Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2018. október 10., szerda

Anders de la Motte: Halálos ősz


„1990 nyarának végén öt gyerekkori barát gyűlik össze egy dél-svédországi bányatónál, egy kisváros közelében. A sikeres érettségit akarják megünnepelni, ám egy váratlan esemény hatására felszínre törnek a köztük feszülő ellentétek, és az este tragédiába fordul. Másnap hajnalra már csak négyen maradnak – az ötödik barátjuk testére a tó sötét vizén lebegve találnak rá. Vajon szerencsétlen baleset történt? Vagy esetleg valaki a fiú halálát akarta?
Ez esetben miért zárja le a rendőrség olyan hirtelen az ügyet?
Úgy tűnik, a kérdések örökre megválaszolatlanul maradnak, huszonhét év múlva azonban új rendőrfőnök érkezik a kisvárosba, egyenesen a stockholmi gyilkossági ügyosztályról. Anna Vesper épp a tragikusan elhunyt fiú szülei házát veszi bérbe, így léptennyomon találkozik a fiú haláláról szóló pletykákkal. Ahogy egyre több ellentmondásra bukkan, Anna szinte az ügy megszállottjává válik, és újraindítja a nyomozást. Azt azonban nem sejti, hogy ezzel nemcsak a karrierjét, hanem a saját maga és a lánya, Agnes életét is veszélybe sodorja. Egyesek ugyanis bármit megtennének azért, hogy ne derüljön ki az igazság…”
Kiadó: General Press Könyvkiadó
Megjelent: 2018
Fordította: Dobosi Beáta
Fordítás alapjául szolgáló mű: Eredeti mű: Anders de la Motte: Höstdåd
Borító: Kiss Gergely tervezte
Oldalszám: 448
ISBN: 978-963-452-165-5

A szerzőről:
Anders de la Motte (1971. június 19. Billesholm) nyolc évig a svéd rendőrségnél dolgozott, később az egyik nagy IT-cég biztonsági szakértője lett, jelenleg pedig nemzetközi biztonsági szakértőként tevékenykedik. 2010-ben elnyerte a Svéd Bűnügyi Írók Akadémiájának elsőkönyves díját, 2015-ben pedig a legjobb kriminek járó díjat.

A General Press kiadó fennállásának harmincadik évfordulóját interjúsorozattal ünnepelte, egyik interjúalanyuk nem volt más, mint Anders de la Motte. A teljes interjút a Minden nap könyv weboldalán olvashatjátok.

A könyvről:
Néha olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy tábortűz körül üldögélnék, hallanám a tűz ropogását, a meleg szinte égetné az arcom és hallgatnám a mesélőt, aki egy lebilincselő történettel szórakoztatná a jelenlévőket.

A múlt és jelen történéseit váltakozva ismerhetjük meg, 1990 augusztusának, és 2017 őszének eseményeibe kapunk betekintést.
Mindkét időbeli cselekményláncolatnál fokozatosan adagolja a feszültséget az író, tudja, hogy mennyi az elég, kellemes ütemben haladnak az események, és apránként megismerkedünk a szereplőkkel is.

Anna Vesper és lánya Agnes 2017 őszén a skånei Nedanåsba költöztek, hogy új életet kezdjenek. A kisváros rendőrfőnöki posztját tölti be Anna, aki úgy gondolta, jó hely lesz egy nyugodt kisváros, hogy túltegyék magukat a közelmúltban történteken. Ám a nyugalom messzire elkerüli őket.
Anna és Agnes karaktere kedvelhető, Milo pedig abszolút kedvenc lett. Voltak nagyon kedvelt szereplői a történetnek, és voltak akik már az elejétől taszítottak.

Annát nem hagyja nyugodni egy huszonhét évvel azelőtt történt haláleset, amit bár balesetnek nyilvánítottak, túl sok homály lengi körül. Amikor kérdezősködni kezd a kisváros lakóinál, érezhető, hogy elhallgatnak valamit. Vannak, akik bármit megtennének, hogy a sötét kis titkuk mindörökre titok is maradjon.
A történet fordulatokban gazdag, izgalmas, érdekes, lebilincselő, olykor érzelmes.
Faltam a sorokat, s bár voltak gyanúsítottaim, sosem gondoltam volna, hogy ekkora döbbenet lesz a végkifejlet. Mindvégig lekötött, s csak azt vettem észre, hogy vége a könyvnek.
Ha a szerzőnek a többi regénye is ilyen, nyert magának egy új követőt. Egy apró részletbe se tudnék belekötni, tökéletesen kidolgozott, agyafúrt, magával ragadó. A szerző stílusa egyedi, tetszett, hogy végre tényleg nyomozhattam olvasás közben, és nem tudhattam soha, hogy mi vár rám a következő lapon. Imádtam a történetet, és nagyon sajnáltam, hogy Simon így végezte. Jobb életet érdemelt volna.

10/10

2018. szeptember 25., kedd

Peter Swanson: Védtelenül


„Kate ​Priddy mindig is szorongó típus volt, ám miután a barátja kis híján végez vele, egyetlen szó határozza meg az életét: a rettegés. Amikor az édesanyja előáll az ötlettel, hogy a lány fél évre költözzön a másod-unokatestvére, Corbin bostoni lakásába, a férfi pedig az ő londoni otthonába, Kate vonakodva ugyan, de igent mond. Abban bízik, hogy az új környezetben végre maga mögött hagyhatja a múltat, és megszabadulhat a démonaitól… 
Ám alig ér Bostonba, máris sokkoló felfedezést tesz: a luxuslakások egyikében, a közvetlen szomszédságában megölnek egy Audrey nevű lányt. Túl sok a véletlen egybeesés, és mind az unokatestvérére tereli a gyanút. Ráadásul a lány furcsa dolgokra lesz figyelmes a lakásban…
A lidérceivel küzdő, érzelmileg labilis Kate már saját magában sem mer bízni.
És úgy tűnik, az őt megbéklyózó félelmek nem is teljesen alaptalanok – hamarabb és közelebb öltenek testet, mint gondolná…
Peter Swanson legújabb, hátborzongató, tűpontos thrillerében az emberi psziché legsötétebb bugyraiba enged bepillantást, egy olyan dermesztő világba, ahová minden bizonnyal egyikünk sem akarna önszántából ellátogatni.”
Kiadta: General Press könyvkiadó
Megjelent: 2017
Fordította: Kiss Ádám
Fordítás alapjául szolgáló mű: Peter Swanson: Her Every Fear
Oldalszám: 288
ISBN: 978-963-452-083-2
Borító: Kenyó Ildikó tervezte, Clem Onojeghuo fotójának a felhasználásával készült.

A szerzőről:
Peter Swanson a Massachusettsi Egyetemen tanult irodalmat és kreatív írást. A könyveit több mint harminc nyelvre lefordították, valamint számos elbeszélése és verse jelent meg különböző folyóiratok hasábjain. A massachusettsi Somerville-ben él a feleségével és a macskájával, jelenleg a következő kötetén dolgozik.
Az első regénye bekerült a Los Angeles Times Book Award jelöltjei közé. A második, Egy gyilkosság ára című regényét, amely megkapta a New England Society Book Awardot, jelölték a Brit Krimiírók Szövetségének Ian Fleming Steel Dagger díjára.


A könyv olvastatja magát. Már az elején érezhető egy bizonyos belső feszültség, ami kitörni készül.
A főszereplő nő, Kate pánikbeteg, ami a vele történtek ismeretében nem is csoda. Új életre, változásra vágyik, egy kis távolságra, hogy összeszedhesse magát. A szülei és terapeutája tanácsára átköltözik hat hónapra egy másik kontinensre, hogy kiterjessze a határait. Végül egyik rémálomból a másikba csöppen.
Szerintem nagyon érdekesen építette fel a szerző a történetet, az elején számomra szinte mindenki gyanús volt, amíg meg nem ismertem Corbin szemszögét. Onnantól olyan események láncolatával találtam magam szembe, ami kissé megbolygatta a lelkivilágomat.
A tizenötödik fejezettől tudni lehetett, hogy ki a gyilkos, ettől függetlenül a későbbiekben sem találtam unalmasnak.
A fülszövegben hátborzongató thrillernek nevezték a regényt, számomra viszont a borzongás kimaradt. Talán azért, mert ennél azért erősebb, durvább és részletesebb könyvekhez vagyok szokva.
A védtelenül című könyv egy kíméletesebb krimi, olyanoknak ajánlom, akik még csak ismerkednek a kategóriával és nem nagyon szeretnek mélyrehatóan belemerülni egy zakkant gyilkos lelkivilágába, gondolatmenetébe. Ugyanis hiába volt váltott nézőpont, meg visszatekintés, maradtak azért bőven homályos foltok az elkövető lélektanát, indítékait illetően. Ugyanakkor, ha ezektől a kis hiányosságoktól eltekintünk, egy érdekes, néhol izgalmas könyvet kapunk.

Pontozás: 10/8

2018. augusztus 31., péntek

Cookie O'Gorman: Nindzsalány


„Snow-Soon Lee tizenhét éves, koreai, és Bruce Lee a pél­daképe. A harcművészet koronázatlan királynője nem az a bulizós típus, de ha felheccelik, akár egy vadidegen, dögös srácot is hajlandó lesmárolni a moziban, hogy bebizonyítsa, nem csak a gyilkos ütéseivel tud hatni a fiúkra. Ja, hogy a kapucnis szívtipró a dúsgazdag szenátorjelölt egy szem fia? Uppsz… Semmi vész, úgysem találkoznak többé. Vagy mégis? Ash lerázhatatlannak tűnik, és kissé paranoiás anyja a csa­ládot ért halálos fenyegetések miatt elképesztő ötlettel áll elő: azt akarja, hogy Snow legyen a suliban a fia testőre. Vajon meg tudja védeni a nindzsalány Asht a titokzatos zsa­rolóktól? És Snow-t ki védi meg az újabb csókoktól?”

 Kiadta: Móra könyvkiadó
Kiadás éve: 2018
Fordította: Erényi Mónika
Fordítás alapjául szolgáló mű: Cookie O'Gorman: Ninja Girl
Oldalszám: 320
ISBN: 978-963-415-666-6
A könyv hátuljában az alábbi szerzőbemutatást olvashatjátok:
Cookie O’Gorman történeteit humor és szellemes párbeszédek jellemzik, és garantáltan mindenki szívét melegséggel töltik el. Művei szenvedélyes első csókokról, agyas csajokról, nyálcsorgatóan szexi pasikról és szétszakíthatatlan barátságokról szólnak.
Cookie reménytelenül romantikus típus, vérbeli Harry Potter-rajongó, és a különcség legnagyobb pártfogója. A gyengéje a csoki, a kínai kaja és az ázsiai sorozatok. Úgy véli, a való életben éppen elég bánattal kell szembenéznünk, pontosan ezért próbál a könyvbeli szereplőknek mindig boldog befejezést írni. A Kamuzások, kavarások volt az első regénye, melyet a Nindzsalány követett.
Akár a könyveiről szeretnétek vele beszélni, akár másról, minden üzenetre örömmel válaszol.

A könyvről:
Már egy ideje a polcomon csücsül ez az ifjúsági regény, mely a LOL könyvek sorozatcímke alatt fut a kiadónál. Hogy mi is az a LOL könyv?
"Ugye tudod, minek a rövidítése a LOL? Ha valami nagyon tetszik, vicces, röhejes vagy éppen szánalmas, na az LOL. Ha unod már a vámpírokat meg az egyéb misztikus lényeket, új sorozatunkban belevaló, hétköznapi csajokról olvashatsz, akiknek az élete tele van ilyen vicces, időnként meg persze romantikus pillanatokkal. Válaszd ki a hangulatodhoz legjobban illő történetet, és a végén úgy érzed majd: ez tényleg LOL!" 
Számomra azonban kicsit mást is nyújtott a LOL könyv, mint nevetést. Talán tini fejjel nem feltétlenül veszi ezt észre az ember, de mélyenszántó gondolatokkal is rendelkezik némelyik, és egész jó tanácsot ad a mai tiniknek (kár hogy egyet-kettőt nem tini fejjel olvastam el, talán másképp álltam volna a világhoz).

A szerző első könyve nagyszerű bemutatkozás volt, nagyon jól szórakoztam a történeten, elgondolkodtatott a mondanivalója, és elég sűrűn helyeseltem olvasás közben. Ezután természetesnek vettem, hogy a második könyvét is elolvasom az írónőnek.
Egyáltalán nem bántam meg. Arra gondoltam, hogy elolvasom az első fejezetet, aztán gyorsan elvégzem, amit még terveztem mára, és csak utána folytatom. Nos, ebből nem lett semmi, mert a századik oldalon vettem észre, hogy kicsit túlteljesítettem a tervezetet.
Magába szippantott a történet, már az elején is szórakoztatott, ráadásul az első kötetből már ismert Ash a főszereplő, ami garantálta, hogy fájni fog a rekeszizmom a nevetéstől. Rengeteget nevettem. Egyszerűen imádtam Ash és Snow párosát, annyira viccesek, aranyosak, édesek voltak együtt. Ash karaktere most sokkal szerethetőbb volt, mint a Kamuzások, kavarások kötetben, ahogy az sejthető is volt, a szerző itt engedte kibontakozni a karakterét, és megmutatta, hogy egy imádnivaló srác bújik meg a sznob, kissé egós srác álarca mögött. Snow karaktere is nagyon jó lett, örültem, hogy végre egy olyan főszereplő lányt kreált az írónő, aki erős, bátor, és kivételesen ő az, aki megvédi a főszereplő srácot és nem fordítva. Sajnáltam azért, hogy más lányok kigúnyolták azért, mert Bruce Lee mániás volt (ami szerintem tök érthető), és jobban szerette a farmert vagy a melegítőt, mint az egyberészes ruhákat, vagy szoknyákat. Én teljes mértékig azonosulni tudtam vele. Persze azért Ash is megtartotta a maga férfias kisugárzását, és ettől volt kerek egész a történet. A mellékszereplők is kedvelhetőek voltak, én személy szerint főleg a szülőket imádtam, meg a visszatérő két kedvencemet, Sal-t és Becks-et, de bőven tudnék még kedvelhető szereplőket sorakoztatni. Akit rühelltem az első perctől, az ki is érdemelte a történet során az utálatomat, szóval megnyugodtam, hogy jók a megérzéseim.

Imádtam! Kövezzetek meg, de szerintem a szerző hozta a formáját, és a debütáló regényéhez hasonlóan, most is színvonalas történettel rukkolt elő. Imádtam a karaktereket, a cselekményvezetést, még ha én személy szerint sejtettem is, hogy ki áll a dolgok hátterében. Tetszett, hogy a humoron és a romantikán kívül valami mást is beleszőtt a szerző az események láncolatába.

Egy szó, mint száz, ez a történet is humoros és aranyos, kellemes kikapcsolódást nyújt, nem csak tiniknek.

Pontozás: 10/10




2018. augusztus 30., csütörtök

Paulo Coelho: Hippi


„Aki ​igazán meg akarja ismerni önmagát, annak először a világot kell megismernie.

Paulo, a lázadó brazil ifjú Amszterdamban összefut Karlával, a holland lánnyal, aki őt szemeli ki arra, hogy közösen Nepálba utazzanak.
Manapság, amikor minden arról szól, hogy fogyasztói igényeinket kielégítsük, talán nehéz elképzelni, hogy valaha fiatalok egy csoportja szembeszállt az anyagi javakat halmozó szülőkkel, és a régi normáktól elhatárolódva felépítette saját kis világát. Többen indultak el egy kemény, fapados buszon Ázsia ismeretlen tájaira. Kalandos útjuk során nemcsak a veszélyekkel, hanem az előítéletekkel is szembe kellett nézniük. Hiszen mindenki drogmámorban fetrengő léhűtőket látott bennük.
Paulo Coelho regényéből – mely a szerző élményekben gazdag élettörténetéből is jócskán merít – megtudhatjuk, hogy itt saját utat kereső fiatalokról volt szó, akik alapjaiban szerették volna megrengetni a világot, hogy visszatalálhassanak az ősi filozófiákhoz. 
A népszerű író ezúttal a hippik izgalmas zarándokútjáról, valamint egy rendhagyó szerelmi történetről mesél.”
Kiadó: Athenaeum
Megjelent: 2018.08.28.
Fordította: Nagy Viktória
Fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: Hippie
Oldalszám: 256
ISBN: 978-963-293-808-0
Borítóterv: Földi Andrea
Térkép: Christina Oiticica
A Biblia-idézetek Károli Gáspár fordításában szerepelnek.


A szerzőről:
Paulo Coelho 1947. augusztus 24-én született  Rio de Janeiróban, Brazíliában. Író, az ENSZ békenagykövete.
Pörgős életet élt, számos akadályt kellett leküzdenie, mielőtt világszerte ismert sikerkönyvek írójaként nemzetközi hírnévre tett szert.
Napjaink egyik legkedveltebb írója, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ért el. Előszeretettel ír spirituális utazásokról, gyakran boncolgatja az emberi lelket, megpróbálja elemezni, miként juthat el az egyén a boldogsághoz.
Könyvei több mint 160 országban 81 nyelven jelentek meg, és több mint 215 millió példányban keltek el. A kritikusok gyakran dicsérik költői, realista és filozofikus stílusát, szimbolikus nyelvhasználatát, mely nem értelmünkhöz, hanem szívünkhöz szól. Az író 2002 óta a nagy presztízsű Brazil Irodalmi Akadémia tagja. Számos rangos nemzetközi elismerésben részesült: a Világgazdasági Fórum Kristály-díjával és a Francia Nemzeti Becsületrend Lovagi címével is kitüntették. 2005-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként a Budapest Nagydíjat is átvehette. 2007 óta az Egyesült Nemzetek békenagykövete. A legtöbb nyelvre lefordított könyv szerzőjeként 2009-ben bekerült a Guinness-világrekorderek közé. Ő a legnagyobb internetes rajongótáborral büszkélkedő szerző, több mint 29 millió követője van a közösségi média felületein.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Veronika meg akar halni (2001), 
Az alkimista (2002), 
Az ördög és Prym kisasszony (2002), 
A Piedra folyó partján ültem és sírtam(2003), 
Tizenegy perc (2004), 
Az alkimista - Díszkiadás (2004),
A Zahir (2005), 
A zarándoklat (2005), 
Az alkimista - Hangoskönyv(2005), 
A portobellói boszorkány (2007), 
A portobellói boszorkány-Hangoskönyv (2007), 
A zahir-Hangoskönyv (2007), 
Tizenegy perc - Hangoskönyv (2007), 
A fény harcosának kézikönyve (2008), 
A győztes egyedül van (2009), 
Brida (2010), 
Alef (2011), 
Mint az áradó folyó (2012), 
Az alkimista - évfordulós kiadvány (2012), 
Az accrai kézirat (2013),
Házasságtörés (2014),
A kém (2016),
Szabadság – Naptár 2018 (2017).
Az ötödik hegy (2017)
Utak - Naptár 2019 (2018) 

Coelho könyveiről a vélemények erőteljesen megosztóak. Vannak, akik nagyon szeretik, míg mások nagyon nem értik, s úgy gondolják értelmetlen, amit ír. Tény, volt már olyan könyve, ami a témája miatt nem állt hozzám közel és ezért az egyszer olvasós kategóriába soroltam, ám volt olyan is, amit érdekesnek, elgondolkodtatónak találtam. Az utóbbihoz sorolható a 2016-os év nagy megjelenése: A kém, ami Mata Hari életéről szólt. Imádtam, mert az első sortól az utolsóig lekötötte a figyelmem, szórakoztatott és valós információt is tartalmazott.
Jelen könyv, témáját tekintve olyan korszakot mutat be, amiről már rengeteget hallottam, illetve láttam a Miloš Forman által rendezett Hair (1979) című filmet, ami a hippi mozgalom idején játszódik, ezért nagy érdeklődéssel vártam, hogy a szerző mit tud még hozzátenni a hallottakhoz, látottakhoz.  


 Ahogy több helyen is olvasható, a hippi kultúra eredetileg ifjúsági mozgalom volt, ami az 1960-as évek elején bontakozott ki az Egyesült Államokban, és onnan terjedt el szerte a világban.  Elsődleges célja a társadalomból való kivonulás, a korábbi kötöttségek alól felszabadított életmód kialakítása volt.
A hippik saját közösséget alkottak és a szexuális forradalom követőivé váltak. Gyakran vettek részt háborúellenes demonstrációkon, a szabadelvű nézeteiket hirdetve.

Voltak, akik különböző tudatmódosító szereket is használtak, míg mások csak pszichedelikus rockot hallgattak, melyeket különböző tudatmódosító szerek (LSD, meszkalin, cannabis, stb.) inspiráltak, és a módosult tudatállapot hangulatát igyekeztek visszaadni.
„A hippi divatnak és értékeknek nagy hatása volt a kultúrában, befolyásolták a popzenét, televíziót, filmet, irodalmat és művészetet.A hippi divat friss, egyedi, színes és fantáziadús. Erre a divatra jellemző a hosszú haj, a trapéznadrág, a hímzett blúzok, a tölcsérujj, a virágmotívumok. A sok fonott, illetve békejellel díszített, esetleg saját kezűleg gyártott ékszer (pl. nyaklánc, karkötő, fülbevaló). A hippik öltözetének jellegzetessége volt a színkavalkád, illetve az össze nem illő vagy ellentétes színű ruhadarabok párosítása. A viseletekből sok alapult a hagyományos indiai, nepáli, közép-amerikai, bali népviseleten. A hippik nem engedhették meg maguknak a márkás, drága ruhák vásárlását, ezért használt, összefoltozott ruhákat hordtak. Legtöbbször maguk készítették a ruháikat rongyokból, régi ruhákból. Ezeket festették, díszítették, varrták kedvük szerint. Ezért is olyan egyediek ezek a ruhadarabok. A manapság divatos vintage és retro stílus is hasonlít ehhez.” /wikipédia/

Magával ragadott, ahogy a szerző mesélt. Szinte megelevenedett előttem a történet, láttam a szebbnél szebb helyeket, az embereket, akik igyekeztek kilógni a tömegből és megtalálni önmagukat. Élni akartak, és megismerni a világ minden csodáját, megtapasztalni az élet adta lehetőségeket, ismerkedni, szabadnak lenni. Nyitottak akartak lenni a világ felé, nem akartak beleragadni az örök taposómalomba. Iskola, munka, családalapítás, munka munka hátán, miközben elrohan mellettünk az élet. Ugye ismerős? Én személy szerint teljes mértékben megértem a mozgatórugójukat, hiszen kinek nincsenek vágyai, álmai? Ki ne szeretné megismerni a világot? Felfedezni, magáévá tenni, megtapasztalni?

Nagyon érdekes volt Paulo Coelho szemszögén át szemlélni az akkori világot, a kor eseményeit, bár ahogy a könyv elején el is hangzik, volt olyan rész, amit megváltoztatott, ám megtörtént eseményeket elevenít fel a könyv. Talán pont ezért kötött le annyira. Annyi mindent hallottam vagy épp olvastam a hippi korszakról, tudni akartam, hogy mennyi belőle az igaz, vagy épp mit tud még hozzátenni a szerző.
Néha elég kemény dolgokon kellett keresztülmennie, nem tudom, én hogyan reagáltam volna egy adott szituációra. Persze a világ felfedezése, a szabadság gyakorlása nem mindig jár pozitív élménnyel, hiszen rengeteg veszély fenyegeti az embert, főleg ha elhagyja a komfortzónáját és ismeretlen helyre megy, ahol nincs egy ismerős sem, akihez fordulhatna gond esetén.

Érdekes volt a Karlával való találkozása, a megismerkedésük napján tett látogatásaik, ismerkedéseik. Olyan zenészek, együttesek is említést kaptak a könyvben (Beatles, Santana, Carly Simon, Simon & Garfunkel), akiknek a zenéit még én is hallgattam kölyök koromban, vagy épp hallgatom mai napig. Ilyen volt a Beatles is, amiért a mai napig odáig vagyok.
Azt tudtam, hogy John Lennon vérbeli hippi volt, gyakran hangoztatta, hogy szeretkezz, ne háborúzz, és igyekezett minden lehetséges módon tiltakozni a háborúk ellen.
John Lennon és Yoko Ono
„A Beatles utolsó két évében Lennon legtöbb idejét Yokoval és a vietnámi háború ellen való tiltakozással töltötte. 1969. március 20-án John Lennon és Yoko Ono megesküdtek Gibraltáron. A mézesheteiket Amszterdamban tartották „Egy ágyban…” a békéért („Bed-In” for peace). Később ugyanezt megismételték Montréalban is. Ezen második performance alatt vették fel a „Give Peace a Chance” című dalt, ami a békemozgalmak nemzetközi himnusza lett. A média egyszerűen egy excentrikus párnak tekintette őket, de még mindig fontos szerepet játszottak a háborúellenes megmozdulásokban és a feminista mozgalomban.” /wikipédia/

Végül aztán Karla és Paulo elindultak egy hosszú úton az ismeretlenbe. Hajtotta őket a kalandvágy, a változni akarás, a boldogsághajszolás és még megannyi érzés és gondolat. Érdekes volt a velük történtekről olvasni. Ugyanakkor a társaikról is szerettem olvasni, akik velük tartottak az úton. Jó volt ennyi embert, ennyiféle életet megismerni. Rengeteget változtak a kalandozásaik során a szereplők. Egyfajta útikönyvet is kaptunk ezzel a regénnyel, ugyanakkor lélektani, önismereti dolgokat is feszegetett a szerző, azt hiszem, erre mondanánk azt, hogy mindent bele könyv, azaz mindenből csippentett és tett bele az író, gondolván mindenki szemezgesse ki belőle a neki valót.
Ez a könyv nekem is egy hatalmas utazás volt, megismertem embereket, célokat, motivációkat, kalandokat, különböző helyeket, vallásokat, a hippi létet. Mindenképpen érdekes volt, bár a drogok és egyéb tudatmódosító szerek használatának szükségességét nem igazán értettem. 

Pontozás: 10/10


2018. július 28., szombat

Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek


"Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.
Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin."
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018. június 5.
Fordította: Tábori Zoltán
Fordítás alapjául szolgáló mű: Rhiannon Navin: Only Child
Oldalszám: 352
ISBN: 978-963-293-211-8
A borítót az angol eredeti (Ház illusztráció: Shutterstock, borítóterv: Ami Smithson, Pam Macmillan art department) alapján Földi Andrea készítette.

A szerzőről az alábbi információt láthatjuk a könyv belső borítóján: „Rhiannon Navin könyvimádó nők között nőtt fel Brémában. Mielőtt főállású anya és író lett, több jelentős ügynökségnél dolgozott New Yorkban. Jelenleg férjével, három gyermekével, két macskával és egy kutyával él nem messze New Yorktól. Az Egyetlen gyermek az első regénye.”

A fülszöveg már sejteti az olvasóval, hogy a regény nem lesz egy sétagalopp, mert egy borzalmas eseményről, illetve annak a vonzatairól ír a szerző, egy hat éves kisfiú szemszögéből. Egyáltalán nem túlzás, hogy aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a regény. Tényleg hasonló hatással volt rám, mint Picoult könyvei. Elgondolkodtató és érzelmeket közvetít. Talán ez most egy picit jobban meg is viselt, mert annyi gyermek vesztette életét egy értelmetlen tragédiában, s ezt követően is még rengeteg szenvedés tanúja lehettem.
Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.
Zach Taylor hat éves, első osztályos gyermek, aki épp Miss Russel óráján ül, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezd a biztonságosnak hitt iskola falai között. Felhangzik a hangosbeszélőn a zárkózás felhívás, mire Russel kisasszony egy cifra káromkodás kíséretében a gyerekeket igyekszik beterelni az egyetlen biztonságosnak hitt helyre, a kabáttárolóba. Három pukkanás, szünet, majd újabb három pukkanás. Ez ismétlődik újra meg újra, szinte végeláthatatlanul. Egyre inkább eluralkodik a gyerekeken a félelem. Volt, aki hangosan sírt, míg más bepisilt félelmében. A tanárnő igyekszik ugyan nyugalomra és csendre inteni őket, de rajta is látszott, hogy retteg a végkifejlettől. Zach megpróbált erős maradni és követni Miss Russel utasításait. Nem lehetett tudni, hogy percek vagy órák teltek el, mire kopogtatott az ajtón a rendőrség, és fellélegezhettek, nincs már veszély. Ám ezután szabadult el igazán a pokol.
Az ámokfutónak tizenkilenc áldozata lett, ebből tizenöt gyerek és négy felnőtt. Végül ő is halálos sérülést szerzett az egyik rendőrtől. Húsz ember értelmetlen halála.

Rengeteg kérdést felvet a könyv.
- Vajon megelőzhető lett volna a tragédia?
- Ki a felelős?
- Okolhatóak az ámokfutó szülei?
- Esetleg a rendszer, ami nem akadályozta meg, hogy egy fiatal fegyvert szerezzen és bevigye az iskolába?
- Mi volt a kiváltó ok?   
- Hogyan dolgoz fel egy közösség egy ilyen tragédiát?
- Hogyan dolgozza fel a család egy hozzátartozójuk elvesztését?
- Mennyire változtatja meg az emberek viselkedését a gyász?
- Képesek vagyunk egy ilyen tragédia után folytatni az életet, vagy megrekedünk, és napról napra újraéljük a pokoli eseményeket?
- Szétszakíthat egy ilyen borzalmas esemény egy családot?

Sok kérdésre egy nagyszerű hat évestől kapunk választ.
Nagyon szerettem Zach-et, szerintem a szerző nagyon jól felépítette a karakterét, és simán hihető, hogy így éli meg egy gyerek a történteket.
Örültem, hogy a történet során közelebb került az apukájához, és hogy valamilyen módon elkezdte feldolgozni a történteket.
Érthető volt a család fájdalma, ahogy az is, hogy az anya kereste a felelőst, ugyanakkor szomorúan tapasztaltam, hogy a felelős keresése és a tragédia átvészelése teljesen lefoglalta az anyukát, és nem maradt idő a túlélő gyermekre, akit láthatóan megviseltek a történtek. Rémálmai voltak, nem mert iskolába menni, szorongott, vizelettartási problémái lettek, illetve egy idő után dühkitörései, amik után általában bűntudatot érzett. Amikor a legfontosabb dolog a biztonságérzet lett volna, akkor borult fel minden, és a biztonságos, szeretetteljes családi légkör helyett otthon is egyfolytában viharos veszekedések, ajtócsapkodások voltak, a gyerek pedig magára maradt a tragédiával és következményeivel.
Hogyan képes feldolgozni egyedül egy gyermek egy ilyen tragédiát, főleg úgy, hogy a tíz éves bátyját is elveszítette? Bár Andy-vel nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis rá gondolva, hozzá beszélve kezdett oldódni a feszültség Zach-ben. Rá gondolva alakított ki magának búvóhelyet, amit berendezett olyan képekkel, tárgyakkal, amik segítettek a kisfiúnak elérni a belső béke egy kis szigetét. Különböző színekkel dekorálta ki a falat, s elnevezte érzelemképeknek. Egyszer az édesapja is bement a búvóhelyre, meglátta a képeket és megkérdezte melyik mit jelent. A zöld a harag, a szürke a szomorúság, a piros a szégyenkezés, a fekete a félelem, a sárga a boldogság, majd jött egy üres, ám lyukas lap, aminek a magyarázatánál összeszorult a szívem.

„– Az mit jelent azzal a lyukkal a közepén? – kérdezte apa.– Magányosságot – magyaráztam. – A magányosság átlátszó, úgyhogy lyukat csináltam, mert nincs átlátszó szín.– Magányosság? Andy miatt? – Apa torokhangra váltott.– Hát, a búvóhelyemen nem érzek magányosságot – feleltem.– Nem? Miért nem?Nem tudtam, elmondjam-e apának, hogy itt én Andyvel beszélgetek, és könyveket olvasok neki. Valószínűleg azt hiszi majd, hogy dilis vagyok.– Én… mert azt játszom, hogy Andy itt hall engem – feleltem, és a fénykört a gardróbsarok felé irányítottam. Nem akartam, hogy apával lássuk egymást.– Beszélsz hozzá? – kérdezte apa halkan.– Aha. Hangosan felolvasok neki – feleltem. Apa egyszeriben mindent ki akart deríteni a búvóhelyemről, én meg nem tudtam, hogy ez lesz belőle. – Illetve tudom, hogy ez nem valóságos, hiszen Andy meghalt, és a halottak nem hallják az embert. Szóval ez mindenképpen butaság – mondtam.Apa megfogta az elemlámpát tartó kezet, és kettőnk közé húzta. Így már nem a sötétben beszélgettünk. Ez nehezebb volt. Nem tudtam elrejteni apa elől a vöröslő arcom.– Én nem hiszem, hogy ez butaság lenne – mondta apa.– Jó érzés, amikor mondom neki a magamét. – Rántottam egyet a vállamon.– Akkor miért vetted be a magányosságot az érzelemképeid közé? – kérdezte apa.– Az a búvóhelyemen kívüli magányosságérzésre vonatkozik.– A búvóhelyeden kívül magányosnak érzed magad?Megint a vállamat rángattam.– Néha.”
Kétségbeesés, fájdalom, düh, könnyek, bosszúvágy, önvád, családi viszály, és még megannyi más tükröződik vissza a lapokról. Az olvasó könnyen beleéli magát a szerepbe, ami néha nem egy hálás dolog. Nekem fájt, amikor felmerült a kisfiúban az a gondolat, hogy esetleg a szülei inkább kívánnák az ő halálát, mint a bátyjáét. Egy-egy jelenetnél könnyeket hullattam, mert szíven ütöttek a történtek. A szerző nagyszerűen bemutatja egy gyermek szemszögéből a boldogságkeresést, valamint a gyász fázisait, és magát a feldolgozását.

Bár a szövegezése egyszerű, maga a könyv nem könnyű olvasmány, köszönhetően a súlyos témának, amit akár a mindennapokból is kiragadhatott volna a szerző. Annyira életszerű, valóságos, hogy az már fáj. Mindenképpen ajánlom a könyvet minden erős lelkű embernek, mert nagyon sok bölcs dolog megfogalmazódik a könyvben, és tényleg igaz, hogy a bölcsesség nem feltétlenül korfüggő.

Pontozás: 10/10
Számomra abszolút kihagyhatatlan volt. Remélem, még sokat olvashatok az írónőtől.



2018. július 13., péntek

Izolde Johannsen: A furfangos fivérek (A birodalom tengeri bástyái 4.)


Scharnhorst – Gneisenau - A testvérhajók története

„1942. február
A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.
A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manchecsatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…”
Kiadó: Underground Kiadó
Megjelent: 2018.07.13.
ISBN: 978-615-00-2376-2
Oldalszám: 460
A könyvbe itt olvashatsz bele:


A szerzőről (Forrás: wikipedia):

„Dénesi Ildikó (írói álnéven Izolde Johannsen) (Budapest, 1977. augusztus 4.) magyar történelmiregény-író, biográfus. Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt. 2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel. 2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.
2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.
2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.
2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.
2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.
Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával. Az eddig megjelent haditengerészeti regények az Admiral Graf Spee páncélos nehézcirkáló és az Altmark ellátóhajó, a Bismarck csatahajó és az Admiral Scheer nehézcirkáló pályafutását mutatták be. A Gránátok a becsületért című regényben helyet kapott az 1989-es Robert Ballard expedíció is, a Bismarck roncsának felkutatása.
Családjával Budapesten él.

