Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2021. január 2., szombat

Összegző

Üdv reményekkel teli 2021, a soha viszont nem látásra 2020!

Eljött végre ez a nap is, új év köszöntött ránk tegnap, s azt hiszem nem meglepő, hogy mindenki lelkesen búcsúztatta. Mondjuk ki, vacak egy év volt, még ha voltak is jó dolgok benne, mégis nagyon sok mindentől megfosztottak minket. Nem véletlen, hogy olyan mémek (nem tudom megszokni az elnevezést) is születtek, mint az alábbi: 
Attól, hogy új évbe léptünk, még nem igazán változott semmi. Ugyanakkor talán egy kicsit újra feltöltődünk reménnyel, s teszünk azért, hogy jóra fordítsuk a dolgainkat. Én megfogadtam saját magamnak, hogy igyekszem majd a pozitív hozzáállást gyakorolni, hiszen régen tele voltam optimizmussal, manapság pedig alig lehet rám ismerni. Innentől igyekszem gátat szabni a szorongásnak, és teljes mértékig megélni a jó dolgokat. Nem hagyom, hogy a médiában terjedő pánik engem is nyakon ragadjon, és a félelem mocsarába nyomja a fejem. Nem vagyok hajlandó rettegni! Egy évem úgy ment el, hogy végig stresszeltem. Olvasási válságban voltam, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2020-ban csak tizenhárom könyvet olvastam el. Többségben pozitív tapasztalataim lettek, bár volt olyan is, ami csalódást okozott. A 2020-as olvasmányaimról a bejegyzéseket itt találjátok: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2020/

Két könyvet emelnék ki a tavalyi olvasmányaim közül, melyektől messzemenőkig azt kaptam, amit vártam, sőt többet. 

1. Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma (Athenaeum kiadó)
2. Karen Rose: Egyedül a sötétben (Könyvmolyképző)

Bíró Szabolcs új műfajban alkotott, melyben ötvözte a történelmet és a zombihorrort. Bár kissé furcsának tűnhet a párosítás, olvasás közben egyáltalán nem éreztem annak. Érezhető volt a rengeteg ráfordított idő és az aprólékos munka. Vitt magával a lendület, és a könyv végére érve már biztos voltam, hogy Szabolcs bármely műfajban képes nagyot alkotni. Szóval vegyétek, vigyétek, olvassátok és terjesszétek a hírét, mert magával ragadó. 

Karen Rose könyvét pedig már évek óta nagyon vártam, és nem csalódtam. Pörgős és lendületes krimi, melyben akadt azért romantika szál és humoros jelenet is, de alapvetően egy kőkemény krimi, tehát abszolút nekem való. :)

Ennyi lett volna a tavalyi évről az összegző. A blogszülinapi játék és sok egyéb elmaradt 2020-ban, de idén majd igyekszem szerét ejteni. Szívből köszönöm, hogy egy újabb évet zártatok velem. Tudom, a 2020-as év mindenki számára lélekpróbáló volt, és a kialakult helyzetekhez alkalmazkodni kellett, ám reméljük a 2021-es év szebb, jobb és boldogabb lesz! Én ezt kívánom mindenkinek! Egészséget, szeretetet, boldogságot, sikereket, s nem utolsó sorban könyveket és olvasási kedvet hozzájuk!


A 2021-es évet egy fantasy regénnyel kezdtem, S. Jae-Jones: Alvilági dal című könyvével, ami jó választásnak bizonyult, mert még aznap be is fejeztem. Bejegyzést egyelőre nem tervezek róla, de egy rövidke értékelést itt hagyok nektek a bejegyzés végén róla, hátha valaki kedvet kap. Bár ahhoz szükség lenne arra is, hogy nyaggassátok már a kiadót a második rész megjelentetése miatt, ugyanis nem tervezik, pedig anélkül...

"Imádtam. Mit is mondhatnék? Magával ragadó fantáziavilág, mely beszippant és nem ereszt. Egy ideje már itt pihent az asztalom sarkán, arra várva, hogy sorra kerüljön. Ma úgy döntöttem, 2021 első napján kézbe veszem, és belekezdek. Végül annyira elsodort, hogy be is fejeztem egy röpke nap alatt. Egyáltalán nem bántam meg. Fantasztikus történet, ami ezernyi húrt megpendít az emberben. A kötetet befejezve jöttem csak rá, hogy mennyire szükségem volt erre az olvasmányra. Úgy éreztem olvasás közben, hogy szárnyal a lelkem. Imádom ezt a fantasy regényt, mely bár romantikával van fűszerezve, mégis sokkal több mindent közvetít az olvasók felé.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, azt viszont igen, hogy későn észleltem, hogy sorozatról van szó, mert így lyuk lesz az oldalamon, míg megjelenik a folytatás (már ha megjelenik…mert a kiadó nem tervezi). Nagyon remélem, hogy a kiadó meggondolja magát, és mégis kiadja a második kötetet is, mert nagyon szeretném olvasni magyarul a folytatást!
Bár megértem az anyagi vonzatát a könyvmegjelentetésnek, azért az szerintem full kegyetlen, hogy olyan „sorozatokat” is elkaszálnak, aminél mondjuk csak egy kötetet kellene megjelentetni, mint ahogy ebben az esetben is csak egy duológia második kötetére vár az olvasóközönség."