Fülszöveg:
„A múltat megváltoztatni nem lehet, csak elengedni a fájdalmát.
Anne mindent elért Manhattanben, amiről egy sikeres nő álmodhat, ám a lelkében mégis fojtogató űr tátong. Amikor már nem bírja tovább, a skóciai Loch Lomond partjáig menekül. Nem vágyik másra, csak csendre és megnyugvásra.
Jack a kislányával visszavonultan él a tónál. A régmúlt sebei csendes mederbe terelték az életét, és már nem számít arra, hogy a sors tartogathat számára meglepetést. Anne érkezése azonban alaposan felforgatja a megszokott biztonságát.
Ezúttal a Loch Lomond környéki őszi viharok nemcsak a vizet kavarják fel, hanem a legmélyebben őrzött titkokat is. A két megtört lélek között feltartóztathatatlanul ébredezni kezd a vonzalom, de vajon képesek lesznek egymásba kapaszkodva hazatalálni, vagy a múlt kísértetei végleg elsodorják őket?
Péntek Tünde regénye egy magával ragadó történet gyászról, elengedésről és az újrakezdésről, amely megmutatja, hogy a legsötétebb árnyak közül is van kiút a világosság felé.” Kiadás éve: 2026
Oldalszám: 528
ISBN: 978-963-6833-64-0
A regény első változata 2020-ban született, és ez volt a legelső kézirat, amit Péntek Tünde valaha írt. Nagyjából egy évvel ezelőtt vette elő a régi kéziratot, hogy leporolja és átdolgozza. Skóciába, a Loch Lomond tó partjára álmodta meg ezt a regényét. A hatalmas vízfelületet partján zöld dombok és ködbe vesző hegyek sorakoznak. A tó egyik különlegessége, hogy a környező táj észak felé haladva szinte észrevétlenül változik meg. Délen lankásabb dombok ölelik körül, északon viszont már magasabb, meredekebb hegyek uralják a látképet. A Loch Lomond Skócia legnagyobb édesvizű tava a vízfelszínét tekintve. Több mint húsz sziget tartozik hozzá, és saját dala is van. A „The Bonnie Banks o’ Loch Lomond” ma már szinte ugyanúgy hozzátartozik a tóhoz, mint a hegyek és a szigetek. A címben szereplő „bonnie banks” egyszerűen annyit jelent: „szép partok”. A Mielőtt elmegyek egyik meghatározó helyszíne ez a vidék. A regény a tó őszi arcát mutatja meg, a The Bonnie Banks o’ Loch Lomond című dalnak pedig rendkívül fontos szerepet szánt az írónő. A könyv témája érzékeny, helyenként felkavaró. „Vannak emberek, akik nem azért érkeznek az életünkbe, hogy örökre maradjanak. Hanem azért, hogy valamit megváltoztassanak bennünk.
A Mielőtt elmegyek számomra leginkább erről szól. Arról, hogy mit kezdünk a veszteségekkel, az emlékekkel, amelyeket örökre a szívünkben hordozunk. És arról, hogyan tanulunk meg újra szeretni, újra mosolyogni, újra boldognak lenni, miután a világ már nem ugyanaz a hely, mint egyszer volt - és tisztában vagyunk vele, hogy nem is lehet az.” (Péntek Tünde)
A borító rögtön megfogja az ember tekintetét. Jó ránézni. Amikor elkezdtem olvasni fel sem tűnt, hogy az írónő észrevétlenül magával rántott a történetbe. Minden megvan a regényben, ami elhozza az őszi hangulatot. Olvasmányos, lendületes, jól felépített történet, eleven karakterekkel. A kezdés jól megadta az alaphangot. Érezhetően kidolgozott a cselekmény, érdekes a téma. Meggyőző módon mutatta be a skóciai életet, szokásokat. Tetszettek az ügyesen beépített kulturális részek, érdekességek. Érezhető volt a regényen a rengeteg és alapos kutatómunka. A hangulatos tájleírások részletesek, meggyőzőek. Tünde annyira jó munkát végzett Skócia bemutatásával, hogy a regénye sokkal hatásosabb volt, mint egy útikönyv, valóságossá tette az élményt. Annyira tele van érzelmekkel, hogy nem lehet közömbösen olvasni, és nyomot hagy. Nem könnyű olvasmány. Úgy is mondhatnám, hogy elemi erővel hat az olvasóra, lelkileg megterhelő.
A szemszögeket folyamatosan váltogatta az írónő, így mindkét főszereplő érzéseit és gondolatait megismerheti az olvasó.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Anne azért utazott Skóciába, mert szeretett volna eltávolodni a múltjától. Csendre vágyott, hogy összeszedhesse magát, és kitalálhassa, hogyan tovább. Szüksége volt a környezetváltozásra, és a pihenésre. Szerintem nagyon bátor döntés volt határozatlan időre egy idegen helyre költözni.
„Ahogyan a táj egyre sárgább és rozsdásabb színekbe öltözött, és a hegyek között aranyló levelek kavarogtak a szélben, a testét furcsa érzés kezdte átjárni. A feszültség lassan elpárolgott, kitisztult a feje, és nem tudott másra koncentrálni, mint erre a páratlan szépségű, őszbe hajló vidékre, amely minden kilométerrel egyre vadregényesebb lett.”
Jack asztalosként dolgozott. A munka számára kreatív tevékenység, és egyfajta menedék is volt.
„A tóparti erdő szélén felnőve a fa természetes formái, a kérge alatt rejlő mintázatok és a friss illat mindennapos részei voltak az életének. Sosem vágyott többre, nem akart mást. A fa megmunkálása számára nem csupán munka volt: igazi kreatív alkotás, amelybe minden tudását és érzését képes volt beleadni.”
Anne és Jack megismerkedése izgalmas volt, és már az első pillanattól kezdve vonzónak találták egymást. Mintha egy láthatatlan erő húzta volna őket egymás felé. Sorsfordító találkozás volt. A jellemábrázolásoknak és részletes leírásoknak köszönhetően nagyon könnyű volt elképzelni őket.
Jack, a kislánya, Elsie és Mary néni is nagyon kedvesek, vendégszeretők voltak a nővel. Hamar megkedvelték Anne-t. Nem sokat tudtak meg róla, viszont remélték, hogy megnyílik majd, amíg Marynél lakik. Jack is otthon érezte magát a nagynénje házában. Gondoskodó, jó apa volt. A felesége halála után többé senkit sem akart közel engedni. Anne érkezésével valami megváltozott, felkavarta.
Anne jól érezte magát Marynél. Vonzotta Jack elbűvölő személyisége, és Elsie tündéri bájossága. A kislány sok bájos pillanatot teremtett. Anne nagyon megkedvelte és a szívébe zárta őket. Skócia szépsége és történelme is nagy hatással volt rá.
„A táj csendes volt, megnyugtató és furcsa módon ismerős, mintha a lelke régóta vágyott volna ide.”
Természetesen voltak a történetben negatív karakterek is. Jack anyósa Janet merev, rideg, ellenszenves nőnek tűnt. Elérte, hogy Anne betolakodónak érezze magát. Szörnyen viselkedett a vejével. Megértem, hogy megviselte a lánya halála, de szerintem ez nem ok arra, hogy a keserűségével a mélybe rántson másokat. Bár volt nála ellenszenvesebb, rosszabb szereplő is, a pofátlan idióta Mark.
A Markkal kapcsolatos részek nagyon bosszantóak voltak. Felháborítónak tartom, hogy Mark, és sajnos Jack is úgy gondolta, hogy Anne New York-hoz tartozik, és úgy tettek, mintha tudnák, hogy mire van szüksége a nőnek, mit kell tennie. Olyan volt, mintha beképzelt és tolakodó módon helyette akartak volna dönteni. Örültem, amikor legalább Jack-et kiosztotta miatta. És itt jegyzem meg, hogy szerintem pontosan ezért nem szabad finomkodni, udvariaskodni ilyen szituációkban, mert félreértésekhez vezethet! Persze, hogy Mark az üzeneteivel zaklatta, ha Anne nem volt képes nyíltan elküldeni a fickót a pokolba. Igazából a Markkal kapcsolatos szálat feleslegesnek éreztem, mert nélküle is volt bőven feszültség és bonyodalom.
„Ha az embert veszteség éri, időt kell adni a gyászra. Viszont azt nem szabad hagyni, hogy beleragadjon. Semmi jóra nem vezet, ha dühös vagy a világra, ha a szőnyeg alá söpröd a dolgokat, vagy feleslegesen ostorozod magad. Ami megtörtént, azt már úgysem tudod megváltoztatni.”
A hangulatos, meghitt, megnyugtató családi dinamika jól érződik a gyász fájdalma és az újrakezdés nehézségei mellett. Az olvasó alaposan megismerheti a két főszereplő belső vívódásait. Néha úgy tűnt, hogy az időjárás összhangban van a főszereplők belső viharaival.
„Az élet megy tovább. Bármekkora közhely is, de így van.”
Anne és Jack összeillő párnak tűntek. Átsegítették egymást a sötét pillanatokon, visszahozták egymást az életbe. Amikor együtt voltak valahogy minden a helyére került, békével és melegséggel telt meg. Azokban a részekben, amikben kettesben voltak, vagy hármasban a kislánnyal, tisztán kirajzolódott a boldog, közös élet lehetősége. És ezzel együtt volt még egy fontos gondolat ezekben a jelenetekben, mégpedig az, hogy azokat kell megtalálni, akik megértenek. Lényeges dolog, mert tény, hogy nincs értelme arra várni, hogy az érzéseinket, döntéseinket elfogadják azok, akik nem értenek. Az egy lényeges célkitűzés, hogy megtaláljuk azokat az embereket, akik úgy értenek meg, hogy mellettük önmagunk lehetünk.
Tetszett, amikor Jack elvitte Anne-t a szüleihez. Aranyos és szívmelengető volt, ahogy Jack apjának, Jimnek a születésnapját ünnepelték. A MacDonald klán őszinte szeretettel fogadta, azonnal befogadta Anne-t.
Anne és Jack tökéletes párost alkottak. A kapcsolatuk természetes dinamikája miatt könnyű felismerni az összetartozásukat. Gyengéden szerették egymást. Kettejük közt végig ott vibrált a szenvedély, amit időnként beárnyékolt a múlt, a félelem, és a jövővel kapcsolatos bizonytalanság. Egyik pillanatban még pirul és nevet az olvasó a mókás szituációk miatt, a másik pillanatban már sajog a szíve. Igazi érzelmi hullámvasút. Kevés olyan fejezet van, ahol ne lehetne érezni a múlt sebeinek lüktető fájdalmát, a bizonytalanság okozta torokszorító érzést.
Nem volt könnyű menet, mert vannak olyan részei, amik összetörik az ember szívét. Anne érzelmi viharait túl soknak találtam. Megértettem, mégis sok volt. Viszonylag hamar rájöttem, hogy mi történhetett Anne múltjában, mi az a súlyos titok, amiről sokáig nem volt képes beszélni. Amikor a regény vége felé Jack mesélt annak a bizonyos skót dalnak a történetéről, és Anne végre megnyílt neki, akkor már biztos voltam benne, hogy megrázó lesz, és potyogni fognak a könnyeim (ahogy 2001. szeptember 11-én is, amikor a New York-ban történtekről tájékoztatták a híradók a világot, mi is mélyen megrendültünk).
A férfi feltétel nélküli szeretete és gyengédsége lenyűgöző volt. Jack megtestesített mindent, amire Anne valaha is vágyott, biztonságban érezte magát mellette. Támogatta abban, hogy szembenézzen a múlttal. Ez a szerelem erőt adott neki, és begyógyította a sebeit. Segítettek egymásnak rájönni, hogy még vár rájuk boldogság.
Szerintem Mark megjelenése, és ahogy Anne reagált, amikor Jack védeni próbálta tőle rontott a történeten, azt nem kellett volna.
Szeretem, ha egy történetben minden jól alakul és boldog a vége, akkor is, ha a való életben nem lenne lehetséges, vagy éppen annak ellenére. És mivel megkaptam a boldog befejezést, az mérsékelte azt a csalódást, amit a Mark-féle incidens okozott. A főszereplők rájöttek, hogy a veszteségek ellenére az élet megy tovább, és az összetört lélekből is lehet újra egész, érdemes élni. Az epilógus és az utószó szép lezárása volt a regénynek. Nem ez a legjobb választás, ha egy könnyed történetre vágyunk, amivel teljesen ki tudunk kapcsolódni egy fárasztó nap végén. Gyönyörű történet, tele édes-bús fájdalommal.
„A szeretet olyan különös energia, amely téren és időn átívelve velünk marad mindörökre.”
Az egyik legismertebb tradicionális skót dal, ami sokat elárul a nemzetük érzelmi világáról: The Bonnie Banks of Loch Lomond (A Loch Lomond gyönyörű partján). Az alábbi linkeken meghallgatható. Érdemes minden verziót meghallgatni. A dalban megemlített Ben Lomond Skócia egyik legismertebb hegye.
Tünde elárulta, hogy amikor a regényt írta, ez a verzió volt a fejében, számára ez a leggyönyörűbb, amit hallott:
