Charlie Higson: The Enemy – Felnőttek nélkül (The Enemy 1.)

„Charlie ​Higson regénye egy young adult disztópia első része. Az ismeretlen vírus pusztította London romjain gyerekek próbálnak egy új világot felépíteni.

A végzetes járványt követően ugyanis bomlásnak indult testű, vérszomjas lényekké változtak mindazok, akik életben maradtak és elmúltak tizennégy évesek. A kiskamaszok különböző épületekben barikádozták el magukat London-szerte, és csak akkor merészkednek ki az utcára, ha élelmet kell keresniük.

A bátor Arran és az érzékeny Maxie vezette gyerekcsapat a Waitrose szupermarketben él. Tartalékaik megfogyatkoztak. Ám felbukkan egy titokzatos fiú, Jester, aki azzal kecsegteti őket, hogy a Buckingham-palotában biztonságos menedékre lelhetnek, ételben, italban sem lesz hiány. Nekivágnak az útnak, miközben városszerte mindenütt (a sikátorokban, az elhagyatott házakban, a föld alatt) lesben állnak a felnőttek.

Vajon eljutnak a gyerekek a biztonságos helyre? A palotában tényleg boldog jövő vár rájuk, vagy a látszat csal?

A váratlan csavarokban bővelkedő The Enemy – Felnőttek nélkül megpróbál választ találni arra a kérdésre, hogyan élhetjük túl a rémálmainkat is messze meghaladó borzalmakat. Miközben az olvasó szembesül egy másik, filozofikusabb problémával is: mivé lesz a társadalom, ha a közösségek a gyerekek elképzelései szerint szerveződnek újra?”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019.01.09.

Fordította: Horváth Márta Zsanett

Fordítás alapjául szolgáló mű: Charlie Higson: The Enemy

Oldalszám: 400

ISBN: 978-963-293-867-7

Borító: Földi Andrea

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1577478.pdf

Charlie Higson (született Charles Murray Higson) 1958. július 3-án született az angliai Somerset megyei Frome-ban. Sikeres szerző, színész, komikus és forgatókönyvíró. Ő írta a nagy sikernek örvendő Young Bond sorozatot, melyet Angliában több mint egymillió példányban adtak el, és huszonnégy különböző nyelvre fordították le. A szerző nagy rajongója a horrorfilmeknek és könyveknek, az egyetemen egy ideig a gótikus irodalmat is tanulmányozta.

A Kelet-angliai Egyetemen (UEA: University of East Anglia) tanult, ahol a bátyja tanít már 1986 óta. Ott ismerkedett meg a Paul Whitehouse, David Cumming és Terry Edwards alkotta trióval. Higson, Cummings és Edwards megalakította a The Higsons együttest, amiben egészen 1986-ig Higson volt az énekes. Ezt követően Paul Whitehouse és a komédia került középpontban, s egészen 2000-ig a BBC egyik műsorának a fő írója és előadója volt, ezt követően szintén Whitehouse-zal együttműködve egy rádiós komédiában és egy televíziós projektben is együtt dolgoztak.

1990-ig négy felnőtteknek szóló disztópikus jellegű regénye jelent meg, tehát elmondható, hogy több korosztályt is megpróbált lebilincselni.

Együtt írta Lise Mayer-el az 1994-es angol-belga-holland thriller, a Suite 16 című film forgatókönyvét.

Tudja, hogyan kell a tinédzsereket megragadni vagy épp elrettenteni, ezért is írta meg a The Enemy című young adult sorozatát, amit külföldön poszt-apokaliptikus zombie horrorként reklámoztak. Angliában 2009-ben jelent meg a sorozat első kötete, kis hazánkban viszont erre tíz évet kellett várni, idén január 9-én jelent meg az Atheaneum kiadó égisze alatt. 2011-ben a szerző még úgy nyilatkozott, hogy a The Enemy trilógia lesz, ám végül a sorozat a hetedik kötettel zárult.

Higson jelenleg Londonban él a feleségével és a három fiával.

A honlapját megtekinthetitek itt (bár egy ideje már nem került fel friss tartalom): https://www.charliehigson.co.uk

Amennyiben szeretnétek többet tudni Charlie Higson-ról vagy épp a The Enemy sorozatáról, akkor érdemes elolvasnotok a The Guardian oldalán található interjút. Igaz, hogy nem magyar, de még úgy is érthető, hogy én csak töröm az angolt. https://www.theguardian.com/childrens-books-site/2015/oct/30/charlie-higson-the-enemy-interview

A könyvről:

Ez a könyv talán az egyik legdurvább, leggyomorforgatóbb young adoult regény, amit valaha olvastam. Brutális. Alig hiszem el, hogy tényleg fiataloknak ajánlják. Nem vagyok szívbajos, krimi, thriller, horror, bármi jöhet, de azért néhány jelenetnél még az én lélegzetem is elakadt, vagy épp a gyomrom bukfencezett. Szóval mindenképpen olyanoknak ajánlom, akiknek a szívük és a gyomruk egyaránt erős és szeretnek borzongani. Nem vagyok egy nagy zombi rajongó, nem is rendelkezem túlságosan széles ismeretekkel a zombi könyvek terén, de ez betalált. Hogy miért? Lássuk mi az, amit spoilermentesen elárulhatok.

A szereplők kedvelhetőek, szerintem mindenkinek akad legalább egy kedvence a gyerekek között. Ugyanakkor ez nem feltétlenül szerencsés, mert Charlie Higsonnak nem esik nehezére leöldösni a karaktereit, s néha úgy érezheted, mintha az író azokra vadászna, akiket te megkedvelsz. Amikor az egyik kedvenc szereplőm meghalt, nagyon haragudtam Higson-ra. Felmerült bennem, hogy miért pont őt kellett, aztán rájöttem, hogy biztos fogom még ezt érezni a könyv hátralévő részében. A szerző egy kis reményt ad számodra, majd a következő fejezetben elveszi azt. Úgy játszadozik az olvasó érzéseivel, mintha ő irányítaná azt a tetteikkel együtt. Egyszer ad, máskor elvesz. Nem tudhatod, végül merre billen majd a mérleg nyelve.

Arran volt Waitrose gyermekcsapatának vezére. Körülbelül húsz gyerekért volt felelős. A vírus pusztítása előtt a focicsapat kapitányaként tevékenykedett, megszokta, hogy irányítsa a társait. A menők csoportjába tartozott, odafigyeltek arra, amit mondott. Okos volt és szerethető. Magas, szőke, atletikus alkatával kitűnt társai közül.

Maxie volt Arran helyettese, a vezér távollétében ő volt a főnök. Lojális a csapatához, mindig sikerült megütnie a többiekkel a közös hangot, így könnyen rávehette őket bármire. Talán rá mondanám, hogy a csapat szíve. Érzékeny volt, ugyanakkor, ha a helyzet úgy kívánta, tudott kemény is lenni. A helyzet pedig elég sűrűn úgy kívánta…

Ollie volt a csapat esze. Többnyire csendes és visszahúzódó volt, abszolút nem nevezném alfának, ugyanakkor sokszor mégis ő húzta ki a csávából a többieket merész ötleteivel.

Kis Sam karakteréről elmondható, hogy bátorsága és kitartása jó példa lehet mindenkinek. Hihetetlen, mennyi nehézségen küzdötte át magát a maga kilenc évével. Ő az a szereplő, akit lehetetlen nem szeretni. Szerintem titkon mindenki neki drukkol.

Blue volt a Morrisons csapat feje. Eleinte nem igazán szimpatizáltam vele, ám a könyv utolsó felében megmutatta az igazi arcát, s csak remélni tudom, hogy neki megkegyelmez majd Higson.

Whitney a Morrisons csapat vezetőjének volt a jobb keze. Igazi vagány csaj, erős egyéniség, jó harcos, ugyanakkor nagyon jószívű lány, aki igyekezett pártfogásába venni a kicsiket. Első pillanatban megkedveltem.

A történetben rengeteg gyerekről olvashatunk, a Waitrose és a Morrisons gyerekcsapat együtt körülbelül ötven főt jelentett, mindenkinek megvan a saját megkülönböztető jegye, egyedi személyisége, ami miatt beleillik a történetbe. Persze ők csak egy részét teszik ki a túlélő gyerekeknek. Tetszett, hogy a szerző kellő időt és energiát fektetett a bemutatásukra, még akkor is, ha már tudta, hogy egyesek nem fogják megélni a második kötetet.

A Morrisons gyerekcsapatában is találtam kedvelhető karaktereket, de a fő kedvenceim természetesen Waitrose-osok.

Persze olyan szereplők is akadtak, akiket nagyon rühelltem, ők voltak számomra az abszolút negatív karakterek. Ilyen volt Jester, David és John.

London utcáin élet-halál harc folyik, tizennégy év alatti gyerekek válnak kényszerfelnőtté, hiszen gondoskodniuk kell önmagukról és társaikról, miközben bujkálniuk kell a rejtélyes vírussal fertőzött felnőttek elől, nehogy eledel legyen belőlük. Persze nem csak a zombik jelentenek veszélyt a gyerekekre, a falkában portyázó állatok is élelem után kutatnak, ráadásul az egyre fogyó élelmiszerkészlet is aggodalomra ad okot. Mindig és mindenhol veszély leshet rájuk, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmük, mert az az életükbe kerülhet. Ráadásul ott is gond adódik, ahol nem számítanak rá.

Charlie Higson nagyon jó munkát végzett, mert a történet eredeti, drámai, akciódús, kiszámíthatatlan, borzongató, lebilincselő. Képes fenntartani az érdeklődést, egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, mert minden oldalon vár valami meglepő. A karakterei szinte életre kelnek, képesek a fejlődésre, a változtatásra.

A helyszínválasztásért külön megdicsérném Higson-t, imádom Londont, még ha a történetben vírusfertőzött felnőttekkel is van tele.

Tekintve, hogy a sorozat hét kötetes, nem csoda hogy függővéggel zárul, még bármi történhet a folytatásokban. Remélhetőleg a maradék hat kötet is megjelenik kis hazánkban, mert jó lenne, ha fény derülne arra is, hogy milyen vírus fertőzte meg a felnőtteket, hogyan terjedt el, s van-e még remény?

Imádtam a történetet, ha lehetne, már most olvasnám a folytatást.

Pontozás: 10/10

Apró megjegyzés: bár zombinak nevezik a fertőzött felnőtteket, hagyományos értelemben nem azok. Nem élőhalottak, s nem is támadnak fel. Ők vírussal fertőzött emberek, akik vagy a kór lefolyásának végén halnak meg, vagy a túlélő gyerekek végeznek velük önvédelemből.

A szerzőnek/fordítónak köszönhetően leszoktam a pukkancs jelző használatáról, mert mindig Charlie Higson karaktereit juttatja eszembe.

Évértékelő röviden

Sziasztok!

Először is szeretnék mindenkinek nagyon boldog új évet kívánni. 

Szebbet, jobbat, boldogabbat mint a 2018-as volt. 

"Legyenek az Új Évben gyönyörű álmaid. Valósuljanak meg terveid, vágyaid. Hordjon a Teremtő a tenyerén Téged, vidám, szeretetben teljen el az éved. Kerüljön el a betegség, szomorúság, bánat. Mit igazán szeretnél, még valóra válhat. Hit, öröm, szeretet alapja a létnek, kívánok boldog, élhetőbb Új Évet."

Ma csak egy rövidebb bejegyzéssel érkeztem hozzátok, amiben a 2018-as évet "értékelem".

Sajnos jócskán alámentem a tervezettnek, több könyv szerepelt a tavalyi "olvasni szeretném" listámon, ám bizonyos okok miatt nem úgy haladtam, ahogy szerettem volna. Ahogy mondani szokás, ember tervez, Isten végez... 

Volt egy kis olvasási válságom is, nehezebben haladtam egy-egy könyvvel, remélem ez már a múlté, s a 2019-es évben már újra a régi lendület kísér majd végig.

Most sem egy bizonyos kategóriára koncentráltam, inkább mindenből fogyasztottam egy kicsit. Szerencsére az érdeklődési köröm tág, így mindig váltogathatom a műfajokat. Ifjúsági, történelmi, romantikus, thriller, krimi, életrajzi, önsegítő vagy úti könyv? Bármelyik jöhet, ha megfog a könyv fülszövege. Talán a Sci-fi áll a legtávolabb tőlem, de azt vallom, hogy ez a helyzet is csak addig áll fenn, amíg rá nem találok a nekem való sci-fi könyvre. Ahogy a nővérem szokta mondani: A puding próbája az evés. 

Egy rövid lista az év könyveiről:

Az év ifjúsági regénye számomra Holly Webb: Visszatérés a titkos kertbe című könyve volt (Manó könyvek). Akár olvastátok Burnett: A titkos kert című könyvét, akár nem, mindenképpen érdemes Holly Webb könyvére is sort kerítenetek, mert az ember lelke kivirágzik olvasás közben, méltó folytatása az eredeti történetnek, s egyfajta megemlékezés is. Hasonló érzést keltett bennem, mint az eredeti titkos kert. Egyetlen egy negatívum talán, hogy olyan gyorsan véget ért. Szívesen olvastam volna még a főszereplő gyerekekről.

Az év fantasy könyve: Lana Millan: Raziel (Athenaeum kiadó). Az írónő annyira jól összerakta a történetet, hogy az ember a könyv végén csak pislog bambán és azt kérdezi, hogy "csak ennyi?". Azonnal olvastam volna a folytatást. Szerettem a történetet, a cselekményvezetést, a karaktereket (őket nagyon), a humoros jeleneteket, a szópárbajokat, az elmés gondolatokat amik színesebbé tették a könyvet.

Az év romantikus regénye: Debbie Macomber: Szerelem karácsonyra című könyve a General Press kiadó gondozásában. Könnyed, humoros, karácsonyi romantikus, mely megmelengeti a szíveket. Egyetlen "negatívum": Nagyon rövid.

Az év életrajzi regénye: Vajda Pierre: Ripityom (Athenaeum kiadó). A könyv szerzője igyekezett visszaadni Jávor Pált az olvasóknak. Ha kis időre is, de úgy gondolom sikerült. Egy ember munkássága, víg, vagy épp édes-bús hangulattal átszőtt élete köszön vissza a lapokról. Míg a filmjeit nézve láthatjuk az ezerarcú Jávort, a sármőrt, a hőst, az amorózót, a cigányzenére mulatozót, a szenvedélyest, a víg kedélyűt, addig Vajda Pierre könyvének köszönhetően megismerhetjük az embert, a fiút, a színészt, a férjet, a magánembert.

Az év krimije: Anders de la Motte: Halálos ​ősz (General Press kiadó). A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes volt, és külön tetszett, hogy a szerző narrátorkodott, mindvégig olyan volt a könyv, mintha az író személyesen mesélné el nekünk a történteket.

Az év romantikus krimije: Susanna Ernst: A ​lelked bennem (Athenaeum kiadó). Magával ragad és nem ereszt. Rengeteget ad, de sokat el is vesz. Letaglózott.

Az év történelmi regénye: Izolde Johannsen: A ​furfangos fivérek (A Birodalom tengeri bástyái 4.) című könyve, ami az Underground kiadónál jelent meg. Korhű, olvasmányos és lendületes történelmi regény.

Kihirdetem az év történelmi regényíróit is, mivel idén újra nagyon erős volt a mezőny. Szerencsére elmondhatom, hogy két magyar szerzőt is megnevezhetek, mondhatni királynőt és királyt koronázhatok, mert Izolde Johannsen és Bíró Szabolcs könyvei számomra abszolút kedvencek. Remélem idén is elkápráztatnak történeteikkel.

Az év meglepetés könyve: Rhiannon Navin: Egyetlen ​gyermek című regénye, ami az Athenaeum kiadó gondozásában jelent meg. Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.

Az év újdonsága számomra Angela Marsons írónő volt, akire az egyik bloggertársam (Gabó olvas) hívta fel a figyelmem. Három könyvét is olvastam 2018-ban, s azt kell mondanom, hogy a többi könyvére is biztosan sort kerítek majd. Eszméletlen jó stílusa van, mindvégig fenntartja az olvasó érdeklődését, és sodor minket is a történet lendülete magával.

Szerencsére olyan könyv nem nagyon akadt az olvasmányaim között, ami a "nagyon nem" kategóriát erősítené, 2-3 volt csak, ami bár tetszett, nem ragadott magával, hanem egyszer olvasós marad. 

Idén viszont lett egy "legrosszabb borító" díjazottam, mert a történet ugyan érdekes, láttam benne potenciált, a borítója szerintem borzalmas, és taszítja azokat, akik borító alapján választanak könyvet (én nem ilyen vagyok, de azért ez már nekem se jött be). A könyv Gregus Gábor: Újabb elmezavar című regénye. A történet ötletes, alkalmanként bizarr és kicsit különc, néhol vicces (legalábbis nekem akadtak olyan jelenetek) és mindenképpen elgondolkodtató. A szereplők jellemfejlődése ennél a kötetnél is megfigyelhető (sorozat második része), a szerző mindvégig odafigyelt, hogy fenntartsa az olvasó érdeklődését. A borító viszont nem tetszik.

Emlékezetes olvasmányokban gazdag évet kívánok mindenkinek!