Ana könyvajánlói - Melodie Edwards: Jane és Edward

„Nincs semmi másom ezen a világon, csak én és a két lábam, amivel szilárdan kell állnom a földön.”

Az állami gondozásból útjára engedett Jane magányos életet él, pincérnőként dolgozik egy külvárosi étteremben. Belefáradva a nélkülözésbe a lány jogi asszisztensnek tanul, majd állást kap egy elegáns ügyvédi irodában, Toronto belvárosában. A főnöke a zsémbes természetű Edward Rosen lesz, a cég többségi tulajdonosa, aki több tucat asszisztenst üldözött már el maga mellől.

Jane az anyagi függetlenség reményében rendíthetetlenül állja a sarat: csendes hozzáértésével és elragadóan talpraesett megoldásaival egy idő után még Edwardot is képes lenyűgözni. Míg a munkakapcsolatot egyre inkább kezdik átszőni a kettejük között kialakuló érzelmek, Jane-nek szembe kell néznie a múlt rég elfeledett szellemeivel is…

A napjainkban játszódó történet Charlotte Brontë Jane Eyre című örök klasszikusának visszhangzó szívdobbanásait követi.

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2025.

Oldalszám: 368

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9789634529569

Fordította: Frei-Kovács Judit

A cím és a fülszöveg egyértelművé teszi a tartalmat. Mivel szeretem az eredeti történetet, és láttam a film egyik változatát is, ezért egyértelmű volt, hogy elolvasom ezt a könyvet. A borítón modern rajz van, lágy pasztell színekkel. Bár ez a borító is illik a történethez, nekem mégis jobban tetszik a külföldön (2023-ban) megjelent borítóval. A történet napjainkban játszódik. A szerző élt a modern környezet adta lehetőségekkel, így egy tényleg friss, újszerű változatát kaptuk az eredeti történetnek. Valamivel lágyabb, könnyedebb.

Nagyon szórakoztató volt. Nekem nagyon tetszett. Nagyon gördülékenyen lehetett haladni vele. Váltakoztak benne humoros és megható részek. Voltak benne nagyon szerethető szereplők, bár voltak kimondottan ellenszenvesek is.

Jane Raine bájos, csendes, határozott és szabálykövető. Tizenhárom évesen maradt árván. Nagyon keményen küzdött és sokat fejlődött. Kezdetben pincérnőként dolgozott, majd – egy jobb élet reményében – jogi asszisztensnek tanult. Így került a neves torontói ügyvédi irodába, aminek a többségi tulajdonosa a nehéz természetű Edward Rosen. A talpraesett és szókimondó nő, szép lassan lenyűgözte a temperamentumos, intelligens, és nemes lelkű Edwardot. A férfi felismerte Jane kreativitását és bátorságát. Többször voltak köztük nagyon szellemes párbeszédek. Az egymás iránt kialakult vonzalom ellenére nehéz volt megtenni az első lépést, a vezető-beosztott kapcsolat miatt. Egy rövid ideig boldogok voltak, de azután kiderült – ahogy az eredeti történetben is -, hogy Edwardnak felesége van. Nyilvánvalóvá vált, hogy Jane nem maradhat a cégnél, és kétségek fogták el az egész életét illetően. Mégis talán ez adta a lökést ahhoz, hogy rátaláljon az igazi céljára, az apja hagyatékára, és megtanulja képviselni az érdekeit. Amikor megtudta, hogy Edward felesége meghalt, és újra felkereste a férfit, akkor már egyenrangú félként állhattak egymás mellett.

A nőnek az éles esze, gyakorlatias viselkedése, rendíthetetlensége erőt adtak neki mindahhoz, amit eltervezett.

Ezt a könyvet bizony kár lett volna kihagyni.

Ana voltam, sziasztok!

Nora Roberts: Sötét örvények

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: 

„Kívülről nézve a Lakeview Terrace-i ház tökéletesnek tűnik, ahogy a Bigelow család is látszatra tökéletes család: jó nevű, mindenki által tisztelt apa, elbűvölő és odaadó anya, két gyönyörű gyermek. Egy tökéletes életet élő tökéletes család egy tökéletes házban.

De a hibátlan felszín alatt sötét dolgok rejtőznek, és a zárt ajtók mögött egy egészen más élet zajlik. Az erőszakos apa és a diszfunkcionális anya terrorizálja a tizenéves Zane-t és Brittet. Zane túlságosan fél ahhoz, hogy bárkinek is szóljon a helyzetükről, de mindent megtesz, hogy megvédje a húgát, s közben számolja a napokat, mikor lehetnek végre szabadok.

Egy kegyetlen éjszaka után, amikor apjukat olyan mértékben elragadja az indulat, hogy úgy tűnik, minden még rosszabbra fordul, a testvéreknek sikerül elmenekülniük. Szeretett nagynénjük segítségével fokozatosan újra felépítik az életüket, új családot teremtenek, és maguk mögött hagyják a múltat. De egy olyan gyerekkor, mint az övék, örökre árnyékot vethet az életükre. Meg tudnak-e valaha szabadulni a múltjuktól? Vagy azok a sötét örvények a felszínre törnek, és arra kényszerítik őket, hogy ismét az életükért küzdjenek?”

Kiadta: GABO kiadó

Megjelent: 2019

Fordította: Tóth Gizella

Fordításul szolgáló mű: Nora Roberts: Under Currents

Oldalszám: 544

ISBN: 978-963-406-892-1

Témáját tekintve 18 éves kor alatt nem ajánlott.

Az írónő, ahogy a legtöbb könyvénél, úgy itt is az "in medias res", bele a dolgok közepébe elvet vallotta, és rögtön leverte az olvasót a lábáról egy durva családon belüli erőszakkal. Szívszorító volt olvasni, hogy mennyi mindent megtehetett Graham Bigelow büntetlenül, oly sok éven át, amiért szerintem soha nem kapta meg igazán a büntetését. Annyi szörnyűség után tizennyolc év börtön enyhe büntetés volt neki.

A történet ezen része valósághűre sikerült a tökéletes családanyával, aki a szülői munkaközösség vezetője, és a nagy presztízsű orvos apukával, aki rengeteget adakozik a közösség javára, embereket ment, tökéletes otthont teremt a feleségével és két csodás gyermekével, közben pedig zárt ajtók mögött, mikor nincsenek figyelő szempárok, jönnek a lelki és fizikai bántalmazások, megfélemlítések, mert megteheti. Persze a verést mindig úgy csinálja, hogy annak látszólagos nyoma ne maradjon. Szívesen üt gyomron, vesén, vagy a törzsön szinte bárhol, hiszen ahol ruha fedi, ott nem fogja senki meglátni. Ha véletlenül mégis úgy alakul, kimagyarázza, hogy szerencsétlen baleset történt. S amikor végre, nagyon hosszú idő után kiderül, az önmarketingnek és a jól felépített hazugsággyárnak köszönhetően a kiérkező rendőrök nem hisznek a súlyosan bántalmazott gyereknek, sőt… tovább járatják vele a poklot, ami úgy tűnhet, soha nem ér véget.

Sajnos ez abszolút hihető. Nem egyszer olvastam vagy hallottam olyat, hogy a bántalmazó fél annyira meggyőzően adta elő a kis meséjét, hogy végül az áldozatot hibáztatta mindenki a történtekért. Ugye ez nektek is ismerős?

Mindenesetre ebben a történetben voltak, akik jól ismerték a gyerekeket, és segítettek abban, hogy kikerüljenek a pokoli szülők karmaiból. Dave, Emily néni, Lee Keller nyomozó és még jó pár ember, akiket olvasás során a szívembe zártam.

Emily néni és a többiek minden követ megmozgattak azért, hogy Britt és Zane biztonságban érezze magát, és jó irányt vegyen az életük. A feltétel nélküli szeretet csodákra képes, ezt bizonyítja az is, hogy végül mindketten a lehető legjobbat hozták ki abból a traumából, amit sajnálatos módon át kellett élniük.

A könyv első része pörgősre sikerült, aztán ahogy a szerzőtől megszokhattuk, jött egy kis enyhülés, a történet szépen lassan csordogált a maga kis medrében, hogy az olvasó jusson egy kis lélegzethez, és utolérhesse magát. Évek teltek, szereplők jöttek és mentek, bővült a család, és új embereket ismerhettünk meg. Belépett a képbe Darby McCray, aki szerintem abszolút magával ragadja az olvasót. Darby tájépítészeti szenvedélyét olyan szinten képes volt átadni az írónő, hogy legszívesebben beköltöztem volna az egyik bungalóba, amit már Darby kicsinosított.

Imádtam a tájleírásokat, a megannyi apró részletet, ami miatt magam előtt láttam egész Lakeview városát, a tóval, a körülötte lévő házakkal, és persze Emily néni üdülőparadicsomával, a Walker Lakeside nyaralókkal. Nagyon megszerettem a szereplőket, legyenek két vagy négylábúak, kivéve a Bigelow házaspárt, a Draper családot, illetve Trentet.

Tetszett, hogy a durvább és lágyabb jelenetek a könyvben váltották egymást, így a krimi és a romantika kellemes elegyet alkotott, és egyiknél sem éreztem azt, hogy túl sok. Mondanám, hogy ennyi kóros lelki alkatú egyénnel képtelenség találkoznia egy embernek, de sajnos nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy ez nem életszerű.

A könyv nagyon jó, olvastatja magát, kellően izgalmas, időnként romantikus. Tetszik, hogy a szerző felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra, illetve arra, hogy az ember merjen segítséget kérni. Azon felül, hogy szórakoztat, elgondolkodtat, és arra ösztönöz, hogy hallgassunk a megérzéseinkre, mert olykor életet menthet.

Számomra ez a könyv 10/10.

Az Athenaeum nagy képes kalendáriuma a 2019-es évre

Ma délelőtt meghozta a futár az Athenaeum kiadó által megjelentetett, 2019-es évre szóló, nagy képes kalendáriumát. Több okból is nagyon vártam, hogy kézbe vehessem, az egyik ilyen ok az, hogy a kalendárium steampunk arculatot kapott, és szívesen nézem az ilyen típusú kiadványokat, könyveket. A steampunk stílusnak gyakori díszítőelemei: a fogaskerék, kulcsok, csavarkulcsok, óraműves alkatrészek, fémcsövek, fém- esetleg fa, kaucsuk (de semmiképpen sem műanyag) alkatrészek. Jellemző színek az óarany, az ólmos (esetleg abszint-zöld) árnyalatok.

Meg kell említenem, hogy a kiadó beleadott apait-anyait, egy nagyon igényes, szép és jó kivitelezésű kiadványt tarthatunk a kezünkben. Imádom a kidomborodó borítást, a kinézetét, s nem utolsó sorban a tartalmát is. Szerintem bátran kijelenthetem, hogy büszke lehet mindenki magára, aki valamilyen módon részt vett a kiadvány létrehozásában. Esztétikus és informatív egyszerre. 

A kalendáriumba itt tekinthettek bele:
https://www.lira.hu/landings/kalendarium_2019_belepillanto.pdf

Vagy nézzétek meg a kiadó facebook oldalán található videót:
https://www.facebook.com/athenaeumkiado/videos/187188798876812/ 

Ami nagyon tetszik benne, hogy van benne jegyzeteléshez hely, ugyanakkor rengeteg mindent belesűrítettek abba a 212 oldalba, hogy igazán tartalmasnak mondhassuk a könyvet. 

Van: 

- Mértékegység kisokos

- Helyek a nagyvárosban, ahol kávézhatunk és olvashatunk 

- Könyvszakmai ki-kicsoda (kiadók munkatársai, írók, bloggerek)

- Ötletelő - ha valamit nem találsz könyvesboltban, megtekintheted az online webáruházak és antikváriumok listáját is

- Írással kapcsolatos segédletek, ötletek, kreatív írás képzések listája

- A Budapesti nemzetközi könyvfesztivál története

- A töklámpás legendája

- Különböző információk, érdekességek

+ Ami az én figyelmemet is felkeltette, egy könyves kihívás is található a kalendáriumban!

Az Athenaeum Kiadó 2019-es Nagy Könyves Kihívása - Legyen 2019 az olvasásod éve! 

A szempontok adottak, rád csak a teljesítés vár.

Ösztönző is akad, hiszen aki teljesíti az összes pontot 2019. december 28-ig, lefotózza és elküldi a kitöltött naptároldalt a megadott helyre, azok között a kiadó kisorsol egy 52 könyvből álló ajándékcsomagot! :) 

Szóval rengeteg jó dolgot tartalmaz, én biztos, hogy sűrűn forgatni fogom. :)

Minden könyvszerető embernek ajánlom. 

Nem csak hasznos, de esztétikus is. 

A kiadó így mutatta be a kalendáriumot:
„Az Athenaeum vállalatcsoport alapítója, a könyvesboltosból lett nyomdász és könyvkiadó 1859-ben Emich Gusztáv Nagy Képes Naptára címmel életre hívott egy olyan kalendáriumot, amely, azon túl, hogy tényleges határidőnaplóként is használható volt, a kor írástudói számára legfontosabb információkat gyűjtötte össze. Például benne volt a teljes tiszti kar névvel-címmel, minden közhivatal elérhetősége, meg sok olyan dolog, amit ma már nem is értünk. Később ez az évkönyv Az Athenaeum Nagy Képes Naptára címet kapta, és az olvasó polgárság egyik leggyakrabban használt kiadványává vált évtizedekre. Hamisítatlan XIX. századi koncepcióról van szó, ez a kalendárium-forma egy lassabb, élhetőbb, emberibb világ tárgyi bizonyítéka.

Mi pedig, az Athenaeumnál úgy döntöttünk, hogy 2019-re felélesztjük a magyar írott kultúra legnagyobb hagyományú kalendárium-termékét. Ez a kiadványsorozat 160. évfolyama, egy különleges anyagokból készült, egészen egyedi nyomdatechnológiai eljárásokkal létrehozott „vadonatúj régiség”.

A színes nyomású kiadvány steampunk arculatát Földi Andi tervezte, az olvasnivalókat olyan kiválóságok jegyzik, mint Bíró Szabolcs, Matthew Daintrey-Hall, Gerlóczy Márton, Görög Ibolya, Háy János, Horváth Gergely, Jászberényi Sándor, Kalapos Éva Veronika, Karafiáth Orsolya, Lakatos Levente, Nyáry Krisztián és Szurovecz Kitti. A bevezető olvasmányt Vámos Miklós írta.

Ajánlás: Az megvan, hogy a tárgyalásokon milyen jó kapaszkodni valamibe (mármint, konkrétan fogni – mert jólesik, megnyugtat)? És az, hogy mennyivel kellemesebb manuálisan jegyzetelni a megbeszéléseken a legfontosabb mondatokat, mint gépbe pötyögtetni? És az, hogy biztonságérzetet ad az üzleti helyzetekben, ha minőségi, szép eszközöket használunk? Persze, nem múlik ezen semmi, nem ezen múlik – valami hatása mégis van. Nem a másikra, hanem ránk.”

A kalendáriumot megvásárolhatjátok többek között itt: 

https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/az-athenaeum-nagy-kepes-kalendariuma-a-2019-es-evre

Angela Marsons: Vérvonal (Kim Stone 5.)

„Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.

Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?

Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.”

Kiadó: General Press

Megjelent: 2018. szeptember 20.

Fordította: Őri Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Blood Lines

A borítót tervezte: Kiss Gergely

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-452-191-4

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

Az előző két kötet olvasása közben nem igazán éreztem azt, hogy hiányoznak az előzmények, hiszen így is kerek egészet alkotott mindegyik kötet a maga nemében. Most viszont erőteljesen éreztem, hogy el kellett volna olvasnom az első két kötetet is, hogy teljesen érthessem, mi játszódik le ebben a részben. Hiszen visszatért a második kötetből másoknak jól ismert Alexandra ​Thorne, és csöppet fejtörést okozott a mi jó öreg Kim Stone nyomozónknak. Ha ettől a kis hiányosságtól eltekintek (és a következő kötet olvasása előtt most már aztán tényleg pótolom az első két kötetet) kaptam egy élvezhető regényt, volt benne érdekesség, most sem hiányoztak a gyilkosságok, a nyomozás és a csapat, amit úgy szeretek. 

Két cselekményszál futott egymással párhuzamban, alaposan megbonyolítva az olvasók számára a fonalkövetést, a szereplők számára pedig a nyomozást. Néha már nem tudtam, hogy ki melyik szálhoz kapcsolható, persze ez szépen lassan rendeződött.

Alex Thorne próbálkozása kicsit erőltetett volt szerintem, bár jó volt picit mélyebben betekinteni Kim Stone nyomozó múltjába, magánéletébe, és örültem, hogy újra megmutatta az érzékeny oldalát, melyet nem sűrűn enged felszínre törni. Kim Stone mindig profi, erős, intelligens és roppant makacs benyomást kelt, ám a szerző minden kötetben tesz arról, hogy tudjuk, a főszereplőnk sem tévedhetetlen, és nem is hibátlan. Megmutatja a szakmai és az emberi oldalát, a motorok iránti szenvedélyét, és a csapathoz fűződő kapcsolatát egyaránt.

A másik szál erőteljes volt és kissé felkavaró. A gyilkos kilétére nem derül azonnal fény, jó ideig arra sem jön rá a nyomozócsapat, hogy mi a közös az áldozatokban. Végül azonban sikeresen felgöngyölítik az ügyet.

Összességében tetszett, a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlom, hogy ne hagyják ki. A szerzőnek nem ez a legerőteljesebb kötete, ám határozottan megért egy próbát. A folytatást pedig várom továbbra is.

Pontozás: 10/9

Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek

"Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.

Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin."

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. június 5.

Fordította: Tábori Zoltán

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rhiannon Navin: Only Child

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-293-211-8

A borítót az angol eredeti (Ház illusztráció: Shutterstock, borítóterv: Ami Smithson, Pam Macmillan art department) alapján Földi Andrea készítette.

A szerzőről az alábbi információt láthatjuk a könyv belső borítóján: „Rhiannon Navin könyvimádó nők között nőtt fel Brémában. Mielőtt főállású anya és író lett, több jelentős ügynökségnél dolgozott New Yorkban. Jelenleg férjével, három gyermekével, két macskával és egy kutyával él nem messze New Yorktól. Az Egyetlen gyermek az első regénye.”

A fülszöveg már sejteti az olvasóval, hogy a regény nem lesz egy sétagalopp, mert egy borzalmas eseményről, illetve annak a vonzatairól ír a szerző, egy hat éves kisfiú szemszögéből. Egyáltalán nem túlzás, hogy aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a regény. Tényleg hasonló hatással volt rám, mint Picoult könyvei. Elgondolkodtató és érzelmeket közvetít. Talán ez most egy picit jobban meg is viselt, mert annyi gyermek vesztette életét egy értelmetlen tragédiában, s ezt követően is még rengeteg szenvedés tanúja lehettem.

Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.

Zach Taylor hat éves, első osztályos gyermek, aki épp Miss Russel óráján ül, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezd a biztonságosnak hitt iskola falai között. Felhangzik a hangosbeszélőn a zárkózás felhívás, mire Russel kisasszony egy cifra káromkodás kíséretében a gyerekeket igyekszik beterelni az egyetlen biztonságosnak hitt helyre, a kabáttárolóba. Három pukkanás, szünet, majd újabb három pukkanás. Ez ismétlődik újra meg újra, szinte végeláthatatlanul. Egyre inkább eluralkodik a gyerekeken a félelem. Volt, aki hangosan sírt, míg más bepisilt félelmében. A tanárnő igyekszik ugyan nyugalomra és csendre inteni őket, de rajta is látszott, hogy retteg a végkifejlettől. Zach megpróbált erős maradni és követni Miss Russel utasításait. Nem lehetett tudni, hogy percek vagy órák teltek el, mire kopogtatott az ajtón a rendőrség, és fellélegezhettek, nincs már veszély. Ám ezután szabadult el igazán a pokol.

Az ámokfutónak tizenkilenc áldozata lett, ebből tizenöt gyerek és négy felnőtt. Végül ő is halálos sérülést szerzett az egyik rendőrtől. Húsz ember értelmetlen halála.

Rengeteg kérdést felvet a könyv.

- Vajon megelőzhető lett volna a tragédia?

- Ki a felelős?

- Okolhatóak az ámokfutó szülei?

- Esetleg a rendszer, ami nem akadályozta meg, hogy egy fiatal fegyvert szerezzen és bevigye az iskolába?

- Mi volt a kiváltó ok?   

- Hogyan dolgoz fel egy közösség egy ilyen tragédiát?

- Hogyan dolgozza fel a család egy hozzátartozójuk elvesztését?

- Mennyire változtatja meg az emberek viselkedését a gyász?

- Képesek vagyunk egy ilyen tragédia után folytatni az életet, vagy megrekedünk, és napról napra újraéljük a pokoli eseményeket?

- Szétszakíthat egy ilyen borzalmas esemény egy családot?

Sok kérdésre egy nagyszerű hat évestől kapunk választ.

Nagyon szerettem Zach-et, szerintem a szerző nagyon jól felépítette a karakterét, és simán hihető, hogy így éli meg egy gyerek a történteket.

Örültem, hogy a történet során közelebb került az apukájához, és hogy valamilyen módon elkezdte feldolgozni a történteket.

Érthető volt a család fájdalma, ahogy az is, hogy az anya kereste a felelőst, ugyanakkor szomorúan tapasztaltam, hogy a felelős keresése és a tragédia átvészelése teljesen lefoglalta az anyukát, és nem maradt idő a túlélő gyermekre, akit láthatóan megviseltek a történtek. Rémálmai voltak, nem mert iskolába menni, szorongott, vizelettartási problémái lettek, illetve egy idő után dühkitörései, amik után általában bűntudatot érzett. Amikor a legfontosabb dolog a biztonságérzet lett volna, akkor borult fel minden, és a biztonságos, szeretetteljes családi légkör helyett otthon is egyfolytában viharos veszekedések, ajtócsapkodások voltak, a gyerek pedig magára maradt a tragédiával és következményeivel.

Hogyan képes feldolgozni egyedül egy gyermek egy ilyen tragédiát, főleg úgy, hogy a tíz éves bátyját is elveszítette? Bár Andy-vel nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis rá gondolva, hozzá beszélve kezdett oldódni a feszültség Zach-ben. Rá gondolva alakított ki magának búvóhelyet, amit berendezett olyan képekkel, tárgyakkal, amik segítettek a kisfiúnak elérni a belső béke egy kis szigetét. Különböző színekkel dekorálta ki a falat, s elnevezte érzelemképeknek. Egyszer az édesapja is bement a búvóhelyre, meglátta a képeket és megkérdezte melyik mit jelent. A zöld a harag, a szürke a szomorúság, a piros a szégyenkezés, a fekete a félelem, a sárga a boldogság, majd jött egy üres, ám lyukas lap, aminek a magyarázatánál összeszorult a szívem.

„– Az mit jelent azzal a lyukkal a közepén? – kérdezte apa.– Magányosságot – magyaráztam. – A magányosság átlátszó, úgyhogy lyukat csináltam, mert nincs átlátszó szín.– Magányosság? Andy miatt? – Apa torokhangra váltott.– Hát, a búvóhelyemen nem érzek magányosságot – feleltem.– Nem? Miért nem?Nem tudtam, elmondjam-e apának, hogy itt én Andyvel beszélgetek, és könyveket olvasok neki. Valószínűleg azt hiszi majd, hogy dilis vagyok.– Én… mert azt játszom, hogy Andy itt hall engem – feleltem, és a fénykört a gardróbsarok felé irányítottam. Nem akartam, hogy apával lássuk egymást.– Beszélsz hozzá? – kérdezte apa halkan.– Aha. Hangosan felolvasok neki – feleltem. Apa egyszeriben mindent ki akart deríteni a búvóhelyemről, én meg nem tudtam, hogy ez lesz belőle. – Illetve tudom, hogy ez nem valóságos, hiszen Andy meghalt, és a halottak nem hallják az embert. Szóval ez mindenképpen butaság – mondtam.Apa megfogta az elemlámpát tartó kezet, és kettőnk közé húzta. Így már nem a sötétben beszélgettünk. Ez nehezebb volt. Nem tudtam elrejteni apa elől a vöröslő arcom.– Én nem hiszem, hogy ez butaság lenne – mondta apa.– Jó érzés, amikor mondom neki a magamét. – Rántottam egyet a vállamon.– Akkor miért vetted be a magányosságot az érzelemképeid közé? – kérdezte apa.– Az a búvóhelyemen kívüli magányosságérzésre vonatkozik.– A búvóhelyeden kívül magányosnak érzed magad?Megint a vállamat rángattam.– Néha.”

Kétségbeesés, fájdalom, düh, könnyek, bosszúvágy, önvád, családi viszály, és még megannyi más tükröződik vissza a lapokról. Az olvasó könnyen beleéli magát a szerepbe, ami néha nem egy hálás dolog. Nekem fájt, amikor felmerült a kisfiúban az a gondolat, hogy esetleg a szülei inkább kívánnák az ő halálát, mint a bátyjáét. Egy-egy jelenetnél könnyeket hullattam, mert szíven ütöttek a történtek. A szerző nagyszerűen bemutatja egy gyermek szemszögéből a boldogságkeresést, valamint a gyász fázisait, és magát a feldolgozását.

Bár a szövegezése egyszerű, maga a könyv nem könnyű olvasmány, köszönhetően a súlyos témának, amit akár a mindennapokból is kiragadhatott volna a szerző. Annyira életszerű, valóságos, hogy az már fáj. Mindenképpen ajánlom a könyvet minden erős lelkű embernek, mert nagyon sok bölcs dolog megfogalmazódik a könyvben, és tényleg igaz, hogy a bölcsesség nem feltétlenül korfüggő.

Pontozás: 10/10

Számomra abszolút kihagyhatatlan volt. Remélem, még sokat olvashatok az írónőtől.

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

„Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.

1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 

Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…”

A könyvbe itt olvashatsz bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1492646.pdf

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2018.05.15.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Kimberley Freeman: Evergreen Falls

ISBN: 978-963-293-437-2

A szerzőről:

Kimberley Freeman Londonban született, majd 3 évesen családjával Ausztráliába költözött. Díjnyertes gyerekkönyveinek, történelmi- és fantasy regényeinek kiterjedt rajongótábora van számos országban. Családnevét anyai nagymamája tiszteletére vette fel, izgalmas bestsellereinek különleges hősnőit is ő ihlette. Két gyermek édesanyja, jelenleg a Queenslandi Egyetem lektora.

A szerző kiadónál megjelent művei:

Vadvirágok lányai

Álom-öböl

Aranypor

A könyvről:

Ahogy azt már a szerző előző könyveinél is megszokhattuk, most is váltott szemszögből ismerhetjük meg a történteket, ahogy a korok is váltakoznak a cselekményszálakkal párhuzamban. Nagyon megszerettem mindkét cselekményszálat, de most Thomas és Lauren párosa állt hozzám közelebb. Violet és Sam karaktere néha ingerültté tett, bár lehet inkább ez magának a cselekményszálnak volt köszönhető.

Violet karaktere kissé hiszékeny, kicsit csapongó, néha bátortalan, máskor az ellentettje, de soha nem ártana másoknak szándékosan.

Sam az a szereplő, aki kettős érzést váltott ki belőlem. Bizonyos szokásait határozottan nem néztem jó szemmel, ugyanakkor a tiszta pillanataiban egy elbűvölő fiatalembernek képzeltem.

Sam nővére Flora egy jóságos, szeretnivaló teremtés, ellenben a vőlegénye és a sleppje irritáló. Volt egy bizonyos személy, akinek szorítottam, hogy Flora vegye észre, mert ők ketten nagyon passzoltak egymáshoz. Hogy ez bekövetkezett-e? A regényt elolvasva választ kaphat mindenki a kérdésre. :)

Lauren-ről kiderült, hogy egy csupa szív, nagyon kedves, dolgos fiatal nő, aki még csak most kezdi el a saját életét, s emiatt még nagyon kezdő és néha naiv bizonyos téren.  Nem volt egyszerű élete, és egy családi titok is ott lappangott a háttérben, ami megfejtésre várt, ahogy azok a levelek is, amiket a lezárt nyugati szárnyban talált teljesen véletlenül.

Thomas-ról a könyv első fele alapján azt állapítottam meg, hogy figyelmes, gondoskodó, végtelenül türelmes. Ez szerencsére mindvégig így maradt. Fantasztikus karakter, akinek szintén nem volt könnyű élete, ám sikerült legyőznie a démonjait, és új életet kezdeni.

A szerzőnek most is sikerült olyan cselekményszálakat kitalálni, amik végig fenntartják az olvasó figyelmét, és olyan karaktereket, akik szerethetőek, vagy épp erőteljesen utálhatóak. A könyv sokszor könnyed, néha nyomasztó, máskor szomorú. Számomra a könnyed, mosolycsalogatós részek főleg a 2014-ben játszódó történetre voltak igazak, bár egy bizonyos doktornak köszönhetően 1926-ban is találtam olyan jeleneteket, amiktől kivirágzott a lelkem.  

Amikor végre összeért a két cselekményszál, kis híján dobtam egy hátast. Mindvégig sejtettem, hogy ilyen irányt vesz a történet, de kicsit másképp fűztem össze a szálakat. Imádtam a rejtvényfejtést, a nyomozást, a romantikus részeket, úgy kerek egészében a történetet. Igazi Kimberley Freeman könyv.

Pontozás: 10/10

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.”

Kiadta: General Press kiadó

Kiadás éve: 2017

Fordította: Őri Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Lost Girls

Oldalszám: 400

ISBN:978-963-452-051-1

A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában. 

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

Egyenlőre tizenhat kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, bár úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék. 

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

Már az elején magával sodort a regény lendülete. Bár az előző köteteket nem olvastam, mégis régi ismerősnek éreztem Kim Stone csapatát. Mindannyian a szívemhez nőttek pillanatok alatt. A szerző egyszer azt nyilatkozta, hogy Bryant és Kim közös jeleneteit volt a legizgalmasabb megírni, ugyanakkor már az elején igyekezett tisztázni, hogy kettejük kapcsolata sosem alakul szerelmi szállá, csak kollegiális és baráti kapcsolat van közöttük. Kim Stone felügyelőnő csapata külön egyéniség, önmagukban is határozottan kedvelhetőek, ugyanakkor egyenként más-más személyiségjegyet hoznak elő Kimből, így a segítségükkel megismerhetjük Kim Stone karakterét.

A szereplők között akadtak, akik elsőre közel kerültek hozzám, illetve voltak olyanok is, akiket én magam löktem volna a gyilkos karmaiba, annyira idegesítettek. Néha már az őrület határán jártam, mert nem voltam benne biztos, hogy miképp is ér véget ez a történet.

Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. Én személy szerint némely jelenetnél szívesen kihagytam volna ezt a momentumot.

 

A humor, amit a szerző belecsempészett a történetbe, kicsit tompította az erős krimi szálat, s néha sikerült picit fellélegezni. Erre főleg a téma mibenléte miatt van szükség. A szerző igen részletesen taglalt egy-egy véresebb jelenetet, aminél bizony szükség volt a lélekjelenlétre.

Angela Marsons bármikor képes arra, hogy kiragadjon minket a hétköznapokból és egy véres, áldozatokkal és rettegéssel teli helyszínre teleportáljon minket.

A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és számomra sokáig rejtélyes is volt. A szerző stílusa magával ragadó, mindenképpen szeretnék sort keríteni a többi könyvére is.

Mindvégig reménykedtem abban, hogy ha valaki, akkor hát Kim Stone képes lesz hazavinni a lányokat a családjukhoz. 

Ami pedig Kim Stone karakterét illeti… a szerző egyszer úgy nyilatkozott, hogy a karakterét nem kedvelheti mindenki, ahogy az a való életben sem lehetséges. Én személy szerint nagyon szimpatizáltam vele, úgy gondolom nagyon is érti a dolgát, és már az első pár fejezet után bizalmat szavaztam neki úgy, hogy az előzményeket én nem olvastam. Tetszett, hogy az írónő nem akart egy mindenki számára elfogadható és szeretnivaló karaktert kreálni, inkább fektetett hangsúlyt arra, hogy nagyszerű szakember legyen, akit valósághű tulajdonságokkal ruházott fel.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet.

Örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a regényt, mert azt hiszem, újabb kedvenc szerzőt avatok hamarosan, ha minden könyve ennyire lehengerlő Angela Marsonsnak.

Pontozás: 10/10

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

„Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 

Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 

A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 

Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam volna korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 

Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!

Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2017. október 24-én.

ISBN: 978-963-293-699-4

Oldalszám: 328

A borító egyszerű, de nagyszerű. A védőborító szolidan szép. Igazi kedvcsináló.

A könyvet megrendelhetitek 20%-al olcsóbban itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/boldogsagkonyv-3

E-book formában pedig itt:

https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szepirodalom-1/riport-publicisztika/boldogsagkonyv-ekonyv-epub-mobi

M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetének bemutató beszélgetése
2017. 11.20-án 18 órától lesz a KONYHA Étterembe (1075 Budapest, Madách Imre út 8.). A szerzővel Veiszer Alinda beszélget.

Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki szeretne részt venni a rendezvényen, regisztráljon a szpisjak.blanka@lira.hu email címen! Regisztrálni november 10-ig lehetséges.

Mi a boldogság? Talán az egyetlen, amiben mindenki egyetért, hogy a boldogság egy érzés. Vannak, akik szerint, ha megvan mindenünk, amit pénzen megkaphatunk, akkor már boldogok lehetünk. Mások szerint elég, ha együtt vagyunk a szeretteinkkel. Szintén mások azt vallják, hogy ha van egészség és szeretet, akkor a nehézségeken is könnyen átlendülhetünk és boldogok lehetünk.

Wigner Jenő mondta egyszer: „Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, amit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz.”

Sonja Lyubomirsky is hasonlóan vélekedett: „Nem kell a gazdagságot túlbecsülni, mert azok, akik kizárólag az anyagi javakra összepontosítanak, csak ideig-óráig találnak boldogságot abban, hogy mindent megvásárolhatnak. Ám ha valaki "csak" normális színvonalon él, közben jók és szorosak a családi, baráti kapcsolatai, van lehetősége a személyes fejlődésre, tanulásra, élvezi a munkáját, kihívásokkal szembesül, közben hasznosnak is érzi magát a környezete számára, és van módja arra, hogy segítsen másokon, könnyebben talál tartós boldogságra.”

M. Kiss Csaba tizenöt népszerű emberrel készített interjút, akik meséltek szomorúságról, boldogságról, vágyról és célokról. Nagyon jó, hogy hagyta kibontakozni a beszélgetőpartnereit, mert így érezhető volt, hogy szívesen meséltek arról, hogy milyen utat is jártak be. 

„Átkozottul szerencsés fickónak érzem magam. És boldog vagyok.

53 évesen megértem, hogy közönség – és kritikai sikerrel játszották a mozik első játékfilmemet, a Brazilokat. Dolgozhatok a következő forgatókönyvön.

Most jelenik meg harmadik kötetem – bízom benne, hogy megismétli az első kettő sikerét, emellett készülőben a negyedik. Pedig alapvetően tévés újságíró és szerkesztő vagyok már vagy huszonöt éve, és egy kisebb szünet után most újra. Szóval lett átjárásom a szeretett szakmai területek között, ami már csak azért is jó, mert soha nem szerettem sokáig egy helyben lenni.

Feleségből a másodiknál tartok, gyerekből az ötödiknél. Jó így.” - Áll M. Kiss Csaba bemutatkozása a könyv belső borítóján. Személy szerint úgy vélem, nagyon jó, hogy így gondolkodik az életéről, s hogy annyi mindent sikerült már elérnie. Ez a könyv is egy mérföldkőnek számít szerintem, mert tartalmilag és külsőleg egyaránt minőséget kap az olvasó.

A könyv előszavában volt egy rész, ami abszolút megfogott, és amivel mélyen egyetértettem.

„Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” 

 Tetszett, hogy a szerző mindenkit bemutatott pár sorsban és hogy a rövid történeteken keresztül megismerhetjük az akkori gondolataikat, érzéseiket, esetleges gondjaikat. Hétköznapi problémák, élethelyzetek és megoldásaik kerülnek terítékre, megtudhatjuk, hogy ki hogyan éli meg a boldogságot, illetve kinek mit jelent maga az a szó, hogy boldogság. Ahány ember, annyi sors és annyi vélemény.

Betekintést nyerhetünk az emberek életútjába, s megtudhatjuk, hogy lett belőlük az, aki. Tizenöt népszerű ember nyílt meg a riportok alatt, és mesélt gyerekkorról, fiatalkori baklövésekről, diákcsínyekről, családról, munkásságról, nehéz pillanatokról, örömről és bánatról egyaránt.

Minden történetben találtam olyan gondolatot, amit magaménak érezhettem, egyetérthettem vele, de voltak, amik kiemelkedtek.

Nagyon tetszett a mondanivalója Bojár Gábor történeteinek, ugyanakkor, Nyáry Krisztián történetei álltak a legközelebb hozzám. Voltak szomorú, elgondolkodtató történetek vele kapcsolatban, és voltak vidámak, amiken rengeteget derültem. Láttam magam előtt gimnazistaként, egyetemistaként, vizsgáztatóként és kiadó igazgatóként is. Nagyot kacagtam a bérgyerekes részen, elgondolkodtató volt az Esterházy Péterrel való ismeretségéről olvasni, ami pedig a legmélyebben érintett, az a felesége haláláról szólt. Az ő történeteit olvasva úgy éreztem, egy érzelmi hullámvasútra váltottam jegyet.

Egerszegi Krisztina elbeszélése az úszásról és a családról szintén érdekesre sikerült. Gyerekként imádtam nézni, ahogy úszik, mert látszott, hogy szívét-lelkét beleadja. Siklott a vízen és akkoriban még gyerekfejjel úgy gondoltam, erre csak ő lehet képes. Ennyi koncentrációval, energiával, érzéssel úszni. Őt nem csak a siker iránti motiváltság mozgatta. Persze felnőtt fejjel már másabb, tisztában vagyok azzal, mennyi munka van abban, hogy ennyire jó legyen valaki. Persze mondhatjuk azt, hogy jó volt valamiben, ám ő váltott valami másra, amiben még jobb is lehet. Családot alapított, s a három gyermekének szenteli az életét. Az úszás már nem jelent akkora örömet neki, mint az, hogy a családjával részese lehet valami csodának.

Egyetértek vele abban, hogy a világ már túlságosan gyors. Kicsit lassítanunk kellene. Meglátni az élet apró örömeit és csodáit, örülni a napsütésnek, a lágy szellőnek, ami simogatja az arcunkat, a szeretetnek, a családnak, barátoknak, a közösen eltöltött időnek és a szenvedélynek, ami valaki vagy valami iránt táplált általunk és megmozgat bennünk valamit. Ha nem így teszünk, akkor a rohanó életben sikeresen elhaladunk a lehetőségeink és a boldogságunk mellett is.

Köszönöm M. Kiss Csabának, hogy megírta a könyvet, az interjúalanyoknak, hogy válaszoltak Csaba kérdéseire és meséltek az életükről, az Athenaeum kiadónak pedig azt, hogy kiadta és lehetőséget adtak az elolvasására!

Mindenkinek szívből ajánlom ezt a történetgyűjteményt, mely örök igazságokat, megszívlelendő tanácsokat, tanulságokat sorakoztat fel az olvasók elé.

Pontozás: 10/10