Nora Roberts könyveit olvasva mindig meggyőződhetek róla, hogy bár hasonlóak a könyvei, mindig tud újat mutatni. Persze én is összetalálkoztam már olyan kötetével, ami annyira nekem stílusilag nem jött be, ettől függetlenül nem szegte kedvem, s bebizonyosodott, hogy vannak még nekem való könyvei. Erről a trilógiáról mindenképpen szerettem volna írni, mivel nagy hatással volt rám, és kizökkentett egy nem túl kellemes hangulatból.
Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
1. Napgyémántok
Fülszöveg: "Gyémántok,
gyöngy és zafír – csillogó drágakövek Carrick tündérkirály kezében, jelképezvén
a szenvedélyt, a vágyódást és az állhatatosságot, amit egy földi lény, a
szépséges Lady Gwen iránt érez. És mégis, hiába a kövek és a gyöngy
szemkápráztató szépsége, hiába egymás iránt érzett szerelmük, Lady Gwen
elutasítja Carricket. A tündérkirály az egész világot ígérte a lánynak, de
egyvalamiről elfeledkezett, amikor feleségül kérte… Haragjában Carrick
megátkozta Lady Gwent: halála után kísértsen mindaddig, míg igaz szívek
háromszor nem találkoznak, és meg nem történik háromszor a felajánlás,
elfogadás és végső egymásra találás.
Jude
F. Murray, a fiatal amerikai pszichológusnő és egyetemi oktató boldogtalan,
unalmas chicagói életét hátrahagyva fél évre az írországi Ardmore-ba költözik,
nagyanyja egykori házába. Magával ragadja a varázslatos ír táj, a tengerparti
sziklák, a csodálatos zöld dombok, a bűbájos falu romantikája… Jude lassan
megtalálja a helyét a tündérdombi házban, megismerkedik az ír legendákkal és
emberekkel. Szembenéz magával és azzal, hogy kísértetek márpedig léteznek. De
szembe kell néznie azzal az elemi, felkavaró érzéssel is, amit a helyi kocsma
tulajdonosa, Aidan Gallagher mélykék tekintete vált ki belőle.
Vállalja-e Jude önmagát és a szerelmet? És Aidan, a jóképű és magabiztos ír férfi vajon megadja-e a szerelmének azt, amit Carrick, a tündérkirály sem volt képes megadni az ő Lady Gwenjének, aki azóta is a Tündérdombon kísért? Mi lehet az, ami nem ér fel a Nap gyémántjával?
Nora Roberts – a világszerte igen népszerű, a Könyvklubnál először megjelenő amerikai írónő – trilógiájának első része ezekre a kérdésekre megfelel, de megtörik e végül Carrick átka, hogy miként alakul a többiek sorsa, akiktől a boldogtalan kísértés és magáé a tündérkirályé is függ, az majd csak a folytatásokból derül ki.”

Adott egy
kocsmatulajdonos fiatalember, Aidan Gallagher, és adott egy pszichológus nő
Jude Francis, aki munkája elől menekül a tündérlakba, ami még a nagymamájáé
volt egykoron. Jude lassan kezd kibontakozni a mesés környezet és Aidan
hatására, összebarátkozik Darcy Gallagher-el (Aidan húga) valamint Brenna O'Toole-al, és írni
kezdi regényét. Emellett megismerkedik Carrick-kel, aki tündérkirály volt, s
akinek az a sorsa, hogy addig nem lehet boldog szerelmesével Lady Gwennel, amíg
egymást követő három fiatal boldog, igaz szerelemre nem talál.
Már három évszázada vár a megfelelő emberekre, akik beteljesíthetik végre a
végzetet, s boldogsághoz juttathatják. Ennek érdekében természetesen nem riad
attól sem vissza, hogy megpróbálja befolyásolni az "alanyokat".
Céllal jelenik meg előttük, útmutatást ad, esetleg csak véleményt nyilvánít
vagy csendben megfigyel. A történetben egyaránt van romantika, félelem, humor,
és egy kis varázslat.
Aranyos a misztikus rész, nagyon tetszenek az elmesélt
történetek. Főleg a farkas és a fehér madár esete. Carrick szimpatikus
karakter, számomra ő és Finn volt a nyerő. Mollie O'Toole tüneményes, örülök,
hogy rengeteg szerepet kapott a történetben. A főszereplőkkel viszont néha
hadilábon álltam. Aidan bár szimpatikus volt, néha én is összevesztem volna
vele. Önfejű, a végletekig makacs. Egy orrbetörés kellett hozzá, hogy magához
térjen? :D
A főszereplő nővel több problémám is volt. Egyrészt a hatalmas önbizalomhiányával nagyon tudtam azonosulni, ám olvasás közben már én is kezdtem besokallni tőle. Ennyire nem ismeri önmagát? Idegesített, hogy nem tudta, mit akar. Ám rá jó hatással volt Darcy és Brenna, szóval megbocsájtható. A vége happy end, így az olvasó kap egy tündérmesével szőtt egyszerű romantikus történetet. Nem egy világmegváltó könyv, de szórakoztató.

2. A hold könnyei
Fülszöveg: “Ábrándozás, zene, békés, magának való élet – ez az, ami neki kell,
gondolja Shawn, a második fiú a Gallagher testvérek közül. Minden bizonnyal
elégedetten éldegélne így még jó ideig szeretett kis ír tengerparti
falucskájában, dalokat írva otthon magának, és finomabbnál finomabb ételeket
főzve a messze környékén híres Galagher-kocsmában a vendégeknek.
Az
élet azonban közbeszól Mary Brenna O'Toole, a gyermekkori pajtás, a fiúsban
határozott, ezermester lány személyében, aki már régóta nemcsak a barátot, hanem
a vonzó, szép férfit is látja Shawnban. A maga nyers módján tudtára is adja
ezt, és ezzel máris oda a fiú nyugodt, zavartalan merengése a zongoránál.
Nemcsak az élők szólnak közbe. Lady Gwen, a gyönyörű kísértet már háromszáz éve vár szomorúan Shawn tündérdombi házában. Vár, hogy beteljesüljön három igaz földi szerelem, és megtörjön végre a varázs, amit szerelme, Carrick, a fiatal tündérkirály bocsátott magukra dühében és fájdalmában, amiért Lady Gwen nem fogadta el egykor a szerelme jeleként kínált gyönyörű drágaköveket: gyémántot, gyöngyöt és zafírt.”

A második
történetben Shawn Gallagher (középső gyermek), az ifjú szakács és zeneszerző tehetség szerelemre
találását ismerhetjük meg. Az első kötethez képest sokkal közelebb állt a
szívemhez, mivel imádom a zongorazenét, Shawn pedig dalokat ír és játszik.
Talán furcsa, de az írónő annyira jól kifejezte magát Shawn dalaival
kapcsolatban, hogy szinte már hallottam is, és mélyen, egészen a szívemig
hatolt.
A történet
érzelmekkel teli, sokszor humoros, néhol megható. A történet másik főszereplője
Brenna O'Toole, aki nő létére építéseken dolgozott, nem értett a
"női" dolgokhoz, többre becsülte a szerszámokat mint más dolgokat.
Gyerekkoruk óta barátok voltak, de Brennának ez mindig kicsivel több volt, ami
dühítette. Úgy döntött, hogy kezébe veszi a dolgokat. Carrick, a tündérkirály
próbálta őket terelgetni, mert még kétszer be kell teljesülnie a szerelemnek
ahhoz, hogy Ő és Lady Gwen végre háromszáz év után újra egymásra találhassanak.
3. A tenger szíve
Fülszöveg: “Varázzsal és legendával teli az ardmore-i táj, a kis írországi
tengerparti falu levegője. És az egyik legenda szereplői, a tündérkirály
Carrick és szépséges földi szerelme, a szellemként kísértő Lady Gwen saját
legendájuk végére szeretnének jutni, és várnak. Várnak, hogy beteljesedjék egy
mesés szám – harmadszor is egymásra találjon két halandó ember szíve, feltétel
nélküli elfogadással szeresse férfi és nő egy életen át – különben sosem ér
véget szenvedésük, tündér és szerelme nem lehetnek egymáséi.
Az
elbüvölő szépségű és nagyvilági élet után áhítozó Darcy, a harmadik Gallagher
testvér is vár. Két bátyja már révbe ért, megtalálták párjukat és a
boldogságot. Darcy tudja, mire vár, álmai beteljesülését szeretné: pénzt,
csillogást, utazást, kényeztetést – és mindezt természetesen egy hozzá illő és
gáláns férfitól.
Trevor Magee, a sikeres amerikai vállalkozó nem tudja pontosan, mit keres, milyen belső késztetésnek engedve akarja felépíteni zenés színházát éppen Ardmore-ban, ahol ősei nyugszanak. Annyit tud csak, hogy szívügye ez az építkezés.
De mi is igazán a szív ügye? Vajon miként viseli egy magabiztos, önálló férfi, hogy holmi tündérkirályok játékszere legyen? Vajon pusztán mágia hatása alatt cselekszik-e? töpreng Trevor. Szükség van-e egyáltalán mágiára, ha szerelemről van szó? – kérdezi Darcy.”

Már ketten ráleltek
az igaz szerelemre, s ezzel Carrick a tündérkirály közelebb került ahhoz, hogy
végre újra láthassa szerelmét, Lady Gwent. Most Darcy Gallagher-en a sor, hogy
megtalálja az igaz szerelmet, és ne hagyja veszni a lehetőséget. Ebben a történetben már ismertünk szinte minden szereplőt
rendesen, így már csak az újként felbukkanó Trevor és Neil volt, akit meg
kellett ismernünk. A kettő közül a legjobban Trev volt, akit elemezgethetett az
olvasó, hiszen nem nagy meglepetésként Darcy mellé őt szánta az írónő. Szépen
megfogalmazott és kidolgozott történetet kaptunk. Ebben a részben meglepetés
nem ért minket, a végkifejlet már az első két részben is sejthető volt, mégis
szórakoztatott, ellazított, kikapcsolt. A három rész közül talán ennél volt meg
igazán az érzelmek egyensúlya, hiszen ugyanannyit nevethettünk, mint amennyit
bosszankodhattunk vagy épp meghatódhattunk. Romantikus, vicces, ám kiszámítható.
A trilógiát
kiegészítette az írónő egy apró szösszenettel, amelyben bemutatja, hogy az
utolsó rész lejátszódása után mi lett a főhőseinkkel. Ez a rövid írás a
Karácsony Ardmore-ban címet viseli. :)
Összegzés: Élvezhető, érzelmekben dúskáló, romantikus fantasy-t kap az olvasó, ha rászánja magát az olvasásra. Túl sok meglepetést nem okozott az olvasás közben, ám az írónő mesésen könnyed, lágy hangsúlyú írása magával ragadja az olvasókat. Számomra mindenképpen jó döntés volt az elolvasása, mert kikapcsolt, szórakoztatott, és kalandozhattam Fantázia birodalmában. Kell ennél több? :) Számomra akkor és ott, pont erre volt szükség.
Pontozás: 10/9
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése