Harcosok ​Vértanúk Boszorkányok

„A hűvös, dohos helyiség közepén terpeszkedő, robusztus asztalt kéttucatnyi csuklyás alak ülte körül. A pislákoló faggyúmécsesek alig valamicske fény loptak a terembe, az apró lángok sejtelmes táncot jártak a sötétben. A Rend tagjai, nők és férfiak ismét megerősítették titkos szövetségüket. Nem kellett hozzá sem vér, sem oklevél, sem pecsét: elég volt az adott szó, a kölcsönös tisztelet. Döntöttek. Ahogy eddig, úgy ezután is vállvetve, egymást segítve, bátorítva osztják meg az arra érdemesekkel mindazt, amit a múltról tudnak, vagy tudni vélnek… Ezúttal egy újabb, immáron ötödik novelláskötet közreadásával, amihez minden kedves Olvasónak jó szórakozást kívánnak!

A Történelmiregény-írók Társasága nevében

Kapa Mátyás

elnök

A művek szerzői: Trux Béla, Izolde Johannsen, Hacsek Zsófia, Gál Vilmos, Tapodi Brigitta, Bakóczy Sára, Csikász Lajos, Bányai D. Ilona, Gáspár Ferenc, Urbánszki László, Bónizs Róbert, Cselenyák Imre, Solymár András, Soós Tibor, Andy Baron, Várkonyi Tibor”

Kiadta: Történelmiregény-írók Társasága

Megjelent: 2019.

Oldalszám: 230

ISBN: 978-615-581-617-8

Érdekes volt betekinteni a Történelmiregény-írók Társasága által megjelentetett novelláskötetbe, mely tizenhat szerző művét mutatja be. Különböző korokon és helyeken átívelő történetek ezek, melyek között mindenki megtalálja a hozzá közelállót. Bevallom, bár az írók/írónők neve nem ismeretlen számomra, csak egy apró töredéküktől olvastam (eddig), bár az említett szerzőktől több könyvet is.

Tetszett, hogy a kötetet a sokszínűség jellemzi. Nincs két egyforma történet, mindegyik egyedi a maga nemében. Nem csak a korok és helyszínek váltakoznak, de a szerzők stílusa is más és más. Furcsa volt, hogy a már régről ismert szerzőknél kiéleződve figyeltem, hogy feltűnnek-e azok a bizonyos stílusjegyek, melyek rájuk jellemzőek, vagy új oldalukról mutatkoznak be. Nem tagadom, voltak olyan novellák melyek nem tudtak közel kerülni hozzám, ám olyanok is, melyeket ismeretlen ismerősként üdvözölhettem.

Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a novellákkal úgy vagyok, mint a moziban a filmelőzetesekkel, vagy a különböző vendégségekben a vendégváró falatkákkal. Tetszenek ugyan, de nem elégítik ki a kíváncsiságomat. Egyszerűen nem kaptam eleget. Némelyik pont akkor ér véget, amikor már sikerül belemerülni a történetbe, és idő kell ahhoz, hogy „lapozni” tudjunk. Persze ott van a pozitív oldal, hogy egy könyvben több szerző mutatkozik be, s ha tetszik egy novella, valószínűleg beruház az olvasó a szerző egyik-másik regényére is, mert viszi a kíváncsiság. Megsúgom, az én várólistám is megnőtt egy kicsit.

Összességében tetszett a novelláskötet, megvolt a maga hangulata, rengeteg érzést megmozgat az emberben.

Bányai D. Ilona, Solymár András, Cselenyák Imre, Csikász Lajos és Trux Béla novellái kifejezetten kedvemre valóak voltak, Izolde Johannsené pedig abszolút kedvenc, mert kiegészítésül szolgált a Birodalom tengeri bástyái sorozathoz, mely úgy a szívemhez nőtt az évek során.

Pontozás: 10/8

Viola Judit: A fészek melege (Sasok a viharban IV.)

„Ez ​a könyv a negyedik Viola Judit történelmi regénysorozatában. Aki arra vágyik, hogy a mai Északkelet-Magyarország alig észrevehető várromjai, időtlenséget sugárzó hegyvonulatai, poros országútról rég aszfaltozott útra váltott völgyei, patakok kibetonozott partjai, az erdők mélyének hívogató csöndje benépesüljön 13. századi magyar életekkel, az jó helyen jár. Az Aba család fordulatos története, az édesanya aggódása, az apa fiaira néző büszkesége, majd szótlan fájdalma, magyarok, kunok egymás ellen vívott csatáinak kegyetlensége és lelkifurdalása, az egyszerű nép gyermekeinek egymásra hagyott bölcsessége, az uralkodás kísértései és felelőssége, a felnövekvő ifjak szilajsága, határozottsága és tanácstalansága, az igaz szerelem keresése, bőséges lakomák gyönyörűsége, országos gondok és kicsinyes intrikák szövevénye – mindez, s annyi minden más is elénk tárul e tetralógia lapjain. S a szerző, miközben egy idegen, rég elmúlt világ mindennapjaiban és ünnepnapjaiban részesít bennünket, nemcsak elhisszük neki, hogy ilyen lehetett az élet úgy hétszáz évvel ezelőtt Magyarországon, Göncön és Budán, meg a Nyulak szigetén, hanem részévé válunk Amádé, Finta és Péter, a három testvér országos gondjainak, családi és magánörömeinek, tragédiáinak.”

Van-e nagyobb dicséret, mint hogy egy könyvet nem lehet letenni? S már alig várja az ember, hogy megtudja, mi is lett a „meg is halt, meg nem is” Fintával.

Balog Zoltán

Református lelkész, az Emberi Erőforrások Minisztériumának volt vezetője

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2020. február 28.

Műfaja: történelmi regény

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 440

ISBN: 978-963-293-989-6

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1832488.pdf

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, negyedik kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és elfogadjuk.” Viola Judit

A gyűjteményem 

A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

A szerző tájleírásainak, korhű ábrázolásának és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően magunk előtt láthatjuk a történéseket, filmszerűen peregve le a szemünk előtt. A könyv nyelvezete, illetve hogy betekintést nyerhettem az akkori szokásokba, s együtt ünnepelhettem az Aba nemzetség fiaival, visszarepített a XIII. századba.

Magam előtt láttam az éhező csapatok bevonulását Magyarországra, azt, ahogy Katarina asszony megmenti az ifjú Anna Jadvigának és néhány sorstársának az életét, Amádé hazatérését, illetve a nagy találkozást, amitől a hasamat fogtam a nevetéstől, ugyanakkor éreztem, hogy végre Amádé is révbe érhet.

A könyv most is bővelkedett eseményekben, jókban és rosszakban egyaránt. A könyv első felében főleg Amádé élete volt előtérben, aminek én örültem is, hiszen egyértelműen pozitív karakter volt, akinek a boldogulását a szívemen viseltem. A kötet második felében viszont előtérbe kerültek az országot fenyegető veszélyek, támadások, viszályok, veszteségek, amik teljesen más hangulatot adtak az olvasónak, mint az előző fejezetek.

Amádé most is abszolút kedvencem maradt, emberséges, jó szívű, okos és bátor lovag lett, ki végre társra is lelt. Ez nem is lepett meg, hiszen már az első kötetnél megjegyeztem, hogy a három Aba fiúból vele szimpatizálok a legjobban.

Lőrinc bátyó hozta a formáját, azt hiszem ő az, akiben sose csalódtam még. A csel, amit végrehajtott megmosolyogtatott, és örömmel töltött el, hogy a családja is úgy érezte, van még mit tanulni az öregtől. Ami a szívén az a száján, persze csak óvatosan. A beszólásaiért most is odáig voltam, közvetlen és szókimondó stílusának köszönhetően sűrűn mosolyt csalt az arcomra.

László király cselekedeteivel viszont nem igazán tudtam egyetérteni. Rettenetesen taszított a viselkedése és ellenszenvessé vált, pedig a kezdetekben még szimpatizáltam vele. Egy szerencséje, hogy Amádé hű támasza maradt, annak ellenére is, ami Fintával történt.

Elszomorított, hogy két olyan szereplőtől is búcsút kellett vennem, akik közel álltak hozzám. Mindkettő aranyszívű, másokat segítő ember volt, akik szebb sorsot érdemeltek volna.

A regény magával ragadó, olvastatja magát, egyszerre szórakoztat és informál. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. Szerettem olvasni, s továbbra is várom a folytatást. Főleg, mert nem bánnám, ha kiderülne, hogy ki volt Dávid úr ágyánál az a rejtélyes alak, bár szerintem erre választ már nem fogok kapni.

Pontozás: 10/10

Bíró Szabolcs: Királyok éneke (Anjouk VI.)

„1333. ​A visegrádi udvar negyedik éve folytat tárgyalásokat Nápollyal, amikor Anjou Károly végre személyesen is visszatérhet gyermekkora helyszínére, a mesés Dél-Itáliába, ahova ötéves fiát is magával viszi. Tervei szerint, miután eljegyezte Bölcs Róbert unokáját, András herceg lehet a Szicíliai Királyság jog szerinti örököse.

Az uralkodó távollétében Magyarországon kezd megbomlani az évtizedek munkájával megszilárdított belső rend. A zavargások megfékezése Erzsébet királynéra hárul, aki újabb gyermeke elveszítésével egyre erősebben láncolja magához legidősebb fiát, Lajos herceget.

Mindeközben a szomszédos királyságokban is fontos változások mennek végbe. A térség fejedelmei Visegrádon gyűlnek össze, hogy egymással békét, mások ellen pusztító szövetséget kössenek.

Bátor Szilárd udvari fegyvernökként találja magát a király kíséretében. Igyekszik átlépni múltja sötét árnyain, de gyermekéveit maga mögött hagyva még mindig túl sok kérdés tornyosul előtte. Míg a feje fölött hatalmasok játszmája zajlik, ő csupán élni szeretne – rájönni, mi a valódi öröksége.

A Királyok éneke, mely az Arany Visegrád-trilógia zárókötete, Anjou Károly utolsó nagy uralkodói korszakának éveit, a nemzetközi diplomácia terén elért eredményeit meséli el, miközben tovább szövi valós és fiktív hősei történetét. Lapjain régről ismert és új szereplők egyaránt felbukkannak, hogy a maguk módján mind részeseivé váljanak egy birodalom sorsának, a Magyar Királyság vérrel és arannyal írt történelmének.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. 06.11.

Oldalszám: 434

ISBN: 978-963-293-881-3

Műfaja: történelmi regény

Kötés: keménytáblás, védőborítóval

Borító: Földi Andrea

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1649183.pdf?fbclid=IwAR3MB3Nhmy5mcunsTtESM7EppPfiaWT-9g6ABPMnm51Q7Fy1o8jsRPNXt64

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum kiadónál jelentek meg:

Bátor Attila bosszútrilógiája:

Anjouk I. - Liliom és vér (2015)

Anjouk II. - Lángmarta dél (2015)

Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig (2016)

Arany Visegrád-trilógia:

Anjouk IV. - Szent György testvérei (2017.)

Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)

Anjouk VI. – Királyok éneke (2019)

A sorozat előzménykötete:

Non nobis Domine (2016)

Előkészületben van jelenleg Az ifjú lovagkirály-trilógia:

A birodalom ura

Dél pörölye

A pusztulás dala

A könyvről:

A keménykötéses borító egyszerű és szolid, a védőborító pedig igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk.

Azon kívül, hogy esztétikailag kifogástalan, a tartalmi részt is csak dicsérni tudom. Könnyed, olvasmányos, és érezhető, hogy a szerző alapos kutatómunkát végzett, mielőtt nekilátott az Anjouk sorozat hatodik kötetének. Korhű ábrázolás és karakterjellemzés, ízes szövegezés, csodás tájleírások gazdagítják Bíró Szabolcs legújabb regényét.

A szerző stílusa annyira magával ragadó, hogy egyszerűen nem tudod letenni a könyvet. Ha a kezedbe veszed, biztos vagyok benne, hogy egy oldalt sem fogsz feleslegesnek érezni. Aki még csak most ismerkedne Bíró Szabolcs munkásságával, bátran vágjon bele a sorozatba, minden kötet forgatása élmény. Én személy szerint a Non Nobis Domine című előzménykötettel kezdtem, és imádtam, ahogy minden egyes kötetet. Élvezet volt belemerülni ebbe a történelmi információs tengerbe.

A könyv az 1333 és 1339 közötti időszak eseményeit öleli fel, amikor Anjou Károly (Caroberto), vagy más néven Károly Róbert király uralkodása folytatódik. A Szent György lovagrend már nem avat fel új tagokat, az összejöveteleik száma is jócskán megcsappant a Zách Felícián féle tombolás óta, mely mindenkiben maradandó nyomott hagyott. Helyettük aranysarkantyús vitézeket avattak, ám ez már nem olyan, mint annó a Szent György lovagrend idejében.  Minden megváltozott. Anjou Károly igyekezett keménykezű uralkodó lenni és helyreállítani a rendet az országban, ugyanakkor tisztában volt vele, hogy állandó készenlétben kell lennie, mert bármikor fordulhat a kocka. Bár a belső viszályokat és fenyegetéseket sikerült felszámolni, a szomszédos országokból bármikor érkezhetett fenyegetés.

Anjou Károly (Turoczi krónika)

Nagyon örültem, hogy Bátor Szilárd kalandjai folytatódtak, mert már az előző kötetben is szimpatizáltam az ifjúval, akit öt éven át Bátor Attila hű társa és jó barátja, Péter okított. A fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül meg kellett tanítania Szilárdot a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.

Ebben a kötetben már az öt év tanulóidő letelte után találkozhatunk Szilárd karakterével, amikor Anjou Károly magához hívatja, és végre kinevezi udvari ifjúvá, fegyvernökké, de ígéretéhez híven örökségéről csak két év múlva dönt.  

Sokan tartottak attól, hogy Szilárdot elragadják az érzései, és bosszút áll szerelme haláláért, ám ettől pont Klárának tett ígérete tartja vissza a fiút. A történet során sokszor érezhető Szilárd vívódása és fájdalma, melyek a múltban történtekre vezethetőek vissza, ugyanakkor erőteljesen megfigyelhető jellemének fejlődése is. Határozott, fegyelmezett, elszánt, indulatait többnyire sikeresen kordában tartja.

Ahogy azt már megszokhattuk, a régi karakterek mellett új szereplők is teret kaptak a történetben. Egyik kedvencem most András herceg lett, aki gyermeki ártatlanságával, őszinte kérdéseivel és gondolataival azonnal megnyert magának a könyv első felében. A régi szereplők közül pedig továbbra is Péter és társai voltak a szívemhez közel, azt viszont sajnáltam, hogy Lackfi István most háttérbe szorult. Akadtak ugyan jelenetek, de nem annyi, mint az előző kötetben.

Kedvenc jelenetem most is több lett. Egyrészt nagyon szerettem azt a részt, amikor Anjou Károly fiai, Lajos és András játszanak és beszélgetnek az élet nagy dolgairól, vagy amikor Károly és András Nápolyban járnak és egy napot sikerül együtt töltenie apának és fiának. Annyira vágytam már egy ilyen részre, ahol a király megmutatkozik erről az oldaláról is. Másrészt kedvemre való volt Lorenzo il Toro és Bátor Szilárd megismerkedése és kalandozása Nápolyban. Fantasztikus volt a város leírása, ahogy az emberek jellemzése is. Az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is jelen van és nem csak szemlélője a történéseknek, de át is éli azokat.

Bíró Szabolcsnak köszönhetően a hangulatom hullámzó volt, mert a szomorú vagy dühítő jeleneteket humoros részek is megszakítják, amiken jóízűen kacaghat az olvasó.

Összességét tekintve kaptam egy nagyon jól megírt, könnyed és olvasmányos történelmi regényt, ami egyszerre érdekes, szórakoztató és informatív. Jó volt újra belemerülni az Anjouk világába, és remélem, hogy hamarosan olvashatom majd a hetedik részt, mely már egy új korszakot ölel fel.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak, Bíró Szabolcsnak pedig azt, hogy évről évre elkápráztatja az olvasókat a regényeivel!

Pontozás: 10/10

Izolde Johannsen: A pontlövész – La Fayette 2.

„XVI. Lajos király halála után a királypárti összeesküvők, szimpatizáns nemesek, papok, katonák, lázadó parasztok megpróbálkoznak a lehetetlennel, de Vendée vérzivatara elsodorja őket. Gilbert Lafayette hazájától, családjától, barátaitól elszakítva börtönben él. Szalma Jason, az álruhás angol nemes minden furfangja, vagyona és igyekezete ellenére sem tudja barátját kiszabadítani. Várniuk kell. Várni, hogy az új csillag, Bonaparte Napóleon vajon bevilágítja-e az életüket a politika sötét egén. Mindeközben, a tisztogatások következtében a La Force börtönbe kerül Adrienne Lafayette is. Szintén e komor cella lakója a kegyvesztett Latouche-Tréville gróf, a neves ellentengernagy, aki nemcsak befolyását, munkáját és hajóit vesztette el, de a tengert is. 

Izolde Johannsen tengeri kalandokkal átszőtt történelmi regénye La Fayette márki és barátja, a titokzatos angol lord életútján keresztül mutatja be a borzalmas forradalmi éveket követő zűrzavart, majd Napóleon felemelkedését és bukását.

Dénesi Ildikó (Izolde Johannsen) 2013 óta jelenteti meg az európai tengerhajózással foglalkozó történelmi regényeit. Kiemelten foglalkozik a második világháborús birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) felszíni hadihajóival és parancsnokaiknak életrajzával. A La Fayette-sorozat második kötetében az európai történelem meghatározó alakjain, nagy pillanatain keresztül mutatja be ezt a különleges világot, új megközelítésből szemlélteti az ismert eseményeket. Eddig megjelent haditengerészeti kötetei: A birodalmi kalóz, Gránátok a becsületért, Kalandor a tengeren, A furfangos fivérek, Megölni a királyt!”

Kiadó: Helikon kiadó - Szenzár könyvek

Megjelent: 2019. Június 7.

Borítókép, grafika: Kertai Zalán

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-479-238-3

A történelmi regényírók koronázatlan királynője, Izolde Johannsen új vizekre evezett következő könyvében. Legújabb történelmi kalandregény duológiájában az ezerhétszázas és ezernyolcszázas évek Franciaországába és Amerikájába kalauzolja az olvasókat és bővíti ismereteiket az európai és amerikai tengerhajózás terén. A Megölni a királyt! címet viselő történelmi kalandregény 1774-1793-ig követi végig Gilbert La Fayette márki kalandos életútját, s mutatja be gyönyörű vitorlásait melyekkel a kalandjaira indult, A pontlövész című második, s egyben befejező kötet pedig az 1805 és 1834 közötti időszakot öleli fel.

Amikor befejeztem a Megölni a királyt! című első részt, írtam az írónőnek hogy siessen a folytatással, mert már most tenyérnyi lyuk van az oldalamon a kíváncsiságtól, hogy hogyan tovább. Szerencsémre még a megjelenés előtt volt szerencsém olvasni a második kötetet, így a megjelenés után járva már csak felfrissítettem az emlékeimet, hogy kiegészíthessem az akkori vázlataimat, melyeket nevezhetném az első benyomás rögzítésének is. 

Izolde Johannsen olyan történelmi eseményeket dolgoz fel a könyveiben, melyeket a történelemórákon is vettünk érintőlegesen, mégis teljesen más így, hogy belemélyedhetünk a korszakba, és megismerhetjük az embert, aki a kor meghatározó alakja volt Franciaországban és Amerikában egyaránt.

Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette márki, akit röviden csak La Fayette márkiként vagy Gilbert La Fayette-ként emlegetünk, nagyszerű életutat járt be, rengeteg minden fűzhető a nevéhez, bár meg is fizette az árát. Nagyon szerettem, mert azon kívül, hogy a családja volt a mindene, katonatisztként és politikusként is képes volt helytállni. Céltudatos volt, szenvedélyes és határozott. Barátsága Szalma Jason-nel pedig példaértékű szerintem sokak számára. Hihetetlen kalandokat éltek át, és csak remélni tudtam, hogy végül életük alkonyán nem sok dolgot kell majd megbánniuk. Elég sok könnyet köszönhettem nekik mindkét kötet olvasásánál.

Ugyanakkor az örök kedvencem Szalma Jason, azaz Jason Faulkner Paille vagy más néven Edward Francis Jason Milner, Earl of Westmorland volt, aki a kezdetektől magával ragadott elszántságával, éles eszével, nagy szívével, s nem utolsósorban elragadó humorával. Már az első kötetben is ő volt az én abszolút kedvencem, ám ez a kötet még közelebb hozta hozzám. Míg az első részben a titkos terve illetve a Gilbert La Fayette-hez fűződő barátsága volt a középpontban, ebben a részben a fia, Jacques Paille/Jacob Milner Earl of Westmorland felkutatása és a hozzá fűződő kapcsolata dominált.

Imádtam Guillaume karakterét is, aki nagyon hasonló volt édesapjához, ezért is állt annyira közel a szívemhez ő is. A könyv második felében már körülötte zajlanak az események többnyire, az ő céljait, okait ismerhetjük meg. A könyvből az egyik kedvenc jelenetem is hozzá köthető, hiszen az Octavie-val való megismerkedése egyszerre volt kacagtató és aranyos.

A szereplők abszolút a szívemhez nőttek – legyenek azok fő vagy mellékszereplők –, az események pedig lebilincseltek.

Bár a történetben sűrűn helyet kapott a politika, illetve a bosszú, sikerült úgy ábrázolni, hogy leheletfinom legyen és éppen csak annyi, ami a történethez feltétlenül szükséges. Szerencsére a hangsúly többnyire az emberi kapcsolatokra helyeződött, s ezért lett annyira emberközeli és érzelmi húrokat pengető. 

Régi barátság, apa-fiú egymásra találás, szerelem, gyermekáldás, veszteség, hajós és szárazföldi csaták, viszályok, bajtársiasság, hősiesség, önfeláldozás, honvágy. Minden jelen van, ami csak ahhoz kell, hogy a történelem eme darabját közel vigye az emberhez. La Fayette márki és Szalma Jason kalandjait nem lehet megunni. A második résszel lett kerek egész a történet. Én személy szerint semmit nem változtatnék rajta.

Köszönöm Izzie-nek, hogy megismertetett La Fayette márki és Szalma Jason kalandjaival, mert általuk sikerült közelebb kerülnöm a kor eseményeihez. A könyv olvasmányos, lendületes, magával ragadó, néhol pedig szívet tépő. 

Minden történelem kedvelőnek meleg szívvel ajánlom, valamint mindazoknak, akik szívesen tudnának meg többet a 18. és 19. századi Franciaországról és Amerikáról.

Pontozás: 10/10

Viola Judit: Villámlás és mennydörgés (Sasok a viharban 3.)

„SZIRTEK CSÚCSÁN, NEMESI SASFÉSZEKBEN DŐLHET EL A KIRÁLYSÁG SORSA …

Az 1279. esztendőben Fülöp püspök minden követ megmozgatva igyekszik az egyházat megszabadítani az eretnekségtől.

A legátus László királlyal köt egyezséget az ügy előmozdítása érdekében. Ám a kunok nem mind értenek egyet királyuk döntésével, veszni érzik a szabadságukat. A viszály hamarosan emberéleteket követel. Finta, a frissen kinevezett erdélyi vajda, testvéröccsével, Amadéval a kunok táborába megy, hogy elsimítsa a nézeteltérést, és elűzze a királygyilkosság fenyegető árnyát.

A Sasok a viharban harmadik kötetében tovább követhetjük a már jól ismert szereplőket útjukon, a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszakában.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. január 14.

Műfaja: történelmi regény

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-860-8

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1589959.pdf

 

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, harmadik kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és elfogadjuk.” Viola Judit

 A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

A szerző tájleírásainak és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően filmszerűen peregnek szemünk előtt az események. A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Veszély, viszály, harc, veszteség, árulás, hűség, összetartás, becsület, szeretet, család, barátok, és kalandok töméntelen mennyiségben. Minden, ami csak kellhet egy jó történelmi regényhez.

A regény az 1279 és 1281 közötti időszakot öleli fel.

Két év, rengeteg történés, az ember csak kapkodja a fejét.

Most is az Aba nemzetség tagjai vannak középpontban, közülük is a három ifjú, Finta, Péter és Amádé áll központi helyen. A fő cselekményszál Finta nevéhez köthető, aki a történet kezdetén erdélyi vajdaként, később nádorként tevékenykedik.

Ebben a kötetben a legszembetűnőbb a különbség a három testvér között. Finta makacs, akaratos, rettentően énközpontú. A karaktere már-már taszító. Mindig is szerette játszani a nagyot, aki mindenkinél többet tud, de amióta erdélyi vajda lett, majd abból nádor, még inkább gőgössé és fennhéjázóvá vált. Nem hallgatott az okos szóra, édesanyja intése is lepergett róla. Mindenkinél magasabbra helyezte magát, megrészegítette a hatalom. Aztán egy ostoba tett láttatta be vele, hogy az öntömjénezés nem volt épp okos dolog.

Péter, a középső fiú eszes, csendes. Finta szerint mindig arra húz, amerre a nap süt. Lőrinc úr sajátjaként tekint rá, ő vette pártfogásába. Lanzsér várában lakott feleségével, majd később gyermekeivel. Volt országbíró, később tárnokmester lett. Tetszett a családjához fűződő kapcsolata, Lőrinc úrhoz való hűsége.

Amádé a legifjabb Aba fiú. Egy ideig papok nevelték Jászón, ott ismerkedett meg Lászlóval, a későbbi királlyal. Barátságot kötöttek, ám ez később kissé meglazulni látszott, a király inkább Fintát tekintette bizalmasának. Számomra a három Aba ifjúból mindig is Amádé volt a kedvenc. Tisztességes, megfontolt, állatszerető, és fiatal kora ellenére igen bölcs. Vannak elvei, jók a meglátásai, igyekszik a királyt észérvekkel meggyőzni, nem tartozik a talpnyalók táborába. Nyíltsága, őszintesége igazán megnyerő.

Lőrinc úr az a személy, akit lehetetlen nem kedvelni. Már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, megnyilvánulásai sűrűn mulattattak, ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel tekintettem a karakterére, mert igyekezett gondoskodni a hozzá közel állókról. Bölcs, becsületes, szavatartó ember, a király egyik hű támasza. Igazi harcos, aki jobban érzi magát a csatákban, mint a királyi udvarban. Mondhatni be van oltva az udvari mézesmázosság ellen, ezért hosszú távon nem igazán képes elviselni az udvari intrikákat, muszáj néha visszavonulnia Lanzsérba, hogy saját birtokán pihenje ki a fáradalmakat.

Jó volt olvasni Dávid úrról és családjáról, mert az Aba család az első kötet óta a szívembe lopta magát, ahogy hű segítőik is. Mellékszereplők közül Karacs, Árnyék és Mónus volt kedvenc, ők hárman nemesi erényekkel bírtak, és arany szívük volt. Mind becsületes, dolgos emberek.

László királyt az előző kötetben még szimpatikusnak találtam, ebben a részben viszont ez megváltozott. Kissé fejébe szállt a hatalom, szembement mindennel és mindenkivel, aki nem úgy gondolkodott, ahogy ő. Nem csoda, hogy eleinte annyira jól megtalálták a közös hangot Fintával. László döntései miatt ingataggá vált az amúgy sem szilárd béke az országban.

Amikor az egyház megelégelte a viselkedését, megpróbált nyomást gyakorolni rá, de nem érték el a kívánt hatást. Az uralkodó és az egyház közötti ellentétek egyre súlyosabbá váltak, egyre kétségbeejtőbb volt a helyzet. Lőrinc úr, Amádé és társai pedig azon tanakodtak, mit tehetnének azért, hogy mentsék a menthetőt. Ideiglenesen sikerült is az ellentéteket csillapítani, az egyház visszafogadta Lászlót a kegyeibe, s a kunok is viszonylag elégedetten kerültek ki a helyzetből, ám érezhető volt a feszültség, ami oldalról oldalra csak nőtt. A könyv utolsó nyolcvan oldala lesodort a lábamról. Vészterhes idők jártak. Pusztítás, veszteség és mélységes fájdalom érződik a lapokról. Vajon mit érezhet az a család, amelyiknek választania kell, hogy a szerettükhöz, vagy a királyhoz maradnak hűségesek?

Viola Judit most is nagyot alkotott. Tájleírásainak, korhű ábrázolásainak köszönhetően magam előtt láttam minden helyet, amerre csak szereplőink jártak. Kedvenceim a családi birtokok jellemzései, ugyanúgy magam elé tudtam képzelni Göncöt és Füzért, mint Lanzsért. Imádtam a párbeszédeket, a nyelvezetet, a korra jellemző kifejezéseket, Lőrinc bátyó humoros megnyilvánulásait, s azt, amivé kinőtte magát ez a történet. A cselekményábrázolás kellően részletes, a karakterekről pedig a főbb információkat folyamatosan adagolta a szerző. 

Mindenképpen ajánlanám a sorozatot fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes, együtt kalandozunk a szereplőkkel és betekintést nyerünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető.

10/10

Remélem, a szerző még sok köteten át elvarázsol az Aba ifjak történeteivel. 

Izolde Johannsen: Megölni a királyt! - La Fayette I.

„XVI. Lajos francia király tilalma ellenére Los Pasajes kikötőjében már indulásra készen ringatózik a La Victoire nevű brigg. Fedélzetén álnéven több mint egy tucat fiatal, becsvágytól fűtött francia nemes rejtőzik fegyverekkel, szolgákkal - köztük Gilbert La Fayette, korának egyik legvagyonosabb katonatisztje. Az angolokat tiszta szívből gyűlölő, alig tizenkilenc éves márki a rejtélyes Jasonnel, a titkos tervet rejtegető mesterlövésszel Amerikába készül. Az elfogásukra küldött katonai osztag már úton van, hogy megakadályozza a példátlan küldetést. Eközben az óceán túlpartján függetlenségi háború dúl Anglia és a fellázadt gyarmatok között...

Izolde Johannsen tengeri kalandokkal átszőtt történelmi regénye egyedülállóan, a franciák szemszögéből mutatja be az amerikai függetlenségi háborút, majd La Fayette márki politikai életútját a királya és a nemesség ellen fordult francia nép borzalmakkal teli, forradalmi éveiben.” 

Kiadó: Helikon kiadó - Szenzár könyvek

Megjelenés: 2018.11.29.

Borítókép, grafika: Kertai Zalán

Borítóterv: Oláh Gábor

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-479-127-0

A történelmi regényírók koronázatlan királynője, Izolde Johannsen új vizekre evez következő könyvében. Legújabb történelmi kalandregényében az ezerhétszázas évek Franciaországába és Amerikájába kalauzolja az olvasókat és bővíti ismereteiket az európai és amerikai tengerhajózás terén. A Megölni a királyt! címet viselő történelmi kalandregény 1774-1793-ig követi végig Gilbert La Fayette márki kalandos életútját, s mutatja be gyönyörű vitorlásait melyekkel a kalandjaira indult. A két kötetesre tervezett La Fayette széria második kötete, a Pontlövész 2019-re várható.

L' Victoire

La Fayette hajói a Megölni a királyt! című könyvben:

L' Victoire (1777. ápr. 20. Los Pasajes - 1777. jún.13. Georgetown)

L' Alliance (1779. jan. 11. Boston - 1779. febr. 6. Brest)

L'Hermione (1780. márc. 20. Rochefort - 1780. ápr. 17. Boston)

L'Alliance (1781. dec. 23. Boston - 1782. jan. 18. Lorient)

Le Courrier de New York (1784.jún.17. Lorient - 1784. aug. 4. New York.)

L' Nympf (1784. dec.22. New York - 1785. jan. 20. Brest)

L'Hermione

A történet főszereplője Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette márki, akit röviden csak La Fayette márkiként vagy Gilbert La Fayette-ként emlegetünk. Első gondolatom az volt, hogy szegény jól el volt látva névvel. Aztán olvasás közben hirtelen felnevettem, mert másik főszereplőnk, Jason meg is jegyezte még a történet elején Gilbertnek, hogy nem fiatal ő még ehhez az utcahossznyi névhez?

Mindketten nagyon hamar elnyerték a szívem, mert olyan szereplők, akiket nagyon nehéz nem kedvelni.

Marie-Joseph Paul Yves Roch Gilbert du Motier de La Fayette 

Gilbert La Fayette francia arisztokrata, katonatiszt, politikus, s nem utolsó sorban férj és apa volt. Céltudatos, szenvedélyes, határozott ember, aki mindent elkövetett, hogy véghezvigye azt, amit eltervezett. Tizenhét évesen nősült, feleségül vette Marie Adrienne Françoise de Noailles-t, egy gazdag arisztokrata lányát, akit szenvedélyesen szeretett. Adrienne jelentette számára a biztos pontot a világban. Első gyermekük, Adrienne Henriette Catherine Charlotte du Motier de La Fayette születésénél is jelen volt, bár akkoriban nem igazán volt szokás, hogy az apa jelen legyen a szüléskor.

Első gyermeke születése után úgy érezte, tennie kell valamit, hogy céljait véghezvigye. Titokban csatlakozott az amerikai hadseregbe, s többedmagával elhajózott Amerikába, hogy részt vegyen az amerikai függetlenségi háborúban.

Nagyon tetszett, ahogy erről az időszakról írt a szerző, mert bemutatta a csaták emberi oldalát, a száraz tények helyett gondolatokat és érzéseket közvetített, s olvasás közben szinte érezni lehetett a puskaport a levegőben, a vér és izzadság fanyar szagát, a halál leheletét.

Washington és La Fayette első találkozása

Amikor La Fayette Amerikába történő elutazásának titkára fény derült, sokan bolondnak nézték. Ám amikor először hazautazott csapatával, már hősként ünnepelték, bebocsátást nyert a királyi palotába, és különböző feladatokkal bízták meg. A felesége mindvégig támogatta, bár nehezen viselte a férjétől való távollétet.

Bajtársiasság, hősiesség, önfeláldozás, honvágy, bosszú, árulás és még megannyi más helyet kap a regényben. Emberi sorsok milliói tekintenek ránk a lapokról, régmúlt történésekről kerül lehúzásra a lepel, megismerhetjük az amerikai függetlenségi háború véres és kevésbé véres eseményeit, hajókat, fegyvereket, szárazföldi ütközeteket, különböző akkoriban alkalmazott haditechnikákat.

Évek teltek el, La Fayette és társai alaposan kivették a részüket az amerikai függetlenségi háborúból, rengeteg megnyert, és jó néhány vesztett csatát könyvelhettek el maguknak Washington vezetése alatt.

1781-ben La Fayette Virginiába ment egy kis létszámú csapata élén. Charles Cornwallis tábornok üldözte jóval nagyobb seregével. La Fayette ügyes manőverekkel becsalta Cornwallisékat a Chesapeake-öbölbe, majd Saint-Simon márki seregével együtt körülzárták őket. François Joseph Paul de Grasse márki a francia flottával elzárta a tengeri kijáratot. Közben Washington és nyomában Rochambeau erőltetett menetben közeledtek, majd egyesítették csapataikat. A támadást 1781. október 1-jén indították, a harcokat La Fayette irányította. Október 17-én az amerikaiak döntő győzelmet arattak.

A háborúnak hivatalosan az 1783-as párizsi béke vetetett véget, ahol bár George Washington nem vett részt, de Amerikát három bajtársa is képviselte, méghozzá az általunk is ismert John Adams, Benjamin Franklin és John Jay.

Párizsi béke - John Adams , John Jay, Benjamin Franklin

Nagyon tetszett, hogy a szerző nagy hangsúlyt fektetett az emberi kapcsolatok bemutatására. Nagyszerűen ábrázolta a nemesség és az alsóbb rétegek közötti látszólagos szakadékot, ugyanakkor azt is, hogy a távolság ellenére is lehetőség van közvetlenebb hangnem alkalmazására, kötődhetnek furcsa barátságok, még ha a külvilág számára ez nem is nagyon érthető. La Fayette és Jason is furcsa ismeretséget, már-már barátságot kötött, sok mindent átéltek együtt, jót és rosszat egyaránt.

Aztán ott volt George Washington és La Fayette barátsága, mely a külvilág számára különösnek, néha már gyanúsnak számított.

Egy ideig látszólag béke honolt, ám a felszín alatt már izzott a lázadás tüze Franciaországban. Mindenki a király fejét akarta. Rengeteg szörnyűség történt, az olvasó csak kapkodja a fejét. Bár a történelemórákon tanultunk erről a korszakról, nem volt ennyire szem előtt megjelenő, vérben úszó, rettenetes látvánnyal kísért időszak. Száraz tények voltak. Most viszont annyira döbbenetes és borzasztó volt, hogy belesajdult a szívem. Mindvégig azért szorítottam, hogy az általam kedvelt szereplők tartsanak ki, ússzák meg élve ezt a tragédiát. Az utolsó oldalakat már könnyezve olvastam. Soha nem fogom megérteni, hogy lehetnek ennyire kegyetlenek az emberek.

Ahogy azt már megszokhattuk, Izzie őszinte szeretete és tisztelete a történelem iránt sugárzik a lapokról. Regényét korhű ábrázolás jellemzi, olvasmányos, lendületes, közvetlen és magával ragadó. A szereplőket úgy mutatja be, mint régi ismerősöket, ennek köszönhetően azonnal megszerethetőek, elvesztésük pedig annál fájdalmasabb. Érdekes volt olvasni a kor jellegzetességeiről, és meglátni az embert a karakter mögött. Hatalmas élményt jelent betekintést nyerni a történelem valós eseményeibe úgy, hogy közben még jól is szórakozunk.

Mindenképpen várom a következő részt. Szívem szerint már most olvasnám.

Kedvenc megnyilvánulások a könyvből:

Egyik kedvenc gondolatom George Washington nevéhez volt köthető, és az amerikai függetlenségi háborúval kapcsolatban fogalmazódott meg:

„Soha még ehhez fogható nem volt a világtörténelemben. Minden kornak eljön a maga nagy csatája. A miénk ez! A nap, amikor Amerika népe nem habozott többé, és függetlensége védelmében mindenki önként adta vérét, sőt életét áldozta, hogy szembeszálljon a brit világbirodalommal. Felgyulladt a forradalom lángja, amely azonmód lángra lobbantotta a szíveket.”

Második kedvenc megnyilvánulásom La Fayette márkihoz fűződik:

– Mondd velem, barátom: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad. A társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznosságon alapulnak!”

Pontozás: 10/10

Izolde Johannsen: A furfangos fivérek (A birodalom tengeri bástyái 4.)

Scharnhorst – Gneisenau - A testvérhajók története

„1942. február

A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.

A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manchecsatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…”

Kiadó: Underground Kiadó

Megjelent: 2018.07.13.

ISBN: 978-615-00-2376-2

Oldalszám: 460

A könyvbe itt olvashatsz bele:

http://undergroundbolt.hu/media/betekinto/izoldejohannsen_afurfangosfiverek_betekinto.pdf

A szerzőről (Forrás: wikipedia):

„Dénesi Ildikó (írói álnéven Izolde Johannsen) (Budapest, 1977. augusztus 4.) magyar történelmiregény-író, biográfus. Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt. 2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel. 2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.

2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.

2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.

2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával. Az eddig megjelent haditengerészeti regények az Admiral Graf Spee páncélos nehézcirkáló és az Altmark ellátóhajó, a Bismarck csatahajó és az Admiral Scheer nehézcirkáló pályafutását mutatták be. A Gránátok a becsületért című regényben helyet kapott az 1989-es Robert Ballard expedíció is, a Bismarck roncsának felkutatása.

Családjával Budapesten él.

Három sorozat fűződik nevéhez:

„A kobzos éneke” melyben középkorias kalandregények szerepelnek. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg.

„A kárhozat éjjele” misztikus történelmi fantasy – az egyetemes európai történelem bemutatása egy vámpír létezésének tükrében, az ókortól 1963-ig. Eddig a nyolc kötetes sorozat három része jelent meg.

„A Birodalom tengeri bástyái” a német birodalmi haditengerészet bemutatása 1918-1946-ig. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg. Az első regény társszerzője Michael T. Marble az 1939-1945 című haditechnikai blog szerkesztője. A birodalmi kalóz című regénye 2017-ben német nyelven is megjelent a Goldene Rakete kiadó gondozásában.”

Most pedig a negyedik kötet is megjelent hazánkban, mely a Scharnhorst és Gneisenau testvérhajók történetét meséli el.

Mindig is imádtam a történelmi regényeket, mert olyan korokba kalauzoltak el, amik számomra tele voltak érdekességgel, és általuk sikerült a szórakozáson kívül lényeges információkkal is gazdagodnom. A világháborús regényektől viszont sokáig tartottam. Aztán Izzie felkért, hogy olvassam el a birodalmi kalózt. Félve kezdtem neki, végül úgy tettem le, hogy akarom azonnal a folytatást. Szóval melegen ajánlom olyanoknak is, akik hasonlóan félve kezdenek neki ennek a témának, mert ez a sorozat teljesen megváltoztatja az ember hozzáállását. Hatalmas élményt jelent betekintést nyerni a történelem valós eseményeibe úgy, hogy közben még jól is szórakozunk. A szerző által írt első három kötet garancia volt arra, hogy a negyedik is hasonló kalandokra csábít majd.

Köszönöm Izzie, hogy az elmúlt évek alatt megtiszteltél a bizalmaddal, és lehetőséget adtál arra, hogy még a megjelenés előtt olvashassam a könyveidet. Sikerült újra és újra elvarázsolnod a történeteiddel, legyen az fantasy, kaland vagy épp történelmi regény. Minden írásodnak megvan az az egyedi színfoltja, ami további kalandozásokra csábítja az olvasót. 

Gneisenau

A könyvről:

A történet 1943 januárjában indul, amikor Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy, aki egykor az Admiral Scheer híradótisztje volt és Karl-Heinrich Vagt korvettkapitány az irattárban átolvasták a feljegyzéseket, melyek az 1930-as éveket dokumentálta. Miközben olvastak, meg is beszélték az értesüléseiket, így én is magam előtt láttam, ahogy a hajótervek fölé hajolva magyaráznak egymásnak, milyen változtatásra kényszerültek a Scharnhorst és a Gneisenau kivitelezése során a készítők.

Miután végeztek, a tiszti étkezdében megismerkedtek a többiekkel, és meghallgatták Friedrich Fügner sorhajóhadnagy beszámolóját az 1940 nyarán történtekről, majd a tisztek egymást túllicitálva meséltek a soron következő eseményekről. Nagyon tetszett, hogy baráti, már-már családias közegben elevenítették fel a múltban történteket, és mindenki hozzátette a magáét. Ezáltal a Scharnhorst fedélzetén dolgozó tisztek még nagyobb tisztelettel tekintettek a hajóra a múltja miatt.

Scharnhorst

Kedvenc karakterem Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy volt, akit már „régről” ismertem, az új szereplők közül pedig abszolút Rudi Birke állt hozzám közel. Akárhányszor vele kapcsolatban olvastam, mosolyt csalt az arcomra. Közvetlen, segítőkész és nagyon szerethető ember volt.

A történet most is magával ragadott. A szerző úgy meséli el a történteket, mint ha ő maga is tanúja lett volna az eseményeknek. Közvetlen hangnem, csipetnyi humor, rengeteg kaland várja az olvasót, és egy olyan történet, ami bizony más meglátásba helyezi az eseményeket. Amióta először hajóra szálltam a német flottával, teljesen megváltozott a hozzáállásom a világháborúval és a csatákkal kapcsolatban. Míg a történelemkönyvekben száraz adatokkal találkozunk, Izzie könyvei emberközeliek, gondolatokat és érzéseket közvetítenek, ráadásul akaratlanul is sok minden ránk ragad olvasás közben a hajózással kapcsolatban. Alapos kutatómunkájának eredményeként az olvasó egy korhű, olvasmányos és lendületes történelmi regényt kap kézhez, mely magába szippantja és az utolsó betűig el sem ereszti.

Nagyon tetszett, hogy bár már a negyedik kötetnél járunk, ismét tudott valami újat mutatni, és változatlan izgalommal, hatalmas kalandvággyal, szenvedéllyel hajóztam a német flottával. A szereplők a szívemhez nőttek, ennek köszönhetően elég sok könnyet elmorzsoltam a könyv végén. Általában megvisel, ha olyan szereplőtől kell búcsút vennem, aki közel állt hozzám a könyv olvasása közben, s ez az érzés hatványozódott bennem, mert tudtam, egykor tényleg élő, valós személyektől kellett búcsút vennem.

Mindig is tisztában voltam a körülbelüli veszteségekkel minden oldalon, de azok csak számadatok voltak, egy statisztika. Izzie annyira emberközelivé és valóságossá teszi a történteket, hogy az embernek újra és újra belesajdul a lelke.

 

Scharnhorst 1943

Az utószóban olvasható Scharnhorst-expedíció külön érdekesség az olvasóknak. Sok mindent megtudhatunk belőle, nekem mindenképpen jól jöttek a kiegészítő információk.

Hogy várom-e a folytatást? Természetesen. Eddig minden kötet lebilincselt, kalandra csábított újra és újra, rengeteg információt nyújtott és nem utolsó sorban szórakoztatott. Bár ez a könyv egyfajta összefoglaló regénynek is mondható rengeteg visszaemlékezéssel, tudott újat mutatni, és nekem már nagyon kellett egy ilyen kötet. Nosztalgiáztam, részt vettem új kalandokban, és nem utolsó sorban most is megjártam az érzelmek viharos tengerét. A következő részről pedig már tudni lehet, hogy két kötetes lesz, és a Tirpitz csatahajó, valamint annak legénysége lesz középpontban.

Tirpitz

Pontozás: 10/10