Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!
Fülszöveg:
„A sors útjai legalább annyira kifürkészhetetlenek, mint az északi fény tánca a téli éjszakákon.
A New York-i Lily Barone sosem vágyott Izlandra, ám egy félresikerült riport miatt a főnökei oda „száműzik”, bizonytalan időre. Lily büntetésként éli meg, hogy az év végét a zord szigeten kell töltenie, ráadásul a hely sokkal rosszabb, mint hitte. Ridegek az emberek, a szerkesztőségben óriási a káosz, az első interjúalanya ráhozza a frászt, az otthonában kénes szagot áraszt a fürdőszoba, és még a jóképű traumatológus is bunkó vele, aki a bokáját kezeli, miután elcsúszott a jégen. Tehát a lány számára Izland a megtestesült pokol, ezért élete legrosszabb karácsonyára készül.
Dr. Erik Einarsson viszont egyből szebbnek látja a világot, amikor egy hóeséses decemberi éjszakán megismeri Lilyt a kórházban. A morcos sebész saját magán is meglepődik, hogy édesnek találja a nő fecsegését, és végtelenül bájosnak azt, hogy semmit sem tud arról a szigetről, ahová érkezett. Úgy gondolja, az lesz a legjobb, ha megmutatja a lánynak, Izland sokkal csodásabb, mint ahogy azt eddig gondolta.
Ahogy közeledik a karácsony, a fagyos levegő egyre jobban felforrósodik Lily és Erik között. Az adventi várakozás hűvös napjait a vágy fűti fel. A tűz és jég földjén bármi megtörténhet…”
Kiadó: Álomgyár
Kiadás éve: 2024
Oldalszám: 464, puhatáblás
ISBN: 9789636830144
A címe és a borítója keltette fel az érdeklődésem. Nagyon szeretem a téli történeteket, a karácsonyi időszakot.
Érzelmekben és izgalmakban gazdag történet. A regényben nem mindenki az, akinek elsőre látszik. Váltott nézőpontban tárul elénk a történet.
Lily cserfes, céltudatos, és szereti az állatokat.
Erik eleinte zárkózott, mogorva, de jóképű traumatológus.
Sok az irodalmi és filmes utalás, valamint az északi mitológia is fellelhető a könyvben. Az írónő nagyon szépen felhívja a figyelmet a különböző kultúrák elfogadására.
„Tudom, hogy egyik kultúra sem ér többet vagy kevesebbet a másiknál, senkit sem szabad gúnyolni amiatt, mert máshol, más szokások között él, és aszerint gondolkodik.”
Részletesek a tájleírások. Rengeteg információ van benne Izlandról.
A család iránti szeretet és a barátság szépen kiemelkedik a történetből.
Nagyon tetszett, hogy szóba került a környezetvédelem, a sarkvidéki jégpáncél és állatvilág megmentése. Kedves gondolat volt, hogy Lily azért akart riporter lenni, hogy megpróbálja jobbá tenni a világot. Ez volt a gyerekkori álma. Egy jólelkű és tiszta szívű lány megsajnált egy jegesmedvét, és elindított valamit.
A New York Star Izlandra helyezte át, „száműzte” Lilyt. Amikor megérkezett Reykjavikba, egy baleset miatt a reptérről a kórházba vitték. Előítéletekkel és barátságtalanul fogadták. Egy nyers modorú, de jóképű, magas és fiatal orvos, dr. Erik Einarsson vizsgálta meg. A doktor úr nagyon bájosnak találta, hogy a nőnek láthatóan fogalma sem volt arról, hogy hová érkezett, semmit sem tud Izlandról. Voltak vicces szóváltásaik. Már az első találkozásukkor erős fizikai vonzalom alakult ki közöttük. Erik a leggyönyörűbb nőnek tartotta Lilját (a Lily név izlandi változata, később végig ezen a néven szólította). A sors furcsa fintora, hogy Lily dr. Erik édesanyjának a panziójában szállt meg. Erik kedves és gondoskodó anyukája, Hekla is sok vicces helyzetet teremtett. Főleg akkor, amikor kiakasztotta a fiát az ezoterikus témákkal, meg azzal, hogy kerítőt játszott.
Lilynek nehezen ment a beilleszkedés. Bár a kezdeti nehézségek után az új kollégáival kifejezetten jó lett a kapcsolata. Amikor a főnöke ismét bevitt egy mély ütést azzal, hogy egy Oliver Murphy nevű férfit odahelyezett a szerkesztőségbe, nagyon zaklatott lett. Oliver több volt, mint nagyon gyanús. Behízelgő és ellenszenves karakter. De volt egy másik kifejezetten negatív szereplő, egy tanárnő, Julia. Tetszett, amikor Erik elhatározta, hogy megvédi tőle Lilját.
A jó doktor tudálékossága bosszantó volt, bár időnként a tudományos magyarázatok furcsa mód szórakoztattak. Izland lenyűgöző természeti kincseinek bemutatása is nagyon érdekes volt. És jókat mosolyogtam Lilja és Erik évődésein.
A szereplőkhöz nem tudtam kapcsolódni. Nekem nem igazán voltak szimpatikusak. A zord izlandi környezet – és itt nem kifejezetten a tájra gondolok – távol áll tőlem, nem nekem való. Pedig próbáltam eltekinteni az izlandi emberek zárkózottságától, borzasztó és bizarr szokásaitól. Az izlandi ételekhez nem kaptam kedvet. Egy kicsit sem. Sőt! Amikor a „helyi különlegességekről” olvastam legalább annyira végigfutott a hideg a hátamon, mint a történet krimi szálánál. Viszont volt olyan hagyományuk, ami nagyon tetszett. Az, hogy könyvet és valami ruhaneműt adnak egymásnak karácsonyra, és nem csak úgy „felkapnak egyet”, hogy az majd megteszi, hanem konkrétan az ajándékozottnak választják ki.
Lily hisztije néha már sok volt. Bár azt is el kell ismernem, hogy többször jogosan borult ki.
Amikor Julia egyre gyanúsabbá vált, akkor Erik örömmel játszotta Lilja testőrét. Amikor éppen nem kellett dolgozniuk, mindig együtt voltak. Amikor Erik dolgozott, akkor kérésére a nagybátyja, Björn (aki Lilyvel dolgozott) tartotta rajta a szemét.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Julia elmebeteg nőszemély.
Nagyon szép volt, ahogy Erik Liljára gondolt. Egy jószívű, gyönyörű, tündéri lánynak látta, akivel nem tudott betelni. A könyv vége felé már nem tudta elképzelni az életét nélküle. És a nő is így volt vele.
Lilynek előnyére vált, hogy Izlandra száműzték, mert erősebb lett. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire rádöbbent, hogy az álmok változhatnak, és az elérésükhöz nem feltétlenül kell hitvány emberekkel dolgoznia, nem kell olyanokkal töltenie az idejét, akik bántják. Szép volt, hogy Hemingway adott neki új perspektívát. Az ahogyan Lilja és Erik elindult közös életük irányába, nagyon szép lezárása volt a történetnek.
Ana voltam, sziasztok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése