Rita Falk: Télikrumpligombóc (Franz Eberhofer 1.)

Fülszöveg: „Franz Eberhofert, a testestül-lelkestül bajor rendőrt fegyelmi okokból helyezték át a nyüzsgő nagyvárosból csendes kis szülőfalujába, az ugyancsak jellegzetesen bajor Niederkaltenkirchenbe. Élete itt néha túlságosan is nyugodt mederben folydogál, esti járőrözései általában Wolfi kocsmájának pultjánál érnek véget, napközben pedig kedvenc tartózkodási helye süket nagymamájának konyhája, ahol ínycsiklandó ételeket ehet reggeltől estig. Apja, a kiöregedett 68-as lázadó közben vadkendert termeszt a hátsó kertben és folyamatosan Beatlest hallgat, amivel kishíján az őrületbe kergeti a kemény rockot előnyben részesítő fiát. A békés hétköznapokba azonban időnként zavaró események tolakodnak be. Itt van mindjárt a Neuhofer család, amelynek tagjai a legkülönösebb módokat választják az elhalálozásra. Annyira különös módokat, hogy Franz nyomozói szimata feléled és elhatározza, hogy utánanéz egy kicsit a morbid haláleseteknek. Ahogy egyre több gyanús körülményt fedez fel, az ügy is egyre érdekesebbé, ugyanakkor hátborzongatóbbá is válik… 

A jó krimik, a jó ételek és a jó humor kedvelőinek – Nagyi hamisítatlan bajor receptjeivel.”

Kiadja a Művelt Nép kiadó.

Várható megjelenés: 2016. július 30.

Fordította: Balla Judit

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rita Falk: Winterkartoffelknödel

ISBN: 978-615-561-787-4

Oldalszám: 300

Műfaja: krimi

Tetszik, hogy meghagyták az eredeti borítót. Illik a történethez. Szolid, és jó a színválasztás.

Rita Falk, német író, 1964. március 30-án Oberammergau-ban született. Nyolc éves koráig a szülővárosában élt, majd szüleivel egy évre München-be költöztek, onnan pedig Landshut-ba, ahol humanista gimnáziumba járt. Münchenben él második férjével, aki rendőr. Három felnőtt gyermeke van.

Úgy tudom, a könyvsorozatot elkezdték megfilmesíteni is. Sebastian Bezzel játssza Franz Eberhofer szerepét. Az első rész 96 perces lett, és 2014. október 7-én vetítették először. Kíváncsi lennék, hogy milyen részeket emeltek ki ebből a kötetből. :) Az biztos, hogy Sebastian Bezzel jó választás volt, mint főszereplő, nagyon is illik hozzá a karakter. Remélem, egyszer szinkronizálják, és mi is megnézhetjük. Garantáltan nagyokat nevetne a néző.

A könyvsorozatnak eddig külföldön hat része jelent meg, idén várható a hetedik kötet. Itthon pedig még idén ősszel, október közepén megjelenik a második kötet, ami a Gőzgombóc blues címet viseli.

Történetünk kezdetén Eberhofer felügyelő éppen a szokásos sétáját teszi Ludwig nevű kutyájával Simmerl hentesboltja felé, mert csábítja a keddenkénti szokásos disznótoros gondolata, amikor Simmerl ajtaja előtt egy prémsapkát fedez fel. Erről eszébe jut egy emlék, ami igencsak megmosolyogtatja az olvasót. Bár a könyv műfaját tekintve alapjában véve egy krimi, igencsak sűrűn fordul elő benne olyan rész, aminél a hasunkat foghatjuk a nevetéstől. Fontos szerepet kap a humor, valamint a bajor ételek és receptek.

Már rögtön a könyv elején ízelítőt kapunk a poénok tárházából.

„– Friss a hurka? – kérdezem szelíden.

– Frissebb már nem is lehetne. Ma hajnalban döglött bele a disznó a vérmérgezésbe, amit a májráktól kapott.

– Ma hajnalban? Akkor tényleg nem lehetne frissebb. Három szálat, mint mindig. Aztán ki vele, mit tudsz erről a nőről?”

Persze akadtak olyan jelenetek is a könyvben, aminél erőteljesen felhúztam az orrom. Az egyik ilyen eset akkor következett be, amikor Eberhofer arra utalt, hogy a Beatles rémséges, ugyanis én személy szerint imádom a dalaikat. Ezekért a részekért valamennyire kárpótoltak azok a jelenetek, amiken jókat derültem. Például amikor Eberhofer elmegy a teljesen süket nagyival vásárolni, de a nagyi a kocsiban marad, a központi zár leblokkol, a nagyi pedig elszunyókál, így a felügyelő az autón kívül reked több órára.

A film néhány szereplője és a könyv szerzője

A szereplőkkel az a helyzet, hogy vagy megkedveled őket még a legelején, amikor képbe kerülnek, vagy mindvégig utálni fogod őket. Köztes lehetőség nálam sajnos nem fordult elő ennél a történetnél. Akit kedveltem, azt nagyon, ám akit utáltam, azt a végletekig.

Kedvencem a végtelenül vicces és aranyos Nagyi. Persze, ha az enyém viselkedne így, valószínűleg annyira nem szórakoznék jól, mindenesetre szerintem ő volt a legjobb karakter a történetben.

Franz Eberhofer a kedvelt listán foglalt helyet, bár mint fentebb említettem, voltak olyan dolgai, amikkel nem értettem egyet, ám a bátyja, Leopold abszolút a nem kedvelt listára került, a fickó annyira irritált amennyire csak lehetséges.

Persze olyan karakter is volt, akik semlegesek voltak számomra, nem kedveltem őket különösebben, de az utált listát sem erősítették.

Eberhofernek macska allergiája van, imádja a kutyáját, de utálja a Beatles-t, a papa meg pont a Beatles-t imádja és hallgatja orrvérzésig. A nagyi süket, mint az ágyú, Leopold pedig, aki szegény Franznak a bátyja, egy idegesítő és arrogáns fickó. Érdekes család. S akkor még nem említettem Roxanát, Leopold nőjét, aki minden egyes alkalmat kihasznál, amikor az Eberhofer házban van, hogy Franz kegyeibe férkőzzön.

Franz Eberhofer gyilkossági ügyben nyomoz, mert gyanúsnak vélte, hogy egy család három tagja egymás után halálozott el „véletlen balesetben”. Az anya öngyilkos lett (állítólag), az apát megrázta az áram, az idősebbik fiúra pedig ráesett egy konténer.

A legtöbben bolondnak nézik, s megeshet, hogy valamicskét elgurult nála a gyógyszer, de alapjáraton egy rendes, okos, elhivatott fickót kapunk, aki csak a munkáját végzi teljes erőbedobással. Persze a rendőri intézkedéseiben is találtam olyan esetet, aminél csak a fejemet csóváltam.

Később újabb rejtélyes haláleset következett be, s folytatódott gőzerővel a nyomozás.

Én személy szerint azt vallom, egy krimi attól jó, ha nem csak rejtélyeket oldunk meg, de felpezsdül a vérünk olvasás közben és izgulunk a végkifejlet miatt. Sajnos ez ennél a könyvnél kimaradt. Rejtély és haláleset volt a könyvben, ám az izgalom kimaradt. Egész végig úgy lavíroztam át a történeten, mint egy egyszerű leíráson, az érzéseim kordában maradtak, nem izgultam, nem aggódtam, egyszerűen csak olvastam tovább nyugodt lélekkel a könyvet, míg a végére nem értem. Ami nagyot dobott a könyvön, az a humor szál volt. Inkább nevezném burleszk regénynek, mint kriminek, ha címkéznem kellene.

A könyv szereplői kissé elnagyoltak, néha olyan érzésem volt, mint ha az Addams family-be csöppentem volna vagy épp a Rém rendes családba. Az események leírása mindig tartalmazott valami mosolycsalogatót. Nagyi és a két kutya vitte a pálmát a szereplők terén, valamint Rudi, aki a legsűrűbben felelt a könyv második felében azért, hogy jó hangulatom legyen. Bár izgalmat nem kaptam, volt nyomozás, gyilkosság, csalás, hűtlenség, kapuzárási pánik, abszurdabbnál abszurdabb helyzetek, amin az olvasó jókat derülhetett. Részemről ez a könyv mindenképpen burleszk kategóriás.

A könyv végén megtalálhatóak Nagyi receptjei, valamint a szerző bemutatkozása.

Pontozásnál figyelembe vettem a borítót, a történetet, a cselekményvezetést, a szereplők jellemzését, a humort és a krimi szálat.

Pontozás: 10/7

Jamie McGuire: Maddox testvérek sorozata

Először is megjegyezném, hogy bár a fent említett sorozat egy trilógia (legalábbis így jelölik), egy nagyon kedves barátnőm, Erika (Nilla) sugalmazására én négy könyvet olvastam, tekintvén hogy bár két külön sorozatra bontották, az első általam olvasott könyvben is Maddox fiú szerepel.

Nilla azt is kikötötte, hogy ne olvassak előre fülszöveget, csak érezzem át a könyvek adta hangulatot. Nehéz volt nem kíváncsiskodni, de betartottam (ezért a sorrendnél linkeltem a könyv adatlapját, hogy a fülszöveget is megtudjátok nézni).

Először arra gondoltam, hogy külön-külön bejegyzést hozok a könyvekről, aztán meggondoltam magam, s ezért kapjátok a zanzásított jegyzeteimet. Remélem, elnézitek ezt nekem.

Jamie McGuire: Gyönyörű sorscsapás

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-sorscsapas

Jamie McGuire: Gyönyörű tévedés (Maddox testvérek 1.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-tevedes

Jamie McGuire: Gyönyörű megváltás (Maddox testvérek 2.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-megvaltas

Jamie McGuire: Gyönyörű áldozat (Maddox testvérek 3.)

https://moly.hu/konyvek/jamie-mcguire-gyonyoru-aldozat

A Gyönyörű sorscsapásban Travis „Veszett Kutya” Maddox történetét ismerhettem meg. Izmos, tetkós, tüsi hajú, barna szemű, dögös pasi, aki Harley-val jár és egy igazi zsivány. A Maddox fiúk közül ő a legfiatalabb. Még csak tizenkilenc éves.

Abby Abernathy visszafogott, nyugodt, okos, humoros, tartózkodó. Mivel mindig visszautasítja Travist, így a srác kihívásnak tekinti, majd szép lassan szerelem szövődik.

A könyv már csak azért is jó pontot érdemel, mert határozottan sokat nevettem olvasás közben. Majdnem minden oldalon akadt olyan megjegyzés, amin hangosan „felvinnyogtam”.

Szerettem a szereplőket, pont azért, mert olyanok voltak, amilyenek. Akit utáltam, azt rendesen (Chris és Parker), szóval nem lehetett ok panaszra.

Tetszett az America és Abby közötti mély és igaz barátság, s a közös történetük. Ugyanakkor örültem a Shepley és Travis közötti "kapcsolatnak" is, ők unokatestvérek, barátok, lakótársak egyben.  Jó volt, hogy tényleg ismerték a betyárbecsületet, és kiálltak egymásért. Bár imádtam Travis karakterét, valószínűleg Shep volt az, akit kicsit jobban kedveltem.

Persze ez a történet sem tökéletes, voltak olyan cselekmények, amiknél úgy voltam, hogy alaposan megcibálnám a szereplőket, vagy épp két nagy pofonban részesíteném, hogy észhez térjenek, de aztán megoldódtak a dolgok maguktól.

Ami idegesített, az az állandó Gal-ozás volt. Az ég szerelmére! Abby a neve, s nem elég, hogy ráaggatta Travis a Galamb becenevet a lányra, még mellé azt is rövidíti.

Ettől függetlenül a molyos értékelésemkor maximális csillagot adtam, mert egyszerűen nem tudtam kukacoskodni. A történet magával ragadt, megnevettetett, és kellőképp kikapcsoltam olvasás közben.

Gyönyörű tévedés: Hm. Mit is írhatnék? Trenton (Trent) Maddox hasonlóan az öccséhez tetovált nőcsábász, akit már ismerhet az olvasó, ha olvasta a Gyönyörű sorscsapást. Kedveltem abban a kötetben, bár túl sok mindent nem tudtam meg róla, s szerencsére ez most megváltozott annyiban, hogy megismertem a karakterét alaposan. Ennek következtében imádtam is ezt a kötet. Határozottan jobban kedveltem őt, mint Travist, pedig ő is szimpatikus volt. Szerettem, ahogy Trent Camival bánt, s viszont. Nagyon jó történet volt, mindvégig fennmaradt az érdeklődésem, voltak kellően jól ábrázolt szaftos jelenetek is, meg ugye ott volt Olive, aki a kedvenc karakterem volt Trent után.

Tetszett, hogy Trentet nem csak egy agyontetovált, csajozós pasinak ábrázolták, hanem megmutatták az értékeit is. Kedves, okos, humoros, elszánt. Imádtam, ahogy Olive-val bánt. Jó apa lesz belőle.

A tetoválószalonos részeken mindig jókat nevettem.

A mellékszereplők fontosak voltak a történetben, már-már annyi szerepet is kaptak, mint a főhőseink.

Volt egy olyan karakter is, akit hol szerettem, hol utáltam. Nilla ezért jól ki is nevetett. A végére már értettem miért. 

A történet lendületes volt, szórakoztató, humoros, olykor megható, vagy épp dühítő. Attól függ, épp melyik részhez értem. Bár sejtettem bizonyos dolgokat, azért azt meg kell vallanom, leesett a végén az állam.

Gyönyörű megváltás: Azta! Hűha, és hű a mindenit! Nem érdekel, hogy van még egy kötet, ez a kedvencem már most! Még az se érdekel, hogy sűrűn káromkodnak benne (meg úgy az egész sorozatban), pedig ezzel általában nem értek egyet, azt vallom, hogy trágár szöveg nélkül is lehet ilyen könyveket írni.

Forró, tüzes, vad, eszméletlen, vicces, lehengerlő, magával ragadó, fordulatos történet.

Úgy látszik Jamie McGuire könyvei elérik, hogy minden törlődjön a fejemből, s ne tudjam, hogy mit akarok írni. :D 
Thomas Maddox az etalon férfi. Rajongtam a karakteréért. Határozottan az a véleményem, hogy ha valós személy lenne, jókat tudnánk veszekedni, mégis tudom, hogy amilyen mufurc néha, garantáltan ő az egyik leggondoskodóbb ebben a sorozatban. Persze, ő is követett el hibákat, sűrűn elveszíti a fejét, de csupa szív fickó. 
Liis karaktere is tetszett, mert karakán, szókimondó, vagány és aranyos. 
Ők ketten igazán egymáshoz illettek. Ami a furcsa, hogy ebben a kötetben pont a főszereplő párosunk miatt egyre jobban haragudtam Camille-ra. 

Egy biztos. Ez a kötet mindenképpen újraolvasós. Bár a végét kicsit összecsapottnak érzem, hiányoltam a részleteket.

Gyönyörű Áldozat: Nagyon gondolkodtam, hogy mennyire vagyok szőrös szívű, ha levonok egy fél pontot. Hisz' mindegyik kötetben volt olyan, amitől a hajam az égnek állt, mégis maximális csillagot adtam. Aztán arra gondoltam, hogy most mégis egy fél pontot levonok. Az előző részek elvarázsoltak, imádtam minden pillanatát, amíg olvastam őket, de ennél a kötetnél néha bajban voltam, és legszívesebben megrángattam volna a szereplőket. Viszont összességében tényleg tetszett, ezért csak fél pontot vontam le. 

Taylor karakterét kedveltem, bár egyes jeleneteknél úgy viselkedett, mint egy hisztis gyerek, máskor meg ő volt a legelragadóbb és leggondoskodóbb fickó. Kicsit Thomas jutott az eszembe, az idősebb testvér. Talán ő volt mindegyik Maddox fiú közül a leggondoskodóbb, bár ő is követett el hibákat szép számmal. Ugyan ki nem? Taylor ebben rá hasonlított. Ráadásul a munkáját tekintve ő is határozottan felelősségteljes állást, hivatást talált. Tetszett, hogy ebben a kötetben is felbukkant Olive, és nem is akármilyen apropóból. Örültem ennek a fordulatnak, bár Felyn-nel kapcsolatban néha ellenérzéseim voltak. Nem tudom. A Maddox fiúk partnerei közül őt és Camit nem zártam annyira a szívembe. Illetve ez nem teljesen igaz, mert Camit a saját történetükben (Trenttel) szerettem többnyire (bár rá is orroltam), de Thomas és Liis történetében kifejezetten utáltam. 

Egyedül Abby, Liis és Ellison (bár őt még nem ismerem annyira) volt végig szimpatikus.

Összességét tekintve jó kis sorozat ez. A Maddox fiúk (Thomas, Taylor és Tyler, Trenton, Trevis) taroltak. Szerettem a fő és mellékszereplőket, az átfedéseket, hogy több nézőpontból olvashattam a történetet, és hogy az írónő mindvégig következetes maradt. Kikapcsolt, szórakoztatott, ellazított, megnevettetett. Örülök, hogy elolvastam.

Amivel bajban voltam: mindegyik nőnek volt valami kínja, gondja. A férfiakat úgy ábrázolták, mint valami csajozógépet, akiknek soha nem nő be a fejük lágya, a lányok meg a megmentendő személyek. 

Részemről a pontozás a teljes sorozatra: 10/9

Vavyan Fable: Holt volt, holt nem volt… (Banyamese)

„Antidepresszáns, immunerősítő. 

Adagolás: igény szerint.

Mellékhatások: gyakori röhögőgörcs, szívtáji felmelegedés, néha pityergés. 
Hatóanyagok: humor, szeretet, szerelem, akció, őszinteség, tisztaság.

Vigyázat, ez egy Banyamese! Humort, varázslatot, hamisítatlan Fable-t, nyomokban vasreszeléket tartalmaz.”

Megjelent a Fabyen kiadó gondozásában 2014-ben.

ISBN: 978-963-930-054-5

Oldalszám: 504

Megjelenés óta ott csücsült Meseanyó újabb fantasy regénye a polcomon, de eddig nem igazán jutott rá „idő”, bár a legújabb regényét a teljes Vis Major és Halkirálynő sorozattal már újraolvastam. Igazság szerint kicsit tartottam ettől a kötettől, mert a fantasy terén igen magas mércét állított saját magának, amikor megírta az Álomhajszát és a Tündértáncot. Nekem személyes kedvenceim, úgyhogy reméltem, újra nagyot alkotott.

Már az első oldalak bizonyították, hogy nem fogok unatkozni. Könnyesre nevettem magam, ráadásul mindezt egy parkoló autóban. Csendes magányomban várakoztam az anyósülésen, elővettem hát eme remek irományt, s bár számítottam arra, hogy jócskán fogok nevetni a történet folyamán – amire kellőképp fel is hívták a figyelmet a könyv hátoldalán – arra azért nem számítottam, hogy ez már a tizenegyedik oldalon kezdetét veszi.

Névalkotásban megint jeleskedett a mi igen nagyra tartott írónőnk, ugyanis a főszereplő úrnak bőven adott. Mire végig olvastam, ismét könnyeztem a nevetéstől.

Casablanca Biscaya Cavall Conamore Dharma El Aziz Gnoma Maha Nemesis Sangraall Vadzsra Glock, kinek beceneve csak Zsömönfu. Az isteni pasiról tudni kell még azon kívül, hogy rengeteg nevet kapott drága szülőanyjától – amit szerintem nem köszönt meg – az, hogy mogyorós csoki színű haja van, magas termetű, szolidan izmos, arcformája hosszúdad, borostás, szeme „zavarbaejtően kék vagy inkább kékesszürke, esetleg szürkészöld, zöldeskék, netán mindezek együtt; íriszén sötét szegély futott körbe, az esztétikai hatást fokozandó”. Álla széles és makacsságot sugallt, ám a szélességen finomítottak azok a bizonyos gödröcskék, amik annyira jól tudnak állni egy férfinak. Ráadásul, ahogy a történet elején megtudja az olvasó, a pacáknak erogénes hangja van.

„…fülbe-agyba, szoknya alá lopakodó, borzongatóan hajlékony, játszi hang”

Pár oldallal később:

„A férfi kuncogott. Ez a hangadása is gerincvelőig hatolt, ha nem is kéjes, de taglózóan pikáns érzést keltve. A szerelem első látásra frázis helyett a szexdüh első hallásra nevezet illett volna rá. A hang, amelynek gazdájával akár láthatatlanul is megérné ágyba zuhanni. Vagy kizárólag láthatatlanul.”

 Főhősnőnk Samira Empress csinos, hosszú „vörösbarna” hajú hölgy, zöld macskaszemmel, formás testtel. Vagány, profi a közelharcban és a szájkaratéban is. Szövegezésétől egyfolytában kacarásztam, mint aki valami bogyót szedett. Nagy valószínűséggel nem keltettem túlságosan épelméjű ember benyomását.

A cselekmények fordulatosak voltak, volt itt minden, amire csak az olvasó vágyhatott. Nevetés, sírás, sírva nevetés, romantikázás, akciók, gyilkosság, szellemek, anyósok, boszorkányok, állatok, állatorvos, agyturkász, pap, bolond násznép, házasulandó pár és még sorolhatnánk.

Voltak, akik megjegyezték, hogy túl hosszú és szövevényes volt, ám én ezt is szerettem benne. Rengeteg szereplő volt, furcsábbnál furcsább jelenetek, frappáns idézetek, odaillő képek, jó hangulat. Kellően kikapcsolt, ellazított. Más volt, mint az eddig általam olvasott Fable regények, de szerettem. Kedvenc karakterem Samira, Zsömönfu és Szenzor után Befana volt. Hatalmasat alakított a banya.

Pontozás: 10/10

Rachel Gibson: Szerelmi katasztrófák (Hokisok 4.)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

„ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK 

Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság és a magányos éjjelek. No meg egy nagy halom pénz és egy profi jégkorongcsapat. Pedig Faith nem is szereti a hokit!

MÁSODIK KATASZTRÓFA: SZENVEDÉLY 

Ty Savage-ot a halálos vonzereje és még halálosabb jobb horga méltán teszi az amerikai és kanadai a hokirajongók kedvencévé. A játékos szeme előtt azonban csak egyetlen cél lebeg: megnyerni a Stanley-kupát. Nagyon nem vágyik rá, hogy egy buta liba keresztülhúzza a számításait.

HARMADIK KATASZTRÓFA: SZERELEM 

Faith és Ty első látásra megutálják egymást, mégsem tudnak szabadulni a másiktól. Egy gyenge pillanatban engednek a kíváncsiságnak, és kiderül, hogy Ty több mint amennyit az izmos test és a profizmus látni enged, és Faith sem az a buta ex-playmate. Viszonyról azonban szó sem lehet, ha pedig még egymásba is szeretnének, az kész katasztrófa lenne!”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Tervezett megjelenés: 2016.02.04.

Fordításul szolgáló mű: Rachel Gibson: True Love and Other Disasters

Fordította: Bottka Sándor Mátyás

ISBN: 978-963-293-522-5

Oldalszám: 280

Köszönöm a könyvet az Athenaeum kiadónak!

Amint azt már megszokhattuk, Rachel Gibson sziporkázó stílussal örvendezteti meg az olvasóit. Ez a történet a Hokisok sorozat negyedik része, ám különálló történetként is megállja a helyét.

Az első részben (Jégbe zárt szívek) a mindig macho hokicsapat kapitány, John Kowalsky, valamint a mindig elragadó Georgeanne áll a történet középpontjában. Megismerkedésük nem mindennapi, amit szigorúan csak azért említek meg, mert Georgeanne az első részben meglépett egy esküvőről (a sajátja lett volna), ahol egy bizonyos öregúr lett volna a vőlegény, s ennek az öregúrnak a halálhírével indít a negyedik kötet.

A második részben (Jane vékony jégen táncol) Luc Martineau csodakapus (aki azt hiszi, hogy mindent jobban tud) került szembe Jane Alcott-tal, amiért nem győzök az írónőnek hálás lenni, mert végignevettem a történetet. Hihetetlen karaktereket vonultatott fel, eszméletlen jó cselekménnyel, amin tényleg jól ki tud kapcsolódni az ember lánya. Ráadásul jó sok hokis rész volt a könyvben!

A harmadik részben (Valentin-nap és egyéb őrültségek) Rob Sutter ex jéghokis fenegyerek találkozott Kate Hamiltonnal, és ismét egy fergeteges humorú, könnyed romantikus történetet kaptunk. Rob igazi férfi, kár hogy a hokis múltba nem kaptunk nagyobb betekintést.

Ami összeköti a történeteket, az a hoki, meg egy-két szereplő visszatérése, megemlítése.

 

Na és most lássuk, mi is történt a negyedik kötetben. :)

 

Virgil Duffy halálát követően az ifjú özvegy kapott bőven hideget és meleget. Már az elején megkedveltem Faith-t, és sajnáltam azért, mert sűrűn bántották a feltételezett múltja és döntései miatt. Hosszú szőke hajával, zöld szemével, modell külsejével amúgy is kitűnt az emberek közül, ám playmate múltja és az ötven éves korkülönbség, ami Virgil és közte volt szintén okot adott arra, hogy alaposan megbámulják és megbélyegezzék. Miután megörökölte a hokicsapatot, a sajtó kedvenc célpontjává vált.

Azt hiszem, ez tényleg jellemző az emberekre. Előbb ítélnek, mint hogy beleképzelnék magukat a másik helyébe és ismernék meg a tényeket. Inkább rossz fényben tüntetik fel az embert, mintsem belássák, hogy senki sem tökéletes.

Tyson Savage, a Seattle Chinooks jégkorongcsapatának a kapitánya először Virgil temetésének napján beszélt Faith-el, s akkor még ő maga is beskatulyázta a lányt. Ty Savage, akinek a nevét először én is tévesen ejtettem ki, - nem tudván a francia hangzásról (Nem Szevidzs hanem Szávázs) – harmincöt éves, 190 cm magas, 108kg, kék szemű, borostás férfi. Karakterét tekintve személy szerint én a nagyon kedvelem kategóriába soroltam. Igaz, hogy morgós volt az elején, de igaz rá az a mondás, hogy amelyik kutya ugat, az nem harap. Ráadásul fergeteges humorérzéke volt, amit azért egyszer-kétszer megvillantott.

Az első kedvenc jelenetem a hatodik fejezetben található fotózás. Egyrészt a témája, másrészt pedig a kivitelezése miatt csillagos ötöst adtam rá kapásból. Láttam magam előtt a szájkarate minden mozzanatát, a reakciókat, szóval igen hatásosan írta le az írónő.

Jules karaktere (Faith tanácsadója) fantasztikus volt. A szövegén meg az öltözékén mindig visítva röhögtem (amire nagy szüksége is van az embernek néhanapján…). Azt hiszem Ty után ő a kedvenc karakterem. Elmagyarázta Faith-nek a hoki szabályait, mindenben tanácsot adott neki, ráadásul még barátok is lettek. Viszont Faith anyukáját nem igazán csíptem. Bár az roppant vicces volt, amikor Faith az otthonában, a nappali kellős közepén kapta rajta a kedves mamát. :D Na jó, azért amikor tanácsot adott a lánynak, azért aranyos volt.

Ahogy haladtunk a történetbe, rengeteg zenét megemlítettek, úgyhogy olvasás közben zenehallgatással múlattam az időt (még jó, hogy a telefon is játszik mp3-at). A 111. oldalon például az egyik személyes kedvencemet említették, ami nem más, mint U2 – With or without you (veled vagy nélküled) című slágere. Szerintem hatalmas zene, szóval miközben tovább olvassátok a bejegyzésem, szerintem hallgassátok is meg. :)

 Amit az előző kötetből hiányoltam (sok-sok hoki téma), azt most bőven megkaptam, bár minden kívánságom így teljesülne! :)

A történet magával ragadó, vicces, néhol forró és szexi (a 13. fejezetnél pl.), máskor komolyabb, de mindenképp nyerő, ha kikapcsolódásra, gondolatterelésre van szükséged. Ahogy Faith története, múltja szépen lassan felszínre tör, és megmutatja a valódi, hamisíthatatlan Faith Duffy-t, s közben Ty karakterét is jobban megismerhetjük, az egyszerűen szuper. Az írónő pont jókor és jó helyen, kellő mennyiségben adagolja az információkat, ennek köszönhetően soha nem unatkozunk a könyv olvasása közben. Imádtam az első betűtől az utolsóig. Rengeteget nevettem a szópárbajokon, a csapattagok viselkedésén, a sok-sok szeretnivaló karakteren, az esetlen helyzeteken. Azt hiszem a hokis sorozat legjobb kötetéhez van szerencsénk! (Eddig!) Köszönöm Rachel Gibsonnak a fáradhatatlan munkáját, aminek köszönhetően a hoki alapjait tényleg megismerheti a könyveken keresztül az olvasó (már ha nem ismeri… :D ), valamint a sok vidám és forró jelenetet, mert ez a hármas garantáltan szórakoztatja az olvasóközönséget. S nem utolsó sorban köszönöm az Athenaeum kiadónak, hogy még megjelenés előtt olvashattam a történetet, mert már nagyon türelmetlenül vártam. :) Hálásan köszönöm, újabb kedvenccel gazdagodtam!

Pontozás: 10/10

Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Hannah Brown televíziós szerkesztő, aki, ha nagyon muszáj, műsorvezetőként is megállja a helyét. Makacs, akaratos, többnyire magával is elégedetlen, esendő nő. Időnként fenemód kritikus, a barátaival is kíméletlen, mégis jószívű, és gondoskodik azokról, akiket szeret. 

A boldogság keresése nehéz feladat, főleg, ha az ember a saját vágyaival sincs teljesen tisztában. Hannah botladozó, gyakran elbizonytalanodó, ám a céljait és a szerelmet kitartóan kereső, szerethető figura, aki gyakran bajba kerül, de kimászik belőle, hogy a gyökerei kutatásának kellős közepén egyszer csak magát és a társát is megtalálja. 

Ismerős a helyzet? Lányok, vigyázzatok! Ez a hol fanyar-humoros, hol keserű, hol édes, de mindenképpen izgalmas lányregény veletek is megtörténhet. 

Nem biztos, hogy egy szép napon a kezében karácsonyfatalpat szorongató, félmeztelen szexistent találtok az erkélyeteken, de jobb, ha nyitva tartjátok a szemeteket, mert bármelyik kanyarban rátok kacsinthat az élet egyik pajzán kihívása vagy öröme. 

Kinek-kinek a magáé.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2015-ben.

A borító Földi Andrea munkáját dicséri.

ISBN: 978-963-293-4785

Oldalszám: 324

Nem igazán olvastam még magyar írónőtől chick lit műfajú regényt, így külön öröm, hogy az Athenaeum kiadótól megkaphattam a frissen megjelent Lana Millan könyvet, melyet ezúton is köszönök.

A fülszöveg jópofa és figyelemfelkeltő, rengeteg vidám percet ígérő.

Az írónőről túl sok mindent sajnos nem tudunk, a kartonált borító fülecskéjén is csak az alábbi olvasható:

Már a könyv elején nagyokat kacagtam, határozottan jó érzéseim voltak. A hetedik oldalon a főszerkesztő jellemzése zseniális.

„ – Szarul nézel ki – mondja köszönés helyett, miközben ő pont úgy fest, mintha egy elfuserált plasztikai műtétet hajtottak volna végre rajta. Mint aki voltaképpen Quasimodo egyenes ági leszármazottja, ám a rokonságot mindenki elől titkolni igyekszik, és hajlott hátát méregdrága öltönnyel álcázza. Az asztali lámpa fényében az arca okkersárga. Én a helyében nézetnék egy májfunkciót. De persze én nézek ki szarul. Nyilván.”  

Majd a jellemzés után még hozzátoldja az írónő, hogy a főszerkesztő egy jól öltözött lidérc. Már látom is magam előtt. :D

Hannah megkapott egy olyan állást, amitől a hideg verejték is elöntötte.  Szerkesztőből műsorvezető lett, mert Lois, az igazi műsorvezető eltörte a lábát, aki pedig helyettesíthetné, síelni ment. Remegő lábakkal, idegesen, gyomorgörccsel indította a műsort, és alig várta, hogy vége legyen. Akadtak meglepetések, például Dolores megjelenése a műsorban, vagy az édesanyja telefonja, na és nem feledkezhetünk meg a magas, kisportolt, fekete hajú és zöld szemű alsógatyás betörőről sem, akit otthon talált.

Másnap közlik vele, hogy három hétig ő a műsorvezető. Na, itt már kezdtem szegényt sajnálni, bár azt gondoltam, hogy még jól is elsülhet a dolog. Imádtam a sziporkázó párbeszédeket, Hannah szarkasztikus és kissé hibbant személyét, aki valamiért nagyon emlékeztet valakire.

Itt pedig egy idézet, amitől újra „déjá vu” érzésem támadt:

„ –Amíg elkészül az étel, megmutatom a könyvtárat. Imádni fogod.

– Ezt meg honnan veszed? – tudakolom, de közben a tekintetem Clive izmos feneke és a festmények között cikázik.

– A nők általában ruhákat tartanak a gardróbjukban, a tiédben könyvek vannak. – Egy kicsit bosszant, hogy néhány óra leforgása alatt az egész lakásomat átkutatta, és mindet megtudott rólam.

– Szeretek olvasni – duzzogok vállvonogatva. A könyvek nem mennek ki a divatból, és sosem hízom ki őket. Számomra jobb befektetés, mint a ruházkodás, ennyi az egész.”

Imádtam az egész könyvtáros részt, a különleges festménnyel és a rejtélyes családi történettel együtt. A jellemzés alapján simán a „beköltöznék” kategóriát erősíti Clive háza.

A negyedik és ötödik fejezet egyszerre volt fagyos és tüzes. Tetszett, hogy egyáltalán nem volt túlzó vagy sok. Mindenből pont amennyire szükség van.  Imádtam a nagy hóesést, s reméltem, hogy ott ragadnak mindketten Frestonban. Szerettem a lelkizéseket, hogy az ágyjeleneteken kívül helyet kapott még az igazán mély, és őszinte beszélgetés is. Reméltem, hogy ezen a nyomvonalon haladnak majd tovább, és jön a happy end. Persze várható volt, hogy valami történni fog, hisz’ túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, kellett valami, ami bekavar. Meg is kaptuk, és jött a depizés, az idegesítő barátnők és családtagok, új és régi ismerősök, családfakutatás, döbbenetes hírek, majd jött a felismerés, megbocsájtás, s ezt követően a megkönnyebbülés és a happy end.

A történet magával ragadó, szenvedélyes, humoros, elgondolkodtató. A szereplők néha idegesítőek, máskor jópofák, tehát életszerűek. A történet akár meg is történhetne valakivel, annyira valóságosan, élethűen ábrázol az írónő. A könyv olvastatja magát, letenni szinte csak fizikai fájdalom árán lehet. Határozottan érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát, mert ezzel a regényével, újabb kedvenccel bővítette a könyvespolcomat.

Pontozás: 10/10

Sara Crowe: Campari reggelire

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Sara Crowe, frissen debütált az írói pályán, eddig ugyanis főleg színészként ismerhettük. Első regénye, a Campari reggelire 2014-ben jelent meg külföldön, az Athenaeum kiadónak köszönhetően pedig idén szeptemberben nálunk is megjelenhetett.

Fülszöveg: „Az ember élete tele van borzalmas dolgokkal: elhunyt rokonok szelleme kísérti, befuccsol a szerelmi élete… és odaég a pirítós. 

1987-ben Sue Bowl élete fenekestül felfordul. Édesanyja halála miatt úgy érzi, önmagából vesztett el valamit. Aztán az apja is összebútorozik egy Ivana névre hallgató rettenetes férfifalóval. 

Ám Sue-t mindig arra bíztatta az anyja, hogy hozza ki mindenből a legjobbat – neki pedig ott volt a szavak szeretete és pár fura rokon. Sue végül Coral néni roskadozó családi otthonába, Green Place-be kötözik, amelyet szép lassan egyre több különc és csodabogár kezd el benépesíteni. A denevérekről nem is beszélve…”

Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Fordításul szolgáló mű: Campari for Breakfast

Fordította: Beke Zsolt

ISBN: 978-963-293-454-9

Oldalszám: 328

A könyv, az alábbi sorokkal indít:

„A füveskönyv

A Füveskönyv nemcsak kalendárium volt, hanem jegyzetfüzet és bölcsességgyűjtemény is. Gyakran adták ajándékba gyereknek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a tanulás és a világ iránt. Egy nagyon személyes napló, amelyben az idézetek és tanácsok mellett megfértek az újságkivágások, levelek és receptek.

Lényegében egy könyv valakinek az életéről.

Giovanni Rucellai, egy, a régmúltban élt olasz költő a Füveskönyvét egy gazdag salátához hasonlította.”

Tetszett, hogy a történet több szemszögből is megmutat valamit. Egyrészt a fő szál, maga Coral Garden füveskönyve volt, a másik nézőpontot pedig Sue Bowl gondolatain keresztül ismerhettük meg.

Sue egy átlagos nyolcvanas évekbeli tini, aki úgy érzi, kihúzták a lába alól a talajt, elveszítette szeretett édesanyját, Buddleia-t (a nyári orgona latin neve), és még csak próbálgatja a szárnyait az írás terén.

A könyv elején megzavarodtam kissé, mert Coral néni füveskönyvében 1986-os dátummal Evelyn William Garden halálozásáról volt szó, akinek két lánya, Coral és Buddleia őrzi emlékét, míg Sue szemszögéből (1987-ben) arról olvastam, hogy az édesanyját, Buddleia-t veszítette el, és mennyire hiányzik neki.  Aztán a 43. oldalon kiderül, hogy a lány édesanyja szeptemberben hunyt el, míg Evelyn májusban. Aztán kiderült, hogy Evelyn William Garden nem más, mint Coral édesapja. Szóval egyik ámulatból a másikba estem.

Sue Bowl-ról elég sok információt kapunk olvasás közben. Tizenhét éves, elutazik édesanyja testvéréhez, ahol írhat nyugodtan, és emellett munkát is vállal a Tostie nevű kávézóban. A főnöknő elég szigorú, ám nem veszi kedvét, mivel Mrs. Fry fiai is ott dolgoznak, akik helyesek és segítőkészek.

Joe a kedves és segítőkész, míg Icarus Sue ideálja, bár túl sokat nem beszél (a könyv vége felé ki is derül, hogy miért). Akárhányszor meglátom a nevét, már fülig ér a szám. Határozottan érdekes választás volt ez a név. Bár a bátyjuk meg Sandy, szóval igazán nem akadhatok fent az Icaruson sem. :)

Joe szimpatikus karakter. Közvetlen, segítőkész, jó beszélgető társ. Szeret olvasni, és igyekszik mindenbe belevonni Sue-t. Már a legelején megkedveltem, és ez végig így volt a történet legutolsó betűjéig.

Igazság szerint Icarus karakterében nem sok vonzó dolgot fedeztem fel, így róla túl sok mindent nem is írnék. Talán csak azt, hogy még a várakozásomat is alulmúlta. :(

Coral néni gyakorlatias, hagyománytisztelő. Szenvedélyes, ugyanakkor neki is van olyan tulajdonsága, ami miatt igazán emberi. Méghozzá a vásárlási láz, ami miatt elég nagy katyvaszba kerültek a történetben. Igazi csupa szív nagynéni, aki nagyszerű támasz Sue-nak.

Delia, a lakótárs és egyben Coral barátnője, élettel teli, nyughatatlan és néha igencsak furcsa. Anyja egy kiállhatatlan, egoista és idegesítő lánynak, szóval nem lehet könnyű neki.

A rögtönzött panzió többi lakójáról pedig egyöntetűen elmondhatom, hogy különcek de szerethetőek. Mindenkiről kellő információt csepegtet az írónő, és kellőképp belevonja őket a történetbe. 

A történet szövevényes volt, és rengeteg információt elraktározott.

Ami nem igazán tetszett, az a névválasztás volt. Evelyn és Sandy mint férfinév? Anyám borogass! Nem csoda, hogy az elején azt hittem, amit.

A könyvben a kedvenc részeim többnyire az írói műhelyhez köthetőek. Nagyon szerettem ezeket a foglalkozásokat, mert sokkal több kiderült Coral néniről, Sue-ról és a többiekről, mint bármikor máskor.  

A legkedvesebb és legmeghatóbb pedig talán a 215. oldalon található levél volt. Egyszerre éreztem át Sue és édesanyja fájdalmát, és kezdtem átlátni igazán a történet lényegét. Talán itt fordult meg minden bennem. Ami először unalmasnak, vontatottnak tűnt, értelmet nyert. S nem meglepő, hogy innentől volt igazán fordulatokban gazdag a könyv. A végén már komolyan sajnáltam, hogy ennyi volt. Úgy szerettem volna még olvasni Joe-ról, Sue-ról, illetve jó lett volna megtudni, hogy alakult a későbbiekben Coral néni élete.

A történet humoros volt, megható, elgondolkodtató. Elég sokáig körüllengte a titokzatosság homálya, ami jó volt, mert nagyon szeretem a rejtélyeket, rejtvényeket. Magam elé képzeltem a nagy házat, a furcsa és talán kicsit különc társaságot, és néhány pillanatig úgy éreztem, én is jelen vagyok a történetben. Imádtam az írói műhely feladatait, gyűléseit, a szövevényes szálakat egyes személyek között, és a hangulatot, amit magával vonzott mindvégig.

Bár humorral volt fűszerezve, a könyv elég sok elgondolkodtató, mély érzelmet kiváltó témát boncolgatott. Az öröm, vidámság, boldogság, szerelem mellett elég sok düh, csalódás, tehetetlenség, gyász és rejtély volt jelen a könyvben, ezzel megadva egy olyan hangulategyveleget, ami garantáltan letarolja az olvasót. Néha olyan érzésem volt, mint amikor a Vadvirágok lányait olvastam. Magával ragadott a könyv hangulata, nem láttam és nem hallottam.

A könyvet köszönöm az Athenaeum kiadónak!

Pontozás: 10/10

Leitner Olga: Bakker, azok a csodddálatos férfiak!

Leitner Olga, a népszerű Bakker, anya lettem! (2014) című könyv szerzője új könyvvel rukkolt elő az olvasóközönségnek.

Mit is tudhatunk a szerzőről?

Sokoldalú személyiség, aki nem riad vissza attól, hogy véleményét formába öntse, és segítséget nyújtson az azt kérőknek. Író, újságíró, párkapcsolati és életvezetési tanácsadó. Végzettségét tekintve közgazdász, ám rájött az évek során, hogy írás és „lélekbúvárkodás” nélkül nem tud létezni. Szerintem ezért sokan hálát is adnak a sorsnak. :) (Információk: www.naszfrasztreningek.hu)

 

Most pedig a könyvről:

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg: „A nagysikerű Bakker, anya lettem! című könyv folytatásában Leitner Olga, a férfiakra jellemző magatartásmintákat kifigurázva arra keresi a választ, hogy „miért egyszerűbb például megjátszani az orgazmust, minthogy elmondjuk a párunknak, hogy most nincs kedvünk hozzá? Miért érezzük sokszor úgy, hogy a férfi csak szexet akar tőlünk, s miért nem értik, hogy mi viszont szeretkezni akarunk? Van-e különbség a szex és a szeretkezés között? Vajon mit szólnának a férfiak, ha tudnák, hogy a szexuális együttlét alatt olykor a másnapi teendőinken, konkrétan az ebéd menüjén jár az eszünk? És miért hisszük azt, hogy ha egy napig nem halljuk az imádott férfitől a „szeretlek” szót, akkor már nem is szeret minket? A fő kérdés pedig: mindezekből a keszekusza, sokszor saját magunk számára is bonyolult és néha nevetséges gondolatmenetekből miért nem ért és érez semmit a férfi?!” 

Ez a szókimondó, vicces, laza stílusú könyv, ugyanakkor szinte érthetetlen lelki vívódásokkal és eddig kimondatlan bölcsességekkel nagy bólogatásokra és hatalmas nevetésekre ösztönzi majd a nők azon rétegét, akiket foglalkoztatnak a párkapcsolatok útvesztői.”

 Kiadta: Athenaeum kiadó 2015-ben.

Borító: Földi Andrea

Oldalszám: 240

A könyv egy előszóval nyit, amelyet Borsos-Kőszegi Erika pszichológus írt, ezt követi az írónő bevezetője, majd rátér magára, a könyv témájára.

Először kicsit tartottam a könyvtől, mert lássuk be, az írónő elég ingoványos talajon járt, ráadásul ő maga is elismerte a bevezetőben, hogy akadnak majd benne elég „randa dumák”, amikért nem igazán vagyok oda (még ha néha a saját számból is kicsúszik ez-az… amiért roppantul haragszom is magamra és igyekszem nullára redukálni ezen alkalmakat).

Aztán a 16-20. oldalakon már határozottan éreztem, hogy lehet bármilyen „randa duma” a könyvben (ami nem volt túl sok szerintem), nem fog az értékéből veszíteni a szememben. Olvasás közben mosolyogtam, bólogattam, hümmögtem nagyokat, vagy épp döbbenten néztem, hogy ugye ez most nem komoly? Leitner Olga rátapintott a lényegre sok helyen.

A 43-45. oldalaknál hirtelen nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek. A férfiak által adott válaszok kissé elkeserítőek voltak, Olga reakciói viszont határozottan mosolykeltők.

Ahogy haladtam a könyvvel, erőteljesen kezdem kiakadni. Tényleg! A 78. oldal ugyanis kiverte nálam a biztosítékot. Komolyan vannak ilyen férfiak? Én már az első kérdezz-felelek kérdéspár után is közöltem volna az illetővel, hogy köszöntem szépen, kalap-kabát agyalágyultkám. Valakinél ugyanis vállon felül súlyos bajok vannak, forduljon szakemberhez mielőbb. 

A 132. oldal után pedig most már határozottan nem tudok úgy nézni a Trónok harcára, mint előtte. Juj!

Miután befejeztem az olvasást, rengeteg dolog járt a fejemben.

Egyrészt ijesztően sok olyan felvetés, vélemény volt, amivel egyetértettem, másrészt rengeteg olyan is volt, amitől én személy szerint a falat vakarnám. Amit a könyvből igazán leszűrtem, az az emberi természet sokszínűsége. Az írónő nem húzza rá a férfiakra a vizes lepedőt, bármennyire is gondolják az urak most épp ezt, ahogy a nőket sem „csak” dicsfényben tünteti fel. Az érem két oldalát próbálta meg úgy bemutatni, hogy közben mindkét fél kapott tanácsokat, fricskákat a viselkedéssel kapcsolatban, illetve rámutatott egyes viselkedésjegyekre, amiket csak akkor tapasztalunk magunkon, ha jobban górcső alá vesszük magunkat, és az embertársainkhoz fűződő viszonyunkat.

Pár frappáns idézet a könyvből:

A könyvet ajánlanám mindenkinek nemtől és kortól függetlenül, feltéve, ha az olvasó rendelkezik azzal a készséggel, hogy nem vesz mindent halálosan a szívére, tud nevetni önmagán és másokon is, s nem mellesleg nyitott egy olyan véleményre, ami humoros köntösbe foglalva latolgatja a férfiak és nők helyzetét a világban. A könyv ugyanis bemutatja a férfiak és nők viselkedését egyaránt (általánosságban, ami alól persze vannak kivételek), elgondolkodtat, megnevettet.  

Köszönöm az Athenaeum kiadónak a lehetőséget.

Pontozás: 10/10