Rachel Van Dyken: Egyetlen (Egyetlen 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Kiersten elsőéves az egyetemen. Még sosem találkozott senkivel, aki a rémálmait elűzte volna, de olyannal sem, akit ha meglát, a szíve hevesebben kalapál. A beiratkozáskor azonban összefut egy fiúval – szó szerint –, akitől nemcsak kalapál a szíve, hanem egyenesen kiugrik a helyéről. Weston, az egyetemi focicsapat nagymenője sok lánnyal találkozott már. Volt olyan is, aki szexuális zaklatással vádolta. Már éppen nyugvópontra ért volna az élete, erre besétál az ajtón egy elsőéves, akinek vadító vörös hajzuhataga van, és zöld szemében olyan titkok csillognak, amelyeket azonnal meg akar fejteni. Rachel Van Dyken Egyetlen trilógiájának első kötete egy nem mindennapi páros történetét meséli el. Megvédhet-e a szerelem a rémálmoktól? És mi történik, ha a halálos kórral kell szembenézni?”

Kiadta: Az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Szilágyiné Márton Andrea

Fordításul szolgáló mű: Rachel Van Dyken: Ruin

Oldalszám: 296

ISBN: 978-963-293-355-9

A borítóval kapcsolatban felmerült bennem az a gyötrő kérdés, hogy vajon miért nem maradhatott a külföldi? A hazai sem rossz, de a külföldi rosszfiús nekem jobban bejön.

Külföldi borító

A történet első pár oldala már megalapozta a hangulatomat. Hatalmasat nevettem. Először Lisa és a lámpa, majd Weston, Kiersten meg a kockák. Határozottan mulattató szituk.

Tetszettek a párbeszédeik, a könnyed kis flörtök, és nagy átlagban minden. Megkedveltem a szereplőket, és szorítottam a pozitív végkifejletért. Mindketten eleget szenvedtek már. Ráadásul a mellékszereplők is olyanok voltak, akiket az ember barátnak kíván maga mellé. Lisa egy kicsit lökött, de igazán jó szívű csaj, Gabe pedig tökéletes barát, igazi védelmező.

Rengeteg jó megjegyzés volt a könyvben, úgyhogy simán ideidézhetném nektek a könyvet, de igyekszem megállni egy két gyöngyszemnél.

„Szent isten! Hazaviszek egy lányt. Valaki rakjon tüzet – mert a pokol hivatalosan is befagyott” <- Weston aranyköpése a 27. fejezetnél.

"Lassanként elkezdtem a mosolyáért élni, az érintéséért, mindegy, miért. A fenébe, ha felém intett, a szívem még mindig cigánykereket vetett." <- Kiersten 36. fejezet.

A könyv olvasása közben két hangulat között ingáztam. Egyszer nagyon nevettem, máskor meg a könnyeimet törölgettem, hogy folytathassam az olvasást. Szerencsére a családom már hozzászokott, hogy ingadozik a hangulatom, amikor olvasok. Végül a 46. fejezet végén már sírtam és nevettem egyszerre, ami mosolyt csalt az apukám arcára.

Meg kell vallanom, kicsit előítéletes voltam. Tartottam a borító miatt attól, hogy túl nyálasra veszi a figurát az írónő, de szerencsére nem ez történt. Úgy volt jó, ahogy volt. Mély lélegzeteket vettem, hogy lecsillapodjon a háborgó lelkem, ami mindvégig a pozitív végkifejletért szomjazott. Ez a könyv alapjaiban rengette meg a világomat. Mindent lehet rá mondani (például kiszámítható), de az biztos, hogy hat az ember érzékeire. Én biztosan érzelgőssé váltam olvasás közben. 

Pontozás: 10/10