Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!
Fülszöveg:
„Lucian Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó…
Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket.
Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron.
Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.”
Kiadó: Pioneer Books
Kiadás éve: 2024
Eredeti mű: Lucy Score: Things We Left Behind
Fordította: Bótyik Bettina
Oldalszám: 696, puhatáblás
ISBN: 978 615 664 421 3
A történet tele van humorral, szívszorító eseményekkel, érzékiséggel, és fontos gondolatokkal.
Nagyon idilli elég sok helyzet, viszont az érzelmi és mentális problémák, amikkel a szereplőink szembenéznek, valamint azok megoldásai tükrözik a valóságot.
A szerelmi szál megdobogtatta a szívemet, izgultam a párokért. Sokszor szellemes szócsatákat vívtak. Nekem kell a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés, ezért nagyon reméltem, hogy Sloane és Lucian története jól alakul.
A könyv üzenete az, hogy ha az életünkben ér valami hatalmas csalódás, történik egy borzalmas tragédia, az nem tart örökké. Minden rendbe jöhet. Szembe kell nézni a problémáinkkal, és a lehető legjobbat kihozni a dologból.
Ez a kötet Sloane (Tündér) és Lucian (Lucifer) története.
Sloane, a környék legjobb vezető könyvtárosa, egy nagy viktoriánus házban él. Az apja temetésekor a ház zsúfolásig megtelt családtagokkal és barátokkal. Sloane próbálta elfojtani az érzéseit, elrejteni a végtelen szomorúságot, amit érzett. Tudta, hogy számíthat a Morgan testvérekre, akikkel együtt nőtt fel. A szertartás és a tor az egész napot kitöltötte. Utálta, hogy kellemes bizsergés járta át a testét, valahányszor megjelent Lucian Rollins. Egykor szerette (amikor Lucian még álmodozó fiú volt, aki túl nehéz terhet cipelt), de most ki nem állhatta (bár erősen vonzódott hozzá). Közös titkot őrzött az ördögien jóképű férfival. Lucian szíve is nagyot dobbant valahányszor meglátta Sloanet. Vágyott a közelségére, akkor is ha haragudott rá. Nem tudta kiverni a fejéből.
Az előző két rész bűnügyi szála folytatódik ebben a kötetben is. Lucian együttműködik a nyomozásban az FBI-ügynökökkel.
Sloane apja, Simon Walton hitt abban, hogy megmentheti Luciant. Megmentette az életét, és segített lerombolni a múltja legcsúnyább részeit. Luciant nagyon feldúlta Simon halála.
Sloane és Lucian tinédzserként nagyon jól kijöttek egymással. A múltjuk, és a köztük lévő nézeteltérés, feszültség még mindig emésztette őket. Gyakorlatilag olyan dolog miatt haragudtak egymásra, ami a gyerekkorukban történt. Ez eléggé szánalmas, és nagyon elszomorító volt.
Lucian egyik barátja, Dr. Emry Sadik pszichológus, aki a barátai mellett áll akkor is, amikor azok nem erre vágynak. Sokat tett azért, hogy Lucian dolgozzon magán, és fejlődjön.
Ahogy Knox, Lucian sem volt az a fajta főnök, akinek mindig nyitva áll az ajtaja. Nem volt kíváncsi a visszajelzésekre, ötletekre. Szerette megmondani másoknak, hogy mit csináljanak. Felépített egy birodalmat. Erős, gazdag, befolyásos és rideg lett.
Lucian „gonosz birodalmának” valójában nagyon nemes mozgató rugói voltak. Bár az eszközei megkérdőjelezhetőek, ahhoz kétség sem férhet, hogy a férfi igyekezett a jó embereknek segíteni, jobbá tenni a világot. Amikor a lányok és Stef ellátogattak a Rollins Szaktanácsadó Irodába, meglepődve tapasztalták, hogy az ott dolgozók milyen boldognak tűnnek, és senki sem akar csalódást okozni a „gyönyörű fenevad” főnöknek.
Lucian próbálta kiverni a fejéből Sloanet. Kívánta őt. A civakodásuktól mindig „beindult”, vágyott rá. A nő vidám, temperamentumos, okos, kedves és vicces.
