Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Az éj leple alatt (Vanza 4.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Concordia Glade minden idegszálával érzi, hogy valami nincs rendjén abban az elhagyatott kastélyban, ahol négy árván maradt leány nevelésével bízzák meg. Ráadásul újdonsült tanítványai jóvoltából egyre több különös dologról értesül.

Amint a fiatal tanárnő megsejti, hogy a gondjaira bízott leányok becsülete és jó híre forog kockán, merész szökési tervet eszel ki. Menekülésük azonban már-már meghiúsulni látszik, amikor útjukat egy titokzatos idegen keresztezi.

Ambrose Wells magánnyomozó egy haláleset szálainak felgöngyölítése közben éjszaka csöppen a borzalmas események közepébe, és rögvest a szökevények védelmére kel.

Concordia kénytelen elfogadni a határozott és vonzó férfi segítségét. Ugyanis még a legelszántabb és legfüggetlenebb tanárnőnek is támogatásra van szüksége ahhoz, hogy leszámoljon a rejtélyes események hátterében álló félelmetes és befolyásos londoni bűnözőkkel. És miközben együtt keresik a sötétségből kivezető utat, maguk is megtanulnak egyet-mást – makacsságról, bátorságról, szerelemről…”

Kiadó: Maecenas

Kiadás éve: 2006

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 318

ISBN: 963 203 154 7

Ötletes, jól átgondolt, és jól felépített történet nagyon jó humorral. Kicsit borzongató atmoszférájú, és váratlan fordulatokban gazdag. Tele van érzelmekkel, és jól kitalált karakterekkel, bár néhány mellékszereplővel kapcsolatban írhatott volna az írónő egy kicsit részletesebben. A cselekmény lendületes, és az események sodrása magával ragadó. A szereplők hús-vér emberek, mindegyiküknek megvan a maga terhe. Örültem, hogy a mellékszereplők is aktív résztvevői a történetnek, sokat hozzáadnak. A kellően sötét és titokzatos cselekmény ellenére a regényben benne van a második esély varázsa is. Aranyosak voltak a csipkelődő párbeszédek.

A kezdés jól megadta az alaphangot. Concordia Glade nagyon félt, de határozottnak és nyugodtnak kellett lennie, mert négy lány sorsa volt az ő kezében. Higgadtnak és leleményesnek kellett lenniük, hogy megszökhessenek Aldwick Castle-ből. Nagy veszélyben voltak, de egy idegen, izmos, erős férfi segített nekik. Ambrose Wells figyelemre méltónak találta a nevelőnőt, akiből erő és elszántság áradt. Tetszettek neki a nő idomai, az intelligenciája, és a megszelídíthetetlen szelleme. Titokzatos személynek tűnt számára. A kastélynál történtek miatt Ambrose gondosan felépített tervei meghiúsultak. Mivel Concordia és növendékei továbbra is veszélyben voltak, Ambrose eltervezte, hogy megvédi őket, ez pedig azt jelentette, hogy a közeljövőben sokat lesznek együtt. Concordia elfogadta a felajánlott védelmet. Próbált arra összpontosítani, hogy megvédje Phoebe-t, Hannah-t, Edwinát és Theodorát. Aranyos volt, ahogy a lányok ugratták a nevelőjüket azért, mert nyilvánvalóan vonzónak, jóképűnek tartotta Mr. Wellst.

Tetszett a történet kutyás szála. Dante és Beatrice elragadóak, és a lányok is azonnal összebarátkoztak velük.

Ha Ambrose valamit tudni szeretett volna, akkor addig nem nyugodott, amíg választ nem kapott. Titkon ő és Concordia is reménykedett egy szenvedélyes liezon kialakulásában, és hamar egyértelművé vált, hogy mohó vággyal közelednek egymáshoz.

„Én azonban tántoríthatatlanul hiszek a saját elveimben.”

A négy lány sokat tanult a nevelőnőtől. „Concordia lett számukra a minta, egy nőnek hogyan kell viselkedni.” Szerintem nagyon aranyos volt, ahogy próbálták védeni a nevelőnőjük erényeit. Sokat mosolyogtam rajta.

A krimi szál: rendkívül veszedelmes fickók (egyikük a londoni alvilág egyik leghírhedtebb figurája, gengszterfőnök) nagyon bonyolult alvilági üzlete, emberkereskedelem, gyilkosságok, és a nyomozás, ami a cselekmények előrehaladtával tovább bonyolódott.

Eleinte csak Concordia mesélt magáról Ambrose-nak. A férfi sokáig nem akart beszélni a tragikus múltjáról. Aztán egy éjjel elmesélte, hogy mi történt egy éjszaka, amikor tizenhárom éves volt, és hogyan élt egészen addig, amíg egy John Stoner nevű férfi megváltoztatta az életét. A nő együttérzéssel, megrendülve, megértően hallgatta.

„Nem csinálhatott volna önből hőst, ha nem látja meg önben a megfelelő nyersanyagot.”

Ambrose visszaemlékezéséből kiderült, hogy miféle tudós férfi volt Stoner, és mi történt Vanzagara szigetével és a Templomok Kertjével. Stoner Vanza-mester volt. Aznap, amikor megismerkedett vele, Ambrose és barátja, a tanítványai lettek. Stoner becsületes embereket faragott belőlük.

Korábban csak John Stoner és Felix Denver (Ambrose barátja, a Scotland Yard felügyelője) tudta vagy sejtette az igazság jó részét Ambrose múltjával kapcsolatban. A férfi nem is értette, hogy mi ütött belé, amikor annyi mindent elmesélt a tanárnőnek. Mindaz, amit átéltek, összekovácsolta őket. A kapcsolatuk különleges, szenvedélyes és modern volt.

„Ő az a férfi, akit szeretek. Ez teszi olyan különlegessé, olyan páratlanná az egész világon.”

Ambrose még a gondolatát sem bírta elviselni, hogy elveszítse a szeretett nőt. Szerelemtől és büszkeségtől sugárzó arccal figyelte. Vele volt boldog.

Concordia és Ambrose szimpatikus karakterek és méltó társak.

A négy lány, John Stoner és Felix Denver sokkal színesebbé és humorosabbá tették a történetet. Jól oldották a feszültséget.

Sok titokra fény derült a történet során. A cselekmény alapvetően kiszámítható volt, mégis tartogatott meglepetéseket, főleg a lezárás. A nyelvezet és a stílus olyan, ahogy az írónőtől megszokhattuk.

Magával ragadott ennek a könyvsorozatnak a hangulata.

A négykötetes sorozat darabjai a következők:

1. Ezzel a gyűrűvel (With This Ring, 1998)

2. Titkok Könyve (I Thee Wed, 1999)

3. A gonosz özvegy (Wicked Widow, 2000)

4. Az éj leple alatt (Lie by Moonlight, 2005)

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: A gonosz özvegy (Vanza 3.)

Fülszöveg:

„Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Madeline Deveridge pontosan tudja, hogy városszerte csak Gonosz Özvegyként emlegetik, és azt híresztelik róla, hogy ő segítette át férjét a túlvilágra, majd eltüntette maga után a nyomokat. De kisebb gondja is nagyobb ennél. Egy ideje kísértetek zaklatják őt és szeretett nagynénjét. Minden jel arra utal, hogy az ez a kísértet nem más, mint néhai férje szelleme. Madeline tisztában van vele, hogy ez lehetetlen, de eltökélt szándéka, hogy fényt derít a titokzatos jelenségekre. Ebben a ragyogó eszű Artemis Hunt, az úri társaság megbecsült, ám rideg és zárkózott tagjának segítségét kéri. Artemis Hunt senkinek sem enged betekintést a magánéletébe. Épp ezért derült égből villámcsapásként éri a felismerés, hogy a Gonosz Özvegy minden titkát ismeri. Madeline értesülései pontosak: Hunt a kedvelt londoni szórakozóhely, az Álompark tulajdonosa, és egy titkos társaság nagymestere. Hunt biztosítékot követel a nőtől, hogy nem árulja el, cserébe felajánlja szolgálatait. Együtt vetik bele magukat a cselszövések és ősi titkok világába, ahol szívfájdítóan édes szenvedély – és egy hidegen számító gyilkos vár rájuk.”

Kiadó: Maecenas

Kiadás éve: 2014

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 320

ISBN: 978 963 203 199 6

Ennek a regénynek az olvasása közben is megkaptam azt a könnyed kikapcsolódást, amire Amanda Quick könyveivel kapcsolatban számítani szoktam. Ez a könyv egy sorozat része, de önálló történetként is olvasható. Ahogy az írónő regényeiben lenni szokott, ebben is erős, intelligens karakterek, jól működő dinamika, kockázat, viszály és izgalmas krimi szál van. Hozta a szokásos gördülékeny stílust, és a csipkelődő humort. A történet keretét a titkos társaság és a harcművészet adta. Ismét akadt olyan történetszál, aminél örültem volna, ha kicsit részletesebben kidolgozta volna a szerző. Újra azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak terjedelmesebb lenne ez a könyv. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlya mindig kellemes érzéssel tölt el. A krimi szál mozgatja az eseményeket, tele van váratlan fordulatokkal, és van benne egy végső csavar. Többszörösen meglepi az olvasót. Madeline és Hunt kapcsolatáról szívesen olvastam volna egy kicsit többet. Az egyik legmegkapóbb gondolat az volt, hogy a döntések életeket formálnak.

A férfi főszereplő neve zavart. Jó lett volna, ha egy kifejezetten férfias névre esett volna a választás.

Artemis Hunt fegyelmezett, felelősségtudó, makacs, okos férfi. Öt évet várt arra, hogy bosszút álljon három férfin, akik halálba kergették a kedvesét, Catherine-t. Játszott velük, mint macska az egérrel. Azt nem várta, hogy valami másra terelődik a figyelme, és megismeri az igazi boldogságot.

Madeline Deveridge pletykák célpontja volt. Gonosz Özvegy néven emlegették. Azt mondták, hogy megölte a férjét, és felgyújtotta a házat. Huntnak felébredt iránta az érdeklődése. A nő önfejű, akaratos, meggondolatlan, lobbanékony természetű.

A férfit a Kerti Templom szerzetesei ősi filozófiára és a Vanza harcművészetre oktatták. Madeline tudta, hogy köze van a Vanzagari Társasághoz, és egyéb információi is voltak róla. Ez megdöbbentette és feldühítette a férfit. Ki kellett derítenie, hogy honnan tud a nő a titkairól. A nőnek segítségre volt szüksége, ezért vállalt kockázatot és vette fel a kapcsolatot a Vanza-mesterrel. Nagyon vonzónak találta a sötét hajú, zöld szemű, okos, magabiztos férfit. Azok után, amit Hunt értük tett, Madeline válaszokkal tartozott neki. Egyezséget kötöttek egymással. Talán különös szövetség volt az övék, mégis működött. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a nő néhai férje egy gonosz, agyafúrt, veszedelmes őrült volt, aki a gyilkosságtól sem riadt vissza.

Ebben a kötetben lényegesen több szó esett a Vanza kultúráról, mint az előző kettőben. A könyv közepe felé már nem voltak olyan rejtélyesek a Vanza tagok, mint korábban.

„De vannak olyan álmok, amelyekért érdemes nagy árat fizetni.”

Az, ahogy Madeline és Hunt kapcsolata alakult elég sok humoros helyzetet teremtett. Részben meg is magyarázta azt, hogy miért volt néhány dologban naiv Madeline. A vonzalmuk nyilvánvaló volt, viszont mindketten vonakodtak megvallani egymásnak a gyengéd érzelmeiket.

A fiatal nő apjának a testvére érdekes karakter. A vidám, melegszívű, erélyes Bernice igyekezett megvédeni és segíteni az unokahúgát.

„Az én családomban nem szokás törődni a világ véleményével. Mi a tényekre figyelünk.”

Madeline többször tett megjegyzést a Vanzagari Társaság tagjaira, ezért Hunt azt gondolta, hogy nem mer megbízni a Vanza-férfiakban. Bernice azonban felhívta arra a figyelmét, hogy a korábban történtek miatt Madeline a saját megérzéseiben és a női érzékenységében nem mer megbízni. A meghitt közelség és az események hatására egyre többet beszélgettek. Madeline mesélt a férje sötét titkáról, az apja haláláról, és a rémálmokról. Azzal a tudattal élt, hogy egy döntése egy másik ember halálát okozta. Magát vádolta az apja haláláért. A férfi pedig beszélt a múltjáról, a halott kedveséről, és a tervezett bosszúról. Nem Catherine emléke kísértette, hanem a tudat, hogy nem védte meg, cserben hagyta. És most valaki el akarta hitetni velük, hogy Deveridge él, és a célja érdekében gyilkolt is. Hunt megígérte, hogy hamarosan kiderítik az igazságot. Minél közelebb jutottak hozzá, annál idegesebb és elszántabb lett a gyilkos, hajlott a kapkodásra.

A történet végén volt még egy csavar.

Mind viselték a múltjuk jegyeit, sebeit. Együtt szembeszálltak a nehézségekkel, veszélyekkel. Madeline és Hunt megtalálták egymás mellett a boldogságot.

„Kacagása fölröppent a kert fái közé, át a magas kőfalon, súlytalanul, mint a boldogság, és oly valóságosan, mint a szerelem.”

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Titkok Könyve (Vanza 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Szép, okos, önfejű, ami a szívén, az a száján. Az ilyen társalkodónőtől mindenki szabadulni akar, nem csoda hát, hogy Emma Greysonnak hat hónap alatt háromszor kellett állást változtatnia. Ráadásul hiába a pápaszem és a kopottas öltözék, az előkelő urak minduntalan tolakodó udvarlásukkal zaklatják.

Lady Ames vidéki kastélyában is éppen egyik üldözője elől menekül, amikor a rejtekhelyéül szolgáló szekrényben váratlan társasága akad Edison Stokes személyében. A férfi egy lopott könyv után kutat, a nyomok pedig a Lady birtokára vezetnek. Ha Edison szimata nem csal, a kastély úrnője épp Greyson kisasszonyon akarja kipróbálni a titokzatos könyvben szereplő elixír receptjét.

Edison segédjéül fogadja fel a lányt, részben azért, mert csak így tudja megvédeni, részben pedig azért, mert együtt könnyebben szemmel tarthatják a tolvajt. Ám miközben egyre közelebb kerülnek az ősi könyv rejtelmeinek felfedéséhez, mindkettőjük élete veszélybe kerül, az előkelő társaságban ugyanis egy hidegvérű gyilkos szedi áldozatait...”

Kiadó: Maecenas

Kiadás éve: 2018

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 278

ISBN: 978 963 203 375 4

Akik olvasták már néhány véleményem, azok tudják, hogy nagyon szeretem az írónő stílusát és történetmesélését. Nagyon szórakoztatóak a regényei. Mindig előveszem valamelyiket, ha könnyed kikapcsolódásra vágyom. Amikor először felfigyeltem erre a könyvre, akkor még nem tudtam, hogy egy sorozat része. Szerencsére önálló kötetként is olvasható. Ahogy Amanda Quick regényeinél lenni szokott, ebben is erős, intelligens karakterek, jól működő dinamika, kockázat, családi viszály és izgalmas krimi szál van. Nem ringat illúziókba, van benne emberi gyarlóság bőven, viszont vannak olyan kedves részek, amik könnyedebbé teszik a történetet. Nagyon szórakoztató olvasmány, gördülékeny stílusban, egy kis humorral kiegészítve. A csavaros cselekményszálak végig fenntartják az érdeklődést. Az a bizonyos könyv, a titkos társaság és a harcművészet remek keretet adott a történetnek. Emma és Edison jó párost alkottak. Az írónő tudatosan megtervezte, és lépésről lépésre fejtette ki a nyomozás részleteit. Szép sorjában derült ki minden. Ez egy feszültséggel teli történet, amiben borzongató, filmbe illő jelenetek is vannak. A kockázatos, izgalmas helyzeteket nagyon jól ellensúlyozták a humoros szituációk és a romantika. Szinte filmszerűen láttam magam előtt ezt a sodró lendületű, szórakoztató történetet. Sok váratlan fordulat van benne.

Edison Stokes magas, vékony, sötét hajú, nagy önfegyelemmel bíró, gazdag férfi. Ismerte a Vanza-szertartásokat, és módszeresen meditált.

Emma Greyson anyagilag tönkrement, ezért társalkodónőként dolgozott. Értelmes, elszánt, bátor nő, aki képtelen volt megállni, hogy ne mondja ki a véleményét.

Emma és Edison Ware Castle-ban találkoztak. Egy véletlen miatt ugyanabban a szekrényben rejtőztek el. Rendkívül zavaros helyzetben voltak, ezért meséltek a múltjukból egymásnak, hogy lássa a másik, hogy átérzi a helyzetét. Megfogadták, hogy megőrzik egymás titkát. Tetszett, hogy Edison Emma segítségére sietett, védelmezte a nőt. Érdekes szövetséget kötöttek a Vanzagara Kerti Templomából ellopott könyv előkerítése érdekében. Edison nemcsak azért fogadta fel a nőt, mert nagy hasznát vehette a nyomozásban, hanem azért is mert meg akarta védeni, és közelebb akart kerülni hozzá. A körülmények is a kezére játszottak. Az undorító Chilton Crane halála nem hagyott más lehetőséget számukra, mint egy áleljegyzés.

„A megérzései néha olyan erősek voltak, hogy nem lehetett figyelmen kívül hagyni őket.”

Lady Exbridge (Victoria) haragudott a fiára, és annak a házasságon kívül született fiára, Edisonra zúdította a haragját. Az idős asszonyt zavarta, hogy Emma hasonló társadalmi helyzetű, mint Edison anyja volt. Amikor meghívta Emmát, a könyörtelen és feszült beszélgetés során a fiatal nő bátran elmondta neki a véleményét, és kiállt Edison mellett. Akkor még egyikük sem hitte, hogy Victoria később segíteni fog az unokájának és Emmának. Úgy gondolom, hogy Victoria egy olyan karakter, akit könnyű megkedvelni.

A végső csavar kifejezetten meglepett.

„A Titkok Könyve nem egyéb történelmi ereklyénél.”

Szerintem az írónő remek befejezést talált ki, amivel nem okoz csalódást az olvasóinak. A sokat emlegetett könyv nem került elő, így a végkifejlet messzebbre mutat, viszont a pár, Emma és Edison révbe ért.

Nekem kellemes kikapcsolódás volt ennek a könyvnek az olvasása, és nem bántam volna, ha terjedelmesebb a regény. Volt olyan történetszál, ami szerintem lehetett volna egy kicsivel kidolgozottabb. Bár lehet, hogy csak én vagyok picit telhetetlen. Megfogott a regény olvasmányos stílusa, a hangulata, és az, ahogy megjeleníti a korabeli társadalmi viszonyokat.

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Ezzel a gyűrűvel (Vanza 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Amikor Beatrice Poole, a falusi lelkész leánya, mellesleg Amelia York álnéven sikeres rémregényszerző, e sorokat papírra veti, még nem gyanítja, hogy olyan kalandokba keveredik, amilyeneket még ő maga sem tudna kitalálni. Mintha természetfeletti erők lépnének működésbe a lány körül, az események hátterében pedig felsejlik Aphrodité Titkos Gyűrűinek legendája. Beatrice elhatározza, hogy az okkult tudományok veszedelmes tudorától, Monkcrest titokzatos earljétől, a Tébolyult Remetétől kér segítséget. Nem sejti még, hogy az earl végzetes vonzerejének képtelenség ellenállni…”

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó

Kiadás éve: 2018

Fordította: Varga Mónika

Oldalszám: 278

ISBN: 978-963-203-376-1

Mindig szívesen olvasom az írónő akár Amanda Quick, akár Jayne Ann Krentz néven írt regényeit. Nagyon szeretem a stílusát. Újra és újra elolvasom a könyveit, ha könnyed kikapcsolódásra vágyom. Ez a regény is szórakoztató, izgalmas és humoros. Megvolt benne minden, ami az írónő regényeire jellemző: erős egyéniségek, kockázat, bűncselekmény, vicces jelenetek, érzékiség, szerelem. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben. A krimi szál mozgatja az eseményeket. Az írónő tudatosan és logikusan építette fel a cselekményt, a nyomozás minden apró részletét. Tele van váratlan fordulatokkal, és van benne egy végső csavar. Nem kiszámítható. A szerző okosan, fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Van egy kis misztikus jelleg is benne.

Volt olyan történetszál, ami lehetett volna picit kidolgozottabb.

Volt néhány elütés a szövegben.

A megszokottnál kicsit idősebbek a szereplők. Bár nem is baj, hogy már nem első bálozók. Leo és Beatrice is makacs, erős jellem. Ebből adódóan garantáltak az izgalmas és szellemes párbeszédek.

A kutyás szál nagyon tetszett. Monkcrest Remetéjének, Leonak a hű kutyáját Koboldnak hívják. Szerintem mókás név egy vérebnek. Leo magányosan élt Kobolddal és a szolgálatkész cselédséggel. Egy viharos éjszakán váratlan vendég érkezett hozzá, Mrs. Beatrice Poole, aki beszélni akart vele. A hölgy meglehetősen eltökélt és makacs volt. Felvilágosítást kért Aphrodité Titkos Gyűrűiről. A nagybátyját a gyűrűk miatt gyilkolták meg. A két gyűrű, amit Beatrice szándékában állt megkeresni, egy régi Aphrodité-szobor zárjába illik, ami kincset rejt.

Beatrice rémregényeket írt Mrs. Amelia York álnéven. Kicsit szokatlan elfoglaltság egy lelkész lányának. A festői Monkcrest Apátság atmoszférája szerinte rémregények lapjaira kívánkozik.

Leo figyelmét felkeltette az özvegyasszony. Beatrice harminc éves, Leo negyvenéves és szintén özvegy. Mindketten úgy gondolták, hogy nem fognak új házasságot kötni.

„Semmiről nem alkotok véleményt anélkül, hogy előtte alaposan meg ne vizsgálnám a problémát.”

Egy kicsit nehezen jutottak megállapodásra a nyomozást illetően. A nő minden alkalmat megragadott, hogy dacoljon Leo-val.

„Apám azt tanította, a Teremtő férfinak és nőnek egyaránt megadta a logikus gondolkodás képességét. Isten ellen való vétek nem kihasználni.”

Csak kevesen tudták, hogy valójában ki az a Mrs. Amelia York. Az olvasók imádták a regényeit, ellentétben a kritikusokkal.

„… aki írásra adja a fejét, döntse el, kinek akar a kedvében járni: az olvasóknak vagy a kritikusoknak. A kettő együtt nem megy.”

Beatrice az unokahúgának akart segíteni. Ha megtalálja a gyűrűket, azokkal pótolni tudja azt a pénzt, amitől Reggie bácsi halálakor Arabella elesett. Addig is próbálták titkolni, hogy a lány hozománya nem akkora, mint amiről eredetileg szó volt. Arabella hitt abban, hogy az udvarlója érzései nem változnának iránta attól, ha kiderülne. Beatrice próbálta megóvni az unokahúga szerelembe vetett hitét.

„Az ártatlanság törékeny holmi, ha egyszer megsérül, soha többé nem lehet helyreállítani.”

Leo Drake segítségére lehetett a régiségekkel és legendákkal kapcsolatos tudásával.

Beatrice úgy vélte, hogy minden, amit átél a hasznára válhat, beleszőheti a következő regényébe.

Ahogy Beatrice és Leo egyre többet beszélgettek, kiderült, hogy mindkettejük tökéletesnek tartott házassága minden volt csak harmonikus és tökéletes nem. Időnként maga volt a pokol. El kellett ismerniük, hogy az életük sokkal eseménydúsabb, amióta megismerték egymást. Beatrice szinte mindig a saját feje után ment. Kezdetben Arabella hozományát akarta visszaszerezni, és Reggie bácsi gyilkosát megtalálni, azonban egyre közelebb került Leo-hoz. Szenvedélyes viszony alakult ki köztük.

„Kevesen vannak, akik felismerik a kínálkozó lehetőséget, még kevesebben, akik hajlandók is tenni érte, hogy a sorsuk jobbra forduljon.”

A regény vége felé egyre kevesebb volt az elvarratlan szál. Gyorsan zajlottak le a dolgok. Az ügy egy váratlan fordulat után lezárult, szerencsésen végződött. Az olvasó megkapta a várva várt boldog végkifejletet.

Tetszett a Monkcrest-legendakör rubinköves gyűrűre vonatkozó része. Szerintem nagyon szép.

„Ha olvasná a regényeimet, tudná, hogy a hősnő nem futamodik meg a kihívások elől. És a könyv végén mindig feleségül megy a főhőshöz!”

