Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Louisa Clark elégedett az életével: szereti a csendes kisvárost, ahol születése óta, immár huszonhat éve él, a munkáját a városka egyik kávézójában. Szereti a családját, a mindig hangos, zsúfolt házat, ahol apjával, anyjával, az Alzheimer-kóros nagyapával, a család eszének tartott nővérével és annak ötéves kisfiával él. És talán még Patricket is, a barátját, akivel már hét éve vannak együtt. Egy napon azonban Lou szépen berendezett kis világában minden a feje tetejére áll: a kávézó váratlanul bezár, és Lou, hogy anyagilag továbbra is támogathassa a családját, egy harmincöt éves férfi gondozója lesz, aki – miután egy motorbalesetben teljesen lebénult – depressziósan és mogorván egy kerekes székben tölti napjait… 

Will Traynor gyűlöli az életét: hogy is ne gyűlölné, amikor egyetlen nap alatt mindent elveszített? A menő állása Londonban, az álomszép barátnője, a barátai, az egzotikus nyaralások – mindez már a múlté. A jelen pedig nem is lehetne rosszabb: nem elég, hogy önállóságától és méltóságától megfosztva vissza kellett térnie a szülővárosába, ebbe az álmos és unalmas városkába, a szülei birtokára, most még egy új gondozót is felvettek mellé, anélkül hogy kikérték volna a véleményét. Az új lány elviselhetetlenül cserfes, idegesítően optimista és borzalmasan felszínes… 
Lou-nál és Willnél különbözőbb két embert keresve se találhatnánk. Vajon képesek lesznek-e elviselni egymást, és -pusztán a másik kedvéért- újraértékelni mindazt, amit eddig gondoltak a világról?

„Igazán gyönyörű könyv. Nevettünk, mosolyogtunk és sírtunk, mint a kisgyerekek – egyszerűen muszáj elolvasni!” (Closer)

„Varázslatos és szívszorító. Olvasás közben vízálló szempillaspirál használata ajánlott.” (Marie Clarie)”

Kiadta: Cartaphilus kiadó 2012-ben.

Fordításul szolgáló mű: Jojo Moyes: Me Before You

Fordította: Lányi Judit

Oldalszám: 488

ISBN: 978-963-266-278-7

Ezzel a könyvvel már szemezgetek egy ideje, s olvasatlanul is feltettem a kívánságlistámra, mert a fülszöveg alapján úgy éreztem, nekem ez kell! Most, hogy elolvastam, az a véleményem, hogy nem is fog arról a listáról lekerülni, míg fel nem hajtok egy saját példányt belőle. Ennél a regénynél határozottan értem, hogy a tetszési százaléka miért 96%. Még akkor is, ha nem ilyen véget kívántam, és rengeteget sírtam a könyv végén.

Rengeteg jó értékelést olvastam róla, köztük olyanoktól is, akiknek nagyon adok a véleményére, mert hasonló ízlésvilággal rendelkezünk, s talán ezért volt egy bizonyos drukk bennem, mert nem akartam csalódni. Nagy elvárásokkal érkeztem, s végül nem csalódtam, mert minőséget kaptam, még ha a végkifejlet nem is nekem kedvezett.

Első, amit megemlítenék ezzel a regénnyel kapcsolatban, hogy igen összetett karakterekkel rendelkezik, a cselekmény pedig folyamatos. Egy prológussal indít, amelyben az író elmeséli, mi történt Will Traynorral, majd szépen bemutatja Louisa karakterét. A megismerkedésük, a kezdeti elutasítás, ellenállás, vívódás, mind-mind átragad az olvasóra. Nagyon jól bemutatja az író, hogy a bizalmat bizony fel kell építeni, kemény munka és rengeteg türelem árán.

Ha jellemezni kellene, akkor azt mondanám, hogy szívszorító, súlyos olvasmány. Voltak benne kacagtató jelenetek, olyanok, amik egyszerűen csak mosolyt csaltak az ember arcára, annyira aranyosak. Viszont egész végig körüllengte az a feszült, szorongással és félelemmel teli szomorúság, ami az olvasót keményen kifacsarja.

Feszegeti az öngyilkosság témáját, mi a helyes és a helytelen. Van-e jogunk elítélni valakit, ha nem éltük át, azt, amit ő?

Én, mint „külsős”, először iszonyatosan haragudtam Will-re, hogy fel akarja adni. Végül átgondoltam, mérlegeltem, megértettem. Ettől függetlenül ugyanúgy dühös és keserű voltam a könyv utolsó szakaszánál. Annyira akartam, hogy valami csoda folytán ne így érjen véget. Az utolsó oldalakat már sírva olvastam. Elkeseredett és végtelenül szomorú voltam. Egyszerre csak úgy éreztem magam, mint ha én lennék Lou, s én veszítettem volna el Willt. 

Dráma a javából. Elgondolkodtató, szomorú, fájdalmas, ugyanakkor néhol vidám és szép.

Pontozás: 10/10 

Sara Crowe: Campari reggelire

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.

Fülszöveg: „Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordításul szolgáló mű: Campari for Breakfast

Fordította: Beke Zsolt

ISBN: 978-963-293-454-9

Oldalszám: 328

A könyv, az alábbi sorokkal indít:

„A füveskönyv

A Füveskönyv nemcsak kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.

Lényegében egy könyv valakinek az életéről.

Giovanni Rucellai, egy, a régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”

Tetszett, hogy a történet több szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.

Sue egy átlagos nyolcvanas évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak próbálgatja a szárnyait az írás terén.

A könyv elején megzavarodtam kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t veszítette el, és mennyire hiányzik neki.  Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a másikba estem.

Sue Bowl-ról elég sok információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban. A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.

Joe a kedves és segítőkész, míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül, hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám. Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az Icaruson sem. :)

Joe szimpatikus karakter. Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a történet legutolsó betűjéig.

Igazság szerint Icarus karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(

Coral néni gyakorlatias, hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.

Delia, a lakótárs és egyben Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.

A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe. 

A történet szövevényes volt, és rengeteg információt elraktározott.

Ami nem igazán tetszett, az a névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda, hogy az elején azt hittem, amit.

A könyvben a kedvenc részeim többnyire az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor máskor.  

A legkedvesebb és legmeghatóbb pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben Coral néni élete.

A történet humoros volt, megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot, amit magával vonzott mindvégig.

Bár humorral volt fűszerezve, a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás, tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv hangulata, nem láttam és nem hallottam.

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Ken Follett - Papírpénz

Moly.hu ismertető: "Tim Fitzpetersonra, a brit kormány energiaügyi miniszterhelyettesére ráuszítanak egy kis prostituáltat, majd megzsarolják: ha nem árulja el, ki kapja meg a Shield olajmező feltárási engedélyét, kiteregetik a sajtónak, hogy csalja a feleségét. Kik zsarolják meg? Tony Cox, a hajdan kisstílű, ma már inkább feltörekvő vagány, a kis prostituált futtatója, egy jól menő klubhálózat tulajdonosa – és Felix Laski, a kétes hírű, ám nagymenő, dúsgazdag bankár, tőzsdespekuláns, aki meg akarja venni a Hamilton Konszernt, amelyik majd elnyeri az olajfúrási engedélyt. E látszólag egymástól teljesen független eseményekről informátorok és fülesek útján rendre értesül az Evening Post szerkesztősége. Mivel az összefüggésekre csak fokozatosan derül fény, egyetlen ifjú riporter, Kevin Hart kapiskálja csak, hogy óriási disznóság készül…"

Megrendeltem magamnak egy antikváriumból Linda Howard Mr Tökéletes című könyvét, és 3 másik könyvet kaptam mellé ajándékba. Ez volt az egyik. Csodálatos meglepetés volt, és nagyon örültem, hogy az antikvárium ilyen téren  is meglepetést tudott nekem okozni. Már az is maga volt a csoda, hogy megtaláltam az általam hőn áhított könyvet, még mellé kaptam három másik könyvet is. Mind fantasztikus állapotban. 

Nagy valószínűséggel külföldön rosszul járnék. És hogy ezt miért mondom? Mert amikor egy általam már régen ismert könyvesboltban az idős bácsi aki a tulajdonos volt, kezében tartotta egy szívemnek kedves Egyiptomos könyvet, megkérdeztem tőle, hogy az a bizonyos  könyv mennyibe kerül, visszakérdezett hogy neked mennyit ér? Én mosolyogva ránéztem, azt hittem viccel. De tényleg kíváncsi volt a válaszomra. Én halkan de mégis erőteljesen azt mondtam, hogy számomra a könyvek felbecsülhetetlenek. Ekkor láttam először meg az öreg szemében a csillogást, és azóta is szívesen látott vendég vagyok nála. Azt hiszem nem kell mondanom, hogy az a könyv az enyém lett, és azóta is felbecsülhetetlen a könyvespolcom hasonló darabjai között. Külföldön viszont... egyik barátom úgy fogalmazott (igen Zoli rólad van szó), hogy az utolsó fehérneműmet is könyvre áldoznám. :) Erre volt a válaszom, hogy nekem valószínűleg megérné akkor is :) Nem cigarettázom, nem iszom alkoholt, és nem élek drogokkal. Helyette viszont könyvfüggő vagyok :D 

Na de visszatérve a Papírpénzre, mint olvasmányra! Izgalmas, cselekményei fordulatosak, hasonlóan magával ragadó mint a többi Folett könyv, viszont a politikai szál valahogy nem igazán tetszett. Talán azért mert gyűlölöm hogy sokszor még a csapból is a politika folyik. Az egész történet 24 óra leforgása alatt zajlik, és több szálon futnak a cselekmények. Bár nem túl rózsás a befejezés, és eléggé gyorsan befejeztem a könyvet, úgy gondolom, elgondolkodtató, és élvezhető olvasmány. Volt olyan kérdésem, ami válasz nélkül maradt, de lehet jobb is így. Gondolkodásra készteti az olvasót! Mindvégig fenntartja az érdeklődésünket, és szórakoztat, kikapcsol. 

Pontozás: 10/7

Jay Asher - Tizenhárom okom volt

Elgondolkodtató, megrázó, felkavaró, döbbenetes könyv. Volt aki rendhagyó könyvnek nevezte, bár egy csepp rendet sem hagy az emberben. Az egyik legjobb barátom ajánlotta nekem (köszönöm), mert tudta, hogy értékelem a jól megírt történeteket, és nem csak azok után a könyvek után kapok, amelyek Happy End-re végződnek. Nos... ez sem arra végződik. A könyvet az író egyik barátjának öngyilkossági kísérlete ihlette. Nem könnyű olvasmány.

Nem a szövege nehéz, hanem megélni az érzelmeket amit kivált.

A könyv bemutató szövege:  

"Clay Jensen semmit sem akart tudni Hannah Baker kazettáiról. Hannah meghalt - gondolta -, magával kellett volna vinnie a titkát. Aztán Hannah hangja közölte Clay-jel, hogy az ö neve is elhangzik a kazettákon és az is, hogy Clay valamilyen módon felelős a haláláért. Aztán Clay egész éjszaka a kazettákat hallgatta. Hannah szavai nyomán bejárta a városkájukat... és amire fényt derített, az örökre megváltoztatta az életét."

Hannah öngyilkos lett. Mindegyik kazetta 1-1 emberhez szól. Olyan emberekhez, akik az öngyilkosság felé vezették. Aki megkapja a csomagot, 2 feladata van. Végig kell hallgatni a kazettákat, majd tovább kell adnia a listán utána következőnek. 13-an vannak. 13 oka volt. De mik voltak azok? Olvasd el a könyvet és meglátod.. Az első kiváltó ok egy pletyka, amit róla terjesztenek. Most lehet, hogy sokan nevetnek ezen...de nem tudhatja senki, hogy egy-egy kimondott szó vagy tett, milyen következményekkel jár.

Amire a történet leginkább felhívja a figyelmet az az, hogy mennyire figyelmen kívül tudjuk hagyni, hogy cselekedeteink milyen hatással tudnak lenni másokra.

Az író egy bizonyos mondanivalót sugall az embereknek. És hogy mi ez? Jay Asher saját szavaival mondta el: „Alapvetően az, hogy bár Hannah beismeri, egyedül ő döntött úgy, hogy elveszi az életét, az is fontos, hogy tudatában legyünk, hogy viselkedünk másokkal. Bár úgy tűnhet, az illető egy vállvonással elintéz egy odavetett megjegyzést, vagy nem lehet megbántani egy pletykával, lehetetlen mindenről tudni, ami végbemegy az ember életében, és arról, hogy mivel járulunk hozzá a fájdalmához. Valóban hatással vagyunk mások életére, ez tagadhatatlan. A kedvenc idézetem egy lánytól származik, aki azt mondta, a könyvem hatására „csodálatos” akar lenni. Milyen remek is ez!”

A könyv és a mondanivalója egyaránt remek. Több ilyen könyvnek kellene születnie, és sok emberhez kellene eljutnia a mondanivalója. Sokan aggódnak, hogy tinik olvashatják e. Egyértelműen IGEN. Nagyon is ajánlott lenne.

Pontozás: 10/10.