Két jó ember szenvedett hosszú éveken át, olyan dolog miatt, amiről tulajdonképpen egyikük sem tehetett. Ők csak a koruknak és élethelyzetüknek megfelelően reagáltak. Beleragadtak egy olyan szituációba, amit egy olyan ember okozott, aki úgy gondolta, hogy joga van bántalmazni a családját, és másokat. Teljesen érthető volt, hogy Lucian felnőttként nem tudott mindent a szeretettel teli kapcsolódásról, az érzelmekről. Mivel egy szeretetlen, bántó, kiszámíthatatlan közegben nőtt fel. Nem volt része szerető családban, biztonságban. Nem volt előtte példa. Ez nem az ő hibája.
De van egy olyan pont, ahol valami megváltozik. Nála ez akkor volt, amikor közelebbről megismerte Sloanet és a családját. Csakhogy valami „törést” okozott. Azt, ahogyan Sloane megpróbált segíteni neki, megpróbálta megmenteni, Lucian árulásnak érezte. A távolság nőtt. Az intimitás eltűnt. A múltja magyarázat a viselkedésére. De nem lehet kifogás egy életen át. Szembenézni a múlttal, felismerni a mintákat, tanulni belőle, megpróbálni jó irányba változtatni az már döntés. Lucian tudta, hogy ha nem lett volna a Walton család, akkor kisiklott volna az élete. Így is gyakran „játszott a tűzzel”, és a „szürke zónában” mozgott, de jó ember lett. Sloane szülei mindig úgy bántak vele, mintha ő is a család tagja lenne.
Sloane és Lucian túl sok időt töltöttek azzal, hogy veszekedtek, majd visszataláltak egymáshoz, hogy aztán újra egymás torkának ugorjanak.
Reméltem, hogy ebből a kötetből kimarad az „aggódó férfi félti a nőt, ezért szakít vele, hogy megvédje” írói eszköz, de nem maradt. Lucian úgy nőtt fel, hogy nem volt semmiféle érzelmi támasza, és senki sem tanította meg neki, hogyan kell igazi férfiként viselkedni egy párkapcsolatban, ezért gondolhatta azt, hogy csak úgy tudja megvédeni a nőt, ha távol tartja magától. Szabotálja a saját boldogságát. Legalább következetes volt az írónő, mert ezek után a lányok ismét a Hellhoundban iszogattak.
Sloane harcolt az igazságtalanság ellen, és szerette Luciant, aki úgy érezte, hogy nem méltó a szerelmére. Legalább Knox és Nash jót nevetett, amikor Lucian közölte velük, hogy azért nem ad esélyt a kapcsolatuknak, mert Sloane túl jó hozzá. Elmondták neki, hogy ők is úgy érzik, hogy az asszonyaik túl jók hozzájuk. És éppen ez a lényeg, hogy a szerencsés életük hátralévő részét azzal tölthetik, hogy megpróbálnak felnőni hozzájuk, jobbak lenni.
„A szerelem arról szól, hogy olyan partnert találj, aki jobb emberré tesz, mint amilyen egyedül vagy, és fordítva.”
Lucian ellökte magától Sloane-t, mert azt hitte, hogy így nagyobb biztonságban lesz. Nem is sejtette, hogy ezzel milyen veszélynek tette ki. Kiszolgáltatott és sebezhető lett. Egy gyújtogató miatt majdnem elvesztette a nőt. Ez észhez térítette. Gyengéden gondoskodott a gyönyörű, megtört nőjéről. Belátta, hogy Sloane az egyetlen ember a világon, aki mindig kiállt érte, anélkül hogy ő erre kérte volna. És ezt el is mondta neki. Sloane pedig elmondta a férfinak, hogy mennyire büszke rá, és hősiesnek tartja, mert észreveszi, amikor valakinek szüksége van valamire, és csendben segít az illetőnek. Nincs szüksége közönségre vagy elismerésre.
Lucian rájött, hogy segítségre van szüksége abban, hogy feldolgozza az apjától elszenvedett traumákat.
A kapzsi, hataloméhes emberek sok pusztítást hagytak maguk után. De a párosaink megoldják, és nem fogják hagyni, hogy a gonoszság és kapzsiság tönkretegyen valamit, ami értékes számukra.
Sloane és Lucian az első táncukat házastársként Shania Twain From This Moment On című dalára táncolták.
A bónusz epilógus bepillantást enged a párok életébe körülbelül egy évtizeddel később. Tele van boldog párokkal, kiterjedt családdal, álomélettel, szerelemmel, és reménnyel.
Megkaptuk azt a lezárást, amit szerettünk volna.
