Harcosok ​Vértanúk Boszorkányok

„A hűvös, dohos helyiség közepén terpeszkedő, robusztus asztalt kéttucatnyi csuklyás alak ülte körül. A pislákoló faggyúmécsesek alig valamicske fény loptak a terembe, az apró lángok sejtelmes táncot jártak a sötétben. A Rend tagjai, nők és férfiak ismét megerősítették titkos szövetségüket. Nem kellett hozzá sem vér, sem oklevél, sem pecsét: elég volt az adott szó, a kölcsönös tisztelet. Döntöttek. Ahogy eddig, úgy ezután is vállvetve, egymást segítve, bátorítva osztják meg az arra érdemesekkel mindazt, amit a múltról tudnak, vagy tudni vélnek… Ezúttal egy újabb, immáron ötödik novelláskötet közreadásával, amihez minden kedves Olvasónak jó szórakozást kívánnak!

A Történelmiregény-írók Társasága nevében

Kapa Mátyás

elnök

A művek szerzői: Trux Béla, Izolde Johannsen, Hacsek Zsófia, Gál Vilmos, Tapodi Brigitta, Bakóczy Sára, Csikász Lajos, Bányai D. Ilona, Gáspár Ferenc, Urbánszki László, Bónizs Róbert, Cselenyák Imre, Solymár András, Soós Tibor, Andy Baron, Várkonyi Tibor”

Kiadta: Történelmiregény-írók Társasága

Megjelent: 2019.

Oldalszám: 230

ISBN: 978-615-581-617-8

Érdekes volt betekinteni a Történelmiregény-írók Társasága által megjelentetett novelláskötetbe, mely tizenhat szerző művét mutatja be. Különböző korokon és helyeken átívelő történetek ezek, melyek között mindenki megtalálja a hozzá közelállót. Bevallom, bár az írók/írónők neve nem ismeretlen számomra, csak egy apró töredéküktől olvastam (eddig), bár az említett szerzőktől több könyvet is.

Tetszett, hogy a kötetet a sokszínűség jellemzi. Nincs két egyforma történet, mindegyik egyedi a maga nemében. Nem csak a korok és helyszínek váltakoznak, de a szerzők stílusa is más és más. Furcsa volt, hogy a már régről ismert szerzőknél kiéleződve figyeltem, hogy feltűnnek-e azok a bizonyos stílusjegyek, melyek rájuk jellemzőek, vagy új oldalukról mutatkoznak be. Nem tagadom, voltak olyan novellák melyek nem tudtak közel kerülni hozzám, ám olyanok is, melyeket ismeretlen ismerősként üdvözölhettem.

Ugyanakkor be kell vallanom, hogy a novellákkal úgy vagyok, mint a moziban a filmelőzetesekkel, vagy a különböző vendégségekben a vendégváró falatkákkal. Tetszenek ugyan, de nem elégítik ki a kíváncsiságomat. Egyszerűen nem kaptam eleget. Némelyik pont akkor ér véget, amikor már sikerül belemerülni a történetbe, és idő kell ahhoz, hogy „lapozni” tudjunk. Persze ott van a pozitív oldal, hogy egy könyvben több szerző mutatkozik be, s ha tetszik egy novella, valószínűleg beruház az olvasó a szerző egyik-másik regényére is, mert viszi a kíváncsiság. Megsúgom, az én várólistám is megnőtt egy kicsit.

Összességében tetszett a novelláskötet, megvolt a maga hangulata, rengeteg érzést megmozgat az emberben.

Bányai D. Ilona, Solymár András, Cselenyák Imre, Csikász Lajos és Trux Béla novellái kifejezetten kedvemre valóak voltak, Izolde Johannsené pedig abszolút kedvenc, mert kiegészítésül szolgált a Birodalom tengeri bástyái sorozathoz, mely úgy a szívemhez nőtt az évek során.

Pontozás: 10/8

Cecelia Ahern: Üvöltés

„Cecelia ​Ahernnek, az Utóirat: Szeretlek című világhírű regény szerzőjének harcosan feminista novelláskötete egy csepp mágikus realizmussal. Roxane Gay-rajongóknak ideális!

A kötetben harminc különleges, fantáziadús történetet olvashatunk, amelyekben nők küzdenek le ezernyi viszontagságot agyafúrtságuk, leleményességük és könyörületességük révén. 

A novellák főszereplőit olyan dilemmák, vágyak és törekvések mozgatják, amelyekkel a világ minden pontján azonosulni tudnak a nők. Az ismerős élethelyzetek jó adag mágikus realizmussal fűszerezve meghökkentő és sokszor roppant mulatságos végkifejletbe torkollnak. A gondolatébresztő írások hősnői életük különböző területein (házasság, gyereknevelés, politika, karrier) szembesülnek titokzatos, de nagyon is valós problémákkal.
Egyikük bőrén vészjósló harapásnyomok jelennek meg, a másikat egy rémálomszerű prezentáció kellős közepén szó szerint elnyeli a föld, a harmadik pedig elhatározza, hogy visszaviszi megunt férjét a boltba, ahol annak idején beszerezte. A különféle akadályokkal birkózó nők életét az is formálja, miként tekintenek rájuk mások, de leginkább persze az, hogy ők maguk érzékelik-e a bennük rejlő erőt. 

A harminc novella őszinte képet mutat arról, milyen a mai világban nőnek lenni.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019.03.05.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Roar

Oldalszám: 336

ISBN: 978-963-293-874-5

Borítóterv: Földi Andrea

Itt olvashattok bele: https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1607081.pdf

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

A napokban pedig felröppent a hír, hogy ősszel érkezik az Utóirat: Szeretlek című könyvének a folytatása, amit mi, magyar olvasók is kézbe vehetünk még az idén.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál

Ahol a szivárvány véget ér

Bennem élsz

Talált tárgyak országa

Ajándék

A holnap titkai

Lány a tükörben

Nyomomban az Életem

Életed regénye

Utóirat: Szeretlek!

A szerelem kézikönyve

Amikor megismertelek

Az üveggolyók titka

A Vétkes

A Tökéletes

Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

Lantmadár

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhettek először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

Illetve létezik egy másik csoport, a Könyvarmada, ahol különböző könyvekkel kapcsolatos információkkal találkozhattok. Például itt volt egy szavazás is arról, hogy mi legyen a könyv címe.

https://www.facebook.com/groups/464396100756857/

A könyvről:

A novelláskötet magyar címével kapcsolatban sok kérdés felvetődött, hiszen több verzió is lehetségesnek tűnt. Roar = ordítás, üvöltés, kiabálás. Több jelentése van, a kiadó munkatársai pedig igyekeztek a könyv szelleméhez hűek maradni. Nekem tetszett a Nő vagyok, ordítani akarok cím is (ez is felvetődött lehetőségként), de végül maradt az üvöltés. Néha én is üvölteni tudnék, amikor túlcsordul a pohár, szóval már a címmel is azonosulni tudtam.  

A borító szerintem a történetek és az emberek sokszínűségét szimbolizálja. Minden egyes történet egyedi a maga nemében. Ahogy minden élethelyzet is más és más. Nem rosszak a külföldi borítók sem, de számomra a hazai a nyerő. 

A novellák egyszerre szórakoztatóak és elgondolkodtatóak. Tükröt mutatnak nekünk, s egyfajta fricska is a 21. századi társadalomnak. Persze olyan is akadt, aminél erősen meresztgettem a szemem, hogy ez most mi? Kicsit szokatlan, vagy épp furcsa, de ha ettől elvonatkoztatunk, megértjük magát a mondanivalót, amire az írónő próbálja felhívni a figyelmet.

Meg kell hagyni, Cecelia Ahern érdekes módot választott arra, hogy gondolkodásra késztesse az embereket. Tökéletesen képes volt visszaadni az olvasóknak, hogy különböző élethelyzetekben milyen érzések, gondolatok kavarognak az emberben. Én is többször átéreztem a szereplők belső vívódását, vagy épp ismerősnek tartottam egy adott szituációt.

A kedvenc novellám az első volt, valamiért azt nagyon a magaménak éreztem.

A szerző különböző történeteken keresztül mutatja be, hogy hányféleképpen juthat vakvágányra az ember élete, illetve azt, hogy a nők ezeket az élethelyzeteket hogyan élik meg. 
Bár a könyvet alapjában véve nőknek ajánlják, én bátran üzenem a férfiaknak is, vegyék kezükbe a könyvet, és gondolkozzanak el egy-egy történeten. Egész jól körvonalazza a nők gondolkodásmódjának és érzelemvilágának egy részét. 

Személy szerint én átéreztem és átgondoltam a történetekben olvasottakat, s határozottan mondhatom, átjött az írónő üzenete.

Pontozás: 10/10

Maros András: Kávéházi pillanatok

„Aki régóta jár kávéházba, a legtávolabbi asztaloknál folyó beszélgetéseket is meghallja, sőt azt is meglátja, amit nem is lát. Kifejlődött a kávéházi pillanatok iránti érzékenysége, érzi a történeteket, és ha ez a személy éppenséggel író (történetesen Maros András), fel (le) is jegyzi őket. Egész nap a kis, kerek asztalnál ül, ihlet helyett azonban mindig mást kap – egy beszélgetés foszlányát, a pincér és a vendég közt sorsdöntő ütközetet, egy első randevú ügyetlenkedéseit, egy utolsó szakítás fojtó csendjét, ravasz tekintetű üzletemberek vitáját, egykori osztálytársak gúnyolódásait, egy család újraegyesítésének reménytelen kísérletét, magányos vendégek sértődéseit. Ha az olvasó csak feleannyira szórakozik a történeteken, mint a szerző (miközben írta őket), már megérte ezt a könyvet kézbe venni.”

  

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Oldalszám: 160

ISBN: 978-963-293-511-9

Az illusztráció Helmut Kruse nevéhez köthető. A képei tökéletesen kiegészítik az apró történeteket. :)

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Az író bemutatkozása a honlapján (http://www.marosandras.com): „Maros András vagyok, író, 1971-ben születtem Budapesten. Jártam iskolába Hollandiában, az USA-ban, Angliában, Magyarországon. Közgazdász diplomám van. (Miért?)

Voltam címügynök, mikrochipeket lézerrel megjelölő betanított munkás, takarító, angolnyelv-tanár, matematikatanár, utcai hegedűs, utcai furulyás, utcai újságárus, festő-mázoló, teniszező, teniszedző, teniszütő-húrozó, sportszertáros, kínai bolt áruszállító sofőrje (majd üzletvezetője, majd ismét áruszállító sofőrje, majd személyzeti igazgatója, majd tolmácsa, majd ismét áruszállító sofőrje), aztán reklámszövegíró, kreatívigazgató.

Talán ezek miatt (is) lettem író.

Írtam hat prózakötetet, néhány színdarabot, forgatókönyveket.  Fordítottam drámát, angolból.

Több mint 300 írásom jelent meg irodalmi folyóiratokban, országos heti- és napilapokban. Három éven át kétheti tárcarovatot vezettem egy országos napilapban.

Imádom a Nutellát.”

(Én is imádom a nutellát.)

Egy kis érdekesség: Maros András szövegezte a december 17-én Dunaújvárosban bemutatásra kerülő Don Quijote előadást, mely a Bartók Kamaraszínházban kap otthont.

Díjak, ösztöndíjak

Radnóti Színház drámaírói ösztöndíja 2003

Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj 2004

Örkény István drámaírói ösztöndíj 2008, 2011

Art Omi Nemzetközi Írói Ösztöndíj, New York, USA 2005, 2011

NKA alkotói ösztöndíj 2010

H.A.L.D. alkotói ösztöndíj, Viborg, Dánia 2014

A könyv borítója egyszerű, mégis lényegre törő. Vonzza az ember tekintetét (szerintem). Régen határozottan a kávézók népes táborát erősítettem, mostanában viszont már csak alkalmi kávézgató vagyok, viszont erősen él bennem a kávéfogyasztás mellé társuló duruzsoló párbeszédek, kacajok, szemvillanások emléke, ezért is örültem, amikor lehetőséget kaptam a könyv elolvasására. Ha belépsz egy kávézóba, étterembe, bisztróba (bárhová ahol kávét is szolgálnak fel), a legkülönfélébb emberekkel találkozhatsz. Színes egyéniségek egész tárházát pillanthatod meg, s ha egy picit odafigyelsz, olyan dolgoknak lehetsz részese, ami végül valami pluszt ad hozzád. Persze ez nem azt jelenti, hogy kukkoljunk vagy hallgatózzunk, mert az csúnya dolog, de érdemes odafigyelni a külvilágra.

Az apró szösszenetek, amelyek kitöltik a könyv oldalait mind-mind másról szól, mégis van bennük közös. Voltak aranyos, meglepő, vagy épp elég kellemetlen jelenetek.

Mint például az a rész, amikor egy pincér megkérdezi a vendéget, hogy tetszett-e neki minden. Amikor gyanútlanul azt feleli, hogy igen, persze, rögtön előhozakodik a facebook oldallal, majd azzal traktálja szerencsétlen vendéget, hogy nyomjon egy „izmos” like-ot a kávézó oldalára. Számomra ez akkora csalódás. Mikor tényleg találok végre egy jó helyet, ahol élvezhetem a jó kávét (vagy teát, forrócsokit, sütit, bármit…), erre a pincér/felszolgáló elkezd traktálni az ilyen dolgokkal. Mennyivel másabban hangzott volna el, ha úgy mondja, hogy „Örülök, hogy elégedett volt mindennel. Amennyiben úgy gondolja, a facebook-on fent van a kávézónk, esetleg like-olhatja (hú de utálom ezt a szót), és ezáltal értesülhet az újdonságainkról.” Nem barátságosabb?

Aztán ott vannak azok a nagyon hangzatos kávéfajták, amikről évekig azt se tudtam, hogy melyik mit tartalmaz. Én ittam a saját kis feketémet 3 cukorral, vagy néha még pici tejjel, a többiek meg kérték a Cappuccino, Caffè macchiato,  Latte macchiato, Frappuccino, stb. hangzatos nevű kávéjukat. Aztán egyszer kipróbáltam a fentebb említetteket, és azóta, ha kávézóba megyek, néha elcsábulok és egy Latte macchiato-t rendelek. Amúgy szerintem egyáltalán nem ciki, ha nem tudod, melyik mit takar. Honnan is tudhatnád? Nem vagy ott, amikor készítik, és suliban sem tanították, hogy hányféle kávéfajtát lehet fogyasztani. A márkájukról meg már ne is beszéljünk.

Maros András a 97. oldalon olyan jelenetet örökített meg, ami jócskán megosztja az emberek véleményét.

„Egy fiatal nő a kisbabáját szoptatja. A teljes személyzet – felszolgálók, pultosok, mosogatók: mind férfi – felsorakozik a pult előtt; pislogás nélkül, megigézve merednek a kisbabafej mögül elő-elővillanó kerek mellre, miközben felháborodva morognak, teljes egyetértésben, mennyire nem illő efféléket csinálni nyilvános helyen.”

Én személy szerint egyáltalán nem tartom szégyenletesnek, ha egy anya megeteti a gyermekét, főleg ha erre kijelölt tiszta helyiség nincs az amúgy korrekt kávézóban, étteremben. A fent említett férfiak pedig képmutatók és irigyek, nagy valószínűséggel szívesen lettek volna a csöppség helyében, különben nem bámulták volna pislogás nélkül a teljesen természetes etetést.

A 121. oldalon említett jeleneten nagyot kacagtam. Szerintem a fiatalember egy üveg vodkát kért volna, ha nekem kellett volna elmagyaráznia azt, amit nem értettem (térgeometria).

Ha az ember nekiáll, egy „harapásra” végez ezzel a könyvvel, mégis nagy valószínűséggel mosolyogva teszi le. Életszerű jeleneteket kap, amik megdöbbentik, vagy épp megmosolyogtatják. Nincs túlírva, egyszerű és rövid szövegezés, mégis olyan, mint ha ott lennénk. Most kicsit visszavágyok a törzshelyemre, ahol történt szintén néhány humoros jelenet.

Ez a könyv azért jó, mert felidézi az emberi agy legeldugottabb zugában megbújó apró emlékmorzsákat, amik szintén mosolyt csalnak az olvasó arcára. Teljesen mindegy, hogy kávézó vagy étterem (ahol szintén szolgálnak fel kávét), a lényeg a pillanatban rejlik, ott, és akkor, amit elénk idéz az író. Személy szerint én köszönöm Maros Andrásnak ezt a „szösszenetet”, ma biztosan mosolyogva térek nyugovóra.

 

Hamarosan aktuális :)

Pontozás: 10/10