Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Játszik még a fény

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Laurie-nak és Pete-nek sosem kellett volna találkoznia. Ám a sors okkal hozta őket össze.

Hat hónappal korábban ugyanazon az estén veszítették el a párjukat és a rájuk váró közös jövőt. Gyászukkal küzdve csatlakoznak egy terápiás csoporthoz, és itt találnak egymásra.

Pete és Laurie azon kapják magukat, hogy szomorúságukból boldogság és egy új kezdet reménye kezd sarjadni. Csakhogy minél többet beszélgetnek, annál több furcsa párhuzamra bukkannak tragikus történeteik között.

Végül Pete rádöbben egy titokra, ami mindent megváltoztat. Miközben egész eddigi életüket újra kell értékelniük, csak egy dolog biztos: vannak, akiket épp olyan tévedhetetlenül vezet egymáshoz a sors, mint ahogy az iránytű mutatja északot.

Milly Johnson új regénye magával ragadó, keserédes történet barátságról, szerelemről, veszteségről, újrakezdésről és a sötétben irányt mutató sarki fényről.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2023

A mű eredeti címe: Milly Johnson: My One True North

Oldalszám: 494 puhatáblás

Fordította: Nagy Szilvia

ISBN: 978-615-664-412-1

Milly Johnson Barnsley-ban, Dél-Yorkshire-ben született, nevelkedett, és él jelenleg is. Szívből ír a dolgokról és helyekről, amiket ismer, hangsúlyozva a közösségi szellem fontosságát. Könyveiben nyomatékosan támogatja a nőket, kiemelve erejüket és szívósságukat, ünnepli a szerelmet, a barátságokat és a második esély lehetőségét.

A könyvről:

Azt hiszem, hogy az érzelmi hullámvasút még finom megfogalmazása annak, aminek ez a regény kitett. Felkavaró volt. Egy történet veszteségekről, második esélyről, szerelemről. Végig feszült, izgalmakkal és érzelmekkel teli. Tele van titkokkal és különös véletlenekkel. Az írónő nehéz témákat vonultatott fel, ugyanakkor az írásmódjával képes volt „elvenni az élüket”. Elképesztő érzékenységgel tárta fel a regény karaktereinek a lelki mélységeit, érzelmeit. Ezt akár bővebben is kifejthetném a baráti (például Pete és Sal) és családi (például Pete és az ikertestvére, Griff) kapcsolatokon keresztül, de nem teszem. Aki akarja, az elolvassa a könyvet, és látni, érteni fogja. A könyv minden egyes fejezete magával ragad.

A gyászcsoport találkozóinak egy teaház ad otthont. A nyugdíjas Molly vezeti, és nyújt ingyenes segítséget a gyászolóknak. Az ügyvéd Laurie és a tűzoltó Pete is ott találkoznak. Mindketten elvesztették a párjukat egy balesetben. A teázó barátságos, megnyugtató légköre tökéletes volt a csoportterápiákhoz. A hetvenes évei közepén járó Molly szerette segíteni az embereket a gyász folyamatában, feldolgozásában. Az emberek megnyíltak neki.

Laurie a Napi Harsona (ő volt a fogadott ügyvédjük) főszerkesztőjétől, Alan-től kapta Molly telefonszámát, és mivel tudta, hogy elakadt, és segítségre van szüksége, megfogadta Alan tanácsát. Pete szintén egy kollégájától kapta Molly névjegykártyáját. Sal hetekig hurcolta magával a névjegykártyát, mielőtt odaadta volna Pete-nek, aki próbálta azt mutatni, hogy képes megbirkózni a helyzetével. Az, hogy segítségre van szüksége a gyászfeldolgozáshoz, sértette a büszkeségét. Mivel olyasvalakik javasolták Molly Klubját, akiknek adtad a véleményére, ezért mindketten úgy döntöttek, hogy felkeresik. Az első terápiás alkalom jobb volt, mint várták.

„… azok a dolgok, amik korábban erőfeszítés nélkül jöttek, manapság nevetségesen sok energiát igényelnek.”

A gyász bonyolult, az apró lépések türelemjátéka. A szervezettség, ha van mibe fektetni az energiánkat, egy kis rutin kialakítása nagy segítséget jelenthet. Az apró kedvességek is sokat számítanak. Molly Klubjának tagjai próbáltak segíteni egymásnak utat találni a gyászfolyamaton át. A körülmények és Molly Klubja összehozták az embereket, és a legvalószínűtlenebb barátságok szövődtek. Előfordult, hogy a csoporttagok a gyűléseken túl is találkoztak.

A Napi Harsona hirdetései, illetve a hirdetéseinek kiigazítása szerintem feleslegesek voltak. Helyettük inkább szívesebben olvastam volna egy kicsit többet a gyászcsoportokról, és azokról a módszerekről, amik végig segítik az embert a gyász folyamatán.

Laurie és Alex, valamint Pete és a felesége, Tara közt is elromlott valami. Mindkét főszereplő tudta, hogy a kedvese kezd eltávolodni tőle. A nő azt is tudta, hogy okkal gyanakszik, hiszen Alex már korábban is hazudott neki, megcsalta. A halála előtt (is) érzékelhetően más lett. Alex és Tara viszonya aljas árulás volt. (Az emberek nagyon aljas módon tudnak bánni egymással.) Nem törődtek a következményekkel. Nem gondoltak bele, hogy mások életét megnyomorítják. Kegyetlenség volt hamis reményt kelteni a partnereikben. A sors furcsa fintora, hogy a haláluk napján helyesen akartak cselekedni. Elhatározták, hogy gondoskodnak arról, hogy Laurie és Pete „rendben legyenek” miután bevallottak nekik mindent, és különválnak tőlük. Erre azonban már életükben nem volt lehetőségük.

Laurie több furcsa dologra felfigyelt a balesettel kapcsolatban. Pete is hamar rádöbbent, hogy a feleségének a környéken sem kellett volna járnia, amikor meghalt. És vele kapcsolatban sem ez volta az egyetlen különös dolog. Szóval Laurie és Pete tele voltak megválaszolatlan kérdésekkel.

Hasonló korúak, könnyű volt egymással beszélgetniük. Egymásra hangolódtak. Egyértelmű volt, hogy hasznukra vált az együtt töltött idő. Könnyedebbek, mosolygósabbak lettek. Elevenebbnek érezték magukat. Az egymásra találásuk olyan volt, mintha így lett volna megírva. Sorsszerű volt.

A főszereplőknek sok akadályon kellett átküzdeniük magukat. Szomorú volt, hogy mindketten azt hitték, hogy a múltjuk sosem engedné, hogy közös jövőjük legyen. Próbálták megóvni egymást.

A „Reid szál” és az érzelmi abúzus már egy kicsit sok volt. Nélküle is sok megrázkódtatáson ment keresztül a női főszereplő. Arra viszont jó volt, hogy az írónő bemutassa, hogy milyen jelei és veszélyei vannak, ha valaki egy narcisztikus személlyel kerül kapcsolatba.

Egyetértek abban Pete apukájával, hogy rossz partnerrel lenni rosszabb, mint magányosnak lenni.

Mindazok után, amin Laurie és Pete keresztül mentek, még „talpon voltak”, békére leltek, és újra egymásra találtak. Úgy tűnt, hogy minden visszavezette őket egymáshoz.

A regényen végig érezhető volt, hogy az írónő utánajárt a témáknak, kutatott, és úgy írta meg teljes szívvel. A történet mélyén van valami szívből jövő őszinte érzés. Felhívta a figyelmet arra, hogy az élet itt és most van. Élni kell a lehetőséggel, ha adódik egy!

„Magadhoz kell ölelni az életet, és kockáztatni.”

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Karácsonyt minden napra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Hamarosan itt a karácsony, és esik a hó, sőt szakad. A yorkshire-i lápvidék mélyén megbújó kicsiny falu fogadójában hat idegent fúj össze a szél, akiknek itt kell meghúzódniuk a hóvihar végéig.

Mary már négy éve igyekszik rávenni a főnökét, Jacket, hogy észrevegye őt, de Jack csak a hatékony személyi asszisztenst látja benne. Vajon az, hogy egy fedél alá kényszerültek, megadja a rég várt esélyt Marynek?

Bridge és Luke csupán egy ötperces találkozót tervezett, hogy elintézzék a válási papírjaikat. Most azonban több napot kell egymás társaságában tölteniük; vajon az együttlét szép emlékeket hoz felszínre, vagy csak megerősíti őket elhatározásukban?

Charlie és Robin egy skóciai luxushotelbe tartottak egy különleges karácsonyra, most azonban egy apró fogadóban ragadtak az isten háta mögött. Megkaphatják itt azt, amiért útra keltek – vagy akár még sokkal többet is?

Milly Johnson, a szívmelengető, érzelemdús és mély történetek mesterének legújabb könyve a kitartásról, a dolgok elengedéséről, a határok feszegetéséről és az elfogadásról, valamint a szeretetről és a karácsony varázsáról mesél.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 432, puhatáblás

Eredeti mű: Milly Johnson: I Wish It Could Be Christmas Every Day

Fordította: Nagy Szilvia

ISBN: 9786156644664

A borító nagyon szép és hangulatos. Ez egy nagyon megható, megrendítő, részben kísértet történet. Tetszettek a leírások. Az is nagyon szép volt, ahogy az írónő a Jane Austen regényt (Meggyőző érvek) beleszőtte a történetbe, ezzel is segítve a fiatal páros fejlődését. Emberi problémák és érzelmek jelennek meg ebben a regényben. Elgondolkodtató és szívmelengető. Fejlődni képes emberek, lelki vívódással egy különleges helyen. A szereplők segítik egymást a felismerésekben és a kiteljesedésben. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy kerülnek felszínre az emlékek, a múltban meghozott döntések és hatásuk, a szereplők gyengeségei és erősségei. A vívódások, a vágyak, a reménybe kapaszkodó emberek mind fájdalmasan valóságosak. Annyira, hogy az olvasó szinte érzi a szereplők minden rezdülését.

Hat különböző korú és társadalmi helyzetű ember egy váratlan havazás miatt ugyanabba a fogadóba kényszerül. A vidám, karácsonyi ünneplésbe szomorúság is vegyül. Néhány nap alatt összekovácsolódik a társaság.

Figgy Hollow településen kötöttek ki, aminek a létezéséről nem is tudtak, pedig a környékről származnak.

Minden karakternek megvan a története, és problémája.

Bridge és Luke az elhúzódó válásukat szeretnék végérvényesen lezárni. Személyes tragédiájuk a megsebzett gyermekkor, és a széthullott házasságuk. Ezek azonban nagyban hozzájárultak a fejlődésükhöz, és a sikereikhez. A lobbanékony természetű Bridge, és a fitt, laza és mosolygós Luke tizennégy éve voltak házasok, és már évek óta zajlott a válás. A rideg gyerekkor és a nélkülözés megkeményítette a nő szívét, és Luke volt az első, akivel megtudta élni a szeretetet, és aki elhitette vele, hogy lehet őt is szeretni. Eleinte nem hitték, hogy a szerelem nem elég egy jó házassághoz.

Mary és Jack főnök-beosztott viszonyban vannak egymással, de a nő szerelmes a férfiba. Jack személyi asszisztense, Mary azt remélte, hogy az üzleti úton végre felfigyel rá a férfi, és viszonzásra lel a vonzalma. Úgy tűnt, hogy a kis társaságból ezt mindenki észrevette, kivéve Jack. Ahhoz képest, hogy Jack évek óta együtt dolgozott Mary-vel, mégis elég keveset tudott a nőről. Kérdéses volt, hogy tud-e egyáltalán bármit is róla. Mary kedves, figyelmes, vonzó nő, akinek fogalma sem volt arról, hogy mennyire csinos. Tetszett, amit Mary kézműves karkötőjéről írt az írónő. Egy barátnőjétől kapta. Kék zsinórból, ezüst gyöngyökből és hat pici kockából készült, amelyen egy-egy betű szerepelt: H. F. H. K. E. B. Azt jelenti, hogy Hívj fel, ha kell egy barát.

A Mary és Jack között lezajlott beszélgetések (is) felidézték a múltat, tisztáztak dolgokat. A felismeréstől elöntötte őket a megkönnyebbülés, a szomorúság, vegyes érzelmek. Amikor a regény közepe felé Jack végre „levette magáról a ravasz üzletember páncélt”, akkor kiderült, hogy ő is szimpatikus karakter, kifogástalan modorral, apró figyelmességekkel, kedvességgel. Amikor beszélgetett valakivel, teljes odaadással figyelt az illetőre. Nyilvánvaló volt, hogy munkamániás, nem engedett közel senkit, nem mutatott meg magából semmit. Pedig vágyott a kapcsolódásra, elköteleződésre, olyan bensőséges kapcsolatra, amilyen a barátainak volt. Asszonyra és gyerekekre vágyott.

Charlie és Robin egy meleg házaspár, akik között nagy a korkülönbség. A hetvenkilenc éves, kifinomult, kedves, huncut Charlie, és a férje Robin (aki huszonnégy évvel volt fiatalabb) már harminckét éve voltak együtt. A két férfi igyekezett kompromisszumra törekedni, amikor csak lehetséges volt. A gyengéd civakodás része volt a kapcsolatuknak. Aranyos volt az évődésük. Az egymás iránt táplált szeretetük, szerelmük nyilvánvaló volt. Charlie beteg volt, és tudták, hogy ez lesz az utolsó karácsonyuk együtt. Robin nehezen viselte, eleinte nem akart beszélni Charlie-val az elvesztéséről. Úgy érezte, hogy nem képes rá. Charlie csodálatosan kitudta fejezni magát, de ő úgy érezte, hogy nem képes rá. Csodálatos karácsonyt szerettek volna. Csodás, szívfájdítóan szép szerelmi történet az övék.

Szóval a szereplők más-más karakterek, akik (a helyzet miatt kezdetben bosszúsak) ha már úgy alakult, hogy kénytelenek egy tető alatt tölteni az ünnepet, akkor kihasználnak minden pillanatot, és egy igazi, családias karácsonyt töltenek együtt. Mivel változtatni nem tudtak a helyzetükön, ezért ezzel kellett kezdeniük valamit. Szerencsére kényelmes szálláshelyük volt, ahol melegedhettek, ehettek, ihattak. Amikor a többiek tudomást szereztek Charlie állapotáról, elhatározták, hogy megadják neki a tőlük telhető legjobb karácsonyt.

A „Figgy Hollow Hatok” egy különleges, és csodás karácsonyt töltöttek együtt. Kis „bandájuk” része lett a hely történetének. Örökké ők lesznek a „Figgy Hollow Hatok”. És Charlie tudta, hogy akkor is közéjük fog tartozni, ha ő már nem lesz többé. A csodálatosan vidám percek alatt mintha semmi más nem létezett volna ezen a hat emberen kívül Yorkshire havas lápvidékén. Robinnak az is eszébe jutott, hogy ha Charlie újra jól lehetne, örökre ezen a helyen maradna, hagyva, hogy minden nap karácsony legyen.

„Charlie azt állította, hogy az élet értelme az, hogy éljük, itt és most, hogy legyünk jelen a pillanatban.”

A könyvet olvasva úgy tűnt, mintha az írónő próbált volna valami egyensúlyt teremteni. Benne volt az elmúlás fájdalma, és az élet vidámsága. Szívfájdítóan szép, szomorkás, és mélyen emberi történet. Élmény volt elolvasni. Amennyire szívszorító, annyira lélekemelő. A regény egyik fontos mondanivalója, hogy mind sokkal boldogabbak lennénk, ha jobban törődnénk az itt és mosttal. Fontos megélni a jelent.

„Karácsonyi varázslat, annak kellett lennie.”

A könyv címadó dala az alábbi linken meghallgatható:

I Wish It Could Be Christmas Everyday

És egy másik régi dal, amit szintén megemlítenek a könyvben:

We’ll Meet Again

Kasie West: Szerelem karnyújtásnyira

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Charlotte Reynolds három bátyjával és rendőr apjukkal nő fel. A fiús kiképzésnek is vannak előnyei: Charlie mindenkinél klasszabb futó, jobb kosaras és focijátékos, a baseballról sem sokan tudnak nála többet. Amikor kénytelen megkeresni a gyorshajtásért kiszabott pénzbüntetését, egy butikban kap munkát, és hirtelen a ruhák, sminkek és egyéb lányos dolgok ismeretlen világában találja magát. És ami még ennél is furcsább, egy olyan fiúval tölti az idejét, aki még sohasem látta, mire képes a focipályán.

A sok hazugság, amit annak érdekében eszel ki, hogy meg tudjon birkózni ezzel a nyomasztó, új világgal, nagyon megviseli, ezért éjszakánként kijár a kertbe, ahol (az őket elválasztó kerítés két oldalán ülve) a negyedik bátyként működő baráttal, Bradennel osztja meg a gondjait.

Vajon ezek a beszélgetések tudnak segíteni abban, hogy megküzdjön a rémálmaival, a múlttal, és mostani életével, ami nem olyan egyértelmű, mint a sportok játékszabályai?”

Kiadta: Menő könyvek

Megjelenés éve: 2020

Fordítás alapjául szolgáló mű: Kasie West: On the Fence

Fordította: Nánási Yvette

Oldalszám: 288

ISBN: 978-963-403-865-8

Kasie West Kaliforniában él három lányával, fiával és a férjével. Első könyve 2013-ban jelent meg, és azóta töretlen a sikere. Főleg ifjúsági regényeket ír, az élete az írás, szeret a tengerparton sétálni és rockzenét hallgatni.

Kilenc könyve jelent meg eddig magyarul, melyből én eddig négyet olvastam, és mindegyiket szerettem valamiért.

A könyvről:

Imádtam az első betűtől az utolsóig. Vicces és könnyed, ugyanakkor nem hiányzik belőle a mélység és a dráma sem.

Adott egy tizenhat éves lány, Charlotte, akit mindenki Charlie-nak hív. Hat éves korában tragikus körülmények között veszítette el édesanyját, édesapja nevelte fel őt és három bátyját. Imádja a családját, a szomszéd fiút, valamint a sportokat. Lehet futás, foci, baseball vagy kosárlabda, Charlie brillíroz a pályán. Kissé vadóc énjét imádják a körülötte élők, bátyjaival és Braden-nel folyamatosan szívatják egymást, persze szeretetből. Édesapja próbálja felelősségre is tanítani. Amikor sokadjára elkapják gyorshajtásért, az édesapja arra kötelezi, hogy vállaljon munkát és fizesse ki a keresetéből az eléggé borsos büntetést. Így köt ki egy nem éppen átlagos ruhaüzletben, ahol azonnal pártfogásába veszi Linda, az üzlet kissé furcsa tulajdonosa. Az állás miatt kénytelen csajosabb ruhákat is felvenni, majd beszervezik „próbababának” egy sminkbemutatóra. A munka és az új ismerősök megnyitják előtte a kaput a női lét felé, megtapasztalja azt, ami kimaradt az életéből az édesanyja hiánya miatt. Rémálmok ellen számára a futás a gyógyír. Addig fut, míg annyira el nem fárad, hogy az álmok elkerüljék. Többek között ez is az oka annak, hogy sok srácot leköröz.

Braden élete sem könnyű, alkoholista apja megnehezíti az életét. Az tartja a felszínen, hogy a Reynolds tesókkal tölti a mindennapjait. Éjjelente pedig, amikor apja tombolása miatt nem tud aludni, kimegy a kertbe, és a kerítés túloldalán ücsörgő Charlie-val beszélget. Imádtam ezeket a beszélgetéseket, mert rengeteg dolgot megtudhattam ezáltal róluk.

A szereplőket nagyon gyorsan a szívembe zártam. A Raynolds család nagyon szeretnivaló. Tetszett a családi összetartás és a belsős poénok. A kedvenc részeim a könyvben a családjukhoz köthető, illetve természetesen Bradenhez.

A szerző a történetbe csempészett pár csavart, bár túl sok meglepetést nem okozott, a kiszámíthatóság egyáltalán nem zavart. A könyv stílusa és hangulata nagyon tetszett, szerintem pont az ilyen könnyed kis romantikusok kellenek néha az embernek. Főleg, mert nem túl csöpögős, a szereplők élete pedig korántsem tökéletes.

Pontozás: 10/10

Ana könyvajánlói - Lucy Gilmore: Magányos szívek könyvklubja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Egy visszahúzódó könyvtáros és egy különc öregúr meghatóan szokatlan barátsága bontakozik ki ebben a szívmelengető történetben, amely a könyvek gyógyító erejéről, az újrakezdésről és a váratlanul születő emberi kapcsolatok csodájáról mesél.

Sloane Parker könyvtárosként csendes, visszafogott életet él. Bár sosem tartotta magát magányosnak, napjai fénypontja mégis az a pillanat, amikor a zsémbes Arthur McLachlan belép a könyvtárba. A szurkálódó, mégis szellemes és szórakoztató szóváltásaik különös módon feldobják a napját.

Amikor Arthur egy időre eltűnik, Sloane felkeresi őt – és nem sokkal később elindít egy könyvklubot, amely nemcsak az ő kapcsolatukat mélyíti el, hanem a kis közösségüket is baráti társasággá kovácsolja össze.

Megkapó történet arról, hogy néha elég egy könyv, egy gesztus, egy ember – és újra otthon érezhetjük magunkat a világban.”

A könyveknek megvan az a különleges képessége, hogy még a legelveszettebb lelkeket is összehozzák – bizonyítva, hogy mindannyiunk szívében ott lapul egy könyv, amely segít rátalálni önmagunkra. – Booklist

Szívmelengető történet tele szeretettel, nevetéssel és megható pillanatokkal. A barátság legszebb formáját mutatja meg. – The Reading Corner

Egy történet, amely bebizonyítja: sosem vagyunk túl öregek a barátsághoz, az újrakezdéshez és egy jó könyvhöz. – The Literary Review

Kiadó: I. P. C.

Kiadás éve: 2025

Oldalszám: 416, puhatáblás, élfestett

Fordította: Gazdag-Lukács Edit

ISBN: 9789636358631

Szívmelengető, keserédes történet a könyvek szeretetéről, a magányról és összetartozásról. Arról, hogy mennyi mindent megtudhatunk valakiről, ha ismerjük a kedvenc könyveit. Az olvasás lehetőséget ad arra, hogy bizonyos témákat megbeszéljünk, könnyebben kapcsolódjunk egymáshoz.

Egy véletlenszerűen összeverődött csapat könyvklubot alapított, ezzel átsegítették egymást az élet nehézségein. A társaság mellett a könyvek gondoskodnak arról, hogy ne érezzék magukat egyedül a világban. Az írónő több nézőpontból, különböző személyiségű és korú szereplőkkel mutatja be a történetet.

Már Hemingway is megmondta, hogy a legsötétebb pillanatainkban emberi kapcsolódásra van szükségünk. Olyan emberekre, akik apró gesztusokkal jelzik, hogy melletted vannak, hogy legyen erőd megküzdeni a harcaidat. Akik emlékeztetnek, hogy nem vagy egyedül!

Sloan nővére tizenkét éves korában halt meg. A betegsége miatt soha sem csináltak semmi izgalmasat, és sohasem mentek néhány háztömbnyinél messzebbre az otthonuktól. Az olvasás nyújtotta nekik a kalandokat. Ezért lett Sloan könyvtáros. Egy átlagos napon a szórakoztató irodalom részlegén rakosgatta vissza a könyveket, amikor megismerte Arthurt. Az idős férfi mogorva és ellenséges volt. Sloan megpróbált kedvesen és udvariasan elbeszélgetni vele. Általában rendkívül ügyesen fogalmazott, hogy ne bántson meg másokat. A könyvtárosi munkája jelentett számára mindent.

Arthur minden nap ugyanabban az időpontban jelent meg a könyvtárban. Mindketten egyre jobban élvezték a szócsatáikat. Bár Sloan mindig hajlamos volt vita nélkül engedelmeskedni, és kerülte a figyelmet. Miután az írónő bemutatta Sloan- és a vőlegénye családját, már nem is csodálkoztam a viselkedésén. Nagyon sajnáltam.

Amikor Arthur bő két hónap elteltével néhány napig nem ment be a könyvtárba, Sloan úgy döntött, hogy meglátogatja és kideríti, hogy mi van vele. Segíteni akart neki, és ezért hajlandó volt az imádott állását is kockáztatni.

Maisey, aki abban az utcában lakott, mint Arthur, már az első találkozásukkor megkedvelte Sloant. Egyértelműen barátnak tekintette a kedves, intelligens, göndör hajú, törékeny lányt. Maisey kíváncsi és rámenős volt. Úgy tűnt, hogy szeretne segíteni a lánynak. Együtt vacsoráztak Arthurral. Amikor az idős úr kiment a szobából, megállapították, hogy nem hagyhatják magára estére. Maisey ekkor tudta meg, hogy Sloan elvesztette a munkáját. Mivel tudta, hogy Arthur elüldözte az ápolónőket, akiket küldtek hozzá, és Sloan nyilvánvalóan „illett hozzá”, tudta kezelni, ezért úgy vélte – és ezt meg is mondta nekik –, hogy az lesz a legjobb, ha Sloan lesz Arthur gondozója. Arthur hallani sem akart gondozóról, de azt jó ötletnek tartotta, hogy ha már így alakult, akkor a nő katalogizálja a könyveit. Bár Arthur eleinte ellenezte, megalakult a könyvklub.

Volt valami közös hármójukban. Csak a magányos, komor ház várta őket.

Nagyon szórakoztatónak találtam a beszélgetéseiket.

Időnként Arthur unokája is megjelent. Két hétig csak a kocsiból nézte a házat. Próbálta összeszedni a bátorságát, hogy bemenjen a nagyapja házába. Nyilvánvaló volt, hogy a két férfi nincs jó kapcsolatban. Maisey rábeszélésére mégis úgy döntött, hogy bemegy. Arthur és Maisey meglepődött, amikor megtudták, hogy Sloan és Greg már találkoztak. Vicces volt, hogy mindketten elpirultak.

Szépen lassan „összecsiszolódott” a társaság. Mind hordoztak valamilyen lelki sebet, de az együtt töltött idő jót tett nekik. A könyvklub pedig hamarosan bővült. Sloan meghívta az egyik volt kollégáját, Mateot, akinek az ápolói képesítése pont jól jött. Amikor Mateo megjelent Arthur házánál, meglepődött, hogy a magas, széles vállú férfi, Greg Arthur unokája. Azután nevetve belátta, hogy kísérteties a hasonlóság köztük.

Az is sokat elárult a könyvklub tagjairól, hogy Sloan vőlegényét, Brett-et senki sem kedvelte. Sőt! Kifejezetten ellenszenvesnek találták. Sótlan és lekezelő volt.

Mateot nem igazán értettem. Valamiért félt az elköteleződéstől. Ez fájó pontja volt a szerelmi kapcsolatának is. A szerelme, Lincoln szerintem nagyszerű ember. Drukkoltam nekik, hogy minden rendbe jöjjön, és jól alakuljon az életük.

A könyvklub tagjai szinte családdá formálódtak, egyre szorosabb lett a kapcsolatuk. Személyessé vált a kommunikáció. Kezdték egyre jobban megismerni egymás legbensőbb problémáit.

Szerintem Greg olyan volt, mint egy nagy, ölelni való mackó.

Amikor felbukkant egy idős, könyvkritikus férfi, Nigel Carthage, aki szeretett volna csatlakozni a könyvklubhoz, aranyos volt, ahogy Sloan és Greg próbálta kideríteni az Arthurral való múltbéli kapcsolatát.

Hullámzottak az érzelmek, elénk tárult a szereplők múltja. És egy kicsit sejthetővé vált a jövő. Sloan felbontotta az eljegyzését. Mindenki kezdett önmagára találni.

Szívesen olvastam volna tovább a történetet. Nagyon érdekes és szórakoztató volt. Jóval több van ebben a könyvben, mint amennyit a fülszöveg sugall. Kár lett volna kihagyni. Nekem nagyon tetszett.

„Az élet hívogatott engem, már évek óta csalogatott, de ez a véletlenszerűen összeverődött, csodálatos lelkű emberek társasága kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mit kell tennem.

Itt volt az ideje, hogy feleljek a hívásra.”

Ana voltam, sziasztok!