Paulo Coelho: Az Ötödik Hegy

„A Krisztus előtti 9. században járunk. Akháb izraeli király felesége kívánságára üldözőbe veszi azokat, akik nem imádják a föníciai Ötödik Hegy isteneit, és fejét veszi az Úr prófétáinak. Illés azonban megmenekül, és az Úr angyalának szavára elhagyja Izraelt. A vérszomjas libanoni hercegnő hazájában, egy özvegyasszony házában lel menedékre, hogy ott várja ki küldetését: le kell győznie a világszép Jézabelt.

A fiatal próféta életébe váratlanul beköszönt a szerelem, a rövid békés időszaknak azonban hamarosan vége szakad, és Illésnek szembesülnie kell azzal, mit is jelent, hogy sorsát nem maga irányítja…

Paulo Coelho regényét olvasva az Ótestamentum és a 21. század találkozásának lehetünk tanúi: a bibliai Illés próféta útkeresése a ma esendő emberének állhatatos próbálkozásaira emlékeztet. A hit, a tudás, a szerelem és a sors kérdéskörét mesterien boncolgató író ezúttal is azt teszi, amihez a legjobban ért: elgondolkodtat és megríkat, tanít és mosolyt csal az arcunkra.

A szerző e korai remeke új köntösben, Nagy Viktória fordításában jelenik meg az Athenaeumnál.”

Kiadó: Athenaeum

Tervezett megjelenés: 2017. 08. 28.

Fordította: Nagy Viktória

Fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: O Monte Cinco

ISBN: 978-963-293-111-1

Kötés: tábla, védő

Oldal: 288 

Borító: Tetszik a színvilága és a minimalista stílusa. Egyszerű és nagyszerű.

20% kedvezménnyel megrendelhető itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/az-otodik-hegy

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! :)

A szerzőről:

Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.

Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz

Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 29 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Veronika meg akar halni (2001), 

Az alkimista (2002), 

Az ördög és Prym kisasszony (2002), 

A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 

Tizenegy perc (2004), 

Az alkimista - Díszkiadás (2004),

A Zahir (2005), 

A zarándoklat (2005), 

Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 

A portobellói boszorkány (2007), 

A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 

A zahir-Hangoskönyv (2007), 

Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 

A fény harcosának kézikönyve (2008), 

A győztes egyedül van (2009), 

Brida (2010), 

Alef (2011), 

Mint az áradó folyó (2012), 

Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 

Az accrai kézirat (2013),

Házasságtörés (2014),

A kém (2016),

Szabadság – Naptár 2018 (2017).

Coelho könyveiről a vélemények erőteljesen megosztóak. Vannak, akik nagyon szeretik, míg mások nagyon nem értik, s úgy gondolják értelmetlen, amit ír. Én jelenleg az arany középúton helyezkedem el. Volt már olyan könyve, ami számomra a „nagyon nem” kategóriát erősítette (a témája nem állt hozzám közel), míg volt olyan is, amit nagyon megszerettem. Az utóbbihoz sorolható a tavalyi év nagy megjelenése: A kém, ami Mata Hari életéről szólt.

Erről a könyvről is sok jót hallottam, ugyanakkor olvastam már negatív véleményt is róla. Igazság szerint rendszerint óvakodom a vallási témájú könyvektől, tekintve hogy nem az a „fajta” hívő vagyok, aki minden héten ott ül a misén és hallgatja a prédikációkat, tehát kissé szkeptikusan állok bizonyos nézetek felé, viszont érdekelt, hogy a szerző milyen mondanivalóval rukkol elő. Mondanivalója ugyanis mindig van.

Már az első részben megfogott egy mondat, ami Istenről fogalmazódott meg. Eddig mindig csak azt hallottam, hogy Isten igazságos, ő mindenkinek csak jót akar és segít. Aztán amikor rosszra fordulnak a dolgok, rögtön az első kérdés, hogy Isten ilyenkor hol van? Miért nem segít? Íme, itt megfogalmazódott az, amit inkább képes vagyok magamévá tenni gondolatilag:

„– Isten az Isten – felelte a lévita. – Mózesnek sem mondta, hogy jó-e vagy rossz, csupán annyit mondott: Vagyok. Ő tehát minden létező egyszerre: Ő a mennykő, amely lerombolja a házat, és Ő a kéz is, amely újjáépíti.”

Ahogy ezzel kapcsolatban a későbbiekben is megfogalmazódott egy gondolat, amit az Athenaeum kiadó oldalán kép formájában meglelhettünk. 

Elgondolkodtató írás, olvastatja magát és rengeteg kérdés megfogalmazódik az emberben olvasás közben. Ugyanakkor olyan mondandója is van, ami tengernyi kérdésre feleletül szolgálhat. Megfogalmazása könnyed, kivitelezése megnyerő. Jól tagolt, érthető.

Együtt merenghetünk a főszereplővel az élet nagy kérdésein, s szembesülhetünk újra és újra azzal, hogy nem minden fehér vagy fekete. Létezik Isten? Ha igen, akkor miért hagyja, hogy szenvedjünk? Egy Isten van, vagy esetleg több? Mi az élet értelme? Miért vagyunk a világon? Valóban van szabad akarat vagy marionettek vagyunk valami felsőbb hatalom kezében? Előre meg van írva a sorsunk, vagy mi írjuk életünk könyvét? Hiszem, hogy létezik szabad akarat, s emiatt a sors könyvében végtelen variáció is létezik az életünk alakulására, és rajtunk is múlik, hogy melyik verzió valósul meg. 

Sokszor halljuk, hogy az élet végeláthatatlan tanulás, tapasztalás. Mindig találkozunk új helyzetekkel, amelyekkel meg kell birkóznunk, hogy az életünk haladhasson tovább a saját medrében. S talán ez is visszatükröződik kicsit Coelho könyvéből. Vannak az ember életében hullámvölgyek, amikor kicsit kilátástalannak érezzük a helyzetet, s csak rajtunk áll, hogy mit lépünk. Beletörődünk az élet ilyen irányú alakulásába, vagy felvesszük a kesztyűt és harcolunk azért, amit szeretnénk? Mi az, ami a pozitív irányba terel?

Illés élte az életét, ácsként dolgozott, amit szeretett is, aztán megjelent nála Isten angyala, és kizökkentette őt a megszokott mederből. Üzenettel érkezett, melyet Illésnek, prófétaként továbbítania kellett Akháb királynak. Bár a szülei úgy nevelték, hogy hagyja figyelmen kívül ezeket a látomásokat és hangokat, mert veszélybe sodorhatják, ő mégis úgy döntött, teljesíti azt, amire a felsőbb hatalom kérte. Amikor ezek után hirtelen rosszra fordult minden, megkérdőjelezte a hangokat, a látomást, még Isten létezését is. Kis híján őrültnek titulálta magát, mert félt a végkifejlettől. Aztán hirtelen megbékélt a lehetséges jövőképpel, felkészült a halálra, s Isten kezébe adta az életét.

Élet, halál, szerelem, árulás, pusztítás és újrakezdés, tárul az olvasó szeme elé. Megfigyelhetjük, hogy a hit és a remény mennyire képes megváltoztatni az emberi sorsok alakulását. A szerző mesterien szövi a szálakat, a főszereplőt akár ki is emelhetné abból a korszakból, hogy elhelyezze a mai világba, akkor is megállná a helyét a történet. Évszázadok óta foglalkoztatja az emberiséget, hogy mi kell ahhoz, hogy igazán boldogok lehessünk. Hajszoljuk a boldogságot, mégis van, aki szerint maga az útkeresés a boldogság. Ahány ember, annyi elmélet született már erről is. Coelho a könyveiben számtalan válaszlehetőséget felsorakoztat, nekünk csak választanunk kell. S ha ez nem megy, tovább kereshetjük mi is az élet értelmét.

„– A gyermek három dolgot taníthat a felnőttnek – folytatta Illés. – Az első az ok nélküli öröm. A második az állandó elfoglaltság. A harmadik az, hogy minden erejével tudja követelni azt, amire vágyik.”

Azt hiszem, ez az idézet is megerősít minket abban, hogy meg kell őriznünk magunkban a gyermeki énünket. Örüljünk annak, amink van, foglaljuk el magunkat, s ne hagyjuk, hogy az élet akadályokat gördítsen elénk. Ha igazán akarunk valamit, tegyünk is érte.

Számomra ez a könyv egy felfedezés, ismerkedés volt. Újabb spirituális utazásra indultam a szerzővel és a könyv szereplőivel, kérdéseket tettem fel, s meg is válaszoltam néhányat. Szerettem a hasonlatokat, a bölcs gondolatokat, s azt, hogy nem mindenre van kézenfekvő válasz. Munkálkodik bennem egyfajta kettős érzés, mert elégedettséggel tölt el, hogy a könyv által választ kaptam néhány kérdésemre, ugyanakkor frusztrál, hogy újabb kérdések is megfogalmazódtak bennem, amire viszont úgy érzem, már saját magamnak kell megtalálnom a választ. Egy biztos. Megerősített a könyv abban, hogy fontos a hit és a remény az ember életében, de ami szintén ugyanilyen fontos, hogy képesek legyünk nézőpontot váltani, s más perspektívából szemlélni a világot.

„… amikor fönt vagyunk a magasban, mindent kicsinek látunk. A dicsőségeink és a bánataink mind elveszítik a jelentőségüket. Mindent odalent hagyunk ilyenkor: a győzelmeinket és a vereségeinket egyaránt. A hegy tetejéről látni lehet, milyen nagy a világ, és milyen széles a láthatár.”

Bár kicsit tartottam a vallási téma miatt a történettől, abszolút pozitív véleménnyel zárult az olvasás. Újabb Coelho könyv, aminek helye van a könyvespolcomon.

Kiknek ajánlanám a könyvet? Kortól és vallástól függetlenül mindazoknak, akik szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein, s nem zavarja őket az sem, ha a válaszok mellé újabb kérdések is megfogalmazódnak.

Pontozás: 10/10

Jodi Picoult: Csodalány - Recenzió -

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Mariah White életében másodszor kapja rajta férjét egy másik nővel, lányuk, a hétéves Faith pedig életének minden fájdalmas másodpercében vele van. A gyors válást követően Mariah depresszióval küzd, Faith azonban új barátra lel. Egy képzeletbeli barátra, aki lehet, hogy mégsem annyira képzeletbeli… 

Faith folyamatosan beszélget az „őrzőjével”, s hamarosan a Bibliából kezd idézni – a könyvből, amelyet sem ő, sem egyetlen rokona nem olvasott. Mariah pánikba esik, pszichiáterek hada vizsgálja a kislányt, de nem találnak nála semmit. 

Egy nap aztán Faith kezén stigmák jelennek meg, és csodás gyógyulások követik az útját. Mariah-nak szembe kell néznie a ténnyel, hogy Faith – a kislány, aki sosem kapott vallásos neveltetést – talán tényleg Istennel beszélget. 
Ahogy lenni szokott, Faith csodálatos gyógyító ereje nem marad titokban. A hívők és a médiacápák hordái ostromolják a házat, és ha ez nem lenne elég, a kislány apja, Colin gyermekelhelyezési pert indít volt felesége ellen. 
A Csodalány újra a legfontosabb kérdéseket feszegeti. Hol a határ csoda és valóság között? Összeegyeztethető-e az orvosi hivatás és a vallás? Lehet-e, kell-e választani az anyaság és az élet között?”

Kinek ajánlanám a könyvet? Azoknak az embereknek, akik nem félnek kilépni a komfortzónájukból, és szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein.

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2015. augusztus 27.

A fordításul szolgáló mű: Keeping Faith

Fordította: Peiker Éva

ISBN: 978-963-293-451-8

Borító: Lágy, egyszerű, mégis nagyon szép és figyelemfelkeltő.

Történetünk a Prológussal nyit, ami 1999. augusztus 10-én történt eseményekre mutat. Már rögtön az elején több információt is megtudhattunk. Például azt, hogy Mariah (a feleség) szigorú napirendekhez szeret alkalmazkodni, és kicsit elveszettnek érzi magát, és persze idegesnek, ha ez valami miatt felborul. Építész végzettségű, ennek tulajdonítja azt a tényt, hogy listák szerint szeret élni, meglepetések nélkül. Colin a férj, üzletkötési menedzser, és a fülszövegből is kiderül, hogy nem épp az a férfi, akiről példát kellene venni. Kislányuk Faith (= hit) része anyja napirendjének, gondosan betáblázzák az idejét, megvan a pontos időpontja a balettórának, úszásnak és minden más elfoglaltságnak.

Aztán ott volt még a fura nagymama, Millie, aki koporsómániájával igencsak kilógott az átlagemberek közül, bár nekem a lánya sokkal furább volt.

A tizedik oldalon felmerült egy apró kérdés bennem, amikor Mariah figyelmeztette az anyját a gyógyszerek bevételének fontosságára.

„– Nemrég voltál dr. Feldmannál az éves vizsgálaton, tudod, mit mondott: ha vallásosan szeded a vérnyomásgyógyszereidet, nincs okunk kételkedni benne, hogy mindannyiunkat túlélsz.”

Hogy lehet vallásosan szedni egy gyógyszert? Az írónő itt a hitre utalt? Hogy ha hiszünk abban, hogy a gyógyszer szedése javít az állapotunkon, akkor úgy is lesz?

Aztán elindulnak a balettstúdióba, ám a kislány jelzi, hogy otthon hagyta a ruháját. Hazamennek, és hirtelen otthon találják a „mintaférjet”, akit tetten érnek. A kislány elrohan, Mariah szépen felépített világa pedig újra összeomlik.

Vége a prológusnak, bennem pedig már kialakultak az első érzések. Nagyon utáltam Colint, mert fájdalmat okozott a családjának. Mariah-t nem igazán értettem meg, a kislányt viszont már az elején megszerettem. A szivárványérintős rész nagyon tetszett.

Aztán pár oldallal később már nem csak, hogy nem értettem Mariah-t, hanem már rá is elkezdtem haragudni. Teljesen elhagyta magát, és önsajnálatba temetkezett. Rendben, megcsalta a férje. Pocsék érzés, ha hűtlen az, akiért bármit megtennénk, de az ég áldja meg, azért elhagyni nem kellene magát, hiszen ott van a kislányuk, aki a legvétlenebb a dologban. Főleg, hogy évekkel azelőtt, amikor még csak állapotos volt, már egyszer hűtlen volt az a nyomorult. Miből gondolta, hogy megváltozik? Az meg, hogy olyan dolgok jártak a fejében a nőnek, amilyenek… nos, ott jó erősen megráztam volna, hogy térjen már észhez. Ebben az egész helyzetben, a legjobban talán a habókos, koporsógyűjtő nagymama viselkedett a legésszerűbben. Talán itt vált ő, az egyik kedvenc szereplőmmé. :)

A cirkuszos rész a történetben igazán szíven ütött. Ott éreztem először, hogy talán Mariah nem menthetetlen, bár nem igazán jól sültek el a dolgok.

A második fejezet is egy idézettel indít, ami Ian Fletcher-től származik, s nem mellesleg ő az egyik karaktere ennek a történetnek is. Határozottan tetszettek a szövegei. Például az alábbi, a vezető producer és Ian között zajlott:

„– Tudod, James, az egyetlen dolog, ami miatt mégis el tudom képzelni, hogy létezik valamiféle magasabb hatalom, mert te mindig képes vagy a lehető legrosszabb pillanatban felbukkanni.

– E z nem isteni gondviselés, Ian, hanem Murphy törvénye.”

Ian Fletcher karaktere nagyképű, makacs, pofátlan és ördögien jóképű. Tény, hogy nagyon jó szövegkörnyezetet teremtett neki az írónő, és miután belépett a képbe, egyre jobban vártam, hogy mi fog kisülni az egészből. Nagymama és Faith után újabb kedvenc karakterre leltem, és úgy éreztem, már megvan az alapja annak, hogy pozitív élménnyel zárjam a könyvet.

Nagyon tetszettek azok a felvetések, amik megjelentek a könyvben. Érdekesek, és elgondolkodtatóak. Ha valaki igazán nyitott a világ felé, nem háborodik fel az ilyesmin, hanem legalább elgondolkodik rajtuk.

Az viszont nagyon nem tetszett, ahogy egyes karakterek viselkedtek. Ez sajnos a való életben is így van, ha valamiről úgy gondolják, hogy az érdeküket szolgálhatja, nem nézik, hogy kin vagy min gázolnak át, igyekeznek véghezvinni, amit elhatároztak.

Ahogy haladtam a történettel, szinte minden pillanatban ugrásra készen vártam, mi fog történni. Volt sok olyan, amit sejtettem ugyan, de mégse számítottam rá olyan kivitelezésben, ahogy az az olvasók elé tárult. Eleinte csak tetszett a történet kivitelezése, ám a kilencedik fejezetnél kezdtem igazán szeretni. Szívemhez nőtt a történet minden kérdésével, válaszával, találgatásával, szereplőivel és eseményével együtt.

A tizedik fejezet például egy William Shakespeare idézettel nyit, ami nekem nagyon tetszett.

„Midőn a szeretet

Kórrá lesz s fogyni kezd, erőltetett

Módot veszen fel. A nyílt, egyszerű

Hűség nem ismer áltatást.”

William Shakespeare: Julius Caesar (Fordította: Vörösmarty Mihály)

A bírósági tárgyaláson sok mindent megbolygattak, ami mélyen gyökerezett. Elhangzottak olyan vádak, amik ha igazak lettek volna, igazán szörnyű következményeket vonzottak volna be. Colin ügyvédjét rettentően utáltam, egy manipulatív féregnek mondanám, bár azt hiszem, határozottan nem vagyok pártatlan. Már az első pillanattól Millie nagyi és Faith volt a kedvencem, Metz úr pedig ártani akart nekik, még ha közvetetten, akkor is. Minden szereplő kiforrott, összeszedett volt, és az írónő igyekezett annyira élethűen ábrázolni mindenkit, hogy akár azt is hihetné az olvasó, hogy vele történt, csak épp átnevezte a szereplőket. Erről nincs szó, hisz’ az írónő a köszönetnyilvánításban utalt a fiktív szereplőkre, és megköszönte a segítőinek, hogy segítettek hitelessé, élettel telivé változtatni a könyvet.

Annyi kérdést felvet a könyv, és számtalanra talán választ sem kap az olvasó. Az is lehet, hogy mindenki más kérdésre kap választ. Emberek fordultak ki önmagukból vagy épp felfedték igaz valójukat? Csoda történt vagy humbug az egész? Létezik egy felsőbb hatalom, vagy csak tudatosan erre neveltek minket? Hány táborra oszthatja az embereket az, amiben hisznek? Feltétlenül rossz az, amit nem tudunk megmagyarázni?

A könyv vallási témájú, erősen taglalja a hit kérdést. Ezen felül azonban szó esik hűségről, kitartásról, aggódásról, szeretetről, kalandokról, útkeresésről és még megannyi másról. 

Az írónő nagyszerű köntösbe foglalta a világ azon kérdéseit, amik már sokszor, rengeteg emberben felmerültek. A történet elgondolkodtat, hat az érzelmekre, kétségeket ébreszt, vagy épp altat el.

Azt hiszem, én született szkeptikus vagyok, bár többnyire úgy vagyok vele, hogy nem azt kell bizonyítani, hogy létezik valami, hanem azt, hogy nem. A pohár nekem nem félig üres, hanem félig teli, és még sorolhatnám. Mondhatnánk, hogy minden csak hozzáállás kérdése, s talán erre próbált az írónő is utalni. Sokszor a karakterek hozzáállásán múlt, hogy merre haladt a cselekmény szála.

Hiszem, hogy van választása az embernek, és ez a könyv igazán jó választás volt a részemről. :)

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak! Nagyon megszerettem a történetet, és határozottan figyelemmel fogom kísérni az írónő munkásságát!

Pontozás: 10/10