Helene Flood: A terapeuta

Az emlékek változnak. De a vérfagyasztó igazság előbb-utóbb kiderül.
 
„Sara, a fiatal pszichológusnő egy nemrég megörökölt, régi oslói házban praktizál, amelyet közösen újít fel ambiciózus, építész férjével, Sigurddal. Azonban mind a munka, mind a felújítás nehézkesen halad, a férfi pedig egy nap furcsa üzenetet hagy Sara telefonján, majd eltűnik. A magányos Sara egyre kevésbé érzi otthonosnak és biztonságosnak a félkész házat. Furcsa dolgok történnek körülötte: tárgyak tűnnek el, majd bukkannak fel újra, éjszaka pedig mintha lépéseket hallana a padlásról – vagy csak kezdi elveszíteni a józan eszét?
 
Sara a fenyegetések hatására végül eljut arra a pontra, hogy úgy érzi, nem bízhat senkiben – legkevésbé a férjében, akiről igencsak titokzatos dolgok derülnek ki…”

Kiadó: Partvonal kiadó
Megjelent: 2020. november 18.
Fordította: Petrikovics Edit
Fordítás alapjául szolgáló mű: Helene Flood: Terapeuten
Oldalszám: 352
ISBN: 978-615-578-391-3
Borító: Földi Andrea munkája. Imádom. Minimalista, ugyanakkor borzongató. Amúgy az írónő büszkén mutatta meg a könyvének a különböző borítóit a facebook-os oldalán, én pedig gyorsan hozzászólásban elküldtem neki a hazait. Azt írta, hogy: „This one is so spooky – I love it! Thanks”, azaz „Ez annyira kísérteties – Imádom! Köszönöm”
 
Én is így gondoltam. Nagyon ígéretesnek tűnt a fülszöveg meg a borító alapján.

Az eddig olvasott skandináv krimikben egy dolog mindig egyezett, mégpedig a lendületesség. A szerzők rögtön belevágtak a történetbe, nem volt túl sok bevezetés, a hangulat pedig azonnal a tetőfokára hágott. Helene Flood ellenben szereti a bevezetőt és a körítést. Több hangsúlyt fektet a szereplők hátterére, mint magára a bűnesetre. A könyv felénél járva azon gondolkodtam, mikor jön már a jól ismert feszültség és izgalom, amit már az eddigi, általam olvasott krimiknél megszoktam. Nos, ez kimaradt.
 
A könyv inkább elgondolkodtató és nyomasztó volt, mint izgalmas. 

Különböző emberi sorsok tárulnak a szem elé. Egyik sem ragad igazán magával.
A főszereplő karakterben sok lehetőség volt, kár hogy nem igazán élt ezzel a szerző. Helyette kreált nekünk egy labilis pszichológust, aki sokszor életuntnak tűnt, előfordult, hogy összeszedett volt, máskor pedig ő is egy szakember segítségére szorult volna. A legpozitívabb benyomást akkor tette rám, amikor a nővére gyermekeivel volt, illetve a regény utolsó 80 oldalában. Ott éreztem, hogy mintha történne is valami. 
Az esemény lassú lefolyású, nem érződik igazi feszültség, hiányzik belőle a felfokozódó hangulathoz szükséges szál. Nevezhetném lélektani kriminek is, hiszen az kapott nagyobb hangsúlyt a történetben. Ehhez kellően komor is.
 
Az érdeklődést fenntartotta, hiszen érdekelt, hogy a szerző végül mire is akar kilyukadni, de nem sóvárogtam a végkifejlet után. Csendes megnyugvással olvastam végig. A könyv utolsó negyede vitte a hátán a történetet. A végkifejlettel kapcsolatban volt tippem, de örülök, hogy végül nem úgy alakult, mert így tudott végül egy apró meglepetést okozni.

Azoknak ajánlom, akik szeretnek elveszni a könyv lélektani útvesztőiben, s nem vágynak egetverő izgalomra és akcióra. 

Mattias Edvardsson: Látszólag normális – Ki vagy valójában, Stella?

„Stella ​látszólag egy átlagos tinédzser, aki éli felhőtlen hétköznapjait, amíg egy nap meg nem vádolják egy nála jóval idősebb férfi meggyilkolásával. Mi köze lehet az üzletember halálához a kifogástalan hírű családból származó lánynak?

Stella apja az egyházközösség elismert lelkipásztora, aki odaadó férj és rajong egyetlen gyermekéért. Az igazság és az őszinteség bajnokaként ismert Adam elvei ellenére hazudik is a nyomozóknak, hogy alibit biztosítson a letartóztatott lányának, hiszen Stella úgyis ártatlan – de visszapillantva később a gyerekkorára kiderül, hogy a szeretett gyermek bonyolultabb eset, mint amilyennek az apja elsőre lefesti őt. A nyomozás lélekölő terhe alatt Adam kezdi elveszíteni a kontrollt, és már nem tudja leplezni személyiségének sötét oldalát.

A nyomozás során Stella szavaiból kiderül, hogy közelről ismerte a meggyilkolt férfit, és nem ez az egyetlen titok, amit a szülei előtt rejteget. A thriller legvégén Ulrika, az anya vall a család életéről. A védőügyvédként praktizáló nő egyedülálló perspektívát tár a nyomozók elé, és lassan felsejlik az a szövevényes terv, amivel a lányát akarja megmenteni. Ám az elképzelése csaknem bajba sodorja, mert igen nagy kockázatot vállal…

A lebilincselő pszichothrillerben Mattias Edvardsson olyan hálót sző, amely mindenkit csapdába ejt, és semmi sem az, aminek látszik.”

Kiadta: Partvonal kiadó

Megjelent: 2019.03.20.

Fordította: Bándi Eszter

Eredeti mű: Mattias Edvardsson: En helt vanlig familj

Oldalszám: 432

ISBN: 978-615-578-345-6

Borító: Földi Andrea

Műfaja: skandináv thriller

A Partvonal kiadó égisze alatt új sorozat látott napvilágot, mely a minőségi szórakozást hivatott szolgálni. A sorozat első részéül Mattias Edvardsson regényét választották, majd ezt követi októberben a dán Søren Sveistrup The Chestnut Man (Október) című regénye.

Örömmel fogadtam ezt a hírt, mivel az utóbbi években egyre inkább elterjedtek a skandináv krimik, thrillerek, s szerencsére több olyan szerző könyvével is találkoztam már, amik végül a kedvenceim közé kerültek. 

A szerzőről:

Mattias Edvardsson írói karrierje mellett tanárként dolgozik egy svéd középiskolában. 2018-ban jelent meg a Látszólag normális című regénye, aminek köszönhetően nemzetközi sikereket ért el. A honlapján elég szűkszavú, keveset árul el magáról. Mi az, ami mégis kiderült az oldalról? Szereti a zenét, a nyelvet, a népi kultúrát. Régen egy punk zenekar énekese volt, és futballedzősködött is egy kis ideig.

A könyvről:

Nem állítanám, hogy megszokott thrillerrel van dolga az olvasóknak, hiszen inkább nyerünk betekintést a főszereplő lánynak és családjának az életébe és érzelmi világába, mint a nyomozásba. Közelebb áll a lélektani krimi műfajához, ahol a szerző mélyebben belemerül a karakterei lelki világába. A fülszövegben olvasható „semmi sem az, aminek látszik” mondattal egyetértek. Bár sejtéseim voltak, hogy miként is alakulhattak így a dolgok, biztosat csak a könyv utolsó harmadában tudtam.

Adott egy tizenkilenc éves lány, Stella, akinek az apja lelkész, az anyja ügyvéd, ő pedig egy kissé problémás fiatal, akinek az élete nem egyszerű. A H&M-nél dolgozott egészen a gyilkossággal vádolásig, hogy pénzt gyűjthessen az ázsiai útjához. Tervei voltak, álmai, bár korántsem volt annyira összeszedett, mint barátnője Amina, aki olyan számára, mint egy testvér. Óvodás koruk óta legjobb barátnők, egy iskolába jártak, együtt sportoltak, szinte mindent együtt csináltak. Stella tizenöt évesen egy traumán esett át, amit a családja is rosszul kezelt, s emiatt a későbbiekben több problémája is akadt. A történetben így négyen a főszereplők szerintem.

A történetet több szemszögből is megismerhetjük, először olvassuk az apa szemszögéből, majd a lányéból, végül pedig az anyáéból. Különböző nézőpontok, mindenki másképp élte meg a helyzetet, más dolgokra emlékszik, végül az epilógus ad teljes körű magyarázatot az eseményekre.

Letaglózott ez a könyv. Az események tálalása könnyednek tűnhet, néha talán kicsit vontatottnak is, ám a végére minden értelmet nyer. Szükség volt arra, hogy ilyen tempóban haladjanak az események, illetve arra is, hogy ennyire részletesen ismerjük meg Stella Sandell életét. Szerettem, hogy több nézőpontból ismerhettem meg a történteket, ahogy azt is, hogy a szerző nagy hangsúlyt fektetett a főszereplő lánynak és családjának magánéletére, gondolataira. Szükséges volt, hogy minden oldalról képet kapjunk Stelláról, mert talán így láthatjuk őt a legreálisabban. Meg kell vallanom, a nézőpontok közül a lányé tetszett a legjobban, mert ezáltal betekinthettünk az érzelemvilágába is. Megismerhettük az okokat, amik az életének kisiklásához vezettek.

A könyv sok kérdést felvet, s nem csak a könyvbéli eseményekkel kapcsolatban. Az olvasókban is megfogalmazódnak kérdések és válaszok, s talán emiatt kerül közelebb a történet hozzánk.

Mi mit tettünk volna Stella helyében? Vagy mit tennénk, ha a mi gyermekünk kerülne bajba? Bár lehet, hogy a kérdés úgy lenne inkább helyes, hogy: Mit meg nem tennénk, hogy a gyermekünk biztonságban legyen?

Eléggé jól ismerjük a szeretteinket?

Az a jó ebben a könyvben, hogy gondolkodásra és véleménycserére késztet. Ugyanis több oldalról is megközelíthető a dolog. Felmerülhet, hogy helyesen cselekedett-e Stella? Alakulhatott-e volna másképp az eseménylánc? Vagy épp a szülei jól tették-e ezt vagy azt…?

A könyv folyamatosan sugallja, hogy tökéletes ember nincs. A Sandell családnak egy ekkora ütésre volt szüksége ahhoz, hogy átértékelje az életét. A történet során a szülőkben megkérdőjeleződött, hogy jó döntéseket hoztak-e, illetve jól nevelték-e a lányukat. Mi mást tehettek volna, hogy ne alakuljon ki ez a helyzet? A karaktereknél folyamatosan jelen van a belső vívódás. Mi lett volna, ha…?

Christopher Olsen halála nem csak egy ember életére volt hatással, hiszen a Stella elleni gyilkossági vád miatt az egész család élete felborult.

Érdekes és elgondolkodtató írás, én személy szerint még szívesen olvastam volna arról az időszakról is, ami a bírósági tárgyalás után zajlott. Jó lett volna, ha tudjuk, hogy milyen irányt vett a család sorsa.

Pontozás: 10/9

Samuel Bjørk: Őzike (Holger Munch & Mia Kruger 3.)

„Karácsony estéjén egy idős férfi vezet a hegyek között. Egyszer csak feltűnik valami az úton a sötétben, a férfinak épphogy sikerül lefékeznie. A kocsi előtt a hófúvásban egy kisfiú áll elkékült szájjal. Őzagancsot visel a fején. 

Tizennégy évvel később fiatal lány holttestére bukkannak az egyik hegyi tóban. A lány balettruhát visel. A parton egy fényképezőgépet találnak felállítva. A helyszínen előkerül az Oroszlánszívű testvérek című meseregény egyik kitépett lapja.

Mia Krügert továbbra is kínozza ikertestvére halála. Holger Munch fizetés nélküli szabadságot vesz ki, hogy gondját viselje balesetet szenvedett lányának. Egy nyomozónak azonban nem lehet magánélete. Egy különös ügy egyiküket sem hagyja nyugodni. Arról azonban sejtelmük sincs, hogy hamarosan mivel találják magukat szemben.
Samuel Bjorköt első krimije, a Magányos utazó tette népszerűvé világszerte. A regényt mintegy harminc országban kiadták. A folytatás, A bagoly röpte szintén sikerkönyv lett.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. november 14.

Fordította: Papolczy Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Samuel Bjørk: Gutten som Elsket Rådyr

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-293-780-9

Műfaja: krimi, thriller

Borítóterv: Földi Andrea

Itt meg is kell jegyeznem, hogy szerintem a magyar borító is sejteti a történet milyenségét, ugyanakkor nem rettenti el azokat sem, akiknek érzékenyebb a gyomruk.

 Samuel Bjørk-ről az alábbiakat tudhatjuk meg a könyv belső borítóját olvasva:

A norvég író, színdarabíró, zeneszerző-énekes, Frode Sander Øien írói álneve. Első színdarabját huszonegy évesen írta, azóta két nagy sikerű regény és öt színdarab fűződik a nevéhez. A nyilvánosságtól visszavonultan élő művész eddig hat albumot adott ki, emellett alkotásai kortársművészeti kiállításokon szerepelnek.

A norvégiai Trondheimben él.

Két év telt el a sorozat második kötetének megjelenése óta, én pedig azóta vártam, hogy újra nyomozhassak az egyik kedvenc nyomozócsapatommal.  Pár oldal után úgy éreztem, mint ha nem is lett volna ennyi kihagyás. Zökkenőmentesen haladtam a történettel, egy-egy régi szereplő visszatérésekor pedig széles mosoly ragyogott fel az arcomon. Hiányzott ez a brancs.

Holger Munch, Mia Kruger, Jon Larsen (Curry), Gabriel Mørk, Ludvig Grønline és Anette Goli (ügyész), a különleges egység főbb tagjai, melyet hol feloszlatnak, hol újra felállítják, hogy ők foglalkozzanak az épp aktuális nehéz esetekkel. Mindegyik tag rendelkezik valamilyen erősséggel, mely hozzájárul ahhoz, hogy együttes erővel tökéletes elegyet alkothassanak, s elkapják a gyilkost. Az új orvosszakértővel ez az első közös ügyük, mivel az előző nyugdíjba vonult. Munch első találkozásakor figyelemreméltónak találta Lillian Lundot, első benyomásra precíznek és hatékonynak látszik. Ez a későbbiekben megerősítést nyer, számomra is szimpatikus a karaktere, miatta is remélem, hogy nincs még vége Mia, Holger és a csapat közös munkájának.

A nyomozás érdekes, a csapat újra egy sorozatgyilkos nyomában. Sokáig úgy tűnik, hogy a saját farkukat kergetik, nem minden nyom világos, ám ahogy haladunk a történetben, úgy nyernek értelmet bizonyos dolgok. Mia most is küzd a saját démonjaival, ám szerencsére ő áll nyerésre. Négy hónapja nem használ semmi tudatmódosítót (se gyógyszert, se alkoholt), igyekszik a múlt árnyaival és a jelen gonoszaival józanon, tiszta fejjel megbirkózni, még ha ez nem is megy mindig könnyen.

Holger igyekszik elszakadni a múlt bizonyos darabjától, ám nem megy túl könnyen, egyik társukat pedig megfigyeli a különleges ügyosztály. Rengeteg akadály kerül az útjukba, ám a nehézségek leküzdése után úgy néz ki, végre nyugalomra találnak. Hogy meddig? Nem tudható. Sejtéseim szerint a következő komoly ügy befutásáig.

A regény most is megállja a helyét, mint különálló történet, ugyanakkor a szereplőkről akkor kapnak teljes képet az olvasók, s akkor értik meg az előző kötetekre való visszautalásokat, ha az első két részre is sort kerítenek. Mindenesetre mindhárom részt melegen ajánlom a krimi kedvelőknek, mert izgalmas, fordulatokban gazdag, és meglepetést is okozhat. A szerző odafigyel a részletekre, fokozatosan juttat információmorzsát az olvasónak, néha vakvágányra visz, máskor utat mutat, a végére mindenképpen felgöngyölítjük a cselekmény szálait. Engem sikerült újra lebilincselnie, merem remélni nem kell újabb két évet várni a következő könyvére.

Pontozás: 10/10

Anders de la Motte: Halálos ősz

„1990 ​nyarának végén öt gyerekkori barát gyűlik össze egy dél-svédországi bányatónál, egy kisváros közelében. A sikeres érettségit akarják megünnepelni, ám egy váratlan esemény hatására felszínre törnek a köztük feszülő ellentétek, és az este tragédiába fordul. Másnap hajnalra már csak négyen maradnak – az ötödik barátjuk testére a tó sötét vizén lebegve találnak rá. Vajon szerencsétlen baleset történt? Vagy esetleg valaki a fiú halálát akarta?

Ez esetben miért zárja le a rendőrség olyan hirtelen az ügyet?

Úgy tűnik, a kérdések örökre megválaszolatlanul maradnak, huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnök érkezik a kisvárosba, egyenesen a stockholmi gyilkossági ügyosztályról. Anna Vesper épp a tragikusan elhunyt fiú szülei házát veszi bérbe, így léptennyomon találkozik a fiú haláláról szóló pletykákkal. Ahogy egyre több ellentmondásra bukkan, Anna szinte az ügy megszállottjává válik, és újraindítja a nyomozást. Azt azonban nem sejti, hogy ezzel nemcsak a karrierjét, hanem a saját maga és a lánya, Agnes életét is veszélybe sodorja. Egyesek ugyanis bármit megtennének azért, hogy ne derüljön ki az igazság…”

Kiadó: General Press Könyvkiadó

Megjelent: 2018

Fordította: Dobosi Beáta

Fordítás alapjául szolgáló mű: Eredeti mű: Anders de la Motte: Höstdåd

Borító: Kiss Gergely tervezte

Oldalszám: 448

ISBN: 978-963-452-165-5

A szerzőről:

Anders de la Motte (1971. június 19. Billesholm) nyolc évig a svéd rendőrségnél dolgozott, később az egyik nagy IT-cég biztonsági szakértője lett, jelenleg pedig nemzetközi biztonsági szakértőként tevékenykedik. 2010-ben elnyerte a Svéd Bűnügyi Írók Akadémiájának elsőkönyves díját, 2015-ben pedig a legjobb kriminek járó díjat.

http://www.salomonssonagency.se/anders-de-la-motte

A General Press kiadó fennállásának harmincadik évfordulóját interjúsorozattal ünnepelte, egyik interjúalanyuk nem volt más, mint Anders de la Motte. A teljes interjút a Minden nap könyv weboldalán olvashatjátok.

https://mindennapkonyv.hu/interju/kerdes-es-valasz/korabban-rendorkent-dolgoztam-interju-anders-da-la-motte-tal

A könyvről:

Néha olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy tábortűz körül üldögélnék, hallanám a tűz ropogását, a meleg szinte égetné az arcom és hallgatnám a mesélőt, aki egy lebilincselő történettel szórakoztatná a jelenlévőket.

A múlt és jelen történéseit váltakozva ismerhetjük meg, 1990 augusztusának, és 2017 őszének eseményeibe kapunk betekintést.

Mindkét időbeli cselekményláncolatnál fokozatosan adagolja a feszültséget az író, tudja, hogy mennyi az elég, kellemes ütemben haladnak az események, és apránként megismerkedünk a szereplőkkel is.

Anna Vesper és lánya Agnes 2017 őszén a skånei Nedanåsba költöztek, hogy új életet kezdjenek. A kisváros rendőrfőnöki posztját tölti be Anna, aki úgy gondolta, jó hely lesz egy nyugodt kisváros, hogy túltegyék magukat a közelmúltban történteken. Ám a nyugalom messzire elkerüli őket.

Anna és Agnes karaktere kedvelhető, Milo pedig abszolút kedvenc lett. Voltak nagyon kedvelt szereplői a történetnek, és voltak akik már az elejétől taszítottak.

Annát nem hagyja nyugodni egy huszonhét évvel azelőtt történt haláleset, amit bár balesetnek nyilvánítottak, túl sok homály lengi körül. Amikor kérdezősködni kezd a kisváros lakóinál, érezhető, hogy elhallgatnak valamit. Vannak, akik bármit megtennének, hogy a sötét kis titkuk mindörökre titok is maradjon.

A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes.

Faltam a sorokat, s bár voltak gyanúsítottaim, sosem gondoltam volna, hogy ekkora döbbenet lesz a végkifejlet. Mindvégig lekötött, s csak azt vettem észre, hogy vége a könyvnek.

Ha a szerzőnek a többi regénye is ilyen, nyert magának egy új követőt. Egy apró részletbe se tudnék belekötni, tökéletesen kidolgozott, agyafúrt, magával ragadó. A szerző stílusa egyedi, tetszett, hogy végre tényleg nyomozhattam olvasás közben, és nem tudhattam soha, hogy mi vár rám a következő lapon. Imádtam a történetet, és nagyon sajnáltam, hogy Simon így végezte. Jobb életet érdemelt volna.

10/10

Kati Hiekkapelto: Védtelenül (Fekete Anna 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Vérfagyasztó, irtózatos és rémisztően valóságos – egy rendkívüli thriller a krimi műfajának egyik legizgalmasabb új írójától.

Amikor egy idős férfit holtan találnak az út szélén – látszólag egy magyar bébiszitter ütötte el –, Fekete Anna nyomozó biztos benne, hogy többről van szó, mint egyszerű balesetről. Ahogy elkezdi felderíteni az egyre összetettebb ügyet, a nyomok az illegális bevándorlás szervezőihez, a drogkereskedőkhöz, gyilkosokhoz vezetnek. Amivel szembesül, az nemcsak a hitét fenyegeti, hanem az életét is.

Anna társa, Esko egy másik, de hasonlóan veszélyes nyomozásba keveredik egy bevándorló banda tevékenysége kapcsán, amely közben a kitoloncolási parancsok és razziák egyre növekvő feszültséget keltenek, és kétségbeesett cselekvésre késztetik a bandatagokat – illetve magát a rendőrséget is. Majd miután a hóban egy véres késre bukkannak, a két ügy úgy fonódik össze, ahogy arra senki sem számít. Egyre nő a feszültség, és nyilvánvalóvá válik, hogy Annáékon már nem segíthet az, hogy a törvény az ő oldalukon áll.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában, 2016 júniusában.

Fordította: G. Bogár Edit

Fordítás alapjául szolgáló mű: Kati Hiekkapelto: Suojattomat

ISBN: 978-963-293-541-6

Oldalszám: 372

A borítóterv Földi Andrea nevéhez köthető. Most is csak gratulálni tudok, mert bár a könyv alapjáraton egyszerű tört fehér, a védőborító, amit kapott nagyszerű. Sokkal jobban tetszik, mint a külföldi borítók. Sejtelmes, hangsúlyos, szép. Imádom. Már alapjáraton a borítóba beleszerettem. Egyszerűen vonzza az ember tekintetét.

A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel az alábbi linken: http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/vedtelenul

Már az elején magába szippantott a könyv. Jó volt újra felfedezni Kati Hiekkapelto stílusát, lágyságát, az általa felsorakoztatott helységneveket, amik a Kolibri olvasásakor rengeteg mosolyt csaltak az arcomra. Pl. Rajapuro, Koivuharju, Vaarla. Az első részben Rajapuro és Koivuharju sűrűn felbukkant. Fekete Anna mindig a Koivuharju-i erdőben futott az ösvényen. Reméltem, hogy legalább olyan olvasmányos, élvezetes, magával ragadó és izgalmas lesz ez a kötet is, mint a Kolibri volt.

A második fejezetnél úgy éreztem, hazataláltam. A régi megszokott emberekről olvashattam, akiket már az előző részben is megszerettem. Virkkunen alezredesről, aki az erőszakos bűncselekmények osztályának volt a vezetője, s egyúttal Fekete Anna főnöke, Esko Niemi-ről, aki Anna társa volt azóta, hogy a nő az osztályra került, Sari Jokikokko-Pennanen-ről, akit röviden csak Sarinak hívtam, mert a többi nevétől már a hideg verejték is kivert, s nem utolsó sorban természetesen Fekete Anna nyomozónőről, akit az előző kötetben végig körüllengett egy bizonyos titokzatosság.

Tetszett, hogy most is gördülékenyen ment minden, azonnal rákaptam a történet hangulatára és lelkesen vágtam bele a nyomozásba. Kicsit olyan volt, mint ha véget se ért volna a Kolibri, csak egy újabb fejezetbe csöppentem volna bele. Esko továbbra is alkoholproblémákkal küzdött (bár a másnaposságot kivéve szerintem minden percét élvezte…), s ezért természetesen senki nem is szólt neki egy szót se, mert a munkáját viszont maradéktalanul és tökéletesen elvégezte. A Kolibri elején azt gondoltam, hogy ő a sakktáblán a sötét paraszt, ám a történet végére megkedveltem, ezért is vártam kíváncsian, hogy Anna és Esko kapcsolata miképp folytatódik ebben a kötetben. Nem ért nagy meglepetés, amikor azzal szembesültem, hogy zord, mufurc énje még mindig megvan, és előszeretettel szólogat be Annának, Sarinak és minden körülötte lévőnek. Egy biztos. Esko Niemi sajátságos jelenség, viszont jó rendőr.

Amikor egy idős bácsi holttestére bukkannak, először arra gondolnak, hogy közlekedési baleset történt. Mivel a jármű vezetője egy magyar lány, így Fekete Anna kapja utasításba, hogy hallgassa ki. Az olvasó persze tisztában van a haláleset körülményeivel, hiszen ezzel indít a történet, ám a nyomozás során rengeteg mindenre fény derül.

A cselekmények most is, mint ahogy azt már Hiekkapelto-tól megszokhattuk, több szálon futnak, erőteljesen elgondolkodtatva ezzel az olvasókat. Első szálként ott van a halott idős úr esete, aminek az ügyében Anna nyomoz főként, aztán másodiknak ott van a Black Cobra banda esete, amely Esko hatásköre, harmadiknak egy erdei helyszín, ahol minden csupa vér, a helyszínre pedig Anna és Sari ment ki, negyediknek pedig egy eltűnt idős hölgy esete, amit szintén Anna nyert meg magának. Természetesen mindenki nyomozott mindenkivel, ám mégis érezhetően kétfelé szedhető a történet, Esko és Anna szemszögére.

Anna és Esko most körülbelül ugyanannyit szerepelt a könyvben. Tetszett, hogy már összeszokott párosként eredtek a bűnösök nyomába és a régi ellentéteket most már felváltotta a már-már barátságos viselkedés. Esko elismerte Anna munkáját, s viszont. Ám azért még mindig akadtak köztük súrlódások.

Sűrűn aggódtam a történet folyamán Esko-ért. Kedveltem a fickót, még ha olyan pokróc stílussal is rendelkezett, és utálta a bevándorlókat, meg akik ellent mondtak neki. Az egészségügyi problémái, a viselkedésében beálló furcsaságok sok mindenre utaltak a későbbiekre nézve.

A történet szövevényes szálai határozottan kedvemre voltak. Tudtam ugyan, hogy mi történt Vilho bácsival, ám ott volt az a tény is, hogy a szomszéd néni is eltűnt szó nélkül, a bandák háborúra készültek, egy drogos srác magára vállalt minden gyilkosságot csak azért, hogy ne toloncolják ki, a rendőrség gőzerővel nyomoz, ugyanakkor ott vannak a magánéleti szálak, amik bőven nehezítik szegények dolgát is.

Kati Hiekkapelto mesterien szövi továbbra is a szálakat, információkból pont annyit adagol, amennyi éppen csak kielégíti pillanatnyilag a kíváncsiságunkat, határozottan ért a feszültség fokozásához, izgalmas, magával ragadó, lendületes történeteket ír, amit szinte lehetetlen letenni. Mikor még éjjel kettőkor is azt szajkózod magadnak, hogy „csak még egy fejezetet”, akkor már tudod, hogy elvesztél.

Amikor befejeztem a könyvet, feltört belőlem egy hűha… Nem számítottam ilyen fejleményekre Annát illetően, s az egész történet maga is olyan fordulatokat vett, amikre tényleg nem számítottam. Az írónőnek ismét sikerült meglepnie. Remélem a következő kötet is ennyire magával ragadó lesz. Egy percig sem unatkoztam.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! :)

Pontozás: 10/10

Carin Gerhardsen: Aludj csak, kicsim! (Hammarby 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „A stockholmi Hammarby-rendőrség értetlenül áll egy Fülöp-szigeti nő és két kisgyermekének gyilkossági ügye előtt. Az áldozatok békésen, kihűlve, és elvágott torokkal fekszenek az ágyban. Az elkövetőnek nyoma sincs, de a kérdések száma egyre csak nő: Miért él a gyerekek svéd apja elszigetelten, úgy, hogy szinte semmi kapcsolata a külvilággal? És honnan volt pénze a takarítással foglalkozó anyának egy több milliót érő lakásra?
Conny Sjöbergnek meggyűlik a baja a nyomozással, Jens Sandén az infarktusa következményeivel dacol, Petra Westman továbbra is erőszakolója azonosításán fáradozik, kollégájuk, Einar Eriksson pedig egyszerűen köddé válik…

Carin Gerhardsen regénye A Mézeskalács ház és a Mama, papa, gyerekek után a svéd krimisorozat harmadik része.”

Kiadta: az Athenaeum kiadó 2016 májusában.

Fordította: Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Carin Gerhardsen: Vyssan Lull

ISBN: 978-963-293-161-6

Oldalszám: 296

Már a rövid, kicsit több mint egy oldalas bevezető történet után tudtam, ez a kötet nem lesz egy sétagalopp. Az írónő most alkalmazta az In medias res kezdést, tehát a dolgok közepébe vágott. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fickó elvágja a két kisgyerek torkát (Tom 4, Linn 2 éves), s azonnal elpattant bennem valami. Megsirattam a két ártatlan csöppséget, s iszonyatos haragra gerjedtem, bosszúra szomjaztam. A szerző elérte, hogy pár sor után olyan legyek, mint egy vadászkopó, aki addig lohol, míg meg nem leli a zsákmányt. A férfi fejét akartam.

Amit az előző részeknél hiányoltam, most bőven megkaptam. Részleteket, izgalmat, nyomozást, furcsaságokat, érzelmi hullámvasutazást, mély és sötét dolgokat, amiktől a hideg síel a hátamon.

A rendőrségnek bőven akad tennivalója ebben a kötetben is. Egyrészt ott van a Fülöp-szigeteki nő és két apró gyermekének brutális gyilkosságának nyomozása, másrészt eltűnik az egység örökké morgó kollégája Einar, valamint Petra Westman múltjának kísértetei sem nyugszanak, tovább nyomoz az erőszakolás ügyében, szeretné feltenni az I-re a pontot, s végleg lezárni a múltat.

A regény lendületes, figyelemfelkeltő, izgalmas, magával ragadó és döbbenetes. Carin Gerhardsen ennél a kötetnél már 110%-osan odatette magát, témái pedig akár a mindennapok történései is lehetnének.

Conny Sjöberg nyomozó ebben a kötetben sem lett kedvenc, továbbra is ellenszenves volt számomra, bár a történet egyes aspektusai miatt szántam is őt. Ezzel szemben Sandén rendőr az első perctől szimpatikus volt, s ezt sikeresen meg is őrizte.

Ahogy Einar eltűnésével kapcsolatban egyre több dolog lát napvilágot, s egyre megrázóbb titkokra derül fény, az olvasó egyik ámulatból esik a másikba. Egyáltalán nincs idő megemészteni a dolgokat, mert a szerző újra és újra sokkol minket, míg egyszer csak azt nem mondjuk, elég volt. Mély levegőt kellett vennem, amikor kiderült, Einar élete mikor és miért lett igazi pokol. :( A mindig morcos rendőr helyett már egy sebzett, jó szívű ember képe úszott elém, és csak remélni tudtam, hogy jól kerül ki a helyzetből.

Az utolsó száz oldalnál többször eleredt a könnyem. Mindig megvisel, ha gyerekek rossz sorsáról, bántalmazásáról vagy haláláról olvasok, de ez a könyv most kifejezetten mélyen érintett. Ráadásul meghalt egy olyan személy is, akit sikerült megértenem, és valamennyire megkedvelnem is. 

Amit hiányoltam az első kötetből, azt most duplán megkaptam. Érzelemdömping áradt szét bennem. Harag, kétségbeesés, düh, aggódás, fájdalom, elszántság, már-már megszállottság, hogy kiderítsem az igazat. Megtörtént. A történet végével megkaptam a magyarázatokat, bár a lelkem még mindig háborog az igazságtalanságok miatt.

Carin Gerhardsennek sikerült a Hammarby 3. kötetét feledhetetlenné tennie. Remélem a sorozat további köteteit is olvashatom majd. 

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget!

Pontozás: 10/10

Carin Gerhardsen: Mama, papa, gyerekek (Hammarby 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „Egy csendes őszi estén kezdődött. Stockholm egyik elhagyatott külvárosi részében Petra Westman rendőrnő kocogás közben véletlenül egy megrongálódott babakocsira bukkan a bokorban, benne egy súlyosan beteg csecsemővel. Néhány méterre tőle egy halott nő fekszik, az arcát a felismerhetetlenségig összeverték. Valahol nem messze pedig egy hároméves kislány várja haza a szüleit, bezárva egy lakásba, teljesen egyedül. Conny Sjöberg nyomozó és csapata lát neki a gyilkosság felgöngyölítésének, a holttest személyazonossága azonban ismeretlen, az óra ketyeg, a kis Hanna pedig felfedezi a telefont, és egy idegen bácsi felajánlja neki, hogy a megmentésére siet… Carin Gerhardsen sorozatának második részében a svéd társadalom végletesen elszigetelt rétegeibe vezeti az olvasót: alkoholista anyák, erőszakos apák és elhanyagolt tinédzserek világába, ahol a gyerekszobákban elsuttogott rettenetes titkok nem múlnak el nyomtalanul. Hátborzongató és letehetetlen, a skandináv krimi legjobbja.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2014-ben.

Fordította: Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Mamma, Pappa, Barn

ISBN: 978-963-293-361-0

Oldalszám:352

 

„Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel.A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.” (A könyv füles borítójának belső felén található információ.)

Mivel éreztem az első részben a lehetőséget, hogy valami igazán izgalmasat is tud teremteni az írónő, kapott egy esélyt ez a kötet is. Az első részben a gyilkos naplója, és maga a gyilkosságok leírása szerintem nagyon jól sikerült, ám több dolgot is hiányoltam a könyvből. Hiányzott a nyomozók mélyebb megismerése, ábrázolása, az a tipikus vérforraló izgalom a nyomozás közben, és maga az igazi nyomozás. Számomra A mézeskalács ház kicsit lapos volt, ám ezzel a kötettel kapcsolatban jók voltak a megérzéseim, és nem hiába.

A borító magáért beszélt. Földi Andrea nagyszerű munkát végzett. Szétnéztem a neten a külföldi borítók után, s határozottan a magyar tetszik a legjobban.

Már a bevezető történetnél éreztem, hogy ez sokkal nagyobb hatással lesz rám, mint az előző kötet. Olyan témákat feszeget az írónő, amelyek alapjaiban rengetik meg az ember világát. Különböző társadalmi helyzetekben lévő emberek, nemtől és korosztálytól függetlenül szerepet kapnak a történet szövevényes cselekményeiben. Ahogy azt már Carin Gerhardsentől megszokhattuk, most sem híve az in medias res (bele a közepébe) dolognak, inkább minden cselekménynek csinál egy felvezetőt, talán pont a hatás kedvéért, ám számomra megint kicsit sokáig húzta ezt az egészet. Mindenesetre tény, súlyos témákat boncolgat. Alkoholizmus, családon belüli erőszak, pedofília, elhanyagoltság, rossz irányt vett tini sorsok, magára hagyott gyermekek, szétszakadt családok, rossz döntések, felelőtlenség, nemi erőszak, mások kihasználása és megannyi más teret kapott a regényben.

Egyik számomra kedves jelenet az volt, amikor Sandén és Sjöberg elment sörözni, és a pub-ban megszólalt az egyik kedvenc Sinatra dalom, a Fly me to the moon. Apró dolog, de azonnal mosolyt csalt vele a szerző az arcomra, még ha előtte elég komoly magánéleti problémáról is esett szó közöttük. S természetesen azonnal meg is kellett hallgatom a dalt nekem is. Sandén karaktere az egyik, amelyikben eddig nem sikerült csalódnom a két kötet során. Ő az, akit sikerült megkedvelnem.

„A zongorista a Fly me to the moont játszotta, és a zongora köré gyűlt becsípett közönség vele együtt énekelt. Sjöberg és Sandén valamivel messzebb álltak, a bárnál, egy-egy sörrel a kezükben. A mámor, a zene és a körülöttük lévő laza hangulat végérvényesen magába szippantotta Sjöberget, amitől önfeledt állapotba került. Jensszel teljesen fesztelenül tudott beszélgetni, nem voltak felvett stílusok, sem árgus pillantások. Huszonöt éve ismerték egymást, már nem volt szükség holmi személyes elemzésre. Emellett Sandén nagyon szórakoztató volt. Folyamatosan nevettek, ha egyszer rákezdték, és Sjöberg már előre félt attól, mennyire lesz rekedt másnap. Nem kínozták gonosz gondolatok, és semmit sem volt muszáj, elég volt, ha minden egyes érzékével magába szippantja az életet.”

Petra Westman nagyot nőtt a szememben, amikor megkapta a kisgyermekes ügyet. Határozott volt, elszánt, és hajthatatlan. Rengeteg dolog foglalkoztatta, a múltja sem hagyta nyugodni, mégis félretette mindezt, s végezte a munkáját, méghozzá profin.

Kedvenc mellékszereplőm Barbro Dahlström, akit véletlenül felhívott Hanna, és segítséget kért. Imádtam a hölgy stílusát, temperamentumát. Elragadó személyiség. A helyében tuti felkerestem volna azokat a rendőröket, akik rávágták a telefont, és jól fejbe vágtam volna őket a táskámmal.

Bár kezdetben elég nehézkesen indult a történet, az első gyilkosság után pörögtek az események, izgalmas volt, fordulatokban gazdag, és végre nem volt kiszámítható.

Amikor rájöttem, hogy ki ölte meg Jennifert, meghűlt bennem a vér. Sejtettem, hogy valami ilyesmit hoz ki az írónő a történetből, de ez így határozottan jól sikerült.

Tetszett a párhuzamos cselekményrendszer, ami a történetet jellemezte. Egyrészt ott volt Jennifer és a húga, mint kisiklott életű, alkoholista szülővel rendelkező tinik, s közülük az egyik meghal, nem is akármilyen okból, másrészt pedig Hanna, Lukas és az édesanyjuk esete, ami miatt két külön nyomozás is folyt. Utána meg amikor kiderült, hogy mi köti össze a két ügyet… azt hittem lemegyek hídba. Fenomenálisan oldotta meg Gerhardsen.

Összegzés:

Ami pozitívum volt: jobb volt a nyomozói szál, nem derült azonnal fény mindenre, elgondolkodtatta az olvasót, olyan témát vetett fel, amivel akár a mindennapi életben is találkozhatunk (bár a Mézeskalács házban is volt ilyenre példa…).

Negatívum (már amennyire annak számít): kicsit még mindig vontatottnak éreztem a történet elejét, bár határozottan érezhető volt a javulás az előző kötethez képest. A fő karakterek közül nem igazán találtam olyat, akit igazán kedvelhetnék, esetleg Sandén-t, aki bármit megtenne a lányáért (lányaiért), vagy Petra Westman-t, aki igazán elszántan harcolt azért, hogy kiderüljön, mi lett a kisfiúval, akit talált. Sjöberg karaktere viszont irritált. Nagyon.

Hanna karaktere egyáltalán nem volt olyan, mint egy átlagos három évesé. Inkább hasonlított egy gyermektestbe bújtatott tizenéves gondolataira.

Pontozás: 10/9

Carin Gerhardsen: A mézeskalács ház (Hammarby 1.)

Fülszöveg: „Rejtélyes gyilkosságok tartják rettegésben Stockholm békés lakóit, a véres puzzle kirakása pedig Conny Sjöberg felügyelőre és kis csapatára vár. Sorra kerülnek elő a holttestek, egy zseniális és elfajzott sorozatgyilkos mestertervének áldozatai… de mi az indíték? Harmincnyolc évvel ezelőtt kinyílt egy ódon villa kapuja, és kisereglett rajta egy csoport óvodás. Majd újra megcsikordult a rozsdás vasajtó, s félve előbújt még egy kisfiú és egy kislány. Ami ezután történt, annak nem lett volna szabad megtörténnie… Az igazság pedig elviselhetetlenül fájdalmas… Carin Gerhardsen világhírű sorozatának első kötetében egy felejthetetlen sorozatgyilkos lelkébe látunk, aki céltudatos, kíméletlen és megállíthatatlan. A Mézeskalács ház igazi csemege a vérfagyasztó krimik szerelmeseinek. Carin Gerhardsen eredetileg matematikusnak tanult, regényeit is a szakmájától elvárható pontossággal és kíméletlen logikával építi fel. A Stockholmban játszódó Hammarby-trilógia az egyre népszerűbb skandináv krimik rajongóinak új kedvence világszerte. Méltatói a The Wire (Drót) című tévésorozathoz hasonlítják; meglepő és fordulatos történet, hiteles szereplők, eszeveszett tempó. Stieg Larsson, Jo Nesbo és Camilla Läckberg olvasóinak kötelező.”

 

Kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Teplán Ágnes, Markwarth Zsófia

Fordítás alapjául szolgáló mű: Carin Gerhardsen: Pepparkakshuset

ISBN: 978-963-293-242-2

Oldalszám: 328

Verner von Heidenstam svéd költő egyik versével nyit a könyv.

Ezután jön a bevezető történet, ami azonnal felborítja az ember lelki nyugalmát. Azt hiszem ez az első közös az eddig olvasott skandináv krimikben. Nincs idő ráhangolódásra, rögtön a bevezetővel sokkolják az olvasót.

Ezt követi egy számomra kicsit lassú felvezetés, de végül rátalál az írónő a megfelelő ritmusra és információadagolásra.

Samuel Bjørk könyvei után számomra eléggé nehéz volt a váltás. Az ő könyveiben pörögtek az események, míg ezt a történetet a visszafogottság jellemezte. Ami közös mindkettőben, az nem más, mint a személy és helységnevek „furcsasága” és nehéz kiejtése. Míg Bjørk regényeinél mindig volt valami csavar a gyilkosságokkal kapcsolatban, s az utolsó fejezetekig nem tudtad ki a gyilkos, Gerhardsen történeténél azonnal ráérezhetünk, bár van egy bizonyos pont, ami elvisz rossz irányba, mégis hamar, talán túlságosan hamar rájövünk a megoldásra.

Teljesen más a két író történetének szerkezeti felépítése, kidolgozása, így ha egy skandináv krimikkel ismerkedő kezdő kérdezné, melyiket ajánlanám elsőnek, mindenképpen az „egyszerűbb” Gerhardsen könyvet adnám indításként, aztán persze hozzátenném, hogy Bjørk regényei határozottan tarolnak majd, ha szeret nyomozni. S ugye ott van Kati Hiekkapelto Fekete Anna sorozata is, amit kár lenne kihagyni.

A mézeskalács ház több szemszögből vetíti elénk a cselekményeket. Egyrészt van a leíró cselekményábrázolás, a nyomozók és az egyik főszereplő szemszöge, másrészt viszont a gyilkos naplója, ami által betekintést nyerhetünk a gyilkos lelkivilágába, érzéseibe. Bár nem gondolom, hogy más emberek kivégzése lenne a megoldás a problémára, határozottan együtt éreztem néha a gyilkossal, megértettem, hogy mit miért tesz. A múltja irányította a jelenben, ami pedig megpecsételte a jövőjét. A kiskorában ért vagy látott bántalmazások, kegyetlenkedések miatt soha nem lehetett teljes ember. Aztán egy nap meglátta az egyik bántalmazót a régmúltból, s elpattant benne valami. Elégtételt akart venni az elszenvedett dolgokért. Mindenkin.

Az egyik főszereplő is mindig furcsa volt a külvilág számára, beilleszkedési zavarokkal küzdött, nem járta ki az iskolát, magányos volt és boldogtalan, ám ő mégsem lépte át a határt.

Ez is azt bizonyítja, hogy sok függ attól, hogy kinek milyen a hozzáállása.

A történet nehézkesen indul, többször ellaposodik, ám a gyilkosságok és maga a gyilkos naplója érdekesre sikerült.

Remélem a Hammarby sorozat következő köteteiben bátrabban és részletesebben ír a szerző a gyilkosságokról és nyomozásokról, s nem utolsó sorban a szereplőkről.

Pontozás: 10/7

Samuel Bjørk: A bagoly röpte (Holger Munch & Mia Kruger 2.)

„Egy tinédzser lány eltűnik az ifjúsági otthonból, ahol nehezen kezelhető társaival élt együtt. Nem sokkal később a Holger Munch nyomozó által vezetett oslói gyilkossági csoport talál rá a rituális módszerekkel megölt fiatal lány holttestére. Mia Krüger, sztárnyomozó továbbra is heves küzdelmet folytat öngyilkos gondolataival és gyógyszer- illetve alkoholfüggőségével – amit az ügyben való elmélyedése tovább bonyolít. Mia még mindig az ikertestvéréről, Sigridről álmodik, akinek heroin túladagolás miatt bekövetkezett halála továbbra sem hagyja nyugodni. De mégis mi történt valójában Sigriddel?

A nyomozás egyelőre falakba ütközik, amikor egy titokzatos hacker egyszer csak felveszi a kapcsolatot Gabriel Mørkkal, a csapat rendszergazdájával, hogy egy igen felkavaró felvételt mutasson neki a meggyilkolt lány végzetéről. A filmben feltűnik a bagolynak, a halál madarának öltözött tettes bizarr körvonala is.

A bagoly röpte Samuel Bjørk újabb kifinomult és bonyolult, pszichológiailag megrázó krimije. Ezúttal mélyebbre áshatunk a Magányos utazóban megismert karakterek életében, akik nemcsak egy bonyolult emberölés megoldásában és egy brutális gyilkos megállításában próbálnak helytállni, hanem igyekeznek a saját életüket tarkító kihívásokkal is dűlőre jutni.”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2016. május 31-én.

Fordította: Papolczy Péter

Fordításul szolgáló mű: Samuel Bjørk: Uglen

ISBN: 978-963-293-157-9   

Oldalszám: 440

Műfaj: krimi, thriller

Samuel Bjørk-nek sikerült az, ami eddig még csak keveseknek, már a könyv elején tetőtől talpig megdöbbentett. Percekig csak néztem magam elé arra gondolván, vajon ebből mit fog kihozni a szerző? A válasz pedig nem más, mint egy határozottan izgalmas, elgondolkodtató, néha beteg, de egyáltalán nem kiszámítható történetet, ami abszolút felcsigázza az olvasó érdeklődését, magával ragadja, s nem is ereszti az utolsó oldalakig.

Ahogy azt már megszokhattuk, a szerző egy bevezető történettel indítja a könyvet, ami utalhat bizonyos cselekményszálakra, ám épp csak elejt néhány információmorzsát, amivel felkelti az érdeklődésünket.

Történetünk elején megismerhetjük Tom Pettersont, aki botanikusként látogat el cselekményünk színhelyére, hogy nyilvántartásba vegye az ott található északi sárkányfű elnevezésű veszélyeztetett növényfaj példányait. A botanikus karaktere megnyerő, én személy szerint szívesen olvastam volna róla kicsit többet. Ő az a személy, aki történetünkben megtalálta a tizenhét éves halott lányt az erdőben. A lány meztelen volt, tollak vették körül és fehér liliom volt a szájában.

Ezek után a már megszokott módon váltakoztak a nézőpontok és a cselekmények. Egy kicsit Holger Munch kerül a középpontba, majd Mia Krüger, s aztán maga az ügy. Nyomozópárosunk magánéletileg most sincs a helyzet magaslatán, bár mindkettőjüknél érezhető az előző kötethez képest a javulás. Küzdenek a régmúlt árnyaival, ám a munkájukba újra teljes gőzerővel vetik magukat, számukra csak egyetlen végkifejlet létezik: megállítani és elfogni a gyilkost. Újra előkerül a csapat, akik egy családias egységet alkotnak. Egymás között jelen van a tisztelet, a megbecsülés, a másik miatti aggodalom, s az összetartás.

A könyv olvastatta magát, a történet magába szippantott, az emberi sorsok alakulása megérintett, s egyszer csak azon kaptam magam, hogy megoldást próbálok találni a szereplők gondjaira. Ugyanakkor ott volt a gyilkos személye, akit a tettei alapján próbáltam elemezni olvasás közben.

Tetszett, hogy a szerző apránként építette fel a történetet. Odafigyelt a részletekre, s arra, hogy egyszerre ne juttasson sok információt az olvasónak. Hagyott időt gondolkodni, rágódni dolgokon, megemészteni az olvasottakat. Több cselekményszál futott párhuzamosan, rengeteg mindenre oda kellett figyelni, érezhetőek voltak a hangulatingadozások, amik mindvégig átjárták a történetet, s ezzel együtt az olvasót is. Feszültség, aggódás, izgalom, idegesség, kétségbeesés és megannyi más érzelem a sorok között.

A szereplők közül talán Gabriel állt hozzám a legközelebb. Tetszett a stílusa, a szenvedélye az iránt, amivel foglalkozott. Bár az előző kötetben is akadt neki szerepe az ügy felderítése kapcsán, a mostaninál úgy érzem, több esélyt kapott a karaktere. Amikor felkereste egy régi ismerőse, hogy megmutasson neki valamit, s kezdetét vette az igazi őrület, iszonyatosan sajnáltam őt és a társait, ám a felvétel miatt igazi haragra gerjedtem. Hogy lehet valaki ennyire beteg és kegyetlen?

Ahogy a cselekmények szövevényes szálai elém tárultak, volt, hogy kicsit megzavarodtam. Egyrészt ugye ott volt a meggyilkolt lány a tollágyon a gyertyák alkotta pentagrammák közepén, aztán ott voltak a rendőrök magánéletéhez fűződő szálak, a Miriam Munch életében bekövetkező változások, és a nyomozások közben felmerült érdekességek, amik mind összefüggtek valahol. Az író határozottan értett ahhoz, hogy a szálakat összekeverje.

Mindvégig megvolt a történetben a feszültség. Talán akkor hágott a tetőfokára, amikor Miriam Munch bajba került. Szegény nő nagyon peches, ha az előzményeket is nézzük.

Rengeteg esemény és érzelem 440 oldalon keresztül. Sok kérdés, amely végül mind megválaszolásra került. Gyilkosság, őrület, gonoszság, sanyarú sorsok, meglepetések, kegyetlenség, halál, vívódás, önmarcangolás, titkok és megannyi más színesíti ezt a könyvet. Kiknek ajánlom? Minden olyan krimi kedvelőnek, aki szereti a szövevényes szálakat, a fordulatokat, a több szálon futó cselekményeket, titkokat, és a nyomozást. Ha minden Skandináv krimi ilyen, akkor mindegyiket szeretném egyszer elolvasni. :)

Nálam Samuel Bjørk stílusa abszolút nyert. Mindenképpen elszeretném majd olvasni Mia és Holger további történeteit, s remélem, hogy egyszer mindketten révbe érnek. 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! 

Pontozás: 10/10