Ana könyvajánlói - Louise Bay: Mr. Arrogáns (Londoni nagymenők 5.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Hideg, durva és tagadhatatlanul öntelt.

Andrew Blake-et így jellemzik a legjobb barátai.

Próbálj meg az új asszisztense lenni. Semmi sem elég jó, amit csinálok. Minél inkább igyekszem a kedvében járni, annál inkább figyelmen kívül hagy engem. Kezdek azon tűnődni, hogy van-e egyáltalán szív abban a magas, kemény, gyönyörű testben.

Egyik este, munka után az új legjobb barátomnak – az iroda közelében lévő kocsma csaposának – panaszkodom róla. Találd ki, ki ült egész végig mögöttem, és hallotta minden kis részletét a sirámomnak?

Andrew pillantásából azonban nem tudom eldönteni, hogy most kirúg-e, vagy megcsókol…

Vajon mit tartogat a jövő a kiismerhetetlenül szexi főnök és a szenvedélyesen pimasz asszisztens párosának? Erre keresi a választ a USA today bestsellerszerző, Louise Bay ebben a regényében.”

Kiadó: Álomgyár

Kiadás éve: 2023

Fordította: Hartinger Emese

Oldalszám: 320

ISBN: 9789635706228

A sorozat többi részét nem olvastam, és nem is áll szándékomban. Úgy kezdtem el olvasni, hogy adok neki egy esélyt, lesz, ami lesz. Ettől függetlenül a fülszöveg alapján többet vártam. A főnök-beosztott románc volt az alaptörténet. Igazából az alapkoncepció tetszett. Rengeteg lehetőséget rejtett magában, amikre szépen lehetett volna építeni. Viszont, amit az írónő kihozott belőle történetileg, az nekem kevés. Nem rossz, ámbár nem is igazán jó. Voltak hiányosságok, nyelvtani hibák, és a tempó is gyors volt. Fontos üzeneteket közvetíthetett volna. Megvolt benne a lehetőség, hogy felhívja a figyelmet az elfogadás fontosságára, és megmutassa, attól, hogy valaki másképp él, mások a prioritásai, a módszerei, még ugyanúgy lehet jó és boldog ember. Szépen megjelent a történetben, hogy merni kell kockáztatni, megnyílni, kapcsolatot kialakítani, a korábbi sérülés / sérülések ellenére. Megvolt benne a lehetőség.

Sofia kedves, érzékeny, szenvedélyes természetű nő, aki munkanélküli volt, lakás és megtakarítás nélkül, ezért a barátnőjénél lakott. Natalie-nak elege lett a főnökéből, ezért otthagyta a munkáját. Jól fizető asszisztensi állás volt egy bunkó, elviselhetetlen főnök mellett. Sofia úgy gondolta, hogy pár hónapig elbír Andrew Blake-kel. Szüksége volt a pénzre. Natalie megpróbálta lebeszélni róla. Sofia elég érdekes módon szerezte meg az állást. Azért költözött Londonba, hogy segíteni tudjon az édesanyjának. Amikor Natalie hazautazott New Jersey-be, Sofia aggódni kezdett a lakbér és a számlák kifizetése miatt is. Ráadásul a rejtélyes és jóképű főnöke megnehezítette a dolgát.

Andrew arrogáns, nyers, mogorva, hatalmaskodó és basáskodó. A szörnyű személyiség egy nagyon szexi testben volt. Megszokta, hogy megkapja, amit akar. A céltudatossága és eltökéltsége szerintem kifejezetten a jó tulajdonságai közé tartoztak.

Andrew egyik korábbi asszisztense, Joanna, a férfi születésnapján beugrott az irodába, hogy felköszöntse őt. A távozásakor váltott pár szót Sofiával, és mint kiderült készített egy információs aktát, amit Andrew kézikönyvének nevezett el. A nyugdíjas asszony átadta az aktát Sofiának, és megadta neki a telefonszámát is, hogy a fiatal nő felhívhassa, ha szüksége van valamire. Voltak dolgok, amikre idő közben Sofia rájött magától, viszont voltak olyan dolgok is, amikben segítségére voltak a Joannától kapott információk.

Andrew a múltban történtek miatt nem keverte a munkát és a magánéletet. Sofia érkezésével viszont valami megváltozott. Nem sokáig tudott ellenállni neki, és hamar megszegte a saját szabályát.

Az olvasó lassan betekintést nyerhet Andrew indokaira és küzdelmeibe, valamint Sofia múltjába és családi hátterébe. Mindketten bizalmatlanok voltak. Sofia az apja miatt, aki még a születése előtt elhagyta. Andrew pedig egy rosszul végződő kapcsolata miatt.

Andrew próbálta megmenteni, amit a nagymamája létrehozott. Gondoskodni akart a nagymamája örökségéről, hogy az újság, amit alapított, a becsületről és az őszinteségről szóljon.

„Az életem egyik alapelve az volt, hogy vagy csinálj valamit rendesen, vagy egyáltalán ne is bajlódj vele.”

Nagyon úgy tűnt, hogy az írónő a könyve eladását a szexre alapozta, mivel az tette ki a történet nagy részét. A regény főleg arról szólt, hogy Andrew képtelen volt távol tartani magát Sofiától, amivel megszegte az egyik saját szabályát (ami többször is szóba került). Több fontos témát is megemlített a szerző, de nem építette fel rendesen. Alaposabban is bemutathatta volna a helyszíneket, meg azt, ahogyan a szereplők szembenéznek a félelmeikkel és a múltjukkal. Voltak részek, amikben kezdett kirajzolódni egy mély érzelmi háttér, de hamar váltott is a szerző. Ennél még a fürdővizem is mélyebb.

Feltételezem, hogy az erotikus jelenetek, a szenvedély volt hivatott fenntartani a feszültséget. Nos… ez nem igazán sikerült. Nem volt nehéz kitalálni, hogy merre fog továbbhaladni a történet.

Van egy olyan sejtésem, hogy ha kicsit visszafogta volna a szex részletezését, a főszereplők közötti dinamika akkor is érdekes része lett volna a könyvnek.

Sofia kellemesen árnyalt karakter, akivel könnyű együtt érezni. Vele kapcsolatban a szerző megmutatta, hogy mi formálta olyanná, amilyen.

A szöveg helyenként eléggé közönséges volt. A mellékszereplők kidolgozásával sem sokat bajlódott az írónő.

Tetszett, ahogy Sofia és Andrew „összecsiszolódtak” és napról napra egyre jobban szerették egymást. Jó hatással voltak egymásra, és nyilvánvalóvá vált, hogy Andrew valójában jó szívű, rendes ember. Nagyon erős eleme volt a történetnek az a kapcsolat, ami Andrew és a nagymamája közt volt, meg az a hatás, amit az idős asszony emléke gyakorolt rá. A baráti kapcsolatok is megfűszerezték a történetet. Értem, hogy az írónő miért csak a könyv második felében mutatta meg Andrew játékos oldalát, de azt nem, hogy miért nem építette fel szépen a tartalmi részét.

Az utolsó fejezetekben már kicsit több volt a mélység és melegség.

„Amikor nem vagy velem, úgy érzem, mintha hiányozna belőlem egy darab. Mintha lenne valahol egy élet, amelyet élnem kellene, de én rossz helyen lennék. Mindig olyan biztos voltam mindenben, és most… veled minden új, félelmetes és teljes mértékben megnyugtató is egyszerre.”

Hiányoltam a részletek aprólékos kidolgozását, a leírásokat. Ez a történet sokkal több lehetett volna. Ha nem hiányzott volna belőle valami, egy kicsit kidolgozottabb lett volna, akkor simán magával ragad a humorával, a karaktereivel és romantikájával. Így sem volt rossz élmény, de nem is hagyott maradandó nyomot.

Ana könyvajánlói - Victoria Walters: Love and Lattes at Pumpkin Hollow – Szerelem és latte (Birch Tree Farm 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Fülszöveg:

„Willow Connornak egyetlen esélye maradt, hogy megmentse a családi farmot: Birchbrook első igazi tökföldjévé kell varázsolnia. Csakhogy van egy apró bökkenő: jelenleg egyetlen tökje sincs. Willow azonban eltökélte, hogy bebizonyítja, hogy terve igenis lehetséges.

És ekkor bukkan fel Dylan Henderson, a nagymenő ingatlanügynök, aki egy egész jegyzettömbnyi érvet hoz magával arról, miért lenne sokkal okosabb eladni a farmot. De Willow nem hátrál meg még akkor sem, ha ehhez a környéken az összes tököt fel kell vásárolnia. Közben lassan ráébred, hogy Dylan nemcsak az üzletről és a becsvágyról tanít neki egyet s mást, hanem talán a szerelemről is.

Vajon sikerül megmentenie a farmot, és rácáfolnia mindenkire?

Victoria Walters regénye meghitt, kisvárosi romantikus történet hamisítatlan őszi hangulattal, perzselő „ellentétek vonzzák egymást” kémiával és garantált boldog befejezéssel.”

Kiadó: Kossuth

Kiadás éve: 2026.

Fordította: Berényi Irén

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-636-969-9

Victoria Walters főállású író, Surrey-ben él. Kedvesen pikáns romantikus vígjátékokat ír. Korábban a könyvkiadásban és egy könyvesboltban dolgozott, és gyerekkora óta igazi könyvmoly.

A könyvről

A szép borító látványa azonnal megfogott. Volt benne valami hívogató. Izgatottan vártam, hogy elolvashassam ezt a regényt, és minden várakozásomat felülmúlta. Nagyon jól felépített történet. Szórakoztató, bájos, tartalmas olvasmány egy kis csipkelődő humorral. Az fogott meg benne leginkább, hogy meghitt, otthonos hangulatot, és reményt áraszt. Tele van érzelmekkel. A kötődés, a kapcsolatok megélése és megtartása alapvető emberi szükséglet. A szereplőknek vannak sebeik, bizonytalanságaik. A kapcsolatuk nem volt könnyű, és éppen ezért tűnt valóságosnak. Az írónő felidézte a szereplők múltjának fájdalmait és finoman ábrázolta ezeknek a jelenre gyakorolt hatását. A feszültség szinte folyamatosan jelen van. A kimondatlan érzelmek finoman szövik át a regényt. Minden sora elemi erővel hatott rám. Erős alapot adott az élményhez, hogy szeretem a romantikus regényeket, az ősz hangulatát, színeit… Szerettem olvasni ezt a könyvet, és teljesen átadtam magam az élménynek. Az aprólékosan kidolgozott részletek hozzájárultak ahhoz, hogy szinte magam előtt láttam az egész történetet. Ez is egy olyan regény, ami úgy simogatja az olvasó lelkét, mint a napfény melege, és feltölti derűvel. A cselekmény annyira magával ragadó, hogy az ember nem tudja letenni a könyvet.

Willow romantikus álmodozó, mint az édesanyja. Nehéz helyzetbe kerültek, és egy cég felajánlotta, hogy felvásárolná a farmjukat. A fiatal nő erről hallani sem akart. Az apja viszont hajlandó volt beszélni a Henderson Homesszal, hogy lássa milyen lehetőségeik vannak. Willow viszont próbált mást kitalálni, ami bevételt hozna és megtarthatnák a farmot.

Maple, a border collie elbűvölő szereplője a történetnek.

A Birchbrook Café nagyon hangulatos helynek tűnt a leírás alapján. Willow ott látta meg először a vele nagyjából egykorú, jóképű öltönyös férfit, akivel az apja találkozót beszélt meg, és aki gyorsan kiváltotta az ellenszenvét és haragját.

„Imádjuk az őszt, és a város is teljesen ráhangolódik.”

Az őszi dekoráció, a finom fűszeres illatok, a LED-lámpások, a sütőtökök… adtak egy ötletet a nőnek. Nemcsak tököt termeszthetnének és árulhatnának, hanem egy élményt, őszi hangulatot. Úgy érezte, hogy ha megcsinálnak egy tökkertet, akkor megmenthetik a farmot. Egy kicsit vicces volt, mert olyan jól leírta az írónő, hogy én is éreztem a lelkesedést és a reményt. Legszívesebben elkezdtem volna őszi dekorációkat készíteni.

Kedves gondolat volt, hogy az édesanyja fentről figyeli, imádja az ötletét és szorít neki.

A huszonhét éves Dylan Henderson nagyon tárgyilagosan és gyakorlatiasan viszonyult a dologhoz, és kezdte úgy érezni, hogy szívesen maradna és végignézné, hogy a makacs és szenvedélyes nő elbukik a tervével. Willow pedig felajánlotta neki, hogy maradjon és segítsen be a farmon, cserébe pedig meghallgatja és komolyan fontolóra veszi az ajánlatukat. Szinte érezni lehetett, ahogy szikrázott köztük a levegő. És az alku szerint hat hétig kénytelenek voltak együttműködni.

Őszintén szólva tetszett a nő bátorsága és kicsit arcátlan viselkedése, mert szerintem teljesen érthető volt, hogy védeni próbálta az otthonát.

Willow és Dylan is nagyon elszánt volt, és úgy tűnt, hogy könnyen kapcsolódnak egymáshoz. Tetszettek a beszélgetéseik. Egyikőjük sem az a típus volt, aki meghátrál a kihívás elől, és mindketten bizonyítani akartak. Az is közös volt bennük, hogy elvesztették az édesanyjukat. Több dolog is nyomasztotta őket. Bár látszólag nagyon mások voltak, sokban hasonlítottak egymásra.

Willow kedves, érzékeny, álmodozó típus. Szerintem szimpatikus karakter. Dylantől először „kinyílt a bicska a zsebemben”, ahogy mondani szokták, de hamar kiderült, hogy nagyon rendes fickó. Aranyosak voltak együtt. Hangulatosnak, meghittnek tűntek a közös étkezések is. Ahogy várható volt, egyszer csak a lehető legközelebb kerültek egymáshoz, minden csodás volt, aztán Willow eszébe jutottak az ellentétek, és visszatért közéjük a feszültséggel teli távolság. Ez elszomorító volt, mivel mindketten szenvedtek miatta. Az olvasó csak remélhette, hogy mielőbb rájönnek arra, hogy egy oldalon állnak, és jó párost alkotnak.

„Ne azon aggódj, mi lesz a végén – mondta csendesen. – Tedd meg, ami tőled telik!”

Willow még akkor is azt gondolta, hogy Dylan csak azért van náluk, hogy rávegye a farm eladására, amikor a férfi már többször is bizonyította, hogy szívesen segít neki, és érdeklődik iránta. Mindenki észrevette hogyan néz rá. Rengeteg terhet levett Willow válláról.

„Narancs juhar, aranyló nyír, itt-ott mélyvörös és rozsdabarna árnyalatok olvadtak egymásba, és rajzolták meg az évszak képét, mintha valaki gondosan komponálta volna meg az egészet. A levegőben ott vibrált a változás, és mögötte, alig észrevehetően, valami új kezdete.”

Willownak sokáig nehezére esett segítséget kérni. Dylan előbb hitt benne és a tervében, mint bárki más. A nő mégis félt, leginkább attól, hogy többé nem találkoznak majd, ha a férfi a határidő letelte után elmegy, és az is aggasztotta, hogy mindketten sérülnek. És a nyomás egyre nőtt. Amikor Willow újra nagyon közel engedte magához Dylant, egy félreérthető telefonbeszélgetés zúzta össze a kialakult harmóniát és békét. Egy éjszakai vihar pedig további károkat okozott. Ez már túl sok volt. Willow kétségbeesett. A legjobb barátnője, Sabrina határozottan mellé állt, és nagyon jól viszonyult a helyzethez. Az írónő olyan jól fogalmazta meg ezt az egész szituációt, hogy az olvasó is átérezheti a fájdalmukat. Borzasztó lehetett az érzés, hogy minden darabokra hullik körülöttük. Bár Willow üresnek érezte magát, és csüggedt volt, sokat dolgozott a barátaival, hogy menthessék, ami menthető. Dylan embereket mozgósított a tökkert miatt. Mindenki tényleg segíteni akart. Szívmelengető volt ez az összefogás és kedvesség.

Néha úgy tűnt, mintha Willow maga szabotálta volna a saját boldogságát az aggodalmai és félelmei miatt. Időnként megtorpant.

Természetesen volt negatív karakter is a történetben, Dylan bátyja, Nate, aki a tökkert megnyitójakor személyesen is megjelent, hogy szemétkedjen az öccsével, és beszólogasson Willownak. Dylan bátyja mindkettővel nagyon durván beszélt, bunkón viselkedett. Dylan végül szembeszállt vele. A farmon akart maradni, és Willow kíváncsi lett, hogy vajon hová vezet mindez. Végre nem ijesztette meg a bizonytalanság. Nagyon jól működő csapat lettek. Lassan természetessé vált, hogy Dylan is ott van. Az a férfi rendkívül szorgalmas, segítőkész, figyelmes és türelmes volt. Nagyon jó ember.

Willow huszonhatodik születésnapja október végén volt, és sok örömöt hozott. Ő és Dylan jó hatással voltak egymásra. Ott voltak, ahol lenniük kellett, boldogan tervezgetve a jövőt.

Nagyon könnyű volt megkedvelni a történet szereplőit. Szeretettel ajánlom ezt a könyvet mindenkinek, aki szereti az élettel és érzelmekkel teli történeteket. Engem teljesen elbűvölt ez a gyönyörűen megírt történet. Ráadásul egy bájos könyvjelzőt adtak hozzá.

Ana könyvajánlói - Valerie Bowman: The ​Honeycrisp Orchard Inn – Almáskert Panzió

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Ellie Lawson városi élete egy csapásra tönkrement, így nem maradt más választása, mint visszatérni Long Islandre, a Honeycrisp Orchardba, a szülei panziójába. Pihenés helyett azonban szembe találja magát Aidennel, az almáskert tulajdonosának vonzó fiával, akivel nemcsak szobatársakká, hanem munkatársakká is válnak. Rájuk bízzák a szüreti fesztivál megszervezését, ami nagy jelentőséggel bír: a rendezvény sikere a vendégház túlélésének záloga.

A kisvárosi élet zűrzavarában Ellie és Aiden szembesülnek egyre erősödő érzéseikkel, vonzalmukkal. És egyvalami biztos: az almáskert és a panzió jövője az ő együttműködésüktől függ.

Indulj el egy lebilincselő utazásra az önfelfedezés, a szerelem és a kisvárosi élet semmihez sem hasonlítható varázslatos világában! A méltán nagy sikerű Lovelight Farm sorozat rajongóinak ajánljuk.

Tökéletes olvasmány a méltán nagy sikerű Lovelight Farm sorozat, A Pumpkin Spice Kávézó, a Szívek szállodája és a Hallmark filmek rajongóinak!

Ha szereted a cozy kisvárosi románcokat és a barátokból szerelmesek toposzt, ez is tetszeni fog!”

Kiadó: Kossuth

Kiadás éve: 2026

Fordította: Nimila Ágnes

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-636-982-8

Nagyon szép a könyv borítója. Nagyon szépek a leírások, amik alapján egy gyönyörű, idilli kisváros képe tárul elénk. A helyszín nagyon jól felépített, erre jobban is lehetett volna alapozni. Az évszak és a helyszín leírása nagyon tetszett. Sajnos a karakterek bemutatásában már nem volt ilyen alapos az írónő. Kivéve Aiden izmaival kapcsolatban, mert azt a témát alaposan kimerítette. Aranyos a Tökinek nevezett mopsz, és az Argosz névre hallgató labrador. Határozottan üdítően kedves és szívmelengető elemei a történetnek. A kutyákkal szerintem biztosra ment az írónő, és tudta, hogy „kileng majd a cukiságmérő”. A regény alapötlete nagyon jó volt, és sok lehetőség volt benne, amit nem igazán sikerült kihasználni. Néhány párbeszédnél és a romantikus szállal kapcsolatban időnként olyan érzésem volt, mintha nem is felnőttekről, hanem kamaszokról olvasnék. Mintha egy iskolai drámaórára, vagy színi előadásra írták volna. Nem volt olyan részletesen kidolgozva, mint ahogy szerintem jó lett volna, bár így is aranyos, kellemes kis történet. A cselekmény kiszámítható. Könnyed stílusa miatt gördülékenyen lehetett haladni vele. Ha nem lettek volna az erotikus részek, akkor simán lehetett volna egy romantikus történet kamaszoknak, amiben a két gyerekkori barát egymásra talál és szerelmes lesz. Ha nem várunk túl sokat tőle, akkor kimondottan kellemes kikapcsolódást nyújt. Nem kell rajta sokat gondolkodni.

Egy meglehetősen visszataszító jelenettel kezdődött a regény. Eleanort kihasználta, átverte, elhagyta és kirúgatta a „pasija”. Még aznap kereste őt az édesanyja, és a segítségét kérte egy rendezvénynél Harvest Hollow-ban, Long Islanden. Eleanor szülei (panzió) és Parkerék (almáskert) üzlettársak voltak. A két család mindig közel állt egymáshoz.

Aiden Parker magas és elképesztően jóképű, és egy csőtörés miatt ugyanott szállt meg, ahol Eleanor, ugyanabban a kétszobás lakásban. A nő nem volt szimpatikus, viszont Aident gyorsan megkedveltem. Régimódi, talpraesett, kedves férfi. Eleanor önzőnek és gyerekesnek tűnt. Egy kevésbé beképzelt, kedvesebb és kevésbé önző női főszereplővel sokkal szórakoztatóbb lett volna a történet.

Charlotte Parker és Sawyer érdekes, szimpatikus karaktereknek tűntek. Jó lett volna, ha a szerző kicsit többet ír róluk is.

Az őszi szüreti fesztivállal akarták megmenteni a Honeycrisp Almáskert Panziót. Ehhez azonban össze kellett fogniuk. Kis döccenőkkel, de jól haladtak, és mindenki sokat dolgozott, amivel elérték a céljukat. Tetszett, ahogy megszervezték az egészet és összedolgoztak, viszont lehetett volna kicsit részletesebb ennek az egésznek a bemutatása. Az írónő mutatott egy kicsit ebből is, egy kicsit abból is, de mintha nem ment volna bele a mélységeibe.

Nem tudtam megérteni Elliet, többnyire idegesített, mert úgy viselkedett, mint egy kényes kislány. Nehezen kedvelhető. És az sem vetett jó fényt rá, hogy elgondolkodott azon, hogy ha a volt főnöke, Steve felhívja, és felajánl egy állást, akkor elfogadja-e. Amikor először felmerült a kérdés, az jutott eszembe, hogy nem ez a nő a legélesebb kés a fiókban… Elég nehezen döntötte el, hogy mit akar. Egy gazdag és tekintélyes nő, aki legenda a szállodaiparban, segített neki meghozni a helyes döntést.

„Az igazi siker az, amikor olyan életet élsz, ahol azok vesznek körül, akiket szeretsz, és akik viszont szeretnek, egy olyan helyen, ahol jól érzed magad – és mindeközben még azzal is foglalkozhatsz, amit imádsz.”

Nekem nagyon úgy tűnt, hogy kicsit kevesebb kellett volna Ellie nyűglődéséből, és több a Panzió megmentésével kapcsolatos cselekményből. Vegyes érzéseim vannak ezzel a könyvvel kapcsolatban. Egyrészt szórakoztató volt, másrészt viszont több lehetett volna. Hiányzott belőle valami.

Könnyed őszi olvasmány, kiszámítható befejezéssel.

Ana könyvajánlói - Jessica Redland: Váratlan vendégek (Tüskésmajor 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Hét ágra süt a nap, nyílnak a virágok, és Tüskésmajor végre készen áll a sünök fogadására! Egyre-másra érkeznek a kis jövevények, ám az új vendégek felelősséggel is járnak. Samanthának fel kell tennie a kérdést, vajon nem vágta-e túl nagy fába a fejszéjét, és hogy a teljes munkaidős állása mellett képes lesz-e ezt az intézményt is működtetni.

Szerelme, Josh mellette áll, és mindenben támogatja, ám az ő feje fölött a saját családi problémái kezdenek tornyosulni. Túl tud lépni vajon a múlt sérelmein, és képes megbocsátani valaha is az apjának, aki Josh egykori barátnőjével kezdett új életet? Samanthának pedig rendeződhet-e a kapcsolata rideg és elutasító anyjával, vagy továbbra is idegenek maradnak egymás számára?

Jessica Redland nagy sikerű Tüskésmajor-sorozatának második kötete a megértés és a megbocsátás nehéz útjáról mesél, miközben beljebb kalauzolja az olvasót a sünök világába.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2025

A mű eredeti címe: New Arrivals at Hedgehog Hollow

Fordította: Berényi Irén

Oldalszám: 448

ISBN: 978-615-6644-88-6

Az első rész nagyon tetszett, és a második kötet felülmúlta a várakozásomat. Teljesen magával ragadt a történet hangulata. A gördülékeny stílusnak köszönhetően magukkal sodortak a cselekmények. Ez a kötet romantikusabb, mint az első. Bár néha kicsit olyan, mint egy szappanopera, a sok drámával. Összességében nagyon pozitív hangvételű, érződik rajta a kedvesség és a remény. Nagyon komfortos érzést nyújtott az intelligens kommunikácó és az, hogy a szereplők megtalálták a problémákra a megoldást, mindig próbálták az adott helyzetből a legjobbat kihozni. Fontos elemei a történetnek: a szeretet, az elfogadás, az összetartás, és a megbocsátás. A regény felhívja a figyelmet arra, hogy a traumák feldolgozása, a megbocsátás és a továbblépés mindenki számára mást jelent. Tele van hasznos információkkal a sünökről és egészségügyi dolgokról. Sammie kedvessége és segítőkészsége továbbra is nagyon inspiráló. A regény elején az „Ez történt eddig…” résszel az írónő feleleveníti az első kötet történetét, hogy könnyebb legyen felvenni a sorozat folytatásának szálait.

Már működött a Tüskésmajor Sünmentő Központ. Nagyon fontos volt, amit ott csináltak, hiszen azon túl, hogy sünöket ápoltak, gondoztak, próbáltak nagy hangsúlyt fektetni a megelőzésre, tájékoztatásra is.

Elbűvölő Sammie és Josh szerelme. Csodás párt alkottak, és odaadóan szerették egymást. A kapcsolatuk szép, harmonikus, bensőséges és gyengéd volt. Mindenről tudtak beszélni, és igyekeztek egymás kedvében járni. Megértették és támogatták egymást. A nő imádott Joshsal lenni, és szeretve érezte magát.

„Mindig tudta, hogyan vigasztaljon meg, és imádtam az ilyen pillanatokat, amikor egyszerűen csak együtt voltunk, egymást átölelve.”

Tetszett, hogy egy öleléssel, mosollyal, vagy valami olyan dologgal, ami jólesett a másik számára, mindig kifejezték egymásnak, hogy mennyire értékelik egymást.

Paul (Josh apja) és Beth nagyon aljas dolgot műveltek, amit Josh nem akart megbocsátani nekik. Nem volt többé helyük az életében. Sok szenvedés után Sammie és Josh végre boldogok voltak, és elégedettek az életükkel.

„Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt.”

Bethnek volt mersze megjelenni a Tüskésmajorban, viszont Josh nem volt hajlandó beszélni vele. Nem engedte, hogy a múlt árnyai kísértsék. Attól tartott, hogy Beth megpróbálja manipulálni Samanthát. Beth és Chloe nagyon hasonlítottak egymásra, mindig áldozatnak állították be magukat, és manipuláltak másokat.

Sam mindent megtett a Sünmentő Központért, és nagyon megviselték azok az alkalmak, amikor nem sikerült egy-egy sünt megmentenie.

„Ez annyira rá vallott, és ez volt az egyik oka, amiért annyira szerettem: mindennel és mindenkivel törődött.”

Sam és Josh anyja, Connie mindketten képesek voltak meglátni a jót az emberekben, volt bennük kitartás és csendes elszántság. Már az első találkozásukkor megkedvelték egymást.

Volt néhány traumatikus helyzet, és az egyik miatt Josh kénytelen volt szóba állni az apjával.

„Azt hiszem, még a legbékésebb, legértelmesebb embernél is eljön az a pont, amikor elszakad a cérna.”

Samanthának sok teher nyomta a vállát. A tűzeset (Tüskésmajor 1. rész) óta még nem épült fel teljesen, és az állapotának nem használt a kimerültség és a stressz. A munkája és a süngondozás összehangolása is nehezen ment. Szerencsére egy összetartó közösség tagja volt, sokan segítettek neki, és Josh mindig mellette állt. A férfi próbálta meggyőzni arról, hogy néha a saját érdekeit kellene előtérbe helyeznie, és a mentőközpontot kellene vezetnie teljes munkaidőben, mivel nyilvánvalóan arra vágyik. Igazából Josh és a nénikéje, Lauren oldotta meg ezt a helyzetet, mert Sammie nem akarta cserben hagyni Laurent és a tanítványait. Elég könnyen ment, csak Sam fújta fel az egészet, a bűntudata és a megfelelési kényszere miatt.

Amikor Josh megtudta, hogy az apja súlyos beteg, úgy döntött, hogy mégis beszél vele. Hajlandó volt segíteni neki, noha még mindig dühös volt rá. Az apja tettei mély sebeket ejtettek rajta. Szerintem teljesen érthető volt, hogy Josh nem tudta elengedni a haragját. Sammie segített neki átlendülni ezen, és Connie is nagy hatással volt rá.

„Csak egyszer élünk, és az életedet eltöltheted azzal, hogy leragadsz a múltban, siránkozva vagy mérgelődve a rossz döntések miatt, melyeket hoztál, megkeseredve a mások által okozott fájdalmaktól, vagy tanulhatsz a múltból, és engeded, hogy megérkezzen a jövő. A legkönnyebb azt mondani, hogy már annyiszor megbántottak, hogy túl korai még, és hogy félek kockáztatni, de az csak újabb megbánást eredményezne.”

Bárcsak a valódi életben is ilyen intelligensen megtudnák beszélni az emberek a dolgokat, és mindenki ilyen kedves és támogató környezetben lenne! Azt hiszem, hogy a valóságban nagyon ritka az, hogy vitás helyzetekben minden fél belátja, hogy hibázott / tévedett. Ahhoz, amit a regény szereplői tettek, hogy leüljenek nyíltan beszélgetni, igyekezzenek megőrizni a higgadtságukat, és megoldást találni a problémákra, nagy bátorság kell. A történetben többféle változata van a megbocsátásnak. Egyik sem jelenti a sérelem elfelejtését. Josh (Sammie és Connie segítségével, támogatásával) megpróbálta helyreállítani a kapcsolatot az apjával. Bár haragudott, és tudta, hogy lesznek még hullámvölgyek a kapcsolatukban, mégis beismerte, hogy még mindig szereti az apját, és hiányoznak neki a szép idők. Egyértelműen a tiszta és nyílt kommunikáció mellett döntött, igyekezett csökkenteni a feszültséget.

Sammie is belátta, hogy nem feltétlenül kell folytatnia a kapcsolatot az anyjával. A Sam anyjával történtek nem igazolták Debs tetteit, a lánya iránt tanúsított viselkedést.

Amikor szóba került a gyerekvállalás téma, akkor Sammie elbizonytalanodott, majd úgy érezte, hogy ő nem akar anya lenni, és félt Josh reakciójától.

„Beszélj vele! Mondd el neki, mi bánt, még akkor is, ha kellemetlennek tűnik is, mert hidd el, az apróságok hamarosan hatalmas problémává nőhetnek, és tönkretehetnek egy csodálatos kapcsolatot.”

Connie és Hannah is azt tanácsolták neki, hogy beszéljen Joshsal. Sammie az anyja miatt attól félt, hogy nem alkalmas anyának. Attól is tartott, hogy később megbánja, ha csak azért mond le a gyerekekről, mert attól fél, hogy olyan lesz, mint az anyja. Josh nagyon jól reagált, amikor megbeszélték a dolgot. Már korábban is azt gondoltam, hogy csodálatos ember, és ahogy akkor viselkedett, még jobban megerősítette.

Voltak a történetben nagyon kedves, új karakterek. Dave nagybátyja, Alex és Fizz (Felicity), akik nagyon érdekesek és akiket könnyű megkedvelni.

A vandalizmus és a fenyegetés ebben a részben is folytatódott. Összefüggés volt a korábbi és a mostani esetek közt.

„Az élet gyorsan elmúlik, hozd ki a legtöbbet minden egyes napból, mert nem tudod, mit hoz majd a holnap…”

A vandálokat elkapták, Sammie ereje visszatért, és minden jól alakult. Fizz nagyszerű lány volt, akiben lelkes önkéntesre és jó barátra leltek.

Számomra azért is kedves a regény témája, mert a mi kertünkbe is bejárnak a sünök. Tényleg rendkívül hangosan esznek. A száraz macskaeledelek közül a proteinben gazdag táp a kedvencük.

A tragikus események és a könnyed, szívmelengető, boldog pillanatok egyensúlyban voltak a történetben. Tüskésmajor egy különleges menedék, varázslatos hely. Felemelő élmény volt olvasni ezt a könyvet. Nagyon várom a folytatást, ami remélhetőleg példás gyorsasággal kerül a hazai olvasókhoz.

Ana könyvajánlói - Jessica Redland: Váratlan szerelem (Tüskésmajor 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Samantha Wishaw nem reménykedik már a boldogságban, miután végig kellett néznie, ahogy élete szerelme másvalakit vesz feleségül, családja pedig ellene fordul. Ám az életben más is akad a szerelmen túl: például sünök.

Amikor a véletlen az útjába sodorja Thomas Micklebyt, még nem sejti, hogy teljesen megváltozik az élete. A mogorva Thomas 20 éve él egyedül a lepusztult, ám gyönyörű vidéken lévő Tüskésmajorban, és a két magányos ember között barátság szövődik. Samantha magáévá teszi Thomas és a férfi néhai felesége, Gwendoline álmát: Tüskésmajor régi pompájának helyreállítását és egy sünmentő központ létrehozását.

Miután Samantha friss célra lel életében, nemsokára új barátokat is szerez, és szíve lassan gyógyulni kezd a békés Tüskésmajorban. Amikor pedig a legkevésbé számítana rá, a szerelem is rátalál, ám szabad reménykednie ennyi csalódás után?

Kerekedjen fel egy érzelmekkel teli, felemelő utazásra Tüskésmajorba Jessica Redland óriási sikerű könyvsorozatával!”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

A mű eredeti címe: Finding Love at Hedgehog Hollow

Fordította: Berényi Irén

Oldalszám: 414

ISBN: 978 615 664 433 6

Számomra az írónő teljesen ismeretlen volt. Jessica Redland számos regény szerzője. Több könyve a kitalált Whitsborough Bay környékén játszódik, melyet szülővárosa, Scarborough inspirált. Kis kora óta imád olvasni. Jessica a férjével, a lányával és spánieljükkel együtt Yorkshire-ban él. A yorkshire-i táj szépségét megragadó romantikus regényei hamar belopták magukat az olvasók szívébe.

A könyvről

A címe félrevezető, mert nem a szerelmi szálon van a hangsúly. Ez a könyv határozottan a komfortzónámon belül van, mert kedves és szerethető történet, van mondanivalója, nincs tele felesleges drámával, viszont felhívja a figyelmet az élet hétköznapi csodáira, és az állatvédelemre. Nagyon szeretem a szép helyeket és az állatokat, így ez eleve erős alapot adott az élményhez. Jól átgondolt és felépített történet, eleven karakterekkel. Annyira tele van érzelmekkel, hogy nem lehet közömbösen olvasni. A regény olyan fontos témákat közvetít, mint a bántalmazás, a gyász, a csalódás, az újrakezdés, az önmagunkra találás. Ezeket az írónő nagy érzelmi mélységgel mutatta be.

Ez a regény Samantha Wishaw jellemfejlődéséről és önmagára találásáról szól.

Sam és az apja nagyon jól kijöttek egymással, viszont az anyjával rossz volt a kapcsolata. Az asszony gyakran gonoszkodott vele.

Sam figyelmes és gondoskodó nő. Mindig próbálta fenntartani a békét, és nehezére esett nemet mondani. Sokszor magának nehezítette meg a helyzetét. Nem tudott kiállni magáért. Többet alkalmazkodott, mint kellett volna. Mindig háttérbe szorította a saját érdekeit. Szenvedett a rideg, elérhetetlen anyja miatt, minden durva szótól vagy pillantástól, sokáig mégsem reagált rá. Az, amit az anyja és a nénikéje, Agnes művelt egyértelműen bántalmazás volt. Szóval van a történetben emberi gyarlóság is bőven. Sam anyja, a nénikéje, és az unokatestvére Chloe utálatos nőszemélyek.

Miután szeretett nagyapja meghalt, és a szerelme valaki mást vett feleségül, egy véletlen folytán Tüskésmajorba tévedt. Azzal, hogy eltévedt, segíteni tudott egy idős embernek, és megmentette az életét. Szerencséje volt az öregnek, mivel Sam ápolónő. A mentős, Rich kedves és segítőkész volt. Később is tájékoztatta a beteg állapotáról. Amikor az idős férfit, Thomas Micklebyt elvitte a mentő, a nő gondoskodott a macskájáról. Tetszett, hogy nagyon szereti az állatokat.

„Sajnos az emberek gyakran így működnek: túl gyorsan hoznak rossz döntéseket, vonnak le téves következtetéseket, aztán túl makacsok ahhoz, hogy belássák a tévedésüket és bocsánatot kérjenek.”

Thomas nem örült annak, hogy Sam megmentette az életét. Húsz éve volt már egyedül, és szeretett volna újra a felesége mellett lenni. Azt akarta, hogy békén hagyják, és meghalhasson. Sam elhatározta, hogy segít az öregnek, és így is tett. Az, hogy segített Thomasnak, munkahelyet váltott, és eltervezte, hogy elköltözik, új célokat adott neki.

Néhány sikertelen albérletkeresési próbálkozás után Rich és az élettársa, Dave felajánlották neki, hogy legyen a lakótársuk.

Sam és az öreg úr lassan megismerték egymást. Thomas belátta, hogy a nő csak tette a dolgát, amikor megmentette. Sam rendszeresen kijárt hozzá a Tüskésmajorba. A nagypapájára emlékeztette, aki Thomashoz hasonlóan, a felesége halála után árnyéka volt önmagának. Mr. Mickleby csak egy mogorva idegen volt, aki nem könnyítette meg a dolgát, mégis próbált értelmet adni az életének. Az idős férfi gyönyörűen beszélt a feleségéről.

„Csak az a pillanat van, amiben élsz.”

Sam és Thomas lépésenként haladtak, lassan összebarátkoztak. Amikor kiderült, hogy Thomas felesége, Gwendoline, és Sammie (amikor hat év körüli volt) ismerték és szerették egymást, akkor még közelebb kerültek egymáshoz. Egyre jobban érezték magukat egymás társaságában.

Sam szerette az új munkáját, és jól érezte magát az új barátaival. Nem értettem, hogy miért erőltette a kapcsolatot a három nővel, tekintve, hogy milyen utálatosan viselkedtek vele, és minden találkozás megviselte. Kedveltem Sammie-t, mégis ezért legszívesebben megráztam volna, felhívva a figyelmét arra, hogy ő ennél sokkal jobbat érdemel.

Nagyon tetszettek a macskás részek, meg az, amikor Sammie, Rich és Dave felújították a Tüskésmajort. A nőt a családja kitaszította, ám lett új családja. Thomas a legkedvesebb barátja és a pótnagypapája lett. A három férfi próbálta bátorítani és erősíteni az önbizalmát. Szükségük volt egymásra. Thomas újra felfedezte, hogy milyen érzés élni, és boldog volt. Már nem voltak magányosak. Ha csak rövid időre is, örömöt hoztak egymás életébe. Gwendoline és Thomas álma volt, hogy a Tüskésmajor egy sündisznómentő központként működjön. Thomas azt akarta, hogy Sammie fejezze be azt, amit ők elkezdtek. Hitt benne.

„Soha ne feledd el, hogy ragyogsz. Azok, akik megpróbálják eltompítani ezt a ragyogást, meg sem érdemelnek téged.”

Samantha úgy döntött, hogy eleget tesz Thomas kérésének, és létrehozza a sündisznómentő központot. Thomas egy fantasztikus lehetőséget adott neki, amivel változtathatott a dolgokon, és ami teljesen az övé volt. Sammie úgy döntött, hogy megragadja a lehetőséget.

„Nem az számít, mennyi ideig van valaki az életünkben, hanem az, milyen hatást gyakorol ránk.”

Sam évekig meg akart felelni másoknak, és úgy döntött, hogy ideje végre kiállnia magáért. Pont akkor, amikor találkozott valakivel. Több találkozás alkalmával is sikerült konfrontálódni vele. Majd kiderült, hogy a jóképű, mogorva férfi, Josh állatorvos, akinek valami komoly gondja volt az apjával. Sammie nagyon jól ismerte a fájdalmat, amit egy szülő okozhat.

Josh tudta, hogy rosszul indítottak, és szeretett volna tiszta lappal kezdeni. A beszélgetésük jól alakult. Nyíltan beszélgettek egymással mindenféléről, és volt, ami magyarázattal szolgált a korábbi viselkedésükre. Kiderült, hogy milyen bizarr és beteges dolgot művelt Josh apja. Sam is mesélt az elárulásáról és csalódásáról, ami nem volt annyira durva, mint a férfié. Alig ismerték egymást, mégis beleláttak egymás lelkébe, és együtt tették meg az első lépéseket a gyógyulás felé. Volt valami szomorú és aranyos abban, hogy mindketten túlagyaltak mindent. Egyszerűen elbűvölő volt, ahogy Josh csodálattal nézett a nőre, aki gyönyörű, megmentette egy idegen életét, és egy sünmentő központot hoz létre. Annyira figyelmes volt, ahogy bókolt neki, és igyekezett nehogy megbántsa. A megismerkedésük és szerelmük valóban váratlan volt.

A nő nagyon lelkiismeretes volt, minden szabad pillanatot kihasznált, hogy tanuljon a sündisznókról. Jól érzékelhető volt Samantha fejlődése. Lépésről lépésre megtanult kiállni magáért, a nehéz múltja és a rossz anya-lánya kapcsolat ellenére bizalommal épített új kapcsolatokat. Ebben az új barátai hatalmas szerepet játszottak. Sam érzelmi zűrzavara és bizonytalansága a regény végéig hatással volt az önbizalmára.

„… senki sem tudja előre, hogyan reagál egy adott helyzetben, amíg nem kerül bele.”

Sam apja, Jonathan és Josh jó benyomást tettek egymásra, és örültek, hogy Jonathan csatlakozott Josh állatorvosi rendelőjének csapatához. Aranyos volt, ahogy az apuka segített a lányának és a fiatal állatorvosnak.

Amikor felbukkantak Gwendoline aljas rokonai, és ocsmány, elvetemült módon viselkedtek, Josh erőt adott Samanthának, és támogatta. Egy tragikus esemény után rájöttek, hogy meg kell ragadni minden napot. Az összetartó közösségtől sok segítséget és kedvességet kaptak.

Nagyon tetszett a könyv hangulata, a festői táj leírása, a tanulságos történet. Az egész kivitelezés gyönyörű. Számomra az állatmentés, a kedvesség és a szeretet tette emlékezetessé. Jó volt, hogy az írónő nem akart feleslegesen túlbonyolítani mindent. Átgondoltan építette fel a cselekményt. Különleges olvasási élmény volt.

Ana könyvajánlói - Durian Sukegawa: Édes palacsinta

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Sentaro élete kudarc minden téren: priusza van, sokat iszik és puszta emlék, hogy valaha író akart lenni. Az idő múlását már csak a cseresznyefa virágzás jelzi. Egy kis cukrászdában dolgozik, ahol dorajakit árul, egy édes vörösbab krémmel töltött palacsintát.

De aztán minden megváltozik.

Megjelenik az életében Tokue, egy idős asszony, akinek az ízületi gyulladástól eltorzultak az ujjai, és akinek zavaros a múltja. Tokue csinálja a legjobb édes vörösbab krémet, amit Sentaro életében kóstolt, és az asszony kezdi megtanítani a mesterségére, ám miközben elmélyül a barátságuk, elkerülhetetlenül nehezedik rájuk a társadalmi elvárások nyomása, és Tokue sötét titka is napvilágra kerül.

Az Édes palacsinta megindító regény a múlt terhéről és a barátság feloldozó erejéről. Durian Sukegawa gyönyörű regénye világszerte rabul ejti az olvasók szívét.”

Kiadó: Művelt Nép

Kiadás éve: 2023

Fordította: Kiss Marcell

Oldalszám: 189

ISBN: 9786156022653

Egy kicsit megtévesztő a bájos borító. Mély témákat érint: igazságtalanság, megbélyegzés, kirekesztés, túlélés, barátság, összefogás. Szóval amilyen kis terjedelmű könyv, annál több dolgot sűrített bele a szerző. A regény karakterei egyszerű emberek, akik a múltjuk terheit hordozzák. Ez egy érdekes japán történet, ami tele van sajátosan japán vonásokkal. Szívszorító, mégis reményteljes emberi történet. A szerző szépen írt a cseresznyefa-virágzásról, és az ételekről. A karakterek bemutatása viszont lehetett volna egy kicsit részletesebb.

Szentaró palacsintákat sütött egy dorajaki nevű édességhez. Az üzlet ablakára ragasztott álláshirdetés felkeltette egy idős nő figyelmét. A férfi kételkedett abban, hogy a hetvenhat éves nő, Josii Tokue bírná a nehéz fizikai munkát, ezért kijelentette, hogy nem dolgozhat ott. Tokue arca és mozgása furcsán merev volt, az ujjai meggörbültek, egy betegség miatt, amit fiatalon kapott el.

Szentaró arról ábrándozott, hogy írni fog. Nem gondolta, hogy egy sütőlap előtt tölti majd az éveket. Magányos volt és sokat ivott.

Tokue elszántsága eredményes volt. Szentaró megegyezett vele. Keményen és ügyesen dolgoztak.

„Ha nem rendesen csinálja az ember, csak az idejét vesztegeti.”

Egyre több babpaszta készítésére volt szükség. Nehezen nyíltak meg egymásnak, viszont tudtak egymással beszélni, és kapcsolat alakult ki közöttük. Az asszony úgy bátorította Szentarót, mint a gyermekét. Tisztelettel és kíváncsisággal nézett rá, és benne is felkeltette a kíváncsiságot, a férfi elkezdett tanulni tőle, és odafigyelni a dolgokra. A biztatásnak köszönhetően megmutatkoztak a benne levő értékek, nagyobb feladatokra vállalkozott.

Szentarót többnyire felbosszantotta, amikor a gyerekek csoportosan megjelentek, Tokue viszont szeretett velük beszélgetni. A vevők is kedvelték az idős nőt. Egy iskolás lány többnyire egyedül érkezett az üzlethez. Vakana volt a beceneve. Nem sietett haza, inkább náluk időzött.

Amikor a főnökasszony megtudta, hogy egy idős, beteg asszony az üzletben dolgozik, utasította Szentarót, hogy rúgja ki. A férfi hiába mondta neki, hogy Tokue már régen meggyógyult, és együtt érték el, hogy az üzlet nyereséges legyen. A Hansen-kórral (lepra) kapcsolatos előítélet erősebb volt. Korábban szinte semmit sem tudtak erről a betegségről, és aki elkapta, azt törvényekkel különítették el. Tokue évtizedekkel a gyógyulása után is elszigetelve élt. Szentaró nem küldte el, nem bánt vele máshogy, úgy viselkedett, mint korábban. Ezek után történt az, hogy visszaesett a forgalom. Bár Tokue nem tudott a Szentaró és a főnökasszony közt zajló beszélgetésekről, úgy gondolta, hogy a múltja miatt történt, ezért felmondott. Hiába kapta meg negyven éve a diagnózist, hogy nem fertőz, nem számított. A lepra elleni törvény már nem volt hatályban, de úgy tűnt, hogy az emberek hozzáállása nem változott. Szentaró még többet ivott, mint korábban.

A Tensóenben (a szanatóriumban és múzeumban) tett látogatásukkor Tokue, Szentaró és Vakana beszélgetéseiből kiderült, hogy sok mindenen mentek keresztül. Az idős asszony mesélt a kirekesztettségről, és az életről a lezárt helyen. Nagyon elszigetelten éltek, mérhetetlen szenvedéssel és gyásszal.

Több, mint egy hónappal Tokue távozása után sem nőtt az üzlet forgalma. Szentaró kevesebbet ivott, és egyre jobb tölteléket készített. Tudatosan követte Tokue módszerét. Korábban csak az érdekelte, hogy visszafizesse az adósságát, de az öregasszonynak köszönhetően kötődni kezdett az üzlethez. Megváltozott. A saját elképzelései szerint akarta vinni az üzletet. De a főnökasszonynak más tervei voltak.

A könyv végén egy különös álom adott ötletet Szentarónak.

„A tapasztalatok összessége egy élet…”

Amikor Tokue meghalt, Szentaró és Vakana könnyes gyásza nagyon megható volt.

„Csak így élhetünk, mint a költők, mondta. Ha csak a valóságot nézzük, legszívesebben meghalnánk. Csak úgy győzhetjük le az akadályokat, hogy úgy élünk, mintha már felülemelkedtünk volna rajtuk.”

Azzal, ahogy Tokue próbált mindenből valami jót kihozni, ahogy végigment a napjain, valahogy megnyugtató és reménykeltő volt. Tudta, hogy a virágok, a fák, a napsütés, a szellő, az édességek… mind szebbé teszik a világot.

Elgondolkodtató történet, ami lassan bontakozott ki. Van eldolgozatlan szál. Nincs végkifejlete. Az író a képzeletünkre bízza a dolgot. Tipikus japán történet, aminek van egy sajátos hangulata. Nem volt könnyű olvasmány, lelkileg megterhelő, mégis kár lett volna kihagyni. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a lassan kibontakozó történeteket, szeretnek elmélkedni az életről, szeretik a szép gondolatokat.

Aux Eliza: Aranytinta (Írósuli 2.)

Fülszöveg:

„Viharsebesen magukkal ragadnak az események, magába szippant ez a különös világ, amelytől nagyon nehéz búcsút venni." – Smoking Barrels Blog

A fekete kódex kinyílt. De vajon a három testvér elbírja a könyvben rejlő fékezhetetlen hatalom súlyát? Hisz még csak gyerekek. Mégis óriási felelősség zúdul a nyakukba.

Dixy, Era és Lia egy egész világ sorsáról kell hogy döntsön.

A kódex megjelenése felforgatja az írósuli életét. A múzsák és a lázadó rubrikátorok közti feszültség egyre csak fokozódik, mígnem az egész város a feje tetejére áll. Kémek, betörések és félelmetes összecsapások árnyékolják be a mindennapokat. Az erdő rejtekében veszedelmes tiltott szavak szállnak, míg a novemberi fagy sötét idők előszelét hozza magával. A közelgő változás tanárt és diákot egyaránt megérint. Senki sem menekülhet előle.

A lányoknak a legnagyobb káoszban kell tovább kutatniuk az örökségük után. Ha megtalálják az aranytintát, az minden kívánságukat valóra válthatja. Visszatérhet az apjuk, és újra helyreállhat a rend az íróvilágban. Ők pedig végre azzal foglalkozhatnak, ami igazán fontos: a szerelemmel, a barátaikkal és talán még a sulival is.

Kalandjaik során a legnagyobb veszélyek közepette is készek kiállni az igazságért. A gond csak az, hogy ez a csalafinta szó mindhármuknak mást jelent.

Megjelenés éve: 2026

Kiadta: Eleven Kiadó Kft.

Illusztrálta: Kocsondi Nelli, Ofra Dóra

Oldalszám: 320

ISBN: 978-615-6742-22-3

Mondtam már, hogy mennyire utálom a függővégeket? Ez hatványozottan igaz akkor, ha a folytatás még nem jelent meg. Mert hát most mit kellene tennem? Raboljam el Elizát, hogy mesélje tovább a történetet? Csak remélni tudom, hogy a kiadó nem ül sokáig a kéziraton, és hamarosan megjelenik a várva várt harmadik rész. Tudni akarom, hogy alakul a lányok, illetve az egész író és olvasó világ sorsa! Ki kivel lesz a végén? Ugye megkapjuk a happy end-et? Ugye az írónő nem végzi ki a kedvenc szereplőmet a harmadik kötet végére? Nem, egyelőre nem árulom el, hogy ki az. Tippeljétek meg!

Mivel az első rész telitalálat lett, arra gondoltam, azonnal bele is kezdek a folytatásba. Nem bántam meg. Röpke pár óra alatt kivégeztem nyolc fejezetet, túl voltam egy kisebb agybajon, és a fokozódó érzelmek miatt írtam egy üzenetet a szerzőnek, melyben csak annyit kérdeztem, hogy „Á, te nő! Mit műveltél???”

Ez a kötet is bővelkedett eseményekben és érzelmekben. A történet olvastatja magát, ha van elég időd, villámgyorsan a könyv végére érhetsz. Ha nincs, akkor se bánkódj, fejezetenként haladva is élvezetes olvasmány, ugyanis lapról lapra fokozódik a feszültség.

Számomra az Aranytinta lehangolóbb volt, mint az első kötet, mivel sokkal több volt a negatív cselekmény, ugyanakkor érdekes volt végigkísérni a lányok útját, valamint jellemük alakulását. Tetszett, hogy az írónő hangsúlyt fektetett arra, hogy bemutassa a lányok vívódását, valamint a családi kapcsolatok alakulását. Plusz ahogy nekem azt ígérte is, rendesen megkínozta Dixy-t. Míg az első részben többnyire megértettem a lány viselkedését, ebben a kötetben a falat vakartam az idióta húzásai miatt. Néha szívem szerint megráztam volna, miközben a képébe üvöltöm, hogy normális vagy???

A Mátyás öröksége utáni nyomozás most is nagyon érdekes és bonyodalmakkal teli volt.

A Rubrikátorok és Múzsák közötti feszültség kiéleződése zseniális lett, ahogy a lányok helyzethez való viszonyulásának jellemzése is. Többször felmerült bennem, hogy melyik lehet a jó oldal, illetve hogy van-e egyáltalán olyan. Aztán végül a történetben ennek Era is hangot adott.

„– Egyre inkább úgy érzem, itt nincs jó meg rossz oldal. Csak rossz van, és kevésbé rossz.”

Mindkét félnek igaza van, ugyanakkor egyiknek sincs, ráadásul mindkét oldal önkényuralmat próbál gyakorolni, ami egyáltalán nem helyes.

Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a harmadik kötetben a feszültség a tetőfokára hág, és bőven lesz lehetőségünk felülni egy újabb érzelmi hullámvasútra. Kíváncsian várom, hogy miképp végződik majd a három testvér története.

Ana könyvajánlói - Jagiszava Szatosi: A Moriszaki Könyvesbolt

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az „antikvárium-csodaországba”, ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók.

Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki…

A Moriszaki Könyvesbolt üde és derűs japán regény, amelyből film is készült 2010-ben. Egy jelenet erejéig maga az író, Jagiszava is szerepel benne a Moriszaki Könyvesbolt egyik vásárlójaként.”

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2023

Fordította: Nagy Anita

Oldalszám: 192

ISBN: 978 963 543 245 5

Jagiszava Szatosi (1977) a Tokió melletti Csiba tartományban született. A Moriszaki könyvesbolt című regénye 2008-ban elnyerte Tokió Csijoda kerületének irodalmi díját. Ebben a kerületben található a regényben szereplő Dzsinbócsó negyed, amely könyvesboltjairól és antikváriumairól híres. A szerző azóta több kisregényt publikált, köztük 2011-ben A Moriszaki Könyvesbolt folytatását.

Egyszerű és bájos a borítója. Öröm volt arról olvasni, hogy hogyan viszonyulnak az olvasáshoz, a könyvekhez. Az olvasás szeretete mellett, a könyvek gyógyító erejéről, a japán szokásokról, hagyományokról, és a mindennapi élet mozzanatairól, apró örömeiről szól. Úgy gondolom, hogy jól illeszkedik az ázsiai „gyógyító irodalom” vonulatába. Szép gondolatok, megnyugtató életbölcsességek vannak benne. Egyszerű a nyelvezete. Bemutatja a monoton hétköznapok szépségét, és az emberi kapcsolatok erejét. Lassú folyású, érzelmes regény. Tetszett, hogy a szereplők időnként beszéltek az érzéseikről, illetve ki is mutatták azokat. Viszont a történet szerkezete, kidolgozottsága hagyott egy kicsi hiányérzetet, bár így is szerethető.

A történet Tokió antikváriumoktól nyüzsgő negyedében játszódik. Két részből áll. Az első részben Takako, egy összetört szívű lány a nagybátyja könyvesboltjában, az olvasás segítségével talál újra magára. A második részben Takako nagybátyjának a felesége kerül a középpontba. Volt egy kis hézag és különbség a két rész között. Nem alkotott igazi egységet.

A történet első része Takako és Hideaki szakításával kezdődött. Szerintem Takako furán reagált a helyzetre. A szerelméről kiderült, hogy egy kétszínű, gerinctelen mocsok, és nem tudta hogyan kellene kezelnie a helyzetet?

Takako és a nagybátyja, Szatoru már tíz éve nem tartották a kapcsolatot. Távol állt tőle Szatoru közvetlen, különc, különös természete. Először próbálta visszautasítani a bácsikája meghívását, mégis eltöprengett azon, hogyan tovább. Két hétre rá már Dzsinbócsóban volt. Azzal, hogy odaköltözött, nem változtak meg azonnal a mindennapjai. A könyv elején Takako nem volt szimpatikus. Egy naiv, gyerekes fiatal nő volt, aki nem szeretett olvasni, és állandóan aludni akart. A fejlődése – ahogy általában a változás – lassú volt.

„Az ember nem úgy születik, hogy rögtön tudja, mit akar. Az egész életünk azzal telik, hogy fokozatosan jövünk rá.”

Hamarosan helyreállt az egykori bensőséges hangulat Szatoru és a lány között. Amikor Takako elkezdett olvasni, akkor még jobban megértették egymást. Hirtelen egyik könyvet olvasta a másik után. Kezdte nagyon megszeretni a Moriszaki Könyvesboltot. Derűsebb, kedvesebb egyéniség lett. Megismerte a környéket és barátkozott. A nagybátyja vigyázott rá, és segített neki továbblépni. Mindig mellette állt.

„Mindenki így lehet ezzel, aki sokat olvas: egyszer csak rátalál egy könyvre, amely rabul ejti, és onnantól kezdve az olvasás a szenvedélyévé válik.”

Amikor Takako elköltözött a könyvesbolt feletti lakásból, mindenki kedvesen búcsúzott tőle, és a bácsikája rengeteg antikvár könyvet ajándékozott neki. A könyvesboltban töltött napok meghatározóak, emlékezetesek voltak a számára. Szatoru nagyon szerette őt, aggódott érte, és nehéz volt a búcsúzás, akkor is ha tudták, hogy ezek után gyakrabban találkoznak majd.

„Ne félj megszeretni valakit. Amíg szeretni tudsz, szeress minél jobban! Még ha végül fájdalmat okozna is, ne ítéld magad olyan magányos életre, hogy inkább senkit sem szeretsz! Komolyan aggódom, hogy a történtek miatt lemondasz a szerelemről. Szeretni csodálatos, ezt ne felejtsd el!”

A történet második részében megjelent Szatoru felesége, aki néhány évvel korábban tűnt el.

Másfél év telt el azóta, hogy Takako elköltözött a könyvesboltból. Nagyon abszurdnak tűnt, hogy Momoko csak úgy eltűnt öt évre, és amikor Takako a könyvesbolt előtt viszontlátta, a bácsikája felesége úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Helyette a lány érezte magát feszélyezve, aki a bácsikájától két nappal korábban tudta meg, hogy Momoko visszatért. Takako tudta, hogy amikor az asszony elment, akkor Szatoru vigasztalhatatlan volt. Az antikváriumban való újratalálkozásuk után két héttel Momoko váratlanul kirándulni hívta Takakót. A lány elfogadta a meghívást, és a bácsikája kérésére próbálta kifürkészni az asszony szándékát. Az együtt töltött idő alatt megismerte Momoko múltját. Bizonyára lesznek, akik a következő mondatom miatt azt hiszik majd, hogy egy jégszívű banya vagyok, de akkor is leírom. Nem kedveltem Momokót, és nem is akartam megérteni.

A hegyek, a gazdag és természetes környezet leírása viszont érdekelt. Azokról a helyekről szívesen olvastam volna még. Ahogy a Moriszaki Könyvesboltról, a kávéházról, és Takako ott megismert barátairól is. Kíváncsi lettem volna Takako és Akira kapcsolatának alakulására is.

Összességében ez egy kellemes olvasmány volt. Nekem tetszett a könyv hangulata. Kedves, szívhez szóló történet.