Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2012. július 30., hétfő

Karen Rose - Érints meg!

"Chicagóban, egy fagyos márciusi éjjelen egy fiatal nő leveti magát huszonkét emelet magasból. Aidan Reagan nyomozó a tragédia helyszínén találkozik először Tess Ciccotellivel, az áldozat pszichiáterével, aki egy rejtélyes hívásra sietett a betegéhez. Aidan keserű előítéletektől hajtva azt igyekszik bebizonyítani, hogy Tess üldözte halálba a nőt. Eközben újabb furcsa öngyilkosságok történnek, és a nyomok mind Tesshez vezetnek. Levelek. Ujjlenyomatok. Telefonüzenetek. Morbid fényképek. Ám különös módon, ahogy 
gyűlnek a bizonyítékok, Aidan lassan arra a meggyőződésre jut, hogy Tess mégis ártatlan. A pszichiáter pedig egyre jobban retteg arctalan, névtelen – és halálos – ellenségétől. És ahogy szorul a hurok Tess nyaka körül, úgy válik egyre világosabbá, hogy a megoldást a múltban kell keresniük, és sokkal több minden köti őket össze, mint gondolták volna. 
Karen Rose világhírű sorozata a romantikus thriller műfajának legjobbja, az írónő majd minden könyve bestseller, olvasói világszerte lelkesen várják az újabb torokszorítóan izgalmas regényeket."
Izgalmas, érdekes, cselekménydús. Szerethető karakterek, és néha egy-egy humoros jelenet, ami megtöri a brutális hatást. A könyv angol címe You Can't Hide , ami nagyjából azt jelenti, hogy Nem bújhatsz el, így nem igazán értem, hogy lett ez a magyar cím. Na mindegy. Mellesleg a Nem bújhatsz el találóbb is lett volna a történetet tekintve. 
Mivel nem igazán voltam tisztában Karen Rose (külföldi) könyvmegjelenésének listájával, így ezt hagytam utoljára a kölcsönkönyveknél. Aztán kiderült, hogy ez a történet előbb játszódik, mint a Halj meg értem című könyv, amiben szintén szerepel Tess, csak mint mellékszereplő. Ezt onnan tudom, hogy a Vartanian trilógiát olvastam először, aztán ezt, és abban Vito épp becsajozott (meg is házasodott), ebben meg még szingli volt. 
Mindenesetre nem sok vizet zavart, hogy nem megjelenési sorrendben olvastam, mert a két történet csak annyiban kötődik egymáshoz (illetve a trilógia és ez a történet), hogy vannak közös szereplőik. 
Most, hogy már 4 könyvet elolvastam Karen Rose-tól, állíthatom, hogy tényleg belépett a kedvenc krimiíróim közé. Eszméletlenül tetszik a stílusa, és nagyon jól megragadja a történet lényegét is. 
És hogy a pasikra is kitérjek... A négy általam olvasott könyvben 4 különböző típusú férfit ismerhettünk meg, bár rengeteg a közös vonásuk. Ha választani lehetne közülük, én megkérdezném hogy nem lehetne esetleg ilyen sorrendben? Ugyanis Aidan, Luke, Daniel és Vito egyformán megnyerő pasik. 

Pontozás: 10/10 

2012. július 28., szombat

Karen Rose Vartanian trilógia


1. Halj meg értem:  "Az első áldozatra Philadelphiában, egy hófödte földterületen bukkannak. Vito Giccotelli nyomozó egy archeológus, Sophie Johannsen segítségét kéri, hogy kiderítsék, pontosan mi is rejtőzik a csonttá fagyott földben. Hiába töltött el annyi évet rég eltemetett tárgyak és maradványok után kutatva, Sophie-t teljesen felkészületlenül éri a dermesztő pontossággal megásott sírmátrix. Az eltemetett áldozatok éjjel-nappal kísértik. Az üres sírok egyenesen megrémítik - a gyilkos ugyanis még nem végzett.

Hűvös és számító férfi, egy groteszk játék nagymestere. Habár Vito és Sophie szorosan a nyomában vannak, nem torpan meg egy pillanatra sem. Még egy sír várja lakóját. Még föl kell vennie az utolsó sikolyt - az archeológus sikolyát, aki nyugtalanítóan közel került hozzá, túl közel ahhoz, hogy a férfi ellenálljon e kísértésnek... "
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz
Azt hiszem, újabb kedvenccel bővült a gyűjteményem. Igazi krimi, romantikával és pici humorral fűszerezve. Karen rose olyan könyvet írt, ami minden krimikedvelőnek elégedettséget nyújthat. Érdekes, izgalmas, szeretnivaló szereplőkkel bővelkedik. Kedveltem a főszereplő párt, de kedvencem a mellékszereplők között volt nem is egy. Nick, Vito társa elragadó fickó, ahogy Michael, Vito apja is. Harrry bácsit (Sophie nagybátyját) pedig azonnal a szívembe zártam. Női mellékszereplők közül pedig nagyon bírtam Katherine-t, és Jent. :) 
Még csak a közepénél jártam, amikor eszembe jutott, hogy talán valami megjegyzést nem ártana felvésni az eddig olvasottakról. Nagyon leköti az embert, hiszen igazi krimi. Izgalmas, néhol gyomorforgató, megdöbbentő, ugyanakkor van benne némi romantika, ami elveszi a történet élének egy darabját. A két főszereplő Vito és Sophie nagyon szerethető figura, bár mindkettőnél éreztem egy kis furcsaságot az első pár fejezetnél. Vito nagy szerelmének halála épp két éve volt, amikor is betoppan történetünkbe, és ezen a napon ismerkedik meg Sophie-val, aki archeológus.  Vito családja (testvérei, és a testvérek gyerekei) szerethetőek, és társa Nick is igazán jópofa ember. Tetszik a humora, és hogy mindig ugratja Vito-t amikor csak lehet, viszont tud nagyon komoly is lenni, és 110%-ot belead egy nyomozásba. Már csak egy pár oldal volt hátra, épp túlestem a szobai katapultozáson amit Sophie és Michael (Vito apja) rendezett a gyerekekkel, amikor rájöttem, hogy nem csak krimi és romantika, de humor is jócskán szorult a történetbe. És ez annyira jó. Amikor kiderült a végén, hogy ki a gyilkos, ki az aki a háttérben áll mindvégig, és hogy ki milyen néven ismerte, döbbentő volt. És ahogy Sophie küzdött vele... az pedig csúcs. :D Nagyon tetszett a végkifejlet, ahogy Vito és Daniel ment Sophie-t megmenteni, s végül Sophie egy karddal védte meg magát.  A záró rész pedig volt a hab azon a bizonyos tortán. :)


2. Sikíts értem: "Daniel Vartanian nyomozó megesküdött, hogy megtalálja a várost rettegésben tartó sorozatgyilkost, aki egy tizenhárom évvel korábbi bűncselekmény minden részletét lemásolva szedi áldozatait. Daniel öccse hagyatékában fényképeket talál, amelyek talán nyomra vezethetik, miközben saját családja pokoli történetével is szembesítik. Hamarosan Alex Fallon, a gyönyörű ápolónő is képbe kerül, aki ijesztően hasonlít az egykori bűncselekmények egyik áldozatára, és így esélyes célpontja a megszállott gyilkosnak, része lehet a perverz és érzéki játéknak. Daniel egy ördögi elme csapdájába keveredik, Alex szerelméért pedig a legvakmerőbb ötlettől sem riad vissza... 
 Karen Rose világhírű sorozata a romantikus thriller műfajának legjobbja, díjnyertes könyveit számos nyelven kiadják, olvasótábora lelkesen várja az írónő bestsellereit."
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz
Ez a könyv a Halj meg értem folytatása. A könyv főszereplőjével Daniel Vartanian-nal és a húgával Susannah-val is megismerkedhettünk az első kötetben. Daniel azon dolgozik, hogy az öccse által 13 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosságok áldozatainak kilétét felderítse. (Az áldozatok képeit az első kötetben átadta Vito-nak is.) Elég izgalmas ahhoz, hogy fenntartsa az ember érdeklődését. Ahogy egyre jobban megismertem Daniel és Alex karakterét, annál jobban szimpatizáltam velük. Daniel ráadásul csúcs pasi. Tetszett, hogy a legnagyobb izgalomba is tudtak egy kis humort vegyíteni, hogy az ember feloldódva folytathassa a történetet.  Végig fenntartotta az érdeklődésemet, a kíváncsiságomat. Tetszett a történet, és tetszett a végkifejlet.
Véleményem a könyvről: Ez a második Karen Rose könyv amit olvastam, és azt kell mondanom, hogy nehezemre esett volna letenni, így végigolvastam. Igazi, vérpezsdítő krimit kaptam, ami bővelkedett azért romantikával és humoros jelenetekkel is. (amikor ugratták Danielt, vagy épp amikor Meredith tette valami megjegyzést Alexnek) A megrázó részek után mindig jött valami, ami kizökkentett abból a "hú de nyomorultul érezném magam" érzésből. Aki szereti a jó krimiket, annak melegen ajánlani fogom ezeket a regényeket.

„- Ugye, képtelen voltál ott maradni a kanapén? - Daniel nem tudta megfékezni az arcára kiülő vigyort.
- Nem, ott maradtam. - Chase a szemét forgatta.
- Ó, az isten szerelmére, Daniel. A kanapén? - Daniel vállat vont.”



3. Gyilkolj értem: "Csókolj, aztán öld meg őket!

Öt tizenéves lányt meggyilkoltak. Csak egyetlen túlélő maradt, aki felfedheti a titkot. Ám azok, akik a rémtettekért felelősek, készen állnak, hogy elhallgattassák.

Susannah és Luke megesküdtek, hogy elkapják a gyilkosokat. Személyes okuk van a bosszúra. Susannah-t múltja sötét árnyai kísértik, és nem engedheti, hogy más ártatlanokat is megalázzanak. Luke internetes bűnügyekben nyomoz, és már régóta vár a gyerekeket rettegésben tartó gyilkos felbukkanására. Együtt lépnek be az internetes chatszobák labirintusába, ahol álnevek mögött rejtőznek a tettesek, és ahol bárkiből lehet áldozat. A hazugságok kusza hálójában már csak egymásban bízhatnak meg, és a barátság hamarosan szenvedélyes szerelemmé alakul... de valaki figyeli őket, és kegyetlen sorsot szán nekik."

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz
Kb. a könyv felénél jártam, amikor sírva fakadtam. Azt hiszem, egymás után a három kötet kicsit nagy löket volt nekem. Jó krimi, érdekes, izgalmas, ugyanakkor megrázó is, amikor leírják, hogy mi történt a lányokkal. A kínzások, a gyilkosságok… mind-mind egy ütésnek számít az ember gyomorszáján. Főleg, amikor a szemeim előtt látom, hogy hogyan is nézhettek ki az áldozatok. Ilyenkor azért az ember nem dicséri a fantáziáját. Charles-t és Bobby-t felkoncolnám… Annyira sajnáltam a lányokat, akiket sikerült magukkal vinniük Rocky-éknak a hajóval… Aztán ahogy pörögtek az események, megint egyre jobban felpörögtem én is. Alig vártam, hogy legyen egy következő nagy „banzáj”, és hogy végre a jók győzedelmeskedjenek. Aztán a sajtótájékoztatón, amikor az a dög rálőtt Susannah-ra, akkor tiszta idegbe jöttem, mert Suzie visszalőtt, viszont egy rendőr rátaposott a kezére, és elvette a fegyvert, ami nála volt. Tett rá magasról, hogy önvédelemből lőtt a lány.  Utána a másik ami kiverte a biztosítékot nálam az volt, hogy az egyik szemétláda gyilkost beosztották Daniel védelmére… pfff. Ez betette nálam a kiskaput. Aztán a végén már végképp sokkolva voltam, amikor megtudtam ki az, aki a gyilkosságok meg minden hátterében állt. Ütős történet… A végét meg egyszerűen imádtam. Happy End, pont került a történet végére, mindenki folytatja tovább az életét. Rengeteg szeretnivaló karakter volt, és külön tetszett, hogy mindegyikről lehetett tudni sok háttérinfót, így az ember még jobban megismerhette őket, s ezáltal részese lett a történetnek. Sokat izgultam, féltem, csalódtam, megijedtem, nevettem, pityeregtem. Minden érzés végigcikázott rajtam, és a végére újjászülettem. Azt hiszem, az ember egy krimitől többet aligha várhat.
Döbbenetes, sokkoló, izgalmas, vérfagyasztó, hihetetlen. Ugyanakkor volt benne humor és romantika is, ami az ember lelkének kell néha, ha nem akar kiborulni. Tudom, hogy ez csak egy könyv, de mégis... Volt olyan rész a könyvben, ahol elpityeregtem magam, és majdnem a hajamat téptem, hogy te jó ég ez nem lehet igaz, húzz már onnan a fenébe. :D Mondhatnám az, hogy most az egyszer nem biztos hogy jót tett, hogy ennyire jó fantáziával rendelkezem. Nagyon beleéltem magam a történetbe, így meg is viselt picit. Kb. mint amikor a Komfortos mennyországot olvastam. Nem igazán bírom, amikor gyerekeket kínoznak, vagy ölnek. Viszont néha az embernek szüksége van rá, hogy ilyet is olvasson, és kitisztuljon agyilag.
A szereplők kedvelhetőek, a történet izgalmas és lebilincselő. Karen Rose ezen trilógiája nagyon sokat jelent a krimi műfajában. A krimi kedvelőinek csak ajánlani tudom.

Pontozás: Maximális 10/10 mind a három könyvnél. :) 

2012. július 24., kedd

Nicholas Sparks - Kedvesem

Csapongok az írók és a különböző történetek között, hátha megtalálom azt, amire a lelkem igazán vágyik. Ez volt az újabb próbálkozás, de számomra kudarcként végződött.

Ismertetője:
"Johnt egyedül neveli szófukar, magába forduló édesapja, akit a munkáján kívül szinte csak az érmegyűjtés érdekli. A tengődő fiatalember egyéb ambíciók híján beáll az USA hadseregébe, ahol karrierje gyorsan felfelé kezd ívelni. Egyik szabadsága idején ismerkedik meg az elhivatott, gyönyörű fiatal lánnyal: Savannah-val, akivel első pillantásra egymásba szeretnek. A lány gyógypedagógusnak készül, és alapítványi munka keretében hajléktalanoknak épít házat. Mély érzelmektől átitatott kapcsolatuk ismeretlen távlatokat nyit meg a fiú előtt: figyelmét az elesettek, a szociálisan rászorulók felé irányítja. A fiú lassan megbékél környezetével, csodabogár édesapjával, és közös életük Savannah-val boldogságot ígér. A reményekkel teli jövő képét darabokra törik a világpolitikai események: a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után John úgy érzi, neki most elsősorban a katonaságnál kell helytállnia. A kényszerű hosszú távollétek azonban megviselik kikezdhetetlennek tűnő kapcsolatukat. Nicholas Sparks (Szerelmünk lapjai, Az őrangyal, Eltékozolt évek, Igaz hittel, Éjjel a parton, Üzenet a palackban, Első látásra, A leghosszabb út) legújabb regényében a közelmúlt eseményeibe ágyazza szerelmi történetét, amelyben az apa–fiú kapcsolat, az empátia, a szociális érzékenység, az önzetlen szeretet bensőséges ábrázolása is nagy hangsúlyt kap."

Nagyon jó indulás után nagyon nagy visszaesés. Érthető döntések, nem túl szimpatikus következményekkel, csalódásokkal. John karakterét kedveltem, az édesapja karaktere érdekes és elgondolkodtató volt, és maga a történet is, viszont nekem kicsit hiányérzetem volt a könyv végén. Olvastam, és nem olyan régen láttam filmben is (ami nem igazán volt könyvhű), de számomra ez a történet nem adja vissza az igazi Sparks érzést. 

Pontozás: 10/6

Christina Dodd - Forró szenvedély

"Nessa Dahl józan életet él - egészen addig, amíg Jeremiah MacNaught fel nem bukkan a városban, és a segítségét nem kéri egy bankrablássorozat felderítésében. Mac rájön, hogy Nessa álarca mögött zabolátlan lélek lakozik, és kettejük között forró szenvedély lobban fel. Amikor   azonban Nessa kideríti, hogy a jóképű nyomozó hazudott neki a kilétét illetően, és meggyőződése, hogy Nessának köze van a bűntényekhez, a férfi megtudja, mit is jelent valójában nyakig ülni a pácban…"



Meglepő, de a sok negatív vélemény után azt kell mondanom, hogy nekem nagyon is tetszett. Egyrészt jók voltak a szereplők, a téma sem volt rossz, az meg különösen jó, hogy a végére egy kegyetlen nagy csattanó maradt.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz
Nessa akárhogy is próbált távolmaradni Jeremiah Mac-től (MacNaught-tól) annyira sikerült közel férkőznie. Szóval nagyon. :D Harcos jellem, aki igyekszik valóra váltani az álmait, de Stephaszörny mindig az útjában áll.. (a bankfiók vezetője)
Jeremiah MacNaught egy nyomozónak adja ki magát (Jeremiah Mac néven), aki a Mardi Graas-i jelmezes banditák után nyomoz. Arra gyanakszik, hogy Nessa áll a rablások hátterében, de miközben egyre jobban megismeri őt és a kisvárost, bele is szeret a lányba. 
Érthető volt a férfi gyanakvása, indulata, "hazugsága" (tekintettel a férfi múltjára), ahogy a lány óvatossága, bizalmatlansága is.
A végén a csattanó, ahogy Gábriel közli a híreket Jeremiah-val, észbontó. És nagyon tetszett, ahogy Roberto Bartolini is meg lett említve (A baj magassarkúban érkezik című könyvből). 

Pontozás: 10/9,5

2012. július 22., vasárnap

Robin Kaye - Rómeó, Rómeó

"Rosalie Ronaldi minden, csak nem konyhatündér. Dominick Romeo azonban imád főzni, takarítani, elképesztően gazdag és jóképű. Dominick Romeo Donald Trump brooklyni megfelelője, csak éppen rendes frizurája van, szuperül néz ki, és elképesztően gazdag. Egy este munkaruhában beugrik egy vontatókocsiba és hazafelé igyekszik, amikor meglátja a defektes kocsija mellett toporgó, spanyolul szitkozódó Rosalie-t. Felajánlja neki, hogy hazaviszi, és másnap megjavítja az autót. A lánynak fogalma sincs, hogy egy milliomossal beszélt meg randevút másnap estére, és Nick örül, hogy valaki végre önmagáért, nem pedig a pénzéért kedveli. Rosalie tanácsadóként segít a csőd szélére sodródott vállalkozásokon, és az egyik új ügyfele pont egy olyan autókereskedés, melyre Nick is szemet vetett. A férfinak mielőbb színt kell vallania, nehogy a lány rájöjjön a titkára, de sehogy sem bírja rászánni magát. Sok vicces fordulat után végre mindketten rájönnek, hogy az ég is egymásnak teremtette őket."


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz

Könnyed, humoros olvasmány. Tetszett a megfogalmazás, a szereplők, a történet. 
Nick kedvelhető pasi, és külön tetszett, hogy az idegességét takarítással vezette le. Szerintem elképzelhető, hogy a vonzalomból szépen lassan áteveztek a szerelem nevű kalamajkába. Végül is 3 hónapig éltek együtt. Szépen lassan megismerték egymást, és a testi vágyon kívül már más is összetartotta őket. Az is tetszett, hogy még csak egy hete randiztak, amikor a srác elkezdte a lányt ápolni, mert tüdőgyulladással ágynak esett. Oké, ennél a pontnál én is azt éreztem, hogy túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Viszont pont ezért könyv. Egy ilyen pasinak nehezen lehetne ellenállni. Nem mondom, hogy nem veszekednék vele egy jót, de a békülés annál édesebb lenne. :D

Idézetek a könyvből :

"Egyáltalán nem látlak védtelennek, és csak annyi közös van benned meg egy elefántban, hogy mindketten keresztül tudtok gázolni egy pasin."

"– Ismerlek valahonnan? – köszörülte a torkát Nick. 
– Nem. De én mindent tudok rólad, Nick, csak Nick, úgyhogy nem is vesztegetem udvariasságra az időt. 
– Ez elég nyilvánvalónak tűnik abból, ahogyan rám törtél. 
Gina az égnek emelte tekintetét, mint aki türelemért imádkozik. 
– Akárhogy is, Rosalie túlságosan is rendes és hiszékeny, tehát a kezedből eszik. Én vigyázok rá, és jobb ha tudod, hogy szemmel tartalak. Ha bántod, egy rozsdás körömcsipesszel vágom le a fityegődet. Ez lassú, fájdalmas és garantáltan tetanuszt okoz. Van kérdésed? 
– Igen. Volnál kedves várni a fenyegetőzéssel, amíg felöltözöm? 
– Megtehetem."

"Szó sem volt róla. Az egész estét szeretkezéssel töltötték. Nick nem amolyan „napi egyszer, ha szerencsés vagyok” típusú szerető volt. Inkább amolyan kettő egymás után, azt is óránként fajta, 
amilyenről Rosalie eddig csak a romantikus regényekben olvasott. Nick bebizonyította a számára, hogy igenis léteznek ilyen pasik. Hála istennek és Nora Robertsnek."

"A csirkefogónak volt képe elmosolyodni. Tény, hogy igazi, régi vágású, lélegzetelállító, bugyinedvesítő mosoly volt, de akkor is pofátlanság."

"Vinny arcán kárörvendő vigyor terült el. – Szóval beleszerettél Lee-be? 
Nick felpillantott és a fejét rázta. 
– Kedveled? 
Nick nagyon is kedvelte Rosalie-t. Bólintott. 
– Oké, tehát kedveled. Jó kis ribcsi. 
Nick olyan gyorsan esett neki, hogy maga is csak foltokat látott. Átnyúlt a pulton, megragadta unokatestvére ingét, és felemelte Vinnyt. Dave felébredt, és ugatni kezdett. Vinny csak mosolygott, és megpaskolta Nick vállát. 
– Tehát szereted. Nincs az a férfi, aki így ugrana, hogy megvédje egy lány becsületét, ha nem szerelmes belé. Most pedig tegyél le, és elmondom, mit csinálj."

Pontozás: 10/9

2012. július 20., péntek

Heather Graham - Rajzold le holtan!

"A Miami-Dade megyei rendőrség megoldhatatlannak tűnő rejtély előtt áll. Már öt éve hiába keresik egy sorozatgyilkosság tettesét, amikor megint egy fiatal nő kegyetlenül megcsonkított holttestére bukkannak. Eközben egy autópályán különös baleset történik, amelyet sokáig egyedül csak Ashley Montague, a rendőr-akadémia tehetséges hallgatónője tart többnek balesetnél. Jake Dilessio nyomozó kezdetben sem a lányról, sem az elméletéről nem akar hallani, ám Ashleyt kiváló rajzkészsége miatt hivatalosan is bevonják a felderítésbe, így Jake kénytelen együttműködni vele. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és végül ugyanaz a szörnyű gyanú fogalmazódik meg bennük..."


Igazi krimi. Ébren tartja az olvasó érdeklődését, izgalmas, cselekmény dús. 
Szereplői szerethetőek, és kiszámíthatatlanok. (Legalábbis egy részük)
Ashley egy nagyon jó humorú, öntudatos lány, akinek pontos elképzelései vannak az élet bizonyos területeiről, és nehezen enged beleszólást a dolgokba. Makacs, önfejű, és igencsak harcias. Jake Dilessio nyomozó pont emberére akadt Ashley Montague személyében. Tetszenek a szócsaták amiket vívnak egymással. Jó párost alkotnak. Jake a jellemzés alapján igencsak megnyerő hímegyed. Tetszik a stílusa, a leírása, a személye. 
Nick, Ashley nagybátyja imádni való figura, tetszik ahogy apaként védelmezi a lányt, és az alap személyisége is megnyerő. Mindenkihez kedves, és segítőkész. 
Őszintén szólva én Lan-re gyanakodtam mindvégig, még akkor is, amikor előkerült Karen. 

Pontozás: 10/10

Christina Dodd - A baj magassarkúban érkezik

"Amikor Brandi Michaels rájön, vőlegénye azért repült Las Vegasba, hogy feleségül vegye a barátnőjét, zálogba csapja a jegygyűrűjét, vesz magának egy csábos ruhát, és egy fülledt éjszakát egy Roberto Bartolini nevű jóképű olasz idegen karjai közt tölt. Amikor Brandi egy gyilkos célpontjává válik, nincs más lehetősége, mint Robertóhoz fordulni - a férfihoz, aki vagy a megmentője, vagy a bukása lesz. Egy dolog azonban biztos: harc nélkül nem adja meg magát..."


Brandi egy rendes, becsületes, harcos nő, aki keményen dolgozott, hogy mindent elérjen, és hogy büszke lehessen magára, valamint bebizonyíthassa szemét apjának, hogy igenis értékes ember, és nem csak egy ostoba nő. Amikor a vőlegénye Alan (egy tetű) felhívja részegen és közli, hogy Las Vegasban van és megnősült, akkor Brandi elhatároz valamit, és ezt meg is valósítja. Ennek a tervnek a másik szereplője épp Roberto lesz, mivel első látásra vonzódnak egymáshoz. 
Roberto humoros, kedves, jó szerető, ám ékszertolvaj... Az együtt töltött éjszaka és hétvége után a lány még mindig nem tudja, hogy az új ügy amivel az ügyvédi irodában megbízzák nem más, mint Roberto ügye. 
Különböző veszélyeken verekedik át magukat, de a végén persze egymásra találnak. 
Szerencsére nem az a tipikus szirupos regény, így mondhatni számomra elég könnyed olvasmány lett.

Pontozás: 10/10

2012. július 18., szerda

Christina Dodd - Prescott nővérek trilógia

A sorozat kötetei:
Christina Dodd: A lelkész lánya
Christina Dodd: Majdnem szerelem
Christina Dodd: Közel hozzád

  

 A lelkész lánya: "Amikor Hope Prescott szülei eltűntek, a lány gondtalan élete örökre semmivé foszlott. Őt és három testvérét az ország különböző árvaházaiba küldték. Most, hét évvel később, még mindig utánuk kutat. Egy telefonos üzenetközvetítő szolgálatnál dolgozik, és úgy gondoskodik   ügyfeleiről, mintha a családtagjai lennének. Amikor egy gazdag üzletember, Zachariah Givens jelentkezik, és Hope szolgálatait igényli, a lány azt hiszi, egy inassal van dolga. Zacket, akinek elege van abból, hogy mindenki a pénze miatt hízeleg neki és kényezteti, lenyűgözi a lány őszintesége és nyíltsága - nem beszélve szexis hangjáról -, ezért nem siet tisztázni a helyzetet. Miközben barátságuk szerelemmé forrósodik, Zack elhatározza, megszerzi a lányt, még ha ez az elképzelhetetlent - a házasságot jelenti is. Mikor azonban Hope rájön a férfi csalására, Zack tudja, kénytelen lesz megoldani a rejtélyt, amely Hope múltját kísérti, mert csak ezzel győzheti meg a lányt, hogy sorsuk és jövőjük összefonódott. "


Már az elején megutáltam a felnőtteket, akik a gyerekeket is hibáztatták, és szét is szakították a családot. Tetszett Hope temperamentuma, segítőkészsége, elhatározása, harca. Zack-nek az első pár oldalon bevertem volna az orrát , mert bunkó volt másokkal, és mert hazudott Hope-nak a kilétét illetően, viszont utána megkedveltem. Alapjában véve szeretni való karakterekkel bővelkedett a történet. 

Pontozás: 10/8





Majdnem szerelem: "A Prescott nővérek szülei eltűntek, a kislányok pedig hárman három különböző nevelőotthonba kerültek. Az időközben független fiatal nővé cseperedett Pepper, a középső lány lázadó, ösztönös természetének köszönheti, hogy átvészelte a nehéz időket.
 Amikor egy lövöldözés   tanúja és egy sötét titok tudója lesz, menekülnie kell: az életéért küzd. Az egyetlen olyan helyen rejtőzik el, amit valaha is otthonának nevezett. Megdöbbenve tapasztalja, hogy régi nagy szerelme, Dan Graham az eldugott hegyi farmon él. Pepper úgy gondolja, hogy Dan, a csatában edzett egykori terroristaelhárító már nincs rá akkora hatással, mint annak idején: nem bízná rá a titkait, az életét, a szerelmét. Ám rendszerint a hosszan tartó vágy válik igazán mély, érzéki szenvedéllyé. Náluk sincs másként... A nő ráébred, hogy csak úgy kaphatja vissza az életét, ha összeköti a titokzatos harcoséval, aki minden rezdülésével segíteni szeretne neki - kettejük közös boldogságáért. "

Élvezhető történet volt és kedvelhető szereplők, de néha jól megrángattam volna Dan-t is, meg Peppert is. Néha olyan ostobák voltak, hogy az már fájt… Két makacs öszvér. De ettől függetlenül jó olvasmány, viszont az első rész szereplői valamelyest jobban tetszettek. Ennél a könyvnél azonban valahogy a cselekmény volt valamivel izgalmasabb. 

Pontozás: 10/7,5


Közel hozzád : "Caitlin Prescott kisbaba volt, amikor a szülei eltűntek. Egy jómódú texasi család fogadta örökbe, és a neve Kate Montgomery lett. Úgy nőtt fel, hogy semmiféle emléke nem volt a szüleiről, két nővéréről és bátyjáról, akik kutattak utána, próbálva jóvátenni egy szörnyű tévedést,  ami huszonkét évvel korábban, egy texasi kisvárosban történt. Ambiciózus fiatal riporterként Kate rájön, hogy nem sokkal álmai állásának elfoglalása után egy austini tv-állomásnál, valaki követni kezdi. Miért próbálja meg egy autó elütni? Ki akarja őt megölni? Bizonytalan helyzetét érdekes történetté változtatva felfogad egy testőrt, aki követi a férfit. Azonban nem számol Teague Ramos hűvös, pengeéles erejével, és a kettejük között sistergő vonzalommal. Amikor Teague összekapcsolja egy austini előkelőség halálát Kate gyermekkorának megválaszolatlan kérdéseivel, Kate azon kapja magát, hogy múltjának veszélyes ajtajait nyitogatja, és a hajszában, csak rejtélyes testőre vigyáz rá."


Izgalmas volt, érdekes, cselekmény dús, jó szereplők, jó helyszínek, fordulatok. 
Teague számomra egy külön állatfaj volt.. Nem mondom, hogy nem volt kedvelhető karakter, de néha igencsak odasóztam volna neki. Kate jópofa csaj volt, tetszett a stílusa. 
Kedvenc mellékszereplőm ebben is Zack inasa, Griswald volt. Hihetetlen jópofa az öregúr. :D 

Pontozás : 10/9

Összességében egy nagyon jó trilógia, ami kikapcsolja az embert. 

2012. július 15., vasárnap

Nora Roberts - Házi feladat

"Juliet Trent tartja magát a szabályhoz, hogy sohasem keveri össze a munkát a magánélettel. Amikor azonban az észbontóan jóképű olasz mesterszakács, Carlo Falconi sajtófőnöke lesz, komolyan fontolóra kell vennie, hogy tartsa-e magát elhatározásához. Carlo ugyanis nemcsak a fakanállal bánik remekül, hanem a nők szívével is... 

Nora Roberts talán attól a hóvihartól lett író, amely egy nap úgy betemette marylandi vidéki házában, hogy egy hétig az orrát sem tudta kidugni. A már-már őrültséggel határos helyzetben higgadtságának megőrzése érdekében ragadott tollat és papírt, s így született meg az első novella. Ezt később több más írás is követte, de hosszú ideig egyikük sem talált kiadóra. Az írónő ma 133 regény ünnepelt szerzője, akinek műveit több mint 106 millió példányban adták ki. Az ötgyermekes családanya büszke lehet arra, hogy minden negyedik percben megveszik valamelyik regényét, s ezzel népszerűsége meghaladja a hazánkban ismert Danielle Steelét."


Carlo egy igazán magával ragadó, vonzó, humoros, öntudatos és imádni való fickó. Tetszett a stílusa, és ahogy a helyzeteket kezelte. Rengeteg nevetéshez hozzásegített, amire az utóbbi napokban szükségem is volt. 
Juliet karakterét alapjában véve kedveltem, de néha eléggé irritált, amikor egyfolytában azt az idióta noteszét nézte a programokkal, valamint az is idegesítő volt, hogy folyton folyvást telefonálgatott. Az, hogy vacillált azon, hogy belemerjen-e vágni a Carlo-val való kapcsolatban érthető volt, hiszen nagy nőcsábásznak tartották, és ezt ő sem igyekezett megcáfolni. A könyv könnyed hangvétele és sziporkázó párbeszédei kikapcsolják az olvasót. A Mézes puszedli című Roberts könyvből már ismert Summer szinten feltűnik a könyvben, ami nagyon is kedvemre való volt, hiszen színesítette a történetet. Ebben a könyvben jobban is szimpatizáltam vele, nem úgy, mint a Mézes puszedliben. 
Az pedig, hogy a történet Happy Enddel zárult, csak hab volt a tortán. 

Olvastam egy pár véleményt erről a könyvről mielőtt nekikezdtem, és be kell vallanom, hogy kellemeset csalódtam (örülök, hogy megvettem). Sokan írták, hogy eléggé nyálasra sikerült, és hogy ilyen történet a való életben tuti nem fordulhat elő. Ezzel viszont nem értek egyet. Egyáltalán nem volt szirupos (a nagyon nyálas könyveket én se olvasom el), és szerintem ha nem is mindegyik, de egy-két kapcsolat tuti végződhet így is. Most sem csalódtam Robertsben, és ez jó érzéssel tölt el. :)

Két idézet a könyvből egy kis kedvcsinálónak:

"Mély lélegzetet vett, és lassan fújta ki a levegőt. Meg kell nyugodnia. Na és ha lélegzetelállító jelenség? És gazdag… tehetséges… ráadásul hihetetlenül érzéki. Ezt már korábban is tudta, nem? A gond csak az, hogy fogalma sincs róla, mit csináljon most. Ez pedig nem vall vérbeli profira." (30. oldalon található)

"– Nem semmi ez a pasas, ugye? – súgta oda neki Lydia az első szünetben. 
– Nem semmi. 
– Carlóval a legutóbbi chicagói látogatása során találkoztam. 
– Igen, már rájöttem. Örülök, hogy ráért ma reggel. Megkapta a sajtóanyagot, amelyet küldtem? 
Nyugodt, és szenvtelen, gondolta Lydia, és mocorogni kezdett a székében. 
– Igen. A cikk a hét vége táján kerül nyomtatásra. Majd küldök belőle másolatot. 
– Hálásan köszönöm. 
– Miss Trent… 
– Kérlek, hívj csak Julietnek! – fordult oda most először a lány Lydiához, és rávillantotta lefegyverző mosolyát. – Fölösleges udvariaskodnunk egymással. 
– Rendben, Juliet. Nos elég ostobán érzem magam. 
– Sajnálom, de nem kellene. 
– Nagyon kedvelem Carlót, de nem szokásom elhalászni a zsákmányt mások orra elől. 
– Lydia, biztos vagyok benne, hogy nem létezik a földön olyan nő, aki ne kedvelné őt – mondta a lány, és miközben a rendező megkezdte a felvétel indítását jelző visszaszámlálást, keresztbe tette a lábát. – Egyébként pedig, ha azt gondolnám, hogy el akarod halászni előlem a zsákmányt, soha többé nem bírnád felemelni a tolladat. 
Lydia egy pillanatra megdermedt, majd nevetve hátradőlt. Carló makrancos kis hölgyet választott magának. Úgy kell neki!"

Sziporkázó :D 

Pontozás: 10/10

2012. július 11., szerda

Nora Roberts - Határtalan vágy

"Jillian Baron jól menő családi gazdaságot örököl, csakhogy a családja viszálykodik a szomszédos Murdockokkal. Jillian kedvenc kancáján lovagol, amikor találkozik a csődörén feszítő Aaronnal. A lány arra gondol, pompás csikó születhetne a telivér állatok fedeztetéséből, ha nem lenne ellenszenves a ménesgazda. A férfi jónak tartja az ötletet, veszekedve megegyeznek. Jillian Aaronra gyanakszik, amikor marhatolvajok károsítják meg a birtokot. A tolvajok kutatása és állataik gondozása közben tanulja meg Jillian, hogy a bizalomból sarjad az a képesség, amellyel adjuk s kapjuk a szerelmet..."


Már az első bekezdés megragadott.
"Arcába fújt a szél, beletúrt tavasztól és sarjadó virágoktól illatos hajába. Jillian dacosan és élvezettel fúrta arcát a fuvallatba. Alatta a fényes szőrű kanca íjként feszült és nyúlt meg a sebes vágtában. Két szabad lény vágtatott a magasan álló nap alatt."
Tetszett, hogy részletesen írta le a tájat, és szinte éreztem a vágtázást, a virágillatot és a fuvallatokat. 
07.03-án kezdtem el olvasni, de nem sokáig jutottam. Az okát sajnos nem tudom, csak azt, hogy egészen a mai napig minden nap megpróbálkoztam vele, és egy óra múltán ugyanúgy tettem le, mint előző nap, mivel sehogy nem haladtam a történetben. Újra és újraolvastam ugyanazt az oldalt, és semmit nem fogtam fel belőle. Arra a következtetésre jutottam, hogy a sok krimi és akcióregény után talán kicsit unalmas lehet számomra egy romantikus. Aztán ma mégis nekiveselkedtem, és befejeztem. És most örülök, mint majom a farkának. A történet maga egy romantikus sztori. A szereplők kedvelhetőek, különösen szimpatikus volt, hogy állatok is voltak a történetben.
Jillian szimpatikus nő volt, bár néha elég sok türelem kellett hozzá. Aaron jópofa fickó volt, talán azért, mert imádtam a provokatív beszólogatásait, és hogy annyira magabiztos volt. Mellékszereplők közül Gil volt a favoritom, mert bár morgós egy munkás volt, mindig Jillian mellett állt. Kedveltem Aaron szüleit is, mert Karen egy tündéri anyuka volt, megértő, kedves, Paul pedig morcos, parancsolgató, mégis aranyos öregúr.

Pontozás: 10/8,5

Pontozásnál picit bajban voltam, ugyanis olvastam már jobbat is, de rosszabbat is. Az, hogy ennyi pontot kapott annak köszönhető, hogy az írónő most is szerethető karaktereket teremtett. 

2012. július 3., kedd

Nora Roberts - A törvénytelen

"Sarah Conway, a finom kisasszony nyugatra utazik, hogy találkozzon gyerekkora óta nem látott édesapjával. Amikor egyedül találja magát Lone Bluff veszélytelennek nem nevezhető városában, egy jóképű pisztolyhős, a félig apacs származasú Jake Redman veszi védelmébe. Bár a férfi eleinte vonakodva vállalja az ártatlan leány őrangyalának szerepét, idővel azon kapja magát, hogy nagyon is élvezi e szerepet. Aztán már csak azt érzi, erőt vett rajta az ártatlan lány szépsége, és nincs más vágya, csak hogy a megingathatatlan jellemű Sarah-t asszonyává tegye…"



A Loving Jack széria első részében (Szerelmem, Jack) a főhősnő Jackie egy regényen dolgozott, aminek főhősei Sarah és Jake. Mivel sokan jelezték az írónőnek, hogy érdekelné őket ez a történet is, így a széria következő részeként magát ezt a történetet mutatja be. 

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Az elején egy kicsit röhejesnek tartottam, hogy rögtön azzal indít, hogy Sarah kocsiját apacsok támadják meg, és Jake megmenti, de utána mikor tovább olvastam, már értettem, miért volt ilyen fontos szerepe. 
Tetszett a kor ahová a történetet helyezte, és tetszettek a szereplők. Imádtam amikor Sarah megtépte a hivatásos prostit azért, mert bántotta az egyik lányt, és amikor Jake leszedte róla, és azt mondta hogy hízelgő hogy érte verekedett, a csajszi még őt is képen vágta :D . Eszméletlen vagánynak tartottam. Sokat mosolyogtam, és szurkoltam a hőseinknek, hogy egymásra találjanak végleg. Az már csak a hab volt a tortán, hogy amikor elrabolták a lányt az apja gyilkosai, és Jake a megmentésére sietett, a srácot meglőtték, Sarah meg lelőtte a férfi pisztolyával a gyilkost. Egy hónapig ápolta Jake-et, majd mikor az az idióta ellovagolt, a csaj utánament, a puskájával keresztüllőtte Jake kalapját :D A srác ledöbbent, majd feleségül kérte. Utána meg ledöbbent mikor Sarah közölte, hogy várandós. 
Kegyetlen sok történés, humoros jelenetek, romantika, és egy pimasz, jóképű cowboy, aki minden nő szívét megdobogtatja. :)

Pontozás: 10/8,5

Nora Roberts - A legjobb terv

"Abra Wilson keményen megdolgozott az építészmérnöki oklevélért. Nem csoda hát, hogy elszánt határozottsággal képviseli az építészettel kapcsolatos álláspontját. Így van ez akkor is, amikor azokról az épületekről esik szó, amelyeket épp most emelnek a híres üdülőhelyen. A szintén építész Cody Johnsonnnak is kialakult álláspontja van a megbeszélések tárgyát képező tervről. És ahogy halad az üdülőhelyi építkezés, ők nap mint nap összeszólalkoznak, pedig egyre jobban vonzódnak is egymáshoz, hiszen e viták ellenére – vagy talán éppen ezért – tiszteli egymás tehetségét. A tervek megvalósításával együtt, számos meglepetés és veszélyhelyzet közben alakul kettejük személyes története. Abra feldolgozza ugyan anyjához és a férfiakhoz fűződő múltját, de az üdülőt építtető vállalkozó olyan helyzetet teremt, amelyben mindkét építész az életével fizethet. Vajon lesz-e elég erejük a legjobb terv kivitelére, az építkezés ügyeinek és a saját személyes érzelmeiknek a tisztázására, vagy tragikusan elbuknak?"



Ez a Loving Jack széria 2. kötete. Már az első könyvből (Szerelmem, Jack) ismerhetjük a könyv főszereplőjét Codyt. Igazi nőcsábász, vonzó és kedves. Jól megvolt Jackie-vel, és ő vette végül rá Nathant, hogy lépjen.Ezért is tetszett, hogy róla is külön történetet olvashatok. Már az első pár oldolon kiderül, hogy megint egy vagány csajszi viszi a pálmát. :D Abra vékony volt, szálkás, erős, és nagyon magas (ő volt az építkezésen a mérnök). Cody Johnson többször is végigmérte, amíg Abra utasításokat adott ki a többi építőmunkásnak. Tetszett, hogy még az elején egy félreértés miatt igen mulatságos helyzetbe kerültek. Abra Wilson azt hitte, hogy Cody egy sima építőmunkás, és kiakarta rúgni. Charlie (a talpnyaló segédépítészféle...) hiába próbálta figyelmeztetni, állandóan rászóltak, hogy maradjon csöndben.  Cody élvezte a helyzetet, és mondta neki, hogy menjen sétálni. Amikor a férfi Igen,uram! mondattal válaszolt, Abra kezdte gyanítani, hogy rossz lóra tett. :D Utána amikor bemutatkozott Cody mint építész, igen hangosan felnevettem. Reméltem, hogy a folytatás is ilyen jó lesz, mint az eleje.
Még csak a második fejezetnél jártam, amikor már nem tudom hányadszor nevezte gondolatban Abra tökfilkónak Codyt. :D 
Elég sokat hadakoztak egymással, ám egy hirtelen döntés miatt (Jessie, Abra anyukája tette ezt meg) Abra elmesélte Codynak, hogy miért viselkedik ennyire tartózkodóan, távolságtartóan. Azután már összecsiszolódtak, és gördülékenyebben haladtak az építkezéssel is. Bármi gond adódott, egymás mellett álltak. Ez nagyon aranyos volt szerintem. Cody sosem hagyta magára Abrát, mellette állt a legnagyobb bajban is. Támogatta, szerette. A vége felé a nagy balhé az építkezés anyagai miatt a főnökkel, majd a robbanás, és hogy életveszélyben volt Abra, kegyetlenül megemelte a pulzusszámomat. Aggódtam a lányért, és aggódtam Cody-ért, mert annyira elesett volt. 

Ütős kis történet lett. Szokás szerint mély nyomot hagy az emberben Roberts ezen könyve is.

Pontozás: 10/10 

2012. július 2., hétfő

Nora Roberts - Szerelmem, Jack

"Jack MacNamara békésnek tűnő házat bérel egy floridai strand közelében, hogy nyugodt körülmények között dolgozhasson történelmi regényén. Még álmában sem gondolja, hogy a bérbe adó rokonnak nincs joga az ügylet intézésére. Így aztán jókora kalamajka keveredik, amikor üzleti  útjáról visszatérve megjelenik Nathan, a ház tulajdonosa. A lány igyekszik rávenni, hogy legalább addig maradhasson, amíg befejezi a regényt. Cserébe vállalja, hogy főz a férfinak. Most már csak arról kell meggyőznie a pontos és rendszerető életét a legapróbb részletekig megtervező agglegényt, hogy jócskán eltérő természetük dacára is egymás mellett a helyük. Bár a kapcsolat biztatóan mélyül, és Nathant elvarázsolja Jack kedves személyisége, a férfi visszariad a komolyabb elhatározástól. Még az utolsó pillanatban is azt méricskéli, vajon megéri-e kockára tennie néhány dolgot annak érdekében, hogy Jack karjaiban meglelje a sírig tartó boldogságot..."


Humoros, romantikus, könnyed történet, amit már megszokhattunk Roberts-től. Imádom Nora Roberts könyveit, mert az írónő annyira sokoldalú, hogy mindegyik könyve egyedi a maga nemében. Amikor humorra van szükségem egy kis romantikával fűszerezve, találok olyat a könyvei között. Viszont amikor akcióra vágyom, azt is meglelhetem nála. Ez jellemző mondjuk Fable könyveire is. :D

Ez a könyv a Loving Jack széria első könyve. Jópofa karakterek, rengeteg humor, és romantika. Az ember ezt a könyvet olvasva nem csak jól érzi magát, de ki is kapcsolódik. 
Tetszett, ahogy a két főszereplő hadakozott egymással.  Imádtam Jackie (Jack, Jacqueline) hebrencs, mégis őszinte és jópofa karakterét. Tetszett, hogy mindent kimondott, amit gondolt, és soha nem mondott alapvető hülyeséget. Könnyed volt és laza. Nathan pedig épp az ellenkezője. Görcsösen ragaszkodott a meggyőződéseihez, megrögzött agglegény, aki soha nem akar megházasodni azért, mert a szülei annó mély sebet hagytak a lelkén. Rengeteg vicces szituáción lesznek túl, mire egymásra találnak. Szórakoztató, és kikapcsolódást nyújt. Azt hiszem ezt bátran nevezhetem könnyed nyári olvasmánynak.

Pontozás: 10/9

2012. július 1., vasárnap

Nora Roberts - A játék szabálya

"Amíg a baseballcsillag szemébe nem nézett, a lány azt vallotta: hajtás, hajtás, semmi pajtás! Egész zaklatott gyermekkora arra intette: soha, sehol, senkitől nem kerülhet függésbe. 
De mit tegyen most, sikeres tévérendezőként, akit a következő reklámfilm forgatására készülődve épp az a sportos, „nők bálványa” üldöz szerelmével, aki nélkül tapodtat sem juthat előre? 
Vajon csak megnyerendő meccset, vagy életre szóló szövetséget akar ez a jóképű, minden bevett játékszabályt mellőző férfi?"


Egy újabb kedvelhető Roberts regény. A lightosabb kategóriába sorolható, hiszen romantikus történet humorral tűzdelve. Természetesen komoly és szomorú dolgok is vannak benne, mint pl. amikor Brooke gyerekkorába nyerhetünk betekintést. Kedvelhető figura, aki zárkózott, mégis vágyik arra, hogy szeressék, de amikor ezt megkapja, akkor félelem járja át. Parks Jones egy akaratos, jó humorú baseball játékos, aki az ügynöke kedvéért vállalta el a reklámfilmben való szereplést. Szépen kibontakozik a könyvben a romantikus szál, a munka, és a humor. 
Szeretni való karakterek és egész érdekes történet várja az olvasót.

Pontozás: 10/8