Vavyan Fable: Válós regény

„Elütnek ​és cserbenhagynak egy kutyát az úton. A gázolás szemtanúja – egy zsaru – orvoshoz viszi az ebet, és igyekszik megtalálni annak gazdáját az ömlő esőben. Sikerrel keres-kutat. A már-már haldokló nő kórházba kerül a csalitosból. Wales nyomozó a tettesekre pályázik, ám ehhez előbb az indítékot kell kiderítenie. Az összevert lány maga is zsaru, komplikáltnak rémlő kapcsolati viszonyokkal, borzongató bűnüldözői múlttal. Wales és csapata az ismeretségi körét, régebbi és újabb letartóztatásait, haragosait vizsgálja. Miközben mind több és több bűnténybe botlanak, gyermekrontók, mafflások, pszichopaták kerülnek látóterükbe, látszólag egyre távolabb jutnak az eredeti ügytől, az elkövető(k)től.

Ráadásul a memóriazakkant lány biztosra veszi, hogy Wales a kedvese, hiába bizonygatja ennek ellenkezőjét a volt férje és a próbapasasa, valamint a válófélben lévő Wales maga is. Mindezt tetézve a lábadozó Yahya a nyomozásban is részt akar venni.

Sőt, részt is vesz.”

Kiadta: Fabyen kiadó

Megjelent: 2016. október

Oldalszám: 370
ISBN: 978-963-9300-69-9

A szerzőről: Vavyan Fable 11 éves kora óta ír. 1987-ben jelent meg első regénye (eddig összesen harminchat és ezek számos újabb kiadása), köztük zsaru-, akció- és kalandregények, fantasyk (mesélőkönyvek), bohóságok és (megbotránkoztató) novellák.

Fesztelenül könnyed, merész stílusával, vagány humorával, csak rá jellemző, játékos, egyedi nyelvezetével ledöntötte a műfajkorlátokat, így vált az igényes szórakoztatásra vágyó olvasók kedveltjévé.

Regényeiben egyedülálló módon váltogatja a karakter- és helyzetkomikumot a nyelvi humorral.

Nívós gondolatvilága sokunkhoz közel áll, a tőle kölcsönzött szófordulatok, nyelvi lelemények, idézetek szállóigeként/aforizmaként terjednek, beépülnek szókincsünkbe, ujjlenyomatszerűen felismerhetők az irodalmi és köznyelvben egyaránt.

Fable nem csupán történetet vet papírra, ő babonázóan mesél, minket is bevonva az általa teremtett, minden ízében életre lehelt, ezersok színű világba, melyet aztán oly nehezünkre esik elhagyni a végén. Hősei nem fekete vagy fehér jellemek, inkább pepiták, jó s rossz tulajdonságokkal, mint mi magunk is; még főgonoszai is emberszabásúak.

Rajongói szerint Vavyan Fable olyan író, akit az ember nem tud letenni, mert elvarázsol, magával sodor, gondolkodásra késztet, és végig a tenyerén hordozza az olvasót.

Fable nem ömlik ránk a médiából, könyvei nem marketingsikerek, hanem igaziak; úgy tartja, ő ne divatban legyen, hanem olvasásban.

Vidéken él, erdő-mező-kispatak, madártrilla, patadobogás, oxigén társaságában.

Olvasóival a www.fabyen.hu oldal Szalon rovatában szívesen beszélget.

Priviben a fable@fabyen.hu címen írhat neki.

/forrás: fabyen.hu/

A könyvről:

Mindig is imádtam Meseanyó könyveit, mert minden hangulatomra találtam gyógyírt. Most sem volt ez másképp, hiszen épp egy kisebb olvasási válság közepén találtam rá a Válós regényre a polcom egyik rejtekében, s úgy gondoltam próbát teszek, hátha helyrezökkenek, és visszatér a könyvhabzsoló énem.

A Válós regény abszolút nekem való volt. Egyszerre vérengzős és sírva nevetős. Mondhatjuk, hogy akció és kalandregény, de ha valaki tőlem kérdezi, hogy milyen könyv, akkor csak annyit fogok mondani: igazi Fable. Olvastatja magát, sodró lendületű, mélymerülős, vájkálós, dagonyázós, sziporkázó és kacagtató műremek. Nyelvezete ízes, míves és egyedi, karaktereiről szuperlatívuszokban lehetne beszélni, cselekménye akciódús és lehengerlő.

Szerettem a megmagyarázhatatlan tudatállapotot Yahyánál, amivel kétségkívül mindenkit meghökkentett maga körül, engem viszont nevetésre sarkallt, és a Wessex-el közös párbeszédeiket, amiken könnyesre nevettem magam. Imádtam Yahya állatkáit, különösen Mozart kutyát, aki igazi hősnek számított a történetben. A hangyás rokonságtól és még zakkantabb ismerősöktől néha kivert a víz, mert eszembe jutott milyen könnyen válna az ember elmeroggyanttá, ha ilyen emberek vennék őt körül. Egy-kettő határozottan klinikai eset. Az exférj már-már szimpatikus volt, a próbapasas viszont sűrűn irritált.

Amikor kiderült, hogy ki volt a kieszelője Yahya megtámadásának egyáltalán nem lepődtem meg, mert már az elejétől unszimpatikus volt az illető. Neki azért csúnyább véget kívántam, mint amit végül kapott.

Összességében szerettem a regényt, de a gyermekbántalmazós rész jócskán megviselt, mert bármennyire igyekeztem az eszembe vésni, hogy ez csak egy könyv, tudom, hogy léteznek hasonszőrű aberráltak, akik úgy élik ki magukat, hogy gyerekeket bántanak.

10/10

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese)

„Antidepresszáns, immunerősítő. 

Adagolás: igény szerint.

Mellékhatások: gyakori röhögőgörcs, szívtáji felmelegedés, néha pityergés. 
Hatóanyagok: humor, szeretet, szerelem, akció, őszinteség, tisztaság.

Vigyázat, ez egy Banyamese! Humort, varázslatot, hamisítatlan Fable-t, nyomokban vasreszeléket tartalmaz.”

Megjelent a Fabyen kiadó gondozásában 2014-ben.

ISBN: 978-963-930-054-5

Oldalszám: 504

Megjelenés óta ott csücsült Meseanyó újabb fantasy regénye a polcomon, de eddig nem igazán jutott rá „idő”, bár a legújabb regényét a teljes Vis Major és Halkirálynő sorozattal már újraolvastam. Igazság szerint kicsit tartottam ettől a kötettől, mert a fantasy terén igen magas mércét állított saját magának, amikor megírta az Álomhajszát és a Tündértáncot. Nekem személyes kedvenceim, úgyhogy reméltem, újra nagyot alkotott.

Már az első oldalak bizonyították, hogy nem fogok unatkozni. Könnyesre nevettem magam, ráadásul mindezt egy parkoló autóban. Csendes magányomban várakoztam az anyósülésen, elővettem hát eme remek irományt, s bár számítottam arra, hogy jócskán fogok nevetni a történet folyamán – amire kellőképp fel is hívták a figyelmet a könyv hátoldalán – arra azért nem számítottam, hogy ez már a tizenegyedik oldalon kezdetét veszi.

Névalkotásban megint jeleskedett a mi igen nagyra tartott írónőnk, ugyanis a főszereplő úrnak bőven adott. Mire végig olvastam, ismét könnyeztem a nevetéstől.

Casablanca Biscaya Cavall Conamore Dharma El Aziz Gnoma Maha Nemesis Sangraall Vadzsra Glock, kinek beceneve csak Zsömönfu. Az isteni pasiról tudni kell még azon kívül, hogy rengeteg nevet kapott drága szülőanyjától – amit szerintem nem köszönt meg – az, hogy mogyorós csoki színű haja van, magas termetű, szolidan izmos, arcformája hosszúdad, borostás, szeme „zavarbaejtően kék vagy inkább kékesszürke, esetleg szürkészöld, zöldeskék, netán mindezek együtt; íriszén sötét szegély futott körbe, az esztétikai hatást fokozandó”. Álla széles és makacsságot sugallt, ám a szélességen finomítottak azok a bizonyos gödröcskék, amik annyira jól tudnak állni egy férfinak. Ráadásul, ahogy a történet elején megtudja az olvasó, a pacáknak erogénes hangja van.

„…fülbe-agyba, szoknya alá lopakodó, borzongatóan hajlékony, játszi hang”

Pár oldallal később:

„A férfi kuncogott. Ez a hangadása is gerincvelőig hatolt, ha nem is kéjes, de taglózóan pikáns érzést keltve. A szerelem első látásra frázis helyett a szexdüh első hallásra nevezet illett volna rá. A hang, amelynek gazdájával akár láthatatlanul is megérné ágyba zuhanni. Vagy kizárólag láthatatlanul.”

 Főhősnőnk Samira Empress csinos, hosszú „vörösbarna” hajú hölgy, zöld macskaszemmel, formás testtel. Vagány, profi a közelharcban és a szájkaratéban is. Szövegezésétől egyfolytában kacarásztam, mint aki valami bogyót szedett. Nagy valószínűséggel nem keltettem túlságosan épelméjű ember benyomását.

A cselekmények fordulatosak voltak, volt itt minden, amire csak az olvasó vágyhatott. Nevetés, sírás, sírva nevetés, romantikázás, akciók, gyilkosság, szellemek, anyósok, boszorkányok, állatok, állatorvos, agyturkász, pap, bolond násznép, házasulandó pár és még sorolhatnánk.

Voltak, akik megjegyezték, hogy túl hosszú és szövevényes volt, ám én ezt is szerettem benne. Rengeteg szereplő volt, furcsábbnál furcsább jelenetek, frappáns idézetek, odaillő képek, jó hangulat. Kellően kikapcsolt, ellazított. Más volt, mint az eddig általam olvasott Fable regények, de szerettem. Kedvenc karakterem Samira, Zsömönfu és Szenzor után Befana volt. Hatalmasat alakított a banya.

Pontozás: 10/10