Ana könyvajánlói - Nicholas Sparks: A leghosszabb út

Fülszöveg:

„Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Áprilisban, amikor az óceán felől fújó szél orgonaillattól édes, Landon Carternek mindig eszébe jut a Beaufortban töltött utolsó év. Annak idején, 1958-ban a nők még finoman öltözködtek, és a férfiak kalapot viseltek. Az akkor tizenhét éves Landon már randevúzott egy-két lánnyal, és azt hitte, tudja, mi a szerelem. Azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy a városka baptista lelkészének lányába, Jamie Sullivanbe szeret bele úgy istenigazából. Jamie-t, akinek mindig ott volt a Biblia az iskolatáskájában, egy világ választotta el a többi tizenévestől. Ő viselte gondját özvegy apjának, megsebzett állatokat gyógyított, és besegített az árvaház munkájába. Nem akadt fiú, aki randevút mert volna kérni tőle. Landonnak sem jutott volna eszébe, ám a véletlen a lányt szemelte ki partneréül egy iskolai előadásban, és abban a pillanatban megváltozott az élete…”

Eredeti mű: A Walk to Remember

Kiadó: Magyar Könyvklub

Kiadás éve: 2002.

Fordította: Szűr-Szabó Katalin

Oldalszám: 242

ISBN: 9635476280

Bár a Magyar Könyvklub-féle kötetet olvastam, szerintem a General Press-nél megjelentnek sokkal szebb a borítója.

 

Régebben már olvastam ezt a könyvet, de akkor nem írtam róla. Ez a regény tele van érzelmekkel és hittel. Előbb láttam (többször is) a filmet (Séta a múltba), és később olvastam el a könyvet. Szerintem nagyon szép a film. A könyv egy kicsit más, de az is tetszett. Nehéz szavakba önteni azt, hogy mennyi érzést ad át, és mennyire elgondolkodtató ez a történet. Rövid terjedelme ellenére nagyon tömény, tartalmas olvasmány, bár volt egy-két hiányossága is. Egy kicsit kevésnek éreztem a leírásokat, és a vége kicsit összecsapottnak tűnt. Néhol akadozott a történet, pedig az igyekezet érzékelhető volt. A korszak (az 1950-es évek) ábrázolása, a betegség lefolyásának bemutatása, a szülő-gyerek kapcsolatok hitelesnek tűntek. Az író nagyon jól érzékeltette azt is, hogy a lelkész édesapa mennyire félti és tiltja a lányát a korabeli fiataloktól. Ezzel egyidejűleg viszont hiányoltam Jamie és Landon kapcsolata részleteinek aprólékos kidolgozását. Ettől függetlenül szerintem kár lett volna kihagyni. Azt hiszem, nem lehet végigolvasni könnyek nélkül. A filmet még meghatóbbnak éreztem, mert abban erősebbnek tűnt a szerelmi szál, ezért még megrendítőbb volt az egész történet.

Vallásos emberként engem nem zavart a vallásos tartalom, viszont lehetnek olyanok, akik soknak érzik, pedig illik a történethez.

Jamie Sullivan (egy lelkész lánya) és Landon Carter alig ismerték egymást, más körökben mozogtak. A fiú eleinte nem is kedvelte a lányt, és túlzottan el volt foglalva azzal, hogy mások mit gondolnak róla. Amikor elkezdte jobban megismerni, és megszeretni, akkor nem merte bevallani, mert félt attól, hogy mit mondanak majd mások. Eleinte nem merte felvállalni, hogy beleszeretett az iskolai ugratások céltáblájába, a mélyen vallásos, különcnek számító lányba. A középiskola utolsó tanévében Landon élete örökre megváltozott. A zűrös fiúból komoly férfi lett. Egy olyan szerelmet élt át, ami átformálta, megmentette. Bár Jamie csak rövid időre lett az övé, a lány maga után hagyta a végtelen szeretetét és hitét. A sok fájdalom és szenvedés ellenére ez egy pozitív hangvételű történet. Az a szeretet, az optimizmus és legfőképpen a hit, amit a lány képviselt, áthatott mindent és mindenkit. Landon karakterfejlődése rendkívüli. Az elkényeztetett és felelőtlen srác megtapasztalta az önzetlenség, a hit és a szeretet erejét, aminek köszönhetően egy felelősségteljes, jó emberré vált. Jamie és Landon erős egységet alkottak, és a legnehezebb pillanatokban is erőt merítettek egymásból, a hitükbe és a reménybe kapaszkodva. Olyan szerethető karakterek, akiknek az olvasó végig drukkol. Tudtam, hogy mi lesz a vége, szomorú a befejezés, mégis el akartam olvasni ezt a könyvet. Szívfájdító volt az a kétségbeesés és küzdelem, amivel Landon próbált segíteni a szerelmének, próbálta széppé és teljessé tenni Jamie napjait, jelen lenni a kapcsolatukban.

Úgy gondolom, hogy a regény hatására az ember átértékeli a dolgait.

„Jamie több volt, mint az a nő, akit szerettem. Egy év alatt azzá a férfivá tett, aki most vagyok. Erős kézzel mutatta meg, milyen fontos másokon segíteni, türelemmel és kedvességgel rávezetett az élet értelmére. Vidámsága és derűlátása, amely a betegség idején sem hagyta cserben, olyan bámulatos tulajdonságok voltak, amelyekhez foghatót azóta sem tapasztaltam.”

A történet lassan bontakozott ki. Nem ez a legjobb választás, ha egy könnyed történetre vágyunk. Szívszorító, melankolikus és inspiráló. A könyv fontos üzenetet közvetít. Nem szabad a külső alapján ítélni, és mások véleménye alapján cselekedni. Igazából csak az adott pillanat a miénk, csak a jelen van, és nem tudhatjuk, hogy van-e jövőnk, hogy mennyi időnk van még. Emlékeztet arra, hogy a szívünkre hallgassunk és önazonosak legyünk. A könyv egyik legnagyobb erőssége Landon karakterének fejlődése.

Őszintén szólva nem vagyok nagy rajongója Nicholas Sparks könyveinek, viszont három regénye kifejezetten tetszett. Ez, a Törékeny csodák (talán ezt mondanám a kedvencemnek), és a Szerelmünk lapjai.

Szerintem a filmben elhangzott dal szép és illik a történethez.

Only Hope (A Walk to Remember) - Mandy Moore Ft. Shane West

Ana könyvajánlói - Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz!

Fülszöveg:

„A világ megváltoztatható? Igen! Van megoldás!”

„Valóban paradigmaváltás küszöbén, egy új világszemlélet kezdetén vagyunk? Mi lenne, ha a világ tényleg megváltozna? Képzeljenek el egy olyan világot, ahol a jótett már nem is olyan nagy dolog. Ahol bárki odaadhatja a drága irhakabátját egy csavargónak, egy másik meg a kocsiját egy rászorulónak. Ahol az erőszak és a gyilkosság annyira megritkul, hogy a rendőröknek alig akad dolguk. Ahol egyetlen kisfiú ötlete az egész világot megváltoztathatja…

Egy kaliforniai iskolában nem mindennapi feladatot kapnak a gyerekek új tanáruktól. Váltsák meg a világot, vagy legalábbis álljanak elő valamivel, ami jobbá tehetné azt. A diákok többsége értelmetlennek találja a feladatot, a tizenegy éves Trevor azonban nagyon is komolyan veszi, és példátlan eltökéltséggel nekilát, hogy megvalósítsa, amit eltervezett…

Elgondolása pofonegyszerű: tégy jót három emberrel, és ahelyett hogy viszonzást várnál tőlük, kérd meg őket, adják tovább másik három valakinek. A kis Trevor szerint, ha mindenki átveszi az „add tovább” elvet, akkor előbb-utóbb a Föld minden emberéhez el kell, hogy jusson a segítségnyújtás.

Miközben a regényből megtudhatjuk, hogyan működik a kisfiú ötlete a saját életében és környezetében, az író kiválóan rávilágít arra, hogy manapság mennyire inkább a saját önző érdekeinkkel vagyunk elfoglalva, pedig mindnyájunkban ott van a jóság, a segítségnyújtás lehetősége.”

A regényből film is készült nagyszerű színészekkel, „A jövő kezdete” címmel.

Kiadó: Lazi

A mű eredeti címe: Pay It Forward

Kiadás éve: 2012

Fordította: Béresi Csilla

Oldalszám: 296

ISBN: 9789632671710

Előbb a filmet láttam, és nagyon tetszett. Sajnos a könyvet nem könnyű beszerezni. Sok könyvesboltban és antikváriumban kerestem, míg végül egy antikváriumban találtam rá.

Szívfájdító és nagyon szép történet, a nyelvtani hibák ellenére is. A téma nagyon jó. A kivitelezés lehetett volna jobb is. A rövid kis fejezetek más-más ember nézőpontját mutatják be. Nem mindig egyértelmű, hogy annak, akiről az adott fejezet szól, milyen szerepe van a történetben. A tartalma mély és elgondolkodtató. Ahogy számítani lehetett rá, a könyv sokkal jobb volt, mint a film. Szerintem többet adott. Talán, ha nem tértek volna el olyan sokban a könyvtől, akkor az is erősebben visszaadta volna azt a hangulatot, azt a reményt keltő eszmét, amiről szól. A történet jól szemlélteti, hogy bárki elkezdhet egy jó dolgot, akár egészen kicsiben is. Trevor fiatal, tapasztalatlan és talán túl optimista volt, és elhatározta, hogy élhetővé, otthonossá, jobbá teszi a világot. Inspirálta az embereket. Eleinte úgy tűnt, hogy a módszer kudarcra van ítélve. Azután valami megváltozott. Végül jóval túlnőtte a kezdeti szűk környezetét.

Az egész azzal kezdődött, hogy egy tanár, Reuben St. Clair a kaliforniai Atascaderóba költözött, és az új munkahelyén társadalomismeret órán szorgalmi feladatot adott a diákoknak. A feladat az volt, hogy gondolkodjanak egy ötleten, ami megváltoztatja a világot.

„Hamar hozzászokunk a változáshoz, még ha fennen hangoztatjuk is, hogy nem így van. Különben is, mindenki örül a változásnak, ha jobbra fordulnak a dolgok. A múltra meg senki nem szeret gondolni, ha ez a múlt csúnya, a jelenben viszont minden jól megy.”

A tanár úr negyvennégy éves, fekete, háborús veterán, jó iskolákkal. Súlyosan megsebesült Vietnámban. Adott az ápolt megjelenésére.

Trevor koraérett tizenkét éves fiú, aki az alkoholista anyjával él. Ennek ellenére kedves, őszinte gyerek. Nagyon megkedvelte Mr. St. Clair-t. A fiúnak fontos volt a tanár véleménye. Az volt a terve, hogy jót tesz három emberrel, és arra kéri őket, hogy adják tovább fejenként három másiknak. Az a kilenc ember is adja tovább fejenként három másiknak, és így tovább. A Jerry nevű drogos hajléktalannal nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezte. De nem adta fel a tervét. Azt gondolta, hogy az anyja és Mr. St. Clair tetszenek egymásnak. Biztos volt abban, hogy a tanár jól bánna az anyjával. Szerette volna összehozni őket. A harmadik, akivel a tervei alapján foglalkozni kezdett, egy idős hölgy volt, Mrs. Greenberg. Elkezdte gondozni az öregasszony kertjét. Az özvegyasszonynak Trevor egy igazi csoda volt.

„Ez a csoda rámosolygott és átitatta, ő pedig visszamosolygott rá.”

A kedves idős asszonynak tetszett a kisfiú ötlete, és tovább akarta adni a segítséget. Viszont a férje halála óta megromlott az egészsége, és hamarosan eltávozott. Akkor még nem tudhatták, hogy az asszony a halála előtt gondoskodott a segítség továbbadásáról.

Trevor nem azért tett erőfeszítéseket, hogy jó jegyet kapjon. Azt akarta, hogy sikerüljön.

„Tényleg azt szerettem volna, ha jobb lesz a világ.”

Reuben azért zárkózott el Arlene elől, mert félt, hogy a sérülései miatt visszataszítónak találja. Arlene pedig azért viselkedett ugyanúgy, mert azt gondolta, hogy Reuben butának tartja. A nő azért nyitott a férfi felé, mert magányos volt, hiányzott neki a közelség. A férfinak szinte ismerős, kellemes érzés volt, amikor a nő mérgesen jelent meg nála. Ezzel a reakcióval legalább tudott kezdeni valamit. Pedig mindketten vágytak a másikra. Reuben már szinte „berendezkedett” a magányra, és most azt vette észre, hogy kell neki a társaság. Amikor kevesebbet találkoztak, akkor szembesültek azzal, hogy mennyire szükségük van egymásra. Olyankor egyre erősebben érezték a másik hiányát, és azt, hogy mennyire jól estek azok az apró, hétköznapi gesztusok, amiket a másiktól kaptak. Reuben előbb vette észre, hogy szerelmes, mint Arlene. A korábban csendesnek és nyugodtnak hitt magánya most már zavaróvá, nyomasztóvá vált. Ebből tudta, hogy mennyire fontossá vált számára a nő.

„Adjon az idejéből vagy az együttérzéséből. Pénze sok embernek van, effélékből annál kevesebbnek.”

Trevor és Reuben nagyon jól megértették egymást. A fiú könnyen eltudta képzelni, hogy apjaként tekint Reuben-re. A férfi is atyai szeretettel tekintett a gyerekre.

Arlene és Reuben sok időt töltöttek egymással. Otthonos, jóleső melegség járta át őket, amikor együtt voltak. Egy októberi napig minden rendben volt. Akkor Trevor apja visszatért. Nem értettem Arlene viselkedését. Miért nem küldte el Ricky-t? Miért nem becsülte meg jobban a kapcsolatát Reuben-nel? Miért nem volt tekintettel Trevor igényeire?

„Akinek nincs meg a magához való esze, az újra meg újra ugyanazokat a köröket rója, és közben más eredményt vár.”

Hónapok teltek el, mire Arlene észhez tért, és kitette azt a férget. Trevor pedig arra kérte Reuben-t, hogy adjon az anyjának még egy esélyt. A férfi úgy érezte, hogy nem megy ez neki. Nehéz időszak volt ez, mindannyiuknak. Arlene esetében később jelent meg a felismerés. Csak most kezdte el igazán érezni, amit már korábban is tudott. Reuben jóval kedvesebb, figyelmesebb, és több annál, mint azok a fickók, akikkel korábban dolga volt. Most ismét rajta volt a sor, hogy közeledni kezdjen Reuben-hez. Tudta, hogy tennie kell valamit, hogy visszanyerje a férfit. Mindketten szerettek volna elmondani valamit a másiknak. A történtek miatt ez nagyon nehéz volt.

Később Trevor egy újságírótól tudta meg, hogy az ötlete mégis működik. Sőt! Mozgalommá vált.

„A legnehezebb az egészben, hogy higgyünk az emberekben. Ez az, amin korábban mindenki elbukott.”

Arlene már egy éve nem ivott. Trevor bekerült egy országos műsorba. Beindultak a dolgok. Arlene és Reuben újra közel kerültek egymáshoz.

A Vietnám-emlékhely meglátogatása nagyon megható volt. Ott és akkor talán még nagyobb jelentőséget kapott a múlt, a jelen és a jövő. Ha nem úgy történtek volna a dolgok a múltban, ahogy történtek, akkor három ember életéből is kimaradt volna egy fontos találkozás. Ha Reuben nem sérült volna meg Vietnámban, akkor talán soha sem ismerte volna meg Arlene-t és Trevor-t. Egyszerre volt szomorú és boldog pillanat. Eldöntötték, hogy mit kezdenek az érzéseikkel, és vállalták a kapcsolatukat. A félreértéseiken, bizonytalanságaikon, és félelmeiken keresztül eljutottak egymáshoz. És ez is rávilágít Trevor „add tovább” elvére. Az a legigazibb, legnagyobb segítség, amikor nehéz, amikor kockáztatsz. Szerintem mindhárman tanultak egymástól. A kapcsolatuk formálta őket. Arlene, Trevor és Reuben egy családként álltak ott. Rövid ideig végre újra boldogok voltak.

„Azt mondják, az idő begyógyítja a sebeket, noha magam sem nagyon hiszek ebben. Kérdés, mennyi idő. Gondolom, egy örökkévalóság.”

„Igen, ez a mi világunk. Az egyetlen, amelyben részünk lehet. Amelyben átkozottul nehéz élni. Hogyne érdekelne hát minket, hogyan élünk?”

Az elbűvölő és szeretetre méltó fiú akkor is segíteni próbált, amikor halálos támadás érte. A halála utáni napon lett volna tizennégy éves. Megölték egy értelmetlen utcai verekedés során. Azonban az emléke, és az, amit kitalált, megmaradt. Reuben pedig felhívta arra az emberek figyelmét, hogy ha Trevor esete megérintette őket, akkor akár „tovább is adhatják”, amit tőle kaptak.

„Ne kérdezzék tőlem, más kiveszi-e a részét ebből az egészből, hogy továbbadja-e. A kérdés az, önök maguk hajlandók-e erre?”

Ana könyvajánlói - Jane Austen: Büszkeség és balítélet

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Az öt hajadon leánygyermekkel büszkélkedő Bennet család még nem sejti, hogy a szomszéd birtokot megvásárló ifjú, vagyonos nemesember és legjobb barátja akaratlanul is alaposan felforgatják majd a családtagok hétköznapjait. Szenvedélyes mulatságok, intrika és pletyka, szerelmi incselkedés és féltékeny bosszú története ez, amelyben egy ifjú hölgy mindenki eszén túljár, és tűzön-vízen át megtalálja a boldogságát.

Jane Austen utánozhatatlan ironikus humora és a XIX. századi Anglia színes korrajza teszi páratlanul szórakoztatóvá az írónő legismertebb és legtöbbször filmre vitt romantikus regényét.”

Kiadó: Menő Könyvek

Kiadás éve: 2024

A mű eredeti címe: Pride and Prejudice

Fordította: Loósz Vera

Oldalszám: 452

ISBN 978-963-403-830-6

Jane Austen korának romantikus túlzásaival szembefordulva a kritikai realizmus modern úttörője. Összesen hat befejezett regénye maradt ránk. Regényeiben szórakoztató az ironikus hangvétel, és tetszik, hogy a női főszereplők okos, erkölcsileg erős nők, akik éles kontrasztban állnak környezetük balgaságával. A regény a 19. századi angol arisztokrácia világába kalauzol el minket. Hitelesen ábrázolja a korabeli társadalmi viszonyokat. A karakterek viselkedése a kor embereinek, a korabeli arisztokráciának ékes kritikája volt. Austen korának szokásai szerint a házasságok érdekből köttettek, hogy a család vagyona gyarapodjon, a jó hírnév pedig fennmaradjon. Szerintem felháborító és igazságtalan az „örökjogi korlátozás”, hogy női ágon nem öröklődhetett birtok. El kell ismerni, hogy az írónő rendkívül elegánsan fedte fel az igazságot kora társadalmáról, az emberi értékekről. Az elvárások súlya komoly lelki terhet jelentett. Szomorú, de az intrika, a képmutatás, és a pletykálkodás napjainkban is ugyanúgy jelen van a társadalmakban.

Sokféle kiadásban jelent már meg. Nekem egy szépen kidolgozott, nagyon kellemes látványt nyújtó, kemény fedlapos változathoz volt szerencsém.

Ez a klasszikus mű élethűen ábrázolja a XIX. századi házasság intézményét, amely kizárólag pénz- és rangszerzésre szolgált. A passzív, nem túl intelligens nők közül kiemelkedik Elizabeth karaktere, aki csak és kizárólag szerelemből hajlandó házasodni, és általában nagyon határozottan fejti ki a véleményét.

Austen szellemes és éles eszű meglátásai, csípős humora jól felfedezhető a regényben. Jól felépített, csavaros történet.

Mr. Bennet a pletykás feleségével és öt lányukkal él jómódú, ám nem túl gazdag polgári életet vidéki birtokán. A csekély értelmű és szeszélyes természetű Mrs. Bennet élete egyik fő feladatának tekinti a leányai férjhez adását. Az unalmas hétköznapokat megzavarja, amikor a szomszédjukba költözik a jóképű és gazdag Mr. Bingley és barátja. Mr. Bingley nagyon kellemes fiatalember. Értelmes, vidám, jóképű. „Darcyhoz, erősen ellentétes karakterük dacára, állhatatos barátság fűzte.” Megbízik benne. Mr. Bingley beleszeret a legidősebb Bennet lányba, Jane-be. Ám a történet főszereplője nem a szép, és szelíd természetű Jane, hanem az okos, szellemes és csípős nyelvű Elizabeth (Lizzy), aki szócsatákat vív Mr. Bingley barátjával, az arrogáns és kellemetlen természetű Mr. Darcy-val. A két főszereplő kezdetben ellenszenvet érez egymás iránt. Mr. Darcy-t taszítják a faragatlan vidéki emberek. Hamar elterjed róla, hogy egy öntelt, rémes alak. Lizzy sok rosszat hall Mr. Darcy-ról, és úgy tűnik, hogy a férfi gőgje alátámasztja a híresztelést. Egy kicsit megdöbbentett, egy olyan értelmes nő, mint Elizabeth, ilyen könnyen bedől a szóbeszédnek. Szerintem Wickham már a felbukkanásakor gyanús volt.

Elizabeth más életre vágyik, mint amilyet az anyja elképzelt neki, szerelemből akar férjhez menni, és ebben az apja is támogatja. Mr. Bennet-nek Lizzy a kedvenc lánya. Gyorsabban vág az esze, mint a testvéreinek. Mrs. Bennet-nek a gyermekei közül Elizabeth volt a legkevésbé kedves a szívének.

A két főszereplő szócsatái, a félreértéseik és a fokozatosan kibontakozó szerelmük rendkívül szórakoztató. Nem hull a boldogság az ölükbe, meg kell küzdeniük érte.

Elizabeth váratlanul házassági ajánlatot kap a Bennet-vagyont öröklő unokatestvértől, Mr. Collinstól, aki egy öntelt, behízelgő modorú, fennhéjázó férfi. Mr. Bingley nővérei sem szimpatikusak. Amikor Mr. Bingley váratlanul Londonba utazik, magára hagyva a kétségbeesett Jane-t, Lizzy a férfi testvéreit és Mr. Darcyt teszi felelőssé a helyzetért. Gyötri Jane szenvedése. Dühíti, hogy ilyet tettek az ő gyengéd és nemes szívű testvérével. Fáj neki, hogy a mindenki felé szeretettel és megértéssel forduló Jane boldogtalan. Bár a nővére nem panaszkodik, hiányzik belőle a derű, ami korábban jellemezte.

Úgy alakul, hogy amikor Elizabeth Kentben tartózkodik Lady Catherine de Bourgh szomszédságában, Mr. Darcy is meglátogatja a társaságot, és bevallja a nőnek az érzéseit. Ezzel nagyon megdöbbentve Elizabeth-et.

Mr. Darcy mondandóját olvasva megértettem Elizabeth ingerültségét. Szívem szerint hozzávágtam volna valamit a fickóhoz. Megakadályozta a barátja házasságát Jane-nel, sértegette a Bennett családot (mondjuk voltak köztük, akiket okkal), és mégis volt képe megkérni Elizabeth kezét.

A nő a fejére olvassa a vétkeit. A vádak egy része alaptalannak, más része pedig teljesen érthetőnek tűnik. A visszautasítás és a vádak meghallgatása után Mr. Darcy hamarosan levelet ír a nőnek, amiben őszintén reagál az őt ért vádakra, és magyarázattal szolgál. Úgy vélem, hogy az minden olvasó számára nyilvánvaló, hogy Mr. Darcy végig őszinte és erkölcsös volt. A tapintatlan modora ellenére jó ember.

A levél többszöri elolvasása után Elizabeth rádöbben, hogy mennyire részrehajló volt, és ostoba módon hagyta magát félrevezetni. Szembesül az igazsággal, és végre átlátja a dolgokat. Belátja, hogy Mr. Darcy jól mérte fel a Bennet családot. Jane és Elizabeth kivételével az egész család faragatlan modorú, többnyire ostoba, közönséges és mesterkélt. Elizabeth lassan ráébred arra, hogy a férfi valóban szerette. Nagybátyjával és nagynénjével (Gardinerékkel), akik intelligens és vidám emberek, hosszabb utazást terveznek. Körutazásuk során betérnek Pemberley-be, Mr. Darcy birtokára. Elizabeth abban a hitben van, hogy Mr. Darcy nem tartózkodik ott, elkerülhetik egymást, és nyugodtan megnézheti a férfi otthonát. Elbűvöli a hely természetes szépsége. Mr. Darcy alkalmazottai és bérlői nagyon jó véleménnyel vannak a Pemberly-ház uráról. A kulcsárnő minden szava jó fényt vet Darcy jellemére. Elizabeth megenyhülve gondol arra, hogy a férfi illetlenül fejezte ki magát. Mr. Darcy egy nappal korábban érkezik meg, mint várják, így Elizabeth és ő nem kerülik el egymást. A nő nagyon zavarban van, és nem érzi helyénvalónak, hogy a férfi ott találta őt. Szégyelli magát a váratlan találkozás miatt. Mr. Darcy igyekszik mindenben a kedvében járni. Elizabeth hamarosan meggyőződhet a férfi nagyszerű tulajdonságairól.

És pont akkor, amikor Elizabeth egyre inkább megérti, hogy megváltoztak az érzései, és őszintén tudná szeretni Darcyt, Lydia megszökik a környékükön állomásozó ezred egyik tisztjével, Wickhammel, szégyent hoz a családjára. Elizabeth úgy érzi, hogy hiábavaló a szerelem, elvesztette Darcyt. Már nem reméli, hogy udvarolni kezd neki és újra feleségül kéri. Megalázottnak érzi magát, és nagyon vágyik a férfi megbecsülésére. Egyre többször eszébe jut, hogy boldog lehetett volna vele. Végre megérti, hogy Darcy pontosan az a férfi, aki a legjobban illene hozzá.

Mr. Darcy időt és pénzt nem kímélve igyekszik a Bennet lány becsületét megmenteni. Helyrehozza Mr. Bingley és Jane kapcsolatát is. Elizabeth megtudja, hogy neki köszönhetik, hogy megmenekült a jó hírük. Büszke Darcy-ra, hálás neki, és fájlalja, hogy soha sem viszonozhatják a jóságát. Már biztosan tudja, mekkora hibát vétett a házassági ajánlat elutasításával, és fél, hogy Mr. Darcy végleg lemondott róla.

Elizabeth nagyon megdöbben, amikor az otthonukban hirtelen felbukkan Mr. Darcy nagynénje, s feldúltan közli, hogy az a hír járja, unokaöccse eljegyezte őt. Elizabeth tisztázza a helyzetet, hogy nem a menyasszonya Mr. Darcynak, ám nem hajlandó esküt tenni, hogy soha nem fogadja el a házassági ajánlatát. Lady Catherine ezután az unokaöccséhez megy, és belőle próbálja kicsikarni azt az ígéretet, amit Elizabeth megtagadott tőle. Épp az ellenkező hatást éri el. Mr. Darcy nemsokára megjelenik Bennetéknél, és elárulja, hogy nagynénje nála is látogatást tett. Elizabeth megvallja, hogy cseppet sem gyűlöli a férfit, és Mr. Darcy újra megkéri a kezét. Többé semmi sem állhat a boldogságuk útjába.

A regény tele van ellenszenves karakterekkel. Szerintem Elizabeth és Mr. Darcy szimpatikus szereplők. Jane és Mr. Bingley kedves páros, bár kissé túlzónak éreztem a szerénységüket és befolyásolhatóságukat. Időnként megdöbbentett Jane naivitása. Nagyon szépen kiemelkedett a történetből Jane és Elizabeth szoros testvéri és kebelbaráti kapcsolata. A Gardiner házaspár is megnyerő. Tetszett, hogy tapintatosan bántak Elizabethtel, és sokat hozzáadtak a történethez.

A történetet többször is megfilmesítették. Egyik filmet sem láttam, így ezzel kapcsolatban nincs hozzáfűzni valóm.

Roald Dahl: Matilda

Vigyázat! Cselekményleírást tartamazhat.

Fülszöveg:

„Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.

Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti… Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

A Matilda a Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozatának második darabja, amelyet új fordításban, Totth Benedek tolmácsolásában olvashatunk.”

Kiadta: Kolibri kiadó

Megjelent: 2022 (harmadik kiadás)

Fordította: Totth Benedek

Fordítás alapjául szolgáló mű: Roald Dahl: Matilda

Oldalszám: 304

ISBN: 978-963-599-280-5

Illusztrálta: Quentin Blake

Nem sűrűn fordul elő, hogy előbb látom a filmet, mint hogy a könyvet olvasnám, ám most ez történt. Gyerekként láttam először a Matildát (1996-os film), és az igazat megvallva akkoriban elvarázsolt. Láttam egy kislányt (Matilda Wormwood – Mara Wilson), aki azon felül, hogy magas intelligenciával rendelkezett, varázserővel bírt. A gondolataival mozgatott dolgokat. Emlékszem akkoriban úgy gondoltam, hogy ez mennyire menő már… Na jó, a varázslat most is menő. Ki ne akarna tárgyakat mozgatni pusztán a gondolataival, illetve egy ujjmozdulattal? Mivel élénk képzelettel rendelkeztem, nem volt nehéz beleképzelnem magam Matilda helyébe. A film szereposztása szerintem kiváló lett, Danny DeVito tökéletesen hozta a rosszindulatú, kapzsi gazembert (Harry Wormwood), akit semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél könnyebben és gyorsabban meggazdagodjon, és nem érdekelte, ha ehhez mocskos módszereket kellett alkalmaznia.

Most, évekkel később kíváncsian és lelkesen vettem kézbe a könyvet, melyből az általam oly szeretett film született. Azt hittem, egy nap alatt kiolvasom, de meg kell vallanom, hogy nem így történt. Rettentően idegesített ugyanis, hogy lefordították a neveket is. Talán, ha nem láttam volna filmet, akkor nem zavart volt ez a dolog, ám így nagyon. Néhány oldal után le kellett tennem, mert nem igazán sikerült a lényegre koncentrálnom, mindig félrevitt, hogy fejben kijavítottam a neveket.

Egyébként érdekelne, hogy miként lett Miss Jennifer Honey-ból Czukor Janka, Miss Agatha Trunchbull-ból Dorong kisasszony, vagy épp Wormwood-ékból Lonczék. Értem én, hogy gyerekkönyv, és szerették volna könnyebbé tenni az olvasást a kisebbeknek, de például erre lehetett volna a könyv hátuljában található üres oldalak egyikét felhasználni, és az eredeti nevek mellé feltüntetni a kiejtésüket, ahogy néhány régebbi könyvnél tették azt más kiadók.

Mint ahogy azt már megszokhattuk, a könyv és a film között vannak kisebb-nagyobb eltérések, ami a történet cselekményszálát illeti, ám lényegében azért egyezik.

Adott egy nagyon okos és tehetséges kislány, akit elhanyagolnak a szülei. Egészen pici korától egyedül hagyták otthon, magának kellett gondoskodnia az ételről, szórakozásról. A való világban felnőtt fejjel ezt hívjuk kiskorú veszélyeztetésének.

Matilda olyan, mint egy kis szivacs, mindent magába szív. Mire iskolába kerül, ír, olvas, számol, minden érdekli, rengeteget olvas, és fejlett az erkölcsi és igazságérzete.

Ezért aztán amikor elég idősnek érezte magát, úgy döntött, ha igazságtalanságot tapasztal, azt megtorolja. Ebben lett segítségére az újonnan felfedezett különleges képessége is.

A könyvet körüllengi egyfajta szomorúság, ugyanakkor bőven akadtak mosolyfakasztó jelenetek is.

A pozitív szereplők abszolút kedvelhetőek, és Roald Dahl-nak sikerült egy olyan főgonoszt kreálnia, akit válogatás nélkül mindenki nyugodt szívvel utálhat.

Bár a könyv egy ifjúsági fantasy regény, és alapjáraton gyermekeknek íródott, szerintem a komolyabb témakörök miatt (lelki és fizikai bántalmazás, csalás, stb.) remek beszélgetésindító lehet az idősebbek körében is.

A kisebb-nagyobb zavaró dolgokon felülemelkedve egy igazán élvezhető regényt kaptam, bár számomra most a film verzió áll az első helyen.

Jodi Picoult: A nővérem húga

Vigyázat! A bejegyzés cselekményleírást tartalmaz.

„Amerika ​keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a „sötét oldalon” jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig – a tudomány jóvoltából – eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.

A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.

A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.”

Kiadta az Athenaeum kiadó.

Kiadás éve: 2018. Ez a 6. változatlan utánnyomás.

Fordította: Kocsis Anikó (2006)

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: My Sister’s Keeper

Az eredeti regény 2005-ben jelent meg Amerikában és azonnal a bestseller listák élén landolt.

 A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.

Tudni kell, hogy most a filmet láttam előbb, és csak utána olvastam el a könyvet. Ennek egyetlen oka volt, hogy egyik alkalommal adták a tévében, én pedig ott ragadtam a képernyő előtt. Szerintem, aki látta a filmet vagy olvasta a könyvet, az pontosan tudja, hogy kibőgtem a lelkem.

Sose értettem, hogyan választanak szereplőket, amikor egy könyv alapján készül a film, ugyanis 90%-ban nem egyezik a szereplő kinézete a könyvbeli jellemzéssel. Persze, tökéletes szereplőt nehéz találni, de annyira nehéz hogy legalább az alapok egyezzenek? Hajszín, szemszín, magasság, vagy egyáltalán a szereplő neme vagy az alkata (gondolok itt DeSalvo bíró esetére)? Talán ez az egy dolog, ami miatt érdemes előbb megnézni a filmet. Nincs viszonyítási alap, magát a filmet értékelheted. Tetszik, nem tetszik. Míg ha először a könyvet olvasod, akaratlanul is azt figyeled, mi az, ami nem olyan, mint a könyvben.

Én most igyekszem nem összehasonlítgatni a filmet a könyvvel (bár nem mindig sikerül), magát a könyvet értékelem, de a bejegyzéshez a film képeit illesztem be, mert bár vannak eltérések, számomra tökéletesen hozták a karaktereket a színészek.

Jodi Picoult könyvei mindig az elevenembe hatolnak, mégis azt veszem észre, hogy figyelem mikor jön már a következő. Pedig utána még napokig rágódom a könyv témáján. Még nem sikerült az összes eddig magyarul megjelentet elolvasnom, de rajta van a bakancslistámon.

Jesse, Kate, Anna

Olvastam már pár Picoult regényt, de talán eddig ez volt az egyik legmegrázóbb. Sosem könnyű egy gyermek tragikus sorsáról olvasni. Ebben a történetben azonban több áldozat is van, még ha különböző módon is.

Adott Jesse, a legidősebb gyermek, akinek addig jó élete volt, míg ki nem derült húga, Kate betegsége. Onnantól a világ mintha csak Kate körül forgott volna, Jesse a háttérbe szorult, s úgy próbálta felhívni magára a figyelmet, hogy folyamatosan bajba került. Ez nem jelentette azt, hogy nem szereti a húgát, csak azt, hogy hirtelen úgy érezte, ő már nem létezik a szüleik számára.

Kate-nek akut promielocitás leukémiája van (APL), ami a vérképzőrendszerből kiinduló daganatos betegség, mely a káros sejtek felszaporodását jelenti a vérben és a csontvelőben. Fő tünetei a visszatérő fertőzések, étvágytalanság, fogyás, fáradékonyság, bőrön zúzódásszerű bevérzések. Az akut promielocitás leukémia (AML-M3) gyakran jár súlyos véralvadási zavarokkal, ami sürgősségi ellátást tehet szükségessé.

Amikor közölték az orvosok, hogy mi a baja Kate-nek, a szülei úgy érezték, hogy kihúzták a lábuk alól a talajt. Jött a kétségbeesés, a düh és a „miért pont a mi gyerekünk?” kérdés, amire nincs válasz. Aztán az érzés, hogy mindenképpen meg kell menteni a gyereket. Mindent kipróbáltak, amit csak lehetett, de semmi nem volt elég hatásos. Aztán az orvos ajánlotta, hogy esetleg „alkossanak” egy genetikailag tökéletesen megfelelő testvért, aki donorként szolgálhat Kate számára. Ő lett Anna.

Anna élete minden volt, csak nem átlagos. A születése pillanatában donorrá vált, s néha úgy érezte, nincs is élete. Élete első tizenhárom évét a testvérének alárendelve töltötte. Majd történt valami, ami mindent megváltoztatott. Történetünk pedig itt veszi kezdetét.

„Túl sok mindent kéne most elmagyarázni neki… Hogy a saját vérem kering a testvérem ereiben; hogy a nővérek lefognak, mielőtt megszúrnak, hogy levegyék a fehérvérsejteket, amikor csak Kate-nek kell; hogy aztán a doktor azt mondja, nem sikerült eleget levenni elsőre, még több kell. A sebhelyet is el kéne mesélnem, meg a mélyből jövő csontfájdalmat egy-egy csontvelő-levétel után, és az injekciókat előtte, hogy még több őssejtem termelődjön, és a fölöslegből a testvéremnek is jusson elég. Hogy én ugyan nem vagyok beteg, de még az is lehetek. Hogy csak azért születtem meg, hogy időnként le tudjanak csapolni Kate számára. Meséljem, hogy az a helyzet, nagy döntés előtt állok, de sajna, azt meghozzák helyettem, és senki nem veszi a fáradtságot, hogy megkérdezze annak a véleményét, aki ezt talán a leginkább megérdemelné.”

Elgondolkodtató felvetések, mély gondolatok, érzések tömkelege várja az olvasót. Múlt és jelen egyaránt teret kap a könyvben, megismerhetjük a család mindennapjait, az örökös harcot és vívódást, a megfelelési kényszert, a mérhetetlen szeretetet és fájdalmat, ami az egész helyzettel együtt jár. Hová vezetnek a döntéseink? Mi lenne a helyes döntés egy ilyen helyzetben? Hogyan kellene reagálni az adott pillanatban?

Nagyon megkedveltem a szereplőket. Különösen Jesse karaktere fogott meg, illetve az apáé, Brian-é. Nagyon közel álltak hozzám, bár az egész családdal így voltam. Valahogy úgy éreztem, az ő fájdalmuk, kétségbeesésük, haragjuk hatványozódva jelentkezett bennem olvasás közben, csak épp azt nem tudtam, hogy kire haragudjak pontosan. A szülőkre, mert annyira csak Kate-el foglalkoztak, hogy közben nem vették észre mi játszódik le a másik két gyerekükben? Az orvostudomány mai állására, mert a való életben naponta történnek meg ilyen események, csak épp nincsenek ennyire az arcunkba tolva? Talán az univerzumra, Istenre, sorsra, amiért egyáltalán létezik ez a betegség?

Egyedül abban voltam biztos, hogy Jesse-re, Kate-re és Annára nem haragudhatok. Brian-re szintén nem, mert a két szülő közül ő volt az, aki próbált egyensúlyozni az élet okozta kulimászban, s igyekezett Annát is támogatni. Sara sem okolható mindenért, mert hát nézzen mindenki mélyen magába, s úgy mondja, hogy nem tenne meg mindent a lányáért, hogy újra egészséges legyen. A kérdés csak az, hogy meddig mehetünk el?

A bírósági tárgyalás minden részlete megelevenedik a szemem előtt, ahogy az a rész is, amikor Taylor Ambrose megjelenéséről írt a szerző. Ez szerencsére a filmben is így volt, szóval megkönnyebbültem, hogy nagyon sok dolgot megtartottak a könyvből. Nagyon kedveltem Taylor karakterét, örültem, hogy szerepet kapott a Fitzgerald család életében.

A könyv befejezése brutális. Nem számítottam erre. Földhöz vágott és ott is maradtam. Bár azt mondtam, nem hasonlítgatom a filmhez, de itt erősen lázadott a lelkem, hogy "de a filmben nem így volt"! Rengeteg kérdés kavargott bennem, és tudom, hogy a könyv elolvasását követően még napokig foglalkoztatni fog ez a könyv, s a téma, ami örök kérdésként jelen van mindenkinek az életében, csak épp addig nem kerül elő, amíg nem muszáj.

Ez a könyv az elejétől a végéig egy érzelmi mélyrepülés. Ha csak a happy end-et szereted, akkor ez a könyv nem neked való. A könyv végeztével ugyanis úgy érzed, kifacsartak minden lehetséges módon. Hihetetlenül felkavaró történet, aminek a végén csak az jár a fejedben, hogy nagyon igazságtalan az élet. Ugyanakkor, ha kicsit a színfalak mögé pillantasz, megtalálod most is az aktuális értékes mondanivalót, amit minden Picoult könyvben felfedezhetsz.

Mindenképpen olyanoknak ajánlom ezt a könyvet (meg a legtöbb Picoult regényt), akik elég erősek lelkileg ahhoz, hogy feldolgozzák a könyv által előidézett érzelmi hullámvölgyeket, valamint akik megértek arra, hogy elfogadják, a könyveknek sem lehet mindig boldog végkimenetele.

Pontozás: 10/10

Diana Peterfreund: Ébredj velünk

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Fülszöveg: "A LEGFRISSEBB HÍREK: Az elszánt, fiatal TV-producert, Becky Fullert kirúgják a New Jersey-i helyi reggeli műsorból, így szakmai élete – magánéletéhez hasonlóan – kilátástalanná válik. 

Kétségbeesetten, de töretlen optimizmussal, Becky elhatározza, hogy talpán landol, és egyszer csak a Pirkadat, egy New York-i TV-csatorna bukdácsoló reggeli hírműsorának alkalmazásában találja magát. A csatorna viszont gyorsabban süllyed, mint maga a Titanic, és a béka feneke alatti nézettség csupán a jéghegy csúcsa: a stúdió kamerái a kőkorszakból származnak, a vezető producerek pedig reklámblokkonként adják egymásnak a kilincset. 

Becky megígéri a csatorna igazgatójának, hogy megállítja a zuhanást és fellendíti a nézettséget. Ennek érdekében a legendás híradóst, Mike Pomeroy-t kéri fel műsorvezetőnek egy olyan ajánlat kísértében, amelyre lehetetlen nemet mondani. Mike-nak persze borsódzik a háta a műsor komolytalan témáitól, ráadásul a másik – hozzá hasonlóan a végletekig hiú – ex-szépségkirálynővel és társműsorvezetővel, Colleennal is azonnal összeakasztja a bajszát. Becky életében az egyetlen jó dolog Adam Bennett, a csatorna egy másik, igen jóképű producere, ám az Ébredj velem sikertelensége kettejük bimbódzó kapcsolatára is árnyékot vet. Miközben Mike és Colleen a kamerák előtt iszapbirkóznak, Becky minden erejével szerelmi élete, hírneve, illetve maga a műsor megmentésén fáradozik, mielőtt a csatorna végképp lehúzná előttük a rolót."

Kiadta: Cor Leonis kiadó 2010-ben.

Fordította: Balika Anna

Oldalszám: 230

ISBN: 978-963-88891-8-8

Ritka esetek egyike, hogy előbb látom a filmet, és csak utána olvasom a könyvet. Mivel filmadaptáció, és forgatókönyv alapján írták meg a könyvet, túl sok újat nem nyújtott, ám mindkettőt kellőképp szerettem. Határozottan jó, egy nem agyalós, kikapcsolódós délutánhoz. A kívánt hatást nálam elérte, kikapcsolt, megnevettetett. 

Filmes borító

Történetünkben adott egy fiatal, ambiciózus producer, Becky Fuller, akit elbocsájtanak, de sokáig nem kell az állástalanok között dagonyáznia, mert Oscar a volt főnöke beajánlotta Jerry Barnes-hoz, így sikerül elhelyezkednie egy kicsit gyengén muzsikáló tévécsatornánál, ahol a reggeli adás (Pirkadat) producere lesz. Első napján kirúgja a hírolvasót, Paul McVee-t, és kezdetét veszi a történet cselekménye. Túl sok meglepetést nem okoz a történet, viszont garantált a jóízű nevetés bizonyos jeleneteken. Megismerkedhetünk a helyes  Adam Bennett producerrel, aki a 7 napnál dolgozik, pár emelettel följebb. Ha jellemezni kellene, az aranyos jelzőt használnám. Aztán ott van Mike Pomeroy. Ő veszi át Paul helyét, mint hírolvasó. A filmben nem más alakította, mint az imádott Harrison Ford. Mike egy vérbeli híradós, aki nem éri be holmi celeb-hírek közvetítésével, ő igazi híreket akar a nézőknek közvetíteni. Igazán makacs figura, viszont határozottan ő a legjobb karakter az egész történetben. Sokat vív Becky-vel, ám a szíve mélyén megkedvelte a lányt, s tetszett neki a kitartás, ahogy harcolt a műsor fennmaradásáért. Mike műsorvezető társa nem más, mint Colleen Peck (a filmben Diane Keaton alakítja), akit eleinte egy Barbie baba és egy szépségkirálynő keresztezésének gondoltak, de kiderült róla hogy ez csak a felszín, és hogy humoros, kedves, és igazán bevállalós, ha arra van szükség. 

Becky néha az agyamra ment. Igazi kis buzgómócsing, akinek mindennél és mindenkinél fontosabb a munkája. Ez addig szép és jó, amíg nincs kapcsolata, bár ha valaki így csinál, eszméletlen kevés az esély rá, hogy valamikor is találjon magának valakit. Esetleg egy másik munkamániást, akivel napi szinten max fél órát érintkeznek, vagy beszorítanak egy puszit két telefonhívás, sms vagy email közé. 

Szerencsétlen Adam az egész történetben pedálozik, próbálja megértetni vele, hogy nem minden a munka, néha kell a magánélet is, és hogy rá számíthat, és megérti. Szerencsére azonban megjön a jobbik esze, és a könyv/film végére Adam és közte kialakul valami. 

Ha kedvenc szereplőket kellene megnevezni, akkor Mike és Colleen vinné el a pálmát. Imádtam a kettősüket, és külön-külön is jól megállták a helyüket. Aztán jönne Lenny, aki mindvégig Becky támasza volt a Pirkadatnál. 

Pirkadat stábja

Kedvenc jelenet: Mike frittatát csinál élő adásban, hogy visszacsábítsa a Pirkadathoz Becky-t. Ez egyfajta bocsánatkérés is, mivel elég csúnya dolgokat vág a lány fejéhez. 

"– Azt a jószagú…! – suttogtam. Nem érdekelt, hogy az NBC-sek meredten bámultak, és hogy nagy valószínűséggel elbaltáztam az interjút. Mike Pomeroy főzött! Ráadásul élő adásban!

– Én immár húsz éve készítek frittatát… – kezdte mesélni, miközben feldarabolt zöldségeket kevert a tálba, amiket biztosan a büféasztalon talált a ropogtatni valók között. – Egy bizonyos olasz filmcsillag tanított meg rá, akivel egyszer egy gyönyörű hétvégét töltöttünk el ruha nélkül – kacsintott a kamerába. – Azóta időnként otthon is elkészítem ezt az ételt, de csak azoknak, csakis azoknak az embereknek, akik igazán fontosak nekem.

Visszahuppantam a székemre.

– A frittata lényege – folytatta Mike –, hogy a lehető legforróbb legyen a serpenyőnk. Ugyanis ettől lesz, kedves barátaim, szinte – itt drámai hatásszünetet tartott – pihés.

Kitört belőlem a nevetés. A producerek zavartan néztek rám.

– Elnézést – mondtam még mindig kacagva. – Tudják, ez egy belső… elnézést. – És mennyivel jobb szó, mint a ’bolyhos’. Az úgy hangzana, mintha fertőző lenne a frittata."

Egy szó mint száz, a történet megér egy próbát, viszont ha elolvasod, mindenképpen nézd meg utána (vagy előtte) a filmet is, mert Harrison Ford most is nagyot alakít. :)

Pontozás: 10/9

Az egy pont levonás főképp azért volt, mert a filmhez képest a könyvben kevésbé voltak kidolgozottak a karakterek, és Becky tényleg sokszor idegesített.