Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Fülszöveg:
„Az élet sosem a tervek szerint alakul, hanem ahogyan a sors elrendeli.
Habár már közelít a negyvenhez, Katie Collins nem gondolja, hogy célba ért volna. Washingtoni munkája a külügyminiszter sajtós csapatában minden energiáját felemészti, és bármennyire is küzd az elismerésért, csupán még több feladat és teher a jutalma. Ami pedig a jóformán nem létező magánéletét illeti, annak is köze van a hivatalhoz, mivel nőcsábász főnöke munkaidőn túl is szívesen keresi a társaságát.
Katie tudja, hogy élete nem a helyes irányba tart, és kezd is belefáradni. A kiutat azonban nem találja. Ám amikor egy nem várt családi eseményt követően Írországba kell utaznia, úgy érzi, a fojtogató mindennapokból kiszakadva talán sikerül levegőhöz jutnia. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy mennyire elbűvöli a sziget különleges atmoszférája, a varázslatos táj, a vidék nyugalma, a helyiek kedvessége – és nem utolsósorban egy szexi csapos.
Az aprócska óceánparti falu sorsfordító találkozások, izzó vágyak, szenvedélyes érzelmek, szívet tépő pillanatok, fájdalmas emlékek helyszíne lesz, ahonnan a kéthetes utazása végén Katie már más emberként távozik. Feltéve, ha nem marad ott örökre.
Péntek Tünde regénye ezúttal a meseszép Írországba repíti az olvasót, ahol nem csak egy csillagokban írt szerelem bontakozik ki. A Bárhová mennél egy szívszorító történet szeretetről, önzetlenségről, barátságról, családi kötelékekről és mindenekfelett arról, hogy nem elég az eleve elrendelt sors, a boldogságért meg is kell küzdeni.”
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 478
ISBN: 978-963-5708-08-6
Nekem sokkal jobban tetszett az írónő Csak még egy perc című regénye. Eszembe jutott, hogy a csodás tájleírások miatt, amikkel a szerző gyönyörűen bemutatta Írország szépségeit, talán inkább Ariadne lett volna a célközönség. Őt mindig érdekelte Írország. A történet nagy része egy ír faluban, a Moher-sziklák közelében játszódik. Szerettem olvasni a leírásokat a helyszínekről, a természeti szépségekről. A részletességüknek köszönhetően érzékelhető a sziget különleges atmoszférája. Tetszett a kis összetartó közösség. Érzelmekben gazdag regény. Nekem eléggé vegyesek ezzel a regénnyel kapcsolatban az érzéseim. A gyönyörű, idilli környezet leírását, a falu felvirágoztatásáról szóló részeket, a csillagokban megírt szerelemről szóló történetet sajnos beárnyékolta a női főszereplő időnként ostoba viselkedése, és a méltatlan helyzet, amibe került. Pedig e nélkül is voltak a könyvben izgalmas és megrázó részek. Például manipuláció, gyújtogatás, pánikrohamok.
A Washingtonban élő Katie Collins elégedetlen az életével. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen rengeteget dolgozik, és egy nős férfi szeretője. Ennek tudatában nálam eleve „rossz ponttal” indult. Az a véleményem, hogy aki a magánéletében csal és hazudik, az az élet más területein sem megbízható. A főszereplő hölgy valószínűleg nem osztotta Arisztotelész véleményét, ami szerint a boldogság úgy érhető el, hogy értelmes életet élünk és erényesen cselekszünk. Szerintem aki a párkapcsolatában hűtlen, az a többi kapcsolatában is az. Ilyen embertől nem lehet lojalitást várni. És éppen ezért David is nagyon ellenszenves, negatív karakter.
Katie a könyv elején kifejezetten szánalmas nő, és csak magának köszönhette, hogy olyan undorító és zavaros helyzetbe került. Nem tudtam, és nem is akartam azonosulni vele. Bár reménykedtem a személyisége fejlődésében, nem igazán bíztam benne, és nem is tudtam szívből drukkolni neki. A barátnője, Donna viszont nagyon szimpatikus volt.
Katie nagyapja (akivel csak egyszer találkozott) elhunyt, és rá hagyta mindenét. Ezért elutazott Írországba, hogy elintézzen mindent, amit kell. John Collinst mindenki szerette. Conor O’Sullivan, a helyi pub tulajdonosa önzetlenül segített az öregnek, amiben csak tudott. Hiányzott neki az öreg, aki apjaként nevelte. Ő faragott férfit belőle.
Amíg Katie Írországban tartózkodott megbízást kapott a dublini nagykövetségtől, amit Conor segítségével sikeresen teljesített. Akkor ismerkedett meg az öreg Harry Kennedy-vel, aki szerintem feldobta a történetet. Harry bácsi próbálta meggyőzni Katiet és Conort, hogy a sors egymásnak rendelte őket, összetartoznak, illenek egymáshoz.
Conor őszinte volt a nővel, és nem akart szórakozni vele. Amikor már kicsit jobban megismerkedtek, elmondta neki, hogy nős, több mint négy éve külön élnek, és csak anyagi okok miatt nem váltak még el. Vágyakozott Katie után, de uralkodott magán. Törődött a nő érzéseivel és vigyázni akart rá. Katie pedig pontosan erre vágyott, hogy azt érezze, hogy számít valakinek és pótolhatatlan. Steve Earle Galway Girl című slágere miatt Conor galwayi lánynak hívta Katiet. A férfi nagyon figyelmes, gondoskodó és megfontolt volt. A nő jól érezte magát Írországban, szinte otthonosan. Az apját viszont hiába győzködte, nem akart Liscannorba látogatni.
Katie az örökséggel egy új élet lehetőségét kapta meg. Kiderült, hogy önzetlen, segítőkész és szorgalmas nő. Viszont sokszor olyan volt, mint egy hormontúltengéses, hisztis kamasz.
Az első szeretkezésük után Conor egy dal refrénjét énekelte Katie-nek, ami a szerelmük jelképévé vált.
„Ha tehetném, megtenném,
bárhová mennél, én veled mennék.
Az égboltig fel, vagy a végtelen mélybe,
bárhová mennél, elkísérnélek.”
Néha nagyon úgy tűnt, hogy Katie maga sem tudja, hogy mit akar. Sajnálta magát és panaszkodott a barátnőjének, közben pedig szinte semmit sem tett, hogy a helyzet megváltozzon. Komoly kapcsolatot, összetartozást, jelenlétet akart. Időnként mégis úgy csinált, mintha csak szexre vágyott volna. Mintha nem is az aktuális férfit akarta volna, csak kielégülést. Állítólag nagyon szép nő, szóval a szexet bárkitől megkaphatta volna. Ha pedig nem volt neki elég az a pár percnyi, esetleg pár órányi figyelem, akkor miért viselkedett így? Komolyan nem értettem ezt a nőt.
Conor nagyon rendes, jó ember. Nem csak megszerezni akarta Katie-t, hanem minden hibájával együtt akarta őt. Nem csak a teste érdekelte, hanem ami ő maga. A mozdulatai, a finom rezdülései, a mosolya, a magánya… minden. Látta őt teljes egészében. Nem tudott betelni vele. A helyiek hamar „elkönyvelték”, hogy Katie és Conor egy pár. A nő egyértelműen a közösség tagjává vált. Az írországi barátnőjét, Laoise-t is szimpatikusnak találtam.
Erősen érződik a történeten az ír nemzeti öntudat.
Beismerem, volt olyan pont (például a 33. fejezetnél), amikor annyira irritált Katie hisztije, ostoba viselkedése, hogy majdnem becsuktam a könyvet. Amikor azt mondta, hogy Conor gyáva, akkor felszaladt a szemöldököm. Amikor pedig felvetette egy beszélgetés során, Laoise egyik kérdésére válaszolva, hogy talán túl nagyok az elvárásai, akkor majdnem elnevettem magam. Nagyok az elvárásai? Neki? Aki nős fickókkal kezd, és meghunyászkodik a szakmájában is? Hamarosan megállapítottam, hogy Katie nem csak szánalmas, hanem képmutató is. Képes volt visszamenni a szeretőjéhez. Ő és David együtt éltek fél évig Dublin-ban. Harry bácsi rosszulléte és kórházba kerülése kellett ahhoz, hogy összeszedje magát. Meg persze az, hogy kiderüljön, hogy megint hagyta, hogy David hülyét csináljon belőle. Szerencsére azonnal útra kelt, és sietett az öreghez a kórházba. Harry bácsit örömmel töltötte el a látogatása. Amikor Conor hazafuvarozta a nőt a kórházból, felcsendült Katy édesanyjának a kedvenc dala. Audrey Hepburn: Moon River
Már régen elvesztette őt, és megtanult ezzel együtt élni, de most még jobban hiányzott neki. Szüksége lett volna arra, hogy beszélgethessen vele.
Harry bácsi nem ébredt fel másnap reggel. Liscannorban az emberek úgy élnek, mint egy nagy család. És most nagy szükségük volt egymásra.
Katy elküldte a felmondását, és Donna segített neki rendbe hozni az életét.
Hosszú hónapok múlva, amikor egy hurrikán csapott le a falura, Katie és Conor újra egymásra találtak. Elhatározták, hogy ha túlélik az éjszakát, akkor összeköltöznek. Másnap Katie apja, Gerard is áldását adta rájuk. Végül az összes akadályt legyőzték.
Ahogy már írtam, eléggé vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az alapötlet nagyon jó volt. A tájleírásokat nagyon szerettem. A faluért folytatott küzdelem, és a csillagokban megírt szerelem pedig olyan történet, ami képes megérinteni a lelket. Mégsem sikerült igazán közel kerülnie hozzám. Úgy éreztem, hogy beárnyékolta, bemocskolta az az erkölcsileg megkérdőjelezhető, méltatlan helyzet, amibe Katie került. Sajnálom, mert egyébként tetszett. Az írónő Csak még egy perc, és a Hóesésben találkoztunk című regényei olyanok, amiket máskor is szívesen újra elolvasok. Ez viszont sajnálatos módon nem olyan.
Kíváncsian várom a következő regényét. Az Amíg a nyár véget ér megjelenése: július 8.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése