Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Most vagy soha

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Az árva gyerekként felnőtt Philadelphia Foxnak egyetlen igaz barátnője volt, és őt is elvesztette a mesésen gazdag Castleton család miatt. Phila örökli barátnője részvényeit a Castleton & Lightfoot Rt-ben, és ezek visszaszerzése a feladata Nicknek, a jóképű Lightfoot fiúnak, aki azzal a javaslattal áll elő, hogy Phila költözzön egy időre a két család pazar tengerparti birtokára, ismerkedjen meg a családtagokkal, s csak azután döntsön arról, mihez is kezd a részvényekkel. A lány elfogadja az ajánlatot, titkon ugyanis bosszút kíván állni barátnője haláláért, ám a tengerparton átélt érzéki kalandok hatására megváltoztatja tervét…”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 1999

Eredeti cím: The Golden Chance

Fordította: Szabó Hedvig

Oldalszám: 366

ISBN: 963 07 6490 3

Érdekes és szórakoztató könyv. Sajnos volt benne néhány „elütés”. Feltételezem, hogy elsiklottak felette a korrektúrázásnál. Ettől eltekintve rendben volt. A romantikus, erotikus szál mellett van egy kusza, sötét szál is, ami felhívja a figyelmet a hataloméhség, a képmutatás, az erőszak hatásaira. Érzékletesen érintette a mélyebb témákat. A humoros jelenetek jól oldják a feszültséget. A karakterek időnként hibáznak, néha kifejezetten bosszantóak, és ettől lesznek valóságosak.

A főszereplő egy jóképű, gazdag srác, akinek kegyetlen és sznob családja van, és egy idealista árva lány, aki igazságot akar szolgáltatni. A főszereplő páros két nagyon különböző ember. Nick Lightfoot taktikázó, tervezgető, okos, precíz üzletember. Fegyelmezett és gyakorlatias férfi, aki megszokta, hogy tökéletesen ura minden helyzetnek. Sok titok és ármány van a családjában.

Philadelphia Fox harsány, meggondolatlan, szeleburdi, szókimondó nő, aki radikális nézeteket vall. Nick már az első találkozásukkor úgy gondolta, hogy van benne valami, amitől kecsesnek és ravasznak tűnt. Olyan nőnek, aki ha egyszer eldönt valamit, akkor makacsul halad a célja felé.

Phila szülei és nagymamája kiálltak az általuk fontosnak tartott elvek mellett, mindenben kihívást láttak, és próbálták megoldani a problémákat. Nagyon kicsi volt, amikor a szülei meghaltak. Tizenhárom éves koráig a nagyanyja nevelte. Amikor az idős hölgy meghalt, nevelőszülőkhöz került. Akkoriban ismerte meg Crissie Masterst.

Reed Lightfoot (Nick apja) és a barátja, Burke Castleton (aki nagyon ellenszenves karakternek tűnt) a semmiből építették fel a cégüket. Crissie, Burke törvénytelen lánya volt. A Lightfoot és a Castleton család finoman szólva nem kedvelte. Amikor Burke szívrohamban meghalt, szép számú C & L részvényt hagyott rá. Crissie Masters huszonhat évesen halt meg autóbalesetben, és Phila örökölte a részvényeit.

Nick fantáziáját általában nem mozgatták meg a nagyszájú, liberális nők, akik pimasz módon kioktatták az erkölcsi felelősségről. Phila azonban vonzotta. Nyilvánvaló volt, hogy nem az a számító nő, akinek a családja hinni szerette volna. Nick már a megismerkedésükkor tudta, hogy képtelen megnyugodni, amíg a kis vadóc nőt ágyba nem viszi.

Philát tinédzser korában az akkori nevelőapjának az öccse meg akarta erőszakolni. Maradandó lelki sebeket szerzett, mert egy mocsoknak kislányokhoz támadt kedve. Egy önző gazember úgy döntött, hogy kihasználja azt, hogy nagyobb és erősebb. Crissie mentette meg a lányt. A történtek után érthető volt, hogy Phila a közeledéstől könnyen lefagyott, pánikba esett. Meg kellett küzdenie a régi traumával.

„A történtek miatt már annak puszta gondolatára is, hogy egy férfi ráfekszik, elemi erővel tört rá a pánik.”

Kívánta Nicket, aki nem igyekezett fölébe kerülni, nem akarta ráerőszakolni magát. Bár megrohanták a régi emlékek, és a hozzájuk társuló félelmek, hamar úrrá lett rajtuk. Kezdett megbízni Nickben, és megnyugtatónak találta a jelenlétét. Vele biztonságban érezte magát. Az élete egyes területein kezdett visszatérni a normális kerékvágásba. Hamar bensőséges kapcsolat alakult ki Phila és Nick közt.

A kutyás szál nagyon tetszett. A rotweilerek nevein jót nevettem. Nem hinném, hogy bárki a Puszedli és Fifi nevet adná nekik. A kutyák azonnal megkedvelték Philát, és a sarkában voltak. Állatok és gyerekek gyakran viselkedtek így vele.

Gyomorforgató volt az ármánykodás. A családja elvárta Nicktől, hogy segítsen visszaszerezni a céges részvényeket Philától. Ugyanakkor azt nem szerették volna, hogy Nick átvegye a családi cég vezetését, áskálódtak ellene.

Phila tudta, hogy Nicknek is vannak hibái, és tudta, hogy bizonyos dolgokban szándékosan félrevezette őt, mégis megvédte a férfit a családja szidalmaitól. Szerintem aranyos volt, hogy próbálta jobb belátásra bírni, jó irányba terelgetni a családtagokat.

Mindenkinek megvan a maga baja. A Castelton és Lightfoot család az életmódjuk bűvkörében él, nagyon ügyelve a külsőségekre. Szánalmasak. Hilary (Reed felesége) viszont aljas is. A két család ellenségesen viselkedett (legalábbis eleinte) Philával, a nő mégis megpróbált segíteni nekik. Ő és Nick – ahogy sejthető volt – egymásba szerettek. Phila biztonságban érezte magát a férfi karjaiban. Ahogy egyre jobban „összemelegedtek”, rájöttek, hogy jó, hogy van aki mellett önmaguk lehetnek, hogy szükségük van egymásra.

Phila az ösztöneire hallgatott. Azt tette, amit helyesnek tartott. Jókat vitatkozott Nick apjával, és kiselőadást tartott neki a fia megbízhatóságáról. A kezdeti nézeteltérések ellenére Tec Sherman, volt tengerészgyalogossal (aki hosszú évek óta dolgozott a Lightfootoknak) is megkedvelték egymást. Egy idő után már szinte mulattatta a hűséges, fegyelmezett, csupa izom embert. Elérte, hogy Vicky és Darren Castleton átértékeljék a múltjukat, és visszataláljanak egymáshoz. Hamarabb rájött, mint a többiek, hogy mi motiválja Hilaryt. Még Eleanor Castletont is megértette, hogy miért védi annyira a család becsületét, és igyekszik fenntartani a látszatot. Phila mindkét családot alaposan felrázta. Victoria és Darren is tudta, hogy Phila mindent megváltoztatott. Reed is rájött, hogy Philának igaza van. A regény végén már mind családtagnak tekintették.

A krimi szál szinte észrevétlenül simul bele a történetbe. A mocskos gazember, akit a történet elején (még szociális munkásként) Phila börtönbe juttatott, a történet végén még felbukkant. A Lightfootok és a Castletonok egy emberként siettek a nő megmentésére.

A kapcsolatok nem voltak könnyűek és hibátlanok, viszont érzékelhető volt mögöttük a mély kötődés. A láthatatlan kötelék a nehézségek, intrikák és akadályok ellenére is kitartott. Phila és Nick kapcsolatának gyógyító ereje nagyon szépen kiemelkedik a történetből.

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Ha leszáll az éj

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg: 

„Irene Stenson jelentéktelen, visszahúzódó kamasz lány volt, amikor egy borzalmas esemény hatására elhagyta szülővárosát, s nem vitt magával egyebet az emlékein kívül, amelyek miatt azóta is retteg az éjszakától. Tizenhét év múlva, immár vonzó és rámenős oknyomozó újságírónőként, egykori barátnője hívására tér vissza, aki levelében azzal kecsegteti, hogy megmagyaráz bizonyos dolgokat a múlttal kapcsolatban. Irene elmegy a találkozóra, ám barátnőjét holtan találja. Öngyilkosság vagy szerencsétlen baleset, állapítja meg a rendőrség, Irene azonban másra gyanakszik, s elhatározza, hogy utánajár a rejtélyes halálesetnek.

Váratlanul segítőtársa akad egy motel tulajdonosának, Luke-nak a személyében, aki valamikor tengerészgyalogosként szolgált. Ez a Luke rettentő jóképű, és rögtön látja, hogy Irene egyáltalán nem olyan magabiztos, mint amilyennek mutatja magát – éppen ellenkezőleg: védelemre szoruló, gyenge nő. Szenvedélyes viszonyba bonyolódnak, de közben azért életük kockáztatásával megoldják a barátnő halálának ügyét, sőt fényt derítenek arra is, mi történt igazában azon a tizenhét évvel korábbi, borzalmas éjszakán.

A modern románc koronázatlan királynője ezúttal is izgalmas, érzéki történettel örvendezteti meg olvasóit.”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2009.

Eredeti mű: All night long

Fordította: Komáromy Zsófia

Oldalszám: 372

ISBN: 978 963 07 8795 6

Nagyon lendületes, gyorsan lehet haladni vele. Izgalmas. Tele van váratlan fordulatokkal. Az írónő fokozatosan bontja ki a rejtély szálait. Minden szereplőnek megvan a titka, megvannak a démonai. A főszereplők sem tökéletesek. Nagyon is emberiek. Mindkét főszereplő poszttraumás stressz betegséggel (PTSB) küzd. A romantikus és a krimi szál egyensúlyban van. Voltak részek, amik után eltartott egy kis ideig míg a szívverésem normalizálódott.

Nagyon nehéz téma. A gyilkos kiléte csak a végén derül ki.

Az írónő festői tájként írta le a hegyi Ventana-tóvidéket. Dunsley látszólag békés kisváros, de ahogy haladunk előre a történetben, érezni lehet, hogy valami nagyon nincs rendben. Egyre több dolog kérdőjeleződik meg, válik gyanússá. Nyilvánvaló, hogy sokkal sötétebb titkokat próbálnak rejtegetni, mint amit eleinte feltételezünk. A titkok lassan derülnek ki. Minden nyom újabb fordulatot, és még nagyobb veszélyt hoz. A csendes kisváros szörnyű titkokat rejt. A szereplők kénytelenek szembenézni a múlt árnyaival, és kideríteni az igazságot.

Egy borzalmas bűnténnyel kezdődik a könyv. A Stenson házaspárt meggyilkolták az otthonukban. A lányuk Irene csak azért maradt életben, mert a barátnőjével, Pamelával volt, és későn ért haza. Azon az éjjelen megváltozott az élete, darabokra hullt a világa. Tizenhét évvel később egy titokzatos e-mailt kapott Pamela Webbtől, aki a múltról akart beszélni vele személyesen. Irene, aki azóta újságíró lett, úgy döntött, hogy visszatér Dunsleyba, és beszél Pamelával. A Tóparti Napfelkelte Turistaszálló egyik házában szállt meg. Tizenöt éves kora óta rettegett a sötétben.

A szálló tulajdonosa, Luke Danner bonyolult ember. Irene nagyon érdekes és vonzó férfinak látja. Luke-nak is nagyon tetszik a nő. A vonzalom kölcsönös. Luke intelligens, igazi alfa hím, aki hat hónappal korábban szerelt le a tengerészgyalogságtól. A gondolatai a rejtélyes Irene Stensonon jártak. Érzékelte, hogy a nő szorong, mégis nagyon eltökélt, fél és mégis van benne bátorság és harciasság. Elhatározta, hogy segít a nőnek.

Irene többször próbálta hívni Pamelát, de ő nem vette fel a telefont. Még szerencse, hogy Luke követte, amikor elment Webbék házához. Így legalább nem volt egyedül, amikor holtan találta Pamelát. Gyanús volt a nő halála. Irene szerint meggyilkolták. Súlyos, megrázó titkok lappangtak a történetben. Nyilvánvaló volt, hogy Irene és Luke mindent megtesznek majd, hogy kiderítsék mi történt. Irene megvolt győződve arról, hogy Pamelának valami fontos mondandója volt a múlttal kapcsolatban. Szerinte a halálának nem csak a piához meg a nyugtatókhoz van köze. Meggyőződése, hogy Pamela apja el akar tussolni valamit.

Irene megértette Luke-ot, mert az apja is szolgált a tengerészgyalogságnál, majd a haláláig rendőrként dolgozott. Stenson rendőrfőnök jó ember volt, és sokan lehettek hálásak neki. Ez sokat segített Irene nyomozásánál. Voltak, akikért rengeteget tett az apja, ezért mondhatni „tartoztak” neki, illett viszonozniuk a kedvességét.

Szerintem Luke családja időnként nagyon bosszantó volt. Megértem, hogy aggódtak érte, de azért a túlféltésnek is van határa. Igazából az „bökte a csőrüket”, hogy a férfi nem akar a családi vállalkozásban dolgozni. Felháborító volt, hogy megpróbálták ráerőszakolni az akaratukat. A Danner család tagjai csökönyös, „minden lében kanál”, tolakodó emberek.

Irene-t és Luke-ot is rémálmok gyötörték. Mindkettőnek vannak rítusai. Luke tudta, hogy amikor rémálomból riad fel, akkor valami másra kell koncentrálnia. Ha mozog, ledolgozza az adrenalint. A nőre pedig a sötétséggel együtt elkerülhetetlenül rátört a félelem, ezért felkapcsolva hagyta a lámpákat egész éjjel, éjjeli fényt is használt, és zseblámpát hordott magával. Amikor tudta, hogy Luke a közelében van, akkor nem félt a sötéttől. Mellette biztonságban érezte magát. Irene és Luke közt a kezdetektől szikrázott a levegő. Luke igazából nem akart fogadós lenni. A körülmények hatására hozta a döntést. Így ő is jól járt, mert talált egy csendes, nyugodt helyet, ahol megírhatta a könyvét. És néhány helybéli is jól járt, mert az ott végzett munkának köszönhetően van miből megélniük. Luke az írás segítségével birkózott meg a lelki problémáival. A könyv arra szolgált, hogy a férfi egybeolvassza a tudós és a harcos oldalát. (Ez tetszett.)

Irene volt tanárnője, Tess Carpenter is szimpatikus karakter. „A tanár és diákja közti kötődés az ő esetükben nagyon mély volt.” A baráti kapcsolatok szépen kiemelkedtek a történetből.

Ryland Webb szenátornak, Pamela apjának az elmúlt évek halálesetei (a felesége, Stensonék, Pamela…) a lehető legjobban jöttek… De a dolgok nagy részét valaki más irányította, akinek érdekében állt, hogy Ryland sikeres legyen. A szenátor tudta, hogy ha a sötét titka kiderül, akkor a pályafutása néhány óra leforgása alatt romokban fog heverni.

Végül kiderült a Webb család mocskos titka.

Az igazság felszabadította Irene-t. A rémálomnak vége volt. Végre rendesen eltemethette a múltat. Ő és Luke tervezgetni kezdték a közös jövőjüket. Tudták, hogy a szerelmük és a családjuk mindenen átsegíti őket, bármit hoz is a jövő.

Ana könyvajánlói - Jayne Ann Krentz: Nem bízhatsz senkiben

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„A szerelem mindent megváltoztat.

Grace Ellandnek sem a munkájában, sem a férfiakkal nincs szerencséje. És amikor végre el merné hinni, hogy stabil és szerethető állást talált (a férfiakat most hagyjuk), ahol megbecsülik, sőt pótolhatatlannak érzik, éppen neki kell rábukkannia a főnöke holttestére. Sprague Witherspoon menő önsegítő guru volt, nála minden a pozitív gondolkodásról és az optimista hozzáállásról szólt, de mivel Grace tehetsége révén jutott a csúcsra, most Grace is a gyanúsítottak listájára kerül. Már csak azért is, mert a holttest mellett egy üveg vodka állt, egyértelműen utalva arra a szörnyűségre, amelyet Grace élt át sok-sok évvel korábban, és amelyet minden erejével elfelejteni igyekszik.

Grace-t rémálmok gyötrik, pánikrohamokat él át, hiába végzi a légzőgyakorlatait, mondja a mantráit, és szedi a gyógyszereit. Aztán elmegy egy vakrandira, amely végképp kibillenti törékeny lelki egyensúlyából. Julius Arkwright híres-hírhedt befektetési szakember, akinek egyetlen célja van az életben: bármilyen módon minél több pénzt keresni. Semmi közös nincs bennünk vagy mégis? Julius mellesleg valamikor a tengerészgyalogságnál szolgált, és mesterien verekszik, ami nagyon jól jön, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy valaki Grace vesztére tör.”

Kiadó: Európa

Kiadás éve: 2016.

Eredeti mű: Trust no one

Fordította: Palkó Katalin

Oldalszám: 360

ISBN: 978-963-405-394-1

Korábban már olvastam Jayne Ann Krentz regényeit, csak akkor nem írtam róluk. Most úgy döntöttem, hogy újra elolvasom néhány könyvét, és megosztom a véleményem róluk. Kezdetnek a Nem bízhatsz senkiben című regényét választottam. Izgalmas cselekmény, romantika és humor. Szerintem szórakoztató. Nagyon jó választás azoknak, akik szeretik a romantikus krimiket. A romantikus és a krimi szál finom egyensúlyban van a regényben. Szellemesek a párbeszédek.

Az írónő rögtön a dolgok közepébe vágott, és egy gyilkossággal indította a történetet. Grace Elland holtan találta a főnökét. Ennek hatására emléktöredékek villantak fel benne egy másik halottal kapcsolatban (akit tizenhat évesen látott). Rémálom kísértette, és pánikrohamok kínozták. Régóta a napi rutinjává váltak a légzőgyakorlatok.

Grace és Julius Arkwright egy balul sikerült vakrandin ismerkedtek meg, amit a barátaik szerveztek. Irene és Grace kicsi koruk óta barátnők voltak. Irene férje (a rendőrfőnök) és Julius pedig együtt szolgált a tengerészgyalogságnál. Julius hűvös, fegyelmezett, gyakorlatias, határozott, sikeres férfi. Amikor kitűz maga elé egy célt, nem hátrál meg. Grace optimista, erős jellemű nő, aki különös üzeneteket kapott az elhunyt főnöke privát e-mailjéről. A kolléganői nem kaptak e-maileket, csak ő.

Bár Grace és Julius kapcsolata nem indult zökkenőmentesen, a férfi nagyon figyelmes és segítőkész volt a nővel. Erősen vonzódtak egymáshoz. Aranyos volt, ahogy a férfi megkérte Grace-t, hogy kísérje el egy fogadásra, mint a partnere. A nő segített neki megírni a vacsora utáni beszédet. Julius-nak tervei voltak Grace-szel. Nem szórakozást keresett, hanem valami mást.

Mivel számítottam a krimi szálra, ami nem durván és nyersen van megfogalmazva, ezért úgy gondoltam, hogy a gyilkosság, a sikkasztás és a hátborzongató e-mailek küldözgetése megfelelő módon volt kifejtve. A bűnügyi szál még számomra is elfogadható határon belül volt. Mivel szeretek éjjel jól aludni, ezért a vérfagyasztó krimiket inkább kihagyom. Bevallom, hogy a döglött patkányos rész miatt majdnem elvesztett az írónő. Annál azért végigfutott a hideg a hátamon. És ez nem jól eső borzongás volt, hanem az a fajta, ami megijeszt.

Bár a történet egy adott sémát követ, mégis voltak benne váratlan fordulatok.

Elragadó volt, ahogy Julius védelmezte Grace-t. A forró pillanatokból nem hiányzott az intimitás.

Szerintem az írónő szépen egybeszőtte a szenvedélyes, romantikus, és a titokzatos, bűnügyi szálakat.

Julius új beszéde sikert aratott az estélyen. Ő és a partnere, Grace szinte mindenkit lenyűgöztek. Persze voltak néhányan, akik igyekeztek megakadályozni, hogy jól végződjön a napjuk. Grace és Julius azonban nagyon jó csapatot alkottak. Nagyon meghitt és szenvedélyes volt az éjszakájuk. Tetszett, hogy a férfi nem akarta másnak mutatni magát Grace előtt, mint aki volt. Jó volt, hogy nyíltan tudtak beszélni egymással a pánikbetegségről. Itt kihagyott az írónő egy remek alkalmat arra, hogy olvasmányosan ismertesse a poszttraumás stresszt.

Lépésről lépésre zajlik a nyomozás. Fokozatosan bontják ki a rejtély szálait. Az új információkat „csepegtetve” kapjuk. Így a szereplőkkel együtt találgathatunk, izgulhatunk. Kapcsolat van a két (a mostani és az évekkel korábbi) gyilkosság között. A főszereplők és barátaik próbálják megtalálni a kapcsolatot, ami összeköti az ügyeket.

Voltak nehéz helyzetek, de Julius bízott Grace bátorságában, elszántságában. Bár Grace talán egy kicsit naiv. Igyekszik mindenkiben meglátni a jót. A férfi ezt igyekszik ellensúlyozni, és védelmezni a nőt.

Az elkövető legnagyobb terve darabokra hullott, minden összeomlóban volt. Azt tervezte, hogy lelép. Amikor megpróbálta „elvarrni a szálakat”, elkapták. Csakhogy az ügy összetettebb volt, mint azt gondolták. Elvileg a másik elkövetőnek el kellett volna rejtőznie, el kellett volna menekülnie. De a bosszú fontosabb volt. Ez vezetett a következő „csavarhoz” a történetben.

„Tégy úgy, mintha ura lennél a helyzetnek, különösen akkor, ha tudod, hogy nem így van. A tudatod kitisztul, és meglátod a lehetőségeket, amelyeket most elfed a káosz.”

Három férfi sietett Grace segítségére. De nem kellett megmenteni a bajba jutott nőt, mert megmentette saját magát.

Az, hogy Grace és Julius megismerkedtek és egymásba szerettek megváltoztatta az életüket. Minden sokkal jobb lett.

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amit magunk mögött hagyunk (Knockemout 3.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Lucian Rollinsnak két célja van: a bosszú, és hogy eltörölje azt a foltot, amelyet abuzív apja ejtett családja nevén. Élete éppolyan élre vasalt, mint személyre szabott öltönye, nincs benne helye kételynek és felesleges érzelmeknek. Kivéve, ha egy tűzrőlpattant kisvárosi könyvtárosról van szó…

Sloane Walton tökéletesen tudja, mi rejlik Lucian – csekély számú barátjának Luce, ellenségei tömegének Lucifer – ördögi szépségű vonásai mögött, elvégre együtt nőttek fel, amíg egy sötét titok el nem választotta őket. Valami azonban mégis a férfihoz vonzza, és amikor veszekedésük előjátékba csap át, egyikük sem bánja meg a történteket.

Sloane viszont családot akar, míg Luciannek esze ágában sincs továbbörökítenie magát, mivel jól tudja, hogy a tönkretett férfiak tönkretett nőket hagynak maguk után. Képtelen lenne ártani Sloane-nak, de képtelen elhagyni is őt. Egy dologra viszont képesnek kell lennie: megvédeni szerelmét bármi áron.

Lucy Score elsöprő sikerű Knockemout-sorozatának harmadik része érzéki romantika, szívszorító dráma és egy csipetnyi humor tökéletes keveréke.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

Eredeti mű: Lucy Score: Things We Left Behind

Fordította: Bótyik Bettina

Oldalszám: 696, puhatáblás

ISBN: 978 615 664 421 3

A történet tele van humorral, szívszorító eseményekkel, érzékiséggel, és fontos gondolatokkal.

Nagyon idilli elég sok helyzet, viszont az érzelmi és mentális problémák, amikkel a szereplőink szembenéznek, valamint azok megoldásai tükrözik a valóságot.

A szerelmi szál megdobogtatta a szívemet, izgultam a párokért. Sokszor szellemes szócsatákat vívtak. Nekem kell a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” befejezés, ezért nagyon reméltem, hogy Sloane és Lucian története jól alakul.

A könyv üzenete az, hogy ha az életünkben ér valami hatalmas csalódás, történik egy borzalmas tragédia, az nem tart örökké. Minden rendbe jöhet. Szembe kell nézni a problémáinkkal, és a lehető legjobbat kihozni a dologból.

Ez a kötet Sloane (Tündér) és Lucian (Lucifer) története.

Sloane, a környék legjobb vezető könyvtárosa, egy nagy viktoriánus házban él. Az apja temetésekor a ház zsúfolásig megtelt családtagokkal és barátokkal. Sloane próbálta elfojtani az érzéseit, elrejteni a végtelen szomorúságot, amit érzett. Tudta, hogy számíthat a Morgan testvérekre, akikkel együtt nőtt fel. A szertartás és a tor az egész napot kitöltötte. Utálta, hogy kellemes bizsergés járta át a testét, valahányszor megjelent Lucian Rollins. Egykor szerette (amikor Lucian még álmodozó fiú volt, aki túl nehéz terhet cipelt), de most ki nem állhatta (bár erősen vonzódott hozzá). Közös titkot őrzött az ördögien jóképű férfival. Lucian szíve is nagyot dobbant valahányszor meglátta Sloanet. Vágyott a közelségére, akkor is ha haragudott rá. Nem tudta kiverni a fejéből.

Az előző két rész bűnügyi szála folytatódik ebben a kötetben is. Lucian együttműködik a nyomozásban az FBI-ügynökökkel.

Sloane apja, Simon Walton hitt abban, hogy megmentheti Luciant. Megmentette az életét, és segített lerombolni a múltja legcsúnyább részeit. Luciant nagyon feldúlta Simon halála.

Sloane és Lucian tinédzserként nagyon jól kijöttek egymással. A múltjuk, és a köztük lévő nézeteltérés, feszültség még mindig emésztette őket. Gyakorlatilag olyan dolog miatt haragudtak egymásra, ami a gyerekkorukban történt. Ez eléggé szánalmas, és nagyon elszomorító volt.

Lucian egyik barátja, Dr. Emry Sadik pszichológus, aki a barátai mellett áll akkor is, amikor azok nem erre vágynak. Sokat tett azért, hogy Lucian dolgozzon magán, és fejlődjön.

Ahogy Knox, Lucian sem volt az a fajta főnök, akinek mindig nyitva áll az ajtaja. Nem volt kíváncsi a visszajelzésekre, ötletekre. Szerette megmondani másoknak, hogy mit csináljanak. Felépített egy birodalmat. Erős, gazdag, befolyásos és rideg lett.

Lucian „gonosz birodalmának” valójában nagyon nemes mozgató rugói voltak. Bár az eszközei megkérdőjelezhetőek, ahhoz kétség sem férhet, hogy a férfi igyekezett a jó embereknek segíteni, jobbá tenni a világot. Amikor a lányok és Stef ellátogattak a Rollins Szaktanácsadó Irodába, meglepődve tapasztalták, hogy az ott dolgozók milyen boldognak tűnnek, és senki sem akar csalódást okozni a „gyönyörű fenevad” főnöknek.

Lucian próbálta kiverni a fejéből Sloanet. Kívánta őt. A civakodásuktól mindig „beindult”, vágyott rá. A nő vidám, temperamentumos, okos, kedves és vicces.

Két jó ember szenvedett hosszú éveken át, olyan dolog miatt, amiről tulajdonképpen egyikük sem tehetett. Ők csak a koruknak és élethelyzetüknek megfelelően reagáltak. Beleragadtak egy olyan szituációba, amit egy olyan ember okozott, aki úgy gondolta, hogy joga van bántalmazni a családját, és másokat. Teljesen érthető volt, hogy Lucian felnőttként nem tudott mindent a szeretettel teli kapcsolódásról, az érzelmekről. Mivel egy szeretetlen, bántó, kiszámíthatatlan közegben nőtt fel. Nem volt része szerető családban, biztonságban. Nem volt előtte példa. Ez nem az ő hibája.

De van egy olyan pont, ahol valami megváltozik. Nála ez akkor volt, amikor közelebbről megismerte Sloanet és a családját. Csakhogy valami „törést” okozott. Azt, ahogyan Sloane megpróbált segíteni neki, megpróbálta megmenteni, Lucian árulásnak érezte. A távolság nőtt. Az intimitás eltűnt. A múltja magyarázat a viselkedésére. De nem lehet kifogás egy életen át. Szembenézni a múlttal, felismerni a mintákat, tanulni belőle, megpróbálni jó irányba változtatni az már döntés. Lucian tudta, hogy ha nem lett volna a Walton család, akkor kisiklott volna az élete. Így is gyakran „játszott a tűzzel”, és a „szürke zónában” mozgott, de jó ember lett. Sloane szülei mindig úgy bántak vele, mintha ő is a család tagja lenne.

Sloane és Lucian túl sok időt töltöttek azzal, hogy veszekedtek, majd visszataláltak egymáshoz, hogy aztán újra egymás torkának ugorjanak.

Reméltem, hogy ebből a kötetből kimarad az „aggódó férfi félti a nőt, ezért szakít vele, hogy megvédje” írói eszköz, de nem maradt. Lucian úgy nőtt fel, hogy nem volt semmiféle érzelmi támasza, és senki sem tanította meg neki, hogyan kell igazi férfiként viselkedni egy párkapcsolatban, ezért gondolhatta azt, hogy csak úgy tudja megvédeni a nőt, ha távol tartja magától. Szabotálja a saját boldogságát. Legalább következetes volt az írónő, mert ezek után a lányok ismét a Hellhoundban iszogattak.

Sloane harcolt az igazságtalanság ellen, és szerette Luciant, aki úgy érezte, hogy nem méltó a szerelmére. Legalább Knox és Nash jót nevetett, amikor Lucian közölte velük, hogy azért nem ad esélyt a kapcsolatuknak, mert Sloane túl jó hozzá. Elmondták neki, hogy ők is úgy érzik, hogy az asszonyaik túl jók hozzájuk. És éppen ez a lényeg, hogy a szerencsés életük hátralévő részét azzal tölthetik, hogy megpróbálnak felnőni hozzájuk, jobbak lenni.

„A szerelem arról szól, hogy olyan partnert találj, aki jobb emberré tesz, mint amilyen egyedül vagy, és fordítva.”

Lucian ellökte magától Sloane-t, mert azt hitte, hogy így nagyobb biztonságban lesz. Nem is sejtette, hogy ezzel milyen veszélynek tette ki. Kiszolgáltatott és sebezhető lett. Egy gyújtogató miatt majdnem elvesztette a nőt. Ez észhez térítette. Gyengéden gondoskodott a gyönyörű, megtört nőjéről. Belátta, hogy Sloane az egyetlen ember a világon, aki mindig kiállt érte, anélkül hogy ő erre kérte volna. És ezt el is mondta neki. Sloane pedig elmondta a férfinak, hogy mennyire büszke rá, és hősiesnek tartja, mert észreveszi, amikor valakinek szüksége van valamire, és csendben segít az illetőnek. Nincs szüksége közönségre vagy elismerésre.

Lucian rájött, hogy segítségre van szüksége abban, hogy feldolgozza az apjától elszenvedett traumákat.

A kapzsi, hataloméhes emberek sok pusztítást hagytak maguk után. De a párosaink megoldják, és nem fogják hagyni, hogy a gonoszság és kapzsiság tönkretegyen valamit, ami értékes számukra.

Sloane és Lucian az első táncukat házastársként Shania Twain From This Moment On című dalára táncolták.

A bónusz epilógus bepillantást enged a párok életébe körülbelül egy évtizeddel később. Tele van boldog párokkal, kiterjedt családdal, álomélettel, szerelemmel, és reménnyel.

Megkaptuk azt a lezárást, amit szerettünk volna.

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amit sosem fedünk fel (Knockemout 2.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„A Morgan fivérek közül mindig is Nasht tartották a jó fiúnak: ő a megbízható rendőrfőnök, mindenkire kedvesen mosolyog, és ott segít, ahol tud. Azonban Nash épp egy lövöldözésben szerzett sérüléséből lábadozik, és az eset óta pánikrohamok és rémálmok kínozzák. Nem önmaga többé, de képtelen segítséget kérni a szeretteitől.

Kerüli az embereket, és ez épp kapóra jön új, dögös szomszédjának, Linának, aki szintén nem vágyik mély beszélgetésekre vagy tartós emberi kapcsolatokra, csupán feltűnés nélkül szeretné elvégezni a munkát, ami miatt a városba érkezett. Csakhogy találkozásuk első pillanatától kezdve mindketten tudják, hogy nagyon nehezen tudnak majd szimplán jó szomszédok maradni. Vajon Lina képes lesz ellenállni Knockemout bájának és Nash sármjának? És képesek lesznek megőrizni legféltettebb titkaikat egymás előtt – a titkokat, amelyek mindent tönkretehetnek?

Lucy Score második Knockemout-regénye legalább annyira humoros, izgalmas és szexi, mint az Amin sosem leszünk túl.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

Eredeti mű: Lucy Score: Things We Hide from the Light

Fordította: Bótyik Bettina

Oldalszám: 638 puhatáblás

ISBN: 978 615 664 406 0

Ez a kötet nem volt annyira könnyed, mint az első. Megvan a kisvárosi idill, ugyanakkor sok a titok és a trauma is. Súlyos témák. A szórakoztató, humoros történetnek van komoly mondanivalója is. Az egyik, hogy fontos a kommunikáció. A másik, hogy felnőtt emberként te vagy felelős azért, hogy hogyan alakul az életed, milyen emberré válsz. Felhívja a figyelmet arra, hogy a problémák leplezése, és feldolgozásuk hiánya nem vezet semmi jóra. A fő mondanivalója pedig az, hogy szeretni valakit a legbátrabb dolog a világon. És az a legnagyobb ajándék, ha valakit pontosan olyannak szeretsz, amilyen. Ez tipikusan olyan kisvárosi romantikus regény, amitől elpirulsz.

Ez a kötet Angelina / Lina (Angyal) és Nash (Csődör) története.

A múltban átélt trauma végig ott lappang a háttérben. Nash a lövöldözés óta ürességet érzett, időnként a vállába hasított a fájdalom. Úgy érezte, hogy egy része meghalt aznap este, amikor szolgálatteljesítés közben meglőtték. Csak árnyéka volt régi önmagának. A történet bűnügyi része, az előző kötetben történtekkel kapcsolatos elvarratlan szál. Egy szervezett maffiaháború.

Lina, sok-sok évvel korábban (még a főiskolán) Knox exbarátnője volt, és most beköltözött a Nash otthona melletti lakásba. Kölcsönös vonzalom alakult ki köztük. Nash a sérülése óta olyan mogorva lett, mint a testvére. Nem emlékezett a lövöldözésre, és pánikrohamok gyötörték. A sebzett, szomorú Nash Morgan arra késztette Linát, hogy megvigasztalja. Nash figyelmes, szexi és valódi úriember. Linának feladata volt, és úgy gondolta, hogy nem lenne szabad összemelegednie a dögös szomszédjával.

A kiskutyás részek szerintem nagyon aranyosak. Az első kötetben is tetszettek a kutyás részek, de ebben kifejezetten cukik. (Pirulós – szívecskés hangulatjel.)

A Morgan család tagjai nem tudtak az érzéseikről beszélni. Nash próbálta eltitkolni a problémáját. Senkinek sem beszélt arról, amin keresztülmegy. Szerette volna újra úgy érezni, hogy él. Ez Lina mellett sikerült is. Elhatározta, hogy megfejti a nő minden titkát.

„Vékony vonal húzódik a szükséges kockázatvállalás és a hülyeség között.”

Az embereknek általában idő kell ahhoz, hogy elismerjék, egyedül nem tudnak kimászni abból a sötét mélységből, ahová a depresszió juttatja őket, és nem szégyen segítséget kérni. Nash utálta a gyengeséget, és azt, hogy bárhol rátörhet a pánik.

„Ahelyett, hogy arra használnád az energiádat, hogy eltitkold mások elől a problémáidat, talán próbáld meg feldolgozni őket. Mindkét út pokoli megterhelő, de csak az egyik visz át a túloldalra.”

Lina és Nash beszélgettek, és megnyíltak egymásnak. A nő átsegítette a férfit egy pánikrohamon, és nála aludt. Ennek köszönhetően Nash, hetek óta először, átaludta az éjszakát, és újra reménykedni kezdett. Késő esti bizalmas beszélgetések, érzelmi támasz, intimitás.

Bár az tetszik, hogy a kisváros lakói törődnek egymással, és összetartanak, de az nem tetszett, hogy túlzottan beleszólnak egymás életébe.

Lucian kétes hírű politikai tanácsadó. Megvan a hatalma, hogy kedve szerint mozgassa a szálakat. Képes volt megfélemlíteni és lenyűgözi az embereket. Nash-t nagyon idegesítette Knox és Lucian túlféltő viselkedése.

Amikor Lina és Nash között (illetve szinte majdnem mindenki közt...szemforgatós hangulatjel) viharos nézeteltérés támadt, akkor a lányok megint (az első kötetben is volt egy ilyen iszogatás) a Hellhound motoroskocsmában kötöttek ki. Ez egy eldugott, koszos lebuj volt. Úgy tűnt, hogy ez hatásos csapaterősítő találkozó volt.

Linának az volt az érzése, hogy Nash-nek szüksége van rá. Elhallgatott a férfi elől néhány dolgot, és szabotálta az igazi intimitást kettejük között, mert nem akart sebezhető lenni. Pedig kedvelte és nagyon vonzódott hozzá.

„A sebezhetőség nem egyenlő a gyengeséggel. Azt jelenti, bízol magadban, hogy elég erős vagy ahhoz, hogy kibírd a fájdalmat. Igazából ez az erő legtisztább formája.”

Bár veszekedtek, mégis egymást akarták. Meg kellett találniuk az egyensúlyt a kapcsolatukban. Annak ellenére, hogy felbosszantották és megbántották egymást, mégis törődtek egymással. Lina kezdett ráébredni, hogy jobb lenne, ha nem tartaná magától távol az embereket. Naomi és Sloan teljesen elfogadták, és a barátnői lettek.

A pánikrohamok a legváratlanabb pillanatokban lepték meg Nasht. Küzdött ellene, nem akarta hagyni megnyilvánulni. Lina sokat segített neki. Nash szerette volna, ha a nő biztonságban érzi magát a kapcsolatukban. Őszintén beszélgettek erről. Azzal foglalkoztak, hogy kiélvezzék a jelent. Nash megkapta, amit akart. Lina teljesen az övé volt. És azt szerette volna, hogy az övé legyen örökre.

Amikor Lina fenyegető üzenetet kapott, Nash attól félt, hogy nem tudja megvédeni. Nem akart rá támaszkodni. Ellökte magától a nőt, akire szüksége volt, és akit szeretett. A testvére ugyanezt csinálta az első kötetben. Szerencsére Nash hamarabb rájött, hogy idióta volt és hülyeséget csinált. Linát megrázta a dolog, de amikor Nash utána ment, végighallgatta. Emlékeztette a férfit arra, hogy minden nap szembenéz a démonaival, megvédi azokat, akiknek védelemre van szükségük, megvédi a városát. Nash azért fordult a nőhöz, hogy legyen oka megküzdeni a fájdalommal. És ezt Lina is tudta. Fel is hívta rá a férfi figyelmét. Segített neki visszatalálni az életbe.

„… csak úgy tudhatod meg, hogy ő-e az igazi, ha úgy bánsz vele, mintha az igazi lenne. Vagy kiérdemli, vagy elveszíti a címet. Ez már rajta múlik, de neked kell esélyt adnod, hogy kiérdemeljen téged.”

Ebben a kötetben is volt verekedés, emberrablás, hősködés, és lánykérés.

A bónusz epilógus csupa szeretet és boldogság.

Naomi és Knox esküvőjén, többek közt Tom Petty „Free Fallin” című dala szólt.

A Morgan fiúk anyukájának egyik kedvenc dala George Strait „All My Ex’s Live in Texas” volt.

Ana könyvajánlói - Lucy Score: Amin sosem leszünk túl (Knockemout 1.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat! 

Fülszöveg:

„Knox örömmel játssza a rosszfiú szerepét, az életét pedig épp úgy szereti, mint a kávéját: magában. Egyedül basset houndját, Waylont tűri meg maga mellett. Knox ki nem állhatja a drámát, még akkor sem, ha az egy szökevény menyasszony formájában kopogtat az ajtaján.

Naomi persze nemcsak úgy elszökött az esküvőjéről, hanem mentőmisszióra indult, hogy kiszabadítsa rég látott ikertestvérét Knockemoutból, ebből a bárdolatlan városkából, ahol a vitákat hagyományos módon rendezik: némi ütlegeléssel és pár korsó sörrel. Többnyire ebben a sorrendben.

Azonban Naomi pechjére gonosz ikertestvére semmit sem változott az elmúlt években. Tina rövid úton meglovasítja testvére autóját és pénzét, cserébe viszont valami teljesen váratlan dolgot hagy rá: egy unokahúgot. Naomi így pénz, autó, lakás és munka nélkül ragad egy teljesen ismeretlen városban, ahol bónuszként egy vadóc 11 évesnek is a gondját kellene viselnie.

Knoxnak jó oka van rá, hogy ne bonyolódjon komplikált kapcsolatokba és ne kezdjen zűrös nőkkel. De miután Naomi élete épp lassított felvételben omlik össze előtte, legalább annyit megtesz, hogy kihúzza őt a csávából. Amint aztán Naomi összeszedi magát, visszatérhet nyugodt, magányos életéhez.

Legalábbis ez a terv – egészen addig, amíg valódi veszély nem üti fel a fejét.

Lucy Score lehengerlő romantikus komédiája az elmúlt évek egyik legnagyobb könyvsikere.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2025

Eredeti mű: Lucy Score: Things We Never Got Over

Fordította: Bótyik Bettina

Oldalszám: 655 keménytáblás, élfestett

ISBN: 978-615-697-806-6

Szerintem szép a borítója.

A kötet pont azt nyújtja, amit ígér: kiszámítható fordulatokban, feszültségben és érzelmekben gazdag romantikus történetet. Ez a könyv a bátorságról szól, arról, hogy merjünk szeretni valakit. Az érzékeny, romantikus lelkű olvasókban nagyon intenzív érzéseket ébreszt. Sok morális kérdést feszeget. A kifejezetten szórakoztató és humoros párbeszédek, valamint az érdekes és vicces mellékszereplők igazán jó kikapcsolódást nyújtanak, és magukkal ragadják az olvasókat. Sokszor hangosan kacagtam. Néha viszont szinte szorított a mellkasom, és potyogtak a könnyeim. Ez az a fajta történet, ami nyomot hagy.

Szeretem a kisvárosban játszódó történeteket, az összetartó közösséget, hangulatos környezetet. Nagyon jók és részletesek a leírások. Az aprólékosan kidolgozott részletek hozzájárultak ahhoz, hogy az olvasó úgy érezze, mintha része lenne annak a közösségnek. A mellékszereplők is aktív résztvevői a történetnek, és sokat hozzáadnak. Megvan a saját múltjuk, szerepük, és az életük egy bizonyos ponton összefonódik.

Az első Knockemout kötet Naomi (Százszorszép) és Knox (Viking) története.

Sajnos nem ilyen egyszerű újra felépíteni az életed egy teljesen idegen helyen.

Naominak volt éppen elég problémája, de az ördögi ikertestvérének, Tinának sikerült még tetézni. Elveszítette az állását, elmenekült az esküvője elől, felfordult az élete, és kiderült, hogy a szörnyeteg ikertestvére hazudott neki, és meglopta. Ráadásul azt is megtudta, hogy van egy tizenegy éves unokahúga. Egyik krízis követte a másikat.

Nem ez volt az egyetlen testvérek közötti feszültség a történetben (bár a másik nem volt ennyire durva). Knox és Nash (a rendőrfőnök) közt sem volt felhőtlen a kapcsolat.

Naomi és Knox kapcsolata finoman szólva nem indult zökkenőmentesen. Mindkettőnek terhelt a múltja. A mogorvasága ellenére Knox nagyon segítőkész és védelmező. Ő a tulajdonosa a borbély szalonnak, és egy stílusos kocsmának. Nem az a fajta főnök, akinek mindig nyitva áll az ajtaja. A Whiskey Barber és a Honkey Tonk nevű vállalkozása is jövedelmező volt.

Knox egyik embere, Sherry állást ajánlott Naominak a Honkey Tonk-ban. Mindketten meglepődtek, amikor találkoztak a nő első munkanapján. Bár a nagydarab, izmos, tetovált fickó egyébként is morgós volt, csak azért beszélt sokszor bunkón Naomival, mert nagyon vonzódott hozzá (rá volt gerjedve). A kedves, barátságos, gyönyörű nőt azonban nem kellett félteni, mert mindig bátran visszaszólt a „Vikingnek”. Mindenki érzékelte, hogy szikrázik köztük a levegő.

Naomi legjobb barátja, Stefan hamar megkedvelte a férfit. Tetszett neki, hogy védelmezi a nőt.

Feltűnt a városban Knox és Nash gyerekkori legjobb barátja Lucian is. Vicces volt, hogy mindenki Naomi-val ugratta Knox-ot. Lucian nem volt a vérrokonuk, de minden tekintetben olyan volt, mintha a Morgan fiúk testvére lenne. Amikor Nasht lelőtte valaki, akkor Lucian ugyanannyira szeretett volna igazságot szolgáltatni, mint Knox.

Knox megismerkedése Naomi szüleivel nagyon viccesre sikerült. A „világ legjobb szexe után” elég kínos lehetett, hogy váratlanul beállítottak a szülők, majd egy elfelejtett aláírás miatt a szociális munkás is… Így lett az alkalmi szexből színlelt párkapcsolat.

Naomi mindig azzal foglalkozott, hogy a többieknek jó legyen. Mindent helyre akart hozni. Egész életében Tina „botlásainak árnyékában” élt, és dühítette, hogy az unokahúgának, Waylay-nek ugyanezzel a problémával kell szembenéznie.

Waylay (ezek a nevek… itt egy szemforgatós hangulatjel) egy okos, független, aranyos kislány.

Naomi lassan kezdett önmagára találni. Állást kapott a könyvtárban, és mellette továbbra is a Honky Tonkban dolgozott. Knox pedig törődött vele, védelmezte.

Knox beleszeretett Naomiba, ez megijesztette, ezért szakított a nővel. A családja, barátai, ismerősei próbálták szembesíteni a problémával. Tetszett, ahogy Naomi apja, Lou elbeszélgetett vele. De úgy tűnt, hogy senki sem tudott hatni rá. Nem jött a megkönnyebbülés, amire számított. Nyomorultul érezte magát. Az zökkentette ki ebből az állapotból, és késztette helyes cselekvésre, amikor Tina elrabolta és veszélybe sodorta Naomit és Waylayt. A „kaland” szerencsésen végződött. Az „incidens” óta minden helyre állt. Knox telhetetlen volt, már az esküvőt tervezte. Naomit akarta, és gyerekeket.

A bónusz epilógus nagyon jó ötlet volt, és „cukormázas” lett. Úgy gondolom, hogy ez kellett a sok izgalmas és szívszorító rész után.

A könyv végén a szerző egy elgondolkodtató és nagyon megható üzenetet írt az olvasónak.

Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue – Vörös, fehér és királykék

Most egy olyan könyvről hoztam a bejegyzésem, amit még két évvel ezelőtt olvastam. Akkoriban készült a film is, amit egyébként még azóta sem sikerült megnéznem. Akik olvasták a könyvet és a filmet is látták, azt mondták, hogy nincs durva eltérés közöttük.

Igen, LMBT regény.

Nem, nem kisgyerekeknek ajánlják, és nem, nem akarnak vele senkit „megtéríteni/átnevelni”. (Szemforgatós emoji)

Fülszöveg:

„Mi történik, ha egymásba szeret az amerikai elnök fia és a walesi herceg? Mikor édesanyját megválasztják az Egyesült Államok elnökének, Alex Claremont-Diazból azonnal afféle királyi herceg lesz, amerikai módra. Jóképű, karizmatikus, zseniális – a mai fiatalokhoz szóló színarany a marketingcsapat kezében.

Csak egyetlen gond van vele: ellenséges érzelmei egy valódi herceggel, Henryvel szemben az óceán túlpartjáról. És mikor a bulvársajtó kezébe kerül egy fénykép Alex és Henry botrányos összecsapásáról a walesi trónörökös esküvőjén, ez már az amerikai-brit kapcsolatokra is hatást gyakorol.

A család- és államfők kárenyhítési tervvel állnak elő: megrendezik a két rivális megbékélését. Ám ami eleinte csak az Instagramnak szóló, megrendezett barátság, hamarosan elmélyül, és veszélyesebb lesz, mint azt ők ketten valaha várták volna. Alex azon kapja magát, hogy romantikus kapcsolatba bonyolódott a korántsem régimódi Henryvel, ami befolyásolhatja az elnökválasztási kampányt, a feje tetejére állíthat két országot, és kérlelhetetlenül felveti a kérdést: a szerelem végső soron megmentheti a világot?

Két nemzetközi celeb élete testközelből, és a megkerülhetetlen kérdés: vállaljuk-e magunkat?”

Kiadta: Könyvmolyképző kiadó

Megjelenés éve: 2021 (azóta már több kiadást is megélt)

Fordítás alapjául szolgáló mű: Casey McQuiston: Red, White & Royal Blue

Fordította: Moldova Júlia

Oldalszám: 440

ISBN: 978-963-561-365-6

18 év alatt nem ajánlott

Rengeteg jót hallottam és olvastam erről a könyvről. Az egyik bejegyzésen, illetve a könyvből kiragadott néhány idézeten jókat mosolyogtam, ezért úgy döntöttem, adok majd neki egy esélyt, ha alkalmam adódik. Nem sokkal később kölcsön kaptam, rögtön bele is vetettem magam. Jól tettem.

Vitt magával a történet, amit eleinte kicsit furcsának találtam (szereplőket tekintve), aztán nagyon reménykedtem, hogy valami jó sül ki Alexék kapcsolatából. A történet többnyire vicces és lendületes, sokszor elgondolkodtató, még a benne található politikai téma sem zavaró.

Két szerelmes fiatal története, akik nem elég, hogy különböző kontinensen élnek, de ráadásul befolyásos, nagy hatalommal bíró szülők csemetéi, így nem csak a távolsággal kell megküzdeniük, de azzal is, hogy mit szól majd a család, illetve ország-világ ahhoz, hogy egymásba szerettek.

Nagyon sok szereplőt kedveltem, mellékszereplők közül többek között Pezt és June-t, de az egyik személyes kedvencem Alex személyi testőre volt.

Voltak apróbb dolgok, amik nem tetszettek, ám a történet végére érve azt kell mondanom, összességében egy szórakoztató könyvet kaptam, szimpatikus karakterekkel, érdekes cselekményszálakkal, és egy olyan központi és megosztó témával, amivel kapcsolatban az emberek előszeretettel dugják homokba a fejüket és ítélik el az érintetteket. Persze könnyebb így tenni, mint kicsit nyitottabbnak lenni, és másokat elfogadni.

Kedvenc a könyvben: Alex és Henry levelezései végén az idézetek, illetve a rengeteg irodalmi utalás.

Ana könyvajánlói - Milly Johnson: Karácsonyt minden napra

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Hamarosan itt a karácsony, és esik a hó, sőt szakad. A yorkshire-i lápvidék mélyén megbújó kicsiny falu fogadójában hat idegent fúj össze a szél, akiknek itt kell meghúzódniuk a hóvihar végéig.

Mary már négy éve igyekszik rávenni a főnökét, Jacket, hogy észrevegye őt, de Jack csak a hatékony személyi asszisztenst látja benne. Vajon az, hogy egy fedél alá kényszerültek, megadja a rég várt esélyt Marynek?

Bridge és Luke csupán egy ötperces találkozót tervezett, hogy elintézzék a válási papírjaikat. Most azonban több napot kell egymás társaságában tölteniük; vajon az együttlét szép emlékeket hoz felszínre, vagy csak megerősíti őket elhatározásukban?

Charlie és Robin egy skóciai luxushotelbe tartottak egy különleges karácsonyra, most azonban egy apró fogadóban ragadtak az isten háta mögött. Megkaphatják itt azt, amiért útra keltek – vagy akár még sokkal többet is?

Milly Johnson, a szívmelengető, érzelemdús és mély történetek mesterének legújabb könyve a kitartásról, a dolgok elengedéséről, a határok feszegetéséről és az elfogadásról, valamint a szeretetről és a karácsony varázsáról mesél.”

Kiadó: Pioneer Books

Kiadás éve: 2024

Oldalszám: 432, puhatáblás

Eredeti mű: Milly Johnson: I Wish It Could Be Christmas Every Day

Fordította: Nagy Szilvia

ISBN: 9786156644664

A borító nagyon szép és hangulatos. Ez egy nagyon megható, megrendítő, részben kísértet történet. Tetszettek a leírások. Az is nagyon szép volt, ahogy az írónő a Jane Austen regényt (Meggyőző érvek) beleszőtte a történetbe, ezzel is segítve a fiatal páros fejlődését. Emberi problémák és érzelmek jelennek meg ebben a regényben. Elgondolkodtató és szívmelengető. Fejlődni képes emberek, lelki vívódással egy különleges helyen. A szereplők segítik egymást a felismerésekben és a kiteljesedésben. Ahogy haladunk előre a történetben, úgy kerülnek felszínre az emlékek, a múltban meghozott döntések és hatásuk, a szereplők gyengeségei és erősségei. A vívódások, a vágyak, a reménybe kapaszkodó emberek mind fájdalmasan valóságosak. Annyira, hogy az olvasó szinte érzi a szereplők minden rezdülését.

Hat különböző korú és társadalmi helyzetű ember egy váratlan havazás miatt ugyanabba a fogadóba kényszerül. A vidám, karácsonyi ünneplésbe szomorúság is vegyül. Néhány nap alatt összekovácsolódik a társaság.

Figgy Hollow településen kötöttek ki, aminek a létezéséről nem is tudtak, pedig a környékről származnak.

Minden karakternek megvan a története, és problémája.

Bridge és Luke az elhúzódó válásukat szeretnék végérvényesen lezárni. Személyes tragédiájuk a megsebzett gyermekkor, és a széthullott házasságuk. Ezek azonban nagyban hozzájárultak a fejlődésükhöz, és a sikereikhez. A lobbanékony természetű Bridge, és a fitt, laza és mosolygós Luke tizennégy éve voltak házasok, és már évek óta zajlott a válás. A rideg gyerekkor és a nélkülözés megkeményítette a nő szívét, és Luke volt az első, akivel megtudta élni a szeretetet, és aki elhitette vele, hogy lehet őt is szeretni. Eleinte nem hitték, hogy a szerelem nem elég egy jó házassághoz.

Mary és Jack főnök-beosztott viszonyban vannak egymással, de a nő szerelmes a férfiba. Jack személyi asszisztense, Mary azt remélte, hogy az üzleti úton végre felfigyel rá a férfi, és viszonzásra lel a vonzalma. Úgy tűnt, hogy a kis társaságból ezt mindenki észrevette, kivéve Jack. Ahhoz képest, hogy Jack évek óta együtt dolgozott Mary-vel, mégis elég keveset tudott a nőről. Kérdéses volt, hogy tud-e egyáltalán bármit is róla. Mary kedves, figyelmes, vonzó nő, akinek fogalma sem volt arról, hogy mennyire csinos. Tetszett, amit Mary kézműves karkötőjéről írt az írónő. Egy barátnőjétől kapta. Kék zsinórból, ezüst gyöngyökből és hat pici kockából készült, amelyen egy-egy betű szerepelt: H. F. H. K. E. B. Azt jelenti, hogy Hívj fel, ha kell egy barát.

A Mary és Jack között lezajlott beszélgetések (is) felidézték a múltat, tisztáztak dolgokat. A felismeréstől elöntötte őket a megkönnyebbülés, a szomorúság, vegyes érzelmek. Amikor a regény közepe felé Jack végre „levette magáról a ravasz üzletember páncélt”, akkor kiderült, hogy ő is szimpatikus karakter, kifogástalan modorral, apró figyelmességekkel, kedvességgel. Amikor beszélgetett valakivel, teljes odaadással figyelt az illetőre. Nyilvánvaló volt, hogy munkamániás, nem engedett közel senkit, nem mutatott meg magából semmit. Pedig vágyott a kapcsolódásra, elköteleződésre, olyan bensőséges kapcsolatra, amilyen a barátainak volt. Asszonyra és gyerekekre vágyott.

Charlie és Robin egy meleg házaspár, akik között nagy a korkülönbség. A hetvenkilenc éves, kifinomult, kedves, huncut Charlie, és a férje Robin (aki huszonnégy évvel volt fiatalabb) már harminckét éve voltak együtt. A két férfi igyekezett kompromisszumra törekedni, amikor csak lehetséges volt. A gyengéd civakodás része volt a kapcsolatuknak. Aranyos volt az évődésük. Az egymás iránt táplált szeretetük, szerelmük nyilvánvaló volt. Charlie beteg volt, és tudták, hogy ez lesz az utolsó karácsonyuk együtt. Robin nehezen viselte, eleinte nem akart beszélni Charlie-val az elvesztéséről. Úgy érezte, hogy nem képes rá. Charlie csodálatosan kitudta fejezni magát, de ő úgy érezte, hogy nem képes rá. Csodálatos karácsonyt szerettek volna. Csodás, szívfájdítóan szép szerelmi történet az övék.

Szóval a szereplők más-más karakterek, akik (a helyzet miatt kezdetben bosszúsak) ha már úgy alakult, hogy kénytelenek egy tető alatt tölteni az ünnepet, akkor kihasználnak minden pillanatot, és egy igazi, családias karácsonyt töltenek együtt. Mivel változtatni nem tudtak a helyzetükön, ezért ezzel kellett kezdeniük valamit. Szerencsére kényelmes szálláshelyük volt, ahol melegedhettek, ehettek, ihattak. Amikor a többiek tudomást szereztek Charlie állapotáról, elhatározták, hogy megadják neki a tőlük telhető legjobb karácsonyt.

A „Figgy Hollow Hatok” egy különleges, és csodás karácsonyt töltöttek együtt. Kis „bandájuk” része lett a hely történetének. Örökké ők lesznek a „Figgy Hollow Hatok”. És Charlie tudta, hogy akkor is közéjük fog tartozni, ha ő már nem lesz többé. A csodálatosan vidám percek alatt mintha semmi más nem létezett volna ezen a hat emberen kívül Yorkshire havas lápvidékén. Robinnak az is eszébe jutott, hogy ha Charlie újra jól lehetne, örökre ezen a helyen maradna, hagyva, hogy minden nap karácsony legyen.

„Charlie azt állította, hogy az élet értelme az, hogy éljük, itt és most, hogy legyünk jelen a pillanatban.”

A könyvet olvasva úgy tűnt, mintha az írónő próbált volna valami egyensúlyt teremteni. Benne volt az elmúlás fájdalma, és az élet vidámsága. Szívfájdítóan szép, szomorkás, és mélyen emberi történet. Élmény volt elolvasni. Amennyire szívszorító, annyira lélekemelő. A regény egyik fontos mondanivalója, hogy mind sokkal boldogabbak lennénk, ha jobban törődnénk az itt és mosttal. Fontos megélni a jelent.

„Karácsonyi varázslat, annak kellett lennie.”

A könyv címadó dala az alábbi linken meghallgatható:

I Wish It Could Be Christmas Everyday

És egy másik régi dal, amit szintén megemlítenek a könyvben:

We’ll Meet Again

Vi Keeland – Penelope Ward: Nagyképű öltönyös

Fülszöveg:

„Az ellentétek meddig vonzzák egymást?

A szokásos reggelnek indult a vonaton.

De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.

Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.

Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?

Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.

Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.

És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.

Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.

Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?

Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.”

Kiadó: Könymolyképző

Kiadás éve: 2022

Oldalszám: 364

Kötés: puhatáblás

Fordította: Kereki Noémi Valentina

ISBN: 978-963-457-498-9

Eléggé vegyes érzéseim vannak a könyv olvasása után. Olyan volt, mintha a szerzők az akaratom ellenére felültettek volna egy hullámvasútra. Egyrészt felfelé haladva izgalmas és szórakoztató, lefelé haladva viszont folyamatosan azt hajtogattam, hogy ezt ne, ezt ne! Van egy alapjaiban véve szórakoztató történet, két kedvelhető főszereplővel, akiket a szerzők sorozatosan megszívattak valamivel. Nem elég, hogy a múltjuk terhelt, még a jelenben is sorozatos akadályokkal kell megküzdeniük. Néha azt éreztem, mintha egy szappanopera forgatókönyvét olvasnám.

Felkavaró, humoros, romantikus, erotikus regény. Szórakoztató, de eléggé sablonos volt.

Az írónők beleszőtték a sorsot is. Mert ugye nem lehetett véletlen (szarkasztikus felhorkanás szemforgatással), hogy a férfi, aki általában nem járt vonattal, aznap reggel, amikor a nő is azzal a vonattal utazott, valamiért mégis megtette.

„Hinni kell a sorsban. Minden meg van írva. Nem számít, hogy ma vagy két év múlva, ha úgy kell lennie, akárhogyan is, de meg fog történni.”

A szereplőket tekintve elmondható, hogy míg a főszereplőkről elég sok dolgot megtudhattunk, addig a mellékszereplők kissé felületesen lettek ábrázolva. A nagymama és a kiskutya szerepelhetett volna egy kicsit többet a történetben, sokat hozzáadtak volna. A nagymama ugyanis imádnivaló volt, akinek egyetlen életcélja az volt, hogy az unokáját boldognak láthassa.

Soraya kissé szarkasztikus, szókimondó, életteli olasz nő. Önbizalomhiánya és a férfiakkal szembeni bizalmatlansága gyermekkori traumájából ered.

Graham eleinte arrogáns, szigorú, gazdag és nagyképű fickónak tűnt, ám később kiderült, hogy ez csak a felszín, aminek a múltban kereshető az oka.

A főszereplők közötti kémia az első perctől érezhető volt. Az a fránya kémia nincs tekintettel arra, ha egy nő és egy férfi nagyon eltérő egyéniség és két külön „világban” élnek.

A férfi megdöbbent, hogy a nő szembeszállt vele. Élvezték a szócsatáikat. A nagyképű öltönyös szerint Soraya vicces, őszinte, gyönyörű és szexi. Más volt, mint akikkel korábban volt. Graham tudott nagyon kedves, érzékeny, és figyelmes is lenni. Nagyon szerette a nagymamáját. Ezt Soraya már a kezdetekkor észrevette. Ahogy egyre többször beszélgettek, és randiztak, fokozatosan közel kerültek egymáshoz, elmélyült a kapcsolatuk. Soraya mindennél jobban akart bízni a kapcsolatukban. Nehéz volt legyőznie a bizalmatlanságát és a félelmeit, mivel az apja gyermekkorában elhagyta.

Graham-nek fontos volt a bizalom és a hűség. Tetszett, hogy óvta Sorayat. Ő volt neki a legfontosabb, és ezt éreztette is vele. Igyekezte bevonni őt a döntéseibe, a jövőjével kapcsolatos terveibe, még akkor is, amikor fenekestül felfordult a világa, és egy négy és fél éves, tüneményes kislány, Chloe is a képbe került.

Tetszettek a sziporkázó párbeszédek és viták, ám a nyelvezete néhol számomra már kissé közönséges volt. Az örökös Mr. Big Broki (MBB) elnevezéstől a falat kapartam. Hölgyeim! Ugyan! Ennél azért jobbat is tudnak!

Graham ex menyasszonya, Genevieve nagyon ellenszenves volt. Önző és számító nő, aki mindenkin átgázolt volna azért, hogy megkapja, amit akar, és volt képe ehhez felhasználni a saját lányát is. Tökéletesen hozta a gonosz karaktert.

Mielőtt a könyv végén megkaptam a happy end-et, volt még egy csavar, amitől majdnem a hajam téptem. Szinte hallottam az egyik szerzőt a fejemben, mikor azt mondja a másiknak: Figyelj már, szerintem unalmas lenne, ha egyszerűen megkapnák a happy end-et, rúgjunk már bele szerencsétlen fickóba még egyet, mielőtt végre rendeződik az élete.

Némi kínlódás és vergődés után főhősünk megtudta az igazságot. Sikerült újra egymásra találniuk. És mint kiderült, ennek Chloe (aki nagyon aranyos volt) is örült, mert nagyon megszerette Sorayat.

Volt, ami nagyon tetszett, és volt, amit véleményem szerint lehetett volna finomítani, részletesebben kidolgozni. Kevesebb szappanopera, több jellemzés.

Pontozás: 10/8