Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. június 27., szerda

Cecelia Ahern: Lantmadár


„Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.
Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.
Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018.05.31.
Fordította: Balassa Eszter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Lyrebird
ISBN:978-963-293-751-9
Oldalszám: 408


Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.
Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.
A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.
Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Bárcsak láthatnál
Ahol a szivárvány véget ér
Bennem élsz
Talált tárgyak országa
Ajándék
A holnap titkai
Lány a tükörben
Nyomomban az Életem
Életed regénye
Utóirat: Szeretlek!
A szerelem kézikönyve
Amikor megismertelek
Az üveggolyók titka
A Vétkes
A Tökéletes
Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

 
Egy kis érdekesség:
„Az Ausztráliában őshonos lantmadarak képesek megjegyezni és utánozni azokat a hangokat, melyek körülveszik őket, beleértve a láncfűrészeket, játék puskákat, fényképezőgépeket, légkalapácsot és az emberi hangot is. Nyaranta néha órákat dalolnak, vegyítve a különböző hangokat, így hozva létre egyedi hangzást.
(…)
Nagy, fácánszerű madarak, csüdjük magas, szárnyuk rövid. Farkuk hosszú, a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 kormánytollal, melyek felfelé állnak és egyesek S alakban meggörbültek, és így együttvéve sajátságos lantalakot mutatnak. Párkereséskor legalább húszféle madárfaj hangját utánozza.”
Forrás: Lunardia blogja

 A könyvről:
Nagyon érdekes volt olvasni egy olyan nőről, aki úgy utánozta a hangokat, mint a Lantmadár. Ez néha vicces helyzetekhez vezetett. Egyszerre követheti nyomon az olvasó Laura életét, tekinthet be a múltjába, és ismerkedhet meg egy különleges madárral is.
A szereplők közül volt, akit azonnal megkedveltem, volt, akivel szemben voltak fenntartásaim, és volt olyan is, akit már az elején ellenszenvesnek találtam. Bo karaktere olyan volt, mint egy úthenger. Nem nézte min gázol át, csak az számított, hogy meglegyen a riport. A könyv nagy részében nem igazán kedveltem, nagyon irritált a személyisége majdnem a könyv háromnegyedéig.
A stáb tagjai közül Rachel és Solomon a kedvelt karakterek között volt, bár nem igazán tetszett, ahogy Solomon a helyzetet kezelte. Hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül, és magára hagyta a lányt egy ismeretlen világban a „cápák” fogságában.
Solomon családja többségben nagyon szeretni való, imádtam, hogy Írországban a kedvenc helyemen laktak, az anyukája azonnal a szívembe lopta magát, az öccsét viszont laposra vertem volna egy péklapáttal, ha olyanokat csinált volna az én ismerősömmel, mint Laurával.
Örültem a családlátogatós résznek, ugyanakkor nagyon hiányoltam az igazi Írországi jellemzést, amit már láthattunk a szerzőtől.

Ez a regény egy kivételes ember útkeresése, megismerkedése a világgal, küzdelem az emberiség negatív hatásai ellen, önmagunk megismerése és még sok más. Szerintem minden olvasó mást lát meg benne. Van, aki a romantikus szálat követi, míg mást a különleges személyiség, s egyúttal maga a Lantmadár ragad magával.
Számomra ez a könyv igen sokrétű. Belemerültem Laura és a lantmadár világába, a könyv olvasása közben volt, hogy a neten kutattam még információk után, bár a szerző is jócskán ellátott minket vele. Felélesztette bennem a mohó kíváncsiságot, az ismeretlen megtapasztalni akarását. Vágytam a romantikus happy end-re, arra, hogy végül minden jóra forduljon. Szomjaztam a történetre, mint a sivatagban ragadt ember a vízre.
A könyv utolsó negyedét már meghatódva olvastam, feltöltekezve pozitív energiával, reménnyel, hogy minden jóra fordulhat, majd végül meg is kaptam a várva várt happy end-et, amitől felkerült a hab a tortára, és picit nekem is sikerült visszanyernem a hitemet a világgal szemben, ami néha nagyon mostoha tud lenni.
Magába szippantott a történet, elgondolkodtatott, különböző érzéseket keltett bennem és végül jó érzéssel zártam be az utolsó sort is elolvasva. Hamisítatlan Ahern élmény egy picit más köntösben. 

Pontozás: 10/10

2018. június 19., kedd

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa (Anjouk 5.)


Fülszöveg: „1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…
Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.”
 
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018.05.28.
Oldalszám: 400
ISBN: 978-963-293-761-8
Borító: Földi Andrea
A keménykötéses borító szolid, egyszerű, a védőborító pedig igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk. Földi Andrea munkája abszolút elismerést érdemel. A kiadó a tartalomra és a kivitelezésre egyaránt odafigyel.

A szerzőről:
„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.
(…)
Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.
Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”
Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum kiadónál jelentek meg:

Bátor Attila bosszútrilógiája:
Anjouk I. - Liliom és vér (2015)
Anjouk II. - Lángmarta dél (2015)
Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig (2016)

Arany Visegrád-trilógia:
Anjouk IV. - Szent György testvérei (2017.)
Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)
Anjouk VI. – Királyok éneke (előkészületben)

A sorozat előzménykötete:
Non nobis Domine (2016)



Bíró Szabolcs könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az ötödik kötet története is magával ragadja az olvasót, s egészen a végéig ne is eressze el. Fordulatokban, eseményekben gazdag, sodor magával a lendület, egyfajta forgószélként száguldunk át a történelem eme kiragadott egységén.
A karakterek között könnyen találhatunk olyat, akivel szimpatizálhatunk, és aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő vagy akár mellékszereplő. Jellemábrázolásuk megnyerő, a karakterek szinte kilépnek a lapokról. A helyszínek leírása megkapó, korhű, szinte látom magam előtt a XIV. századi Magyarországot.
Harcok, árulások, belviszályok, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a bajtársiasság és a hazaszeretet is. Megannyi érzés és gondolat egy könyvben.

Az előző kötetből ismert szereplők közül most is felbukkan pár, akiket régi jó ismerősként üdvözölhetünk, a szívünkben pedig újra helyet kap az érzés, hogy velük együtt mi is újra a helyünkön vagyunk.

Egyik fő kedvencem, Lackfi István is jókora szerepet kapott ebben a kötetben is, a fehér sárkány újra megmutatta mekkora ereje van. Nem igazán irigyeltem a felesége meg az anyósa miatt, ám a történet elején, amikor a szerző a fiával töltött meghitt pár percről írt, az nagyon tetszett. Talán itt mutatkozott meg leginkább, hogy a kemény, szilárd és néha zord ember néha tud lágy és kedves is lenni. Ráadásul nagyon csavaros észjárása van, ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen a csaták között még otthon is megvívnia a saját harcát.
Fegyvernökei rábukkantak Bátor Attila rég elveszett fiára, Szilárdra és magukkal vitték Visegrádra, ahol beteljesíthette sorsát. A fő fegyvernök Péter egykoron magának Bátor Attilának volt hű társa és jó barátja, ezért is viselte annyira a szívén Szilárd előkerülését.

Folytatódott hát hét év kimaradás után Szilárd lovaggá nevelése, ami nem mindig bizonyult egyszerű feladatnak. Lackfi István Pétert, az egykori fegyvernökét nevezte ki mesteréül, így hát rá hárult a feladat, hogy a fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül tanítsa meg ifjú tanítványát a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.
Nagyon szerettem Szilárd és Palkó vetélkedéséről olvasni, hihetetlen mennyi mindenre képesek voltak, hogy borsot törjenek egymás orra alá, ugyanakkor mennyire mély és szoros barátság alakult ki közöttük.
Az évek alatt rengeteg esemény történt, amit a szerző úgy ábrázolt, hogy az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is ott van és nem csak nézője az eseményeknek, de át is éli azokat.
Jó volt tanúja lenni, hogyan is bontakozik ki Bátor Szilárd jelleme, fiatal kora ellenére. Rengeteg fájdalom érte, lobogott benne a bosszú lángja, ám Péter, a mestere igyekezett őt visszafogni és a helyes útra terelni.
Aztán egy napon a király hadba szólította, és bizonyíthatta, hogy érdemes Bátor Attila örökségére.
Molnár József: Hédervári Dezső lovag megmenti Károly Róbertet a posadai csatában
Véres harcok, rengeteget áldozat…
Sorozatban veszítették el a barátaikat, bajtársaikat, néha úgy éreztem, én magam is. Sajgott a szívem a veszteségek miatt, ugyanakkor éreztem, hogy még sok kaland és harc vár rám a következő kötetek folyamán, olyan szereplőkkel, akik már a szívemhez nőttek.
Számomra ez a kötet is bővelkedett kalandokban, izgalmakban, szívet tépő jelenetekben. Talán eddig ez a kötet volt a legvéresebb, legdurvább, ami a harcokat illeti.  

Kedvenc jelenetem több is volt, ám a Szilárdhoz fűződőek közül ami a legjobban lebilincselt, az a Hajnalfény elkészítése volt.  Hogy mi is a hajnalfény? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok :) 

Köszönöm a kiadónak és a szerzőnek az élményt. Remélem, még sokat olvashatok Bíró Szabolcstól.

A hatodik kötet úgy tudom, a jövő évi könyvhétre várható (legalábbis a szerző így nyilatkozott a facebook-os oldalán), úgyhogy addig próbáljunk meg türelmesek lenni. 

Pontozás: 10/10

2018. június 5., kedd

Benyák Zoltán: Az utolsó emberig


„Esküdt ellenségek. Ők ketten. Akiket a halál sem ment meg attól, hogy egymásnak essenek. Minden időkben, újra és újra. 
A felfedezések korában, egy rozzant vitorláson hánykolódva az óceánon a régi és az újvilág közt. A nagy francia forradalom utáni évtizedben, de Sade márki meglepetésekkel teli, bizarr kastélyában. A viktoriánus London bűzös sikátoraiban, ahol Hasfelmetsző Jack szedi áldozatait. Háborúkban, végnapokban mindig szembetalálkoznak, és mindhalálig harcolnak önmagukért, a hitükért vagy a szeretett nőért.
Most pedig, végül, itt állnak egymással szemben, és ezúttal mindannyiunk sorsáért kell megküzdeniük. 
Benyák Zoltán, aki olykor vérfagyasztóbb, mint Stephen King, máskor merészebben mesél, mint Neil Gaiman, ezúttal a világ legkegyetlenebb küzdelméről ír, amely átível történelmünkön – a régmúltból az elképzelt, távoli jövőbe.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018. május 28.
ISBN: 978-963-293-210-1
Oldalszám: 351
Borító: Földi Andrea
Megnyerő, egyszerű, letisztult.

A könyvbe beleolvashattok itt:


A szerzőről:
Benyák Zoltán (Budapest, 1976. június 4.) magyar író. Leginkább fantasy és szürrealista témájú munkáiról ismert.
A 2000-es évek közepén kezdett publikálni. Főként regény és novella műfajában alkot. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát.
Tatabányán él, első novellája 1997-ben jelent meg a Solaria internetes magazinban. 2004-ben szerzett mérnöki diplomát, az ezután következő évektől rendszeresen publikál. Írásai az Újgalaxis jelenteti meg. 2006-ban megnyeri az Ankh egyház novellapályázatát. Ezekben az években végzi el a Magyar Író Akadémia szemináriumait. Álnéven 2007-ben jelenik meg első regénye a Veszett lelkek városa az Agenda Kiadó gondozásában. 2008-ban a Kvartett című regényért Zsoldos Péter díjra jelölik. 2011-ben más írókkal közösen jelenteti meg a Pokoli Szimfóniák című novelláskötetet. 2012-ben először publikál saját néven, egy történelmi művet, A háború gyermekét, amit a Historium kiadó jelentet meg. Ezt követi ebben az évben az Ars Fatalis című regénye, amiben a hétköznapokat ruházza fel csodával. A regényt jelölték KIMTE egyesület Magyar Fantasy díjára. 2013-ban Az idő bolondjai regény következik, ami abban az évben el is nyeri a Magyar Könyvek Viadalának Szépirodalmi díját. 2014 egy realista regényt hoz, a Csavargók dalát, amiben három hontalan talál egy szemétbe dobott csecsemőt.
2016-ban a másvilágra kalauzolja merészebb olvasóit egy rendhagyó történetben, A nagy Illúzióban!

A szerző kiadónál megjelent művei:


A regényről:
Nagy elvárásokkal kezdtem neki ennek a regénynek, mert a szerző előző könyve, A nagy illúzió, számomra fantasztikus bemutatkozó regény volt. Egészen addig még nem olvastam Benyák Zoltántól, ám annak a végére érve úgy éreztem, az előtte lévő könyveket is be kell szereznem, és természetesen meg kell ismerkednem majd a szerző új regényeivel is. Mivel tudatában voltam annak, hogy ezzel a könyvvel teljesen más vizekre evez, igyekeztem csak arra hagyatkozni, hogy milyen érzéseket vált ki belőlem. Nagyon vágytam arra, hogy hasonló érzésekkel tegyem le ezt a könyvet is, ahogy A nagy illúziót. Hiszen attól teljesen pozitív tapasztalatokkal búcsúztam, és felkerült a „mindenképpen érdemes újraolvasni” listámra.

Ez a regény azonban teljesen más világ.
Más érzések, tapasztalatok, más stílus és kivitelezés. Míg az előző regényében egy főszereplő „életútját” ismerhetjük meg és a többiek csak mellékszereplőként tevékenykednek a történetben, ebben a könyvben több főszereplő kapott szerepet, így nem mélyült el annyira, vagy legalábbis nem úgy, ahogy azt már megszokhattuk, ám most is megkaptuk a szükséges karakterábrázolást. Sokkal komorabb a hangvétele és nem érzed azt, hogy a „felhőkön túl vár egy szivárvány”, tehát hogy jobb is lehet. Míg az előző könyvet alig tudtam letenni, ennél többször kényszerültem szünetet tartani, mert meg kellett emésztenem az olvasottakat. Sorozatban jöttek olyan jelenetek, amiket nem vett be a gyomrom, de vitt előre a kíváncsiság és a remény, hogy jönni fog valami más jelenet, ami feledteti a fent említetteket.

A könyv öt részre van tagolva, különböző idők, helyszínek, karakterek.
Az első részben Mylod Jones seborvos szemszögéből ismerhetjük meg a történteket. Az ő karaktere többé-kevésbé szimpatikus volt, voltak elvei, melyekhez próbált ragaszkodni, bár a sors elég hányatott életet szánt neki.
Lowgroove matróz karakterétől undorodtam. Nagyon kevés karakter taszított ennyire, mint ő. Barbár, minden emberségtől mentes személy, de számomra rosszabb volt az állatoknál is. Sőt…
Nem csak az élelem miatt gyilkolt. Élvezte a gyilkolást, különösképp, ha előtte eljátszadozhatott az áldozatával. Már az elején azt kívántam, hogy törlesszen neki a természet, amiben ragadt, és ő is különös kegyetlenséggel legyen kivégezve. Nem egészen úgy teljesült a „kívánságom”, mint ahogy én gondoltam, de bevégeztetett, és egyáltalán nem tudtam sajnálni.

A második eseményei az 1799-beli Párizsba kalauzol el minket, a mesélő pedig egy Latour nevű férfi, aki úgy jellemezte magát, hogy „Jó ember egy nehéz korban”. Azt hinné az olvasó a kezdetekben, hogy ez a fejezet hoz valami olyat, amitől pozitív gondolatai lehetnek, de ez komoly tévedés lenne. Újabb mélymerülés a fertőbe, a bűnbe, a mélységes undorba. Ármánykodás, egy őrült ténykedése, emberek marionett figuraként való használata. Az egyetlen pozitívum Latour karaktere még a legelején.

A harmadik rész az 1888-as évek Londonjába repíti az olvasót, ahol Abberline felügyelő elbeszélése alapján ismerkedhetünk meg az események láncolatával. Számomra talán ez volt eddig a legérdekesebb, és kevésbé volt taszító, mint az előző kettő rész. Hasfelmetsző Jack, London leghírhedtebb negyedében, ahol minden ötödik ház bordély.
 
A negyedik rész a második világháborút illetve az azt követő éveket dolgozza fel, még végül az ötödik rész, az idők végezetéig következik, ami egyfajta lezárása a történetnek. Az utolsó oldalakon pedig Benyák Zoltán gondolataival találkozik egy olvasó, s talán megérti, miért is lett ilyen ez a regény.
Miről is szól igazán? A jó és a rossz örökös harcáról? Arról, hogy tudjunk embernek maradni minden körülményben? Hogy nem minden az, aminek látszik? Ami rossznak tűnik is lehet jó, illetve ami jónak tűnik is lehet rossz.

Ez a könyv rendkívül pesszimista. A komor hangulat mindvégig fennmarad, s a regény végére semmi reményünk nem marad, nem lesz happy end, csak az üresség. Őszintén szólva nem ezt vártam. Talán mondható, hogy ez a szerző legsötétebb műve.
A szókészlete választékos, érezhető hogy a szerző terjedelmes szókinccsel rendelkezik. Párbeszédeiben gyakran megjelenik az irónia vagy a szarkazmus. Stílusa erőteljes, néha soknak éreztem, ugyanakkor nem kétlem, hogy a szerző ezzel kívánta elérni a megfelelő hatást.
A regényben megjelent több, a történelemből kiragadott karakter, melyek nem feltétlenül hasonlítottak az egykoron élt személyekhez, de ez szerintem nem zavaró, ha az olvasó megérti, hogy csak eszközök a történet mondandójának közvetítésében.

A pontozással bajban vagyok. Kettős érzéseket váltott ki a regény, és most nem igazán tudom, hogy merre hajlik a mérleg nyelve. A borító abszolút nyerő, a téma is kedvemre való, a kivitelezés azonban néha sok(k) volt. Hiányzott az a bizonyos pozitív szál, ami egy kis reményt is nyújtott volna az olvasók számára. A történet elgondolkodtató volt ugyan, de túl komor és borúlátó, ráadásul tartalmazott néhány gyomorforgató elemet is, amit szívesen kihagytam volna (gondolok itt a Mylod Jones fejezete alatt történtekre). 

Pontozás: 
Borító: 10/10
Téma: 10/9
Kivitelezés: 10/7