Ana könyvajánlói - Amanda Quick: Bukott Angyal

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Prudence Merryweather a fényárban úszó londoni bálteremből egyenesen esti táncpartnerének öreg fák között megbúvó vidéki kastélyába hajtat. Tisztában van vele, hogy nem illendő dolog éjnek évadján a lakásán felkeresni egy férfit. Különösen kockázatos az efféle vállalkozás, ha az a férfi történetesen a Bukott Angyal, Angelstone grófja, akiről azt suttogják, hogy magával az ördöggel cimborál. De Prudence-nek nincs más választása, ha meg akarja óvni forrófejű öccsét egy végzetes párbajtól.

Hosszas rábeszélés után a két ember alkut köt: Sebastian Fleetwood nagylelkű gesztussal visszalép a párbajtól, Prudence pedig elfogadja, hogy mostantól viszontszolgálattal tartozik a grófnak. A férfi által majdan behajtani szándékozott szívesség természetét illetően Prudence-nek alighanem szemernyi kétsége sem marad, amikor az egyezség megpecsételése gyanánt a férfi magához vonja, és hosszasan, érzékien szájon csókolja.

Így hát Prudence és a Bukott Angyal sorsa ezen az éjszakán végzetszerűen összefonódik...”

Kiadó: Maecenas Könyvkiadó

Kiadás éve: 2016

Fordította: F. Nagy Piroska

Oldalszám: 254

ISBN: 978-963-203-291-7

Nagyon szeretem az írónő stílusát. Minden van a regényben: kockázatok, családi viszály, izgalmas helyzetek, szerelem, intimitás, humor. Bőven akad a könyvben rejtély. A két főszereplő néha külön-külön, többnyire azonban együtt nyomoz. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Ez egy feszültséggel teli történet, amiben vannak olyan filmbe illő jelenetek, amitől az olvasót kirázza a hideg. Sodró lendületű történet, ezért gyorsan lehet haladni vele. Igazából szinte filmszerűen peregtek az események, láttam magam előtt a történetet. Rendkívül szórakoztató. A krimi szálat ellensúlyozta a humor és a romantika. Nekem kellemes kikapcsolódás volt az olvasása. Még jobb lehetett volna, ha mindent részletesen kifejtett volna az írónő. Én nem bántam volna, ha kétszáz oldallal terjedelmesebb a regény.

A két főszereplő nem szokványos, nem tökéletes, nagyon is emberi. Mindkét főszereplő múltja nehéz, terhelt, mégis mindennel képesek szembenézni, mert kialakul közöttük egy mély kötődés, ami arra ösztönzi őket, hogy megértsék és támogassák egymást. Látják egymásban a szépet, jót és a furcsaságokat, sebeket, bizonytalanságokat is. Az egész igazi embert.

Nagyon tetszett a férfi főszereplő macskája.

Prudence egyetlen kivételtől eltekintve jó emberismerőnek tartotta magát, és hallgatott a megérzéseire. A komor, büszke arcvonású, fekete hajú Sebastian lenyűgöző hatással volt rá. Nem hitte el, hogy a férfi olyan rossz lenne, mint a híre. A bálon kifejezetten kellemesen beszélgettek az őket kölcsönösen érdeklő témákról. A nő forrófejű fivére ezért hívta párbajra a grófot.

Sebastian Fleetwood, Angelston grófja, az izmos, értelmes, olvasott férfi azért akart megismerkedni a nővel, mert úgy gondolta, hogy lehetnek közös érdeklődési területeik, érdekesnek találta Prudence kedvenc időtöltését. Ő maga kedvtelésből egy derék detektív társaként részt vett nyomozásokban. Konkrétan átvett tőle bizonyos ügyeket. Nagyon okos ember, aki a híresztelések szerint különös dolgokban leli kedvét.

Prudence és Sebastian alkut kötöttek egymással, így a párbaj elmaradt. Sebastian elragadónak tartotta a lányt, elbűvölte a becsületes tekintete, az intelligenciája és a merészsége. Prue is „különc” volt.

Prudence és az öccse, Trevor vidékről utaztak Londonba, Hester Pembroke-nak köszönhetően. Trevor egyik napról a másikra alakult át társaságbeli ficsúrrá. Valahányszor Sebastian felkérte Prudence-t táncolni vagy beszélgetett vele, az ostoba kölyök párbajra hívta a férfit. Állandó kihívásaival Trevor bolondot csinált magából.

Prue a szüleitől tanulta meg hogyan kell megfigyeléseket végezni, adatokat gyűjteni. Sebastian szülei nagy utazók voltak. Az apja részletes beszámolókat írt az utazásairól és a felfedezéseiről. Az is közös vonásuk volt, hogy a szüleik tragikus körülmények közt haltak meg.

„Nem tartom jónak, ha túl sokat rágódunk a múlton. A jelen és a jövő a fontos, nem gondolja?”

A Bukott Angyalnak a nyomozások érdekes fejtörő játékok voltak. Eleinte nem volt elragadtatva az ötlettől, hogy Prudence aktívan részt vegyen a nyomozásokban. Védeni próbálta a nőt. Az egyik nyomozás során lebuktak, ezért úgy mentették a helyzetet, hogy jegyespárnak adták ki magukat. Lady Pembroke, Trevor és maga Sebastian is siettette az esküvőt. Magáról a ceremóniáról nem esett szó a könyvben.

„A világ véleménye nem számít, fiam. Az a lényeg, hogy te tudd: nem szennyezted be a becsületedet. A becsület szent kötelesség, úgy is kell bánni vele. Botrányt, romlást és még rosszabbat is túlél az ember, ha tudja, hogy a becsületén nem esett folt.”

A grófot és feleségét nagyon lelkesítette a detektívesdi. Többen észrevették, hogy Lady Angelstone-nak van némi befolyása a férjére. A férfi bármit megtett volna a felesége kedvéért. Nagyon fontossá váltak egymás számára. Sebastian a szülei és az öccse halála után érzelmileg bezárkózott, hideg fallal védte a lelkét. Prue szenvedélyes nyíltságától, eszétől, nőies életerejétől olvadni kezdett benne a jég. Az asszony varázslatos lényétől belülről melegedett föl.

Az egyik krimi szál kifejezetten durva volt. A nyomozás során sokszor bukkant fel Sebastian unokaöccsének a neve.

„De legalábbis próbálj úgy tenni, mintha nyugodt lennél. Semmi sem bőszíti fel annyira az ember ellenfelét, mint ha azt látja rajta, hogy kimondhatatlanul jól szórakozik, vagy ellenkezőleg, unja magát.”

A nyomozás során komoly veszély fenyegette őket. Végül a bűnösök megbűnhődtek, és helyreállt a rend. A családi viszály megszűnt, vagy legalábbis mérséklődött. Prue és Sebastian pedig boldogan tervezgette a közös jövőt.

„Belenézett felesége csillogó szemébe, és belülről lassan átmelegítette a szerelem éltető tüze.”

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: Az udvarház titka

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Amikor Abigail családja anyagi gondok miatt arra kényszerül, hogy eladja londoni otthonát, egy ügyvéd meghökkentő ajánlattal jelentkezik: egy tizennyolc éve elhagyatottan álló, távoli udvarházat ajánl fel számukra. Az épület azonban furcsa titkot rejt; az új lakók molyrágta ruhákat, bevetetlen ágyakat, félbehagyott hímzést találnak benne – egyértelmű, hogy a korábbi tulajdonosok meglehetősen sietve távoztak. De vajon miért?

Ráadásul a faluban azt pletykálják, hogy az udvarházban található egy titkos szoba, tele kincsekkel. Abban a reményben, hogy megoldást találhat a családja nehéz helyzetére, Abigail nekiáll a kincs felkutatásának, hiába óvja ettől a jóképű, helyi segédlelkész, William. Vajon a titkok napfényre kerülésével, Abigail rábukkan a régóta vágyott szerelemre és a kincsre is – vagy igazi veszély leselkedik rá?”

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2020

Fordította: Bánki Vera

Oldalszám: 430

ISBN: 9789634523574

Szeretem Julie Klassen stílusát. Az udvarház titka egy szépen felépített történet, sok kusza szállal. Kellemes, szórakoztató olvasmány. Az alapötlet jó volt. Adva volt a gyönyörű angliai táj, klasszikus angol hangulat, romantika, érdekes karakterek és krimi. Adott volt a bizalmatlan légkör, amiben mégis voltak olyan kapcsolódások, amik bizakodásra adtak okot, és még a szerelem is fellángolt. A romantikus szál a kornak megfelelően tele volt tartózkodó gyengédséggel, kedvességgel, és lassan bontakozott ki. A női és a férfi főszereplő finoman közeledett egymáshoz, bár néha a szerző utalt arra, hogy az illendőség határán voltak. A helyszínnek megvan a maga hangulata. Egy régi, angol vidéki ház, hatalmas parkkal. A krimi szál kissé szövevényes volt. Az írónő próbálta összezavarni az olvasót. Nem sok sikerrel. Összerakható a kép. Viszonylag könnyen rá lehetett jönni, hogy mi történt a múltban, milyen titkot őriznek a helybéliek, de a kisebb csavarok elbizonytalaníthatják az olvasót. Érdekes volt, hogy annyira összetartó volt a közösség, hogy képes volt hosszú időn át megőrizni a titkot.

A huszonhárom éves Abigail gyakorlatias, észszerűen gondolkodó fiatal nő. A családja egy rossz befektetés miatt sokat veszített. Úri család voltak, rang és föld nélkül. Ezek után pedig el kellett adniuk a házukat is. Abigail nyomorúságosan érezte magát, mert ő biztatta az apját, hogy fektessen be a nagybátyja új bankjába. Egy távoli rokonuk az ügyvédjén keresztül felajánlotta nekik a Pembrooke Park udvarházat azzal a feltétellel, hogy legalább tizenkét hónapig ott laknak. A másik feltétel az volt, hogy Abigail és az apja ott legyen az épület megnyitásakor és felügyelje a személyzet előkészületeit. Az ügyvéd biztosította őket arról, hogy az udvarház mindennel fel lesz szerelve, amikor beköltöznek.

Mrs. Foster és a fiatalabb lánya, Abigail húga a városban maradtak a báli szezon idejére. Abigail beköltözött az udvarházba. Az apja visszament Londonba, elrendezni a házuk eladását. Nagyon különös volt, hogy a főszereplő művelt, fiatal nő gardedám nélkül marad egy idegen helyen. Bár volt szobalánya, és vele volt a többi cseléd is, mégis furcsa volt, hogy magára hagyták. Abigail családja nem volt igazán szerető család.

A nő először a Chapman családdal ismerkedett meg. A lelkész, William Chapman jóképű, szorgalmas, szellemes, kedves, jó ember. Abigail és William hamar vonzódni kezdtek egymáshoz és gyakran összemosolyogtak. William-et újra és újra lenyűgözte Miss Foster szépsége. A nő kedvelte a káplánt és a családját.

Abigail különös dolgokat tapasztalt az udvarházban. Éjszakánként rosszul aludt, mert furcsa hangokat hallott. A nyugtalanságát az is tovább erősítette, hogy időről időre különös leveleket kapott, amikben naplóból kitépett oldalak voltak. Lassan indultak az események. Kicsit vontatott volt a történet. Többnyire az volt a középpontban, hogy Abigail egy tizennyolc évvel korábbi rejtélyt, egy titokzatos kincset és egy titkos szoba nyomait kereste. Többen is figyelmeztették a jövőre nézve. Informálódni próbált a múlttal kapcsolatban, és igyekezett ez által többet megtudni a várható fenyegetésről.

„Nem a kísértetektől kell tartania, hanem a nagyon is eleven emberi lényektől.”

Volt néhány elírás a szövegben (lemaradt egy-egy betű vagy több volt a kelleténél).

Az írónő említést tett a régens kori kontratáncokról (sorokban vagy körökben járható közösségi társas táncok) és a reel táncokról (gyors tempójú táncforma). Négyes reel? Talán Quadrille (négyes kontratánc).

Egyébként aranyos volt, ahogy a táncokat gyakorolták a bál előtt. Ugyanis a táncok fontosak voltak, mivel a bálok a legfontosabb ismerkedési és udvarlási színterek voltak. Ráadásul ebben az esetben lehetőséget adott Abigail-nek és William-nek, valamint Chapman kisasszonynak és William barátjának, hogy több időt tölthessenek együtt.

Abigail régi barátjának, Gilbertnek a viselkedése nem tetszett. Szerintem Abigail nagyon elnéző volt vele. Miles Pembrooke-kal kapcsolatban pedig kifejezetten naiv volt. A férfi felbukkanása felborzolta kedélyeket. Ügyesen manipulálta az embereket.

A regény közepe felé már sejthető volt a nagy titok.

Amikor a paplakban tűz ütött ki jól látszott, hogy milyen összetartó a közösség.

Ami a romantikus szálat illeti, egy kicsivel kevesebb is elég lett volna a Gilberttel kapcsolatos részekből, ellenben valamivel több lehetett volna azokból, amikor Abigail William társaságában volt. Szerintem azok a részek voltak a legszórakoztatóbbak. A kedves ugratások, a könnyed flört kellemesen ellensúlyozták a hátborzongató eseményeket és a súlyos titkot.

A helyiek között egyfajta szövetség volt Robert Pembrooke gyilkosával szemben, így tudták megőrizni annyi éven át a titkot. Végül fény derült a Pembrooke család szörnyű titkára. A történet vége tartogatott meglepetéseket. Többé senkinek sem kellett rejtőzködnie, menekülnie. Sok bonyodalom után hamarosan boldogság költözött Pembrooke Parkba.

Abigail és William a köztük lévő romantikus érzelmek ellenére (a társadalmi pozíciójuk és anyagi helyzetük miatt) végig kételkedett abban, hogy van közös jövőjük.

„Igent mondott egy életre, amelynek során együtt dolgozhat a férfival, akit szeret. Ez az élet különbözött attól, amit régebben elképzelt – mégis a megfelelő élet volt számára.”

Amikor Abigail William feleségeként tért vissza, a Chapman család szeretete őt is körülvette, és két nő szeretetteljes barátságát élvezhette.

„Ó, az élet leginkább óhajtott csodái! A hit. A család. És a barátok. Ezek az igazi kincsek, amelyeket életünkben birtokolhatunk.”

Azoknak ajánlom ezt a regényt, akik szeretik a lassabban kibontakozó, rejtélyes történeteket.

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: A klastrom árnyai

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Egy baljós szálloda

Rebecca Lane társalkodónő egy családi ügyben kénytelen hazatérni a szülőfalujába. Egy közeli, középkori apátságból átalakított szállodában éjszakázik, amely kísértetjárta hely hírében áll. Rebecca vállalja, hogy addig a szállóban marad, amíg el nem juttatja az öccse kéziratát az ugyancsak ott tartózkodó híres írónak.

Nem várt találkozások

Rebecca a szállodába érve több furcsaságot tapasztal: éjszaka többször is lát egy csuklyás alakot az egykori apátság kerengőjénél. Az átalakítások és a pompás berendezés ellenére az ősi kövek között mintha a múlt árnyai ólálkodnának – beleértve Rebecca saját múltját is. A hotelban összefut ugyanis Sir Frederickkel, aki egykor összetörte a szívét.

Egy rejtélyes gyilkosság

Amikor a híres írót holtan találják, Sir Frederick nyomozni kezd, és hamarosan rájön, hogy többen nehezteltek az íróra, köztük Miss Lane és az öccse is. Miközben Frederick a válaszokat keresi, a Rebecca iránt feltámadó érzelmei és az igazság kiderítésének kettős szorításában vergődik. Miss Lane ugyanis nyilvánvalóan rejteget valamit…”

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2023

Fordította: Bánki Vera

Oldalszám: 384

ISBN: 9789634527077

Már a Híd a Temzén című regény olvasásakor feltűnt, ami ennél a regénynél is. Stílusát tekintve olyan, mintha Jane Austen és Agatha Christie történetmesélésének keveréke lenne. Szinte minden van benne: titkok, gyilkosság, nyomozás, illedelmes távolságtartás, gyengéd vonzalom, kedves évődés.

Szépen felépített történet, bár lassan indult és bontakozott ki. Julie Klassen remek karaktereket teremtett, érdekes helyszínnel, és cselekménnyel. A rejtély erős és cseles. A szerelmi szál bájos, és finoman kidolgozott. A szerelem időtlen, oltalmazó. Rebecca és Frederick kapcsolata elragadó. Élvezetes olvasmány.

Rebecca Lane több mint egyévi távollét után tért vissza Swanfordba. Aggódott a fivéréért. Lady Fitzhoward társalkodónőjeként utazgatott. Vágyott egy otthonra.

Sir Frederick Wilford mindig jóképű és kedves volt. Rebecca nagyon kedvelte, rajongott érte gyermekkorukban. A körülmények úgy hozták, hogy most ugyanott szálltak meg. Azt beszélték, hogy a szállodává alakított régi apátság szellemjárta hely. Frederick mindig vonzódott az értelmes, barna szemű lányhoz. Most, hogy újra találkoztak felfigyelt arra, hogy Rebecca nagyon szép nővé serdült. Arra gondolt, hogy a nő sokkal jobbat érdemel, mint egy nála tíz évvel idősebb, kiábrándult özvegyembert.

Az írónő nagyon szép költői képeket, leírásokat alkalmazott.

„Ön olyan számomra, mint a friss levegő, a napfény egy vihar után.”

Rebecca és Frederick vonzódtak egymáshoz. A férfi nagyon kedves és figyelmes volt a nővel. Rebecca egykor arról álmodozott, hogy Sir Frederick felesége lesz. Most is nagyon vonzódott hozzá, mégis úgy gondolta, hogy nem kockáztathatja meg, hogy a férfi újra összetörje a szívét.

Bevallom, azt nem értettem, hogy John miért küldte el a kéziratát egy olyan embernek, aki már egyszer ellopta az egyik történetét. Nem tűnt okos és logikus lépésnek. Sőt! Kifejezetten gyanús volt. Ambrose Oliver túlsúlyos, iszákos, önző, jellemtelen alak volt. Sok pénzzel tartozott veszélyes embereknek. Sokan megvetették. Nem is csodálkoztam azon, hogy valaki végzett vele. Természetesen nem voltak tanúk, nem voltak nyomok, a bizonyítékok is feltételezettek. Julie Klassen feladta a leckét. Mindenkinek a múltjából derültek ki sötét titkok. Az okos és jó megfigyelő Sir Frederick sokat gondolkodott, és igyekezett felgöngyölíteni az ügyet. Csak ő tudta igazán nyomon követni a szövevényes bűnesetet. Nagyon sok volt a gyanús személy. Több embernek volt rá oka, hogy bosszút álljon Mr. Oliver-en. Lebilincselőek a jellemrajzok, motivációk, a titkok.

A krimi szál érdekes és fordulatokban gazdag. Az írónő felvonultatott néhány különös szereplőt. Az nyilvánvaló volt, hogy a bő fekete ruhás, csuklyás alak hús-vér ember, és nem szellem. Több személynek volt rejtegetni valója, titka.

Frederick az apja halálakor megörökölte a bárói címet és a békebírói kötelezettséget. Tudta, hogy Rebecca titkol valamit, mégis védte a becsületét. Nehezére esett tartózkodóan és tárgyilagosan viselkednie vele. Rebecca csodálta Fredericket, és bűntudata volt azért, mert elhallgatott előle dolgokat. Nem is bírta sokáig a feszültséget, és mindent elmondott neki. A férfi továbbra is úgy érezte, hogy meg kell védenie őt. Tudta, hogy a nőnek nyomós okai vannak a titkolózásra.

A történetből nagyon szépen kiemelkedik a testvéri szeretet is. Rebecca még akkor is igyekezett megvédeni és támogatni az öccsét, Johnt amikor kétségessé vált a férfi ártatlansága. Frederick és az öccse, Thomas egyik percben összecsaptak, a másikban támogatták egymást.

Az írónő logikusan építette fel a nyomozást, és lassan bontotta ki a rejtély szálait. A gyilkos kilétére csak a regény végén derült fény. Nem akarom felmenteni az elkövetőt, de megértem.

"A gyilkosság néha talán jogosnak látszik, de attól még gyilkosság marad." (Agatha Christie)

Ez egy nagyon szomorú történet. Sajnáltam az elkövetőt, és néhány érintettet. Viszont az, hogy a szerelmesek végül egymásra találtak, és boldogok lettek mindenért kárpótolt.

Nem jöttem rá minden rejtélyre. Volt, ami számomra igazi meglepetés volt. Persze utólag könnyű átlátni az összefüggéseket. A lélektani ábrázolások szerintem nagyon jók. A befejezés kétségtelenül brilliáns és teljes meglepetés. Stílusosan megírt és szórakoztató regény.

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: Híd a Temzén

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Miután elkövet egy megalázó hibát a tárgyalóteremben, az ifjú jogász, Benjamin Booker elhatározza, hogy soha többé nem bízik egyetlen gyönyörű nőben sem. Amikor azonban a munkaadója megkéri, hogy hagyja el Londont, és egy régi barátjának a meggyilkolása ügyében nyomozzon a Temze egyik szigetén, Benjamin még nem sejti, milyen nehéz lesz betartani a fogadalmát. A bűntény fő gyanúsítottja ugyanis a gyönyörű Isabelle, aki viszont állítása szerint évek óta nem hagyta el a ködbe burkolózó, kies szigetet. De hihet-e neki Benjamin?

Isabelle csak a szigeten érzi magát biztonságban, de egy ideje az otthona mintha egyre inkább a börtönévé válna. Amikor a jóképű Mr. Booker közli, hogy a családi vagyon gondnoka gyilkosság áldozata lett, a nő mélységesen megdöbben a hír hallatán. Egy visszatérő álom kísérti ugyanis, amelyben az áldozat halálát látja maga előtt. Vagy talán nem is álom volt?

Vajon sikerül-e a két fiatalnak leküzdeni a gátlásaikat és a szívük szavára hallgatva, kéz a kézben megoldani a rejtélyes gyilkosságot?”

Kiadó: General Press

A mű eredeti címe: Julie Klassen:The Bridge to Belle Island

Kiadás éve: 2021

Fordította: Fügedi Tímea

Oldalszám: 363

ISBN: 978 963 452 453 3

A tenger nővérei című regény volt az első, amit olvastam az írónőtől. Az egy nagyon kellemes romantikus regény, amit imádtam. A Híd a Temzén más, ami nem baj. Csak nem számítottam ennyire összetett krimire, és kevésnek éreztem a romantikus szálat.

Ez a könyv inkább detektívregény, mint romantikus. Összetett, rejtélyes történet. Van benne manipuláció, gyilkosság, bosszú, titkok, gyász feldolgozása… Izgalmas és fordulatokban gazdag. Elég sok csavar van a történetben. Sodró lendületű, ezért gyorsan lehet haladni vele. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Ahogy haladunk az olvasással, a könyv közepe táján már szinte mindenki gyanússá válik, de a gyilkos kilétére csak a könyv végén derül fény. A cselekmény romantikus szála alapvetően kiszámítható, mégis tartogat meglepetést. Örültem volna, ha a romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben, de így is élvezhető volt. Részletesek a leírások. Szinte filmszerűen láttam magam előtt a történetet.

Benjamin Booker-t rászedte egy gyönyörű nő. A jogász hitt a nő ártatlanságában, és a per végkimenetelére tette fel a karrierjét, a hírnevét. Aznap, amikor Benjamin elvesztette a pert, meggyilkolták az ügyvédi iroda egyik alapító tagját, Percival Norrist. A férfi legközelebbi rokona, a hajadon Isabelle Wilder a Belle-szigeten lakott, a Wilder család berkshire-i birtokán. Évek óta nem járt Londonban. Percival Norrist sokan nem kedvelték. Ben és a főnöke, Robert Hardy észrevett néhány furcsaságok a halálával kapcsolatban, ami a rendőrség figyelmét elkerülte. Ben azzal próbálta ellensúlyozni a korábbi tévedését, hogy kideríti felelős-e Miss Wilder, vagy valamelyik családtagja a férfi haláláért. Miss Wilder-nek már csak az unokahúga, Rose volt. A családja többi tagját már elvesztette. Isabelle vonzó, kedves, gondoskodó, természetes nő, aki „híján van mindenféle tettetésnek”. Az emberek tisztelik és szeretik. Nekem úgy tűnt, hogy próbálják védelmezni a sziget úrnőjét. Az a véleményem, hogy nagyon szép volt, ahogy törődtek egymással.

Isabelle és Ben párbeszédeiből az olvasó megismerheti a család és a hely történetét. Ben hamar megkedvelte a nőt és nagyon vonzódott hozzá, viszont a legutóbbi ügyfelével történt eset után gyanakvóvá és óvatossá vált. Isabelle rendkívül jóképűnek tartotta Bent. Szerette, ahogy élcelődtek egymással.

Ben és az apja között rossz volt a kapcsolat. Nekem úgy tűnt, hogy Ben korábban nem is igazán adott esélyt az apjának a kapcsolat helyrehozására.

„Mindnyájan követtünk már el hibákat. A jellemünkről azonban az árulkodik igazán, hogyan járunk el az ilyen helyzetekben. A legjobb, amit tehetünk, hogy tanulunk belőlük, helyrehozzuk a kárt, ha lehetséges, és a jövőben jobban viselkedünk.”

Ahogy bonyolódtak a dolgok, és kiderültek az összefüggések, Ben lassan rájött, hogy hisz a nőnek, és remélte, hogy nem fogja megbánni a bizalmát. Egyre többet töprengett, és egyre érettebbé vált. Sok dolgot tisztábban látott, és rájött, hogy bocsánatot kell kérnie az apjától. Örültem, hogy végül Ben és az apja higgadtan megbeszélték a dolgokat, kibékültek.

Tetszett, hogy Isabelle apjának a végrendeletével kapcsolatban egy könyv vezette nyomra Bent, amit egy fiatal fiú ajánlott neki.

Igazából nem volt mellbevágó meglepetés, amikor rájöttem ki áll az egész ügy hátterében, mert végig gyanús volt az a férfi (is). Szerintem más olvasó is biztos sejtette, hogy valami nem stimmel vele.

A szövevényes történet jól végződött. Kibogozták az összekuszálódott szálakat. Isabelle és Ben együtt dolgoztak, megtanultak bízni egymásban, megismerték egymást, szembenéztek a veszéllyel és túlélték a megpróbáltatásokat.

Nagyon aranyosan fejeződött be a történet, betekintést nyújtva Isabelle és Ben szeretetteljes jövőjébe. Összességében tetszett. Vannak benne aranyos kutyák, a helyszín (a Belle-sziget) nagyon szépnek és hangulatosnak tűnik, a cselekmény folyamatos, az írónő pedig mindig előrukkol valami új információval, ami nem hagyja szunnyadni az olvasó kíváncsiságát.

Ana könyvajánlói - Julie Klassen: A tenger nővérei ( Devonshire partjainál 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Mivel az apjuk halála után nehéz anyagi helyzetbe kerültek, Sarah Summer rábeszéli a húgait, hogy nyissák meg a tengerparti otthonukat az utazók előtt, hogy az így szerzett bevételből gondoskodhassanak a beteges édesanyjukról. Emily és Georgiana ráállnak az ötletre, Viola azonban, aki egy heg miatt idegenek társaságában fátylat visel, a lehető legkevesebb időt szeretné a vendégek között tölteni.

Azért, hogy megtarthassák az otthonukat, a nővérek belevágnak az új vállalkozásba. A várt idős, a tengerpartra gyógyulni érkező látogatók helyett azonban vonzó, partiképes urak jelentkeznek be hozzájuk. Sarah a titokzatos skót özvegyember iránti egyre növekvő vonzalma és a családja felé érzett kötelességtudat között őrlődik. Violát pedig egy új ismeretség arra készteti, hogy arca gyűlölt hibája mellett mélyen elrejtett fájdalmait is megmutassa. Aki pedig egyszer kilépett a fényre, többé már nem élhet bezárkózva.”

Kiadó: General Press

Kiadás éve: 2026

A mű eredeti címe: The Sisters of Sea View

Fordította: Felszeghy Ildikó

Oldalszám: 461

ISBN: 978 615 104 116 1

Egy kedves barátnőmtől kaptam ezt a regényt, aki tudta, hogy felkeltette az érdeklődésem. Ritkán olvasok történelmi romantikus regényt, most viszont úgy éreztem, hogy ez tetszeni fog. Ez az első könyv, amit elolvastam az írónő eddig magyarul megjelent művei közül. Nem tudom, hogy a többi könyve milyen, azt kijelenthetem, hogy ez szórakoztató. Érdekes történet, tele érzelmekkel. Könnyed, romantikus, szerethető. A Devonshire partjainál sorozat első kötete.

Szépek és részletesek a tájleírások. A történet más regényekből ismert helyekre vezet. Elegáns, kedves és szórakoztató történet erős női karakterekkel. Számos érdekes szereplő bukkan fel benne. Az írónő részletgazdagon mutatta be a helyszínt és a szereplőket. Érzelmileg és vizuálisan is könnyű látni és átélni a cselekményt. Annyira gazdagok a leírások, hogy szinte filmszerűen elevenedik meg a történet. Érdemes volt megismerni a testvéreket, a környékükön élőket, és a vendégeket. Olvasás közben kíváncsian vártam, hogy milyen sorsot szánt a szerző a hőseinek. Látszik, hogy az írónő Jane Austen nagy rajongója. Julie Klassen írásstílusa emlékezetet Jane Austen műveire. Az ő tiszteletére tett utalásokat a szövegbe az Emma című könyvéből, valamint a Büszkeség és balítéletből.

Az idézetek, amik a fejezetek elején vannak, jól kiegészítik azt, amiről olvasunk. Úgy gondolom, hogy nagyon érdekesek voltak a régens kori szokások, játékok. A szerelmi szál kiszámítható volt, és lassan bontakozott ki.

Sarah Summers és testvérei (az ikrek: Viola és Emily, meg Georgiana, aki tizenöt éves) nagyon különböznek egymástól. Az apjuk meghalt, és nekik anyagi gondjaik támadtak. Az egyik lehetőségük az volt, hogy kiadnak néhány szobát az otthonukban, a Fényes Kilátásban. A szállásadás társadalmilag elfogadott, ideális üzleti lehetőség volt. A Summers testvéreknek volt egy idősebb nővérük is, Claire, aki korábban elment otthonról Skóciába. Még csak nem is írt nekik azóta. Ez a szál kissé titokzatos volt.

Jelentős szál a két nővér, Sarah és Viola története.

Viola visszavonultan él. Ennek fő oka a sebhelye. Ajakhasadékkal született, amit a köznyelvben nyúlszájnak neveznek. Fátylas kalapokat, főkötőket hordott (legalábbis a történet kezdetén), hogy eltakarja az arcát. Komoly lelki sebeket hagyott benne a sok gúnyolódás, csúfolódás, ami gyerekkorában érte. Szegény lány sokat szenvedett az orvosi beavatkozások miatt is. Hogy ő is besegítsen a családjának felolvasó lett. Az első, akinek felolvasott, a fiatal Hutton őrnagy volt, aki megsebesült Indiában.

A cselekménynek az a szála (is) sokat elárul Viola kedves és önzetlen jelleméről, amiben barátságot köt egy idős asszonnyal a szegényházban.

„Éveken át küzdöttem a hitemmel és a sorsommal – ismerte be. – Aztán eldöntöttem, hogy mindenért hálát adok, és akkor is ragaszkodom a boldogsághoz, ha az mindenáron el akar hagyni engem.” (Mrs. Denby mondta Violának)

Emily kedves, humoros és sebezhető nő. Nagyon szereti a könyveket, és szívesen jár könyvtárba. A szobája is tele van könyvekkel, aminek Mr. Stanley – akié átmenetileg lett a szoba – rendkívül örült. Ezzel felkeltette Emily érdeklődését.

„Egyik leányának ballépése hátrányosan fogja befolyásolni a többiek sorsát.” (Jane Austen: Büszkeség és balítélet)

Claire ballépése – ha a többiek életére nem is – Emily életére biztosan hatással volt. Elvesztette az esélyeit egy bizonyos fiatalemberrel. Néha úgy tűnt, hogy minden jó tulajdonsága ellenére nincs szerencséje a férfiakkal.

Szerintem aranyos volt, ahogy Sarah és Mr. Henshall kerülgették egymást, finoman flörtöltek egymással. Sarah nagyon kötelességtudó és elkötelezett a családja összetartásával kapcsolatban, és lelkiismeretesen végzi a feladatait. Szereti úgy érezni, hogy szükség van rá. Nem merte biztatni Callum Henshallt, mert azt gondolta, hogy nem hagyhatja hátra a feladatait, nem utazhat el vele Skóciába. Pedig nagyon kedvelte a férfit, vonzódott hozzá. Callum kitartóan udvarolt neki.

Viola és Jack Hutton őrnagy csipkelődő párbeszédei is kedvemre voltak. Viola hamar kötődni kezdett a Hutton családhoz. Az a véleményem, hogy nagyon szimpatikus emberek. Drukkoltam nekik. Nagyon tetszett, ahogy alakult Viola és Jack kapcsolata. Szívesen olvastam volna róluk többet is.

Szívmelengető volt az emberek összefogása az árvíz idején.

„Egy ember önmagában nem sokra képes. De közösen… Maradandó szépséget tudunk létrehozni”

Összességében tetszett ez a regény, bár volt néhány elírás benne. Sarah kapcsolata nem teljesedett be, habár az utolsó fejezetekből már sejthető, hogy nem zárult le. Viola és Jack összekötötték az életüket, és így megkaptuk az első kötet boldog befejezését. Szerencsére a kötet önmagában is olvasható.

Úgy gondolom, hogy ezzel a regénnyel az írónő megmutatta írói tehetségét, történetmesélési zsenialitását. Ez a könyv gyönyörű élményt nyújt a romantikus regények kedvelőinek. Remélem, hogy a regény folytatása példás gyorsasággal kerül majd a hazai olvasókhoz.

Sarah Dunant: A Borgiák végzete

„A Borgiák bosszúja szerzőjének új regénye a reneszánsz kori Itáliáról és a történelem egyik leghírhedtebb családjáról. A Corleonék és a Lannisterek előtt a nép a Borgiákat félte…

1502-őt írunk. Rodrigo Borgia, aki saját bevallása szerint is nőcsábász és korrupt politikus, VI. Sándor néven a pápai trónra kerül. Leánya, Lucrezia huszonkét évesen már háromszor volt férjnél, és apja terveiben csak bábként szerepel, ám kezd ráébredni saját hatalmára. Valamint itt van Cesare Borgia is, a pápa zseniális, könyörtelen és egyre kiszámíthatatlanabb fia.
Miközben a pápa az öregedés és fia egyre őrültebb viselkedése ellen hadakozik, Lucreziának boldogulnia kell az urbinói udvar intrikái között, ahol új otthonában egy újabb házasság kihívása várja, hogy elfoglalja méltó helyét a történelemben. 

Sarah Dunant ismét csodálatosan szövi a történet szálait, életre kelti a Borgia család szenvedélyes asszonyait és férfiúit, valamint Machiavelli lebilincselő figuráját. Az olvasó rajtuk keresztül élheti át a történelem egyik legbámulatosabb – és legtragikusabb – családjának kalandos történetét.”

Megjelent: 2017.06.03.

Kiadta: Athenaeum kiadó

Fordította: Goitein Veronika

Fordítás alapjául szolgáló mű: Sarah Dunant: In the Name of the Family

ISBN: 978-963-293-655-0

Kötés: füles, kartonált

Oldal: 432

Műfaj: történelmi romantikus

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Sarah Dunant

A szerzőről: Sarah Dunant 1950. augusztus 8-án született Londonban. Brit regényíró, újságíró, rádiós műsorvezető és kritikus. Két lánya van, akik Londonban és Firenzében élnek.

A Borgiák történetével azért foglalkozik, hogy elkülönítse a történelmi igazságot és a pletykát, ami az életüket végigkísérte. Szenvedélyesen támogatta a Borgiákról készült tv sorozatot, hogy minél pontosabb és történelemhez hű legyen.

A könyvről: Kezdeném azzal, hogy imádom a borítót. Szerintem nagyon szép, szolid, mégis vonzza a tekintetet.

A történetet tekintve mondható, hogy már az előszó megfogja az olvasót, ugyanis nem másról, mint Niccoló Machiavelli-ről olvashatunk a bevezetőben, aki olasz író, filozófus, politikus volt, korának az egyik legnagyobb hatású gondolkodója. A történet egyik visszatérő karaktere. Gondolatában felidézte Michelangelo Buonarrotit, aki az olasz reneszánsz kimagasló mestere, egyike a képzőművészet legnagyobb alakjainak. Történetünk kezdetén 1502-t írunk, ekkor még csak félkész állapotban volt a Dávid szobor, mely mára a reneszánsz művészet egyik legismertebb alkotásává vált.

Az előző kötetből, A Borgiák bosszújából már ismerhetjük a szereplők többségét, de aki azt nem olvasta sem marad információk nélkül, mert ebben a kötetben is összetettek és kidolgozottak a karakterek, már-már életre kelnek a lapokról. Külön tetszik az első lapokon található összegzés és családfa, ami segíti a gondos áttekintést.

Kép a Borgiák sorozatból

A cselekmények három szemszögből engednek betekintést. Egyrészt megismerhetjük a szemszögét VI. Sándor (Rodrigo Borgia) pápának, aztán fiának, Cesare-nak, aki Valencia hercege és Itália leghírhedtebb harcosa egy személyben, és nem utolsó sorban lányának Lucrezia Borgiának a szemszögén át is ismerkedhetünk a történésekkel.

A Borgia családról az évszázadok során rengeteg mendemonda terjedt el, a tényeket elnyomták a találgatások, s egyfajta rejtély vette őket körül. Lucrezia Borgiáról olyan híresztelések terjedtek el, miszerint rengeteg szeretője volt, akik közül többet megölt üreges gyűrűjében tárolt mérgeivel. Azonban erre semmi bizonyíték nincs, sem arra, hogy bárkinek is ártott volna élete során. A körülötte kavargó intrikák inkább apja, VI. Sándor pápa és bátyja, Cesare, Valencia hercege nevéhez fűződtek.

Meg kell vallanom, rengeteg rosszat lehetett hallani és olvasni VI. Sándorról, de voltak olyan vonásai, amik miatt éreztem némi szimpátiát. Cesare viszont az a személy, akinek a cselekedeteit nem értettem meg. Persze, nagyszerű harcos volt és a húgát is szerette, ám érzelmileg szinte semmit nem lehetett róla megtudni. Élt a maga világában, és nem értette, hogy mások miért nem fogadják el. Lucrezia ellenben mindent megtett volna azért, hogy szolgálja a családja érdekeit. Egyrészt csodáltam, másrészt sajnáltam őt. Túl sok mindent kellett feláldoznia a családja érdekében. Többek között a gyermekét, Rodrigo-t is, aki még csak két éves volt, amikor Lucrezia hozzáment Alfonso d’Este herceghez. 

Lucrezia Borgia a sorozatban

Voltak jó és rossz időszakai, de sosem érezte a végtelen boldogságot. A házasságai mind üzleti érdekből köttettek, de igyekezett mindenből a legjobbat kihozni. Kétszer is meglegyintette a halál szele, ám sikerült a betegségből felgyógyulnia, de sosem lett a régi. Megváltozott lélekben. Hercegnéként több kötelessége volt, mint joga. Ráadásul egy viperafészekbe házasodott be. Szemtől szembe kedvesek voltak vele, ám a háta mögött ment a pletykálkodás, kavarás. A sógornője is egy áspiskígyó, az apósáról már ne is beszéljünk. Megkeseredett, undok, lelke mélyén gonosz ember volt a nagyherceg. Egyedül Lucrezia férje volt kedvelhető személy a d’Este családban. Bár tartózkodó volt és magának való, Lucrezia a végén igaz társra lelt benne.

Érdekes volt a történet, magával ragadó a történelem eme kora, bár ebben a kötetben is akadtak olyan dolgok, amiket nem igazán néztem jó szemmel. Számomra a legérdekesebb karakter mindenképpen Lucrezia Borgia d’Este volt.

Az utószóban olvashatjuk a szerző szavait, melyek arról is szólnak, hogyan született meg a Borgiákról szóló két regény, s mi volt a célja ezzel Sarah Dunant-nak.

„Tiszta vizet akartam tölteni a Borgiák poharába, különösképp Lucrezia személyét akartam tisztázni, aki a regényekben, operákban, filmekben és televíziós sorozatokban egy vérfertőző, méregkeverő gyilkos szajhaként van feltüntetve már évszázadok óta.A Borgiák végzete és előtte A Borgiák bosszúja igazmondásra törekszik, vagy legalábbis annyira, amennyit tudni lehet erről a színes és igen befolyásos családról.”

Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, még sok hasonlót szeretnék olvasni a jövőben.

Pontozás: 10/10