Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.
Fülszöveg:
„Egy nyár, két ellenlábas és egy cselekményfordulat, amit egyikük sem látott előre.
Nora Stephens élete a könyvek körül forog. Elolvasott mindent, ami elolvasható, ő maga viszont egyáltalán nem egy tipikus regényhős. Azaz nem hetyke, pimasz, merész csaj, nem laza, nyugis álomnő, és a legkevésbé sem cukorfalat. Hanem kőkemény irodalmi ügynök, aki legfeljebb az ügyfelei szemében hősnő.
És akinek a vadvirágos réten piknikezés, a jóképű vidéki doki, a deltás pultos vagy más hasonló figurák helyett Charlie Lastrát, a mogorva New York-i könyvszerkesztőt dobta a gép. Igazi cuki találkozás lehetne ez hős és hősnő között, ha nem futottak volna már össze többször New Yorkban, és a megismerkedésük nem lett volna híján mindennemű cukiságnak.
Nora jól tudja, hogy korántsem ideális regényhősnő, és Charlie is tisztában van vele, hogy nem ő a nagybetűs álomférfi. De miután újra és újra egymásba botlanak – a véletlenek olyan összjátéka folytán, amely cselekményszálat minden valamirevaló szerkesztő kukázna –, felfedeznek valamit, ami alapjaiban rengeti meg az önmagukról írt, gondosan megkomponált sztorijukat.
A romantikus komédia műfajának koronázatlan királynője harmadik regényében könyvrajongókról írt – könyvrajongóknak!”
Kiadó: Central Könyvek
Kiadás éve: 2023
Fordította: Szieberth Ádám
Oldalszám: 455
ISBN 978-963-614-201-8
Ez az első könyv, amit olvastam az írónőtől. A borító nem tetszik, nem illik a történethez.
Az alapötlet jó, érdekes a téma, és a karakterek sem szokványosak. A kivitelezés sajnos nem sikerült. A családi összetartás, az önazonosság, és a romantikus szál miatt szerethető olvasmány lenne. Kedves, romantikus történet, sok könyves és filmes utalással, finoman csipkelődő humorral. A szerző elég sok konfliktust sűrített bele. Több komoly témát is érint. Értem, hogy fontos téma a regényben a gyászfeldolgozás, meg az önazonosság, és az írónőnek határozott elképzelése volt ezekkel kapcsolatban, mégis valahogy nehezen jött át.
Sajnos a sok szlengtől igénytelennek tűnik. A nyelvtani hibák és a helyenként bugyuta megfogalmazások kiábrándítók, és kifejezetten megakasztják az olvasást.
A regény prológusa elég gyenge. A könyv első fele erőltetettnek, vontatottnak tűnt, és untatott.
Nora és a húga, Libby közt a jelek szerint nem volt minden rendben. Ezért javasolta Libby, hogy menjenek el együtt nyaralni. Csak ők ketten. Nekem az túlzás volt, ahogy Nora rátelepedett a húgára, mindent helyette akart megoldani, és úgy viselkedett a kétgyerekes, várandós nővel, mint egy kölyökkel. Úgy gondolom, hogy nem nyaralásra lett volna igazán szükségük, hanem egy jó klinikai szakpszichológusra. A testvérek közötti kapcsolat kissé túlírt volt. Miért kellett nyújtani, mint a rétest?
A két nagyon hasonló, összeillő karakter között lassan alakul ki a szerelem. A kezdetektől működik közöttük a kémia. Nora merev, nagyvárosi irodalmi ügynök, aki kemény munkával építette fel az életét. Charlie morcos és sikeres vezető szerkesztő. Közismerten nyerő a stílusa. Az első találkozásuk finoman szólva nem volt zökkenőmentes. A hírnevük hasonló. A beszélgetéseik általában tetszettek. Volt, amikor humoros és szórakoztató volt a párbeszéd, és volt, amikor megindító.
Charlie magányos, kisvárosi gyerek volt, akinek nem volt ott maradása, és ahogy Norának, neki is a nagyváros, New York a közege. Ezzel a New York iránti rajongással nem tudtam azonosulni. Engem kifejezetten taszítanak a nagyvárosok. Szóval ez megnehezítette a kapcsolódást a szereplőkhöz. Bár ennek ellenére kedveltem ezt a párost. Azt viszont átéreztem, hogy bár szeretik a gyerekeket, ők viszont nem akarnak sajátot.
„Szeretem a gyerekeket, de hogy felelősséggel tartozzak egy gyerekért… Azt nem szeretném.”
Először Charlie ismerte fel és mondta ki nyíltan, hogy hasonlítanak egymásra.
Azon túl, hogy Nora és Charlie hasonlítottak egymásra, remekül tudtak együttműködni, jók voltak együtt. Nekik köszönhetően az olvasó betekintést nyerhet a könyvszakmába, és láthatja, hogy imádják a munkájukat. Az alkotói tevékenység leírása gazdagítja a történetet.
„Amit csinálsz, azt százszázalékos erőbedobással csinálod, és nem fogsz bele olyasmibe, amit nem tudsz végigvinni.”
Volt valami a napokon átívelő beszélgetéseikben. Nyilvánvaló volt, hogy szükségük van – és számíthatnak egymásra, feltétel nélkül.
„Kényszeresen gyűjtöm a bizonyítékokat arra, hogy egy ember életében akkor is lehetnek szép pillanatok, ha sok minden rosszul sül el. Azaz mindig van remény, történjen bármi.”
Megdöbbentett, hogy Nora kiborult, amikor Libby nélküle hozott döntéseket. Tán azt akarta, hogy a húga nélküle életképtelen legyen? És akkor mi van, ha nem kaphat meg mindent? A regény végére tudatosult Norában, hogy Libbynek és neki is van saját élete.
„Az élet már csak ilyen. Az ember folyton döntéseket hoz, és folyton kiválaszt egy-egy utat, amely miatt elveti a többit, pedig még nem látja, hova vezet a választott út. Talán épp azért imádjuk a fiktív történeteket, mert általuk egy másik életet élhetünk, amely igazából sosem lehet a miénk.”
A történet nem indult ígéretesen, hiányzott belőle valami, és sokszor unalmas, vontatott volt. Azután (a legvégén) egyszer csak szép és jó lett. Ez a regény sokkal több lehetett volna.
Nem értettem, hogy miért hype-olják. Igen, a téma nagyon jó, a szerelmi szál is erős, és van mondanivalója. Ezek alapján ez egy gyönyörű történet lehetett volna. Pozitívum volt benne a karakterek lelki mélysége és fejlődése, az ízlésesen megírt érzéki jelenetek, és a tény, hogy mindenkinek más a happy end, emlékeztet arra, hogy nincs egyetlen helyes út.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése