Ana könyvajánlói - Brooke Shields nem öregedhet meg

Brooke Shields nem öregedhet meg

Változom – és nem kérek bocsánatot

Fülszöveg:

„Brooke Shields nem kér az öregedésből – és abból sem, amit mások gondolnak róla.

Brooke Shields egész életét a reflektorfényben élte: már gyerekként plakátokon és reklámokban szerepelt, majd később fiatal lányként, modellként és színésznőként ő volt az, akitől egyetlen dolgot vártak el: hogy szép legyen. Ennek következtében ma már jó ideje azt hallgatja szinte mindenkitől, hogy „borzalmasan öregszik”, „milyen csúnya lett”, „mit akar még, amikor így néz ki”, „miért nem csinál magával valamit”.

Most, közel a hatvanhoz, jött el az életében az a korszak, amikor végre azt tudja mondani erre: elég volt. Szókimondó, önironikus könyvében nemcsak arról mesél – személyes történetein és saját élményein keresztül –, hogy milyen érzés nőként egy olyan korban élni, amikor még mindig elvárásokkal van tele a világ, hanem újra is írja a szabályokat. Nem nosztalgiázik és nem panaszkodik, hanem bebizonyítja, hogy a középkorúság nem egyenlő a leépüléssel, és ez az életszakasz nem a háttérbe húzódás, hanem épp a láthatóság ideje, amikor végre mi írhatjuk a saját történetünket.

Inspiráló és felszabadító könyvével Brooke Shields új lendületet adhat mindazoknak, akik azt szeretnék, ha nem a világ mondaná meg nekik, hogy milyennek kell lenniük, hanem ők maguk.”

Kiadó: Jaffa

Kiadás éve: 2025

A mű eredeti címe: Brooke Shields Is Not Allowed to Get Old – Thoughts on Aging as a Woman

Fordította: Hessky Eszter

Oldalszám: 312

ISBN 978-963-687-162-8

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Brooke Shields színésznő, író, feleség és anya. Eddig két könyve jelent meg, És hullott az eső Szülés utáni depresszióm és boldogságom naplója, illetve There Was a Little Girl (magyar nyelven nem adták ki) címmel. A családjával New Yorkban él, abban a városban, ahol született. Ebben a könyvben a saját érzésein és nézőpontján keresztül mutatja be a középkorúságot, a változásokat, és a saját életútját. Büszkeséggel és szeretettel mesél a lányairól. Elárulja, hogy milyen volt, hogy gyerekkora óta felnőttként kezelték. Negyvenéves korára fogadta el magát. Érett és játékos volt, tele energiával. Ahogy a negyvenes éveiből ötvenesek lettek, érzékelte, hogy a „külvilág” nem úgy látja, ahogy ő belülről érzékeli magát. A könyvén átsugárzik egy összetett személyiség sérülékenysége, tapasztalata, humora és nőiessége.

„Miért kritizáljuk folyamatosan magunkat és a testünket, miközben nevetséges módon hajszoljuk a tökéletességet? Miért nem vesszük észre, milyen különlegesek és egyediek vagyunk?”

Miért kellene sokkal fiatalabbnak kinéznünk a korunknál? Mintha a ráncok, az idő nyoma egy hiba lenne az arcon, nem pedig történetek. Állandóan támadják a nőket a reklámokkal, amikkel azt sugallják, hogy milyennek kellene lenniük. Ezzel hatalmas terhet rakva rájuk. Nagy baj, ha a természetes változás valami kijavítandó dolog. Nyomasztó, ha a szépség elvárás. Miért kellene félni az öregedéstől? A szépség nem korhoz kötött. Van szépség az érettségben is. Úgy is lehetünk szépek, hogy látszik, mennyi mindenen mentünk keresztül. Úgy is lehetünk igényesek, hogy közben nem tagadjuk meg önmagunk. Az arcunk és a testünk úgy változik, ahogy változnia kell. Miért kellene ezt kudarcként megélni?

A szerző emlékeztet minket arra, hogy minden megvan bennünk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.

„A saját élete történetét mindenki maga írja.”

Rávilágít arra, hogy értékelni kell önmagunk, és van értelme csak az élvezet kedvéért csinálni valamit. Közvetlen hangnemben sztorizgat az életéről. Tetszett a karakánsága. Nyíltan mesélt veszteségekről, gyászról, egészségügyi gondokról is. Változásról és fejlődésről.

Pszichológusok szerint az önbizalom a képességeinkbe vetett hit és a meggyőződés, hogy képesek vagyunk leküzdeni a kihívásokat, a gondolatot cselekvéssé változtatni.

Lehetőségünk van elutasítani azokat, amik nincsenek összhangban az értékrendünkkel. Mindenki maga tudja, hogy mire van szüksége. Visszautasíthatjuk, ami nem nekünk való. Szerintem az egyik legerősebb gondolat az volt, hogy jogunk van a testünk feletti önrendelkezéshez.

„Az, hogy néha eszedbe jut a halál, és felismered az elkerülhetetlenségét, nem azt jelenti, hogy közel vagy hozzá. Azt jelenti, hogy értékeled az életet, tudatosabban, teljesebb életet élsz, nagyobb hálával fordulsz a kapcsolataid felé. Tudatosabban bánsz a testeddel.”

Fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Kell a testmozgás és az ápoltság. A szépészeti eljárások mindenkinek a saját döntései. A jól ápoltság nem azonos a felismerhetetlenné válással.

„Azok a ráncok azért vannak ott, mert nevettem és éltem.”

Sok szó esett a menopauzáról is.

„Mindig van valami, amit meg kell oldani, de nálunk, nőknél ez az alapállapot. Nincs olyan biológiai szakasz az életünkben, ami ne tartogatna kihívásokat.”

Az emberi lét folyamatos változás. A változások érintik a testünket, a személyiségünket, a kapcsolatainkat… Tetszett, ahogy a barátságokról írt.

„Megtanultam mennyire felszabadító érzés kimondani, ha valami elfogadhatatlan számomra.”

Közvetlen stílusban, egy kis öniróniával írt a középkorú nők testi-lelki változásairól, és arról, hogy a hormonális változások hatással vannak a hangulatra, a testre, a komfortérzetre. Humorral és őszintén írt a női létről és az öregedésről. Megosztotta az olvasókkal a tapasztalatait.

„Amikor kimondod, mivel küzdesz, azzal lehetőséget adsz másoknak, akik hasonlót élnek át, hogy kapcsolódjanak, és egy közös térben létezzetek. Nagyon fontos, hogy az ember ne kérdőjelezze meg a saját élményeinek jogosságát, és ennek az az egyik módja, ha egy másik ember történetében magára ismer. Ez segít abban, hogy kevésbé érezzük magunkat egyedül.”

Nőként sok mindenen megyünk keresztül, és minden életszakasznak megvan a maga ereje, öröme.

Ana könyvajánlói - Jane Goodall és Douglas Abrams A remény könyve

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Egy legendás környezetvédő. Egy életen át tartó küzdelem a természetért. Egy létfontosságú üzenet a reményről.

Jane Goodall világhírű természettudós több mint fél évszázada emeli fel szavát bolygónkért. A fiatal korában Gombe erdeiben csimpánzokkal együtt élve tett úttörő felfedezéseivel és a kilencvenedik életévéhez közeledve is fáradhatatlan környezetvédő munkájával Jane egy szebb, reménytelibb világ mellett elkötelezett nemzedék felnevelésében vállal tevékeny szerepet.

A remény könyvében a természetnek szentelt életútján szerzett tapasztalatait osztja meg velünk, és beavat minket abba is, hogy miért rendületlen a természet világába és az emberiségbe vetett hite. A könyv társszerzőjével, Douglas Abramsszel folytatott beszélgetései felelevenítik utazásai és aktivista tevékenysége megannyi epizódját, új megvilágításba helyezve korunk nagy krízisét, az éghajlatváltozást.

A világunknak sosem volt még ekkora szüksége a reményre. Korunk egyik legszeretettebb emberének a könyve megmutatja, hogy hatalmas problémáink ellenére is reményt meríthetünk az emberi természetből és magából a természetből.”

„Egy nő, aki a feje tetejére állította a zoológia világát.”

Sir David Attenborough

„Bolygónk egyik legnagyobb hatású, legjelentősebb vezető egyénisége. Jane szinte minden napját az optimizmus terjesztésének és a tudatos életre való felhívásnak szenteli. Világszerte hirdeti minden élőlény veleszületett jogait, és küzdelemre buzdít a környezeti veszélyek legnagyobbika, a klímaváltozás ellen, reményt adva ezzel az eljövendő nemzedékeknek.”

Leonardo DiCaprio

„Egy igazi hős.”

Greta Thunberg

Kiadó: Central Könyvek

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 256, keménytáblás

Eredeti mű: Jane Goodall – Douglas Abrams: The Book Of Hope

Fordította: N. Kiss Zsuzsa

ISBN: 9789636140410

Ahogy a könyvet olvastam, volt hogy a könnyeim hullottak, és volt hogy nevettem. Érezni lehetett a szeretetet, amivel íródott. Nagyon megható és elgondolkodtató. Az egész könyv egy nagyon bensőséges párbeszéd. Jane Goodall egy csodás nő volt, aki hitt egy jobb világban. Ebben a könyvben mesélt az életéről, a természettel való kapcsolatáról, és a reményről. Kitartó, elkötelezett munkával próbálta megmenteni az élővilágot, a bolygónkat. Nagyon inspiráló személyiség volt. Az általa létrehozott program (Rügyek és gyökerek mozgalom) a világ számos országában (nálunk is) működik. Összefogni, tenni az élhetőbb bolygóért sohasem késő. Közös érdekünk, hogy vigyázzunk a bolygónkra. Jane rengeteget utazott, és előadásokat tartott arról, hogy miket tehetünk azért, hogy a világunk egy jobb hely legyen.

A könyv azzal „indít”, hogy Jane Goodall, a legendás környezetvédő bevallja, hogy sok olyan nap van, amikor ő is elkeseredik. Ez érthető, hiszen nagyon sok szenvedésnek volt tanúja. De valahányszor rátört az elkeseredés, eszébe jutottak azok a történetek, amik azokról az emberekről szólnak, akik szembeszálltak „a gonosz erőivel”. Ezek inspirálták, és reményt öntöttek belé. A remény tetteket és elkötelezettséget követel. Cselekvésre indít a cél érdekében.

A tetteink – bármilyen csekélynek tűnnek is – igazi fordulatot idézhetnek elő. (Másokat inspirálhatnak.)

Jane elmesélte a beszélgető partnerének, hogy a második férje halálakor az erdő segített rajta a legtöbbet. A béke és az időtlenség képzetét keltette benne, és emlékeztette őt arra, hogy az élet és a halál körforgása mindannyiunk közös sorsa. Továbbá az is sokat segített neki, hogy elfoglalta magát.

„Figyelemre méltó, hogy a reménytelibb emberek következetesen kalkulálnak a buktatókkal és tesznek a kiküszöbölésükért. Kutatásaim során felfedeztem, hogy a remény nem szemellenzős hárítása a problémáknak, hanem épp ellenkezőleg, a kezelése.” (Douglas Abrams)

A támogató családi háttérnek – hogy felülkerekedhessünk a viszontagságokon – komoly hatása lehet. Az együttes cselekvés még nagyobb változást eredményez.

„A remény nem tagadja a tényleges nehézségeket, veszélyeket, de nem is hátrál meg. Van sötétség bőven, de a tetteinkkel világosságot teremtünk.” (Jane Goodall)

Jane négy oka a reményre

- A bámulatos emberi értelem

(megújuló energia, a regeneratív mezőgazdaság, a permakultúra...)

Fontos egy problémát több szemszögből megvizsgálni.

A média túl sok teret ad a rossznak, és nem tudósít eleget a jóról. A médiával kapcsolatban (akárcsak az értelmünkkel kapcsolatban) az számít, hogy mire használjuk.

„Az igazi bölcsességhez egyaránt kell a gondolkodó fej és a megértő szív.” (Jane Goodall)

Ha mi megtaláljuk a módját, hogy helyrehozzuk amit elrontottunk, és segítsünk a természeten, akkor a természet öngyógyítással segít nekünk.

- A természet szívóssága

Jane két „túlélő” fáról mesélt. (9/11 Emlékhely, Nagaszaki)

Szembe kell nézni a gyásszal, szabadjára kell engedni, átérezni, mert a gyász vállalása elengedhetetlen ahhoz, hogy felülkerekedjünk a kétségbeesésen és a tehetetlenségen.

Közösségi összefogásra van szükség. Az alkalmazkodás az életrevalóság elengedhetetlen tényezője.

Ha időt-, és némi segítséget adunk, a természet visszatér. Minden egyes elültetett fa számít.

Számos élőlény megmaradását segítette elő gondoskodó emberek kemény munkája és ügyszeretete.

Mi emberek nagyon függünk a természettől, csakis az ép ökoszisztéma elégítheti ki a szükségleteinket.

Minden fajnak megvan a maga szerepe. Minden mindennel összefügg.

- A fiatalság ereje

Fontos a gyerekeket kivinni a természetbe, biztatni őket, hogy rajzoljanak és meséljenek történeteket. Megbeszélni azt, hogy ők mit tehetnek azért, hogy javuljon a helyzet. Ha esélyt adunk a gyerekeknek a cselekvésre, akkor az energiájukkal, lelkesedésükkel, kreativitásukkal segíteni fognak.

További lelkesedéssel, és jó érzéssel tölti el őket, amikor azzal szembesülnek, hogy ők is változást hozhatnak. Nekik is szükségük van arra, hogy meghallgassák, biztassák, komolyan vegyék őket. Fontos, hogy szavuk legyen abban, hogy mivel foglalkoznak (az emberek, az állatok és a környezet megsegítésében).

A reményt építő tényezők:

- világos, ösztönző célok,

- reális módszerek az elérésükre,

- közösségi támogatás a buktatóknál.

A Rügyek és gyökerek elvei dióhéjban:

tudás, együttérzés, cselekvés

„Abból merítek reményt, hogy egyre többeket foglalkoztatnak ezek az ügyek. A szegénység enyhítése, a társadalmi igazságosság erősítése, a küzdelem az emberi és állati jogokért. És egyre több gyerek kapcsolódik be egyre zsengébb korban.” (Jane Goodall)

- A tántoríthatatlan emberi lélek

Szükségünk van egymásra.

Jane figyelemfelkeltő és reményt adó történeteket mesélt olyan emberekről, akik soha sem adták fel, mert úgy gondolták, hogy mindig van tovább. Olyanokról, akik szörnyű csapásokat éltek át, mégsem adták fel, és biztatnak, inspirálnak másokat.

Kizárt a tétlenkedés.

Valami nálunk nagyobbnak vagyunk a részei, és szükségünk van támogatásra, segítő kezet kell nyújtanunk egymásnak. Ismét lelki kapcsolatot kell találnunk a természettel. Erkölcsi és spirituális fejlődésre van szükség.

Ha összefogunk, még nem késő jobbítani. Egy fenntartható, etikus világot kellene kialakítanunk, ahol tisztességes megélhetéshez juthat mindenki, harmóniában a természettel.

Hosszú út van még előttünk. De ha képesek vagyunk legyőzni az önzésünket, és kapzsiságunk, tisztelettel és szeretettel fordulunk az állatok és növények felé, akkor győzhetünk.

Egy az ökoszisztéma regenerálódóképességéről szóló tanulmányban a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy még a súlyosan veszélyeztetett ökoszisztémák is helyreállhatnak, „ha adott az emberi szándék”. (Rapid Recovery of Damaged Ecosystems by Holly P. Jones and Oswald J. Schmitz of the Yale University School of Forestry and Environmental Sciences)

„Keress okokat a reményre és azok vezéreljenek.” (Jane Goodall)

Vincze Ágnes: Kárrendezés

Fülszöveg: „Ismered a viccet, amiben a negyvenes szingli nő megismerkedik egy pasival, majd mellrákot diagnosztizálnak nála, és alighogy meggyógyul, a pasi rákos lesz, aztán kilenc hónap múlva meghal? Nem? Nem csoda, mert ez nem vicc.

Azt mondják, a legjobb történeteket az élet írja, kérdés, hogy ez vajon egy jó történet? Lehet jó, egy olyan sztori, ami azzal kezdődik, hogy az egyik főhős meghal? Fel lehet dolgozni egy daganatos betegséget, a hűtlenséget, a párunk halálos diagnózisát, majd a gyászt? A Kárrendezés a szerelem és a búcsú regénye, kíméletlenül őszinte, megható és felemelő.

Vincze Ágnes regényei eddig Lana Millan írói álnéven jelentek meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. Amikor a szerző beteg lett, épp egy fantasytrilógián dolgozott. Ha nem szól közbe az élet, vagyis a halál, most ennek a sorozatnak a befejező részét tartanánk a kezünkben, nem a Kárrendezést.”

Kiadta: Athenaeum kiadó
Kiadás ideje: 2022. október 11.
Borító: Földi Andrea
Oldalszám: 304
ISBN: 978-963-543-221-9

A szerző korábban megjelent regényei az Athenaeum kiadóknál:
Lana Millan: Átkozott Hanna Brown (2015.)
Lana Millan: Raziel – Egy angyal az élet küszöbén (2018.)
Lana Millan: Raziel 2. – Egy angyal a szerelem küszöbén (2020.)
Lana Millan: Raziel 21 – Egy angyal és egy démon karanténmeséi (2020.) 

2015 októberében volt szerencsém olvasni először az írónőtől, méghozzá az első chick lit regényét, az Átkozott Hanna Brown-t, s akkoriban egy rövid interjút is készíthettem vele. Elmondta, hogy 2012 novemberében kezdett el igazán írni, amikor már komolyan is merte venni. Hannah Brown története volt az első publikációja, és véleményem szerint fantasztikus első könyv lett. Vicces volt, romantikus és szórakoztató. Az interjú készítésekor már dolgozott a Raziel című fantasy trilógiájának első részén, bár még akkoriban nem lehetett tudni, hogy mi lesz a kézirat sorsa. Hála az égnek, azóta már két kötetnél járunk és egy kis extra novellagyűjteménynél, mely ugyan nem kapcsolódik a történethez, de rengeteg mosolyt csalt az arcunkra. Ha a sors nem szól közbe, most a Kárrendezés helyett a Raziel trilógia befejező részét olvashattuk volna.

Azóta sok dolog történt mindkettőnk életében, könyvek és emberek egyaránt jöttek és mentek, ám Lana Millan, azaz Vincze Ágnes valamilyen formában az életem része maradt. Figyelemmel kísértem a munkásságát, illetve az online interakcióit. Szeptember harmadikán, két év kihagyás után jelentkezett a facebook-os írói oldalán, ahol már nagyon hiányoltuk. Röviden beszámolt a vele történtekről, az eltűnésének okairól, valamint beharangozta a Kárrendezést, mely reményei szerint segít majd másoknak is abban, hogy újrateremtsék a saját világukat, rendezzék a soraikat a traumák után, melyeket átéltek.

 

A történet ott kezdődik, ahol Ági párjának, Tibornak az élete véget ért. A kórházi telefonhívás, a sokk, a robotszerű mozdulatok, intézkedések miközben fejben teljesen máshol jár. Amikor még minden felfoghatatlan és hihetetlen, hogy vele történt. Hogy nincs tovább. Igazi mélymerülés. Aztán kicsit visszatekint a megismerkedésükhöz, a kapcsolatuk kibontakozásához, majd újra a jelenbe. Fejezetenként ugrálunk az időben, mely egy kisebb időintervallumon belül történik. Tib halála előtt és után. Harminchét fejezeten át kísérhetjük figyelemmel az életükön végigsöprő, hurrikánként tomboló és pusztító betegséget, majd a közös életük után megmaradt romokat, s a romokból való építkezés kezdeti fázisait.

Rák. Ha meghalljuk ezt a szót, jobb esetben az ollós állatkára gondolunk, vagy az állatról elnevezett horoszkópra, nem pedig arra az alattomos betegségre, ami annyi életet elvesz évről évre. Rengeteg fajtája van, bár ha a betegséget nézzük, ha csak egy féle létezne, az is eggyel több lenne, mint kellene. Vannak olyan fajtái, melyeknél a teljes gyógyulás esélye igen magas százalékot ér el, illetve vannak a nagyon agresszív fajták, amiknél sajnos minimális.  Persze van, hogy az ember, miután élet-halál harcot vívott egy-egy agresszívabb fajtával, győztesen kerül ki a csatából, életben marad. Ám az élete fenekestül felfordult, minden megváltozott, és bár igyekezhet, de sosem lesz ugyanolyan, mint a betegség előtt. Először is ott vannak az eleinte sűrű, aztán már ritkább kontrollok, hogy biztos lehessen az ember, hogy nem újult ki a betegség. Általában ötévnyi betegségmentesség után mondják ki, hogy gyógyult.  Ám az orvos felhívja az ember figyelmét arra, hogy ezután is járjon nyitott szemmel, és bármilyen gyanús dolgot észlel magán, vizsgáltassa ki, hiszen akinek már egyszer volt, annak bármikor kiújulhat. Másrészt ott van ennek az egésznek a lelki vonatkozása. Tény, hogy elsősorban az ember testét sanyargatja a betegség, de a lelki terhekről, sérülésekről sem feledkezhetünk meg, amik még a fizikai gyógyulást követően is jelen vannak.

A könyv olvasása közben több kérdés is megfogalmazódik az emberben, hiszen valamilyen módon a hatása alá kerül. Engem személy szerint megrázott, kifacsart, dühössé tett, megbőgetett és elgondolkodtatott. Szinte minden ember találkozott már a rákkal így vagy úgy. Akár távoli ismerős volt beteg, akár a közvetlen közelben valaki, vagy épp az illető maga nézett szembe ezzel az arctalan démonnal. Akkor mégis hogy a bánatba lehet még mindig a tabu témák között? Miért nem hajlandóak az emberek kihúzni a fejüket a homokból, és nyíltan beszélni erről? Miért éreztetik még mindig az emberrel azt, hogy ha beteg, azt szégyellnie kell? Hiszen nem ő kérte a betegséget! Miért nincs egy normális támogató rendszer? Olyan, ami korrekt tájékoztatást ad, és nem csak a beteget, de a hozzátartozókat is felkészíti valamilyen szinten a következő időkre.

A történetet olvasva az ember úgy érzi, felült egy érzelmi hullámvasútra, amiről nincs leszállás. A betegséggel való küzdelem alatt együtt szorong, fél, aggódik a szereplőkkel, érzi a tehetetlenséget, a párkapcsolati krízis idején dühös, csalódott, kiábrándult, majd Tib halála után Ágival együtt megéli a gyász öt fázisát (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás). A könyv utolsó lapjait olvasva szétárad az emberben a megnyugvás és a remény, hogy idővel minden rendben lesz. Ági Bogival együtt elköltözött, kifestette a lakást, elkezdett új emlékeket gyűjteni, szelektálta Tib dolgait, és új munkát is kapott, melyet izgatottan várt.

Az egyik kedvenc gondolatom a könyvben Ági egyik orvosához köthető. Ő ugyanis megfogalmazta azt, amit sok orvos elfelejt mondani a betegének. Hogy igen, megvan az esély arra, hogy kiújul a betegség, de ugyanannyi az esély arra is, hogy ennyi volt, és soha többé nem jelentkezik. Miért élnénk tehát le az életünket rettegésben? Hiszen egy egészséges embernél is bármikor jelentkezhet a rák, mégsem rettegi végig az életét. 

Hogyan jellemezném pár szóval a könyvet?

A Kárrendezés című könyv mentes a cukormáztól és a rózsaszín felhőktől. Már az első oldalakon jó alaposan gyomorszájon vágja az olvasót, éreztetvén, hogy nem lesz egy sétagalopp a történet. Még ha meg is próbálunk elvonatkoztatni attól, hogy megtörtént eseményekről számol be, s úgy tekintünk rá, mint valami science fiction-re, akkor is az ember elevenébe hatol, megragadja, és nem ereszti. Ugyanakkor a végére érve a szerzőtől egy hatalmas ajándékot kap az olvasó, mégpedig a reményt, hogy ha elég kitartóak és erősek vagyunk, nyithatunk egy új fejezetet az életünkben.

Üzenet a szerzőnek:

Drága Ági! A könyvben azt írtad, hogy nem vagy erős. Én ezt cáfolnám. Ennyi mindent átélni, kibírni, alkalmazkodni az adott helyzethez, feldolgozni a történteket és újra felépíteni az életed, majd megírni a könyvet, hogy ezzel is másoknak segíts… Nos, erre csak egy igazán erős nő képes! Végtelenül büszke vagyok arra, hogy ismerhetlek, és köszönöm, hogy elolvashattam ezt a könyvedet is.

 

Vajda Pierre: Ripityom – Jávor Pál, aki kétszer halt meg

„Jávor ​Pál a huszadik század legismertebb és legnépszerűbb magyar férfi színésze, nyolcvan film főhőse. Ahány film, annyi Jávor Pál! 
Volt egy korszak, amikor Jávor Pál, a színész testesítette meg az összes magyar társadalmi toposzt a szerepein keresztül. Nincstelen, jóképű törtető, lángoló hazafi, reformer mérnök, nyalka huszártiszt, eladósodott földesúr, reménytelen, öngyilkosságra hajlamos bússzerelmes, városi polgár, krakéler párbajhős, kedélyes úri huncut, zsidó és keresztény, de mindenekelőtt mindig mosolygós férfiideál, aki képes meghódítani a közönséget, nemre és korra való tekintet nélkül. Az idő tájt mindenki a szíve mélyén egy kicsit Jávor szeretett volna lenni.

De ki is volt valójában Jávor, amikor nem a filmvászonról vagy a színpadról küldte csábos mosolyát? Trianon áldozata, a torz vágyakban élő magyar virtus megtestesítője, irigyelt filmsztár, női szívek elrablója, csélcsap nőcsábász, példás férj, nemzeti hős, aki helytállásával a vészkorszakban kiemelkedett az átlagos magyar sorstörténetből? Aki csak itt, ezen a tájon, a magyar nyelvbe zárt zsigeri tehetségével volt képes életben maradni, kiteljesíteni színészi képességeit. Nincsen számára más hely, legyen az éppen roncsolt demokrácia, tomboló fasizmus vagy kommunista önkényuralom, csakis itt. Magyarországon, magyarok között.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. október 10.

Kötés: tábla, védőborítóval

Borító: Halasi Zoltán

Oldalszám: 448

ISBN: 978-963-293-830-1

Itt olvashatsz bele:

https://athenaeum.hu/media/kiadok/pdf/139468928.pdf

https://mindennapkonyv.hu/hirek/friss/javor?fbclid=IwAR3JUTttFkWFoBpOXJ3dcvt-TNSgEwbLgh8nLfaBrwYI3lWsDEmt-Cc1gyk

A szerzőről az alábbiakat olvashatjuk a könyv belső borítóján:

Vajda Pierre eredeti foglalkozására nézve filmrendező, az utóbbi években televíziós gasztronómiai szakértőként lett ismert, szenvedélye minden, aminek köze van az evéshez, főzéshez. Aztán egy megvilágosodott pillanatban Jávor Pál oly sok változatban ismert arca, gesztusai jelentek meg Pierre képzeletében, egyre sürgetőbben arra kényszerítve őt, hogy nézze újra a filmjeit, kutasson, ismerkedjen a Jávor-jelenséggel, a korral. Ez érlelte Pierre-ben, hogy ha enni, írni és filmezni is akar egyszerre, akkor írjon regényt, a közel nyolcvan Jávor-film után, egy összefoglaló nyolcvanegyediket, egy igazi Jávor-filmet. Ez a Ripityom.

A könyvről:

Amikor a kiadó értesített arról, hogy hamarosan megjelenik egy életrajzi könyv Jávor Pálról, már tudtam, hogy egyszer olvasni fogom. Mindig is kíváncsi voltam minden idők egyik legnagyobb színészére, hiszen apukámnak köszönhetően már egészen fiatal korom óta ismerkedem a filmjeivel. 

Ágai (Ágay) Irén és Jávor Pál a Maga lesz a férjem című filmben (1937)

Egyik kedvencem az 1937-es Maga lesz a férjem című filmje, melyben Ágai (Ágay) Irén volt a partnere. Hihetetlen alakítást nyújtottak mindketten. 

Másik kedvencem pedig Jókai Mór: Fekete gyémántok című könyvének megfilmesítése volt, melyben magát Berend Ivánt alakította. 

Több helyen is írták, hogy a magyar némafilmgyártás Jávor Pállal végződött, a hangosfilmgyártás pedig vele indult el, hiszen ő formálhatta meg az első magyar hangos-, és egyben zenés film férfi főszerepét. Nem csoda hát, hogy kíváncsi voltam, mi újat tudhatok meg erről a sokak által nagyra tartott férfiról. Olyan nagyszerű színésznőkkel és színészekkel dolgozhatott együtt, mint Karády Katalin, Szörényi Éva, Tolnay Klári, Dajka Margit, Muráti Lili, Turay Ida, Szeleczky Zita, Ágai Irén, Kiss Manyi, Kabos Gyula, Csortos Gyula, Gózon Gyula, Páger Antal, vagy épp Latabár Kálmán. Ugyanakkor hihetetlen, hogy mennyi híres magyar szerzővel is volt szerencséje találkozni. Mondhatni a kor nagyjai köszönnek vissza a könyv lapjairól.

Jávor Pál, eredetileg Jermann Pál Gusztáv 1902. január 31-én született Aradon. Szegényes körülmények között éltek, sokszor költöztek. Édesanyja az Állami Főreálba íratta, de az iskola helyett szívesebben járt az Uránia és az Apolló mozikba.

Az első világháború alatt kiszökött a frontra és leveleket kézbesített a katonáknak, később az Aradi Hírlap újságíró gyakornoka lett.  Dániába szeretett volna utazni, végül Budapesten kötött ki, mert érvénytelenítették a jegyét. Beiratkozott az Országos Színművészeti Akadémiára, s talán itt mondható, hogy megpecsételődött a sorsa.

Tetszett a szerző stílusa, ahogy az egész Jávor-jelenséget bemutatta. Mesélt a Színművészetire kerülésről, az első bukásról vagy épp a sikerekről, amelyek érték. Bemutatta az emberek Jávorhoz fűződő kapcsolatait, érzéseit, gondolatait. A jellemzését pedig abszolút helytállónak éreztem.

„Úgy mulatni, sírni, vigadni, búsulni, krakélerkedni, ahogy Jávor, senki sem tudott – aki, ha önmagát adja is, mégis az idealizált, legendákba vesző magyar lelket alakítja, hiszen mást nem is tudhat, mert ott csörgedezik a vérében, a sorsában, a génjeiben. Jávor a mozdulataival, a gesztusaival, a kissé éneklős, reszelős hangjával, szelíd bájával, vagy haragba, indulatba fojtott testbeszéddel, szomorú tekintetével szólítja meg a magyar álmodozókat, de az ébereket, realistákat is. Szükség van rá.”

(Krakélerkedni = kötözködni)

Szó esett Jávor magánéletéről, nősüléséről, hogy mennyire szájára vette a nép, mert elvált, két gyermekes, zsidó nőt akart feleségül venni. A válás akkoriban nem számított igazán elfogadhatónak, és a nő családja sem akarta, hogy Olga egy léha színészhez kösse életét, ám Jávor Pál és Landesmann Olga kitartása végül megenyhítette a családot, a szülők úgy döntöttek mégsem tagadják ki Olgát, áldásukat adják a frigyre.

Vajda Pierre-nek köszönhetően megismerhettük Jávor Pál életének fontosabb állomásait. Hihetetlen történelmi utazás volt ez számomra, rengeteg információval gazdagodtam, s a leírásoknak köszönhetően, szinte tanúja voltam az eseményeknek.

Jávor épp az A Noszty fiú esete Tóth Marival című filmben játszott, amikor Fényes Szabolccsal íratott magának egy nótát, a mester pedig boldogan teljesítette a kérést. Vajda Pierre így írt az eseményről:

„A Ripityom kifejezetten Jávor kérésére született. Eszelős ritmusú, a mulatós dal esszenciájaként is felfogható, Jávor megveszekedett virtusának, keserűségbe oltott, a végzetet mindig kihívó, szerencséjét túlpróbáló, kétségbeesett férfierőt sugalló nóta. Halálba kergető, de az elmúlást sutba vágó győzelmi induló”

Mit gondoltok? Tényleg az? Itt meghallgathatjátok:

A könyv szerzője igyekezett visszaadni Jávor Pált az olvasóknak. Ha kis időre is, de úgy gondolom sikerült. Egy ember munkássága, víg, vagy épp édes-bús hangulattal átszőtt élete köszön vissza a lapokról. Míg a filmjeit nézve láthatjuk az ezerarcú Jávort, a sármőrt, a hőst, az amorózót, a cigányzenére mulatozót, a szenvedélyest, a víg kedélyűt, addig Vajda Pierre könyvének köszönhetően megismerhetjük az embert, a fiút, a színészt, a férjet, a magánembert. A könyvnek köszönhetően már nem csak egy nagyszerű színészt látok, hanem az életútját is, hogy hogyan lett az, aki. Az utolsó oldalakat már nehéz szívvel olvastam, ugyanakkor vigasztalt, hogy a nehézségek és viszontagságok ellenére is, azért szép élete volt. A felesége és a színház volt a mindene. 

Jávor Pál és felesége, Landesmann Olga

A könyvet szívből ajánlom mindenkinek, aki szeretne egy kicsit többet megtudni Jávor Pálról, és a korszakról, amiben élt és alkotott.

Köszönöm a szerzőnek és a kiadónak, hogy olvashattam a könyvet.

Pontozás: 10/10

U.i.: Imádom a régi filmek plakátjait. 

Solymári Dániel – Pallos Tamás: Ferenc pápa útján - 21. századi beszélgetések

„Egy szerény életvitelű jezsuita lépett a nyilvánosság elé 2013-ban. Bergoglio, az egykori Buenos Aires-i érsek ma Ferenc pápaként szól a tömegekhez. Hangja szelíd, de egyben határozott. Együttérez és irányt mutat: legyen szó társadalmi egyenlőtlenségről, menekültpolitikáról, vallási konfliktusokról. Kijelentéseire az egész világ odafigyel. Köztük az a tizenkét közéleti személyiség, aki tizenkét fejezetben, tizenkét nézőpontból közelíti meg a „reformok pápájának” gondolatait. 
A könyvben megszólalnak: Bagdy Emőke, Beer Miklós, Fabiny Tamás, Farkas Beáta, Haranghy Csaba, Heller Ágnes, Köves Slomó, Kozma Imre, Oláh Jolán, Tulassay Tivadar, Várszegi Asztrik, Vizi E. Szilveszter

A kötet az első, magyar szerzők által készített teológiai-közéleti könyv Ferenc pápáról, amely a szentatya 80. születésnapjára jelenik meg.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. december 17-én, Ferenc pápa 80. születésnapján.

ISBN: 978-963-293-624-6

Oldalszám: 240

Kötés: keménykötés, védőborítóval

A könyv megvásárolható itt 20% kedvezménnyel:

http://www.lira.hu/hu/konyv/ismeretterjeszto-1/mitologia-vallas/ferenc-papa-utjan

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

A szerzőkről:

Solymári Dániel publicista, ismeretterjesztő. Teológiát és nemzetközi kapcsolatokat tanult Magyarországon, majd Angliában. A Szuverén Máltai Lovagrend tagja. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatainak koordinátora. Fő munkaterülete a peremvidékek felzárkóztatása, a magára hagyottak emberi élethez méltó körülményeinek megteremtése. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja. 

Pallós Tamás újságíró, szerkesztő. Teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végezte. 2000-től az Új Ember hetilap szerkesztőségének tagja, 2005-től a kulturális rovatának vezetője. A Magyar Állami Operaház megbízott külső munkatársa, szakírója. A Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tagja. 

„A Ferenc pápa útján című könyv tematikusan válogatott idézetgyűjtemény, amely azonban több, mint füveskönyv. A szerzők nem egyszerűen leírják a pápa gondolatait, hanem a megszólított beszélgetőtársakkal együtt értelmezik azokat a honi olvasók számára.”

Jellemezte a könyvet az Athenaeum kiadó a hírlevelében. Már azok a sorok felkeltették az érdeklődésemet, amiket általuk olvastam, aztán az előszó elolvasása megerősített abban, hogy nekem ezt a könyvet el kell olvasnom.

Bár nem az a „fajta” hívő vagyok, aki minden héten ott ül a misén és hallgatja a prédikációkat, én is nagy izgalommal figyeltem 2013-ban a pápaválasztás közvetítését, s nagyon örültem a végkifejletnek.

Ahogy az előszóban is írták, szinte a teljes ismeretlenségből került elő Jorge Mario Bergoglio, aki 2013. március 13-án a Ferenc nevet választva foglalta el Szent Péter székét, mégis nagyon hamar ismertségre és népszerűségre tett szert. I. Ferenc, a katolikus egyház 266. vezetője.

A Ferenc nevet Assisi Szent Ferenc tiszteletére vette fel, nyilatkozata szerint olyan egyházat szeretne, amely kiáll a szegények, a béke és a teremtett világ védelmében.

III. Gergely óta ő az első nem európai pápa.

Személy szerint nekem nagyon szimpatikus embernek tűnt a megnyilvánulásai alapján, s csak remélni tudom, hogy sokáig fog még utat mutatni az embereknek.

A Magyar Kurír egy interjút készített Pallós Tamással a könyv kapcsán, s az egyik válasz olvasása után mosolyogva vettem kézbe a könyvet mondván, most már aztán tényleg el kell olvasnom.

Melyik volt ez a gondolat? Lássuk:

„– Nagyon megérintett az a személyes figyelem, amivel Ferenc pápa odafordul az emberekhez. Fizikailag kicsit fáradtnak láttam őt, de nagy élmény volt megtapasztalni, szellemileg milyen friss és nyitott, amikor az emberekkel találkozik. Odafigyel a másikra, és abban az adott percben számára valóban fontos az, aki előtte áll. Ennek jele volt az is, hogy amint látta, hogyan szerepel a könyvön a neve, úgy dedikálta.”

„Megkérdeztük Ferenc pápától, mit üzen a magyaroknak. Azt válaszolta, áldását küldi és imádkozik értünk, és még magyarul hozzátette: „Isten éltesse [a magyarokat]!” Ez igazi meglepetés volt.”

A könyvben tizenkét különböző ember szólal meg, és nagyon sok hasznos  gondolat fogalmazódik meg. Ez a könyv, ahogy fentebb is idéztem, nem csak egy idézetgyűjtemény. A témája elgondolkodtató, ahogy a tizenkét beszélgetőtárs megnyilvánulása, véleménye is. Ez nem csak egy riportkönyv, mert nem csak új információkat szerzel néhány beszélgetés kapcsán, de téged magad is arra sarkall, hogy gondolkodj el és alkoss véleményt a felvetésekkel kapcsolatban.

Olyan gondolatokkal is találkozunk olvasás közben, aminél már csak erőteljesen bólogatunk. Ilyen volt számomra Oláhné Jolán egyik kijelentése is, miszerint: „Szegény az, aki lelkileg szegény. Aki úgy nő föl, hogy senki sem állt ki érte, mellette”.

Sok olyan gondolat van a könyvben, amit érdemes átgondolni. Például a szerzők idéztek Ferenc pápa egyik interjújából.

„Isten gyermekei, szüntelenül elrontjuk a dolgokat, hibázunk, bűnt követünk el, de ha bocsánatot kérünk, ő mindig megbocsát nekünk. Nem fárad bele a megbocsátásba. Mi vagyunk azok, akik belefáradnak a bocsánatkérésbe.”

Ti mit gondoltok? Ez a kijelentés megállja a helyét? Tényleg az emberek azok, akik belefáradnak a bocsánatkérésbe? Én azt vettem észre, hogy a kérem, köszönöm és a bocsánat szavak már kihalófélben vannak. Ráadásul bocsánatot se azért kellene kérni, mert „kötelező” vagy úgy illene, hanem mert komolyan is gondolja az ember. Máskülönben mit ér?

Ez a könyv nem csak azok számára ajánlott, akik megingathatatlan hittel rendelkeznek. Bátran ajánlom azoknak is, akik kétkedők, s egyelőre még nem döntötték el, hogy mi az, amiben hisznek.

Bár a könyv témája a valláshoz köthető – hiszen a pápa gondolatai adták a beszélgetések alapjait –, a fő hangsúly szerintem nem a vallásosságon van, hanem a társadalmi értékeken, megítéléseken, gondolatokon, tetteken. Minden összefügg, s minden egyes gondolat egy újabb létrejöttét idézi elő.

Vizi E. Szilveszter így nyilatkozott I. Ferencről:

„Ő a szeretet, az egyszerű emberek pápája. Olyan sugárzó szeretet árad belőle, amelyből a legkevesebb van napjainkban. És ezt éhezi az emberiség, aminek jelentős része ma szomorú és elégedetlen.”

Ha ki kellene emelnem a tizenkét beszélgetésből a kedvencemet, talán Vizi E. Szilveszteré lenne a győztes. Többek között az ő szemszöge állt közel az enyémhez.

Mindegyik fejezetben, beszélgetésrészletben találtam olyat, amivel mélyen egyetértettem. Szerintem a szerzőpáros nagyon jól összeválogatta a beszélgetőtársakat, mert igen színes a vélemények palettája, ráadásul ezek a megnyilvánulások tényleg elgondolkodtatóak.

Ez a könyv is megerősítette az eddigi véleményemet a pápával kapcsolatban.

Pontozás: 10/10 

Szentesi Éva: Hamvaimból

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: Ki ez a vagány csaj, aki lazán bemutat a halálnak, kétszer is megnyeri ellene a csatát, és aztán arra teszi föl az életét, hogy felhívja a figyelmet a rákszűrés fontosságára?

„Te vagy a felelős a saját testedért!” – mondja. Már eddig is nagyon sok nő életét mentette meg azzal, hogy kiállt a nyilvánosság elé a saját történetével. Bármelyikünkkel megeshet, amit átélt. Akik elolvassák ezt a megrendítően őszinte könyvet, és tesznek is önmagukért valamit, nagyon sok fájdalomtól megkímélhetik magukat, ha komolyan veszik az üzenetét. Ebben a könyvben végigkövethetjük Szentesi Éva gyógyulásának útját. Karcos, önironikus, őszinte írás. Megfog… és nem ereszt. Igazi. Élő. Példa.

„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 12-én.

ISBN: 978-963-293-159-3   

Oldalszám: 168

Ár: 2990 Ft

Szentesi Éva nevével már rengetegszer „összetalálkoztam” az internetes böngészéseim során, olvastam is annó a Rúzs és tükör című honlapon az írásait (https://ruzsestukor.com/), de először akkor kaptam fel igazán a fejem a neve hallatán – pontosabban a neve olvasásakor – amikor megpillantottam az NLCafé oldalán D. Tóth Kriszta 2014 februárjában írt bejegyzését. Akkor még a szerző műtét előtt állt, épp kemót kapott. Emlékszem, amikor a rövid interjút elolvastam, az volt az első gondolatom, hogy hihetetlen lélekjelenléte, ereje van.

Gyorsan ki is kerestem nektek a cikket (könyvjelzőztem még akkor, mert hihetetlenül megfogott a mondandója):

http://www.nlcafe.hu/egeszseg/20140206/szentesi-eva-mehnyakrak/

Aztán elkezdtem követni a blogját a style magazinnál, figyeltem a bejegyzéseit, s nagyon reméltem, hogy pozitív végkifejlete lesz a történetének.

http://www.stylemagazin.hu/szentesi-eva-naploja/

Most pedig a harcának, győzelmének megkoronázásaként, megírta a Hamvaimból című könyvét, ezzel is például szolgálva, tanácsokat adva a sorstársainak, nőtársainak, s nem utolsó sorban a hozzátartozóknak is.

Ez a történet nagyon mélyen megérintett, több dolog miatt is. Egyrészt, huszonnyolc éves vagyok, pont amennyi Éva volt, amikor diagnosztizálták nála a méhnyakrákot. Belegondolni is szörnyű, hogy mennyire megváltoztathatja az ember életét egy ilyen hír és betegség. Másrészt pedig, sajnos a környezetemben többen is megvívtak vagy épp vívnak jelenleg is a rák különböző fajtáival, akik közül nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy túlélték, győztek és mára csak egy szörnyű emlék. Persze ez az egész sosem múlik el nyomtalanul. Mindig ott lesz az emberben a félsz, az a bizonyos suttogó hang, hogy bármikor kiújulhat, s ott lesz a szeretteikben is az elvesztéstől való félelem. Mégis ott van az élet, a boldog pillanatok, amikor kicsit elengedheti magát az ember, mert az utolsó kontrollon ismét negatív volt az eredmény.

Amikor az ember meghallja azt a mondatot, hogy „a diagnózis: rák”, hirtelen a mindennapi problémák eltörpülnek, és csak ez az egy szó villog neonbetűkkel vészterhesen a szem előtt. Az élet körhintája átment tornádóba és hirtelen pusztításba kezdett. Döbbenet, kétségbeesés, hitetlenkedés, összeomlás száguld végig sebesen az emberen, majd jön az erős élni akarás és a harc. Harc az életért, a túlélésért.

Sokan azt hisszük, hogy előttünk az élet, van még bőven időnk arra, amit szeretnénk, aztán egyszer csak kirántják az ember lába alól a talajt, szembesülünk az idő rövidségével, kiszámíthatatlanságával, a szeretteink és a saját halandóságunkkal.

Véleményezés:

A történet olvasásakor teljes mértékben együtt éreztem Évával. Sokkoló lehet megtudni, hogy rákos az ember. Főleg, ha előtte semmi előjele nem volt, csak hirtelen betör az ember életébe, s felforgatja azt. 

Amikor megismerhettük Éva orvosát, akit dr. Kiának nevezett, egy kicsit én is megnyugodtam. Tetszett az orvos hozzáállása. Kedves volt, törődő, profi és együttérző, nem döngölte a földbe a beteget, mint egyes kollégái. Mindvégig harcolt, amivel kiérdemelte a szimpátiámat. 

Sajnos manapság egyre kevesebb ilyennel találkozni. A mai egészségügy ugyanis már betegségügy. Sürgős vizsgálatoknál előjegyzés minimum egy, de általában három hónap (legalábbis nálunk itt helyileg), szóval kész agybaj. Szomorú, de igaz, hogy vagy meggyógyulsz, vagy meghalsz… Nem tudhatod, hogy mi bajod, amíg rendesen meg nem vizsgálnak, de ahhoz kell jó nagy adag szerencse, hogy időben bekerülj a vizsgálatokra, ráadásul utána ne egy kókler doki vegyen kezelésbe. :(
Az orvos beszámolójánál úgy éreztem magam, mint akit mellkason rúgtak. Úgy, hogy nem én vagyok/voltam a szenvedő alanya az egésznek, kapott telibe, s szorította ki a levegőt a tüdőmből. Szentesi Éva nyílt és egyenes, kendőzetlen stílusa lehetővé teszi, hogy az ember belelásson a helyzetébe, s kicsit át is élje azt. Sokkoló volt még olvasni is, ahogy a doktor vázolta a helyzetet, és felkészítette őt a nem túl jó esélyekre. 

Szerettem azokat a részeket, amelyekben a blogjából idéz.  Bár akkoriban nem igazán követtem a sorrendiséget, inkább csapongva bolyongtam a blogon, mint Thészeusz az útvesztőben, mégis érzékeltem a várakozás idegtépő perceit, s jó volt újra feleleveníteni azokat, mert így lett számomra kerek egész a történet. 

Ahogy tovább olvastam a könyvet és a felidézett régi bejegyzéseket, egyre jobban tértek vissza azok az érzések, amiket akkoriban éreztem. Rengeteg mindenre felnyitja ám az ember szemét ez a hihetetlen erejű hölgy. Többek között arra, hogy nem számít, hogy mi volt a múltban, csak a jelen számít, valamint az, hogy azt tegyük, amit igazán szeretnénk.

Végig a szerző hozzáállása az, ami segíti az olvasót a felszínen maradni olvasás közben, hiszen hihetetlen mélységekig merülhetünk az érzelmekben, talán olyanok is megérinthetnek minket, amilyenre eddig még nem volt példa. 

A jó híreknél boldogságot érzünk, ami esetlegesen vegyülhet valami más érzéssel, míg a rossz híreknél az olvasó már érzi zsigerileg, hogy a hullámvasút ismét zuhanó módba kapcsolt. Kétségbeesünk, aggódunk, félünk, mint akit letaszítottak a mélybe, s rettegéssel tölthet el a tudat, hogy talán fel sem jövünk onnan. Ez a könyv nem szövegileg, hanem tartalmilag hat az olvasóra. Érzelmileg üt, taglóz le. 

Először úgy gondoltam, minden fejezetről írok nektek egy kis összefoglalót, de nem teszem. Vannak dolgok, amiket nektek magatoknak kell elolvasnotok, anélkül hogy beharangoznám. Éreznetek kell az első olvasás okozta érzelmeket, s megillet titeket is a saját gondolatok tömkelege, amik majd elárasztanak, ha kézbe veszitek ezt a könyvet.

Szentesi Éva írásainál azt szeretem a legjobban, hogy nyílt és egyenes. Nem azért ír, hogy imádják, hanem azért, hogy kicsit jobbá tegye a világot. Tanácsot ad, fricskázik, ha arra van szükség, még saját magát is pellengérre állítja. Nem akarta saját magát jobb színben feltüntetni, őszintén, kendőzetlenül leírta, hogy miken ment keresztül.

A történetben szó esik a Beside you című dalról, s emiatt egy ideig úgy olvastam, hogy közben a dal is szólt a fülemben folyamatos ismétlésre állítva. Már akkoriban is szerettem ezt a dalt, amikor a Dalban versenyzett vele Mujahid Zoli, most azonban… különleges jelentéssel bírt.

Amíg Éva küzdött a rákkal, rengeteg minden megváltozott az életében. Barátok jöttek mentek, kapcsolatok álltak helyre vagy épp szakadtak meg, megvívta élete legnagyobb harcát, változás állt be mind a magánéletében, mind pedig a munkájában. Az akkori style magazinos főszerkesztőséget visszamondta, s bár még ír nekik külsősként, új munka, új csapat, új kihívások és új élet várta őt a WMN-nél.

Az egyik kedvenc WMN-es cikkem a napokban (május 3-án) került az olvasóközösség elé, amit szeretném, ha ti is végigolvasnátok. Tanulságos és elgondolkodtató.

http://wmn.hu/2016/05/03/szentesi-eva-neha-kell-hogy-kimondjak-azt-a-bizonyos-szot/

Ahogy a könyv végén eljutottam ahhoz a részhez, ahol a szerző hálát ad bizonyos személyeknek, én csak arra gondoltam, hogy én is hálás vagyok, mégpedig Szentesi Évának, hogy megírta ezt a könyvet.

Ez a könyv nem csak egy ember küzdelméről szól, hanem sokkal több dologról. A szeretetről, az élni akarásról, a harcról, önmagunk megismeréséről, elfogadásról, a törődésről – másokkal és önmagunkkal kapcsolatban is, – valamint arról, hogy fontos az egészségünk, ne játsszunk vele.

Pontozás: Általában az alapján pontozok egy könyvet, hogy számomra mennyire tetszett. Borító, téma, kidolgozottság, stílus, mind-mind közrejátszik ilyenkor. Természetesen ez teljesen szubjektív, egyéni vélemény. Részemről már csak azért is 10 pont, mert megírta Szentesi Éva ezt a könyvet.

A könyv bemutatója 2016. május 13-án 17:00-kor a KIOSK Budapest étteremben lesz, aki teheti menjen el. 

Helyszín: 1056 Budapest, Március 15. tér 4.

A beszélgetésben részt vesz
D. Tóth Kriszta író, újságíró, a WMN.hu alapító-főszerkesztője
Dr. Kiarash Bahrehmand szülész-nőgyógyász
és a szerző Szentesi Éva, a WMN.hu főmunkatársa
Fellép: Mujahid Zoltán
„Sokkal többet kaptam a ráktól, mint amennyit elvett tőlem.”
A belépés díjtalan!

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak, a szerzőnek pedig boldog, egészséges életet kívánok!