Samantha Shannon: A Mímes rend (Csontszüret 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Paige a Csontszüret sorozat első kötetének végén kiszabadul a Sheol I brutális világából, de a bajok csak most kezdődnek: sok szökevény még mindig bujkál, őt pedig mind közül a legveszélyesebbnek nyilvánították… Ahogy a Scion mindent látó szeme Paige után fordul, a mímeslordok és mímeskirálynők bandái számára összehívják az Abnormális Unió tanácsát. Jaxon Hall és a Hét Pecsét vezető szerepre készül, de egy végzetes fenyegetés híre terjed a látók között, és mindenhol sötét titkok sejlenek..”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

Fordításul szolgáló mű: The Mime Order

Oldalszám: 560

ISBN: 978-963-293-450-1

Borítóterv: Földi Andrea

Meg kell jegyeznem, hogy bár a külföldi borító valamivel jobban illik a történethez (főleg a lepkék miatt), nekem a magyar borító ugyanúgy tetszik. 

Külföldi borító

Történetünk írójáról és az első kötetről már írtam nem is olyan régen: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.com/2015/09/samantha-shannon-csontszuret.html

Nagyon örültem, mikor a második kötetet megkaptam az Athenaeum kiadótól, amit ezúton is szívből köszönök. :) Nagy örömet okoztak vele. 

Amikor kézbe vettem, először elvégeztem a szokásos kis „rituálémat”, ami a könyv megtapogatásából, belelapozásából és megszaglásából áll. Bár már az e-book világa egyre elterjedtebb, lássuk be, semmi sem fogható a nyomtatott könyv illatához, tapintásához. Persze az e-book olvasó annyival praktikusabb, hogy egy hosszabb útra akár ötszáz könyvet is magammal vihetek, nem szakadok meg, míg 4-5 olyan nyomtatott könyv, ami legalább ötszáz oldal igencsak tekintélyes súllyal bír. Na de alaposan elkalandoztam, jöjjön a könyv.

A történet három részre van tagolva: A lázadó, A Rephaiták titka, A monarchia napjai.

Könyvünk ott kezdődött, ahol az előző kötet zárult. Paige és társai menekültek Sheol I-ből, vissza Scionba, ahol nem várt rájuk sokkal nyugodtabb élet. Menekülés közben sok társuk leszakadt, volt, aki meghalt, s volt, akiről semmi biztosat nem tudtak.

Senki nem nyugodhatott egy pillanatig sem, a veszély örökké a nyomukban járt, szinte már árnyként követte őket. Paige éppen csak megmenekült az egyik vészből, már ott várt a következő sarkon rá a másik. Folyton megverték, megvágták, megszúrták, üldözték, majd gyilkossággal vádolták, fenyegették.

Fordulatokban, cselekményekben nem volt hiány. A karakterek fejlettek, erőteljesek, felületesség egyáltalán nem jellemezte őket. Az írónő ügyelt a részletekre, ami szerintem nagyon fontos. Örültem, hogy több bepillantást kaptunk Eliza életébe, ahogy a többi mellékszereplőébe is. Utalást kaptunk Zeke és Nadine előző lakhelyére, és szerencsére a fiú közelebb is került hozzánk, míg Nadine sajnos erőteljes hanyatlást mutatott. Vakon Jaxon-t követte, mert utálta Page-et, s ezzel testvérét is elszakítva attól, akit szeret.

Már az előző kötetben sem kedveltem igazán Jaxon Hall-t, ebben a kötetben viszont már egyenesen utáltam. Sok dolgot megtudhattam róla, mégsem sikerült megkedvelnem. Ha pontos akarok lenni, a hideg síelt a hátamon, amikor arról olvastam, milyen helyzetekben kacagott fel. Főleg miután kiderült, hogy a Sápadt álmodó egy eszköz a számára, és bármikor odadobná az ellenségnek, ha a lány ellent mondana neki. Na meg ugye ott volt az a bizonyos 549. oldal, amikor úgy igazán ledöbbentem. Mindent kinéztem volna Jaxon Hall-ból, de ezt azért nem.

Már túl voltam kétszáz oldalon, és még szinte semmi szó nem esett Arcturus Mesarthim Nagymesterről. Az előző részben imádtam a Paige-el közös jeleneteket, így már nagyon hiányzott ebből a kötetből.  Aztán végre felbukkant. Annyira örültem, hogy végre ő is része lesz a kötetnek, hogy sikerült örömkönnyeket hullajtanom szegény könyvre.

Nick és Arcturus bemutatkozása nem igazán indult zökkenőmentesen, de büszke voltam a nagymesterre, hogy ennyire állta a sarat. Na meg persze Nick-re is, aki ebben a kötetben is igaz barátként viselkedett. Nagyszerű karakter. Arcturus után eddig ő a favoritom.

Tetszett, hogy a Nagymester újabb részleteket árult el Paige-nek a rephaitákról. Az meg különösen, amit a 369. oldalon mondott neki. A szívem hirtelen kivirágzott, úgy éreztem szárnyat növesztek. Annyira vártam már, hogy ez a mondat „elhangozzon”, még ha nem is ilyen formában számítottam rá. Amit hiányoltam a könyv első feléből, utána elkísérte a kötet második felét végig. Határozottan Arcturus párti lettem. Bár két külön faj, én szorítottam Paige és Arcturus furcsa kis románcának. Persze ez akadályokba ütközik, hisz’ ott vannak a Rantenek, akik nem igazán néznék jó szemmel, ha a Nagymester összeszűrné a levet egy emberrel. (De ez kit érdekel? Én akarom, hogy sikerüljön nekik!) A Rantenek (Ranten = a megsebzettek) szintén rephaiták, de ők képviselik a „jók” oldalát. Legalábbis Nashira vérúrnőékkel szemben állnak. Márpedig az ellenségem ellensége a barátom. :) A viadal után történtek alatt pedig bebizonyították, hogy bármennyire is lenézik az embereket (mert szerintük az ember csak halált teremt), mégis kiálltak értük. Itt kezdtem el felnézni Terebelle-re és társaira, bár Errai-val kapcsolatban még kicsit bizalmatlan voltam.

Rengeteg minden történik a könyvben, az írónő egy pillanatig sem hagyja lankadni az olvasó figyelmét. Egy rőtkabátos itt, egy rephaita ott, egy emita amott, a következő pillanatban meg már tolvajok, gyilkosok, zsiványok, mímes lordok és úrnők. Kétségbeesés, düh, elszántság, árulás, szeretet és szerelem, mind-mind megtalálható ebben a kötetben. Sok harc, vérontás, halál, és még nincs vége. Sok emberről kiderült, hogy nem az, akinek mutatta magát, és rejtett titkok kerültek felszínre. Egyik döbbenetből estem a másikba. Vajon mi várható még az elkövetkezendő kötetekben? Van esély arra, hogy kis csapatunk győztesen kerüljön ki ebből a háborúból? Esetleg arra, hogy pozitívan zárul a sorozat a sok vérontás után?

Remélhetőleg még sokat olvashatunk a már jól ismert szereplőkről. Eliza, Danica, Nick, Nell, Josh, Arcturus, Paige, Zeke és persze a Ranten-ek mind-mind közelkerültek a szívemhez. Nagyon remélem, hogy a következő kötetben kiderül mi lett Michael sorsa, és hogy visszatalál-e a Nagymester oltalma alá.

Az írónőnek ihletben gazdag időszakot kívánok, hogy mielőbb megszülethessen a folytatás, mi pedig minél előbb olvashassuk! Nagyszerű történettel varázsolja el az olvasóit, és még sok hasonló varázslatra szüksége van az emberiségnek. :) Minden percét élveztem, mára pedig határozottan függővé váltam. Kérem a következőt!!!

Pontozás: 10/10, de csak azért mert ez a maximálisan adható. Kedvenc a kedvencek között is.  

A könyv megvásárolható itt 20% kedvezménnyel: 

http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/a-mimes-rend

Samantha Shannon: Csontszüret

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Samantha az új J.K.Rowling 

The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varász a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától. 
Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London. 

Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.”

 

Mit is tudhatunk Samantha Shannon-ról?

1991. november 8-án született Londonban. Tizenöt évesen kezdett el írni, első novelláját nem publikálta. Angol nyelv és irodalmat tanult, majd 2013-ban szerezte meg diplomáját Oxfordban. Még ebben az évben megjelent első regénye, a The Bone Season, azaz Csontszüret. Erről fogok most nektek bővebben írni. Az a hír járja, hogy ez a történet hét kötetet is körülölel majd, egyelőre azonban csak az első két rész jelent meg. A Csontszüretet huszonnégy országban a legjobb ifjúsági és fantasy kiadók adják ki, az első rész a megjelenést követően azonnal a sikerlisták élén landolt, a történetből készülő filmet pedig az Imagination studios forgatja.

Bár tartottam a disztópiáktól, mert általában a negatív jövőképet vetíti az olvasók elé, mégis belevágtam, mert ennek a könyvnek a fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nézzük, hogy jó döntés volt-e.

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Juhász Viktor

Oldalszám: 524

ISBN: 978-963-293-287-3

Először jöjjön a borító. Meg kell mondanom, határozottan tetszik, főleg a füles megoldás. Tényleg. Imádom a plusz információt, amit mindig találok az Athenaeum kiadó könyveinél. Aztán ott van a Charlotte Brontë idézet a könyv elején. Ismét teli találat. Végül pedig maga történet.

Amikor megvettem a könyvet, nem tudtam, hogy egy sorozat első részét sikerült kiválasztanom. A figyelemfelkeltő fülszöveg és a tetszetős borító viszont erősen hatott rám, ezért elhoztam. Most már határozottan az a véleményem, hogy jó ötlet volt. Amennyire féltem a disztópiától, annyira élveztem oldalról oldalra a cselekményeket, a szellemes párbeszédeket, az izgalmas történéseket, valamint a rengeteg információt, ami eljut az olvasóhoz az alatt az 524 oldal alatt, amíg ez a kötet tart. Rengeteg olyan rész volt a könyvben, ami kiérdemelte a kedvenc jelzőt. Az egyik ilyen az volt, amikor Paige visszagondolt arra, hogyan találkozott Nicklas Nygård doktorral. Az emlékei alapján azonnal megkedveltem, és Nick-ről akartam többet tudni.

Paige jelleme nagyon erős volt, határozottan a kedvelem kategóriát erősítette. Tetszett a pimaszsága, bátorsága, ereje, határozottsága. Szeretem, amikor ilyen erős személyiségeket teremtenek az írók. Nagyon jól bele tudtam élni magam a szerepébe, sokszor vele éreztem mindent. Tehetetlenséget, dühöt, félelmet, kétségbeesést, zavartságot, kíváncsiságot.

Arcturus Mesarthim karaktere viszont maga volt a megtestesült kérdőjel. Egyrészt szimpatizáltam vele, másrészt a hideg rázott tőle. Egyszerre volt hátborzongató, izgalmas, és delejesen vonzó a karaktere. Valamiért a mérleg nyelve pozitív irányba billent az irányába, és versenybe szállt a kedvenc titulusért.

Határozottan tehetsége van az írónőnek ahhoz, hogy kellő mennyiségben és időben adagolja a tudnivalókat a történetben. Ahogy haladtam az olvasással, úgy kaptam újabb és újabb információt a szereplőkről, az életükről, a régmúltat beárnyékoló történtekről.

Egészen végig, az utolsó mondatig izgalmas volt. Imádtam a történetet, bár sokszor hideglelést kaptam, ahogy elképzeltem mit műveltek egyes rephaiták, vagy épp emberek… :(

Imádtam. Vérpezsdítő, rejtélyes, borzongatós, izgulós, néha megható és elgondolkodtató. A szereplők összetettek, a párbeszédek sziporkázóak, a történet fantasztikusan izgalmas, én pedig határozottan várom a folytatást. Nagyon szeretném, ha a nagymester és Paige révbe érne, és valami nagyon pozitív sülne ki belőle, mert határozottan megkedveltem a karaktereiket. Voltak akiket az elején kedveltem, később már nem, s persze fordítva is akadt szép számmal. Sokan okoztak meglepetést, és jó páran voltak olyanok is, akikről már az elején sejtettem, hogy csalódást fognak okozni.

A könyv végeztével úgy éreztem, bár egy nap alatt sikerült volna elolvasnom. Minden nap úgy éreztem a könyv letételekor magam, mint akit beszippantott valami ismeretlen űr, amiből egyre nehezebben szabadulok. Rabul ejtett, és egyre többet akartam belőle. Kezdem belátni, hogy nem kell félnem annyira a disztópiától, bár az is lehet, hogy ez csak Shannon kisasszonynak az érdeme. Mindenesetre a folytatásra abszolút benevezek, mert kíváncsi vagyok, és olvasni akarok még ezekről a szereplőkről. Az írónő munkásságát pedig minden bizonnyal a jövőre nézve is figyelemmel fogom kísérni. 

Ó, hányszor megfogadtam, hogy újabb sorozatba már nem kezdek bele? Aztán újra és újra ugyanabba a „hibába” esem. Reménytelenül beleszeretek egy-egy történetbe, aztán a folytatást várva csak lyuk van az ember oldalán a kíváncsiságtól. Már csak azt remélem, hogy nem kell éveket várni a folytatásra (úgy értem a teljesre, ami végül lezárja). Tehát kívánok az írónőnek termékeny és ihletben gazdag időszakot, nekünk pedig türelmet, hogy kivárjuk a megjelenést. :) A csontjaimban érzem, hogy érdemes rá várni. 

Pontozás: 10/10