Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2016. december 31., szombat

Reading Challenge 2016 teljesítés

Sziasztok!
Amint azt bizonyára tudjátok, Miamona megalkotta a saját szabályai szerinti éves kihívást, mely szerint 10+1 kategória szerint olvasna könyvet. Úgy döntöttem, idén én is csatlakozom, bár picit megbolygattam a kategóriákat.  Azt, hogy ezt jól tettem-e, döntsétek el ti.
Erről már írtam nektek annó, a csatlakozás idején itt: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2016/01/reading-challenge-2016.html

Most pedig a teljesítés, avagy mennyire sikerült a kategóriáknak eleget tenni.


1. Frissensült: Idei, 2016-os megjelenésű kiadvány. Nyelvi megkötés nincs.
Nora Roberts: Megszállottság

2. Az élet egy nagy fantasy: avagy olvassunk tündérekkel, angyalokkal, trollokkal, sárkányokkal, és egyéb misztikus lényekkel kapcsolatos történeteket. 
Jodi Picoult – Samantha van Leer: Lapról lapra

3. Gyerek, gyerek, gyerek…: A mű (egyik) fő(bb) szereplője egy maximum 10-12 éves gyerek legyen. 
Én ide Kartali Zsuzsanna: Anyacsavar és kockafej című könyvét soroltam, bár a könyvben Zsombi eléri a tinédzser kort.

4. Al dente: Ízig-vérig olasz szerzőtől egy ízig-vérig olasz mű elolvasása. 
Hogy ez mennyire felel meg a kihívásnak, nem tudom. A szerző olasz, viszont a történet nem Olaszországban játszódik, és túl sok köze nem volt az olasz kultúrához sem. 

5. Made in Hungária: Egy magyar szerző, magyar műve. 
Vavyan Fable: Holt ​volt, holt nem volt… 

6. Borzongás: Műfaji megkötés nélkül, bármi, amitől égnek merednek a szőrszálaink. Akció, thriller, krimi, horror, stb.
B. A. Paris: Zárt ajtók mögött

7. Hát ez kriminális!: Olvassunk bármilyen krimit. 
Kati Hiekkapelto: Védtelenül

8. Cím: Eres ökör?: Elképesztő, hülye című könyv, ahol kíváncsiak vagyunk, mit rejt a belső… 
Rita Falk: Télikrumpligombóc

9. Románc az élet: avagy olvassunk olyan könyveket, amik romantikus véggel zárulnak.
Jamie McGuire: Gyönyörű ​megváltás

10. Hahota: Olvassunk valami kacagtatót. 
Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák (Hokisok 4.) Igazság szerint romantikus kategória, de rengeteg vicces jelenet volt, amin a hasamat fogtam a nevetéstől.

+1. Játszd újra, Sam: Olvassunk újra valamit, amit csak szeretnénk.
Lassan szokásommá válik, hogy évente újraolvassak valami könyvet. Tavaly Fable könyvek maratont tartottam, idén viszont Dickens: Karácsonyi ének című könyvét vettem újra a kezembe. Karácsonyhoz közel úgy éreztem, kell valami ünnepi hangulatút is olvasni, ráadásul betegség miatt olyat akartam, amit már olvastam, és nem kell 110%-ig figyelnem, hogy le ne maradjak valamiről. Imádom a történetet könyvben és filmben egyaránt, úgyhogy ideális választás volt. 

2016. december 24., szombat

Karácsony

Kedves olvasóim!


Alig 7 nap és vége az évnek. Vannak akik örülnek annak, hogy lezárul a 2016-os esztendő, míg mások sajnálkoznak emiatt. Én személy szerint az előbbi kategóriába tartozom. Bár történtek jó dolgok is az évben, voltak nagyszerű olvasmányaim, ez az év mégis bővelkedett tragédiákban és szörnyű megtapasztalásokban, így reménykedve várom a 2017-es évet. 


Mindenkinek tiszta szívemből kívánok áldott, békés, szeretetteljes és boldog karácsonyt! Remélem, hogy mindenki úgy tölti, ahogy szeretné. 
"Van a csoda...Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek...Ez a karácsony csodája." Csitáry-Hock Tamás
Lesz majd még bejegyzés az idén, minimum kettő, de lehet három is, attól függ mennyire haladok a dolgokkal. Sajnos az éves tervemet nem teljesítettem, "köszönhetően" a sok negatív történésnek, ám 2017-ben majd újult erővel vetem bele magam az élmények tömkelegébe. :) 

Köszönöm, hogy velem tartottatok 2016-ban, remélem ez jövőre ugyanígy folytatódik tovább.  Az észrevételeiteket továbbra is szívesen fogadom akár email-ben, akár itt hozzászólásban. 

Külön köszönöm azoknak az íróknak, költőknek, és kiadóknak / kiadói munkatársaknak, akik megajándékoztak recenziós példányaikkal (több dedikált is), s ezzel hatalmas élményekhez, fantasztikus történetekhez, csodás emlékekhez jutottam. Az évértékelő bejegyzésemben majd ajánlani is fogok közülük. 


Mindenkinek a legjobbakat kívánom a jövőre nézve. :) 



2016. december 1., csütörtök

Blogszülinapi játék - Sorsolás

Sziasztok! :)
Először is szeretném megköszönni mindenkinek, aki velem játszott az ötödik blogszülinapi játékon. Rengeteg érdekes válasz született, aminek szívből örülök. 

Ahogy azt az egyik résztvevő megjegyezte, egy kicsit cseles volt a játék, mert többféleképpen lehetett értelmezni az "életed regénye" kifejezést. Ez nem volt véletlen. Hiszen minden embernek más az élete regénye. Van aki a saját életére asszociál és annak történéseit felhasználva írná meg azt a bizonyos regényt, míg mások a fantáziára alapozva alkotnának a szórakoztató irodalom berkein belül. S nem utolsó sorban volt olyan is, aki segítőkönyvet írna, hogy másoknak segítsen az önmagukra találásban, az életben való helytállásban. Széles a paletta, és igen színes egyéniségek gondolatait volt szerencsém kicsit megismerni. Határozottan bátorítanálak titeket abban, hogy írjátok meg a fejetekben már megszületett regényt. Az írás folyamata is maga egy útkeresés és tapasztalás, ami csak gazdagíthat minket.

A sorsolást ezúttal is a http://www.miniwebtool.com/random-name-picker/ „segítségével” hajtottam végre, az eredményt pedig itt láthatjátok: 

Gratulálok! :) A többiek se csüggedjenek, lesz még játék, ha minden jól megy a következő akkor, ha a látogatottság meglesz a bűvös 50.000 :) Jelenleg 48 741-nél járunk. 

Szép napot mindenkinek! :) 

2016. november 20., vasárnap

Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon

Fülszöveg: „Arlene ​​28 éves tévériporter, aki a munkájában és a házasságában egyaránt kiégett; mindennapjai egyetlen érdekes színfoltja ötéves lánya. A fiatal anyuka már jó ideje úgy érzi, csupán statisztaszerepet játszik saját életében, amikor egy nap úgy dönt, elhagyja a férjét, és a kis Laurennel együtt nagyanyja házába költözik, a városba, ahová legszebb gyermekévei kötik. 
Hayden 33 éves művészi jégszobrász, jóképű és titokzatos. Városszerte pletykák célpontja, hiszen apjával és húgával él, látványos karrierje ellenére sincsenek közeli barátai, mosoly pedig kizárólag akkor villan fel borostás arcán, ha imádott jégszobraival foglalatoskodhat. 
Kettejük találkozása sorsszerű. Arlene az első pillanattól ellenállhatatlan késztetést érez arra, hogy boldoggá tegye a férfit, akiből valósággal árad a szomorúság. Hayden nehezen, de megnyílik felé, a legfontosabb dolgot azonban jóhiszeműen elhallgatja előle, és ezzel nemcsak a nőt, de a kislányát is veszélybe sodorja… 
Szurovecz Kitti új, önéletrajzi ihletésű lélektani szerelmi története arra keresi a választ, lehet-e együtt boldog, illetve képes-e egymást meggyógyítani két lélekben mélyen sérült felnőtt. Azoknak a nőknek és férfiaknak szól, akik nem tudják, hogyan kell „jól szeretni.”
„Ez a történet több, mint regény. Igazi lélekgyógyító írás, ami segít felismerni, ha a párkapcsolatunkban bajban vagyunk. Egy nő belső utazásának hiteles krónikája.” 
(Faragó Melinda pszichológus)”


Megjelent: 2016. október 28-án.
Kiadta: Athenaeum kiadó
ISBN: 978-963-293-590-4
Oldalszám: 352
Műfaja: romantikus, lélektani regény
Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

A szerzőről:
Író, újságíró és tévériporter.
Pályáját még a főiskolás évei alatt, a békéscsabai városi televíziónál kezdte, majd nem sokkal később a Magyar Televízió Navigátor című műsorának riporterévé vált, emellett sikeres női magazinoknak készített interjúkat a művészvilág képviselőivel, és hétköznapi hősökkel egyaránt. 2006-ban megszületett a kisfia, Ádám, ezt követően a mikrofont végleg a tollra cserélte. Mára a Meglepetés, a Nők Lapja Psziché és a NL Cafe rendszeres szerzője lett, emellett riportok írására tanítja a Central Médiaakadémia hallgatóit. Szabadidejében mindig is megszállottan imádott olvasni, nagy örömére mostanában könyvkritikákat ír, és könyves pódiumbeszélgetéseket is moderál.
Első regényét 2010-ben publikálta, Smink nélkül címmel, ezt követte előbb a Gyémántfiú, majd a Fényemberek trilógia. Az Athenaeum Kiadónál önéletrajzi ihletésű, lélektani, szerelmes regényével, a Hópelyhek a válladon című kötettel debütál, amely arra keresi a választ, lehet-e boldog együtt két lélekben mélyen sérült felnőtt. Mint mondja, eddig mindig mások – többnyire az interjúalanyai – történetei inspirálták, ez az első eset, hogy a saját szívét is az olvasói elé tárja. Új regénye szakmai lektora, Faragó Melinda pszichológus a kötetről így nyilatkozott:
„Ez a történet több, mint regény. Igazi lélekgyógyító írás, ami segít felismerni, ha a párkapcsolatunkban bajban vagyunk. Egy nő belső utazásának hiteles krónikája.”


A szerző így mutatkozott be a honlapján (http://www.szuroveczkitti.hu) :
„Mindig szerettem a képzeletem szárnyán repülni. Aztán, amint megtanultam írni, gyűlni kezdtek a füzetek, amikben általános iskolás koromtól följegyeztem a gondolataim. Sajnálom, hogy sokszor költöztünk, és az elkezdett, soha be nem fejezett történet töredékek elkallódtak. Aztán újabb és újabb mesék születtek bennem. Meggyőződéssel mondhatom, hogy az írás a legjobb barátom, az örök szerelmem és a megmentőm is. Sokszor, nagyon sokszor kihúzott már a szakadékból. Valóságos lelki gyönyör – ahogyan azt Spirit Bliss kolléganőm fantázianevében gyönyörűen megfogalmazta – drága Adri, én sem tudnám szebben mondani, ott a pont!”
Az uploaded magazinnak adott interjújából pedig az alábbi részletet emelném ki:
„A szeretetteljes család fontossága az, ami minden történetemben jelentős szerepet kap. Emellett az, hogy legyünk bármilyen picikék és elveszettek, válhatunk naggyá és sikeressé.”

Bár részleteket, idézeteket olvastam a szerző előző könyveiből, magukat a regényeket nem sikerült még elolvasni. Tehát mondhatom azt, hogy Szurovecz Kittitől számomra ez az első könyv, amit olvasok. Persze a cikkeivel sűrűn összefutottam régebben, de egy regény azért teljesen más szerintem.
Amikor először olvastam a könyvről (a kiadó beharangozójában), arra gondoltam, hogy a bemutató szöveg alapján érdekesnek tűnik, ráadásul gyönyörű a borítója. Aztán elolvastam az uploaded magazinbeli interjút, s a fentebb kiemelt idézet megerősített abban, hogy bizony érdemes odafigyelni a szerző munkásságára.

Adott egy fiatal, huszonnyolc éves nő, aki látszólag tökéletes életét éli a férjével és a kislányukkal, ám a látszat csal, hiszen nem boldog. Hiába van szerető férje és csodálatos kislánya, úgy érzi, hiányzik valami az életéből. Férjével a kapcsolata már átment barátságba, nincs meg a kezdeti szikra. Arlene alárendelte magát a család egységének, bármit megtesz a férje és a gyermeke kedvéért, azonban a saját érzéseit, kívánságait háttérbe szorítja. Egy idő után úgy érzi, csak statiszta a saját életében, s ebből a helyzetből egy kiút marad, elválni férjétől, és kislányával Cleveland-ből Franklinbe költözni, s ott riporteri állást vállalni, új életet kezdeni.
Az újrakezdésen kívül meg kell birkóznia azzal is, hogy lánya csak ideiglenesnek gondolja a helyzetet, és visszavárja édesapját. Belép az életükbe Hayden, aki felforgatja Arlene addigi világát, s egy teljesen újfajta kapcsolat veszi kezdetét. Már a megismerkedésükkor érezhető volt, hogy valami nem stimmel a férfival, majd ahogy haladt előre a történet, annál inkább tudatosul az olvasóban, hogy itt bizony nem kis gond van. Amikor néhány hét együtt járás után bemutatja Hayden Arlene-t és Lauren-t a családjának, egy véletlenül elejtett mondat után borul a bili, Hayden dührohamot kap, elviharzik, Arlene és Lauren pedig lelkileg összetörten távozik. Clarice felfedi Hayden „kis” titkát Arlene előtt, aki alig akarja elhinni, hogy ez a helyzet. Utánajár a Borderline személyiségzavarnak, kideríti, hogy akik ezzel küzdenek, szélsőségesek és kiszámíthatatlanok, a viselkedésüktől pedig leginkább a környezetük szenved, de ők maguk is szenvednek a kialakult helyzettől. Évekig tartó pszichoterápiás kezeléssel javítható ugyan, de csak nagyon nehezen.
„Nincs valós énképük, nincs hosszú távú céljuk, idegen tőlük a kitartás, hacsak nem épp aktuális mániájukról van szó – ez azért veszélyes, mert az érdeklődés tárgya többnyire egy másik személy, a legtöbb esetben szerelmük. Kirobbanó jókedvük képes percek alatt mély depresszióba fordulni.”
A történetben valós képet kaphatunk a borderline személyiségzavarral küzdő emberektől. Harcolnak a világgal, harcolnak önmagukkal. Szükségük van segítségre, ám azt nem szabad elfelejteni, hogy a hozzátartozó személyt felemésztheti ez a küzdelem.
Hayden karaktere igazi esettanulmány lehetne. Miként változik percről percre egy borderline-os személy viselkedése. Míg ő valamelyest kivirul Arlene mellett, addig a nő sorvadni kezd a kapcsolatban. Szereti a férfit, ezért sem akarja cserbenhagyni. Függőség alakul ki közöttük, és sokáig nem látod a kiutat ebből. Minden túl gyors, az olvasó csak kapkodja a fejét, hogy mennyi minden történik rövid időn belül a szereplőkkel. Mégis pont ez az, ami miatt érezzük, nem úgy haladnak a dolgok, ahogy kellene. 


Tetszett a történet felépítése és a mondanivalója. A karakterek kiforrottak voltak, és senki sem tökéletes. Na jó, Cole mások elmondása szerint az. 

Hihetetlen volt arról olvasni, hogy mennyi mindent képes az ember elviselni, és mikor mondja azt végleg, hogy Állj, ne tovább!  
Súlyos és elgondolkodtató olvasmány. Mennyire adhatjuk át magunkat egy érzésnek? Mennyit kell és lehet eltűrnünk egy párkapcsolatban? Mi számít segítségnek és mi az, ami már az őrültség határát súrolja? Mennyit adhatunk úgy magunkból, hogy azért megőrizzük az igazi énünket? Mit tegyünk, vagy ne tegyünk, ha súlyos lelki sérült az, akit szeretünk? Biztos, hogy meg kell várnunk míg a lelki terror átmegy fizikaiba? Rengeteg kérdés felvetődött bennem olvasás közben, mindig visszakérdeztem, hogy vajon én mit tennék ebben a helyzetben? Létezik annyira elemésztő fizikai vonzalom, ami a józan észt felülírja?

A szereplők közül abszolút Lauren volt a kedvencem. A kislány gyermeki, tiszta lelke, gondolkodásmódja, viselkedése balzsam volt az ember lelkére, egy ilyen komoly téma kivesézése közben.

Ez volt az első könyvem a szerzőtől, de biztos, hogy nem az utolsó. Szeretem az olyan könyveket, amiknek van mondanivalója, ráadásul a kivitelezése is nagyszerű.

Pontozás: 10/10


Blogszülinap

Sziasztok!

2016. november 20. Öt éves a blog. Hihetetlen, hogy eltelt újra egy év. Ráadásul milyen gyorsan. Legalábbis ezen a téren.
Bár... erre az évre azt mondom, hogy 2016 nyugodtan eltelhet, hátha 2017 több jót hoz. 
A blog ötödik születésnapját úgy döntöttem, veletek ünnepelem. 
Ez mit is jelent? Természetesen azt, hogy könyvet fogok sorsolni. 
Melyiket? Samantha Shannon: Csontszüret című regényét. 
Miért pont ezt? A napokban sűrűn nézegettem a polcaimat és mindig ezen akadt meg a szemem. Lehet azért, mert nagyon szeretem a történetet, vagy ez egy jel, hogy "terjesszem az igét". :D Amúgy mindenkit megnyugtatok, teljesen új könyvről van szó, a saját példányomtól semmiképp nem válnék meg, sőt... már nagyon várom, hogy jövőre megjelenjen a következő rész (márciusra várható elvileg külföldön). Igen, sorozat, mindenki ennek tudatában játsszon, bár remélem ez nem riaszt el senkit. Magyarországon (és egyelőre külföldön is) eddig két rész jelent meg, ez az első, tehát ha tetszik (és miért ne tetszene?), akkor lehet bevadászni a második kötetet hozzá. :)

Mit kell tenni azért, hogy bekerülj a sorsolásra várók közé?
Küldj nekem egy e-mailt az alábbi címre: ariadne0603@gmail.com vagy ariadne87@citromail.hu "BLOGSZÜLINAP" megnevezéssel. Ne felejts el köszönni, mert erre háklis vagyok. Ebben az üzenetben írd meg, hogy: Ha megírhatnád életed regényét, miről szólna? 
Mindenkinek válaszolok az üzenetére, úgyhogy ha nem érkezik válasz 24 órán belül, akkor érdemes elküldeni újra. 

A nyereményt most is csak Magyarországon tudom postázni, tehát mindenki ennek tudatában jelentkezzen. Külföldön élőknél megoldás: ha van Magyarországon ismerős, kérdezz rá, hogy hozzá postázható-e a csomag, aztán majd ő átadja neked. :) 
+
A küldeményt DPD futárral fogom küldeni, úgyhogy a nyertestől (csak a nyertestől) a postázási adatok mellé kérni fogok egy telefonszámot is. 

A játékra jelentkezni lehet: november 30. Éjfélig. 
Sorsolás várható időpontja 2016. december 1.
Jó játékot, szép napot mindenkinek! 

Ariadne

2016. november 13., vasárnap

Paulo Coelho: A kém

Fülszöveg: „Egy ​​megrontott kislányból lett nagyon kemény nő története A kém. Mata Hari képtelen volt elviselni a női rabság láncait, a rá kiosztott alárendelt társadalmi szerepet. Felismerte a kitörés lehetőségeit, kilépett a sorból, és azt mondta: Nem! Olyan életszabályokat alkotott önmaga számára, amelyek mindenkinél erősebbé és szabadabbá tették. Mata Hari illúziómentes világában a vonzalom: valuta, a szex: eszköz, a szerelem: tiltott dolog. Azt hitte, okosabb mindenkinél. És az is volt, amíg betartotta saját törvényeit. Azonban abban az első pillanatban, amikor engedett a mindent elsöprő szerelem csábításának – bukása elkerülhetetlenné vált.
Paulo Coelho egyes szám első személyben építi fel Mata Hari történetét. A táncosnő az embertelen párizsi Saint-Lazare börtönből írt leveleket ügyvédjének, ahol az első világháborúban folytatott kémkedés vádjával tartották fogva. A leveleket testamentumnak szánta. Általuk üzent a lányának, akit nem láthatott felnőni; meg akarta értetni egyetlen örökösével, miért is választott ennyire kirívó, kalandokkal teli életet.”


Megjelent 2016. október 3-án az Athenaeum kiadó gondozásában.
Fordította: Nagy Viktória
ISBN 978-963-293-467-9
Oldalszám: 192
Kötés: keménytábla védőborítóval
Ára: 3490 Ft

A szerző a twitter oldalán megmutatta, hogy októberben hányféleképpen jelent meg ez a kötet.


A szerzőről:
Paulo Coelho 19497. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.
Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz
Könyvei több mint 200 országban 80 nyelven jelentek meg, és 150 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 23 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Veronika meg akar halni (2001), 
Az alkimista (2002), 
Az ördög és Prym kisasszony (2002), 
A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 
Tizenegy perc (2004), 
Az alkimista - Díszkiadás (2004),
A Zahir (2005), 
A zarándoklat (2005), 
Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 
A portobellói boszorkány (2007), 
A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 
A zahir-Hangoskönyv (2007), 
Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 
A fény harcosának kézikönyve (2008), 
A győztes egyedül van (2009), 
Brida (2010), 
Alef (2011), 
Mint az áradó folyó (2012), 
Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 
Az accrai kézirat (2013),
Házasságtörés (2014).

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!
Ezt a könyvet két okból is szerettem volna elolvasni. Egyrészt, mert imádom a történelmi tényeken alapuló könyveket, Mata Hari élete pedig amúgy is érdekesnek tűnt, másrészt pedig az egyik kedves barátnőm kíváncsi a könyvre, s arra, hogy én hogyan véleményezem.

Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy ez a könyv, nem egy életrajzi regény, bár a könyvben leírt események valóságos tényeken alapulnak. 
Maga a szerző jegyezte meg a könyv 189. oldalán az alábbiakat:
„Noha a könyvben leírt események egytől egyig valóságos tényeken alapulnak, kénytelen voltam egyes párbeszédeket magam kitalálni, néhány jelenetet összevonni, egy-egy történés sorrendjét megváltoztatni, és kihagyni mindazt, amit nem tartottam fontosnak a történetmesélés szempontjából. Ez a könyv a legkevésbé sem kíván Margaretha Zelle életrajza szerepében tetszelegni.”
Aki úgy gondolja, hogy szeretné mélyebben beleásni magát Mata Hari életébe, annak a szerző a könyv végén ajánl olvasmányokat, illetve feltünteti, hogy ő milyen forrásokat használt fel a regényének keletkezése közben.

A regény egy prológussal indít, ezután három rész és egy epilógus kap teret, majd a szerző jegyzeteit olvashatjuk a könyv végén.

Amit legelőször megemlítenék, hogy rendkívül olvastatja magát a könyv. Bár a történet maga nem épp vidám, s nem is zárul happy end-del, amit a prológusból már tudhat az ember (na meg a történelem órákból, amikor Mata Hariról is szó esett), mégis könnyed hangvételű, stílusával vonzza az olvasót magához. Eddig Coelho könyveiből csak részleteket olvastam, illetve egyet teljes egészében, mégis ez az a kötet, ami teljesen magával ragadott. Nem tudom, hogy a szerző hű olvasói mennyire fogják az élmezőnybe helyezni ezt a kötetet, számomra jelenleg első helyen áll a stílusa miatt, és kedvet csinált ahhoz, hogy a többit is elolvassam.

Szerettem, hogy a történet egyes szám első személyben íródott, mert így végig olyan volt, mint ha Mata Hari gondolatain és emlékein cikáznék keresztül.
„Olyan nő vagyok, aki rossz korban született, és ezen már semmi nem változtat. Nem tudhatom, emlékszik-e majd rám az utókor, de ha így lesz, azt akarom, hogy ne áldozatot lásson bennem, hanem olyasvalakit, aki bátor lépéseket tett, és nem félt megfizetni a tettei árát.”
Bárki végiggondolja az életének mozzanatait, szerintem képtelenség pálcát törni a feje felett. Mit látott? Mit tapasztalt a külvilágtól? Megölték a kisfiát azért, mert a férje egy erőszakos, alkoholfüggő, hűtlen szemétláda volt, s rajta akartak bosszút állni ezzel. A kislánya volt minden öröme. Ennek ellenére úgy érezte, csak egyetlen lehetősége van, hogy kitörjön a pokoli környezetből, ha lányát hátrahagyva követi álmait és igazán szabaddá válik. Amikor beindult a művészkarrierje, és elegendő bevételre tett szert, elkezdett harcolni a lánya felügyeleti jogáért, amit elveszített. Egyetlen dolog vigasztalta, hogy bizonyos forrásból értesülést szerzett arról, hogy a kislánya kiragasztotta a képét az uzsonnás dobozára.
Rengeteg helyen járt. Befolyásos ismerősöket szerzett, bár ezek csak addig voltak jelen az életében, amíg nekik hasznuk volt belőle.

A könyv bővelkedik rejtett mondanivalókban. Az alábbi sorok nagyon tetszettek:
„Az elhatározásom: nem várhatom meg, amíg túlnőnek rajtam a gondjaim, és nem élhetek úgy, hogy többet szenvedek, mint amennyit el tudok viselni.”

A szerző beleszőtte Oscar Wide egyik meséjét is a történetbe, amiben a fiatal szerelmes diák és a csalogány van. Mata Hari a levelében elmesélte ezt a történetet, majd az alábbi sorokat írta:
„Ez volt az én életem is, én vagyok a csalogány, aki mindenét odaadta, és eközben meghalt.”
Rengeteg érzelem árad a lapok közül. Bár nem igazán értettem egyet Mata Hari életvitelével, megértettem azt, hogy mit miért tett. Egészen fiatal korától kezdve bántalmazták, megalázták. Egész életében csak az lebegett a szeme előtt, hogy szabad legyen, és ne kelljen újabb megaláztatásokat elszenvednie, illetve ha már kénytelen, akkor legyen valami haszna is. Élete utolsó percéig elszánt és bátor volt.


Mata Hari, polgári nevén Margaretha Zelle 1876. augusztus 7-én született Leeuwarden-ben. Családjának kalapüzlete volt, ám az 1800-as évek végén csődbe ment. Három fiútestvére volt. Szülei halála után az egyik nagybátyjánál lakott. Egy újsághirdetés útján ismerte meg férjét, aki húsz évvel volt idősebb nála. Két gyermekük született, de csak a lánya élte meg a felnőtt kort, fiát ugyanis megmérgezték, hogy bosszút álljanak a férjén, aki nem vetette meg az italt, és sűrűn alkalmazott testi fenyítést, s nem csak a családján belül.
 1905-ben indult be táncosnői karrierje. A lenge öltözetben előadott egzotikus táncok hamar népszerűvé tették a párizsi éjszakai életben. Mivel karrierje során több befolyásos politikussal és a gazdasági elit több tagjával is kapcsolatba került, a német titkosszolgálat kémként H21 fedőnév alatt alkalmazta. 1917-ben perbe fogták, a vádak szerint az ő lelkén szárad 50 ezer francia katona élete.
„Csak a halála után derült ki, hogy minden ellene felhozott kémvádért egy másik kémnő, Elsbeth Schragmüller, fedőnevén a Doktor kisasszony a felelős. 2001-ben a Mata Hari Alapítvány keresetben kérte a francia hatóságokat az 1917-es ügy felülvizsgálatára. A vizsgálat pár hónapnyi kutatás után megállapította, hogy Mata Hari ártatlan.” /forrás wikipedia/
1917. október 15-én Mata Hari kivégzése a francia Vincennes-erdőben
Pontozás: 10/9

Nagyon tetszett a borító és a történet is, de hiányoltam belőle a részleteket a családi életére visszamenőleg. Jó lett volna a lányához fűződő kapcsolatáról kicsit többet olvasni, elvégre a történetben úgy rendelkezett, hogy halála után a leveleit a lánya kapja meg. 

2016. november 10., csütörtök

Izolde Johannsen – Michael T. Marble: A birodalmi kalóz (A birodalom tengeri bástyái 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Az Admiral Graf Spee portyázása, pusztulása és az Altmark története

Fülszöveg: „Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…”

Megjelent az Underground kiadó gondozásában 2016-ban.
ISBN: 978-963-126-349-7
Oldalszám: 490

Először is szeretném megköszönni a szerzőknek, hogy lehetőséget adtak a történet elolvasására, s külön köszönet Izzie-nek, hogy mindig gondol rám, ha a könyveiről van szó.

A könyv második oldalán található írás nyugodtan vonatkoztatható erre a bejegyzésre is:
„A regényben és a borítón megjelenő önkényuralmi jelképek kizárólag az adott történelmi korszak tárgyszerű szemléltetésének a részei. Ezek ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, illetve a történelem eseményeiről szóló tájékoztatás céljából jelennek meg.”

A 3-4. oldalon található köszönetnyilvánításban megtalálhatóak azon személyeknek (pl. a „Kriegsmarine-csoport” tagjai), akik valamilyen módon hozzájárultak a regény létrejöttéhez.

Ez az a regény, aminél nehéz volt véleményezést írnom. Mégpedig azért, mert annyi információt, érdekességet olvastam a könyvvel kapcsolatban (nevezhetem előtanulmánynak is) még a történet elolvasása előtt, hogy simán tudnék nektek akár egy kisregényt is írni a szerzőkről, a háttértörténetről, a hajókról, a közegről, a környezetről, a rengeteg anyaggyűjtésről, amit végeztek a szerzők és segítőik ahhoz, hogy ez a regény hiteles és történelmileg hű legyen.  Ezeket az információkat ti is megtaláljátok az alábbi oldalakon (az általam közölt képek is innen származnak):
+
Interjúk Izole Johannsennel:

Még mielőtt kitérnék a történetre magára, leírom, hogy mit is szerettem benne. Alapos, informatív, nem szájbarágós, nem száraz, korhű, történelmi, pártatlan, emberi, szerethető, érdekes, magával ragadó, lendületes, célközönsége pedig szerintem kortól és nemtől függetlenül minden olyan személy, aki érdeklődik a második világháborús cselekmények és alapjáraton a történelem iránt.
Megvallom őszintén, bár én mindig is szerettem a történelmet, a világháborús eseményekkel kapcsolatos történelemórák felértek nálam egy foghúzással. A tanárnőnk nagyon jól tanított, mégis ez a téma túl száraz, személytelen és szájbarágós volt. Előítéletes voltam, s talán pont emiatt kerültem eddig az ilyen témájú könyveket. Bármi jöhetett történelmi könyvnél, csak ne a világháborúkról szóljon. Aztán Tímár Gábor könyvénél megtört a jég, szerelem volt első olvasásra, s úgy gondoltam, hogy ha az tetszett, miért ne adnék egy másik könyvnek is esélyt, ami ugyanazt a témát boncolgatja? Főleg, ha az egyik szerző Izolde Johannsen, akinek amúgy is szeretem a könyveit. Nem csalódtam. Újabb nagyszerű regény a történelmi regények műfajában, s tekintve, hogy ez egy sorozat első kötete, lesz még élményben bőven részem.  :)

Nagyon megszerettem a szereplőket, átéreztem a család utáni vágyakozásukat, a nép iránti elköteleződésüket, az összefogás magával ragadt.
„A német haditengerészet, a Kriegsmarine lobogója az immáron visszafoghatatlan kiáltozás közepette tehát felkúszott az árboccsúcsra, ahol büszkén nekifeszült a szélnek. Jelképes pillanat volt ez, hiszen nem sokkal ezután újra levonták, a rejtőzködés értelmében. Mégis, abban a feledhetetlen percben, többet jelentett számukra egyszerű, vászonból varrt lobogónál. Magát Németországot jelképezte, a hazát, az otthont, amiért mindenki gondolkodás nélkül az életét adná, ha eljön az idő.”
Kedvenc karaktereim Hans Langsdorff sorhajóparancsnok és Paul Ascher tüzérparancsnok. Sok személyt kedveltem a történetben (németeknél, angoloknál egyaránt), viszont voltak számomra eléggé ellenszenves emberek is, szerencsére azonban azt figyeltem meg, hogy irányukba Langsdorff parancsnok is hasonlóan érzett. Alapjában véve a Német birodalom politikai és hadászati törekvéseivel nem igazán értettem egyet (magával a háborúval sem…), viszont a katonatisztek tettei számomra érthetővé váltak. Annó minket arra tanítottak, hogy a németek kegyetlenkedéseit szenvedte meg a világ. Nos, Langsdorff sorhajóparancsnok szerintem minden volt, csak kegyetlen nem. Bár háborúban álltak, mégis ember maradt minden körülményben. Nem gyilkolt feleslegesen, a tengeri csaták alatt ugyan több hajót is elsüllyesztett az Admiral Graf Spee, a legénységet azonban mindig megóvta. Az ő célja az ellenség ellehetetlenítése volt, nem pedig az ész nélküli öldöklés. Az elsüllyesztett hajók parancsnokaival, tisztjeivel is jó ismeretséget, már-már barátságot alakított ki, tisztelte és becsülte az ellenfelet.

Egy kis érdekesség a két kedvenc szereplőmről.
Hans Langsdorff az Admiral Graf Spee páncéloshajó parancsnoka
Hans Langsdorff: A rendkívül művelt, - négy nyelven beszélő - kitűnő képességű sorhajókapitány, egyfajta hűvös távolságtartással szemlélte azt a történelmi korszakot melyben élt. Az eszméket soha nem vallotta magáénak, és tetteivel, gondolkodásával, a küldetés során hadifoglyaival szemben tanúsított magatartásával egyöntetűen a régi császári értékrendet követte és ezt a magatartást megkövetelte legénységétől is.
Paul Ascher, az Admiral Graf Spee páncéloshajó tüzérfőnöke
Paul Ascher: A vitorlázás szerelmese volt. A látszólag szerény szavak mögött azonban egy éles eszű, előmenetelére büszke, tehetséges és ambiciózus férfi bújt meg. Ascher fregattkapitány a hajó harmadik embere, a tüzérek vezetője. Előzékeny természete, finom humora és udvarias viselkedése egyaránt megbecsülést szerzett neki. Ám ez a nagy tiszteletnek örvendő fiatalember súlyos titkot cipelt magával, mely kihatással volt addigi életére és veszélyeztette jövőjét is.

Néhány idézet a könyvből:
„Már a Graf Spee fedélzetén Albert Brown kapitány érdekes és egyben szívfacsaró felfedezést tett megszeppent legénysége körében. Az impozáns, német hadihajó tele volt angol foglyokkal. Pottinger, Robison kapitány társaságában azonnal odasietett hozzá, kikérdezték, majd biztosították az aggódó Brownt, hogy a németek rendkívül udvariasak, és nekik semmiben nem kell szükséget szenvedniük.– Uraim ez mind szép és jó, de kérem, elárulnák, hol a hajójuk? – kérdezte az újonnan érkezett kapitány, miközben aggodalmasan nézte a sajátja körüli serénykedést. Pottinger és Robison egymásra néztek. Ezt meg hogyan mondják meg? Azonban a túl nagy csend beszédesebb; szavak nélkül érzékeltette a sajnálatos választ.”
Albert Brown a Huntsman nevű hajónak volt a parancsnoka. Ez volt a negyedik, amit elsüllyesztett Az Admiral Graf Spee. 

Huntsman
„Hazavágytak, családjuk és gyermekeik körébe. Az otthon maradottak hiánya még a legdurvább vésővel faragott szíveket is meglágyította.Hans Langsdorff ezek után visszasétált kabinjába, töltött magának egy pohár italt, rágyújtott egy szivarra, azzal íróasztala mögé telepedett. Elővette a fekete tárcát. Ránézett az asztalon álló fényképre, Ruth kedves, komoly, mosolytalan arcára, a karjában tartott kisded pufók karocskájára, aztán fájdalmas sóhaj kíséretében kinyitotta a tárcát. Elnézte Jochen boldog mosolyát és egy hajtásra kiitta az erős italt. Aztán tekintete rátévedt a kisebb fiú törékeny alakjára.– Sietek haza… súgta szeretettel, és óvatosan visszahajtotta az ébenfekete fedelet.”
„Dove egy jól szituált, karcsú, hátrafésült hajú férfit látott maga előtt, fehér kabátban, az Első Osztályú Vaskereszttel a mellkasán. Gondosan nyírt bajusz, valamint az alsó ajka alatti szakáll díszítette vékony vágású arcát. A váll-lapon jól látszott a rendfokozata, a Német Birodalmi Hadiflotta sorhajókapitányi rangjelzése. Kellemes, határozott jellem, rendkívül elegáns és mindezt természetes ösztönösséggel viselte, akár egy palástot. A barátságosan mosolygó férfi felkelt, előlépett az asztal mögül, főhajtással üdvözölte őt, majd nyugodt, határozott léptekkel odasétált hozzá. Dove megdöbbent a nem várt udvariasságon, és önkéntelenül sapkájához emelte kezét. A német parancsnok ekkor a jobbját nyújtotta felé. Az Africa Shell egykori kapitánya azonnal elfogadta a baráti kézfogást.– Jó estét, Dove kapitány! – mosolygott a német parancsnok, és kifogástalan angolsággal folytatta mondandóját. – Elnézését kell kérnem, amiért elsüllyesztettem a hajóját. Háborús időket élünk. Kérem, foglaljon helyet! Először akad némi papírmunkánk, de aztán ön és én megiszunk egy pohár italt. A nevem Hans Langsdorff.”
Africa Shell
„– Tudja, Dove kapitány, mindig megrázó látvány egy hajó elmerülése. Értelmetlen tett, amire időnként rákényszerülünk. Nekem sem okozott örömöt megtenni, higgye el.Az angol fogoly nem válaszolt, csak némán szívta a cigarettát. Hans Langsdorff csöndesen folytatta:– Az országaink hadban állnak egymással, és én mindent megteszek a hazámért. Ez az egyszerű tény a filozófiám is lehetne. Egyvalamivel azonban nem értek egyet. A civil lakosság szenvedéseivel.Dove bólogatott, aztán nagy lapátkezével komótosan elnyomta a végigszívott cigarettát.– Ezzel én is így vagyok. Nők és gyermekek… nekik nem lenne szabad szenvedniük. Nekem ez az első háborús élményem, miközben katonák százaira vár hasonló küzdelem a szárazföldön, elképzelhetetlen körülmények között.
Megvakargatta állát. Langsdorff előredőlt, úgy beszélt hozzá:– A hajóm a fegyverem. Önök becsmérlően úgy nevezik: zsebcsatahajó. A Graf Spee azonban több annál. Nagyon gyors, kitűnő fegyverzettel, ami akár tengeri, akár légitámadással szemben egyaránt felveszi a versenyt. Amit nem tud legyőzni, az elől kitér, ez a mottója. Mindösszesen három hajó van, ami megszorongathatja az enyémet.”
Hogy mi a különbség a történelemkönyvekben olvasottak és ennek a regénynek a történései között? Míg a történelemkönyvek száraz „tényeket” közöltek, eseményeket írtak le, s a háború végkimenetelét, ez a regény megmutatja az egésznek az emberi arcát. A német tiszteket, akik távol a családjuktól, harcban állnak, s bár néha nagyon nem értenek egyet az irányelvekkel, a parancsokat teljesíteni kell.

Langsdorff sorhajókapitány és emberei rengeteg nagyszerű manővert hajtottak végre a Graf Spee-vel, s mindezt úgy, hogy emberáldozatot ne követeljen. Ám saját berkekben akadtak veszteségek. Amikor az Exeter eltalálta a Graf Spee-t, harminchat halott lett, köztük egy tizenhét éves fiatal matróz, Matthias Pütz. Tervei voltak, álmai. Főiskolára akart menni, tisztté akart válni. Ascher tüzérparancsnok tanította, segítette, amiben tudta, ám a fiatalember álmai vele együtt elvesztek.
„A fiú szeme lecsukódott, testén finom remegés futott át. Parancsnoka a falat bámulta kitartó igyekezettel, amíg karjában utolsót nem rebbent a haldokló, és az ölelésébe süppedt, elnehezült test elárulta számára, hogy Matthias Pütz, az Admiral Graf Spee mindösszesen tizenhét éves matróza számára az életért folytatott hősies küzdelem véget ért.”
„Matthias félrehajtott fejjel feküdt, szorosan lehunyt szemmel, csapzott, szőke haja a homlokára tapadt. A tüzérfőnök megrendülten állt fölötte.– Nem vigyáztam rád eléggé – suttogta tétován, miközben ujjai közt morzsolgatta a láncot. Megsimogatta a halott gyermek sápadt arcát. Az özvegy édesanyára gondolt, aki levelében rábízta egyetlen fiát. A félszeg, kamaszkorból alig kinőtt fiú a hajón töltött hónapok során megerősödött, önbizalomra tett szert és elindult egy olyan úton, mely fényes jövőt jósolt számára. De ez a jövő december 13-án hajnalban örökre eltűnt. Paul Ascher nem szégyellte könnyeit. Megtehette, hogy elérzékenyül itt, a néma, szomorú teremben, a kinyújtóztatott holtak társaságában.– Kis kapitányom…Nemcsak a fiút és a kinti részben fekvő holtakat siratta, hanem az illúziót is arról, hogy hazatérhetnek. Az eltelt nem egészen másfél óra gyötrelmesen idegenné varázsolta világukat. A jövő, csakúgy mint a sebzetten menekülő hajó, ködbe veszett. Egyikük sem tudhatta mikor, milyen módon bukkannak elő a sűrű, fojtogató masszából. Saját álmait, vágyait és lehetőségeit is elsiratta, és az elesett kis matróz személyében egyúttal imádott családjától is búcsút vett. Felkarolta a magatehetetlenül fekvő testet, beletemette arcát mozdulatlan mellkasába, ahol csak a csend felelt jajongó zokogására.”
Egyszer egy idős bácsi azt mondta, hogy a háborúnak csak vesztesei vannak. Igaza volt. A második világháború az emberiség egyik legnagyobb és legtöbb halálos áldozattal járó harca volt.
Amikor a kapitány és a tiszti kar összeült, s számba vették a veszteségeket, úgy éreztem kicsit félre kell tennem a könyvet. Amint a halálos áldozatok névsorára néztem, elsírtam magam. Többségük még nem volt 18 éves. Előttük állt az élet, amit elvettek tőlük. Nem csak az ellenség… a saját kormányuk is. A kapzsiság, a hatalmi játszmák, amit mindig a kisemberek vívnak meg azért, hogy valakinek jobb legyen. Öldöklés „egy jobb világért”, egy „nagyobb jó” érdekében. Pff. Ezt sosem fogom megérteni. A könyv háromnegyedénél eszembe jutott, hogy azt kívántam még olvasás előtt, legyen rám nagy hatással a történet. Nos, kedves olvasó, aki most a bejegyzésemet olvasod, egy jó tanács: Vigyázz, hogy mit kívánsz! Elég erőteljesen megmerültem az érzelmek tengerében. Olvasás közben mindvégig az a szó lebegett a szemem előtt neon betűkkel, hogy veszteség. Az Admiral Graf Spee és legénysége hihetetlen és megrázó kalandjairól olvashattam. Szó volt becsületről, bátorságról, hazafiasságról, emberségről, veszteségekről, családról, származásról, szeretetről, barátságról, s megannyi másról, amitől a könyv nem csak egy száraz tényeket közlő történelmi regény, hanem érzelmek hullámainak meglovagolása. A résztvevők maguk is elismerték, bár nem értenek egyet a vezetőség döntéseivel, céljaik megvalósításával, ők teljesítik a parancsot, mert első a kötelesség, mindenek felett.
Megrázó, de tanulságos olvasmány.

Nézzétek el nekem, hogy ennyi részletet idézek a könyvből, általában kevésbé spoileresen szoktam írni, de úgy érzem, ha ezeket is elolvassátok, megértitek, hogy miért ajánlom mindenkinek ezt a könyvet. Azt hiszem az a mondás sem véletlen, hogy „minden csak nézőpont kérdése”.

S álljon itt egy nagyszerű parancsnokról szóló megemlékezés záróvégként:
„Itt állunk Hans Langsdorff sorhajókapitány, az Admiral Graf Spee parancsnokának temetésén. Az én tisztem elmondani milyen ember volt a parancsnokunk. Olyan páratlan egyéniség, mely egyszerre övezte magában a tiszteletet és a nyugodt erőt. Ez a tekintély nem tanulható. Ez belülről fakad, nem lehet kierőszakolni, mert ez annak a sajátja, akiből sugárzik. Független az ember külső megjelenésétől, hatalmától, hangerejétől. Ez a szívben és az egyéniségben lakozik. Aki csak ismerte, tisztelte. Olyan derű és nyugalom vette körül, mely kevesek sajátja. A közelében mindenki egyaránt biztonságban érezhette magát. Minden ember felé egyformán segítőkészen fordult. Igazságosság, talán ez a megfelelő szó, ha cselekedeteit, tetteit szemlélem. Nagy szakmai tudás jellemezte, melyet szívesen átadott, de azt soha nem erőszakkal tette, hanem észrevétlen, finom pedagógiai tapasztalattal. Szavai, tettei mögött bölcsesség és szigor bújt meg, ezért volt hiteles minden, amit tett, gondolt vagy érzett. A mi veszteségünk azonban eltörpül a gyászoló család pótolhatatlan vesztesége mellett. Tisztelt egybegyűltek! Fájó szívvel osztom meg önökkel parancsnokunk azon gondolatait, melyeket az elmúlással kapcsolatban nekem elmondott. Nem hittem, hogy ily közel az óra, amikor tőle kell búcsút vennem. Azt mondta: „Nincs hatalmunk arra, hogy kitérjünk, hogy Isten döntése elől félreálljunk. Nem kapunk haladékot, nem egyezkedhetünk. Emberi életút ez.”Én most búcsúzóul azt mondom: A nagy emberi teljesítmények tiszteletet és megbecsülést érdemelnek. Ő életcélul tűzte ki a közösség, a haza és a hajó szolgálatát. Mi, akik itt állunk temetésén, az életünket köszönhetjük neki. Az utókor szigorú ítész és nekem nem tisztem a későbbi korok véleményét felülbírálni, de ez a közösség és a szerető család megőrzi ennek a makulátlan jellemű embernek az emlékét.Példaképünkké vált, akihez mindenkor igazodni lehet. Az ő emberi nagysága, teljesítménye a mi gazdagságunk. Élete példa előttünk, senki máshoz nem fogható személyisége legenda...”
Pontozás: 10/10