Fülszöveg:
„Az ellentétek meddig vonzzák egymást?
A szokásos reggelnek indult a vonaton.
De csak addig, amíg fel nem figyeltem az átellenben ülő férfira.
Olyan lekezelőn beszélt valakivel telefonon, mintha ő irányítaná a világot.
Mégis minek képzeli magát ez a nagyképű öltönyös? Istennek?
Bár meg kell hagyni, tényleg úgy nézett ki, mint egy isten.
Ám mi ketten nem is lehetnénk különbözőbbek.
És jól tudjuk, mit mondanak az ellentétekről.
Semmi sem készíthetett volna fel arra az útra, amire végül magával vitt. Arra pedig pláne nem, hogy hova fogunk a végén kilyukadni.
Mert minden jó véget ér, igaz egyszer?
Leszámítva a mi kapcsolatunkat, mert még csak nem is sejtettem, hogy az miként végződik.”
Kiadó: Könymolyképző
Kiadás éve: 2022
Oldalszám: 364
Kötés: puhatáblás
Fordította: Kereki Noémi Valentina
Eléggé vegyes érzéseim vannak a könyv olvasása után. Olyan volt, mintha a szerzők az akaratom ellenére felültettek volna egy hullámvasútra. Egyrészt felfelé haladva izgalmas és szórakoztató, lefelé haladva viszont folyamatosan azt hajtogattam, hogy ezt ne, ezt ne! Van egy alapjaiban véve szórakoztató történet, két kedvelhető főszereplővel, akiket a szerzők sorozatosan megszívattak valamivel. Nem elég, hogy a múltjuk terhelt, még a jelenben is sorozatos akadályokkal kell megküzdeniük. Néha azt éreztem, mintha egy szappanopera forgatókönyvét olvasnám.
Felkavaró, humoros, romantikus, erotikus regény. Szórakoztató, de eléggé sablonos volt.
Az írónők beleszőtték a sorsot is. Mert ugye nem lehetett véletlen (szarkasztikus felhorkanás szemforgatással), hogy a férfi, aki általában nem járt vonattal, aznap reggel, amikor a nő is azzal a vonattal utazott, valamiért mégis megtette.
„Hinni kell a sorsban. Minden meg van írva. Nem számít, hogy ma vagy két év múlva, ha úgy kell lennie, akárhogyan is, de meg fog történni.”
A szereplőket tekintve elmondható, hogy míg a főszereplőkről elég sok dolgot megtudhattunk, addig a mellékszereplők kissé felületesen lettek ábrázolva. A nagymama és a kiskutya szerepelhetett volna egy kicsit többet a történetben, sokat hozzáadtak volna. A nagymama ugyanis imádnivaló volt, akinek egyetlen életcélja az volt, hogy az unokáját boldognak láthassa.
Soraya kissé szarkasztikus, szókimondó, életteli olasz nő. Önbizalomhiánya és a férfiakkal szembeni bizalmatlansága gyermekkori traumájából ered.
Graham eleinte arrogáns, szigorú, gazdag és nagyképű fickónak tűnt, ám később kiderült, hogy ez csak a felszín, aminek a múltban kereshető az oka.
A főszereplők közötti kémia az első perctől érezhető volt. Az a fránya kémia nincs tekintettel arra, ha egy nő és egy férfi nagyon eltérő egyéniség és két külön „világban” élnek.
A férfi megdöbbent, hogy a nő szembeszállt vele. Élvezték a szócsatáikat. A nagyképű öltönyös szerint Soraya vicces, őszinte, gyönyörű és szexi. Más volt, mint akikkel korábban volt. Graham tudott nagyon kedves, érzékeny, és figyelmes is lenni. Nagyon szerette a nagymamáját. Ezt Soraya már a kezdetekkor észrevette. Ahogy egyre többször beszélgettek, és randiztak, fokozatosan közel kerültek egymáshoz, elmélyült a kapcsolatuk. Soraya mindennél jobban akart bízni a kapcsolatukban. Nehéz volt legyőznie a bizalmatlanságát és a félelmeit, mivel az apja gyermekkorában elhagyta.
Graham-nek fontos volt a bizalom és a hűség. Tetszett, hogy óvta Sorayat. Ő volt neki a legfontosabb, és ezt éreztette is vele. Igyekezte bevonni őt a döntéseibe, a jövőjével kapcsolatos terveibe, még akkor is, amikor fenekestül felfordult a világa, és egy négy és fél éves, tüneményes kislány, Chloe is a képbe került.
Tetszettek a sziporkázó párbeszédek és viták, ám a nyelvezete néhol számomra már kissé közönséges volt. Az örökös Mr. Big Broki (MBB) elnevezéstől a falat kapartam. Hölgyeim! Ugyan! Ennél azért jobbat is tudnak!
Graham ex menyasszonya, Genevieve nagyon ellenszenves volt. Önző és számító nő, aki mindenkin átgázolt volna azért, hogy megkapja, amit akar, és volt képe ehhez felhasználni a saját lányát is. Tökéletesen hozta a gonosz karaktert.
Mielőtt a könyv végén megkaptam a happy end-et, volt még egy csavar, amitől majdnem a hajam téptem. Szinte hallottam az egyik szerzőt a fejemben, mikor azt mondja a másiknak: Figyelj már, szerintem unalmas lenne, ha egyszerűen megkapnák a happy end-et, rúgjunk már bele szerencsétlen fickóba még egyet, mielőtt végre rendeződik az élete.
Némi kínlódás és vergődés után főhősünk megtudta az igazságot. Sikerült újra egymásra találniuk. És mint kiderült, ennek Chloe (aki nagyon aranyos volt) is örült, mert nagyon megszerette Sorayat.
Volt, ami nagyon tetszett, és volt, amit véleményem szerint lehetett volna finomítani, részletesebben kidolgozni. Kevesebb szappanopera, több jellemzés.
Pontozás: 10/8
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése