Sara Crowe: Campari reggelire

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.

Fülszöveg: „Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordításul szolgáló mű: Campari for Breakfast

Fordította: Beke Zsolt

ISBN: 978-963-293-454-9

Oldalszám: 328

A könyv, az alábbi sorokkal indít:

„A füveskönyv

A Füveskönyv nemcsak kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.

Lényegében egy könyv valakinek az életéről.

Giovanni Rucellai, egy, a régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”

Tetszett, hogy a történet több szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.

Sue egy átlagos nyolcvanas évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak próbálgatja a szárnyait az írás terén.

A könyv elején megzavarodtam kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t veszítette el, és mennyire hiányzik neki.  Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a másikba estem.

Sue Bowl-ról elég sok információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban. A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.

Joe a kedves és segítőkész, míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül, hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám. Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az Icaruson sem. :)

Joe szimpatikus karakter. Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a történet legutolsó betűjéig.

Igazság szerint Icarus karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(

Coral néni gyakorlatias, hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.

Delia, a lakótárs és egyben Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.

A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe. 

A történet szövevényes volt, és rengeteg információt elraktározott.

Ami nem igazán tetszett, az a névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda, hogy az elején azt hittem, amit.

A könyvben a kedvenc részeim többnyire az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor máskor.  

A legkedvesebb és legmeghatóbb pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben Coral néni élete.

A történet humoros volt, megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot, amit magával vonzott mindvégig.

Bár humorral volt fűszerezve, a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás, tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv hangulata, nem láttam és nem hallottam.

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10