Holly Webb: A ​csodaparipa (Varázslat Velencében 1.)

„Olivia Velence hercegnője. Amikor az a veszély fenyeget, hogy a víz elárasztja a várost, tudja, hogy egyedül a varázsereje akadályozhatja meg a bajt.

A hercegnő elszántan kutat segítség és egy megbízható barát után, amikor hihetetlen felfedezést tesz – egy csodás teremtmény él láthatatlanul a vízben. Egy csodaparipa. Lucian ismeri a tenger legmélyebb titkait, amelyek segíthetnek megmenteni a várost. Megmaradhat-e a barátságuk az Olivia és Velence elleni összeesküvés után is? 

Az elbűvölő Varázslatos Velence-sorozat első kötete a sikerszerző Holly Webb tollából.”

Kiadó: Manó könyvek

Megjelent: 2018.04.16.

Fordította: Ruff Orsolya

Fordítás alapjául szolgáló mű: Holly Webb: The Water Horse

Oldalszám: 240

ISBN: 978-963-403-466-7

Műfaja: ifjúsági regény, én személy szerint nyolc éves kortól ajánlanám.

A vállalkozó szellemű felnőtt olvasóknak pedig egy apró tanács: ne legyenek elvárásaitok a regénnyel kapcsolatban, hagyjátok, hogy előhozza a gyermeki/ifjúkori önmagatokat, s egyszerűen csak élvezzétek, amit a történet adni tud.

A szerzőről:

Holly Webb 1976-ban született Londonban. Cambridge-ben tanult, majd szerkesztőként dolgozott a Scholastic Chidren's Books-nál egészen 2005-ig. Jelenleg Londontól 66 km-re, a Berkshire megyei Reading város mellett él férjével, Jon-nal és három gyermekével, Ash-el, Robinnal és William-mel.

Tizenöt évesen nyári munkán volt a Scholastic Chidren's Books-nál, amit annyira szeretett, hogy végül minden nyáron visszament, majd amikor végzett az egyetemen, munkát kapott náluk szerkesztőként.

Bár egészen fiatalon is szívesen írogatott, első önálló történetét huszonnyolc évesen írta meg, amikor még gyermekkönyveket szerkesztett. A könyv ötletét egy szerzőnek akarta felajánlani, ám annyira megszerette, hogy inkább megpróbálkozott ő maga a történet megírásával. Mivel minden nap ingázott az otthona és a munkahelye között, igyekezett hasznosan tölteni a vonatkozással töltött időt, így sokszor a vonaton írt vázlatokat a könyvéhez.

Amikor a lánya Ash megszületett, befejezte a szerkesztősködést, mivel úgy érezte, soha nem látja a lányát. Egy ideig otthonról dolgozott, végül feladta a szerkesztést és hivatásos író lett. Eddig 128 könyvet adott ki.

Többen kérdezték, hogy valódi történeteket dolgoz-e fel? Sok minden történik a könyveiben, de nem a saját életéből veszi ezeket a helyzeteket. Az állatos történeteinek alapjait újságcikkek, barátok elmesélései, vagy épp a saját háziállatainak tettei ihletik. Az emberi karakterei között is fellelhetőek olyanok, akiket valós személyek ihlettek.

Amikor könyvet ír, akkor is próbál szerkesztőként gondolkodni, bár ez elég nehezen megy, ugyanakkor a szerkesztői múltjának köszönhetően könnyebben viseli a kritikát.

Írásai színhelye a garázsuk hátsó része, amely most apró íróterem, benne egy hatalmas karosszék és rengeteg könyvespolc.

A szerző honlapja: https://www.holly-webb.com/

A könyvről:

Örültem, hogy a kiadó megtartotta az eredeti borítót, mert szerintem nagyon illik a történethez. Sugallja az olvasóknak, hogy bizony egy jó kis fantasy regénnyel lesz dolguk. Aranyos, imádom a színvilágát, az ezüstös csillagokkal, a hercegnővel és a vízből kiemelkedő lóval együtt.

A regény figyelemfelkeltő, folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését. Tizennégy fejezetre van tagolva, a nyelvezete pedig egyszerű, könnyen olvasható és élvezhető. Olvasás közben úgy éreztem, együtt sodródom a vízzel Lucian hátán, ahogy Olivia tette. Kicsit újra gyereknek érezhettem magam, és belemerültem az írónő színes fantáziájának köszönhetően egy nagyszerű mesébe, melyből nem maradhatnak ki az állatok, a varázslatok, a rejtélyek, a tanulságok és bizonyos történelmi események.

Miután befejeztem a könyvet, Kádár Annamária alábbi sorai jutottak eszembe: „A mese nem racionális úton készít fel a felnőtti létre, a felnőtt döntésekre, hanem mágikus, irracionális módon. Nem a problémamentes élet ígéretét kapjuk meg tőle, hanem annak a reményét, hogy még a legkisebbek, a legesendőbbek is boldogulnak, ha adottságaikat és lehetőségeiket mozgósítják, ha nem hátrálnak meg az akadályok, megpróbáltatások előtt.”

Azt hiszem Holly Webb karakterei pont ezt adják az olvasóknak a jó szórakozáson felül. Reményt, hogy ha önmagukat adják, és soha nem adják fel, akkor boldogulhatnak az életben.

A karakterek kidolgozottságát felnőtt fejjel kissé hiányosnak éreztem, ám ez sem vont le a történet értékéből. A cselekmények jól felépítettek, a szereplők többségben szerethetőek, a gonoszok pedig kellőképp utálhatóak.

Mindenképpen szeretném olvasni a sorozat többi részét is, mert a szerzőnek sikerült felcsigáznia az érdeklődésem. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog kihozni a történetből. Az ötlet eredeti, s szerintem a kivitelezés is megfelelő. Ahogy Holly Webb munkásságát nézem, valószínűleg sok mosolyt csal még a köteteivel az olvasói arcára.

Pontozás: 10/10

Helaine Becker: Bízz magadban! – Hasznos tippek és trükkök az ellazuláshoz

„Ha úgy érzed, hogy fénysebességgel pörögsz, szánj egy percet arra, hogy tudatosan lelassítsd a testedet és az elmédet! Végy egy mély levegőt, tartsd benn, aztán nagyot sóhajtva fújd ki!

Előfordul, hogy úgy érzed, elborít a rengeteg kötelezettség? Ott az iskola, a házi feladatok, a különórák, az edzés… Mintha soha nem akarna vége lenni a tömérdek feladatnak. És tetejébe még ott vannak a kapcsolatok is: a barátokkal, a családdal, a tanárokkal. Nem is csoda, ha néha összekavarodnak a dolgok!

A stressz elkerülhetetlen, időről-időre mindenki megtapasztalja. Ha átlapozod ezt a könyvet, és kipróbálod a hasznos kis praktikákat, könnyebben boldogulsz majd a nehéz időszakokban is. Sokféle trükk segíthet a lazításban a légzés szabályzásától kezdve a testmozgáson át egészen a hálaérzés gyakorlásáig.”

Kiadó: Manó könyvek

Megjelent: 2018. szeptember 12.

Fordította: Nánási Yvette

Fordítás alapjául szolgáló mű: Helaine Becker: Stress Less: Tips and Tools to Help You CHILL

A könyvet tervezte: Csorba Vera

Oldalszám: 96

ISBN: 978-963-403-558-9

Mit tudhatunk Helaine Becker írónőről?

Több díjat is nyert, több mint nyolcvan könyvmegjelenést tudhat a magáénak, valamint több tévés gyermekműsorban is közreműködik. Népszerű előadóként több iskolában is tartott előadást. Gyermekeknek és íróknak is tart írástechnikai felkészítést.

Házas, két fiú édesanyja. Aktív életet él, úszik, fut, kerékpározik, kényszeres könyvolvasó és van egy narancssárga öve karatéban.

Van egy Ella nevű puli kutyája, ami köztudott, hogy magyar juhászkutya. Ella híres világszerte. Elődje Marley szintén puli volt, s a szemfülesek felfedezhetik őt néhány mesekönyvben is.

Két gyermeke, Andrew és Michael ihlették Wallace P. "Wiggy" Wigden és Reese McSkittles karakterét.

Helaine úgy gondolja, a változatosság az élet sója, ezért igyekszik mindent kipróbálni.

Nemrég Etiópiában töltött 6 hetet, az ország különféle részein, iskolákban és könyvtárakban, diákoknak és tanároknak tanított kreatív írást és beszédet.

A szerzőről honlapja: http://www.helainebecker.com/index.html

A szerző már az előző kötetével megnyert magának, hiszen a Ne izgulj! című könyvében már bemutatott több mint nyolcvan olyan tippet, ami segítheti az ifjúságot a feszültség levezetésében és a stresszoldásban. Ez a kötet sem sokban tér el, hiszen most is a stresszoldás, az ellazulás áll középpontban.

A borító most is vidám és színes, a belső tartalom pedig igényes. Találhatunk idézeteket, jó tanácsokat, vidám illusztrációkat, amik mind-mind megszínesítik a könyvet. Bár terjedelmileg nem mondható nagy lélegzetvételűnek, tartalmilag fontos dolgokat vesz sorba.

Ahogy azt már a szerző előző könyvében is tapasztaltam, ebben a kötetben is akad alkalmazható gyakorlat kisebbeknek is, de a célzott korosztály szerintem 10 – 16 év közé tehető. Ugyanakkor bátran ajánlom a gyakorlatok többségét a felnőtteknek is, hiszen korosztálytól függetlenül mindannyiunk életében jelen van a stressz, a szorongás, a feszültség, a megfelelési kényszer, amitől alkalmanként ajánlott megszabadulnunk és kiereszteni a gőzt.

Akadtak olyan pontok a könyvben, amiken jókat nevettem. Ilyen volt például a nyelvünkkel való gyakorlatsor. Felnőtt fejjel végigcsináltam pár gyakorlatot, és bár néha jókat nevettem közben saját magamon, tényleg sikerült kicsit ellazulnom. Imádtam a szíved ritmusa gyakorlatot, valamint a légzéskontrollt, bár szinte mindegyik ötlettel így voltam. Még felnőttként is képes voltam a magaménak érezni őket. Tehát bátran állítom, minden korosztály hasznosnak érezheti ezt a kötetet.

 

Tetszett, hogy a könyv pozitív megerősítést ad a fiataloknak, segíti őket önmaguk megtalálásában, és bátorítja őket arra, hogy merjenek önmaguk maradni. Rengeteg olyan élethelyzetet mutat be, amivel naponta találkozhatunk, s egyúttal segítő kezet is nyújt ezeknek a megoldásához.

Pontozás: 10/10

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Fülszöveg: 

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához.

A látogatás felemásra sikeredik, s amikor visszafelé kitérőt tesznek Jake régi, elhagyatott erdei középiskolájában, már teljes az aggodalom a lányban: ki az, aki folyton figyeli, aki üldözi, és miért szól a kihalt folyosón az a végtelenített, félelmetes zene?

Egy letehetetlen pszichothriller, ami a jóval az utolsó lapok után is kísérteni fog.

Iain Reid kanadai szerző; első regénye hatalmas sikert ért el mind a kritikusok, mind az olvasók körében. Fordulatos és meglepő csavarral záruló pszichothrilleréből az Oscar-díjas Charlie Kaufman készül filmet forgatni a Netflix számára.

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. május 21.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Iain Reid: I am Thinking of Ending Things

Oldalszám: 256

ISBN: 978-963-293-811-0

Műfaj:  pszichothriller

 

Első lendületre 96 oldalt olvastam el a könyvből, aztán meredten bámultam a falat és azon gondolkoztam, hogy most mi is van. Volt néhány verzióm, hogy miképp fog alakulni a történet, és mielőtt továbbolvastam volna, eljátszottam a gondolattal, hogy merre tovább. Majdnem a könyv felénél járva úgy éreztem, még nem jutottam sehová. Vártam, hogy értelmet nyerjen az egész. Ráadásul tudom, hogy apróság, de picit idegesített, hogy nem tudom a főszereplő lány nevét. Az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, mégsem esik szó arról, hogy ki is ő valójában. Később már az járt a fejemben, hogy nem tudok én semmit. Kaptam információs morzsákat, de annyira lényegtelennek tűntek, és nem akart összeállni. Pedig tudtam, hogy van ott valami…

A könyvben a cselekményvezetés szakaszos, többször visszaugrik az időben, hogy bemutassa a főszereplő lány életének bizonyos részeit, Jake-kel való megismerkedését, a telefonbetyár zaklatásait, valamint jelen van egy dőlt betűs szösszenet is minden időbeli ugrás között, hogy fokozza az ember kíváncsiságát. Felmerült bennem, hogy esetleg a végkifejletet vetítheti elénk a szerző ily módon, vagy épp ez a külön rész mutat rá, hogy miért lett a telefonbetyár az, aki. Rengeteg kérdés felmerült olvasás közben, és nagyon kevésre kaptam választ.

Ez a történet nem egy klasszikus pszichothriller. Nem úgy hat, ahogy műfajbeli társai. Elsőnek azt szögezném le, hogy mindenkire másképp hat. Engem összezavart, felbosszantott, az elején untatott, később kíváncsiságra sarkallt, mert sokáig szinte semmit nem tudtam, vagy épp nem értettem. Körülbelül a könyv felétől egyfajta baljós érzésem volt, majd a kétszázadik oldaltól húzott magával a történet, emelkedett a feszültség, és kíváncsian vártam, hogyan tovább.

A szerző profin játszik az olvasóval, mintha előre számolna a reakciókkal, és azokat még megfejelné valamivel.

Olvastam és olvastam, vártam, hogy kilyukadjunk valahová, hogy értelmet nyerjen az egész, mert nem volt más bennem, csak kuszaság. Aztán egyszer csak vége lett. Én pedig azóta is itt ülök és nézek, hogy most ez mi is volt…

Vegyes érzéseim vannak, s talán ezért vagyok bajban a pontozással is. Még nem ülepedett le bennem az egész.

Egyrészt hiányoltam egy csomó apróságot, zavart a karakterábrázolás felületessége, még az időbeli ugrálások is, pedig az ritkán szokott zavaró tényező lenni számomra.

Ugyanakkor tetszett, hogy egyedi az ötlet és a kivitelezés, képes volt meglepni, és abszolút igaz rá, hogy elgondolkodtat. A szerző nem csak a karakterei elméjét vette célba, de az olvasókkal is képes volt játszani.

Pontozás: 10/7

Jodi Picoult: Szívverés

„Mit ​kell egy nőnek magától értetődően feláldoznia gyermekeiért, családjáért? Mi az, amit még szülőként sem adhat fel? Megilleti a nőt az emberi méltóság joga akkor is, ha a méltóság fenntartásának a hűtlenség az ára? Mi tehet egy anya, ha csak két rossz lehetőség közül választhat? 

Paige O'Toole-nak csak homályos emlékei vannak az édesanyjáról, aki akkor hagyta el őt, amikor Paige ötéves volt. Most, amikor művészi álmaiért és orvos szerelméért Chicagóba költözik, elhagyja apját, ám házasságkötése után anyjáról még halványan élő emlékei kétséget ébresztenek benne, hogy ő maga alkalmas lesz-e az anyaságra. Rájön, hogy ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel vállalhasson gyermeket, előbb fel kell kutatnia az édesanyját, és meg kell értenie, miért hagyta el őt.

A The New York Times könyves sikerlistáját másfél évtizede uraló Jodi Picoult legemblematikusabb írói eszköze a morális pánik ábrázolása. Szereplőit olyan krízishelyzetekben ismerjük meg, amelyekben nemcsak az ő sorstragédiájuk, de egy-egy általánosabb, társadalmi szintű konfliktus is értelmezhetővé, átélhetővé válik. A nők alávetettsége, az anyák kiszolgáltatottsága a modern társadalmak egyik feloldatlan feszültségforrása. A Szívverés tanulságos mai mese a szeretetről és a szabadságvágyról.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019.05.09.

Fordította: Goitein Veronika

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: Harvesting the Heart

Oldalszám: 480

ISBN: 978-963-293-846-2

Borító: Föld Andrea most is kitett magáért, csodaszép a borító. Azonnal megnyert magának. Imádom a gyermeki ártatlanságot, a levendulamezőt, a játékosságot, ami süt a lapokról. A kislány a könyvvel és a pillangóval egyszerűen bájos.

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen, vagy követhetitek a magyar hivatalos rajongói oldalát a www.facebook.com/JPfunpagehu linkre kattintva.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

2016-ban Magyarországon is megjelent a lányával, Samantha Van Leer-rel közös ifjúsági regénye, a Sorok között, majd még ugyanebben az évben a Lapról lapra című folytatás is, ami hatalmas sikernek örvend külföldön és a hazai piacon egyaránt. Számomra nagyszerű élményt jelentett, hogy betekintést nyerhettem az általuk teremtett világba, és abszolút kedvenccé vált ez a két kötetes „mese”, mely a felnőtt szíveket is képes rabul ejteni.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.

Általában olvasás közben jegyzeteket készítek, hogy milyen hatással van rám a könyv, mert így könnyebb megírni egy-egy bejegyzést. Ennél a könyvnél azonban nem tudtam, mit is írhatnék. Kavarogtak a gondolatok és érzések, azt pedig mégsem írhatom, hogy kuszaságot hagyott bennem. Többször felötlött, hogy vajon mit szeretne a szerző, hiszen a Szívverés nem igazán hasonlít a többi általam olvasott Picoult regényhez. Talán azért, mert időrendben az első regényei közé sorolható. Kissé csapongónak éreztem. Máskor szeretem a váltott szemszöget, s az sem zavar, ha különböző idők váltakoznak, ennél a könyvnél viszont kicsit zavart. Néha sikerült elveszítenem a fonalat, és vissza kellett néznem, hogy most akkor kiről is van szó? Mondjuk ez inkább amiatt lehetett, hogy egyik szereplőt sem sikerült megkedvelnem. S azt hiszem, hogy most még enyhén is fogalmaztam. Nicholas karaktere rettentően irritált, és Paige karaktere is kettős érzéseket keltett bennem.

Azt már megszokhattuk, hogy Picoult a legszívesebben a kényes témákat boncolgatja, mert hisz abban, hogy mindenről beszélni kell, a tabu témákról különösen, mert semmit nem jó a szőnyeg alá sepreni. Igyekszik az emberek látóterét szélesíteni, befogadóbbá, toleránsabbá tenni minket. Amire lássuk be, szükségünk is van. Az emberiségnek komoly gondjai vannak, s ha csak minden tizedik olvasó gondolkodik el a történeten, mesél róla vagy beszélget valakivel a témáról, máris közelebb kerülünk egy toleránsabb társadalomhoz.

Életem első olyan Picoult regénye, aminél pokoli mérges voltam a szereplők többségére. Nem csak Paige vállát ráztam volna meg egyszer kétszer, hogy térjen már észhez, de Nicholas is kapott volna egy-két fülcsengős maflást, amikor sorozatosan belegázolt a felesége lelkébe. Aztán a könyv utolsó negyedénél elkezdett összeállni a kép, és bennem is helyükre kerültek a dolgok. Már tudtam, mit akart a szerző mondani, még ha most kicsit tovább is tartott megértenem az események miértjét.

Kemény téma, és pokoli nehéz úgy olvasni, hogy közben ne törj pálcát a szereplők feje fölött. Óhatatlanul felmerül az emberben olvasás közben, hogy mi vajon mit tennénk? Rengeteg kérdés fogalmazódott meg bennem.

Természetes, hogy Paige válaszokat akart, felfedezni a múltja titkait, kideríteni, hogy miért tűnt el hirtelen az anyja, de miért kellett megvárni, míg gyereke lesz? Több évig élt együtt Nicholas Prescottal mielőtt állapotos lett. Az évek hosszú sora alatt csak vergődött, elégedetlen volt az életével, mert hiányzott egy darab a kirakósból. Miért nem akkor mondta a férjének, hogy elmegy egy rövid időre? Miért kellett otthagyni a gyerekét? Nem mellesleg milyen házasság az, amibe már eleve súlyos titkokkal érkezünk? Létezik ilyen helyzetben tiszta lap? Képes az ember megbocsátani és küzdeni azért, hogy helyrehozzon valamit, ami elromlott? Az idő tényleg begyógyítja a sebeket?  Elnyerhetjük újra a másik bizalmát, ha már egyszer csalódott bennünk? Miért van még napjainkban is jelen a kettős mérce?

A történet több dologra rávilágít.

Az élet folyamatos tanulás, leckék sorozata. Tapasztalatokat szerzünk, melyek építik személyiségünket. Kapcsolatokat építünk, csiszolódunk, alkalmazkodunk a másikhoz. Ám nem szabad elfelejteni, hogy közben szükségünk van arra, hogy önmagunk maradjunk. Máskülönben sosem lehetünk boldogok.  Nem áldozhatunk fel mindent a másik fél boldogságáért, ugyanakkor nem is lehetünk önzők, nem várhatjuk el, hogy a másik adjon fel mindent értünk, az álmainkért. Kell, hogy megtaláljuk az arany középutat. Az élet minden területén.

Emberek vagyunk, az életünk során többször is megeshet, hogy hibázunk. Keressük önmagunkat, s közben megbántunk másokat. Válaszokat keresünk, s talán mikor megleljük azokat, rájövünk, hogy amit addig annyira hajszoltunk, már nem is fontos.

Rövid az élet, sosem tudhatjuk mit hoz a holnap. Éljünk tehát teljes életet, odafigyelve egymásra, s nem elnyomva önmagunkat.

Amit szerettem a történetben:

- Paige rajztehetsége, s az erről szóló jelenetek.

- Jake karaktere. Szimpatikus volt tiniként és felnőttként egyaránt.

- Nicholas szülei. Eleinte nem szimpatizáltam velük, de a könyv felétől már szinte a kedvenceimmé váltak.

- Amikor szóba került Írország, az ír gyökerek.

 „Legyen előtted mindig út,
Fújjon mindig hátad mögül a szél,
Az eső puhán essen földjeidre,
A nap melegen süsse arcodat,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon Téged tenyerén az Isten.”

/Ősi ír áldás/

Amit nem szerettem:

- Nicholas karaktere. Rettentően önző volt, nagyképű és irritáló. Számomra abszolút negatív karakter. Még akkor is, ha a fiát szerette. Még ennyiszer egy Picoult karakter sem akasztott ki, mint ő.

Kiknek ajánlanám? Azoknak, akik valami szokatlanra vágynak. Ez a könyv nem pörgős és nem sodor magával a lendület olvasás közben, nem szippant magába és ölel körül. Ez a történet először feldühít, aztán elgondolkodtat. Végül arra eszmélsz, hogy szorítasz a happy endért. Egyszerre utáltam és szerettem. Ami szerintem teljesen rendben van.

Pontozás: 10/8