Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. október 19., péntek

Angela Marsons: Vérvonal (Kim Stone 5.)


„Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.
Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?
Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.”
Kiadó: General Press
Megjelent: 2018. szeptember 20.
Fordította: Őri Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Blood Lines
A borítót tervezte: Kiss Gergely
Oldalszám: 352
ISBN: 978-963-452-191-4

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.
Például:
- Titokban fél a tűktől.
- A kedvenc tv műsora a Top Gear.
- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.
- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.
- Utál nyilvánosság előtt beszélni.
- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:
Az előző két kötet olvasása közben nem igazán éreztem azt, hogy hiányoznak az előzmények, hiszen így is kerek egészet alkotott mindegyik kötet a maga nemében. Most viszont erőteljesen éreztem, hogy el kellett volna olvasnom az első két kötetet is, hogy teljesen érthessem, mi játszódik le ebben a részben. Hiszen visszatért a második kötetből másoknak jól ismert Alexandra ​Thorne, és csöppet fejtörést okozott a mi jó öreg Kim Stone nyomozónknak. Ha ettől a kis hiányosságtól eltekintek (és a következő kötet olvasása előtt most már aztán tényleg pótolom az első két kötetet) kaptam egy élvezhető regényt, volt benne érdekesség, most sem hiányoztak a gyilkosságok, a nyomozás és a csapat, amit úgy szeretek. 
Két cselekményszál futott egymással párhuzamban, alaposan megbonyolítva az olvasók számára a fonalkövetést, a szereplők számára pedig a nyomozást. Néha már nem tudtam, hogy ki melyik szálhoz kapcsolható, persze ez szépen lassan rendeződött.

Alex Thorne próbálkozása kicsit erőltetett volt szerintem, bár jó volt picit mélyebben betekinteni Kim Stone nyomozó múltjába, magánéletébe, és örültem, hogy újra megmutatta az érzékeny oldalát, melyet nem sűrűn enged felszínre törni. Kim Stone mindig profi, erős, intelligens és roppant makacs benyomást kelt, ám a szerző minden kötetben tesz arról, hogy tudjuk, a főszereplőnk sem tévedhetetlen, és nem is hibátlan. Megmutatja a szakmai és az emberi oldalát, a motorok iránti szenvedélyét, és a csapathoz fűződő kapcsolatát egyaránt.
A másik szál erőteljes volt és kissé felkavaró. A gyilkos kilétére nem derül azonnal fény, jó ideig arra sem jön rá a nyomozócsapat, hogy mi a közös az áldozatokban. Végül azonban sikeresen felgöngyölítik az ügyet.

Összességében tetszett, a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlom, hogy ne hagyják ki. A szerzőnek nem ez a legerőteljesebb kötete, ám határozottan megért egy próbát. A folytatást pedig várom továbbra is.

Pontozás: 10/9



2018. október 10., szerda

Anders de la Motte: Halálos ősz


„1990 nyarának végén öt gyerekkori barát gyűlik össze egy dél-svédországi bányatónál, egy kisváros közelében. A sikeres érettségit akarják megünnepelni, ám egy váratlan esemény hatására felszínre törnek a köztük feszülő ellentétek, és az este tragédiába fordul. Másnap hajnalra már csak négyen maradnak – az ötödik barátjuk testére a tó sötét vizén lebegve találnak rá. Vajon szerencsétlen baleset történt? Vagy esetleg valaki a fiú halálát akarta?
Ez esetben miért zárja le a rendőrség olyan hirtelen az ügyet?
Úgy tűnik, a kérdések örökre megválaszolatlanul maradnak, huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnök érkezik a kisvárosba, egyenesen a stockholmi gyilkossági ügyosztályról. Anna Vesper épp a tragikusan elhunyt fiú szülei házát veszi bérbe, így léptennyomon találkozik a fiú haláláról szóló pletykákkal. Ahogy egyre több ellentmondásra bukkan, Anna szinte az ügy megszállottjává válik, és újraindítja a nyomozást. Azt azonban nem sejti, hogy ezzel nemcsak a karrierjét, hanem a saját maga és a lánya, Agnes életét is veszélybe sodorja. Egyesek ugyanis bármit megtennének azért, hogy ne derüljön ki az igazság…”
Kiadó: General Press Könyvkiadó
Megjelent: 2018
Fordította: Dobosi Beáta
Fordítás alapjául szolgáló mű: Eredeti mű: Anders de la Motte: Höstdåd
Borító: Kiss Gergely tervezte
Oldalszám: 448
ISBN: 978-963-452-165-5

A szerzőről:
Anders de la Motte (1971. június 19. Billesholm) nyolc évig a svéd rendőrségnél dolgozott, később az egyik nagy IT-cég biztonsági szakértője lett, jelenleg pedig nemzetközi biztonsági szakértőként tevékenykedik. 2010-ben elnyerte a Svéd Bűnügyi Írók Akadémiájának elsőkönyves díját, 2015-ben pedig a legjobb kriminek járó díjat.

A General Press kiadó fennállásának harmincadik évfordulóját interjúsorozattal ünnepelte, egyik interjúalanyuk nem volt más, mint Anders de la Motte. A teljes interjút a Minden nap könyv weboldalán olvashatjátok.

A könyvről:
Néha olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy tábortűz körül üldögélnék, hallanám a tűz ropogását, a meleg szinte égetné az arcom és hallgatnám a mesélőt, aki egy lebilincselő történettel szórakoztatná a jelenlévőket.

A múlt és jelen történéseit váltakozva ismerhetjük meg, 1990 augusztusának, és 2017 őszének eseményeibe kapunk betekintést.
Mindkét időbeli cselekményláncolatnál fokozatosan adagolja a feszültséget az író, tudja, hogy mennyi az elég, kellemes ütemben haladnak az események, és apránként megismerkedünk a szereplőkkel is.

Anna Vesper és lánya Agnes 2017 őszén a skånei Nedanåsba költöztek, hogy új életet kezdjenek. A kisváros rendőrfőnöki posztját tölti be Anna, aki úgy gondolta, jó hely lesz egy nyugodt kisváros, hogy túltegyék magukat a közelmúltban történteken. Ám a nyugalom messzire elkerüli őket.
Anna és Agnes karaktere kedvelhető, Milo pedig abszolút kedvenc lett. Voltak nagyon kedvelt szereplői a történetnek, és voltak akik már az elejétől taszítottak.

Annát nem hagyja nyugodni egy huszonhét évvel azelőtt történt haláleset, amit bár balesetnek nyilvánítottak, túl sok homály lengi körül. Amikor kérdezősködni kezd a kisváros lakóinál, érezhető, hogy elhallgatnak valamit. Vannak, akik bármit megtennének, hogy a sötét kis titkuk mindörökre titok is maradjon.
A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes.
Faltam a sorokat, s bár voltak gyanúsítottaim, sosem gondoltam volna, hogy ekkora döbbenet lesz a végkifejlet. Mindvégig lekötött, s csak azt vettem észre, hogy vége a könyvnek.
Ha a szerzőnek a többi regénye is ilyen, nyert magának egy új követőt. Egy apró részletbe se tudnék belekötni, tökéletesen kidolgozott, agyafúrt, magával ragadó. A szerző stílusa egyedi, tetszett, hogy végre tényleg nyomozhattam olvasás közben, és nem tudhattam soha, hogy mi vár rám a következő lapon. Imádtam a történetet, és nagyon sajnáltam, hogy Simon így végezte. Jobb életet érdemelt volna.

10/10