Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2017. április 22., szombat

Mona Awad: Antilányregény – Felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban

„A könyv története titkos ajándékot rejt. Adunk neked vele egy barátnőt. Kicsit zűrös a csaj, az igaz, de nagyon szerethető, mert tényleg mindig őszinte, mert elképesztő sztorikba keveredik folyton, és mert olyan viccesen tud ruhát próbálni, ahogy senki más. Ő Lizzie, a kövér lány. Aki különben nem is kövér, csak azt hiszi magáról. Ez a dilije. Hogy dagadt. Meg hogy biztos nem kellene egyik fiúnak sem. Ne tudd meg, milyen pasikra hajt, még egy rockzenésszel is összejött. Abból jó nagy gáz lett, majd elmeséli.
Lizzie olyan, mint te – boldog akar lenni. Talán kicsit megelőzött téged: ő már végigcsinálta. Légy vele türelmes, kérlek! Ő azért bukdácsol ennyit, hogy neked már ne kelljen. Elköveti helyetted a hibáidat. Nevessetek, sírjatok együtt!

2016 legjobb debütregénye.
Amazon.ca

Szívszorító… Tele van szépséggel és humorral. Függést okoz, mint a chips, és ezt olvasva átérzed, milyen fájdalmas lehet semmi mást nem enni, mint 10 deka párolt halat, örökké.
Chicago Tribune

Mona Awad lerántja a leplet a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési zavarokról – a testképtől kezdve a társas kapcsolatokon át egészen addig, hogyan találhatjuk meg magunkat ebben az érzéketlen világban.
Elle Magazin”
Megjelent: 2017.03.20
Kiadó: Athenaeum
Fordította: Diószegi Dorottya
Fordítás alapjául szolgáló mű: Mona Awad: 13 Ways of Looking at a Fat Girl
ISBN: 978-963-293-643-7
Ár: 3499 ft
Kötés: kartonált
Műfaját tekintve ifjúsági regény
Oldal: 304
A szerzőről:
Mona Awad Montreálban született regényíró és novellista. 2003 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal az Egyesült Államokban él. A Brown, a York és a Denver Egyetemen hallgatott angol irodalmat.
Művei többek között az alábbi folyóiratokban jelentek meg: McSweeney’s, The Walrus, Joyland, Post Road, St. Petersburg Review.
Első könyvét Scotiabank Griller-díjra jelölték, és az Amazon.ca 2016 legjobb debütregényének választotta.

Amikor megláttam a könyv beharangozóját, elgondolkodtam, hogy vajon milyen fogadtatása lesz ennek a könyvnek? Valószínűleg vegyes. Hiszen milyen világban élünk? Olyanban, ahol mindenhonnan az köszön vissza rád, hogy csak az érvényesül, az lesz „boldog”, aki külsőleg szép. Nem igaz? Azt sulykolják beléd, hogy ha nem vagy szép, nem is érsz annyit. Márpedig ez – bocsánat a kifejezését, de – baromság! Már maga a szépség relatív fogalom. Mindenkinek más a szép.
Szerencsés vagy, ha olyan szüleid vannak/voltak, akik úgy nevelnek/neveltek, hogy nem minden a külső, és igenis fektess abba, hogy a belső tulajdonságaid megnyerők legyenek, és ne elégedj meg a Barbie baba kinézettel. Kell, hogy egészségesen szemléld magad, és lásd azt, hogy milyen is vagy valójában. Legyél tisztában az értékeiddel, s ne csak a „hiányosságaidat” tartsd számon. Senki sem tökéletes, ezt kellene tudatosítani magunkban.

Az Athenaeum kiadó több ismert személyt is meginterjúvolt a külső fontosságával illetve magával a könyvvel kapcsolatban. Hogy mik voltak a kérdések? Íme:
- Emlékszel még, mikor kezdett először foglalkoztatni a külsőd?
- Mi a véleményed arról, hogy manapság úgy tűnik, minden másnál fontosabb a kinézetünk?
- Megesett már veled, hogy a külsőd miatt bíráltak? Ez hogy érintett téged?
- Van olyan, amit kevésbé kedveltél magadon, de az évek során sikerült elfogadnod, sőt, megszeretned?
- Egyre több helyen találkozhatunk telt hölgyekkel a címlapokon, kifutókon – mégsem csitul az őrült diéták korszaka. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
- Szerinted meddig egészséges elmenni a fogyókúrában, hol az a határ, amikortól már beteges? Volt a környezetedben testképzavarral küzdő személy? (anorexiás, bulimiás stb.)
- Az Antilányregény főhőse annyira a tökéletes testkép megszállottjává válik, hogy emberi kapcsolatai is tönkremennek (a legjobb barátnőjével eltávolodnak egymástól, a férjétől is elhidegül). Szerinted hol a határ, amikor az önmagunkkal folytatott harc már a szeretteinkre is hatással van?

A kérdésekre válaszolt:
- Hercsel Adél újságíró, a HVG munkatársa – fiatal feleség, és egy majdnem hároméves tündéri kislány, Rozika édesanyja.
- Borsa Brown két lány édesanyja, népszerű írónő – a díjnyertes Arab-sorozat szerzője
- Szurovecz Kitti író, a Meglepetés magazin újságírója.
- Görög Ibolya, aki elméleti felkészültségét jelenleg a viselkedéskultúráról, a protokollról, a rendezvényszervezésről tartott előadásokon, írásokban hasznosítja, melyekben megosztja közönségével a – számos próbán szerzett – gyakorlati tapasztalatait is.
- Szentesi Éva író, rákellenes aktivista, a WMN főmunkatársa.
- Vass Virág, aki ma már főállású író, korábban viszont újságíróként bejárta a világot. 2001-ben alapító-főszerkesztőként indította útjára a negyven országban megjelenő Elle magyar kiadását.
- Akovács Éva, a Nők Lapja Psziché, az Évszakok és az Iskolaválasztó főszerkesztője.
- Kiss Noémi író, kritikus, az irodalomtudomány doktora.
- Oláh Andrea 25 éve rádiós szerkesztő, műsorvezető.
- Bokor Klára a Ringier Axel Springer női szerkesztőség vezetője, 2002 óta a Kiskegyed főszerkesztője, két fiú édesanyja.
- Gálvölgyi Eszter, aki 18 év után vált el a férjétől, egy majdnem 16 éves fiú édesanyja, és elmondása szerint örök elégedetlen a külsejével.
- Péterfy-Novák Éva, anya, vállalkozó, nőjogi aktivista, író. Az Egyasszony című könyv szerzője, a WMN egyik munkatársa/bejegyzés írója.

Az interjúkat megtekinthetitek az Athenaeum facebook-os oldalán, a jegyzetek között.

Valamint az Antilányregénynek van facebook-os oldala is, amit érdemes olvasgatni: https://www.facebook.com/antilanyregeny/?fref=nf

A könyvről:
Komoly téma 298 oldalon keresztül taglalva. A borítójáról süt, hogy nőknek íródott, ráadásul témáját tekintve a nővé válás küzdelmeiről, az önértékelési gondokról, testképzavarról szól. Viszont szerintem ez nem csak női probléma. Manapság egyre több fiú/férfi is küzd önértékelési gondokkal és testképzavarral. Jó lett volna egy olyan könyv, ami mindkét nemhez egyformán szól, mert kevés férfi van, aki kezébe veszi a tipikus csajos könyveket, még ha számukra is van benne mondanivaló, akkor se, mert „ciki” (újabb téves látásmód).

Elolvastam a fent említett interjúkat, ahogy a könyv eddigi értékeléseit is, mert kíváncsi voltam, mennyire megosztó a könyv véleményezése. Eléggé. Bár azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy mindenki elismerte, hogy a szerző komoly és fontos témába vágott bele.

Azt hiszem, nem véletlen, hogy a fülszövegben megjelenik az alábbi mondat: „Légy vele türelmes, kérlek!”
Ugyanis már az első pár oldalt elolvasva idegbajt kaptam a szereplőktől. Nagyon reméltem, hogy ez a későbbiekben változni fog, mert az elején nagyon nem szimpatizáltam a lányokkal.
Sajnos a szereplőkkel szemben mindvégig ellenérzéseim voltak, viszont az kétségtelen, hogy a szerző üzenete átjön a sorok között. Rengeteg élethelyzetet felvázol az írónő, amikor szinte segítségért kiáltott a főszereplő, de nem kapta meg. Az olvasó tanúja lehet, hogyan megy tönkre fokozatosan a szereplő élete. Elisabeth életét az állandó fogyni és szépülni akarás határozza meg, miközben ez már az emberi kapcsolatok rovására megy. Megromlanak baráti kapcsolatai, párkapcsolati problémája lesz, az élete egy kártyavárhoz kezd hasonlítani, amit egy lenge szellő is összedönthet. Bár érzi, hogy nem boldog, nem tudja igazán, hogy mi a probléma. Egyfajta megfelelési kényszere van, amit még saját magának sem ismer be. Nem kapja meg a megfelelő segítséget, ennek pedig súlyos következményei lesznek.
Sajnos a mai világban tényleg szinte minden a külső körül forog, ezt hangoztatja a sajtó, az ismerősök és ismeretlenek, ezt tapasztalod, ha állásinterjúra mész, vagy akár ha csak a boltba ugrasz le. A csapból is az aktuális trendek folynak, miközben egyre inkább tehernek érzed a külsőd. Hirtelen hatalmas nyomás nehezedik rád, te pedig egyre inkább elhiszed, hogy változnod kell ahhoz, hogy szeressenek. Túl kövér vagy, túl vékony vagy, nem elég fehér a fogad, nem tökéletes a mosolyod, nagy az orrod, kicsi az orrod, eláll a füled, és még sorolhatnánk, mennyi „váddal” kell szembesülnie az embernek nap, mint nap. Ennek egyenes arányos következménye, hogy egyáltalán nem vagyunk megelégedve önmagunkkal. Rágörcsölünk, és stresszgubóként nem elég, hogy teljesítenünk kell a munkahelyen, otthon, a világ minden lehetséges pontján, de meg kell felelnünk a saját magunknak támasztott elvárásoknak is (amik bőven akadnak szerintem mindenkinél). Nem csoda hát, hogy ennyi embernél felüti a fejét a testképzavar. Miért ne lenne így? Hiszen már az oviban is azzal szembesülnek a gyerekek, hogy a társaik megjegyzéseket tesznek a kinézetükre. S ez a kor előrehaladtával csak súlyosbodik. Minél idősebbek, annál több elvárásnak kell megfelelniük. Ha belegondolunk, ez szörnyű. Fejlődő világ? Mégis hová fejlődünk? Visszafelé?
„Egyre több evés-és testképzavar-típus üti fel a fejét (Anoroxia, bulimia, izomdiszmorfia és orthorexia…stb.). Ezekben az esetekben olyan viselkedészavarról van szó, amelyben a páciens saját testének megítélése torzul. Abbéli igyekezetében, hogy a számára létező, természetellenes ideálhoz hasonlítson az egészségére ártalmas szokásokat vesz fel. Az ilyen emberek jellemzően megszállottak, kényszeresek és előbb-utóbb szociálisan is elszigetelődnek. Ha felhagynak megrögzött szokásukkal, súlyos lelkiismeret-furdalás gyötri őket.”  ( http://pszichologia.com)

„A testképzavarral összefüggő betegségek egyaránt hatással vannak az ember pszichológiai és testi jóllétére. Az ilyen betegségben szenvedők önértékelése sérült, megszállottan hiszik, hogy csak akkor felelnek meg a szociális elvárásoknak, ha elérik az általuk megszabott súlyt, mely rendszerint kórosan alacsony. Kényszeresen ragaszkodnak szabályaikhoz, beteges lelkifurdalás, önvád, önutálat jellemző rájuk a szabályok esetleges megszegése esetén. Az étkezésből/testedzésből teljesen eltűnik az élvezet és az öröm, helyette neurotikus viszony alakul ki.
A meg-nem-értettség miatt szociálisan elszigetelődnek, nem hajlandók emberek közé menni, akik amúgy sem fogadnák be őket, szerintük, „kövérségük” miatt.” (Ujjfalussy Dorottya Júlia - ELTE Biológiai Intézet, Etológia Tanszék)
Hogyan lehet felismerni a testképzavart?
- A testképzavar legfőbb jellemzője a saját testtel kapcsolatos erős negatív attitűd, amelynek eredménye a negatív testkép és testélmény
- a saját test észlelése torzult: a testsúly, testalak vagy egyes testrészek észlelése nem felel meg a valós testi jellemzőknek, míg mások testének megítélése ép
- perfekcionista testideál
- testalak, testtömeg, testméret, izomzat, egyes testrészek vagy más külső jellemzők megváltoztatásának vágya
- karcsúságideál és súlyfóbia anorexiában, izomdiszmorfiában pedig soványságfóbia
- testtömeggel, testalakkal vagy más testi jellemzőkkel kapcsolatos elégedetlenség
- saját testre irányuló figyelem, amely meghatározza a hangulatot és jórészt az önértékelést
- saját testtel kapcsolatos szégyen, undor, harag, és testi megjelenés miatti szorongás
(szintén pszichológiai honlap)

Egy szó, mint száz, a könyv témája jó és szükséges. Sőt… sok ehhez hasonló könyv kellene, hátha felnyílna az emberek szeme, s felfognák, hogy a sorozatos elvárásokkal mit okoznak önmaguknak és embertársaiknak. Kellenek az ilyen témájú könyvek, de nem csak nőknek. Sajnos férfiaknál is egyre gyakoribb jelenség a testképzavar.
El kellene gondolkozni azon, hogy az állandó kritizálással mekkora törést okoznak egy emberben, s hogy esetleg az ő általuk tett megjegyzés is lehet egy lavina elindítója. Hiszen egyszer mindenkinél betelik a pohár, legyen bármilyen nagy. Megannyi emberi élet megy tönkre azért, mert nem kapnak az emberek megfelelő segítséget. Ne hagyjuk ezt! Figyeljünk oda másokra, és önmagunkra is. S ha szükséges, forduljunk szakemberhez. 

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/8
Az ötlet nagyon jó, viszont számomra a kivitelezés nem mindig tetszett, a szereplők pedig irritáltak. Pedig igyekeztem Elisabeth karakterével türelmes lenni.

2017. április 6., csütörtök

Gerencsér János: Kósza utak legendája – Kalászkirály -

A hatalomért folyó harcban nincsenek szabályok...

Gerencsér János fantasyjében a koldussá vált királyfi, az igazságos uralkodó mítoszát teremti újra, ármánnyal és szerelemmel átszőtt meséjét a történelmi regények rajongói is örömmel forgathatják. A Kalászkirály igazi tanulságos olvasmány minden korosztály számára.
Az Úr 1151. évében, egy képzeletbeli világban két királyi sarj, egy fiatal hercegnő és egy ifjú lovagkirály menekül üldözői elől. Eime, Ektíria birodalmának volt úrnője a testőrével bujdosik, míg a trónról őt letaszító Aceras király, aki immár maga is trónfosztott lett, koldusgúnyában vegyül el alattvalói között. Ellenségek ők, sorsuk mégis összefonódik, miközben földönfutóként a szabadságukért küzdve, lassan felnőtté válva nemcsak saját magukat ismerik meg egyre jobban, hanem népük akaratát is. Ám ezalatt a kegyetlen háborúskodások, öldöklő hatalmi harcok világát éppúgy át kell vészelniük: vérgőzös csatákon, halálélményeken keresztül tanulják meg a túlélés könyörtelen törvényeit. Márpedig azokat még a bukott uralkodóknak is tudniuk kell, főként, ha vissza akarják szerezni koronájukat. És vajon mi csábít jobban: a szerelem vagy a hatalom?

Megjelent 2017.02.27-én az Athenaeum kiadó gondozásában.
ISBN: 978-963-293-669-7
Ár: 3499 ft
Kötés: tábla, védő
Oldal: 320
műfaj: YA fantasy
A könyv 20% kedvezménnyel megrendelhető itt:

Gerencsér János számos területen kipróbálta magát, volt már szobafestő, művezető, műszaki ellenőr, szavatossági ügyintéző, jogi képviselő, ipari gépkezelő és karateedző. A hadtörténelem és a pszichológia különösen érdekelte. Korábban novellákat írt.
A szerző hosszan tartó betegséggel küzdött, a regény megjelenése előtt néhány nappal elhunyt. 

Már a fülszöveg sugallta, hogy érdekes cselekmények fognak kibontakozni a szemünk előtt. Ez nem is történt másként, hiszen váltott nézőpontban ismerhetjük meg a két trónfosztott királyi sarj, Eime hercegnő és Aceras király történetét. Két cselekményszál, egy idő, rengeteg történés, háborúskodás, szerelem, fellobbanó érzelmek, makacsság, önfejűség, tanulság, s megannyi más.
Tetszett, ahogy a szerző kibontakoztatta a történetet, kellő feszültséget vitt bele, és mindig tudta, hogy mikor kell még azt fokozni úgy, hogy az olvasó az őrület határát súrolja. Voltak titkok, amikre számomra viszonylag hamar fény derült, mégis élvezhető volt mindvégig a történet, s azért még számomra is okozott egy kis meglepetést.
A karakterek összetettek és kiforrottak voltak, szinte életre keltek a tizenkettedik századi történetben. Szerettem Eime karakterét, sokszor azonosulni tudtam vele, bár néha én magam is megpofoztam volna, főleg amikor olyan volt, mint egy megbokrosodott ló. Minél előbbre haladtam a történetben, annál több jó tulajdonságát fedeztem fel és emiatt nagyon gyorsan a szívemhez nőtt. Aceras-t viszont eleinte nagyon nem kedveltem, s ez csak a Hangával való találkozása után változott meg. Akkor fedeztem fel igazán, hogy képes a fejlődésre, s igazából jó ember, ha nem vakítja el a hatalom. 
Kedvenc karakterem abszolút Ranton volt, bár néha az ő cselekedeteit se díjaztam, s őt követte sorban nem más, mint a Zöld Fecske. Nem csodálkoztam, hogy Eime szeme megakadt rajta, és hogy valami miatt elemi erővel vonzotta őt.
Egyik kedvenc mellékszereplőm Ranton édesanyja volt, Ramáta. Hihetetlen bölcsességről tett tanúbizonyságot már a megjelenése elején, mikor vívódva önmagával és félelmével mégis esélyt adott arra, hogy Ranton segédkezet nyújthasson a hercegnőnek. Azt hiszem egyik kedvenc jelenetem is hozzá köthető, méghozzá az, amikor agyagozni tanította Eimét. 
Szerettem a szópárbajokat, amik színesítették a történetet, a szereplők háttértörténeteit, és az érzéseket, amiket egyes történések váltottak ki belőlem. 
A történet lebilincselő, s egyáltalán nem érdekelt, hogy milyen fantasy elemeket kellett vagy nem kellett volna felvonultatnia a szerzőnek, mert én nem skatulyázom be, egyszerűen ami jó, az jó. Számomra ez a történet igenis megütötte a mércét, mert a karakterei szinte előbújtak az oldalakról, a cselekmények magukkal ragadtak, éreztem dühöt, csalódottságot, kiábrándultságot, szomjaztam bosszúra, lázadtam, hittem, reméltem, harcoltam, szerettem, gyászoltam, tehát rengeteg érzelmet megéltem a könyv olvasása közben, s ami még fontosabb, hogy úgy éreztem, én is átélem azt, amiről olvasok. Ott találtam magam egy történelmi korban, egy tizenhét éves meg nem értett hercegnő bőrébe bújva, aki férfiként próbált érvényesülni, nem mellesleg a saját érzéseivel vívódva. 

Ez a könyv érdekes, szórakoztató, magával ragadó. Egyetlen egy dolgot sajnálok, mégpedig azt, hogy csak ennyi volt. Szívesen olvastam volna még Zöld Fecskéről, Eiméről, Rantonról és társaikról. A szerző úgy szőtte a szavakat, hogy szinte lehetetlen legyen letenni a könyvet.

Köszönöm a lehetőséget az Atheaneum kiadónak!
Sajnálom, hogy a szerző nem élhette meg a könyv megjelenését, illetve a sikerét, ami reményeim szerint borítékolható.


Pontozás: 10/10

2017. március 17., péntek

Jodi Picoult: Magányos farkas

Az igazi kérdés nem is az, miért vonultam ki a világból.
Sokkal inkább az, hogy mi vett rá a visszatérésre.

A tizenhét éves Cara és édesapja, a neves farkasszakértő autóbalesetet szenved. A férfi kómába esik, a család élete örökre megváltozik.  Az apa éveket élt a vadonban, kilépve otthonából, hátrahagyva az emberi civilizációt. A farkasokkal kóborolt, vadászott, maga is a falka tagjává vált.
A fiú, Edward kénytelen hazatérni önkéntes száműzetéséből, hogy egyedüli nagykorú családtagként rendezze apja ügyeit. A volt feleség időközben új családot alapított, de most neki is szembe kell néznie a múlt elvarratlan szálaival.
Hármuknak kell meghozni a végső döntést, de van-e joguk istent játszani egy sorsdöntő pillanatban, amelyet hosszú évek sérelmei árnyékolnak be? Hűtlenség, hazugságok, magány és kirekesztettség, ezekkel kell szembesülniük Jodi Picoult hőseinek, mielőtt határoznak életről és halálról…”

Megjelent az Athenaeum kiadó gondozásában 2017. 02. 22-én.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: Lone Wolf
ISBN: 978-963-293-641-3
Kötés: kartonált, füles
Oldal: 384

Az írónő az elmúlt évek során emberek millióinak lopta be a szívébe magát különböző történeteivel.  Ő is azok közé a szerzők közé tartozik, akik mindig tudnak nekem valami meglepetést okozni. Ezért is magas az elvárás a könyveivel szemben, mert már többször bizonyította, hogy bizony képes újra és újra túlszárnyalni önmagát is. Többnyire komoly, már-már tabu témákat feszeget, amivel sikerül megragadnia az olvasókat.
Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe. Sokszor úgy tűnik, előtte nincsenek akadályok.
Pont a minap olvastam egy véleményt, miszerint aki 3-4 könyvét olvasta, az mindet olvasta. Most ezen erősen elgondolkodom. Szám szerint nekem azt hiszem ez az ötödik könyvem tőle, és ahogy fentebb is írtam, eddig még mindig tudott valami újat mutatni. Persze megvan az alap stílus és vannak olyan jegyek, amik visszatérőek a szerző különböző köteteiben, de lényegében azért nem ugyanaz. Persze ezt olyan személy írta, aki már tizennégy regényt olvasott a szerzőtől, szóval majd ha már én is ennyinél járok, megmondom, hogy egyetértek-e vele vagy sem. :D Mindenesetre nagyon remélem, hogy még sokáig nem szeretek ki a szerző különböző könyveiből, mert számomra tetszik az írónő témaválasztása és stílusa.

Nagyon szeretem az állatokat, így nem volt kérdéses, hogy máris van valami, ami miatt szerethetem ezt a könyvet. Imádtam Luke „gondolatait” olvasni, ahogy megelevenedett a sorok által a cirkuszos rész, vagy amikor a farkasokról mesélt. Ezeknél a részeknél is megfigyelhető, hogy a szerző alaposan beleásta magát a témába. A farkasok közötti hierarchia, illetve az a rendszer, ami segít nekik, hogy a falkájuk sikeres legyen igen összetett felépítésű. Mindenkinek megvan a maga dolga, s ha az egyik nem úgy végzi, ahogy kellene, egymás között megoldják a problémát. Nem adnak lehetőséget a hibára, hiszen azzal veszélyeztetnék a fennmaradásukat.

A Thai helységnevektől kivert a víz. Negyed órát gondolkodtam azon, hogyan is lehetne azokat kiejteni. Tudom, hogy a történet szempontjából nem lényeges, számomra mégis az, mert szörnyen kíváncsi természetem van, és érdekel, hogy mit hogyan ejtenek ki. Ennél jobban már csak az orvosi kifejezésektől kaptam sokkot. Azt hiszem, biztosan állíthatom, örülök, hogy nem egészségügyi pályára kerültem, mert nekem már annyi latin kifejezés és orvosi szakszó is elég volt, amit ebben a könyvben olvastam.

A történet végig érdekes, elgondolkodtató. A szerző ismét olyan témához nyúlt, ami igen ellentétes véleményeket vonz magával. Miről is van szó? Az eutanáziáról.
„Az eutanázia mai jelentése: a gyógyíthatatlan beteg halálának – a beteg kívánságára vagy beleegyezésével történő – aktív vagy passzív meggyorsítása, illetve a páciens részéről szükségtelennek tartott orvosi beavatkozásról való tudatos lemondás.”
Mikor mondjuk azt, hogy elég volt, nincs tovább, nincs esély, nincs remény? Honnan tudhatjuk biztosra, hogy nem gyógyulhat már meg a szerettünk? Dönthetünk valakinek az életéről vagy haláláról?  Ezen kívül ugye szó esik a családi kötelékekről, a különválásról, veszteségekről, sérelmekről és feldolgozásukról, egymásra találásról és még megannyi másról. Komoly témák, komoly hangvétel, elgondolkodtató felvetések. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy bírálom a szereplők cselekedeteit, miközben még én sem tudhatom, hogy mi az, ami mozgatja őket igazán. Egyfajta lelki útra indulunk, mert nem csak a karakterek lelkivilágát barangoljuk be, de a sajátunkba is betekintünk egy-egy felvetéskor. Hiszen rögtön felvetődik bennünk, hogy vajon mi mit tennénk hasonló helyzetben? Képesek lennénk döntést hozni arról, hogy egy szerettünk éljen-e tovább, vagy engedjük el? Illetve élet-e az, amikor gépek segítik a légzést és nincs tudatánál? Nehéz dolog ez, s ahány ember, annyi vélemény.

A karakterek jellemábrázolására most is kellő figyelmet fordított a szerző, minél előrébb járunk a történetben, annál jobban megismerhetjük Carát, Edwardot, Georgie-t, Joe-t és persze a farkasos történeteken keresztül Luke-ot is (na meg a farkasokat). Beleláthatunk egy család belső működésébe, gondjaiba, gondolataiba és tetteibe, ahogy megismerhetjük a falkákon belüli hierarchiát és életmódot is. Fény derülhet az okokra és kiváltó tényezőkre, majd levonhatjuk a következtetéseket, s feltehetjük a kérdést: Mi lett volna ha…?
Végigkísérhetjük az útjukon a szereplőinket, tanúi lehetünk bizonyos lélektani fejlődésnek, súlyos titkokra deríthetünk fényt és rengeteg ismeretet szerezhetünk több témában is. 

Számomra tanulságos és elgondolkodtató történet volt, melynek mondanivalója sokáig fog még válaszkeresésre késztetni. Hiszen megfogalmazódtak bennem olyan kérdések, melyekre nem biztos, hogy valaha is választ kapok. Például: Honnan tudjuk, hogy mi a jó döntés egy ilyen helyzetben? Biztosra vehetjük, hogy a másik fél úgy döntene, ahogy végül mi? 

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak.

Pontozás: 10/10



2017. március 5., vasárnap

Oups-os nyereményjáték eredményhirdetés

Sziasztok, szép délutánt mindenkinek!

Először is szeretném megköszönni a játék résztvevőinek, hogy velem tartottak, és hogy voltak, akik megfogalmazták, hogy számukra mit is jelent a szeretet. 
A játékban most huszonnégyen vettek részt, amit megvallok picit keveselltem. Hiszen ez egy olyan vissza nem térő lehetőség volt, amit bizony kár lett volna kihagyni, szerintem a résztvevők ezzel egyetértenek. Az Oups könyvsorozat kedves grafikával tarkított és sok bölcsességet tartalmazó könyvei remek ajándékként szolgálhatnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Szóval kissé fejbe kólintott, hogy több mint háromszázan látták a bejegyzést, mégis csak ennyi jelentkező volt. Ennyire nem olvasnak már az emberek a gyerekeiknek? 
Na mindegy, ezt nem valószínű, hogy valaha is megértem. Minket még abban a szellemben neveltek, hogy a könyvek szellemi táplálékok kicsiknek és nagyoknak egyaránt, és hogy amit elolvasunk vagy megtanulunk, azt a tapasztalatot már nem veheti el tőlünk senki. Egy biztos. Ha gyermekem lesz, én időt fogok szakítani a mesélésre, a jól ismert mesekönyvektől kezdve a kevésbé ismerteken át egészen a saját meséimig mindennel megismertetem majd, ahogy azokat a gyerekeket is, akikre időről időre vigyázok. 

A sorsolást most is a miniwebtool sorolója segítségével végeztem, a nyertest pedig itt látjátok: 


Szívből gratulálok, a nyeremény átvételével kapcsolatban üzenetben egyeztetünk. 
Remélem sok vidám percet szerez majd nektek, és felmelegíti a szíveteket ez a kis földönkívüli szeretetnagykövet! :)

Minden résztvevőnek köszönöm szépen, hogy velem játszott, remélem továbbra is velem tartotok, és az olvasmányajánlókban is találtok olyat, ami felkelti az érdeklődéseteket. Hamarosan új bejegyzéssel is jelentkezem, és játékok is lesznek még az idén. 
Csodás hétvégét, olvasásban és szeretetben gazdag időszakot kívánok! 



2017. február 25., szombat

Kurt Hörtenhuber – Oups sorozat

„Oups! Szeretetteli gondolatok egy élhető világért!”

A facebook-os oldalon (http://www.facebook.com/ariadneolvasmanyaimár beharangoztam egy héttel ezelőtt, hogy a Dabasi nyomdának köszönhetően én is megismerkedhetek Oups, a kis földönkívüli történeteivel. Nos, ennek most jött el az ideje.
Hogy ki is Oups, akiért a világ minden táján rajonganak? A Szívbolygóról érkező kis földönkívüli, aki azért érkezett a Földre, hogy megajándékozza az embereket a szeretettel és az örömmel.
A www.oups.hu oldalon így harangozták be a könyveket:
„A 15 éves európai sikertörténet végre megérkezett Magyarországra is! Oups, a kis szeretetnagykövet bölcsességei, szívmelengető gondolatai 20. nyelvként most már magyarul is olvashatóak. S hogy milyenek ezek a könyvek? Mindegyik olvasása után az az érzésünk, hogy mi egy kicsit jobbá, a világ pedig szebbé vált.”
A tervek szerint a könyvcsalád szerzője, az osztrák Kurt Hörtenhuber, 2017 tavaszán Magyarországra is ellátogat, hogy egy kötetlen felolvasóest keretében találkozzon magyar olvasóival. A pontos időpontról és a helyszínről még zajlanak az egyeztetések. 

A könyvek megvásárolhatóak itt:

Az eredeti, német nyelvű oldalon találhatóak hozzá letölthető színezők is:
Itt pedig látható, hogy hány kötet jelent meg eddig külföldön:

Én személy szerint nagyon remélem, hogy nagy sikere lesz ennek a könyvsorozatnak, és Magyarországon is megjelenik majd minden része. Több ilyen pozitív üzenettel rendelkező történetnek kellene születnie, méghozzá a világ minden táján. Jó lenne, ha a mesekönyvek újra teret kapnának a könyvpiacon.
Bár a célközönség a fiatalabb korosztály, szerintem a felnőttek is sokat tanulhatnának ezekből a könyvekből. A mai rohanó világban ugyanis elfelejtkezünk arról, hogy mi az igazán fontos, és elszalasztunk soha vissza nem térő pillanatokat.
Olvasás közben fel is fedeztem ennek a gondolatomnak a megerősítését, ugyanis a negyedik kötetben így szól a bevezetés:
„OUPS története mindenkinek szól: fiataloknak és idősebbeknek, diákoknak és tanároknak, nappal álmodozóknak és éjszakai baglyoknak. Akárki is vagy, ebben a könyvben sok-sok szeretetteli gondolatot és értékes életbölcsességeket találsz. Ez a kis mese mindazokat bátorítja, akik új célokat szeretnének kitűzni maguk elé, akik valamilyen nehéz feladat előtt állnak, akik változtatni szeretnének az életükön, vagy egyszerűen csak keresik az élet értelmét.”
Olvasási sorrendnél a külföldi megjelenés dátumát vettem alapul, de igazság szerint az első köteten (A szeretet nagykövete) kívül nincs igazán sorrendiség, tekintve, hogy nem összefüggő történetekről van szó.

Az én sorrendem:
A szeretet nagykövete
Kényeztetés szívnek és léleknek
Szívünk ragyogása
Szívvel-lélekkel a sikerért

Mind a négy kötet hátuljában található pár sor a szerzőtől és az illusztrátortól. Mindegyik gondolat alaposan megfontolandó.
Az első három könyvet Conny Wolf illusztrálta, míg a Szívvel-lélekkel a sikerért címűt már Günter Bender.
Kurt Hörtenhuber
Még mielőtt rátérnék a történetekre és az ajándékkártyákra, amik minden kötetben megtalálhatóak, szeretném idézni a szerző sorait, mert számomra már ez sokat elmondott a történetekről.
A szeretet nagykövete című könyvben az alábbiakat fogalmazta meg: „A szeretetteli gondolatok a világ boldogságának és békéjének kis építőkövei.” E mondat jegyében – amely a személyes filozófiámat is kifejezi – szeretnék Oupsszal egy mosolyt ajándékozni a világunknak. Sok örömöt és jó szórakozást kívánok a könyvhöz!
Kényeztetés szívnek és léleknek című kötetben: Társadalmunk életét mindinkább rajtunk kívül álló tényezők határozzák meg. Divatos trendek szabják meg a szokásainkat is, sokszor hamis értékrendet közvetítve. Az olvasóknak azt kívánom, hogy érezzék meg a szívük valódi vágyát – hiszen az igazi boldogság nem a külsőségekben, a pénzben, a hatalomban, a sikerben vagy a szépségben rejtezik. Forrása a szívünkből fakad.
Szívünk ragyogása című kötetben: Minden pillanatban mi döntünk arról, hogy a jót akarjuk-e felismerni a dolgokban, az emberekben és a helyzetekben, vagy ellenkezőleg: a negatívumokra összpontosítunk. Aki az életet a szívével látja, az képes bármiben felfedezni a jót, felismeri a lehetőségeket, és ezáltal szélesre tárja önmaga előtt a boldogság kapuját. Ezekkel a gondolatokkal kívánok önöknek sok derűs percet a napsugarak begyűjtéséhez!
Szívvel-lélekkel a sikerért című könyvben: Nekem az a siker, ha a történeteimben ki tudom fejezni a szívem vágyát. És ha ezzel másoknak is örömöt okozok, vagy bátoríthatok olyanokat, akiknek épp nem megy jól a soruk, az a legnagyobb ajándék számomra – nekem ez az életfeladatom. Kívánom az olvasóknak, hogy leljenek sok örömöt Oups történeteiben, és sikeresen valósítsák meg a céljaikat!


A négy kötetet gyors egymásutánban elfogyasztottam, s úgy érzem nem elég. Hihetetlen jóság, szeretet és bölcsesség árad a lapokból, a gondolatok nem csak a szerzőé, de az olvasóé is. Olyan dolgokat mesél el Oups-on keresztül, ami tényleg felnyitja a szemünket arra, hogy mennyi csoda van a világban, s csak meg kellene látnunk. Oups története nem csak mese gyerekeknek. Bölcs tanítás ez a felnőtteknek is, mert felnyitja az olvasó szemét, hogy mennyi minden lényegtelent tart az ember felnőtt fejjel fontosnak, s ami tényleg fontos, észre sem vesszük. Azt hiszem, felnőtt fejjel sok minden a feledés homályába vész, amit még gyermekként tudtunk. A könyveket olvasva nem csak Oups kalandozásait olvassuk és ismerjük meg ezáltal a szerző gondolatvilágát, de saját magunk is útra kelünk a saját lelkünkben, s újra felfedezzük gyermekkorunk – és remélhetőleg felnőttkorunk – csodáit.
Mind a négy könyvben ilyen kis kártyákat találhattok, amiket elajándékozhattok szeretteiteknek, barátaitoknak, ismerőseiteknek, emlékeztetve őket arra, amit ti már megtanultatok. :) Vagy készíthettek motivációs táblát magatoknak a falra, ahol a terveitek, emlékeitek kapnak helyet, vagy esetleg olyan képek, idézetek, amik inspirálnak titeket. 

Őszintén hálás vagyok a Dabasi nyomdának, hogy hozzájárultak, hogy részese lehessek ennek az utazásnak, ahogy a szerzőnek is azért, hogy Oups-on keresztül segített emlékezni arra, hogy mi az igazán fontos az életben.

Szívből ajánlom ezt a könyvsorozatot minden gyermeknek és azoknak a felnőtteknek, akik elfelejtették, mi is kell ahhoz, hogy igazán boldogok lehessünk.

Pontozás: 10/10****

JÁTÉK!!!

Bizony. Itt a meglepetés, amit a facebook-on már beharangoztam.
A Dabasi nyomda küldött nekem egy plusz példányt a sorozatból, amit én kisorsolhatok közöttetek, akik olvasói, követői a blognak. Tehát mit is kell tennetek? Írjatok nekem egy üzenetet az ariadne0603@gmail.com email címre – vagy akár a facebook-os oldalnak is – , az email tárgyában a Játék Oups-ért szerepeljen, és csak annyit kell megírnotok, hogy milyen néven szeretnétek részt venni a sorsoláson + ha van kedvetek, írjátok meg, számotokra mit jelent az a szó, hogy szeretet.
A játékra jelentkezni 2017.március 4. 23:59-ig lehet, a sorsolás pedig 2017. március 5-én, vasárnap fog megtörténni. A nyertest mindenképpen értesítem üzenetben, de ki is lesz hirdetve itt a blogon is.

Ahogy azt már megszokhattátok, csak Magyarországon belül tudok postázni, így kérem, azok jelentkezzenek, akik rendelkeznek itteni postacímmel, vagy van olyan ismerősük, akihez elpostázható a könyv, s az illető eljuttatja a nyerteshez.


Csodás hétvégét kívánok mindenkinek, és játékra fel! :)

2017. február 22., szerda

Kimberley Freeman: Parázs-sziget

„1891-ben Tilly Kirkland viharos házassága tragikus véget ér. A bűntudattal küszködő lány a távoli Parázs-szigetre menekül, ahol a kis Eleanor Holt (Nell) nevelőnője lesz. Nell édesapja, a jóképű, özvegy börtönparancsnok felkelti a lány érdeklődését. Tilly küzd a múltjával, az érzéseivel és a titokkal, amelyet egész életében hordoznia kell. Aztán feltűnik a kertben egy furcsa rab, Hettie, és Tilly élete különös fordulatot vesz. De vajon minden az, aminek látszik? Több mint száz évvel később a bestsellerszerző Nina Jones igyekszik megírni soron következő könyvét. Ihletet keresve vonul el a Parázs-szigetre. Vagy lehet, hogy csak menekül? Vajon milyen bűnök nyomják a fiatal író lelkét?

A Vadvirágok lányai és az Álom-öböl szerzőjének legújabb családregénye ismét Ausztrália egzotikus tájaira csábítja az olvasót.”

Kiadta: Athenaeum kiadó
Kiadás éve: 2016
Fordítás alapjául szolgáló mű: Kimberley Freeman: Ember Island
Fordította: Szieberth Ádám
Oldalszám: 448
ISBN: 978-963-293-596-6
A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel itt:

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! :)

A könyv felépítését tekintve hasonlít a szerző első általam olvasott, Vadvirágok lányai című könyvére.

Felváltva olvashatunk a két fő karakter – Tilly és Nina – történetéről, megismerhetjük Elenore-t, és megtudhatjuk mi a kapocs a három hölgy között. Évszázadokat ugrunk röpke pillanatok alatt, hiszen történetünkben a 19. század vége és a 21. század eleje kap hangsúlyos szerepet, és nagyon rövid idő alatt cselekmények egész sorozata elevenedik meg a szemünk előtt. Szeretem, ahogy kibontakozik a történet két szála, s ahogy megmutatkozik, miként is fonódnak egybe. A szerző karakterábrázolása most is mesteri, szinte megszólalnak a könyv oldalai olvasás közben. Karakterei összetettek, egyáltalán nem tökéletesek, tulajdonságaikkal és esendőségükkel valós szereplőket kapott a regény.
Egy-egy nagyobb lélegzetvételű rész után behunyt szemmel vetítettem le a fejemben a könyv által elkészülő filmet, ami kicsit hasonlított a régi idők mozijaiban látott jelenetekre. Mit is mondhatnék? Elvarázsolódtam. Kimberley Freeman ért hozzá, hogy lebilincselje az olvasóit. Most is rengeteg mondanivalót szőtt a regénybe, tehát nem csak szórakoztat, de gondolkodni valóval is bőven ellát.

Tilly élete minden volt, csak unalmas nem. Férjhez ment, elveszítette nagyapját, majd rá kellett döbbennie, hogy nem minden az, aminek látszik. Boldogtalan volt, rengeteget szenvedett, megaláztatások sorozatát volt kénytelen elviselni, s csak remélhette, hogy élete jobbra fordul. Egy váratlan eseménynek köszönhetően kapott egy lehetőséget, és szerencsére volt bátorsága ahhoz, hogy éljen is vele. Hihetetlenül erős karakter, aki a rengeteg nehézség ellenére is boldogult a 19. század végi Ausztráliában.
Jasperről, a férjről legnagyobb jóindulattal sem tudok egyebet kijelenteni, minthogy egy lelketlen szélhámos, egy igazi élősködő, aki csak azt érdemelte, amit kapott.

Nagyon szerettem a Parázs-szigeten történtekről olvasni. Tilly, Nell és Sterling triója nagyon a szívemhez nőtt, ahogy a 21. századi történetünk főszereplői, Nina, Joe és Julian is.
Nell és Tilly megismerkedése, a közös tanulások, kirándulások, szórakozások, nagy beszélgetések, ahogy szépen lassan egyre közelebb kerültek egymáshoz és felépült egy olyan szeretetteljes és bizalmas kapcsolat kettőjük között, hogy bármit megtettek volna egymásért igazán szívet melengető volt. Ahogy Nina és Julian azonnali egymásra hangolódása is. A két főszereplő férfi pedig... mit is mondhatnék? Szeretem a férfias férfiakat. Sterling és Joe pedig abszolút annak számítottak. Tehát egytől egyik olyan fő karaktereket sorakoztatott fel a szerző, amiket imádtam. 

Ez a könyv is követte a Vadvirágok lányait a sorban, hiszen kedvenccé vált, ráadásul itt is Tilly-ék története volt az, ami jobban magával ragadt, bár Nináét is nagyon szerettem.
Kedvenc karakter? A 19. századi történetünkből természetesen Nell, a 21. századiból pedig Julian. A két gyerek minden vitt.  Első pillanatban a szívemhez nőttek. Ők is rámutattak arra, hogy sokszor a gyerekek jobban átlátják a felnőttek dolgait, mint maguk az érintettek.
Miről szól a történet? Hazugságról, ármánykodásról, kegyetlenségről, halálról, árulásról, újrakezdésről, szeretetről, szerelemről, szenvedélyről, alkotómunkáról, segítségnyújtásról és még megannyi másról.
A leendő olvasóknak csak annyit ajánlanék, hogy adják át magukat a történetnek, és engedjék meg, hogy a szívüket megszólítsa. Számomra lekörözte a Vadvirágok lányait, pedig azt is nagyon szerettem.

Remélem, még sok ehhez hasonlót olvashatok Kimberley Freeman-től. Csodálatos.


Pontozás: 10/10***

2017. február 18., szombat

Gregus Gábor: Pillanatnyi elmezavar (Pillanatnyi elmezavar 1.)

"Egy átlagos férfi, egy átlagos napon elalszik a fürdőkádban és ezzel átlagos élete fenekestül fordul fel. 
Idővel rájön, hogy nem megszokott világa veszi körül. Ezt az új világot különös lények népesítik be, és sok olyan varázslatos jelenséget tapasztal, amiket eddig még elképzelni sem tudott. Ezek egyike az az erő, amit ő maga is képes életre hívni, és aminek segítségével szinte bármi megtehető. 
Kalandos események során a férfi kezdi kiismerni mindazt, ami körülveszi, de a hazajutás vágya továbbra is erősen él benne. Annak érdekében viszont, hogy egyszer visszakapja régi életét, kénytelen szembenézni azzal a két nagyhatalmú lénnyel, akik ezt a világot uralják… 
Ez a könyv egy sötét mese őrültekről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen merülnek el egy a valóságtól elrugaszkodott, magyar népmesei motívumok alapján megírt fantasztikus történetben. 
CSAK FELNŐTTEKNEK!"

Kiadta az Underground kiadó 2013-ban.
Oldalszám: 518
ISBN: 978-963-085-939-4
Műfaját tekintve fantasy.

Köszönöm a szerzőnek a lehetőséget!

Először is leszögezném, én személy szerint nagyon szeretem a fantasy műfajt, mert két egyforma történettel még szerencsére nem sikerült találkoznom. Persze, hasonlóságok voltak, vannak, s lesznek is, de mindig sikerül valami pluszt felfedeznem a könyvekben. Az ötletek tárháza kimeríthetetlen, mindig tudnak valami egyedit csempészni a szerzők a kötetekbe, többek között ezért is teszek mindig próbát a számomra ismeretlen írók könyveivel is. Ez most Gregus Gábornak is sikerült. A története ötletes, kicsit különc, néhol bizarr, máskor vicces (legalábbis nekem akadtak olyan jelenetek) és mindenképpen elgondolkodtató. Többnyire szeretem magam beleélni a fő karakter szerepébe, most azonban ezt inkább igyekeztem elkerülni. A fenti bemutató szöveg utolsó bekezdése jól jellemzi ezt a kötetet. Mese felnőtteknek.

Általában nem borító, hanem fülszöveg alapján választok magamnak a könyvesboltban új „áldozatot”, de azért szeretem, ha a kettő együtt vonzza a figyelmemet. Ha a könyvesboltban találkoztam volna ezzel a kötettel, valószínűleg elsétáltam volna mellette. Elnézést kérek a szerzőtől, de nagyon nem voltam kibékülve a borítóval. Ami igazán felkeltette a figyelmemet, az a bemutató szöveg második fele volt.

Az első negyven oldalt nevezhetjük bevezető résznek, amikor megtudjuk, főszereplőnk, Domán (ősi kun-magyar eredetű név, jelentése: köd) honnan is indul élete nagy kalandjára.
A történet számomra a negyvenhetedik oldalon kezdődött igazán, addig csak egy hatalmas sóhajtásnak nevezném az olvasottakat.
A rókával való találkozása igazán mosolycsalogató volt. Már ennél a pontnál eldöntöttem, hogy számomra a róka lesz a kedvenc karakter. Tény és való, nem mindennapi egy beszélő kék róka, aki még varázsolni is tud és a Valód nevet viseli. Nem bántam volna, ha ő is főszerephez jut. 
Innentől indultak be igazán az események és keltette fel a figyelmemet a cselekmények láncolata. Érdekes karakterek keltek életre a könyv lapjain, s egy olyan fantáziavilágba sikerült általuk eljutni, amiben még nem igazán járhattunk.
Számomra ez a történet kevésbé volt véres, mint inkább humoros, ami nem baj, mert én személy szerint szeretem a humor szálat egy történetben, csak ugye nem ez volt elsősorban a szerzőnek a terve valószínűleg.
A kivitelezésben akadtak apróbb hibák, ilyenek a fel-felbukkanó szóismétlések illetve túlmagyarázások, amikor már úgy érzed, hogy a szerző nagyon a szádba akarja rágni a cselekményt, vagy épp még a könyv elején Domán önmagához intézett szavai, amelyektől szívesen eltekintettem volna, ám ezek ellenére is egy érdekes fantasy bontakozott ki a szemem előtt.
Tetszett, hogy sokszínű volt és a történet folyamán megfigyelhető bizonyos jellemfejlődés. Összetett karaktereket kreált a szerző, érdekes helyszínekkel és cselekményekkel. A végére Domán jelleme már nekem se volt annyira taszító, de elég sok kérdés maradt tisztázatlanul. Persze miért is ne maradt volna? Sorozat első kötete nem szokott függővég nélkül zárulni. Sok sikert kívánok a szerzőnek a folytatáshoz, valamint az írói pályához! 

Pontozás: 10/7
A szerzőben van fantázia, a története nem mindennapi, a karakterei életre kelnek, pusztán csiszolásra szorul még a kivitelezés, de úgy érzem, menni fog ez.





2017. február 8., szerda

Bíró Szabolcs: Non nobis Domine (Non nobis, Domine 1-2.) - Kelet oroszlánja / Az utolsó vörös barát

„Bátorság. ​​Hősiesség. Eretnekség.
1292-ben Bátor Vilmos templomos lovag huszonhárom év távollét után hazatér a Szentföldről Magyarországra – otthon azonban csak halál és gyász várja. A megkeseredett, kiábrándult férfi szárnyai alá veszi és tanítani kezdi elárvult unokaöccsét, hiszen Attilában látja a megszégyenült Templomos Lovagrend új reményét, a tökéletes és gáncstalan harcost. Ám hiába igyekszik az általa helyesnek vélt útra terelni a kisgyermekből lassan férfivá érő növendéket, Attila túlságosan is vágyik a szabad életre. Amikor pedig Vilmos kardját, az ősi családi örökséget elcsenve akar megnyerni egy titkos éjszakai párbajt, nagybátyja büntetésből hosszú útra küldi az olasz énekmondó, Umberto oldalán. Ez az út örökre megváltoztatja Attila életét. Rablógyilkosokkal harcol, csaknem halálos sebet kap, majd megismeri azt az érzést is, amelyre egy templomos lovagnak még csak gondolnia sem szabad: a szerelmet.
A Non nobis Domine a lovaggá cseperedő Attila szemén keresztül mutatja be egy vérzivataros korszak, a XIII. és XIV. század fordulójának háborúit, az Árpád-ház kihalását követő kegyetlen éveket, egy új uralkodói dinasztia felemelkedését és a Templomos Lovagrend bukását.
Az Anjouk című nagyszabású regénysorozat előzményét, Bíró Szabolcs első történelmi regényének két kötetből eggyé gyúrt kiadását olvasva kibontakozik előttünk a magyar középkor sáros, véres, mégis levendulaillatú világa.
A két regény külön-külön is megjelent, Kelet oroszlánja és Az utolsó vörös barát címmel. A jelen kötet a két regény átdolgozott, bővített kiadását tartalmazza.
Korábban Non nobis, Domine címmel is megjelent.”
Kiadó: Athenaeum
Kiadás éve: 2016
Oldalszám: 800
ISBN: 978-963-293-604-8
Műfaját tekintve történelmi regény.
A könyv esztétikailag hibátlan kívül és belül egyaránt. A keménykötéses borító szolid, egyszerű, a védőborító pedig figyelemfelkeltő és stílusos. Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy az Athenaeum kiadó nem csak a tartalomra, de a kivitelezésre is kellőképpen odafigyel.
A könyv megrendelhető 20% kedvezménnyel itt:

A szerzőről:
„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje. 
(…)
Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival. 
Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”
Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

A szerző Athenaeum kiadónál megjelent művei:
Anjouk I. - Liliom és vér
Anjouk II. - Lángmarta dél
Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig - ÜKH 2016
Non nobis Domine

Ahogy azt már a fülszövegben is olvashattuk, ez a könyv az Anjouk című nagyszabású történelmi sorozat előzménykötete, így azt hiszem jól tettem, hogy ezzel indítottam a sort, ami a Bíró Szabolcs könyveket illeti. Már nagyon régen érdekel a szerző munkássága, figyelemmel kísértem a vlog és blog bejegyzéseket, a kiadói híreket, s célul tűztem ki, hogy az ő történelmi regényeivel is megismerkedem, mivel nagyszerű kritikákat kapott olyan általam ismert bloggerektől, akiknek adok a véleményére.
Amennyiben ti is szeretnétek egy kis betekintést kapni a szerző „mindennapjaiba”, legalábbis ami a dedikálásait illeti, akkor érdemes megnéznetek az alábbi filmet:
„Bíró Szabolcs regényíró minden év tavaszán útnak indul egy legalább 8-10 állomásos könyvpromóciós körútra – ez az ún. „székirodalmi könyvturné”, melynek az írón és társain kívül 2016-ban aktív résztvevője volt egy kicsi szürke GoPro kamera is, mely rögzítette a könyvturné legérdekesebb pillanatait. A fél év alatt leforgatott többórás nyersanyagból született meg a 65 perces Akadályzabálók c. székirodalmi road movie, mely valójában nem az egyes előadásokról szól, és nem is a szerző egyes könyveit kívánja reklámozni. Az Akadályzabálók ehelyett azt mutatja meg, ami a rendezvények hivatalos része előtt és után történik, azaz amit a közönség nem láthat. Az amatőr útifilm arról a felhőtlen jó hangulatról szól, ami minden egyes székirodalmi könyvturné sajátja, és ami nélkül a társaság útra sem kelne. Utazás, finom ételek, jó helyek, vidámság és rock and roll. Mindez őszintén, mesterkéltség és tabuk nélkül, megrendezett manírokat nélkülözve, szinte dogmafilmes nyersességgel. Magyarország négy keréken!”

A regényről:
Már az első pár oldalt elolvasva megállapítottam, hogy történetvezetése megnyerő, magával ragadó és olvasmányos.
Könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy a történet magába szippantsa az olvasót, s a történet végéig ne is eressze el.
Nagyon szerettem Bátor Vilmosról olvasni, főleg azokról az időkről, amikor már Attilával töltötte mindennapjait. Egyik kedvenc jelenetem még a könyv elején, amikor Attila már tíz éves és saját lova lehet.
„ – Csak egy jobb szerszám kell neki – mosolygott Attila, mire Vilmos emlékeztette rá:
A lovat nem teszi jobbá az aranyos kantár.
– Seneca – ismerte fel a fiú az idézetet, amit nagybátyja egyik ősrégi, kincsként őrzött tekercsében olvasott. – Tetszik ez a név.
– Csak nem akarod Senecának hívni a lovad? – kérdezte a férfi kissé megrökönyödve.
– Miért ne? – vont vállat vigyorogva az apród, majd egy nagy lendülettel felpattant az állat hátára, csak úgy, szőrén ülve meg, mintha egyenesen oda született volna.”
Ennél a jelenetnél határozottan nagyot kacagtam, mert magam előtt láttam Vilmos arcát.  
Nyomon követhettük Attila apródként töltött időszakát, amikor nagybátyjától, Vilmostól tanulta el a lovagi élethez szükséges dolgokat. Kemény leckéket kapott, sokan nem viseltek volna ennyi mindent el az ő korában.
Külön jó volt, hogy a szemünk előtt bontakozott ki Attila személyisége. Az ifjonti lázadások a szabályok ellen. Kicsit olyan volt, mint az az éjfekete arab herélt, amin lovagolt. Nem véletlen, hogy csak őt engedte a hátára ülni Seneca. :) Találkozásuk első pillanatában egymásra hangolódtak.
Amikor Attila és Vilmos a Szentföldön történő harcokról beszélgettek, elhangzott egy olyan kérdés, hogy Vilmos templomos lovagként hány hitetlent ölt meg? Nos… a válasz mindenképpen elgondolkodtató és szívfacsaró volt. Persze tudom, háború volt, azt tették, amit utasításba kaptak, felsőbb utasítás, felsőbb hatalom, szent cél blabla, de ez akkor is szívszorító volt.
Háborúban – lehet bármilyen a végkifejlete – nem létezik győztes.
Szerettem a tájleírásokat, azt, ahogy az akkori élet megjelenik a lapokon. A karakterek között bőven akad olyan, aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő vagy akár mellékszereplő. Számomra például az egyik kedvenc szereplő Umberto, az udvari zenész volt, akire Bátor Vilmos talált rá egy ostromból hazatérvén. A férfi félholtan hevert az út szélén, nagyon csúnyán elbántak vele, a bal kezét eltörték, a kobzát pedig elvették tőle. Bár a kezébe soha többé nem vett hangszert, a mesélésről és énekmondásról nem mondott le, sokat mesélt az arra érdemeseknek. Voltak olyan történetei, amit nem igazán néztek egyesek jó szemmel, ezért alaposan megválogatta, hogy kinek milyen történetet, éneket ad elő.
Bátor Vilmos azért volt kedvelt karakter, mert soha nem állította be magát másnak, mint ami. Elismerte, hogy nem élt tökéletes és szent életet, követetett el súlyos bűnöket, s ezért minden bizonnyal meg is fog fizetni, ám a szíve a helyén volt, s amikor Attilát magához vette, arra gondolt, végre helyesen cselekedhet. Néha ijesztően viselkedett, nem feltétlenül értettem vele egyet, viszont megértettem a tetteit. Egy dolgot biztosan állíthatunk, szerette húga fiát, Attilát.
Attila és Umberto kalandozásairól nagyon szerettem olvasni. Izgalmasak, érdekesek és néha mulatságosak voltak. Aztán képbe került Ágnes, és bimbózó szerelem vette kezdetét, ami tiltott volt. Ekkor Attila vívódni kezdett, mit is válasszon. Hiszen öt éves korától templomosnak nevelték, képezték ki, nekik viszont tilos volt minden ilyen érzelem, ahogy a testiség is. Őt mégis Ágneshez húzta a szíve ellenállhatatlanul. Bár tiltott szerelem volt az övék, mégis tisztán megéltek olyan magasságot és mélységeket, amilyeneket sokan mások egész életükben nem.
Rengeteg harc után – legyen az másokkal, vagy önmagával megvívott – Attila nehéz döntések sorozatát volt kénytelen meghozni, ami az életének minden pontjára kihatott. Én úgy hiszem, végül jól döntött, persze ez csak az én személyes véleményem.

Harcok, árulások, cselek, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a testvériesség, bajtársiasság, hazaszeretet. Annyi esemény, gondolat és érzés egy kötetben. A második rész hetedik epizódján elmorzsoltam néhány könnycseppet, azt hiszem ekkora értem el arra a szintre, hogy túlcsordultak az érzelmeim. Tengernyi vér folyt a történet folyamán, ám ebben a részben az egyik legjobban tisztelt élet lángja is kihunyt. Mondhatni a történet végére még kap az olvasó egy utolsó érzelemdömpinget, ami még a könyv letétele után is elkíséri egy darabon.

Rengeteg részt kiemelhetnék ebből a történetből, hogy az mennyire jó, de nem tudnék választani. A szerző stílusa annyira magával ragadó, hogy egyszerűen nem tudod letenni a könyvet. Ha a kezedbe veszed, biztos vagyok benne, hogy egy oldalt sem fogsz feleslegesnek érezni. Úgy jó, ahogy van. Ez a könyv nem csak terjedelmileg, de tartalmilag is nagy regény. Ne tántorítson el senkit az, hogy nyolcszáz oldal. Egy jó regénynél még ezt is kevésnek érzi az ember. Engem is csak az vigasztalt, hogy tudom, ez az Anjouk sorozat előzményregénye, tehát még sok-sok időutazás vár rám Bíró Szabolcsnak köszönhetően.

Hálásan köszönöm a szerzőnek, hogy megírta ezt a regényt (ahogy a többit is), s ezúton kívánok neki jó egészséget, boldog életet és sok alkotásban gazdag évet. Remélem, még sokat olvashatok tőle.
Az Athenaeum kiadónak pedig köszönöm a lehetőséget, hogy olvashattam. Újabb felejthetetlen élménnyel gazdagodtam.

Kiknek ajánlom a könyvet? Minden olyan személynek, akit érdekel bármilyen módon a történelem, vagy egy jó regény, ami lebilincseli az olvasót.


Pontozás: 10/10