Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2017. november 23., csütörtök

Brock Yates: Enzo Ferrari – A birodalom és ami mögötte van

„Zsarnok? Zseni? Vagy csak zseniális üzletember? Végre kezünkben tarthatjuk az első minden részletre kiterjedő és valóban alapos kutatómunka nyomán készült életrajzot a 20. század egyik legbefolyásosabb, legtitokzatosabb szereplőjéről – Enzo Ferrariról.
Brock Yates bebocsátást nyert Ferrari legbelső köreibe, és mindent felfed előttünk: törvénytelen fiával ápolt furcsa kapcsolatától egészen a briliáns marketingfogásokig, melyek világszerte híressé tették a nevét. Ez a fordulatos, élvezetes, botrányos és informatív olvasmány minden tekintetben felér figyelemre méltó alanyához, Enzo Ferrarihoz.

A kötet alapján készülő film Michael Mann rendezésében Hugh Jackman és Noomi Rapace főszereplésével 2019-től látható a mozikban.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. 11. 07.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Brock Yates: Enzo Ferrari
A könyv aktualizálásában Méhes Károly nyújtott segítséget.
Kötés: keménykötés
ISBN: 978-963-293-636-9
Oldal: 528
Megrendelheted 20% kedvezménnyel itt:
Itt pedig beleolvashattok:

A szerzőről:
Brock Yates 1933. október 21-én született a New York állambeli Lockportban. Író, újságíró, tv-s közvetítő, forgatókönyvíró. Főszerkesztő volt egy autós magazinnál (Car and Driver), valamint főkommentátor volt olyan neves sporteseményeknél a nyolcvanas években, mint a Daytona500. Első cikke megjelenésekor még csak tizenhat éves volt. Az Ágyúgolyó futam című film forgatókönyve, illetve a Smokey és a Bandita második részének forgatókönyve is az ő nevéhez fűződik. Alzheimer-kórral küzdött. 2016. október ötödikén, nyolcvankét éves korában hunyt el a New York állambeli Bataviában.
Brock Yates
 Enzo Ferrari (teljes nevén: Enzo Anselmo Ferrari) (Modena, 1898. február 18. – Modena, 1988. augusztus 14.) olasz versenyautó-tervező, a Ferrari autógyár alapítója. Amióta az eszemet tudom Ferrari rajongó vagyok, így külön öröm volt, hogy betekinthettem annak az embernek az élettörténetébe, aki az egészet megálmodta.
Bár már gyerekkorában kapcsolatba került az autóversenyzéssel, még tizenévesen sem lehetett biztosan állítani, hogy az ő jövője az autóversenyzéshez lesz köthető. Egy ideig sportújságíró akart lenni, tizenhét évesen már az országos La Gazzetta dello Sport újságban jelentek meg cikkei, melyekből áradt a kivételes drámai érzék és a határozott stílus. Fiatal fiúként három pálya izgatta: a sportújságírás, az operaéneklés és az autóversenyzés.
Az első világháború alaposan megváltoztatta az életét, mint oly sok emberét. Elveszítette édesapját, majd nem sokra rá testvérét, Dinót is. A háború vége után mindent hátrahagyott azért, hogy az autóiparnak szentelhesse minden figyelmét.
Első versenyén 1919. október 5-én vett részt, amikor a CMN csapattal benevezték a regionális Parma-Poggio di Berceto hegyi versenyre, ami ötvenhárom kilométeres távon zajlott. Ferrari egy 2,3 literes Tipo 15/20 CMN túragéppel indult.
Fiatalkori első jelentősebb munkája az Alfa Romeo-hoz köthető.
1922-ben alapította meg első vállalatát Modenában, egy Via Emilián álló kis bérelt műhelyben a Carrozzeria Emilia, Enzo Ferrari & Társa vállalatot, ami többnyire az Alfák és egyéb használt sportgépek értékesítésével foglalkozott, soha nem épített karosszériákat. Agresszív üzletpolitikájának köszönhetően Emilia egész területén kizárólagos joggal forgalmazta az Alfa Romeo modelljeit, autóversenyzői ismeretségét pedig a márka imázsának erősítésére használta a tehetős vásárlók körében.
Ahogy nőtt az autóforgalmazási bevétele, úgy hanyatlott versenyzői karrierje. Ám ahogy olvastam, nem igazán lehetett kifogni a szelet a vitorlájából, tudta, hogy merre induljon tovább és hol keresse az újabb lehetőségeket. Versenyzői karrierje inkább egy hullámvasúthoz hasonlított. Egyszer felfelé ívelt a pályája, máskor lefelé, de mindig tudta, hogy merre billentse a mérleg nyelvét ahhoz, hogy jól jöjjön ki a dolgokból.
1923-ban találkozott Mario Lombardival, a Pirelli gumiabroncsgyártó brit képviselőjével, aki a későbbiekben nagy hatással volt a gondolkodásmódjára és fontos szerepet töltött be az életébe.

Örültem, hogy olvashattam arról is, hogyan lett az ágaskodó ló a Ferrari emblémája. Nekem határozottan tetszett a legenda, szívesen gondolok rá így.

Enzo Ferrari élete minden volt, csak unalmas nem. Az autók iránti szenvedélye magával ragadó volt, üzleti vénája korán megmutatkozott, s olyan embernek tűnt, aki a jég hátán is megélt volna. Ez mindenképpen becsülni való tulajdonság, bár néha már úgy éreztem, túlzásba vitt ezt-azt azért, hogy sikeres legyen. Ki akart törni a szegénységből, élvezni akarta az életet. Hajszolta a sikert, mindig új célokat tűzött ki. S amint azt láthattuk és láthatjuk a mai napig, megvalósította, amit akart.
 „1929. november 15-én megszületett a megállapodás, és 29én már be is nyújtották az alapító okiratokat. A teljes tőke 200 000 lírára (válság előtti értéken úgy 100 000 dollárra) rúgott. A Canito fivérek és Tadini 130 000 lírát állt; maga Ferrari korántsem csekély 50 000-et; Feruccio Testi 5000 lírával szállt be, az Alfa Romeo tízezerrel, míg a Pirelli ötezerrel. A szerződés aláírásával – ami december 1-én történt meg Enzo Levi modenai ügyvéd irodájában – hivatalosan is megalakult a Societa Anonima Scuderia Ferrari.”

Az autófejlesztések és versenyek leírása nagyon érdekes volt. A történelem apró szelete megelevenedett a szemem előtt. 
Nagy nevek sorakoztak fel az évek folyamán Ferrari csapatában, akik sikereikkel méltón öregbítették a Scuderia Ferrari hírnevét. 
James Hunt és Niki Lauda
Üzletemberként határozottan megállíthatatlan volt, aki véghezvitte azt, amit eltervezett. Ám magánemberként számomra sokszor ellenszenves volt. Néhány megnyilvánulása és bizonyos helyzetekhez való hozzáállása érthetetlen, elfogadhatatlan. Enzo Ferrari számomra kettős személyiség. Magánemberként nem biztos, hogy szívesen megismerkedtem volna vele, ám az üzletembert szívesen megfigyeltem volna munka közben. Maradandót alkotott, még ha olykor nagyon rögös is volt az út, amelyen haladt.

A könyvet meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik szívesen olvasnának az autóipar és az autóversenyzés rögös útjáról, buktatóiról, illetve magáról Enzo Ferrari-ról, a Scuderia Ferrari megálmodójáról és alapítójáról.


Pontozás: 10/10


2017. november 9., csütörtök

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

„Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 
Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 
A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 
Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam volna korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 
Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!
Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. október 24-én.
ISBN: 978-963-293-699-4
Oldalszám: 328
A borító egyszerű, de nagyszerű. A védőborító szolidan szép. Igazi kedvcsináló.
A könyvet megrendelhetitek 20%-al olcsóbban itt:
E-book formában pedig itt:

M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetének bemutató beszélgetése
2017. 11.20-án 18 órától lesz a KONYHA Étterembe (1075 Budapest, Madách Imre út 8.). A szerzővel Veiszer Alinda beszélget.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki szeretne részt venni a rendezvényen, regisztráljon a szpisjak.blanka@lira.hu email címen! Regisztrálni november 10-ig lehetséges.

Mi a boldogság? Talán az egyetlen, amiben mindenki egyetért, hogy a boldogság egy érzés. Vannak, akik szerint, ha megvan mindenünk, amit pénzen megkaphatunk, akkor már boldogok lehetünk. Mások szerint elég, ha együtt vagyunk a szeretteinkkel. Szintén mások azt vallják, hogy ha van egészség és szeretet, akkor a nehézségeken is könnyen átlendülhetünk és boldogok lehetünk.

Wigner Jenő mondta egyszer: „Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, amit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz.”

Sonja Lyubomirsky is hasonlóan vélekedett: „Nem kell a gazdagságot túlbecsülni, mert azok, akik kizárólag az anyagi javakra összepontosítanak, csak ideig-óráig találnak boldogságot abban, hogy mindent megvásárolhatnak. Ám ha valaki "csak" normális színvonalon él, közben jók és szorosak a családi, baráti kapcsolatai, van lehetősége a személyes fejlődésre, tanulásra, élvezi a munkáját, kihívásokkal szembesül, közben hasznosnak is érzi magát a környezete számára, és van módja arra, hogy segítsen másokon, könnyebben talál tartós boldogságra.”

M. Kiss Csaba tizenöt népszerű emberrel készített interjút, akik meséltek szomorúságról, boldogságról, vágyról és célokról. Nagyon jó, hogy hagyta kibontakozni a beszélgetőpartnereit, mert így érezhető volt, hogy szívesen meséltek arról, hogy milyen utat is jártak be. 
„Átkozottul szerencsés fickónak érzem magam. És boldog vagyok.
53 évesen megértem, hogy közönség – és kritikai sikerrel játszották a mozik első játékfilmemet, a Brazilokat. Dolgozhatok a következő forgatókönyvön.
Most jelenik meg harmadik kötetem – bízom benne, hogy megismétli az első kettő sikerét, emellett készülőben a negyedik. Pedig alapvetően tévés újságíró és szerkesztő vagyok már vagy huszonöt éve, és egy kisebb szünet után most újra. Szóval lett átjárásom a szeretett szakmai területek között, ami már csak azért is jó, mert soha nem szerettem sokáig egy helyben lenni.
Feleségből a másodiknál tartok, gyerekből az ötödiknél. Jó így.” - Áll M. Kiss Csaba bemutatkozása a könyv belső borítóján. Személy szerint úgy vélem, nagyon jó, hogy így gondolkodik az életéről, s hogy annyi mindent sikerült már elérnie. Ez a könyv is egy mérföldkőnek számít szerintem, mert tartalmilag és külsőleg egyaránt minőséget kap az olvasó.

A könyv előszavában volt egy rész, ami abszolút megfogott, és amivel mélyen egyetértettem.
„Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” 
 Tetszett, hogy a szerző mindenkit bemutatott pár sorsban és hogy a rövid történeteken keresztül megismerhetjük az akkori gondolataikat, érzéseiket, esetleges gondjaikat. Hétköznapi problémák, élethelyzetek és megoldásaik kerülnek terítékre, megtudhatjuk, hogy ki hogyan éli meg a boldogságot, illetve kinek mit jelent maga az a szó, hogy boldogság. Ahány ember, annyi sors és annyi vélemény.
Betekintést nyerhetünk az emberek életútjába, s megtudhatjuk, hogy lett belőlük az, aki. Tizenöt népszerű ember nyílt meg a riportok alatt, és mesélt gyerekkorról, fiatalkori baklövésekről, diákcsínyekről, családról, munkásságról, nehéz pillanatokról, örömről és bánatról egyaránt.

Minden történetben találtam olyan gondolatot, amit magaménak érezhettem, egyetérthettem vele, de voltak, amik kiemelkedtek.
Nagyon tetszett a mondanivalója Bojár Gábor történeteinek, ugyanakkor, Nyáry Krisztián történetei álltak a legközelebb hozzám. Voltak szomorú, elgondolkodtató történetek vele kapcsolatban, és voltak vidámak, amiken rengeteget derültem. Láttam magam előtt gimnazistaként, egyetemistaként, vizsgáztatóként és kiadó igazgatóként is. Nagyot kacagtam a bérgyerekes részen, elgondolkodtató volt az Esterházy Péterrel való ismeretségéről olvasni, ami pedig a legmélyebben érintett, az a felesége haláláról szólt. Az ő történeteit olvasva úgy éreztem, egy érzelmi hullámvasútra váltottam jegyet.

Egerszegi Krisztina elbeszélése az úszásról és a családról szintén érdekesre sikerült. Gyerekként imádtam nézni, ahogy úszik, mert látszott, hogy szívét-lelkét beleadja. Siklott a vízen és akkoriban még gyerekfejjel úgy gondoltam, erre csak ő lehet képes. Ennyi koncentrációval, energiával, érzéssel úszni. Őt nem csak a siker iránti motiváltság mozgatta. Persze felnőtt fejjel már másabb, tisztában vagyok azzal, mennyi munka van abban, hogy ennyire jó legyen valaki. Persze mondhatjuk azt, hogy jó volt valamiben, ám ő váltott valami másra, amiben még jobb is lehet. Családot alapított, s a három gyermekének szenteli az életét. Az úszás már nem jelent akkora örömet neki, mint az, hogy a családjával részese lehet valami csodának.
Egyetértek vele abban, hogy a világ már túlságosan gyors. Kicsit lassítanunk kellene. Meglátni az élet apró örömeit és csodáit, örülni a napsütésnek, a lágy szellőnek, ami simogatja az arcunkat, a szeretetnek, a családnak, barátoknak, a közösen eltöltött időnek és a szenvedélynek, ami valaki vagy valami iránt táplált általunk és megmozgat bennünk valamit. Ha nem így teszünk, akkor a rohanó életben sikeresen elhaladunk a lehetőségeink és a boldogságunk mellett is.

Köszönöm M. Kiss Csabának, hogy megírta a könyvet, az interjúalanyoknak, hogy válaszoltak Csaba kérdéseire és meséltek az életükről, az Athenaeum kiadónak pedig azt, hogy kiadta és lehetőséget adtak az elolvasására!
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a történetgyűjteményt, mely örök igazságokat, megszívlelendő tanácsokat, tanulságokat sorakoztat fel az olvasók elé.


Pontozás: 10/10