Vigyázat! Cselekményleírást
tartalmazhat!
Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.
Fülszöveg: „Az ember élete tele van
borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi
élete… és odaég a pirítós.
1987-ben Sue Bowl élete
fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el
valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes
férfifalóval.
Ám Sue-t mindig arra bíztatta
az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak
szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába,
Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár
kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”
Kiadta: Athenaeum kiadó
2015-ben.
Fordításul szolgáló mű:
Campari for Breakfast
Fordította: Beke Zsolt
ISBN: 978-963-293-454-9
Oldalszám: 328
A könyv, az alábbi sorokkal
indít:
„A füveskönyv
A Füveskönyv nemcsak
kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták
ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ
iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett
megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.
Lényegében egy könyv valakinek
az életéről.
Giovanni Rucellai, egy, a
régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”
Tetszett, hogy a történet több
szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve
volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.
Sue egy átlagos nyolcvanas
évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette
szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak
próbálgatja a szárnyait az írás terén.
A könyv elején megzavarodtam
kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden
halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg
Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t
veszítette el, és mennyire hiányzik neki. Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány
édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy
Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a
másikba estem.
Sue Bowl-ról elég sok
információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja
testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban.
A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott
dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.
Joe a kedves és segítőkész,
míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül,
hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám.
Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az
Icaruson sem. :)
Joe szimpatikus karakter.
Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik
mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a
történet legutolsó betűjéig.
Igazság szerint Icarus
karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is
írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(
Coral néni gyakorlatias,
hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami
miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba
kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.
Delia, a lakótárs és egyben
Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy
kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.
A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe.
A történet szövevényes volt,
és rengeteg információt elraktározott.
Ami nem igazán tetszett, az a
névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda,
hogy az elején azt hittem, amit.
A könyvben a kedvenc részeim többnyire
az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert
sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor
máskor.
A legkedvesebb és legmeghatóbb
pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és
édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt
fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet
nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A
végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni
Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben
Coral néni élete.
A történet humoros volt,
megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami
jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem
a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig
úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely
feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot,
amit magával vonzott mindvégig.
Bár humorral volt fűszerezve,
a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az
öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás,
tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan
hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem
volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv
hangulata, nem láttam és nem hallottam.
A könyvet köszönöm az Athenaeum
kiadónak!
Pontozás: 10/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése