Søren Sveistrup: A gesztenyeember

„Hátborzongató ​pszichothriller a GYILKOSSÁG – THE KILLING filmsorozat szerzőjétől

Koppenhága külvárosban egy csendes októberi reggel a rendőrség egy fiatal, egyedülálló anya holttestére bukkan, akit brutálisan meggyilkoltak és megcsonkítottak: a nőnek levágták az egyik kezét, és a feje fölé egy kis gesztenyéből készült babát lógattak.

Az ügyet Naia Thulin, az ambiciózus fiatal detektív kapja. A partnere Mark Hess, a lelkileg kiégett nyomozó, akit nemrég rúgtak ki az Europolból. A nyomozók felfigyelnek a titokzatos, gesztenyéből készült figurára, ami elvezeti őket egy korábban eltűnt személyhez: a megtalált holttest Rosa Hartung politikusnő tizenkét éves lánya. De a Hartung-ügyet már rég lezárták, a mentálisan beteg férfi, aki anno bevallotta a gyilkosságát, már rács mögött van.

Ám nem sokkal ezután egy másik nőt is meggyilkolnak, és a gyilkosság helyszínén ismét felbukkan a kis gesztenyeember. Thulin és Hess gyanítja, hogy kapcsolat van a Hartung-ügy és a meggyilkolt nők között. De mi lehet az? Nincs sok ideje a nyomozóknak, Thulin és Hess gyakorlatilag versenyt fut az idővel, mert egyre valószínűbb, hogy sorozatgyilkosról van szó, aki korántsem fejezte be ámokfutását…”

Kiadta: Partvonal kiadó

Megjelent: 2019.09.30.

Fordította: Sulyok Viktória

Fordítás alapjául szolgáló mű: Søren Sveistrup: Kastanjemanden

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 456

ISBN: 978-615-578-380-7

Műfaja: Krimi

A szerző portréját Les Kaner készítette.

A szerzőről: Soren Sveistrup író és producer 1968-ban született Dániában. A Koppenhágai Egyetemen szerzett BA diplomát irodalomból és történelemből, emellett forgatókönyvírást is tanult a dán Nemzeti Filmiskolában (National Film School).

Többek között az Emmy-díjas Nikola jog Juliet (2002-03) és Gyilkosság (2011-2014) című sorozatok írója, valamint az Eljön az a nap (2016) és a Jo Nesbo regényéből készült Hóember (2017) című filmek forgatókönyve kötődik a nevéhez. A televíziós sorozatok gyártásával foglalkozó SAM Productions céget 2014-ben alapította meg Meta Louise Foldager Sørensen és Adam Price társaságában. Első regénye, a The Chestnut Man 2018-ban jelent meg. Nős, feleségével és két gyermekével Hellerupban él.

 

A könyvről:

A regény érdekes, jól felépített, izgalmas. A hátborzongató jelzőt most abszolút jogosnak érzem.

A téma sokkoló, elgondolkodtató és figyelemfelkeltő.

A nyomozópáros nekem szimpatikus volt, és külön jó volt, hogy ők is csak most ismerkedtek egymással, mert így nem éreztem azt, hogy valamiről lemaradok.

Ahogy az lenni szokott, nem indult épp zökkenőmentesen ez a kapcsolat, hiszen Thulin nyomozó már fél lábbal egy másik osztályon volt (már csak a felettese ajánlására várt), míg Hess csak büntetésből került az irodájukhoz, amire egyfolytában emlékeztették, így nem csoda, hogy ellenérzésekkel vágtak bele a közös munkába. Két különc és teljesen máshogy gondolkodó nyomozóról van szó, akik ha kicsit nehezen is, de megtalálták a közös hangot, és elismerték egymás adottságait.

A szerző fokozatosan adagolta az információt a szereplőkről, a maguk esendőségükben ábrázolta őket, a jó és rossz tulajdonságaikkal együtt. Ez kedvemre való volt, mert így sokkal életszerűbb történetet kaptam.

A nyomozási rész érdekes, a szerző jól szőtte a szálakat, mert az utolsó ötven oldalig képes volt félrevezetni a tettest illetően. Sokáig szimpatizáltam a karakterével, így elég mellbevágó volt, amikor rájöttem ki áll az egész ügy hátterében, és hogy miért is tette, amit tett.  Bár az eszközeivel nem értettem egyet, egy részem azért az indítékot jogosnak érezte. Senki nem érdemeli meg azt, hogy olyan dolgokon menjen keresztül, mint a tettes a múltban.

A legjobban az tetszett a történetben, hogy képes volt újra és újra meglepni. Egyáltalán nem volt sablonos, fontos témát feszeget, és nagyon jól megmutatta az ok-okozati összefüggést.

Egyszerre ismerkedtem a szereplőkkel és a történettel, aggódtam, borzongtam, nyomoztam, majd alaposan megdöbbentem. Szerintem a szerző mindenből annyit tett a könyvbe, amennyi kellett. Kíváncsi vagyok, hogy a szerző miképp folytatja majd a nyomozópárosunk történetét, és milyen nyomozásokba fogunk még általuk belecsöppenni.

Pontozás: 10/10

Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Fülszöveg: 

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához.

A látogatás felemásra sikeredik, s amikor visszafelé kitérőt tesznek Jake régi, elhagyatott erdei középiskolájában, már teljes az aggodalom a lányban: ki az, aki folyton figyeli, aki üldözi, és miért szól a kihalt folyosón az a végtelenített, félelmetes zene?

Egy letehetetlen pszichothriller, ami a jóval az utolsó lapok után is kísérteni fog.

Iain Reid kanadai szerző; első regénye hatalmas sikert ért el mind a kritikusok, mind az olvasók körében. Fordulatos és meglepő csavarral záruló pszichothrilleréből az Oscar-díjas Charlie Kaufman készül filmet forgatni a Netflix számára.

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. május 21.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Iain Reid: I am Thinking of Ending Things

Oldalszám: 256

ISBN: 978-963-293-811-0

Műfaj:  pszichothriller

 

Első lendületre 96 oldalt olvastam el a könyvből, aztán meredten bámultam a falat és azon gondolkoztam, hogy most mi is van. Volt néhány verzióm, hogy miképp fog alakulni a történet, és mielőtt továbbolvastam volna, eljátszottam a gondolattal, hogy merre tovább. Majdnem a könyv felénél járva úgy éreztem, még nem jutottam sehová. Vártam, hogy értelmet nyerjen az egész. Ráadásul tudom, hogy apróság, de picit idegesített, hogy nem tudom a főszereplő lány nevét. Az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, mégsem esik szó arról, hogy ki is ő valójában. Később már az járt a fejemben, hogy nem tudok én semmit. Kaptam információs morzsákat, de annyira lényegtelennek tűntek, és nem akart összeállni. Pedig tudtam, hogy van ott valami…

A könyvben a cselekményvezetés szakaszos, többször visszaugrik az időben, hogy bemutassa a főszereplő lány életének bizonyos részeit, Jake-kel való megismerkedését, a telefonbetyár zaklatásait, valamint jelen van egy dőlt betűs szösszenet is minden időbeli ugrás között, hogy fokozza az ember kíváncsiságát. Felmerült bennem, hogy esetleg a végkifejletet vetítheti elénk a szerző ily módon, vagy épp ez a külön rész mutat rá, hogy miért lett a telefonbetyár az, aki. Rengeteg kérdés felmerült olvasás közben, és nagyon kevésre kaptam választ.

Ez a történet nem egy klasszikus pszichothriller. Nem úgy hat, ahogy műfajbeli társai. Elsőnek azt szögezném le, hogy mindenkire másképp hat. Engem összezavart, felbosszantott, az elején untatott, később kíváncsiságra sarkallt, mert sokáig szinte semmit nem tudtam, vagy épp nem értettem. Körülbelül a könyv felétől egyfajta baljós érzésem volt, majd a kétszázadik oldaltól húzott magával a történet, emelkedett a feszültség, és kíváncsian vártam, hogyan tovább.

A szerző profin játszik az olvasóval, mintha előre számolna a reakciókkal, és azokat még megfejelné valamivel.

Olvastam és olvastam, vártam, hogy kilyukadjunk valahová, hogy értelmet nyerjen az egész, mert nem volt más bennem, csak kuszaság. Aztán egyszer csak vége lett. Én pedig azóta is itt ülök és nézek, hogy most ez mi is volt…

Vegyes érzéseim vannak, s talán ezért vagyok bajban a pontozással is. Még nem ülepedett le bennem az egész.

Egyrészt hiányoltam egy csomó apróságot, zavart a karakterábrázolás felületessége, még az időbeli ugrálások is, pedig az ritkán szokott zavaró tényező lenni számomra.

Ugyanakkor tetszett, hogy egyedi az ötlet és a kivitelezés, képes volt meglepni, és abszolút igaz rá, hogy elgondolkodtat. A szerző nem csak a karakterei elméjét vette célba, de az olvasókkal is képes volt játszani.

Pontozás: 10/7

B. A. Paris: Zárt ajtók mögött

Fülszöveg: „Mindenki ismer olyan párokat, mint Jack és Grace. Jack jóképű és gazdag, Grace bájos és elegáns. Kedveljük őket, még ha nem is áll szándékunkban. 

És szeretnénk Grace-t jobban is megismerni.

Csakhogy ez nem is olyan egyszerű, ugyanis Jack és Grace elválaszthatatlanok. 

Van, aki ezt igaz szerelemnek nevezné. Mások talán feltennék a kérdést, hogy Grace miért nem veszi fel soha a telefont. Vagy miért nem lehet vele beülni valahova egy kávéra, jóllehet nem dolgozik. És hogy marad olyan sovány, noha rafinált fogások sorát főzi? És vajon miért van rács az egyik hálószoba ablakon?

„ Briliáns, dermesztő, félelmetes és letehetetlen. "

Lesley Pearse”

A könyvet kiadja a Művelt Nép kiadó.
Várható megjelenés: 2016. július vége - augusztus eleje
Fordította: Gálvölgyi Judit
ISBN: 978-615-5617-645
Oldalszám: 400

A francia–ír származású B. A. Paris Angliában nevelkedett, majd Franciaországba költözött, és rövid ideig egy nemzetközi banknál dolgozott, majd felfrissítette tanári képesítését, és nyelviskolát nyitott a férjével. Változatlanul Franciaországban élnek, és öt lányuk van. Ez az első regénye. 

Már a történet legelején érezhető a feszültség a főszereplőink között, s ez megalapozza a hangulatot.

Grace és Jack alig egy éve házasok. A külsőségeket tekintve minden tökéletes, talán túlzottan tökéletes is.  

A cselekmények láncolata azzal indít, hogy Jack megismerkedik golfozás közben egy új lakóval, és úgy dönt, hogy mivel a férfi nem jelent veszélyt az ő golftudására, meghívja a párjával együtt vacsorára, segít a beilleszkedésben. Természetesen a vacsorára hivatalos a család egy régebbi ismerős párja, Adam és Diane is, így a három házaspár együtt költi el a tökéletes vacsorát, a tökéletes házaspárral, a tökéletes otthonban.

Jacknek volt egy mondata, amin hihetetlenül felháborodtam. Nos, nem magán a mondaton, inkább a képmutatáson, amit a férfi tanúsít.

„– Csak megvetni tudom a férfiakat, akik erőszakosan bánnak a feleségükkel – mondja határozottan Jack. – Mindent megérdemelnek, amit kapnak.”

Már rögtön itt leszögezhetjük, hogy szerintem erről a mondatról nem csak a testi erőszakra kellene asszociálnunk, hiszen létezik egy másfajta erőszak, a pszichikai, lelki terror, amikor az ember személyiségét vetik támadás alá.

A szóbeli-lelki bántalmazás sokkal alattomosabb, mint a fizikai bántalmazás. Akit ily módon bántalmaznak, folyamatosan pusztítják a lelkét. Megvonják tőle az életörömöt, s lassan már azt sem tudja az illető, hogy mi a valóság.

A bántalmazásnak többféle formája ismert. Gúnyolódás, megalázás, mások előtt becsmérlés, veréssel való fenyegetés, zsarolás, alapvető érzelmi igények és szükségletek megtagadása, barátoktól, munkától, családtól, kedvenc foglalatosságoktól való elszigetelés vagy eltiltás.

Előfordulhat még féltékenység, a nő önbizalmának módszeres lerombolása, a nő állandó hibáztatása,  félelmet keltő viselkedés (dühödt nézés, üvöltés), támadó faggatózás, különböző kommunikációs csatornák lezárása, telefonon való állandó ellenőrzés, nő zsebeinek/táskájának átkutatása, elzárkózás a problémák közös megbeszélésétől.

Történetünkben szerepet játszik Grace húga, Millie is, aki Down-kóros, bár én inkább a Down szindróma elnevezést kultiválom. Grace mindent, szó szerint MINDENT megtenne a húgáért, többek között azt hiszem ezért tűrt el annyi mindent a férjétől.

A regény eseményei váltakozva vetül az olvasók szeme elé. Jelennel indít, aztán visszarepíti az olvasót a múltba, majd ismét következik a jelen. 

A múlt eseményeiből sok minden kiderült. Minden azzal kezdődött, hogy Grace feladott mindent azért, hogy hozzámehessen Jackhez, s később Millie hozzájuk költözhessen.

Olvasás közben féktelen dühöt éreztem Jack iránt. Rettegésben tartotta Grace-t, teljesen beszűkítette a mozgásterét, nem mehetett ki egyedül, ellenőrizte van-e valami a zsebeiben vagy táskáiban, előírta, hogy mit vegyen fel, mit és mikor főzzön, süssön, kivel és hogy társalogjon, egyszóval mindent.  Grace-t más sem vezérli, mint az, hogy megfeleljen Jack elvárásainak, hogy még véletlenül se dühítse fel.

Jack amikor elmegy munkába bezárja, van hogy enni, inni se kap. Minden rendszertelenül megy, mert a rendszeresség megnyugtató, Jack pedig nem akarja, hogy Grace nyugodt legyen. Játszik az idegeivel, próbára teszi, azon dolgozik, hogy tönkre tegye. S a későbbiekben ezt tervezi Millie-vel is.

A könyv hihetetlen brutális. Első sokkom kb. arra az időszakra tehető, amikor a múltba révedve Grace felidézi, mit mondott Thaiföldön Jack neki. A múltjáról, a terveiről. A hideg síelt a hátamon. Ekkor fogalmazódott meg először bennem, hogy ez a férfi pszichopata. A külvilágnak kedves, okos, szellemes, de otthon, négy fal között, négyszemközt teljesen más. Kifordul magából. Gondosan mérlegel, tervez, és követi is a tervet mindvégig. Tönkreteszi Grace-t. Mivel a családon belüli erőszak a szakterülete ügyvédként, nagyon is jól tudja, hogyan védje be magát, s miképp állítsa be a feleségét őrültnek, labilisnak, ha épp nem úgy táncol, ahogy ő fütyül.

Minél jobban belemélyedtem a történetbe, annál jobban elborított az a mocsok, amit Jack készített elő Grace-nek. Nem tudom, milyen szó illene rá a legjobban. Rettenetes, borzalmas, szörnyű, elképesztő, sokkoló…

Egy nő megismerkedik egy jóképű, okos, szellemes férfival, fél év múlva hozzámegy és kezdődik a rémálom. Ez a mondat kellőképpen jellemezheti Grace Angel életét. Abból a helyzetből, amibe sikerült önként kerülnie, nem lát kiutat. Újra és újra elképzeli a lehetőségeket, mit és hogyan lehetne tenni, de nem adódik rá alkalom. Az idő pedig vészesen fogy. Grace élete versenyfutás az idővel. Megoldást kell találnia, hogy megszabaduljon Jack-től, vagy legalább megvédhesse tőle Millie-t.

Aztán Millie-nek akad egy ötlete. Hihetetlen, hogy ilyesmi nem jutott Grace eszébe, bár…ő nem bírta volna egyedül kivitelezni, tekintve hogy semmihez nem fér hozzá. Szorítottam, hogy Millie ötlete beváljon, vagy legalább Grace megpróbálkozzon vele. Gyűlöltem a férfit, és bár nem szép dolog, azt kívántam végig, hogy bár meghalna az a tetű, hogy Grace és Millie biztonságban legyen.

Brutális ez a regény. Az ember minél mélyebben merül a történetbe, annál rosszabbul érzi magát. Én személy szerint a beleélő típusba tartozom, általában valamelyik karakter szerepébe beleélem magam. Nos… most kivételesen azon igyekeztem, hogy még véletlenül se éljem át a történteket. Mivel nincs olyan beteges gondolkodásom, mint Jack-nek, így ezt megúsztam, de Millie és Grace helyébe sűrűn sikerült mégis beleélnem magam, vagy épp a kíváncsi „barátokéba”.

Hálás voltam Millie-nek az ötletéért, Grace-nek a kreativitásáért, és Esthernek, mert olyan volt, amilyen.

Kedvenc szereplőim abszolút Esther és Millie voltak.

Esther a kedves új barát, akinek feltűnt, hogy Grace-t sose látja Jack nélkül. Millie pedig, a drága jó Millie, akit alábecsültek, csak azért, mert Down-szindrómás.

Köszönöm a lehetőséget a Művelt Nép kiadónak!

A könyvet szigorúan 18 éven felülieknek ajánlom, mert határozottan megbolygatja az ember lelkét.

Pontozás: 10/10

S. J. Watson: A másik én

Fülszöveg: „Végzetes vonzerő… online.

Milyen mélyen ismerhetsz meg egy másik embert? Meddig mennél el azért, hogy kiderítsd az igazságot valakiről, akit szeretsz?

Amikor Julia, a harmincas éveiben járó, látszólag átlagos életet élő brit családanya megtudja, hogy húga brutális gyilkosság áldozata lett, nincs nyugodalma, amíg meg nem leli a gyilkost. A kutatás azonban hamarosan saját, bűnös érzéki vágyainak felfedezésébe csap át. Miután megismerkedik egy veszedelmes idegen férfival az interneten, elveszíti önmagát… az uralmat a tettei felett… és talán mindent. Rendületlen válaszkeresésével pedig veszélybe sodorja a házasságát, a családját, sőt, az életét is.

A világsikerű Amnézia (korábbi címén Mielőtt elalszom) szerzőjének pattanásig feszült hangulatú, lélegzetelállító fordulatokkal teli új pszichológiai thrillere az online chatszobák és a cyberszex sötét útvesztőjébe vezeti az olvasót, ahonnan nincs kiút.”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Gellért Marcell

Fordításul szolgáló mű: S. J. Watson: Second Life

ISBN: 978-963-293-468-6

Oldalszám: 568

Steve „S. J.” Watson 1971-ben az angliai Stourbridge-ben született. A Birmingham University fizika szakán végzett, ezután Londonba költözött, és hallássérültekkel kezdett foglalkozni. Több kórházban eltöltött év után a hallássérült gyerekek gyógyításának specialistája lett. 2009-ben részt vett a Faber Academy írókurzusán – ennek eredménye a Mielőtt elalszom, melyet harminchét nyelvre fordítottak le. A könyvből készült film (Amnézia) hazai bemutatójának időpontja: október 30. (Forrás: könyv belső borítója)

A könyv öt részre, harminchárom fejezetre van tagolva.

Az első fejezet egy fotókiállítással indít, ahol szó esik a történet szempontjából lényeges képről, ami a kiállítás fő képe lett. Ez a kép nem más, mint Julia Plummer: Marcus tükörben 1997, Cibachrome másolata.

A fotó, ami után elszabadul a pokol.

Történetünk szereplőkkel bővelkedik, rengeteg információt juttat az olvasónak. Megismerhetjük Julia családját, baráti körét, múltját és jelenét, tragédiáit, gyengeségeit és félelmeit. Az író sikeresen már az elején bedob minket a mélyvízbe, s érezteti az olvasóval, hogy bizony ez a könyv nem lesz egy sétagalopp. Egy pszicho-thrillert tart a kezében az olvasó, tehát ha vidám gondolatokra vágysz, tedd is le! Igazán kemény témákat boncolgat. Gyerekvállalás, felelősség, alkoholfüggőség, gyilkosság, drogok, internetes ismerkedés buktatói, internetfüggőség, megszállottság, kétségbeesés, titkok, árulás és még megannyi más.

Talán azért annyira magával ragadó a könyv, mert napjainkban aktuális az internetes társkeresők használata és a netes ismerkedés minden lehetősége, simán megtörténhetne bárkivel hasonló. Vannak, akik többet töltenek a gép előtt, mint személyesen az ismerőseikkel. Ez azért elég szomorú.

Julia megszállottan nyomoz a húga meggyilkolása ügyében, s eközben teljesen kifordul magából.  Volt néhány olyan jelenet, mikor hangosan mondtam, hogy „Julia térj már észhez!”, anyukám pedig bejött és megkérdezte, hogy „Te meg kihez beszélsz?”. Mondtam neki, hogy ne aggódjon, nem bolondultam meg, csak a könyvben van ez a jelenet… erre megrázta a fejét nevetve, és kiment. Szerintem nem csak én beszélek néha a szereplőkhöz. Ugye nem?

Julia a húga halálával indokolja a tetteit, közben kétségek között vergődik, hogy biztosan jól cselekszik-e. A vágyak és az észérvek egymásnak feszülve ingatják a nő személyiségét és döntéseit. Sok év házasság után úgy érzi, hogy a neten megismert férfi új színt visz az életébe. Ő lesz a keddi program, és bár nem azt kapja, amit várt, mégis ragaszkodik egy ideig a férfihoz. Aztán ahogy a cselekmények egymást követik, rájön, hogy hatalmas bajba sodorta magát. A fickó nem az, akinek hitte, s nem az, akinek mondta magát. Belekerült egy jó nagy slamasztikába, amiből nem tudja, hogy is mászhatna ki. Izgalom, félelem, kétségbeesés egymást követve járják át a testét, és retteg attól, hogy miképp fog alakulni a helyzet. A vörös ruhás jelenetnél hág a tetőfokára az izgalom először, és az olvasó is együtt kezd aggódni a főszereplővel, együtt érez vele, még ha tudja is, hogy a saját butasága keverte őt nagyon nagy bajba, bár a végén kiderül, hogy valószínűleg így is, úgy is megtalálta volna a baj.

Watson ért a feszültség fokozásához, felkelti az érdeklődést, s eléri, hogy az olvasó a főszereplő bőrébe bújjon, rettegjen, borzongjon, kétségbeessen, s lázasan kutasson a fejében valami megoldás után. Az egész kalamajkába belekeveredik a családja, ami miatt még fokozottabb a helyzet. Aztán jön egy gyors csavar, és csak kapkodhatod a fejed, kész döbbenet, amit a könyv végén felfedezel. Titkok, árulás, megcsalás, netes kapcsolat, álnevek, gyilkosság, és az élet még megannyi negatív dolga, ami elragadhatja az embert a helyes irányból. A főszereplők korántsem tökéletesek (mert őket már amúgy is nagyon unjuk ugye), az író erőteljesen kiemelte az emberek negatív oldalát, s egy olyan történetet alkotott meg, ami hátborzongató hatással van az olvasóra, ráadásul még igaz is lehetne.

Milyen a könyv? 

Azon kívül, hogy a frászt hozza az emberre egy-egy jelenete, határozottan tanít valamire. Mégpedig arra, hogy ne bízzunk meg feltétlenül egy nicknévben, ne adjuk ki a személyes adatainkat, jelszavainkat, ne bízzunk meg akárkiben, vigyázzunk egymásra és magunkra. S ami a legfontosabb! Ne akarjunk nyomozgatni. Főleg ne egyedül! Legyünk résen, hogy ha már egyszer megtörtént a baj egy családtagunkkal (ne történjen), akkor ne történhessen meg újra. Az internetnek, társkeresőknek, ismerkedős oldalaknak megvan a pozitív, kapcsolattartós oldala mellett az a nagy hátránya, hogy arctalan, névtelen, bárkit rejthet a nick. A jóhiszemű emberek pedig piszok gyorsan bajba keveredhetnek, amiből nagyon nehezen, akár túl nagy árat fizetve keveredhetnek csak ki.

Julia karakteréről lehetett a legtöbbet megtudni, ő volt a főszereplő, mellette megismerhettük a férjét Hugh-t, a fiát Connort, Adrienne-t, Annát, Lucast, Ryant,  Paddy-t és Mariát, Dylant és még megannyi szereplőt, aki szerepet játszott ebben a történetben. Életszerű karakterek, életszerű történettel, izgalommal, veszélyekkel, rettegéssel, borzongással, kétségbeeséssel, titkokkal, rossz döntésekkel, árulással, összeesküvéssel és egy olyan véggel, amitől az olvasó dob egy hátast. Határozottan tetszett Watson stílusa, valószínűleg sort kerítek majd a Mielőtt elalszom című könyvére is.

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10