Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Fülszöveg:
„A bájos, fiatal Katy Wade tíz éve dolgozik a nagy hatalmú, igen gazdag Gilchrist családnál az étteremláncukat igazgató nagymama személyi titkáraként. Az állást vigasztalásul kapta azért, mert anyját az esküvő napján faképnél hagyta vőlegénye, egy Gilchrist fiú: a menyasszony már az oltár előtt állt, amikor a vőlegény megszökött a titkárnőjével.
Amikor a nagymama utódot keres a maga helyére, egyik unokáját, a család fekete bárányának tekintett Luke-ot szemeli ki, aki talán talpra állíthatná a pénzügyi gondokkal küszködő céget. Luke-nak esze ágában sincs kisegíteni a bajból utált rokonait, akik fattyúnak titulálják és megvetik azért, amit az apja tett Katy anyjával. De rögtön meggondolja magát, amint meglátja Katyt: azzal a feltétellel vállalja el a cég vezetését, hogy a lány az ő személyi titkára lesz. Katy, a család iránt érzett hálája miatt, beleegyezik, bár éppen azt fontolgatta, hogy saját éttermet nyit. Közösen nekiállnak tehát rendbe hozni a családi birodalom szénáját, és kiderítik, hogy valaki vagy valakik megpróbálják tönkretenni a vállalatot. Luke zseniális üzletember, de menthetetlenül elbukik… hacsak nem bízhatja titkait Katyre, Katy pedig nem hihet Luke igaz szerelmében.”
Kiadó: Európa
Kiadás éve: 2007.
Eredeti mű: Jayne Ann Krentz: Family Man
Fordította: Ladányi Katalin
Oldalszám: 461
ISBN: 978 963 07 8360 6
A könyv borítója keltette fel a figyelmem. Amikor megláttam rajta a kedvenc virágom, kíváncsian olvastam el a fülszöveget, és úgy döntöttem, hogy kell nekem ez a könyv. A történet jó volt. Izgalmas és szórakoztató. Megvolt benne minden, ami a Jayne Ann Krentz regényekre jellemző: bűncselekmény, bosszú, vicces jelenetek, erotika, szerelem.
De a nyelvezet… a megfogalmazás, a gyakori szóismétlés, betűk felcserélése… Lehet, hogy kimaradt a korrektúra?
Szép lassan megismerhetjük az egész Gilchrist családot, és betekintést nyerhetünk a múltjukba. Katy és Luke nagyon jó páros. Szerethető szereplők. Nagyon tetszett a történet kutyás szála. Aranyos volt, ahogy a nagy, fekete, keverék kutya mindenhova vitte a tányérját.
A Gilchrist család minden tagja a hatásvadászat nagymestere, és veszedelmes tud lenni.
Katy Wade korábban nem találkozott Luke-kal, de a Gilchrist család többi tagját évek óta ismerte. A családtagokra jellemző a hollófekete haj, az arisztokratikus arc, a zöld szem, és hogy vonzódnak a végletekhez. Luke rendkívül intelligens, harminchat éves, erős és izmos, makacs férfi, a klán díszpéldánya. Az a három ember, aki a legfontosabb volt számára (a szülei és a felesége, Ariel), egy légi katasztrófában lelte halálát három évvel korábban. A férfi azóta visszavonultan élt.
A klán nagyasszonya, Luke nagyanyja, Justine Gilchrist vasakaratú nő. Katy-vel mindig jól bánt. Ennek ellenére a fiatal nő már alig várta, hogy kiszabaduljon a markukból, és nyithasson egy éttermet. Katy azért kereste fel Luke-ot, mert a családjának szüksége volt rá. A cégük, a Gilchrist Inc. bajban volt. Justine (még Luke születése előtt) kitagadta Luke apját. Tudta, hogy a család többi tagja nem alkalmas a feladatra. Remélte, hogy az unokája visszatér, és megmenti a családi céget.
Katy tizenkilenc éves volt, amikor a szülei meghaltak. Senkije sem maradt az öccsén kívül. Az anyja volt az a lány, akit Luke apja, Thornton faképnél hagyott az oltár előtt. Katy a Glichrist-klán önjelölt őrangyala, derűs, kedves, rámenős, kitartó, lelkes, becsületes, megbízható, hűséges és odaadó nő. Nagyon aranyos és életteli karakter.
Első alkalommal Luke visszautasította a felkérést, hogy térjen vissza a családhoz, és mentse meg a céget. Hamarosan azonban meggondolta magát. Úgy döntött, hogy bizonyos feltételekkel hajlandó megmenteni a vállalatot. A család tagjai gyanakvással fogadták. Azt feltételezték, hogy csak bosszút akar állni a szüleit ért sérelmekért. Sokan nem voltak jó véleménnyel Luke-ról. Katy öccse Matt őszinte tiszteletet érzett iránta. Felnézett a férfira.
Katy időnként boszorkánybandának szokta nevezni a Gilchristokat. A klán tagjai ellenségesen fogadták a hírt, hogy Justine Luke-ot bízta meg a cég megmentésével. Döbbenten meredtek Luke-ra, amikor közölte velük, hogy az is a megállapodás része, hogy Katy már nem Justine személyi titkára, hanem az övé.
Luke szerint Katy egy naiv, optimista angyal. Szinte a kezdetektől vibrált a feszültség köztük. Nem voltak egymás zsánerei, mégis vágytak egymásra. Luke hosszú ideje nem kívánt annyira semmit és senkit, mint ezt a lányt. Viszont a lány eleinte nem akart viszonyt kezdeni vele, annak ellenére, hogy a szenvedélyük kölcsönös volt. Azonban Luke a fejébe vette, hogy ha törik, ha szakad, az övé lesz, amire vágyik. Ez esetben Katy. Hamarosan a nő is hagyta, hogy a szenvedélye úrrá legyen rajta, mert nem akart élete végéig azon töprengeni, hogy vajon mit szalasztott el. Próbáltak a jelenre koncentrálni.
A Gilchristok kitűnő éttermekkel szereztek hírnevet maguknak. Luke-nak is a kisujjában volt a szakmája, nagyon sikeres, pénzügyi zseni. Katy is tudta, hogy ha valaki képes arra, hogy megmentse a Gilchrist Inc-t, és a családot, akkor ő az.
A Katy-vel töltött első éjszaka Luke ráeszmélt, hogy időtlen idők óta nem érezte ilyen jól magát. Nyugodt, békés és boldog volt. Katy visszaadta az életkedvét. Luke a cég megmentésén kívül a családjának is segített. Katy segítséget kért tőle, ő pedig a saját módszerével megoldotta a problémákat. Nem érdekelték a rokonai nyavalyái, és az hogy hogyan másznak ki abból, amibe olyan buzgón belemásztak, mégis mindnek segített. Katy kedvéért. Nagyon tetszett, hogy általában angyalomnak szólította a nőt, és úgy viselkedett, mint egy párjáról gondoskodó, védelmező alfa hím. Jó ötlet volt az írónőtől, hogy finoman beleszőtte a történetbe, hogy mennyire másként gondolkodnak a férfiak és a nők, továbbá hogy ez mennyire megnehezíti a kommunikációt. Szerintem érdemes lett volna valahogy részletesebben kifejteni a témát. Szerintem sokszor megfeledkezünk arról, hogy a női és a férfi gondolkodás és viselkedés különbségei jobban meghatározzák az életünket, mint gondolnánk. Ahogy Katy és Luke közt egyre erősebb lett az érzelmi kötelék, a férfi ráébredt, hogy megszűnt a magány és az elszigeteltség. Élvezte az összetartozást az együttlétben, a rendszeressé váló közös vacsorákban, és az egymásra gondolásban. Amikor a kapcsolatukról olvastam, akkor eszembe jutott Jonathan Kramer és Diane Dunaway (amerikai pszichológus házaspár, szerzőpáros) egyik igen találó mondata. „A veszély és elszigeteltség világában a férfi békés kikötőre vágyik, amit asszonya karjaiban és ölében igyekszik megtalálni.”
Sok nehézség és bonyodalom után, Luke megmentette a vállalatot és a családot. Katy az övé volt, és boldoggá tette a tudat, hogy mindörökre összetartoznak.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése