Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2015. május 31., vasárnap

Lacey Baker: Hazatérés ( Sweetlandi történetek 1. )

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Dr. Quinn Cantrell, a jóképű és sikeres orvos szomorú apropóból tér vissza az álmos kisvárosba, ahol született: meghalt a nagymamája. A férfit és öt testvérét messzire sodorta egymástól az élet és a családi tragédiák, most azonban együtt kell megbirkózniuk nagyanyjuk hagyatékával: a panzióval, egy alomnyi kiskutyával és a tetemes tartozással. A testvérek vérmérsékletüktől függően más-más érzésekkel fogadják a nem kívánt örökséget Quinn kelletlenül veszi tudomásul, hogy egy időre fel kell függesztenie nagyvárosi életét, hogy kibogozza a szálakat: nem csupán a tartozás okát, hanem saját, borongós múltja kísértő emlékeit is. Nikki Brockington, a panzió megbízott vezetője gyerekkorában reménytelenül szerelmes volt a férfiba. Most, hogy annyi idő után újra látja, ismét feléled benne az érzés, ám igyekszik elhessegetni azt. Nem szeretne újabb csalódást átélni, és a szerelem egyébként sem fér az ő kényelmes és érzelmileg biztonságos életébe. De vajon parancsolhat a szívének? És milyen esélyekkel indulhat a befutott, nagyvárosi orvos és a szegény, kisvárosi lány románca? 
Lacey Baker amerikai írónő mesteri, helyenként pikáns sorai lebilincselő módon idézik meg a kisvárosi élet minden báját a kisvárosét, ahol még történhetnek csodák.
A Hazatérés az első sweetlandi regénye, a testvérek története folytatódik.”



A könyvet kiadta a General Press kiadó 2014-ben.
Fordította: Burai Petra
Szerkesztette: Papp Ildikó
Borítótervet készítette: Kiss Gergely
Oldalszám: 392.
ISBN: 978-963-643-556-1

amerikai borító
Először is szeretném kiemelni, hogy már volt szerencsém rengeteg General Press kiadós könyvet elolvasni (és még várólistán van legalább ugyanannyi), és határozottan szerettem azokat a könyveket. Karen Hawkins könyveiért például odavoltam, mert nem csak a történetet, de a borítót is a letisztult elegancia jellemezte. Amikor elmentem a könyvesboltba, már megvolt az elképzelésem, hogy mely könyvet hozzam haza, ám természetesen (nálam ez már megszokott) az nem volt meg a boltban, így jobban szét kellett néznem, hogy biztos olyat válasszak, ami érdekel. Így esett a választásom a Hazatérésre. Egyrészt tetszett a cím, másrészt a fülszöveg is elég figyelemfelkeltő volt, hisz’ nem ígért mást, csak egy könnyed romantikust, amire akkor épp úgy éreztem szükségem van, ráadásul beleszerettem a borítóba. Ez van. Talán ha nem látom meg a kutyás borítót, amin egy gyönyörű barna kutya van, nagy szomorú tekintettel, talán el is siklok felette. Aztán persze megláttam a kiadót, és eldőlt, mosolyogva ment a kosárba. Aztán végül nem kezdtem bele. Nem tudom miért. Felkerült a polcra, és azóta csak halogattam a könyv elkezdését. A minap viszont újra a könyvesboltban jártam, ismét megláttam egy kutyás borítót, ami iránt szintén nagy volt a szerelem, ismerős volt az író neve, de hirtelen nem tudtam hova tenni, viszont abban biztos voltam, hogy ez nincs meg, úgyhogy hazahoztam. Majd rájöttem, hogy a Hazatérés folytatását hoztam el anélkül, hogy tudtam volna. Ez pedig számomra égi jel volt, hogy gyorsan kezdjem el olvasni, ha már másodszor is érzésből elhoztam egy könyvet. Persze utánanéztem a neten, hogy mi a helyzet ezzel a sorozattal. Döbbenten tapasztaltam, hogy az olvasottsága idehaza eléggé szerény, illetve a molyon legalábbis alig értékelték. Ez érdekessé tette, úgyhogy még inkább úgy gondoltam, ideje belevágni.

Mit is tudhatunk az írónőről? (http://www.laceybakerbooks.com/)
Amerikai, férjével és három gyermekével él. Már középiskolában elkezdett írni, és imádja a régi filmeket. Nagyon különleges szerepet tölt be az életében a Sweetland romantikus sorozat.

A könyv, rögtön az elején (első lapon) egy Reményik Sándor idézettel indít, ami számomra nagyon megtetszett.
„Minden lélekben van egy kis szivárvány…”

Az első fejezetben megismerkedhetett az olvasó Nikki Brockingtonnal, Quinn, Michelle és Raine Cantrellel, Sylvester Bynummal, és Hoover Kinggel. Hoover egy kellemetlen alak, aki a temetés után jól betintázott, és kikezdett Nikkivel.
A második fejezetben viszont felbukkant a többi Cantrell is. Savannah, Preston és Parker. Hat unoka, akik közül öten utálták azt a kisvárost, amit a nagyanyjuk annyira szeretett.

Meg kell hagyni, Mary Janet Cantrell nagyi jól végrendelkezett. Magam elé képzeltem a döbbent képeket, és nagyot nevettem. Egyrészt ami várható volt, az unokáira hagyta az Ezüstkanál panziót, ugyanakkor meglepetésükre mindegyikük kapott egy (illetve volt, aki kettő) labrador kutyát is.
„ – „Továbbá az unokáimra hagyom az alábbiakat” – folytatta Creed a végrendelet felolvasását. – „Mary Michelle-re Ms. Cleót és Lilyt.”
Sylvester a nagyobb kutyát Michelle-hez vezette és átadta neki a pórázt. A nő benyúlt a dobozba és néhány pillanatnyi keresgélés után kivette a nagyobb kutyához leginkább hasonló kölyköt. Michelle-hez lépett és az ölébe tette a kiskutyát.
Creed tovább olvasott. – „Raine-re Lokit, Savannah-ra Micah-t, Prestonra Cocót, Parkerre pedig Rufust.”
Miközben az ügyvéd a végrendeletet olvasta, Quinn minden észérv ellenére abban reménykedett, hogy a doboz kiürül, mire az ő neve is sorra kerül. Nem volt szerencséje.
- „Quinnre pedig szeretett Édes Diximet.”
Az ölébe landoló kölyökkutya olyan gyorsan ugrott le onnan, mintha az életét féltette volna. A mancsaira esett, pár másodpercig körbe-körbe táncolt, majd a hátsójára pottyant, mintha kifogyott volna a lehetőségekből.”

Nos, erre a részre különösen figyeltem, mert érdekelt, hogy ki hogy reagál a kutyákra, és talán pont ezért szúrt szemet az első hiba a megfogalmazásban. Nem tudom, hogy fordítási vagy az írónő maga is így írta meg, de zavaró. Mert ugye arról volt szó a fentebbi idézetben, hogy Sylvester odavezeti Ms. Cleót Michelle-hez, majd a „nő belenyúl a dobozba”, és belepottyantja Michelle ölébe a Lilyt. Viszont Sylvester férfi és nem nő. Szóval itt volt egy aprócska képzavar. Esetleg Nikki volt, aki benyúlt a dobozba és adta oda Michelle-nek a kutyust? Ha igen, akkor miért nem ezt írta?
Aztán a 37. oldalon fajtiszta volt írva. Nos ha pontosan akarunk fogalmazni, akkor a kutya nem fajtiszta, hanem fajtatiszta.
93. oldalon egy újabb „butaságot” adtak az egyik karakter szájába, ugyanis az volt írva, hogy amikor kibújt a kiskutya, nyitva volt a szeme. Nos, köztudott, hogy a kutyáknak 10-15 naposan nyílik csak ki a szemük, a születésük pillanatában még nem látnak, hallani se nagyon, és a szaglásuk is tompa még.
114. oldal: „Te pedig, kis korcs, veszel nekem egy új pár szandált!” <- Egyedül nekem furcsa ez a mondat?

Elég sokszor csapongott a történet, és nem volt túl könnyű újra felvenni a fonalat, mert zavaró volt a csapongás. A szereplőkről túl sok infót nem kaptunk, s meg kell mondanom, hogy egészen a kötet feléig nem is kedveltem a Cantrell család tagjait, kivételt képez ez alól Michelle, aki már az elején a szívembe lopta magát, és nem csak azért, mert imádta a nagyanyját, a panziót, a kutyákat és tudott is főzni, sütni, hanem igazán szenvedélyesen tyúkanyó stílusban próbálta igazgatni a családot, és mindent ami körülvette. 
A többiek viszont az elején nagyon ellenszenvesek voltak. Aztán amikor Nikki bajba került, Parker és Preston is belépett a kedvelhető karakterek sorába, Quinn viszont még a hezitálós csoportot erősítette. Aztán sűrűsödni kezdtek az események, és kezdett összeállni a történet.
Megkedveltem a szereplőket, bár Savannah-nál még éreztem valami negatív rezgést, gondolom majd a következő kötetekben az ő múltjára, keserűségére is fény derül majd. Őszintén szólva egy könnyed romantikusra számítottam, ehelyett minden volt, csak az nem. Egyelőre még vegyesek az érzéseim. Egyrészt jó maga a történet mondanivalója, másrészt viszont kicsivel több figyelmességgel jobbá lehetett volna tenni ezt a történetet. Na de majd meglátjuk, hogy mire számíthatunk a második kötettől.
Mindenesetre a kutyák sokat javítottak a dolgokon, a Cantrell ikrek pedig igencsak szimpatikusak lettek számomra, így határozottan várom az ő történetüket.


Pontozás: 10/6

2015. május 19., kedd

Helena Silence: Ezüsthíd (Enigma 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Lena Wall boldogsága nem tarthat örökké: Enigma biztonságából kilépve a veszélyekkel teli valóságban találja magát. Egy különleges erejű férfi felfigyel érző képességére, és minden lehetséges eszközzel megpróbálja megtörni az akaratát. Lena egyetlen menedéke az emlékei a családjáról és szerelméről, Alexről. 
Vagy talán ezek sem. 
Egy jeges folyóban tér magához megmagyarázhatatlan sérülésekkel, és teljes múltját, még saját nevét is elfelejtve. Egy szabadnapos nyomozó menti meg, aki új életét kínál neki, új barátokat, és még annál is többet. 
Kialakulhat-e barátságból szerelem? Mi az összefüggés a véres, kegyetlen gyilkosságok között, amelyek Lena körül történnek? Vissza lehet-e kapni a múltat, vagy örökre elveszett? 
Kínzó látomások és egy szenvedélyes szerelemről szóló álmai labirintusában Lenának újra meg kell találnia önmagát és az utat, amely az Ezüsthídon át Enigmába vezet.”

Kiadta: Könyvmolyképző kiadó 2014-ben (Vörös pöttyös könyvek).
Oldalszám: 552.
ISBN: 978-963-399-070-4

Nem tudom emlékeztek-e rá, de az első kötetet elhoztam már nektek tavaly, hiszen ez volt az év első könyve számomra. Most pedig kicsit halogatva ugyan, de elhoztam a második, s egyben befejező rész véleményezését.

Az írónőről tudni kell, hogy hazánk írótáborát erősíti. Az Enigmát olvasva azonnal leestem a lábamról, imádtam a történet minden pillanatát, úgyhogy nagyon örültem, hogy kezembe foghattam a második kötetet. Hogy miért halogattam eddig az elolvasását? Féltem picit. Sok íróval megesik, hogy erősen indít, aztán hirtelen ellaposodik. Aztán szerencsére voltak már, akik bebizonyították, tudják tartani a szintet.

A könyv belső oldalán lévő írás nagyon tetszett.

„Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont, ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az eksztázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…”

Az első fejezet, ami Mirandáról és családjáról szól, nagyot üt. Mondhatnám rögtön a történet elején sokk ért. Aztán bekerült a képbe Lena. Komolyan mondom egyik sokk ért a másik után. Az előző kötet történése sem volt piskóta, de ez a kötet valahogy erőteljesebben nyomta az ember mellkasára azt a bizonyos képzeletbeli üllőt. Többször mély levegőt kellett vennem, hogy folytatni tudjam.
Aztán megjelent a képben Teo. Valamiért az első perctől kezdve megkedveltem, bár aggódtam azért, hogy mi lesz a későbbiekben Lena és közte. Alexet akartam minden pillanatban. Nem értettem, hogy miért nem találtak rá Lenára.
Teo szüleinél tett látogatás óriási kacagásra késztetett. Hatalmas személyiség az anyukája. :D
A cselekmények iszonyat sebességgel száguldottak, és egyszer csak előbukkant végre Zoé és Victor, hogy hazavigye Lenát. Teo kicsit önzőn viselkedett, nem igazán akarta elengedni a lányt, viszont mivel annyira szerette, megértettem. Aztán jött Alex… alig vártam, hogy újra találkozzanak Lenával. Nos… nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Majd a telefonbeszélgetés Teoval, és kész, kiakadtam. Mi van a férfiakkal? Teo-t kedveltem, de az, hogy azután is Silvernek hívta Lenát, hogy megtudta a nevét, az idegesített nagyon. Mint ha nem akarná elfogadni, hogy a lányt úgy hívják, ahogy. Aztán a végére ő is újra a mosolygós, mindenkinek jót akaró férfi lett.
A történet olvasása közben jócskán megmerültem az érzelmek tengerében. Rengetegszer potyogott a könnyem, mert az írónő olyan cselekményeket kreált, amitől tényleg szem nem marad szárazon. Örültem a happy end-nek, ám keserű szájízzel tettem le picit a könyvet, mert Victor volt az egyik kedvenc szereplőm a két kötetben, és határozottan jobb végkifejletet szántam neki. Annyira jó apa vált belőle, hogy a szívem csordultig telt szeretettel arra gondolván, hogy mindenre gondolt, hogy megkönnyítse a dolgokat Lenának. Úgyhogy, igazán sajgott érte a szívem. Na és persze Ethel és Alex… A másik két nagy kedvencem, bár elfogult vagyok, mert Zoé és Miranda is fontos helyet foglalt el a történet során, ahogy a többiek is.
Szeretnivaló történetet kaptunk, szívfacsaró eseményekkel, rengeteg könnyel és legalább annyi nevetéssel. Szeretnivaló karakterekkel, színes álmokkal, tarka képzelettel, véget nem érő kalandokkal.
Ez a kötet számomra jócskán keményebbre sikerült, mint az előző. Úgy éreztem magam, mint Lena, amikor újra fel kellett építenie az életét. Fájt a történet továbbolvasása egy-egy jelenetnél, de tudtam, hogy a történet vége, amikor minden kerek egésszé válik, kárpótolni fog.

Egy szó, mint száz, örültem hogy elolvastam, és köszönöm az élményt. Ezzel a kötettel teljessé vált Lena Wall története, amit határozottan kár lett volna kihagyni. Én pedig nagyon remélem, hogy az írónő sok hasonló történettel megajándékozza majd az olvasókat, mert van érzéke ahhoz, hogy hozza lázba az olvasót.

Pontozás: 10/10 természetesen. 

2015. május 18., hétfő

J. Lynn: Wait for you – Várok rád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét. 
Vannak dolgok, amiket meg kell élni… 
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait. 
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba… 
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa? 
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…”


Kiadta: Könyvmolyképző kiadó 2014-ben.
Bizony-bizony, nem mást hoztam, mint a Könyvmolyképző kiadó egyik New Adult bestsellerét, a Rubin pöttyös könyvek sorozatából. A könyvet tizenhat éves kortól ajánlják. Én ezt inkább tizennyolcra emelném. 
Oldalszám: 496.
Fordította: Császár László
ISBN: 978-963-399-022-3
A kiadó megtartotta a külföldi borítót, ami határozottan jó döntés volt, mivel nem csicsás, mégis felhívja az ember figyelmét.

Először is mit is tudhatunk az írónőről?
J. Lynn nem más, mint Jennifer L. Armentrout, 1980. június 11-én született az Egyesült Államokban, Nyugat-Virginiában, Martinsburg városában. Legsikeresebb könyvsorozata a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Luxen sorozat (Obszidián és társai), amelyet Jennifer L. Armentrout néven jelentetett meg, és ifjúsági, urban fantasy kategória. Ám nem csak urban fantasy-ban sikeres, megmutatta tehetségét a romantikus könyvek terén is. J. Lynn néven jelentette meg a Gamble testvérek sorozatát (Vetkőzik a tanú, Vetkőzik a játékos), valamint a mai bejegyzésem témáját, a Várok rád című könyvét.

Miért is kezdtem olvasni? Egyrészt, mert úgy ajánlják, hogy „Fiatal nőknek, felső korhatár nélkül!”. Én pedig fiatal is vagyok, meg nő is. Ezért úgy gondoltam, hogy miért ne? Másrészt pedig rengetegen ajánlották már, a fülszöveg egész jónak tűnik, ráadásul tartalmas könyvet, szórakozást ígér.

Nos, meg kell vallanom az elején, amikor felbukkant Cameron Hamilton, azt hittem, hogy be is zárom a könyvet. Ismét egy tökéletes, szívdöglesztő pasi. Lassan csömört kapok a tökéletes szereplőktől. Mély, szexi hang, 190 cm magas, zafírkék szemű, széles vállú, keskeny csípőjű, atléta alkatú. Hullámos, fekete hajú, fekete szemöldökű. Széles arccsontja, érzéki, kifejező ajkai voltak, amik csak hozzájárultak a „tökéletes” külsőhöz. Mellkasa bal oldalán egy felrobbanó nap tetkó volt, amelynek élénk, vörös és narancsszín sugarai hátranyúltak a vállán keresztül egészen a hátáig. Ehhez persze jó nagy adag egó is járult, szóval sejtettem, hogy a srác talán annyira mégse tökéletes. Viszont van egy Raffaello nevű teknőse, ami cuki. :D A történet végeztével határozottan az volt a véleményem, hogy ő a legjobb szereplő a történetben, ezen kívül a családját is határozottan megszerettem.

Avery Morgansten első olvasatra egy érzékeny, ijedt kislányra emlékeztetett. Kinézetre azonban az alábbiak jellemezték: vöröses barna haj, szeplők, egyenes orr, kerek áll, magas arccsont. Tizennégy évesen átesett egy olyan dolgon, amit senkinek nem kívánnék, emellett a szülei igazi sznob bunkók, illetve csak a "kedves "anyukája, az apja egy papucs. 
Régen táncolt, balettozott. Sajnáltam, hogy ezt nem folytatta. 

Jacob Massey karamellszín, kisfiús, vonzó, szélesen mosolygó srác. A 23. oldalon nem értettem, hogy miért írta azt az írónő, hogy „Pillantásából sütött a gonoszság és pusztítás.” Elég különc stílusa volt, és a szövegétől agybajt tudtam volna kapni, de alapjáraton pozitív karakter volt a történetben.

Brit Jacobbal együtt nagyon jó barátja lett Avery-nek. Szimpatizáltam a lánnyal, és örültem hogy komolyabb mellékszereplőként szerepelt a történetben.

Cam lakótársa Ollie. Elég felelőtlen figura, mert az iváson, csajozáson és a snowboardozáson kívül más nem nagyon érdekelte. Ezzel ellentétben Jase, aki szintén szeretett bulizni, visszafogottabb volt, és igaz barátja volt Cameronnak.

Kedves gesztus volt Cam részéről a süti, amit Avery-nek vitt a csillagászati órára. Majd utána is türelmes, kedves, okos, és eszméletlen humoros srác volt. Örültem, hogy megnyílt a lánynak, és őszintén mindent elmesélt a múltjából, amire nem nagyon volt büszke. Én annál inkább. Jó egy ilyen srác a háznál.

A 75. oldalon amikor a csillagászat házi miatt kimentek bámulni a csillagokat Avery-ék, akkor nagyot mosolyogtam. Idézem:
„ – Azt tudod, hogy honnan származik az Északi Korona neve? – kérdezte, majd amikor megráztam a fejem, odanyúlt, és kivette a kezemből a tollat. Az ujjai finoman az enyéimhez értek, én pedig visszahúztam a kezemet, és a sűrű fűbe temettem. – Azt a koronát jelképezi, amit Dionüszosz isten adott át Ariadnénak. Amikor Ariadné hozzáment Bacchushoz, a koronát a mennyekbe helyezte, hogy ezzel is tisztelegjen a házasságuk előtt. „

Elég vegyes érzelmekkel tettem le a könyvet. Egyrészt, a karakterek kedvelhetőek voltak, a történet szintén egész szórakoztató, voltak kellően komoly és szintén szükséges humoros részek, amik kiegészítették egymást. Másrészt viszont volt egy pár dolog, ami nem igazán tetszett.
- Cam állandó szivizése az agyamra ment.
- A lány bizalmatlansága. Rendben, volt oka rá, ám miután átment a sráccal bizonyos dolgokon, alap kellett volna, hogy megbízzon benne és mindent kitálaljon.
- Voltak nem túl odaillő kifejezések a történetben, valamint trágár szavak, ezen felül pedig helyesírási hibák is.

Összességét tekintve 10/7 pont.


2015. május 3., vasárnap

A. O. Esther: Gombnyomásra 3.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Miután a vadászok megtisztították a mutánsoktól a körzetet, a Hobbs-birtok lakói többnapos ünneplésbe kezdenek. Dylan és Stella szerelme is végre kibontakozhatna, ám az ördög nem alszik…

Kommandósok csapnak le közéjük, és elrabolják Stellát, hogy visszavigyék annak, aki „jogos” igényt tart rá… Miközben a csapat a megmentésére siet, a missziójukról sem feledkezhetnek meg, ami Manipura megváltása a zsarnokoktól. Arra viszont senki nem számít, hogy a mutánsok a csillogó városra is rárontanak. Iszonyú vérontás kezdődik, a katonaság tehetetlen…

A Hobbs-birtokot eközben pusztító erejű terrorista-támadás éri. Liam és Mia fogságba esnek, és ketrecharcosként kénytelenek küzdeni az életükért. A lány egy régi ismerősével is szembekerül, aki most a halálát kívánja. Fullánk, az egykori ellenálló megvásárolja és magával viszi a halálán lévő Miát, mert azt reméli, vele zsarolhatja majd gyűlölt ellenségét, Talbotot.

Russel és Kristen nem kevés kaland árán a felhőkarcolók felett átívelő, égi zarándokútra érkeznek, hogy megkeressék a viking rúnakövet, amely az egyetlen esély az odalent tomboló mutánsok ellen.

Vajon képesek-e megfékezni hőseink a vérengzést és a terroristák támadásait? Képesek-e leverni a gyűlöletes manipurai önkényuralmat? És ha igen, képesek lesznek-e még valaha emberségre, szerelemre ennyi lélekölő harc és iszonyat után?”
 


Kiadta a Decens Magazin Média Kft. 2015-ben. 
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
ISBN: 978-615-80189-1-3
Oldalszám: 604 (+3)

Ismét a kedvenc Goethe idézetemmel indít a könyv, ezt követi maga a történet, majd a tartalom. Utána egy kedves Apacs áldás angol nyelven (magyarul majd az 589. oldalon láthatjátok), és Eszter kedves sorai az olvasókhoz. 

Csodálatosak a könyvben és borítón is megtalálható motívumok. 

Az előző kötet vége azzal zárult, hogy Liam megmondta Miának, otthagyták Amandát az erdőben. Ez a kötet pedig ugyanitt veszi fel a fonalat, ahogy azt már az előzőeknél is megszokhattuk. 
Örültem, hogy Mia nem kezdett hisztizni Amanda miatt. A csaj tényleg idegesítő liba volt az előző kötet elején, én is otthagytam volna az erdőben. Ráadásul előtte megmentették Liamék a mutánsoktól, szóval nem mondhatja, hogy teljesen védtelenül hagyták. 

Ahogy Dylan és Stella az ebédlőben egymásba feledkezett, aranyos volt. Mia szemén keresztül láttam őket, és mosolyogtam a meghitt érintéseken, a halkan elsuttogott édesen becéző szavakon. 

Stella és Mia kettőse nagyon kedvemre való, mert korban is, hozzáállásban is igen hasonlóak, ráadásul mindketten megszenvedtek már a múltban éppen eléggé ahhoz, hogy megértsék és támogassák egymást. Amíg Mason, Dylan, Leam, Russel és Kristen vadászni volt a mutánsokra, addig Stella és Emily ruhákat próbált Ria mama gardróbjában, Mia pedig a mamával együtt halk és komoly beszélgetést, utazást folytattak. 


„- Egy hatalmas könyvtárban járunk, ahol a polcok az égig érnek, és ameddig a szem ellát, könyvek sorakoznak egymás mellett. 
Ez az Akasha-könyvtár, Mia. Nem kell létra, ahhoz a sorhoz repülünk, amelyikről úgy érzed, hívogat… Minden könyvnek lelke van. Érzed, ahogy megközelíted őket. Izgatottan pusmognak, néha elhallgatnak, mások ujjongva hívnak, és megint mások kíváncsian lesnek. De az az egy, aki a tiéd, csak a tiéd, csendben figyel téged… látod a fényét? Látod, amint kiragyog a többi közül? Ő a tiéd, Mia. A te titkos naplód, amiben minden gondolatod, minden érzésed, álmod, örömöd és fájdalmad le van írva. Repülj oda, ahhoz a könyvhöz és vedd a kezedbe! Érzed, milyen hűvös a selyemkötés tapintása? Óvatosan nyisd ki, és hagyd, hogy a lapok oda peregjenek, ahová kell! A naplód megmutatja, amit látnod kell! A hatalmas papírlapok lassan peregnek, míg végül megállnak. Olvad fel hangosan az üzenetet!
Mia sötét szempillái megrebbentek.
- Labradorit – szólalt meg álmos hangon, és bár nem volt tudatában, hajszálpontosan megismételte Doktor Cohen korábban mondott szavait. – Egy színjátszó, gyönyörűséges ásvány. Úgy is nevezik, a fényhozó. Ez a kő ugyanis képes arra, hogy az univerzum energiájával összekapcsolódva megváltoztassa a hatósugarában lévő élőlények rezgésszintjét. Egy sajátos erővel bíró, zöld kőre van szükségünk, amelyet egykoron a legendás sumér királynő viselt. Kérjétek az égiek segítségét! Az út maga a cél. Ezt nem csak Buddha, de a vikingek is tudták már. Az ezüstfonál elszakadt…”


Imádom az Akasha könyvtárral kapcsolatos részeket. Az Összetört Glóriák sorozatban is szerettem, amikor Sophiel vagy Machiel mesélt az Akasha könyvtárról, most pedig Ria mama és Mia került ugyanebbe a helyzetbe. Az ilyen összefüggések annyira jók. :) 

Amikor Liamék elvitték Miát mutánsokra vadászni, meghűlt bennem a vér. Komolyan. A hideg rázott, ahogy olvastam, az egyik mennyire közel jutott. Titkon persze büszke voltam a lányra, mert jól állta a sarat, és beavatkozás nélkül ellátta a baját mindnek. 


Stella és Dylan hajókirándulása eszményi volt, imádtam volna az egészet én is, bár a hideg vízben való lubickolástól eltekintenék, főleg hogy én se tudok úszni. 
Utána viszont Bob Forest (Dylan és Kristen apja) tett egy megjegyzést a fiának, miszerint addig kellene szakítania Stellával, míg nem késő, ezt meghallotta Stella és elszaladt. Jól megrángattam volna a kedves papát, mert bele, mert szólni a fia magánéletébe, főleg hogy Dylan betöltötte a huszonnyolcat. Még szerencse, hogy semmi nem volt veszve, és sikerült megbeszélniük a fiataloknak a dolgot. 


Ám amikor a horgászatról beszélgettek a vacsoránál, elkezdtem nagyon nevetni. Idézem:
„- Na, végre! – mondta Liam. – Már nem tudtuk elképzelni, hol vagytok!
- Csak elbeszélgettük az időt! – mosolyodott el Stella.
- És legalább fogtatok valamit? – kérdezte Russel.
- Nem. Abban a vízben nincsenek halak.
A fivérei felröhögtek.
- Stella, abban a holtágban annyi hal van, hogy puszta kézzel is kifoghatnád őket. Hányszor tettetek fel friss csalit a horogra?
Mia és Stella összenéztek.
- Ne már! – ingatta a fejét Russel.
A lányokból kibukott a nevetés.
- Ti az üres bot mellett üldögéltetek négy órán át??
- Úgy tűnik – hümmögte hitetlenkedve Liam. – És Max? Akkor most diétázik? Megvárjátok, míg éhen pusztul?
- Jaj, ne mondj nekik ilyeneket, mert komolyan veszik! – mondta Dylan. – Max egy ragadozó. Ha halat akar enni, fog magának. Ez ilyen egyszerű! De ha akarjátok, holnap lövünk neki egy nyulat vagy valamit. Jó?
- Tényleg? –nézett rá Stella hálásan.
- Tényleg. Amúgy te is lelőheted azt a nyulat, ha akarod. Segítek.”

Max
Rengeteg mindenen mentek keresztül a főhőseink, de mindig sikerült egymásban tartani a lelket. Például Ria mama régi háza miatti búslakodást nézve úgy döntöttek, hogy építenek neki egy lombházat a birtokon. Ám amikor elkészültek Elrabolták Stellát, bármennyire is küzdött Mia és Stella a zsoldosok ellen. Ennél a résznél nagyon büszke voltam Miára, mert gondolkodás nélkül alkalmazta a tanultakat, s ezzel megnehezítette a zsoldosok dolgát. Végül azért elvitték Stellát, de Dylan és Liam mint két hős lovag kimenekítette a mocsok patkány új házából Stellát, és annak a féregnek mindörökre vége.


Amikor elmentek a kiállításra, hogy megszerezzék a Labradorit nevű követ, amivel elpusztíthatják vagy meggyengíthetik a mutánsokat, Mason jegyzetein harsogva nevettem fel.

„Ziusudra, i.e. 3000, sumér király – nagy szakállú, vízözönös csóka. A mezopotámiai Noé. Nőt szerintem sosem látott, csak egy bárkányi állatot. 
Szukurlam, Dumuzi, Alagar, Alulim – Russel, ezek a sumérok mind ugyanolyanok, és a múmia feleségeik sem különböznek semmiben sem! Megőrülök, ha még egyszer ilyen helyre hozol!!”

Utána persze megismerte Aliát, és minden megváltozott. Már annyira nem is bánta a múzeumi kirándulást. :) Férfiak… :D Na jó, nem nevetem ki, mert szegénykém fülig szerelmes lett, ami alapjában véve nem lett volna baj, ha nem Alia kulcsa kellett volna ahhoz, hogy megszerezhessék a labradoritot. Ezzel azonban bonyolulttá vált a helyzet, főleg miután Mason mindenről beszámolt a lánynak. Aggódtam, hogy mi lesz a lány döntése, és hogy a férfi boldog lesz-e azzal a nővel, aki életében először ellopta a szívét. 

Amanda mikor újra felbukkant, rosszabb volt, mint valaha. Megkeseredett, elmebeteg perszóna. Ez barát? Előbb melengethetett volna Mia egy viperát a keblén, mint hogy ezzel a ribizlivel barátkozzon. Gyűlöltem amikor az előző kötetekben úgy beszélt Liamékről, most viszont azért gyűlöltem mert úgy viselkedett, mint egy igazságosztó, közben meg csak egy bosszúszomjas, hazugságokat fröcsögő, kegyetlen és ostoba liba. 

Amikor Fullánk magával vitte Miát, a szívroham kerülgetett. Főleg ahogy kiderült, hogy Talbot menyasszonyaként magas fejpénz jár érte, Fullánk meg utálja az ezredest, amit teljes mértékben megértek, mert osztozok az érzéseivel. Aztán kiderült a nagy titok Stellának köszönhetően, és mosolyogtam. Örültem a hírnek Mia miatt, és tetszett, hogy Liam is a békejobb felé hajlott. Tetszett Fullánk háza, a viselkedése, még ha jeges is volt az elején. Oka volt rá. 






Aztán jöttek Talboték, akik közeledtek Fullánk házához. Kihordtam lábon egy szívrohamot miattuk, főleg amilyen terepen kényszerültek menekülésre. Miával együtt rettegtem végig az utat.




Russel és Kristen őrült. Komolyan! Tandem ugrás egy hivatásos ugrás után egyedül? Ezeknek totál elmentek otthonról. Dylan jól fogalmazott. Bolondok szerencséje… Aztán az utolsó ugrásnál, pontosabban fogalmazva az érkezésnél mégsem úgy sikerültek a dolgok ahogy szerették volna, és bokatöréssel végezték, ám megváltoztatták a várososok, s a környező falvak életét, bár rengeteg munka várt még rájuk, ha teljes harmóniát akartak teremteni. 

Az utolsó fejezetet szinte végig bőgtem. A végén még érzelgős leszek? 


Drága Eszter! Kalapom emelem és fejet hajtok előtted, feltetted az I-re a pontot, a habot a tortára, és mindent, amit csak elképzelhettem. Az egész történet magával ragadó volt, ám az utolsó fejezet… leírhatatlanul csodaszép. Köszönöm a happy end-et, az izgalmakat, kalandokat, szerelmeket, mosolyokat és könnyeket, amiket kiváltott belőlem a történeted. Bármennyi viszontagság is érte a szereplőket, pozitív lett a végkifejlet. Mit is várhattunk volna mást? Csodás történetet egy csodás lélektől! Kívánom, hogy még rengeteg ilyen mesés történettel gazdagítsd a világ olvasni szerető közönségét!


Pontozás: 10/10*******************

U.i.: Ha minden disztópia ilyen lenne, megszeretném a kategóriát, ám így csak a Gombiért vagyok oda. :)

2015. május 2., szombat

A. O. Esther: Gombnyomásra 2.


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Mia és Russel a megalopolisz egy távoli szegletében, Talbot házában raboskodva a szökésüket tervezik, ám minden rezdülésüket a ház intelligens számítógépe, Veronica figyeli. Elég egy rossz lépés, és a csuklójukon villogó bilincsen keresztül megbüntetik őket. 
Liam és Dylan a cellájukban üldögélve várják a pillanatot, hogy a többi halálraítélttel együtt száműzzék őket a dzsungelbe, amikor megtudják, a mutánsokat előre beetették a kapu előtt, hogy senki ne élje túl a kivégzést. A két, mindenre elszánt vadásznak azonban sajátos terve van a szabadulásra… 
A Hobbs-birtok feketébe öltözik, miután a fényújságban levetítik a kintieknek a 268-as kapunál történt mészárlást. Stella valósággal belerokkan a gyászba, amikor Hobbs dokiék hírt kapnak Russelékről. A lány végső kétségbeesésében Ryannel Manipurába utazik, hogy segítsen a bátyjának és Miának a szökésben, ám nem sejti, hogy ezáltal az ő élete is veszélybe kerül. 
Doktor Cohen sem tud békében nyugodni: ismét Miához fordul, és arra kéri, segítsen megtalálni a mágikus követ, amelyet egy legendás, sumér királynő titka rejt, és amely megoldást jelenthet a Manipurában kialakult önkényuralom megdöntésére.
De vajon sikerül-e Miának és Russelnek elmenekülnie Manipurából? Hogyan élik túl a vadászok a kivégzést? Létezik-e olyan seb, amelyet nem gyógyít be az idő sem és valósággá válhat-e egy égben köttetett szerelem?”


Kiadta a Decens Magazin Média Kft. 2014-ben.
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
ISBN: 978-963-12-1166-5
Oldalszám: 494. (+2)

A kötet egy számomra nagyon sokat jelentő Goethe idézettel indít, ezzel megadva az alaphangulatot.



Ezt követi maga a történet, majd a tartalom és az utolsó oldalon Eszter üzenete az olvasóknak. :)


Az előző kötet úgy ért véget, hogy Russelt és Miát betuszkolták Clark kapitány terepjárójának hátsó ülésére, és elindultak Talbot ezredes házához, míg Liam, Dylan és Amanda útban volt a kivégzésükre.
Mia és Russel Talbot házában fogolyként éltek, és nem éppen úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték. Eközben Liamék egy üvegcellában várták, hogy kilökjék őket a mutánsok közé. Valahogy egyik sem túl jó kilátás. Ugye?
Aztán Liam, Dylan, és Amanda (Dylan hatására) szerencsésen elkerülte a mutánsok vérengzését, és hazafelé vették az irányt. Igaz, Amandát félúton otthagyták, mert egy magából kikelő hisztérika lett, amiért én minimum két nagy pofonnal jutalmaztam volna, de ki tudja… fogunk még vele találkozni, az az érzésem.
Eközben persze Russel sem tétlenkedett (imádom a srácot) a Talbot házban, Veronikát kiiktatva, Emmát pedig beszervezve tervezték a szökést Miával. Emma az előző kötetben is szórakoztató jelenség volt, ezért is örülök annyira, hogy ebben a kötetben is szerepet kapott.

A Stellával történtek kiakasztottak. :( Beigazolódott a megérzésem, miszerint Ryan egy undorító, mocskos, hazug patkány. Rengetegszer hall az ember ilyet hol a tévéből, hol rádióból, de ehhez nem lehet hozzászokni. Megrázó, döbbenetes, és vérlázító. Körülbelül tízféle kivégzési forma jutott az eszembe, amit kipróbálnék Ryan-en. Lincs hangulat uralkodott ennél a résznél rajtam. A szívem szakadt meg Stella miatt, reméltem, hogy Liam és Dylan mielőbb kideríti, hogy mi van vele, mielőtt késő lenne. 

Mia és Russel a szomszédjaiknál töltött házibulin nem mulattak valami túl jól, és Russel kis híján megnyúzta élve a szomszédot, aki mellesleg meg is érdemelte volna már akkor. Határozottan az a véleményem, hogy a Manipurában élő férfiak 90% patkány.

Amikor Stella és Dylan arról beszélgettek, hogy mi történt a lánnyal, potyogni kezdtek a könnyeim. Annyi keserűség, fájdalom, önmarcangolás volt szegényben, olvasni is szörnyű volt. Ugyanakkor ott volt a férfi, aki mindvégig nyugtatgatta Stellát, miközben ő gondolatban ízekre szedte az a mocsok kis görényt (Ryan-t).

Dylan úgy döntött, hogy elviszi a nagymamájához Stellát, ám úgy adódott, hogy Liam és Mason is velük tartott. Imádtam az úton lévő párbeszédet, úgyhogy idézek belőle egy kis kedvcsinálónak.
„- Honnan tudod, hogy merre kell menni? – kérdezte Liam a sor végéről.
- A fák helyzetéből.
- Fúú – röhögött fel Mason. – És ha benézed valamelyiket?
- Akkor ma a gödör mélyén alszunk… De ne parázzatok, mindjárt ott vagyunk!
- Ja, Dylan, már fél órával ezelőtt is azt mondtad, hogy tíz percre van innen a ház.
- Normál tempóval.
Stella tornacipője váratlanul beleakadt egy korhadt gyökérbe, és elbotlott, de Dylan nem engedte, hogy elessen. Az elvétett lépés nyomán újabb gödör tárult fel előttük, a korábbihoz hasonló, gyilkos karókkal megtűzdelve. A lány levegőért kapkodott az ijedtségtől, de Liam is megdermedt.
- Te Dylan – hümmögött Mason a félhomályban. – Mondd, ilyen szar úton hogy jön ki a nagyihoz az ügyelet?
Mindannyian felröhögtek.
- Mindjárt ott vagyunk. Légyszi, bírjátok ki, és ne zuhanjatok el, rendben?
- Nem tudom. Én még megfontolom – dörmögte Mason a sor végéről. – Olyan izgi ez a sok gödör…
Lassan véget ért a gyilkos ösvény, és a kis csapat fellélegezve lépett a vadregényes romantikával megáldott kertbe. Ameddig csak a szem ellátott, hatalmas angyalszobrok álltak a lágyan ringó virágok között, s a hold fényében úgy tűnt, mintha nem is kőből, hanem égi fényből volnának…”
  


Imádtam az Angyaldombot, Ria mamát, a házát, mindent, ami körülvette. Eszméletlen aranyos volt a nagyi. Főleg ahogy rögtön az elején ugratta Masont. :D Láttam magam előtt a döbbent arcot. Hogy tudjátok, miről beszélek, idézem:


„- Isten hozott benneteket! – mondta kedvesen, majd megölelte Dylant. – De örülök, hogy eljöttetek! Jól állnak neked az évek, édesem! – csókolta meg az unokája arcát. – De mitől vagy ilyen véres? Mi ez a seb a fejeden?
- Hosszú történet – sóhajtott fel Dylan. – Nagyi, ők itt a barátaim – mutatott a többiek felé, mire a nagyanyja elmosolyodott.
- Tudom, gyermekem, tudom… - azzal eléjük állt, és alaposan szemügyre vette őket. – Te vagy Mason, az aranyhajú, nagyszájú vadóc, aki rémes pálinkákat főz a fiammal.
Mason elvigyorodott.
- Bob bácsi pálinkája első osztályú. Valakivel össze tetszik keverni!
- A múltkor kiöntöttem belőle egy keveset a kertben, és kipusztultak tőle a gazok – kacsintott rá a nagyi.
Mason elnevette magát.
- Dylan mondta, hogy kegyed afféle pajkos kis boszorkány. Már látom miért.
- Ria vagyok! – nyújtott kezet a fehér hajú nő -, ennek a hosszú hajú szépfiúnak a nagyanyja. Hívjatok Ria mamának. De tegeződjünk, rendben? Talán még nem vagyok annyira öreg. Igaz Dylan?
- Igaz.
- Mondd csak meg nekik, hány éves vagyok!
Dylan megrázta a fejét.
- Nagyi, ne szívasd őket! Így is beparáztak a szobraidtól! Amúgy harminchárom.
Mason szeme elkerekedett, mire Ria mama felkacagott.
- Imádom ezt a pillantást! Persze valójában nem harminchárom vagyok, de annyinak érzem magam. – Nyilván te vagy Liam – nézett közben az unokája mellett ácsorgó férfi kék szemébe. – Ugyanolyan vonzó vagy, mint a gyönyörű édesanyád… De a szívedben lobogó szenvedély az apádé. Boldog lehet az a lány, akibe szerelmes vagy.
Aztán választ sem várva Stellához lépett. – Ó Istenem, te pedig Liam és Russel kishúga vagy!
- Igen – felelte a lány. – Stellának hívnak.
- Olyan is vagy, kincsem, akár egy fényes csillag! Nem, inkább, mint egy igazi, földre szállt angyalka! Nem is mondták azok a pernahajderek, hogy ennyire bájos nővé értél!”


Imádtam Ria mamát. A szavai balzsamként hatottak Stella lelkére, és úgy vettem észre, hogy a lány valamelyest megnyugodott. Mint akit kicseréltek. Ámulva hallgatta Ria mama történeteit, imádta a kártya jóslást, egészen addig, amíg a mocsok görény nem került a képbe. 
Azt viszont nagyon sajnáltam, hogy az újszerű mutánsok eljutottak Ria mama csodás házáig, így tovább kellett állniuk. Imádtam azt a helyet. A tavat, az Angyaldombot, ahol a sírokon túl megtalálható volt többek között Gabriel angyal szobra is. Szívmelengető érzések keltek szárnyra bennem, mert újra az Összetört Glóriák sorozatra emlékeztetett. Nagyon tetszik, hogy van a két történet között némi párhuzam.


Na és ott van Max. Szerelem első olvasásra. Nem csodálom, hogy Stella őt akarta, miután találkozott vele. Volt benne valami különleges. Öntörvényű volt, ugyanakkor vicces és ragaszkodó. Ki ne szeretné?

Lassan a könyv vége felé közeledtem, és hol nevettem, hol sírtam a történtek miatt. A gyűlölt személyek listája bővült Pammel. A szemét ribizli… Képes volt Stella lelkébe taposni csak azért, mert Dylan-nek nem ő kell, hanem Liam húga. Hihetetlen milyen ostoba liba. Na jó, ez ha belegondolunk elég életszagú. Én is ismerek ilyen féltékeny, agyhalott szukát, aki csak azért belegázol a másik lelkébe, mert nem kell az adott férfinek.

Ebben a kötetben tetőfokára hágott az agresszív faktor, rengeteg vérengzés, hátborzongató rész tarkította a történetet. Ám a romantikus szálak tompították ezek élét, és kiegyensúlyozott történetet kaptunk.
Örültem dr. Cohennek, imádtam a Mennyországgal, Istennel, az angyalokkal és úgy nagy átlagban a túlvilággal kapcsolatos dolgokat. 

Emily
Rajongtam Mia húgáért Emily-ért, és iszonyatosan sajnáltam azért, ahogy vele is úgy elbánt az a szemét Milton szenátor. Végül azonban az a szemétláda is megkapta a méltó büntetését.
Emily pedig jó helyre került, bár a gondok csöppet sem kerülték el őket sem. Stella és Dylan kapcsolata remélem már csak felfelé ívelhet, ahogy Miának és Liam-nek is ezt kívánom.


Hozzáteszem, az a jelenet, ahogy Stella fest, és megjelenik Dylan, fantasztikusan sikerült. Magam előtt láttam a lány sugárzó arcát, Dylan mosolyát, a nagy ölelést és a forró csókot ahogy köszöntötték egymást. :) Ráadásul Dylan őszinte csodálattal nézte, hogy Stella milyen ügyes, ami a festést illeti. 
Egy sziklás, tengerpartos képet festett, amin csak úgy ragyogott a nap. És Stella életében Dylan volt a nap. 



Nagyon megszerettem a karaktereket, mert nem tökéletesek. Nevess nyugodtan kedves olvasó, de már untam a rengeteg tökéletes karaktert a tucatkönyvekben, ám Eszter szereplői életszerűek, még ha maga a történet varázslatos, fantázia alkotta csoda is. Van jó és rossz, harc, félelem, halál, ugyanakkor szerelem, boldogság és minden mit csak szerethetünk egy könyvben. Izgalmas, magával ragadó, és alig várom a harmadik kötetet.

Tévesztések a történetben:
A 215. oldalon volt egy elírás, ami miatt néztem egy nagyot. Dylan és Stella beszélgetett, a következő percben meg már Mia neve szerepelt Stelláé helyett.
A 466. oldalon pedig Mia neve helyett szerepelt Stelláé.


Pontozás: 10/10 

2015. május 1., péntek

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. 
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. 
Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. 
A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… 
Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve. 
Készen állsz Te is a nagy utazásra?”



A könyvet kiadta a Decens Magazin Média Kft 2014-ben.
Szerkesztő: Vág Bernadett
Tipográfia: Dobosy Anikó
ISBN: 978-963-08-9260-5

Nagyon örülök, hogy ugyanaz a csapat tökéletesítette ezt a könyvet is, mint az Összetört Glóriák sorozatot, mert most is igen igényes és precíz kivitelezésben kaptuk meg a történetet.
Tudni kell a könyvről, hogy egy trilógia első része (igen, a másik két résszel is jövök majd), és disztópia.
/Disztópia = A disztópia vagy antiutópia egy társadalom víziója, mely ellentétes az utópiával. Gyakran negatív jövőképet mutat. A disztopikus társadalmakban gyakran az életkörülmények nyomorúságosak, a szenvedés, a szegénység, az elnyomás, az erőszak, járványok és szennyeződések jellemzik./

Eddig nem igazán volt komoly „kapcsolatom” ilyen műfajú regényekkel, ám Eszter stílusát nagyon megszerettem, így természetesen úgy döntöttem, belevágok ebbe a trilógiába is.

Vág Bernadett ajánlója most is, mint mindig mosolyt csalt már a könyv legelején az arcomra.
A könyv felépítését tekintve az alábbiakat mondhatom el: a könyv 470 oldalas, az ajánlóval kezdődik, ezt maga a történet követi, és a tartalomjegyzék zárja a kötetet.  A történet 19 fejezetre lett tagolva.



Történetünk Manipura külvárosában kezdődik, 2222. május 12-én. 

Helyszínünk nem mindennapi, hiszen egy temetőben ismerkedhetünk meg legelőször magabiztos főhősnőnkkel, Mia Miltonnal, és persze két minden lében kanál társával, a szőke szépség Amandával, és a nyurga Jasonnel. Mia álmot látott, amiben nem más, mint Dr. Noah Cohen, a nemrég elhunyt tudós vette fel vele a kapcsolatot és kért tőle segítséget. Meg kell hagyni, érdekes indítása volt ez a történetnek.
Ahogy Miának, úgy nekem is tetszett Cohen doktor sírfelirata:
„A lelked fénye vezessen utadon az örökkévalóságon át.”

A kalandjuk során sajnos Mia elég nagy bajba került, ugyanis elkapta őt Clark kapitány, aki a lányt zsigerből utálta, mert szerinte csak a szabályokat szegi, és nem tud beilleszkedni a normálisak közé. A kapitány fekete egyenruhájában, rövidre nyírt hajával és szakállával, napégette, kemény vonású arcával és ezüst szemével igen zord kinézetnek örvendhetett. Sugárzott belőle a megvetés, valamint az egyet nem értés, mivel nagyon nem tetszett neki, hogy a befolyásos apuci miatt újra megússza a lány a kihágást. Mia apja ugyanis nem más, mint Milton szenátor. Az apa megjelenése után eléggé borússá vált a hangulatom. Nagyon utáltam az első perctől fogva a pasast. Hiába magas rangú, akkor is egy erőszakos, agresszív, idegbajos ember. Gyűlöltem azért, mert megütötte a lányát csak azért, mert nem értette meg. Fontosabb volt neki a betöltött tisztsége, mint a családja. Felháborító. Ráadásul nem volt elég hogy mindenki előtt lepofozta és megalázta a saját lányát, még otthon is megütötte, majd megbüntette. Milyen apa az ilyen?
Teljes mértékben megértettem Miát, abban a városban én se érezném jól magam. Mindent tiltanak, ami jó. Se könyvek, se filmek, se hobbi nem lehet. Ez nem biztonság, hanem rabság. Jogos a szabadság iránti vágyódása. 

Hiába van a ház az erdő közepén (persze csak a kiváltságosoknak), vagy a csillogó és hiper mondern város, ha a benne lakók többsége inkább agymosott zombiként viselkedik, nem pedig ép eszű emberként.




A második fejezetben, a falon kívül elhelyezkedő 266-os körzetben felbukkan másik főhősünk, Liam Blackwood, aki testvérét, Russelt próbálta vadászatra tanítani. Már az első pillanatban megfogott a karaktere. Ő volt a nagy és jó testvér, aki mindenre megtanította öccsét, és felnevelte. Na meg ugye az sem utolsó, ahogy kinézett. Magas volt, izmos, széles vállú. Sötétbarna, rövid haja volt, ám néhány hosszabb rakoncátlan tincs a homlokába lógott mindig. Arcát általában finom borosta fedte, és a szeme kék volt, akár az ég. Tömör szemöldökét és egyenes orrát apjától örökölte, míg mandulavágású szeme, szép vonalú szája olasz származású édesanyját idézte.
Russel hasonlóan testvéréhez magas volt, ám sokkal vékonyabb. Szeme ezüstös kék volt és álmodozó. Elmúlt már 20 éves, vonásai mégis gyermekien szépek voltak, arca pedig sima. Haja eredetileg göndör, amit túl lányosnak tartott, ezért néhány milliméteresre borotválta. Igazi tudóspalánta, a találmányaival megkönnyítette a megalopoliszok falain túl élők életét.  Amikor megtámadták, nagyon aggódtam, hogy sikerül-e Liam-nek odaérnie vele időben az orvoshoz.

Eközben Mia és Amanda betörtek Cohen doktor lakásába. Ami ismét nem volt valami jó ötlet, tekintve, hogy később egy holttestet találtak a házban a katonák, mellette pedig nem mást, mint Mia kését. Itt kezdett fokozódni az izgalom. A lány megszökött, egy órával később pedig körözni kezdték. Határozottan pontos leírást adtak a lányról. 2203, május 15-én született, Daniel és Julia Milton lányaként. Van egy hat éves húga Emily. 165m magas, 53 kg. Bőre színe fehér, haja sötétbarna, hátközépig érő. Szeme világoskék. Eltűnésekor világoskék ujjatlan overált és dzsekit viselt fehér cipővel.
A körözés pont jól jött Liam-nek, mert 5000 kreditet kínáltak a lányért, ő pedig pontosan ennyivel tartozik az öccse gyógyításáért. A lány nyomába eredt, és ügyesen meg is találta.

Mia menekült Liam elől is, hiszen semmiképp nem akart visszamenni Manipurába, még kevésbé Sahasrarába. Ezért amikor a férfi meg akarta bilincselni, a lány tárt karokkal ugrott a mögötte tátongó szakadékba, ahol egyenesen a sebesen kanyargó folyóba esett. Liam szitkozódva indult utána, majd amikor meglátta, kisegítette a lányt a vízből. Tüzet rakott, levetkőztette, majd az ölében tartotta, hogy átmelegedjen. Közben pedig szépen megnézte magának.
„Az arca szív alakú volt, amit sötét haja még inkább kihangsúlyozott. A bőre finom volt és tiszta, az ajka dús, az orra kicsi, a szeme pedig hatalmas, akár a gyerekeké. Világosbarna szemöldöke íve természetes volt, mégis művészien szabályos.”

Ahogy haladt a történet, egyre több szereplőt ismerhettünk meg, és egyre közelebb kerülhettünk hozzájuk. Liam és Mia mellett nagyon megkedveltem Kristen, Russel, Mason, Dylan és Stella karakterét, ám Ruby-ra haragudtam az ostobasága, felelőtlensége miatt. Nem kellett volna azzal az idióta Mr Dale-el kezdenie. Ugyanakkor persze sajnáltam azért, ami vele történt. Nem érdemelte meg.
Valahogy a városfalakon belül az emberek mind annyira furák. A férfiakból süt az agresszió, még ha az aurájukban ez valamiért nem is látszik.
Nem tudom, hogy Manipura hogyan is lehetett valakinek vonzó egy percig is, amikor a falon túli világ rejtélyes, varázslatos, gyönyörű, ugyanakkor veszélyes is. A Hobbs-birtokos jelenetek a szívemnek nagyon fontosak lettek, hiszen látom magam előtt az egész helyet.


Mason
Hobbs doki egy igencsak szeretnivaló karakter volt, közel állt hozzám az öreg. Mondjuk, ezt elég sok karakterről elmondhatom. Ott volt például Mason, aki a maga 27 évével nem számított már annyira fiatalnak, viszont borostás arcán neki is megjelentek gödröcskék mikor nevetett, amikor pedig bolondozott, olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. Bár tudom, hogy ez a történet teljesen más, mint az összetört glóriák sorozat volt, mégis hasonlóságokat fedeztem fel. Például Mason és Bardo humora között. Na meg az érzések között, amiket kiváltott belőlem mindkét történet. 
Nem gondoltam volna, hogy a disztópia nekem való, mert túl borús jövőképet fest, ám Eszter ezt is megoldotta.

Ez a jelenet is ismerős volt a pici lelkemnek. :D
„- Szorítok érted, hogy Hófehérke értékelje a hőstettedet.
Liam, bár a hátán jókora zsákot cipelt, vállon bokszolta a szőke férfit, aki az ütés erejétől a cserjék közé zuhant, de ahelyett, hogy megharagudott volna, hangosan felröhögött.
- Fejezzétek már be! – szólt rájuk elfojtott hangon Dylan. – Nem hiszem el, hogy ezt most kell csinálnotok. Majd otthon összeveritek egymást, de most hagyjátok abba, és húzzunk haza!”


Nagyon tetszett, hogy a Blackwood testvérek annyira nyitottak voltak mások felé, még ha Liam igen óvatos is volt. Stella már egészen más. Nyíltszívű, kedves, ugyanakkor igyekezett megfontoltan cselekedni.
Eszter így „mesélt” róla a könyvében: „Búzaszőke haja, hatalmas kék szeme, és kerek arca volt. Az orra mint egy kislányé, az ajka azonban egy érett nőé. Egyszerre volt gyermeki, mégis nagyon érzéki. Az alakja vékony volt, sokkal vékonyabb mint Miáé, de a hosszú, világoskék ruha nagyon jól állt neki. „




A Hobbs-birtok évfordulójának ünnepségét leírni sem lehetett volna szebben. Csupa fény, csillogás, rejtett varázs mi körbelengett mindent. 


Mia és Liam között végre kibontakozott az a valami, ami már a megismerkedésük óta titkon munkálkodott mindkettőjükben.

Aztán megérkeztek a katonák… megrázó jelenetek következtek, majd Liam visszaemlékezett a gyermekkorára, és sokkolt a múltja. Már teljes mértékben megértem, hogy miért lett olyan, amilyen. S ettől még jobban tisztelem és becsülöm azt, ahogy él.

Rengeteg mindenen keresztül mentek, s egyre közelebb kerültek egymáshoz a szereplők. Nagyon tetszett, ahogy Mia teljes vállszélességgel támogatta Stellát, és segített megnyugtatni zúgolódó lelkét.

Amikor a temetőben együtt imádkoztak, mélységes nyugalom áradt szét bennem is.

„Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!

Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.”


A történet maga szerintem izgalmas volt, rejtélyekkel teli, ugyanakkor bővelkedett erőszakban. Ezért volt jó a romantikus rész, ami lágyított az egész történeten, és ezzel megnyugtatta az ember néha igencsak felháborodó lelkét. Viszont Ryan valamiért nagyon gyanússá vált nekem a könyv felénél, és nem tudom miért.

A könyv vége felé közeledve sűrűn "bepárásodott" a szemem, s egyre nagyobb gombóc lett a torkomban. Az utolsó oldalra érve arra gondoltam, milyen igazságtalanul van vége a könyvnek, aztán eszembe jutott, hogy ez egy disztópia, másrészt viszont egy trilógia első része, valamint Eszter azt mondta nekem, hogy az ő jövőképe boldog végkifejletet ígér, szóval jöhet a következő kötet, hogy túl legyek a nehezén. 

Szeretném kiemelni, hogy a történet gördülékeny volt, a karakterek pedig szeretni valóak voltak. Ahogy azt már Esztertől megszokhattuk, minden tökéletesen ki volt dolgozva, a tájleírás és a személyek jellemzése is széleskörű és pontos volt, s az különösen tetszett, hogy ebben a könyvben is említésre került a skandináv mitológia valamint az egyiptomi szokások is. 
Megjegyzem, a történet végén Mr Miltonnál igencsak hiányoltam Elijah korbácsát, bár tudtam hogy ez nem az a történet. Az a szemét megérdemelné hogy véresre korbácsolják. Iszonyú indulatokat keltett bennem a karaktere. Alig várom a következő köteteket, hogy megtudjam megkapja-e méltó büntetését. 
Ha kedvenc szereplőt kellene megneveznem, azt hiszem picit bajban lennék. Mások valószínűleg rávágnák csípőből hogy Liam, ám nálam az első hely osztott. Liam és Hobbs doki egyaránt első helyen végzett, és Dylan, Mason, Russel, Stella, Mia és társai végeztek a második helyen. Amanda nyafogása miatt csak harmadik hely, de még így is dobogós. Az utálat listámon első helyen Mr. Milton áll, aztán az a szemét Graham, majd Clark kapitány, és csak utána a mutánsok. 

Az egyik könyves bloggertársam Adri (www.adrikonyvmoly.blogspot.hu) azt írta a facebook-on, hogy jó könyvvel kezdem a disztópiákkal való komolyabb ismerkedést, és hogy szerinte nekem tetszeni fog. Adri kedves, igazad volt. Nagyon szerettem a történetet, bármennyire lázadozott a lelkem az igazságtalan jeleneteknél. Ismét megpendült bennem minden érzelmi húr olvasás közben, és alig tudtam letenni. Holnap folytatom is a következővel. :)
Eszternek pedig ezúton is köszönöm a lehetőséget, valamint a dedikált példányt, amivel külön is megcirógatta betűéhes lelkemet. 

Pontozás: 10/10