Angela Marsons: Gyilkos ​igazság (Kim Stone 8.)

Fülszöveg:

„Amikor a kamasz Sadie Winter az iskolája tetejéről a mélybe veti magát, mindenki tudni véli, hogy öngyilkosságot követett el. Nem sokkal később azonban, amikor ugyanabban az iskolában egy fiú holttestére bukkannak, Kim Stone felügyelő számára már egyértelmű, hogy ezek nem tragikus balesetek. A csapatával a titkok nyomába ered, a rejtély szálai pedig az egyik tanárhoz vezetnek. Mielőtt azonban a nő bármit is felfedhetne mindabból, amit tud, őt is holtan találják. A nyomok alapján akár az sem zárható ki, hogy az egyik diák felelős a halálesetekért. A fiatalkorú elkövetők pszichéjének tanulmányozásakor Kim ismét kapcsolatba kerül az ősellenségével, dr. Alexandra Thorne-nal.”

Kiadó: General Press

Megjelent: 2021

Eredeti mű: Angela Marsons: Dying Truth

Fordította: Szabó István

Oldalszám: 328 (puhatáblás kiadás)

ISBN: 978-963-452-559-2

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tévéműsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

Arról, hogy hány kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék.

Angela Marsons honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről: 

A Heathcrest, egy népszerű magániskola a maga sötét és nyomasztó hagyományaival és generációkon átívelő titkaival. Az iskola falain belül semmi és senki nem az, aminek látszik. Évtizedek óta létező titkos társaságok folytatják korántsem áldásos tevékenységüket az iskolában és azon kívül, hiszen az eskü amit a taggá váláskor mindenki tett, egy életre szólt. Úgy tűnik, a befolyásos tagok – vagy épp hozzátartozóik – miatt a Kártyák nevű kiváltságos csoport tagjai bármit megúszhatnak. Évtizedek alatt soha, semmiért nem vonták őket felelősségre, ami miatt jócskán fájhat a feje a nyomozóinknak

A cselekmény több szálon fut, mégis minden összefügg. A nyomozók munkáját minden lehetséges módon megnehezítik, ám ahogy azt megszokhattuk, a könyv végére minden mocskos kis titokra fény derül, a rosszfiúk pedig így vagy úgy, de megbűnhődnek.

Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és mindig meglepi az olvasót egy újabb csavarral, amin kellő ideig elrágódhat.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet. A nyomozói pedig annyira emberiek, amennyire csak lehetséges. Kim és Bryant legalább annyira jól kiegészítik egymást, mint Stacey és Dawson. Igazán szuper csapat.

A sorozat eddig elolvasott részei közül nekem ez a legerősebb, legnyomasztóbb és legfájdalmasabb kötet. Egyrészt azért, mert többségében gyerekek az áldozatok... Másrészt a könyv végén a szerző bevisz az olvasónak egy olyan övön aluli ütést, ami miatt hosszú percekig alig kaptam levegőt. Sokáig egyetlen szó üvöltött a fejemben: Neeeeeee! Nem bírtam ki könnyek nélkül.

Angela Marsons a legérzékenyebb pontomon talált el. Lélekben kicsit összetörtem és pokolian haragszom. Várnak rám a további kötetek, de tudom, hogy már semmi nem lesz a régi. Most egy kicsit emésztem az olvasottakat és gyászolok. Megpróbálok olyan könyvekhez nyúlni, amik segítenek picit összekaparni a darabkáimat, aztán persze újult erővel folytatom majd az utam Kim Stone nyomozó világában.

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Borúra derű

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Emlékezetes nyaralásnak indult.

De szerepelt a tervek között alkalmi románc is?

May, Lara és Clare a legjobb barátnők, akik elkeseredetten vágynak egy kis kikapcsolódásra. A közelmúltban mindhárman nehéz időszakon mentek keresztül, és igazán nagy szükségük van a levegőváltozásra. Tíz napra foglalnak szállást egy luxusszállóban, ám amikor megérkeznek, rádöbbennek, hogy egészen máshol kötöttek ki, mint gondolták. Rossz faluba tévedtek…

Ren Dullemben semmi sem az, aminek látszik. A bájos macskakő és a képeslapra illő házikók közt rejtélyes titok lappang, melyet a falusiak hosszú évek óta őriznek. Miért olyan barátságtalan és gyanakvó mindenki? Miért viselkedik olyan gorombán a nyaralóház tulajdonosa? És miért él olyan kevés nő a faluban?

A különös légkör ellenére a három barátnő úgy dönt, hogy kihozza a helyzetből a lehető legtöbbet. De valóban ilyen pihenésre volt szükségük? Vagy ez a furcsa kis falu és a sok titok életre szóló döntésekre kényszeríti őket?”

Kiadó: Pioneer Books

A mű eredeti címe: It’s Raining Man

Kiadás éve: 2025

Fordította: Frei-Kovács Judit

Oldalszám: 440

ISBN: 978 615 664 494 7

A borító nekem nem tetszik, mert nem illik a történethez. És kicsit sem olyan bájos és művészi, mint a korábbi regények rajzos borítói.

Ahogy az írónő regényeiben lenni szokott, ebben is sok szereplő van, és több szálon fut a cselekmény. Minden karakternek megvan a története, és problémája. A részletgazdag leírások lehetővé teszik, hogy könnyen magunk elé képzelhessük a helyszíneket. Az írónő finoman tárja fel a szereplők belső világát, küzdelmeit.

A történet lényegében három barátnő: Lara, May és Clare nyaralásáról szól. Megismerhetjük a szereplők múltjának traumáit és fájdalmait, és ezeknek a jelenre gyakorolt hatását. A regény szereplőire súlyos teherként nehezedtek a titkok, amiket őriztek. Mind azt hitték a másik életéről, hogy szép és jó, és nem ismerték elég jól egymást ahhoz, hogy nyíltan beszéljenek egymással az életük nehézségeiről, a velük történt rossz dolgokról. Eléggé kiszámítható a cselekmény. Viszonylag könnyen rá lehet jönni a falu lakói által rejtegetett nagy titokra. A múltban történtek finoman szövik át a regényt. A történetben megfelelő arányban van a misztikus hangulat és a csípős humor is. Időnként előfordulnak benne könyves és filmes utalások.

Lara, Clare és May mindhárman Yorkshire-ből származnak és évek óta ugyanannál a vállalatnál dolgoznak. Céltudatos, keményen dolgozó nők. Csak tizennyolc hónapja voltak barátok, és nagyon ritkán találkoztak. Alig ismerték egymást. Egyik nőnek sem volt irigylésre méltó élete. Lara és May kifejezetten méltatlan helyzetben volt. Évek óta alig vettek ki szabadságot, ezért úgy döntöttek, hogy időpontot foglalnak egy wellnesshotelbe. A hölgy az utazási irodában nem volt a helyzet magaslatán. Nekem nagyon furcsának tűnt, hogy Lara nem olvasta el a visszaigazoló üzenetet. Szerintem ez bármilyen foglalásnál vagy rendelésnél alapvető. Lara, Clare és May viselkedése nem mindig tetszett, főleg a könyv elején.

A nehézkes indulás után a nők úgy döntöttek, hogy belevetik magukat a nyaralásba, és megpróbálják a legjobbat kihozni a helyzetből. Egyre több különös, rejtélyes dolgot tapasztaltak.

Ren Dullemben az emberek régimódiak és babonások. Clare-t a heterokrómiája (a két szem színe nem azonos) miatt boszorkánynak nevezték. Tetszett, hogy egy kedves idős nőnek és az öreg macskájának ugyanúgy felemás szeme volt, az egyik szeme kék, a másik zöld, mint Clare-nek. Clare könnyen összebarátkozott Raine-nel. Megható volt az a különleges kapcsolat, ami kialakult köztük. Raine hitt abban, hogy egy náluk jóval erősebb hatalom akarta, hogy az útjaik keresztezzék egymást.

A három nő lassan rájött, hogy a hely jóval bájosabb, és több lehetőség van benne, mint hitték. Sok ötletük támadt a falu felújításával, felvirágoztatásával kapcsolatban. Az a hely „meghódította a szívüket”.

A Hathersage testvérek érdekes karakterek. Főleg Gene, a titokzatos, morcos fafaragó, aki bérbe adta a házat a három nőnek. Nagyon tetszett az a rész, amikor Gene örökbe fogadta a háromlábú kiskutyát. A mogorvasága ellenére sok kedves megnyilvánulása volt, ami nyilvánvalóvá tette, hogy nagyszerű ember. Frank is szimpatikus volt. Sok teher nyomta a vállát, mégis kedves, becsületes és jó ember. Val Hathersage viszont kifejezetten ellenszenves.

A romantikus szál sem okozott különösebb meglepetést. Elég sok dolog utalt arra, hogy Lara és Gene, May és Frank, valamint Clare és Ludwig ha rögös, kanyargós úton is, de együtt révbe érnek.

A nyaralásról szóló részekben végig ott volt egy furcsa kettősség. Egyrészt nyomasztó, baljós hangulat, másrészt varázslatos, idilli légkör. Ren Dullem eredeti neve Reines de la Mer (A tenger királynői). A sellők tiszteletére nevezték el, hogy cserébe ne süllyesszék el a halászhajókat. A Ren Dullem-ben töltött idő rádöbbentette a három nőt, hogy nem azt az életet élik, amit szeretnének. Akartak és tudtak is fejlődni, változtatni. Végül rátaláltak a boldogságra. A történet vége tartogatott váratlan fordulatokat. Szóval ez egy édes-bús sellős mese, aminek nagyon bájos vége van.

„… igazán nem árthat, ha hiszünk az élet aprócska csodáiban, nem igaz?”

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: Híd a Temzén

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Miután elkövet egy megalázó hibát a tárgyalóteremben, az ifjú jogász, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor azonban a munkaadója megkéri, hogy hagyja el Londont, és egy régi barátjának a meggyilkolása ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz betartani a fogadalmát. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a ködbe burkolózó, kies szigetet. De hihet-e neki Benjamin?

Isabelle csak a szigeten érzi magát biztonságban, de egy ideje az otthona mintha egyre inkább a börtönévé válna. Amikor a jóképű Mr. Booker közli, hogy a családi vagyon gondnoka gyilkosság áldozata lett, a nő mélységesen megdöbben a hír hallatán. Egy visszatérő álom kísérti ugyanis, amelyben az áldozat halálát látja maga előtt. Vagy talán nem is álom volt?

Vajon sikerül-e a két fiatalnak leküzdeni a gátlásaikat és a szívük szavára hallgatva, kéz a kézben megoldani a rejtélyes gyilkosságot?”

Kiadó: General Press

A mű eredeti címe: Julie Klassen:The Bridge to Belle Island

Kiadás éve: 2021

Fordította: Fügedi Tímea

Oldalszám: 363

ISBN: 978 963 452 453 3

A tenger nővérei című regény volt az első, amit olvastam az írónőtől. Az egy nagyon kellemes romantikus regény, amit imádtam. A Híd a Temzén más, ami nem baj. Csak nem számítottam ennyire összetett krimire, és kevésnek éreztem a romantikus szálat.

Ez a könyv inkább detektívregény, mint romantikus. Összetett, rejtélyes történet. Van benne manipuláció, gyilkosság, bosszú, titkok, gyász feldolgozása… Izgalmas és fordulatokban gazdag. Elég sok csavar van a történetben. Sodró lendületű, ezért gyorsan lehet haladni vele. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Ahogy haladunk az olvasással, a könyv közepe táján már szinte mindenki gyanússá válik, de a gyilkos kilétére csak a könyv végén derül fény. A cselekmény romantikus szála alapvetően kiszámítható, mégis tartogat meglepetést. Örültem volna, ha a romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben, de így is élvezhető volt. Részletesek a leírások. Szinte filmszerűen láttam magam előtt a történetet.

Benjamin Booker-t rászedte egy gyönyörű nő. A jogász hitt a nő ártatlanságában, és a per végkimenetelére tette fel a karrierjét, a hírnevét. Aznap, amikor Benjamin elvesztette a pert, meggyilkolták az ügyvédi iroda egyik alapító tagját, Percival Norrist. A férfi legközelebbi rokona, a hajadon Isabelle Wilder a Belle-szigeten lakott, a Wilder család berkshire-i birtokán. Évek óta nem járt Londonban. Percival Norrist sokan nem kedvelték. Ben és a főnöke, Robert Hardy észrevett néhány furcsaságok a halálával kapcsolatban, ami a rendőrség figyelmét elkerülte. Ben azzal próbálta ellensúlyozni a korábbi tévedését, hogy kideríti felelős-e Miss Wilder, vagy valamelyik családtagja a férfi haláláért. Miss Wilder-nek már csak az unokahúga, Rose volt. A családja többi tagját már elvesztette. Isabelle vonzó, kedves, gondoskodó, természetes nő, aki „híján van mindenféle tettetésnek”. Az emberek tisztelik és szeretik. Nekem úgy tűnt, hogy próbálják védelmezni a sziget úrnőjét. Az a véleményem, hogy nagyon szép volt, ahogy törődtek egymással.

Isabelle és Ben párbeszédeiből az olvasó megismerheti a család és a hely történetét. Ben hamar megkedvelte a nőt és nagyon vonzódott hozzá, viszont a legutóbbi ügyfelével történt eset után gyanakvóvá és óvatossá vált. Isabelle rendkívül jóképűnek tartotta Bent. Szerette, ahogy élcelődtek egymással.

Ben és az apja között rossz volt a kapcsolat. Nekem úgy tűnt, hogy Ben korábban nem is igazán adott esélyt az apjának a kapcsolat helyrehozására.

„Mindnyájan követtünk már el hibákat. A jellemünkről azonban az árulkodik igazán, hogyan járunk el az ilyen helyzetekben. A legjobb, amit tehetünk, hogy tanulunk belőlük, helyrehozzuk a kárt, ha lehetséges, és a jövőben jobban viselkedünk.”

Ahogy bonyolódtak a dolgok, és kiderültek az összefüggések, Ben lassan rájött, hogy hisz a nőnek, és remélte, hogy nem fogja megbánni a bizalmát. Egyre többet töprengett, és egyre érettebbé vált. Sok dolgot tisztábban látott, és rájött, hogy bocsánatot kell kérnie az apjától. Örültem, hogy végül Ben és az apja higgadtan megbeszélték a dolgokat, kibékültek.

Tetszett, hogy Isabelle apjának a végrendeletével kapcsolatban egy könyv vezette nyomra Bent, amit egy fiatal fiú ajánlott neki.

Igazából nem volt mellbevágó meglepetés, amikor rájöttem ki áll az egész ügy hátterében, mert végig gyanús volt az a férfi (is). Szerintem más olvasó is biztos sejtette, hogy valami nem stimmel vele.

A szövevényes történet jól végződött. Kibogozták az összekuszálódott szálakat. Isabelle és Ben együtt dolgoztak, megtanultak bízni egymásban, megismerték egymást, szembenéztek a veszéllyel és túlélték a megpróbáltatásokat.

Nagyon aranyosan fejeződött be a történet, betekintést nyújtva Isabelle és Ben szeretetteljes jövőjébe. Összességében tetszett. Vannak benne aranyos kutyák, a helyszín (a Belle-sziget) nagyon szépnek és hangulatosnak tűnik, a cselekmény folyamatos, az írónő pedig mindig előrukkol valami új információval, ami nem hagyja szunnyadni az olvasó kíváncsiságát.

Angela Marsons: Törött ​csontok (Kim Stone 7.)

Fülszöveg: 

„Kim Stone felügyelő nehéz helyzetben van. Az aktuális eseténél nem számíthat a teljes csapatára; két társa egy magára hagyott kisbaba ügyében nyomoz a helyi román közösségben, amíg a felügyelőnő egy fiatal prostituált gyilkosát keresi. Ahogy újabb és újabb áldozatok kerülnek elő, nyilvánvalóvá válik, hogy egy sorozatgyilkost kell megállítaniuk. Az elkövetési mód egyre brutálisabb, az áldozatok pedig a legelesettebbek és a legvédtelenebbek közül kerülnek ki. Stone-éknak azok haláláért kell igazságot szolgáltatniuk, akiket senki sem keres.

Angela Marsons legújabb regényében az emberkereskedelem és a modern kori rabszolgaság jelenségét járja körül. Ebben a közegben a kizsákmányolás és az öncélú kegyetlenkedés mindennapos, a helyszín pedig nem egy távoli világ, hanem a mindennapjaink, az áldozatok ugyanis közöttünk járnak. Marsons fordulatos krimijével oda irányítja a figyelmünket, ahonnan a legszívesebben félrenéznénk.”

Kiadta: General Press kiadó

Megjelenés éve: 2020.

Eredeti cím: Angela Marsons: Broken Bones

Fordította: Szabó István

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-452-435-9

Izgalmas, fordulatokban gazdag és mindig tartogat egy-egy „slusszpoént”, ami kiváltja belőlem a „na basszus” megjegyzést. Számát sem tudom, mennyi krimi ment már át a kezeim között az évek alatt – hiszen nem mindről született bejegyzés –, mégis vannak olyan kötetek, amelyeket évek múltával is fel tudok idézni, mert mély nyomot hagytak bennem. Angela Marsons könyveit egyértelműen ide sorolom. Kim Stone felügyelőnő karakterével teljes mértékig olyan szereplőt teremtett, aki megmarad az olvasó emlékezetében.

A könyv felét egy ültő helyemben olvastam el, aztán sajnos egyéb okok miatt többször le kellett tennem, és napokig hozzá sem fértem. Így végül hetek alatt végeztem vele, pedig ez a regény is olyan, hogy ha az embernek elég ideje van (és a szeme is bírja), egyetlen nap alatt simán elolvasható.

Az írónő most is rendkívül nehéz témákhoz nyúlt: illegális bevándorlás, rabszolgamunka, emberkereskedelem, prostitúció, csalás és gyilkosság. Volt itt minden, csak győzze az ember nyomon követni, plusz bírja gyomorral – engem személy szerint az, ha egy gyerek is érintett, sokkal jobban megvisel az átlagnál. Nagyon szerettem végigkövetni a nyomozás minden aspektusát, és sok esetben együtt vívódtam a nyomozókkal. Dawson ebben a kötetben még szimpatikusabbá vált számomra, Bryant kötélidegeit pedig kifejezetten irigylem.

Vámos Robi: Csak úgy - Ragyogtató versek csak úgy

 

„Ragyogtató versek felnőtteknek, gyerekeknek és örök gyerekeknek.

A versek nagy részét a Gyémántbogaraim inspirálták, örök hála nekik. Nélkülük nem tudtam volna megírni mindezt - és ha nem tudom megírni, akkor nem is tudtam volna kifejezni, ami bennem van!

Csak úgy

Mikor ott vagyok, nem álmodom

egy mosoly fénylik arcodon,

s minden olyan jó, csak úgy

Nem álmodom és ott vagyok,

a vágyaim nem túl nagyok

legyünk most kérlek, csak úgy!

Csak úgy, csak úgy,

ne kérdezd, miért:

Legyünk most a csak-úgy-lenniért!

Vámos Robi ”

Ajánlott kor: 10 éves kortól 110 éves korig

Kiadta: Táblácska.hu

Megjelent: 2020.

Oldalszám: 112

ISBN: 978-615-00-7767-3

Színezhető illusztrációk: Vámos Robi

Úgy gondoltam, Vámos Robi Never Mind című regénye után megismerkedem a 2020-ban megjelent verseskötetével is, amely egy üzenetet, hatvannégy verset és egy utószót tartalmaz. A versek különböző hosszúságúak, rendkívül pozitív hangvételűek, fényt és szeretetet sugároznak az olvasó felé. Igazi kis mosolycsalogatók a borús hétköznapokra.

Két kedvencem is lett: a Ragyogj című négysorosa, illetve a Megálltam című verse igazán szívet melengető és lényegre törő alkotás.

Amennyiben szeretnétek ti is kézbe venni ezt a lélekemelő verseskötetet, az alábbi linken megvásárolhatjátok: 

https://shop.vamosrobi.com/csak-ugy-verseskonyv

Vámos Robi: Never Mind – hagyjuk… nem számít

Fülszöveg:

„TÉNYLEG HAGYJUK? TÉNYLEG NEM SZÁMÍT?

Hanna kívülről nézve sokaknak csak egy kamasz. Csakhogy ő másként látja a világot. Képes észrevenni azt is, amit mások nem. Ezért vette észre elsőként, hogy a kishúga bajban van. És hiába szólt, hiába kérlelt… már késő volt.

A helyzet azóta egyre rosszabb.

Az anyja állandó szorongással küzd, az iskolában kívülállónak érzi magát, a tanárai átnéznek rajta. A barátai meg… inkább csak úgy… vannak.

Ebben a világban még egy plüssnyúl is többet tud az emberekről, mint a pszichológusok.

Most, évekkel később, Hanna megint tudja. És az anyja megint nem hisz neki. A tanárok pedig ismét mással vannak elfoglalva.

Csakhogy Hanna ezúttal már nem hajlandó csendben maradni.

Egy lány története, aki mindenkinél jobban tudja, milyen érzés láthatatlannak lenni. És aki mégis eldöntötte, hogy ha kell, egyedül is megment valakit. De mi lesz az ára annak, ha egy gyerek komolyabban veszi az életet, mint a felnőttek?

Ha neked is volt már olyan érzésed, hogy senki sem ért igazán, akkor ez a könyv biztosan neked szól. Sőt. Lehet, hogy rólad!

Szívszorítóan ismerős, fájóan pontos, mégis gyengéden felemelő regény egy belső világról, amit ritkán mutatunk meg.

Ha elolvasod, rájöhetsz, hogy igazából sosem vagy egyedül. És arra is, hogy mennyire fontos figyelni másokra – és magadra.”

Kiadta: Táblácska.hu

Megjelent: 2026.

Oldalszám: 240

ISBN: 978-615-6746-06-1

A borítóterv a szerző munkája.

A könyvbe beleolvashatsz itt: https://nevermindkonyv.hu/

Vámos Robi író, gyermek+szülő mentor, senior Gyémántbogár coach. Olyan, mint egy tündérkeresztapa, aki szebbé és jobbá akarja varázsolni a világot. Amikor először találkoztam az írásaival, még nem tudtam, ki ő, vagy mivel foglalkozik, a mondatai mégis az elevenembe vágtak. Rákerestem, és azóta követem a munkásságát.

A honlapján a bemutatkozásában van egy rész, amit annyira szeretek, hogy elhoztam nektek: „Én abban hiszek, hogy mindenki egy kicsit varázsló. Egy kicsit bátor, egy kicsit bolond, egy kicsit rendkívüli. És ez az, ami előre viszi a világot. Nem a tökéletesség, hanem a különbség; nem az elvárások, hanem az egyéniség. Mert amikor valaki elhiszi, hogy lehet más, amikor elhiszi, hogy amit érez, az nem gyengeség, hanem szupererő, akkor születik meg az igazi varázslat.”

Ugye milyen szép gondolat?

Legújabb könyve, a Never Mind kicsit más, mint az eddigiek. Nem motivációs vagy edukációs könyv, sokkal inkább egy regény. A szerző a főszereplő lány, Hanna személyén keresztül mutatja be a sokunk által jól ismert kamaszkori szorongást, és támpontot ad a tinédzsereknek, valamint szüleiknek a helyzet kezeléséhez. Megpróbálja áthidalni a generációs szakadékokat, így minden korosztály számára segítséget kínál. Ez a regény kicsit olyan, mint a dolgozathoz a megoldókulcs.

A címben szereplő „hagyjuk… nem számít” kifejezés egy általános reakció a tiniknél (is), amikor azt érzik, hogy a környezetüket nem érdekli a valódi véleményük vagy a fájdalmuk.

Hanna hatalmas terhet cipel, és úgy érzi, egyedül Nyunyu, a plüssnyúl érti meg őt. Persze ott van neki Orsi, Dávid, Mira és időnként Sári, de nekik sem mond el mindent; sokszor csak magában fogalmazza meg, ami a lelkét nyomja. Zárkózott és magányos.

A szüleivel való kapcsolata korántsem tökéletes: az édesanyjával sok a konfliktusa, amiben közrejátszik az az örökölt minta is, amelyet az anya hordoz magában. Olyan tudatalatti érzelmi, viselkedési és kommunikációs sémák mutatkoznak meg náluk, amelyek az édesanya és a nagypapa közötti kapcsolat miatt rögzültek. Ezektől a sémáktól rendkívül nehéz szabadulni – főleg úgy, hogy az édesanya sokáig tagadásban él, és nem látja be a probléma létezését. Az édesapa ebben a feszült környezetben sokszor a békítő szerepét tölti be. Egy alkalommal azonban igazán megmutatkozik, mennyire törődik Hannával: amikor a lány helyére ülve talál egy cetlit, beszélgetést kezdeményez róla. Ebből végül egy valódi, odafigyelős, mély beszélgetés bontakozik ki, ami mindkét félnek rengeteget ad.

A könyv témája nem könnyű, rengeteg érzést hoz a felszínre – bevallom, többször megkönnyeztem.

A kedvenc szereplőm Tamás bá volt, aki fényt vitt a diákok életébe. Nem hétköznapi módszerekkel tanított, a tananyagnál sokkal fontosabbnak tartotta a gyermekek lelkivilágát. Nemegyszer a matematika helyett is beszélgetős órát tartott, amelyek keretében igyekezett oldani a kamaszokban felgyűlő feszültséget. A diákjainak küldött cikkeiben és leveleiben olyan témákat vetett fel, amelyek segítettek a gyerekeknek megérteni az érzéseiket és a mindennapi történéseket. Nagyon tetszett, hogy kihangsúlyozta: a negatív érzések sem cikik, nem kell szégyellni, meg kell őket élni, és meg kell tanulni a helyükön kezelni őket!

Ez egy jól felépített, cselekményekben és érzelmekben gazdag regény, mely tele van fontos mondanivalóval, amire reményeim szerint rengetegen nyitottak lesznek. Számomra is sokat adott.

Ti mit gondoltok?

Szerintetek is nehéz megtörni az otthonról hozott, tudatalatti mintákat?

Nektek volt olyan „Tamás bá” az életetekben, akihez tinédzserként bármivel fordulhattatok?

Ti hogyan kezelitek, ha a környezetetekben egy kamasz bezárkózik és azt mondja: „hagyjuk... nem számít”?

Nektek is van/volt olyan plüssötök, akivel megosztjátok/megosztottátok a legmélyebb gondolataitokat? 

Három éves koromtól a bizalmasom

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Teaház a sarkon

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A Spring Hill tér kedves kis menedékhely, távol a mindennapok nyüzsgésétől. Itt várja vendégeit Leni Merryman Sarki teaháza, amely valódi paradicsom a könyvmolyok számára, és csak úgy vonzza a magányos szíveket. Leni kínálja a környék legkülönlegesebb tortáit a legizgalmasabb irodalmi témákkal fűszerezve: ki az ellenszenvesebb, Mr. Darcy vagy Heathcliff? A Manderley-ház asszonyának története szívszorítóbb, vagy Jane Eyre-é? Az irodalmi teadélutánok résztvevői hétről hétre mind jobban megnyílnak egymás előtt, s kiderül, hogy az ő életük is csaknem olyan regényes, mint kedvenc hőseiké. Hazugságok, tönkrement házasságok, éveken át titkolt kapcsolatok, személyes tragédiák látnak napvilágot. De nincs az a szív, amelyet ne melegítene át egy forró angol tea, egy szelet finom sütemény és Leni Merryman mosolya.”

Kiadó: Pioneer Books

Eredeti mű: The Teashop on the Corner

Kiadás éve: 2017

Fordította: Frei-Kovács Judit

Oldalszám: 448

ISBN: 978-615-5435-29-4

Milly Johnson Barnsley-ban, Dél-Yorkshire-ben született, nevelkedett, és él jelenleg is. Szívből ír a dolgokról és helyekről, amiket ismer, hangsúlyozva a közösségi szellem fontosságát. Könyveiben nyomatékosan támogatja a nőket, kiemelve erejüket és szívósságukat, ünnepli a szerelmet, a barátságokat és a második esély lehetőségét.

A könyvről: 

Tetszik a könyv borítója. Jó ötlet volt ilyen színes, rajzolt megoldást választani. Szerintem sokkal jobb, mint a fotós borítók. Nagyon szép, kedves, szórakoztató történet. Mélyen megindító és elgondolkodtató. Ismeretlenek barátokká válnak, és segítik egymást. A valóságban is előforduló élethelyzetek (megcsalás, bántalmazás, elhanyagolt gyerekek, hálátlanság, pénzéhes emberek…) teszik érdekessé és szívszorítóvá. Több cselekményszál volt a könyvben. Imádom a történetmesélés gördülékenységét; és a jól felépített, egybeszőtt cselekményszálakat. Az írónő mélyebb témákat is érzékletesen érint. Elképesztő érzékenységgel tárja fel a regényei karaktereinek a lelki mélységeit, érzelmeit. A szereplők segítik egymást a felismerésekben és a kiteljesedésben. A vívódások, a vágyak, a reménybe kapaszkodó emberek mind fájdalmasan valóságosak. A mű fontos témája a veszteségek, traumák hatása az ember későbbi életére. A regény szereplői nagy terhet cipelnek, sok sebet kaptak. Sok minden van benne: múltbéli titok, tragédiák, újrakezdés, különös véletlenek, szerelem. Ebben a történetben (is) volt fájdalom, voltak nehéz sorsok, de pozitív (happy end) a lezárás. A könyv minden egyes fejezete magával ragad. Imádtam a történet cicás szálát (a cuki fekete cicát, és Leni vörös szőrű cicáját). Nagyon tetszettek a különös véletlenek is. Az érzelmek széles skálája megtapasztalható a regény olvasásakor. Döbbenet, harag, remény, vidámság, szomorúság, elégedettség… Érzékelhető rajta a könyvek szeretete. Nagyon sok a könyves és filmes utalás.

Leonora Merrymann (Leni) bérelte Shaun McCarthy-tól az üzlethelyiséget, ami a Sarki teaház volt. Irodalmi kávéháznak tervezte. Mindig derűs, mosolygós volt. Az egyik vendégével (egy kedves, idős, indiai úrral) folytatott beszélgetés után új ötletekkel állt elő. Bevezette a teaházban a tematikus keddeket. A „Sarki teaház” a varázslatos légkörével vonzotta a nehéz helyzetben lévő embereket. Ott végre valami másra is gondolhattak a gondjaikon és a zűrzavaron kívül. Volt valami ebben a bájos teaházban és a barátságos tulajdonosában, amitől a betérő emberekben enyhülni kezdett a feszültség. Szerintem mindenkinek jó lenne, ha lenne a közelében hasonló teaház, és ilyen barátok. Senki sem gondolta, hogy a kedves, nagylelkű és mosolygós Leni egy sérült, összetört nő. Shaun is csak a regény vége felé ismerte fel a „gyötrelem jelzését”, bár a megismerkedésük óta próbálta segíteni és védelmezni a nőt.

Shaun McCarthyt gyerekkorában elvették az anyjától és nevelőotthonba vitték. A családi háttere ellenére sokra vitte. Szorgalmasan dolgozott. A szeretet nélküli gyerekkor lehetett az oka, hogy általában ridegen viselkedett. Nem tudott kötődni. Remek építőipari szakember volt. Csodásan felújított épületeket.

Carla férje szívinfarktust kapott, és elhunyt. A temetésen derült ki, hogy volt egy másik felesége is. Martin kettős életet élt. Carla nehezen tette túl magát a megrázkódtatáson. Szerencsére mellette állt a legjobb barátnője, Theresa, akinek a férje, Jonty Pennant ingatlanügynök. Jonty kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, és nagyon okos. Carla szépen lassan „újraépítette” az életét. Elhatározta, hogy újra a lánykori nevét használja majd. Újra Miss Martelli lett. Úgy döntött, hogy megünnepli az új életét.

Will Linton próbálta megmenteni a cégét a bezárástól. De az üzletnek befellegzett. Will felesége, Nicole nem mutatott semmi együttérzést, nem igyekezett támogatni, vigasztalni a férjét. Egyszerűen elhagyta. Willnek mindent elölről kellett kezdenie. Szorgalmas, dolgos ember. Tekintve, hogy a korábbi sikereit, vagyonát is kemény munkával érte el, bizakodva tekintett a jövőbe. Ő is, akár Carla, tiszta lappal akart indulni, ezért nem sok holmit tartott meg a korábbi életéből. Mindketten keményen dolgoztak azon, hogy az életük visszatérjen a rendes kerékvágásba.

Molly egy hatvannyolc éves, jó erőben lévő asszony, akiben a nehéz múltja komoly sebeket hagyott. A fia, Graham és a felesége, Sherry csak a saját érdekeit nézte. Szörnyű emberek. Molly ikertestvére, Margaret viszont jó ember, és az élete árán is megvédte volna. Szerető családja van, akik szívesen látják Mollyt. Amikor Molly második férje, Harvey visszatért, fény derült a titkokra. Hosszú évek után újra egymásra találtak, de alig maradt idejük élvezni az együtt töltött időt.

„Vannak olyan dolgok, amelyekhez soha nem lehet túl öreg az ember: nyaralás, jó barátok, és boldog befejezések.”

Szimpatikusak a regényben az erős, eltökélt, ugyanakkor kedves és gyengéd nők, akiknek fenekestül felfordult az élete, mégis talpra álltak, és egy jobb, minőségibb életet építettek fel.

Bizonyos mértékig mindannyian érzelmileg sérültek voltak, és mind képesek voltak valami jót létrehozni, támogatni egymást. A történeteiket olvasva gyakran hullottak a könnyeim, és sokat mosolyogtam is.

A regény fontos mondandója, hogy „az életet élni kell”.

Aki igényes kikapcsolódásra vágyik egy megindító, romantikus regénnyel, annak ez a könyv tökéletes választás. Remélem, hogy az írónő még sok jó könyvvel megörvendeztet minket.

Ana könyvajánlói - Péntek Tünde: Amíg a nyár véget ér

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A találkozásuk nem véletlen volt, ám egyikük sem volt rá felkészülve.

Léna már akkor a nyár végét várta, amikor az még el sem kezdődött. A forró és fojtogató budapesti hétköznapok már májusban a padlóra küldték, így megváltásként érkezett számára a lehetőség, hogy a nyári időszakban külföldön taníthat angolt. Nem volt más dolga, mint megkeresni a nyelviskola kínálatából azt az európai várost, ahol a leghidegebb van.

Matti viszont élete legboldogabb nyarára készült Helsinkiben. Frissen elvált férfiként megérintette a szabadság szele, élvezte, hogy a sötét fellegek tovaszálltak, és végre megérkezett a napsütés a hosszú tél után. Ám minden számítását keresztülhúzta az új tanárnő érkezése, aki nemcsak elhappolta előle a haladó kurzust, de koordinátorként még támogatni is kénytelen az óráin.

Léna kitörő lelkesedéssel, Matti hűvös ellenszenvvel vág bele a közös munkába. A két angoltanár között igen hamar feszültté válik a légkör, ám a szikrázó hangulat és a heves viták egy idő után egészen másfajta szenvedéllyé alakulnak át.

Péntek Tünde romantikus regényével egy különleges finn kalandra csábítja az olvasókat. Szórakoztató köntösbe bújtatott történet újrakezdésről, kimondatlan vágyakról és arról, mit is lehet kezdeni azzal, ha a szív valami teljesen mást szeretne, mint amit az ész diktál.”

Kiadó: Álomgyár

Borító és fedélterv: Koppányi Lilla

Kiadás éve: 2026

Oldalszám: 464

ISBN: 978-963-6832-39-1

Péntek Tünde író, okleveles kommunikátor újságírói specializációval, kommunikáció- és médiaszakértő. Északon érzi jól magát. Izland számára az álomország, ahol szívesen élne. A nyarat leginkább csak túlélni szeretné. Semmit sem vár jobban, minthogy végre megérkezzen az ősz és vele együtt a hűvös - a tél pedig az éve megkoronázása szokott lenni, annyira szereti. Ennek a regénynek a női főszereplője az írónőhöz hasonlóan már akkor várja, hogy véget érjen a nyár, amikor még el sem kezdődött. Finnország különös helyet foglal el a szívében, hiszen ez volt az első skandináv ország, ahol valaha járt és egyben az is, ahová legtöbbször visszavezetett az útja. Az írónő számára nagyon fontos, hogy olyan helyszínt válasszon a regényeinek, ahová személyes élmények és emlékek kötik. Finnország elvarázsolta a békéjével. A cselekmény idővonala pontosan addig tart, amíg a nyár véget ér.

A könyv borítója vonzza a tekintetet, figyelemfelkeltő. Váltott szemszögből ismerhetjük meg a történetet. Olvastatja magát, nehéz elszakadni tőle. Könnyed stílusa miatt gördülékenyen lehetett haladni vele. Sok a zenei és filmes utalás, valamint az északi kultúra is fellelhető a könyvben. A cselekmény kiszámítható, mégis nagyon szórakoztató. Humoros és érzelmes. Tele volt olyan jelenetekkel, amik megmelengetik az olvasó szívét, megnevettetik, vagy épp könnyeket csalnak a szemeibe. Nagyon szépek a leírások. Az írónőt külön dicséret illeti Finnország (főleg Helsinki) széles körben, olvasmányosan történő bemutatásáért.

Matti frissen elvált férfi. Hosszú évek óta először teljesen rendben volt magával. Lénának nehéz éve volt, és a hirtelen támadt májusi kánikulától még nyűgösebb és idegesebb lett.

Matti az elején nem volt szimpatikus. Ő csinált hülyeséget, amiért a főnöke „megbüntette”. A nyári kurzusát egy magyar lánynak adta. Mégis Lénára haragudott ezért, és elhatározta, hogy egy kicsit sem fogja megkönnyíteni a dolgát. A barátja (Mikko) reakciója tetszett, amikor elpanaszolta neki, hogy mi történt.

„Ettől a Magyarország felől érkező tornádótól már semmi sem menthet meg.”

Na ennél a mondatnál megjelent egy cinikus vigyor az arcomon. Eszembe jutott valami, amit egyszer mondott nekem egy fickó. (Nem hiszem, hogy bóknak szánta. Itt vigyorgó hangulatjel.) Közölte velem, hogy a tornádó hozzám képest lágy tavaszi szellő. Szóval nagyon reméltem, hogy a női főszereplő akarva-akaratlanul néha borsot tör majd Matti orra alá. Most komolyan! Nyílt ellenszenvet tanúsított egy olyan nővel szemben, akit egy kicsit sem ismer. Amikor a nővérével találkozott, és ő is elmondta neki a véleményét, akkor már nevettem.

Figyelemre méltó és szimpatikus volt Helmi (Léna és Matti főnöke) hozzáállása. Kedvesen fogadta Lénát, és nagyon támogató volt.

Léna és Matti kapcsolata hasonlított a kötélhúzáshoz. 

Vicces, hogy mindkettőnek van egy közeli barátja (Léna – Vivi, Matti – Mikko), aki szerint jó ötlet lenne viszonyt kezdeniük egymással, és meggyőződése, hogy eszi a fene őket egymásért. És tényleg, mintha minden egymás felé sodorná őket. A munka, lázzal járó leégés egy kiránduláson, a juhannus ünnepség… Juhannus éjszakája és az északi bűbáj jó indok és kifogás volt a csókjukra. Mégsem sikerült kiverni a fejükből azt a csókot és a varázslatos péntek este emlékét. Le sem tagadhatták, hogy vonzódnak egymáshoz. Matti úgy gondolta, hogy távol kell tartania magát Lénától. Léna pedig úgy érezte, hogy a volt párja, Robi árulása után Matti viselkedése még jobban megsebezte.

Mindkettőnek idő kellett míg nyíltan betudták vallani, hogy odavannak egymásért, és nem tudták elfelejteni azt a csókot. A születésnapjuk rendkívüli meglepetéseket tartogatott. Elementáris erővel vonzódtak egymáshoz, és a szenvedély elhatalmasodott rajtuk. Az írónő ízlésesen írta meg az érzéki, romantikus részeket, amik még jobban elmélyítették a főszereplők közti érzelmi kötődést. Minden egyes csipkelődés és ugratás, minden intim pillanat szorosabbra fűzte köztük a szálakat. A kapcsolatuk titkos volt. Részben izgalmas volt a titkolózás, másrészt megmérgezte a kapcsolatukat. A kiélezett helyzetekben Matti többnyire gyerekesen viselkedett. A gyáva megfutamodása kiábrándító volt. Még szerencse, hogy Mikko próbált neki segíteni, és Léna is fejlődőképesnek tartotta, jól kommunikált vele. Tetszett, amikor már egy párként látogatták meg Mikkót.

Matti nem tudhatta, hogy Helmi beszélt-e arról Lénának, hogy a válása után voltak olyan „ügyei”, amikre nem büszke, és amiknek számára semmi jelentőségük sem volt. Nem akarta elveszíteni Lénát az érkezése előtti botlása miatt. Volt lehetősége elmondani neki a válás utáni zűrzavar történetét. Mégsem tette. Ez hiba volt. Nagyon felháborított az ostoba, éretlen és gyerekes viselkedése. Némi elégtételt éreztem, amikor a nővére, Sari közölte vele, hogy szerinte megijedt és idiótán viselkedett. Szerintem aranyos volt, hogy a maga módján próbált segíteni az öccsének.

Léna és Matti rájöttek, hogy nem akarják elengedni egymást. Ahogy számítani lehetett rá, Léna végül otthonra talált Finnországban. Szerintem nagyon szép, hangulatos és humoros volt a befejezés.

Összességében tetszett ez a regény, bár volt néhány elírás benne. Ez a könyv kellemes élményt nyújt a romantikus regények kedvelőinek. Pontosan annyira szenvedélyes ez a regény, amennyire szükséges, az írónő tökéletesen eltalálta a mértéket. A helyszínleírások, a hitelesen leírt karakterek, a mély érzelmek és az érdekes események együtt egy tökéletes romantikus regényt alkottak. Mindenki végig „aktív résztvevője” volt a történetnek. Jól érzékelhető volt a barátok közti szeretet és összetartás. Úgy gondolom, hogy ezzel a regénnyel az írónő ismét megmutatta írói tehetségét.

És most néhány dal következik a történetből.

Savage Garden: Truly Madly Deeply

Roxette: It Must Have Been Love

Gloria Gaynor: I Will Survive

Elvis Presley: Can’t Help Falling in Love

Backstreet Boys: Quit Playing Games (with My Heart)

Westlife: Uptown Girl

A teljes lejátszási listát megtaláljátok a könyv elején.

Ana könyvajánlói - Erich Fromm: A szeretet művészete

Fülszöveg:

„Művészet-e a szeretet, vagy kellemes érzés, amit megtapasztalni a vaksors műve, olyasmi, amibe az ember, ha szerencsés, „beleesik”? Ez a könyvecske – noha az emberek többsége manapság kétségkívül az utóbbi nézetet vallja – az előbbi feltevésen alapul: a szeretés művészet, melyet meg kell tanulnunk. Ez nem könnyű, de az egyedüli lehetőség arra, hogy ebben az egyre inkább elidegenedő világban az elkülönültséget, a magányt legyőzzük, leküzdjük.”

Kiadó: Háttér (a Helikon Kiadó 1984-es kiadása alapján)

Kiadás éve: 1993

Fordította: Várady Szabolcs

Oldalszám: 182

ISBN: 963 9365 05 X

Elgondolkodtató olvasmány. Rövid és lényegretörő. Fontos dolgokról szól, és néhol kissé olyan, mint egy tananyag. Azt gondolom, hogy a pszichológiai ismeretekhez hasznos alap ez a könyv. Néhány résznél úgy éreztem, hogy egy kicsit túlmagyarázta a dolgot. Azzal pedig nem értek egyet, hogy a művészethez mindenképpen műértőnek kell lenni. Többnyire azonban jók a meglátásai. A szerző sok szemszögből közelítette meg a témát. Szót ejtett korszakokról, kultúrákról, a szeretet jelentéséről, az elkülönültség élményéről, polaritásról…

„… az érett szeretet olyan egyesülés, amelynek során az ember megőrzi integritását, egyéniségét.”

A szeretet magában foglalja a törődést, a felelősséget, a tiszteletet és az ismeretet. Lehetővé teszi, hogy az egyén legyőzze az elszigeteltséget és elkülönültség érzését, ugyanakkor azonos maradjon önmagával.

A szerző szót ejtett a lélektannak, mint tudománynak a korlátairól, következményeiről. A magatartásunk függ az érettségünktől. Az érett ember szeretete, szerelme a másik ember létezésének és boldogságának szeretete.

Finoman rávilágított Freud tévedésére. A nemi erkölcsök és szokások sokat változtak, ezért ami igaz volt az 1900-as évek táján, az már nem az napjainkban.

Meglehetősen sok a bibliai szimbolizmus az érvelésében.

„Ha szeretem a felebarátomat, valamennyi felebarátomat szeretem; ha szeretem a gyerekemet, valamennyi gyerekemet szeretem; sőt, tovább megyek: szeretek minden gyereket, mindazokat, akik rászorulnak a segítségemre.”

A szerelem viszont természeténél fogva kizárólagos, nem úgy, mint a felebaráti és az anyai szeretet. Vágyódás az egybeolvadásra, az egyesülésre egyetlen másik személlyel.

„Szeretni valakit, az több, mint egy erős érzés – az döntés, ítélet és ígéret.”

A szeretet tevékeny törekvés a szeretet személy fejlődésére és boldogságára.

A második fejezet vége nekem már egy picit unalmas volt.

A harmadik fejezetben a szerző kifejtette a kapitalizmust; a huszadik századi elidegenedett, piacközpontú személyiség tapasztalatait; a szeretet patológiáját.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek gyakran hiszik azt tévesen, hogy a szeretet konfliktushiányt jelent.

A negyedik fejezetben a szeretet művészetének gyakorlatával foglalkozott. Nem adott „használati utasítást”, nem tanított. Állást foglalt benne. „A további lépéseket a cél felé már csak önállóan lehet gyakorolni…” Műve átfogó tudáson alapul.

„…. a szeretet az egyetlen észszerű és kielégítő válasz az emberi lét kérdésére…”

Sárközi Erika Nilla – Aki ​dzsinnekkel játszik (Hat kártya sorozat 1.)

Fülszöveg:

„Alkut kötnél egy dzsinnel, ha az életed lenne a tét?

Kasia leleményes alkudozó, aki nem riad vissza a varázslattól izzó, koppenhágai éjszakától sem. Különleges kártyapaklijával megbízásokat teljesít: bárkit és bármit képes megtalálni a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe. Hisz a mágiának mindig ára van… Ezt Kasia is fájdalmasan tapasztalja a saját bőrén, amikor a varázsereje szeszélyessé válik, és még a pakliját is ellopják. Ezek nélkül ő is vérző préda egy ragadozókkal teli világban.

Ráadásul egy dzsinn érkezik Koppenhágába, aki Kasiánál is ravaszabb alkudozó, és a lányt keresi. A dzsinn mindig megszerzi, amit akar, ezúttal pedig a kártyákra fáj a foga. Ám azok eltűnése fellobbantja közöttük az amúgy is ellenséges lángokat.

Kasiának biztonság és válaszok kellenek, a dzsinnek pedig a pakli. Többet is kaphatnának egymástól, mint amire vágynak, de ehhez össze kell dolgozniuk egy pattanásig feszült helyzetben.

Sötét alkuk.

Végzetes árulások.

Élet-halál harc a nagyvadak között.

Kasia és a dzsinn találkozásával egy kegyetlen játszma veszi kezdetét, amiben semmilyen ár sem túl nagy – de lehet-e egyáltalán győztese ennek a harcnak?”

Megjelent: 2026. június

Kiadta: Skarlát kiadó

Borítóterv: Hannah Sternjakob Design

Belső grafika: Vörös Zsófia

Oldalszám: 412 (puhatáblás, élfestett kiadás)

ISBN: 978-615-6781-08-6

Felnőtt tartalom! A könyv 18 éves kortól ajánlott!

A molyon található egy 21 oldalas beleolvasó: https://assets.moly.hu/beleolvaso/sarkozi-erika-aki-dzsinnekkel-jatszik-beleolvaso.pdf?1778285078

Hogy mit tudhatunk a szerzőről?

Sárközi Erika Nilla az írásba tiniként szeretett bele, kedvencei azóta is a romantikus, humoros alkotások és a misztikum. Történeteivel szórakoztatni szeretne, ámulatba ejteni, menedéket nyújtani. 

Svédországban él, két kisfiú édesanyja, érdekli a lakberendezés és a házfelújítós tartalmak. 

A regényeket jobban kedveli a novelláknál: a titkokkal fűszerezett Carpe Noctem 2024-ben jelent meg, egyelőre még csak ebook-ban. 

Én is a könyv: 

Úgy érzem, mintha már ezer éve ismerném Sárközi Erikát, azaz Nillát. Közel tíz éve annak, hogy elnevezett könyvszörnynek, mivel akkoriban tényleg faltam a köteteket – pont úgy, mint Sütiszörny a különböző sütiket a Szezám utcában. Többször ért az a megtiszteltetés, hogy olvashattam az írásait, és valóságos rajongója lettem. A történeteinek ugyanis van egy olyan varázslatos képessége, hogy képesek kizökkenteni az aktuális olvasói válságomból.

Sajnos egy ideje egyéb okok miatt újfent kissé akadozik nálam az olvasás, de a könyvek szeretete örök. Ezért is örültem annyira, amikor tavaly jött a hír, hogy megjelenik a Hat kártya sorozat első része, az Aki dzsinnekkel játszik. Volt szerencsém olvasni még nyers verzióban, és már akkor szerelem volt első olvasásra. Azóta rengeteg finomítás, módosítás történt, én pedig kíváncsian vártam, végül mit hoz ki a történetből az írónő.

Imádom a történetmesélés gördülékenységét, a cselekményszálak felépítettségét és a szereplők kidolgozottságát. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő karakterek is megkapják a megfelelő bemutatást, így garantált, hogy az olvasó emlékezni fog rájuk fejezetekkel később is.

Amit nem szeretek, az a függővég, de ez ugye várható volt egy könyvsorozat első részénél, úgyhogy erre több szót nem is vesztegetek, csak erősen reménykedem, hogy még azelőtt jön a folytatás, mielőtt akkora lyuk keletkezne az oldalamon, mint a Mariana-árok.

Nillának sikerült egy erős, határozott és független női főszereplőt megalkotnia, akinek bizalmi problémái vannak. Kasiának minden oka megvan rá, hogy kételkedjen a körülötte élőkben, hiszen már kislányként azt sulykolta bele a keresztapja, hogy nem bízhat senkiben, csak önmagában és a mágiájában. Ám úgy hozza a helyzet, hogy kénytelen együttműködni – mi több, alkut kötni – egy dzsinnel, hogy visszaszerezze amit elloptak tőle, és élve kerüljön ki egy soktényezős játszmából, ami mögött olyan személyek húzódnak meg, akikre nem is számítana. Kasiánál már csak Ace, a dzsinn „örül” jobban ennek az együttműködésnek. A kettejük közötti feszültség szinte az első találkozásuktól tapintható, és lapról lapra csak növekszik. Macska-egér játékot játszanak, kerülgetik egymást, ugyanakkor mindketten tudatosan visszafogják magukat – harcolnak önmagukkal és egymással, míg végül eljön az idő, amikor már egymásért is. Ez már néha őrjítő volt számomra, pláne, ha azt nézzük, milyen perzselő álmai voltak Kasiának, amiket az egyezség miatti kötelék miatt Ace is ugyanúgy látott és átélt.

Ám ahogy azt már többször megállapítottam, Nilla különösen találékony tud lenni, és nem csak a szereplői kínzásához ért, de az olvasók alapos meggyötrésében is profi. Ugyanis többször is elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, fejezetről fejezetre gyötri a szereplőket és az olvasókat egyaránt, alkalmanként ad némi fájdalmat enyhítő balzsamot a léleknek, de épp csak annyit, hogy még többre és többre szomjazzunk. Amikor pedig végre azt érzi az olvasó, hogy „na most már beindulnak közöttük a dolgok”, egy tollvonással keresztülhúzza a számításainkat, és jön a következő megpróbáltatás, majd egyszer csak arra eszmélsz, hogy elfogytak az oldalak, és vége az első résznek.

Imádtam a főszereplők közötti sziporkázó párbeszédeket, a tapintható feszültséget, a zűröktől korántsem mentes közös kalandokat, a kémiát, a perzselő és alkalmanként arcpirító jeleneteket, meg úgy általánosságban mindent. Most azonnal akarom a folytatást!

Nillaaaaa! (Ezt most olyan hangszínben képzeljétek el, mint a Reszkessetek betörőkben, amikor azt üvöltik, hogy Keviiiiin!)