Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pánikbetegség. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pánikbetegség. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. június 9., kedd

Ana könyvajánlói - Péntek Tünde: Bárhová mennél

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.


Fülszöveg:
„Az élet sosem a tervek szerint alakul, hanem ahogyan a sors elrendeli.

Habár már közelít a negyvenhez, Katie Collins nem gondolja, hogy célba ért volna. Washingtoni munkája a külügyminiszter sajtós csapatában minden energiáját felemészti, és bármennyire is küzd az elismerésért, csupán még több feladat és teher a jutalma. Ami pedig a jóformán nem létező magánéletét illeti, annak is köze van a hivatalhoz, mivel nőcsábász főnöke munkaidőn túl is szívesen keresi a társaságát.

Katie tudja, hogy élete nem a helyes irányba tart, és kezd is belefáradni. A kiutat azonban nem találja. Ám amikor egy nem várt családi eseményt követően Írországba kell utaznia, úgy érzi, a fojtogató mindennapokból kiszakadva talán sikerül levegőhöz jutnia. Arra viszont egyáltalán nem számít, hogy mennyire elbűvöli a sziget különleges atmoszférája, a varázslatos táj, a vidék nyugalma, a helyiek kedvessége – és nem utolsósorban egy szexi csapos.

Az aprócska óceánparti falu sorsfordító találkozások, izzó vágyak, szenvedélyes érzelmek, szívet tépő pillanatok, fájdalmas emlékek helyszíne lesz, ahonnan a kéthetes utazása végén Katie már más emberként távozik. Feltéve, ha nem marad ott örökre.

Péntek Tünde regénye ezúttal a meseszép Írországba repíti az olvasót, ahol nem csak egy csillagokban írt szerelem bontakozik ki. A Bárhová mennél egy szívszorító történet szeretetről, önzetlenségről, barátságról, családi kötelékekről és mindenekfelett arról, hogy nem elég az eleve elrendelt sors, a boldogságért meg is kell küzdeni.”
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 478
ISBN: 978-963-5708-08-6

Nekem sokkal jobban tetszett az írónő Csak még egy perc című regénye. Eszembe jutott, hogy a csodás tájleírások miatt, amikkel a szerző gyönyörűen bemutatta Írország szépségeit, talán inkább Ariadne lett volna a célközönség. Őt mindig érdekelte Írország. A történet nagy része egy ír faluban, a Moher-sziklák közelében játszódik. Szerettem olvasni a leírásokat a helyszínekről, a természeti szépségekről. A részletességüknek köszönhetően érzékelhető a sziget különleges atmoszférája. Tetszett a kis összetartó közösség. Érzelmekben gazdag regény. Nekem eléggé vegyesek ezzel a regénnyel kapcsolatban az érzéseim. A gyönyörű, idilli környezet leírását, a falu felvirágoztatásáról szóló részeket, a csillagokban megírt szerelemről szóló történetet sajnos beárnyékolta a női főszereplő időnként ostoba viselkedése, és a méltatlan helyzet, amibe került. Pedig e nélkül is voltak a könyvben izgalmas és megrázó részek. Például manipuláció, gyújtogatás, pánikrohamok.

A Washingtonban élő Katie Collins elégedetlen az életével. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen rengeteget dolgozik, és egy nős férfi szeretője. Ennek tudatában nálam eleve „rossz ponttal” indult. Az a véleményem, hogy aki a magánéletében csal és hazudik, az az élet más területein sem megbízható. A főszereplő hölgy valószínűleg nem osztotta Arisztotelész véleményét, ami szerint a boldogság úgy érhető el, hogy értelmes életet élünk és erényesen cselekszünk. Szerintem aki a párkapcsolatában hűtlen, az a többi kapcsolatában is az. Ilyen embertől nem lehet lojalitást várni. És éppen ezért David is nagyon ellenszenves, negatív karakter.

Katie a könyv elején kifejezetten szánalmas nő, és csak magának köszönhette, hogy olyan undorító és zavaros helyzetbe került. Nem tudtam, és nem is akartam azonosulni vele. Bár reménykedtem a személyisége fejlődésében, nem igazán bíztam benne, és nem is tudtam szívből drukkolni neki. A barátnője, Donna viszont nagyon szimpatikus volt.
Katie nagyapja (akivel csak egyszer találkozott) elhunyt, és rá hagyta mindenét. Ezért elutazott Írországba, hogy elintézzen mindent, amit kell. John Collinst mindenki szerette. Conor O’Sullivan, a helyi pub tulajdonosa önzetlenül segített az öregnek, amiben csak tudott. Hiányzott neki az öreg, aki apjaként nevelte. Ő faragott férfit belőle.
Amíg Katie Írországban tartózkodott megbízást kapott a dublini nagykövetségtől, amit Conor segítségével sikeresen teljesített. Akkor ismerkedett meg az öreg Harry Kennedy-vel, aki szerintem feldobta a történetet. Harry bácsi próbálta meggyőzni Katiet és Conort, hogy a sors egymásnak rendelte őket, összetartoznak, illenek egymáshoz.
Conor őszinte volt a nővel, és nem akart szórakozni vele. Amikor már kicsit jobban megismerkedtek, elmondta neki, hogy nős, több mint négy éve külön élnek, és csak anyagi okok miatt nem váltak még el. Vágyakozott Katie után, de uralkodott magán. Törődött a nő érzéseivel és vigyázni akart rá. Katie pedig pontosan erre vágyott, hogy azt érezze, hogy számít valakinek és pótolhatatlan. Steve Earle Galway Girl című slágere miatt Conor galwayi lánynak hívta Katiet. A férfi nagyon figyelmes, gondoskodó és megfontolt volt. A nő jól érezte magát Írországban, szinte otthonosan. Az apját viszont hiába győzködte, nem akart Liscannorba látogatni.

Katie az örökséggel egy új élet lehetőségét kapta meg. Kiderült, hogy önzetlen, segítőkész és szorgalmas nő. Viszont sokszor olyan volt, mint egy hormontúltengéses, hisztis kamasz.

Az első szeretkezésük után Conor egy dal refrénjét énekelte Katie-nek, ami a szerelmük jelképévé vált.

„Ha tehetném, megtenném,
bárhová mennél, én veled mennék.
Az égboltig fel, vagy a végtelen mélybe,
bárhová mennél, elkísérnélek.”

Néha nagyon úgy tűnt, hogy Katie maga sem tudja, hogy mit akar. Sajnálta magát és panaszkodott a barátnőjének, közben pedig szinte semmit sem tett, hogy a helyzet megváltozzon. Komoly kapcsolatot, összetartozást, jelenlétet akart. Időnként mégis úgy csinált, mintha csak szexre vágyott volna. Mintha nem is az aktuális férfit akarta volna, csak kielégülést. Állítólag nagyon szép nő, szóval a szexet bárkitől megkaphatta volna. Ha pedig nem volt neki elég az a pár percnyi, esetleg pár órányi figyelem, akkor miért viselkedett így? Komolyan nem értettem ezt a nőt.

Conor nagyon rendes, jó ember. Nem csak megszerezni akarta Katie-t, hanem minden hibájával együtt akarta őt. Nem csak a teste érdekelte, hanem ami ő maga. A mozdulatai, a finom rezdülései, a mosolya, a magánya… minden. Látta őt teljes egészében. Nem tudott betelni vele. A helyiek hamar „elkönyvelték”, hogy Katie és Conor egy pár. A nő egyértelműen a közösség tagjává vált. Az írországi barátnőjét, Laoise-t is szimpatikusnak találtam.
Erősen érződik a történeten az ír nemzeti öntudat.

Beismerem, volt olyan pont (például a 33. fejezetnél), amikor annyira irritált Katie hisztije, ostoba viselkedése, hogy majdnem becsuktam a könyvet. Amikor azt mondta, hogy Conor gyáva, akkor felszaladt a szemöldököm. Amikor pedig felvetette egy beszélgetés során, Laoise egyik kérdésére válaszolva, hogy talán túl nagyok az elvárásai, akkor majdnem elnevettem magam. Nagyok az elvárásai? Neki? Aki nős fickókkal kezd, és meghunyászkodik a szakmájában is? Hamarosan megállapítottam, hogy Katie nem csak szánalmas, hanem képmutató is. Képes volt visszamenni a szeretőjéhez. Ő és David együtt éltek fél évig Dublin-ban. Harry bácsi rosszulléte és kórházba kerülése kellett ahhoz, hogy összeszedje magát. Meg persze az, hogy kiderüljön, hogy megint hagyta, hogy David hülyét csináljon belőle. Szerencsére azonnal útra kelt, és sietett az öreghez a kórházba. Harry bácsit örömmel töltötte el a látogatása. Amikor Conor hazafuvarozta a nőt a kórházból, felcsendült Katy édesanyjának a kedvenc dala. Audrey Hepburn: Moon River
Már régen elvesztette őt, és megtanult ezzel együtt élni, de most még jobban hiányzott neki. Szüksége lett volna arra, hogy beszélgethessen vele.

Harry bácsi nem ébredt fel másnap reggel. Liscannorban az emberek úgy élnek, mint egy nagy család. És most nagy szükségük volt egymásra.
Katy elküldte a felmondását, és Donna segített neki rendbe hozni az életét.
Hosszú hónapok múlva, amikor egy hurrikán csapott le a falura, Katie és Conor újra egymásra találtak. Elhatározták, hogy ha túlélik az éjszakát, akkor összeköltöznek. Másnap Katie apja, Gerard is áldását adta rájuk. Végül az összes akadályt legyőzték.

Ahogy már írtam, eléggé vegyesek az érzéseim ezzel a könyvvel kapcsolatban. Az alapötlet nagyon jó volt. A tájleírásokat nagyon szerettem. A faluért folytatott küzdelem, és a csillagokban megírt szerelem pedig olyan történet, ami képes megérinteni a lelket. Mégsem sikerült igazán közel kerülnie hozzám. Úgy éreztem, hogy beárnyékolta, bemocskolta az az erkölcsileg megkérdőjelezhető, méltatlan helyzet, amibe Katie került. Sajnálom, mert egyébként tetszett. Az írónő Csak még egy perc, és a Hóesésben találkoztunk című regényei olyanok, amiket máskor is szívesen újra elolvasok. Ez viszont sajnálatos módon nem olyan.

Kíváncsian várom a következő regényét. Az Amíg a nyár véget ér megjelenése: július 8.

2026. május 26., kedd

Ana könyvajánlói - Susan Mallery: Egy független nő (Happily Inc 5.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:
„Az esküvőszervező Renee Grothen nem szándékozik férjhez menni. Aki tudja, az ugye csinálja – aki nem tudja, az tervezi… Azt azonban soha nem tervezte el, hogy a jóképű és tehetséges thrilleríró, Jasper Dembenski megkéri a kezét. Nem, ő csak kalandot akart. Gondtalan szórakozást, elköteleződés nélkül.A katonaságnál töltött évek után Jaspernek szent meggyőződése, hogy nem alkalmas tartós kapcsolatra. Abban viszont semmi kivetnivalót nem talál, hogy szenvedélyes viszonyba bocsátkozzon a szép és talpraesett Renee-vel. Igen ám, csakhogy a futó kaland abban a pillanatban átalakul, amikor a lány a vágyai tárgyából a múzsájává válik.
Renee esküvőszervezőként mindig ügyesen kézben tartotta a dolgokat, soha nem történt semmi baj. De vajon készen áll arra, hogy fejest ugorjon a szerelembe, ami tökéletesen kiszámíthatatlan?”
Kiadó: Vinton
Eredeti mű: Meant to Be Yours
Kiadás éve: 2022
Fordította: Szabó Júlia
Oldalszám: 368
ISBN: 978-963-540-560-2

Aranyos kisvárosi románc. Érzelmekkel teli, humorral átszőtt történet. Megérintett. A női főszereplő tele van vívódással. A félelmei nem a korábbi szerencsétlen szerelmi életében gyökereznek (ahogy eleinte hiszi), hanem abban a traumatikus élményben, hogy gyerekként az apja elhagyta, és az anyja egyedül nevelte. A férfi főszereplő poszttraumás stressz betegséggel (PTSB) küzd. Ezt a szálat érdemes lett volna egy kicsit alaposabban kidolgozni. Bár így is érzékelhető volt, hogy milyen komoly terhet rótt Jasper-re és a környezetére. Egy futó kapcsolatnak indult az egész, mind a két fél részéről, ám hamar komolyra fordulnak a dolgok. Renee és Jasper érzelmileg sérültek, ezért nem mernek komolyabb viszonyt kialakítani. Ez az „akarlak, de nem lehet, mert félek elköteleződni” téma együtt jár a bizonytalansággal, önmarcangolással, kötődési igénnyel… Érzelmileg nagyon intenzív. A maguk módján próbáltak megküzdeni az érzéseikkel. Az írónő végig fenntartotta az érdeklődésem. A történet kutyás szálát imádtam. Nagyon tetszett a macskás rész is, bár abból elég kevés volt. A baráti kapcsolatok is szépen kiemelkedtek a történetből.

Jasper Dembenski Afganisztánból visszatérve írással próbált megküzdeni a poszttraumás stresszel. Rengeteg terápia és gyógyszeres kezelés után az írás volt az, ami félig-meddig meggyógyította. Annyira legalábbis, hogy többé-kevésbé normális életet élhessen. Az eddigi köteteket olvasva is rájöhetett az olvasó, hogy rendes fickó. A kiadója három hónapos könyvbemutató turnéra küldte. A turné végén megmentett egy kóbor kutyát.

Renee Grothen esküvőszervező. Pallas Mitchell a főnöke. Amíg Pallas várandós volt, addig Renee helyettesítette. Renee örült, hogy Jasper hazatért a könyvturnéjáról. Tetszett neki a kedves, magas, erős, szexi mosolyú és jóképű férfi.
Jasper és Koda (így nevezte el a kutyát) közös rutinja gyorsan kialakult. Amíg a férfi dolgozott, addig a kutya rendszerint nyugodtan aludt. Jót tett neki az eb társasága. És Renee is jó hatással volt rá. Tetszett neki a nő humorérzéke és a mosolya. Megállapította, hogy bár alacsony, de szép és formás nő. Nagyon vonzódtak egymáshoz, és gyorsan egymásra találtak. Renee korábbi szerelmi élete katasztrofális volt, ezért nem akart tartós kapcsolatot. Minden férfiban csalódott korábban, ezért nagyon bizalmatlan, gyanakvó volt. Nem akart szerelmes lenni, mert próbálta megóvni magát. A kapcsolatuk kezdetben a vágyról és szenvedélyről szólt, majd fokozatosan egyre mélyebb érzelmek alakultak ki közöttük.
Jasper-nek az új regényéhez szüksége volt egy kis kutatásra és ötletekre. Eldöntötte, hogy a következő regényében a női karakter esküvőszervező lesz, ezért követni fogja Reneet, hogy megismerje a munkáját. Renee némi nyomás hatására beengedte a férfit a világába. Sokat segített a férfinak az írásban.
A múltbéli traumák fokozatosan derültek ki. A Renee anyjával kapcsolatos rész szerintem egy kicsit fel lett fújva. Bár Verity tényleg különös karakter, mégis túlzónak tűnt Renee viselkedése. Renee szereti az anyját, ennek ellenére próbálta távol tartani Happily Inc-től. Biztos volt abban, hogy amikor kiderül az anyja képessége, akkor a dolgok számára rosszra fordulnak. Félt attól, hogy fény derül a családi titokra. Jasper-nek elmondta, de a férfi megdöbbent és nem hitte el. Amikor megjelent Verity, és tolmácsolta neki Koda gondolatait, akkor már elhitte és nem kételkedett benne. Sőt! Csodálatosnak tartotta. Renee barátai nagyon jól reagáltak a hírre. Természetesen, elfogadással álltak hozzá az anyja képességeihez. Végre Renee is kezdte elfogadni, és már nem „rejtegette” az anyját a barátai elől. „Talán csak néhány pozitív élményre volt szüksége, hogy a dolgok új megvilágításba kerüljenek.” Renee feldúlt volt, amikor az anyja Happily Inc-be érkezett, mert biztosra vette, hogy Verity jelenléte mindent tönkretesz, de teljesen megalapozatlanok voltak a félelmei. Az anyja egyértelműen pozitív irányba befolyásolta az eseményeket. Renee mindig menekült, mert félt megkockáztatni, hogy valaki összetöri a szívét.

A vicces, kicsit furcsa, de mindenképpen szeretetreméltó Jasper abban a hitben élt, hogy sohasem gyógyul meg teljesen a komoly lelki sérülésekből. Végül mégis sikerült. Persze voltak még rémálmai, de sokkal jobban érezte magát, és nyitottabbá vált. A kapcsolata Renee-vel jobb emberré tette, és szeretett gondoskodni a nőről. Ebben biztos volt, és valami azt súgta neki, hogy sokkal jobb lehetne az élete vele. Volt valami aranyos abban, ahogy a férfi átgondolta az érzéseit, és rájött, hogy szereti Reneet.
Végül megtalálták a boldogságot egymás mellett.

2026. március 9., hétfő

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Ha leszáll az éj

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: 
„Irene Stenson jelentéktelen, visszahúzódó kamasz lány volt, amikor egy borzalmas esemény hatására elhagyta szülővárosát, s nem vitt magával egyebet az emlékein kívül, amelyek miatt azóta is retteg az éjszakától. Tizenhét év múlva, immár vonzó és rámenős oknyomozó újságírónőként, egykori barátnője hívására tér vissza, aki levelében azzal kecsegteti, hogy megmagyaráz bizonyos dolgokat a múlttal kapcsolatban. Irene elmegy a találkozóra, ám barátnőjét holtan találja. Öngyilkosság vagy szerencsétlen baleset, állapítja meg a rendőrség, Irene azonban másra gyanakszik, s elhatározza, hogy utánajár a rejtélyes halálesetnek.
Váratlanul segítőtársa akad egy motel tulajdonosának, Luke-nak a személyében, aki valamikor tengerészgyalogosként szolgált. Ez a Luke rettentő jóképű, és rögtön látja, hogy Irene egyáltalán nem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát – éppen ellenkezőleg: védelemre szoruló, gyenge nő. Szenvedélyes viszonyba bonyolódnak, de közben azért életük kockáztatásával megoldják a barátnő halálának ügyét, sőt fényt derítenek arra is, mi történt igazában azon a tizenhét évvel korábbi, borzalmas éjszakán.
A modern románc koronázatlan királynője ezúttal is izgalmas, érzéki történettel örvendezteti meg olvasóit.”
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2009.
Eredeti mű: All night long
Fordította: Komáromy Zsófia
Oldalszám: 372
ISBN: 978 963 07 8795 6

Nagyon lendületes, gyorsan lehet haladni vele. Izgalmas. Tele van váratlan fordulatokkal. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Minden szereplőnek megvan a titka, megvannak a démonai. A főszereplők sem tökéletesek. Nagyon is emberiek. Mindkét főszereplő poszttraumás stressz betegséggel (PTSB) küzd. A romantikus és a krimi szál egyensúlyban van. Voltak részek, amik után eltartott egy kis ideig míg a szívverésem normalizálódott.
Nagyon nehéz téma. A gyilkos kiléte csak a végén derül ki.
Az írónő festői tájként írta le a hegyi Ventana-tóvidéket. Dunsley látszólag békés kisváros, de ahogy haladunk előre a történetben, érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendben. Egyre több dolog kérdőjeleződik meg, válik gyanússá. Nyilvánvaló, hogy sokkal sötétebb titkokat próbálnak rejtegetni, mint amit eleinte feltételezünk. A titkok lassan derülnek ki. Minden nyom újabb fordulatot, és még nagyobb veszélyt hoz. A csendes kisváros szörnyű titkokat rejt. A szereplők kénytelenek szembenézni a múlt árnyaival, és kideríteni az igazságot.

Egy borzalmas bűnténnyel kezdődik a könyv. A Stenson házaspárt meggyilkolták az otthonukban. A lányuk Irene csak azért maradt életben, mert a barátnőjével, Pamelával volt, és későn ért haza. Azon az éjjelen megváltozott az élete, darabokra hullt a világa. Tizenhét évvel később egy titokzatos e-mailt kapott Pamela Webbtől, aki a múltról akart beszélni vele személyesen. Irene, aki azóta újságíró lett, úgy döntött, hogy visszatér Dunsleyba, és beszél Pamelával. A Tóparti Napfelkelte Turistaszálló egyik házában szállt meg. Tizenöt éves kora óta rettegett a sötétben.
A szálló tulajdonosa, Luke Danner bonyolult ember. Irene nagyon érdekes és vonzó férfinak látja. Luke-nak is nagyon tetszik a nő. A vonzalom kölcsönös. Luke intelligens, igazi alfa hím, aki hat hónappal korábban szerelt le a tengerészgyalogságtól. A gondolatai a rejtélyes Irene Stensonon jártak. Érzékelte, hogy a nő szorong, mégis nagyon eltökélt, fél és mégis van benne bátorság és harciasság. Elhatározta, hogy segít a nőnek.
Irene többször próbálta hívni Pamelát, de ő nem vette fel a telefont. Még szerencse, hogy Luke követte, amikor elment Webbék házához. Így legalább nem volt egyedül, amikor holtan találta Pamelát. Gyanús volt a nő halála. Irene szerint meggyilkolták. Súlyos, megrázó titkok lappangtak a történetben. Nyilvánvaló volt, hogy Irene és Luke mindent megtesznek majd, hogy kiderítsék mi történt. Irene megvolt győződve arról, hogy Pamelának valami fontos mondandója volt a múlttal kapcsolatban. Szerinte a halálának nem csak a piához meg a nyugtatókhoz van köze. Meggyőződése, hogy Pamela apja el akar tussolni valamit.
Irene megértette Luke-ot, mert az apja is szolgált a tengerészgyalogságnál, majd a haláláig rendőrként dolgozott. Stenson rendőrfőnök jó ember volt, és sokan lehettek hálásak neki. Ez sokat segített Irene nyomozásánál. Voltak, akikért rengeteget tett az apja, ezért mondhatni „tartoztak” neki, illett viszonozniuk a kedvességét.

Szerintem Luke családja időnként nagyon bosszantó volt. Megértem, hogy aggódtak érte, de azért a túlféltésnek is van határa. Igazából az „bökte a csőrüket”, hogy a férfi nem akar a családi vállalkozásban dolgozni. Felháborító volt, hogy megpróbálták ráerőszakolni az akaratukat. A Danner család tagjai csökönyös, „minden lében kanál”, tolakodó emberek.
Irene-t és Luke-ot is rémálmok gyötörték. Mindkettőnek vannak rítusai. Luke tudta, hogy amikor rémálomból riad fel, akkor valami másra kell koncentrálnia. Ha mozog, ledolgozza az adrenalint. A nőre pedig a sötétséggel együtt elkerülhetetlenül rátört a félelem, ezért felkapcsolva hagyta a lámpákat egész éjjel, éjjeli fényt is használt, és zseblámpát hordott magával. Amikor tudta, hogy Luke a közelében van, akkor nem félt a sötéttől. Mellette biztonságban érezte magát. Irene és Luke közt a kezdetektől szikrázott a levegő. Luke igazából nem akart fogadós lenni. A körülmények hatására hozta a döntést. Így ő is jól járt, mert talált egy csendes, nyugodt helyet, ahol megírhatta a könyvét. És néhány helybéli is jól járt, mert az ott végzett munkának köszönhetően van miből megélniük. Luke az írás segítségével birkózott meg a lelki problémáival. A könyv arra szolgált, hogy a férfi egybeolvassza a tudós és a harcos oldalát. (Ez tetszett.)

Irene volt tanárnője, Tess Carpenter is szimpatikus karakter. „A tanár és diákja közti kötődés az ő esetükben nagyon mély volt.” A baráti kapcsolatok szépen kiemelkedtek a történetből.

Ryland Webb szenátornak, Pamela apjának az elmúlt évek halálesetei (a felesége, Stensonék, Pamela…) a lehető legjobban jöttek… De a dolgok nagy részét valaki más irányította, akinek érdekében állt, hogy Ryland sikeres legyen. A szenátor tudta, hogy ha a sötét titka kiderül, akkor a pályafutása néhány óra leforgása alatt romokban fog heverni.
Végül kiderült a Webb család mocskos titka.
Az igazság felszabadította Irene-t. A rémálomnak vége volt. Végre rendesen eltemethette a múltat. Ő és Luke tervezgetni kezdték a közös jövőjüket. Tudták, hogy a szerelmük és a családjuk mindenen átsegíti őket, bármit hoz is a jövő.

2026. március 6., péntek

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Nem bízhatsz senkiben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:
„A szerelem mindent megváltoztat.
Grace Ellandnek sem a munkájában, sem a férfiakkal nincs szerencséje. És amikor végre el merné hinni, hogy stabil és szerethető állást talált (a férfiakat most hagyjuk), ahol megbecsülik, sőt pótolhatatlannak érzik, éppen neki kell rábukkannia a főnöke holttestére. Sprague Witherspoon menő önsegítő guru volt, nála minden a pozitív gondolkodásról és az optimista hozzáállásról szólt, de mivel Grace tehetsége révén jutott a csúcsra, most Grace is a gyanúsítottak listájára kerül. Már csak azért is, mert a holttest mellett egy üveg vodka állt, egyértelműen utalva arra a szörnyűségre, amelyet Grace élt át sok-sok évvel korábban, és amelyet minden erejével elfelejteni igyekszik.
Grace-t rémálmok gyötrik, pánikrohamokat él át, hiába végzi a légzőgyakorlatait, mondja a mantráit, és szedi a gyógyszereit. Aztán elmegy egy vakrandira, amely végképp kibillenti törékeny lelki egyensúlyából. Julius Arkwright híres-hírhedt befektetési szakember, akinek egyetlen célja van az életben: bármilyen módon minél több pénzt keresni. Semmi közös nincs bennünk vagy mégis? Julius mellesleg valamikor a tengerészgyalogságnál szolgált, és mesterien verekszik, ami nagyon jól jön, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy valaki Grace vesztére tör.”
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2016.
Eredeti mű: Trust no one
Fordította: Palkó Katalin
Oldalszám: 360

Korábban már olvastam Jayne Ann Krentz regényeit, csak akkor nem írtam róluk. Most úgy döntöttem, hogy újra elolvasom néhány könyvét, és megosztom a véleményem róluk. Kezdetnek a Nem bízhatsz senkiben című regényét választottam. Izgalmas cselekmény, romantika és humor. Szerintem szórakoztató. Nagyon jó választás azoknak, akik szeretik a romantikus krimiket. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben. Szellemesek a párbeszédek.

Az írónő rögtön a dolgok közepébe vágott, és egy gyilkossággal indította a történetet. Grace Elland holtan találta a főnökét. Ennek hatására emléktöredékek villantak fel benne egy másik halottal kapcsolatban (akit tizenhat évesen látott). Rémálom kísértette, és pánikrohamok kínozták. Régóta a napi rutinjává váltak a légzőgyakorlatok.

Grace és Julius Arkwright egy balul sikerült vakrandin ismerkedtek meg, amit a barátaik szerveztek. Irene és Grace kicsi koruk óta barátnők voltak. Irene férje (a rendőrfőnök) és Julius pedig együtt szolgált a tengerészgyalogságnál. Julius hűvös, fegyelmezett, gyakorlatias, határozott, sikeres férfi. Amikor kitűz maga elé egy célt, nem hátrál meg. Grace optimista, erős jellemű nő, aki különös üzeneteket kapott az elhunyt főnöke privát e-mailjéről. A kolléganői nem kaptak e-maileket, csak ő.
Bár Grace és Julius kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, a férfi nagyon figyelmes és segítőkész volt a nővel. Erősen vonzódtak egymáshoz. Aranyos volt, ahogy a férfi megkérte Grace-t, hogy kísérje el egy fogadásra, mint a partnere. A nő segített neki megírni a vacsora utáni beszédet. Julius-nak tervei voltak Grace-szel. Nem szórakozást keresett, hanem valami mást.

Mivel számítottam a krimi szálra, ami nem durván és nyersen van megfogalmazva, ezért úgy gondoltam, hogy a gyilkosság, a sikkasztás és a hátborzongató e-mailek küldözgetése megfelelő módon volt kifejtve. A bűnügyi szál még számomra is elfogadható határon belül volt. Mivel szeretek éjjel jól aludni, ezért a vérfagyasztó krimiket inkább kihagyom. Bevallom, hogy a döglött patkányos rész miatt majdnem elvesztett az írónő. Annál azért végigfutott a hideg a hátamon. És ez nem jól eső borzongás volt, hanem az a fajta, ami megijeszt.
Bár a történet egy adott sémát követ, mégis voltak benne váratlan fordulatok.

Elragadó volt, ahogy Julius védelmezte Grace-t. A forró pillanatokból nem hiányzott az intimitás.
Szerintem az írónő szépen egybeszőtte a szenvedélyes, romantikus, és a titokzatos, bűnügyi szálakat.
Julius új beszéde sikert aratott az estélyen. Ő és a partnere, Grace szinte mindenkit lenyűgöztek. Persze voltak néhányan, akik igyekeztek megakadályozni, hogy jól végződjön a napjuk. Grace és Julius azonban nagyon jó csapatot alkottak. Nagyon meghitt és szenvedélyes volt az éjszakájuk. Tetszett, hogy a férfi nem akarta másnak mutatni magát Grace előtt, mint aki volt. Jó volt, hogy nyíltan tudtak beszélni egymással a pánikbetegségről. Itt kihagyott az írónő egy remek alkalmat arra, hogy olvasmányosan ismertesse a poszttraumás stresszt.

Lépésről lépésre zajlik a nyomozás. Fokozatosan bontják ki a rejtély szálait. Az új információkat „csepegtetve” kapjuk. Így a szereplőkkel együtt találgathatunk, izgulhatunk. Kapcsolat van a két (a mostani és az évekkel korábbi) gyilkosság között. A főszereplők és barátaik próbálják megtalálni a kapcsolatot, ami összeköti az ügyeket.
Voltak nehéz helyzetek, de Julius bízott Grace bátorságában, elszántságában. Bár Grace talán egy kicsit naiv. Igyekszik mindenkiben meglátni a jót. A férfi ezt igyekszik ellensúlyozni, és védelmezni a nőt.
Az elkövető legnagyobb terve darabokra hullott, minden összeomlóban volt. Azt tervezte, hogy lelép. Amikor megpróbálta „elvarrni a szálakat”, elkapták. Csakhogy az ügy összetettebb volt, mint azt gondolták. Elvileg a másik elkövetőnek el kellett volna rejtőznie, el kellett volna menekülnie. De a bosszú fontosabb volt. Ez vezetett a következő „csavarhoz” a történetben.

„Tégy úgy, mintha ura lennél a helyzetnek, különösen akkor, ha tudod, hogy nem így van. A tudatod kitisztul, és meglátod a lehetőségeket, amelyeket most elfed a káosz.”

Három férfi sietett Grace segítségére. De nem kellett megmenteni a bajba jutott nőt, mert megmentette saját magát.
Az, hogy Grace és Julius megismerkedtek és egymásba szerettek megváltoztatta az életüket. Minden sokkal jobb lett.


2026. február 16., hétfő

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amit sosem fedünk fel (Knockemout 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:
„A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.
Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?
Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.”
Kiadás éve: 2024
Eredeti mű: Lucy Score: Things We Hide from the Light
Fordította: Bótyik Bettina
Oldalszám: 638 puhatáblás
ISBN: 978 615 664 406 0

Ez a kötet nem volt annyira könnyed, mint az első. Megvan a kisvárosi idill, ugyanakkor sok a titok és a trauma is. Súlyos témák. A szórakoztató, humoros történetnek van komoly mondanivalója is. Az egyik, hogy fontos a kommunikáció. A másik, hogy felnőtt emberként te vagy felelős azért, hogy hogyan alakul az életed, milyen emberré válsz. Felhívja a figyelmet arra, hogy a problémák leplezése, és feldolgozásuk hiánya nem vezet semmi jóra. A fő mondanivalója pedig az, hogy szeretni valakit a legbátrabb dolog a világon. És az a legnagyobb ajándék, ha valakit pontosan olyannak szeretsz, amilyen. Ez tipikusan olyan kisvárosi romantikus regény, amitől elpirulsz.

Ez a kötet Angelina / Lina (Angyal) és Nash (Csődör) története.
A múltban átélt trauma végig ott lappang a háttérben. Nash a lövöldözés óta ürességet érzett, időnként a vállába hasított a fájdalom. Úgy érezte, hogy egy része meghalt aznap este, amikor szolgálatteljesítés közben meglőtték. Csak árnyéka volt régi önmagának. A történet bűnügyi része, az előző kötetben történtekkel kapcsolatos elvarratlan szál. Egy szervezett maffiaháború.
Lina, sok-sok évvel korábban (még a főiskolán) Knox exbarátnője volt, és most beköltözött a Nash otthona melletti lakásba. Kölcsönös vonzalom alakult ki köztük. Nash a sérülése óta olyan mogorva lett, mint a testvére. Nem emlékezett a lövöldözésre, és pánikrohamok gyötörték. A sebzett, szomorú Nash Morgan arra késztette Linát, hogy megvigasztalja. Nash figyelmes, szexi és valódi úriember. Linának feladata volt, és úgy gondolta, hogy nem lenne szabad összemelegednie a dögös szomszédjával.

A kiskutyás részek szerintem nagyon aranyosak. Az első kötetben is tetszettek a kutyás részek, de ebben kifejezetten cukik. (Pirulós – szívecskés hangulatjel.)

A Morgan család tagjai nem tudtak az érzéseikről beszélni. Nash próbálta eltitkolni a problémáját. Senkinek sem beszélt arról, amin keresztülmegy. Szerette volna újra úgy érezni, hogy él. Ez Lina mellett sikerült is. Elhatározta, hogy megfejti a nő minden titkát.

„Vékony vonal húzódik a szükséges kockázatvállalás és a hülyeség között.”

Az embereknek általában idő kell ahhoz, hogy elismerjék, egyedül nem tudnak kimászni abból a sötét mélységből, ahová a depresszió juttatja őket, és nem szégyen segítséget kérni. Nash utálta a gyengeséget, és azt, hogy bárhol rátörhet a pánik.

„Ahelyett, hogy arra használnád az energiádat, hogy eltitkold mások elől a problémáidat, talán próbáld meg feldolgozni őket. Mindkét út pokoli megterhelő, de csak az egyik visz át a túloldalra.”

Lina és Nash beszélgettek, és megnyíltak egymásnak. A nő átsegítette a férfit egy pánikrohamon, és nála aludt. Ennek köszönhetően Nash, hetek óta először, átaludta az éjszakát, és újra reménykedni kezdett. Késő esti bizalmas beszélgetések, érzelmi támasz, intimitás.

Bár az tetszik, hogy a kisváros lakói törődnek egymással, és összetartanak, de az nem tetszett, hogy túlzottan beleszólnak egymás életébe.
Lucian kétes hírű politikai tanácsadó. Megvan a hatalma, hogy kedve szerint mozgassa a szálakat. Képes volt megfélemlíteni és lenyűgözi az embereket. Nash-t nagyon idegesítette Knox és Lucian túlféltő viselkedése.

Amikor Lina és Nash között (illetve szinte majdnem mindenki közt...szemforgatós hangulatjel) viharos nézeteltérés támadt, akkor a lányok megint (az első kötetben is volt egy ilyen iszogatás) a Hellhound motoroskocsmában kötöttek ki. Ez egy eldugott, koszos lebuj volt. Úgy tűnt, hogy ez hatásos csapaterősítő találkozó volt.
Linának az volt az érzése, hogy Nash-nek szüksége van rá. Elhallgatott a férfi elől néhány dolgot, és szabotálta az igazi intimitást kettejük között, mert nem akart sebezhető lenni. Pedig kedvelte és nagyon vonzódott hozzá.

„A sebezhetőség nem egyenlő a gyengeséggel. Azt jelenti, bízol magadban, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy kibírd a fájdalmat. Igazából ez az erő legtisztább formája.”

Bár veszekedtek, mégis egymást akarták. Meg kellett találniuk az egyensúlyt a kapcsolatukban. Annak ellenére, hogy felbosszantották és megbántották egymást, mégis törődtek egymással. Lina kezdett ráébredni, hogy jobb lenne, ha nem tartaná magától távol az embereket. Naomi és Sloan teljesen elfogadták, és a barátnői lettek.
A pánikrohamok a legváratlanabb pillanatokban lepték meg Nasht. Küzdött ellene, nem akarta hagyni megnyilvánulni. Lina sokat segített neki. Nash szerette volna, ha a nő biztonságban érzi magát a kapcsolatukban. Őszintén beszélgettek erről. Azzal foglalkoztak, hogy kiélvezzék a jelent. Nash megkapta, amit akart. Lina teljesen az övé volt. És azt szerette volna, hogy az övé legyen örökre.
Amikor Lina fenyegető üzenetet kapott, Nash attól félt, hogy nem tudja megvédeni. Nem akart rá támaszkodni. Ellökte magától a nőt, akire szüksége volt, és akit szeretett. A testvére ugyanezt csinálta az első kötetben. Szerencsére Nash hamarabb rájött, hogy idióta volt és hülyeséget csinált. Linát megrázta a dolog, de amikor Nash utána ment, végighallgatta. Emlékeztette a férfit arra, hogy minden nap szembenéz a démonaival, megvédi azokat, akiknek védelemre van szükségük, megvédi a városát. Nash azért fordult a nőhöz, hogy legyen oka megküzdeni a fájdalommal. És ezt Lina is tudta. Fel is hívta rá a férfi figyelmét. Segített neki visszatalálni az életbe.
„… csak úgy tudhatod meg, hogy ő-e az igazi, ha úgy bánsz vele, mintha az igazi lenne. Vagy kiérdemli, vagy elveszíti a címet. Ez már rajta múlik, de neked kell esélyt adnod, hogy kiérdemeljen téged.”

Ebben a kötetben is volt verekedés, emberrablás, hősködés, és lánykérés.
A bónusz epilógus csupa szeretet és boldogság.

Naomi és Knox esküvőjén, többek közt Tom Petty „Free Fallin” című dala szólt.

A Morgan fiúk anyukájának egyik kedvenc dala George Strait „All My Ex’s Live in Texas” volt.