Sárközi Erika Nilla – Aki ​dzsinnekkel játszik (Hat kártya sorozat 1.)

Fülszöveg:

„Alkut kötnél egy dzsinnel, ha az életed lenne a tét?

Kasia leleményes alkudozó, aki nem riad vissza a varázslattól izzó, koppenhágai éjszakától sem. Különleges kártyapaklijával megbízásokat teljesít: bárkit és bármit képes megtalálni a megfelelő ellenszolgáltatásért cserébe. Hisz a mágiának mindig ára van… Ezt Kasia is fájdalmasan tapasztalja a saját bőrén, amikor a varázsereje szeszélyessé válik, és még a pakliját is ellopják. Ezek nélkül ő is vérző préda egy ragadozókkal teli világban.

Ráadásul egy dzsinn érkezik Koppenhágába, aki Kasiánál is ravaszabb alkudozó, és a lányt keresi. A dzsinn mindig megszerzi, amit akar, ezúttal pedig a kártyákra fáj a foga. Ám azok eltűnése fellobbantja közöttük az amúgy is ellenséges lángokat.

Kasiának biztonság és válaszok kellenek, a dzsinnek pedig a pakli. Többet is kaphatnának egymástól, mint amire vágynak, de ehhez össze kell dolgozniuk egy pattanásig feszült helyzetben.

Sötét alkuk.

Végzetes árulások.

Élet-halál harc a nagyvadak között.

Kasia és a dzsinn találkozásával egy kegyetlen játszma veszi kezdetét, amiben semmilyen ár sem túl nagy – de lehet-e egyáltalán győztese ennek a harcnak?”

Megjelent: 2026. június

Kiadta: Skarlát kiadó

Borítóterv: Hannah Sternjakob Design

Belső grafika: Vörös Zsófia

Oldalszám: 412 (puhatáblás, élfestett kiadás)

ISBN: 978-615-6781-08-6

Felnőtt tartalom! A könyv 18 éves kortól ajánlott!

A molyon található egy 21 oldalas beleolvasó: https://assets.moly.hu/beleolvaso/sarkozi-erika-aki-dzsinnekkel-jatszik-beleolvaso.pdf?1778285078

Hogy mit tudhatunk a szerzőről?

Sárközi Erika Nilla az írásba tiniként szeretett bele, kedvencei azóta is a romantikus, humoros alkotások és a misztikum. Történeteivel szórakoztatni szeretne, ámulatba ejteni, menedéket nyújtani. 

Svédországban él, két kisfiú édesanyja, érdekli a lakberendezés és a házfelújítós tartalmak. 

A regényeket jobban kedveli a novelláknál: a titkokkal fűszerezett Carpe Noctem 2024-ben jelent meg, egyelőre még csak ebook-ban. 

Én is a könyv: 

Úgy érzem, mintha már ezer éve ismerném Sárközi Erikát, azaz Nillát. Közel tíz éve annak, hogy elnevezett könyvszörnynek, mivel akkoriban tényleg faltam a köteteket – pont úgy, mint Sütiszörny a különböző sütiket a Szezám utcában. Többször ért az a megtiszteltetés, hogy olvashattam az írásait, és valóságos rajongója lettem. A történeteinek ugyanis van egy olyan varázslatos képessége, hogy képesek kizökkenteni az aktuális olvasói válságomból.

Sajnos egy ideje egyéb okok miatt újfent kissé akadozik nálam az olvasás, de a könyvek szeretete örök. Ezért is örültem annyira, amikor tavaly jött a hír, hogy megjelenik a Hat kártya sorozat első része, az Aki dzsinnekkel játszik. Volt szerencsém olvasni még nyers verzióban, és már akkor szerelem volt első olvasásra. Azóta rengeteg finomítás, módosítás történt, én pedig kíváncsian vártam, végül mit hoz ki a történetből az írónő.

Imádom a történetmesélés gördülékenységét, a cselekményszálak felépítettségét és a szereplők kidolgozottságát. Még a legjelentéktelenebbnek tűnő karakterek is megkapják a megfelelő bemutatást, így garantált, hogy az olvasó emlékezni fog rájuk fejezetekkel később is.

Amit nem szeretek, az a függővég, de ez ugye várható volt egy könyvsorozat első részénél, úgyhogy erre több szót nem is vesztegetek, csak erősen reménykedem, hogy még azelőtt jön a folytatás, mielőtt akkora lyuk keletkezne az oldalamon, mint a Mariana-árok.

Nillának sikerült egy erős, határozott és független női főszereplőt megalkotnia, akinek bizalmi problémái vannak. Kasiának minden oka megvan rá, hogy kételkedjen a körülötte élőkben, hiszen már kislányként azt sulykolta bele a keresztapja, hogy nem bízhat senkiben, csak önmagában és a mágiájában. Ám úgy hozza a helyzet, hogy kénytelen együttműködni – mi több, alkut kötni – egy dzsinnel, hogy visszaszerezze amit elloptak tőle, és élve kerüljön ki egy soktényezős játszmából, ami mögött olyan személyek húzódnak meg, akikre nem is számítana. Kasiánál már csak Ace, a dzsinn „örül” jobban ennek az együttműködésnek. A kettejük közötti feszültség szinte az első találkozásuktól tapintható, és lapról lapra csak növekszik. Macska-egér játékot játszanak, kerülgetik egymást, ugyanakkor mindketten tudatosan visszafogják magukat – harcolnak önmagukkal és egymással, míg végül eljön az idő, amikor már egymásért is. Ez már néha őrjítő volt számomra, pláne, ha azt nézzük, milyen perzselő álmai voltak Kasiának, amiket az egyezség miatti kötelék miatt Ace is ugyanúgy látott és átélt.

Ám ahogy azt már többször megállapítottam, Nilla különösen találékony tud lenni, és nem csak a szereplői kínzásához ért, de az olvasók alapos meggyötrésében is profi. Ugyanis többször is elhúzza az orrunk előtt a mézesmadzagot, fejezetről fejezetre gyötri a szereplőket és az olvasókat egyaránt, alkalmanként ad némi fájdalmat enyhítő balzsamot a léleknek, de épp csak annyit, hogy még többre és többre szomjazzunk. Amikor pedig végre azt érzi az olvasó, hogy „na most már beindulnak közöttük a dolgok”, egy tollvonással keresztülhúzza a számításainkat, és jön a következő megpróbáltatás, majd egyszer csak arra eszmélsz, hogy elfogytak az oldalak, és vége az első résznek.

Imádtam a főszereplők közötti sziporkázó párbeszédeket, a tapintható feszültséget, a zűröktől korántsem mentes közös kalandokat, a kémiát, a perzselő és alkalmanként arcpirító jeleneteket, meg úgy általánosságban mindent. Most azonnal akarom a folytatást!

Nillaaaaa! (Ezt most olyan hangszínben képzeljétek el, mint a Reszkessetek betörőkben, amikor azt üvöltik, hogy Keviiiiin!)

Ana könyvajánlói - Fredrik Backman: A barátaim

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A többség észre sem veszi azt a három apró alakot, akik ott ülnek a mólón a világ egyik legismertebb festményén. Azt hiszik, a kép csupán a tengerről mesél. De Louisa, ez a zűrös fiatal lány, aki maga is művész, tudja, hogy nem így van. Teljesen lenyűgözi az alkotás, bár még csak képeslapról ismeri, és eltökéli, hogy kideríti a három titokzatos figura történetét.

Huszonöt évvel korábban egy kikötővárosban egy csapat nehéz sorsú tinédzser rábukkan egy elhagyatott mólóra, amely a menedékükké válik, és szinte az egész nyarat ott töltik. Nevetnek, megosztják egymással a titkaikat, dugicigiznek, hűsölnek a vízben. A barátságuk ad nekik erőt, hogy reggelente fel tudjanak kelni, hogy merjenek álmodni és szeretni. Azután egyikük megfesti élete első képét. A festményt később vagyont érő mesterműként tartják számon.

Egy sor igen különös esemény következtében a híres alkotás Louisa birtokába kerül, és a lány útnak indul, hogy megtudja, hogyan keletkezett, és eldöntse, mihez kezdjen vele. Ám minél többet tud meg a kép szereplőiről, annál nyugtalanabbul várja, mi derülhet még ki. Mert Louisa tapasztalatai szerint a boldog vég, ha van is, nem mindig olyan formát ölt, amilyenre számítunk.

Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak című művével vált ismertté. Most végre új regénnyel jelentkezik, amelynek a főszereplőit olyan erős barátság köti össze, ami évtizedekkel később is képes megváltoztatni egy számukra idegen ember életét.

A barátaim című kötet – amely világszerte robbanásszerű sikert aratott – végleg bebizonyítja, hogy Backman már nem csupán „Svédország nemzeti írója”, hanem elfoglalta helyét a világ felejthetetlen mesemondói között.”

Kiadó: Animus

Kiadás éve: 2026

Fordította: Bándi Eszter

Oldalszám: 415

ISBN: 978-963-614-923-9

Fredrik Backman 1981-ben született. Feleségével és két gyermekével Stockholm egyik külvárosában él. Nagyszerű történetmesélő.

Ez a regény egy szép és megható történet a barátságról, emberi sorsokról, a felnőtté válásról, a művészetről. A történetben a festészet játszik fontos szerepet. Mélyen megindító és elgondolkodtató. A meghozott döntéseik következményei elkísérik a szereplőket egész életükben. Nagyon magával ragadó történet. Nagyon sok olyan része van, amiből sugárzik, szinte indaként nyúlik ki a fájdalom, és szorongatja az olvasót, könnyeket csalva a szemébe. Ezért nehéz gyorsan haladni ennek a könyvnek az olvasásával. Nem könnyű úgy olvasni, hogy az ember látását elhomályosítják a könnyek. Nagyon szomorú, jól kidolgozott és szép történet. Örültem, hogy idézetek is voltak benne.

Két idősíkban játszódik a történet. Az egyik egy gyerekkori nyarat idéz fel. A másik huszonöt évvel későbbi eseményeket mutat be. A cselekményt egy festmény indítja el, amelyen három tinédzser egy mólón ül. Visszatekintésekből ismerheti meg az olvasó egy huszonöt éves barátság történetét. A barátok egy felejthetetlen nyarat töltöttek együtt, ami a későbbi életükre is hatással volt. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy az a nyár sok dolgot tartogatott a számukra. Tele volt barátsággal, nevetéssel, ostoba döntésekkel, fájdalommal és halállal. Mégis pozitív érzés hatja át az egész regényt. Tetszik, hogy megpróbálják a legjobbat kihozni a lehetőségeikből. Kiállnak egymásért.

„Gyakran gondolt arra, hogy talán pont ez az igazság: a tinédzser éveink egyszerre foglalnak magukba végtelen világosságot és sötét mélységeket, mert így fogunk tájékozódni a világunkban.”

Louisának fájt az élet, és utálta a valóságot. Az apja még a születése előtt lelépett. Amikor Louisa öt éves volt, az anyja is elment, és sose tért vissza. Gyermekotthonokban nőtt fel. Amikor a barátnője, Hal tizennyolc éves lett, nem maradhatott a gyermekotthonban, és hamarosan meghalt. A Kép a tengerről című festmény C. Jat (művésznév a barátai nevének első betűjéből) első festménye. Louisa egész addigi életében látni szerette volna élőben. Egy véletlen során találkozott a művésszel, aki harminckilenc éves, és haldoklik.

Párhuzam vonható Louisa és a művész között. Mindkettő elvesztett egy barátot, sok erőszakot látott fiatalkorában, és nem szereti, ha megérintik. Amikor festenek, akkor érzik, hogy önmaguk. Akkor érzik magukat teljesnek.

A művész utálta a hírnevet. Négy legjobb barát volt azon a mólón, amikor megfestette a képet. Három fiú és egy lány.

Ted egyike volt a három kamasznak a képen. A művész pedig élete szerelme, aki halála előtt arra kérte, hogy keresse meg Louisát, és adja neki azt a képet.

„A művészet az, amit magunkból hagyunk másokban.”

Ted a művész hamvaival hazautazott a városba, ahol felnőtt. És Louisa elkísérte. Az út során Ted elmesélte neki a barátságuk történetét. A művészet, az elmesélt történetek, a kalandos utazás mind hozzájárult ahhoz, hogy Louisa és Ted élete összefonódjon.

Voltak mellékszereplők, akik bár rövid időre bukkantak fel a történetben, mégis nagy hatással voltak. Mint Christian és az édesanyja, a kalauz, az anyuka a kisbabájával, a taxis...

„Tényleg elképesztően nehéz elmesélni egy történetet, különösen akkor, ha nem ér boldog véget minden szeretted számára.”

Az a sok szörnyűség, amiket átéltek éppen elég tragikus volt. Mégis akadt még valami mellbevágó. Mégpedig az, amikor két tinédzser is azt gondolta magáról, hogy úgysincs jövője. Ez valahogy még megrázóbbá tette az egész történetet. Lehet, hogy nagyon érzelgős vagyok, gyakorlatilag végig sírtam.

Tetszett a gondolat, hogy a négy barát örökké együtt lesz a festményen. Hárman a mólón a tengernél, a művész pedig minden körülöttük. Olyan emberek halhatatlan barátságának szimbóluma a kép, akik erősen hittek és bíztak egymásban. Sohasem hagyták volna magukra azokat, akiknek szüksége volt rájuk. Elgondolkodtató volt, hogy milyen hatással lehetünk egymásra, és hogy az egyének hogyan kapcsolódnak be az élet nagy láncába. Azt hiszem, hogy csak a könyv végén tudatosult bennem igazán, hogy a bajok ellenére mind részesei voltak valami szépnek, sok boldog pillanatuk is volt, és sokat nevettek. Szerintem szép és pozitív hangulatú lezárása van a történetnek.

„A művészet törékeny varázslat, akár a szeretet, és ez az ember egyetlen fegyvere a halál ellen. Minden, amit alkotunk, festünk, amikor táncolunk, és szerelmesek leszünk, mind zendülés az örökkévalóság ellen.”

Benyák Zoltán: Féktelen történet (Képtelen történet 2.)

Fülszöveg:

„Moirának nincs könnyű dolga. Nem elég, hogy Max, a nagy mesélő örökségét kell cipelnie, de a gimis évek is megviselik. Mindennek a tetejébe egy esős szeptemberi napon megjelenik egy beszélő vízköpő, aki eszébe juttatja azt a másik világot, ahol kislányként járt. A hősök és gonosztevők világát, a vad utazásokét.

Moira átmegy a féktelen kalandok földjére, hogy másodszor is megjárja Alíz csodaországát, Oz királyságát, a többi legendát. Régi és új útitársak szegődnek mellé, megismerkedik egy olyan jóképű fiúval, amilyenek csak a mesékben vannak. Áthajózik néhány ősi krónikán, megharcol olyan szörnyekkel, amik ezeréves mítoszokból kúsznak elő.

Te, aki e sorokat olvasod, azt gondolod, hogy tudod, mi történik majd ezeken a vad lapokon… de hidd el nekem, még csak nem is sejted.

Benyák Zoltán még magasabbra emeli a tétet a Képtelen történet folytatásában. A fantázia sodrában a Féktelen történet szavai a főszereplővel együtt viszik az olvasót az elfeledett mesék birodalmába.”

Kiadta: Főnix könyvműhely

Megjelenés éve: 2021

Oldalszám: 248

ISBN: 978-15-5999-37-6

Kiadói ajánlás: 12 éves kortól 112 éves korig

Műfaját tekintve: ifjúsági, fantasy

Az első rész szerelem volt első olvasásra. Nagyszerűen felépített történet, imádnivaló szereplőkkel, izgalmas kalandokkal, hatalmas csavarokkal, vicces jelenetek tömkelegével, meglepetésekkel. Moira még kislány volt, körüllengte egyfajta gyermeki báj és ártatlanság. Végtelen fantáziájával és hitével bármire képes volt, amire csak elszánta magát.

A második történetben már tizenhét éves, gimnáziumba jár, rengeteget küzd, mert különc, kilóg a sorból, sokat gúnyolják, bántják. Nem találja a helyét. Magányos és elveszett. A gimire úgy tekint, mint egy börtönre. Suli egyenlő intézményesített szívás. Ismerős ugye? Nem könnyű a kamaszkor. Félix a legjobbkor toppan be, mint aki érezte, hogy Moirának szüksége van egy újabb nagy kalandra a mesék és egyéb történetek világában ahhoz, hogy emlékezzen, gyógyuljon, ihletet szerezzen.

Miután megérkezett kalandjának színhelyére, Moirának rá kellett jönnie, hogy a jól ismert hely már a múlté, sokkal nagyobb és ijesztőbb a világ, amibe csöppent, mint amilyen gyerekkorában volt. Rengeteg változás történt, amit hirtelen felfogni is képtelenség, ráadásul Max nélkül fájdalmasan üresnek érezte magát. Mikor szembesült vele, hogy egy rettentő alak és csapata minden valós személyt „kiír” a történetből és ezzel a való életből is, már nem is tartotta olyan jó ötletnek a maradást, még ha olyan társai is akadtak a kalandjai során, mint Félix, Frász, Mark és Fúzi úr.

Imádtam a történetet, az újdonság varázsát, az izgalmas kalandot, a Moira és Mark közötti kapcsolatot, a felbukkanó mellékszereplőket, ugyanakkor az első részhez viszonyítva ez a könyv jóval borongósabb, vészjóslóbb volt számomra sok esetben. Talán Max hiánya hatott rám így. Aztán mikor a főhőseink a Próféták völgyébe jutottak, bevallom hősiesen, megkönnyeztem az eseményeket.

Benyák Zoltán mesterien szőtte most is a szálakat. Érzelmi hullámvasutaztam, s közben egy olyan világban jártam gondolatban, ami szerintem az olvasni szeretők egyik titkos álma. Féktelen száguldás volt az ismeretlenbe. Minden percét imádtam. Felejthetetlen.

Azt azért megjegyezném, hogy Rosie és Titus karakterét ezerszer jobban utáltam, mint az első kötet főszemétládáját.

Számomra egyértelmű a pontozás. 10/10 természetesen. Ezt az ifjúsági sorozatot receptre írnám, ifjúnak és idősebbnek egyaránt.

Benyák Zoltán: Képtelen történet (Képtelen történet 1.)

Fülszöveg:

„Max történeteket ír. Különlegeseket, vicceseket, fantasztikusakat. Ez a munkája, és jól csinálja. Olyan jól, hogy észre sem veszi, a meséiben él. Egy olyan világban, ahol a történetei veszik körbe: hősök, fura lények, vad tájak. Ám egy napon bekopogtat az egyik szereplője, egy szemtelen kislány, és arra kéri, segítsen megtalálni az egyik történetben elveszett holmiját. Max belemegy a dologba. A lánnyal az oldalán kilép biztonságos tornyából, és a kalandok rögtön elsodorják. Egyenesen a szörnyek, legendák, gonosz tervet szövő szereplők világába.

Benyák Zoltán páratlan fantáziával alkotta meg új regényét. Újra átélhetjük az Alíz csodaországban, vagy Óz, a nagy varázsló élményét. Lehetünk gyerekek, elengedhetjük a fantáziánk, együtt nevethetünk, aggódhatunk hőseinkért a Képtelen történet minden egyes oldalán.”

Megjelenés éve: 2020

Kiadta: Főnix könyvműhely

Oldalszám: 256

ISBN: 978-615-5999-30-7

Kiadói ajánlás: 12 éves kortól 112 éves korig

Műfaját tekintve: ifjúsági, fantasy

A szerző oldalán http://benyakzoltan.com/ megtalálhatjátok az életrajzát, a könyveit, kritikákat, kapcsolati elérhetőségeket, illetve egy galériát. Érdemes olvasgatni.

A nagy illúzió című könyv volt életem első Benyák Zoltán regénye. Lebilincselt a stílusával, imádtam olvasni. Akkoriban határoztam el, nekem mindenképp több könyvével kell majd megismerkednem. Rögtön be is szereztem az „Ars Fatalis” és „Az idő bolondjai” című könyveit, később pedig az Athenaeum kiadónak köszönhetően megismerkedtem „Az utolsó emberig” című urban fantasy regényével is. Meg kell vallanom, hogy bár a szerző stílusa lenyűgöző, a történetei pedig irodalmilag jól felépítettek, számomra egészen eddig az első általam olvasott könyvét nem sikerült túlszárnyalnia. A nagy illúzió volt számomra a mérce legmagasabb fokán. Eddig. Ugyanis a Képtelen történet pillanatok alatt letaszította onnan.

Hihetetlenül szórakoztató, kellemes szövegezésű regény, mely tényleg lebilincsel ifjút és idősebbet egyaránt. Az első oldalon magával ragad, és egészen az utolsóig nem is ereszti az olvasót. Remélem, hogy a szerző még nagyon sok ifjúsági fantasy regénnyel örvendezteti meg az olvasókat. Jól áll neki ez a műfaj. Nekem pedig abszolút jót tett ez a történet.

Imádtam a sziporkázó párbeszédeket Max és Moira között, a közös kalandjukat, a történet furcsa teremtményeit, a szereplő és helyszínábrázolásokat, az elgondolkodtató felvetéseket, a valóságban olvasható történetekre való utalásokat, valamint a történetmesélés milyenségét.

Max író, méghozzá nem is akármilyen. Ugyanis beleírta magát a történeteibe, és a saját maga által létrehozott világban él. Alkotói blokktól szenved, hosszú idő óta semmit nem sikerült papírra vetnie, ami eléggé frusztrálja, s áldott magányát megzavarja egyik történetének ifjú szereplője, Moira, aki ráveszi, hogy lépjen ki a biztonságot adó rejtekéből, és segítsen megtalálni egy számára fontos tárgyat.

Moira okos, vicces, szemtelen, szabadszájú kiskamasz, aki néha koravénnek tűnik a felvetései alapján. Nagyon nagy forma, első olvasatra megszerettem, ő lett a kedvenc szereplőm a történetben. Imádtam a beszólogatásait, kérdéseit. Egyik kedvencem, amit újra és újra feltett a kalandozásuk során, s amitől Max rendszerint csak sóhajtozott: „Mondja, szokott normális dolgokat is írni?” Mondjuk úgy, nagyon jó, kritikusi vénával rendelkezett a lányka.

Amikor a dunsztos üvegekben tartott eladó szép pillanatokról volt szó, mint például egy Rolling Stones koncert a hetvenes évekből, kedvem támadt ráírni a szerzőre. Persze végül józan eszemhez kapva nem tettem meg, mert végigpörgettem a fejemben a gondolatot, hogy mi lenne, ha én most nagy elragadtatásomban azt írnám neki, hogy én mennyire imádom. Valószínűleg legalább annyira bolondnak nézne, mint Moira Maxot a történet nagy részében. Ezen persze végül jót nevettem, mert épp akkor értem ahhoz a részhez a könyvben, ahol Moira szájából elhangzik a következő mondat: „Maga gyönyörű bolond.”

Benyák Zoltán gyönyörűen játszik a szavakkal. A történet lehengerlő, érdekes, tanulságos, ugyanakkor kalandos és rejtélyes, amit a legtöbben szeretnek. Az ifjúság számára egy szórakoztató történet tele csavarokkal, míg a felnőtteknek ennél talán több. Számomra biztosan. Ez a könyv olyan húrokat pendített meg bennem, amiket mostanában csak kevés. Rengeteg mondanivalóval rendelkezik, ha van hozzá képességed, hogy meghalld.

Amikor fény derült Max és Moira valós kapcsolatára, dobtam egy hátast. Számítanom kellett volna egy ilyen csavarra, de mégis váratlanul ért. Aztán jöttek újabb és újabb fordulatok, én meg már szinte pislogni sem mertem, nehogy lemaradjak valamiről. A kötet végére megkaptam a happy end-et, amitől most örömmámorban úszik a lelkem. Sok ilyet szeretnék még olvasni! Lehet? Benyák Zoltán! Ugye lehet?

Pontozás: 10/10*

Ui.: Természetesen a második részt azonnal elkezdem.

Viola Judit: Villámlás és mennydörgés (Sasok a viharban 3.)

„SZIRTEK CSÚCSÁN, NEMESI SASFÉSZEKBEN DŐLHET EL A KIRÁLYSÁG SORSA …

Az 1279. esztendőben Fülöp püspök minden követ megmozgatva igyekszik az egyházat megszabadítani az eretnekségtől.

A legátus László királlyal köt egyezséget az ügy előmozdítása érdekében. Ám a kunok nem mind értenek egyet királyuk döntésével, veszni érzik a szabadságukat. A viszály hamarosan emberéleteket követel. Finta, a frissen kinevezett erdélyi vajda, testvéröccsével, Amadéval a kunok táborába megy, hogy elsimítsa a nézeteltérést, és elűzze a királygyilkosság fenyegető árnyát.

A Sasok a viharban harmadik kötetében tovább követhetjük a már jól ismert szereplőket útjukon, a magyar történelem egyik kevésbé ismert időszakában.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2019. január 14.

Műfaja: történelmi regény

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 368

ISBN: 978-963-293-860-8

Itt olvashattok bele:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1589959.pdf

 

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a 2016-ban megjelent Sasok a viharban, egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő, harmadik kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

„A középkori történelem szereplőire ritkán gondolunk úgy, mint hús-vér emberekre. Az időbeli távolság mozdulatlan alakokká merevíti őket. Mint egy freskó alakjai, úgy tűnnek elő a múltból. Pedig ugyanazok az indulatok mozgatták őket is, mint ma minket: szeretet és gyűlölet, hűség és árulás, önzetlenség és érdek, pénz és hatalom. Ők is küszködtek, örültek, győztek és elbuktak. Csak a díszlet más, az ember ugyanaz maradt. Ha megismerjük és esendőségükben is szeretjük őket, önmagunkat is jobban megértjük és elfogadjuk.” Viola Judit

 A borító most is szolid, igényes, ugyanakkor figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

A szerző tájleírásainak és nagyszerű karakterábrázolásainak köszönhetően filmszerűen peregnek szemünk előtt az események. A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Veszély, viszály, harc, veszteség, árulás, hűség, összetartás, becsület, szeretet, család, barátok, és kalandok töméntelen mennyiségben. Minden, ami csak kellhet egy jó történelmi regényhez.

A regény az 1279 és 1281 közötti időszakot öleli fel.

Két év, rengeteg történés, az ember csak kapkodja a fejét.

Most is az Aba nemzetség tagjai vannak középpontban, közülük is a három ifjú, Finta, Péter és Amádé áll központi helyen. A fő cselekményszál Finta nevéhez köthető, aki a történet kezdetén erdélyi vajdaként, később nádorként tevékenykedik.

Ebben a kötetben a legszembetűnőbb a különbség a három testvér között. Finta makacs, akaratos, rettentően énközpontú. A karaktere már-már taszító. Mindig is szerette játszani a nagyot, aki mindenkinél többet tud, de amióta erdélyi vajda lett, majd abból nádor, még inkább gőgössé és fennhéjázóvá vált. Nem hallgatott az okos szóra, édesanyja intése is lepergett róla. Mindenkinél magasabbra helyezte magát, megrészegítette a hatalom. Aztán egy ostoba tett láttatta be vele, hogy az öntömjénezés nem volt épp okos dolog.

Péter, a középső fiú eszes, csendes. Finta szerint mindig arra húz, amerre a nap süt. Lőrinc úr sajátjaként tekint rá, ő vette pártfogásába. Lanzsér várában lakott feleségével, majd később gyermekeivel. Volt országbíró, később tárnokmester lett. Tetszett a családjához fűződő kapcsolata, Lőrinc úrhoz való hűsége.

Amádé a legifjabb Aba fiú. Egy ideig papok nevelték Jászón, ott ismerkedett meg Lászlóval, a későbbi királlyal. Barátságot kötöttek, ám ez később kissé meglazulni látszott, a király inkább Fintát tekintette bizalmasának. Számomra a három Aba ifjúból mindig is Amádé volt a kedvenc. Tisztességes, megfontolt, állatszerető, és fiatal kora ellenére igen bölcs. Vannak elvei, jók a meglátásai, igyekszik a királyt észérvekkel meggyőzni, nem tartozik a talpnyalók táborába. Nyíltsága, őszintesége igazán megnyerő.

Lőrinc úr az a személy, akit lehetetlen nem kedvelni. Már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, megnyilvánulásai sűrűn mulattattak, ugyanakkor tisztelettel és megbecsüléssel tekintettem a karakterére, mert igyekezett gondoskodni a hozzá közel állókról. Bölcs, becsületes, szavatartó ember, a király egyik hű támasza. Igazi harcos, aki jobban érzi magát a csatákban, mint a királyi udvarban. Mondhatni be van oltva az udvari mézesmázosság ellen, ezért hosszú távon nem igazán képes elviselni az udvari intrikákat, muszáj néha visszavonulnia Lanzsérba, hogy saját birtokán pihenje ki a fáradalmakat.

Jó volt olvasni Dávid úrról és családjáról, mert az Aba család az első kötet óta a szívembe lopta magát, ahogy hű segítőik is. Mellékszereplők közül Karacs, Árnyék és Mónus volt kedvenc, ők hárman nemesi erényekkel bírtak, és arany szívük volt. Mind becsületes, dolgos emberek.

László királyt az előző kötetben még szimpatikusnak találtam, ebben a részben viszont ez megváltozott. Kissé fejébe szállt a hatalom, szembement mindennel és mindenkivel, aki nem úgy gondolkodott, ahogy ő. Nem csoda, hogy eleinte annyira jól megtalálták a közös hangot Fintával. László döntései miatt ingataggá vált az amúgy sem szilárd béke az országban.

Amikor az egyház megelégelte a viselkedését, megpróbált nyomást gyakorolni rá, de nem érték el a kívánt hatást. Az uralkodó és az egyház közötti ellentétek egyre súlyosabbá váltak, egyre kétségbeejtőbb volt a helyzet. Lőrinc úr, Amádé és társai pedig azon tanakodtak, mit tehetnének azért, hogy mentsék a menthetőt. Ideiglenesen sikerült is az ellentéteket csillapítani, az egyház visszafogadta Lászlót a kegyeibe, s a kunok is viszonylag elégedetten kerültek ki a helyzetből, ám érezhető volt a feszültség, ami oldalról oldalra csak nőtt. A könyv utolsó nyolcvan oldala lesodort a lábamról. Vészterhes idők jártak. Pusztítás, veszteség és mélységes fájdalom érződik a lapokról. Vajon mit érezhet az a család, amelyiknek választania kell, hogy a szerettükhöz, vagy a királyhoz maradnak hűségesek?

Viola Judit most is nagyot alkotott. Tájleírásainak, korhű ábrázolásainak köszönhetően magam előtt láttam minden helyet, amerre csak szereplőink jártak. Kedvenceim a családi birtokok jellemzései, ugyanúgy magam elé tudtam képzelni Göncöt és Füzért, mint Lanzsért. Imádtam a párbeszédeket, a nyelvezetet, a korra jellemző kifejezéseket, Lőrinc bátyó humoros megnyilvánulásait, s azt, amivé kinőtte magát ez a történet. A cselekményábrázolás kellően részletes, a karakterekről pedig a főbb információkat folyamatosan adagolta a szerző. 

Mindenképpen ajánlanám a sorozatot fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes, együtt kalandozunk a szereplőkkel és betekintést nyerünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető.

10/10

Remélem, a szerző még sok köteten át elvarázsol az Aba ifjak történeteivel. 

Urbánszki László: Nemtelen nemesek

„A ​sokak által régóta hiányolt regény második, jelentősen átdolgozott és bővített kiadása. 

Ladányfi Bene, a léhűtő nemesivadék fogadóról fogadóra sodródik az Anjou királyok Magyarországán. Becsületes, ám unalmas vagy fárasztó munka helyett kártyával szerzi meg a napi betevőt. Kedveli a könnyű életet, ágyába csábítja a lányokat, és délig alszik, ha lehet. Egy bűnbanda markából szabadítja ki az esztergomi piac árva csavargóját, Urost, aki igyekszik felnőni „nemes barátjához” – tisztességben, csibészségben, mikor melyik esik jobban kézre. Sonkát csen a kamrából, mikor rossz a lapjárás, és tüzelő szukával járja a várost, ha elunta magát. Hozzájuk csapódik még Szalárd, a székely-felvidéki vadorzó, aki rablógyilkosra vadászik fejpénzért, mikor fogytán a kenyere, de csetlő-botló baloggá válik, ha egy csinos lány hozzádörgölődzik. Kártyacsatát vívnak egy nadrágért a vadonmélyi rablótanyán, hóban verekednek a szilaj ridegpásztorokkal, és husánggal ütik agyon a farkasokat. Aranyhalmokért, gulyákért kártyáznak a marhakupecekkel, lándzsaharcot vívnak a rablógyilkosokkal, és egyáltalán nem biztos, hogy ők győznek.

Urbánszki László – számos nagy sikerű történelmi regény szerzője – könyvében esendő emberek indulnak neki a világnak, és keverednek torokszorítóan izgalmas kalandokba. Életművészek, szeretnivaló csibészek, buja fogadóslányok és veszett emberfarkasok élik világukat a „magyar vadnyugat” színes forgatagában.”

Második, átdolgozott és bővített kiadás

Kiadta: Historycum

Megjelent: 2018.

Oldalszám: 292

ISBN: 978-615-58160-3-1

Illusztrálta: Csikász Katalin

A szerzőről:

„Urbánszki László 1954. augusztus 7-én született Alberttelepen, egy bányászcsalád második gyermekeként.

Kazincbarcikán a Ságvári Endre Gimnáziumban érettségizett. Sokat köszön irodalomtanárának (és osztályfőnökének) Hunyady Józsefnének, akinek jókora része volt abban, hogy Urbánszki László olvasásszeretete irodalomírássá nemesedett.

Tíz évet hajózott a Dunán, közben hajózó üzemmérnöki diplomát szerzett.

Kisiskolás korától olvasott szenvedélyesen, de az írással csak 2008-tól kezdett el komolyabban foglalkozni a Karcolat Műhelyben, akkor még De Profundis Clamavi írói néven.

2010 elején jelent meg először nyomtatásban, azóta több, mint harminc novellája, elbeszélése került kiadásra különféle kiadványokban. 2011-ben Bíró Szabolcs és a Historium Kiadó támogatásával jelent meg első önálló kötete.

2014 és 2017 között a Gold Book Kiadó jelentette meg a műveit, 2017-ben a Helikon Kiadóval kötött szerződést.

Elkötelezett író, céljait így fogalmazza meg: „az emberről akarok írni, úgy ahogy van. Nem hazudozni nagy tettekről, célokról, hanem megkeresni az apró valóságok szépségét és mocskát. Ha, ez utóbbit ki tudom rángatni a fényre, kevésbé lesz büdös.”

Közel áll a természethez, élete során volt dunai hajós és batikoló, jelenleg faművesként dolgozik. Tatárszentgyörgy közelében él, egy erdei tanyán három gyermekével.”

Forrás: Wikipedia

Számomra ezek csak adatok. Persze, sok minden kiderül az életéről, de a honlapján található bemutatkozása nekem sokkal jobban tetszik. Szerény, közvetlen, nyílt és egyenes.

Hogy mire gondolok pontosan? Itt megnézhetitek:

https://urbanszkilaszlo.freewb.hu/ki-is-vagyok-en/

https://urbanszkilaszlo.freewb.hu/

A könyvről:

Nagyon szeretek különböző történelmi időkben kalandozni, ezért is örülök annyira, hogy egyre több hazai szerző vállalkozik olyan regények írására, melyek történelmi időkbe kalauzolnak minket. Urbánszki László könyveivel ebben az évben ismerkedtem meg, de tudom, hogy ez még csak a kezdet.

Mivel az előző verziót nem olvastam, így összehasonlítási alapom nincs, viszont az Ördöglovashoz képest más. Azt a könyvet kiforrottabbnak éreztem, ugyanakkor ebben a könyvben is felismerhetőek a tipikus Urbánszki jegyek.

Urbánszki úr kalandregényei bővelkednek humorban, buja jelenetekben, véres és kevésbé véres csatákban egyaránt. Ez a regénye az Anjou királyok idején játszódik, főszerepben pedig egy ifjú, lecsúszott nemes, Ladányfi Bene, akit sokan léhűtő, huncut kártyásnak véltek, aki ha máshoz nem is, de a beszédhez nagyon értett. Amit kedveltem benne, az a merészsége volt és a leleményessége.  Tetszett, hogy megmentette és pártfogásába vette Urost, aki csavargó árva gyerek volt, mert jó barátság szövődött közöttük és ez adta a cselekmények egyik szálát. Aztán csatlakozott hozzájuk Szalárd, aki igazi magányos farkas volt, szégyenlőssége miatt gyakran ő volt a humoros részek forrása, hiszen bátor, ha harcolni kell, ám ha nőt lát, inkább megfutamodik. Három külön személyiség, mindenkinek megvan a maga erőssége, ezért jól kiegészítik egymást. Barátok jóban és rosszban egyaránt.

A könyvben annyi a szereplő, mint égen a csillag. Vannak rablók, gyilkosok, kártyapartnerek, fogadósok, és sok mindenre kapható fogadósnék.

A szereplők beleillenek a szerző által többségben hűen jellemzett korba, a tájleírások pedig egyszerűen mesések. Nem lehet betelni vele. Talán a regény legnagyobb erősségének számít, hogy a szerző úgy tud mesélni, hogy a szemeink előtt azonnal megelevenednek a cselekmények. Látjuk, halljuk, érezzük mindazt, amit a szereplők, így könnyen azonosulhatunk velük és átélhetjük, amit ők.  

A cselekmények fordulatosak, akad bőven mire figyelnie az olvasónak, talán néha kicsit sok is a történés. Mindegyik szál egyformán erős, nincs köztük, ami jelentősen kiemelkedne, így nem mindig tudja az olvasó, merre is halad a történetben.

Pozitívum: meseszerű, kalandos, humoros, valamint pozitívumnak számít még az utószó és magyarázkodás rész is, mert a szerző megemlíti azokat a dolgokat, melyekben elrugaszkodott a valóságtól.

Negatívum: túl sok a trágár kifejezés. Tudom, hogy illik a karakterekhez, ugyanakkor a szerző az utószóban meg is jegyzi, hogy hajdan nem volt divat a durva beszéd, a káromkodás, sőt… akkoriban halál járt olyan kifejezésekért, amiket napjainkban sűrűn használnak.

Pontozás: 10/8

Viola Judit: Sasok a viharban II. - Sűrűsödnek a fellegek

"V. Istvánt halála után a Nyulak szigetén helyezik végső nyugalomra. A gyászolók közt szörnyű hír terjed: a királyt talán meggyilkolták. A megüresedett trónra sokan vágynak, az Aba család nemes ifjai azonban mindössze egyvalamiben biztosak: figyelmeztetni kell a néhai uralkodó fiát, aki azonban merész tervet eszel ki, hogy kiderítse az igazságot, és már annak birtokában kerüljön fejére a korona. Ilyen helyzetben nem könnyű megmaradni igaz embernek…

A Sasok a viharban hősei előtt kalandokban bővelkedő, sorsdöntő idők állnak. Magánéleti konfliktusok és diplomáciai gondok nehezítik a család helyzetét. Ünnepek és hétköznapok, halál és születés váltja egymást, és egyikük életébe beköszönt a szerelem is. 

Végleg megpecsételődhet az Aba család sorsa…"

Megjelent: 2017.10.09.

Kiadta: Athenaeum kiadó

ISBN: 978-963-293-717-5

Kötés: tábla, védő

Oldal: 368

Műfaj: történelmi regény

A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/tovabbi-konyveink/sasok-a-viharban-ii-surusodnek-a-fellegek

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a Sasok a viharban egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

A borítóért most is odáig vagyok. Szeretem, hogy egyszerű ugyanakkor pedig figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

Mindenképpen ajánlanám a fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes kalandozásokon vehetünk részt a szereplőkkel, betekintést nyerhetünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető. Nagyon könnyen lebilincseli az olvasót és nagyszerű kalandozásra csábítja. Számomra kihagyhatatlan ez a történelmi sorozat. 

Már az elején megnyeri az olvasót a csodás tájleírás, amelynek köszönhetően megelevenedik előttünk filmszerűen a cselekmény. Láthatjuk gyülekezni az Aba nembéli urakat, akik megtanácskozzák István király halálának mibenlétét. 

Szerettem, hogy azonnal a lényegre tért a szerző, s a kötet cselekménye átlátható volt, hisz’ részletesen ismertette azt. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. 

 Aba házi Lőrinc úr megnyilvánulásai most is sűrűn mosolyt csaltak az arcomra, ahogy azt az előző kötetnél már megszokhattam. Bár kissé szabatos a nyelvjárása, határozottan pozitív karakter, aki erősíti a történetet. Jó volt újra olvasni Dávid úrról és fiairól, akik az előző kötetben a kedvenceimmé váltak, ahogy Dávid úr hű szolgája, Karacs is. Igazán bölcs és jóravaló személynek ismerhettem meg a történet alapján, akire érdemes volt hallgatniuk a főszereplőknek. A főbb karaktereket megismerhettük már az előző kötetben, ugyanakkor ebben a részben is épp elég információt kapunk róluk ahhoz, hogy kerek egésszé váljon a történet.

Ármány, árulás, viszály, veszély, harcok, becsület, hűség, család, barátok, szeretet és összetartás mind-mind felbukkan a történet során. Azt hiszem minden, ami kellhet egy jó történelmi regényhez megtalálható a könyvben. Kalandoztam a főhőseinkkel és nyomoztam a rejtélyek után. Ki a felelős István király haláláért? Elnyeri-e méltó büntetését az illető? Hány élet árán lesz végre újra béke és nyugalom? Nem minden kérdésre kaptam meg a választ, ám a történelmi kalandozásainknak nincs még vége. 

A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Közelebb hozza hozzánk a történelmi eseményeket és személyeket, szinte úgy érezzük magunkat, mint ha mi is ott ülnénk László király és Béla herceg mellett a trónon, vagy épp Fintával és Amádéval próbálnánk támogatni barátainkat és uralkodóinkat. Amikor Amádé hazalátogat, sugárzik a lapokról az otthon melege és a tengernyi szeretet, amivel körülveszik a legifjabb Aba fiút. 

Árnyék karaktere kedvemre való volt, hisz’ neki hasonló jó megfigyelőképessége volt, mint Karacsnak, s legalább annyira jó szíve is. Fegyverforgatásban és információszerzésben aligha akadt párja. Tetszett, ahogy felkarolta Mónust. 

Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Aba nembéli Dávid úrék vendégül látták László királyt Füzéren, a két ifjabb Aba fiú (Péter és Amádé) pedig megviccelte Lőrinc urat.

„– De fel is vihetjük, ha úgy gondolja – tréfálkozott Amadé.– Bele is törne a bicskátok! – hergelte őket Lőrinc.Amadé és Péter egymásra nézett, aztán közrekapták nagybátyjukat, és a hóna alatt megragadva olyan szépen megemelték, mint sólyom a zsákmányát, még a lába hegye sem érte a földet.– Hő, hő! Tesztek le rögvest, beste kölykei atyátoknak! Még megszédülök! Rosszabbak vagytok, mint gondoltam. A sivatagi szentek ama testrészire mondom, ölbéli gyermekségem óta nem kalimpázott a lábam a levegőben! – méltatlankodott Lőrinc, de mosolygott hozzá.Nagy nevetés közepette szép óvatosan leeresztették a bajnokot, aki rögvest egy második kupa borral öblítette le az ijedtséget.”

Füzéri vár

A történet végig kalandos és tanulságos volt. Voltak szereplők, akiket szerettem, s olyanok is, akikben elég nagyot csalódtam. Péter az előző részhez képest közelebb került hozzám, ám Finta egyre csak távolodott. Amádé maradt a nagy kedvencem a három Aba ifjúból. 

Jó volt ennyire alaposan betekinteni a történelem eme szegletébe, felfedezni és megismerni a helyszíneket, népeket, valamint a szokásokat. Remélem, hogy még sokat olvashatok az Aba nemzetségről Viola Judit írásai által. Köszönöm az élményt.

Pontozás: 10/10

Izolde Johannsen: Gránátok ​a becsületért (A Birodalom tengeri bástyái 2.)

Bismarck. A birodalmi zászlóshajó tündöklése és bukása

Figyelem! A bejegyzés nyomokban spoilert tartalmazhat!

"1940 tavasza…

Az Admiral Graf Spee páncéloshajó tisztjei titkos szervezetek és segítőkész németbarát argentin családok közreműködésével egymás után hazaszöknek és újra szolgálatba állnak. Az elpusztult zászlóshajó megüresedett helyét egy alvó óriás veszi át.

A Bismarck, a Nagynémet Birodalom új büszkesége. Az épülő csatahajó az olvasó szeme láttára elevenedik meg hogy az istenek játékszereként egy eposzi küzdelem részese legyen. Günther Lütjens tengernagy, a flottaparancsnok, Ernst Lindemann sorhajókapitány, Paul Ascher fregattkapitány és báró Burkard von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy sorsa fonódik egybe, amikor a nagyszerű hadihajó elindul első útjára…"

Kiadó: Underground

Megjelenés időpontja: 2017. május 24.

ISBN: 978-963-128-473-7

Oldalszám: 450

Műfaja: történelmi, életrajzi és dokumentumregény

Először is szeretném megköszönni Izzie-nek, hogy ismét gondolt rám és megismerkedhettem a Bismarck legénységével és történetükkel.

Amint az a bejegyzés címében is látható, ez a Birodalom tengeri bástyái sorozat második kötete. Már az első is azonnal magával ragadott, igazán a szívemhez nőttek a szereplők, rengeteg információval szolgált, lebilincselt, mesélt, s a történelem olyan tényeire mutatott rá, amit a történelemkönyvekben nem igazán említettek meg. Teljesen más megvilágításba helyezi a történteket, sokkal közvetlenebb és emberibb oldalról szemlélhetjük az eseményeket.

Most is elmondhatom / leírhatom, hogy ez a regény alapos, informatív, nem szájbarágós, nem száraz, korhű, történelmi, pártatlan, emberi, szerethető, érdekes, magával ragadó, lendületes, célközönsége pedig szerintem kortól és nemtől függetlenül minden olyan személy, aki érdeklődik a második világháborús cselekmények és alapjáraton a történelem iránt.

Nagy örömömre szolgált, hogy az előző kötetből már megismert és nagyon szeretett személy, Paul Ascher ebben a kötetben is fontos szerepet töltött be, számomra már ő garancia volt arra, hogy folytatódnak a kalandozásaim, tényfeltáró utazásaim.

Paul Ascher most sem okozott csalódást, már a könyv elején könnyeket csalt a szemembe. Eszembe jutott, hogy ő (és társai) nem csak egy szerethető karakter, hanem a történelem egy darabkája, egy olyan személy, aki valóban létezett évtizedekkel ezelőtt. A szívem összeszorult a gondolatra. Amikor a családjával töltött idejéről olvastam, úgy éreztem, mint ha én magam is ott lettem volna csendes megfigyelőként. Láttam magam előtt a családot, ahogy örömmel ölelték át egymást, mert nem számított, hogy hol vannak, csak az, hogy együtt.

„Hosszú percekig ült még az asztalnál, hallgatta az alvók nyugodt, csöndes légvételét. Hazaért hát. Erre vágyott mindenek felett, hogy a családjával lehessen. Vállalt ezernyi veszélyt, kényelmetlenséget, idegölő félelmet az óceán fölött átrepülve. A boldogság röpke pillanatai elé azonban minduntalan odatolakodott a kérdés: Hogyan tovább?Végül a fáradtság kényszerítette ágyba. Odabújt feleségéhez, baljával átkarolta. Ursula álmában magához szorította az ő ölelő karját. Paul Ascher megcsókolta az asszony puha, gömbölyű vállát és halkan suttogta:– A karrierem fog segíteni rajtunk, Uschi. Mindaz a tudás, amiért éltem, mindaz, amit idáig véghezvittem.Én foglak megmenteni benneteket.”

Az előző kötetből több szereplő felbukkant hosszabb-rövidebb időre ebben a történetben is, melynek örültem, mert szinte mindenkit a szívembe zártam. Rengeteg érzés köszönt vissza a lapokról, sűrűn elhomályosította a szemem a könny, főleg mikor visszaemlékeztek arra, mi történt Hans Langsdorff sorhajókapitánnyal. Megsúgom, ez a kötet is bővelkedett olyan eseményekben, amik miatt már két kötethez fűznek hasonló érzelmek.

Az események sorozata fekete-fehér filmként pergett le a szemem előtt. Láttam Paul Ascher-t amint kinevezését elfogadva csatlakozik Günther Lütjens tengernagyhoz, aki a Gneisenau hajó parancsnoka volt. Majd ezt követően újabb ugrás az időben, a Bismarck csatahajó megépítése, avatása, legénységének kinevezése, csatarendbe állása. Megannyi új és régi szereplő felbukkanása, izgalom, várakozás, elszántság, hazafiság, szeretet, lemondás, beletörődés, veszteség, s érzelmek kavalkádja, ami ismeretlenül is ledönti a lábáról az olvasót.

Ennél a történetnél egyszerűen nem vagy képes külső szemlélőként nézni a történetet. Ott vagy te is a helyszínen, s átéled mindazt, amit ők átéltek egykor. Tiéd az izgalom, a várakozás, a halálesetek után pedig a gyász érzése, ami akaratlanul is eltölt, mert nem tudsz tárgyilagos maradni ebben a helyzetben.

„Lindemann mind emberi, mind anyagi téren a legtöbbet várta el. Épp csak annyit kívánt, mint amennyit saját magától megkövetelt. A tisztek szabályos időközökben jelentettek neki, beszámoltak a legénység felkészítésének menetéről, az egymásra épülő részlegek felszerelésének előrehaladtáról. De nemcsak az írásos, vagy szóban elhangzott jelentésekre támaszkodott. Mindenre figyelt, végigjárta a hajó egészét, felügyelte a kiképzéseket, értő szemmel követte a hátralévő felszerelési munkálatokat.Parancsait mindenki zokszó nélkül hajtotta végre. A Bismarck parancsnoka sosem mulasztotta el a jutalmazást, ahogy az, aki hibát vétett, bizton számíthatott a megrovásra is. De Ernst Lindemann mindig adott lehetőséget a bizonyításra. A szigorú, ám igazságos tanári viselkedés mélyről gyökerezett benne. A legénység átlag életkora huszonegy év körül lehetett. Sokak számára a Bismarck volt az első hajó. A Hajó…”

Bismarck

Ahogy az előző kötetben Hans Langsdorff, úgy most Ernst Lindemann is beállt a „tisztelem és elismerem a személyét” csoportba. A személyisége megnyerő, igazán határozott jellem. Ezt nem csak tettei bizonyították, hanem az is, ahogy a beosztottjai vélekedtek róla.

„Arisztokratikus viselkedése nem párosult gőggel, vagy lenézéssel, mint társadalmi rétegének oly sok tagjánál. Ha tudomására jutott bárminemű rendbontás, vagy nézeteltérés, a felek biztosak lehettek abban, hogy azonnal kézbe veszi az ügyet. A Bismarck legénysége egyöntetűen, feltétel nélkül szerette az „Öreget”.”

A történet főszereplői

Erich (Johann Albert) Raeder tengernagy a Német Haditengerészet (Kriegsmarine) vezetője.

Günther Lütjens tengernagy, hajórajparancsnok (a Gneisenau hajó parancsnoka).

Ernst Lindemann sorhajókapitány, a Bismarck parancsnoka.

Paul Ascher fregattkapitány: első törzstiszt, hadműveleti főtiszt, aki az előző kötetben a Graf Spee tüzérfőnöke volt.

Burkard Freiherr von Müllenheim-Rechberg sorhajóhadnagy, negyedik tüzértiszt.

Mellettük természetesen rengeteg olyan szereplő kapott teret, akik bár mellékszereplők, igen fontos szerepet töltöttek be a történetünk szempontjából. Ahogy haladtam előre a könyvben, annál jobban kirajzolódott a karakterek személyisége, a cselekményszálak kuszasága kibogozódni látszott, végül minden egy szép nagy kerek egésszé állt össze.

Örültem, hogy most is emberséges, jóindulatú és szerethető emberekről olvashattam, és ezzel újfent kaptam egy kis cáfolatot a történelemkönyvekben olvasottakkal kapcsolatban. Határozottan ajánlom a könyv elolvasását (s a soronkövetkezőket is), mivel más nézőpontból is megközelíthetjük a világháborús eseményeket, és rájöhetünk, hogy nem minden fehér vagy fekete. Vannak bizony árnyalatok, amiket csak észre kell vennünk.

Nagyon érdekes volt Ascher magánéletéről és munkásságáról olvasni. Hihetetlen utat járt be. Ezen felül pedig egyre jobban megismerhettem a csatahajón szolgáló legénységet, s minden egyes szomorú emberi sors után a szívem összefacsarodott.

Nemzetek összecsapása köszönt vissza a lapokról, ám ami a legfontosabb, hogy ez a történet felnyitja az emberek szemét, miszerint a háborúknak csak vesztesei vannak. A rengeteg haláleset, a gyászoló családok, a temérdek fájdalom, ami érte a világot, amikor a világháború zajlott. 

Pontozás: 10/10