Ana könyvajánlói - Lucy Gilmore: Magányos szívek könyvklubja

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

Fülszöveg:

„Egy visszahúzódó könyvtáros és egy különc öregúr meghatóan szokatlan barátsága bontakozik ki ebben a szívmelengető történetben, amely a könyvek gyógyító erejéről, az újrakezdésről és a váratlanul születő emberi kapcsolatok csodájáról mesél.

Sloane Parker könyvtárosként csendes, visszafogott életet él. Bár sosem tartotta magát magányosnak, napjai fénypontja mégis az a pillanat, amikor a zsémbes Arthur McLachlan belép a könyvtárba. A szurkálódó, mégis szellemes és szórakoztató szóváltásaik különös módon feldobják a napját.

Amikor Arthur egy időre eltűnik, Sloane felkeresi őt – és nem sokkal később elindít egy könyvklubot, amely nemcsak az ő kapcsolatukat mélyíti el, hanem a kis közösségüket is baráti társasággá kovácsolja össze.

Megkapó történet arról, hogy néha elég egy könyv, egy gesztus, egy ember – és újra otthon érezhetjük magunkat a világban.”

A könyveknek megvan az a különleges képessége, hogy még a legelveszettebb lelkeket is összehozzák – bizonyítva, hogy mindannyiunk szívében ott lapul egy könyv, amely segít rátalálni önmagunkra. – Booklist

Szívmelengető történet tele szeretettel, nevetéssel és megható pillanatokkal. A barátság legszebb formáját mutatja meg. – The Reading Corner

Egy történet, amely bebizonyítja: sosem vagyunk túl öregek a barátsághoz, az újrakezdéshez és egy jó könyvhöz. – The Literary Review

Kiadó: I. P. C.

Kiadás éve: 2025

Oldalszám: 416, puhatáblás, élfestett

Fordította: Gazdag-Lukács Edit

ISBN: 9789636358631

Szívmelengető, keserédes történet a könyvek szeretetéről, a magányról és összetartozásról. Arról, hogy mennyi mindent megtudhatunk valakiről, ha ismerjük a kedvenc könyveit. Az olvasás lehetőséget ad arra, hogy bizonyos témákat megbeszéljünk, könnyebben kapcsolódjunk egymáshoz.

Egy véletlenszerűen összeverődött csapat könyvklubot alapított, ezzel átsegítették egymást az élet nehézségein. A társaság mellett a könyvek gondoskodnak arról, hogy ne érezzék magukat egyedül a világban. Az írónő több nézőpontból, különböző személyiségű és korú szereplőkkel mutatja be a történetet.

Már Hemingway is megmondta, hogy a legsötétebb pillanatainkban emberi kapcsolódásra van szükségünk. Olyan emberekre, akik apró gesztusokkal jelzik, hogy melletted vannak, hogy legyen erőd megküzdeni a harcaidat. Akik emlékeztetnek, hogy nem vagy egyedül!

Sloan nővére tizenkét éves korában halt meg. A betegsége miatt soha sem csináltak semmi izgalmasat, és sohasem mentek néhány háztömbnyinél messzebbre az otthonuktól. Az olvasás nyújtotta nekik a kalandokat. Ezért lett Sloan könyvtáros. Egy átlagos napon a szórakoztató irodalom részlegén rakosgatta vissza a könyveket, amikor megismerte Arthurt. Az idős férfi mogorva és ellenséges volt. Sloan megpróbált kedvesen és udvariasan elbeszélgetni vele. Általában rendkívül ügyesen fogalmazott, hogy ne bántson meg másokat. A könyvtárosi munkája jelentett számára mindent.

Arthur minden nap ugyanabban az időpontban jelent meg a könyvtárban. Mindketten egyre jobban élvezték a szócsatáikat. Bár Sloan mindig hajlamos volt vita nélkül engedelmeskedni, és kerülte a figyelmet. Miután az írónő bemutatta Sloan- és a vőlegénye családját, már nem is csodálkoztam a viselkedésén. Nagyon sajnáltam.

Amikor Arthur bő két hónap elteltével néhány napig nem ment be a könyvtárba, Sloan úgy döntött, hogy meglátogatja és kideríti, hogy mi van vele. Segíteni akart neki, és ezért hajlandó volt az imádott állását is kockáztatni.

Maisey, aki abban az utcában lakott, mint Arthur, már az első találkozásukkor megkedvelte Sloant. Egyértelműen barátnak tekintette a kedves, intelligens, göndör hajú, törékeny lányt. Maisey kíváncsi és rámenős volt. Úgy tűnt, hogy szeretne segíteni a lánynak. Együtt vacsoráztak Arthurral. Amikor az idős úr kiment a szobából, megállapították, hogy nem hagyhatják magára estére. Maisey ekkor tudta meg, hogy Sloan elvesztette a munkáját. Mivel tudta, hogy Arthur elüldözte az ápolónőket, akiket küldtek hozzá, és Sloan nyilvánvalóan „illett hozzá”, tudta kezelni, ezért úgy vélte – és ezt meg is mondta nekik –, hogy az lesz a legjobb, ha Sloan lesz Arthur gondozója. Arthur hallani sem akart gondozóról, de azt jó ötletnek tartotta, hogy ha már így alakult, akkor a nő katalogizálja a könyveit. Bár Arthur eleinte ellenezte, megalakult a könyvklub.

Volt valami közös hármójukban. Csak a magányos, komor ház várta őket.

Nagyon szórakoztatónak találtam a beszélgetéseiket.

Időnként Arthur unokája is megjelent. Két hétig csak a kocsiból nézte a házat. Próbálta összeszedni a bátorságát, hogy bemenjen a nagyapja házába. Nyilvánvaló volt, hogy a két férfi nincs jó kapcsolatban. Maisey rábeszélésére mégis úgy döntött, hogy bemegy. Arthur és Maisey meglepődött, amikor megtudták, hogy Sloan és Greg már találkoztak. Vicces volt, hogy mindketten elpirultak.

Szépen lassan „összecsiszolódott” a társaság. Mind hordoztak valamilyen lelki sebet, de az együtt töltött idő jót tett nekik. A könyvklub pedig hamarosan bővült. Sloan meghívta az egyik volt kollégáját, Mateot, akinek az ápolói képesítése pont jól jött. Amikor Mateo megjelent Arthur házánál, meglepődött, hogy a magas, széles vállú férfi, Greg Arthur unokája. Azután nevetve belátta, hogy kísérteties a hasonlóság köztük.

Az is sokat elárult a könyvklub tagjairól, hogy Sloan vőlegényét, Brett-et senki sem kedvelte. Sőt! Kifejezetten ellenszenvesnek találták. Sótlan és lekezelő volt.

Mateot nem igazán értettem. Valamiért félt az elköteleződéstől. Ez fájó pontja volt a szerelmi kapcsolatának is. A szerelme, Lincoln szerintem nagyszerű ember. Drukkoltam nekik, hogy minden rendbe jöjjön, és jól alakuljon az életük.

A könyvklub tagjai szinte családdá formálódtak, egyre szorosabb lett a kapcsolatuk. Személyessé vált a kommunikáció. Kezdték egyre jobban megismerni egymás legbensőbb problémáit.

Szerintem Greg olyan volt, mint egy nagy, ölelni való mackó.

Amikor felbukkant egy idős, könyvkritikus férfi, Nigel Carthage, aki szeretett volna csatlakozni a könyvklubhoz, aranyos volt, ahogy Sloan és Greg próbálta kideríteni az Arthurral való múltbéli kapcsolatát.

Hullámzottak az érzelmek, elénk tárult a szereplők múltja. És egy kicsit sejthetővé vált a jövő. Sloan felbontotta az eljegyzését. Mindenki kezdett önmagára találni.

Szívesen olvastam volna tovább a történetet. Nagyon érdekes és szórakoztató volt. Jóval több van ebben a könyvben, mint amennyit a fülszöveg sugall. Kár lett volna kihagyni. Nekem nagyon tetszett.

„Az élet hívogatott engem, már évek óta csalogatott, de ez a véletlenszerűen összeverődött, csodálatos lelkű emberek társasága kellett ahhoz, hogy rájöjjek, mit kell tennem.

Itt volt az ideje, hogy feleljek a hívásra.”

Ana voltam, sziasztok! 

Ana könyvajánlói - Hidasi Judit: Véletlenül rendben van

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat.

Fülszöveg:

„Néha a véletleneknek köszönhetjük a boldogságunkat

Pircsi élete fordulópontjához ér. Választhat, tovább kesereg Afrikába utazó szerelme miatt, vagy elvállal egy munkát, amelyet rendező barátja, Dénes bíz rá.

Kilenc név egy listán. Kilenc színész. Mindegyikük aláírására szükség van ahhoz, hogy a Dénes által rendezett színdarab megszülethessen.

Hősnőnk bejárja az országot. Kilenc emberrel találkozik, akik mind fontos üzenetet adnak át neki. Az utazáshoz társául szegődik Lulu, az őrült barátnő és Attila, akivel egykor szerették egymást. A kilométerek peregnek, a regény szereplői pedig kezdik érteni, hogy ez az utazás az egész életüket megváltoztatja.

Amikor a darab szerzője, Kovács Vera is csatlakozik a trióhoz, a dolgok újabb fordulatot vesznek.

Hidasi Judit Kilenc című regényének bővített, átdolgozott újrakiadása egy olyan utazásra hív, amely lelkünk legmélyére kalauzol bennünket, miközben csodás tájakat és embereket ismerhetünk meg. Készen állsz erre a kalandra?”

Kiadó: Álomgyár

Megjelenés éve: 2024.

Oldalszám: 320

Kötés: puhatáblás

ISBN: 9786156145314

Élmény volt olvasni. Könnyed, gördülékeny stílusban íródott. A történet érdekes, elgondolkodtató és szórakoztató volt. A szereplők viszont nem kerültek közel hozzám.

A főszereplő Fehér Piroska nehéz időszakon ment keresztül. A munka nem nagyon ment, a tartalékai fogytán voltak, a napjaiból hiányzott a motiváció, és kétségbeesett volt a szerelme, Ákos elutazása miatt. A regény elején kiderült, hogy a férfi fél évre Afrikába megy dolgozni. Bár a nő kiborult, abban biztos volt, hogy minden okkal történik, és ha ezt kibírják, és a szerelme hazajön, akkor összekötik az életüket. Azért, hogy ne keseregjen, úgy döntött, hogy keres magának elfoglaltságot. Amikor a barátja Dénes meghívta magához egy különleges projekt megvalósítása miatt, akkor vele ment a barátnője Lulu. Bár furcsa volt az állásajánlat, mégis belement azzal a feltétellel, hogy Lulu is vele tart. Ezek után egymást követték a különös véletlenek. Felbukkant Attila (Pircsi exe), aki felajánlotta az úthoz a kocsiját, amit csak ő vezethetett. Határozott céllal, két hetes határidővel, és nagyon kevés információval hárman indultak útnak. Kezdetét vette a kaland. Piros rádöbbent, hogy az ő igazi kalandja önmaga megismerése.

Kilenc előadóművészt kellett felkeresniük, mert szükség volt az aláírásukra. Volt köztük olyan, aki már visszavonult, volt, akit szinte lehetetlen volt megközelíteni… Akármilyen nehéznek is ígérkezett, a darabhoz mindenkire szükség volt. Szerintem aranyos volt, hogy a második aláírást egy tizenkét éves kislány segítségével szerezték meg. Igazából egy kicsit valószerűtlen, de jó volt, hogy az aláírások megszerzése gyorsan, és viszonylag könnyen ment (kivéve az utolsót). Az írónő erőteljes érzelmeket közvetített ebben a szórakoztató regényben.

Ana voltam, sziasztok!

Cindi Madsen: Hamupipőke, menj a búsba! – Hogy ne csókolj meg több békát?

„Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Gondoltál ​már rá, melyik Disney-hercegnek felelnek meg a volt pasijaid? Ki lenne Hamupipőke párja, aki örömmel táncolt a lánnyal? Persze a kulimunkára már az egyik alkalmazottját küldte, hogy keresse meg a cipő tulajdonosát. Kire osztanád a meg nem értett művészlelket a Szépség és a szörnyetegből? És ki játszaná a munkamániás Robin Hoodot?

Darby Quinn olyan lány, aki régóta nem hisz a tündérmesékben. Kudarcos kapcsolatai után úgy dönt, le kell vonnia a megfelelő következtetéseket:
- Tilos randizni olyannal, aki teljesen rá van szervülve az autójára.
- Ha valaki túl jónak tűnik, hogy igaz legyen, az így is van.
- Képtelenség megváltoztatni a férfiakat. 

- Van néhány nem lehetetlen eset. De ők nem számítanak, mert a Sors annyira mocskos dög.

Ám egy napon Darby megismerkedik az észbontóan szexi Jake-kel. Elsőre a férfi tényleg kedvesnek, megbízhatónak és teljesen normálisnak látszik. Vajon már róla is rajzolják az új hercegfigurát a Disney-stúdióban? Vagy ő lesz Darby életében az üdítő kivétel, aki erősíti a szabályt?

Ha tudni szeretnéd, hogyan NE csókolj meg több békát, neked való ez a USA Today bestseller. Hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató női regény.”

 

Kiadta: Lettero kiadó

Megjelent: 2017

Fordította: Frei-Kovács Judit

A mű eredeti címe: Cindi Madsen: Cinderella Screwed Me Over

Műfaja: chick lit

Oldalszám: 400

ISBN: 978-615-5733-18-5

„Cindi Madsen megragad minden alkalmat, hogy leüljön a számítógépe elé, cselekményt sző, javítgat, és beleszeret a szereplőibe. Emiatt időnként teljesen elmegy az esze. De e nélkül végleg elmenne. Túl sok cipője van, de mindig talál rá okot, hogy beszerezzen egy újabb csinos példányt, különösen ha csillogós, színes vagy szupermagas sarkú. Coloradóban él (ahol a nyár határozottan NEM tart egész évben) a férjével és három gyerekével. Ír fiatal felnőtteknek szőlő könyveket, mint az All the broken pieces, a Cipher vagy a Demons of the sun, és felnőtteknek szóló regényeket is, mint a Falling for her fiancé, az Act like you live me és a Hamupipőke, menj a búsba!.” /Forrás: kiadó honlapja/

Az írónő weboldala: www.cindimadsen.com 

A könyvről:

Határozottan igazat írtak a könyv bemutatószövegében, hiszen a regény hangosan röhögős, pimaszul őszinte és fergetegesen szórakoztató. Többnyire azért kellett szünetet beiktatnom olvasás közben, mert már nem kaptam levegőt annyira nevettem, sokszor még a könnyem is kicsordult. Ha egy könnyed csajos könyvre vágysz, ezt neked találták ki!

Már az első oldalon tudtam, hogy ez kell most nekem. Nevettem, bólogattam majd újra nevettem és már idéztem is a könyvből a barátnőmnek, aki szintén nagyot kacagott az írónő stílusán.

A karakterek észbontóak, azonnal a szívembe lopták magukat. A párbeszédek sziporkázóak, az események pedig mosolycsalogatóak.

Adott egy fiatal nő, Darby, aki a munkájában jól helytáll, imádja is, amit csinál, a magánélete azonban mutat némi hiányosságot. A párkapcsolataiban ugyanis sorozatosan melléfog. Azt hiszem, sokaknak ismerős lehet a helyzet. Aztán egy véletlen folytán szinte meseszerű találkozást él át a később lehetséges nagyon nagy Ő-vel, Jake-kel, ám kézzel-lábbal tiltakozik ellene. Először hazugnak gondolja, majd amikor kiderül róla, hogy nem az, elkezd akadályokat felsorakoztatni, hogy megóvja magát a csalódástól. Jake viszont nem adja fel, és mindent belead, hogy meghódítsa szíve választottját.

Rengeteg kacagtató közös jelenet van a könyvben, ami egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató. Mennyire lehetünk biztosak a döntéseinkben? Jobb esélyt sem adni, mint esélyt adni és később talán csalódni? Te mit tennél a főszereplő helyében?

Többen megjegyezték, hogy ez biztos egy szirupos lányregény. Akár szirupos, akár nem, nekem ez a könyv kellett. Pont most, pont ez. Rengeteg mindent adott, pedig én is úgy álltam hozzá, hogy biztos egy könnyed kis csajos regény lesz. Újabb bizonyíték, hogy nem szabad beskatulyázni, mert érhet még kellemes meglepetés.

Nem szeretnék spoilerezni, így csak annyit mondok, ha úgy érzitek szükségetek van hangulatjavításra, vagy van olyan ismerősötök, akinek egy kis bátorításra van szüksége, akkor remek ajándék lehet számára ez a könyv. Számomra biztos, hogy még sokszor újraolvasós lesz. Remélem a szerző többi könyve is megjelenik majd kis hazánkban, és hamarosan olvashatok még tőle.

Pontozás: 10/10

Rachel Gibson: Az én pasim… (Hokisok 6.)

„Ami Vegasban történik, az nem mindig marad örök, ahogy ezt Rachel Gibson, a New York Times bestsellerszerzője csodaszépen demonstrálja ebben a szellemes, szexi románcban. Az én pasim… egy sikeres esküvőszervezőről szól, akinek élete a feje tetejére áll, miután a férfi, akihez évekkel ezelőtt egy gyorsan lezavart Las Vegas-i szertartás keretében, meggondolatlanul hozzáment, váratlanul újra berobban az életébe.

Vajon mi történt a forró vegasi éjszakákon, amit Autumn és szívdöglesztő jéghokis szerelme, Sam a szakításuk óta sem tudnak feledni?

A regény egy izzó, felejthetetlen szerelem és egy család megható története. Ezóttal is szeretettel ajánljuk kedves olvasóink figyelmébe Rachel Gibson védjegyeit: a szív és az érzékiség bámulatos harmóniáját, és a szerző elragadó humorát.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018. június 19.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rachel Gibson: Any Man of Mine

Borítóterv: Földi Andrea

Műfaja: chick lit

Oldalszám: 320

ISBN: 978-963-293-472-3

A könyvbe beleolvashattok itt:

https://www.lira.hu/upload/M_28/rek3/1503203.pdf

„Rachel Gibson először tizenhat éves korában talált ki egy történetet, hogy kimagyarázza magát egy autóbaleset miatt. Azóta a mesélés lett a hivatása.

Romantikus és erotikus regényeivel mára az egyik legismertebb bestsellerszerzővé vált az Egyesült Államokban. Könyveivel számos díjat nyert.

Családjával és elkényeztetett macskájával Idahóban élnek.”

Forrás: www.athenaeum.hu

A szerző Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Jégbe zárt szívek (2010),

Jane vékony jégen táncol (2011),

Ments meg! (2013)

Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015),

Szerelmi katasztrófák (2016)

Csak a baj (2017)

A sorozat kötetei (megjelenés) + főszereplői:

Jégbe zárt szívek (2010) - John Kowalsky és Georgeanne

Jane vékony jégen táncol (2011) - Luc Martineau és Jane Alcott

Valentin-nap és egyéb őrültségek (2015) - Rob Sutter és Kate Hamilton

Szerelmi katasztrófák (2016) - Ty Savage és Faith Duffy

Csak a baj (2017) - Mark Bressler és Chelsea Ross

Az én pasim… (2018) - Sam LeClaire és Autumn Haven

Egy kis érdekesség:

A National Hockey League (NHL) egy profi jégkorongliga, melyben 30 észak-amerikai csapat szerepel. Az NHL-t tartják a világ vezető, legnagyobb jégkorong ligájának, így tagja az észak-amerikai profi sportligáknak. Minden szezon végén a legsikeresebb csapat Észak-Amerika legrégebbi trófeáját, a Stanley-kupát nyeri el.

A ligát a kanadai Montréalban alapították 1917-ben, tehát tavaly volt a centenárium, azaz a századik évforduló

Bár a kötetek összefüggnek bizonyos szinten, a történetek különállóak, így az sem feltétlenül gond, ha az előzményeket valaki nem olvasta, persze úgy még élvezetesebb, ha tudjuk az elejétől, hogy ki kicsoda, mert akadnak visszatérő szereplők, csapatok és apróbb átfedések. Nem mellesleg mindegyik kötet szórakoztató, úgyhogy én mindenképpen ajánlom mindegyiket. Számomra eddig a Szerelmi katasztrófák című kötet volt a kedvenc, mert abban olvashattam a legtöbbet a hokiról, a sport és a romantika pedig kedvező elegyet alkotott. 

Amikor írtam az előző kötetről, már tudtam, hogy a hatodik kötet főszereplője Sam LeClaire, és azt gyanítottam, hogy hasonlóan szórakoztató lesz, mint Mark Bressler története. Eddig mindig szimpatizáltam a szereplőkkel, s az előző kötetben már megmutatkozott Sam LeClaire is, aki segített igazi jó barátként Bressler-nek, arra viszont nem számítottam, hogy a saját kötetének egy részében nagyon nem fogom szívlelni. Hogy kritizálhatja Autumn nevelési módszereit, amikor ő maga részt sem vett Conner nevelésében?

A könyv első felénél vegyes érzéseim voltak. Haragudtam a főszereplőkre, és sokszor Vince-hez hasonlóan én is orrba vertem volna Sam LeClaire-t, vagy épp jól megrángattam volna Autumn-t, hogy mégis mi a fenét csinál.

Conner aranyos kölyök volt, tipikus öt éves, aki nem tudja, mi megy végbe a felnőttek fejében, ugyanakkor kíváncsi volt mindenre és mindenkire. Szerette volna, ha az apukája velük él, és néha megijedt, amikor a szülei veszekedtek.

Örültem a régről ismert szereplők felbukkanásának, mondhatni ők voltak az üde színfoltjai a történetnek. Jules karaktere már az előző kötetekben a szívemhez nőtt, ebben a regényben csak bebetonozta a helyét. Kedves, aranyos, törődő ember, aki érti a dolgát ráadásul jó stílusérzékkel is rendelkezik.

Az új szereplők közül abszolút Vince volt a favoritom, mert nagyszerűen bánt Conner-rel és törődött Autumn lelkivilágával is. Igazi gondoskodó bátyó, aki egyúttal vagány motoros, tengerészgyalogos és még sorolhatnánk. Szívesen olvasnék még róla, bár nem hokis.

A regény a sport témában alulmaradt, ugyanakkor az emberi kapcsolatokra nagy hangsúlyt fektetett a szerző, és ez érezhető volt. Olvashattunk családi tragédiáról, barátságról, házasságról, családok széteséséről vagy épp családegyesítésről, arról, hogy mi vezet el egy embert oda, hogy képes legyen megbocsátani, illetve tanúja lehetünk bizonyos fokú jellemfejlődésnek is a karaktereknél.

Ez a könyv több pontban is különbözik az előzőektől. Egyrészt, hokiról nem sok szó esett, max amikor elvétve Sam meccseiről írt a szerző, vagy amikor Connert tanítgatta, másrészt inkább hasonlított egy rózsaszín koktél mellé olvasandó kissé szirupos nyári regényre, ami csipetnyi erotikával van fűszerezve, mint egy sporttal és romantikával vegyített könyvre. Ez nem feltétlenül rossz, csak más. Szórakoztató és kikapcsolódást nyújtó könyv, tehát aki erre vágyik, mindenképpen vegye kézbe.

Pontozás: 10/9

Cecelia Ahern: Lantmadár

„Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.

Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.”

Kiadta: Athenaeum kiadó

Megjelent: 2018.05.31.

Fordította: Balassa Eszter

Fordítás alapjául szolgáló mű: Cecelia Ahern: Lyrebird

ISBN:978-963-293-751-9

Oldalszám: 408

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P.S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

Az Athenaeum Kiadónál megjelent művei:

Bárcsak láthatnál

Ahol a szivárvány véget ér

Bennem élsz

Talált tárgyak országa

Ajándék

A holnap titkai

Lány a tükörben

Nyomomban az Életem

Életed regénye

Utóirat: Szeretlek!

A szerelem kézikönyve

Amikor megismertelek

Az üveggolyók titka

A Vétkes

A Tökéletes

Évről évre [eKönyv: epub, mobi]

A Cecilia Ahern "rajongóknak" az Athenaeum kiadó létrehozott egy csoportot is a facebook-on, ahol rengeteg érdekes információt találhattok, ráadásul van olyan, amiről ott értesülhetsz először. Természetesen én már tag vagyok. :) 

https://www.facebook.com/groups/ceceliaahern/

 

Egy kis érdekesség:

„Az Ausztráliában őshonos lantmadarak képesek megjegyezni és utánozni azokat a hangokat, melyek körülveszik őket, beleértve a láncfűrészeket, játék puskákat, fényképezőgépeket, légkalapácsot és az emberi hangot is. Nyaranta néha órákat dalolnak, vegyítve a különböző hangokat, így hozva létre egyedi hangzást.

(…)

Nagy, fácánszerű madarak, csüdjük magas, szárnyuk rövid. Farkuk hosszú, a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 kormánytollal, melyek felfelé állnak és egyesek S alakban meggörbültek, és így együttvéve sajátságos lantalakot mutatnak. Párkereséskor legalább húszféle madárfaj hangját utánozza.”

Forrás: Lunardia blogja

 A könyvről:

Nagyon érdekes volt olvasni egy olyan nőről, aki úgy utánozta a hangokat, mint a Lantmadár. Ez néha vicces helyzetekhez vezetett. Egyszerre követheti nyomon az olvasó Laura életét, tekinthet be a múltjába, és ismerkedhet meg egy különleges madárral is.

A szereplők közül volt, akit azonnal megkedveltem, volt, akivel szemben voltak fenntartásaim, és volt olyan is, akit már az elején ellenszenvesnek találtam. Bo karaktere olyan volt, mint egy úthenger. Nem nézte min gázol át, csak az számított, hogy meglegyen a riport. A könyv nagy részében nem igazán kedveltem, nagyon irritált a személyisége majdnem a könyv háromnegyedéig.

A stáb tagjai közül Rachel és Solomon a kedvelt karakterek között volt, bár nem igazán tetszett, ahogy Solomon a helyzetet kezelte. Hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül, és magára hagyta a lányt egy ismeretlen világban a „cápák” fogságában.

Solomon családja többségben nagyon szeretni való, imádtam, hogy Írországban a kedvenc helyemen laktak, az anyukája azonnal a szívembe lopta magát, az öccsét viszont laposra vertem volna egy péklapáttal, ha olyanokat csinált volna az én ismerősömmel, mint Laurával.

Örültem a családlátogatós résznek, ugyanakkor nagyon hiányoltam az igazi Írországi jellemzést, amit már láthattunk a szerzőtől.

Ez a regény egy kivételes ember útkeresése, megismerkedése a világgal, küzdelem az emberiség negatív hatásai ellen, önmagunk megismerése és még sok más. Szerintem minden olvasó mást lát meg benne. Van, aki a romantikus szálat követi, míg mást a különleges személyiség, s egyúttal maga a Lantmadár ragad magával.

Számomra ez a könyv igen sokrétű. Belemerültem Laura és a lantmadár világába, a könyv olvasása közben volt, hogy a neten kutattam még információk után, bár a szerző is jócskán ellátott minket vele. Felélesztette bennem a mohó kíváncsiságot, az ismeretlen megtapasztalni akarását. Vágytam a romantikus happy end-re, arra, hogy végül minden jóra forduljon. Szomjaztam a történetre, mint a sivatagban ragadt ember a vízre.

A könyv utolsó negyedét már meghatódva olvastam, feltöltekezve pozitív energiával, reménnyel, hogy minden jóra fordulhat, majd végül meg is kaptam a várva várt happy end-et, amitől felkerült a hab a tortára, és picit nekem is sikerült visszanyernem a hitemet a világgal szemben, ami néha nagyon mostoha tud lenni.

Magába szippantott a történet, elgondolkodtatott, különböző érzéseket keltett bennem és végül jó érzéssel zártam be az utolsó sort is elolvasva. Hamisítatlan Ahern élmény egy picit más köntösben. 

Pontozás: 10/10

Rebecca Chance: Luxus és könny (Bad Girls 2)

"Deeley Hollywood egyik hírességével él. Devon sztárszakácsként saját műsorában főzi meg a legkülönlegesebb ételeket. Maxie könyörtelen, dúsgazdag vállalkozó. A három nővér luxusban él. Semmi gondjuk nincs. Elérték az életben, amit csak akartak.

De vajon miért lesz minden más, amikor Deeley egyszer csak hazalátogat Londonba? Milyen titkokat rejt a három lány gyermekkora? Vajon miért nem beszélnek szívesen Billről, a mostohaapáról? Miért kell a bulvársajtó előtt titkolni, hogy szegénysorból származnak? Hogyan indul meg a lavina, amely akár mindhármukat maga alá temetheti? Deeley és Devon miért nem tud igazán felnőttként viselkedni Maxie közelében?

Rebecca Chance regénye a felső tízezer világába vezet be bennünket. Erotikában, izgalomban, rejtélyben gazdag miliő ez: itt megkaphatsz bármit, és elveszíthetsz mindent."

 Megjelent az Athenaeum kiadónál 2017. november 23-án.

Fordította: Szieberth Ádám

Fordítás alapjául szolgáló mű: Rebecca Chance: Bad Sisters

Oldalszám: 528

ISBN: 978-963-293-742-7

Műfaja: Chick lit

A könyvet megvásárolhatjátok 20% kedvezménnyel itt:

https://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/felnottirodalom/regenyek/luxus-es-konny

Illetve e-book formában (epub, mobi) itt:

https://www.lira.hu/hu/ekonyv/szorakoztato-irodalom-1/luxus-es-konny-ekonyv-epub-mobi 

Rebecca Chance Hampstead-ben született nemzetközi műkereskedő szülők gyermekeként. Olyan közegben nőtt fel, ahol természetesnek számított, hogy mindenki milliomos. Amikor megunta a gazdagok és kiváltságosok életét, elment Toszkánába (Toscana, Tuscany), hogy vad és bohém életet éljen egy borkészítő birtokon. Egy XIV. századi villában lakott, művészekkel bulizott, olaszul tanult, és szőlőt szedett. Azonban hívta őt a nagyvárosi élet, elutazott többek között Rómába is, ám továbbment Manhattan-be, mert csábította a ragyogó szingli lét és a folyamatos éjszakai élet. Végül egy jóképű amerikai férjjel visszatért Londonba, majd könyveiben megírta legizgalmasabb tapasztalatait.

Rebeccát érdekli a rúdtánc, a koktélozás és szereti nézni az Amerika következő topmodelljei műsort.  (életéről az írónő honlapján tájékozódhattok, fordításom a lényeget emelte ki)

A regényt váltott szemszögben ismerhetjük meg, kezdve Deeley-vel, aztán jön Devon végül Maxie és így tovább… Bár látszólag tökéletes az életük, egyáltalán nem az. A karaktereket egyáltalán nem lehet megvádolni azzal, hogy tökéletesek lennének. Sőt…

Személy szerint nekem az elején nagyon ellenszenvesek voltak a nővérek. Mind önző, felületes, csak a saját érdekeit néző hárpia, aki csak azzal foglalkozik, hogy neki jó legyen. Úgy látszik, hogy tökéletes az életük, de bőven akadnak problémáik, s mind közül a legsúlyosabb abban rejlik, hogy saját magukkal elégedetlenek. 

Körülbelül a könyv felénél kattant át az a bizonyos kapcsoló a fejemben, és kezdtem átlátni a dolgokat. Úgy látszik, Rebecca Chance könyveivel mindig így járok. Az első felénél szidom a szereplőket, aztán elkezd összeállni a történet. Megláttam Devonban és Deeley-ben is az embert, s nem csak a kényeskedő, önző perszónát. Sikerült az álarc mögé tekintenem, és végre az érték is előkerült a máz alól. Maxie-t persze továbbra sem szívleltem.

A regény érdekesen van felépítve, a cselekményszálak kuszák, de átláthatóak.  A könyv egyszerre elgondolkodtató és szórakoztató.

Kedvenc szereplőim inkább mellékszereplők. Nagyon szerettem Alice-t és Matt-et, valamint rengeteget nevettem Cesare karakterén. Mindent összevetve azonban Alice, Deeley, Devon, Matt és Cesare együtt alkotott egy olyan elegyet, aminek köszönhetően a könyvet mosolyogva tettem le.

Pontozás: 10/9

Jodi Picoult & Samantha Van Leer: Sorok között

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

„Az igazi tündérmesék nem a nyúlszívűeknek valók. Ezekben a gyerekeket boszorkányok falják fel és farkasok kergetik; a nők kómába esnek vagy éppen gonosz rokonaik áldozatául. Valahogy mégis minden fájdalom és szenvedés megéri, amikor a mese jóra fordul, és boldog vége lesz. Hirtelen nem számít, ha az ember négyest kapott a francia röpdogára, vagy ő az egyetlen lány a suliban, akinek nincs randija a bálra. A boldog vég jóvátesz mindent. De mi van, ha ez mégsem a vége?

Delila éppúgy gyűlöli a sulit, amennyire szereti a könyveket. Van is egy nagy kedvence, amivel képtelen betelni. Ha valaki – különösen a népszerű lányok közül – megtudná, hányszor olvasta el újra és újra a könyvtár poros mélyéről előásott tündérmesét, a poklok legmélyebb bugyrába száműznék… örökre.

Delila számára ez a mese mégis több papírra vetett szavaknál. Persze ebben is van egy jóvágású (oké, dögös) királyfi, fényűző palota és elvetemült gonosztevő, mégis olyan, mintha valami mélyebb jelentése lenne. Delila egy napon azt is megtudja, mi ez. Mint kiderül, a nem is olyan szőke herceg nemcsak valóságos, de nagyon szemrevalónak találja tizenöt éves olvasóját. Csak hát… egy világ választja el őket egymástól. Így aligha működhet…

A New York Times sikerszerzője, Jodi Picoult ezúttal a lányával, Samantha van Leerrel közösen írt klasszikus tündérmesét – egyedülállóan modern hangnemben. Az olvasót rövid úton elvarázsolja egy olyan kamaszlány története, aki kész átkelni valóság és fantázia határán, hogy a legnagyobb veszedelmek árán is ráleljen a boldogságra.”

Kiadja: Athenaeum kiadó

Megjelenésének várható időpontja: 2016. március 10.

Fordítás alapjául szolgáló mű: Jodi Picoult and Samantha van Leer: Between the Lines

Fordította: Babits Péter

Eredeti színes illusztrációk: Yvonne Gilbert

Fekete illusztrációk: Scott M. Fischer

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak!

Már nagyon vártam, hogy olvashassam ezt a történetet, mert Jodi Picoult könyvei mindig bővelkednek mondanivalóban és érzelmekben, s eddig csak igazán komoly témákat boncolgatott azokban a könyvekben, amiket tőle olvastam. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a lányával közösen megírt könyv mennyi újdonságot tud mutatni, milyen érzelmeket tud kiváltani? 

Furcsa Jodi Picoult nevét egy olyan regényen látni, ami ifjúsági, fantasy, romantikus és chick lit címkét kapott.  Az ő neve számomra eddig a drámával, és a véresen komoly témákkal volt egyenlő, most viszont egy teljesen más műfajban mutatta meg magát, ami nagyszerű, mert nem igazán szeretem beskatulyázni sem az írókat, sem a színészeket. A könyv elolvasása után most már nyugodtan kijelenthetem, hogy Jodi Picoult minden műfajban nagyot tud alkotni! :)

Fontos megemlítenem, hogy a könyvben csodálatos illusztrációk láthatóak, amik még színesebbé, elevenebbé teszik a történetet. Yvonne Gilbert, az illusztrációk készítője rajong a tündérmesékért és rengeteg könyvet illusztrált már világszerte, a nevét határozottan érdemes lesz megjegyeznünk. Néhány illusztrációját megtekinthetitek a honlapján: http://yvonnegilbert.com/

S most lássuk a történetet magát. :)

A könyv egy-egy kétsoros ajánlással indít mindkét szerző részéről, majd ezt követi Jodi Picoult bevezetője, s a történet maga.

Ha nem lenne elég megkapó a könyv fülszövege, akkor simán a bevezetőt elolvasva úgy érezném, muszáj elolvasnom. Ugyanis az írónő elmesélte, hogyan is vetődött fel ennek a történetnek az ötlete, s hogy az egész a lányának, Samanthának/Sammy-nek a fejéből pattant ki. :)

„Így hát… amikor azt mondta, van egy érdekes könyvötlete, figyelmesen hallgattam.Mondjak valamit? Megérte.Mert mi van, ha a szereplők tényleg önálló életet élnek, miután a könyv fedele lecsukódik? Mi van, ha az olvasás azt jelenti, hogy újra és újra eljátsszák ugyanazt a szerepet – ám ettől még ugyanúgy vannak álmaik, reményeik, vágyaik, cél­jaik, melyek messze túlmutatnak szokványos szerepükön? S mi van, ha az egyik szereplő minden erejével próbál kisza­badulni a könyvből?Vagy ami még jobb: ha az egyik olvasója beleszeret, s úgy dönt, segít neki?” „A legtutibb az volt, amikor belebot­lottunk egymás mondataiba, és kiderült, hogy mindketten ugyanarra gondoltunk – mintha ugyanazt álmodnánk; mint­ha írás közben telepatikusan összekapcsolódnánk.Néha, ha egy nagyszerű könyvet olvasok, azt gondolom: ”Hű, bárcsak én találtam volna ki ezt a fordulatot!” Csodálatos, hogy ugyanez az érzés töltött el, míg a lányom sorait olvas­tam.”

A cselekmények két szálon futnak. Egyrészt maga a tündérmese történetét követhetjük nyomon, másrészt a „való élet” eseményeit Delilával és Olivérrel, ahogy azért harcolnak, hogy mindketten egyszerre legyenek ugyanott.

Szereplők:

- Móric király

- Matilda királyné

- Olivér királyfi

- Naspolya: gonosz varázsló a történetben, de amikor épp nem olvassák a tündérmesét, akkor egy aranyos lepkemániás varázsló. :)

- Orbánc: udvari varázsló

- Füge: a pék fia, Olivér barátja. Egyszer csak eltűnt, valószínűsíthetően a királyné keze volt a dologban, mert Füge és Olivér háborúsat játszottak.

- Frocli vadászkutya (= Füge, csak Naspolya kutyává változtatta a történetben)

- Szerafima: megmentendő királylány, aki bár gyönyörű, egy kissé butácska. Nem tudja megkülönböztetni a színészkedést a valóságtól.

Valamint egyéb meseszereplők: Piró a sárkány, manók, sellők, kalózok, unikornisok, stb.

- Delila: olvasó lány, s egyben a főhősnőnk. Visszahúzódó, kedves, okos. Ő olvassa azt a tündérmesét, amiben Olivér szerepel.

- Jules: Delila legjobb barátnője, kicsit elvont figura, de nekem nagyon szimpatikus volt.

- Jessamyn: a Sorok között tündérmese írónője, Edgár anyukája

- Edgár: Jessamyn fia, Olivér és Delila új barátja

Ezen felül persze még több mellékszereplő, mint például Delila anyukája, a pszichológus, a tanárok és diáktársak.

Történetünk a kezdetek kezdetére nyúlik vissza, amikor Móric király és Matilda királyné boldogan élt a birodalomban, a nép szerette és becsülte őket, s gyermekáldás elébe néztek. Ám volt valaki, aki nem örült a boldogságuknak. Ő nem más, mint Naspolya, aki évek óta szerelmes volt Matilda királynéba, de a szerelmet felváltotta a gyűlölet, és a bosszúszomj, amikor Matilda Móricot választotta.

Az ifjú trónörökös születésének éjszakáján, egy fekete szárnyas szörnyeteg jelent meg a királyságban, és tűzcsóvákkal borította be a nádtetőket. Ezt a lényt Naspolya festette rá egy varázsvászonra, s keltette így életre. A király látva népe riadt tekintetét úgy döntött, gyorsan cselekszik. Feleségét a szolgákra bízta, ő pedig magára öltötte fényes páncélját, és lovagjaival a sárkány ellen indult.

Ezen az éjszakán Matilda királyné megszülte Olivér királyfit, de elvesztette imádott királyát, Móricot.

Olivér tizenhat éves korára tizenhét nyelven beszélt, ismerte a királyság törvényeit, kitalálta a vetésforgó új rendszerét, és az udvari varázslóval, Orbánccal feltalálták a hőálló vértet arra az esetre, ha újabb sárkány támadna rájuk. Rengeteg mindenhez értett, de a harc nem tartozott közéjük. Egy nap elé járult egy köpenyes alak, aki arra kérte, mentse meg a lányát, akit elraboltak.

Matilda királynő mielőtt útjára bocsátaná Olivért, az alábbiakat mondja:

„– Atyád mindig azt mondta: félni annyit tesz, hogy van mi­ért élned.”

S ezután kezdődött igazán a történetünk. :)

Yvonne Gilbert munkája

 Olivér „gondolatmenetén”, felvetésein nagyon jót mosolyogtam:

„Más szóval: mindnyájunk­nak megvan a magunk élete, túl azon, amit az Olvasó lát. Ez mindenki más számára kényelmes így – szívesen eljátsszák a szerepüket, újra és újra, sőt még azután is benne ragadnak, hogy az Olvasó becsukja a könyvet –, nekem viszont folyton pörög az agyam. Logikus: ha nekem van egy másik életem a mesén túl, akkor kell lennie az Olvasóknak is, akiknek az arca felettünk lebeg. Csakhogy ők nem a könyv foglyai – de akkor hol vannak igazából? S mit csinálnak, miután becsuk­ják a könyvet?”„A könyv­ben mindenki másnak tökéletesen elég, hogy részese lehet a mesének – nem bánja, ha mindig ugyanazt kell tennie és mondania, újra meg újra, mint egy színdarabban, amit sosem vesznek le a műsorról. Nyilván azt hiszik, hogy a Más-világ­ban ugyanígy élnek. Csak nekem esik nehezemre elképzelni, hogy az Olvasók is minden áldott nap ugyanakkor kelnek és ugyanazt reggelizik, majd ugyanabban a székben ücsörögnek és ugyanazt a társalgást folytatják le a szüleikkel, míg végül lefekszenek, hogy másnap elölről kezdjenek mindent. Sze­rintem hihetetlen az életük – és a hihetetlen alatt azt értem, hogy van szabad akaratuk. Folyton azon tűnődöm, milyen lehet: érezni, ahogy kinyílik a könyv, mégsem esengeni a ki­rálynőnek, hogy engedjen el a lovagi küldetésre. Elkerülni a tündérek csapdáit és a gonosztevőket. Beleszeretni egy lányba, akinek szeme a legédesebb méz. Látni olyanokat, akiket nem ismerek, de még a nevüket se tudom. Tényleg nincsenek nagy igényeim. Szívesen lennék királyfi helyett mondjuk mészáros. Szívesen átúsznám a tengert, hogy úgy ünnepeljenek, mint legendás sportolót. Szívesen veszekednék valakivel, aki bevág elém az úton. Csinálnék bármit, csak azt ne kelljen, amit em­beremlékezet óta teszek. Szerintem kell lennie egy világnak a lapokon túl. Vagy csak mindenáron szeretném ezt hinni.”

Delila szemszögéből olvasni, s a gondolatait a magadénak érezni… kicsit furcsa, ha magát a regény cselekményét nézzük. :D Adott ugyanis a „való életben” Delila, tizenöt éves gimis, aki egy tündérmesét olvasgat a legszívesebben, ami nem másról szól, mint Olivér királyfiról. Ugyanakkor ott van Olivér szemszöge, aki tisztában van vele, hogy egy mesekönyv főhőse, mégis vágyik az ismeretlen világba, hogy megtapasztalhassa azt, amit Delila is.

Imádtam a váltakozó nézőpontot, mert bármilyen nevetségesen hangzik is, mindkettő szerepbe bele tudtam magam élni. Olivér helyében én is vágyódnék az ismeretlenbe, hogy felfedezhessem, hisz’ ha túl sokat ismételgetek valamit, néha én is megjegyzem, hogy nem vagyok én papagáj, hogy folyton ugyanazt hajtogassam, tehát minden nap ugyanazt és ugyanúgy csinálni, kicsit unalmas, s egy idő után idegesítő is lehet. Ráadásul ugye Delilát megismerve már ott volt az a bizonyos szikra is, ami miatt muszáj volt kijutnia a könyvből.

Viszont Delilát is megértem, mert sokszor, amikor olvasok, én is egy másik világban találom magam, élvezem a könyvek által nyújtott lehetőségeket, és pillanatok alatt egy karakter rajongójává válok, vagy épp azonosulok vele.

Amikor az iskolai öltözőben Delila elővette a könyvet és elkezdett Olivérrel beszélgetni, már fülig ért a szám, megjegyezném, hogy nem is hiába. A várva várt mosolyfakasztó rész nem váratott sokáig magára:

„– Miért beszélünk egyáltalán ilyenekről? – fakadok ki. – Egy szereplőt se lehet kivenni a könyvből!

– Miért vagy olyan biztos benne? Próbáltad valaha is?

– Nem, de Hamupipőkét se láttam még mosogatni a Star­bucksban…

– Hamupipőke? Starbucks?

– Hát ez az. Tíz másodpercig se húznád a világomban. Fo­galmad sincs, mennyi minden van itt, amiről fogalmad sincs.

– Téged viszont ismerlek – erősködik Olivér.

Ahogy rám néz, szinte még azt is elfelejtem, hogy csak a képzeletem játszik velem.

– Aligha ismersz. Mióta is dumálunk, kábé húsz perce?

– Tévedésben vagy – jelenti ki Olivér. – Tudom, hogy ró­zsaszínre van festve a szobád. És harapdálod az ajkad annál a résznél, amikor Naspolyával harcolunk. És minden este jó éj­szakát kívánsz az aranyhaladnak. És amikor reggel öltözködsz, néha táncolsz a zenére, ami abból a fura kis dobozból jön…

– Te kémkedsz utánam, míg öltözködöm?

Felvillantok egy széles vigyort.

– Nem én hagytam nyitva a könyvet…”

Aztán ott van Olivér, aki annyiszor gondol a főhősnőnkre, amennyiszer csak levegőt vesz. Igazi hősszerelmes, akit nem lehet nem szeretni.

„ELMONDOM, MIT TUDOK Delila McPhee-ről:Amikor ideges, rágja a körmét.Hamisan énekel.Fura akcentussal ejti a szavakat, mégis kitart amellett, hogy én mondom rosszul őket.Neki van a legigézőbb szeme. Szinte meg se kell szólalnia, minden érzést ki lehet olvasni belőle.”

 Annyira aranyos volt, ahogy Delila és Olivér azon fáradoztak, hogy Oli végre kikerüljön a „való világba”, és személyesen is találkozhassanak. Velük izgultam minden próbálkozásnál, és reméltem, hogy mihamarabb happy end lesz, aztán eszembe jutott, hogy akkor viszont vége lesz a könyvnek, amit azért nem akartam, mert annyira jó. 22-es csapdája. Végül arra jutottam, hogy nem baj, mert a könyveknek van egy olyan jó tulajdonságuk, hogy újra és újra elolvashatjuk őket, s ezzel mi is megkapjuk a kis happy end-ünket. :)

Amit még nagyon szerettem a történetben, az a rengeteg okos gondolat volt. Igazán elgondolkodhatnának néhányan rajtuk.

„A kölykök véleményét persze soha senki nem kérdezi, de számomra úgy tűnik, hogy akkor lesz felnőtt valaki, amikor már nem reménykedik a legjobban és elkezd készülni a leg­rosszabbra. De hogyan mondjuk meg egy felnőttnek, hogy talán minden rossz azért van a világon, mert már nem hiszünk abban, hogy a legjobb valóra válhat?”

 A cselekmények fordulatosak, a párbeszédek humorosak, a jelenetek eszményiek, a karakterek pedig eszméletlen aranyosak és szeretni valóak.

Scott M. Fischer illusztrációja

S amikor minden szépen happy end-del zárult, a köszönetnyilvánításnál Jodi külön megemlíti a kedves illusztrátorunkat/illusztrátorainkat, aki(k) segített(ek) tökéletessé tenni a varázslatot. :)

 „Amiért külön hálával tartozom Yvonne Gilbert-nek, aki életre keltette a mi kis hercegünket, és Scott M. Fishernek, aki elképesztő árnyképeket készített. Mindketten szó szerint elvarázsoltak minket a látásmódjukkal és a könyv iránti lel­kesedésükkel.”

Most, hogy végére értem a történetnek, egyszerre örülök és sírok egy picit legbelül. Már az elején magával ragadott ez a fantasztikus tündérmese, ami gyermeknek, tininek és felnőttnek egyaránt ajánlott. Jodi és Samantha olyan világba segít eljutnunk, ahol önfeledten kalandozhatunk, s átélhetjük az érzelmek színes kavalkádját. A szerzőpárosnak és magának a regénynek rengeteg mosolyt, boldog és önfeledt órát köszönhetek, s olyan élményeket, amelyek rengeteget tettek hozzám emberként. Új tapasztalatokkal gazdagodtam, új világot fedezhettem fel, valamint ismét rájöhettem, hogy a fantázia világának kiapadhatatlan a forrása, ami újra és újra csak arra vár, hogy felfedezzük! Számomra a Picoult és Van Leer élmény abszolút nyerő volt, remélem még sok-sok közös regényük születik! Én ugyanis újabb kedvenccel gazdagodtam.

Pontozás: 10/10***********