Három sorozat fűződik nevéhez:
„A kobzos éneke” melyben középkorias kalandregények szerepelnek. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg.
„A kárhozat éjjele” misztikus történelmi fantasy – az egyetemes európai történelem bemutatása egy vámpír létezésének tükrében, az ókortól 1963-ig. Eddig a nyolc kötetes sorozat három része jelent meg.
„A Birodalom tengeri bástyái” a német birodalmi haditengerészet bemutatása 1918-1946-ig. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg. Az első regény társszerzője Michael T. Marble az 1939-1945 című haditechnikai blog szerkesztője. A birodalmi kalóz című regénye 2017-ben német nyelven is megjelent a Goldene Rakete kiadó gondozásában.”

Most pedig a negyedik kötet is megjelent hazánkban, mely a Scharnhorst és Gneisenau testvérhajók történetét meséli el.

Mindig is imádtam a történelmi regényeket, mert olyan korokba kalauzoltak el, amik számomra tele voltak érdekességgel, és általuk sikerült a szórakozáson kívül lényeges információkkal is gazdagodnom. A világháborús regényektől viszont sokáig tartottam. Aztán Izzie felkért, hogy olvassam el a birodalmi kalózt. Félve kezdtem neki, végül úgy tettem le, hogy akarom azonnal a folytatást. Szóval melegen ajánlom olyanoknak is, akik hasonlóan félve kezdenek neki ennek a témának, mert ez a sorozat teljesen megváltoztatja az ember hozzáállását. Hatalmas élményt jelent betekintést nyerni a történelem valós eseményeibe úgy, hogy közben még jól is szórakozunk. A szerző által írt első három kötet garancia volt arra, hogy a negyedik is hasonló kalandokra csábít majd.

Köszönöm Izzie, hogy az elmúlt évek alatt megtiszteltél a bizalmaddal, és lehetőséget adtál arra, hogy még a megjelenés előtt olvashassam a könyveidet. Sikerült újra és újra elvarázsolnod a történeteiddel, legyen az fantasy, kaland vagy épp történelmi regény. Minden írásodnak megvan az az egyedi színfoltja, ami további kalandozásokra csábítja az olvasót. 
Gneisenau
A könyvről:
A történet 1943 januárjában indul, amikor Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy, aki egykor az Admiral Scheer híradótisztje volt és Karl-Heinrich Vagt korvettkapitány az irattárban átolvasták a feljegyzéseket, melyek az 1930-as éveket dokumentálta. Miközben olvastak, meg is beszélték az értesüléseiket, így én is magam előtt láttam, ahogy a hajótervek fölé hajolva magyaráznak egymásnak, milyen változtatásra kényszerültek a Scharnhorst és a Gneisenau kivitelezése során a készítők.
Miután végeztek, a tiszti étkezdében megismerkedtek a többiekkel, és meghallgatták Friedrich Fügner sorhajóhadnagy beszámolóját az 1940 nyarán történtekről, majd a tisztek egymást túllicitálva meséltek a soron következő eseményekről. Nagyon tetszett, hogy baráti, már-már családias közegben elevenítették fel a múltban történteket, és mindenki hozzátette a magáét. Ezáltal a Scharnhorst fedélzetén dolgozó tisztek még nagyobb tisztelettel tekintettek a hajóra a múltja miatt.
Scharnhorst
Kedvenc karakterem Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy volt, akit már „régről” ismertem, az új szereplők közül pedig abszolút Rudi Birke állt hozzám közel. Akárhányszor vele kapcsolatban olvastam, mosolyt csalt az arcomra. Közvetlen, segítőkész és nagyon szerethető ember volt.

A történet most is magával ragadott. A szerző úgy meséli el a történteket, mint ha ő maga is tanúja lett volna az eseményeknek. Közvetlen hangnem, csipetnyi humor, rengeteg kaland várja az olvasót, és egy olyan történet, ami bizony más meglátásba helyezi az eseményeket. Amióta először hajóra szálltam a német flottával, teljesen megváltozott a hozzáállásom a világháborúval és a csatákkal kapcsolatban. Míg a történelemkönyvekben száraz adatokkal találkozunk, Izzie könyvei emberközeliek, gondolatokat és érzéseket közvetítenek, ráadásul akaratlanul is sok minden ránk ragad olvasás közben a hajózással kapcsolatban. Alapos kutatómunkájának eredményeként az olvasó egy korhű, olvasmányos és lendületes történelmi regényt kap kézhez, mely magába szippantja és az utolsó betűig el sem ereszti.
Nagyon tetszett, hogy bár már a negyedik kötetnél járunk, ismét tudott valami újat mutatni, és változatlan izgalommal, hatalmas kalandvággyal, szenvedéllyel hajóztam a német flottával. A szereplők a szívemhez nőttek, ennek köszönhetően elég sok könnyet elmorzsoltam a könyv végén. Általában megvisel, ha olyan szereplőtől kell búcsút vennem, aki közel állt hozzám a könyv olvasása közben, s ez az érzés hatványozódott bennem, mert tudtam, egykor tényleg élő, valós személyektől kellett búcsút vennem.
Mindig is tisztában voltam a körülbelüli veszteségekkel minden oldalon, de azok csak számadatok voltak, egy statisztika. Izzie annyira emberközelivé és valóságossá teszi a történteket, hogy az embernek újra és újra belesajdul a lelke.
 
Scharnhorst 1943
Az utószóban olvasható Scharnhorst-expedíció külön érdekesség az olvasóknak. Sok mindent megtudhatunk belőle, nekem mindenképpen jól jöttek a kiegészítő információk.

Hogy várom-e a folytatást? Természetesen. Eddig minden kötet lebilincselt, kalandra csábított újra és újra, rengeteg információt nyújtott és nem utolsó sorban szórakoztatott. Bár ez a könyv egyfajta összefoglaló regénynek is mondható rengeteg visszaemlékezéssel, tudott újat mutatni, és nekem már nagyon kellett egy ilyen kötet. Nosztalgiáztam, részt vettem új kalandokban, és nem utolsó sorban most is megjártam az érzelmek viharos tengerét. A következő részről pedig már tudni lehet, hogy két kötetes lesz, és a Tirpitz csatahajó, valamint annak legénysége lesz középpontban.
Tirpitz
Pontozás: 10/10

2018. július 12., csütörtök

Rachel Gibson: Az én pasim… (Hokisok 6.)


Ami Vegasban történik, az nem mindig marad örök, ahogy ezt Rachel Gibson, a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihez évekkel ezelőtt egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe.
Vajon mi történt a forró vegasi éjszakákon, amit Autumn és szívdöglesztő jéghokis szerelme, Sam a szakításuk óta sem tudnak feledni?
A regény egy izzó, felejthetetlen szerelem és egy család megható története. Ezóttal is szeretettel ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe Rachel Gibson védjegyeit: a szív és az érzékiség bámulatos harmóniáját, és a szerző elragadó humorát.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2018. június 19.
Fordította: Szieberth Ádám
Fordítás alapjául szolgáló mű: Rachel Gibson: Any Man of Mine
Borítóterv: Földi Andrea
Műfaja: chick lit
Oldalszám: 320
ISBN: 978-963-293-472-3
A könyvbe beleolvashattok itt:


„Rachel Gibson először tizenhat éves korában talált ki egy történetet, hogy kimagyarázza magát egy autóbaleset miatt. Azóta a mesélés lett a hivatása.
Romantikus és erotikus regényeivel mára az egyik legismertebb bestsellerszerzővé vált az Egyesült Államokban. Könyveivel számos díjat nyert.
Családjával és elkényeztetett macskájával Idahóban élnek.”

A szerző Athenaeum Kiadónál megjelent művei:
Jégbe zárt szívek (2010),
Jane vékony jégen táncol (2011),
Ments meg! (2013)
Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015),
Szerelmi katasztrófák (2016)
Csak a baj (2017)

A sorozat kötetei (megjelenés) + főszereplői:
Jégbe zárt szívek (2010) - John Kowalsky és Georgeanne
Jane vékony jégen táncol (2011) - Luc Martineau és Jane Alcott
Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015) - Rob Sutter és Kate Hamilton
Szerelmi katasztrófák (2016) - Ty Savage és Faith Duffy
Csak a baj (2017) - Mark Bressler és Chelsea Ross
Az én pasim… (2018) - Sam LeClaire és Autumn Haven

Egy kis érdekesség:
A National Hockey League (NHL) egy profi jégkorongliga, melyben 30 észak-amerikai csapat szerepel. Az NHL-t tartják a világ vezető, legnagyobb jégkorong ligájának, így tagja az észak-amerikai profi sportligáknak. Minden szezon végén a legsikeresebb csapat Észak-Amerika legrégebbi trófeáját, a Stanley-kupát nyeri el.
A ligát a kanadai Montréalban alapították 1917-ben, tehát tavaly volt a centenárium, azaz a századik évforduló


Bár a kötetek összefüggnek bizonyos szinten, a történetek különállóak, így az sem feltétlenül gond, ha az előzményeket valaki nem olvasta, persze úgy még élvezetesebb, ha tudjuk az elejétől, hogy ki kicsoda, mert akadnak visszatérő szereplők, csapatok és apróbb átfedések. Nem mellesleg mindegyik kötet szórakoztató, úgyhogy én mindenképpen ajánlom mindegyiket. Számomra eddig a Szerelmi katasztrófák című kötet volt a kedvenc, mert abban olvashattam a legtöbbet a hokiról, a sport és a romantika pedig kedvező elegyet alkotott. 

Amikor írtam az előző kötetről, már tudtam, hogy a hatodik kötet főszereplője Sam LeClaire, és azt gyanítottam, hogy hasonlóan szórakoztató lesz, mint Mark Bressler története. Eddig mindig szimpatizáltam a szereplőkkel, s az előző kötetben már megmutatkozott Sam LeClaire is, aki segített igazi jó barátként Bressler-nek, arra viszont nem számítottam, hogy a saját kötetének egy részében nagyon nem fogom szívlelni. Hogy kritizálhatja Autumn nevelési módszereit, amikor ő maga részt sem vett Conner nevelésében?

A könyv első felénél vegyes érzéseim voltak. Haragudtam a főszereplőkre, és sokszor Vince-hez hasonlóan én is orrba vertem volna Sam LeClaire-t, vagy épp jól megrángattam volna Autumn-t, hogy mégis mi a fenét csinál.
Conner aranyos kölyök volt, tipikus öt éves, aki nem tudja, mi megy végbe a felnőttek fejében, ugyanakkor kíváncsi volt mindenre és mindenkire. Szerette volna, ha az apukája velük él, és néha megijedt, amikor a szülei veszekedtek.

Örültem a régről ismert szereplők felbukkanásának, mondhatni ők voltak az üde színfoltjai a történetnek. Jules karaktere már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, ebben a regényben csak bebetonozta a helyét. Kedves, aranyos, törődő ember, aki érti a dolgát ráadásul jó stílusérzékkel is rendelkezik.
Az új szereplők közül abszolút Vince volt a favoritom, mert nagyszerűen bánt Conner-rel és törődött Autumn lelkivilágával is. Igazi gondoskodó bátyó, aki egyúttal vagány motoros, tengerészgyalogos és még sorolhatnánk. Szívesen olvasnék még róla, bár nem hokis.
A regény a sport témában alulmaradt, ugyanakkor az emberi kapcsolatokra nagy hangsúlyt fektetett a szerző, és ez érezhető volt. Olvashattunk családi tragédiáról, barátságról, házasságról, családok széteséséről vagy épp családegyesítésről, arról, hogy mi vezet el egy embert oda, hogy képes legyen megbocsátani, illetve tanúja lehetünk bizonyos fokú jellemfejlődésnek is a karaktereknél.

Ez a könyv több pontban is különbözik az előzőektől. Egyrészt, hokiról nem sok szó esett, max amikor elvétve Sam meccseiről írt a szerző, vagy amikor Connert tanítgatta, másrészt inkább hasonlított egy rózsaszín koktél mellé olvasandó kissé szirupos nyári regényre, ami csipetnyi erotikával van fűszerezve, mint egy sporttal és romantikával vegyített könyvre. Ez nem feltétlenül rossz, csak más. Szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó könyv, tehát aki erre vágyik, mindenképpen vegye kézbe.

Pontozás: 10/9