Bíró Szabolcs: Lázár evangéliuma

„Apám ​nagy uralkodó volt: felült a szent királyok trónusára, és repedező örökségükből erős birodalmat épített. S rám miféle sors vár? Én láthatom mindezt elevenen szétrohadni…”

1348 nyarán Anjou Lajos hazatér a Nápoly elleni bosszúhadjáratából. A várost elfoglalta, politikailag és erkölcsileg azonban kudarcot vallott. Diadalmenetét mégsem az ellenségei, hanem egy titokzatos idegen kórság miatt kényszerül megszakítani. Az ifjú uralkodó meglehetős sietséggel igyekszik vissza a Magyar Királyságba, ahová magával hurcol valami olyasmit is, amit korábban még soha senki nem látott, nem tapasztalt: egy betegséget, amely nemcsak megöli, de fel is támasztja az embert halottaiból. Mindez először valódi csodának tűnik, ám a hálaimák helyét hamar átveszi a rémült könyörgés az isteni megbocsátásért. A feltámadottak ugyanis korántsem régi önmagukként térnek vissza: az életre kelt holtak megállíthatatlanok, és az éhségük csillapíthatatlan…

Bíró Szabolcs, a Non nobis Domine és az Anjouk-sorozat írója teljesen új oldalát mutatja be a Lázár evangéliuma lapjain. A liliomos lobogó ezúttal olyan háborúba megy, mint még soha azelőtt: az ellenség nem keletről vagy nyugatról, hanem a síron túlról érkezik, és jóval többet akar a puszta hatalomnál. A legfőbb kérdés, hogy fennmaradhat-e egyáltalán az emberi élet, vagy minden odavész a kárhozat oltárán.

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2020. április 20.

Oldalszám: 288

ISBN: 978-963-543-013-0

Borítóterv és belső illusztráció: Bodnár Balázs

A borítót Bodnár Balázs festménye alapján Földi Andrea tervezte.

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A könyvről:

Bíró Szabolcs ötrészes videósorozatot készített a könyvhöz, amely arra az alapötletre épül, hogy mi lett volna, ha 1348-ban pestis helyett élőholtak özönlik el Európát. Érdemes ezeket a videókat megnézni, mert Szabolcs sok információt megoszt az olvasókkal, ráadásul az ötödik videóban az olvasók néhány kérdésére is válaszol. A videók az Athenaeum Kiadó közösségi oldalán és Bíró Szabolcs YouTube-csatornáján is megtalálhatóak.

https://www.facebook.com/athenaeumkiado/

https://www.youtube.com/user/szekirodalom/videos

Történelmi horror. Furcsa párosítás, de a könyvet olvasva egyáltalán nem éreztem furának, sem idegennek. Ez többek között annak is köszönhető, hogy oly sokszor kalandoztam már Bíró Szabolcs által (is) az említett korban, így ismerősek voltak a helyek, valamint a szerzőnek köszönhetően régi ismerősök tekintettek vissza rám a lapokról. Ilyen volt Lackfi István, Bátor Szilárd, Holló Tamás, Szolnoki Pista, Lackfi Palkó és nem utolsó sorban Lajos király is.

Le kell szögezni, hogy bár az Anjouk uralkodása idején játszódik és a jól ismert szereplők is helyet kaptak a történetben, nem képezi a szintén Bíró Szabolcs által írt Anjouk történelmi sorozat részét. Ez a kötet abszolút különálló, melyben tökéletesen keveredik a történelem és a fikció.

A történet feléhez érve rá kellett jönnöm, hogy elég gyakran hagyta el a számat a „hű, a mindenit” és a „te jó ég” kifejezés. Bíró Szabolcs olyan könyvet írt, amitől sűrűn a padlón koppant az állam. Egyszerre borzongató, izgalmas, lendületes és lehengerlő. A regény olvastatja magát, ha az embernek van ideje, és nincs zavaró tényező, egy délután elolvasható.

Komor és döbbenetes, minden cselekményszál tovább növeli az ember baljós érzéseit. Ahogy haladunk a történetben Bátor Szilárddal és társaival, egyre inkább átragad ránk a könyv hangulata. A kezdeti hitetlenkedést és sokkot felváltja a küzdeni akarás és a remény, a kudarc után pedig a kétségbeesés és a kilátástalan helyzet miatti gyötrődés.

Hogy mit vártam a könyvtől?

Bíró Szabolcs neve számomra garancia arra, hogy nem fogok unatkozni, mi több, jól fogok szórakozni. Bármit olvastam tőle, mindig jó érzéssel tettem le a könyveket.

Olvasás közben reméltem, hogy az élőhalottakat valahogy sikerül megfékezni, mielőtt mindennek vége lenne. Vágytam a pozitív történésekre, ám ez másképp alakult. Búcsút kellett vennem a kedvelt szereplőim többségétől, és a könyv lezárása sem sugallt olyat, hogy bármi jó kisülhet még ebből.

Mégis imádtam ezt a történetet az első betűtől az utolsóig. Hogy miért? Minden oldal tartogatott valami meglepetést, sose tudtam, mi vár rám a következő fejezetben. Izgalmas volt, érdekes, és egyáltalán nem megszokott. Szabolcs képes volt egy igazán egyedi és ötletes zombis történetet írni.

Kedves Szabolcs! Köszönöm! Legyen mese, ifjúsági regény, történelmi regény vagy történelmi horror, én vevő vagyok rá. Itt a bizonyíték, hogy bármilyen műfajban képes vagy nagyot alkotni! Érezhető a rengeteg ráfordított idő és az aprólékos munka. Köszönöm, hogy a minőséget képviseled! A könyveidre érdemes várni.  

Pontozás: 10/10

Angela Marsons: Halálos játék (Kim Stone 4.)

„Egy ​megoldatlan ügy minden nyomozó rémálma. A Westerley orvostudományi kutatóintézet tudósai az emberi test bomlását tanulmányozzák, hogy pontosabban meghatározhatók legyenek a halál körülményei, ezzel is segítve a rendőrség munkáját. Kim Stone nyomozó épp egy frissen lezárt eset után látogat el a csapatával a jól őrzött intézménybe. Az unalmasnak ígérkező bemutató azonban hamar félbeszakad, amikor Kim egy, a helyi kutatók számára is ismeretlen női holttestet talál. A testen minden különösebb vizsgálat nélkül látszik, hogy az áldozat gyötrelmes halált halt: földet tömtek a szájába. Alig indul meg a nyomozás, amikor a felügyelőt máris újabb áldozathoz riasztják. A minta ugyanaz, de a tettest megzavarhatták, mert a nő ezúttal életben maradt…

Angela Marsons legújabb regényében Kim Stone és csapata nincs könnyű helyzetben; alig van nyom, amin elindulhatnának, és az idő is ellenük dolgozik. A segítség ezúttal onnan jön, ahonnan nem várnák – egy „döglött ügy” ugyanis hirtelen meglepően aktuálissá válik.”

Kiadta: General Press kiadó

Kiadás éve: 2018.

Fordította: Seregi Márton

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Play Dead

Oldalszám: 336

ISBN: 978-963-452-144-0

A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

A történet egy prológussal indít, ami egy 1996-ban történt eseményre mutat rá. Az ember viszonylag hamar rájön, hogy melyik szereplő életének egy darabkájába nyertünk bepillantást. Aztán az első fejezetben rögtön a már jól ismert nyomozócsapat akcióját olvashatjuk.

A már jól ismert csapat újra visszatér, hogy Kim Stone felügyelővel közösen kiderítsék, ki áll a gyilkosságok háttérében, és megtudják, milyen okok vezérelték a gyilkost.

A történetben most is szerepet kapott a humor, aminek nagyon örültem, mert elég sok olyan történés volt, aminek kicsit el kellett venni az élét. Most is nagyon jól szórakoztam Kim és Bryant párbeszédein, a csapat viselkedésén, amivel igyekezték oldani magukban és egymásban a feszültséget és elsimítani az idegeiket egy nehéz nap után.

Örültem, hogy a szerző most is rengeteg figyelmet fordított arra, hogy Kim Stone-ról újabb információmorzsákat osszon meg az olvasókkal, így minden kötetben megtudhatunk valami újdonságot a felügyelőnőről.

Nagyon szeretem, hogy a regény történetvezetése sima és gördülékeny, nem akad fenn, és nem tartalmaz semmi olyat, ami az olvasót kizökkentené. Fokozatosan adagolja az információkat, s úgy építi fel a cselekményt, hogy lassan növekedjen az olvasóban a feszültségi szint.

Angela Marsons nagyon ért ahhoz, hogy érzékletesen ábrázoljon egy gyilkosságot. A hideg síelt a hátamon tőle, bár megvallom őszintén, egy picit azt éreztem a könyv elején, hogy a gyilkos öncélú igazságszolgáltatásba kezdett. Bosszút állt egy őt ért sérelemért. Elgondolkodtam azon, hogy ha nem történik vele az, ami, akkor is gyilkossá vált volna felnőtt korában? Tekintve, hogy milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek (testi erőszak nélkül is), valamilyen szinten megértettem a sorozatgyilkost, még ha az eszközeivel nem igazán értettem egyet. Ki ne vágyna arra, hogy törlesszen azért, mert megalázták, kigúnyolták, esetleg bántalmazták? Persze nem úgy, hogy megkínozza és megöli őket… Ha nem kap segítséget, hogy feldolgozhassa a történteket, csak gyűlik és gyűlik a keserűség benne, s előbb utóbb valamilyen pusztító dologhoz vezethet. Nem feltétlenül mások irányába kifejtett agresszióhoz, akár saját magát is büntetheti a történtek miatt, vagy különböző tudatmódosító szerekhez fordulhat a várt „segítség” reményében.  

A szerző hatalmas csavart tett a történetbe. Jó, lehet, hogy más olvasó sejtette, hogy itt valami nem stimmel, de én simán besétáltam volna a csapdába, pedig olvastam már pár hasonló könyvet.

Nagyon tetszett ez a kötet is. Fordulatokban gazdag, érdekes, izgalmas, néha borzongató, máskor mosolyogtató, mikor mire van épp szüksége az olvasónak. A könyv „eteti” magát, szinte le se lehet tenni. Éjszakába nyúlóan olvastam, mondván hogy „csak még egy fejezet”, aztán még egy, és még egy, míg végül elfogytak az oldalak. Nagyon kíváncsi voltam a végkifejletre. Nem viselt meg úgy, mint az előző kötet, de talán annyira ez nem is nagy baj. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet, elgondolkodtatott, szórakoztatott és kikapcsolt, szóval maximálisan teljesítette az elvártakat.

Pontozás: 10/10

Angela Marsons: Egy élet ára (Kim Stone 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

„Két ​kislányt, két barátnőt elrabolnak úszóedzés után. A szüleik egy időben kapnak SMS-t az emberrablóktól, akik egyelőre csak arról értesítik őket, hogy a gyerekeik életben vannak. Amikor azonban megérkezik a következő üzenet, az a szokásos követelések helyett még szörnyűbb tartalmat rejt: a családoknak licitálniuk kell, és aki többet ajánl a lányáért, azé életben marad, a másik gyereknek viszont meg kell halnia. Kim Stone felügyelő vezeti a nyomozást, és tudja, hogy ha nem sikerül a lányokat visszaszereznie, az az állásába kerülhet. Őt azonban nem ez motiválja, hanem az a tudat, hogy a két gyerek rémisztő körülmények között kénytelen eltölteni a rohanó perceket, azt az időt, amíg nem bukkannak a nyomukra. És nyomból kevés van, pedig az emberrablóknak nem ez az első ilyen ügyük. Egy anya jó ideje hiába várja vissza élete értelmét…

Angela Marsons regényei és Kim Stone karcos, igazságérzettől fűtött alakja nemcsak a hazájában örvend hihetetlen népszerűségnek, hanem megindult a világhírnév felé is: idén már húsz országban jelenik meg a sorozat.”

Kiadta: General Press kiadó

Kiadás éve: 2017

Fordította: Őri Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Angela Marsons: Lost Girls

Oldalszám: 400

ISBN:978-963-452-051-1

A borítót Kiss Gergely tervezte.

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott Sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában. 

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

- Titokban fél a tűktől.

- A kedvenc tv műsora a Top Gear.

- Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

- Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

- Utál nyilvánosság előtt beszélni.

- Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

Egyenlőre tizenhat kötetet tervez Kim Stone-nal a szerző, bár úgy fogalmazott, hogy addig írja a felügyelőnő történeteit, amíg az olvasók szeretnék. 

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

Már az elején magával sodort a regény lendülete. Bár az előző köteteket nem olvastam, mégis régi ismerősnek éreztem Kim Stone csapatát. Mindannyian a szívemhez nőttek pillanatok alatt. A szerző egyszer azt nyilatkozta, hogy Bryant és Kim közös jeleneteit volt a legizgalmasabb megírni, ugyanakkor már az elején igyekezett tisztázni, hogy kettejük kapcsolata sosem alakul szerelmi szállá, csak kollegiális és baráti kapcsolat van közöttük. Kim Stone felügyelőnő csapata külön egyéniség, önmagukban is határozottan kedvelhetőek, ugyanakkor egyenként más-más személyiségjegyet hoznak elő Kimből, így a segítségükkel megismerhetjük Kim Stone karakterét.

A szereplők között akadtak, akik elsőre közel kerültek hozzám, illetve voltak olyanok is, akiket én magam löktem volna a gyilkos karmaiba, annyira idegesítettek. Néha már az őrület határán jártam, mert nem voltam benne biztos, hogy miképp is ér véget ez a történet.

Rettentő feszültség, izgalom, nyomozás vár az olvasóra, ha jó a beleérző képessége. Én személy szerint némely jelenetnél szívesen kihagytam volna ezt a momentumot.

 

A humor, amit a szerző belecsempészett a történetbe, kicsit tompította az erős krimi szálat, s néha sikerült picit fellélegezni. Erre főleg a téma mibenléte miatt van szükség. A szerző igen részletesen taglalt egy-egy véresebb jelenetet, aminél bizony szükség volt a lélekjelenlétre.

Angela Marsons bármikor képes arra, hogy kiragadjon minket a hétköznapokból és egy véres, áldozatokkal és rettegéssel teli helyszínre teleportáljon minket.

A történet lebilincselő, izgalmas, fordulatokban gazdag, és számomra sokáig rejtélyes is volt. A szerző stílusa magával ragadó, mindenképpen szeretnék sort keríteni a többi könyvére is.

Mindvégig reménykedtem abban, hogy ha valaki, akkor hát Kim Stone képes lesz hazavinni a lányokat a családjukhoz. 

Ami pedig Kim Stone karakterét illeti… a szerző egyszer úgy nyilatkozott, hogy a karakterét nem kedvelheti mindenki, ahogy az a való életben sem lehetséges. Én személy szerint nagyon szimpatizáltam vele, úgy gondolom nagyon is érti a dolgát, és már az első pár fejezet után bizalmat szavaztam neki úgy, hogy az előzményeket én nem olvastam. Tetszett, hogy az írónő nem akart egy mindenki számára elfogadható és szeretnivaló karaktert kreálni, inkább fektetett hangsúlyt arra, hogy nagyszerű szakember legyen, akit valósághű tulajdonságokkal ruházott fel.

Angela Marsons történeteiben nincsenek tökéletes szereplők. Igyekszik földhözragadt maradni, ugyanakkor olyan témáról ír, ami nem csak őt, de mást is érdekelhet.

Örülök, hogy lehetőségem adódott elolvasni ezt a regényt, mert azt hiszem, újabb kedvenc szerzőt avatok hamarosan, ha minden könyve ennyire lehengerlő Angela Marsonsnak.

Pontozás: 10/10

Karen Rose: Közelebb, mint hinnéd (Romantic Suspense 16./ Cincinnati 1. )

Fülszöveg: „A pszichológus Faith Corcoran kétségbeesetten próbál elszökni zaklatója elől, aki rémálommá változtatta az életét az elmúlt egy évben. Elég kétségbeesetten ahhoz, hogy arra a helyre meneküljön, ami még a zaklatójánál is régebb óta kísérti. Egyszerre áldás és átok, hogy a közelmúltban megörökölte nagymamája házát Cincinnatiben: az épület menedékké válik, ahol Faith újrakezdheti az életét. Vajon szembe tud nézni az életét a mai napig befolyásoló sötét emlékekkel? 

Csakhogy Faithnek fogalma sincsen róla, milyen közel került a félelmeihez. 

Két egyetemista lány is eltűnt a környéken, és az FBI különleges ügynökét, Deacon Novakot is bevonják az ügybe. A nyomozás váratlanul Faithhez vezeti őt, és beleszeret a gyönyörű, bátor nőbe. Ketten együtt hamarosan rádöbbennek, hogy az ügy bonyolultabb, mint hitték. Kapcsolódik mindahhoz, ami évtizedekkel ezelőtt Faithszel történt, megkérdőjelez mindent, amiben a pszichológusnő hisz, és hátborzongató új jelentést kölcsönöz a hús-vér szónak.”

Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó 2016-ban.

Fordította: Szabó Krisztina

Fordítás alapjául szolgáló mű: Closer Than You Think (Cincinnati Book 1.)

Oldalszám: 788

ISBN: 978-963-399-788-9

Műfaja: romantikus krimi

Az írónő hozta a formáját, rögtön in medias res, bele a közepébe. Még bele se melegedhettél a történetbe, mert azonnal sorozatos gyilkosságokról, kínzásokról, menekülésekről olvashatsz. Amivel személy szerint nekem nincs semmi bajom, simán ráhangolódtam a témára. 

A főszereplőket azonnal megkedveltem, dr. Faith Fray alias dr. Corcoran egy nagyon szimpatikus hölgy, akivel kapcsolatban első gondolatom az volt, hogy jól megszívta szerencsétlen. Egy elmeháborodott sorozatgyilkos üldözi, a titkok amiket fel kell tárnia pedig egészen a régmúltig húzódnak vissza.

Deacon Novak különleges ügynök igen különös jelenség a szó minden értelmében. Karaktere magával ragadó, bizalomgerjesztő. Munkájában és magánéletében alapos, törekszik arra, hogy mindenből a lehető legjobbat hozza ki. Magas, izmos, magabiztos. Fehér tüsis haja van, egyik szeme kék, a másik meg barna. (Waardenburg: genetikai szindróma, ami a haj, a bőr és a szem pigmentációját érinti és gyakran különböző mértékű halláskárosodás is társul hozzá.) Ruházatát tekintve elengedhetetlen viselete a bőrkabát és a napszemüveg. Faith szerint úgy néz ki, mint egy szuperhős.

Greg Novak: Deacon öccse. Elég sok gond van a kölyökkel, ám alapjaiban véve pozitív karakter.

dr. Dani Novak: orvos, Deacon húga. Kedves, humoros, okos, segítőkész. Számomra abszolút pozitív karakter, ráadásul igen jó emberismerő.

Adam Kimble: Deacon-ék unokatestvére és ugyanannak a különleges egységnek a tagja, mint Deacon. Először egy kissé irritált a fickó, aztán az írónő rámutatott az okokra, hogy miért is viselkedett úgy, ahogy. Ezek után már elkezdtem megkedvelni.  

Jim és Thammy: Kimble szülők. A Novak testvérek gyámjai a szülők halála után, majd Greg nevelőszülei. Jim nyugdíjas rendőr, a vasszigor híve. Thammy a lágyság, az engedékenység a párosban.

Scarlett Bishop: Deacon társa. Nagyon aranyos nő, bár néha túlfeszítette a húrt. Ahogy megfigyeltem nagyon jól együtt tud dolgozni az emberekkel, s jó megfigyelő.

Roza: teljes nevén Firoza. Kulcsfontosságú szereplője a történetnek. Gyerek még.

További szereplők: családtagok, rokonok, barátok, városlakók, rendőrök, FBI-os nyomozók, különböző hivatalok alkalmazottai és idegenek.

Külön öröm volt, hogy a régebbi kötetek szereplői közül is helyet kaptak páran. Ilyen volt Sophie Johannsen vagy épp Meredith Fallon. Mindkettőjüket szerettem az előző kötetekben, így jó volt újra olvasni róluk. 

A cselekmények kuszák, bőven akad lehetőség arra, hogy nyomozz, agyalj azon, hogy kiket mi köt össze és hogyan, illetve ki áll a dolgok hátterében. Sok meglepetés ért olvasás közben, még úgy is, hogy már a könyv egyharmadánál sejtettem, ki a hunyó.

Tetszett, hogy az alapjáraton elég erős krimit megbolondította a szerző a romantikus jegyekkel, így néha az olvasó is kiengedhetett, lelazulhatott, majd újra belemerülhetett a gyilkos utáni hajszába. Érzelmi hullámvasútra száll az olvasó amikor elkezdi a könyvet, és csak a 788. oldalon kel le onnan. Mindenképpen erős lelkületű embereknek ajánlom, mert kemény témába sikerült most is belecsöppennünk. Igazi Karen Rose krimi, izgalmas, vérfagyasztó, ugyanakkor néha romantikus és perzselő.

Ez a könyv a hetedik magyarul is megjelenő kötet, remélem folytatódnak majd a könyvkiadások, mert határozottan ő az egyik kedvenc írónőm ebben a műfajban.

Pontozás: 10/10*****

Egy kis érdekesség gyanánt Karen Rose "Romantic Suspense" könyvei sorrendben (főszereplőkkel, helyszínekkel):

1.) Don't Tell (Chicago, IL) - Caroline Stewart és Max Hunter

2.) Have You Seen Her?  (Raleigh, NC) - Steven Thatcher és Jenna Marshall   

3.) I'm Watching You  (Chicago, IL) - Abe Reagan és Kristen Mayhew

4.) Nothing To Fear  - Vigyázz rám (Chicago, IL) - Ethan Buchanan és Dana Dupinsky

4.5) Dirty Secrets eBook Only

5.) You Can't Hide - Érints meg (Chicago, IL) - Aidan Reagan és Tess Ciccotelli

6.) Count To Ten - Számolj tízig (Chicago, IL) - Reed Solliday és Mia Mitchell

7.) Die For Me - Halj meg értem (Vartanian 1) (Philadelphia, PA) - Vito Ciccotelli és Sophie Johannsen

8.) Scream For Me - Sikíts értem (Vartanian 2) (Atlanta, GA) - Daniel Vartanian és Alexandra Fallon

9.) Kill For Me - Gyilkolj értem (Vartanian 3) (Atlanta, GA) - Luke Papadopoulos és Susannah Vartanian

10.) I Can See You (Minneapolis, MN) - Noah Webster és Eve Wilson

11.) Silent Scream  (Minneapolis, MN) - David Hunter és Olivia Sutherland

12.) You Belong To Me  (Baltimore, MD) - JD Fitzpatrick és Lucy Trask

13.) No One Left To Tell  (Baltimore, MD) - Grayson Smith és Paige Holden

14.) Did You Miss Me? (Baltimore, MD) - Joseph Carter és Daphne Montgomery

14.5) Broken Silence eBook Only (Baltimore, MD) Daphne Montgomery és Joseph Carter

15.) Watch Your Back  (Baltimore, MD) - Clay Maynard és Stevie Mazzetti

16.) Closer Than You Think  - Közelebb, mint hinnéd (Cincinnati, OH) - Faith Corcoran és Deacon Novak

17.) Alone In The Dark  (Cincinnati, OH) - Scarlett Bishop és Marcus O'Bannion

18.) Every Dark Corner (Cincinnati, OH) - Griffin 'Decker' Davenport és Kate Coppola

19.) Monster In The Closet  (Baltimore, MD) - Clay Maynard

Főbb karakterek városokra lebontva:

Chicago, IL: Abe Reagan, Aidan Reagan, Caroline Stewart, Dana Dupinsky, Ethan Buchanan, Kristen Mayhew, Max Hunter, Mia Mitchell, Reed Solliday, Tess Ciccotelli

Raleigh, NC: Jenna Marshall, Steven Thatcher

Philadelphia, PA: Sophie Johannsen, Vito Ciccotelli

Atlanta, GA: Alexandra Fallon, Daniel Vartanian, Luke Papadopoulos, Susannah Vartanian

Minneapolis, MN: David Hunter, Olivia Sutherland, Eve Wilson, Noah Webster

Baltimore, MD: Clay Maynard, Daphne Montgomery, Joseph Carter, Stevie Mazzetti, Grayson Smith, Paige Holden, JD Fitzpatrick, Lucy Trask

St. Petersburg, FL: Christopher Walker, Emma Townsend

Cincinnati, OH: Deacon Novak, Faith Corcoran, Scarlett Bishop, Marcus O'Bannion, Griffin 'Decker' Davenport, Kate Coppola

Kékszeműek - ajánló

Most egy rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ugyanis egy blogregényről fogok pár szót ejteni.

Akik követik a facebook-os oldalamat  tudják, hogy az egyik kedves írónő ismerősöm, barátom (Sárközi Erika – Nilla) írt már pár „szösszenetet”, amivel az olvasók egyik nagy kedvencévé vált (nekem mindenképpen). Volt szerencsém néhány írását elolvasni és véleményezni magánúton, s határozottan az a véleményem, hogy helye lenne a könyvszakmában. Ezt olvasva valószínűleg mosolyogva rázza a fejét, és valami olyasmit mond, hogy addig még sokat kell fejlődnie, de én akkor is ezen a véleményen maradok, mert írásról írásra érződött és látszódott a fejlődés. Szívét lelkét beleadja a történeteibe, ami bizony érződik is rajtuk.

A karakterei kiforrottak, szinte életre kelnek annyira elevenek. A cselekmények érdekesek, bár jócskán akadtak olyan történések, amelyeknél írtam neki, hogy írja már át, mert ez így nem fair, amin ő csak jót nevetett. (És ezért még számolunk kisasszony :D )

A mostani blogregénye, a Kékszeműek, egy olyan világba kalauzol minket, ahol nem mindennapi fiatalok vívják meg a harcukat azért, hogy az emberiség többsége nyugodtan éljen. A történet – ahogy azt már Nillától megszokhatták a régebbi követői – fiatalos, lendületes, vagány és magával ragadó. Van benne akció, romantika, dráma, minden ami csak kell. Eredetileg két éve az aranymosáson részt vett az első verzió, azóta a szerző már átírta párszor, tökéletesítette, hogy mindenki egyaránt elégedett lehessen vele. A nulladik fejezettel és az epilógussal együtt összesen harmincöt fejezetre tagolódik a történet, amelyet különböző szemszögekből olvashattok.

(itt találjátok: http://nilla-2.blogspot.hu/p/kekszemuek.html) 

Mivel nem szeretnék spoilerezni, csak annyit írok, hogy jócskán megjárjátok majd az érzelmek skálájának mélységeit és magasságait olvasás közben, fogtok nevetni, izgulni a szereplőkért, lesz olyan hogy sírni is, lesz, hogy piszok dühösek lesztek a szerzőre,  és nagyon remélem, hogy sokan fogjátok majd ostromolni azért, hogy írjon át egy bizonyos részt (nem Nilla, még mindig nem adtam fel, megfoglak győzni :D ) és legyen folytatása is a történetnek, mert a végére határozottan megszeretitek majd a szereplőket és a történetet. 

Szóval hajrá, "útra fel"! Ismerjétek meg a Kékszeműek történetét és világát, remélem titeket is legalább annyira magával ragad, mint engem. 

Samantha Shannon: Csontszüret

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Samantha az új J.K.Rowling 

The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varász a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától. 
Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését. Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London. 

Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel 

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.”

 

Mit is tudhatunk Samantha Shannon-ról?

1991. november 8-án született Londonban. Tizenöt évesen kezdett el írni, első novelláját nem publikálta. Angol nyelv és irodalmat tanult, majd 2013-ban szerezte meg diplomáját Oxfordban. Még ebben az évben megjelent első regénye, a The Bone Season, azaz Csontszüret. Erről fogok most nektek bővebben írni. Az a hír járja, hogy ez a történet hét kötetet is körülölel majd, egyelőre azonban csak az első két rész jelent meg. A Csontszüretet huszonnégy országban a legjobb ifjúsági és fantasy kiadók adják ki, az első rész a megjelenést követően azonnal a sikerlisták élén landolt, a történetből készülő filmet pedig az Imagination studios forgatja.

Bár tartottam a disztópiáktól, mert általában a negatív jövőképet vetíti az olvasók elé, mégis belevágtam, mert ennek a könyvnek a fülszövege igencsak felkeltette az érdeklődésemet. Nézzük, hogy jó döntés volt-e.

A könyvet kiadta az Athenaeum kiadó 2013-ban.

Fordította: Juhász Viktor

Oldalszám: 524

ISBN: 978-963-293-287-3

Először jöjjön a borító. Meg kell mondanom, határozottan tetszik, főleg a füles megoldás. Tényleg. Imádom a plusz információt, amit mindig találok az Athenaeum kiadó könyveinél. Aztán ott van a Charlotte Brontë idézet a könyv elején. Ismét teli találat. Végül pedig maga történet.

Amikor megvettem a könyvet, nem tudtam, hogy egy sorozat első részét sikerült kiválasztanom. A figyelemfelkeltő fülszöveg és a tetszetős borító viszont erősen hatott rám, ezért elhoztam. Most már határozottan az a véleményem, hogy jó ötlet volt. Amennyire féltem a disztópiától, annyira élveztem oldalról oldalra a cselekményeket, a szellemes párbeszédeket, az izgalmas történéseket, valamint a rengeteg információt, ami eljut az olvasóhoz az alatt az 524 oldal alatt, amíg ez a kötet tart. Rengeteg olyan rész volt a könyvben, ami kiérdemelte a kedvenc jelzőt. Az egyik ilyen az volt, amikor Paige visszagondolt arra, hogyan találkozott Nicklas Nygård doktorral. Az emlékei alapján azonnal megkedveltem, és Nick-ről akartam többet tudni.

Paige jelleme nagyon erős volt, határozottan a kedvelem kategóriát erősítette. Tetszett a pimaszsága, bátorsága, ereje, határozottsága. Szeretem, amikor ilyen erős személyiségeket teremtenek az írók. Nagyon jól bele tudtam élni magam a szerepébe, sokszor vele éreztem mindent. Tehetetlenséget, dühöt, félelmet, kétségbeesést, zavartságot, kíváncsiságot.

Arcturus Mesarthim karaktere viszont maga volt a megtestesült kérdőjel. Egyrészt szimpatizáltam vele, másrészt a hideg rázott tőle. Egyszerre volt hátborzongató, izgalmas, és delejesen vonzó a karaktere. Valamiért a mérleg nyelve pozitív irányba billent az irányába, és versenybe szállt a kedvenc titulusért.

Határozottan tehetsége van az írónőnek ahhoz, hogy kellő mennyiségben és időben adagolja a tudnivalókat a történetben. Ahogy haladtam az olvasással, úgy kaptam újabb és újabb információt a szereplőkről, az életükről, a régmúltat beárnyékoló történtekről.

Egészen végig, az utolsó mondatig izgalmas volt. Imádtam a történetet, bár sokszor hideglelést kaptam, ahogy elképzeltem mit műveltek egyes rephaiták, vagy épp emberek… :(

Imádtam. Vérpezsdítő, rejtélyes, borzongatós, izgulós, néha megható és elgondolkodtató. A szereplők összetettek, a párbeszédek sziporkázóak, a történet fantasztikusan izgalmas, én pedig határozottan várom a folytatást. Nagyon szeretném, ha a nagymester és Paige révbe érne, és valami nagyon pozitív sülne ki belőle, mert határozottan megkedveltem a karaktereiket. Voltak akiket az elején kedveltem, később már nem, s persze fordítva is akadt szép számmal. Sokan okoztak meglepetést, és jó páran voltak olyanok is, akikről már az elején sejtettem, hogy csalódást fognak okozni.

A könyv végeztével úgy éreztem, bár egy nap alatt sikerült volna elolvasnom. Minden nap úgy éreztem a könyv letételekor magam, mint akit beszippantott valami ismeretlen űr, amiből egyre nehezebben szabadulok. Rabul ejtett, és egyre többet akartam belőle. Kezdem belátni, hogy nem kell félnem annyira a disztópiától, bár az is lehet, hogy ez csak Shannon kisasszonynak az érdeme. Mindenesetre a folytatásra abszolút benevezek, mert kíváncsi vagyok, és olvasni akarok még ezekről a szereplőkről. Az írónő munkásságát pedig minden bizonnyal a jövőre nézve is figyelemmel fogom kísérni. 

Ó, hányszor megfogadtam, hogy újabb sorozatba már nem kezdek bele? Aztán újra és újra ugyanabba a „hibába” esem. Reménytelenül beleszeretek egy-egy történetbe, aztán a folytatást várva csak lyuk van az ember oldalán a kíváncsiságtól. Már csak azt remélem, hogy nem kell éveket várni a folytatásra (úgy értem a teljesre, ami végül lezárja). Tehát kívánok az írónőnek termékeny és ihletben gazdag időszakot, nekünk pedig türelmet, hogy kivárjuk a megjelenést. :) A csontjaimban érzem, hogy érdemes rá várni. 

Pontozás: 10/10

A. O. Esther: Frigg rokkája 1.

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Valaki vár valahol, akivel összetartozol. Aki a halálnál is erősebben szeret, és akiért a halálon is átkelnél, csak hogy megtaláld…

A húszéves Sonja és hét évvel idősebb bátyja, Alex Sommerland rockzenészek. Norvégiában, a Stjerne-tó partján élnek, és ötfős bandájukkal teltházas koncertekkel szórakoztatják az egyre gyarapodó rajongótáborukat. Nem is sejtik, hogy hamarosan mindannyiuk élete megváltozik, ugyanis egy különös varázslat folytán az égen ragyogó csillagkép, Frigg rokkája működésbe lép, és összeköti a jelent a múlttal…

Sonja szerény, magának való lány, akinek gyermekkora óta karmikus álmai vannak az előző életéről, amikor is a vikingek közt élt. Az emlékképek ködösek, de mindig ugyanarról a világról szólnak, és rendre sötéten végződnek.

A Szent Iván napjára meghirdetett jelmezbálon Sonja megismerkedik egy viking ruhába öltözött férfival, Einarr Sigurdssonnal, akiről idővel kiderül, hogy nem is jelmezt visel, és nem is a mi világunkból érkezett… Noha a férfi tudja, hogy soha többé nem láthatják egymást, képtelen szabadulni Sonja vonzerejétől. Elhatározza hát, hogy így vagy úgy, de magával viszi őt a múltba…

Alex a White Nights énekese. Zord figurának tűnik, pedig aranyból van a szíve. A húgával való kapcsolata különleges. Nem csak azért, mert korán elveszítették a szüleiket, hanem egy családi titok miatt, ami örökre összeköti őket. Tűzön-vízen át kitartanak egymás mellett, és ha az egyikük élete veszélybe kerül, a másik gondolkodás nélkül utána megy, akár a pokol fenekére is…

Frigg rokkája azonban könyörtelen… Hőseink 2024-ből hirtelen 924-ben találják magukat. A helyszín ugyanaz, a világ azonban merőben más. De vajon a mai fiatalok boldogulnak-e a vikingek rideg, komor, véres háborúkkal teli világában? Létezik-e síron túli szerelem? És egymásra találnak-e azok, akiknek a lelke nem képes a másik nélkül élni?”

Kiadta: Decens Magazin Média Kft. 2015-ben.

Szerkesztő: Vág Bernadett

Tipográfia: Dobosy Anikó

ISBN: 978-615-80189-0-6

Oldalszám: 450

Mint ahogy azt már Eszter könyveinél megszokhattuk, csodás borítóval, nagyszerű kidolgozással találkozhatunk, ha kézbe vesszük egy-egy kötetét. A Frigg rokkájával sem voltam másként. Amikor először fogtam kézbe, megtapogattam, megszaglásztam (ahogy a könyveket általában), csodáltam a szépségét, s csak ezek után figyeltem meg jobban a szerkezetét. Talán a legjobban a „Szolidan szép” kifejezés jellemezheti. A belső borítón található Orion csillagkép igazán magával ragadó, kissé misztikus.

Érdekesség: Nem tudom, hányan tudjátok, de az Orion csillagképhez rengeteg, ma is hallható mitológiai történet kötődik. A mai nevét a görögöktől kapta, és az egyik leghíresebb mitológiai történet hozzájuk köthető. Az egyik ilyen történetben Orion, Poszeidón fia (aki óriás termetű vadász volt) Atlasz hét leányát (Celaeno, Electra, Taygeta, Maia, Asterope, Merope, Alcyone) addig üldözte a szerelmével, amíg azok csillagokká nem változtak, s így ők lettek a Plejádok hét csillaga. A Plejádok az Orion csillagkép északi felére esnek, és az a közös jellemzőjük, hogy ezen a területen a csillagok egy irányba tartanak. Szabad szemmel is igen jól láthatóak a tagjai, mivel óriáscsillagok. Ilyen óriáscsillag például a béta csillag, a Rigel. :) Ez a csillag az Orion csillagkép legfényesebb csillaga, s nem mellesleg azt mondják, hogy az egész égbolton látható csillagok között is a hetedig legfényesebb.  (forrás: wikipedia)

A történet előtt az alábbi Ibsen verset olvashatjuk:

  

Az első fejezet a 21. században, 2024-ben indul, Stjerne városában. Főhősnőnk, Sonja Sommerland itt került először a látómezőbe. Hosszú fekete haja vizesen verdeste a vállát, ezüstszürke szeméből pedig szomorúság tükröződött. Ha nem láttam volna őt a borítón, akkor is megjelent volna előttem róla a kép, s egy picit belesajdult a szívem. Ismerős érzés kerített hatalmába, amikor arról olvastam, hogyan bóklászott a kórház falai között keresve azt a személyt, aki oly nagyon fontos szerepet töltött be az életében.

A tizenkilencedik oldalon már potyogó könnyekkel olvastam tovább. Éreztem Sonja fájdalmát, kétségbeesését, s már-már önostorozását is, valamint azt, ahogy mindenki másra is haragudott. Aztán megjelent Alex, a hét évvel idősebb testvér, aki szintén főszereplője a történetünknek. Már az első oldalak után szívemhez nőtt a karaktere. Tipikus gondoskodó, határozott, erős, macho jellemmel megáldott férfi, aki hozzászokott ahhoz, hogy az lesz amit ő akar, s ezen túlságosan nem is volt kedve változtatni. Ő nem kérdezett, nem megbeszélt, pusztán kijelentett dolgokat, és az úgy is volt. Nagyon hasonlított külsőleg a húgára. Ugyanolyan színű haj és szem, ám Alex jóval magasabb volt, így rendszerint ha egymás mellett álltak, húga fölé tornyosult. Alex igazán sármos férfi volt. Egyenes orr, világosszürke (ezüstös) szem, lehetetlenül sűrű szempilla. Fekete, felnyírt haja elől a szemébe hullott, ezért hátrasimítva viselte, olykor be is copfozta. Sötét borostája és markáns szemöldöke markánssá tette az arcát.  

Claire, Alex barátnője nem igazán volt szimpatikus, és azt hiszem most enyhén fogalmaztam. Utálatosan viselkedett, rémes stílusa volt alapjáraton, ráadásul tényleg nagyon nem kedveltem. Reméltem, hogy gyorsan eltűnik a képből. S lám-lám, a megérzéseim nem csaltak. Tényleg nem érdemelt túl sok figyelmet.

Furch Durango gitár

A második fejezet a Szent Iván napi jelmezbállal indult. Azt hiszem, a jelmezekért hatalmas taps illeti az illetékest, nagyon jót nevettem. Magam előtt láttam Sonját Arwenként, és simán el tudtam képzelni Alexet is Neo-ként. :D Jó kis páros. Hatalmas koncertet tartottak, ami több mint két órán át tartott, s ezalatt Sonja úgy érezte, nem fáj annyira a lelke. Ám a koncert után ismét úgy érezte, kell egy kis egyedüllét, így elindult a tópartra kedvenc gitárjával (születésnapjára kapta a Furch Durango-t), hogy egymagában lehessen, s zenélhessen. A dal, amit ott énekelt igazán a szívemig hatolt. Ez volt az, s az Egyedül címet viseli:

 Aztán belépett a képbe Einarr Sigurdsson, és felgyorsultak az események. Imádtam, ahogy jellemezte őt Eszter.

„Sonja kíváncsian nézett a férfi nemes vonású arcára. Bár korábban sosem találkoztak, hirtelen az az érzése támadt, mintha ismerné őt. Mintha ismerné a kék szempár minden árnyalatát, az örömét s a bánatát. Mintha hallotta volna már ezt a hangot, és látta volna már ezt a szigorú pillantást… a férfi egyenes orrát, szép ívű száját, magas homlokát, széles vállát, sudár alakját…”

„ … A szőke férfi haja arasznyi hosszú lehetett, és hátra volt simítva. A feje két oldalán szinte kopaszra borotválta, világos szakállát rövidre vágta. Bőrnadrágot, csizmát, inget, mellényt viselt, a derekán széles övet, s a beletűzött balta is egész élethűen festett. A kézfejét és alkarját színes tetoválások borították, és úgy tűnt, a minták a ruhája alá kúsznak.”

A második és harmadik fejezet gyorsan elolvasásra került, s immáron már nem a 21. hanem a 10. században találtuk magunkat főhősnőnkkel Sonjával, aki nem tudja, hogy került oda, sem azt, hogyan juthat egyáltalán haza, a bátyjához, aki minden bizonnyal majd beleőrül abba, hogy mi lehet vele. Érdekesek voltak a leírások, az emberek és helyek jellemzései, minden. Eszter elég érdekesen építette fel a két század közötti kapcsolatot, így mindenképpen érdemes odafigyelni, és nem csak úgy, hipp-hopp átszökellni ezeken a részeken, mert a végén még lemaradhattok valami lényegesről.  Például arról, hogy mi történt Alex-el és a banda többi tagjával (egy kivétellel), amikor elindultak hazafelé a búcsúztatásról.

Imádtam az alábbi megjegyzést, úgyhogy nézzétek el nekem, de egy sort  idézek:

„ – A halottak nem tudnak hányni… - hümmögött Alex.”

Alex, Leif és James eljutott Magnusson jarl udvarába, ahol dalnokokként elég jól gondjukat viseltél, és megbeszélték a jarllal, hogy hajót kapnak, amin eljuthatnak Einarr-ékhoz. Már alig várták, hogy Sonját újra a karjukba tarthassák.

Alex és Sonja rémálmai aggasztottak. Reméltem, hogy nem fognak bekövetkezni, és néma imát mondtam értük gondolatban.

Amikor Einarr házánál megkérdezte a férfi Sonját, hogy miért van ott a nyúl, nagyon nevettem. Szívemből megkedveltem a lányt, és reméltem, hogy számára Happy end lesz, míg a férfi anyja remélhetőleg nem végzi valami túl jól. Rühelltem azt az áskálódó, szemét banyát.

Idézek egy részt, mert tényleg nagyon jót nevettem:

„ – Kicsikém, mondd, mi az ott, a fal melletti asztalon?

- Hát…, az egy döglött nyúl.

Einarr elmosolyodott.

- És mit keres ott?

- Carter odatette, én pedig nem mertem hozzányúlni.

- Miért nem?

- Mert úgy néz k, mint egy halott macska.

- Nem ettél még nyulat?

- Nem. És nem is fogok.

- De miért?

- Mert szép és kedves állat. Sosem tudnám bántani.

- És odakint a kecskéket meg a tyúkokat?

- Hát, ha adnak tejet meg tojást, annak örülni fogok, de hogy őket nem esszük meg, abban biztos lehetsz. Nem eheted meg azt, aki bízik benned.

- Te most viccelsz?

- Nem.”

Itt egy pillanatra felvisítottam, hogy szépen fogunk kinézni, ha Sonja mellett Einarr vegetáriánus lesz. :D Egy vega viking azért vicces.

Aztán sorozatban történtek olyan dolgok, amin kiakadtam, de úgy igazán. Például Brenna (Einarr anyja) ármánykodásai, Sonja álmai amik egyre tisztábban felfedték, hogy mi köze van neki igazán Einarrhoz, illetve a történet hangulata, ami a vége felé áthatja az ember. Ám a hajó, ami akkor érkezett, amikor Einarr, Asa és Sonja beszélgetett, tudtam, hogy nem lehet másik hajó, mint az, amelyik Alexéket vitte Syn városába. Erre mi történt? Vége a kötetnek. Áááááááááááááá. Most várhatok, amíg megjelenik a többi kötet, hogy tudjam, mi lesz kis kedvenceimmel. Igazságtalan ám. :)

A kötet végig bővelkedett kalandokban, poénos és könnyáztatta jelenetekben, szívmelengető és hátborzongató részekben. Nagyon megszerettem a szereplőket, Alex volt a fő kedvencem, de Einarr sem maradt le túlságosan. Eszter megint nagyszerű karaktereket alkotott, s egyáltalán nem bántam, hogy időutaztam is, mert megismerhettem a vikingek életét (vagy tovább ismerkedhettem velük?).

Az a rész viszont, amikor Einarr közölte Sonjával, hogy ha visszatérne a saját világába mi történne, sokkolt. Enyhén kirázott a hideg a gondolatra, hogy ha Sonja helyében lennék, örökre 924-ben rekedtem volna. Főleg Brenna miatt.

Szeretnék még sokkal többet olvasni Einarról, Sonjáról, Alexről és társairól, mert tudom, hogy rengeteg érdekes dolgot fogunk még róluk megtudni Eszternek köszönhetően.

A történet kicsit más, mint az eddigi A. O. Esther könyvek. Az Összetört Glóriák sorozatban angyalok és emberek harcoltak, angyalokkal és különböző pokoli jövevényekkel. A Gombnyomásra trilógia egy nem hétköznapi kivitelezésű disztópia, ami happy enddel zárult. A Frigg rokkája viszont először a jövőben játszódott, majd visszacsöppentek a régmúltba, ahol minden új nekik, és meg kell birkózniuk a rájuk váró nehézségekkel, a történet végkifejletéről pedig az ég adta világon semmit sem tudunk még. Viszont vannak hasonlóságok. Olyan karaktereket kreált az írónő, akik kedvelhetőek, legyenek angyalok, démonok, mutánsvadászok, tudósok, vikingek vagy zenészek. Szerethetőek, kellő mennyiségű jó tulajdonsággal, ám kaptak azokból a tulajdonságokból is szép számmal, ami igazán emberivé teszi őket (féltékenység, erőszakra való hajlam, stb.). Én rühellem az állandóan tökéletes szereplőket, s pont ezért szeretem annyira azokat, akikről Eszter írt. Nem tökéletesek, mégis szerethetőek, érthetőek, s könnyen beleélhetjük magunkat a helyzetükbe. A történetek fordulatosak, izgalmasak, s nem utolsó sorban a fantasy mellett erős romantika szálunk is van, ami könnyedebbé teszi a történetet.

Nagyon örülök, hogy egy árva rossz szót sem tudok erről a könyvről sem írni, mert magával ragadott, még ha voltak olyan pillanatok is olvasás közben, amik sírásra késztettek. Sokszor meghatódtam, összerázkódtam, vagy hangosan nevettem a jeleneteken. Élveztem az olvasás minden percét, s Ti, kedves olvasók tudjátok, hogy ennél több nem is kell.

Egyetlen elütést fedeztem csak fel, az ötödik fejezetnél az évszám nem 2014, hanem 2024. :) Viszont aki olvassa a könyvet, az alapjáraton tudhatja, hogy csak két évszám között kalandozunk. 2024 és 924 a két fontos évszám, ami rögzül az emberben, mire leteszi a kötetet. 

Pontozás: 10/10

Köszönöm a könyvet Eszternek, és azt, hogy elsők között lehettem, aki elolvasta. Nagyon várom a folytatást! 

Tartalomjegyzék

A bejegyzésemet pedig nem más zárja, mint Eszter köszönete, ami a könyv hátuljában található.