Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: család. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 28., szombat

Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek


"Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin."
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018. június 5.
Fordította: Tábori Zoltán
Fordítás alapjául szolgáló mű: Rhiannon Navin: Only Child
Oldalszám: 352
ISBN: 978-963-293-211-8
A borítót az angol eredeti (Ház illusztráció: Shutterstock, borítóterv: Ami Smithson, Pam Macmillan art department) alapján Földi Andrea készítette.

A szerzőről az alábbi információt láthatjuk a könyv belső borítóján: „Rhiannon Navin könyvimádó nők között nőtt fel Brémában. Mielőtt főállású anya és író lett, több jelentős ügynökségnél dolgozott New Yorkban. Jelenleg férjével, három gyermekével, két macskával és egy kutyával él nem messze New Yorktól. Az Egyetlen gyermek az első regénye.”

A fülszöveg már sejteti az olvasóval, hogy a regény nem lesz egy sétagalopp, mert egy borzalmas eseményről, illetve annak a vonzatairól ír a szerző, egy hat éves kisfiú szemszögéből. Egyáltalán nem túlzás, hogy aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a regény. Tényleg hasonló hatással volt rám, mint Picoult könyvei. Elgondolkodtató és érzelmeket közvetít. Talán ez most egy picit jobban meg is viselt, mert annyi gyermek vesztette életét egy értelmetlen tragédiában, s ezt követően is még rengeteg szenvedés tanúja lehettem.
Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.
Zach Taylor hat éves, első osztályos gyermek, aki épp Miss Russel óráján ül, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezd a biztonságosnak hitt iskola falai között. Felhangzik a hangosbeszélőn a zárkózás felhívás, mire Russel kisasszony egy cifra káromkodás kíséretében a gyerekeket igyekszik beterelni az egyetlen biztonságosnak hitt helyre, a kabáttárolóba. Három pukkanás, szünet, majd újabb három pukkanás. Ez ismétlődik újra meg újra, szinte végeláthatatlanul. Egyre inkább eluralkodik a gyerekeken a félelem. Volt, aki hangosan sírt, míg más bepisilt félelmében. A tanárnő igyekszik ugyan nyugalomra és csendre inteni őket, de rajta is látszott, hogy retteg a végkifejlettől. Zach megpróbált erős maradni és követni Miss Russel utasításait. Nem lehetett tudni, hogy percek vagy órák teltek el, mire kopogtatott az ajtón a rendőrség, és fellélegezhettek, nincs már veszély. Ám ezután szabadult el igazán a pokol.
Az ámokfutónak tizenkilenc áldozata lett, ebből tizenöt gyerek és négy felnőtt. Végül ő is halálos sérülést szerzett az egyik rendőrtől. Húsz ember értelmetlen halála.

Rengeteg kérdést felvet a könyv.
- Vajon megelőzhető lett volna a tragédia?
- Ki a felelős?
- Okolhatóak az ámokfutó szülei?
- Esetleg a rendszer, ami nem akadályozta meg, hogy egy fiatal fegyvert szerezzen és bevigye az iskolába?
- Mi volt a kiváltó ok?   
- Hogyan dolgoz fel egy közösség egy ilyen tragédiát?
- Hogyan dolgozza fel a család egy hozzátartozójuk elvesztését?
- Mennyire változtatja meg az emberek viselkedését a gyász?
- Képesek vagyunk egy ilyen tragédia után folytatni az életet, vagy megrekedünk, és napról napra újraéljük a pokoli eseményeket?
- Szétszakíthat egy ilyen borzalmas esemény egy családot?

Sok kérdésre egy nagyszerű hat évestől kapunk választ.
Nagyon szerettem Zach-et, szerintem a szerző nagyon jól felépítette a karakterét, és simán hihető, hogy így éli meg egy gyerek a történteket.
Örültem, hogy a történet során közelebb került az apukájához, és hogy valamilyen módon elkezdte feldolgozni a történteket.
Érthető volt a család fájdalma, ahogy az is, hogy az anya kereste a felelőst, ugyanakkor szomorúan tapasztaltam, hogy a felelős keresése és a tragédia átvészelése teljesen lefoglalta az anyukát, és nem maradt idő a túlélő gyermekre, akit láthatóan megviseltek a történtek. Rémálmai voltak, nem mert iskolába menni, szorongott, vizelettartási problémái lettek, illetve egy idő után dühkitörései, amik után általában bűntudatot érzett. Amikor a legfontosabb dolog a biztonságérzet lett volna, akkor borult fel minden, és a biztonságos, szeretetteljes családi légkör helyett otthon is egyfolytában viharos veszekedések, ajtócsapkodások voltak, a gyerek pedig magára maradt a tragédiával és következményeivel.
Hogyan képes feldolgozni egyedül egy gyermek egy ilyen tragédiát, főleg úgy, hogy a tíz éves bátyját is elveszítette? Bár Andy-vel nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis rá gondolva, hozzá beszélve kezdett oldódni a feszültség Zach-ben. Rá gondolva alakított ki magának búvóhelyet, amit berendezett olyan képekkel, tárgyakkal, amik segítettek a kisfiúnak elérni a belső béke egy kis szigetét. Különböző színekkel dekorálta ki a falat, s elnevezte érzelemképeknek. Egyszer az édesapja is bement a búvóhelyre, meglátta a képeket és megkérdezte melyik mit jelent. A zöld a harag, a szürke a szomorúság, a piros a szégyenkezés, a fekete a félelem, a sárga a boldogság, majd jött egy üres, ám lyukas lap, aminek a magyarázatánál összeszorult a szívem.

„– Az mit jelent azzal a lyukkal a közepén? – kérdezte apa.– Magányosságot – magyaráztam. – A magányosság átlátszó, úgyhogy lyukat csináltam, mert nincs átlátszó szín.– Magányosság? Andy miatt? – Apa torokhangra váltott.– Hát, a búvóhelyemen nem érzek magányosságot – feleltem.– Nem? Miért nem?Nem tudtam, elmondjam-e apának, hogy itt én Andyvel beszélgetek, és könyveket olvasok neki. Valószínűleg azt hiszi majd, hogy dilis vagyok.– Én… mert azt játszom, hogy Andy itt hall engem – feleltem, és a fénykört a gardróbsarok felé irányítottam. Nem akartam, hogy apával lássuk egymást.– Beszélsz hozzá? – kérdezte apa halkan.– Aha. Hangosan felolvasok neki – feleltem. Apa egyszeriben mindent ki akart deríteni a búvóhelyemről, én meg nem tudtam, hogy ez lesz belőle. – Illetve tudom, hogy ez nem valóságos, hiszen Andy meghalt, és a halottak nem hallják az embert. Szóval ez mindenképpen butaság – mondtam.Apa megfogta az elemlámpát tartó kezet, és kettőnk közé húzta. Így már nem a sötétben beszélgettünk. Ez nehezebb volt. Nem tudtam elrejteni apa elől a vöröslő arcom.– Én nem hiszem, hogy ez butaság lenne – mondta apa.– Jó érzés, amikor mondom neki a magamét. – Rántottam egyet a vállamon.– Akkor miért vetted be a magányosságot az érzelemképeid közé? – kérdezte apa.– Az a búvóhelyemen kívüli magányosságérzésre vonatkozik.– A búvóhelyeden kívül magányosnak érzed magad?Megint a vállamat rángattam.– Néha.”
Kétségbeesés, fájdalom, düh, könnyek, bosszúvágy, önvád, családi viszály, és még megannyi más tükröződik vissza a lapokról. Az olvasó könnyen beleéli magát a szerepbe, ami néha nem egy hálás dolog. Nekem fájt, amikor felmerült a kisfiúban az a gondolat, hogy esetleg a szülei inkább kívánnák az ő halálát, mint a bátyjáét. Egy-egy jelenetnél könnyeket hullattam, mert szíven ütöttek a történtek. A szerző nagyszerűen bemutatja egy gyermek szemszögéből a boldogságkeresést, valamint a gyász fázisait, és magát a feldolgozását.

Bár a szövegezése egyszerű, maga a könyv nem könnyű olvasmány, köszönhetően a súlyos témának, amit akár a mindennapokból is kiragadhatott volna a szerző. Annyira életszerű, valóságos, hogy az már fáj. Mindenképpen ajánlom a könyvet minden erős lelkű embernek, mert nagyon sok bölcs dolog megfogalmazódik a könyvben, és tényleg igaz, hogy a bölcsesség nem feltétlenül korfüggő.

Pontozás: 10/10
Számomra abszolút kihagyhatatlan volt. Remélem, még sokat olvashatok az írónőtől.



2018. május 14., hétfő

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
„Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.
1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 
Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…”

A könyvbe itt olvashatsz bele:
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés ideje: 2018.05.15.
Fordította: Szieberth Ádám
Fordítás alapjául szolgáló mű: Kimberley Freeman: Evergreen Falls
ISBN: 978-963-293-437-2

A szerzőről:
Kimberley Freeman Londonban született, majd 3 évesen családjával Ausztráliába költözött. Díjnyertes gyerekkönyveinek, történelmi- és fantasy regényeinek kiterjedt rajongótábora van számos országban. Családnevét anyai nagymamája tiszteletére vette fel, izgalmas bestsellereinek különleges hősnőit is ő ihlette. Két gyermek édesanyja, jelenleg a Queenslandi Egyetem lektora.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Vadvirágok lányai
Álom-öböl
Aranypor

A könyvről:
Ahogy azt már a szerző előző könyveinél is megszokhattuk, most is váltott szemszögből ismerhetjük meg a történteket, ahogy a korok is váltakoznak a cselekményszálakkal párhuzamban. Nagyon megszerettem mindkét cselekményszálat, de most Thomas és Lauren párosa állt hozzám közelebb. Violet és Sam karaktere néha ingerültté tett, bár lehet inkább ez magának a cselekményszálnak volt köszönhető.
Violet karaktere kissé hiszékeny, kicsit csapongó, néha bátortalan, máskor az ellentettje, de soha nem ártana másoknak szándékosan.
Sam az a szereplő, aki kettős érzést váltott ki belőlem. Bizonyos szokásait határozottan nem néztem jó szemmel, ugyanakkor a tiszta pillanataiban egy elbűvölő fiatalembernek képzeltem.
Sam nővére Flora egy jóságos, szeretnivaló teremtés, ellenben a vőlegénye és a sleppje irritáló. Volt egy bizonyos személy, akinek szorítottam, hogy Flora vegye észre, mert ők ketten nagyon passzoltak egymáshoz. Hogy ez bekövetkezett-e? A regényt elolvasva választ kaphat mindenki a kérdésre. :)

Lauren-ről kiderült, hogy egy csupa szív, nagyon kedves, dolgos fiatal nő, aki még csak most kezdi el a saját életét, s emiatt még nagyon kezdő és néha naiv bizonyos téren.  Nem volt egyszerű élete, és egy családi titok is ott lappangott a háttérben, ami megfejtésre várt, ahogy azok a levelek is, amiket a lezárt nyugati szárnyban talált teljesen véletlenül.
Thomas-ról a könyv első fele alapján azt állapítottam meg, hogy figyelmes, gondoskodó, végtelenül türelmes. Ez szerencsére mindvégig így maradt. Fantasztikus karakter, akinek szintén nem volt könnyű élete, ám sikerült legyőznie a démonjait, és új életet kezdeni.

A szerzőnek most is sikerült olyan cselekményszálakat kitalálni, amik végig fenntartják az olvasó figyelmét, és olyan karaktereket, akik szerethetőek, vagy épp erőteljesen utálhatóak. A könyv sokszor könnyed, néha nyomasztó, máskor szomorú. Számomra a könnyed, mosolycsalogatós részek főleg a 2014-ben játszódó történetre voltak igazak, bár egy bizonyos doktornak köszönhetően 1926-ban is találtam olyan jeleneteket, amiktől kivirágzott a lelkem.  
Amikor végre összeért a két cselekményszál, kis híján dobtam egy hátast. Mindvégig sejtettem, hogy ilyen irányt vesz a történet, de kicsit másképp fűztem össze a szálakat. Imádtam a rejtvényfejtést, a nyomozást, a romantikus részeket, úgy kerek egészében a történetet. Igazi Kimberley Freeman könyv.

Pontozás: 10/10

2016. március 22., kedd

Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és kockafej – A fiam autista, de nem zseni

„A szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla.
Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. 
Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság.
Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a „normális” társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: a toleranciáról.”

Megjelenés várható időpontja: 2016. március 24.
Kiadja: Athenaeum kiadó
ISBN: 978-963-293-527-0
Oldalszám: 280
Ára: 2990.-
20%-os kedvezménnyel megvásárolhatjátok az alábbi oldalon: 
Műfaját tekintve életrajzi regény.
A könyvet meg is nyerhetitek, ha 2016.03.21. – 2016.03.27. között játszotok a Líra könyv facebook-os oldalán:

A szerzőről:
Kartali Zsuzsanna 1970-ben született Budapesten.
Tanári végzettségű, de dolgozott kutatóintézetben, volt köztisztviselő, és újságíróskodott is. Tizenöt évig egy magyar-kínai kulturális cserekapcsolatokkal foglalkozó alapítványt vezetett.
Két útikönyv társszerzője 2008-ban elhunyt férjével (Kína útikönyv, Pallas Stúdió, 2001. Úti cél: Kína, 2004 és 2008, Kalandor Könyvkiadó).
Öt éve megtalált új párja kedvéért 2014-ben költözött két gyermekével Keszthelyre. A KavicsBOGár című mesekönyve 2013-ban jelent meg (Prem-X Kft.).



S most lássuk a könyvet:

TARTALOM
Előhang 5
Kiment az eszem a fejemből
A gyermekvárás gyönyörei 17
Jön az Ivatar
Szülés, születés 21
Apróbaba-mutatvány
Mire jó az anyatej? 24
Nézd, Apu, mind a két láb mezít!
Kismama- és kispapa-neurózis 27
Méregbe gurul az autó
Az együtt játszás üröme 32
Sajnos tallér
Anyagcsere-mizériák 40
Az igazi Zsombi
Gyerekközösségek, elvárások, szakvélemények 44
Bugyog a szerviz
Mozgás, rajz, beszéd 52
Ormánylázam márpedig nincsen!
Kórházi kalandok 61
Köszönjük a névnapot!
Az első iskolánk 69
Egyetértesz? Nem egyet, kettőt!
Integrálódunk 77
Zacskócsücsök-csíptető
Tennivalók a háztartásban 90
Mi van a Papa kertjében?
Vetemény meg lyuk!
Élet a nagyszülőkkel 97
Anyu, dagadt vagy!
Testvérlét, rokonság, félárvaság 104
Ez itt egy hód? Nem, egérfóka!
Programok és kedvtelések 111
Pukedli a rózsabokron
A társas élet nehézségei 118
A pókhálóban pókok hálnak
Zsombi és az állatok 122
Bemegyek, mert mindjárt esik.
Anyu, te még homokozhatsz!
Nyaralás: kinyílik a világ 128
Nemes egyszerűséggel...
konkrét helyzet van
Családi változások 141
A begyulladt villanykörte
Továbbtanulás kérdőjelekkel 145
Csak Mr. Beant szereted?
Iskola, váltás 155
Utóhang 161

Már az előhangban több olyan gondolatsor is helyet kap, amin elgondolkodhat a kedves olvasó. Mennyire lehet valakit kiismerni? Mennyiben lényeges, hogy mi hogy látjuk a világot? Manapság mennyire toleránsak az emberek?
„Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet.”
„Sokszor az az érzésem, hogy manapság a tolerancia zászlaja alatt
egyen-emberek masíroznak, akik mind a tévé és az internet sugározta képhez akarnak hasonlítani, és ahhoz mérnek másokat is. Éljen a sokféleség, de azért mindennek van határa. Mégpedig elég szűk, média és oktatás szabta határa, ami Magyarországon még inkább szűkül. Éppen ezért egyre kisebb mértékű másság egyre könnyebben szúr szemet.”
Kartali Zsuzsanna már a könyv elején rengeteg információt megosztott az olvasókkal. Mesélt az Asperger-szindrómáról, különböző incidensekről, a babavárásról, szülésről, a kapcsolatáról a kisfiával még az anyaméhbeli időszakból, az információgyűjtésről, hogy minél felkészültebb legyen, mire Zsombor megszületik.

