Aux Eliza: Aranytinta (Írósuli 2.)

Fülszöveg:

„Viharsebesen magukkal ragadnak az események, magába szippant ez a különös világ, amelytől nagyon nehéz búcsút venni." – Smoking Barrels Blog

A fekete kódex kinyílt. De vajon a három testvér elbírja a könyvben rejlő fékezhetetlen hatalom súlyát? Hisz még csak gyerekek. Mégis óriási felelősség zúdul a nyakukba.

Dixy, Era és Lia egy egész világ sorsáról kell hogy döntsön.

A kódex megjelenése felforgatja az írósuli életét. A múzsák és a lázadó rubrikátorok közti feszültség egyre csak fokozódik, mígnem az egész város a feje tetejére áll. Kémek, betörések és félelmetes összecsapások árnyékolják be a mindennapokat. Az erdő rejtekében veszedelmes tiltott szavak szállnak, míg a novemberi fagy sötét idők előszelét hozza magával. A közelgő változás tanárt és diákot egyaránt megérint. Senki sem menekülhet előle.

A lányoknak a legnagyobb káoszban kell tovább kutatniuk az örökségük után. Ha megtalálják az aranytintát, az minden kívánságukat valóra válthatja. Visszatérhet az apjuk, és újra helyreállhat a rend az íróvilágban. Ők pedig végre azzal foglalkozhatnak, ami igazán fontos: a szerelemmel, a barátaikkal és talán még a sulival is.

Kalandjaik során a legnagyobb veszélyek közepette is készek kiállni az igazságért. A gond csak az, hogy ez a csalafinta szó mindhármuknak mást jelent.

Megjelenés éve: 2026

Kiadta: Eleven Kiadó Kft.

Illusztrálta: Kocsondi Nelli, Ofra Dóra

Oldalszám: 320

ISBN: 978-615-6742-22-3

Mondtam már, hogy mennyire utálom a függővégeket? Ez hatványozottan igaz akkor, ha a folytatás még nem jelent meg. Mert hát most mit kellene tennem? Raboljam el Elizát, hogy mesélje tovább a történetet? Csak remélni tudom, hogy a kiadó nem ül sokáig a kéziraton, és hamarosan megjelenik a várva várt harmadik rész. Tudni akarom, hogy alakul a lányok, illetve az egész író és olvasó világ sorsa! Ki kivel lesz a végén? Ugye megkapjuk a happy end-et? Ugye az írónő nem végzi ki a kedvenc szereplőmet a harmadik kötet végére? Nem, egyelőre nem árulom el, hogy ki az. Tippeljétek meg!

Mivel az első rész telitalálat lett, arra gondoltam, azonnal bele is kezdek a folytatásba. Nem bántam meg. Röpke pár óra alatt kivégeztem nyolc fejezetet, túl voltam egy kisebb agybajon, és a fokozódó érzelmek miatt írtam egy üzenetet a szerzőnek, melyben csak annyit kérdeztem, hogy „Á, te nő! Mit műveltél???”

Ez a kötet is bővelkedett eseményekben és érzelmekben. A történet olvastatja magát, ha van elég időd, villámgyorsan a könyv végére érhetsz. Ha nincs, akkor se bánkódj, fejezetenként haladva is élvezetes olvasmány, ugyanis lapról lapra fokozódik a feszültség.

Számomra az Aranytinta lehangolóbb volt, mint az első kötet, mivel sokkal több volt a negatív cselekmény, ugyanakkor érdekes volt végigkísérni a lányok útját, valamint jellemük alakulását. Tetszett, hogy az írónő hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa a lányok vívódását, valamint a családi kapcsolatok alakulását. Plusz ahogy nekem azt ígérte is, rendesen megkínozta Dixy-t. Míg az első részben többnyire megértettem a lány viselkedését, ebben a kötetben a falat vakartam az idióta húzásai miatt. Néha szívem szerint megráztam volna, miközben a képébe üvöltöm, hogy normális vagy???

A Mátyás öröksége utáni nyomozás most is nagyon érdekes és bonyodalmakkal teli volt.

A Rubrikátorok és Múzsák közötti feszültség kiéleződése zseniális lett, ahogy a lányok helyzethez való viszonyulásának jellemzése is. Többször felmerült bennem, hogy melyik lehet a jó oldal, illetve hogy van-e egyáltalán olyan. Aztán végül a történetben ennek Era is hangot adott.

„– Egyre inkább úgy érzem, itt nincs jó meg rossz oldal. Csak rossz van, és kevésbé rossz.”

Mindkét félnek igaza van, ugyanakkor egyiknek sincs, ráadásul mindkét oldal önkényuralmat próbál gyakorolni, ami egyáltalán nem helyes.

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a harmadik kötetben a feszültség a tetőfokára hág, és bőven lesz lehetőségünk felülni egy újabb érzelmi hullámvasútra. Kíváncsian várom, hogy miképp végződik majd a három testvér története.

Ana könyvajánlói - Jagiszava Szatosi: A Moriszaki Könyvesbolt

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az „antikvárium-csodaországba”, ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók.

Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki…

A Moriszaki Könyvesbolt üde és derűs japán regény, amelyből film is készült 2010-ben. Egy jelenet erejéig maga az író, Jagiszava is szerepel benne a Moriszaki Könyvesbolt egyik vásárlójaként.”

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2023

Fordította: Nagy Anita

Oldalszám: 192

ISBN: 978 963 543 245 5

Jagiszava Szatosi (1977) a Tokió melletti Csiba tartományban született. A Moriszaki könyvesbolt című regénye 2008-ban elnyerte Tokió Csijoda kerületének irodalmi díját. Ebben a kerületben található a regényben szereplő Dzsinbócsó negyed, amely könyvesboltjairól és antikváriumairól híres. A szerző azóta több kisregényt publikált, köztük 2011-ben A Moriszaki Könyvesbolt folytatását.

Egyszerű és bájos a borítója. Öröm volt arról olvasni, hogy hogyan viszonyulnak az olvasáshoz, a könyvekhez. Az olvasás szeretete mellett, a könyvek gyógyító erejéről, a japán szokásokról, hagyományokról, és a mindennapi élet mozzanatairól, apró örömeiről szól. Úgy gondolom, hogy jól illeszkedik az ázsiai „gyógyító irodalom” vonulatába. Szép gondolatok, megnyugtató életbölcsességek vannak benne. Egyszerű a nyelvezete. Bemutatja a monoton hétköznapok szépségét, és az emberi kapcsolatok erejét. Lassú folyású, érzelmes regény. Tetszett, hogy a szereplők időnként beszéltek az érzéseikről, illetve ki is mutatták azokat. Viszont a történet szerkezete, kidolgozottsága hagyott egy kicsi hiányérzetet, bár így is szerethető.

A történet Tokió antikváriumoktól nyüzsgő negyedében játszódik. Két részből áll. Az első részben Takako, egy összetört szívű lány a nagybátyja könyvesboltjában, az olvasás segítségével talál újra magára. A második részben Takako nagybátyjának a felesége kerül a középpontba. Volt egy kis hézag és különbség a két rész között. Nem alkotott igazi egységet.

A történet első része Takako és Hideaki szakításával kezdődött. Szerintem Takako furán reagált a helyzetre. A szerelméről kiderült, hogy egy kétszínű, gerinctelen mocsok, és nem tudta hogyan kellene kezelnie a helyzetet?

Takako és a nagybátyja, Szatoru már tíz éve nem tartották a kapcsolatot. Távol állt tőle Szatoru közvetlen, különc, különös természete. Először próbálta visszautasítani a bácsikája meghívását, mégis eltöprengett azon, hogyan tovább. Két hétre rá már Dzsinbócsóban volt. Azzal, hogy odaköltözött, nem változtak meg azonnal a mindennapjai. A könyv elején Takako nem volt szimpatikus. Egy naiv, gyerekes fiatal nő volt, aki nem szeretett olvasni, és állandóan aludni akart. A fejlődése – ahogy általában a változás – lassú volt.

„Az ember nem úgy születik, hogy rögtön tudja, mit akar. Az egész életünk azzal telik, hogy fokozatosan jövünk rá.”

Hamarosan helyreállt az egykori bensőséges hangulat Szatoru és a lány között. Amikor Takako elkezdett olvasni, akkor még jobban megértették egymást. Hirtelen egyik könyvet olvasta a másik után. Kezdte nagyon megszeretni a Moriszaki Könyvesboltot. Derűsebb, kedvesebb egyéniség lett. Megismerte a környéket és barátkozott. A nagybátyja vigyázott rá, és segített neki továbblépni. Mindig mellette állt.

„Mindenki így lehet ezzel, aki sokat olvas: egyszer csak rátalál egy könyvre, amely rabul ejti, és onnantól kezdve az olvasás a szenvedélyévé válik.”

Amikor Takako elköltözött a könyvesbolt feletti lakásból, mindenki kedvesen búcsúzott tőle, és a bácsikája rengeteg antikvár könyvet ajándékozott neki. A könyvesboltban töltött napok meghatározóak, emlékezetesek voltak a számára. Szatoru nagyon szerette őt, aggódott érte, és nehéz volt a búcsúzás, akkor is ha tudták, hogy ezek után gyakrabban találkoznak majd.

„Ne félj megszeretni valakit. Amíg szeretni tudsz, szeress minél jobban! Még ha végül fájdalmat okozna is, ne ítéld magad olyan magányos életre, hogy inkább senkit sem szeretsz! Komolyan aggódom, hogy a történtek miatt lemondasz a szerelemről. Szeretni csodálatos, ezt ne felejtsd el!”

A történet második részében megjelent Szatoru felesége, aki néhány évvel korábban tűnt el.

Másfél év telt el azóta, hogy Takako elköltözött a könyvesboltból. Nagyon abszurdnak tűnt, hogy Momoko csak úgy eltűnt öt évre, és amikor Takako a könyvesbolt előtt viszontlátta, a bácsikája felesége úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Helyette a lány érezte magát feszélyezve, aki a bácsikájától két nappal korábban tudta meg, hogy Momoko visszatért. Takako tudta, hogy amikor az asszony elment, akkor Szatoru vigasztalhatatlan volt. Az antikváriumban való újratalálkozásuk után két héttel Momoko váratlanul kirándulni hívta Takakót. A lány elfogadta a meghívást, és a bácsikája kérésére próbálta kifürkészni az asszony szándékát. Az együtt töltött idő alatt megismerte Momoko múltját. Bizonyára lesznek, akik a következő mondatom miatt azt hiszik majd, hogy egy jégszívű banya vagyok, de akkor is leírom. Nem kedveltem Momokót, és nem is akartam megérteni.

A hegyek, a gazdag és természetes környezet leírása viszont érdekelt. Azokról a helyekről szívesen olvastam volna még. Ahogy a Moriszaki Könyvesboltról, a kávéházról, és Takako ott megismert barátairól is. Kíváncsi lettem volna Takako és Akira kapcsolatának alakulására is.

Összességében ez egy kellemes olvasmány volt. Nekem tetszett a könyv hangulata. Kedves, szívhez szóló történet.

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Ezzel a gyűrűvel

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Amikor Beatrice Poole, a falusi lelkész leánya, mellesleg Amelia York álnéven sikeres rémregényszerző, e sorokat papírra veti, még nem gyanítja, hogy olyan kalandokba keveredik, amilyeneket még ő maga sem tudna kitalálni. Mintha természetfeletti erők lépnének működésbe a lány körül, az események hátterében pedig felsejlik Aphrodité Titkos Gyűrűinek legendája. Beatrice elhatározza, hogy az okkult tudományok veszedelmes tudorától, Monkcrest titokzatos earljétől, a Tébolyult Remetétől kér segítséget. Nem sejti még, hogy az earl végzetes vonzerejének képtelenség ellenállni…”

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó

Kiadás éve: 2018

Fordította: Varga Mónika

Oldalszám: 278

ISBN: 978-963-203-376-1

Mindig szívesen olvasom az írónő akár Amanda Quick, akár Jayne Ann Krentz néven írt regényeit. Nagyon szeretem a stílusát. Újra és újra elolvasom a könyveit, ha könnyed kikapcsolódásra vágyom. Ez a regény is szórakoztató, izgalmas és humoros. Megvolt benne minden, ami az írónő regényeire jellemző: erős egyéniségek, kockázat, bűncselekmény, vicces jelenetek, érzékiség, szerelem. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben. A krimi szál mozgatja az eseményeket. Az írónő tudatosan és logikusan építette fel a cselekményt, a nyomozás minden apró részletét. Tele van váratlan fordulatokkal, és van benne egy végső csavar. Nem kiszámítható. A szerző okosan, fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Van egy kis misztikus jelleg is benne.

Volt olyan történetszál, ami lehetett volna picit kidolgozottabb.

Volt néhány elütés a szövegben.

A megszokottnál kicsit idősebbek a szereplők. Bár nem is baj, hogy már nem első bálozók. Leo és Beatrice is makacs, erős jellem. Ebből adódóan garantáltak az izgalmas és szellemes párbeszédek.

A kutyás szál nagyon tetszett. Monkcrest Remetéjének, Leonak a hű kutyáját Koboldnak hívják. Szerintem mókás név egy vérebnek. Leo magányosan élt Kobolddal és a szolgálatkész cselédséggel. Egy viharos éjszakán váratlan vendég érkezett hozzá, Mrs. Beatrice Poole, aki beszélni akart vele. A hölgy meglehetősen eltökélt és makacs volt. Felvilágosítást kért Aphrodité Titkos Gyűrűiről. A nagybátyját a gyűrűk miatt gyilkolták meg. A két gyűrű, amit Beatrice szándékában állt megkeresni, egy régi Aphrodité-szobor zárjába illik, ami kincset rejt.

Beatrice rémregényeket írt Mrs. Amelia York álnéven. Kicsit szokatlan elfoglaltság egy lelkész lányának. A festői Monkcrest Apátság atmoszférája szerinte rémregények lapjaira kívánkozik.

Leo figyelmét felkeltette az özvegyasszony. Beatrice harminc éves, Leo negyvenéves és szintén özvegy. Mindketten úgy gondolták, hogy nem fognak új házasságot kötni.

„Semmiről nem alkotok véleményt anélkül, hogy előtte alaposan meg ne vizsgálnám a problémát.”

Egy kicsit nehezen jutottak megállapodásra a nyomozást illetően. A nő minden alkalmat megragadott, hogy dacoljon Leo-val.

„Apám azt tanította, a Teremtő férfinak és nőnek egyaránt megadta a logikus gondolkodás képességét. Isten ellen való vétek nem kihasználni.”

Csak kevesen tudták, hogy valójában ki az a Mrs. Amelia York. Az olvasók imádták a regényeit, ellentétben a kritikusokkal.

„… aki írásra adja a fejét, döntse el, kinek akar a kedvében járni: az olvasóknak vagy a kritikusoknak. A kettő együtt nem megy.”

Beatrice az unokahúgának akart segíteni. Ha megtalálja a gyűrűket, azokkal pótolni tudja azt a pénzt, amitől Reggie bácsi halálakor Arabella elesett. Addig is próbálták titkolni, hogy a lány hozománya nem akkora, mint amiről eredetileg szó volt. Arabella hitt abban, hogy az udvarlója érzései nem változnának iránta attól, ha kiderülne. Beatrice próbálta megóvni az unokahúga szerelembe vetett hitét.

„Az ártatlanság törékeny holmi, ha egyszer megsérül, soha többé nem lehet helyreállítani.”

Leo Drake segítségére lehetett a régiségekkel és legendákkal kapcsolatos tudásával.

Beatrice úgy vélte, hogy minden, amit átél a hasznára válhat, beleszőheti a következő regényébe.

Ahogy Beatrice és Leo egyre többet beszélgettek, kiderült, hogy mindkettejük tökéletesnek tartott házassága minden volt csak harmonikus és tökéletes nem. Időnként maga volt a pokol. El kellett ismerniük, hogy az életük sokkal eseménydúsabb, amióta megismerték egymást. Beatrice szinte mindig a saját feje után ment. Kezdetben Arabella hozományát akarta visszaszerezni, és Reggie bácsi gyilkosát megtalálni, azonban egyre közelebb került Leo-hoz. Szenvedélyes viszony alakult ki köztük.

„Kevesen vannak, akik felismerik a kínálkozó lehetőséget, még kevesebben, akik hajlandók is tenni érte, hogy a sorsuk jobbra forduljon.”

A regény vége felé egyre kevesebb volt az elvarratlan szál. Gyorsan zajlottak le a dolgok. Az ügy egy váratlan fordulat után lezárult, szerencsésen végződött. Az olvasó megkapta a várva várt boldog végkifejletet.

Tetszett a Monkcrest-legendakör rubinköves gyűrűre vonatkozó része. Szerintem nagyon szép.

„Ha olvasná a regényeimet, tudná, hogy a hősnő nem futamodik meg a kihívások elől. És a könyv végén mindig feleségül megy a főhőshöz!”

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Bukott Angyal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Prudence Merryweather a fényárban úszó londoni bálteremből egyenesen esti táncpartnerének öreg fák között megbúvó vidéki kastélyába hajtat. Tisztában van vele, hogy nem illendő dolog éjnek évadján a lakásán felkeresni egy férfit. Különösen kockázatos az efféle vállalkozás, ha az a férfi történetesen a Bukott Angyal, Angelstone grófja, akiről azt suttogják, hogy magával az ördöggel cimborál. De Prudence-nek nincs más választása, ha meg akarja óvni forrófejű öccsét egy végzetes párbajtól.

Hosszas rábeszélés után a két ember alkut köt: Sebastian Fleetwood nagylelkű gesztussal visszalép a párbajtól, Prudence pedig elfogadja, hogy mostantól viszontszolgálattal tartozik a grófnak. A férfi által majdan behajtani szándékozott szívesség természetét illetően Prudence-nek alighanem szemernyi kétsége sem marad, amikor az egyezség megpecsételése gyanánt a férfi magához vonja, és hosszasan, érzékien szájon csókolja.

Így hát Prudence és a Bukott Angyal sorsa ezen az éjszakán végzetszerűen összefonódik...”

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó

Kiadás éve: 2016

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 254

ISBN: 978-963-203-291-7

Nagyon szeretem az írónő stílusát. Minden van a regényben: kockázatok, családi viszály, izgalmas helyzetek, szerelem, intimitás, humor. Bőven akad a könyvben rejtély. A két főszereplő néha külön-külön, többnyire azonban együtt nyomoz. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Ez egy feszültséggel teli történet, amiben vannak olyan filmbe illő jelenetek, amitől az olvasót kirázza a hideg. Sodró lendületű történet, ezért gyorsan lehet haladni vele. Igazából szinte filmszerűen peregtek az események, láttam magam előtt a történetet. Rendkívül szórakoztató. A krimi szálat ellensúlyozta a humor és a romantika. Nekem kellemes kikapcsolódás volt az olvasása. Még jobb lehetett volna, ha mindent részletesen kifejtett volna az írónő. Én nem bántam volna, ha kétszáz oldallal terjedelmesebb a regény.

A két főszereplő nem szokványos, nem tökéletes, nagyon is emberi. Mindkét főszereplő múltja nehéz, terhelt, mégis mindennel képesek szembenézni, mert kialakul közöttük egy mély kötődés, ami arra ösztönzi őket, hogy megértsék és támogassák egymást. Látják egymásban a szépet, jót és a furcsaságokat, sebeket, bizonytalanságokat is. Az egész igazi embert.

Nagyon tetszett a férfi főszereplő macskája.

Prudence egyetlen kivételtől eltekintve jó emberismerőnek tartotta magát, és hallgatott a megérzéseire. A komor, büszke arcvonású, fekete hajú Sebastian lenyűgöző hatással volt rá. Nem hitte el, hogy a férfi olyan rossz lenne, mint a híre. A bálon kifejezetten kellemesen beszélgettek az őket kölcsönösen érdeklő témákról. A nő forrófejű fivére ezért hívta párbajra a grófot.

Sebastian Fleetwood, Angelston grófja, az izmos, értelmes, olvasott férfi azért akart megismerkedni a nővel, mert úgy gondolta, hogy lehetnek közös érdeklődési területeik, érdekesnek találta Prudence kedvenc időtöltését. Ő maga kedvtelésből egy derék detektív társaként részt vett nyomozásokban. Konkrétan átvett tőle bizonyos ügyeket. Nagyon okos ember, aki a híresztelések szerint különös dolgokban leli kedvét.

Prudence és Sebastian alkut kötöttek egymással, így a párbaj elmaradt. Sebastian elragadónak tartotta a lányt, elbűvölte a becsületes tekintete, az intelligenciája és a merészsége. Prue is „különc” volt.

Prudence és az öccse, Trevor vidékről utaztak Londonba, Hester Pembroke-nak köszönhetően. Trevor egyik napról a másikra alakult át társaságbeli ficsúrrá. Valahányszor Sebastian felkérte Prudence-t táncolni vagy beszélgetett vele, az ostoba kölyök párbajra hívta a férfit. Állandó kihívásaival Trevor bolondot csinált magából.

Prue a szüleitől tanulta meg hogyan kell megfigyeléseket végezni, adatokat gyűjteni. Sebastian szülei nagy utazók voltak. Az apja részletes beszámolókat írt az utazásairól és a felfedezéseiről. Az is közös vonásuk volt, hogy a szüleik tragikus körülmények közt haltak meg.

„Nem tartom jónak, ha túl sokat rágódunk a múlton. A jelen és a jövő a fontos, nem gondolja?”

A Bukott Angyalnak a nyomozások érdekes fejtörő játékok voltak. Eleinte nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy Prudence aktívan részt vegyen a nyomozásokban. Védeni próbálta a nőt. Az egyik nyomozás során lebuktak, ezért úgy mentették a helyzetet, hogy jegyespárnak adták ki magukat. Lady Pembroke, Trevor és maga Sebastian is siettette az esküvőt. Magáról a ceremóniáról nem esett szó a könyvben.

„A világ véleménye nem számít, fiam. Az a lényeg, hogy te tudd: nem szennyezted be a becsületedet. A becsület szent kötelesség, úgy is kell bánni vele. Botrányt, romlást és még rosszabbat is túlél az ember, ha tudja, hogy a becsületén nem esett folt.”

A grófot és feleségét nagyon lelkesítette a detektívesdi. Többen észrevették, hogy Lady Angelstone-nak van némi befolyása a férjére. A férfi bármit megtett volna a felesége kedvéért. Nagyon fontossá váltak egymás számára. Sebastian a szülei és az öccse halála után érzelmileg bezárkózott, hideg fallal védte a lelkét. Prue szenvedélyes nyíltságától, eszétől, nőies életerejétől olvadni kezdett benne a jég. Az asszony varázslatos lényétől belülről melegedett föl.

Az egyik krimi szál kifejezetten durva volt. A nyomozás során sokszor bukkant fel Sebastian unokaöccsének a neve.

„De legalábbis próbálj úgy tenni, mintha nyugodt lennél. Semmi sem bőszíti fel annyira az ember ellenfelét, mint ha azt látja rajta, hogy kimondhatatlanul jól szórakozik, vagy ellenkezőleg, unja magát.”

A nyomozás során komoly veszély fenyegette őket. Végül a bűnösök megbűnhődtek, és helyreállt a rend. A családi viszály megszűnt, vagy legalábbis mérséklődött. Prue és Sebastian pedig boldogan tervezgette a közös jövőt.

„Belenézett felesége csillogó szemébe, és belülről lassan átmelegítette a szerelem éltető tüze.”

Ana könyvajánlói - Emily Henry: A könyvek szerelmesei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.

Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.

És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.

Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

A romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!”

Kiadó: Central Könyvek

Kiadás éve: 2023

Fordította: Szieberth Ádám

Oldalszám: 455

ISBN 978-963-614-201-8

Ez az első könyv, amit olvastam az írónőtől. A borító nem tetszik, nem illik a történethez.

Az alapötlet jó, érdekes a téma, és a karakterek sem szokványosak. A kivitelezés sajnos nem sikerült. A családi összetartás, az önazonosság, és a romantikus szál miatt szerethető olvasmány lenne. Kedves, romantikus történet, sok könyves és filmes utalással, finoman csipkelődő humorral. A szerző elég sok konfliktust sűrített bele. Több komoly témát is érint. Értem, hogy fontos téma a regényben a gyászfeldolgozás, meg az önazonosság, és az írónőnek határozott elképzelése volt ezekkel kapcsolatban, mégis valahogy nehezen jött át.

Sajnos a sok szlengtől igénytelennek tűnik. A nyelvtani hibák és a helyenként bugyuta megfogalmazások kiábrándítók, és kifejezetten megakasztják az olvasást.

A regény prológusa elég gyenge. A könyv első fele erőltetettnek, vontatottnak tűnt, és untatott.

Nora és a húga, Libby közt a jelek szerint nem volt minden rendben. Ezért javasolta Libby, hogy menjenek el együtt nyaralni. Csak ők ketten. Nekem az túlzás volt, ahogy Nora rátelepedett a húgára, mindent helyette akart megoldani, és úgy viselkedett a kétgyerekes, várandós nővel, mint egy kölyökkel. Úgy gondolom, hogy nem nyaralásra lett volna igazán szükségük, hanem egy jó klinikai szakpszichológusra. A testvérek közötti kapcsolat kissé túlírt volt. Miért kellett nyújtani, mint a rétest?

A két nagyon hasonló, összeillő karakter között lassan alakul ki a szerelem. A kezdetektől működik közöttük a kémia. Nora merev, nagyvárosi irodalmi ügynök, aki kemény munkával építette fel az életét. Charlie morcos és sikeres vezető szerkesztő. Közismerten nyerő a stílusa. Az első találkozásuk finoman szólva nem volt zökkenőmentes. A hírnevük hasonló. A beszélgetéseik általában tetszettek. Volt, amikor humoros és szórakoztató volt a párbeszéd, és volt, amikor megindító.

Charlie magányos, kisvárosi gyerek volt, akinek nem volt ott maradása, és ahogy Norának, neki is a nagyváros, New York a közege. Ezzel a New York iránti rajongással nem tudtam azonosulni. Engem kifejezetten taszítanak a nagyvárosok. Szóval ez megnehezítette a kapcsolódást a szereplőkhöz. Bár ennek ellenére kedveltem ezt a párost. Azt viszont átéreztem, hogy bár szeretik a gyerekeket, ők viszont nem akarnak sajátot.

„Szeretem a gyerekeket, de hogy felelősséggel tartozzak egy gyerekért… Azt nem szeretném.”

Először Charlie ismerte fel és mondta ki nyíltan, hogy hasonlítanak egymásra.

Azon túl, hogy Nora és Charlie hasonlítottak egymásra, remekül tudtak együttműködni, jók voltak együtt. Nekik köszönhetően az olvasó betekintést nyerhet a könyvszakmába, és láthatja, hogy imádják a munkájukat. Az alkotói tevékenység leírása gazdagítja a történetet.

„Amit csinálsz, azt százszázalékos erőbedobással csinálod, és nem fogsz bele olyasmibe, amit nem tudsz végigvinni.”

Volt valami a napokon átívelő beszélgetéseikben. Nyilvánvaló volt, hogy szükségük van – és számíthatnak egymásra, feltétel nélkül.

„Kényszeresen gyűjtöm a bizonyítékokat arra, hogy egy ember életében akkor is lehetnek szép pillanatok, ha sok minden rosszul sül el. Azaz mindig van remény, történjen bármi.”

Megdöbbentett, hogy Nora kiborult, amikor Libby nélküle hozott döntéseket. Tán azt akarta, hogy a húga nélküle életképtelen legyen? És akkor mi van, ha nem kaphat meg mindent? A regény végére tudatosult Norában, hogy Libbynek és neki is van saját élete.

„Az élet már csak ilyen. Az ember folyton döntéseket hoz, és folyton kiválaszt egy-egy utat, amely miatt elveti a többit, pedig még nem látja, hova vezet a választott út. Talán épp azért imádjuk a fiktív történeteket, mert általuk egy másik életet élhetünk, amely igazából sosem lehet a miénk.”

A történet nem indult ígéretesen, hiányzott belőle valami, és sokszor unalmas, vontatott volt. Azután (a legvégén) egyszer csak szép és jó lett. Ez a regény sokkal több lehetett volna.

Nem értettem, hogy miért hype-olják. Igen, a téma nagyon jó, a szerelmi szál is erős, és van mondanivalója. Ezek alapján ez egy gyönyörű történet lehetett volna. Pozitívum volt benne a karakterek lelki mélysége és fejlődése, az ízlésesen megírt érzéki jelenetek, és a tény, hogy mindenkinek más a happy end, emlékeztet arra, hogy nincs egyetlen helyes út.

Ana könyvajánlói - Isida Só: Még egy macskát receptre

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Ha olyan gondod van, amit egy macska nem képes megoldani… vess be még több macskát!

A titokzatos Nakagjó Lélekgyógyászat hosszú ideje ugyanazzal a különös, mégis hatékony módszerrel gyógyítja betegeit: mindenki számára, aki átlépi a rendelő küszöbét, macskát írnak fel kezelésként. A cicák kedvességükkel, játékosságukkal és szépségükkel minden páciens számára elhozzák a várt gyógyulást: segítenek az egyetemista Moénak megoldani a párkapcsolati gondjait, az idős, özvegy Tacuját közelebb hozzák zárkózott unokájához, Leonát pedig emlékeztetik az empátia fontosságára. De igazából vajon mi a siker titka?

Kicsoda valójában a rejtélyes Nyau doktor, és mi köze a Kiotói Puhamancs Macskamentő Központ örökké kimerült igazgatóhelyetteséhez? A Macskát receptre sikere után Isida Só a tőle megszokott humorral és csillapíthatatlan mesélőkedvvel gombolyítja tovább a Kiotóban játszódó misztikus történet fonalát. Kötelező olvasmány minden macskarajongó számára!”

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2026

Fordította: Ikematsu-Papp Gabriella

Oldalszám: 256

ISBN: 9789636047559

Ez is egy feel-good olvasmány volt. Lehet, hogy kezdem megkedvelni a japán mágikus realizmus műfaját. Könnyed, hangulatos olvasmány, ami a hétköznapi drámákat egy kis misztikus hangulattal fűszerezi meg és egészíti ki. Lassú folyású és érzelmes. Érzékelteti a hétköznapi élet apró csodáit, és a kapcsolatok csendes erejét.

Humoros, kedves, misztikus történetek vannak a könyvben. Érzékelhető benne valami szívből jövő, időtlen báj. Ebben a kötetben kicsit több szó volt a macskatartásról, és mindarról, ami vele jár. Ebben is a macskák segítik át az embereket egy-egy nehezebb időszakon, és melegséggel töltik meg az otthonokat. A macskák leírásai szépek és részletesek. A páciensek valamilyen módon kapcsolódtak egymáshoz.

Első történet

Moe egyetemista lány, aki attól tartott, hogy a barátja szakítani akar vele. Szerintem nagyon bizonytalanul és gyerekesen viszonyult a dologhoz.

Nyau doktor továbbra is úgy viselkedett, mint egy huncut gyerek. Amikor Moe véletlenül odatévedt a rendelőbe, és a doktor felírt neki egy macskát, átmenetileg meg is feledkezett a kapcsolatát érintő aggodalmakról. A barátja egy érett, okos, kedves és nyugodt srác. Az utóbbi időben távolságtartó volt vele. Úgy tűnt, hogy a macskának köszönhetően „elnapolták” a szakítást. Moe mégis szomorú volt. Nem akarta, hogy elhagyja a szerelme, mégsem beszélt vele. Nekem ez nagyon furcsa volt. Moe elmesélte a barátnőjének, Leonának, hogyan botlott véletlenül a rendelőbe.

Telt az idő, a macskák cserélődtek. A tájékoztató a macska nevén és korán kívül nem tartalmazott semmi újat. Moe figyelte a macskákat és bátran szembenézett a nehézségekkel is. Talán ezért lett elege a bizonytalanságból, és hozta szóba a kapcsolatukat a fiúnak.

„Hiába menekül el a kellemetlenségek elől, az nem old meg semmit.”

Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a kommunikáció nem az erősségük.

Három hét eseményeit sűrítette a történetbe a szerző. Igazából nem sokat tudtunk meg. A fiatalembert áthelyezték, ezért a távkapcsolat mellett döntöttek. Moe visszavitte a macskákat. Nem fogadott örökbe egyet sem. Ez a rész lehetett volna ennél egy kicsivel kidolgozottabb. Szerintem a négy történet közül ez volt a leggyengébb.

Második történet

Szatonaka Tacuja hetvennyolc éves nyugdíjas. A felesége Meiko meghalt. A menye ajánlotta neki a Nakagjó Lélekgyógyászatot. A megnyugtatása érdekében döntött úgy, hogy elmegy a rendelőbe. Tacuja nem igazán tudta, hogyan kellene viszonyulnia a tizenhét éves unokájához. Mindketten bezárkóztak. Tacuja nem vitt haza macskát, csak egy nyakörvet. A nyakörvhöz tartozó cica egy hirdetés szerint eltűnt. Az idős férfi az unokájával indult a macska felkutatására.

„A különböző generációk gyakran nehezen dekódolják egymás nyelvét és érzéseit. Nem egyszerű a megértés.”

Az együttműködés közelebb hozta egymáshoz a nagypapát és unokáját.

Harmadik történet

Ebben a történetben újra felbukkant Leona. Korábban Moe mesélt neki a Nakagjó Lélekgyógyászatról, és most egy másik barátja, Sószuke is beszélt neki róla. Sószuke biztos volt abban, hogy Leona bátyja, Tomoja írt fel neki egy macskát receptre. Leona kételkedett ebben, mivel Tomoja a Macskamentő Központban dolgozik, rengeteg a dolga, nem lenne ideje arra, hogy másodállást vállaljon. Éppen ezért elkísérte a barátját, amikor visszavitte a macskát. Megdöbbent, hogy a doki milyen kísértetiesen hasonlít Tomojára.

Leona úgy érezte, hogy a szülei csak a bátyjával foglalkoznak, ő nem érdekli őket. Nagyon haragudott az anyjára.

„Tudom, hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, de olykor ha kimondasz valamit, onnan már nincs visszaút. Egyetlen szó is olyan sebet ejthet, amit nem lehet begyógyítani.”

A felírt kiscica nagyon hamar a szívéhez nőtt, segített felismerni dolgokat. Már sok mindent tisztábban látott a kapcsolatait illetően. A kiscicát megtartották, és Leona elhatározta, hogy ha valamelyik ismerősének gondja lesz, akkor bátran ajánlja majd neki a Nakagjó Lélekgyógyászatot, ahol Nyau doktor rendel.

Negyedik történet

Kadzsivara Tomoja fekete macskája, Nyau békésen tűrte a gondoskodást. Tomoja szeretettel gondoskodott róla. Sokat és lelkiismeretesen dolgozott. Mindig aggódott valami miatt. Sokat túlórázott és nagyon kimerült volt. Sokan aggódtak érte.

„Ha csak kis megnyugvást hoz is, talán mégis jobb lenne beszélni valakivel.”

A Nakagjó Lélekgyógyászat épülete ismerős volt Tomojának. Biztos volt benne, hogy ugyanaz a ház, ahonnan Nyaut és a társait kimentették. Gyötrődött azért, mert későn érkeztek, és a macskák többségét már nem tudták megmenteni. Szörnyen megviselte a dolog. Az egész helyzet nagyon különös volt.

„A halál pillanatában mind egyedül vagyunk. Ahogy senki nem választhatja meg a találkozás pillanatát, ugyanúgy senki nem választhatja meg a halálét.”

Az elengedés nagyon nehéz téma. Könnyű volt Tomojával együttérezni. Szerintem ez a rész kifejezetten igényelte volna a téma alaposabb kifejtését, bár így is érdekes és megható volt.

Összességében ez egy szívmelengető és szerethető könyv.

Lesz még folytatás, mert valakinek az érkezésére még várnak a rendelőben.

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Délutáni tea a Napraforgó Kávéházban

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A Napraforgó Kávéházban a délutáni tea legfontosabb hozzávalója egy jó adag barátság és csipetnyi szeretet. Connie élete fenekestül felfordul, amikor megtudja, hogy férje, Jimmy Diamond, akivel huszonnégy éve él őszintének hitt házasságban, azt tervezi, elhagyja őt a szemtelenül fiatal és szőke titkárnőjéért. Maradék önbecsülésének megmentésére bosszút forral. Célja eléréséhez szüksége van férjével közösen alapított takarítócégük, a Diamond Shine alkalmazottainak segítségére, akikről Napraforgó kávéházbeli találkozóik során kiderül, hogy egytől egyig csupa szív lányok és asszonyok, és a takarítás mellett szoros barátság is összeköti őket. Vajon képesek lesznek a Napraforgó Kávéház hölgyvendégei arra, hogy minden foltot eltüntető tisztítószereikkel megszabadítsák Connie-t a sérelmeitől és a fájdalmától?

Ha hiteles, szerethető és lenyűgöző karakterekről akarunk olvasni, akkor elég, ha kinyitjuk Milly valamelyik könyvét – ő mindig a fején találja a szöget.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2018

Eredeti mű: Afternoon Tea at the Sunflower Café

Fordította: H. Pikler Renáta

Oldalszám: 512

ISBN: 978 615 5435 33 1

Ez a vidám és bájos borító nem illik a történethez (talán csak a végéhez). Gördülékeny stílusú regény, több szálon fut a cselekmény. Lényegében három nő traumáit és jellemfejlődését ismerhetjük meg. A komoly téma ellenére érzékelhető volt az írónő kellemes humora, kedves stílusa. Elgondolkodtató és szívmelengető. Ahogy azt már többször megemlítettem Milly Johnson-nal kapcsolatban, mindig megtalálja az egyensúlyt a romantikus, könnyed történet és a komolyabb témák között. Ez a regény olyan nőkről szól, akik keményen dolgoztak, akiket kihasználtak és „hátba szúrtak”, akik csalódtak, akik nehéz időszakon mentek keresztül, mégis fel tudtak állni, és újra tudták kezdeni. Ehhez persze hozzájárult a közösség segítsége. Meg kellett tanulniuk azt is, hogy elfogadják a felajánlott segítséget. Az életük felfordult, de ezzel együtt, szerencsére jobb irányba változott. A végén mindenki megkapta amit megérdemelt.

A cselekmény középpontjában, a címével ellentétben, nem egy kávéház, hanem egy takarító cég áll. A kávéházban havonta egyszer összegyűltek a takarító cég dolgozói. „Szinte tapintható volt a teremben a szeretet. Ezek a kávéházi délutánok, ahogy most ő is megtapasztalta, nem csak a napraforgókról meg a sütikről szólnak, hanem a testvériességről és a törődésről is.” A napraforgó, mint szimbólum volt fontos.

Jimmy Diamond egy mocsok, manipulatív féreg, aki megcsalta a feleségét és kihasznált mindenkit, akit csak tudott. Connie tisztán és őszintén szerette a férjét, aki évtizedeken át képes volt kettős életet élni. Abszolút nem törődött azzal, hogy becsapta a felségét, kockáztatta a közös életüket. Érthető volt, hogy az asszony azt akarta, hogy megérezzen valamennyit abból a kimondhatatlan fájdalomból, amit ő érzett, akitől elvett valamit, akit megalázott.

A takarítócégnél dolgozó Della szerelmes volt Jimmy-be. Ábrándozott a főnökről. Éppen ezért nagyon feldühödött, amikor megtudta, hogy a fickónak viszonya van az új irodai kisegítővel. Eldöntötte, hogy bosszút áll rajtuk. Tudta, hogy nélküle az iroda „a feje tetejére fog állni”. Nagyon rossz véleménnyel volt Jimmy feleségéről is. Pedig nem is ismerte. Csupa rossz tulajdonsággal ruházta fel Connie-t, akire féltékeny volt. Nem érdekelte, hogy fájdalmat okoz neki, amikor elmondta, hogy miket tett Jimmy. Ocsmány módon beletaposott a lelkébe. Megérdemelte, hogy mardossa a bűntudat. Arra kényszerült – ahogy Connie is –, hogy átgondolja a dolgokat és szembenézzen a helyzettel. Rájött, hogy Jimmy már a kezdetektől sárba tiporta őt is, és a szeretőjét szánta a helyére. A bosszúvágy együttműködésre késztette a két nőt. Connie elképesztő módon különbözött attól a nőtől, akinek Della képzelte.

Később kiderült, hogy Della élete nagyon nehéz volt, ezért lett olyan, amilyen. A múltja nem menti fel a viselkedése alól, de sok dolgot megmagyaráz. Érzelmi elhanyagolásban nőtt fel. Valószínűleg ezért is lett fogékony a manipulációra, ezért volt olyan nagy hatással rá Jimmy. Della esetében az egymás iránti bizalom megtört a szüleivel kapcsolatban, a párkapcsolatokban és a kollegális kapcsolataiban is. Nem csoda tehát, hogy elmagányosodott és nem mert mások felé megnyílni, megmutatni az érzéseit. A gondolatai nagy részét is inkább megtartotta magának.

Sajnáltam szegény Connie-t, hogy megutálta a csokit, amikor kiderült, hogy azok nem a férje szeretetének a jelei voltak, hanem bűntudati kényeztetés (és még abba sem fektetett erőfeszítést). A macska-egér játék idegen volt Connie természetétől. Mégis összeszedte magát, és gyorsan akcióba lendült, hogy visszavághasson a gazembernek. Elhatározta, hogy tönkreteszi Jimmy üzleti vállalkozását. Della segítségére volt ebben. A kapcsolataikban megsérült az önmagukról alkotott képük, megrendült a jövőjük. Elárultnak, cserben hagyottnak érezték magukat. Nem értettem egyet minden tettükkel (a szándékos rongálás erős túlzás volt), viszont az tetszett, hogy nem ragadtak bele a megalázott, áldozati szerepbe. Kiszálltak a méltatlan helyzetből. A takarítónők és kedves ügyfeleik sorban egymás után mentek át Jimmy vállalkozásától Connie új cégéhez.

Jimmy próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy a cselekedeteinek előbb-utóbb következményei lesznek.

Cheryl Parker elküldte az élettársát, mert Gary eljátszotta az összes megtakarított pénzét. És nem ez volt az első alkalom. Nem is értem hogyan tűrhette el évekig. Cheryl egy kedves és szorgalmas nő. Úgy tűnt, hogy helyén van az esze és a szíve is, és mégis képes volt több mint egy évtizedig együtt élni valakivel egy rossz kapcsolatban. A történtek ellenére eleinte hajlandó lett volna újabb esélyt adni a fickónak. Nem értettem, hogy egy értelmes nő hogy viselkedhet ilyen ostobán. Pedig belefáradt már a veszekedésekbe, ígérgetésekbe és csalódásokba.

„Egy kapcsolat sohasem alapulhat kizárólag szereteten, bármit állítsanak is a nagyokosok. Ha nincs benne tisztelet és bizalom, semmit sem ér. És ez mindkét félre vonatkozik.”

Cheryl bátrabban kiállt másokért, mint önmagáért. A régi ügyfeléről és barátnőjéről szóló részekkel az írónő bevitt egy mély ütést. Könnyű volt megkedvelni és megsajnálni az idős hölgyet. Cheryl Edith halála okán ismerkedett meg John Oakwell nyomozóval. Bár a férfi nem tudott lépéseket tenni az idős hölgy halálával kapcsolatos ügyben, mégis próbált segíteni Cheryl-nek. A magas, tekintélyt parancsoló, komor nyomozó munkaidőn kívül kedves, jó humorú, okos és mosolygós volt. Amikor Cheryl vásárlás közben összefutott vele, beszélgetni kezdtek és a férfi meghívta kávézni, és elhívta moziba is. Tökéletes úriemberként viselkedett. Megnevettette a nőt és nagyon figyelmes volt.

A könyvben szereplő nők a csalódás és keserűség után megpróbáltak megküzdési formát találni, újraépíteni magukat. Úgy tűnt, hogy nehezen ismerték fel a valódi igényeiket. Mindhárom nő úgy érezte, hogy „kihúzták a lábai alól a talajt” és vége mindennek. Majd a fájdalmukat és szomorúságukat felülmúlta a harag. A sérelmük okán úgy döntöttek, hogy visszavágnak. Lelkileg rettenetesen nehéz helyzetben voltak. Szépen lassan egy egészen új oldaluk bontakozott ki. Tiszteletre méltó volt, hogy ezek a nők sohasem engedték teljesen elszabadulni az indulataikat, valamennyire mindig méltósággal kordában tartották. Fokozatosan kialakult köztük egy mély szövetség. Bár Connie elégtételt akart venni, mégsem töltötte el teljesen a bosszúvágy. Képes volt szem előtt tartani az értékeit, céljait, azoknak a nőknek a sorsát, akik átmentek hozzá dolgozni. Félt a bosszú káros hatásaitól. Nem akarta, hogy azok, akik neki dolgoznak károsuljanak. Éppen ezért sikeressé akarta tenni a céget. Ehhez pedig felhasználta azt, ami a rendelkezésére állt. Ahogy Connie és Della elkezdtek erősödni, belül gyógyulni egyre jobban észrevették Jimmy nem őszinte, manipulatív megnyilvánulásait. És ami még fontosabb volt, hogy képesek lettek ezekre nem a megszokott módon reagálni. Ahogy a nők erősödtek, úgy kezdett el Jimmy bizonytalanodni, gyötrődni.

Connie egyre jobban összeszedte magát. Lefogyott, fiatalosabb és magabiztosabb lett. Több energiája volt. Amellett, hogy a férje vállalkozásával rivalizáló céget működtette, maga is takarítani járt. Az egyik ügyfele, a jóképű és kedves Brandon Locke elhatározta, hogy újra megszeretteti vele a csokoládét. Bár Connie az új takarító vállalkozásban álnevet használt, Brandon kiderítette, hogy ki is ő valójában. A beszélgetésüket olvasva egy rendkívül bájos történet elevenedik meg az olvasó előtt. Már gyermekkorukban ismerte a lányt, aki motiválta őt. „Miatta nem adta fel; miatta lett sikeres.” A kedves, jóképű, szexi és figyelmes férfi megértette, hálás volt az inspirációért és gyengéd volt vele. Nem csoda, hogy egymásba szerettek. Brandon húgai egyetértettek abban, hogy Connie kedves és aranyos. A férfi képtelen volt kiverni a fejéből Connie illatát, gyengédségét, szelíd pillantását és lelkierejét. Türelmesen várt a nőre.

„Az igazán nagy dolgok apró mozzanatok együtteséből születnek.” (Vincent Van Gogh)

Szerintem a történet befejezése ötletes és stílusos volt. A nők végül megtalálták a saját hangjukat, a társukat, a boldogságukat.

Dolly Parton

Dolly Rebecca Parton

1946. Január 19. – 2026. Augusztus 25.

1946-ban született Tenessee-ben egy elképesztően szegény családban. Szüleivel és 11 testvérével egy kétszobás kis faházikóban laktak, amiben sem folyó víz, sem áram nem volt. Egy szegény földművescsalád negyedik gyermekéből lett a country királynője. „Sose szégyelltem azt, honnan jöttem. A gyerekkorom tett azzá, aki ma vagyok. Semmit nem változtatnék rajta.” – vallotta, amikor a gyerekkoráról beszélt. Amikor megkérdezték tőle, hogy mire a legbüszkébb, azokat a könyveket említette, amiket havonta ingyen postáz az alapítványa.

A Képzeletbeli könyvtárat (Imagination Library) 1995-ben alapította édesapja tiszteletére, aki soha nem tanult meg írni és olvasni, mert gyerekként nem járhatott iskolába. Eredetileg csak az volt a célja, hogy szülőhelyén, Sevier megyében minden egyes öt éven aluli gyerekhez eljuttasson havonta egy ajándék könyvet. A cél mindössze annyi volt, hogy megszerettesse a gyakran szegény sorsú gyerekekkel az olvasást. A kezdeményezés azonban rendkívül népszerűvé vált. Szerzőként óriási megtiszteltetés bekerülni a kiválasztott könyvek közé, mert Dolly Parton fontosnak tartja, hogy az általa támogatott gyerekek a legjobbat kapják, ezért a műveket egy szakmai zsűri választja ki.

Dolly Parton jótékonysági tevékenységének jelentős része az olvasás népszerűsítéséhez kötődik. Az általa létrehozott könyves program több mint harminc éve juttat havonta, életkoruknak megfelelő könyveket hat év alatti gyerekekhez. A kínálatban klasszikus és kortárs történetek, szépirodalmi és ismeretterjesztő könyvek, mondókás kötetek, valamint az iskolakezdésre felkészítő kiadványok egyaránt megtalálhatók. A válogatás során fontos szempont a sokszínűség, a gyerekek önbizalmának erősítése, valamint a művészet jelentőségének és szerepének bemutatása. A program jelenleg mintegy kétezer közösségben működik az Egyesült Államokban, Kanadában, Nagy-Britanniában, Írországban és Ausztráliában. A kezdeményezés indulása óta több kétszázmillió kötetet juttattak el a családokhoz, azzal a céllal, hogy a gyerekek már egészen kicsi koruktól kapcsolatba kerüljenek a könyvekkel, és megszeressék az olvasást.

Ez a nagyszerű nő bebizonyította, hogy valóban több annál, mint aminek látszik. A csodálatos hangja, tehetsége és jó szíve a bizonyíték arra, hogy valóban nagy hiba bárkit is a külseje alapján megítélni. A lényeg ugyanis belül van.

Saját vidámparkja, a tennessee-i Dollywood, a mai napig az egyik leglátogatottabb turisztikai központ az Egyesült Államokban.

Nyugodjék békében!

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: Az udvarház titka

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?

Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?”

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2020

Fordította: Bánki Vera

Oldalszám: 430

ISBN: 9789634523574

Szeretem Julie Klassen stílusát. Az udvarház titka egy szépen felépített történet, sok kusza szállal. Kellemes, szórakoztató olvasmány. Az alapötlet jó volt. Adva volt a gyönyörű angliai táj, klasszikus angol hangulat, romantika, érdekes karakterek és krimi. Adott volt a bizalmatlan légkör, amiben mégis voltak olyan kapcsolódások, amik bizakodásra adtak okot, és még a szerelem is fellángolt. A romantikus szál a kornak megfelelően tele volt tartózkodó gyengédséggel, kedvességgel, és lassan bontakozott ki. A női és a férfi főszereplő finoman közeledett egymáshoz, bár néha a szerző utalt arra, hogy az illendőség határán voltak. A helyszínnek megvan a maga hangulata. Egy régi, angol vidéki ház, hatalmas parkkal. A krimi szál kissé szövevényes volt. Az írónő próbálta összezavarni az olvasót. Nem sok sikerrel. Összerakható a kép. Viszonylag könnyen rá lehetett jönni, hogy mi történt a múltban, milyen titkot őriznek a helybéliek, de a kisebb csavarok elbizonytalaníthatják az olvasót. Érdekes volt, hogy annyira összetartó volt a közösség, hogy képes volt hosszú időn át megőrizni a titkot.

A huszonhárom éves Abigail gyakorlatias, észszerűen gondolkodó fiatal nő. A családja egy rossz befektetés miatt sokat veszített. Úri család voltak, rang és föld nélkül. Ezek után pedig el kellett adniuk a házukat is. Abigail nyomorúságosan érezte magát, mert ő biztatta az apját, hogy fektessen be a nagybátyja új bankjába. Egy távoli rokonuk az ügyvédjén keresztül felajánlotta nekik a Pembrooke Park udvarházat azzal a feltétellel, hogy legalább tizenkét hónapig ott laknak. A másik feltétel az volt, hogy Abigail és az apja ott legyen az épület megnyitásakor és felügyelje a személyzet előkészületeit. Az ügyvéd biztosította őket arról, hogy az udvarház mindennel fel lesz szerelve, amikor beköltöznek.

Mrs. Foster és a fiatalabb lánya, Abigail húga a városban maradtak a báli szezon idejére. Abigail beköltözött az udvarházba. Az apja visszament Londonba, elrendezni a házuk eladását. Nagyon különös volt, hogy a főszereplő művelt, fiatal nő gardedám nélkül marad egy idegen helyen. Bár volt szobalánya, és vele volt a többi cseléd is, mégis furcsa volt, hogy magára hagyták. Abigail családja nem volt igazán szerető család.

A nő először a Chapman családdal ismerkedett meg. A lelkész, William Chapman jóképű, szorgalmas, szellemes, kedves, jó ember. Abigail és William hamar vonzódni kezdtek egymáshoz és gyakran összemosolyogtak. William-et újra és újra lenyűgözte Miss Foster szépsége. A nő kedvelte a káplánt és a családját.

Abigail különös dolgokat tapasztalt az udvarházban. Éjszakánként rosszul aludt, mert furcsa hangokat hallott. A nyugtalanságát az is tovább erősítette, hogy időről időre különös leveleket kapott, amikben naplóból kitépett oldalak voltak. Lassan indultak az események. Kicsit vontatott volt a történet. Többnyire az volt a középpontban, hogy Abigail egy tizennyolc évvel korábbi rejtélyt, egy titokzatos kincset és egy titkos szoba nyomait kereste. Többen is figyelmeztették a jövőre nézve. Informálódni próbált a múlttal kapcsolatban, és igyekezett ez által többet megtudni a várható fenyegetésről.

„Nem a kísértetektől kell tartania, hanem a nagyon is eleven emberi lényektől.”

Volt néhány elírás a szövegben (lemaradt egy-egy betű vagy több volt a kelleténél).

Az írónő említést tett a régens kori kontratáncokról (sorokban vagy körökben járható közösségi társas táncok) és a reel táncokról (gyors tempójú táncforma). Négyes reel? Talán Quadrille (négyes kontratánc).

Egyébként aranyos volt, ahogy a táncokat gyakorolták a bál előtt. Ugyanis a táncok fontosak voltak, mivel a bálok a legfontosabb ismerkedési és udvarlási színterek voltak. Ráadásul ebben az esetben lehetőséget adott Abigail-nek és William-nek, valamint Chapman kisasszonynak és William barátjának, hogy több időt tölthessenek együtt.

Abigail régi barátjának, Gilbertnek a viselkedése nem tetszett. Szerintem Abigail nagyon elnéző volt vele. Miles Pembrooke-kal kapcsolatban pedig kifejezetten naiv volt. A férfi felbukkanása felborzolta kedélyeket. Ügyesen manipulálta az embereket.

A regény közepe felé már sejthető volt a nagy titok.

Amikor a paplakban tűz ütött ki jól látszott, hogy milyen összetartó a közösség.

Ami a romantikus szálat illeti, egy kicsivel kevesebb is elég lett volna a Gilberttel kapcsolatos részekből, ellenben valamivel több lehetett volna azokból, amikor Abigail William társaságában volt. Szerintem azok a részek voltak a legszórakoztatóbbak. A kedves ugratások, a könnyed flört kellemesen ellensúlyozták a hátborzongató eseményeket és a súlyos titkot.

A helyiek között egyfajta szövetség volt Robert Pembrooke gyilkosával szemben, így tudták megőrizni annyi éven át a titkot. Végül fény derült a Pembrooke család szörnyű titkára. A történet vége tartogatott meglepetéseket. Többé senkinek sem kellett rejtőzködnie, menekülnie. Sok bonyodalom után hamarosan boldogság költözött Pembrooke Parkba.

Abigail és William a köztük lévő romantikus érzelmek ellenére (a társadalmi pozíciójuk és anyagi helyzetük miatt) végig kételkedett abban, hogy van közös jövőjük.

„Igent mondott egy életre, amelynek során együtt dolgozhat a férfival, akit szeret. Ez az élet különbözött attól, amit régebben elképzelt – mégis a megfelelő élet volt számára.”

Amikor Abigail William feleségeként tért vissza, a Chapman család szeretete őt is körülvette, és két nő szeretetteljes barátságát élvezhette.

„Ó, az élet leginkább óhajtott csodái! A hit. A család. És a barátok. Ezek az igazi kincsek, amelyeket életünkben birtokolhatunk.”

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a lassabban kibontakozó, rejtélyes történeteket.

Aux Eliza: A ​könyvek városa (Írósuli 1.)

Fülszöveg:

Dixy a fura nevű, zárkózott lány a suliban. Mióta elvesztette az apját, nem akar mást, csak túlélni a gimit a testvéreivel. Még akkor is, ha Era és Lia néha levakarhatatlanok. Hiszen ő csak egy átlagos kamasz.

Vagy mégsem?

A nyári szünet végén egy váratlan látogató érkezése mindent megváltoztat. A rejtélyes férfi kora hajnalban kopogtat be a külvárosi ház ajtaján. Egy titokról beszél, amit többé nem lehet elhallgatni Dixyék előtt. De Krúda, a lányok anyja hajthatatlan, nem engedi a férfit a testvérek közelébe.

Dixy, Era és Lia közös nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, mi történt az apjukkal és mi az, amit a szüleik már a kezdetektől eltitkoltak előlük. A rejtély szálai egy eltitkolt világba vezetik őket, ahol minden az írás körül forog. A szavak varázserővel bírnak, a pennák repülni tudnak, és a fantázia a legnagyobb kincs. De mindezek ellenére a srácok itt is beképzeltek, a lányok pedig ugyanolyan kirekesztőek tudnak lenni, mint a budapesti gimiben. Az írósuli tanárairól nem is beszélve…

„Aux Eliza regénye az írók és a könyvek varázslatos világába kalauzol el, egy olyan világba, ahol én is szívesen élnék.” – Csoma-Lőrincz Tamara író

Kiadó: Eleven Kiadó Kft.

Megjelenés éve: 2025

Illusztrálta: Ofra Dóra, Kocsondi Nelli

Oldalszám: 380

ISBN: 978-615-6742-10-0

A sorozat eddig megjelent részei:

1. Aux Eliza: A könyvek városa

2. Aux Eliza: Aranytinta

Aux Eliza: Kardex és a könyvmolyok csapása (novella)

Hasznos linkek a szerzőhöz:

Aux Eliza bemutatkozását az Eleven kiadó oldalán megtalálhatjátok itt: https://www.elevenkiado.hu/aux-eliza/

10+1 kérdés a szerzőhöz az Álomgyár kiadó oldalán: https://alomgyar.hu/magazin/szerzok-bemutatkoznak-aux-eliza

Aux Eliza facebook oldalán rengeteg érdekességet találhattok. Nekem az egyik kedvencem a könyv szereplőinek zenelistája, illetve a különböző érdekességek a szereplőkről. Igazi spoilermentes kedvcsinálók. Ha érdekel, itt megtekinthetitek: https://www.facebook.com/elizauxirasok

Először is szeretném megköszönni az írónőnek a dedikált példányt, nagy örömöt szerzett vele!

A Kardex és a könyvmolyok csapása című novella után kíváncsian vártam, hogy sikerül-e az Írósuli világának magába szippantania. Jelentem: igen!

Elizának sikerült egy olyan világot kreálnia, ami vonzza az olvasót. Olvastam néhány olvasói véleményt, melyben arra panaszkodtak, hogy túl sok a Harry Potter sorozatra hasonlító dolog. Például ami a Harry Potterben az aranyvérű vs. mugli szülők gyereke felállás, az ebben a regényben a többgenerációs írók vs. olvasó szülők gyereke (első generációs írók) ellentét. Vagy épp a legjobban utált tanár karakter: a Harry Potterben Piton, az Írósuliban pedig Corpus.

Személy szerint engem nem zavart, hogy a szerző a HP világból is ihletet merített. Ráadásul a könyv ettől azért jóval több. Persze lehet keresni a párhuzamokat, de ha csak erre figyelsz, könnyen lemaradsz a lényegről! Ugyanis ebben a könyvben minden megtalálható: szerethető és utálható szereplők, gyilkosság, titkok, egy varázslatos világ, iskolai klikkek, történelem, nyomozás, írás, olvasás, könyvek és persze némi románc. Semmi sem az, aminek látszik, és olvasás közben gyakran érezheted úgy, hogy teljesen tévúton jársz.

A főszereplő, Appendix Carta – becenevén Dixy – igencsak megosztó személyiség. A történet elején nem ellenszenvet éreztem iránta, hanem sokkal inkább sajnálatot. Elveszítette az édesapját, az édesanyjával folyamatos harcot vívott, a testvéreivel meg nem igazán álltak közel egymáshoz. Mindig is ő volt az, aki kilógott a sorból, és neki ez így is volt jó. Nem vágyott beilleszkedni, meggyőzte magát arról, hogy neki úgy jó, ahogy van, és egyébként is mindenki mással van a baj, nem vele. Sokáig azzal indokoltam a gyakran bicskanyitogató stílusát, hogy biztos a gyász, a veszteség, a megnemértettség miatt olyan, amilyen, de a könyv felénél már kezdtem gyanítani, hogy nem feltétlenül volt helyes ez a felvetésem. Időnként borzasztóan idegesített, máskor viszont maximálisan azonosulni tudtam vele – és ez a kettősség engem is meglepett. A korábbi olvasói vélemények alapján azt hittem, hogy a testvérei fognak hozzám közelebb állni, velük fogok jobban szimpatizálni, de nem így lett. Dixy karaktere elérte, hogy rá figyeljek, ő legyen a középpontban akkor is, amikor épp a testvéreiről mesél a szerző. Az ő szemszögéből megismerni ezt a történetet igazi kuriózum volt – még akkor is, ha a vele kapcsolatos érzelmeim úgy hullámoztak, mint a viharos tenger. Végül úgy zártam be a kötetet, hogy bár rettentően haragudtam rá, a lelkesedésem egyáltalán nem hagyott alább, és mérhetetlenül kíváncsi vagyok, miképp alakul majd a sorsa.

Gyakran éreztem úgy nyomozás közben, hogy bizony mellékvágányra futottam. Még most sem vagyok benne teljesen biztos, hogy a saját képzeletbeli „jó vs. gonosz” listámon szereplők a megfelelő helyen állnak-e. Na meg ugye ott van az a bizonyos mondás, hogy „nem minden fekete vagy fehér”, szóval biztos lesz még a további részekben bonyodalom és csavar. Annak kifejezetten örülök, hogy a második rész, az Aranytinta már itt figyel az asztalomon, mert a kíváncsiság nagy úr – rögtön bele is vetem magam!