Ana könyvajánlói - Durian Sukegawa: Édes palacsinta

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Sentaro élete kudarc minden téren: priusza van, sokat iszik és puszta emlék, hogy valaha író akart lenni. Az idő múlását már csak a cseresznyefa virágzás jelzi. Egy kis cukrászdában dolgozik, ahol dorajakit árul, egy édes vörösbab krémmel töltött palacsintát.

De aztán minden megváltozik.

Megjelenik az életében Tokue, egy idős asszony, akinek az ízületi gyulladástól eltorzultak az ujjai, és akinek zavaros a múltja. Tokue csinálja a legjobb édes vörösbab krémet, amit Sentaro életében kóstolt, és az asszony kezdi megtanítani a mesterségére, ám miközben elmélyül a barátságuk, elkerülhetetlenül nehezedik rájuk a társadalmi elvárások nyomása, és Tokue sötét titka is napvilágra kerül.

Az Édes palacsinta megindító regény a múlt terhéről és a barátság feloldozó erejéről. Durian Sukegawa gyönyörű regénye világszerte rabul ejti az olvasók szívét.”

Kiadó: Művelt Nép

Kiadás éve: 2023

Fordította: Kiss Marcell

Oldalszám: 189

ISBN: 9786156022653

Egy kicsit megtévesztő a bájos borító. Mély témákat érint: igazságtalanság, megbélyegzés, kirekesztés, túlélés, barátság, összefogás. Szóval amilyen kis terjedelmű könyv, annál több dolgot sűrített bele a szerző. A regény karakterei egyszerű emberek, akik a múltjuk terheit hordozzák. Ez egy érdekes japán történet, ami tele van sajátosan japán vonásokkal. Szívszorító, mégis reményteljes emberi történet. A szerző szépen írt a cseresznyefa-virágzásról, és az ételekről. A karakterek bemutatása viszont lehetett volna egy kicsit részletesebb.

Szentaró palacsintákat sütött egy dorajaki nevű édességhez. Az üzlet ablakára ragasztott álláshirdetés felkeltette egy idős nő figyelmét. A férfi kételkedett abban, hogy a hetvenhat éves nő, Josii Tokue bírná a nehéz fizikai munkát, ezért kijelentette, hogy nem dolgozhat ott. Tokue arca és mozgása furcsán merev volt, az ujjai meggörbültek, egy betegség miatt, amit fiatalon kapott el.

Szentaró arról ábrándozott, hogy írni fog. Nem gondolta, hogy egy sütőlap előtt tölti majd az éveket. Magányos volt és sokat ivott.

Tokue elszántsága eredményes volt. Szentaró megegyezett vele. Keményen és ügyesen dolgoztak.

„Ha nem rendesen csinálja az ember, csak az idejét vesztegeti.”

Egyre több babpaszta készítésére volt szükség. Nehezen nyíltak meg egymásnak, viszont tudtak egymással beszélni, és kapcsolat alakult ki közöttük. Az asszony úgy bátorította Szentarót, mint a gyermekét. Tisztelettel és kíváncsisággal nézett rá, és benne is felkeltette a kíváncsiságot, a férfi elkezdett tanulni tőle, és odafigyelni a dolgokra. A biztatásnak köszönhetően megmutatkoztak a benne levő értékek, nagyobb feladatokra vállalkozott.

Szentarót többnyire felbosszantotta, amikor a gyerekek csoportosan megjelentek, Tokue viszont szeretett velük beszélgetni. A vevők is kedvelték az idős nőt. Egy iskolás lány többnyire egyedül érkezett az üzlethez. Vakana volt a beceneve. Nem sietett haza, inkább náluk időzött.

Amikor a főnökasszony megtudta, hogy egy idős, beteg asszony az üzletben dolgozik, utasította Szentarót, hogy rúgja ki. A férfi hiába mondta neki, hogy Tokue már régen meggyógyult, és együtt érték el, hogy az üzlet nyereséges legyen. A Hansen-kórral (lepra) kapcsolatos előítélet erősebb volt. Korábban szinte semmit sem tudtak erről a betegségről, és aki elkapta, azt törvényekkel különítették el. Tokue évtizedekkel a gyógyulása után is elszigetelve élt. Szentaró nem küldte el, nem bánt vele máshogy, úgy viselkedett, mint korábban. Ezek után történt az, hogy visszaesett a forgalom. Bár Tokue nem tudott a Szentaró és a főnökasszony közt zajló beszélgetésekről, úgy gondolta, hogy a múltja miatt történt, ezért felmondott. Hiába kapta meg negyven éve a diagnózist, hogy nem fertőz, nem számított. A lepra elleni törvény már nem volt hatályban, de úgy tűnt, hogy az emberek hozzáállása nem változott. Szentaró még többet ivott, mint korábban.

A Tensóenben (a szanatóriumban és múzeumban) tett látogatásukkor Tokue, Szentaró és Vakana beszélgetéseiből kiderült, hogy sok mindenen mentek keresztül. Az idős asszony mesélt a kirekesztettségről, és az életről a lezárt helyen. Nagyon elszigetelten éltek, mérhetetlen szenvedéssel és gyásszal.

Több, mint egy hónappal Tokue távozása után sem nőtt az üzlet forgalma. Szentaró kevesebbet ivott, és egyre jobb tölteléket készített. Tudatosan követte Tokue módszerét. Korábban csak az érdekelte, hogy visszafizesse az adósságát, de az öregasszonynak köszönhetően kötődni kezdett az üzlethez. Megváltozott. A saját elképzelései szerint akarta vinni az üzletet. De a főnökasszonynak más tervei voltak.

A könyv végén egy különös álom adott ötletet Szentarónak.

„A tapasztalatok összessége egy élet…”

Amikor Tokue meghalt, Szentaró és Vakana könnyes gyásza nagyon megható volt.

„Csak így élhetünk, mint a költők, mondta. Ha csak a valóságot nézzük, legszívesebben meghalnánk. Csak úgy győzhetjük le az akadályokat, hogy úgy élünk, mintha már felülemelkedtünk volna rajtuk.”

Azzal, ahogy Tokue próbált mindenből valami jót kihozni, ahogy végigment a napjain, valahogy megnyugtató és reménykeltő volt. Tudta, hogy a virágok, a fák, a napsütés, a szellő, az édességek… mind szebbé teszik a világot.

Elgondolkodtató történet, ami lassan bontakozott ki. Van eldolgozatlan szál. Nincs végkifejlete. Az író a képzeletünkre bízza a dolgot. Tipikus japán történet, aminek van egy sajátos hangulata. Nem volt könnyű olvasmány, lelkileg megterhelő, mégis kár lett volna kihagyni. Azoknak ajánlom ezt a könyvet, akik szeretik a lassan kibontakozó történeteket, szeretnek elmélkedni az életről, szeretik a szép gondolatokat.

Ana könyvajánlói - Jagiszava Szatosi: A Moriszaki Könyvesbolt

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A huszonéves Takako élete fenekestül felfordul, amikor csalódik a szerelmében, ráadásul a munkahelyén is felmond. Segítségére rég nem látott nagybátyja, Szatoru siet: felajánlja, hogy költözzön be a családjuk által működtetett antikvárium, a Moriszaki Könyvesbolt emeleti szobájába. Takako vonakodva ugyan, de elfogadja a meghívást, és átköltözik Tokió Dzsinbócsó negyedébe, az „antikvárium-csodaországba”, ahol egymást érik a könyvesboltok és a könyvkiadók.

Takako számára a környék kétszeresen is idegen, egyrészt azért, mert még soha nem járt arra, másrészt pedig azért, mert nem szokott olvasni. Lassanként mégis megszereti a városrészt, barátokat szerez, az olvasás pedig a szenvedélyévé válik. Amikor úgy érzi, az élete végre egyenesbe került, felbukkan egykori szerelme, Hideaki…

A Moriszaki Könyvesbolt üde és derűs japán regény, amelyből film is készült 2010-ben. Egy jelenet erejéig maga az író, Jagiszava is szerepel benne a Moriszaki Könyvesbolt egyik vásárlójaként.”

Kiadó: Athenaeum

Kiadás éve: 2023

Fordította: Nagy Anita

Oldalszám: 192

ISBN: 978 963 543 245 5

Jagiszava Szatosi (1977) a Tokió melletti Csiba tartományban született. A Moriszaki könyvesbolt című regénye 2008-ban elnyerte Tokió Csijoda kerületének irodalmi díját. Ebben a kerületben található a regényben szereplő Dzsinbócsó negyed, amely könyvesboltjairól és antikváriumairól híres. A szerző azóta több kisregényt publikált, köztük 2011-ben A Moriszaki Könyvesbolt folytatását.

Egyszerű és bájos a borítója. Öröm volt arról olvasni, hogy hogyan viszonyulnak az olvasáshoz, a könyvekhez. Az olvasás szeretete mellett, a könyvek gyógyító erejéről, a japán szokásokról, hagyományokról, és a mindennapi élet mozzanatairól, apró örömeiről szól. Úgy gondolom, hogy jól illeszkedik az ázsiai „gyógyító irodalom” vonulatába. Szép gondolatok, megnyugtató életbölcsességek vannak benne. Egyszerű a nyelvezete. Bemutatja a monoton hétköznapok szépségét, és az emberi kapcsolatok erejét. Lassú folyású, érzelmes regény. Tetszett, hogy a szereplők időnként beszéltek az érzéseikről, illetve ki is mutatták azokat. Viszont a történet szerkezete, kidolgozottsága hagyott egy kicsi hiányérzetet, bár így is szerethető.

A történet Tokió antikváriumoktól nyüzsgő negyedében játszódik. Két részből áll. Az első részben Takako, egy összetört szívű lány a nagybátyja könyvesboltjában, az olvasás segítségével talál újra magára. A második részben Takako nagybátyjának a felesége kerül a középpontba. Volt egy kis hézag és különbség a két rész között. Nem alkotott igazi egységet.

A történet első része Takako és Hideaki szakításával kezdődött. Szerintem Takako furán reagált a helyzetre. A szerelméről kiderült, hogy egy kétszínű, gerinctelen mocsok, és nem tudta hogyan kellene kezelnie a helyzetet?

Takako és a nagybátyja, Szatoru már tíz éve nem tartották a kapcsolatot. Távol állt tőle Szatoru közvetlen, különc, különös természete. Először próbálta visszautasítani a bácsikája meghívását, mégis eltöprengett azon, hogyan tovább. Két hétre rá már Dzsinbócsóban volt. Azzal, hogy odaköltözött, nem változtak meg azonnal a mindennapjai. A könyv elején Takako nem volt szimpatikus. Egy naiv, gyerekes fiatal nő volt, aki nem szeretett olvasni, és állandóan aludni akart. A fejlődése – ahogy általában a változás – lassú volt.

„Az ember nem úgy születik, hogy rögtön tudja, mit akar. Az egész életünk azzal telik, hogy fokozatosan jövünk rá.”

Hamarosan helyreállt az egykori bensőséges hangulat Szatoru és a lány között. Amikor Takako elkezdett olvasni, akkor még jobban megértették egymást. Hirtelen egyik könyvet olvasta a másik után. Kezdte nagyon megszeretni a Moriszaki Könyvesboltot. Derűsebb, kedvesebb egyéniség lett. Megismerte a környéket és barátkozott. A nagybátyja vigyázott rá, és segített neki továbblépni. Mindig mellette állt.

„Mindenki így lehet ezzel, aki sokat olvas: egyszer csak rátalál egy könyvre, amely rabul ejti, és onnantól kezdve az olvasás a szenvedélyévé válik.”

Amikor Takako elköltözött a könyvesbolt feletti lakásból, mindenki kedvesen búcsúzott tőle, és a bácsikája rengeteg antikvár könyvet ajándékozott neki. A könyvesboltban töltött napok meghatározóak, emlékezetesek voltak a számára. Szatoru nagyon szerette őt, aggódott érte, és nehéz volt a búcsúzás, akkor is ha tudták, hogy ezek után gyakrabban találkoznak majd.

„Ne félj megszeretni valakit. Amíg szeretni tudsz, szeress minél jobban! Még ha végül fájdalmat okozna is, ne ítéld magad olyan magányos életre, hogy inkább senkit sem szeretsz! Komolyan aggódom, hogy a történtek miatt lemondasz a szerelemről. Szeretni csodálatos, ezt ne felejtsd el!”

A történet második részében megjelent Szatoru felesége, aki néhány évvel korábban tűnt el.

Másfél év telt el azóta, hogy Takako elköltözött a könyvesboltból. Nagyon abszurdnak tűnt, hogy Momoko csak úgy eltűnt öt évre, és amikor Takako a könyvesbolt előtt viszontlátta, a bácsikája felesége úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna. Helyette a lány érezte magát feszélyezve, aki a bácsikájától két nappal korábban tudta meg, hogy Momoko visszatért. Takako tudta, hogy amikor az asszony elment, akkor Szatoru vigasztalhatatlan volt. Az antikváriumban való újratalálkozásuk után két héttel Momoko váratlanul kirándulni hívta Takakót. A lány elfogadta a meghívást, és a bácsikája kérésére próbálta kifürkészni az asszony szándékát. Az együtt töltött idő alatt megismerte Momoko múltját. Bizonyára lesznek, akik a következő mondatom miatt azt hiszik majd, hogy egy jégszívű banya vagyok, de akkor is leírom. Nem kedveltem Momokót, és nem is akartam megérteni.

A hegyek, a gazdag és természetes környezet leírása viszont érdekelt. Azokról a helyekről szívesen olvastam volna még. Ahogy a Moriszaki Könyvesboltról, a kávéházról, és Takako ott megismert barátairól is. Kíváncsi lettem volna Takako és Akira kapcsolatának alakulására is.

Összességében ez egy kellemes olvasmány volt. Nekem tetszett a könyv hangulata. Kedves, szívhez szóló történet.

Ana könyvajánlói - Emily Henry: A könyvek szerelmesei

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.

Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.

És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.

Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.

A romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!”

Kiadó: Central Könyvek

Kiadás éve: 2023

Fordította: Szieberth Ádám

Oldalszám: 455

ISBN 978-963-614-201-8

Ez az első könyv, amit olvastam az írónőtől. A borító nem tetszik, nem illik a történethez.

Az alapötlet jó, érdekes a téma, és a karakterek sem szokványosak. A kivitelezés sajnos nem sikerült. A családi összetartás, az önazonosság, és a romantikus szál miatt szerethető olvasmány lenne. Kedves, romantikus történet, sok könyves és filmes utalással, finoman csipkelődő humorral. A szerző elég sok konfliktust sűrített bele. Több komoly témát is érint. Értem, hogy fontos téma a regényben a gyászfeldolgozás, meg az önazonosság, és az írónőnek határozott elképzelése volt ezekkel kapcsolatban, mégis valahogy nehezen jött át.

Sajnos a sok szlengtől igénytelennek tűnik. A nyelvtani hibák és a helyenként bugyuta megfogalmazások kiábrándítók, és kifejezetten megakasztják az olvasást.

A regény prológusa elég gyenge. A könyv első fele erőltetettnek, vontatottnak tűnt, és untatott.

Nora és a húga, Libby közt a jelek szerint nem volt minden rendben. Ezért javasolta Libby, hogy menjenek el együtt nyaralni. Csak ők ketten. Nekem az túlzás volt, ahogy Nora rátelepedett a húgára, mindent helyette akart megoldani, és úgy viselkedett a kétgyerekes, várandós nővel, mint egy kölyökkel. Úgy gondolom, hogy nem nyaralásra lett volna igazán szükségük, hanem egy jó klinikai szakpszichológusra. A testvérek közötti kapcsolat kissé túlírt volt. Miért kellett nyújtani, mint a rétest?

A két nagyon hasonló, összeillő karakter között lassan alakul ki a szerelem. A kezdetektől működik közöttük a kémia. Nora merev, nagyvárosi irodalmi ügynök, aki kemény munkával építette fel az életét. Charlie morcos és sikeres vezető szerkesztő. Közismerten nyerő a stílusa. Az első találkozásuk finoman szólva nem volt zökkenőmentes. A hírnevük hasonló. A beszélgetéseik általában tetszettek. Volt, amikor humoros és szórakoztató volt a párbeszéd, és volt, amikor megindító.

Charlie magányos, kisvárosi gyerek volt, akinek nem volt ott maradása, és ahogy Norának, neki is a nagyváros, New York a közege. Ezzel a New York iránti rajongással nem tudtam azonosulni. Engem kifejezetten taszítanak a nagyvárosok. Szóval ez megnehezítette a kapcsolódást a szereplőkhöz. Bár ennek ellenére kedveltem ezt a párost. Azt viszont átéreztem, hogy bár szeretik a gyerekeket, ők viszont nem akarnak sajátot.

„Szeretem a gyerekeket, de hogy felelősséggel tartozzak egy gyerekért… Azt nem szeretném.”

Először Charlie ismerte fel és mondta ki nyíltan, hogy hasonlítanak egymásra.

Azon túl, hogy Nora és Charlie hasonlítottak egymásra, remekül tudtak együttműködni, jók voltak együtt. Nekik köszönhetően az olvasó betekintést nyerhet a könyvszakmába, és láthatja, hogy imádják a munkájukat. Az alkotói tevékenység leírása gazdagítja a történetet.

„Amit csinálsz, azt százszázalékos erőbedobással csinálod, és nem fogsz bele olyasmibe, amit nem tudsz végigvinni.”

Volt valami a napokon átívelő beszélgetéseikben. Nyilvánvaló volt, hogy szükségük van – és számíthatnak egymásra, feltétel nélkül.

„Kényszeresen gyűjtöm a bizonyítékokat arra, hogy egy ember életében akkor is lehetnek szép pillanatok, ha sok minden rosszul sül el. Azaz mindig van remény, történjen bármi.”

Megdöbbentett, hogy Nora kiborult, amikor Libby nélküle hozott döntéseket. Tán azt akarta, hogy a húga nélküle életképtelen legyen? És akkor mi van, ha nem kaphat meg mindent? A regény végére tudatosult Norában, hogy Libbynek és neki is van saját élete.

„Az élet már csak ilyen. Az ember folyton döntéseket hoz, és folyton kiválaszt egy-egy utat, amely miatt elveti a többit, pedig még nem látja, hova vezet a választott út. Talán épp azért imádjuk a fiktív történeteket, mert általuk egy másik életet élhetünk, amely igazából sosem lehet a miénk.”

A történet nem indult ígéretesen, hiányzott belőle valami, és sokszor unalmas, vontatott volt. Azután (a legvégén) egyszer csak szép és jó lett. Ez a regény sokkal több lehetett volna.

Nem értettem, hogy miért hype-olják. Igen, a téma nagyon jó, a szerelmi szál is erős, és van mondanivalója. Ezek alapján ez egy gyönyörű történet lehetett volna. Pozitívum volt benne a karakterek lelki mélysége és fejlődése, az ízlésesen megírt érzéki jelenetek, és a tény, hogy mindenkinek más a happy end, emlékeztet arra, hogy nincs egyetlen helyes út.

Ana könyvajánlói - Isida Só: Még egy macskát receptre

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Ha olyan gondod van, amit egy macska nem képes megoldani… vess be még több macskát!

A titokzatos Nakagjó Lélekgyógyászat hosszú ideje ugyanazzal a különös, mégis hatékony módszerrel gyógyítja betegeit: mindenki számára, aki átlépi a rendelő küszöbét, macskát írnak fel kezelésként. A cicák kedvességükkel, játékosságukkal és szépségükkel minden páciens számára elhozzák a várt gyógyulást: segítenek az egyetemista Moénak megoldani a párkapcsolati gondjait, az idős, özvegy Tacuját közelebb hozzák zárkózott unokájához, Leonát pedig emlékeztetik az empátia fontosságára. De igazából vajon mi a siker titka?

Kicsoda valójában a rejtélyes Nyau doktor, és mi köze a Kiotói Puhamancs Macskamentő Központ örökké kimerült igazgatóhelyetteséhez? A Macskát receptre sikere után Isida Só a tőle megszokott humorral és csillapíthatatlan mesélőkedvvel gombolyítja tovább a Kiotóban játszódó misztikus történet fonalát. Kötelező olvasmány minden macskarajongó számára!”

Kiadó: Libri

Kiadás éve: 2026

Fordította: Ikematsu-Papp Gabriella

Oldalszám: 256

ISBN: 9789636047559

Ez is egy feel-good olvasmány volt. Lehet, hogy kezdem megkedvelni a japán mágikus realizmus műfaját. Könnyed, hangulatos olvasmány, ami a hétköznapi drámákat egy kis misztikus hangulattal fűszerezi meg és egészíti ki. Lassú folyású és érzelmes. Érzékelteti a hétköznapi élet apró csodáit, és a kapcsolatok csendes erejét.

Humoros, kedves, misztikus történetek vannak a könyvben. Érzékelhető benne valami szívből jövő, időtlen báj. Ebben a kötetben kicsit több szó volt a macskatartásról, és mindarról, ami vele jár. Ebben is a macskák segítik át az embereket egy-egy nehezebb időszakon, és melegséggel töltik meg az otthonokat. A macskák leírásai szépek és részletesek. A páciensek valamilyen módon kapcsolódtak egymáshoz.

Első történet

Moe egyetemista lány, aki attól tartott, hogy a barátja szakítani akar vele. Szerintem nagyon bizonytalanul és gyerekesen viszonyult a dologhoz.

Nyau doktor továbbra is úgy viselkedett, mint egy huncut gyerek. Amikor Moe véletlenül odatévedt a rendelőbe, és a doktor felírt neki egy macskát, átmenetileg meg is feledkezett a kapcsolatát érintő aggodalmakról. A barátja egy érett, okos, kedves és nyugodt srác. Az utóbbi időben távolságtartó volt vele. Úgy tűnt, hogy a macskának köszönhetően „elnapolták” a szakítást. Moe mégis szomorú volt. Nem akarta, hogy elhagyja a szerelme, mégsem beszélt vele. Nekem ez nagyon furcsa volt. Moe elmesélte a barátnőjének, Leonának, hogyan botlott véletlenül a rendelőbe.

Telt az idő, a macskák cserélődtek. A tájékoztató a macska nevén és korán kívül nem tartalmazott semmi újat. Moe figyelte a macskákat és bátran szembenézett a nehézségekkel is. Talán ezért lett elege a bizonytalanságból, és hozta szóba a kapcsolatukat a fiúnak.

„Hiába menekül el a kellemetlenségek elől, az nem old meg semmit.”

Nekem nagyon úgy tűnt, hogy a kommunikáció nem az erősségük.

Három hét eseményeit sűrítette a történetbe a szerző. Igazából nem sokat tudtunk meg. A fiatalembert áthelyezték, ezért a távkapcsolat mellett döntöttek. Moe visszavitte a macskákat. Nem fogadott örökbe egyet sem. Ez a rész lehetett volna ennél egy kicsivel kidolgozottabb. Szerintem a négy történet közül ez volt a leggyengébb.

Második történet

Szatonaka Tacuja hetvennyolc éves nyugdíjas. A felesége Meiko meghalt. A menye ajánlotta neki a Nakagjó Lélekgyógyászatot. A megnyugtatása érdekében döntött úgy, hogy elmegy a rendelőbe. Tacuja nem igazán tudta, hogyan kellene viszonyulnia a tizenhét éves unokájához. Mindketten bezárkóztak. Tacuja nem vitt haza macskát, csak egy nyakörvet. A nyakörvhöz tartozó cica egy hirdetés szerint eltűnt. Az idős férfi az unokájával indult a macska felkutatására.

„A különböző generációk gyakran nehezen dekódolják egymás nyelvét és érzéseit. Nem egyszerű a megértés.”

Az együttműködés közelebb hozta egymáshoz a nagypapát és unokáját.

Harmadik történet

Ebben a történetben újra felbukkant Leona. Korábban Moe mesélt neki a Nakagjó Lélekgyógyászatról, és most egy másik barátja, Sószuke is beszélt neki róla. Sószuke biztos volt abban, hogy Leona bátyja, Tomoja írt fel neki egy macskát receptre. Leona kételkedett ebben, mivel Tomoja a Macskamentő Központban dolgozik, rengeteg a dolga, nem lenne ideje arra, hogy másodállást vállaljon. Éppen ezért elkísérte a barátját, amikor visszavitte a macskát. Megdöbbent, hogy a doki milyen kísértetiesen hasonlít Tomojára.

Leona úgy érezte, hogy a szülei csak a bátyjával foglalkoznak, ő nem érdekli őket. Nagyon haragudott az anyjára.

„Tudom, hogy néma gyereknek az anyja sem érti a szavát, de olykor ha kimondasz valamit, onnan már nincs visszaút. Egyetlen szó is olyan sebet ejthet, amit nem lehet begyógyítani.”

A felírt kiscica nagyon hamar a szívéhez nőtt, segített felismerni dolgokat. Már sok mindent tisztábban látott a kapcsolatait illetően. A kiscicát megtartották, és Leona elhatározta, hogy ha valamelyik ismerősének gondja lesz, akkor bátran ajánlja majd neki a Nakagjó Lélekgyógyászatot, ahol Nyau doktor rendel.

Negyedik történet

Kadzsivara Tomoja fekete macskája, Nyau békésen tűrte a gondoskodást. Tomoja szeretettel gondoskodott róla. Sokat és lelkiismeretesen dolgozott. Mindig aggódott valami miatt. Sokat túlórázott és nagyon kimerült volt. Sokan aggódtak érte.

„Ha csak kis megnyugvást hoz is, talán mégis jobb lenne beszélni valakivel.”

A Nakagjó Lélekgyógyászat épülete ismerős volt Tomojának. Biztos volt benne, hogy ugyanaz a ház, ahonnan Nyaut és a társait kimentették. Gyötrődött azért, mert későn érkeztek, és a macskák többségét már nem tudták megmenteni. Szörnyen megviselte a dolog. Az egész helyzet nagyon különös volt.

„A halál pillanatában mind egyedül vagyunk. Ahogy senki nem választhatja meg a találkozás pillanatát, ugyanúgy senki nem választhatja meg a halálét.”

Az elengedés nagyon nehéz téma. Könnyű volt Tomojával együttérezni. Szerintem ez a rész kifejezetten igényelte volna a téma alaposabb kifejtését, bár így is érdekes és megható volt.

Összességében ez egy szívmelengető és szerethető könyv.

Lesz még folytatás, mert valakinek az érkezésére még várnak a rendelőben.

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: Az udvarház titka

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?

Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?”

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2020

Fordította: Bánki Vera

Oldalszám: 430

ISBN: 9789634523574

Szeretem Julie Klassen stílusát. Az udvarház titka egy szépen felépített történet, sok kusza szállal. Kellemes, szórakoztató olvasmány. Az alapötlet jó volt. Adva volt a gyönyörű angliai táj, klasszikus angol hangulat, romantika, érdekes karakterek és krimi. Adott volt a bizalmatlan légkör, amiben mégis voltak olyan kapcsolódások, amik bizakodásra adtak okot, és még a szerelem is fellángolt. A romantikus szál a kornak megfelelően tele volt tartózkodó gyengédséggel, kedvességgel, és lassan bontakozott ki. A női és a férfi főszereplő finoman közeledett egymáshoz, bár néha a szerző utalt arra, hogy az illendőség határán voltak. A helyszínnek megvan a maga hangulata. Egy régi, angol vidéki ház, hatalmas parkkal. A krimi szál kissé szövevényes volt. Az írónő próbálta összezavarni az olvasót. Nem sok sikerrel. Összerakható a kép. Viszonylag könnyen rá lehetett jönni, hogy mi történt a múltban, milyen titkot őriznek a helybéliek, de a kisebb csavarok elbizonytalaníthatják az olvasót. Érdekes volt, hogy annyira összetartó volt a közösség, hogy képes volt hosszú időn át megőrizni a titkot.

A huszonhárom éves Abigail gyakorlatias, észszerűen gondolkodó fiatal nő. A családja egy rossz befektetés miatt sokat veszített. Úri család voltak, rang és föld nélkül. Ezek után pedig el kellett adniuk a házukat is. Abigail nyomorúságosan érezte magát, mert ő biztatta az apját, hogy fektessen be a nagybátyja új bankjába. Egy távoli rokonuk az ügyvédjén keresztül felajánlotta nekik a Pembrooke Park udvarházat azzal a feltétellel, hogy legalább tizenkét hónapig ott laknak. A másik feltétel az volt, hogy Abigail és az apja ott legyen az épület megnyitásakor és felügyelje a személyzet előkészületeit. Az ügyvéd biztosította őket arról, hogy az udvarház mindennel fel lesz szerelve, amikor beköltöznek.

Mrs. Foster és a fiatalabb lánya, Abigail húga a városban maradtak a báli szezon idejére. Abigail beköltözött az udvarházba. Az apja visszament Londonba, elrendezni a házuk eladását. Nagyon különös volt, hogy a főszereplő művelt, fiatal nő gardedám nélkül marad egy idegen helyen. Bár volt szobalánya, és vele volt a többi cseléd is, mégis furcsa volt, hogy magára hagyták. Abigail családja nem volt igazán szerető család.

A nő először a Chapman családdal ismerkedett meg. A lelkész, William Chapman jóképű, szorgalmas, szellemes, kedves, jó ember. Abigail és William hamar vonzódni kezdtek egymáshoz és gyakran összemosolyogtak. William-et újra és újra lenyűgözte Miss Foster szépsége. A nő kedvelte a káplánt és a családját.

Abigail különös dolgokat tapasztalt az udvarházban. Éjszakánként rosszul aludt, mert furcsa hangokat hallott. A nyugtalanságát az is tovább erősítette, hogy időről időre különös leveleket kapott, amikben naplóból kitépett oldalak voltak. Lassan indultak az események. Kicsit vontatott volt a történet. Többnyire az volt a középpontban, hogy Abigail egy tizennyolc évvel korábbi rejtélyt, egy titokzatos kincset és egy titkos szoba nyomait kereste. Többen is figyelmeztették a jövőre nézve. Informálódni próbált a múlttal kapcsolatban, és igyekezett ez által többet megtudni a várható fenyegetésről.

„Nem a kísértetektől kell tartania, hanem a nagyon is eleven emberi lényektől.”

Volt néhány elírás a szövegben (lemaradt egy-egy betű vagy több volt a kelleténél).

Az írónő említést tett a régens kori kontratáncokról (sorokban vagy körökben járható közösségi társas táncok) és a reel táncokról (gyors tempójú táncforma). Négyes reel? Talán Quadrille (négyes kontratánc).

Egyébként aranyos volt, ahogy a táncokat gyakorolták a bál előtt. Ugyanis a táncok fontosak voltak, mivel a bálok a legfontosabb ismerkedési és udvarlási színterek voltak. Ráadásul ebben az esetben lehetőséget adott Abigail-nek és William-nek, valamint Chapman kisasszonynak és William barátjának, hogy több időt tölthessenek együtt.

Abigail régi barátjának, Gilbertnek a viselkedése nem tetszett. Szerintem Abigail nagyon elnéző volt vele. Miles Pembrooke-kal kapcsolatban pedig kifejezetten naiv volt. A férfi felbukkanása felborzolta kedélyeket. Ügyesen manipulálta az embereket.

A regény közepe felé már sejthető volt a nagy titok.

Amikor a paplakban tűz ütött ki jól látszott, hogy milyen összetartó a közösség.

Ami a romantikus szálat illeti, egy kicsivel kevesebb is elég lett volna a Gilberttel kapcsolatos részekből, ellenben valamivel több lehetett volna azokból, amikor Abigail William társaságában volt. Szerintem azok a részek voltak a legszórakoztatóbbak. A kedves ugratások, a könnyed flört kellemesen ellensúlyozták a hátborzongató eseményeket és a súlyos titkot.

A helyiek között egyfajta szövetség volt Robert Pembrooke gyilkosával szemben, így tudták megőrizni annyi éven át a titkot. Végül fény derült a Pembrooke család szörnyű titkára. A történet vége tartogatott meglepetéseket. Többé senkinek sem kellett rejtőzködnie, menekülnie. Sok bonyodalom után hamarosan boldogság költözött Pembrooke Parkba.

Abigail és William a köztük lévő romantikus érzelmek ellenére (a társadalmi pozíciójuk és anyagi helyzetük miatt) végig kételkedett abban, hogy van közös jövőjük.

„Igent mondott egy életre, amelynek során együtt dolgozhat a férfival, akit szeret. Ez az élet különbözött attól, amit régebben elképzelt – mégis a megfelelő élet volt számára.”

Amikor Abigail William feleségeként tért vissza, a Chapman család szeretete őt is körülvette, és két nő szeretetteljes barátságát élvezhette.

„Ó, az élet leginkább óhajtott csodái! A hit. A család. És a barátok. Ezek az igazi kincsek, amelyeket életünkben birtokolhatunk.”

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a lassabban kibontakozó, rejtélyes történeteket.

Aux Eliza: A ​könyvek városa (Írósuli 1.)

Fülszöveg:

Dixy a fura nevű, zárkózott lány a suliban. Mióta elvesztette az apját, nem akar mást, csak túlélni a gimit a testvéreivel. Még akkor is, ha Era és Lia néha levakarhatatlanok. Hiszen ő csak egy átlagos kamasz.

Vagy mégsem?

A nyári szünet végén egy váratlan látogató érkezése mindent megváltoztat. A rejtélyes férfi kora hajnalban kopogtat be a külvárosi ház ajtaján. Egy titokról beszél, amit többé nem lehet elhallgatni Dixyék előtt. De Krúda, a lányok anyja hajthatatlan, nem engedi a férfit a testvérek közelébe.

Dixy, Era és Lia közös nyomozásba fognak, hogy kiderítsék, mi történt az apjukkal és mi az, amit a szüleik már a kezdetektől eltitkoltak előlük. A rejtély szálai egy eltitkolt világba vezetik őket, ahol minden az írás körül forog. A szavak varázserővel bírnak, a pennák repülni tudnak, és a fantázia a legnagyobb kincs. De mindezek ellenére a srácok itt is beképzeltek, a lányok pedig ugyanolyan kirekesztőek tudnak lenni, mint a budapesti gimiben. Az írósuli tanárairól nem is beszélve…

„Aux Eliza regénye az írók és a könyvek varázslatos világába kalauzol el, egy olyan világba, ahol én is szívesen élnék.” – Csoma-Lőrincz Tamara író

Kiadó: Eleven Kiadó Kft.

Megjelenés éve: 2025

Illusztrálta: Ofra Dóra, Kocsondi Nelli

Oldalszám: 380

ISBN: 978-615-6742-10-0

A sorozat eddig megjelent részei:

1. Aux Eliza: A könyvek városa

2. Aux Eliza: Aranytinta

Aux Eliza: Kardex és a könyvmolyok csapása (novella)

Hasznos linkek a szerzőhöz:

Aux Eliza bemutatkozását az Eleven kiadó oldalán megtalálhatjátok itt: https://www.elevenkiado.hu/aux-eliza/

10+1 kérdés a szerzőhöz az Álomgyár kiadó oldalán: https://alomgyar.hu/magazin/szerzok-bemutatkoznak-aux-eliza

Aux Eliza facebook oldalán rengeteg érdekességet találhattok. Nekem az egyik kedvencem a könyv szereplőinek zenelistája, illetve a különböző érdekességek a szereplőkről. Igazi spoilermentes kedvcsinálók. Ha érdekel, itt megtekinthetitek: https://www.facebook.com/elizauxirasok

Először is szeretném megköszönni az írónőnek a dedikált példányt, nagy örömöt szerzett vele!

A Kardex és a könyvmolyok csapása című novella után kíváncsian vártam, hogy sikerül-e az Írósuli világának magába szippantania. Jelentem: igen!

Elizának sikerült egy olyan világot kreálnia, ami vonzza az olvasót. Olvastam néhány olvasói véleményt, melyben arra panaszkodtak, hogy túl sok a Harry Potter sorozatra hasonlító dolog. Például ami a Harry Potterben az aranyvérű vs. mugli szülők gyereke felállás, az ebben a regényben a többgenerációs írók vs. olvasó szülők gyereke (első generációs írók) ellentét. Vagy épp a legjobban utált tanár karakter: a Harry Potterben Piton, az Írósuliban pedig Corpus.

Személy szerint engem nem zavart, hogy a szerző a HP világból is ihletet merített. Ráadásul a könyv ettől azért jóval több. Persze lehet keresni a párhuzamokat, de ha csak erre figyelsz, könnyen lemaradsz a lényegről! Ugyanis ebben a könyvben minden megtalálható: szerethető és utálható szereplők, gyilkosság, titkok, egy varázslatos világ, iskolai klikkek, történelem, nyomozás, írás, olvasás, könyvek és persze némi románc. Semmi sem az, aminek látszik, és olvasás közben gyakran érezheted úgy, hogy teljesen tévúton jársz.

A főszereplő, Appendix Carta – becenevén Dixy – igencsak megosztó személyiség. A történet elején nem ellenszenvet éreztem iránta, hanem sokkal inkább sajnálatot. Elveszítette az édesapját, az édesanyjával folyamatos harcot vívott, a testvéreivel meg nem igazán álltak közel egymáshoz. Mindig is ő volt az, aki kilógott a sorból, és neki ez így is volt jó. Nem vágyott beilleszkedni, meggyőzte magát arról, hogy neki úgy jó, ahogy van, és egyébként is mindenki mással van a baj, nem vele. Sokáig azzal indokoltam a gyakran bicskanyitogató stílusát, hogy biztos a gyász, a veszteség, a megnemértettség miatt olyan, amilyen, de a könyv felénél már kezdtem gyanítani, hogy nem feltétlenül volt helyes ez a felvetésem. Időnként borzasztóan idegesített, máskor viszont maximálisan azonosulni tudtam vele – és ez a kettősség engem is meglepett. A korábbi olvasói vélemények alapján azt hittem, hogy a testvérei fognak hozzám közelebb állni, velük fogok jobban szimpatizálni, de nem így lett. Dixy karaktere elérte, hogy rá figyeljek, ő legyen a középpontban akkor is, amikor épp a testvéreiről mesél a szerző. Az ő szemszögéből megismerni ezt a történetet igazi kuriózum volt – még akkor is, ha a vele kapcsolatos érzelmeim úgy hullámoztak, mint a viharos tenger. Végül úgy zártam be a kötetet, hogy bár rettentően haragudtam rá, a lelkesedésem egyáltalán nem hagyott alább, és mérhetetlenül kíváncsi vagyok, miképp alakul majd a sorsa.

Gyakran éreztem úgy nyomozás közben, hogy bizony mellékvágányra futottam. Még most sem vagyok benne teljesen biztos, hogy a saját képzeletbeli „jó vs. gonosz” listámon szereplők a megfelelő helyen állnak-e. Na meg ugye ott van az a bizonyos mondás, hogy „nem minden fekete vagy fehér”, szóval biztos lesz még a további részekben bonyodalom és csavar. Annak kifejezetten örülök, hogy a második rész, az Aranytinta már itt figyel az asztalomon, mert a kíváncsiság nagy úr – rögtön bele is vetem magam!

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amire mindig is vágytunk

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Paige és Gannon között folyamatosan izzik a levegő – de inkább az indulattól, mint a vonzalomtól. A nő és a férfi egy házfelújító valóságshow-ban dolgozik, ahol nehéz sorsú családok életét teszik szebbé azzal, hogy átalakítják, kicsinosítják az otthonukat. Gannon, az érző szívű, de kemény külsejű asztalos a kamerák előtt szorgoskodik, míg Paige, a figyelmes és agilis produkciós vezető a kamerák mögött tart mindent kézben, miközben semmi kedve egy arrogáns, lelketlen tahóval jópofizni. Csakhogy Gannon a fejébe vette, hogy rábírja a mindig hűvös és profin viselkedő nőt érzelmei kimutatására, még ha ezzel az őrületbe is kergeti őt.

Paige mindenáron megpróbálja elkerülni, hogy bármilyen viszonyba keveredjen Gannonnal, de vajon képes lesz ellenállni a férfi perzselő, mogyoróbarna tekintetének, erős, védelmező karjának és annak a bizonyos szexi szerszámtartó övnek?

Az Amire mindig is vágytunk az Amit a hurrikán meghagyott testvérkötete, és legalább ugyanannyira vicces, romantikus és pikáns.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2025

Fordította: Bótyik Bettina Zora

Oldalszám: 472

ISBN: 978-615-664-476-3

Lucy Score könyvei közül eddig a Knockemout - sorozatot olvastam, ami nagyon tetszett. A másik, amit olvastam, a Karácsonyra állni fog! kevésbé nyerte el a tetszésem, főleg a sok trágár szó miatt. A cselekmény abban is érdekes és szórakoztató volt. Mivel ebben a könyvben is hasonló a történet, hasonló karakterekkel, ezért úgy gondoltam, hogy ezt is elolvasom. Sajnos ebben is van csúnya beszéd, és ez nagyon kiábrándító. Bár azt el kell ismernem, hogy lényegesen kevesebb, mint a Karácsonyra állni fog! című regényben. Legalább a szerelmi vallomáskor mellőzhette volna az írónő. Azzal így beszélni, akit szeretünk kifejezetten tiszteletlenség. Egyéb esetben – munka közben, vagy amikor mérgesek a férfiak – előfordul, hogy kicsúszik egy-egy trágár kifejezés, az néha belefér egymás között. Ha erre jobban ügyelt volna a szerző, és kicsit kifinomultabban, részletesebben kidolgozza a fejezeteket (volt egy-két rész, ami igényelte volna a téma alaposabb kifejtését), akkor simán megérdemelte volna a maximális pontszámot.

A nagy, izmos, jóképű, morgós pasi, és az erős, talpraesett főhősnő párosa többnyire bejön. Most is. Maga a téma aranyos: két ember egymásra találása, amikor nehéz helyzetű családoknak segítenek, újjáépítik az otthonukat. Az írónő humora nagyon jól érződik a történeten, ráadásul az izgalomról is gondoskodott, miközben mélyebb témákat is érintett. Sok jó ember és megható történet van a regényben. Mindez nagyon tetszett. A cselekmény lendületes, és az események sodrása magával ragadja az olvasót. A szöveg könnyed, és gördülékeny. Ez a regény egy kedves és tartalmas olvasmány.

Paige St. James fagyos hatékonysággal dolgozott egy tévécsatornánál. A csatorna vezetői azt várták a nőtől, hogy találja meg Gannon King gyenge pontját, bosszantsa fel, és örökítse meg. Felkavart érzelmeket akartak. Paige egyedül ezt a műsort (Az építés királyai) tudta elviselni, mert ezzel segítettek az embereken. Már a regény első fejezetében megtudhat az olvasó néhány dolgot a tévécsatornák működéséről, és szórakozhat a két főszereplő incselkedésén. A finom csipkelődés kifejezetten aranyosra sikerült.

Gannon King nagy termetű, izmos, jóképű, erős férfi. Paige és Ő imádták bosszantani egymást. Gannon a famegmunkálás mestere volt, építészként dolgozott a valóságshow-ban. Szenvedélyes, makacs személyiség. Cat King, Gannon tehetséges és vonzó ikertestvére mesterien manipulálta a férfiakat. Ő és Paige jó barátnők voltak.

Paige-nek a jólelkű emberek tették fontossá a munkáját. Bátor, sebezhető és győztes emberek sikertörténetét mesélte el. Már az évad harmadik házát újították fel, amikor Gannon a saját fülével hallotta, ahogy Paige az ő pártjára állt valamiben, és rájött, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor kiállt mellettük.

„Szeretem, amikor felhúzod magad. Akkor elhiszem, hogy érdekel a körülötted lévő világ.”

Gannonnak tetszett Paige, már az elején észrevette, hogy mennyire gyönyörű a nő. Ahogy az is feltűnt neki, hogy rengeteget dolgozott, és összetartotta a csapatot.

Egy baleset során kiderült, hogy Gannon nagyon figyelmes, gondoskodó és oltalmazó. Gondoskodott a sebesült nőről, segített neki és vigyázott rá.

„Őszinte, valódi érzelmeket táplált iránta, és mindketten megérdemelték, hogy felfedezzék, milyenek lennének együtt.”

Sok mindenen mentek keresztül. Ők olyan karakterek, akiknek az olvasó tiszta szívvel drukkol.

Cat tudta, hogy a testvére és Paige éreznek valamit egymás iránt.

„Csak azért, mert valami nem a terv szerint alakul, még nem biztos, hogy katasztrófa.”

Természetesen ebben a regényben is van negatív, gonosz karakter: Meeghan. Paige lakótársa, Becca viszont szimpatikus. Kifejezetten tetszett, hogy próbált segíteni Gannonnak, és támogatta a barátnőjét. Paige a munkája miatt az anyja és a húga állandó céltáblája volt. Meeghan és a csatorna vezetői aljas módon viselkedtek. Egy ideig úgy tűnt, hogy egy félreértés miatt Gannon és közte véget ér a kapcsolat. Szóval összecsaptak a hullámok a feje felett. Gyomorforgató volt, ahogy a csatorna vezetői mozgatták a szálakat. Paige tudta, hogy nem lenne szabad magára vennie az anyja állandó kritikáit, és azt, hogy a főnökei kihasználják őt a nézettség növelése érdekében, mégis kezdte felemészteni a dolog. Már azon gondolkodott, hogy másik állást keres. Ő és Gannon szerették egymást, bár ezt egyedül a férfi ismerte be. Elszomorító volt, hogy csak a férfi volt hajlandó küzdeni a kapcsolatukért, Paige pedig hagyta, hogy megfosszák attól, amit akart. Nem volt hajlandó kiállni magáért. Megnehezítette a dolgát, hogy még nem tudta kezelni azt, ahogy a munkahelyén viszonyultak hozzá. Tudta, hogy változtatni kell a dolgokon, csak félt, hogy felborulnak a tervei. Attól tartott, hogy a magánélete miatt (és azért, mert nőnek született) nem tudja megvalósítani az álmát. A munkahelyi problémáival sokan tudunk azonosulni.

„Létezik a kettős mérce, sőt, némelyik annyira tudat alatti, hogy észre sem vesszük, hogy aszerint viselkedünk, amíg valaki rá nem mutat. Ha szar napom van, vagy ha nagyon koncentrálok, biztos lesz egy srác, aki azt hiszi, rendben van, ha azt mondja, hogy mosolyogjak inkább.”

Paige és Gannon segítettek egymásnak fejlődni. Ahogy a félreértés után egy alkalommal hosszasan beszélgettek, a nyílt, világos kommunikáció mellett döntöttek. Átmenetileg (legalábbis a férfi tervei szerint) barátokként újra találkozgatni kezdtek.

Aranyos volt az a rész, amikor Paige Gannonnal és a férfi nagymamájával vacsorázott. Sajnos nem volt részletesen kidolgozva, pedig nagyon sok lehetőség volt benne. Ugyanis nyilvánvaló volt, hogy nagyon fontos a férfinak a nagymamája.

„Túl sok minden kavargott bennük, és érdemes volt ragaszkodni ehhez a kapcsolathoz.”

Tetszett, hogy végül Paige kiállt magáért, és végre belátta, hogy a férfi igazán szereti és továbbra is támogatni fogja őt a tervei megvalósításában, a munkájában. És azok a nagy romantikus gesztusok! Hűha! Nincs még egy ilyen kitartó, védelmező és romantikus férfi a világon (bár szerintem titokban sokan reménykedünk benne, hogy létezik). Gannon egy igazán jó ember és megbízható társ.

Szerintem ez egy nagyon szórakoztató romantikus történet, szerethető karakterekkel, érdekes témákkal, és nagyon jó humorral. Nagyon élveztem az olvasását.

Ana könyvajánlói - Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Fülszöveg:

„A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!”

„Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja…

Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett…

Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.

Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.”

A regényből film is készült nagyszerű színészekkel, „A jövő kezdete” címmel.

Kiadó: Lazi

A mű eredeti címe: Pay It Forward

Kiadás éve: 2012

Fordította: Béresi Csilla

Oldalszám: 296

ISBN: 9789632671710

Előbb a filmet láttam, és nagyon tetszett. Sajnos a könyvet nem könnyű beszerezni. Sok könyvesboltban és antikváriumban kerestem, míg végül egy antikváriumban találtam rá.

Szívfájdító és nagyon szép történet, a nyelvtani hibák ellenére is. A téma nagyon jó. A kivitelezés lehetett volna jobb is. A rövid kis fejezetek más-más ember nézőpontját mutatják be. Nem mindig egyértelmű, hogy annak, akiről az adott fejezet szól, milyen szerepe van a történetben. A tartalma mély és elgondolkodtató. Ahogy számítani lehetett rá, a könyv sokkal jobb volt, mint a film. Szerintem többet adott. Talán, ha nem tértek volna el olyan sokban a könyvtől, akkor az is erősebben visszaadta volna azt a hangulatot, azt a reményt keltő eszmét, amiről szól. A történet jól szemlélteti, hogy bárki elkezdhet egy jó dolgot, akár egészen kicsiben is. Trevor fiatal, tapasztalatlan és talán túl optimista volt, és elhatározta, hogy élhetővé, otthonossá, jobbá teszi a világot. Inspirálta az embereket. Eleinte úgy tűnt, hogy a módszer kudarcra van ítélve. Azután valami megváltozott. Végül jóval túlnőtte a kezdeti szűk környezetét.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy tanár, Reuben St. Clair a kaliforniai Atascaderóba költözött, és az új munkahelyén társadalomismeret órán szorgalmi feladatot adott a diákoknak. A feladat az volt, hogy gondolkodjanak egy ötleten, ami megváltoztatja a világot.

„Hamar hozzászokunk a változáshoz, még ha fennen hangoztatjuk is, hogy nem így van. Különben is, mindenki örül a változásnak, ha jobbra fordulnak a dolgok. A múltra meg senki nem szeret gondolni, ha ez a múlt csúnya, a jelenben viszont minden jól megy.”

A tanár úr negyvennégy éves, fekete, háborús veterán, jó iskolákkal. Súlyosan megsebesült Vietnámban. Adott az ápolt megjelenésére.

Trevor koraérett tizenkét éves fiú, aki az alkoholista anyjával él. Ennek ellenére kedves, őszinte gyerek. Nagyon megkedvelte Mr. St. Clair-t. A fiúnak fontos volt a tanár véleménye. Az volt a terve, hogy jót tesz három emberrel, és arra kéri őket, hogy adják tovább fejenként három másiknak. Az a kilenc ember is adja tovább fejenként három másiknak, és így tovább. A Jerry nevű drogos hajléktalannal nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte. De nem adta fel a tervét. Azt gondolta, hogy az anyja és Mr. St. Clair tetszenek egymásnak. Biztos volt abban, hogy a tanár jól bánna az anyjával. Szerette volna összehozni őket. A harmadik, akivel a tervei alapján foglalkozni kezdett, egy idős hölgy volt, Mrs. Greenberg. Elkezdte gondozni az öregasszony kertjét. Az özvegyasszonynak Trevor egy igazi csoda volt.

„Ez a csoda rámosolygott és átitatta, ő pedig visszamosolygott rá.”

A kedves idős asszonynak tetszett a kisfiú ötlete, és tovább akarta adni a segítséget. Viszont a férje halála óta megromlott az egészsége, és hamarosan eltávozott. Akkor még nem tudhatták, hogy az asszony a halála előtt gondoskodott a segítség továbbadásáról.

Trevor nem azért tett erőfeszítéseket, hogy jó jegyet kapjon. Azt akarta, hogy sikerüljön.

„Tényleg azt szerettem volna, ha jobb lesz a világ.”

Reuben azért zárkózott el Arlene elől, mert félt, hogy a sérülései miatt visszataszítónak találja. Arlene pedig azért viselkedett ugyanúgy, mert azt gondolta, hogy Reuben butának tartja. A nő azért nyitott a férfi felé, mert magányos volt, hiányzott neki a közelség. A férfinak szinte ismerős, kellemes érzés volt, amikor a nő mérgesen jelent meg nála. Ezzel a reakcióval legalább tudott kezdeni valamit. Pedig mindketten vágytak a másikra. Reuben már szinte „berendezkedett” a magányra, és most azt vette észre, hogy kell neki a társaság. Amikor kevesebbet találkoztak, akkor szembesültek azzal, hogy mennyire szükségük van egymásra. Olyankor egyre erősebben érezték a másik hiányát, és azt, hogy mennyire jól estek azok az apró, hétköznapi gesztusok, amiket a másiktól kaptak. Reuben előbb vette észre, hogy szerelmes, mint Arlene. A korábban csendesnek és nyugodtnak hitt magánya most már zavaróvá, nyomasztóvá vált. Ebből tudta, hogy mennyire fontossá vált számára a nő.

„Adjon az idejéből vagy az együttérzéséből. Pénze sok embernek van, effélékből annál kevesebbnek.”

Trevor és Reuben nagyon jól megértették egymást. A fiú könnyen eltudta képzelni, hogy apjaként tekint Reuben-re. A férfi is atyai szeretettel tekintett a gyerekre.

Arlene és Reuben sok időt töltöttek egymással. Otthonos, jóleső melegség járta át őket, amikor együtt voltak. Egy októberi napig minden rendben volt. Akkor Trevor apja visszatért. Nem értettem Arlene viselkedését. Miért nem küldte el Ricky-t? Miért nem becsülte meg jobban a kapcsolatát Reuben-nel? Miért nem volt tekintettel Trevor igényeire?

„Akinek nincs meg a magához való esze, az újra meg újra ugyanazokat a köröket rója, és közben más eredményt vár.”

Hónapok teltek el, mire Arlene észhez tért, és kitette azt a férget. Trevor pedig arra kérte Reuben-t, hogy adjon az anyjának még egy esélyt. A férfi úgy érezte, hogy nem megy ez neki. Nehéz időszak volt ez, mindannyiuknak. Arlene esetében később jelent meg a felismerés. Csak most kezdte el igazán érezni, amit már korábban is tudott. Reuben jóval kedvesebb, figyelmesebb, és több annál, mint azok a fickók, akikkel korábban dolga volt. Most ismét rajta volt a sor, hogy közeledni kezdjen Reuben-hez. Tudta, hogy tennie kell valamit, hogy visszanyerje a férfit. Mindketten szerettek volna elmondani valamit a másiknak. A történtek miatt ez nagyon nehéz volt.

Később Trevor egy újságírótól tudta meg, hogy az ötlete mégis működik. Sőt! Mozgalommá vált.

„A legnehezebb az egészben, hogy higgyünk az emberekben. Ez az, amin korábban mindenki elbukott.”

Arlene már egy éve nem ivott. Trevor bekerült egy országos műsorba. Beindultak a dolgok. Arlene és Reuben újra közel kerültek egymáshoz.

A Vietnám-emlékhely meglátogatása nagyon megható volt. Ott és akkor talán még nagyobb jelentőséget kapott a múlt, a jelen és a jövő. Ha nem úgy történtek volna a dolgok a múltban, ahogy történtek, akkor három ember életéből is kimaradt volna egy fontos találkozás. Ha Reuben nem sérült volna meg Vietnámban, akkor talán soha sem ismerte volna meg Arlene-t és Trevor-t. Egyszerre volt szomorú és boldog pillanat. Eldöntötték, hogy mit kezdenek az érzéseikkel, és vállalták a kapcsolatukat. A félreértéseiken, bizonytalanságaikon, és félelmeiken keresztül eljutottak egymáshoz. És ez is rávilágít Trevor „add tovább” elvére. Az a legigazibb, legnagyobb segítség, amikor nehéz, amikor kockáztatsz. Szerintem mindhárman tanultak egymástól. A kapcsolatuk formálta őket. Arlene, Trevor és Reuben egy családként álltak ott. Rövid ideig végre újra boldogok voltak.

„Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, noha magam sem nagyon hiszek ebben. Kérdés, mennyi idő. Gondolom, egy örökkévalóság.”

„Igen, ez a mi világunk. Az egyetlen, amelyben részünk lehet. Amelyben átkozottul nehéz élni. Hogyne érdekelne hát minket, hogyan élünk?”

Az elbűvölő és szeretetre méltó fiú akkor is segíteni próbált, amikor halálos támadás érte. A halála utáni napon lett volna tizennégy éves. Megölték egy értelmetlen utcai verekedés során. Azonban az emléke, és az, amit kitalált, megmaradt. Reuben pedig felhívta arra az emberek figyelmét, hogy ha Trevor esete megérintette őket, akkor akár „tovább is adhatják”, amit tőle kaptak.

„Ne kérdezzék tőlem, más kiveszi-e a részét ebből az egészből, hogy továbbadja-e. A kérdés az, önök maguk hajlandók-e erre?”

Ana könyvajánlói - Catherine Bybee: Félig üres (Egyszer szedhetsz rá 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Trina Petrov házasságát eleve rövid életűre tervezték. Azonban egy tragédia következtében a gyönyörű, érzékeny nő egyik napról a másikra a világ egyik leggazdagabb özvegyévé válik. Hogy valamelyest kiheverje a megrázkódtatást, Olaszországba utazik. Megfogadja magának, hogy amíg ott van a világ egyik legromantikusabb városában, nem szeret bele senkibe. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a hazafelé úton sem rabolhatják el a szívét.

A countryénekes sztár, Wade Thomas legutóbbi turnéja után egy hotelszobában pihen. A férfi nem tudja úgy kitenni a lábát az utcára, hogy ne rohamozza meg legalább egy rajongója, ezért kifejezetten üdítőnek találja, mikor a szálloda bárpultjánál mellette ülő, csinos nő a nevét meghallva értetlenül azt kérdezi tőle: „Talán ismernem kéne magát?”

Miközben egyre közelebbről megismerkednek, Trina megtudja, hogy néhai férje egészen más körülmények között halt meg, mint ahogyan azt mindenki gondolta. A nő veszélybe kerül, Wade azonban hallani sem akar arról, hogy szem elől veszítse őt. Fokról fokra közelebb kerülnek egymáshoz és a veszélyhez, és már mindketten tudják: ha életben maradnak, a szerelem fogja elsodorni őket.”

Kiadó: Studium Plusz

A mű eredeti címe: Half Empty

Kiadás éve: 2024

Fordította: Fazekas Eszter

Oldalszám: 383

ISBN 978-615-5781-92-6

Az előző kötet szálait szövi tovább az írónő. Felidézte benne az első kötet eseményeit is. Szinte minden van benne: barátság, titkok, gyilkosság, nyomozás, gyengéd vonzalom, évődés, szerelem és érzékiség. Gyakorlatilag ugyanaz a fenyegetettség és kockázat van, mint az első részben. A romantikus szálat tekintve ebben Trina kerül a középpontba.

Tele van izgalommal, humorral, szenvedéllyel és szerelemmel. Sodró lendületű történet, ezért gyorsan lehet haladni vele. Jó a háttértörténet. Az első részben sem finomkodtak a bűnözők, viszont ebben volt néhány kifejezetten durva rész. A krimi szálat ellensúlyozták a humoros párbeszédek és a romantikus részek. Ebből a regényből is hiányoltam a kicsit részletesebb leírásokat. Szépen felépített történet, bár lehetett volna picit kidolgozottabb. Ettől függetlenül ez egy kellemes kikapcsolódást nyújtó, szórakoztató könyv.

Trina Petrov több nyelven beszélt, és egyedül utazgatott. Már majdnem egy éve özvegy volt. Wade Thomas egy kis nyugalomra vágyott. Trina és ő egy szálloda bárjában találkoztak. A nőnek fogalma sem volt arról, hogy a férfi egy híres countryénekes. Trina nem sietett haza találkozni a barátnőivel. A férfi segített neki késleltetni a hazaérkezést. Sokat beszélgettek. Wade egész idő alatt kedves és tisztelettudó volt vele.

Az nagyon fura és megdöbbentő volt, amikor Trina után mentek a barátnői. Avery – ha ez lehetséges – ebben a kötetben még idegesítőbb volt. Értem én, hogy vigyázni akartak Trinára, de ez kicsit túlzás. Amikor Trinának összetört a mobilja, és egy üzletben kicseréltette, akkor kiderült, hogy nyomkövető volt rajta. Csodálkoztam azon, hogy egyik nőnek sem volt gyanús, egyik sem foglalkozott vele.

Amikor Avery-t támadás érte, akkor Wade elkísérte hozzá Trinát, és próbált segíteni. A baráti társaság (az ügyvédnő, a volt nyomozó, Kalifornia állam korábbi first ladyje, a híres énekes, és persze a testőrök) megszervezte, hogy mindig legyen valaki Avery mellett a kórházban, és valaki mindig kövesse Trinát. Természetesen Wade sem mozdult Trina mellől. Viszonylag gyorsan egymásba szerettek. Wade egyszerre volt barát, szerető és támasz.

Az Avery-t ért támadással szinte egy időben betörtek Trina házába, és felforgatták Fjodor irodáját. Úgy tűnt, hogy az esetek közt van összefüggés. A nyomok hiánya arra utalt, hogy valaki „takarítókat” bérelt, ezért gyanússá vált Trina néhai férjének a halála. Reed-ék arra gyanakodtak, hogy megölték. Minden arra utalt, hogy Fjodor apja állt a bűncselekmények mögött, és tudták, hogy nehéz dolguk lesz, mert nem hagy tanúkat és nyomokat. Reed éles eszének, jó megfigyelő képességének és nyomozói múltjának nagy hasznát vették a nyomozásban.

Már javában benne voltak az események sűrűjében, amikor az eszükbe jutott, hogy korábban meghackelte valaki Trina telefonját.

Elég sok különös dolog történt, és senki sem gondolta, hogy ezek csak véletlen egybeesések. A regény végén minden kérdésre választ kaptak, és az ellenségük elbukott. A párok (Trina és Wade, Lori és Reed) végre nyugodtan tervezgethették a közös jövőjüket.

Szerintem ez a könyv jó választás azoknak, akik szeretik a romantikus krimiket.