Nicholas Sparks: Hosszú utazás

Fülszöveg: „Két szerelem. Két szívbe markoló történet az örök reményről és mindarról, ami igazán fontos az életben.

Ira Levinson egy hideg téli reggelen balesetet szenved: autójával átszakítja az út menti szalagkorlátot, és az árokban landol. A kilencvenegy éves, rákbeteg férfi a lassan behavazódó autóban kényszerülne szembenézni a halállal, ha imádott felesége, Ruth nem sietne a segítségére. Az asszony kilenc éve meghalt, ám Ira valósággal úgy érzi, Ruth még mindig mellette van, és ez arra készteti őt, hogy felelevenítse egy nem mindennapi szerelem és házasság történetét. 
Sophia Danko művészettörténetet tanul a Wake Forest Főiskolán, és életében először baráti unszolásra részt vesz egy rodeón. Itt ismerkedik meg Luke Collinsszal, az egyik rodeóssal, és a két fiatal között hamarosan szerelem szövődik. Sophia nagyvárosi lány, okos és ambiciózus, míg Luke egy farmon él az édesanyjával, és kőkeményen dolgozik a megélhetésért, még súlyos sérülése miatt sem adja fel a rodeózást. Kérdéses, hogy két ennyire különböző, ilyen eltérő családi háttérrel és érdeklődéssel rendelkező ember megtalálhatja-e egymás mellett a boldogságot. 
A sors úgy hozza, hogy a két pár története különös módon egybefonódik, és az események innentől kezdve nem várt fordulatot vesznek.

Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton, Üzenet a palackban), a világszerte ünnepelt, megannyi megfilmesített regényt író szerző új kötete a soha el nem múló szerelemről és az örökké jelen lévő reményről szól megrendítő erővel.”

  

  

Megjelent: 2013 szeptemberében a General Press kiadó gonozásában.

Fordításul szolgáló mű: The Longest Ride

Oldalszám: 392

Fordította: Kolláth Nóra

Nicholas Charles Sparks 1965. december 31.-én született Omahában. Könyvei meghódították a külföldi és hazai olvasókat egyaránt. Több történetét is megfilmesítették, amik szintén nagy sikernek örvendenek.

Édesapja professzor, édesanyja pedig szemészeti asszisztens. A Sparks házaspárnak három gyermekük született, Nicholas volt a középső gyermek. Bátyja csak egy évvel idősebb nála, húga pedig egy évvel fiatalabb volt, sajnos azonban harminchárom évesen meghalt. Ő ihlette Jamie Sulluvan karakterét az egyik könyvéhez, az „A Walk to Remember”  azaz: A leghosszabb út című regényéhez,  amit meg is filmesítettek (Séta a múltba).

Rengeteg szakmában kipróbálta magát, volt pincér, ingatlanközvetítő, gyógyszerügynök, stb.

1993-ban írta meg a The Notebook (Szerelmünk lapjai) című könyvét, amiért két év múlva elég sok pénzt kapott, s ami a megjelenés első hetén már a New York Times sikerlistájának élére került.

Első könyvének sikere után New Bernbe költöztek. Azóta is itt él feleségével és gyermekeivel. Több jótékonysági szervezetet támogat, igen nagylelkűen.

Ebben a történetben két szálat követhetünk nyomon. Egyrészt Ira és Ruth történetét, ami egyfajta visszaemlékezés Ira szemszögéből, valamint Sophia és Luke történetét, ami „napjainkban” játszódik, és felváltva olvashatunk Luke és Sophia szemszögéből. Mindkét szál bővelkedett érzelmekben és igazán mély, elgondolkodtató gondolatokban. Szerettem Ira és Ruth történetéről olvasni, hisz’ szinte egy egész életet együtt töltöttek. Ugyanakkor Luke és Sophie története is magával ragadó volt. A rodeós és a művészettörténész kapcsolata. :) Két nagyon különböző ember, akiben több a közös, mint először hinné az ember.

Ritkán esik meg velem, hogy először látom a könyv alapján készült filmet, majd csak később olvasom el a könyvet. Most így történt. Tetszett a film, és tetszett a könyv is. Sok dologban más volt, hiszen a könyv történéseit a film nem adhatta volna vissza teljes egészben, annyi mindent tartalmazott. Imádtam a részletes leírásokat, a jellemzéseket, az egyedi stílust, amit Nicholas Sparks könyveiben mindig felfedezek. Szeretem azt, ahogy egy-egy helyzetet ábrázol. A karaktereiből mindig süt a szenvedély, élettel teli és magával ragadó szereplők, akik szinte kilépnek a regényből. A legnagyobb eltérés a film és a könyv között az volt, ahogy Ira és Sophia kapcsolatát ábrázolták. Meg kell vallanom, ebben az esetben a film felé hajlottam, mert ez jobban tetszett úgy, ahogy a filmben kivitelezték. Ám a filmesek nem tudták visszaadni azt a sok információt, amit Sparks belefoglalt abba a 392 oldalba. Én szívem szerint azt ajánlanám, hogy aki elolvassa a könyvet, az nézze majd meg a filmet is. Úgy kerek egész. Főleg azért, mert a szereplőgárda hatalmasat aratott. Scott Eastwood (Luke Collins) Britt Robertson (Sophia Danko) Jack Huston (Ira) és Oona Chaplin (Ruth) nagyszerűen megtestesítették a karaktereiket. Olvasás közben is őket láttam magam előtt.

Ez a történet számomra felért egy vérátömlesztéssel.

Filmes poszter

Pontozás: 10/10

Gwenda Bond: Lány a kötélen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: "Üdvözli nézőit a Cirque American!

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…

Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. 

De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?"

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015. szeptember 21.

Fordította: Robin Edina

Fordításul szolgáló mű: Girl on a Wire (ami megjelent 2014-ben)

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-461-7

Borítóterv: Földi Andrea

Bár a külföldi borító is tetszik, most a hazai jött be jobban. Imádom a kék színt, ráadásul ez a csillagképes megoldás nagyon ötletes.

Gwenda Bond kreatív írásból diplomázott. Több ifjúsági regénye örvend nagy népszerűségnek. Ezek közül hozzánk a Lány a kötélen című jutott el, amiben a vakmerő főhősnő megismerkedik a cirkusz varázslatos és rejtélyekkel teli oldalával. Írásai megjelennek többek között a Los Angeles Times, Publishers Weekly, és a Locus Magazine oldalain. Az írónő gyermekkora óta rajong Lois Lane karakteréért, és az a szóbeszéd járja, hogy emiatt újságírói végzettséget is szerzett.

A férjével, Christopher Rowe íróval, és állatseregletükkel, többek között egy Hemingway nevű macskával a Kentucky állambeli Lexingtonban élnek egy száz éves házban.

Honlapján (www. gwendabond.com) arra bíztatja olvasóit, hogy bátran lépjenek vele kapcsolatban akármilyen közösségi fórumon (facebook, twitter és társai), mert szívesen hallana az olvasóiról, illetve ha feliratkoznak a hírlevelekre, akkor minden újdonságról tájékoztatja őket. :)

A Lány a kötélen című könyv a Cirque American sorozat első része. A sorozat minden kötete különálló történet lesz, a közös bennük természetesen, ahogy a cím is mutatja, a cirkusz. Első kötetben Jules Maroni a kötéltáncos áll a főszerepben, míg a második kötet (Girl in the Shadows) Moira Mitchell bűvésznőről fog szólni.

A történet indítása frappáns és lendületes volt, és szerencsére a végéig elkísérte a lendület. Az események viszonylag gyors folyásúak voltak.

A Maroni család érkezése nem volt zökkenőmentes, az első éjszakájuk eléggé érdekesen alakult. Verekedés, viszály, titkok, boszorkányság, próbák, vonzalom. Minden volt az első nyolc fejezetben, ami csak felkelthette az ember érdeklődését.

Szerettem nagyon azt a részt, amikor Bird Millman-ről olvashattam. Hisz’ az írónő printerest oldalán is találhatunk róla képet is (link a bejegyzés alján).

A könyvet valaki a Rómeó és Júliához hasonlította. Nos, talán néhány helyen tényleg felfedezhetünk párhuzamot a két történet között. Imádtam Jules és Remy karakterét, azt, hogy már az első pillanattól szikrázott a levegő közöttük, még ha két ellenséges család tagjai voltak, akkor is. Mindketten végletekig makacsok voltak, rafináltak, éles eszűek, elszántak és szerették volna megvalósítani az álmukat, ugyanakkor megfejteni a rejtélyt, ami a múltban történtek miatt nagy nyomással volt a kapcsolatukra. Megannyi veszély, gyűlölködés és vád, mégis mint a bimbózó rózsa megjelent a szerelem is a fiatalok között. Ahogy Dita és Sam között is. Imádtam őket, annyira tökéletes volt minden, még akkor is, ha rengeteg mindennel kellett szembenézniük.

Aztán a huszonnegyedik fejezet vége iszonyatosan megrázott. Ez a csavar igazán gonosz volt az írónőtől. Úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Nem kaptam levegőt, könnyek gyűltek a szememben, és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Mégis megtörtént. Akkor, abban a pillanatban egy kicsit összetörtem. Reméltem, hogy ezt az egy dolgot elkerülhetjük. Végül nem így lett.

A könyv végig fordulatokban volt gazdag, és tudott meglepetést okozni. A szereplőket nagyon megszerettem, bár a nagyival szemben voltak fenntartásaim. Remy, Jules, Sam, Dita, a Maroni szülők és még a társulat néhány tagja mind-mind a szívemhez nőtt. Tökéletesen kidolgozott, életszerű karaktereket kaptunk, akik mindannyian hozzátettek a cselekmények értékéhez.

Az írónő által betekinthettünk tényleg egy olyan varázslatos világba, ahol néhány pillanatig nézőből előadóművésszé váltunk, megtapasztalva ennek a pozitív és negatív oldalát egyaránt. Titkokkal, viszályokkal, varázslatokkal és szerelmekkel tarkított történetet kaptunk, s egyaránt részesültünk boldog és szomorú pillanatokban. Nagyon remélem, hogy a kiadó a sorozat többi részére is vevő lesz, és eljut hozzánk a többi kötet is. Kíváncsian várom ugyanis, hogy legközelebb is képes lesz-e az írónő varázslatot bocsátani rám. Most sikerült. Nagyon megszerettem a történetet, bár egy kicsit vérzik a szívem egyes jelenetek miatt.

https://www.pinterest.com/gwenda007/girl-on-a-wire/

Az alábbi linken Gwenda Bond saját albumát láthatjátok, ahol összegyűjtött néhány képet a könyvvel kapcsolatban. Többek között láthattok egy képet Bird Millman O’Day-ről, aki a könyvben Jules Maroni nagy kedvence, s aki a “Golden Age of the American Circus,” egyik leghíresebb előadóművésze, kötéltáncosa volt.

A könyvet hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak! S ajánlom szívből mindenkinek! Érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát. :)

Pontozás: 10/10

Sara Crowe: Campari reggelire

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.

Fülszöveg: „Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordításul szolgáló mű: Campari for Breakfast

Fordította: Beke Zsolt

ISBN: 978-963-293-454-9

Oldalszám: 328

A könyv, az alábbi sorokkal indít:

„A füveskönyv

A Füveskönyv nemcsak kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.

Lényegében egy könyv valakinek az életéről.

Giovanni Rucellai, egy, a régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”

Tetszett, hogy a történet több szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.

Sue egy átlagos nyolcvanas évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak próbálgatja a szárnyait az írás terén.

A könyv elején megzavarodtam kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t veszítette el, és mennyire hiányzik neki.  Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a másikba estem.

Sue Bowl-ról elég sok információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban. A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.

Joe a kedves és segítőkész, míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül, hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám. Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az Icaruson sem. :)

Joe szimpatikus karakter. Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a történet legutolsó betűjéig.

Igazság szerint Icarus karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(

Coral néni gyakorlatias, hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.

Delia, a lakótárs és egyben Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.

A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe. 

A történet szövevényes volt, és rengeteg információt elraktározott.

Ami nem igazán tetszett, az a névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda, hogy az elején azt hittem, amit.

A könyvben a kedvenc részeim többnyire az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor máskor.  

A legkedvesebb és legmeghatóbb pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben Coral néni élete.

A történet humoros volt, megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot, amit magával vonzott mindvégig.

Bár humorral volt fűszerezve, a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás, tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv hangulata, nem láttam és nem hallottam.

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Gwen Cooper: Homér - Egy varázslatos vak kismacska története

Gwen Cooper Florida állam délkeleti részén, az Egyesült Államok keleti parvidékén, Miami-ban születetett. Öt évig különböző non-profit cégeknél tevékenykedett, mint adminisztrátor, marketinges, és adománygyűjtő. Később több jótékonysági szervezet „életébe” bekapcsolódott, vezetette, koordinálta a folyamatokat, s jelenleg is több helyen önkéntes. Igazán példamutató életet él. Szívén viseli az elhagyatott, meggyötört állatok sorsát, ugyanakkor a bántalmazott, elhanyagolt gyermekeket is felkarolta, valamint családvédelemmel is foglalkozott.

2001-ben költözött Manhattan-be, és jelenleg is ott él férjével Laurence-el és macskáival, Fanny-val és a háromlábú Clayton-al.

A könyvben „élő” macskák (Vashti, Scarlett, Homér) sajnos már az örök vadászmezőkön szaladgálnak.

Homért 2013. augusztus 21-én, tizenhat éves korában altatták el.  

A könyv életrajzi ihletésű, és minden eladott példányszám után az írónő 10% jogdíjat az elhagyott, bántalmazott, kiszolgáltatott és fogyatékkal élő állatok szervezetének ajánlott fel.

Nagyon tetszett az írónő honlapja, hisz’ rengeteg mindent megtudhatunk belőle. A legjobban talán a „Living with a blind cat” fülecske nyerte el a tetszésemet. Az Élet egy vak macskával résznél sok dologra felhívja az írónő a figyelmünket. Például, hogy egy vak macska is élhet teljes életet, ha a gazdi segít neki ebben. Ha mindent ugyanazon a helyen tartunk, ugyanoda teszünk vissza, akkor ügyesen megtanulja, hogy minek hol a helye, így nem fog mindennek nekiszaladni. A bajsza pedig segít neki tájékozódni, hogy hol vannak a falak, ajtók, és rendkívül gyorsan megjegyzi ezt a cicus.

Tanácsok olyanoknak, akiknek megvakult a macskájuk, vagy épp már vakon került hozzá:

- Győződjön meg arról, hogy az élelem, víz és alom mindig ugyanazon a helyen van. Ha beleteszi az alomba, vagy közvetlenül elé teszi az ételt, a macska erről a helyről önállóan visszatalál majd a helyére, ez segít neki memorizálni, hogy mi hol van.

- Ne hagyjon mindent szanaszét, mindennek legyen meg a maga helye, és ne maradjon túl sok minden a földön, így könnyebb a macskának tájékozódni, és képes lesz önállóan mozogni a lakásban.

- Különböző szobákat különböző illatanyagokkal érdemes ellátni, ezzel is segítve a macskát, hogy melyik szobában van épp.

Kiemelte ugyanakkor, hogy egy vak macskának a legbiztonságosabb hely a saját otthona, tehát nem ajánlott a „szabadtéri”, kinti elhelyezés.

Forrás: www.gwencooper.com (Nem tükörfordítás, csak kiemeltem a lényeget)

Külön tetszett, hogy felhívta az írónő a figyelmet arra, hogyan segíthetnek az emberek a bajba jutott állatoknak. Amennyiben az utcán találnak egyet, leghelyesebb, ha állatorvoshoz viszik és értesítik a legközelebbi állatvédő szervezetet. Nem feltétlenül az örökbefogadás az egyetlen lehetőség. Adományozhat ételt, kuckót, játékot, támogathat egy bizonyos állatot, de egyszerűen csak pénzzel is támogathatja őket.

Most pedig jöjjön a könyv!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy újabb macska volt az életben a legutolsó dolog, amire Gwen vágyott. Pont elég gondja volt a már meglévő kettővel, nem beszélve az elkeserítően alulfizetett állásáról, és az épp darabokra tört szívéről. Ekkor hívta fel az állatorvos a megható történettel egy háromhetes vak kiscicáról, akit betegsége miatt eldobott a gazdája. Szerelem volt az első látásra. Gwent mindenki figyelmeztette, hogy Homér világéletében visszamaradott lesz, soha nem válhat olyan önállóvá és játékossá, mint a többi macska. De a kiscica, akiben senki nem hitt, hamarosan egy másfél kilós dinamóvá vált, egy kisördöggé, akinek óriási szíve van, és nem ismer akadályt. Homér tántoríthatatlan hűsége, határtalan szeretete és vidámsága segítette Gwent abban, hogy változtasson az életén. És mire rátalált a férfira, akit mindig is keresett, megtanulta a legfontosabb leckét is: a szeretet olyasvalami, ami szemmel láthatatlan. A könyv egy különleges macskának és gazdájának derűs története.”

Kiadta a K.u.K. kiadó Budapesten 2010-ben.

Eredeti mű: Gwen Cooper: Homer's Odyssey

Eredeti megjelenés éve: 2009

Fordította: Csatári Ferenc

Borítót tervezte és a könyvet szerkesztette: Ács Eleonóra

ISBN: 978-963-9887-26-8

Oldalszám: 296.

A könyv kinézete nagyon tetszett. Imádtam az apró mancsnyomokat az oldalakon elszórva, az idézeteket, amik minden új fejezetnél felbukkannak, s a könyv hangulatát, ami már olvasás előtt is körülölelt.

Tartalom:

Prológus : Egyszer volt egy macska 
Első fejezet: Nekem Gödröcske 
Második fejezet: Mit lát az ember egy világtalan macskában? 
Harmadik fejezet: Új élet 
Negyedik fejezet: Az Icipici Cica Klub 
Ötödik fejezet: Az új srác 
Hatodik fejezet: Don't be happy. Worry 
Hetedik fejezet: Gwen már nem lakik itt 
Nyolcadik fejezet: El Mocho balladája 
Kilencedik fejezet: Kutya-macska barátság 
Tizedik fejezet: A remény hal meg utoljára 
Tizenegyedik fejezet: Saját másfélszobás 
Tizenkettedik fejezet: Állathangok 
Tizenharmadik fejezet: A legyek ura 
Tizennegyedik fejezet: Mucho gato 
Tizenötödik fejezet: Homérom és én 
Tizenhatodik fejezet: A szingli és macskái 
Tizenhetedik fejezet: Az Utazó Macskamatiné 
Tizennyolcadik fejezet: New York és a déli macskák 
Tizenkilencedik fejezet: Lyuk az égen 
Huszadik fejezet: 2001. szeptember 12. 
Huszonegyedik fejezet: Aki nem lát a szemétől 
Huszonkettedik fejezet: A dicső Vashowitz 
Huszonharmadik fejezet: Tizedik élet 
Utószó: Hozzámentem

A prológusban olvashattam, hogy Gwen egészen pici cica korában a Homérmedve becenevet adta a macskának, mert a szőre olyan fényes és fekete volt, akár egy grizzlyé. Ráadásul meghazudtolva az átlagot, Homér rohangált, polcra, asztalra, székre ugrált, fergeteges sebességgel szelte át a teret, igazi izgága macska volt. Nem viselte el a kupis asztalt, mindent lelökött róla. :)

Az első fejezetben többek között arra is fény derült, hogy Gwen akkor került a macskatartók széles táborába, amikor elköltözött Jorgétól, és magával vitte Vashti nevű, gyönyörű, bolyhos, fehér macskáját, és a foltos-szürke, fenséges és magának való Scarlettet.

Aztán, ahogy szépen haladt a történet, megtudhattuk milyen volt Homér, amikor először találkozott Gwennel, majd amikor az új otthonába költözött. Határozottan mosolyogva olvastam az otthonnal való ismerkedést, Scarlett fújtatása, Vashti vizsgálódása pedig nem okozott meglepetést, tekintve, hogy mi is macskatartók (is) vagyunk.

Nagyon tetszett Gwen alábbi megfogalmazása:

„A macskáknak kétféle „szeme” van – az igazi szem és a bajusz. A macskák bajuszszálai háromszor olyan vastagok, mint a szőrzetük többi része, a gyökerük sokkal mélyebbre megy, mint más szőrszálaké, és az idegrendszerhez kapcsolódnak. A bajusz az érzékek visszaigazolásának állandó forrása a macskák számára. Ezzel észlelik a légáramlatokat, melyek a körülöttük történő mozgásokra figyelmeztetik őket, és érzékelik a falak, bútorok, és egyéb tárgyak jelenlétét; vagyis a bajusz egyfajta kiterjesztett perifériás látás, ami segít egyensúlyozni, és segíti a térbeli tájékozódást. Többek között emiatt látnak olyan híresen jól a macskák a sötétben.”

Minden fejezetből tudnék kiemelni olyan részeket, amik megmosolyogtattak, elgondolkodtattak, vagy épp könnyeket csaltak a szemembe. Ilyen könyv ez. Érzelmes, elgondolkodtató, és valóságot idéző. Két hét kellett, hogy elolvassam ezt a 296 oldalas, kis terjedelmű könyvet. Nem azért mert rossz, vagy unalmas, pusztán egy-egy fejezet után muszáj voltam szünetet tartani, úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek hiba lenne gyorsan a végére érni. Talán már az elején tudtam, hogy egyszerre talán túl sok lenne az érzelem. A történet olvasása közben akaratlanul is az eszembe jutott, hogy ez megtörtént a való életben. Mennyi megpróbáltatáson ment keresztül szegény macsek. Az utolsó előtti fejezetig egész jól bírtam, végül eltörött a mécses, amikor arról olvastam, hogy nem eszik, nem iszik, nem játszik, nem csinál semmit Homér. Kétségbeestem, hogy ugye nem azzal fog a történet zárulni, hogy a szivárványhíd túloldalára távozik? Aztán eszembe jutott, hogy a könyv 2009-ben látott napvilágot, tehát biztos hogy erről nem írt Gwen.

Szerettem Homérról olvasni. Arról, hogy viselkedett, mit csinált, milyen volt a viszonya Vashtival, Scarlettel és az emberekkel.

Érzelmes, tanulságos, elgondolkodtató, néha szívfacsaró, máskor kacagásra késztető. Minden állatszerető embernek melegen ajánlom! (Azoknak is, akik nem azok, mert a könyv elolvasása talán megváltoztatja őket)

Pontozás: 10/10

Elütési hiba az 5. oldalon: „…már a hallom is a…” <- itt nem kell szerintem az első „a” betű a mondatba. Viszont az ilyen apróbb elütési hibáktól eltekintve a könyv határozottan tetszetős. 

Kimberley Freeman: Vadvirágok lányai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Emma, a londoni balett gyönyörű és sikeres balerinája egy nap súlyos térdsérülést szenved. Ígéretes pályafutásának váratlanul vége szakad, szerelmi élete romokban, álmai szertefoszlanak. Menekülni szeretne a sorsa elől, ha kell, egészen a világ végéig. Egy titokzatos nagymamai örökség azonban mindent megváltoztat, és Emmát a zajos nagyvárosi életből egy varázslatos és ismeretlen földi édenkertbe repíti, ahol minden másképp van. Ami ott várja, az gyönyörű és rémisztő is egyben. Szenvedélyes szerelmek, sötét titkok és kegyetlen hazugságok szövevényes hálója, amit a családja generációkon át hordozott. És egy síron túli üzenet, ami felforgatja az életét, és erőt ad az újrakezdéshez. Megörökölhetőek a titkok? És a fájdalom? Átadhatja egy anya a lányának a boldogságot vagy akár a szerelmet?”

  

Kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Berta Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Wildflower Hill

ISBN: 978-963-293-250-7

Oldalszám: 544

Először a könyv külsőségeiről ejtek most néhány szót. Egyszerűen gyönyörűnek találom a borítót. Aranyos, bájos, vidám. Már ránézésre vonzza a tekinteteket, nem mellesleg azonnal mosolyra húzódott a szám amint megláttam. Nem csicsás, a minták szolid bájt kölcsönöznek a könyvnek. Beleszerettem a borítóba.   

 

Borító hátul

Könyvborító belső oldal

  

Az írónőről

Amikor elkezdtem olvasni, kicsit nehézkesen indult, nem igazán értettem mire akart az írónő kilyukadni, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy könnyeimet törölgetve zárom be a könyvet. Nos a nehézkes indulás után pár óra múlva be is fejeztem az olvasást.

A történetben váltakozva olvashatunk az 1930-as évektől kezdve Bettie életéről, a saját szemszögéből, illetve 2009-ben pedig Emma életét követhetjük nyomon.

Emma Bettie unokája, így két külön generáció életébe kaphattam betekintést. Őszintén szólva nem azt kaptam, amire számítottam. Azt hittem, hogy kapok egy romantikus történetet, amelynek főszereplője egy balerina, aki balesetet szenvedett. Ez részben így is történt, és örültem Emma történetének, mert Patrik, mint férfi főszereplő nagyon a szívemhez nőtt, és szomjaztam a happy end-re. Ám ettől azért többet kaptam. Betekinthettem egy olyan világba, amikor még tényleg teljesen más volt a világ. Faji előítéletek, nők megbélyegzése, stb. stb. Nem igazán voltak akkoriban túl toleránsak az emberek. A Bettie életéről szóló fejezetek igazi merülések voltak az érzelmi tengerben, sokszor éreztem tehetetlenséget, dühöt, elkeseredést, haragot, ugyanakkor sokszor hálát, szeretetet, törődést. Belegondoltam abba, hogy milyen élete lehetett, mit érezhetett, volt, hogy megkérdőjeleztem a döntéseit is, ám igazából nem tudhatom, hogy én hogy cselekedtem volna az ő helyében. Mindenesetre elég megrázó dolgokat tudtam meg róla, és hihetetlen lelkierővel bíró nőt ismerhettem meg a történetein keresztül.

Emma mindig is különös helyet foglalt el a nagymamája szívében, s talán pont ezért kapta örökségül azt a birtokot, ahová annyi édes-bús emlék kötötte a nagyit. A lány csak a balesete után értesült arról, hogy a nagymamája mit hagyott rá, és úgy ment Tasmániába, hogy elrendezi a nagyi holmiját, és eladja a birtokot. Ám a három hétből hónapok lettek, és teljesen megváltozott Emma hozzáállása.

Szerettem a leíró fejezeteket, a cselekményeket, az elképzelt festői tájat, az érzelmeket, amiket kiváltott belőlem, és még sok mást. A karakterek szerethetőek voltak, bár voltak, akikre nagyon haragudtam, főleg a Bettie-vel kapcsolatos részekben. Iszonyatosan haragudtam a korlátoltságukra, hogy kirekesztettek maguk közül egy olyan csodálatos asszonyt. Emma életéből főként csak Josht rühelltem, de szerencsére ő túl sok vizet nem zavart.

Bettie történetéből a kedvenc karakterem Mikhail volt, őt követte a sorban Bettie és Charlie. Emma történetében viszont toronymagasan Mina volt a kedvenc, őt pedig követte Patrick és Emma. Nagyon szerettem a táncos-balettes részeket, a próbákat, Patrick-ot elképzelni a zongoránál.

Egy szónak is száz a vége, számomra ez a történet nem azt nyújtotta, amit vártam, hanem annál sokkal többet. Reméltem, hogy a vége kicsit másképp fejeződik be, komolyabb lezárást kap, ám mindennek megvan a maga miértje. :) Az Athenaeum kiadónak sikerült egy szépen kidolgozott, megszerkesztett, jó történetet az olvasó elé tárnia, ami nem mellesleg csodálatos borítót kapott.

Pontozás: 10/10

Nora Roberts Ír trilógiája, más néven Az Ardmore-i Gallagherek

Nora Roberts könyveit olvasva mindig meggyőződhetek róla, hogy bár hasonlóak a könyvei, mindig tud újat mutatni. Persze én is összetalálkoztam már olyan kötetével, ami annyira nekem stílusilag nem jött be, ettől függetlenül nem szegte kedvem, s bebizonyosodott, hogy vannak még nekem való könyvei. Erről a trilógiáról mindenképpen szerettem volna írni, mivel nagy hatással volt rám, és kizökkentett egy nem túl kellemes hangulatból. 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

1. Napgyémántok

Fülszöveg: "Gyémántok, gyöngy és zafír – csillogó drágakövek Carrick tündérkirály kezében, jelképezvén a szenvedélyt, a vágyódást és az állhatatosságot, amit egy földi lény, a szépséges Lady Gwen iránt érez. És mégis, hiába a kövek és a gyöngy szemkápráztató szépsége, hiába egymás iránt érzett szerelmük, Lady Gwen elutasítja Carricket. A tündérkirály az egész világot ígérte a lánynak, de egyvalamiről elfeledkezett, amikor feleségül kérte… Haragjában Carrick megátkozta Lady Gwent: halála után kísértsen mindaddig, míg igaz szívek háromszor nem találkoznak, és meg nem történik háromszor a felajánlás, elfogadás és végső egymásra találás. 

Jude F. Murray, a fiatal amerikai pszichológusnő és egyetemi oktató boldogtalan, unalmas chicagói életét hátrahagyva fél évre az írországi Ardmore-ba költözik, nagyanyja egykori házába. Magával ragadja a varázslatos ír táj, a tengerparti sziklák, a csodálatos zöld dombok, a bűbájos falu romantikája… Jude lassan megtalálja a helyét a tündérdombi házban, megismerkedik az ír legendákkal és emberekkel. Szembenéz magával és azzal, hogy kísértetek márpedig léteznek. De szembe kell néznie azzal az elemi, felkavaró érzéssel is, amit a helyi kocsma tulajdonosa, Aidan Gallagher mélykék tekintete vált ki belőle. 
Vállalja-e Jude önmagát és a szerelmet? És Aidan, a jóképű és magabiztos ír férfi vajon megadja-e a szerelmének azt, amit Carrick, a tündérkirály sem volt képes megadni az ő Lady Gwenjének, aki azóta is a Tündérdombon kísért? Mi lehet az, ami nem ér fel a Nap gyémántjával? 
Nora Roberts – a világszerte igen népszerű, a Könyvklubnál először megjelenő amerikai írónő – trilógiájának első része ezekre a kérdésekre megfelel, de megtörik e végül Carrick átka, hogy miként alakul a többiek sorsa, akiktől a boldogtalan kísértés és magáé a tündérkirályé is függ, az majd csak a folytatásokból derül ki.”

Adott egy kocsmatulajdonos fiatalember, Aidan Gallagher, és adott egy pszichológus nő Jude Francis, aki munkája elől menekül a tündérlakba, ami még a nagymamájáé volt egykoron. Jude lassan kezd kibontakozni a mesés környezet és Aidan hatására, összebarátkozik Darcy Gallagher-el (Aidan húga) valamint Brenna O'Toole-al, és írni kezdi regényét. Emellett megismerkedik Carrick-kel, aki tündérkirály volt, s akinek az a sorsa, hogy addig nem lehet boldog szerelmesével Lady Gwennel, amíg egymást követő három fiatal boldog, igaz szerelemre nem talál. Már három évszázada vár a megfelelő emberekre, akik beteljesíthetik végre a végzetet, s boldogsághoz juttathatják. Ennek érdekében természetesen nem riad attól sem vissza, hogy megpróbálja befolyásolni az "alanyokat". Céllal jelenik meg előttük, útmutatást ad, esetleg csak véleményt nyilvánít vagy csendben megfigyel. A történetben egyaránt van romantika, félelem, humor, és egy kis varázslat.

Aranyos a misztikus rész, nagyon tetszenek az elmesélt történetek. Főleg a farkas és a fehér madár esete. Carrick szimpatikus karakter, számomra ő és Finn volt a nyerő. Mollie O'Toole tüneményes, örülök, hogy rengeteg szerepet kapott a történetben. A főszereplőkkel viszont néha hadilábon álltam. Aidan bár szimpatikus volt, néha én is összevesztem volna vele. Önfejű, a végletekig makacs. Egy orrbetörés kellett hozzá, hogy magához térjen? :D 
A főszereplő nővel több problémám is volt. Egyrészt a hatalmas önbizalomhiányával nagyon tudtam azonosulni, ám olvasás közben már én is kezdtem besokallni tőle. Ennyire nem ismeri önmagát? Idegesített, hogy nem tudta, mit akar. Ám rá jó hatással volt Darcy és Brenna, szóval megbocsájtható. A vége happy end, így az olvasó kap egy tündérmesével szőtt egyszerű romantikus történetet. Nem egy világmegváltó könyv, de szórakoztató.

2. A hold könnyei

Fülszöveg: “Ábrándozás, zene, békés, magának való élet – ez az, ami neki kell, gondolja Shawn, a második fiú a Gallagher testvérek közül. Minden bizonnyal elégedetten éldegélne így még jó ideig szeretett kis ír tengerparti falucskájában, dalokat írva otthon magának, és finomabbnál finomabb ételeket főzve a messze környékén híres Galagher-kocsmában a vendégeknek. 

Az élet azonban közbeszól Mary Brenna O'Toole, a gyermekkori pajtás, a fiúsban határozott, ezermester lány személyében, aki már régóta nemcsak a barátot, hanem a vonzó, szép férfit is látja Shawnban. A maga nyers módján tudtára is adja ezt, és ezzel máris oda a fiú nyugodt, zavartalan merengése a zongoránál. 
Nemcsak az élők szólnak közbe. Lady Gwen, a gyönyörű kísértet már háromszáz éve vár szomorúan Shawn tündérdombi házában. Vár, hogy beteljesüljön három igaz földi szerelem, és megtörjön végre a varázs, amit szerelme, Carrick, a fiatal tündérkirály bocsátott magukra dühében és fájdalmában, amiért Lady Gwen nem fogadta el egykor a szerelme jeleként kínált gyönyörű drágaköveket: gyémántot, gyöngyöt és zafírt.”

A második történetben Shawn Gallagher (középső gyermek), az ifjú szakács és zeneszerző tehetség szerelemre találását ismerhetjük meg. Az első kötethez képest sokkal közelebb állt a szívemhez, mivel imádom a zongorazenét, Shawn pedig dalokat ír és játszik. Talán furcsa, de az írónő annyira jól kifejezte magát Shawn dalaival kapcsolatban, hogy szinte már hallottam is, és mélyen, egészen a szívemig hatolt.

A történet érzelmekkel teli, sokszor humoros, néhol megható. A történet másik főszereplője Brenna O'Toole, aki nő létére építéseken dolgozott, nem értett a "női" dolgokhoz, többre becsülte a szerszámokat mint más dolgokat. Gyerekkoruk óta barátok voltak, de Brennának ez mindig kicsivel több volt, ami dühítette. Úgy döntött, hogy kezébe veszi a dolgokat. Carrick, a tündérkirály próbálta őket terelgetni, mert még kétszer be kell teljesülnie a szerelemnek ahhoz, hogy Ő és Lady Gwen végre háromszáz év után újra egymásra találhassanak.

3. A tenger szíve

Fülszöveg: “Varázzsal és legendával teli az ardmore-i táj, a kis írországi tengerparti falu levegője. És az egyik legenda szereplői, a tündérkirály Carrick és szépséges földi szerelme, a szellemként kísértő Lady Gwen saját legendájuk végére szeretnének jutni, és várnak. Várnak, hogy beteljesedjék egy mesés szám – harmadszor is egymásra találjon két halandó ember szíve, feltétel nélküli elfogadással szeresse férfi és nő egy életen át – különben sosem ér véget szenvedésük, tündér és szerelme nem lehetnek egymáséi. 

Az elbüvölő szépségű és nagyvilági élet után áhítozó Darcy, a harmadik Gallagher testvér is vár. Két bátyja már révbe ért, megtalálták párjukat és a boldogságot. Darcy tudja, mire vár, álmai beteljesülését szeretné: pénzt, csillogást, utazást, kényeztetést – és mindezt természetesen egy hozzá illő és gáláns férfitól. 
Trevor Magee, a sikeres amerikai vállalkozó nem tudja pontosan, mit keres, milyen belső késztetésnek engedve akarja felépíteni zenés színházát éppen Ardmore-ban, ahol ősei nyugszanak. Annyit tud csak, hogy szívügye ez az építkezés. 
De mi is igazán a szív ügye? Vajon miként viseli egy magabiztos, önálló férfi, hogy holmi tündérkirályok játékszere legyen? Vajon pusztán mágia hatása alatt cselekszik-e? töpreng Trevor. Szükség van-e egyáltalán mágiára, ha szerelemről van szó? – kérdezi Darcy.”

Már ketten ráleltek az igaz szerelemre, s ezzel Carrick a tündérkirály közelebb került ahhoz, hogy végre újra láthassa szerelmét, Lady Gwent. Most Darcy Gallagher-en a sor, hogy megtalálja az igaz szerelmet, és ne hagyja veszni a lehetőséget. Ebben a történetben már ismertünk szinte minden szereplőt rendesen, így már csak az újként felbukkanó Trevor és Neil volt, akit meg kellett ismernünk. A kettő közül a legjobban Trev volt, akit elemezgethetett az olvasó, hiszen nem nagy meglepetésként Darcy mellé őt szánta az írónő. Szépen megfogalmazott és kidolgozott történetet kaptunk. Ebben a részben meglepetés nem ért minket, a végkifejlet már az első két részben is sejthető volt, mégis szórakoztatott, ellazított, kikapcsolt. A három rész közül talán ennél volt meg igazán az érzelmek egyensúlya, hiszen ugyanannyit nevethettünk, mint amennyit bosszankodhattunk vagy épp meghatódhattunk. Romantikus, vicces, ám kiszámítható.

A trilógiát kiegészítette az írónő egy apró szösszenettel, amelyben bemutatja, hogy az utolsó rész lejátszódása után mi lett a főhőseinkkel. Ez a rövid írás a Karácsony Ardmore-ban címet viseli. :) 

Összegzés: Élvezhető, érzelmekben dúskáló, romantikus fantasy-t kap az olvasó, ha rászánja magát az olvasásra. Túl sok meglepetést nem okozott az olvasás közben, ám az írónő mesésen könnyed, lágy hangsúlyú írása magával ragadja az olvasókat. Számomra mindenképpen jó döntés volt az elolvasása, mert kikapcsolt, szórakoztatott, és kalandozhattam Fantázia birodalmában. Kell ennél több? :) Számomra akkor és ott, pont erre volt szükség. 

Pontozás: 10/9

Susan Mallery Buchanan testvérek sorozata

Amint azt az előző bejegyzésemben már írtam, kicsit elmaradtam a 2014-es könyvek véleményezésével. Átlagban igyekszem azokról véleményt alkotni, amit olvastam, ám soha nem írok mindegyikről. Vannak olyanok, amikről túl sok mindent nem tudnék írni, tehát azokról a könyvekről nem mindig születnek bejegyzések, max apróbb értékelések.

Na de lássuk is, hogy mit tudhatunk Susan Mallery írónőről, és a Buchanan testvérekről szóló sorozatáról.

Susan Mallery a New York Times egyik nagy sikert örvendő írónője, aki különleges stílusával, egyedi humorával, szinte azonnal belopta magát az olvasói körök szívébe. Az olvasók megjárják az érzelmek széles skáláját, ugyanis írásai hol megríkatják az embereket, hol nevetésre készteti őket. Az Amerikai megjelenéseket tekintve igen termékeny az írónő. 

A Buchanan sorozat első kötete 2006-ban jelent meg Amerikában, a hazai piacon viszont csak 2012-ben bukkant fel a Harlequin Magyarország gondozásában, és Csató Gabriella fordításában. Külön tetszett, hogy a kiadó megtartotta a külföldi borítót, nem akart egy teljesen másmilyennel előrukkolni. 

1. Citrom és osztriga (Delicious)

Főszereplők: Penny Jackson és Cal Buchanan

Fülszöveg: 

"Előétel 

Cal Buchanannek a város legjobb séfjére van szüksége, hogy az Öreg Halász újra felkapott étterem legyen. Csak az a gond, hogy a tökéletes jelölt éppen a volt felesége… 

Főétel 

Pennynek jól jön az állásajánlat, de nem köti Cal orrára, hogy kisbabát vár. Ráadásul elég rázós dolog mindennap együtt dolgozni az exével, akiből még nem sikerült kiszeretni… 

Desszert 

És hogy a helyzet még pikánsabb legyen, véletlenül tudomást szerez Cal féltve őrzött titkáról, amelyet a férfi pont előle rejtegetett a legjobban."

Egy egyszerű lightos romantikus, ami tűzdelve van finom ételekkel, jó humorral, romantikával, intrikával, gonosz banyával, családi titkokkal és még rengeteg mindennel, ami miatt egy kerek egésszé alakul a történet. A karakterek kedvelhetőek, kiforrottak, s külön jó pont, hogy nem csak a főszereplő pár körül forgott a világ, hanem betekintést nyerhettünk a többiek életébe, kapcsolataikba. Így kaptunk egy bevezetőt a többi részhez.

2. Fahéj és karamella (Irresistible)

Főszereplők: Elissa Towers és Wlaker Buchanan

Fülszöveg: 

"Édes kísértés 

A leszerelt katona, Walker Buchanan olyan környékre költözik, ahol senki sem sejti, kicsoda. De amikor a csinos szomszédasszony kocsija defektet kap, nem tudja megállni, hogy ne segítsen neki…

Csábító nyalánkság 

Elissa meggyőzi magát, hogy az új szomszéd nem lehet sorozatgyilkos, mert azokat mindig kedves embereknek tartja a környezetük, Walker Buchananre azonban mindent lehet mondani, csak ezt nem…

Hab a tortán 

Walkert nem hagyja nyugodni, hogy még mindig nem találta meg elhunyt bajtársa barátnőjét, Elissát pedig azzal zsarolja a volt barátja, hogy elveszi tőle az ötéves kislányukat…"

Walker, Elissa és Zoé karaktere abszolút pozitív volt számomra, és a történet maga is kellemesen hatott az érzelmeimre. Izgultam értük, féltettem őket, és reméltem, hogy minden jól alakul. 

Örültem, hogy az előző kötet szereplői is lényeges szerephez jutottak, mert kedveltem Penny-t, Cal-t, Reid-et, és Naomit. Gloria egy utálatos vén banya, szóval ő nem igazán hiányzott nekem a történetből. Ebben a kötetben már utalást kaphattunk, hogy ki lehet Reid végzete.

3. Chili és csokoládé (Sizzling)

Főszereplők: Lori Johnson és Reid Buchanan

Fülszöveg: 

"Csípős 

Gloria, a Buchanan testvéreket felnevelő nagymama csípőtörést szenved, és állandó otthoni ápolásra szorul. Csakhogy az idős hölgynek meglehetősen felvágták a nyelvét, senki sem bírja ki pár napnál tovább a társaságát…

Ropogós 

Reid vállalja, hogy a jelentkezők közül kiválasztja Gloria mellé a három ápolónőt. Két jelölttel már az állásinterjún lefekszik, de Loriban méltó ellenfélre talál…

Fűszeres 

Lori Johnsont kemény fából faragták. Ő az, aki minden beteggel boldogul, mert hamar megtalálja a gyengéjüket. Reiddel azonban meggyűlik a baja, bár elég hamar érzékeny pontra tapint…

És a finom ízek ellenállhatatlanul összeolvadnak…"

Imádtam Reid és Lori párosát. A nő kiegészítette a nőfaló ex futballsztárt, elbánt vele is, s sikerült valami fontosat is véghezvinnie. Mondhatnánk, hogy ellentétek vonzzák egymást, de csak a felszínen voltak ellentétek. Amint jobban megismertük a két szereplőt, rájöhettünk hogy rengeteg a közös bennük. Reid pimasz és kihívó volt, míg Lori inkább meghúzta magát egy csendes sarokban egészen addig, míg Reid ki nem hozta őt a sodrából, akkor viszont igazi harcias amazonná változott. 
Ez a történet kicsit mélyebben pedzegette az érzelmi húrokat, hiszen a romantikus szálon kívül ott volt a családi szeretet, a testvéri szeretet, a harc, a megfelelni akarás… 

4. Koktél és cseresznye (Tempting)

Főszereplők: Dani Buchanan és Alex Canfield

Fülszöveg: 

"Egyszerre felpörget és ellazít, mint egy tökéletes koktél!

Vodka-Martini 

Dani Buchanan mindig mellőzöttnek érezte magát a családban, amíg Canfield szenátor el nem húzza az orra előtt a mézesmadzagot azzal, hogy a lány az ő titkolt szerelemgyereke, de szívesen látja a családjában.

Mojito sok jéggel 

A szenátor nevelt fia és egyben kampánymenedzsre, Alex azonban lehűti Dani lelkesedését, és szinte nem is engedi őt az apja közelébe a választási küzdelem során, nehogy csökkenjenek a szenátor esélyei.

Piňa Colada 

Alex azonban bódító hatással van a lányra, és a mocskos vádak, gonosz intrikák ellenére lassacskán meg kell tanulniuk bízni egymásban."

A sorozat négy része közül abszolút kedvenc helyet kapott ez a történet. Dani (Danielle) Buchanan-t már megismerhettük az előző három történetből, hiszen mindháromban fontos szerepe volt. Megkedvelhettük, megismerhettük. Így ehhez a történethez már én is úgy kezdhettem hozzá, hogy megvoltak az alapok. Sejtettem, hogy mi lesz a végkifejlet, sok meglepetést nem okozott, viszont ami egy romantikus történetnél nekem fontos, hogy szórakoztatott. Néha elgondolkodtam, hogy én hogy döntöttem volna bizonyos helyzeteken, vitáztam a szereplőkkel, féltettem őket, sőt… még el is sírtam magam, hiszen volt néhány igazán megható jelenet. A férfi főszereplő Alex (avagy Sárkányfiú) nagyon szimpatikus karakter volt, bár néha lekiabáltam volna a feje tetejéről a hajat. 

Imádtam hogy Gloria olyan volt amilyen, ezzel feltéve az I-re a pontot. A négy kötetből talán ebben mutatta meg jobban azt, hogy milyen is ő valójában. 

Ennél a történetnél is elmondhatom, hogy az írónő legjobb ötlete volt az, hogy minden kötetben szerepet kapott mindenki aki számít, mert így igazi családi hangulatot kapott az olvasó is. Reid ebben a történetben is megmutatta, hogy imádni való, ahogy Cal és Walker is. Lori, Elissa és Penny pedig csodás quartettet alkotott Danival. Azt hiszem érthető, ha azt mondom, hogy kedvenc szereplőm Bailey volt. Igazán tüneményes kislány. Bár az igazat megvallva a többiekre sem volt panasz. Ian humoros, Sasha és Oliver édes csöppség, és még sorolhatnánk. 

A történet lezárása pedig nagyszerű volt.

Összességét tekintve tehát mit kap az olvasó, aki rászánja magát ennek a sorozatnak az olvasására? Egy könnyed, szórakoztató, romantikus sorozatot, amik érzelmileg mindenképpen hatnak az emberre. Meglepetést nem okoznak a történtek, ám az írónő tudott olyan csavarokat belevinni a történetbe, amik kellőképpen fenntarthatták a figyelmet. 

Ezért, valamint a kellemes kikapcsolódásért számomra mindenképp megérte. 

Pontozás: 10/9