Susanna Ernst: A lelked bennem

– A Madison Spring-i rejtély –

Fülszöveg: „Ne félj, Matty! Veled maradok, megígérem!” 
A kegyetlen gyilkosság áldozatává vált Amy utolsó gondolata ez volt. 
Matt, aki gyerekfejjel tehetetlenül szemlélte kis barátnője megerőszakolását és meggyilkolását, huszonegy év múltán is képtelen feldolgozni a traumát. Bár sikeres masszőrként dolgozik – gyógyító mentalistaként különleges képességekkel rendelkezik –, végtelenül magányos. Ám egy napon találkozik egyik betegének autista lányával, Julie-val, s a kettejük között kialakuló, megmagyarázhatatlan vonzalom nemcsak különös élményeket ad, de közös emlékeket is feltár. Emlékeket abból az időből, amikor még nem is ismerhették egymást. Matt lassan rádöbben: rég meghalt gyermekkori szerelme egy másik testben él tovább. S miközben együtt próbálnak megküzdeni családjukkal, környezetükkel, hogy elfogadtassák a lehetetlent, a múlt árnya kísért a metszőn kék szemű gyilkos személyében…

Kiadja: Athenaeum kiadó

Megjelenés időpontja: 2018.05.28.

Fordította: Szakál Gertrúd

Fordítás alapjául szolgáló mű: Susanna Ernst: Deine Seele in mir

Borító: Földi Andrea

ISBN 978-963-293-261-3

Oldalszám: 448

Susanna Ernst - A képet Octavia Oppermann készítette

A szerzőről:

Susanne Ernst 1980-ban, Bonnban született. Egy nagycsalád gyermekekénk a könyvek világába menekült, már gyermekkorában kis történeteket írt. Banki ügyintézőként dolgozott a középiskola után, a rajzolás mellett az írás volt a hobbija. Második gyermeke születése után kezdett komolyan foglalkozni a regényírással, az első kézirata 2009-ben, A lelked bennem pedig 2010-ben született. A téma egészen különös: a szerző rémálmából merített ihletet.

A könyvről:

Már a kezdés olyan volt, mint egy kemény balhorog, ami kiszámíthatatlanul a padlóra taszít. Persze, a fülszöveg alapján számítani lehetett arra, hogy miről fog szólni a regény, mégis elég rosszul érintett, hogy hirtelen a közepébe vágott a szerző, nem finomkodott, már az első oldalakon leverte az olvasót a lábáról. Tekintve, hogy kisgyermekről volt szó, elég rosszul érintett. Kellett pár mély egyenletes lélegzet, hogy helyrerázódjon a lelki egyensúlyom.

Aztán ugrott egy nagyot, és a történet huszonegy évvel később folytatódott.

Minden egyes oldalnál újra és újra rácsodálkoztam a történet mélységére. Hihetetlen, ahogy a szerző ábrázolja a dolgokat. Tudom, hogy egy rémálom adta az ötletet a könyvhöz, de még így sem igazán tudom, hogyan találta ki ezt a történetet. Hihetetlen. Egy biztos, hogy ehhez a könyvhöz szükség van egy jó nagy adag beleérző képességre és nyitottságra. Rengeteg nyitottságra.

Matthew Andrews karaktere fantasztikus, érdekes, magával ragadó, őszinte. Tetszik, hogy az ő szemén át látjuk a dolgokat, általa ismerhetjük meg a történteket. Hiába ellenkező nemű, mégis sikerült beleélnem magam a karakterébe, meg persze Amy-ébe is, aki egy hihetetlenül csodálatos és erős jellem. Szerettem, ahogy Matt karakterét ábrázolta a szerző, és azt is, amerre elvitte a történetet. Nagyon kellett egy ilyen történet. Különleges elgondolás és kivitelezés.

A szereplők azonnal a szívemhez nőttek, legyen szó Matt-ről, Amy-ről, Julie-ról, Kristin-ről vagy Tomról, vagy épp a Charles család tagjairól. Mindenki külön egyéniség, mégis a világuk egy személy körül forgott.

Rengeteg dolgot kell megtapasztalniuk, felfedezniük, újra átélniük a főhőseinknek, mi pedig mindvégig velük tartunk az úton. Tengernyi gondolat és érzelem, amit mindenkinek meg kell élnie. Néha nagyon nem könnyű.

Annyira megérinti az olvasó lelkét, amennyire csak lehetséges. Legalábbis az enyémet. Szinte megfogalmazni is képtelenség, mennyi érzelmet, gondolatot sűrített az írónő ebbe a regénybe. Mennyit ad, ugyanakkor van, amit el is vesz. Szenvedés és boldogság jár kéz a kézben, te pedig, kedves olvasó, nem tudsz felocsúdni a sokkból, mert a végén még egy utolsót odasóz neked a szerző, és újra padlóra kerülsz. Vissza a kiindulópontra, bár már egy új helyzetben. Újrakezdés…

Mélységesen megrendített ez a történet. Felkavart, magával ragadott, majd a földre dobott, akár egy tornádó, ami kérés nélkül magával sodor mindent, ami az útjába kerül, aztán meg valahol egészen máshol a ledobja őket, mint ha már nem lenne rájuk szükség. A könyv különböző szakaszaiban más és más érzelmek indultak útnak bennem, hogy aztán a végén mind kitörni készüljön. Meg kell vallanom, megkönnyeztem. Nem számítottam arra, hogy ilyen véget szán az írónő a főszereplőinknek. Azt hittem, másfajta happy end-et kapok, végül azonban be kellett látnom, ez sem rossz, csak rettenetesen más, mint amit én szerettem volna. Fájt így befejezni a könyvet. Aztán a könyv végén található köszönetnyilvánítás picit helyrebillentett. A szerző magyarázattal szolgált, amire szükségem is volt.

A könyvet azoknak ajánlom, akik tudnak nyitottak lenni, nem keresnek kákán is csomót, csak hagyják, hogy a történet magába szippantsa őket és elemi erővel megéljék az érzéseket, amiket a regény kivált. Én ezt tettem, s egyáltalán nem bántam meg.

Köszönöm a szerzőnek hogy megírta a könyvet, az Athenaeum kiadónak pedig, hogy lehetőséget adott arra, hogy elsők között olvashassam idehaza. Újabb érzelem gazdag könyvvel gazdagodtam, ezen felül pedig sok olyan gondolattal és érzéssel, melyek talán sosem bújtak volna elő, ha nem találkozom Susanna Ernst hihetetlen regényével. Szívesen olvasnék még a szerzőtől.

Pontozás: 10/10

Jodi Picoult: A tizedik kör

„A ​lányod azt állítja: megerőszakolták. 

Csakhogy a fiú, akit vádol: a saját szerelme. 

MIT TESZEL?

Daniel Stone egyedüli fehér gyerekként nőtt fel egy amerikai eszkimó faluban, ahol anyja tanítónőként dolgozott, míg őt kiközösítették és gúnyolták. Nem hagyta magát: rosszabb lett minden rosszfiúnál, ivott, lopott és rabolt, amíg ki nem szabadult Alaszka vadonjából, hogy kövesse művészi ambícióit, beleszeretett egy lányba és családot alapított.
Tizenöt évvel később Daniel sikeres képregényrajzoló. Felesége Dante Isteni színjátékát tanítja a helyi egyetemen; lánya, Trixie pedig a szeme fénye. 

Trixie nem tud apja sötét múltjáról – egészen addig, amíg egy randi rémálomba nem torkollik, és Daniel újra azon kapja magát, hogy meg kell küzdenie az indulattal, ami talán nemcsak őt emészti fel, de egész családját és a jövőjét is. 

Jodi Picoult ebben a regényében erősebb hangot üt meg, mint valaha. Vajon elég-e az apa és lánya közötti elszakíthatatlan kötelék ahhoz, hogy a múlt hibáit végre elengedjük?”

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2018.04.16.

Fordította: Babits Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: The Tenth Circle

Illusztrációk: Dustin Weaver

ISBN: 978-963-293-752-6

Oldalszám: 400

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, amiből már elég sok megjelent hazánkban is szerencsére.

A könyvről:

A könyv egy előszóval nyit, ami visszarepít minket a régmúltba, amikor még csak négy éves volt Trixie. Szerettem ezt a részt a könyvből, mert megmutatja, hogy milyen volt akkoriban Daniel (apa), illetve milyen volt a kapcsolatuk egymással. 

Főszereplőnk, Trixie első osztályos gimnazista, akinek a gondolatai csak Jason körül forognak, miközben azt sem tudja, hogy ő maga kicsoda. Összezavarodott tini, aki másra sem vágyik, mint hogy szeressék. Szülei, Daniel és Laura látszólag problémamentes házasságban élnek, ám ez csak látszat. Egyikőjük sem boldog, a család kezd szétszakadni. Daniel, akárcsak egy partra vetett hal, kapálózik azért, hogy a felesége és szeretett kislánya visszataláljanak hozzá, ugyanakkor Laura már belevágott valami másba, aminél már az elején érzi az olvasó, hogy nem lesz jó vége.

Jodi Picoult most is erőteljesen belemélyed a témába, és keményen megragadva az olvasót magával vonszolja egészen a történet végéig.

A karakterek összetettek, az információkat folyamatosan kapjuk a történet és a cselekményvezetés során. Bár érzed olvasás közben, hogy valami nem kerek, és mintha túl egyszerű lenne a történet, rájössz, igaz az, hogy néha az egyszerű a bonyolult.

A szerző tökéletesen ábrázolja, mennyit változott a világ pár röpke év alatt, mennyi veszély fenyeget egy tizenévest, vagy épp milyen dolgok vezethetnek oda, hogy rossz irányba induljon egy tini élete. Hogyan dolgozza fel egy tizennégy éves (bár szerintem ez kortól független), hogy nemi erőszak áldozata lett? Vajon tényleg erőszak volt? Mi vezetett idáig?

Hogyan dolgozza fel a szülő, hogy a még nemrégiben totyogó kislánya serdülővé vált, és máris ekkora trauma érte? Mennyit bír el egy ember? Mikor lesz vége a végtelennek tűnő fájdalomnak, megaláztatásnak és dühnek? Mi történik, ha az emlékek hiánya miatt szörnyűségek sorozata veszi kezdetét? Megállítható-e egy újabb tragédia?  Ki a hibás a történtekért? Megelőzhető lett volna a tragédia? Mi lett volna, ha…?

 

Ezernyi kérdés felmerül az emberben olvasás közben, amikre többségben meg is kapod a választ, mire a történet végére érsz. Ám ezzel még nincs vége. A könyv elolvasása után még sokáig motoszkál benned a gondolat, mert ez a könyv annyira élethű, annyira aktuális, annyira igaz lehetne, hogy az már fáj.

A történetet körüllengi egyfajta búskomorság, fájdalommal, tehetetlenséggel és dühvel elegyítve.

Pontozás: 10/9 

Indoklás: maradt a történetnek egy bizonyos függővége, amire ugyan magától is rájön az olvasó, én mégis hiányoltam.