Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Fülszöveg:
„Egy titokzatos könyv. Egy elveszett múlt. Egy nő, aki végre rátalál önmagára.
Martha Storm könyvtáros, és egész életében könnyebben talált menedéket a könyvek között, mint az emberek társaságában. Bár szuperhősös jegyzetfüzetében lelkiismeretesen vezeti listáit arról, hogyan segíthet másokon, gyakran mégis úgy érzi, mintha láthatatlan lenne a világ számára.
Amikor azonban egy régi könyvben személyes üzenetet talál évekkel korábban elhunyt nagymamájától, rádöbben: a múlt talán nem zárult le végleg. A rejtett nyomok új kérdéseket vetnek fel – és Martha elhatározza, hogy utánajár az igazságnak.
A keresés során nemcsak egy rég elhallgatott családi titok tárul fel, hanem saját félelmeivel és vágyott jövőjével is szembe kell néznie. Vajon képes lesz-e megírni a saját boldog befejezését?
Az elveszett történetek könyvtára megható, reményteli regény a könyvek varázsáról, a második esélyről és arról, hogy sosem késő új fejezetet nyitni az életünkben, mert akár egyetlen könyv is képes megváltoztatni a sorsunkat.”
Kiadó: I. P. C.
Kiadás éve: 2026
Eredeti mű: Phaedra Patrick: The Library of Lost and Found
Fordította: Gazdag-Lukács Edit
Oldalszám: 384
ISBN: 978-963-635-916-4
Valójában csak 374 oldal, a többi oldalon könyvajánlók vannak.
Talán túl nagy elvárással kezdtem el olvasni ezt a könyvet. Azt hittem, hogy a könyvekről, a könyvek szeretetéről szól. Arról, hogy a könyvek segítették át a főszereplőt az élet nehézségein. És tényleg benne van ez is. Viszont sokkal inkább egy család tragikus története. Jó volt, de nem nyűgözött le. Valami hiányzott. Ez egy izgalmas, fordulatokkal teli történet lehetett volna. A rejtélyes események és családi szálak kibogozása érdekes volt. A szereplők traumákkal terhelt múltjának feltárása megrázó, bár a végkifejlet boldog. Sok téma van benne: gyász, az igazság kiderítése, a múltbéli traumák feldolgozása, elszalasztott lehetőségek, elszigeteltség… De mintha szinte mindegyiknek csak a felszínét súrolná. Viszont a leírások gazdagsága tetszett, és hitelessé tette a történetet.
Olvasás közben sajnos több elírással találkoztam. Ezek néha kizökkenthetik az olvasót a történetből.
Martha Storm önkéntes volt a könyvtárban. Másoknak tett szívességeket, ez adott értelmet az életének. Képtelen volt elszakadni a feladataitól. Valentin-nap egy különös csomagot kapott, amiben egy régi könyv volt. A férfi, akinek a birtokába került a könyv, a benne rejlő üzenet miatt küldte el neki. Martha nagymamája, Zelda (aki „elviselhetővé tette az otthoni lét feszültségét”) hagyott benne üzenetet neki. Azon a napon, amikor Zelda meghalt, Martha elvesztette a reményeit és álmait, meg a történetírás iránt érzett vágyát. A könyvek segítettek neki megbirkózni a gyászával. Mindig a könyvtár volt a menedéke.
Eleinte nagyon zavart Martha viselkedése. Nagyon reméltem, hogy nem fog az egész könyv az ő szerencsétlenkedéséről szólni. Bíztam abban, hogy jellemfejlődésen megy majd keresztül. Mindenki más igényei fontosabbak voltak az övéinél. Sóvárgott mások elismerésére, kedvességére. Az volt a legszomorúbb, hogy a húga, Lilian is pofátlanul kihasználta. Bár az is igaz, hogy ő hagyta neki.
Örültem, amikor Martha végre kiállt magáért, és a saját kezébe vette az irányítást. A kolléganője és barátja, Suki támogatta és próbált neki segíteni.
A könyvvel kapcsolatos „nyomozás” során fény derült a múltja titkaira. A szülei hazudtak neki a nagymamája haláláról. Úgy tűnt, hogy a Kék égbolt és tajtékzó tengerek című könyv tartogatott néhány meglepetést. A mesék közül sok Martha saját története volt. A könyvet övező rejtély megfejtésében sokat segített neki Owen Chamberlain (a férfi, aki eljuttatta hozzá a könyvet).
Martha harminc év múltán tudta meg, hogy Zelda még él. A nagymamájának az a harminc év, amíg nem találkoztak, szinte egy szempillantásnak tűnt. Élte az életét. Martha számára azok az évek inkább hosszú, fárasztó menetelésnek tűntek, elszigeteltségben és magányban. A könyv vezette el a nőt a nagymamájához, és az igazsághoz.
Fejezetről fejezetre emlékek bukkantak elő a múltból. Már túl voltam a regénynek több, mint a felén, amikor Martha végre rájött, hogy önmagán kellene változtatnia. Egy alapos nagytakarítás során, ami napokon át tartott, estébe nyúlóan, kezdtek a gondolatai is rendeződni. Elszántan pakolt, és igyekezett rendet tenni (az életében is). De voltak még dolgok, amikről nem tudott. Lassan, ahogy kiderültek a titkok, összeállt a kép, és ezt nehéz volt feldolgoznia. Két személy (Suki és Siegfried) apró, kedves gesztusai jelezték, hogy nincs egyedül, és segítettek megküzdeni a problémáival. Végül elhatározta, hogy többé nem fog mások elvárásainak megfelelni. Szembenézett a történtekkel, megbékélt a családjával, és „begyógyult” a szíve.
„Tölthetjük az időt azzal, hogy siránkozunk azon, mi mindent kellett volna másképp tennünk… vagy élhetünk vele bölcsen is.”
Az egyik tanulsága a történetnek az volt, hogy nem tudhatjuk, hogy mik történnek majd velünk, és meddig élünk, ezért élményeket kell gyűjteni, és minden másodpercet ki kell élvezni.
Nem volt rossz élmény elolvasni, ugyanakkor nem is az a fajta könyv, amit újra és újra elővennék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése