szolgáló mű: Roald Dahl: Matilda

Oldalszám: 304

ISBN: 978-963-599-280-5

Illusztrálta: Quentin Blake

Nem sűrűn fordul elő, hogy előbb látom a filmet, mint hogy a könyvet olvasnám, ám most ez történt. Gyerekként láttam először a Matildát (1996-os film), és az igazat megvallva akkoriban elvarázsolt. Láttam egy kislányt (Matilda Wormwood – Mara Wilson), aki azon felül, hogy magas intelligenciával rendelkezett, varázserővel bírt. A gondolataival mozgatott dolgokat. Emlékszem akkoriban úgy gondoltam, hogy ez mennyire menő már… Na jó, a varázslat most is menő. Ki ne akarna tárgyakat mozgatni pusztán a gondolataival, illetve egy ujjmozdulattal? Mivel élénk képzelettel rendelkeztem, nem volt nehéz beleképzelnem magam Matilda helyébe. A film szereposztása szerintem kiváló lett, Danny DeVito tökéletesen hozta a rosszindulatú, kapzsi gazembert (Harry Wormwood), akit semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél könnyebben és gyorsabban meggazdagodjon, és nem érdekelte, ha ehhez mocskos módszereket kellett alkalmaznia.

Most, évekkel később kíváncsian és lelkesen vettem kézbe a könyvet, melyből az általam oly szeretett film született. Azt hittem, egy nap alatt kiolvasom, de meg kell vallanom, hogy nem így történt. Rettentően idegesített ugyanis, hogy lefordították a neveket is. Talán, ha nem láttam volna filmet, akkor nem zavart volt ez a dolog, ám így nagyon. Néhány oldal után le kellett tennem, mert nem igazán sikerült a lényegre koncentrálnom, mindig félrevitt, hogy fejben kijavítottam a neveket.

Egyébként érdekelne, hogy miként lett Miss Jennifer Honey-ból Czukor Janka, Miss Agatha Trunchbull-ból Dorong kisasszony, vagy épp Wormwood-ékból Lonczék. Értem én, hogy gyerekkönyv, és szerették volna könnyebbé tenni az olvasást a kisebbeknek, de például erre lehetett volna a könyv hátuljában található üres oldalak egyikét felhasználni, és az eredeti nevek mellé feltüntetni a kiejtésüket, ahogy néhány régebbi könyvnél tették azt más kiadók.

Mint ahogy azt már megszokhattuk, a könyv és a film között vannak kisebb-nagyobb eltérések, ami a történet cselekményszálát illeti, ám lényegében azért egyezik.

Adott egy nagyon okos és tehetséges kislány, akit elhanyagolnak a szülei. Egészen pici korától egyedül hagyták otthon, magának kellett gondoskodnia az ételről, szórakozásról. A való világban felnőtt fejjel ezt hívjuk kiskorú veszélyeztetésének.

Matilda olyan, mint egy kis szivacs, mindent magába szív. Mire iskolába kerül, ír, olvas, számol, minden érdekli, rengeteget olvas, és fejlett az erkölcsi és igazságérzete.

Ezért aztán amikor elég idősnek érezte magát, úgy döntött, ha igazságtalanságot tapasztal, azt megtorolja. Ebben lett segítségére az újonnan felfedezett különleges képessége is.

A könyvet körüllengi egyfajta szomorúság, ugyanakkor bőven akadtak mosolyfakasztó jelenetek is.

A pozitív szereplők abszolút kedvelhetőek, és Roald Dahl-nak sikerült egy olyan főgonoszt kreálnia, akit válogatás nélkül mindenki nyugodt szívvel utálhat.

Bár a könyv egy ifjúsági fantasy regény, és alapjáraton gyermekeknek íródott, szerintem a komolyabb témakörök miatt (lelki és fizikai bántalmazás, csalás, stb.) remek beszélgetésindító lehet az idősebbek körében is.

A kisebb-nagyobb zavaró dolgokon felülemelkedve egy igazán élvezhető regényt kaptam, bár számomra most a film verzió áll az első helyen.

Vámos Robi: Nicsak, ki BESZÓL?! - Kezeld profin a beszólásokat és ne magadban keresd a hibát!

Fülszöveg:

„Látlak, ahogy magadba roskadsz, mert megint odaszúrtak.

Hallom a hangod, amikor csak annyit mondasz, jó, hagyjuk.

És látom a szülőt is, aki este hiába kérdezi, mi bánt, a gyerek csak vállat von.

Előttem van a barátod, aki zavartan áll melletted, amikor beszólnak neked.

De téged is felismertelek, aki kimondod azt a mondatot, ami másban még napokig sajog.

Mind itt vagytok.

Ez a könyv valamennyi szereplőnek tartogat valamit. Pajzs a gyereknek, kapaszkodó a szülőnek, útmutató a barátnak, és tükör annak, aki bántani szokott.

Olvasd el, és változtass a szavak erején, hogy többé ne mérgezzenek, hanem erősítsenek.

Manapság a gyerekek a bántókat „hater”-nek hívják, a mérgező mondatokat pedig „toxic”-nak. A hater az, aki beszólással próbál erőt mutatni, a toxic pedig minden olyan szó, ami lehúz és rombol. Ez a könyv megtanít felismerni őket, és erősebbnek lenni náluk.

Vámos Robi

Mindannyiunk fejében ott kísért egy mástól kapott ártó mondat, amit soha nem felejtünk el. Egy odaszúrt „béna vagy”, egy csúfolódó „úgyse viszed semmire” vagy egy kegyetlen „miért így nézel ki?”. Ezek évekig cipelt terhek, hiszen a világ legkegyetlenebb fegyverével, szavakkal lettek ránk szórva.

Vámos Robi új könyve szókimondóan és nagyon is mai példákkal mutatja meg, mi történik, amikor valaki beszólogat, és ami még fontosabb, mi zajlik bennünk utána.

Robi nem mismásol, hanem megfogja a kezünket és megtanít, hogyan védjük meg magunkat a bántó szavakkal szemben. Hogyan álljunk ki magunkért, miért ne higgyünk el mindent, amit mások ránk akarnak húzni, és miként szabaduljunk meg attól, ami eddig gúzsba kötött.

Mentőövet dob azoknak, akik fuldokolnak a bántó szavakban, tükröt tart azok elé, akik végre tisztán akarnak látni, és kulcsot ad olyanoknak, akik bezárva érzik magukat a régi mondatokba. Egyúttal pedig védőburkot von azon olvasók köré, akik meg akarják őrizni az önbizalmukat ebben a felszínes és egyre zajosabb világban.

Ne hagyd, hogy mások szavai írják a történetedet, vedd át végre az irányítást!”

Megjelent: 2025. október 15.

Kiadta: Táblácska.hu Kft.

Oldalszám: 352

ISBN: 978-615-6746-04-7

Kötés: keménykötéses

A könyvben szereplő illusztráció és borítóterv a szerző munkája.

A könyv hivatalos oldala, ahonnan meg is tudod rendelni: https://nicsakkibeszol.hu/

Vámos Robi író, gyermek+szülő mentor, senior Gyémántbogár coach. Olyan, mint egy tündérkeresztapa, aki szebbé, jobbá akarja varázsolni a világot. Amikor először találkoztam az írásaival, még nem tudtam ki ő, illetve azt, hogy mivel foglalkozik. Ugyanakkor a mondatai az elevenembe hatoltak. Rákerestem, s azóta követem a munkásságát.

A honlapján a bemutatkozásában van egy rész, amit annyira szeretek, hogy elhoztam nektek: „Én abban hiszek, hogy mindenki egy kicsit varázsló. Egy kicsit bátor, egy kicsit bolond, egy kicsit rendkívüli. És ez az, ami előre viszi a világot. Nem a tökéletesség, hanem a különbség; nem az elvárások, hanem az egyéniség. Mert amikor valaki elhiszi, hogy lehet más, amikor elhiszi, hogy amit érez, az nem gyengeség, hanem szupererő, akkor születik meg az igazi varázslat.”

Ugye milyen szép gondolat?

Ez a könyv elsősorban a verbális bullying (szóbeli zaklatás, bántalmazás) elszenvedőinek szól, egyfajta mankó, mely segít megérteni, hogy a beszólások, amik érnek, nem minket minősítenek, hanem a bántalmazót. Ahogy abban is segít, hogy helyesen kezeljük az adott szituációt. Megértéssel fordul a gyerekek felé, érezteti velük, hogy nincsenek egyedül a problémáikkal. Valós példákat vonultat fel a könyveiben, melyek segítenek megoldást találni az adott problémára. Eszközt ad a szülőknek, hogy támogatni és segíteni tudják a csemetéiket. S nem utolsó sorban segít a felnőtteknek, akiket egykor szintén gúnyoltak, csúfoltak, hogy feldolgozhassák a régmúlt sérelmeit, és helyén kezeljék a következőket, ezzel is biztosítva a mentális egészség megtartását.

Napjainkban rengetegen esnek áldozatul a verbális bántalmazásnak, előfordul az élet minden területén, és sokszor nem is tudatosul az elkövetőben, hogy mérgező a viselkedése. Bár ez a könyv elsősorban a bántalmazások célpontjainak szól, jó lenne, ha némely bántalmazó is kézbe venné, és elgondolkodna a benne olvasottakon.

Vámos Robi őszintén és közvetlenül közelít az olvasóhoz, sokszor humorral fűszerezi mondandóját, ezzel oldva mindenkiben a láthatatlan görcsöt. Pozitív, motiváló hangvételű írása fényt gyújt a sötétben, reményt ad, elhiteti, hogy lehet jobb.

Szeretem, ahogy megszólítja az olvasót, kicsi és nagy egyaránt azonosulni tud a mondandójával. Saját életéről is mesél, s ekkor tudatosul benned, ő tényleg megért. Nem csak mondja, de tényleg érti, hogy mi bánt, ráadásul nem hülyéz le miatta, nem mondja, hogy ne foglalkozz vele, sem azt, hogy tedd már túl magad rajta, hanem megfogja a kezed, és végig vezet az úton. Segít, tanít, felszabadít. Érezteti, hogy nem vagy egyedül. Persze ehhez kellesz te is. Hogy elhidd, képes vagy rá, nálad a megoldás kulcsa, és bárki bármit mond, igenis értékes vagy! Akkor is, ha kilógsz a sorból. Sőt… akkor igazán. Különcnek lenni nem ciki!

Tetszett a könyv tagoltsága, átláthatósága, könnyed nyelvezete, még ha a téma nem is oly könnyű. Tetszett, hogy ennyi témakört ölel körül, hogy minden témát alaposan körbejár. Kapaszkodót ad és más nézőpontból világít meg helyzeteket.

Az ember hajlamos elhinni, amit sokszor hall, legyen az jó vagy rossz. Engem is rengeteget bántottak, én voltam a pápaszemes, a kövér disznó, a könyvmoly kiscsaj, stb., a suliban sportot űztek abból, hogy beszólogassanak. Egyszer hallottam, hogy még fogadást is kötöttek, hogy melyiküknek sikerül hamarabb megríkatnia. Előfordult, hogy sikerrel jártak, nem mindig sikerült úgy tennem, mintha nem érdekelne. Azt hittem, ha nem foglalkozom vele, majd abbahagyják. Nem hagyták. Rákapcsoltak. Minél szívósabbnak mutatkoztam, annál keményebbeket szóltak be. Sokszor jöttem sírógörccsel haza. Eljött az a nap is, amikor nem akartam iskolába menni. S bár nagyszerű, támogató szüleim voltak/vannak, nem igazán tudták, hogy mit tanácsoljanak. Az „engedd el a füled mellett”, meg a „ne foglalkozz velük, majd megunják” nem igazán jött be. Igyekeztek dicsérni, hogy jól áll a szemüveg, tudatosítani, hogy olvasni jó, és hogy nem lehet mindenki vékony, a lényeg a testmozgás, a mértékletes és egészséges táplálkozás. Ám ez nem oldotta bennem az egyre növekvő feszültséget. Elég sokáig nem tudtam, hogyan dolgozzam fel a sérelmeimet. Ugyanakkor tudtam, hogy nem egészséges elraktározni.

Jó lett volna, ha akkoriban nagyobb hangsúlyt fektettek volna az iskolában is a kommunikációra, a segítő kapcsolatokra, az érzékenyítésre, illetve lehetőség lett volna a témában jártas, és a gyerekek igényeire fogékony szakemberrel való beszélgetésre. Vagy ha lett volna egy „korunk Vámos Robija”, aki a könyveivel, gyakorlati tanácsaival átsegített volna a nehezebb periódusokon.

Rá kellett jönnöm, hogy számomra a könyv elolvasása egy újabb gyógyulási folyamat volt. Nem is tudtam, hogy ennyi mindent raktároztam magamban az évek során. A példamondatok során feltűnt, hogy gyakran reagáltam hirtelen, és inkább adtam frappáns választ, mint korrektet. Ezen még dolgoznom kell, de szerencsére soha nincs késő új dolgokat tanulni.

Hálásan köszönöm Vámos Robinak, hogy megírta ezt a könyvet, mert elgondolkodtatott, fejlődésre ösztönzött, és segítséget nyújtott ahhoz, hogy megszabaduljak a feleslegesen cipelt terhek nagy részétől, melyek nem szolgálják a fejlődésem.

A könyvet bátran ajánlom mindenkinek, akinek valaha beszóltak.

Ha úgy érzed, hogy nem bírod tovább, nincs kihez fordulnod, senki nem ért meg, akkor kérlek, hívd a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány ingyenesen hívható lelkisegély-vonal telefonszámát (116-111), vagy írj nekik levelet, esetleg chat-elj velük! https://kek-vonal.hu/ Nem vagy egyedül!

Májusban egy tizenkét éves lány véget vetett az életének, mert a testalkata miatt csúfolták az iskolában. Sajnos egyre gyakrabban hallani az iskolai bántalmazások miatti öngyilkosságokról. Ez egyszerre ijesztő és végtelenül elszomorító.

Ami a bántalmazó szerint poén, az a másik személynek horror.

A Kék Vonal Gyermekkrízis központ szakmai vezetője májusban azt nyilatkozta, hogy a tinédzserek gyakran fordulnak hozzájuk amiatt, mert csúfolják, bántják őket kortársaik. És hogy huszonkét esetben volt szükség azonnali segítségre öngyilkosság veszélye miatt, ami megdöntötte a tavalyi egész éves esetszámot. Mindez májusban. Vajon most hány esetnél járhatunk?

A zaklatás súlyos következménye lehet a súlyos önértékelési probléma, a szorongás, a depresszió, az öngyilkossági kísérlet, vagy akár a véghezvitt öngyilkosság is. Komolyan kell venni!