Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Teaház a sarkon

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A Spring Hill tér kedves kis menedékhely, távol a mindennapok nyüzsgésétől. Itt várja vendégeit Leni Merryman Sarki teaháza, amely valódi paradicsom a könyvmolyok számára, és csak úgy vonzza a magányos szíveket. Leni kínálja a környék legkülönlegesebb tortáit a legizgalmasabb irodalmi témákkal fűszerezve: ki az ellenszenvesebb, Mr. Darcy vagy Heathcliff? A Manderley-ház asszonyának története szívszorítóbb, vagy Jane Eyre-é? Az irodalmi teadélutánok résztvevői hétről hétre mind jobban megnyílnak egymás előtt, s kiderül, hogy az ő életük is csaknem olyan regényes, mint kedvenc hőseiké. Hazugságok, tönkrement házasságok, éveken át titkolt kapcsolatok, személyes tragédiák látnak napvilágot. De nincs az a szív, amelyet ne melegítene át egy forró angol tea, egy szelet finom sütemény és Leni Merryman mosolya.”

Kiadó: Pioneer Books

Eredeti mű: The Teashop on the Corner

Kiadás éve: 2017

Fordította: Frei-Kovács Judit

Oldalszám: 448

ISBN: 978-615-5435-29-4

Milly Johnson Barnsley-ban, Dél-Yorkshire-ben született, nevelkedett, és él jelenleg is. Szívből ír a dolgokról és helyekről, amiket ismer, hangsúlyozva a közösségi szellem fontosságát. Könyveiben nyomatékosan támogatja a nőket, kiemelve erejüket és szívósságukat, ünnepli a szerelmet, a barátságokat és a második esély lehetőségét.

A könyvről: 

Tetszik a könyv borítója. Jó ötlet volt ilyen színes, rajzolt megoldást választani. Szerintem sokkal jobb, mint a fotós borítók. Nagyon szép, kedves, szórakoztató történet. Mélyen megindító és elgondolkodtató. Ismeretlenek barátokká válnak, és segítik egymást. A valóságban is előforduló élethelyzetek (megcsalás, bántalmazás, elhanyagolt gyerekek, hálátlanság, pénzéhes emberek…) teszik érdekessé és szívszorítóvá. Több cselekményszál volt a könyvben. Imádom a történetmesélés gördülékenységét; és a jól felépített, egybeszőtt cselekményszálakat. Az írónő mélyebb témákat is érzékletesen érint. Elképesztő érzékenységgel tárja fel a regényei karaktereinek a lelki mélységeit, érzelmeit. A szereplők segítik egymást a felismerésekben és a kiteljesedésben. A vívódások, a vágyak, a reménybe kapaszkodó emberek mind fájdalmasan valóságosak. A mű fontos témája a veszteségek, traumák hatása az ember későbbi életére. A regény szereplői nagy terhet cipelnek, sok sebet kaptak. Sok minden van benne: múltbéli titok, tragédiák, újrakezdés, különös véletlenek, szerelem. Ebben a történetben (is) volt fájdalom, voltak nehéz sorsok, de pozitív (happy end) a lezárás. A könyv minden egyes fejezete magával ragad. Imádtam a történet cicás szálát (a cuki fekete cicát, és Leni vörös szőrű cicáját). Nagyon tetszettek a különös véletlenek is. Az érzelmek széles skálája megtapasztalható a regény olvasásakor. Döbbenet, harag, remény, vidámság, szomorúság, elégedettség… Érzékelhető rajta a könyvek szeretete. Nagyon sok a könyves és filmes utalás.

Leonora Merrymann (Leni) bérelte Shaun McCarthy-tól az üzlethelyiséget, ami a Sarki teaház volt. Irodalmi kávéháznak tervezte. Mindig derűs, mosolygós volt. Az egyik vendégével (egy kedves, idős, indiai úrral) folytatott beszélgetés után új ötletekkel állt elő. Bevezette a teaházban a tematikus keddeket. A „Sarki teaház” a varázslatos légkörével vonzotta a nehéz helyzetben lévő embereket. Ott végre valami másra is gondolhattak a gondjaikon és a zűrzavaron kívül. Volt valami ebben a bájos teaházban és a barátságos tulajdonosában, amitől a betérő emberekben enyhülni kezdett a feszültség. Szerintem mindenkinek jó lenne, ha lenne a közelében hasonló teaház, és ilyen barátok. Senki sem gondolta, hogy a kedves, nagylelkű és mosolygós Leni egy sérült, összetört nő. Shaun is csak a regény vége felé ismerte fel a „gyötrelem jelzését”, bár a megismerkedésük óta próbálta segíteni és védelmezni a nőt.

Shaun McCarthyt gyerekkorában elvették az anyjától és nevelőotthonba vitték. A családi háttere ellenére sokra vitte. Szorgalmasan dolgozott. A szeretet nélküli gyerekkor lehetett az oka, hogy általában ridegen viselkedett. Nem tudott kötődni. Remek építőipari szakember volt. Csodásan felújított épületeket.

Carla férje szívinfarktust kapott, és elhunyt. A temetésen derült ki, hogy volt egy másik felesége is. Martin kettős életet élt. Carla nehezen tette túl magát a megrázkódtatáson. Szerencsére mellette állt a legjobb barátnője, Theresa, akinek a férje, Jonty Pennant ingatlanügynök. Jonty kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezett, és nagyon okos. Carla szépen lassan „újraépítette” az életét. Elhatározta, hogy újra a lánykori nevét használja majd. Újra Miss Martelli lett. Úgy döntött, hogy megünnepli az új életét.

Will Linton próbálta megmenteni a cégét a bezárástól. De az üzletnek befellegzett. Will felesége, Nicole nem mutatott semmi együttérzést, nem igyekezett támogatni, vigasztalni a férjét. Egyszerűen elhagyta. Willnek mindent elölről kellett kezdenie. Szorgalmas, dolgos ember. Tekintve, hogy a korábbi sikereit, vagyonát is kemény munkával érte el, bizakodva tekintett a jövőbe. Ő is, akár Carla, tiszta lappal akart indulni, ezért nem sok holmit tartott meg a korábbi életéből. Mindketten keményen dolgoztak azon, hogy az életük visszatérjen a rendes kerékvágásba.

Molly egy hatvannyolc éves, jó erőben lévő asszony, akiben a nehéz múltja komoly sebeket hagyott. A fia, Graham és a felesége, Sherry csak a saját érdekeit nézte. Szörnyű emberek. Molly ikertestvére, Margaret viszont jó ember, és az élete árán is megvédte volna. Szerető családja van, akik szívesen látják Mollyt. Amikor Molly második férje, Harvey visszatért, fény derült a titkokra. Hosszú évek után újra egymásra találtak, de alig maradt idejük élvezni az együtt töltött időt.

„Vannak olyan dolgok, amelyekhez soha nem lehet túl öreg az ember: nyaralás, jó barátok, és boldog befejezések.”

Szimpatikusak a regényben az erős, eltökélt, ugyanakkor kedves és gyengéd nők, akiknek fenekestül felfordult az élete, mégis talpra álltak, és egy jobb, minőségibb életet építettek fel.

Bizonyos mértékig mindannyian érzelmileg sérültek voltak, és mind képesek voltak valami jót létrehozni, támogatni egymást. A történeteiket olvasva gyakran hullottak a könnyeim, és sokat mosolyogtam is.

A regény fontos mondandója, hogy „az életet élni kell”.

Aki igényes kikapcsolódásra vágyik egy megindító, romantikus regénnyel, annak ez a könyv tökéletes választás. Remélem, hogy az írónő még sok jó könyvvel megörvendeztet minket.

Ana könyvajánlói - Fredrik Backman: A barátaim

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A többség észre sem veszi azt a három apró alakot, akik ott ülnek a mólón a világ egyik legismertebb festményén. Azt hiszik, a kép csupán a tengerről mesél. De Louisa, ez a zűrös fiatal lány, aki maga is művész, tudja, hogy nem így van. Teljesen lenyűgözi az alkotás, bár még csak képeslapról ismeri, és eltökéli, hogy kideríti a három titokzatos figura történetét.

Huszonöt évvel korábban egy kikötővárosban egy csapat nehéz sorsú tinédzser rábukkan egy elhagyatott mólóra, amely a menedékükké válik, és szinte az egész nyarat ott töltik. Nevetnek, megosztják egymással a titkaikat, dugicigiznek, hűsölnek a vízben. A barátságuk ad nekik erőt, hogy reggelente fel tudjanak kelni, hogy merjenek álmodni és szeretni. Azután egyikük megfesti élete első képét. A festményt később vagyont érő mesterműként tartják számon.

Egy sor igen különös esemény következtében a híres alkotás Louisa birtokába kerül, és a lány útnak indul, hogy megtudja, hogyan keletkezett, és eldöntse, mihez kezdjen vele. Ám minél többet tud meg a kép szereplőiről, annál nyugtalanabbul várja, mi derülhet még ki. Mert Louisa tapasztalatai szerint a boldog vég, ha van is, nem mindig olyan formát ölt, amilyenre számítunk.

Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak című művével vált ismertté. Most végre új regénnyel jelentkezik, amelynek a főszereplőit olyan erős barátság köti össze, ami évtizedekkel később is képes megváltoztatni egy számukra idegen ember életét.

A barátaim című kötet – amely világszerte robbanásszerű sikert aratott – végleg bebizonyítja, hogy Backman már nem csupán „Svédország nemzeti írója”, hanem elfoglalta helyét a világ felejthetetlen mesemondói között.”

Kiadó: Animus

Kiadás éve: 2026

Fordította: Bándi Eszter

Oldalszám: 415

ISBN: 978-963-614-923-9

Fredrik Backman 1981-ben született. Feleségével és két gyermekével Stockholm egyik külvárosában él. Nagyszerű történetmesélő.

Ez a regény egy szép és megható történet a barátságról, emberi sorsokról, a felnőtté válásról, a művészetről. A történetben a festészet játszik fontos szerepet. Mélyen megindító és elgondolkodtató. A meghozott döntéseik következményei elkísérik a szereplőket egész életükben. Nagyon magával ragadó történet. Nagyon sok olyan része van, amiből sugárzik, szinte indaként nyúlik ki a fájdalom, és szorongatja az olvasót, könnyeket csalva a szemébe. Ezért nehéz gyorsan haladni ennek a könyvnek az olvasásával. Nem könnyű úgy olvasni, hogy az ember látását elhomályosítják a könnyek. Nagyon szomorú, jól kidolgozott és szép történet. Örültem, hogy idézetek is voltak benne.

Két idősíkban játszódik a történet. Az egyik egy gyerekkori nyarat idéz fel. A másik huszonöt évvel későbbi eseményeket mutat be. A cselekményt egy festmény indítja el, amelyen három tinédzser egy mólón ül. Visszatekintésekből ismerheti meg az olvasó egy huszonöt éves barátság történetét. A barátok egy felejthetetlen nyarat töltöttek együtt, ami a későbbi életükre is hatással volt. A visszaemlékezésekből kiderül, hogy az a nyár sok dolgot tartogatott a számukra. Tele volt barátsággal, nevetéssel, ostoba döntésekkel, fájdalommal és halállal. Mégis pozitív érzés hatja át az egész regényt. Tetszik, hogy megpróbálják a legjobbat kihozni a lehetőségeikből. Kiállnak egymásért.

„Gyakran gondolt arra, hogy talán pont ez az igazság: a tinédzser éveink egyszerre foglalnak magukba végtelen világosságot és sötét mélységeket, mert így fogunk tájékozódni a világunkban.”

Louisának fájt az élet, és utálta a valóságot. Az apja még a születése előtt lelépett. Amikor Louisa öt éves volt, az anyja is elment, és sose tért vissza. Gyermekotthonokban nőtt fel. Amikor a barátnője, Hal tizennyolc éves lett, nem maradhatott a gyermekotthonban, és hamarosan meghalt. A Kép a tengerről című festmény C. Jat (művésznév a barátai nevének első betűjéből) első festménye. Louisa egész addigi életében látni szerette volna élőben. Egy véletlen során találkozott a művésszel, aki harminckilenc éves, és haldoklik.

Párhuzam vonható Louisa és a művész között. Mindkettő elvesztett egy barátot, sok erőszakot látott fiatalkorában, és nem szereti, ha megérintik. Amikor festenek, akkor érzik, hogy önmaguk. Akkor érzik magukat teljesnek.

A művész utálta a hírnevet. Négy legjobb barát volt azon a mólón, amikor megfestette a képet. Három fiú és egy lány.

Ted egyike volt a három kamasznak a képen. A művész pedig élete szerelme, aki halála előtt arra kérte, hogy keresse meg Louisát, és adja neki azt a képet.

„A művészet az, amit magunkból hagyunk másokban.”

Ted a művész hamvaival hazautazott a városba, ahol felnőtt. És Louisa elkísérte. Az út során Ted elmesélte neki a barátságuk történetét. A művészet, az elmesélt történetek, a kalandos utazás mind hozzájárult ahhoz, hogy Louisa és Ted élete összefonódjon.

Voltak mellékszereplők, akik bár rövid időre bukkantak fel a történetben, mégis nagy hatással voltak. Mint Christian és az édesanyja, a kalauz, az anyuka a kisbabájával, a taxis...

„Tényleg elképesztően nehéz elmesélni egy történetet, különösen akkor, ha nem ér boldog véget minden szeretted számára.”

Az a sok szörnyűség, amiket átéltek éppen elég tragikus volt. Mégis akadt még valami mellbevágó. Mégpedig az, amikor két tinédzser is azt gondolta magáról, hogy úgysincs jövője. Ez valahogy még megrázóbbá tette az egész történetet. Lehet, hogy nagyon érzelgős vagyok, gyakorlatilag végig sírtam.

Tetszett a gondolat, hogy a négy barát örökké együtt lesz a festményen. Hárman a mólón a tengernél, a művész pedig minden körülöttük. Olyan emberek halhatatlan barátságának szimbóluma a kép, akik erősen hittek és bíztak egymásban. Sohasem hagyták volna magukra azokat, akiknek szüksége volt rájuk. Elgondolkodtató volt, hogy milyen hatással lehetünk egymásra, és hogy az egyének hogyan kapcsolódnak be az élet nagy láncába. Azt hiszem, hogy csak a könyv végén tudatosult bennem igazán, hogy a bajok ellenére mind részesei voltak valami szépnek, sok boldog pillanatuk is volt, és sokat nevettek. Szerintem szép és pozitív hangulatú lezárása van a történetnek.

„A művészet törékeny varázslat, akár a szeretet, és ez az ember egyetlen fegyvere a halál ellen. Minden, amit alkotunk, festünk, amikor táncolunk, és szerelmesek leszünk, mind zendülés az örökkévalóság ellen.”

Roald Dahl: Matilda

Vigyázat! Cselekményleírást tartamazhat.

Fülszöveg:

„Matilda különleges lány, de a szülei sajnos komplett idióták.

Az apja szélhámos, az anyja meg sötét, mint egy belső zseb. Ki nem állhatják a lányukat, azt szeretnék, ha többet tévézne, és kevesebbet olvasna. Czukor kisasszony, a tündéri tanárnő viszont hamar rájön, hogy Matilda zseni. Az iskola rettegett igazgatónője azonban mindkettőjük életét megkeseríti… Még szerencse, hogy Matilda elképesztő trükköket tartogat a tarsolyában, és nem fél megmutatni a szörnyű felnőtteknek, hogy vele jobb nem ujjat húzni!

A Matilda a Kolibri Kiadó Roald Dahl-életműsorozatának második darabja, amelyet új fordításban, Totth Benedek tolmácsolásában olvashatunk.”

Kiadta: Kolibri kiadó

Megjelent: 2022 (harmadik kiadás)

Fordította: Totth Benedek

Fordítás alapjául szolgáló mű: Roald Dahl: Matilda

Oldalszám: 304

ISBN: 978-963-599-280-5

Illusztrálta: Quentin Blake

Nem sűrűn fordul elő, hogy előbb látom a filmet, mint hogy a könyvet olvasnám, ám most ez történt. Gyerekként láttam először a Matildát (1996-os film), és az igazat megvallva akkoriban elvarázsolt. Láttam egy kislányt (Matilda Wormwood – Mara Wilson), aki azon felül, hogy magas intelligenciával rendelkezett, varázserővel bírt. A gondolataival mozgatott dolgokat. Emlékszem akkoriban úgy gondoltam, hogy ez mennyire menő már… Na jó, a varázslat most is menő. Ki ne akarna tárgyakat mozgatni pusztán a gondolataival, illetve egy ujjmozdulattal? Mivel élénk képzelettel rendelkeztem, nem volt nehéz beleképzelnem magam Matilda helyébe. A film szereposztása szerintem kiváló lett, Danny DeVito tökéletesen hozta a rosszindulatú, kapzsi gazembert (Harry Wormwood), akit semmi más nem érdekelt, csak az, hogy minél könnyebben és gyorsabban meggazdagodjon, és nem érdekelte, ha ehhez mocskos módszereket kellett alkalmaznia.

Most, évekkel később kíváncsian és lelkesen vettem kézbe a könyvet, melyből az általam oly szeretett film született. Azt hittem, egy nap alatt kiolvasom, de meg kell vallanom, hogy nem így történt. Rettentően idegesített ugyanis, hogy lefordították a neveket is. Talán, ha nem láttam volna filmet, akkor nem zavart volt ez a dolog, ám így nagyon. Néhány oldal után le kellett tennem, mert nem igazán sikerült a lényegre koncentrálnom, mindig félrevitt, hogy fejben kijavítottam a neveket.

Egyébként érdekelne, hogy miként lett Miss Jennifer Honey-ból Czukor Janka, Miss Agatha Trunchbull-ból Dorong kisasszony, vagy épp Wormwood-ékból Lonczék. Értem én, hogy gyerekkönyv, és szerették volna könnyebbé tenni az olvasást a kisebbeknek, de például erre lehetett volna a könyv hátuljában található üres oldalak egyikét felhasználni, és az eredeti nevek mellé feltüntetni a kiejtésüket, ahogy néhány régebbi könyvnél tették azt más kiadók.

Mint ahogy azt már megszokhattuk, a könyv és a film között vannak kisebb-nagyobb eltérések, ami a történet cselekményszálát illeti, ám lényegében azért egyezik.

Adott egy nagyon okos és tehetséges kislány, akit elhanyagolnak a szülei. Egészen pici korától egyedül hagyták otthon, magának kellett gondoskodnia az ételről, szórakozásról. A való világban felnőtt fejjel ezt hívjuk kiskorú veszélyeztetésének.

Matilda olyan, mint egy kis szivacs, mindent magába szív. Mire iskolába kerül, ír, olvas, számol, minden érdekli, rengeteget olvas, és fejlett az erkölcsi és igazságérzete.

Ezért aztán amikor elég idősnek érezte magát, úgy döntött, ha igazságtalanságot tapasztal, azt megtorolja. Ebben lett segítségére az újonnan felfedezett különleges képessége is.

A könyvet körüllengi egyfajta szomorúság, ugyanakkor bőven akadtak mosolyfakasztó jelenetek is.

A pozitív szereplők abszolút kedvelhetőek, és Roald Dahl-nak sikerült egy olyan főgonoszt kreálnia, akit válogatás nélkül mindenki nyugodt szívvel utálhat.

Bár a könyv egy ifjúsági fantasy regény, és alapjáraton gyermekeknek íródott, szerintem a komolyabb témakörök miatt (lelki és fizikai bántalmazás, csalás, stb.) remek beszélgetésindító lehet az idősebbek körében is.

A kisebb-nagyobb zavaró dolgokon felülemelkedve egy igazán élvezhető regényt kaptam, bár számomra most a film verzió áll az első helyen.

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Nyári flört (Four Seasons 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat. 

Fülszöveg:

„Amikor a csupa élet Christie forgószélként beviharzik hozzájuk az irodába, hogy átvegye a részlegük vezetését, öt nagyon különböző nőnek kell csapattá kovácsolódnia.

A 39 éves Anna képtelen feldolgozni, hogy a vőlegénye elhagyta őt egy fiatalabb nőért. Az ötvenes Grace egy szerelem nélküli házasság foglya, aki annak idején azért ment hozzá a férjéhez, mert beleszeretett annak gyerekeibe. A tinédzserként árvaságra jutott 33 éves Dawn egy iszákos menyasszonya, aki talán ugyanazt a hibát készül elkövetni, mint Grace.

Mindnyájuk közül a 28 éves Raychel lehetne a legboldogabb, hisz szerető férjével kettecskén éldegél édes otthonukban. Ám a tökéletesség leple mögött sötét titkok rejtőznek.

Christie gondoskodó irányítása alatt az öt nő ráeszmél, hogy súlyos döntések várnak rájuk. És közben azt is megértik, milyen nagy szükségük volt már a nevetésre, az igaz barátságra, és a női összetartásra.”

Kiadó: Ulpius-ház

Kiadás éve: 2013

Eredeti mű: A Summer Fling

Fordította: Darvas Eszter

Oldalszám: 589

ISBN: 978 963 254 819 7

A könyv 589 oldalas, de ebből csak 562 oldal Milly Johnson regénye, és a köszönetnyilvánítás. A többi más szerzők könyveiből kiragadott részletek. Szerintem nem volt jó ötlet beletenni a könyvbe. Ezeknek megfelelőbb lett volna egy külön kiadvány.

Az írónő könyvei kellemes, szórakoztató, felszabadító olvasmányok, amiknek bájos a borítója. Nagyszerűen ír. Szívből. Elképesztő érzékenységgel tárja fel a regényei karaktereinek a lelki mélységeit, érzelmeit. Nagyon tetszik, hogy elgondolkodtató és szívmelengető történeteket ír. Élmény a könyveit olvasni.

Van négy nő, akik együtt dolgoznak, de nem ismerik egymást. Közéjük érkezik meg Christie, aki a részleg vezetője lesz, és összekovácsolja a csapatot. Lassan mindegyik nő megnyílik, szépen lassan próbálnak változtatni, javítani a helyzetükön. Valóságos, komoly „hétköznapi” problémákról esik szó. A főszereplő nők olyan nehézségekkel, krízishelyzetekkel szembesülnek, amik a való életben is előfordulnak.

A történet fő mondanivalója, hogy sokszor hozunk rossz döntéseket, de ha felismerjük, megpróbáljuk helyrehozni, és úgy élni az életet, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle, akkor még a legnagyobb probléma is megoldódhat. Érdemes néha kockáztatni, elhagyni a komfortzónánkat. És az életkor nem lehet akadálya a barátságnak meg a nagy nevetéseknek.

Christie Somerst személyesen a nagyfőnök, James McAskill mutatta be az új csapatának. Jó benyomást tettek egymásra.

Minden nő örült, amikor a korábbi csoportvezető helyettesét, Malcolm Spatchcockot máshová helyezték a részlegükről. Senki sem kedvelte. Malcolm sötét és fondorlatos terveket szőtt. Ahogy telt az idő, egyre nőtt az ellenszenve Christie iránt.

Chrisite szeretett konfrontálódni, és jól reagált a támadásokra. Mindenki azt találgatta, hogy kije ez a nő a nagyfőnöknek. Próbálta összekovácsolni a társaságot. A kávé és sütemény mellett folytatott beszélgetések során jobban megismerték egymást. Az öt nő rövid idő leforgása alatt nagyon megszerette egymást. Ahogy megnyíltak egymásnak, megváltozott az életük. Kis lépésekkel haladtak előre. Amikor valamelyikük mélyponton volt, a többiek megvigasztalták.

„A többiek körbevették, ahogy a virágszirmok zárulnak rá óvón a bibére.”

Christie-nek évekbe telt, mire valamennyire feltudta dolgozni a férje halálát, és tovább tudott lépni. Még mindig nagyon hiányzott neki.

A huszonnyolc éves, hollófekete szépség, Raychel zárkózott volt. Feszengett a közösségi eseményeken. Utálta, ha valaki hozzáért. Ez alól a férje, Ben volt az egyedüli kivétel. Nagyon kedves, tüneményes pár. Eredetileg más néven kezdték az életüket. A tragikus gyerekkorukat hátrahagyva választották a jelenleg használt nevüket. Ben nagy és erős lett, hogy mindkettejüket meg tudja óvni. Egy kedves és közvetlen családtaggal való váratlan találkozás után Raychel már nem érezte úgy, hogy egyedül vannak Bennel a világban.

A harminckilenc éves Anna élete szürke és lehangoló volt, mert a néhai jegyese félrelépése óta elvesztette a lelkesedését, és depressziós lett. Szívesen töltötte az időt a kolléganői társaságában. És izgalomban is volt része, amikor megismerkedett egy híres divattervezővel, és részese lett egy televíziós show-műsornak. Végül megtanulta elengedni azt, aki nem értékelte. Vladimir (a divattervező) felismerte Annában a rokon lelket. Anna kisimult Vladimir mellett. Élettelibbnek és fiatalabbnak látszott. Magabiztosabb és boldogabb lett.

Az ötvenöt éves Grace szerette a kihívásokat, és nagyon jó híre volt a szakmában. Szimpatizált a kolléganőivel, bár nem sokat beszélgettek. Nem akart korkedvezménnyel nyugdíjba menni. Mióta a gyerekei felnőttek, és kiköltöztek a szülői házból, egyre fullasztóbbnak érezte a házasságát. Számára az iroda jelentett menedéket a családi problémák elől. Nem vett volna ki szabadságot anélkül, hogy ne szólt volna valamelyik kollégájának. Ezért, amikor egyik nap nem ment be dolgozni, a többiek sejtették, hogy valami baj van. Azt nem feltételezték volna, hogy a férje borzalmas dolgokat művelt ezzel a tüneményes, elegáns hölggyel. A kolléganői és a fia közreműködésének hála, a rendőrség kiszabadította. A történtek után Grace átmenetileg Christie-hez meg a fivéréhez költözött. A gyermekei, Paul és Laura segítettek neki elhozni a házból a legszükségesebb holmijait. Grace és Christie bátyja, Niki (Nikita Koslov) közt hamar vonzalom alakult ki.

A harminchárom éves Dawn szinte minden gondolata a közelgő esküvője körül forgott. Már nagyon várta a menyasszonyi ruhája kiválasztását. A tapintatlan szókimondásával néha kiborította az embereket. Sokat vergődött. Nem érezte otthonosan magát abban a világban, amelyben élni kényszerült. A vőlegénye megalázó módon viselkedett vele, és lazán kezelte az esküvő témáját is. Calum családja pedig teljesen elnyomta. Szinte hihetetlennek tűnt, hogy Dawn nem tud, vagy nem akar szembenézni azzal, hogy Calum milyen aljasságokra képes. Sajnáltam őt, de nem kedveltem.

Grace férje, Gordon és Dawn vőlegénye, Calum nagyon ellenszenves karakterek. Nagyon reméltem, hogy mielőbb „eltűnnek” a nők életéből.

Azon a helyen, ahová a nők péntekenként jártak munka után, egy kanadai vendégzenekar játszott. Az együttes (főleg a gitáros) nagy hatással volt Dawn-ra. Nekik köszönhetően visszatalált a zenéhez, és önmagához. Nemcsak Dawn barátnői drukkoltak azért, hogy térjen észhez, és szökjön meg a kanadai gitárossal… De nem tette. Szerintem nagyon buta volt. Hozzáment valakihez, akit nem szeretett, és akinek a családja megvetette. Áldozati bárányt csinált magából, és ez csak az esküvő után jutott az eszébe. Nagy szerencséje volt, hogy ott voltak a barátnői, akik segítettek neki megszökni.

Szerintem Dawn történetéből elég lett volna egy kicsivel rövidebb verzió is, és inkább a többi szereplőről lehetett volna kicsivel hosszabb történet. Ben, Niki és Vladimir nagyon érdekes és kedves szereplők. Szívesen olvastam volna róluk egy kicsit többet.

A regény végére mindenki megtalálta a boldogságot.

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amit magunk mögött hagyunk (Knockemout 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Lucian Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó…

Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket.

Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron.

Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

Eredeti mű: Lucy Score: Things We Left Behind

Fordította: Bótyik Bettina

Oldalszám: 696, puhatáblás

ISBN: 978 615 664 421 3

A történet tele van humorral, szívszorító eseményekkel, érzékiséggel, és fontos gondolatokkal.

Nagyon idilli elég sok helyzet, viszont az érzelmi és mentális problémák, amikkel a szereplőink szembenéznek, valamint azok megoldásai tükrözik a valóságot.

A szerelmi szál megdobogtatta a szívemet, izgultam a párokért. Sokszor szellemes szócsatákat vívtak. Nekem kell a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés, ezért nagyon reméltem, hogy Sloane és Lucian története jól alakul.

A könyv üzenete az, hogy ha az életünkben ér valami hatalmas csalódás, történik egy borzalmas tragédia, az nem tart örökké. Minden rendbe jöhet. Szembe kell nézni a problémáinkkal, és a lehető legjobbat kihozni a dologból.

Ez a kötet Sloane (Tündér) és Lucian (Lucifer) története.

Sloane, a környék legjobb vezető könyvtárosa, egy nagy viktoriánus házban él. Az apja temetésekor a ház zsúfolásig megtelt családtagokkal és barátokkal. Sloane próbálta elfojtani az érzéseit, elrejteni a végtelen szomorúságot, amit érzett. Tudta, hogy számíthat a Morgan testvérekre, akikkel együtt nőtt fel. A szertartás és a tor az egész napot kitöltötte. Utálta, hogy kellemes bizsergés járta át a testét, valahányszor megjelent Lucian Rollins. Egykor szerette (amikor Lucian még álmodozó fiú volt, aki túl nehéz terhet cipelt), de most ki nem állhatta (bár erősen vonzódott hozzá). Közös titkot őrzött az ördögien jóképű férfival. Lucian szíve is nagyot dobbant valahányszor meglátta Sloanet. Vágyott a közelségére, akkor is ha haragudott rá. Nem tudta kiverni a fejéből.

Az előző két rész bűnügyi szála folytatódik ebben a kötetben is. Lucian együttműködik a nyomozásban az FBI-ügynökökkel.

Sloane apja, Simon Walton hitt abban, hogy megmentheti Luciant. Megmentette az életét, és segített lerombolni a múltja legcsúnyább részeit. Luciant nagyon feldúlta Simon halála.

Sloane és Lucian tinédzserként nagyon jól kijöttek egymással. A múltjuk, és a köztük lévő nézeteltérés, feszültség még mindig emésztette őket. Gyakorlatilag olyan dolog miatt haragudtak egymásra, ami a gyerekkorukban történt. Ez eléggé szánalmas, és nagyon elszomorító volt.

Lucian egyik barátja, Dr. Emry Sadik pszichológus, aki a barátai mellett áll akkor is, amikor azok nem erre vágynak. Sokat tett azért, hogy Lucian dolgozzon magán, és fejlődjön.

Ahogy Knox, Lucian sem volt az a fajta főnök, akinek mindig nyitva áll az ajtaja. Nem volt kíváncsi a visszajelzésekre, ötletekre. Szerette megmondani másoknak, hogy mit csináljanak. Felépített egy birodalmat. Erős, gazdag, befolyásos és rideg lett.

Lucian „gonosz birodalmának” valójában nagyon nemes mozgató rugói voltak. Bár az eszközei megkérdőjelezhetőek, ahhoz kétség sem férhet, hogy a férfi igyekezett a jó embereknek segíteni, jobbá tenni a világot. Amikor a lányok és Stef ellátogattak a Rollins Szaktanácsadó Irodába, meglepődve tapasztalták, hogy az ott dolgozók milyen boldognak tűnnek, és senki sem akar csalódást okozni a „gyönyörű fenevad” főnöknek.

Lucian próbálta kiverni a fejéből Sloanet. Kívánta őt. A civakodásuktól mindig „beindult”, vágyott rá. A nő vidám, temperamentumos, okos, kedves és vicces.

Két jó ember szenvedett hosszú éveken át, olyan dolog miatt, amiről tulajdonképpen egyikük sem tehetett. Ők csak a koruknak és élethelyzetüknek megfelelően reagáltak. Beleragadtak egy olyan szituációba, amit egy olyan ember okozott, aki úgy gondolta, hogy joga van bántalmazni a családját, és másokat. Teljesen érthető volt, hogy Lucian felnőttként nem tudott mindent a szeretettel teli kapcsolódásról, az érzelmekről. Mivel egy szeretetlen, bántó, kiszámíthatatlan közegben nőtt fel. Nem volt része szerető családban, biztonságban. Nem volt előtte példa. Ez nem az ő hibája.

De van egy olyan pont, ahol valami megváltozik. Nála ez akkor volt, amikor közelebbről megismerte Sloanet és a családját. Csakhogy valami „törést” okozott. Azt, ahogyan Sloane megpróbált segíteni neki, megpróbálta megmenteni, Lucian árulásnak érezte. A távolság nőtt. Az intimitás eltűnt. A múltja magyarázat a viselkedésére. De nem lehet kifogás egy életen át. Szembenézni a múlttal, felismerni a mintákat, tanulni belőle, megpróbálni jó irányba változtatni az már döntés. Lucian tudta, hogy ha nem lett volna a Walton család, akkor kisiklott volna az élete. Így is gyakran „játszott a tűzzel”, és a „szürke zónában” mozgott, de jó ember lett. Sloane szülei mindig úgy bántak vele, mintha ő is a család tagja lenne.

Sloane és Lucian túl sok időt töltöttek azzal, hogy veszekedtek, majd visszataláltak egymáshoz, hogy aztán újra egymás torkának ugorjanak.

Reméltem, hogy ebből a kötetből kimarad az „aggódó férfi félti a nőt, ezért szakít vele, hogy megvédje” írói eszköz, de nem maradt. Lucian úgy nőtt fel, hogy nem volt semmiféle érzelmi támasza, és senki sem tanította meg neki, hogyan kell igazi férfiként viselkedni egy párkapcsolatban, ezért gondolhatta azt, hogy csak úgy tudja megvédeni a nőt, ha távol tartja magától. Szabotálja a saját boldogságát. Legalább következetes volt az írónő, mert ezek után a lányok ismét a Hellhoundban iszogattak.

Sloane harcolt az igazságtalanság ellen, és szerette Luciant, aki úgy érezte, hogy nem méltó a szerelmére. Legalább Knox és Nash jót nevetett, amikor Lucian közölte velük, hogy azért nem ad esélyt a kapcsolatuknak, mert Sloane túl jó hozzá. Elmondták neki, hogy ők is úgy érzik, hogy az asszonyaik túl jók hozzájuk. És éppen ez a lényeg, hogy a szerencsés életük hátralévő részét azzal tölthetik, hogy megpróbálnak felnőni hozzájuk, jobbak lenni.

„A szerelem arról szól, hogy olyan partnert találj, aki jobb emberré tesz, mint amilyen egyedül vagy, és fordítva.”

Lucian ellökte magától Sloane-t, mert azt hitte, hogy így nagyobb biztonságban lesz. Nem is sejtette, hogy ezzel milyen veszélynek tette ki. Kiszolgáltatott és sebezhető lett. Egy gyújtogató miatt majdnem elvesztette a nőt. Ez észhez térítette. Gyengéden gondoskodott a gyönyörű, megtört nőjéről. Belátta, hogy Sloane az egyetlen ember a világon, aki mindig kiállt érte, anélkül hogy ő erre kérte volna. És ezt el is mondta neki. Sloane pedig elmondta a férfinak, hogy mennyire büszke rá, és hősiesnek tartja, mert észreveszi, amikor valakinek szüksége van valamire, és csendben segít az illetőnek. Nincs szüksége közönségre vagy elismerésre.

Lucian rájött, hogy segítségre van szüksége abban, hogy feldolgozza az apjától elszenvedett traumákat.

A kapzsi, hataloméhes emberek sok pusztítást hagytak maguk után. De a párosaink megoldják, és nem fogják hagyni, hogy a gonoszság és kapzsiság tönkretegyen valamit, ami értékes számukra.

Sloane és Lucian az első táncukat házastársként Shania Twain From This Moment On című dalára táncolták.

A bónusz epilógus bepillantást enged a párok életébe körülbelül egy évtizeddel később. Tele van boldog párokkal, kiterjedt családdal, álomélettel, szerelemmel, és reménnyel.

Megkaptuk azt a lezárást, amit szerettünk volna.

Nora Roberts: Sötét örvények

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: 

„Kívülről nézve a Lakeview Terrace-i ház tökéletesnek tűnik, ahogy a Bigelow család is látszatra tökéletes család: jó nevű, mindenki által tisztelt apa, elbűvölő és odaadó anya, két gyönyörű gyermek. Egy tökéletes életet élő tökéletes család egy tökéletes házban.

De a hibátlan felszín alatt sötét dolgok rejtőznek, és a zárt ajtók mögött egy egészen más élet zajlik. Az erőszakos apa és a diszfunkcionális anya terrorizálja a tizenéves Zane-t és Brittet. Zane túlságosan fél ahhoz, hogy bárkinek is szóljon a helyzetükről, de mindent megtesz, hogy megvédje a húgát, s közben számolja a napokat, mikor lehetnek végre szabadok.

Egy kegyetlen éjszaka után, amikor apjukat olyan mértékben elragadja az indulat, hogy úgy tűnik, minden még rosszabbra fordul, a testvéreknek sikerül elmenekülniük. Szeretett nagynénjük segítségével fokozatosan újra felépítik az életüket, új családot teremtenek, és maguk mögött hagyják a múltat. De egy olyan gyerekkor, mint az övék, örökre árnyékot vethet az életükre. Meg tudnak-e valaha szabadulni a múltjuktól? Vagy azok a sötét örvények a felszínre törnek, és arra kényszerítik őket, hogy ismét az életükért küzdjenek?”

Kiadta: GABO kiadó

Megjelent: 2019

Fordította: Tóth Gizella

Fordításul szolgáló mű: Nora Roberts: Under Currents

Oldalszám: 544

ISBN: 978-963-406-892-1

Témáját tekintve 18 éves kor alatt nem ajánlott.

Az írónő, ahogy a legtöbb könyvénél, úgy itt is az "in medias res", bele a dolgok közepébe elvet vallotta, és rögtön leverte az olvasót a lábáról egy durva családon belüli erőszakkal. Szívszorító volt olvasni, hogy mennyi mindent megtehetett Graham Bigelow büntetlenül, oly sok éven át, amiért szerintem soha nem kapta meg igazán a büntetését. Annyi szörnyűség után tizennyolc év börtön enyhe büntetés volt neki.

A történet ezen része valósághűre sikerült a tökéletes családanyával, aki a szülői munkaközösség vezetője, és a nagy presztízsű orvos apukával, aki rengeteget adakozik a közösség javára, embereket ment, tökéletes otthont teremt a feleségével és két csodás gyermekével, közben pedig zárt ajtók mögött, mikor nincsenek figyelő szempárok, jönnek a lelki és fizikai bántalmazások, megfélemlítések, mert megteheti. Persze a verést mindig úgy csinálja, hogy annak látszólagos nyoma ne maradjon. Szívesen üt gyomron, vesén, vagy a törzsön szinte bárhol, hiszen ahol ruha fedi, ott nem fogja senki meglátni. Ha véletlenül mégis úgy alakul, kimagyarázza, hogy szerencsétlen baleset történt. S amikor végre, nagyon hosszú idő után kiderül, az önmarketingnek és a jól felépített hazugsággyárnak köszönhetően a kiérkező rendőrök nem hisznek a súlyosan bántalmazott gyereknek, sőt… tovább járatják vele a poklot, ami úgy tűnhet, soha nem ér véget.

Sajnos ez abszolút hihető. Nem egyszer olvastam vagy hallottam olyat, hogy a bántalmazó fél annyira meggyőzően adta elő a kis meséjét, hogy végül az áldozatot hibáztatta mindenki a történtekért. Ugye ez nektek is ismerős?

Mindenesetre ebben a történetben voltak, akik jól ismerték a gyerekeket, és segítettek abban, hogy kikerüljenek a pokoli szülők karmaiból. Dave, Emily néni, Lee Keller nyomozó és még jó pár ember, akiket olvasás során a szívembe zártam.

Emily néni és a többiek minden követ megmozgattak azért, hogy Britt és Zane biztonságban érezze magát, és jó irányt vegyen az életük. A feltétel nélküli szeretet csodákra képes, ezt bizonyítja az is, hogy végül mindketten a lehető legjobbat hozták ki abból a traumából, amit sajnálatos módon át kellett élniük.

A könyv első része pörgősre sikerült, aztán ahogy a szerzőtől megszokhattuk, jött egy kis enyhülés, a történet szépen lassan csordogált a maga kis medrében, hogy az olvasó jusson egy kis lélegzethez, és utolérhesse magát. Évek teltek, szereplők jöttek és mentek, bővült a család, és új embereket ismerhettünk meg. Belépett a képbe Darby McCray, aki szerintem abszolút magával ragadja az olvasót. Darby tájépítészeti szenvedélyét olyan szinten képes volt átadni az írónő, hogy legszívesebben beköltöztem volna az egyik bungalóba, amit már Darby kicsinosított.

Imádtam a tájleírásokat, a megannyi apró részletet, ami miatt magam előtt láttam egész Lakeview városát, a tóval, a körülötte lévő házakkal, és persze Emily néni üdülőparadicsomával, a Walker Lakeside nyaralókkal. Nagyon megszerettem a szereplőket, legyenek két vagy négylábúak, kivéve a Bigelow házaspárt, a Draper családot, illetve Trentet.

Tetszett, hogy a durvább és lágyabb jelenetek a könyvben váltották egymást, így a krimi és a romantika kellemes elegyet alkotott, és egyiknél sem éreztem azt, hogy túl sok. Mondanám, hogy ennyi kóros lelki alkatú egyénnel képtelenség találkoznia egy embernek, de sajnos nem állíthatom teljes bizonyossággal, hogy ez nem életszerű.

A könyv nagyon jó, olvastatja magát, kellően izgalmas, időnként romantikus. Tetszik, hogy a szerző felhívja a figyelmet a családon belüli erőszakra, illetve arra, hogy az ember merjen segítséget kérni. Azon felül, hogy szórakoztat, elgondolkodtat, és arra ösztönöz, hogy hallgassunk a megérzéseinkre, mert olykor életet menthet.

Számomra ez a könyv 10/10.