Rhiannon Navin: Egyetlen gyermek

"Aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a káprázatos bemutatkozó regény, amely egy hatéves kisfiú szemszögén keresztül mesél a gyógyulásról, a családról és a gyerekek kivételes bölcsességéről. Arra figyelmeztet bennünket, hogy néha a legkisebb testben lakozik a legnagyobb szív, és a legvékonyabb hang a legerősebb.

Az elsős Zach Taylor osztálytársaival és a tanárnőjével a gardróbszekrénybe préselődve hallgatja az iskola folyosóján eldördülő lövéseket. Az épületbe behatoló fegyveres tizenkilenc áldozatot szed. A szűk kis közösség élete soha többé nem lesz ugyanaz. Miközben anyja pert fontolgat – az ámokfutó szülei ellen, hiszen őket hibáztatja fiuk tette miatt –, Zach visszavonul szupertitkos búvóhelyére, elmerül a könyvek világában, és nekivág lebilincselő utazásának a gyógyulás és a megbocsátás felé. Rá akarja vezetni a környezetében élő felnőtteket a szeretet és együttérzés egyetemes igazságaira, hogy túljuthassanak életük legsötétebb óráin."

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. június 5.

Fordította: Tábori Zoltán

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rhiannon Navin: Only Child

Oldalszám: 352

ISBN: 978-963-293-211-8

A borítót az angol eredeti (Ház illusztráció: Shutterstock, borítóterv: Ami Smithson, Pam Macmillan art department) alapján Földi Andrea készítette.

A szerzőről az alábbi információt láthatjuk a könyv belső borítóján: „Rhiannon Navin könyvimádó nők között nőtt fel Brémában. Mielőtt főállású anya és író lett, több jelentős ügynökségnél dolgozott New Yorkban. Jelenleg férjével, három gyermekével, két macskával és egy kutyával él nem messze New Yorktól. Az Egyetlen gyermek az első regénye.”

A fülszöveg már sejteti az olvasóval, hogy a regény nem lesz egy sétagalopp, mert egy borzalmas eseményről, illetve annak a vonzatairól ír a szerző, egy hat éves kisfiú szemszögéből. Egyáltalán nem túlzás, hogy aki kedveli Jodi Picoult írásait, annak felejthetetlen élményt nyújt ez a regény. Tényleg hasonló hatással volt rám, mint Picoult könyvei. Elgondolkodtató és érzelmeket közvetít. Talán ez most egy picit jobban meg is viselt, mert annyi gyermek vesztette életét egy értelmetlen tragédiában, s ezt követően is még rengeteg szenvedés tanúja lehettem.

Ez a könyv alaposan felborítja az ember lelki egyensúlyát. Mindennek nevezhetnénk, csak épp rendhagyónak nem. Szívet tépő eseményeknek leszünk tanúi, és garantált, hogy nem tudsz teljesen külső szemlélő maradni.

Zach Taylor hat éves, első osztályos gyermek, aki épp Miss Russel óráján ül, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezd a biztonságosnak hitt iskola falai között. Felhangzik a hangosbeszélőn a zárkózás felhívás, mire Russel kisasszony egy cifra káromkodás kíséretében a gyerekeket igyekszik beterelni az egyetlen biztonságosnak hitt helyre, a kabáttárolóba. Három pukkanás, szünet, majd újabb három pukkanás. Ez ismétlődik újra meg újra, szinte végeláthatatlanul. Egyre inkább eluralkodik a gyerekeken a félelem. Volt, aki hangosan sírt, míg más bepisilt félelmében. A tanárnő igyekszik ugyan nyugalomra és csendre inteni őket, de rajta is látszott, hogy retteg a végkifejlettől. Zach megpróbált erős maradni és követni Miss Russel utasításait. Nem lehetett tudni, hogy percek vagy órák teltek el, mire kopogtatott az ajtón a rendőrség, és fellélegezhettek, nincs már veszély. Ám ezután szabadult el igazán a pokol.

Az ámokfutónak tizenkilenc áldozata lett, ebből tizenöt gyerek és négy felnőtt. Végül ő is halálos sérülést szerzett az egyik rendőrtől. Húsz ember értelmetlen halála.

Rengeteg kérdést felvet a könyv.

- Vajon megelőzhető lett volna a tragédia?

- Ki a felelős?

- Okolhatóak az ámokfutó szülei?

- Esetleg a rendszer, ami nem akadályozta meg, hogy egy fiatal fegyvert szerezzen és bevigye az iskolába?

- Mi volt a kiváltó ok?   

- Hogyan dolgoz fel egy közösség egy ilyen tragédiát?

- Hogyan dolgozza fel a család egy hozzátartozójuk elvesztését?

- Mennyire változtatja meg az emberek viselkedését a gyász?

- Képesek vagyunk egy ilyen tragédia után folytatni az életet, vagy megrekedünk, és napról napra újraéljük a pokoli eseményeket?

- Szétszakíthat egy ilyen borzalmas esemény egy családot?

Sok kérdésre egy nagyszerű hat évestől kapunk választ.

Nagyon szerettem Zach-et, szerintem a szerző nagyon jól felépítette a karakterét, és simán hihető, hogy így éli meg egy gyerek a történteket.

Örültem, hogy a történet során közelebb került az apukájához, és hogy valamilyen módon elkezdte feldolgozni a történteket.

Érthető volt a család fájdalma, ahogy az is, hogy az anya kereste a felelőst, ugyanakkor szomorúan tapasztaltam, hogy a felelős keresése és a tragédia átvészelése teljesen lefoglalta az anyukát, és nem maradt idő a túlélő gyermekre, akit láthatóan megviseltek a történtek. Rémálmai voltak, nem mert iskolába menni, szorongott, vizelettartási problémái lettek, illetve egy idő után dühkitörései, amik után általában bűntudatot érzett. Amikor a legfontosabb dolog a biztonságérzet lett volna, akkor borult fel minden, és a biztonságos, szeretetteljes családi légkör helyett otthon is egyfolytában viharos veszekedések, ajtócsapkodások voltak, a gyerek pedig magára maradt a tragédiával és következményeivel.

Hogyan képes feldolgozni egyedül egy gyermek egy ilyen tragédiát, főleg úgy, hogy a tíz éves bátyját is elveszítette? Bár Andy-vel nem volt felhőtlen a kapcsolatuk, mégis rá gondolva, hozzá beszélve kezdett oldódni a feszültség Zach-ben. Rá gondolva alakított ki magának búvóhelyet, amit berendezett olyan képekkel, tárgyakkal, amik segítettek a kisfiúnak elérni a belső béke egy kis szigetét. Különböző színekkel dekorálta ki a falat, s elnevezte érzelemképeknek. Egyszer az édesapja is bement a búvóhelyre, meglátta a képeket és megkérdezte melyik mit jelent. A zöld a harag, a szürke a szomorúság, a piros a szégyenkezés, a fekete a félelem, a sárga a boldogság, majd jött egy üres, ám lyukas lap, aminek a magyarázatánál összeszorult a szívem.

„– Az mit jelent azzal a lyukkal a közepén? – kérdezte apa.– Magányosságot – magyaráztam. – A magányosság átlátszó, úgyhogy lyukat csináltam, mert nincs átlátszó szín.– Magányosság? Andy miatt? – Apa torokhangra váltott.– Hát, a búvóhelyemen nem érzek magányosságot – feleltem.– Nem? Miért nem?Nem tudtam, elmondjam-e apának, hogy itt én Andyvel beszélgetek, és könyveket olvasok neki. Valószínűleg azt hiszi majd, hogy dilis vagyok.– Én… mert azt játszom, hogy Andy itt hall engem – feleltem, és a fénykört a gardróbsarok felé irányítottam. Nem akartam, hogy apával lássuk egymást.– Beszélsz hozzá? – kérdezte apa halkan.– Aha. Hangosan felolvasok neki – feleltem. Apa egyszeriben mindent ki akart deríteni a búvóhelyemről, én meg nem tudtam, hogy ez lesz belőle. – Illetve tudom, hogy ez nem valóságos, hiszen Andy meghalt, és a halottak nem hallják az embert. Szóval ez mindenképpen butaság – mondtam.Apa megfogta az elemlámpát tartó kezet, és kettőnk közé húzta. Így már nem a sötétben beszélgettünk. Ez nehezebb volt. Nem tudtam elrejteni apa elől a vöröslő arcom.– Én nem hiszem, hogy ez butaság lenne – mondta apa.– Jó érzés, amikor mondom neki a magamét. – Rántottam egyet a vállamon.– Akkor miért vetted be a magányosságot az érzelemképeid közé? – kérdezte apa.– Az a búvóhelyemen kívüli magányosságérzésre vonatkozik.– A búvóhelyeden kívül magányosnak érzed magad?Megint a vállamat rángattam.– Néha.”

Kétségbeesés, fájdalom, düh, könnyek, bosszúvágy, önvád, családi viszály, és még megannyi más tükröződik vissza a lapokról. Az olvasó könnyen beleéli magát a szerepbe, ami néha nem egy hálás dolog. Nekem fájt, amikor felmerült a kisfiúban az a gondolat, hogy esetleg a szülei inkább kívánnák az ő halálát, mint a bátyjáét. Egy-egy jelenetnél könnyeket hullattam, mert szíven ütöttek a történtek. A szerző nagyszerűen bemutatja egy gyermek szemszögéből a boldogságkeresést, valamint a gyász fázisait, és magát a feldolgozását.

Bár a szövegezése egyszerű, maga a könyv nem könnyű olvasmány, köszönhetően a súlyos témának, amit akár a mindennapokból is kiragadhatott volna a szerző. Annyira életszerű, valóságos, hogy az már fáj. Mindenképpen ajánlom a könyvet minden erős lelkű embernek, mert nagyon sok bölcs dolog megfogalmazódik a könyvben, és tényleg igaz, hogy a bölcsesség nem feltétlenül korfüggő.

Pontozás: 10/10

Számomra abszolút kihagyhatatlan volt. Remélem, még sokat olvashatok az írónőtől.

Izolde Johannsen: A furfangos fivérek (A birodalom tengeri bástyái 4.)

Scharnhorst – Gneisenau - A testvérhajók története

„1942. február

A Prinz Eugen a Rajna hadművelet egyedüli túlélőjeként végül épségben befutott Brestbe. A testvérhajók, a Scharnhorst és a Gneisenau már egy ideje az elfoglalt franciaországi kikötő viszonylagos védelmét élvezték. A hajókat megjavították, feltöltötték. Azonban Hitler parancsa véget vetett a látszólagos nyugalomnak.

A berlini Főparancsnokság elrendelte a három nagy hajó hazatérését. A parancs értelmében a La Manchecsatornát jelölték ki a kockázatos és vakmerő hazaút helyszínéül. A hadművelet, az Alvilág háromfejű kutyája után, a Cerberus fedőnevet kapta…”

Kiadó: Underground Kiadó

Megjelent: 2018.07.13.

ISBN: 978-615-00-2376-2

Oldalszám: 460

A könyvbe itt olvashatsz bele:

http://undergroundbolt.hu/media/betekinto/izoldejohannsen_afurfangosfiverek_betekinto.pdf

A szerzőről (Forrás: wikipedia):

„Dénesi Ildikó (írói álnéven Izolde Johannsen) (Budapest, 1977. augusztus 4.) magyar történelmiregény-író, biográfus. Tizennégy éves kora óta ír, iskolai rendezvényeken, vetélkedőkben, történelmi versenyeken vett részt. 2003-ban indult a Konkrét Könyvek Kiadó Országos Regényíró pályázatán, ahol ifjúsági regény kategóriában II. helyezést ért el és kiadási jogot kapott, így egy év múlva a Magyar Írók Könyvműhely Kiadó megjelentette regényét A tolvajfejedelem címmel. 2006 és 2011 között a Mercator Stúdiónál tevékenykedett, ekkor vette fel választott írói álnevét.

2013-tól az Underground Kiadónál jelenteti meg sorozatait.

2007-től a TIT Hajózástörténeti, -Modellező és Hagyományőrző Egyesület (TITHMHE) rendes tagja, 2004-től foglalkozik a II. világháborús német birodalmi haditengerészet (Kriegsmarine) kutatásával és a hajóparancsnokok életrajzával.

2015-től a Történelmiregény-írók Társasága (TRT) rendes tagja.

2015-ben létrehozta a Kriegsmarine-csoportot, melynek tagjai közt számos tanácsadó, történész, tengerészkapitány (köztük egy volt NATO-tiszt), hazai és külföldi hadászati- és modellező szakértők, grafikusok és fordítók segítik munkáját.

Történelmi regényeket íróként részese annak a nemzetközi rehabilitációs munkának, mely a német haditengerészet kötelékében tevékenykedő hajóparancsnokok életrajzának, munkásságának bemutatását tűzte ki célul. Kiemelten foglalkozik Hans Wilhelm Langsdorff és Ernst Lindemann sorhajókapitányok, valamint Erich Raeder flottatengernagy életrajzával és munkásságával. Az eddig megjelent haditengerészeti regények az Admiral Graf Spee páncélos nehézcirkáló és az Altmark ellátóhajó, a Bismarck csatahajó és az Admiral Scheer nehézcirkáló pályafutását mutatták be. A Gránátok a becsületért című regényben helyet kapott az 1989-es Robert Ballard expedíció is, a Bismarck roncsának felkutatása.

Családjával Budapesten él.

Három sorozat fűződik nevéhez:

„A kobzos éneke” melyben középkorias kalandregények szerepelnek. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg.

„A kárhozat éjjele” misztikus történelmi fantasy – az egyetemes európai történelem bemutatása egy vámpír létezésének tükrében, az ókortól 1963-ig. Eddig a nyolc kötetes sorozat három része jelent meg.

„A Birodalom tengeri bástyái” a német birodalmi haditengerészet bemutatása 1918-1946-ig. Eddig a tíz kötetes sorozat három része jelent meg. Az első regény társszerzője Michael T. Marble az 1939-1945 című haditechnikai blog szerkesztője. A birodalmi kalóz című regénye 2017-ben német nyelven is megjelent a Goldene Rakete kiadó gondozásában.”

Most pedig a negyedik kötet is megjelent hazánkban, mely a Scharnhorst és Gneisenau testvérhajók történetét meséli el.

Mindig is imádtam a történelmi regényeket, mert olyan korokba kalauzoltak el, amik számomra tele voltak érdekességgel, és általuk sikerült a szórakozáson kívül lényeges információkkal is gazdagodnom. A világháborús regényektől viszont sokáig tartottam. Aztán Izzie felkért, hogy olvassam el a birodalmi kalózt. Félve kezdtem neki, végül úgy tettem le, hogy akarom azonnal a folytatást. Szóval melegen ajánlom olyanoknak is, akik hasonlóan félve kezdenek neki ennek a témának, mert ez a sorozat teljesen megváltoztatja az ember hozzáállását. Hatalmas élményt jelent betekintést nyerni a történelem valós eseményeibe úgy, hogy közben még jól is szórakozunk. A szerző által írt első három kötet garancia volt arra, hogy a negyedik is hasonló kalandokra csábít majd.

Köszönöm Izzie, hogy az elmúlt évek alatt megtiszteltél a bizalmaddal, és lehetőséget adtál arra, hogy még a megjelenés előtt olvashassam a könyveidet. Sikerült újra és újra elvarázsolnod a történeteiddel, legyen az fantasy, kaland vagy épp történelmi regény. Minden írásodnak megvan az az egyedi színfoltja, ami további kalandozásokra csábítja az olvasót. 

Gneisenau

A könyvről:

A történet 1943 januárjában indul, amikor Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy, aki egykor az Admiral Scheer híradótisztje volt és Karl-Heinrich Vagt korvettkapitány az irattárban átolvasták a feljegyzéseket, melyek az 1930-as éveket dokumentálta. Miközben olvastak, meg is beszélték az értesüléseiket, így én is magam előtt láttam, ahogy a hajótervek fölé hajolva magyaráznak egymásnak, milyen változtatásra kényszerültek a Scharnhorst és a Gneisenau kivitelezése során a készítők.

Miután végeztek, a tiszti étkezdében megismerkedtek a többiekkel, és meghallgatták Friedrich Fügner sorhajóhadnagy beszámolóját az 1940 nyarán történtekről, majd a tisztek egymást túllicitálva meséltek a soron következő eseményekről. Nagyon tetszett, hogy baráti, már-már családias közegben elevenítették fel a múltban történteket, és mindenki hozzátette a magáét. Ezáltal a Scharnhorst fedélzetén dolgozó tisztek még nagyobb tisztelettel tekintettek a hajóra a múltja miatt.

Scharnhorst

Kedvenc karakterem Rolf Wilhelm Woytschekowsky sorhajóhadnagy volt, akit már „régről” ismertem, az új szereplők közül pedig abszolút Rudi Birke állt hozzám közel. Akárhányszor vele kapcsolatban olvastam, mosolyt csalt az arcomra. Közvetlen, segítőkész és nagyon szerethető ember volt.

A történet most is magával ragadott. A szerző úgy meséli el a történteket, mint ha ő maga is tanúja lett volna az eseményeknek. Közvetlen hangnem, csipetnyi humor, rengeteg kaland várja az olvasót, és egy olyan történet, ami bizony más meglátásba helyezi az eseményeket. Amióta először hajóra szálltam a német flottával, teljesen megváltozott a hozzáállásom a világháborúval és a csatákkal kapcsolatban. Míg a történelemkönyvekben száraz adatokkal találkozunk, Izzie könyvei emberközeliek, gondolatokat és érzéseket közvetítenek, ráadásul akaratlanul is sok minden ránk ragad olvasás közben a hajózással kapcsolatban. Alapos kutatómunkájának eredményeként az olvasó egy korhű, olvasmányos és lendületes történelmi regényt kap kézhez, mely magába szippantja és az utolsó betűig el sem ereszti.

Nagyon tetszett, hogy bár már a negyedik kötetnél járunk, ismét tudott valami újat mutatni, és változatlan izgalommal, hatalmas kalandvággyal, szenvedéllyel hajóztam a német flottával. A szereplők a szívemhez nőttek, ennek köszönhetően elég sok könnyet elmorzsoltam a könyv végén. Általában megvisel, ha olyan szereplőtől kell búcsút vennem, aki közel állt hozzám a könyv olvasása közben, s ez az érzés hatványozódott bennem, mert tudtam, egykor tényleg élő, valós személyektől kellett búcsút vennem.

Mindig is tisztában voltam a körülbelüli veszteségekkel minden oldalon, de azok csak számadatok voltak, egy statisztika. Izzie annyira emberközelivé és valóságossá teszi a történteket, hogy az embernek újra és újra belesajdul a lelke.

 

Scharnhorst 1943

Az utószóban olvasható Scharnhorst-expedíció külön érdekesség az olvasóknak. Sok mindent megtudhatunk belőle, nekem mindenképpen jól jöttek a kiegészítő információk.

Hogy várom-e a folytatást? Természetesen. Eddig minden kötet lebilincselt, kalandra csábított újra és újra, rengeteg információt nyújtott és nem utolsó sorban szórakoztatott. Bár ez a könyv egyfajta összefoglaló regénynek is mondható rengeteg visszaemlékezéssel, tudott újat mutatni, és nekem már nagyon kellett egy ilyen kötet. Nosztalgiáztam, részt vettem új kalandokban, és nem utolsó sorban most is megjártam az érzelmek viharos tengerét. A következő részről pedig már tudni lehet, hogy két kötetes lesz, és a Tirpitz csatahajó, valamint annak legénysége lesz középpontban.

Tirpitz

Pontozás: 10/10

Rachel Gibson: Az én pasim… (Hokisok 6.)

„Ami Vegasban történik, az nem mindig marad örök, ahogy ezt Rachel Gibson, a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihez évekkel ezelőtt egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe.

Vajon mi történt a forró vegasi éjszakákon, amit Autumn és szívdöglesztő jéghokis szerelme, Sam a szakításuk óta sem tudnak feledni?

A regény egy izzó, felejthetetlen szerelem és egy család megható története. Ezóttal is szeretettel ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe Rachel Gibson védjegyeit: a szív és az érzékiség bámulatos harmóniáját, és a szerző elragadó humorát.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. június 19.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rachel Gibson: Any Man of Mine

Borítóterv: Földi Andrea

Műfaja: chick lit

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-293-472-3

A könyvbe beleolvashattok itt:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1503203.pdf

„Rachel Gibson először tizenhat éves korában talált ki egy történetet, hogy kimagyarázza magát egy autóbaleset miatt. Azóta a mesélés lett a hivatása.

Romantikus és erotikus regényeivel mára az egyik legismertebb bestsellerszerzővé vált az Egyesült Államokban. Könyveivel számos díjat nyert.

Családjával és elkényeztetett macskájával Idahóban élnek.”

Forrás: www.athenaeum.hu

A szerző Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Jégbe zárt szívek (2010),

Jane vékony jégen táncol (2011),

Ments meg! (2013)

Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015),

Szerelmi katasztrófák (2016)

Csak a baj (2017)

A sorozat kötetei (megjelenés) + főszereplői:

Jégbe zárt szívek (2010) - John Kowalsky és Georgeanne

Jane vékony jégen táncol (2011) - Luc Martineau és Jane Alcott

Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015) - Rob Sutter és Kate Hamilton

Szerelmi katasztrófák (2016) - Ty Savage és Faith Duffy

Csak a baj (2017) - Mark Bressler és Chelsea Ross

Az én pasim… (2018) - Sam LeClaire és Autumn Haven

Egy kis érdekesség:

A National Hockey League (NHL) egy profi jégkorongliga, melyben 30 észak-amerikai csapat szerepel. Az NHL-t tartják a világ vezető, legnagyobb jégkorong ligájának, így tagja az észak-amerikai profi sportligáknak. Minden szezon végén a legsikeresebb csapat Észak-Amerika legrégebbi trófeáját, a Stanley-kupát nyeri el.

A ligát a kanadai Montréalban alapították 1917-ben, tehát tavaly volt a centenárium, azaz a századik évforduló

Bár a kötetek összefüggnek bizonyos szinten, a történetek különállóak, így az sem feltétlenül gond, ha az előzményeket valaki nem olvasta, persze úgy még élvezetesebb, ha tudjuk az elejétől, hogy ki kicsoda, mert akadnak visszatérő szereplők, csapatok és apróbb átfedések. Nem mellesleg mindegyik kötet szórakoztató, úgyhogy én mindenképpen ajánlom mindegyiket. Számomra eddig a Szerelmi katasztrófák című kötet volt a kedvenc, mert abban olvashattam a legtöbbet a hokiról, a sport és a romantika pedig kedvező elegyet alkotott. 

Amikor írtam az előző kötetről, már tudtam, hogy a hatodik kötet főszereplője Sam LeClaire, és azt gyanítottam, hogy hasonlóan szórakoztató lesz, mint Mark Bressler története. Eddig mindig szimpatizáltam a szereplőkkel, s az előző kötetben már megmutatkozott Sam LeClaire is, aki segített igazi jó barátként Bressler-nek, arra viszont nem számítottam, hogy a saját kötetének egy részében nagyon nem fogom szívlelni. Hogy kritizálhatja Autumn nevelési módszereit, amikor ő maga részt sem vett Conner nevelésében?

A könyv első felénél vegyes érzéseim voltak. Haragudtam a főszereplőkre, és sokszor Vince-hez hasonlóan én is orrba vertem volna Sam LeClaire-t, vagy épp jól megrángattam volna Autumn-t, hogy mégis mi a fenét csinál.

Conner aranyos kölyök volt, tipikus öt éves, aki nem tudja, mi megy végbe a felnőttek fejében, ugyanakkor kíváncsi volt mindenre és mindenkire. Szerette volna, ha az apukája velük él, és néha megijedt, amikor a szülei veszekedtek.

Örültem a régről ismert szereplők felbukkanásának, mondhatni ők voltak az üde színfoltjai a történetnek. Jules karaktere már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, ebben a regényben csak bebetonozta a helyét. Kedves, aranyos, törődő ember, aki érti a dolgát ráadásul jó stílusérzékkel is rendelkezik.

Az új szereplők közül abszolút Vince volt a favoritom, mert nagyszerűen bánt Conner-rel és törődött Autumn lelkivilágával is. Igazi gondoskodó bátyó, aki egyúttal vagány motoros, tengerészgyalogos és még sorolhatnánk. Szívesen olvasnék még róla, bár nem hokis.

A regény a sport témában alulmaradt, ugyanakkor az emberi kapcsolatokra nagy hangsúlyt fektetett a szerző, és ez érezhető volt. Olvashattunk családi tragédiáról, barátságról, házasságról, családok széteséséről vagy épp családegyesítésről, arról, hogy mi vezet el egy embert oda, hogy képes legyen megbocsátani, illetve tanúja lehetünk bizonyos fokú jellemfejlődésnek is a karaktereknél.

Ez a könyv több pontban is különbözik az előzőektől. Egyrészt, hokiról nem sok szó esett, max amikor elvétve Sam meccseiről írt a szerző, vagy amikor Connert tanítgatta, másrészt inkább hasonlított egy rózsaszín koktél mellé olvasandó kissé szirupos nyári regényre, ami csipetnyi erotikával van fűszerezve, mint egy sporttal és romantikával vegyített könyvre. Ez nem feltétlenül rossz, csak más. Szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó könyv, tehát aki erre vágyik, mindenképpen vegye kézbe.

Pontozás: 10/9

Jodi Picoult: Ítélet

„Jóképű idegen érkezik az álmos New England-i kisvárosba, Salem Fallsba, remélve, hogy mindent tiszta lappal kezdhet. Az egykori előkészítős leányiskolai tanárt a múltban súlyos vádak érték, amelyek megpecsételték jövőjét. Aztán egyszer csak egy nyugalmas kisvárosban találja magát, amelynek a kocsmájában mosogat, Addie Peabody irányítása alatt. Ám Salem Fallsban egy tinilányokból álló csapat tagjai sötét titkokat rejtegetnek – és Jack kiváló célpontnak tűnik, hogy megvádolják őt.

A modern boszorkányperek világában Jacknek újra bizonyítania kell az ártatlanságát egy egész város előtt, amely válaszokat vár. 
Vajon bízhatunk-e az igazságszolgáltatásban? És a nő, akit mindennél jobban szeret, vajon mindezek fényében megbízik-e még benne?”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.06.13.

Fordította: Babits Péter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult: Salem Falls

Oldalszám: 496

ISBN: 978-963-293-757-1

Borítóterv: Földi Andrea

Kötés: füles, kartonált

A képet Adam Bouska készítette

A szerzőről:

Jodi Lynn Picoult amerikai írónő, a Long Island-i Nesconsetben született és nevelkedett. A Prinston egyetemre járt, ahol írást tanult. Rengeteg mindenbe belekezdett, és ezeknek többnyire közük volt az irodalomhoz. Szövegkönyveket szerkesztett, nyolcadikosoknak tartott irodalom órákat, mesterszintű tanári diplomát szerzett, de dolgozott a Wall Streeten is.

Tim Van Leerhez ment feleségül, három gyermekük született.

Picoult három gyermekével, férjével és három spánieljével New Hampshire-ben él. Műveiről és róla bővebben a honlapján olvashattok, a www.jodipicoult.com címen.

1992-ben jelent meg első könyve, ám első nagyobb sikerét a Nővérem húga című könyvének köszönheti, ami 2004-ben jelent meg. Könyveivel gyakran volt a bestsellerlisták élén, és hatalmas olvasótábora lett.

2016-ban Magyarországon is megjelent a lányával, Samantha Van Leer-rel közös ifjúsági regénye, a Sorok között, majd még ugyanebben az évben a Lapról lapra című folytatás is, ami hatalmas sikernek örvend külföldön és a hazai piacon egyaránt. Számomra nagyszerű élményt jelentett, hogy betekintést nyerhettem az általuk teremtett világba, és abszolút kedvenccé vált ez a két kötetes „mese”, mely a felnőtt szíveket is képes rabul ejteni.

Azért, hogy könyvei sikeresek legyenek, rengeteg mindent kipróbált már. Például egy hétig együtt élt egy amish családdal és megtanult tehenet fejni, vagy épp Alaszkába utazott és végigszurkolt egy kutyaszánhúzó versenyt, illetve a Sorsfordítók (The Pact) című könyve miatt bevonult egy napra a börtönbe.

Eddig több mint ötven regényt és huszonhárom novellát tudhat magáénak, melyeknek magyar nyelvű kiadásait kizárólag az Athenaeum kiadó gondozza.

Már nagyon vártam, hogy olvashassam ezt a könyvet is a szerzőtől, mert Jodi Picoult könyvei mindig bővelkednek mondanivalóban és érzelmekben, s többségben igyekszik tabu témákat feszegetni.

Most sem volt ez másképp. A cselekmény nagyon jól felépített, a szerző fokozatosan adagolja az információkat, s minél inkább megismerkedünk Jack és Addie múltjával, annál inkább növekszik bennünk a belső feszültség, ami lassan kitörni készül. Nagyon hamar beleélhetjük magunkat a főszereplők helyzetébe, bár egyiké sem irigylésre méltó. Jodi Picoult nagyszerűen ábrázolja, hogy még a mai világban sem működik teljes bizonyossággal az igazságszolgáltatás rendszere, előfordul, hogy bár ártatlan az illető, mégis az ellene szóló bizonyítékok alapján elítélik.

Jack nyolc hónapot töltött börtönben olyan bűnért, amit el sem követett. Új életet akar kezdeni, bár csöppet sem egyszerű. Végül eljut Salem Falls-ba, ahol váratlan esélyt kap az élettől és az ottani bisztró tulajdonosától. Bár nem zökkenőmentes az újrakezdés, ismeretlenül is akadnak bőven haragosai, Jack-nek elég Addie-re gondolnia, és kicsit kisüt a nap a sötét égbolton.

Mire azt mondaná az olvasó, hogy minden nehézség ellenére is kezd helyrerázódni az élete, és elkezdődhetne a letelepedése, Jack St. Bride egyik pillanatról a másikra újra a pokol felé vezető úton találja magát, bebörtönözve, nemi erőszak vádjával. A szeretett nő kételkedik, Salem Falls lakói pedig gyűlölettel gondolnak rá. Az ügyvédje eleinte nem hisz az ártatlanságában, kissé félvállról kezeli a helyzetet, később azonban megtáltosodik és hajszolja az igazságot. Ebben hű társai Selena, a barátnője, és Thomas, a fia. Miközben ők hárman a maguk útját járva próbálják kideríteni mi is történt azon a bizonyos utolsó áprilisi éjjelen, addig Addie Peabody saját szimatát követve fényt derít Jack múltjának olyan részleteire, melyek elősegíthetik a kialakult helyzet tisztázását.

A cselekmény fokozatosan felépített, a karakterek kiforrottak, az érzések kifejezésére most is nagy hangsúlyt fektetett a szerző, nagyszerűen fokozza az izgalmat és mindig rá tud tenni még egy lapáttal, és meglepetést okozni az olvasónak. Bár folyamatosan érzed olvasás közben, hogy valami mély és sötét titok is lappang a háttérben, csak az utolsó oldalon kapsz megerősítést, amitől dobsz majd egy hátast. Sokkot kapsz, és rágódsz még rajta jó ideig.

A könyv elejétől a legvégéig érezhető a feszültség, drámaiság, a bírósági tárgyalás alatt szinte a levegővételről is megfeledkeztem volna, ha nem lenne reflex, annyira lekötött, hogy az ügyész és az ügyvéd megvívja-e a csatát, és ki kerül ki győztesen. Bár komoly volt a téma, sikerült belecsempészni a párbeszédekbe, cselekményekbe némi humort, amiért nem győztem hálás lenni.

Több szereplőt is a szívembe zártam, ilyen volt Abbie és az apja Roy, akik mindketten hatalmas traumát éltek meg, és más-más módon próbálták azokat feldolgozni, Jack a maga kvíz mániájával, valamint a bírónő is a maga kis sziporkázó megjegyzéseivel.

Jordan McAfee az ügyvédek sármőre. Lehengerlő stílusa van, amivel szerintem elég hamar belophatja magát az emberek szívébe, bár kissé bicskanyitogató is tud lenni, amivel viszont kellőképp felhívja magára a figyelmet. Tetszett, hogy tényleg 100%-ig belevetette magát a munkába, és hogy hajlandó volt belátni, ha tévedett.

A könyv elég nehéz témát vet fel, hiszen a nemi erőszakról nem könnyű beszélni, és nem könnyű írni sem, ám szerintem amennyire tabu, annyira beszélni kellene róla. Sok áldozat magába folytja a tapasztalatait, nem meri elmondani, mert fél a kiközösítéstől, vagy épp az örökké sajnálkozó tekintetektől. Elveszítik az irányítást az életük felett, rettegnek, és ki tudja még mennyi mindent élnek át, mi zajlik a lelkükben, fejükben.

A regény többek között arra is rámutat, hogy nem minden fekete vagy fehér, ami igaznak tűnhet, lehet éppoly hazugság, mint a hazugságnak tűnő dolog igazság.

Mondhatnánk, hogy minden csak nézőpont kérdése, ám szerintem mindannyian kerültünk már olyan helyzetbe, hogy valamilyen élethelyzetben minden ellenünk szólt, ám mégis ártatlanok voltunk. Nekem például iskolában volt olyan, hogy dolgozatírásnál első padban ültem, nekiálltam a dolgozatot írni, bejött az igazgatóhelyettes, hogy végignézze a padokat, és puskát talált a padomban. Hiába mondtam, hogy nem az enyém, nem úgy írok, nem is ott szoktam ülni, nem hitt nekem. Végül szóban lefeleltem, így bizonyítottam az ártatlanságomat, hiszen nem volt szükségem a puskára. Erre mondják, hogy a bizonyíték ellenem szólt, mégis ártatlan voltam.

Egy szónak is száz a vége, érdemes megfogadni a tanácsot, hogy ne higgyünk el mindent, merjünk kételkedni, és amíg egy picit is súg a fülünk, járjunk a dolgok után. Vigyázzunk magunkra és egymásra egyaránt.

Pontozás: 10/10

Cecelia Ahern: Lantmadár

„Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.

Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.05.31.

Fordította: Balassa Eszter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Lyrebird

ISBN:978-963-293-751-9

Oldalszám: 408

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál

Ahol a szivárvány véget ér

Bennem élsz

Talált tárgyak országa

Ajándék

A holnap titkai

Lány a tükörben

Nyomomban az Életem

Életed regénye

Utóirat: Szeretlek!

A szerelem kézikönyve

Amikor megismertelek

Az üveggolyók titka

A Vétkes

A Tökéletes

Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

 

Egy kis érdekesség:

„Az Ausztráliában őshonos lantmadarak képesek megjegyezni és utánozni azokat a hangokat, melyek körülveszik őket, beleértve a láncfűrészeket, játék puskákat, fényképezőgépeket, légkalapácsot és az emberi hangot is. Nyaranta néha órákat dalolnak, vegyítve a különböző hangokat, így hozva létre egyedi hangzást.

(…)

Nagy, fácánszerű madarak, csüdjük magas, szárnyuk rövid. Farkuk hosszú, a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 kormánytollal, melyek felfelé állnak és egyesek S alakban meggörbültek, és így együttvéve sajátságos lantalakot mutatnak. Párkereséskor legalább húszféle madárfaj hangját utánozza.”

Forrás: Lunardia blogja

 A könyvről:

Nagyon érdekes volt olvasni egy olyan nőről, aki úgy utánozta a hangokat, mint a Lantmadár. Ez néha vicces helyzetekhez vezetett. Egyszerre követheti nyomon az olvasó Laura életét, tekinthet be a múltjába, és ismerkedhet meg egy különleges madárral is.

A szereplők közül volt, akit azonnal megkedveltem, volt, akivel szemben voltak fenntartásaim, és volt olyan is, akit már az elején ellenszenvesnek találtam. Bo karaktere olyan volt, mint egy úthenger. Nem nézte min gázol át, csak az számított, hogy meglegyen a riport. A könyv nagy részében nem igazán kedveltem, nagyon irritált a személyisége majdnem a könyv háromnegyedéig.

A stáb tagjai közül Rachel és Solomon a kedvelt karakterek között volt, bár nem igazán tetszett, ahogy Solomon a helyzetet kezelte. Hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül, és magára hagyta a lányt egy ismeretlen világban a „cápák” fogságában.

Solomon családja többségben nagyon szeretni való, imádtam, hogy Írországban a kedvenc helyemen laktak, az anyukája azonnal a szívembe lopta magát, az öccsét viszont laposra vertem volna egy péklapáttal, ha olyanokat csinált volna az én ismerősömmel, mint Laurával.

Örültem a családlátogatós résznek, ugyanakkor nagyon hiányoltam az igazi Írországi jellemzést, amit már láthattunk a szerzőtől.

Ez a regény egy kivételes ember útkeresése, megismerkedése a világgal, küzdelem az emberiség negatív hatásai ellen, önmagunk megismerése és még sok más. Szerintem minden olvasó mást lát meg benne. Van, aki a romantikus szálat követi, míg mást a különleges személyiség, s egyúttal maga a Lantmadár ragad magával.

Számomra ez a könyv igen sokrétű. Belemerültem Laura és a lantmadár világába, a könyv olvasása közben volt, hogy a neten kutattam még információk után, bár a szerző is jócskán ellátott minket vele. Felélesztette bennem a mohó kíváncsiságot, az ismeretlen megtapasztalni akarását. Vágytam a romantikus happy end-re, arra, hogy végül minden jóra forduljon. Szomjaztam a történetre, mint a sivatagban ragadt ember a vízre.

A könyv utolsó negyedét már meghatódva olvastam, feltöltekezve pozitív energiával, reménnyel, hogy minden jóra fordulhat, majd végül meg is kaptam a várva várt happy end-et, amitől felkerült a hab a tortára, és picit nekem is sikerült visszanyernem a hitemet a világgal szemben, ami néha nagyon mostoha tud lenni.

Magába szippantott a történet, elgondolkodtatott, különböző érzéseket keltett bennem és végül jó érzéssel zártam be az utolsó sort is elolvasva. Hamisítatlan Ahern élmény egy picit más köntösben. 

Pontozás: 10/10

Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa (Anjouk 5.)

Fülszöveg: „1328. ​Lackfi István éppen visegrádi házában igyekszik felépülni az osztrák hadjáratban szerzett sérüléseiből, miközben fegyvernökei Budán rábukkannak Bátor Attila rég halottnak hitt fiára. Az elmúlt esztendőkben Szilárd lemondott a lovagi életmódról, kovács szeretne lenni, ám erről sem a király, sem a fiú új gyámja, sem a nevelőjének kijelölt Péter nem akar hallani. Mindnyájan ragaszkodnak hozzá, hogy Bátor Szilárd az apja nyomdokaiba lépve az udvar vitéze legyen, ami nem megy zökkenőmentesen – ám a sorsa elől senki sem menekülhet.
Időközben meghal Róbert nápolyi király fia, Anjou Károly pedig reménykedni kezd, hogy a magyar Szent Korona mellé megszerezheti szülővárosa trónját is – ha nem magának, hát legalább valamelyik örökösének. Mielőtt azonban ezt megtehetné, egészen más gondokkal kell szembenéznie. Virágzó birodalmában, akár egy hatalmas sakktáblán, számos figura áll fel az újabb játszmához. Egy áruló vajda, egy tébolyult bizalmas, egy buja rokon és egy gyönyörű udvarhölgy, aki nem is sejti, micsoda felfordulást okoz a puszta jelenlétével…

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának érzelmekkel és drámai fordulatokkal teli ötödik része egyben az Arany Visegrád-trilógia második kötete. Szerelem és háború, barátság és gyűlölet, élet és halál a középkori Magyar Királyságban.”

 

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.05.28.

Oldalszám: 400

ISBN: 978-963-293-761-8

Borító: Földi Andrea

A keménykötéses borító szolid, egyszerű, a védőborító pedig igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk. Földi Andrea munkája abszolút elismerést érdemel. A kiadó a tartalomra és a kivitelezésre egyaránt odafigyel.

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.

(…)

Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.

Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”

Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum kiadónál jelentek meg:

Bátor Attila bosszútrilógiája:

Anjouk I. - Liliom és vér (2015)

Anjouk II. - Lángmarta dél (2015)

Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig (2016)

Arany Visegrád-trilógia:

Anjouk IV. - Szent György testvérei (2017.)

Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (2018)

Anjouk VI. – Királyok éneke (előkészületben)

A sorozat előzménykötete:

Non nobis Domine (2016)

Bíró Szabolcs könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy az ötödik kötet története is magával ragadja az olvasót, s egészen a végéig ne is eressze el. Fordulatokban, eseményekben gazdag, sodor magával a lendület, egyfajta forgószélként száguldunk át a történelem eme kiragadott egységén.

A karakterek között könnyen találhatunk olyat, akivel szimpatizálhatunk, és aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő vagy akár mellékszereplő. Jellemábrázolásuk megnyerő, a karakterek szinte kilépnek a lapokról. A helyszínek leírása megkapó, korhű, szinte látom magam előtt a XIV. századi Magyarországot.

Harcok, árulások, belviszályok, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a bajtársiasság és a hazaszeretet is. Megannyi érzés és gondolat egy könyvben.

Az előző kötetből ismert szereplők közül most is felbukkan pár, akiket régi jó ismerősként üdvözölhetünk, a szívünkben pedig újra helyet kap az érzés, hogy velük együtt mi is újra a helyünkön vagyunk.

Egyik fő kedvencem, Lackfi István is jókora szerepet kapott ebben a kötetben is, a fehér sárkány újra megmutatta mekkora ereje van. Nem igazán irigyeltem a felesége meg az anyósa miatt, ám a történet elején, amikor a szerző a fiával töltött meghitt pár percről írt, az nagyon tetszett. Talán itt mutatkozott meg leginkább, hogy a kemény, szilárd és néha zord ember néha tud lágy és kedves is lenni. Ráadásul nagyon csavaros észjárása van, ügyesen megoldotta, hogy ne kelljen a csaták között még otthon is megvívnia a saját harcát.

Fegyvernökei rábukkantak Bátor Attila rég elveszett fiára, Szilárdra és magukkal vitték Visegrádra, ahol beteljesíthette sorsát. A fő fegyvernök Péter egykoron magának Bátor Attilának volt hű társa és jó barátja, ezért is viselte annyira a szívén Szilárd előkerülését.

Folytatódott hát hét év kimaradás után Szilárd lovaggá nevelése, ami nem mindig bizonyult egyszerű feladatnak. Lackfi István Pétert, az egykori fegyvernökét nevezte ki mesteréül, így hát rá hárult a feladat, hogy a fegyverhasználaton, víváson és lovagláson kívül tanítsa meg ifjú tanítványát a lovagi erényekre, a logikus gondolkodásra, és a józan ész használatára is.

Nagyon szerettem Szilárd és Palkó vetélkedéséről olvasni, hihetetlen mennyi mindenre képesek voltak, hogy borsot törjenek egymás orra alá, ugyanakkor mennyire mély és szoros barátság alakult ki közöttük.

Az évek alatt rengeteg esemény történt, amit a szerző úgy ábrázolt, hogy az olvasó garantáltan úgy érezheti, ő maga is ott van és nem csak nézője az eseményeknek, de át is éli azokat.

Jó volt tanúja lenni, hogyan is bontakozik ki Bátor Szilárd jelleme, fiatal kora ellenére. Rengeteg fájdalom érte, lobogott benne a bosszú lángja, ám Péter, a mestere igyekezett őt visszafogni és a helyes útra terelni.

Aztán egy napon a király hadba szólította, és bizonyíthatta, hogy érdemes Bátor Attila örökségére.

Molnár József: Hédervári Dezső lovag megmenti Károly Róbertet a posadai csatában

Véres harcok, rengeteget áldozat…

Sorozatban veszítették el a barátaikat, bajtársaikat, néha úgy éreztem, én magam is. Sajgott a szívem a veszteségek miatt, ugyanakkor éreztem, hogy még sok kaland és harc vár rám a következő kötetek folyamán, olyan szereplőkkel, akik már a szívemhez nőttek.

Számomra ez a kötet is bővelkedett kalandokban, izgalmakban, szívet tépő jelenetekben. Talán eddig ez a kötet volt a legvéresebb, legdurvább, ami a harcokat illeti.  

Kedvenc jelenetem több is volt, ám a Szilárdhoz fűződőek közül ami a legjobban lebilincselt, az a Hajnalfény elkészítése volt.  Hogy mi is a hajnalfény? Olvassátok el a könyvet, és megtudjátok :) 

Köszönöm a kiadónak és a szerzőnek az élményt. Remélem, még sokat olvashatok Bíró Szabolcstól.

A hatodik kötet úgy tudom, a jövő évi könyvhétre várható (legalábbis a szerző így nyilatkozott a facebook-os oldalán), úgyhogy addig próbáljunk meg türelmesek lenni. 

Pontozás: 10/10