Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2022. november 25., péntek

Vincze Ágnes: Kárrendezés

 


Fülszöveg: „Ismered a viccet, amiben a negyvenes szingli nő megismerkedik egy pasival, majd mellrákot diagnosztizálnak nála, és alighogy meggyógyul, a pasi rákos lesz, aztán kilenc hónap múlva meghal? Nem? Nem csoda, mert ez nem vicc.

Azt mondják, a legjobb történeteket az élet írja, kérdés, hogy ez vajon egy jó történet? Lehet jó, egy olyan sztori, ami azzal kezdődik, hogy az egyik főhős meghal? Fel lehet dolgozni egy daganatos betegséget, a hűtlenséget, a párunk halálos diagnózisát, majd a gyászt? A Kárrendezés a szerelem és a búcsú regénye, kíméletlenül őszinte, megható és felemelő.

Vincze Ágnes regényei eddig Lana Millan írói álnéven jelentek meg az Athenaeum Kiadó gondozásában. Amikor a szerző beteg lett, épp egy fantasytrilógián dolgozott. Ha nem szól közbe az élet, vagyis a halál, most ennek a sorozatnak a befejező részét tartanánk a kezünkben, nem a Kárrendezést.”

Kiadta: Athenaeum kiadó
Kiadás ideje: 2022. október 11.
Borító: Földi Andrea
Oldalszám: 304
ISBN: 978-963-543-221-9

A szerző korábban megjelent regényei az Athenaeum kiadóknál:
Lana Millan: Átkozott Hanna Brown (2015.)
Lana Millan: Raziel – Egy angyal az élet küszöbén (2018.)
Lana Millan: Raziel 2. – Egy angyal a szerelem küszöbén (2020.)
Lana Millan: Raziel 21 – Egy angyal és egy démon karanténmeséi (2020.) 

2015 októberében volt szerencsém olvasni először az írónőtől, méghozzá az első chick lit regényét, az Átkozott Hanna Brown-t, s akkoriban egy rövid interjút is készíthettem vele. Elmondta, hogy 2012 novemberében kezdett el igazán írni, amikor már komolyan is merte venni. Hannah Brown története volt az első publikációja, és véleményem szerint fantasztikus első könyv lett. Vicces volt, romantikus és szórakoztató. Az interjú készítésekor már dolgozott a Raziel című fantasy trilógiájának első részén, bár még akkoriban nem lehetett tudni, hogy mi lesz a kézirat sorsa. Hála az égnek, azóta már két kötetnél járunk és egy kis extra novellagyűjteménynél, mely ugyan nem kapcsolódik a történethez, de rengeteg mosolyt csalt az arcunkra. Ha a sors nem szól közbe, most a Kárrendezés helyett a Raziel trilógia befejező részét olvashattuk volna.

Azóta sok dolog történt mindkettőnk életében, könyvek és emberek egyaránt jöttek és mentek, ám Lana Millan, azaz Vincze Ágnes valamilyen formában az életem része maradt. Figyelemmel kísértem a munkásságát, illetve az online interakcióit. Szeptember harmadikán, két év kihagyás után jelentkezett a facebook-os írói oldalán, ahol már nagyon hiányoltuk. Röviden beszámolt a vele történtekről, az eltűnésének okairól, valamint beharangozta a Kárrendezést, mely reményei szerint segít majd másoknak is abban, hogy újrateremtsék a saját világukat, rendezzék a soraikat a traumák után, melyeket átéltek.

 

A történet ott kezdődik, ahol Ági párjának, Tibornak az élete véget ért. A kórházi telefonhívás, a sokk, a robotszerű mozdulatok, intézkedések miközben fejben teljesen máshol jár. Amikor még minden felfoghatatlan és hihetetlen, hogy vele történt. Hogy nincs tovább. Igazi mélymerülés. Aztán kicsit visszatekint a megismerkedésükhöz, a kapcsolatuk kibontakozásához, majd újra a jelenbe. Fejezetenként ugrálunk az időben, mely egy kisebb időintervallumon belül történik. Tib halála előtt és után. Harminchét fejezeten át kísérhetjük figyelemmel az életükön végigsöprő, hurrikánként tomboló és pusztító betegséget, majd a közös életük után megmaradt romokat, s a romokból való építkezés kezdeti fázisait.

Rák. Ha meghalljuk ezt a szót, jobb esetben az ollós állatkára gondolunk, vagy az állatról elnevezett horoszkópra, nem pedig arra az alattomos betegségre, ami annyi életet elvesz évről évre. Rengeteg fajtája van, bár ha a betegséget nézzük, ha csak egy féle létezne, az is eggyel több lenne, mint kellene. Vannak olyan fajtái, melyeknél a teljes gyógyulás esélye igen magas százalékot ér el, illetve vannak a nagyon agresszív fajták, amiknél sajnos minimális.  Persze van, hogy az ember, miután élet-halál harcot vívott egy-egy agresszívabb fajtával, győztesen kerül ki a csatából, életben marad. Ám az élete fenekestül felfordult, minden megváltozott, és bár igyekezhet, de sosem lesz ugyanolyan, mint a betegség előtt. Először is ott vannak az eleinte sűrű, aztán már ritkább kontrollok, hogy biztos lehessen az ember, hogy nem újult ki a betegség. Általában ötévnyi betegségmentesség után mondják ki, hogy gyógyult.  Ám az orvos felhívja az ember figyelmét arra, hogy ezután is járjon nyitott szemmel, és bármilyen gyanús dolgot észlel magán, vizsgáltassa ki, hiszen akinek már egyszer volt, annak bármikor kiújulhat. Másrészt ott van ennek az egésznek a lelki vonatkozása. Tény, hogy elsősorban az ember testét sanyargatja a betegség, de a lelki terhekről, sérülésekről sem feledkezhetünk meg, amik még a fizikai gyógyulást követően is jelen vannak.

A könyv olvasása közben több kérdés is megfogalmazódik az emberben, hiszen valamilyen módon a hatása alá kerül. Engem személy szerint megrázott, kifacsart, dühössé tett, megbőgetett és elgondolkodtatott. Szinte minden ember találkozott már a rákkal így vagy úgy. Akár távoli ismerős volt beteg, akár a közvetlen közelben valaki, vagy épp az illető maga nézett szembe ezzel az arctalan démonnal. Akkor mégis hogy a bánatba lehet még mindig a tabu témák között? Miért nem hajlandóak az emberek kihúzni a fejüket a homokból, és nyíltan beszélni erről? Miért éreztetik még mindig az emberrel azt, hogy ha beteg, azt szégyellnie kell? Hiszen nem ő kérte a betegséget! Miért nincs egy normális támogató rendszer? Olyan, ami korrekt tájékoztatást ad, és nem csak a beteget, de a hozzátartozókat is felkészíti valamilyen szinten a következő időkre.

A történetet olvasva az ember úgy érzi, felült egy érzelmi hullámvasútra, amiről nincs leszállás. A betegséggel való küzdelem alatt együtt szorong, fél, aggódik a szereplőkkel, érzi a tehetetlenséget, a párkapcsolati krízis idején dühös, csalódott, kiábrándult, majd Tib halála után Ágival együtt megéli a gyász öt fázisát (tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás). A könyv utolsó lapjait olvasva szétárad az emberben a megnyugvás és a remény, hogy idővel minden rendben lesz. Ági Bogival együtt elköltözött, kifestette a lakást, elkezdett új emlékeket gyűjteni, szelektálta Tib dolgait, és új munkát is kapott, melyet izgatottan várt.

Az egyik kedvenc gondolatom a könyvben Ági egyik orvosához köthető. Ő ugyanis megfogalmazta azt, amit sok orvos elfelejt mondani a betegének. Hogy igen, megvan az esély arra, hogy kiújul a betegség, de ugyanannyi az esély arra is, hogy ennyi volt, és soha többé nem jelentkezik. Miért élnénk tehát le az életünket rettegésben? Hiszen egy egészséges embernél is bármikor jelentkezhet a rák, mégsem rettegi végig az életét.

 

Hogyan jellemezném pár szóval a könyvet?
A Kárrendezés című könyv mentes a cukormáztól és a rózsaszín felhőktől. Már az első oldalakon jó alaposan gyomorszájon vágja az olvasót, éreztetvén, hogy nem lesz egy sétagalopp a történet. Még ha meg is próbálunk elvonatkoztatni attól, hogy megtörtént eseményekről számol be, s úgy tekintünk rá, mint valami science fiction-re, akkor is az ember elevenébe hatol, megragadja, és nem ereszti. Ugyanakkor a végére érve a szerzőtől egy hatalmas ajándékot kap az olvasó, mégpedig a reményt, hogy ha elég kitartóak és erősek vagyunk, nyithatunk egy új fejezetet az életünkben.

 

Üzenet a szerzőnek:
Drága Ági! A könyvben azt írtad, hogy nem vagy erős. Én ezt cáfolnám. Ennyi mindent átélni, kibírni, alkalmazkodni az adott helyzethez, feldolgozni a történteket és újra felépíteni az életed, majd megírni a könyvet, hogy ezzel is másoknak segíts… Nos, erre csak egy igazán erős nő képes! Végtelenül büszke vagyok arra, hogy ismerhetlek, és köszönöm, hogy elolvashattam ezt a könyvedet is.