Mi is az az Asperger-szindróma?
„Az Asperger-szindróma (Asperger syndrome, gyakori rövidítése AS) neurobiológiai pervazív fejlődési zavar; az autizmus spektrum zavarok közé tartozó pszichiátriai kórkép.”
 „A súlyosabban autista egyénektől eltérően az Asperger-szindrómások nem vonulnak vissza az emberi kapcsolatoktól. Például hosszas beszédbe kezdenek egy általuk kedvelt témáról, és figyelmen kívül hagyják hallgatóik jelzéseit, hogy érdekli-e őket a téma, vagy távozni akarnak. Ez a viselkedés aktív, de furcsa. Ez úgy hat, mintha az Asperger-szindrómás egyén nem lenne tekintettel másokra, figyelmen kívül hagyná mások érzéseit, így érzéketlennek tűnhet.
A tesztek szerint az Asperger-szindrómás gyerekek elméletben értik mások érzelmi reakcióit, és a szociális normákat; az életben azonban nehézségeik vannak az alkalmazásukkal. Az Asperger-szindrómás emberek megfigyelik, elemzik és merev szabályokba foglalják ezeket a normákat, és közvetlenül alkalmazzák őket, ezáltal merevnek vagy szociálisan naivnak tűnnek. A sikertelen kapcsolatteremtési kísérletek miatt eltompulhat a gyermekkori vágy a társaságra.”
(forrás: wikipedia)
Pervazív = egész személyiségre kiterjedő
Az Aspergeres emberek érdeklődése gyakran beszűkült, korlátozott.

Aztán szépen sorban betekintést nyerhettünk a mindennapi életükbe. A fürdetésekbe; hogy apa nem vette ki a részét igazán a gyerek és a háztartás körüli teendőkből; aztán ott voltak a jelek, amiből következtetni lehetett egy idő után, hogy a gyerek viselkedése nem feltétlenül makacsság, hanem valami más…
Közben magunk előtt láthattuk, hogy az anyuka a már rutinná vált dolgokat is muszájból csinálta; a kétségbeesést, ami felütötte a fejét a jelek észlelésekor; valamint a bölcsi és az ovi, s úgy általában a közegváltás milyen hatással volt Zsombira. Ezek után szó volt az Autizmus ambulancián tett látogatásokról, vizsgálatokról, tesztekről, arról hogy Zsuzsanna a férjét, Zsombi és a testvére az apukáját veszítette el, valamint a többi nehézségről, ami egy „átlagos” családot is megvisel, hát, még ha egy különleges gyermek is van a családban. Kórházlátogatások, betegségek, beilleszkedési nehézségek, idegenek előítélete, tolerancia hiánya, s még sorolhatnám mennyi téma felmerült ebben a rövidke történetben.

Ebben a könyvben nincsenek szépítgetések. Nyílt, kendőzetlen és őszinte. Tele van érzéssel, szívszorító és mosolyfakasztó jelenetekkel egyaránt. Egyik kedvenc mosolygós részem a Klaudia nénis történet volt, amikor Zsombi elsős lett.
„Zsombi utána még évekig azt használta, abból élt, amit Klau nénitől tanult egyetlen tanév során. Szimpla, de fontos dolgok voltak ezek. Itthon is alkalmaztuk előtte, talán gyakrabban is, mint más családokban, mégsem kapták meg azt a jelentőséget, amit a tanító néni adni tudott nekik. Egyetlen köszönés, a „Jó napot!”, bárkinek és bármikor, de legalább valami. Egyetlen formula, a „Kérlek!”, ha valamit akart, és egy másik, a „Bocsánat!”, ha valami nem sikerült. A „Köszönöm!”, ha kapott valamit. És egyetlen varázsszó, amivel bárkinek és bármikor kifejezhette jóérzését, és amit soha nem mondott ki korábban: „Szeretlek!” Úgy gyakorolták ezeket napról napra, hogy egy pillanatig sem tűnt monotonnak, sem erőltetettnek. A tanító néni elemi erővel örült, és ezt ki is mutatta, amikor valamelyik gyerek jól alkalmazta valamelyik varázsigét. A faliújságon sorakozó piros és fekete pontok (illetve a pontként használt piros-kék számolókorongok két oldala) azáltal nyertek jelentést, hogy Klaudia néni boldog volt-e miattuk vagy szomorú. A név- és születésnapokat nagycsaládként ünnepelte meg az osztály, és a karácsonyi misztériumjátékon Zsombi pásztornak öltözve, mindenki előtt, életében először hangosan elszavalt egy versszakot.”
 Másik, amit még nagyon szerettem, az Zsombor számítógépek és egyéb mechanikus kütyük iránti érdeklődése. Jó volt olvasni, hogy a nagypapájával együtt szétszedtek ezt-azt, és azt javítgatták, illetve megbeszélték melyik alkatrész mire való. :)
Minél jobban megismertem Zsombi személyét a történetben, annál jobban a szívemhez nőtt, ahogy a családja is. Hihetetlen lélekereje van az anyukájának, hogy ennyi mindent, így képes megoldani, és bár fáradt, újra és újra felveszi a harcot, és kiáll a családjáért. Igazi anyuka. A gyerkőc pedig, bár Asperger szindrómás, vannak beilleszkedési, alkalmazkodási problémái néha, és makacs is, attól még egy szeretnivaló ember, aki megérdemel egy esélyt mindenkitől.

Imádtam a Zsombiságokat, amik igazi szívmelengetőként hatnak az olvasókra.
„A következő, szakállas viccnek számító párbeszéd Zsombi és énközöttem valóban lezajlott az egyik sétánk során:
– Nézd, a Minimax megy a templomban!
– Hogyhogy?
– Éppen mese van, csak hibásan írták ki.”

„– Anyu! A virágmintás autó vezetője szerinted kertész?
– Lehetséges.
– A csövekkel teli teherautóé vízvezeték-szerelő?
– Valószínűleg.
– Aki hűtőládákkal furikázik, az kajafutár?
– Gondolom, igen.
– Akkor az, amiben a csíkos sityak van, biztosan egy manó kocsija!”
„Zsombi számára, aki hamarabb megismerne az utcán egy manót, mint egy osztálytársat, én figyelem az iskolatársakat. Mint egy kém valamely kalandfilmből, megsúgom a neveket, elcsípem a beszélgetéseket, amelyek az ő ingerküszöbét el sem érik. Mintegy „kihangosítom” ezeket. Társas hallókészülék vagyok neki, messzelátós mikroszkóppal kombinálva. Lökhárítóval és villámhárítóval felszerelt, általában láthatatlan, nonstop szolgálatban álló házimanó vagyok, amíg még lehetek. Aztán majd meglátjuk.”
 Egy szó, mint száz, ez a könyv nem csak az olvasó érzelmi húrjait pengeti meg, de elég sok gondolatot is ébreszt az emberben. Arra tanít, hogy azért, mert valaki más, ne skatulyázzuk be őt rögtön, hanem adjunk neki esélyt, lehetőséget arra, hogy megmutassa a személyisége egy darabját. Csak azért, mert valaki nem olyan, mint az „átlag”, még nem rossz.
Egyszer egy tanárom mondta nekünk az órán, hogy „Nem minden arany, ami fénylik, ahogy a kagyló sem „csak” egy kagyló. Ha türelmesek vagyunk, megpillanthatjuk a benne rejlő igazgyöngyöt.” Ez a mondás az emberekre is igaz. Elvégre a könyveket sem a borítójuk alapján ítéljük meg. Ugye?

Köszönöm Kartali Zsuzsannának, hogy megírta a történetüket, s ezáltal megismerhettük Zsombit, aki a családjával együtt példaértékű. Ismeretlenül is a szívemhez nőtt az egész család. Szívből kívánok nagyon boldog életet nekik!

Az Athenaeum kiadónak pedig most is, mint mindig, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget!


Pontozás: 10/10