Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Most vagy soha

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Az árva gyerekként felnőtt Philadelphia Foxnak egyetlen igaz barátnője volt, és őt is elvesztette a mesésen gazdag Castleton család miatt. Phila örökli barátnője részvényeit a Castleton & Lightfoot Rt-ben, és ezek visszaszerzése a feladata Nicknek, a jóképű Lightfoot fiúnak, aki azzal a javaslattal áll elő, hogy Phila költözzön egy időre a két család pazar tengerparti birtokára, ismerkedjen meg a családtagokkal, s csak azután döntsön arról, mihez is kezd a részvényekkel. A lány elfogadja az ajánlatot, titkon ugyanis bosszút kíván állni barátnője haláláért, ám a tengerparton átélt érzéki kalandok hatására megváltoztatja tervét…”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1999

Eredeti cím: The Golden Chance

Fordította: Szabó Hedvig

Oldalszám: 366

ISBN: 963 07 6490 3

Érdekes és szórakoztató könyv. Sajnos volt benne néhány „elütés”. Feltételezem, hogy elsiklottak felette a korrektúrázásnál. Ettől eltekintve rendben volt. A romantikus, erotikus szál mellett van egy kusza, sötét szál is, ami felhívja a figyelmet a hataloméhség, a képmutatás, az erőszak hatásaira. Érzékletesen érintette a mélyebb témákat. A humoros jelenetek jól oldják a feszültséget. A karakterek időnként hibáznak, néha kifejezetten bosszantóak, és ettől lesznek valóságosak.

A főszereplő egy jóképű, gazdag srác, akinek kegyetlen és sznob családja van, és egy idealista árva lány, aki igazságot akar szolgáltatni. A főszereplő páros két nagyon különböző ember. Nick Lightfoot taktikázó, tervezgető, okos, precíz üzletember. Fegyelmezett és gyakorlatias férfi, aki megszokta, hogy tökéletesen ura minden helyzetnek. Sok titok és ármány van a családjában.

Philadelphia Fox harsány, meggondolatlan, szeleburdi, szókimondó nő, aki radikális nézeteket vall. Nick már az első találkozásukkor úgy gondolta, hogy van benne valami, amitől kecsesnek és ravasznak tűnt. Olyan nőnek, aki ha egyszer eldönt valamit, akkor makacsul halad a célja felé.

Phila szülei és nagymamája kiálltak az általuk fontosnak tartott elvek mellett, mindenben kihívást láttak, és próbálták megoldani a problémákat. Nagyon kicsi volt, amikor a szülei meghaltak. Tizenhárom éves koráig a nagyanyja nevelte. Amikor az idős hölgy meghalt, nevelőszülőkhöz került. Akkoriban ismerte meg Crissie Masterst.

Reed Lightfoot (Nick apja) és a barátja, Burke Castleton (aki nagyon ellenszenves karakternek tűnt) a semmiből építették fel a cégüket. Crissie, Burke törvénytelen lánya volt. A Lightfoot és a Castleton család finoman szólva nem kedvelte. Amikor Burke szívrohamban meghalt, szép számú C & L részvényt hagyott rá. Crissie Masters huszonhat évesen halt meg autóbalesetben, és Phila örökölte a részvényeit.

Nick fantáziáját általában nem mozgatták meg a nagyszájú, liberális nők, akik pimasz módon kioktatták az erkölcsi felelősségről. Phila azonban vonzotta. Nyilvánvaló volt, hogy nem az a számító nő, akinek a családja hinni szerette volna. Nick már a megismerkedésükkor tudta, hogy képtelen megnyugodni, amíg a kis vadóc nőt ágyba nem viszi.

Philát tinédzser korában az akkori nevelőapjának az öccse meg akarta erőszakolni. Maradandó lelki sebeket szerzett, mert egy mocsoknak kislányokhoz támadt kedve. Egy önző gazember úgy döntött, hogy kihasználja azt, hogy nagyobb és erősebb. Crissie mentette meg a lányt. A történtek után érthető volt, hogy Phila a közeledéstől könnyen lefagyott, pánikba esett. Meg kellett küzdenie a régi traumával.

„A történtek miatt már annak puszta gondolatára is, hogy egy férfi ráfekszik, elemi erővel tört rá a pánik.”

Kívánta Nicket, aki nem igyekezett fölébe kerülni, nem akarta ráerőszakolni magát. Bár megrohanták a régi emlékek, és a hozzájuk társuló félelmek, hamar úrrá lett rajtuk. Kezdett megbízni Nickben, és megnyugtatónak találta a jelenlétét. Vele biztonságban érezte magát. Az élete egyes területein kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. Hamar bensőséges kapcsolat alakult ki Phila és Nick közt.

A kutyás szál nagyon tetszett. A rotweilerek nevein jót nevettem. Nem hinném, hogy bárki a Puszedli és Fifi nevet adná nekik. A kutyák azonnal megkedvelték Philát, és a sarkában voltak. Állatok és gyerekek gyakran viselkedtek így vele.

Gyomorforgató volt az ármánykodás. A családja elvárta Nicktől, hogy segítsen visszaszerezni a céges részvényeket Philától. Ugyanakkor azt nem szerették volna, hogy Nick átvegye a családi cég vezetését, áskálódtak ellene.

Phila tudta, hogy Nicknek is vannak hibái, és tudta, hogy bizonyos dolgokban szándékosan félrevezette őt, mégis megvédte a férfit a családja szidalmaitól. Szerintem aranyos volt, hogy próbálta jobb belátásra bírni, jó irányba terelgetni a családtagokat.

Mindenkinek megvan a maga baja. A Castelton és Lightfoot család az életmódjuk bűvkörében él, nagyon ügyelve a külsőségekre. Szánalmasak. Hilary (Reed felesége) viszont aljas is. A két család ellenségesen viselkedett (legalábbis eleinte) Philával, a nő mégis megpróbált segíteni nekik. Ő és Nick – ahogy sejthető volt – egymásba szerettek. Phila biztonságban érezte magát a férfi karjaiban. Ahogy egyre jobban „összemelegedtek”, rájöttek, hogy jó, hogy van aki mellett önmaguk lehetnek, hogy szükségük van egymásra.

Phila az ösztöneire hallgatott. Azt tette, amit helyesnek tartott. Jókat vitatkozott Nick apjával, és kiselőadást tartott neki a fia megbízhatóságáról. A kezdeti nézeteltérések ellenére Tec Sherman, volt tengerészgyalogossal (aki hosszú évek óta dolgozott a Lightfootoknak) is megkedvelték egymást. Egy idő után már szinte mulattatta a hűséges, fegyelmezett, csupa izom embert. Elérte, hogy Vicky és Darren Castleton átértékeljék a múltjukat, és visszataláljanak egymáshoz. Hamarabb rájött, mint a többiek, hogy mi motiválja Hilaryt. Még Eleanor Castletont is megértette, hogy miért védi annyira a család becsületét, és igyekszik fenntartani a látszatot. Phila mindkét családot alaposan felrázta. Victoria és Darren is tudta, hogy Phila mindent megváltoztatott. Reed is rájött, hogy Philának igaza van. A regény végén már mind családtagnak tekintették.

A krimi szál szinte észrevétlenül simul bele a történetbe. A mocskos gazember, akit a történet elején (még szociális munkásként) Phila börtönbe juttatott, a történet végén még felbukkant. A Lightfootok és a Castletonok egy emberként siettek a nő megmentésére.

A kapcsolatok nem voltak könnyűek és hibátlanok, viszont érzékelhető volt mögöttük a mély kötődés. A láthatatlan kötelék a nehézségek, intrikák és akadályok ellenére is kitartott. Phila és Nick kapcsolatának gyógyító ereje nagyon szépen kiemelkedik a történetből.

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Ha leszáll az éj

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: 

„Irene Stenson jelentéktelen, visszahúzódó kamasz lány volt, amikor egy borzalmas esemény hatására elhagyta szülővárosát, s nem vitt magával egyebet az emlékein kívül, amelyek miatt azóta is retteg az éjszakától. Tizenhét év múlva, immár vonzó és rámenős oknyomozó újságírónőként, egykori barátnője hívására tér vissza, aki levelében azzal kecsegteti, hogy megmagyaráz bizonyos dolgokat a múlttal kapcsolatban. Irene elmegy a találkozóra, ám barátnőjét holtan találja. Öngyilkosság vagy szerencsétlen baleset, állapítja meg a rendőrség, Irene azonban másra gyanakszik, s elhatározza, hogy utánajár a rejtélyes halálesetnek.

Váratlanul segítőtársa akad egy motel tulajdonosának, Luke-nak a személyében, aki valamikor tengerészgyalogosként szolgált. Ez a Luke rettentő jóképű, és rögtön látja, hogy Irene egyáltalán nem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát – éppen ellenkezőleg: védelemre szoruló, gyenge nő. Szenvedélyes viszonyba bonyolódnak, de közben azért életük kockáztatásával megoldják a barátnő halálának ügyét, sőt fényt derítenek arra is, mi történt igazában azon a tizenhét évvel korábbi, borzalmas éjszakán.

A modern románc koronázatlan királynője ezúttal is izgalmas, érzéki történettel örvendezteti meg olvasóit.”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2009.

Eredeti mű: All night long

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 372

ISBN: 978 963 07 8795 6

Nagyon lendületes, gyorsan lehet haladni vele. Izgalmas. Tele van váratlan fordulatokkal. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Minden szereplőnek megvan a titka, megvannak a démonai. A főszereplők sem tökéletesek. Nagyon is emberiek. Mindkét főszereplő poszttraumás stressz betegséggel (PTSB) küzd. A romantikus és a krimi szál egyensúlyban van. Voltak részek, amik után eltartott egy kis ideig míg a szívverésem normalizálódott.

Nagyon nehéz téma. A gyilkos kiléte csak a végén derül ki.

Az írónő festői tájként írta le a hegyi Ventana-tóvidéket. Dunsley látszólag békés kisváros, de ahogy haladunk előre a történetben, érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendben. Egyre több dolog kérdőjeleződik meg, válik gyanússá. Nyilvánvaló, hogy sokkal sötétebb titkokat próbálnak rejtegetni, mint amit eleinte feltételezünk. A titkok lassan derülnek ki. Minden nyom újabb fordulatot, és még nagyobb veszélyt hoz. A csendes kisváros szörnyű titkokat rejt. A szereplők kénytelenek szembenézni a múlt árnyaival, és kideríteni az igazságot.

Egy borzalmas bűnténnyel kezdődik a könyv. A Stenson házaspárt meggyilkolták az otthonukban. A lányuk Irene csak azért maradt életben, mert a barátnőjével, Pamelával volt, és későn ért haza. Azon az éjjelen megváltozott az élete, darabokra hullt a világa. Tizenhét évvel később egy titokzatos e-mailt kapott Pamela Webbtől, aki a múltról akart beszélni vele személyesen. Irene, aki azóta újságíró lett, úgy döntött, hogy visszatér Dunsleyba, és beszél Pamelával. A Tóparti Napfelkelte Turistaszálló egyik házában szállt meg. Tizenöt éves kora óta rettegett a sötétben.

A szálló tulajdonosa, Luke Danner bonyolult ember. Irene nagyon érdekes és vonzó férfinak látja. Luke-nak is nagyon tetszik a nő. A vonzalom kölcsönös. Luke intelligens, igazi alfa hím, aki hat hónappal korábban szerelt le a tengerészgyalogságtól. A gondolatai a rejtélyes Irene Stensonon jártak. Érzékelte, hogy a nő szorong, mégis nagyon eltökélt, fél és mégis van benne bátorság és harciasság. Elhatározta, hogy segít a nőnek.

Irene többször próbálta hívni Pamelát, de ő nem vette fel a telefont. Még szerencse, hogy Luke követte, amikor elment Webbék házához. Így legalább nem volt egyedül, amikor holtan találta Pamelát. Gyanús volt a nő halála. Irene szerint meggyilkolták. Súlyos, megrázó titkok lappangtak a történetben. Nyilvánvaló volt, hogy Irene és Luke mindent megtesznek majd, hogy kiderítsék mi történt. Irene megvolt győződve arról, hogy Pamelának valami fontos mondandója volt a múlttal kapcsolatban. Szerinte a halálának nem csak a piához meg a nyugtatókhoz van köze. Meggyőződése, hogy Pamela apja el akar tussolni valamit.

Irene megértette Luke-ot, mert az apja is szolgált a tengerészgyalogságnál, majd a haláláig rendőrként dolgozott. Stenson rendőrfőnök jó ember volt, és sokan lehettek hálásak neki. Ez sokat segített Irene nyomozásánál. Voltak, akikért rengeteget tett az apja, ezért mondhatni „tartoztak” neki, illett viszonozniuk a kedvességét.

Szerintem Luke családja időnként nagyon bosszantó volt. Megértem, hogy aggódtak érte, de azért a túlféltésnek is van határa. Igazából az „bökte a csőrüket”, hogy a férfi nem akar a családi vállalkozásban dolgozni. Felháborító volt, hogy megpróbálták ráerőszakolni az akaratukat. A Danner család tagjai csökönyös, „minden lében kanál”, tolakodó emberek.

Irene-t és Luke-ot is rémálmok gyötörték. Mindkettőnek vannak rítusai. Luke tudta, hogy amikor rémálomból riad fel, akkor valami másra kell koncentrálnia. Ha mozog, ledolgozza az adrenalint. A nőre pedig a sötétséggel együtt elkerülhetetlenül rátört a félelem, ezért felkapcsolva hagyta a lámpákat egész éjjel, éjjeli fényt is használt, és zseblámpát hordott magával. Amikor tudta, hogy Luke a közelében van, akkor nem félt a sötéttől. Mellette biztonságban érezte magát. Irene és Luke közt a kezdetektől szikrázott a levegő. Luke igazából nem akart fogadós lenni. A körülmények hatására hozta a döntést. Így ő is jól járt, mert talált egy csendes, nyugodt helyet, ahol megírhatta a könyvét. És néhány helybéli is jól járt, mert az ott végzett munkának köszönhetően van miből megélniük. Luke az írás segítségével birkózott meg a lelki problémáival. A könyv arra szolgált, hogy a férfi egybeolvassza a tudós és a harcos oldalát. (Ez tetszett.)

Irene volt tanárnője, Tess Carpenter is szimpatikus karakter. „A tanár és diákja közti kötődés az ő esetükben nagyon mély volt.” A baráti kapcsolatok szépen kiemelkedtek a történetből.

Ryland Webb szenátornak, Pamela apjának az elmúlt évek halálesetei (a felesége, Stensonék, Pamela…) a lehető legjobban jöttek… De a dolgok nagy részét valaki más irányította, akinek érdekében állt, hogy Ryland sikeres legyen. A szenátor tudta, hogy ha a sötét titka kiderül, akkor a pályafutása néhány óra leforgása alatt romokban fog heverni.

Végül kiderült a Webb család mocskos titka.

Az igazság felszabadította Irene-t. A rémálomnak vége volt. Végre rendesen eltemethette a múltat. Ő és Luke tervezgetni kezdték a közös jövőjüket. Tudták, hogy a szerelmük és a családjuk mindenen átsegíti őket, bármit hoz is a jövő.

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Nem bízhatsz senkiben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A szerelem mindent megváltoztat.

Grace Ellandnek sem a munkájában, sem a férfiakkal nincs szerencséje. És amikor végre el merné hinni, hogy stabil és szerethető állást talált (a férfiakat most hagyjuk), ahol megbecsülik, sőt pótolhatatlannak érzik, éppen neki kell rábukkannia a főnöke holttestére. Sprague Witherspoon menő önsegítő guru volt, nála minden a pozitív gondolkodásról és az optimista hozzáállásról szólt, de mivel Grace tehetsége révén jutott a csúcsra, most Grace is a gyanúsítottak listájára kerül. Már csak azért is, mert a holttest mellett egy üveg vodka állt, egyértelműen utalva arra a szörnyűségre, amelyet Grace élt át sok-sok évvel korábban, és amelyet minden erejével elfelejteni igyekszik.

Grace-t rémálmok gyötrik, pánikrohamokat él át, hiába végzi a légzőgyakorlatait, mondja a mantráit, és szedi a gyógyszereit. Aztán elmegy egy vakrandira, amely végképp kibillenti törékeny lelki egyensúlyából. Julius Arkwright híres-hírhedt befektetési szakember, akinek egyetlen célja van az életben: bármilyen módon minél több pénzt keresni. Semmi közös nincs bennünk vagy mégis? Julius mellesleg valamikor a tengerészgyalogságnál szolgált, és mesterien verekszik, ami nagyon jól jön, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy valaki Grace vesztére tör.”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2016.

Eredeti mű: Trust no one

Fordította: Palkó Katalin

Oldalszám: 360

ISBN: 978-963-405-394-1

Korábban már olvastam Jayne Ann Krentz regényeit, csak akkor nem írtam róluk. Most úgy döntöttem, hogy újra elolvasom néhány könyvét, és megosztom a véleményem róluk. Kezdetnek a Nem bízhatsz senkiben című regényét választottam. Izgalmas cselekmény, romantika és humor. Szerintem szórakoztató. Nagyon jó választás azoknak, akik szeretik a romantikus krimiket. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben. Szellemesek a párbeszédek.

Az írónő rögtön a dolgok közepébe vágott, és egy gyilkossággal indította a történetet. Grace Elland holtan találta a főnökét. Ennek hatására emléktöredékek villantak fel benne egy másik halottal kapcsolatban (akit tizenhat évesen látott). Rémálom kísértette, és pánikrohamok kínozták. Régóta a napi rutinjává váltak a légzőgyakorlatok.

Grace és Julius Arkwright egy balul sikerült vakrandin ismerkedtek meg, amit a barátaik szerveztek. Irene és Grace kicsi koruk óta barátnők voltak. Irene férje (a rendőrfőnök) és Julius pedig együtt szolgált a tengerészgyalogságnál. Julius hűvös, fegyelmezett, gyakorlatias, határozott, sikeres férfi. Amikor kitűz maga elé egy célt, nem hátrál meg. Grace optimista, erős jellemű nő, aki különös üzeneteket kapott az elhunyt főnöke privát e-mailjéről. A kolléganői nem kaptak e-maileket, csak ő.

Bár Grace és Julius kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, a férfi nagyon figyelmes és segítőkész volt a nővel. Erősen vonzódtak egymáshoz. Aranyos volt, ahogy a férfi megkérte Grace-t, hogy kísérje el egy fogadásra, mint a partnere. A nő segített neki megírni a vacsora utáni beszédet. Julius-nak tervei voltak Grace-szel. Nem szórakozást keresett, hanem valami mást.

Mivel számítottam a krimi szálra, ami nem durván és nyersen van megfogalmazva, ezért úgy gondoltam, hogy a gyilkosság, a sikkasztás és a hátborzongató e-mailek küldözgetése megfelelő módon volt kifejtve. A bűnügyi szál még számomra is elfogadható határon belül volt. Mivel szeretek éjjel jól aludni, ezért a vérfagyasztó krimiket inkább kihagyom. Bevallom, hogy a döglött patkányos rész miatt majdnem elvesztett az írónő. Annál azért végigfutott a hideg a hátamon. És ez nem jól eső borzongás volt, hanem az a fajta, ami megijeszt.

Bár a történet egy adott sémát követ, mégis voltak benne váratlan fordulatok.

Elragadó volt, ahogy Julius védelmezte Grace-t. A forró pillanatokból nem hiányzott az intimitás.

Szerintem az írónő szépen egybeszőtte a szenvedélyes, romantikus, és a titokzatos, bűnügyi szálakat.

Julius új beszéde sikert aratott az estélyen. Ő és a partnere, Grace szinte mindenkit lenyűgöztek. Persze voltak néhányan, akik igyekeztek megakadályozni, hogy jól végződjön a napjuk. Grace és Julius azonban nagyon jó csapatot alkottak. Nagyon meghitt és szenvedélyes volt az éjszakájuk. Tetszett, hogy a férfi nem akarta másnak mutatni magát Grace előtt, mint aki volt. Jó volt, hogy nyíltan tudtak beszélni egymással a pánikbetegségről. Itt kihagyott az írónő egy remek alkalmat arra, hogy olvasmányosan ismertesse a poszttraumás stresszt.

Lépésről lépésre zajlik a nyomozás. Fokozatosan bontják ki a rejtély szálait. Az új információkat „csepegtetve” kapjuk. Így a szereplőkkel együtt találgathatunk, izgulhatunk. Kapcsolat van a két (a mostani és az évekkel korábbi) gyilkosság között. A főszereplők és barátaik próbálják megtalálni a kapcsolatot, ami összeköti az ügyeket.

Voltak nehéz helyzetek, de Julius bízott Grace bátorságában, elszántságában. Bár Grace talán egy kicsit naiv. Igyekszik mindenkiben meglátni a jót. A férfi ezt igyekszik ellensúlyozni, és védelmezni a nőt.

Az elkövető legnagyobb terve darabokra hullott, minden összeomlóban volt. Azt tervezte, hogy lelép. Amikor megpróbálta „elvarrni a szálakat”, elkapták. Csakhogy az ügy összetettebb volt, mint azt gondolták. Elvileg a másik elkövetőnek el kellett volna rejtőznie, el kellett volna menekülnie. De a bosszú fontosabb volt. Ez vezetett a következő „csavarhoz” a történetben.

„Tégy úgy, mintha ura lennél a helyzetnek, különösen akkor, ha tudod, hogy nem így van. A tudatod kitisztul, és meglátod a lehetőségeket, amelyeket most elfed a káosz.”

Három férfi sietett Grace segítségére. De nem kellett megmenteni a bajba jutott nőt, mert megmentette saját magát.

Az, hogy Grace és Julius megismerkedtek és egymásba szerettek megváltoztatta az életüket. Minden sokkal jobb lett.

Ana könyvajánlói - Sarah Morgan: A mozaikcsalád

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Flora Donovan, a New York-i virágboltos látszólag áloméletet él, ám van egy fájó titka: nagyon szenved a magánytól. Mióta gyerekkorában árvaságra jutott, úgy érzi, senkihez sem tartozik. Aztán találkozik Jack Parkerrel, és hirtelen minden megváltozik.

A kamasz Izzy Parker világa darabokra hullott, amikor egy éve meghalt az édesanyja. Csak a kötelességtudat élteti, hiszen neki is gondoskodnia kell a húgáról. Ráadásul őriz egy olyan titkot, amelyet soha senkinek nem szabad megtudnia. Amikor rájön, hogy az apjának barátnője van, úgy érzi, összedől a világ. Semmi kedve egy mostohához! De aztán „az a nő” velük tart a családi nyaralásra, és a dacos lány lassacskán megenyhül.

Flora szíve majd megszakad, annyira sajnálja szegény Izzyt, viszont leghőbb vágya, hogy jól működjön a kapcsolata Jackkel. Miközben tombol a nyár, felfedezi néhány olyan tulajdonságát, amelynek eddig a létezéséről sem tudott. És talán elnyeri méltó jutalmát is: a szerető családot, amire mindig is vágyott…”

Kiadó: Vinton

Kiadás éve: 2022

Eredeti mű: Family for Beginners

Fordította: Szabó Júlia

Oldalszám: 416

ISBN: 978-963-540-480-3

Ez a könyv tele van fájdalommal. Nem könnyű olvasmány, annak ellenére, hogy happy end-del végződik. A múltban történtek, a feldolgozatlan problémák, és a kimondatlan érzelmek finoman szövik át a regényt. Az írónő elképesztő érzékenységgel tárta fel a karakterek lelki mélységét, érzelmeit. Lassú folyású történet, mégsem unalmas. A regény egyik tanulsága, hogy minden pillanatot ki kell élvezni, és nem szabad arra pazarolni az időnket, hogy a tegnap vagy a holnap miatt aggódunk. Felhívja a figyelmet arra, hogy a család sokféle lehet, és nem kell tökéletesnek lennie. A lényeg, hogy a nézeteltérések és viták ellenére is tudatában legyünk, hogy milyen fontos, hogy szeressük egymást, és egy biztos pont az a tudat, hogy bárhol vagyunk is, valaki hazavár.

Jack Parker kedves, becsületes, okos, jóképű, gondoskodó férfi.

Flora Donovan mosolygós, csinos, művész típus, aki virágosként dolgozik. Nem igazán tudja kezelni a negatív érzéseket. Nem bírja a konfliktusokat. Jól tud bánni a nehéz emberekkel. Egy szerető családra vágyott, hogy legyen valaki mellette, aki ismeri őt, és akinek szüksége van rá. Magányos volt. Nyolc évesen vesztette el az édesanyját, aki egyedül nevelte. Az anyja is virágüzletben dolgozott, ezért a halála után a virágok segítségével közelebb érezhette magához. Amikor az özvegy Jack bement a virágüzletbe (csokrot venni az egyik lányának) gyorsan egymásra hangolódtak Flórával.

Izzy tizenhét éves. Amikor nem suliban van, akkor a hétéves húgára, Mollyra vigyáz. Próbálta tartani magát, próbált bátor és erős lenni. Belül kétségbeesett és összezavarodott volt. Bűntudatot és haragot érzett. Nem akart a terhére lenni senkinek. Ugyanakkor egy pszichológus segítségét sem akarta elfogadni.

Flora és Jack barátsága lassan elmélyült. A nő nem akarta pótolni a lányok anyját. Abban reménykedett, hogy összebarátkozhatnak, és talán idővel segíthet is nekik. Az első találkozásukkor Izzy nagyon rideg és elutasító volt. Inkább anyaként, mint testvérként viselkedett a kishúgával. Szerintem aggasztó volt a viselkedése. Nehéz élethelyzetben volt. Ez tény. Mégis úgy tűnt, hogy a családjukkal már az anyja halála előtt, jóval korábban is voltak problémák. Már majdnem egy év telt el Becca halála óta. Jack pedig próbálta kitalálni, hogy hogyan segítsen Mollynak. Izzyvel kapcsolatban viszont kevésbé aggódott, és azt hitte, hogy jó úton halad. Nem tűnt fel neki, hogy mennyire természetellenes a kamaszlánya viselkedése. Nem vette észre, hogy valami nagyon nem stimmel a gyerekkel.

Flora mellett a férfi újra mosolygott. Boldoggá tette. Illetve boldoggá tették egymást. Amikor a nő lakása elázott egy csőtörés miatt, akkor Jack meghívta, hogy lakjon náluk. Izzy akkor úgy érezte, hogy még rosszabbra fordult minden. Jack kedves és gondoskodó volt Florával. Molly pedig imádni való. Megértem, hogy Izzy egy sebzett, gyászoló tinilány. Ez azonban nem minden sötét gondolatára és tettére mentség. Többször is eszembe jutott, hogy a többiek kedvessége és igyekezete ellenére szükség lenne egy szakpszichológus segítségére. Mint kiderült, az apjuk el is vitte őket pszichológushoz, de hamar úgy döntöttek, hogy abbahagyják.

Amikor Jack megkérte Florát, hogy töltse velük a nyarat, akkor Molly nagyon lelkes volt. A kislány egyre gyakrabban nevetett, és szívesen volt a nővel. Az apjukhoz hasonlóan ő is „gyógyulni kezdett” és továbblépett.

Clare-nek, a Lake Lodge nyaraló tulajdonosának Becca volt a legjobb barátnője, akit minden hibája ellenére szeretett. Clare-t ellentmondásos érzések kerítették hatalmukba, amikor megtudta, hogy a Parker család, és Jack barátnője néhány hetet náluk tölt majd. A férje, Todd örült a hírnek, és alig várta, hogy újra találkozhasson Jackkel. Clare és Todd szimpatikus házaspár. Egyetlen fiú gyermekük gyengéd érzelmeket táplált Izzy iránt.

Flora kedves, vicces, rokonszenves volt, és jól bánt Mollyval. Nagyon megszerette a kislányt. Őszintén szerette volna megismerni Jack gyerekeit, ezért próbált több időt tölteni velük.

Izzy többnyire látszólag higgadt és visszafogott volt, közben belül tele volt feszültséggel. Sejthető volt, hogy előbb-utóbb hisztérikus kirohanásban fog kicsúcsosodni ez az ellentmondásos viselkedés, az elfojtott feszültség. És amikor „kirobbant”, Flora volt az egyetlen, aki mellé állt, megvédte. A dühkitörése alatt egy pillanatra kapcsolódtak egymáshoz.

„Nincs szó elfogadásról, ha félsz önmagad lenni, és azt az életet élni, amit akartál.”

Az nem igazi elfogadás, ha cserébe az embernek meg kell játszania magát, a természetével ellentétes módon kell viselkednie. Flora a korábbi kapcsolataiban többnyire alkalmazkodott, próbált mások kedvében járni, nem nyílt meg. Jackkel ez megváltozott. Jó érzéssel töltötte el, hogy mellette önmaga lehet.

„Egyetlen kapcsolat sem lehet mély és tartós, ha nem őszinte.”

A közös vakáció során megosztottak egymással titkokat, gondolatokat, érzéseket.

Clare és Flora lassan összebarátkoztak, és már kicsit sem feszélyezte őket egymás társasága. Ez Izzynek is feltűnt. Az ő viselkedése is megváltozott. A kapcsolatukban jóval kevesebb volt a feszültség, mint korábban. Izzy végig elfojtotta a kétségeit, miközben megpróbálta nélkülözhetetlenné tenni magát. (Erre komoly oka volt. Fájó titkot őrzött.) A kedvességnek és a sok őszinte beszélgetésnek köszönhetően Florának sikerült tisztáznia a félreértéseket Izzyvel. Az univerzumnak eléggé különös a humora, mert végül az az ember került Izzyhez a legközelebb, akit minden erejével igyekezett távol tartani magától és a családjától. Az elhallgatott dolgok miatt Florának bizonytalanná vált a Jackkel való kapcsolata. Hatással voltak rájuk a félelmeik, és a nem megfelelő kommunikáció. Végül mindenki belátta, hogy az volt a hiba, hogy nem osztották meg egymással az aggodalmaikat, és mindent egyedül próbáltak megoldani. Bármi is történt, kétségkívül szerették egymást. A családdá válás nem egyik napról a másikra történt. Idő és sok dolog kellett hozzá. Apró lépésekre, türelemre, megértésre, megbocsátásra, gondoskodásra és önzetlen szeretetre volt szükség. Ez egy folyamat, egy kaland. Egy család lettek, és elhatározták, hogy továbbra is minden nyáron Lake Lodge-ban töltenek néhány hetet.

Kimberley Freeman: Örökzöld-zuhatag

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

„Kimberley Freeman legújabb regénye egy botrányos vonzalom, egy rég elfeledett titok meg egy furcsa szálloda története, ahol két nő élete egyszer és mindenkorra megváltozik.

1926-ot írunk. Violet Armstrong pincérnőként dolgozik a grandiózus Evergreen Spa Hotelben, ahol az ausztrál elit tölti téli vakációját. Sam és Flora Honeychurch-Black, a gazdag testvérpár hosszabb tartózkodásra rendezkedett be a szállóban. Violet és Sam között szenvedélyes, tiltott vonzalom alakul ki. 

Nyolcvannyolc évvel később Lauren Beck a Kék-hegységben vállal munkát: felszolgáló lesz egy kávézóban. Lauren megismerkedik Tomasszal, az Evergreen Spa Hotel felújítási munkálatait irányító dán építésszel. Miközben kapcsolatuk egyre szorosabbá válik, a nő felfedez egy sor szerelmeslevelet, még 1926-ból. Nekilát a rég feledésbe merült rejtély felgöngyölítésének…”

A könyvbe itt olvashatsz bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1492646.pdf

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2018.05.15.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Kimberley Freeman: Evergreen Falls

ISBN: 978-963-293-437-2

A szerzőről:

Kimberley Freeman Londonban született, majd 3 évesen családjával Ausztráliába költözött. Díjnyertes gyerekkönyveinek, történelmi- és fantasy regényeinek kiterjedt rajongótábora van számos országban. Családnevét anyai nagymamája tiszteletére vette fel, izgalmas bestsellereinek különleges hősnőit is ő ihlette. Két gyermek édesanyja, jelenleg a Queenslandi Egyetem lektora.

A szerző kiadónál megjelent művei:

Vadvirágok lányai

Álom-öböl

Aranypor

A könyvről:

Ahogy azt már a szerző előző könyveinél is megszokhattuk, most is váltott szemszögből ismerhetjük meg a történteket, ahogy a korok is váltakoznak a cselekményszálakkal párhuzamban. Nagyon megszerettem mindkét cselekményszálat, de most Thomas és Lauren párosa állt hozzám közelebb. Violet és Sam karaktere néha ingerültté tett, bár lehet inkább ez magának a cselekményszálnak volt köszönhető.

Violet karaktere kissé hiszékeny, kicsit csapongó, néha bátortalan, máskor az ellentettje, de soha nem ártana másoknak szándékosan.

Sam az a szereplő, aki kettős érzést váltott ki belőlem. Bizonyos szokásait határozottan nem néztem jó szemmel, ugyanakkor a tiszta pillanataiban egy elbűvölő fiatalembernek képzeltem.

Sam nővére Flora egy jóságos, szeretnivaló teremtés, ellenben a vőlegénye és a sleppje irritáló. Volt egy bizonyos személy, akinek szorítottam, hogy Flora vegye észre, mert ők ketten nagyon passzoltak egymáshoz. Hogy ez bekövetkezett-e? A regényt elolvasva választ kaphat mindenki a kérdésre. :)

Lauren-ről kiderült, hogy egy csupa szív, nagyon kedves, dolgos fiatal nő, aki még csak most kezdi el a saját életét, s emiatt még nagyon kezdő és néha naiv bizonyos téren.  Nem volt egyszerű élete, és egy családi titok is ott lappangott a háttérben, ami megfejtésre várt, ahogy azok a levelek is, amiket a lezárt nyugati szárnyban talált teljesen véletlenül.

Thomas-ról a könyv első fele alapján azt állapítottam meg, hogy figyelmes, gondoskodó, végtelenül türelmes. Ez szerencsére mindvégig így maradt. Fantasztikus karakter, akinek szintén nem volt könnyű élete, ám sikerült legyőznie a démonjait, és új életet kezdeni.

A szerzőnek most is sikerült olyan cselekményszálakat kitalálni, amik végig fenntartják az olvasó figyelmét, és olyan karaktereket, akik szerethetőek, vagy épp erőteljesen utálhatóak. A könyv sokszor könnyed, néha nyomasztó, máskor szomorú. Számomra a könnyed, mosolycsalogatós részek főleg a 2014-ben játszódó történetre voltak igazak, bár egy bizonyos doktornak köszönhetően 1926-ban is találtam olyan jeleneteket, amiktől kivirágzott a lelkem.  

Amikor végre összeért a két cselekményszál, kis híján dobtam egy hátast. Mindvégig sejtettem, hogy ilyen irányt vesz a történet, de kicsit másképp fűztem össze a szálakat. Imádtam a rejtvényfejtést, a nyomozást, a romantikus részeket, úgy kerek egészében a történetet. Igazi Kimberley Freeman könyv.

Pontozás: 10/10

Nora Roberts: A hazug

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Shelby Foxworth elvesztette a férjét. Aztán elvesztette az illúzióit… 
A férfi, akivel Tennessee-ből Philadelphia villanegyedének egy exkluzív részére költözött, nyomasztó adósságot hagyott maga után. Házasságtörő és hazug volt, s amikor Shelby kinyomozza a banki széfjét, több személyi igazolványt is talál, melyek mindegyike más-más névre szól. A férfi, akit szeretett, nem pusztán halott. Soha nem is létezett. 

Shelby hároméves lányával délnek indul, hogy a szülővárosában keressen megnyugvást, s ott új ismeretség vár rá, Griff Lott, a sikeres építkezési vállalkozó személyében. De halott férjének titkai még felderítésre várnak. A veszély közelebb van, mint Shelby sejtené, még ebben a kisvárosban is, ahol a szerettei veszik körül… s ez a veszély még Griffet is fenyegeti. A gyilkossági kísérlet csupán a kezdet…”

Kiadta: Gabo kiadó 2015-ben.

Fordította: Tóth Gizella

Oldalszám: 588

ISBN: 978-963-406-142-7

Először is nagyon örültem, hogy egy újabb Roberts regényhez jutottam, mert imádom az írónő stílusát, történeteit, a fantáziája szinte kiapadhatatlannak látszik, másodszor pedig Tóth Gizella fordításában soha nem csalódtam még.

A könyv műfaját tekintve a romantikus kategóriába sorolható, mert bár van benne némi akció, és gyilkosság, ezek paraszthajszálnyiak. 

Adott egy Shelby nevű fiatal hölgy, aki elveszítette a férjét, hatalmas adósságokat kapott a nyakába, majd kiderült, hogy az amúgy sem tökéletes élete csupa hazugságra épült. Most írjam, vagy ne írjam, hogy kiakadtam a kora miatt? S nem csak a kora miatt. Tizenkilenc évesen hozzámegy egy olyan fickóhoz, akit alig ismer, és hagyja, hogy a családjától távol tartsa? (Fejem a falba verem smiley)

Ettől az apróságtól eltekintve én személy szerint szerettem a történetet.

Méghozzá Callie miatt. A kislány volt a történet húzóereje. Ahány jelenetben benne volt, mindig mosolyt csalt az arcomra. Cserfes kis tündérke, akit simán magam előtt látok, ha behunyom a szemem. Aztán második kedvenc karakter Griff, de imádom Shelby családját is teljes egészében. Imádom az ilyen összetartó, dinasztiákat körülölelő családokat, nem beszélve a kisváros többi lakójáról, akik többnyire baráti viszonyt ápoltak a Pomeroy klánnal.  :)

A karakterek nem voltak tökéletesek (hála az égnek, pont ettől voltak életszerűek), bár egy-kettő igencsak hajazott rá, viszont abszolút szerethetőek lettek. Kivétel ugye a férgese, akiknek az volt a dolguk, hogy megutáltassák magukat, és ezt sikeresen el is érték.

A történet tele volt aranyos jelenetekkel, s bár kiszámítható volt többnyire, mégis tökéletesen felépített cselekményrendszert kaptam, ami miatt soha nem értem el arra a pontra, hogy unatkozzak. Sokat mosolyogtam, tervezgettem, s közben éreztem, hogy a lapok fogyásával egyenes arányban, közeledik majd a „vég”, s legyőzzük a rosszfiút. :D

Imádtam a happy end-et, azt, ahogy végződött a történet.

Bár nem izgultam halálra magam, hogy vajon mi fog történni (ahogy A tanú vagy épp a Nyomkövetők című könyveknél), de megvolt benne minden olyan elem, ami az olvasás élményét felfokozza, és az ember jó érzéssel zárja be a könyvet.

Pontozás: 10/9

Gwenda Bond: Lány a kötélen

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: "Üdvözli nézőit a Cirque American!

A tizenhat éves Jules Maroni álma, hogy kötéltáncos édesapja nyomdokaiba léphessen a magasban. A Repülő Garciák jelenléte azonban könnyen keresztülhúzhatja a lány számításait. A rivális Maronik és a Garciák ugyanis hosszú évtizedek óta esküdt ellenségként kerülik egymást…

Jules azonban nem hajlandó tudomásul venni a családi drámát, és csakis a drótkötélre összpontosít. De amikor felfedez egy pávatollat – egy hírhedt, balszerencsét hozó tárgyat – a jelmezén, Jules kis híján elveszíti az egyensúlyát. Miközben egyre több titokzatos, balszerencsét hordozó talizmán bukkan fel a színen, Jules rájön, nincs más választása: segítséget kell elfogadnia, mégpedig a legváratlanabb forrásból: Remy Garciától, aki mellesleg a Cirque legjobb légtornásza. 

De mitől óvja annyira nagyanyja a lányt? Mit tartogatnak Jules számára a Nagy Arkánum lapjai? Meg lehet-e változtatni előre megírt sorsunkat?"

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015. szeptember 21.

Fordította: Robin Edina

Fordításul szolgáló mű: Girl on a Wire (ami megjelent 2014-ben)

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-461-7

Borítóterv: Földi Andrea

Bár a külföldi borító is tetszik, most a hazai jött be jobban. Imádom a kék színt, ráadásul ez a csillagképes megoldás nagyon ötletes.

Gwenda Bond kreatív írásból diplomázott. Több ifjúsági regénye örvend nagy népszerűségnek. Ezek közül hozzánk a Lány a kötélen című jutott el, amiben a vakmerő főhősnő megismerkedik a cirkusz varázslatos és rejtélyekkel teli oldalával. Írásai megjelennek többek között a Los Angeles Times, Publishers Weekly, és a Locus Magazine oldalain. Az írónő gyermekkora óta rajong Lois Lane karakteréért, és az a szóbeszéd járja, hogy emiatt újságírói végzettséget is szerzett.

A férjével, Christopher Rowe íróval, és állatseregletükkel, többek között egy Hemingway nevű macskával a Kentucky állambeli Lexingtonban élnek egy száz éves házban.

Honlapján (www. gwendabond.com) arra bíztatja olvasóit, hogy bátran lépjenek vele kapcsolatban akármilyen közösségi fórumon (facebook, twitter és társai), mert szívesen hallana az olvasóiról, illetve ha feliratkoznak a hírlevelekre, akkor minden újdonságról tájékoztatja őket. :)

A Lány a kötélen című könyv a Cirque American sorozat első része. A sorozat minden kötete különálló történet lesz, a közös bennük természetesen, ahogy a cím is mutatja, a cirkusz. Első kötetben Jules Maroni a kötéltáncos áll a főszerepben, míg a második kötet (Girl in the Shadows) Moira Mitchell bűvésznőről fog szólni.

A történet indítása frappáns és lendületes volt, és szerencsére a végéig elkísérte a lendület. Az események viszonylag gyors folyásúak voltak.

A Maroni család érkezése nem volt zökkenőmentes, az első éjszakájuk eléggé érdekesen alakult. Verekedés, viszály, titkok, boszorkányság, próbák, vonzalom. Minden volt az első nyolc fejezetben, ami csak felkelthette az ember érdeklődését.

Szerettem nagyon azt a részt, amikor Bird Millman-ről olvashattam. Hisz’ az írónő printerest oldalán is találhatunk róla képet is (link a bejegyzés alján).

A könyvet valaki a Rómeó és Júliához hasonlította. Nos, talán néhány helyen tényleg felfedezhetünk párhuzamot a két történet között. Imádtam Jules és Remy karakterét, azt, hogy már az első pillanattól szikrázott a levegő közöttük, még ha két ellenséges család tagjai voltak, akkor is. Mindketten végletekig makacsok voltak, rafináltak, éles eszűek, elszántak és szerették volna megvalósítani az álmukat, ugyanakkor megfejteni a rejtélyt, ami a múltban történtek miatt nagy nyomással volt a kapcsolatukra. Megannyi veszély, gyűlölködés és vád, mégis mint a bimbózó rózsa megjelent a szerelem is a fiatalok között. Ahogy Dita és Sam között is. Imádtam őket, annyira tökéletes volt minden, még akkor is, ha rengeteg mindennel kellett szembenézniük.

Aztán a huszonnegyedik fejezet vége iszonyatosan megrázott. Ez a csavar igazán gonosz volt az írónőtől. Úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon vágtak. Nem kaptam levegőt, könnyek gyűltek a szememben, és nem akartam elhinni, hogy ez történt. Mégis megtörtént. Akkor, abban a pillanatban egy kicsit összetörtem. Reméltem, hogy ezt az egy dolgot elkerülhetjük. Végül nem így lett.

A könyv végig fordulatokban volt gazdag, és tudott meglepetést okozni. A szereplőket nagyon megszerettem, bár a nagyival szemben voltak fenntartásaim. Remy, Jules, Sam, Dita, a Maroni szülők és még a társulat néhány tagja mind-mind a szívemhez nőtt. Tökéletesen kidolgozott, életszerű karaktereket kaptunk, akik mindannyian hozzátettek a cselekmények értékéhez.

Az írónő által betekinthettünk tényleg egy olyan varázslatos világba, ahol néhány pillanatig nézőből előadóművésszé váltunk, megtapasztalva ennek a pozitív és negatív oldalát egyaránt. Titkokkal, viszályokkal, varázslatokkal és szerelmekkel tarkított történetet kaptunk, s egyaránt részesültünk boldog és szomorú pillanatokban. Nagyon remélem, hogy a kiadó a sorozat többi részére is vevő lesz, és eljut hozzánk a többi kötet is. Kíváncsian várom ugyanis, hogy legközelebb is képes lesz-e az írónő varázslatot bocsátani rám. Most sikerült. Nagyon megszerettem a történetet, bár egy kicsit vérzik a szívem egyes jelenetek miatt.

https://www.pinterest.com/gwenda007/girl-on-a-wire/

Az alábbi linken Gwenda Bond saját albumát láthatjátok, ahol összegyűjtött néhány képet a könyvvel kapcsolatban. Többek között láthattok egy képet Bird Millman O’Day-ről, aki a könyvben Jules Maroni nagy kedvence, s aki a “Golden Age of the American Circus,” egyik leghíresebb előadóművésze, kötéltáncosa volt.

A könyvet hálásan köszönöm az Athenaeum kiadónak! S ajánlom szívből mindenkinek! Érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát. :)

Pontozás: 10/10

Rachel Van Dyken: Egyetlen méreg (Egyetlen 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Wes és Kiersten legjobb barátja, Gabe igazi balhés srác: egyik lányt fogyasztja a másik után, sötét haja és tetovált karja sem riaszt el senkit. Sőt. 
Saylor igazi mintadiák: nagyszerű eredményei vannak, ösztöndíjat kap, kiválóan zongorázik, de valami mégis hiányzik az életéből – és a játékából. 
A szenvedély. 

Ők ketten egy zaklatott délutánon egy gyakorlóterembe futnak össze – szó szerint –, és bár elsőre taszítják egymást, hamar kiderül, hogy valami furcsa módon egy húron pendülnek. 

Aztán egy napon Saylor önkéntes munkát vállal egy rehabilitációs intézetben. Az ápoltak közül kiragyog Hercegnő, a nyaktól lefelé bénult lány. 
De mit keres ott Gabe minden nap? Mire Saylor választ talál a kérdésre, menthetetlenül belegabalyodik Gabe életébe. Vajon együtt sikerül megküzdeniük a múlt döntéseinek következményeivel?”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Toxic

Oldalszám: 328

ISBN: 978-963-293-448-8

Borítóterv: Földi Andrea

Ez a borító a történethez képest nekem kissé túl vidám. A külföldi egy orrhosszal győzött. Talán a sok fekete miatt, ami visszatükrözte a könyv hangulatát (legalábbis részben).

Kicsit félve folytattam a sorozatot, mert az előző kötetben annyira megszerettem a szereplőket, hogy attól tartottam, már csak csalódhatok.

Gabe Hyde volt az a srác a történetben, aki igazi rosszfiúnak mutatta magát, tele volt tetoválásokkal, falta a nőket, mégis ő volt az is, aki elsőként védte, támogatta, biztatta és vigasztalta Kiersten-t. Persze az unokatesóját, Lisát mindig piszkálta, ami kölcsönös is volt, de sosem volt sértődés, és igazából szeretik egymást. Az akkori mellékszerepből viszont most főszerepbe lépett, és tartottam tőle, hogy elveszíti a történet során azt a rosszfiús bájt, ami miatt imádtam.

Lássuk, igazam volt-e?

Gabe-et már az előző részben is körüllengte valami titokzatosság, érezhető volt a feszültség, főleg amikor Wes a kórházba került, és ott beszélgettek. Aztán már az elején elkezdett lehullani a fátyol a titokról, és felfedezhettük a sebezhető, önmarcangoló Gabe-et.

Az alábbi idézet a 9. fejezetnél olvasható, és Gabe gondolata:

„A zene az életem – talán ezért is hagytam el olyan hosszú időre. Nem éreztem azt, hogy megérdemlem az életet – többé már nem.”

Majd jött a 17. fejezetnél Wes Michels mondása: „Mindenki maszkot visel. A maszkok sokféle méretűek és formájúak. Az egyetlen gond a felpróbálásával az, hogy illik rád. Milyen könnyen esünk bele abba a csapdába, hogy nem is kell annak lennünk, akik vagyunk! Milyen könnyen győzzük meg magunkat, hogy el kell fednünk azt, amilyennek születtünk! Ez tragédia – tragédia, hogy a félelem elválaszt minket a sorsunktól. Ez pokoli – amikor annak az embernek a helyébe, akivel megalkottak, valami olcsó szemfényvesztő lép.”

Rengeteg minden történt, és igazán bepillantást kaphattunk Gabe világába, életébe. Nem mondom, hogy nem értek apróbb meglepetések. Régmúlt történései kerültek napvilágra, kiderült, hogy bizonyos emberek nem teljesen azok, akiknek mondták magukat, és még sorolhatnám.

A történetben megismerhettük Saylor-t, akinek fő szaka az egyetemen a zene volt. Zongorázott, de hiányzott a játékából a szenvedély. Ehhez viszont hosszú, tanulságos út, rengeteg szenvedély és szenvedés árán juthatott csak hozzá.

Jó volt újra olvasni az előző kötet szereplőiről, mert igencsak közel kerültek hozzám az olvasás során. Wes abszolút kedvenc volt, aki most is, mint mindig bölcs meglátásaival terelgette az eltévelyedett báránykákat. Ugyanakkor Lisa is nőtt egy hatalmasat a szememben, Gabe pedig... nos, az előző kötethez képest sem csalódtam. A zongorás részeket egyenesen imádtam. 

Bár az előző kötetet is belengte az a bizonyos mélabú és félelem, amit a rákos megbetegedés váltott ki, mégis rengeteg pozitív, humoros vagy megható jelenet volt, ami miatt az ember fent maradt a felszínen. Ebben a kötetben azonban határozottan mélymerülést végez az olvasó. Sokkal nyomasztóbb, szomorúbb, megrázóbb. 

Hiszen miről is szól ez a könyv? Rossz döntésekről, félelemről, menekülésről, bűntudatról, titkokról, betegségről, gondoskodásról, gyászról, önmarcangolásról, barátságról, családról, új szerelemről, kötődésekről.

Sok témát körülölel, és van mondanivalója. Azt hiszem talán ezért szerettem igazán. A pozitív mondanivalótól, ami igazán elgondolkodtatja az olvasót. Kíváncsian várom a folytatást. Ha nem csal a megérzésem, akkor a következő kötet Lisáról fog szólni. S ha így van, abban biztosak lehetünk, hogy hatalmasat fog csattanni, főleg ha Lisa karakterére gondolunk. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Előző részről a véleményem itt:

http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/rachel-van-dyken-egyetlen-egyetlen-1.html

A. O. Esther: Gombnyomásra 1.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„A 19 éves Mia Milton élete fenekestül felfordul, amikor álmában megjelenik dr. Cohen, a halott tudós szelleme, és arra kéri, segítsen befejezni a munkáját, amely egy gombnyomásra megváltoztatja majd a világot… 
2222-ben járunk, Manipura városában. A Föld igencsak megváltozott. A húsz évvel korábbi Dimenzióváltás óta ugyanis látják az emberek egymás auráját, így nem titok többé, ki milyen ember… A „jók” megalopoliszokba gyűlnek és energiafalakkal veszik körül magukat, a „rosszakat” pedig száműzik a vadonba. A fal egyik oldalán tengernyi luxus, csúcstechnológia és mesés körülmények, míg a másik oldalán középkori viszonyok és véres harcok várnak a túlélőkre, kit hova sorol az élet. 
Mia tisztában van azzal, mit kockáztat, amikor sírt rabol és betörést követ el. Menekülnie kell hát a rengetegbe, holott ártatlan. A sors Liam Blackwood, a fejvadász karjába sodorja, aki zsigerből gyűlöli a manipuraiakat, ráadásul súlyos adósság nyomja a vállát bajba került öccse, Russel miatt. 

Ruby és Stella két fiatal lány, akik a vadonban, a Hobbs-birtokon élnek. Minden álmuk az, hogy szerencsét próbáljanak a csillogó nagyvárosban, ezért munkát vállalnak, ám hamar rájönnek, hogy a mesés aurák fénye súlyos titkokat rejt. 

A vadonban eközben gyilkos mutánsok szedik az áldozataikat, akiket mesterségesen tenyésztett ki a katonaság a népesség-szabályozásra. Dylan, Mason és Liam gyerekkori jó barátok, akik a Hobbs-birtokon élők biztonságát vigyázzák, ám ők sem számítanak a lavinára, amit a Milton-lány kutatása eredményez. A halálesetek sorra követik egymást, és Mia egyre mélyebbre merül a kinti, véres világban. Öl vagy megölik – ez a két lehetőség áll előtte, miközben a lánynak a saját, fojtogatóan sötét múltjával is meg kell küzdenie… 

Hőseink útjai ezúttal két, egymástól merőben különböző világba vezetnek, sok-sok izgalommal, könnyed romantikával és forró erotikával fűszerezve. 
Készen állsz Te is a nagy utazásra?”

A könyvet kiadta a Decens Magazin Média Kft 2014-ben.

Szerkesztő: Vág Bernadett

Tipográfia: Dobosy Anikó

ISBN: 978-963-08-9260-5

Nagyon örülök, hogy ugyanaz a csapat tökéletesítette ezt a könyvet is, mint az Összetört Glóriák sorozatot, mert most is igen igényes és precíz kivitelezésben kaptuk meg a történetet.

Tudni kell a könyvről, hogy egy trilógia első része (igen, a másik két résszel is jövök majd), és disztópia.

/Disztópia = A disztópia vagy antiutópia egy társadalom víziója, mely ellentétes az utópiával. Gyakran negatív jövőképet mutat. A disztopikus társadalmakban gyakran az életkörülmények nyomorúságosak, a szenvedés, a szegénység, az elnyomás, az erőszak, járványok és szennyeződések jellemzik./

Eddig nem igazán volt komoly „kapcsolatom” ilyen műfajú regényekkel, ám Eszter stílusát nagyon megszerettem, így természetesen úgy döntöttem, belevágok ebbe a trilógiába is.

Vág Bernadett ajánlója most is, mint mindig mosolyt csalt már a könyv legelején az arcomra.

A könyv felépítését tekintve az alábbiakat mondhatom el: a könyv 470 oldalas, az ajánlóval kezdődik, ezt maga a történet követi, és a tartalomjegyzék zárja a kötetet.  A történet 19 fejezetre lett tagolva.

Történetünk Manipura külvárosában kezdődik, 2222. május 12-én. 

Helyszínünk nem mindennapi, hiszen egy temetőben ismerkedhetünk meg legelőször magabiztos főhősnőnkkel, Mia Miltonnal, és persze két minden lében kanál társával, a szőke szépség Amandával, és a nyurga Jasonnel. Mia álmot látott, amiben nem más, mint Dr. Noah Cohen, a nemrég elhunyt tudós vette fel vele a kapcsolatot és kért tőle segítséget. Meg kell hagyni, érdekes indítása volt ez a történetnek.

Ahogy Miának, úgy nekem is tetszett Cohen doktor sírfelirata:

„A lelked fénye vezessen utadon az örökkévalóságon át.”

A kalandjuk során sajnos Mia elég nagy bajba került, ugyanis elkapta őt Clark kapitány, aki a lányt zsigerből utálta, mert szerinte csak a szabályokat szegi, és nem tud beilleszkedni a normálisak közé. A kapitány fekete egyenruhájában, rövidre nyírt hajával és szakállával, napégette, kemény vonású arcával és ezüst szemével igen zord kinézetnek örvendhetett. Sugárzott belőle a megvetés, valamint az egyet nem értés, mivel nagyon nem tetszett neki, hogy a befolyásos apuci miatt újra megússza a lány a kihágást. Mia apja ugyanis nem más, mint Milton szenátor. Az apa megjelenése után eléggé borússá vált a hangulatom. Nagyon utáltam az első perctől fogva a pasast. Hiába magas rangú, akkor is egy erőszakos, agresszív, idegbajos ember. Gyűlöltem azért, mert megütötte a lányát csak azért, mert nem értette meg. Fontosabb volt neki a betöltött tisztsége, mint a családja. Felháborító. Ráadásul nem volt elég hogy mindenki előtt lepofozta és megalázta a saját lányát, még otthon is megütötte, majd megbüntette. Milyen apa az ilyen?

Teljes mértékben megértettem Miát, abban a városban én se érezném jól magam. Mindent tiltanak, ami jó. Se könyvek, se filmek, se hobbi nem lehet. Ez nem biztonság, hanem rabság. Jogos a szabadság iránti vágyódása. 

Hiába van a ház az erdő közepén (persze csak a kiváltságosoknak), vagy a csillogó és hiper mondern város, ha a benne lakók többsége inkább agymosott zombiként viselkedik, nem pedig ép eszű emberként.

A második fejezetben, a falon kívül elhelyezkedő 266-os körzetben felbukkan másik főhősünk, Liam Blackwood, aki testvérét, Russelt próbálta vadászatra tanítani. Már az első pillanatban megfogott a karaktere. Ő volt a nagy és jó testvér, aki mindenre megtanította öccsét, és felnevelte. Na meg ugye az sem utolsó, ahogy kinézett. Magas volt, izmos, széles vállú. Sötétbarna, rövid haja volt, ám néhány hosszabb rakoncátlan tincs a homlokába lógott mindig. Arcát általában finom borosta fedte, és a szeme kék volt, akár az ég. Tömör szemöldökét és egyenes orrát apjától örökölte, míg mandulavágású szeme, szép vonalú szája olasz származású édesanyját idézte.

Russel hasonlóan testvéréhez magas volt, ám sokkal vékonyabb. Szeme ezüstös kék volt és álmodozó. Elmúlt már 20 éves, vonásai mégis gyermekien szépek voltak, arca pedig sima. Haja eredetileg göndör, amit túl lányosnak tartott, ezért néhány milliméteresre borotválta. Igazi tudóspalánta, a találmányaival megkönnyítette a megalopoliszok falain túl élők életét.  Amikor megtámadták, nagyon aggódtam, hogy sikerül-e Liam-nek odaérnie vele időben az orvoshoz.

Eközben Mia és Amanda betörtek Cohen doktor lakásába. Ami ismét nem volt valami jó ötlet, tekintve, hogy később egy holttestet találtak a házban a katonák, mellette pedig nem mást, mint Mia kését. Itt kezdett fokozódni az izgalom. A lány megszökött, egy órával később pedig körözni kezdték. Határozottan pontos leírást adtak a lányról. 2203, május 15-én született, Daniel és Julia Milton lányaként. Van egy hat éves húga Emily. 165m magas, 53 kg. Bőre színe fehér, haja sötétbarna, hátközépig érő. Szeme világoskék. Eltűnésekor világoskék ujjatlan overált és dzsekit viselt fehér cipővel.

A körözés pont jól jött Liam-nek, mert 5000 kreditet kínáltak a lányért, ő pedig pontosan ennyivel tartozik az öccse gyógyításáért. A lány nyomába eredt, és ügyesen meg is találta.

Mia menekült Liam elől is, hiszen semmiképp nem akart visszamenni Manipurába, még kevésbé Sahasrarába. Ezért amikor a férfi meg akarta bilincselni, a lány tárt karokkal ugrott a mögötte tátongó szakadékba, ahol egyenesen a sebesen kanyargó folyóba esett. Liam szitkozódva indult utána, majd amikor meglátta, kisegítette a lányt a vízből. Tüzet rakott, levetkőztette, majd az ölében tartotta, hogy átmelegedjen. Közben pedig szépen megnézte magának.

„Az arca szív alakú volt, amit sötét haja még inkább kihangsúlyozott. A bőre finom volt és tiszta, az ajka dús, az orra kicsi, a szeme pedig hatalmas, akár a gyerekeké. Világosbarna szemöldöke íve természetes volt, mégis művészien szabályos.”

Ahogy haladt a történet, egyre több szereplőt ismerhettünk meg, és egyre közelebb kerülhettünk hozzájuk. Liam és Mia mellett nagyon megkedveltem Kristen, Russel, Mason, Dylan és Stella karakterét, ám Ruby-ra haragudtam az ostobasága, felelőtlensége miatt. Nem kellett volna azzal az idióta Mr Dale-el kezdenie. Ugyanakkor persze sajnáltam azért, ami vele történt. Nem érdemelte meg.

Valahogy a városfalakon belül az emberek mind annyira furák. A férfiakból süt az agresszió, még ha az aurájukban ez valamiért nem is látszik.

Nem tudom, hogy Manipura hogyan is lehetett valakinek vonzó egy percig is, amikor a falon túli világ rejtélyes, varázslatos, gyönyörű, ugyanakkor veszélyes is. A Hobbs-birtokos jelenetek a szívemnek nagyon fontosak lettek, hiszen látom magam előtt az egész helyet.

Mason

Hobbs doki egy igencsak szeretnivaló karakter volt, közel állt hozzám az öreg. Mondjuk, ezt elég sok karakterről elmondhatom. Ott volt például Mason, aki a maga 27 évével nem számított már annyira fiatalnak, viszont borostás arcán neki is megjelentek gödröcskék mikor nevetett, amikor pedig bolondozott, olyan volt, mint egy nagyra nőtt gyerek. Bár tudom, hogy ez a történet teljesen más, mint az összetört glóriák sorozat volt, mégis hasonlóságokat fedeztem fel. Például Mason és Bardo humora között. Na meg az érzések között, amiket kiváltott belőlem mindkét történet. 

Nem gondoltam volna, hogy a disztópia nekem való, mert túl borús jövőképet fest, ám Eszter ezt is megoldotta.

Ez a jelenet is ismerős volt a pici lelkemnek. :D

„- Szorítok érted, hogy Hófehérke értékelje a hőstettedet.

Liam, bár a hátán jókora zsákot cipelt, vállon bokszolta a szőke férfit, aki az ütés erejétől a cserjék közé zuhant, de ahelyett, hogy megharagudott volna, hangosan felröhögött.

- Fejezzétek már be! – szólt rájuk elfojtott hangon Dylan. – Nem hiszem el, hogy ezt most kell csinálnotok. Majd otthon összeveritek egymást, de most hagyjátok abba, és húzzunk haza!”

Nagyon tetszett, hogy a Blackwood testvérek annyira nyitottak voltak mások felé, még ha Liam igen óvatos is volt. Stella már egészen más. Nyíltszívű, kedves, ugyanakkor igyekezett megfontoltan cselekedni.

Eszter így „mesélt” róla a könyvében: „Búzaszőke haja, hatalmas kék szeme, és kerek arca volt. Az orra mint egy kislányé, az ajka azonban egy érett nőé. Egyszerre volt gyermeki, mégis nagyon érzéki. Az alakja vékony volt, sokkal vékonyabb mint Miáé, de a hosszú, világoskék ruha nagyon jól állt neki. „

A Hobbs-birtok évfordulójának ünnepségét leírni sem lehetett volna szebben. Csupa fény, csillogás, rejtett varázs mi körbelengett mindent. 

Mia és Liam között végre kibontakozott az a valami, ami már a megismerkedésük óta titkon munkálkodott mindkettőjükben.

Aztán megérkeztek a katonák… megrázó jelenetek következtek, majd Liam visszaemlékezett a gyermekkorára, és sokkolt a múltja. Már teljes mértékben megértem, hogy miért lett olyan, amilyen. S ettől még jobban tisztelem és becsülöm azt, ahogy él.

Rengeteg mindenen keresztül mentek, s egyre közelebb kerültek egymáshoz a szereplők. Nagyon tetszett, ahogy Mia teljes vállszélességgel támogatta Stellát, és segített megnyugtatni zúgolódó lelkét.

Amikor a temetőben együtt imádkoztak, mélységes nyugalom áradt szét bennem is.

„Régi magyar áldás

Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.

Legyen áldott Benned a Fény,
Hogy másoknak is fénye lehess.
Legyen áldott a Nap sugara,
És melegítse fel szívedet.

Hogy lehess enyhet adó forrás
A szeretetedre szomjazóknak,
És legyen áldott támasz karod
A segítségre szorulóknak.

Legyen áldott gyógyír szavad
Minden hozzád fordulónak,
Legyen áldást hozó kezed
Azoknak, kik érte nyúlnak.

Áldott legyen a mosolyod,
Légy vigasz a szenvedőknek.
Légy te áldott találkozás
Minden téged keresőnek.

Legyen áldott immár
Minden hibád, bűnöd, vétked.
Hiszen, ki megbocsátja,
Végtelenül szeret téged!

Őrizzen hát ez az áldás,
Fájdalomban, szenvedésben,
Örömödben, bánatodban,
Bűnök közti kísértésben.

Őrizze meg tisztaságod,
Őrizze meg kedvességed.
Őrizzen meg önmagadnak,
És a Téged szeretőknek.”

A történet maga szerintem izgalmas volt, rejtélyekkel teli, ugyanakkor bővelkedett erőszakban. Ezért volt jó a romantikus rész, ami lágyított az egész történeten, és ezzel megnyugtatta az ember néha igencsak felháborodó lelkét. Viszont Ryan valamiért nagyon gyanússá vált nekem a könyv felénél, és nem tudom miért.

A könyv vége felé közeledve sűrűn "bepárásodott" a szemem, s egyre nagyobb gombóc lett a torkomban. Az utolsó oldalra érve arra gondoltam, milyen igazságtalanul van vége a könyvnek, aztán eszembe jutott, hogy ez egy disztópia, másrészt viszont egy trilógia első része, valamint Eszter azt mondta nekem, hogy az ő jövőképe boldog végkifejletet ígér, szóval jöhet a következő kötet, hogy túl legyek a nehezén. 

Szeretném kiemelni, hogy a történet gördülékeny volt, a karakterek pedig szeretni valóak voltak. Ahogy azt már Esztertől megszokhattuk, minden tökéletesen ki volt dolgozva, a tájleírás és a személyek jellemzése is széleskörű és pontos volt, s az különösen tetszett, hogy ebben a könyvben is említésre került a skandináv mitológia valamint az egyiptomi szokások is. 

Megjegyzem, a történet végén Mr Miltonnál igencsak hiányoltam Elijah korbácsát, bár tudtam hogy ez nem az a történet. Az a szemét megérdemelné hogy véresre korbácsolják. Iszonyú indulatokat keltett bennem a karaktere. Alig várom a következő köteteket, hogy megtudjam megkapja-e méltó büntetését. 

Ha kedvenc szereplőt kellene megneveznem, azt hiszem picit bajban lennék. Mások valószínűleg rávágnák csípőből hogy Liam, ám nálam az első hely osztott. Liam és Hobbs doki egyaránt első helyen végzett, és Dylan, Mason, Russel, Stella, Mia és társai végeztek a második helyen. Amanda nyafogása miatt csak harmadik hely, de még így is dobogós. Az utálat listámon első helyen Mr. Milton áll, aztán az a szemét Graham, majd Clark kapitány, és csak utána a mutánsok. 

Az egyik könyves bloggertársam Adri (www.adrikonyvmoly.blogspot.hu) azt írta a facebook-on, hogy jó könyvvel kezdem a disztópiákkal való komolyabb ismerkedést, és hogy szerinte nekem tetszeni fog. Adri kedves, igazad volt. Nagyon szerettem a történetet, bármennyire lázadozott a lelkem az igazságtalan jeleneteknél. Ismét megpendült bennem minden érzelmi húr olvasás közben, és alig tudtam letenni. Holnap folytatom is a következővel. :)

Eszternek pedig ezúton is köszönöm a lehetőséget, valamint a dedikált példányt, amivel külön is megcirógatta betűéhes lelkemet. 

Pontozás: 10/10