„Thuran városát rejtélyes
halálesetek tartják rettegésben. Van egy ház, ahol nappal életnek semmi nyoma.
A Vének Tanácsa odaküld egy utcakölyköt, derítse ki, mi folyik a három ember
magas kőfalak mögött. A Lamarr-család nem jókedvében éli fordított életét. Fiaik
éjjelente kilovagolnak, és álruhában elűzik az útonállókat, elengedik a
csapdába esett vadakat. Csakhogy összekeverik őket a lápbéli gyilkosságok
elkövetőivel. Az ifjabb testvér ráadásul beleszeret a rájuk vadászó helytartó
húgába.
A két fivértől egyszer már
elvették a nappalokat. Most az életüket követelik….”
Kiadta az Underground kiadó 2015-ben.
Oldalszám: 314
ISBN:
978-963-123-256-1
Köszönöm a lehetőséget az írónőnek! :)
A Lamarr-ház átka a kobzos
éneke sorozat második történetét meséli el nekünk. Ahogy azt az írónő
honlapjáról is megtudhatja az olvasó, ez a sorozat tizenöt történetet ölel
körül, amit nem feltétlenül kell sorban olvasnunk, mert nem függnek össze
szorosan a történetek.
Izzie az egyik interjújában
így nyilatkozott:
„A kalandregényekben minden
főszereplő és történet más és más, a regények variálhatóak, egymás elé
helyezhetőek, mindegy melyiket olvassa az ember elsőnek, mert csak nagyon laza
szálakkal kötődnek egymáshoz adott esetben csak a városok vagy az épp soros
uralkodó jelenti ezt a kapcsolatot. Így olvashatunk kalózokról,
parasztlázadásról, tolvajokról, boszorkányokról, régészeti kalandról vagy éppen
egy vándorcirkusz mindennapjairól. A titokzatos
felcser a középkor nagy
társadalmi problémáit is alaposan körüljárja példának okáért a
hóhérdinasztiákat sújtó kiközösítést mutatja be.”
Már a negyedik oldalon
kezdetét veszi az olvasó bekebelezése, az alábbi bevezető szöveggel:
„A nevem Florian. Vándorénekes vagyok.Dalaim régmúlt időkbe vezetnek el, a nagy háború utáni évszázadokba, amikor is a mindenkori herceg uralta Észak földjét és az egész nagy birodalmat. Népek százai éltek egymás mellett, a jó és a gonosz összecsapása megszokott dolog volt. A három tenger titokzatos vizei csalfa ártatlansággal csábították a vakmerő utazókat. Szállás és étel fejében akár egész éjszaka elszórakoztatlak történeteimmel. Minden ember egy külön dalt érdemel, és mivel épp elegen vannak, hát bízvást kijelenthetem, nem unatkozom.Hallgassátok második történetemet, a Lamarr-ház átkát.”
Főbb szereplők:
Lothar Thatcher: Thuran
helytartójának fia, a lovasság kapitánya
Billy: Tizenhat éves
zsebtolvaj, a Lamarr-ház új "szolgája"/családtagja
Vének tanácsa: egyetlen nőtag
van, az összes többi férfi. Öncélú ítélő bizottság, feljebbvalónak tartják
magukat a helytartónál és a katonaságnál.
Samuel: A Lamarr-ház egyik
alkalmazottja. Kedves öreg, akit azonnal a szívembe zártam, ahogy Billy is.
Sofia: Billyvel egyidős lányka
a Lamarr-házból. Aranyos, cserfes, kedves, segítőkész.
Birgit Lamarr: a ház úrnője. „Dús
haját vékony aranypánt szorította le, sötétszőke hajzuhataga szebben ragyogott,
mint az ékszerek, melyek finom ruháit csak még inkább kiemelték.”
Renard Lamarr: magas, széles
vállú, sötétszőke hajú férfi, Birgit legidősebb fia. „Markáns vonásai, határozott
álla, borostája vagány jóképűséget kölcsönzött számára, csupán arcának
szokatlan fehérsége ütött el a városiak megszokott barnaságától.”
Renaud Lamarr: szakasztott a
bátyja, csak alacsonyabb és öt évvel fiatalabb kiadásban. :D
Juliette Thatcher: Lothar
kishúga, a helytartó lánya.
Wulgar herceg: A birodalom
uralkodója.
A történet szövegezése
megnyerő, jó volt olvasni. A leírások mesések, olvasás közben megelevenednek a szereplők
és a tájak a szemünk előtt.
Magával ragad a történet
cselekménye, ahogy a rejtélyekre is fény derül, úgy szövődik egyre szorosabb
szál a könyv és olvasója között.
Juliette Thatcher és Renaud
Lamarr találkozását imádtam.
„Virágillattól terhes, tavaszi éjszaka volt. Szelíden, nyugodtan várakozott a táj, egészen addig, amíg a hófehér paripa be nem robbant az alvó tisztásra…
Renaud itt szeretett a legjobban időzni. Szabadjára engedte saját, fekete csődörét, ő maga elheveredett a fűben, onnan nézegette a vonuló felhőket. Sokszor megfestette otthon a mindig komor eget, és néha, ha búbánatnak eresztette szép szőke fejét sorsa miatt, az álmaiban élő színekkel ruházta fel kövér alakjukat. Festményei ott lógtak valamennyi szolga szobájában, de az ő képei díszítették a ház fehérre meszelt falait is. Ma éjjel a fivérek különváltak, ami egyébként nem túl gyakran fordult elő.A fehér mén tehát szétdúlta képzeletének nyugodt képeit, úgy ugrott át felette, akár egy nagyra nőtt griffmadár. Szerencséjére nem taposta halálra. Mire a fiatal gróf felpattant, a ló, szellemszerű lovasával eltűnt a fák között. Renaud odafutott izgatottan toporgó hátasához, azzal utánuk vetette magát.”
Juliette, bátyja kifejezett
tiltása ellenére hófehér paripáján kilovagolt az éjszakába, ám egy farkas
megtámadta.
Az izgalom a tetőfokára
hágott, feszültség is volt bőven, mindez úgy ábrázolva, hogy az olvasó
túlfűtött izgatottsággal várja, hogy mi fog történni.
Juliette kétségbeesett sikolyt
hallatott, amelyet meghallott a nyomába eredő Renaud, aki a segítségére
sietett. Végzett a fenevaddal, majd az eszméletlen lányt egy barlangba vitte. A
lány eszméletének visszatérése után érdekes és mosolyfakasztó párbeszéd
következett, amelyet körüllengett továbbra is a titokzatosság. Renaud úgy
érezte, mindenkinek jobb, ha titok övezi kilétét.
Aztán jöttek az újabb
találkozások, a meghitt pillanatok, a titkolózás, a veszély, a rejtély és
megannyi más, amitől ez a történet valami csodás. A Lamarr-ház lakói a
szívemhez nőttek, és mindvégig nagyon reméltem, hogy happy end lesz. Samuel
miatt nagyon aggódtam, mert ő támogatta a fiúkat mindenben.
Az álarcosbál történése
egyszerre késztetett mosolyra és szomorított el. Lotharban hatalmasat
csalódtam, míg Juliette és Renaud párosát sajnáltam.
Az álarcosbál után
felgyorsultak az események, fantomok, haramiák, árvíz, párbaj, emberrablás,
gyilkosság, szeretet, szerelem, család, önfeláldozás, mind-mind szerepet kapott
a regényben. Érzések örvénye kavargott bennem, miközben a sorokat faltam. Az
utolsó harminc oldalon már könnyes szemmel haladtam végig. Imádtam a Lamarr
családot, a ház minden lakójával együtt, legyen vérszerinti, vagy fogadott
rokon. A szívem picit összetört a végkifejlet miatt, még ha Juliette és Renaud mégse
értek oly véget, mint Rómeó és Júlia.
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése