Idézet

"Olvasd, nézd, hallgasd azt, amire a szervezeted vágyik, meglátod, minden hangulatodra, állapotodra találsz műfajt, s azon belül keresd azt a darabot, amelynek színvonala megüti a mértékedet." /Vavyan Fable/

"A jó könyv mindig megtalálta, ma is megtalálja azokat, akiknek íródott." /Vavyan Fable/

2017. december 2., szombat

Izolde Johannsen: Kalandor a tengeren (A birodalom tengeri bástyái 3.)

Admiral Scheer - A legsikeresebb német portyázó története.

1939. október 21.
Az Admiral Scheer páncéloshajó legénysége új parancsnokot kapott. Csak annyit tudtak róla, hogy az Északi-tengeri Biztonsági Parancsnok vezérkari főnökeként dolgozott. Tehát inkább tudós, mint katona. Valaki hallotta, hogy már szagolt puskaport, harcolt Jütlandnál. Akkor mégsem lehet fakezű irodakukac.

- Minden ember a tatfedélzetre!
Nem kellett kétszer mondani. Fegyelmezett sorokban, szálfaegyenesen álltak csak a szemük járt. Az idegen méregdrága brazil szivart szív. Ez igen jó jel!
- Theodor Krancke sorhajókapitány! Az Admiral Scheer parancsnoka!”
Kiadta az Underground kiadó 2017-ben.
Oldalszám: 474
ISBN: 978-963-12-9951-9

Az a megtiszteltetés ért, hogy a szerző felkért szeptemberben, a könyv megjelenése előtt, hogy írjak a könyvhöz pársoros ajánlót, ami bekerült a könyv elejére. Ezzel hatalmas örömöt sikerült szereznie.

Köszönöm Izzie, hogy az elmúlt évek alatt megtiszteltél a bizalmaddal, és lehetőséget adtál arra, hogy még a megjelenés előtt olvashassam a könyveidet. Sikerül újra és újra elvarázsolnod a történeteiddel, legyen az fantasy, kaland vagy épp történelmi regény. Minden írásodnak megvan az az egyedi színfoltja, ami további kalandozásokra csábítja az olvasót.

Aki még esetleg nem olvasta a sorozat első két részéről a bejegyzésemet, az az alábbi linkeken megteheti:
Gránátok ​a becsületért (A Birodalom tengeri bástyái 2.) http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2017/06/izolde-johannsen-granatok-becsuletert.html

A harmadik kötet – a Kalandor a tengeren – az Admiral Scheer nehézcirkáló történetét meséli el.
Mindig is imádtam a történelmi regényeket, mert olyan korokba kalauzoltak el, amik számomra tele voltak érdekességgel, és általuk sikerült a szórakozáson kívül lényeges információkkal is gazdagodnom. A világháborús regényektől viszont sokáig tartottam. Aztán Izzie felkért, hogy olvassam el a birodalmi kalózt. Félve kezdtem neki, végül úgy tettem le, hogy akarom azonnal a folytatást. Szóval melegen ajánlom olyanoknak is, akik hasonlóan félve kezdenek neki ennek a témának, mert ez a sorozat teljesen megváltoztatja az ember hozzáállását. Hatalmas élményt jelent betekintést nyerni a történelem valós eseményeibe úgy, hogy közben még jól is szórakozunk.
Az Admiral Scheer, a legsikeresebb német portyázó hajó volt. Legénysége elszántsága, kitartása és összetartása példaértékű volt.

Kedvenc szereplőm azt hiszem most Erwin Müller volt, akinek rengeteg mosolyt és könnyet köszönhetek. Képes volt saját magán is tréfálkozni. Híres volt arról, hogy nagyon könnyen zavarba lehetett hozni, azonnal elpirult, ha ő került szóba. Ilyen volt az alábbi rész is:
„- A nevem Andreas Hoffmann jelzőszolgálatos matróz vagyok. Ő itt Erwin Müller, a gépészekhez kerül.Erwin a neve hallatán látványosan elvörösödött. A meghökkent arcok láttán zavartan köhintett.- Igen, tudom. Olyan vagyok, mint egy riadójelzés! Nem tehetek róla.”
Erőnek erejével dolgozott társaival, hogy minden a lehető legnagyobb rendben menjen. Emellett pedig gondozta a hajó kabalaállatát, és kórustag is volt. Sokoldalú, szeretni való személyiség.
„A zenekar némán várakozott, az adott jelre várt, majd a karmester intésére a fedélzeti fúvós zenekar halk, szívhez szóló dallamok után rázendített a Stille Nacht, Heilige Nacht ünnepi dalra. A néma vigyázban álló legénység megilletődötten hallgatta a zenét. Még a legmarconább, legvagányabb matróz is bőszen nyeldekelte könnyeit, és igyekezett nem nézni a mellette állóra, akinek gyanúsan remegett az ajka. Olyan pillanatok következtek, amikor az otthon maradottak emléke minden eddiginél erősebben tolakodott elő. Olyankor nem szégyen a könny. Stille nacht… Josef Mohr osztrák pap 1816-ban írta a verset, melyet két évvel később megzenésített Conrad Franz Xaver Gruber, avagy röviden Franz Gruber osztrák zeneszerző, zongorista, karnagy.A templom szent falai között született megható dallamok, a rögtönzött kórus előadása tovaszállt az Admiral Scheer haladása által előidézett meleg menetszél szárnyán. Erwin Müller is a két hete verbuvált kórusban énekelt. Szelíd, lágyabb tenor hangja a megannyi basszus és bariton fölött járt. Átszellemült arccal álldogált, aztán a dal végeztével, mint aki álomból ébred, végighordozta tekintetét az előttük álló ünneplők tömegén. Ludolf Petersen tengerészhadnagy elismerően biccentett felé. A hatás azonnali volt, a fiú szeplős arca menthetetlenül lángba borult.”
Az Admiral Scheer sikeressége igencsak felpaprikázta az ellenfelet, mindenképpen ki akarták iktatni. Több hajót is küldtek a nehézcirkáló levadászására, ám az elszánt legénység összefogásának köszönhetően mindig sikerült kicsúszniuk a markukból. A sikeres hadjárat után hazatérhettek, ám az angolok a Kieli kikötőben lebombázták, ami után sajnálatos módon a hajó elsüllyedt. Bár a legénység nagy része a parton volt a támadás pillanatában, még így is voltak emberáldozatok. 

Izzie már régen bebizonyította, hogy bármely témában képes lebilincselőt alkotni. Immáron sokadszorra szippantott magába az általa megjelenített eleven valóság, ami magával ragad és kifacsar. Őszinte szeretete és tisztelete a történelem iránt sugárzik a lapokról, alapos kutatómunkája révén pedig korhű regényeit közvetlen, olvasmányos, lendületes stílusban tárja az olvasók elé. Egyszerűen lehetetlen letenni a könyveit. Szívből ajánlom úton útfélen minden könyvszerető embernek. Ez a kötet is a szívembe lopta magát az Admiral Scheer teljes legénységével együtt, akik példát mutattak bajtársiasságból, emberségből, hazaszeretetből. A közvetlen hangnem, a csipetnyi humor, a temérdek kaland és egy bizonyos kabalaállat mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy sajnálkozva tegyem le a könyvet, miután véget ért. Egyetlen dolog vigasztalt csupán, mégpedig az, hogy reményeim szerint még nagyon sokat fogok olvasni a történelem nagy csatáiról Izzie tolmácsolásában.


Pontozás: 10/10 

2017. december 1., péntek

Bíró Szabolcs: Szent György testvérei (Anjouk 4.)

"1326. ​Anjou Károly úgy érzi, a három évvel korábbi tengermelléki hadjárattal lezártnak tekintheti a belháborúk korszakát, és fényes visegrádi udvarából nekifoghat egy erős birodalom felépítéséhez. Felesége már a második egészséges fiúgyermekkel ajándékozza meg, piacain végre értékálló, erős pénz cserél gazdát, Erdélyben és a Felvidéken egymás után tárják fel a zsíros ezüstbányákat, ő pedig a keresztény királyok közül elsőként saját, világi lovagrendet hoz létre, amely Szent György nevét viseli.
Ám ahogy negyedszázados uralkodása során újból és újból mindig, úgy ezúttal is felüti fejét a baj: Dalmáciában belháború tör ki, a Kőszegiek és a Babonicsok saját szakállukra nyugat felé settenkednek, Havasalföldön pedig Basarab vajda kezd sötét ténykedésbe, miután függetleníti magát a magyar királytól.
Visegrádon eközben egyre erősebbé és befolyásosabbá válik a Bátor Attila örökségét őrző Lackfi István, de ott van az udvarban az az ember is, akit túlontúl nyomasztanak a múlt árnyai, és aki maga sem tudja, bírhat-e szabadulni régi esküje terhétől: Zách Felicián.

Bíró Szabolcs nagyszabású történelmi regénysorozatának negyedik része egyben egy új trilógia első kötete is, benne régi és új szereplőkkel, fénnyel és árnyékkal, sárral és ezüsttel, nyílt háborúval és udvari intrikákkal. Az aranyliliom szebben virágzik, mint eddig valaha, árnyékában pedig lassan felnő egy új nemzedék, hogy megvesse lábát ebben az erőre épülő, szép új világban."
Kiadó: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017.október 31-én.
ISBN: 978-963-293-658-1
Oldalszám: 320
Műfaja: történelmi regény
A keménykötéses borító szolid, egyszerű, a védőborító pedig figyelemfelkeltő, igényes és stílusos, ahogy azt már az előző köteteknél megszokhattuk. Földi Andrea munkája abszolút elismerést érdemel. A kiadó a tartalomra és a kivitelezésre egyaránt odafigyel.
A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel itt:
Epub vagy Mobi formátumban pedig itt:

A szerzőről:

„Bíró Szabolcs 1988. július 29-én született a felvidéki Dunaszerdahelyen. Az írói vénát minden bizonnyal édesapjától örökölte, és már kisgyermekként versikéket, rövid történeteket fabrikált. A versírással később felhagyott, a próza szerelmese lett. Tizenöt évesen kóstolt bele először a novellaírásba, eleinte főleg a fantasy műfajához és a kalóztörténetekhez vonzódott. Tizenhat évesen, gimnazistaként kezdett aktív kulturális tevékenységbe: íróként, újságíróként, az iskolaújság főszerkesztőjeként és énekesként is bontogatta szárnyait. Prózai művei mellett 2006-tól több száz cikke jelent meg az Új Szó, a netBarátnő, az ekultura.hu, a Vasárnap, a Napvilág.Net, a PRESStige, a Penna Magazin és más internetes, illetve nyomtatott lapok hasábjain. 2010 októberétől 2012 januárjáig könyv- és filmkritikusként dolgozott a szlovákiai magyar Pátria Rádiónál. 2013-ban Vissza a középkorba! címmel önálló rovatot jegyzett a Csallóköz c. regionális hetilapban. Tizenegy éven keresztül folytatott aktív amatőrzenei pályát, ebből kilenc évig (2004 és 2013 között) a Csak Van zenekar énekeseként tevékenykedett: erről a korszakról tanúskodik többek között a zenekar első nagylemeze, a Mindennek a teteje.
(…)
Bíró Szabolcs 2007-ben debütált regényíróként, első öt könyve (és egy nem hivatalos e-novelláskötete) még Francis W. Scott álnéven jelent meg. 2010 első napjától kezdve kizárólag polgári nevén publikál, saját bevallása szerint székirodalmat ír, és egyre megszállottabban fordul a középkor felé. Első komolyabb sikerét Sub Rosa c. kalandregényének köszönheti, mely három különböző kiadást is megért, a szakmai hírnevet azonban a Non nobis, Domine c. történelmi regénye hozta meg számára. 2014-ben megjelent Ragnarök c. regényével rövid kitérőt tett a vikingek és az óskandináv mitológia világába, ám azután ismét visszatért a magyar középkorhoz: tizenöt részesre tervezett, Anjouk c. történelmi regénysorozatát az Athenaeum Kiadó gondozza.

Az író kamaszkora óta kerekesszékben él, ám határokat nem igazán ismer, ezt a helyzetet pedig humorosan, ironikusan fogja fel. Innen ered a székirodalom kifejezés. Ez a kategória egyben azt is sejteti, hogy az író nem kíván egyetlen műfaj mellett lecövekelni: a székirodalomba bármilyen irodalmi kategória belefér. Emellett a székirodalomaz évek során egyfajta branddé erősödött: Bíró Szabolcs minden évben ún. székirodalmi könyvturné keretein belül indul előadó- és dedikálókörútra, 2015-től pedig havonta többször is jelentkezik a Székirodalom vlog címen futó videónaplója egyes epizódjaival.
Bíró Szabolcs jelenleg feleségével és fiával a Csallóközben él, főállású regényíróként dolgozik, folyamatosan álmodozik, és komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy ezek az álmok valóra váljanak.”
Forrás és teljes életrajz itt: http://biroszabolcs.eu/eletrajz

Bíró Szabolcsot 2016-ban, a Szent György Lovagrend alapításának 690. évfordulóján, Visegrádon lovaggá ütötték. 2017 nyarán pedig Eger Kulturális Nagykövete lett.

A tizenöt részesre tervezett, öt trilógiára felosztható Anjouk regénysorozat eddigi kötetei, melyek az Athenaeum kiadónál jelentek meg:

Bátor Attila bosszútrilógiája:
Anjouk I. - Liliom és vér (2015)
Anjouk II. - Lángmarta dél (2015)
Anjouk III. - Az utolsó tartományúrig (2016)

Arany Visegrád-trilógia:
Anjouk IV. - Szent György testvérei (2017.)
Anjouk V. – Ötvenezer lándzsa (előkészületben)
Anjouk VI. – Királyok éneke (előkészületben)

A sorozat előzménykötete:
Non nobis Domine (2016)

Életem első Bíró Szabolcs regénye volt a Non nobis Domine előzményregény, ami szerelem volt első olvasásra. Megnyerő történetvezetés, magával ragadó cselekmények, tökéletes kivitelezés. Ezután nem volt kérdéses, hogy a sorozat többi kötetét is olvasni fogom-e.
Örülök, hogy nem kellett éveket várni a könyv folytatására, és most kezemben tarthatom a Szent György testvérei kötetet.
Az első három rész bővelkedik izgalmakban, érdekességekben, jól felépített karakterekben és magával ragadó cselekményekben. A szerző tesz róla, hogy a történelmi eseményekről minél pontosabb képet kapjunk, érezhető, hogy alapos kutatómunkát végzett.
Szent György lovagrend címere
Bíró Szabolcs könnyed és lehengerlő stílusa hozzájárul ahhoz, hogy a negyedik kötet története magába szippantsa az olvasót, s egészen a végéig ne is eressze el. Az események nagy része 1326-ban játszódik, elmondhatjuk, hogy igen termékeny évet zártak akkoriban. Érdekes volt betekinteni a Szent György lovagrend avatási ceremóniájába és a Lackfi testvérek életébe.  Nagyon megkedveltem a Lackfi családot, ám érezhető volt Bátor Attila hiánya, akit az előző kötetekben annyira megkedveltem. Tudtam, hogy eljön majd ennek is az ideje, ám nem számítottam arra, hogy ennyire fájó lesz. Szívesen olvastam volna még róla és a családjáról.
Szent György lovagrend alapító levele
Szerettem a tájleírásokat, és ahogy az akkori élet megjelenik a lapokon. A karakterek között könnyen találhatunk olyat, akivel szimpatizálhatunk, és aki a szívünkhöz közel kerülhet, legyen fő vagy akár mellékszereplő. Jellemábrázolásuk megnyerő, a karakterek szinte kilépnek a lapokról.
Harcok, árulások, belviszályok, vívódások és lelki tusák szövik keresztül a történetet, ám ezeken kívül ott a romantika, a szerelem, a család, a barátság, a bajtársiasság és a hazaszeretet is. Megannyi érzés és gondolat egy könyvben.
Lackfi címer
Egyik kedvenc részem talán az volt, amikor minden Lackfi fivér együtt volt és egymást ugratták. Nagyon vidám és családias jelenet volt.
Szintén kedvemre való volt az a jelenet, amikor Lackfi Istvánnak Károly király kiszemelte leendő aráját, Izabellát. A hölgy cseppet sem volt olyan, mint amire akkoriban a nemes férfiak gyorsan lecsaptak volna. Ellenben Istvánnak akkor és ott teljes mértékben megfelelt. Aztán persze történt egy s más, és alaposan megváltozott a véleménye István úrnak.

A könyv egy hatalmas csattanóval zárul, kíváncsi vagyok, hogy hogyan fog folytatódni a történet. Bíró Szabolcs ért hozzá, hogyan fokozza az érdeklődést. Már nagyon várom, hogy a következő kötetet olvashassam.

Köszönöm a lehetőséget az Athenaeum kiadónak! A szerzőnek pedig alkotásban gazdag időszakot kívánok!

Pontozás: 10/10


2017. november 23., csütörtök

Brock Yates: Enzo Ferrari – A birodalom és ami mögötte van

„Zsarnok? Zseni? Vagy csak zseniális üzletember? Végre kezünkben tarthatjuk az első minden részletre kiterjedő és valóban alapos kutatómunka nyomán készült életrajzot a 20. század egyik legbefolyásosabb, legtitokzatosabb szereplőjéről – Enzo Ferrariról.
Brock Yates bebocsátást nyert Ferrari legbelső köreibe, és mindent felfed előttünk: törvénytelen fiával ápolt furcsa kapcsolatától egészen a briliáns marketingfogásokig, melyek világszerte híressé tették a nevét. Ez a fordulatos, élvezetes, botrányos és informatív olvasmány minden tekintetben felér figyelemre méltó alanyához, Enzo Ferrarihoz.

A kötet alapján készülő film Michael Mann rendezésében Hugh Jackman és Noomi Rapace főszereplésével 2019-től látható a mozikban.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. 11. 07.
Fordította: Babits Péter
Fordítás alapjául szolgáló mű: Brock Yates: Enzo Ferrari
A könyv aktualizálásában Méhes Károly nyújtott segítséget.
Kötés: keménykötés
ISBN: 978-963-293-636-9
Oldal: 528
Megrendelheted 20% kedvezménnyel itt:
Itt pedig beleolvashattok:

A szerzőről:
Brock Yates 1933. október 21-én született a New York állambeli Lockportban. Író, újságíró, tv-s közvetítő, forgatókönyvíró. Főszerkesztő volt egy autós magazinnál (Car and Driver), valamint főkommentátor volt olyan neves sporteseményeknél a nyolcvanas években, mint a Daytona500. Első cikke megjelenésekor még csak tizenhat éves volt. Az Ágyúgolyó futam című film forgatókönyve, illetve a Smokey és a Bandita második részének forgatókönyve is az ő nevéhez fűződik. Alzheimer-kórral küzdött. 2016. október ötödikén, nyolcvankét éves korában hunyt el a New York állambeli Bataviában.
Brock Yates
 Enzo Ferrari (teljes nevén: Enzo Anselmo Ferrari) (Modena, 1898. február 18. – Modena, 1988. augusztus 14.) olasz versenyautó-tervező, a Ferrari autógyár alapítója. Amióta az eszemet tudom Ferrari rajongó vagyok, így külön öröm volt, hogy betekinthettem annak az embernek az élettörténetébe, aki az egészet megálmodta.
Bár már gyerekkorában kapcsolatba került az autóversenyzéssel, még tizenévesen sem lehetett biztosan állítani, hogy az ő jövője az autóversenyzéshez lesz köthető. Egy ideig sportújságíró akart lenni, tizenhét évesen már az országos La Gazzetta dello Sport újságban jelentek meg cikkei, melyekből áradt a kivételes drámai érzék és a határozott stílus. Fiatal fiúként három pálya izgatta: a sportújságírás, az operaéneklés és az autóversenyzés.
Az első világháború alaposan megváltoztatta az életét, mint oly sok emberét. Elveszítette édesapját, majd nem sokra rá testvérét, Dinót is. A háború vége után mindent hátrahagyott azért, hogy az autóiparnak szentelhesse minden figyelmét.
Első versenyén 1919. október 5-én vett részt, amikor a CMN csapattal benevezték a regionális Parma-Poggio di Berceto hegyi versenyre, ami ötvenhárom kilométeres távon zajlott. Ferrari egy 2,3 literes Tipo 15/20 CMN túragéppel indult.
Fiatalkori első jelentősebb munkája az Alfa Romeo-hoz köthető.
1922-ben alapította meg első vállalatát Modenában, egy Via Emilián álló kis bérelt műhelyben a Carrozzeria Emilia, Enzo Ferrari & Társa vállalatot, ami többnyire az Alfák és egyéb használt sportgépek értékesítésével foglalkozott, soha nem épített karosszériákat. Agresszív üzletpolitikájának köszönhetően Emilia egész területén kizárólagos joggal forgalmazta az Alfa Romeo modelljeit, autóversenyzői ismeretségét pedig a márka imázsának erősítésére használta a tehetős vásárlók körében.
Ahogy nőtt az autóforgalmazási bevétele, úgy hanyatlott versenyzői karrierje. Ám ahogy olvastam, nem igazán lehetett kifogni a szelet a vitorlájából, tudta, hogy merre induljon tovább és hol keresse az újabb lehetőségeket. Versenyzői karrierje inkább egy hullámvasúthoz hasonlított. Egyszer felfelé ívelt a pályája, máskor lefelé, de mindig tudta, hogy merre billentse a mérleg nyelvét ahhoz, hogy jól jöjjön ki a dolgokból.
1923-ban találkozott Mario Lombardival, a Pirelli gumiabroncsgyártó brit képviselőjével, aki a későbbiekben nagy hatással volt a gondolkodásmódjára és fontos szerepet töltött be az életébe.

Örültem, hogy olvashattam arról is, hogyan lett az ágaskodó ló a Ferrari emblémája. Nekem határozottan tetszett a legenda, szívesen gondolok rá így.

Enzo Ferrari élete minden volt, csak unalmas nem. Az autók iránti szenvedélye magával ragadó volt, üzleti vénája korán megmutatkozott, s olyan embernek tűnt, aki a jég hátán is megélt volna. Ez mindenképpen becsülni való tulajdonság, bár néha már úgy éreztem, túlzásba vitt ezt-azt azért, hogy sikeres legyen. Ki akart törni a szegénységből, élvezni akarta az életet. Hajszolta a sikert, mindig új célokat tűzött ki. S amint azt láthattuk és láthatjuk a mai napig, megvalósította, amit akart.
 „1929. november 15-én megszületett a megállapodás, és 29én már be is nyújtották az alapító okiratokat. A teljes tőke 200 000 lírára (válság előtti értéken úgy 100 000 dollárra) rúgott. A Canito fivérek és Tadini 130 000 lírát állt; maga Ferrari korántsem csekély 50 000-et; Feruccio Testi 5000 lírával szállt be, az Alfa Romeo tízezerrel, míg a Pirelli ötezerrel. A szerződés aláírásával – ami december 1-én történt meg Enzo Levi modenai ügyvéd irodájában – hivatalosan is megalakult a Societa Anonima Scuderia Ferrari.”

Az autófejlesztések és versenyek leírása nagyon érdekes volt. A történelem apró szelete megelevenedett a szemem előtt. 
Nagy nevek sorakoztak fel az évek folyamán Ferrari csapatában, akik sikereikkel méltón öregbítették a Scuderia Ferrari hírnevét. 
James Hunt és Niki Lauda
Üzletemberként határozottan megállíthatatlan volt, aki véghezvitte azt, amit eltervezett. Ám magánemberként számomra sokszor ellenszenves volt. Néhány megnyilvánulása és bizonyos helyzetekhez való hozzáállása érthetetlen, elfogadhatatlan. Enzo Ferrari számomra kettős személyiség. Magánemberként nem biztos, hogy szívesen megismerkedtem volna vele, ám az üzletembert szívesen megfigyeltem volna munka közben. Maradandót alkotott, még ha olykor nagyon rögös is volt az út, amelyen haladt.

A könyvet meleg szívvel ajánlom mindazoknak, akik szívesen olvasnának az autóipar és az autóversenyzés rögös útjáról, buktatóiról, illetve magáról Enzo Ferrari-ról, a Scuderia Ferrari megálmodójáról és alapítójáról.


Pontozás: 10/10


2017. november 9., csütörtök

M. Kiss Csaba: Boldogságkönyv

„Tudták, ​hogy Magyarország Alaptörvényének szövegében nincs benne a boldogság szó? 
Őszintén szólva, fogalmam sincs, más országokéban benne van-e, de hát mire lehet menni egy boldogtalan nemzettel? 
A magyar alaptörvényben elég hosszan sorolódik, mihez van joga a polgároknak, de konkrétan a boldogsághoz nincs. Pedig, ugye közhely, de – mint általában a közhelyek – igaz, hogy boldogság mindenkinek jár. Járni jár, mondják erre a cinikusok, csak nem jut. 
Dehogynem! – állítom én. És veszem magamnak a bátorságot, hogy azt is kijelentsem: pont annyi jut, amennyit megteremtesz magadnak. És másoknak. Írhattam volna korszellemhez talán jobban illő módon, hogy annyi boldogságod lesz, amennyit elintézel, kikavarsz, kijársz, szerzel, lemutyizol magadnak. De nem akartam azt írni. 
Szóval a boldogság mindenkinek jár, csak senki nem tudja garantálni. A hatalom sem. Mert senkinek nincs tuti boldogságreceptje. Viszont talán hasznos tudni, hogyan csinálják mások!
Ez a kötet nagyjából kétszáz rövid sztorit tartalmaz a boldogságról. Férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, hívők és ateisták, gazdagok és szegények mesélnek, anekdotáznak saját boldogságélményeikről. Arról, hogyan csinálják ők.”
Kiadta: Athenaeum kiadó
Megjelent: 2017. október 24-én.
ISBN: 978-963-293-699-4
Oldalszám: 328
A borító egyszerű, de nagyszerű. A védőborító szolidan szép. Igazi kedvcsináló.
A könyvet megrendelhetitek 20%-al olcsóbban itt:
E-book formában pedig itt:

M. Kiss Csaba Boldogságkönyv című kötetének bemutató beszélgetése
2017. 11.20-án 18 órától lesz a KONYHA Étterembe (1075 Budapest, Madách Imre út 8.). A szerzővel Veiszer Alinda beszélget.
Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Aki szeretne részt venni a rendezvényen, regisztráljon a szpisjak.blanka@lira.hu email címen! Regisztrálni november 10-ig lehetséges.

Mi a boldogság? Talán az egyetlen, amiben mindenki egyetért, hogy a boldogság egy érzés. Vannak, akik szerint, ha megvan mindenünk, amit pénzen megkaphatunk, akkor már boldogok lehetünk. Mások szerint elég, ha együtt vagyunk a szeretteinkkel. Szintén mások azt vallják, hogy ha van egészség és szeretet, akkor a nehézségeken is könnyen átlendülhetünk és boldogok lehetünk.

Wigner Jenő mondta egyszer: „Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a csodaszép napvilágot, ha együtt lehet azzal, amit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek legalább olyan fontosak a boldogsághoz.”

Sonja Lyubomirsky is hasonlóan vélekedett: „Nem kell a gazdagságot túlbecsülni, mert azok, akik kizárólag az anyagi javakra összepontosítanak, csak ideig-óráig találnak boldogságot abban, hogy mindent megvásárolhatnak. Ám ha valaki "csak" normális színvonalon él, közben jók és szorosak a családi, baráti kapcsolatai, van lehetősége a személyes fejlődésre, tanulásra, élvezi a munkáját, kihívásokkal szembesül, közben hasznosnak is érzi magát a környezete számára, és van módja arra, hogy segítsen másokon, könnyebben talál tartós boldogságra.”

M. Kiss Csaba tizenöt népszerű emberrel készített interjút, akik meséltek szomorúságról, boldogságról, vágyról és célokról. Nagyon jó, hogy hagyta kibontakozni a beszélgetőpartnereit, mert így érezhető volt, hogy szívesen meséltek arról, hogy milyen utat is jártak be. 
„Átkozottul szerencsés fickónak érzem magam. És boldog vagyok.
53 évesen megértem, hogy közönség – és kritikai sikerrel játszották a mozik első játékfilmemet, a Brazilokat. Dolgozhatok a következő forgatókönyvön.
Most jelenik meg harmadik kötetem – bízom benne, hogy megismétli az első kettő sikerét, emellett készülőben a negyedik. Pedig alapvetően tévés újságíró és szerkesztő vagyok már vagy huszonöt éve, és egy kisebb szünet után most újra. Szóval lett átjárásom a szeretett szakmai területek között, ami már csak azért is jó, mert soha nem szerettem sokáig egy helyben lenni.
Feleségből a másodiknál tartok, gyerekből az ötödiknél. Jó így.” - Áll M. Kiss Csaba bemutatkozása a könyv belső borítóján. Személy szerint úgy vélem, nagyon jó, hogy így gondolkodik az életéről, s hogy annyi mindent sikerült már elérnie. Ez a könyv is egy mérföldkőnek számít szerintem, mert tartalmilag és külsőleg egyaránt minőséget kap az olvasó.

A könyv előszavában volt egy rész, ami abszolút megfogott, és amivel mélyen egyetértettem.
„Az olvasó embernek nem kell mondanom, mert tudja, hogy végső soron a klasszikus nagy drámáktól kezdve a legmodernebb szabadversig az irodalom – és egyébként feltételezhetően minden művészet alkotóit – ugyanazok az alapérzelmek mozgatják, mint amelyek minket, befogadókat is: a boldogság, a szomorúság és a vágyak. Így az olvasás örömét általában az adja, hogy a kitalált szereplők tulajdonságaiban, sorsában a magunkéra ismerhetünk. Vagy a szomszédunkéra, vagy a főnökünkére, és így tovább, attól függően, hogy épp egy pozitív vagy negatív karakterrel találkozunk-e. De szerencsés esetben mindenképpen magával ragad minket a történet, és vagy meggyűlöljük, vagy megszeretjük, elutasítjuk, vagy megértjük a fiktív hősöket. Gondoltam, ez az egész kaland még érdekesebb lehet, ha ezt az élményt nem kitalált, hanem köztünk élő, valódi emberek sorsát megismerve élhetjük át.” 
 Tetszett, hogy a szerző mindenkit bemutatott pár sorsban és hogy a rövid történeteken keresztül megismerhetjük az akkori gondolataikat, érzéseiket, esetleges gondjaikat. Hétköznapi problémák, élethelyzetek és megoldásaik kerülnek terítékre, megtudhatjuk, hogy ki hogyan éli meg a boldogságot, illetve kinek mit jelent maga az a szó, hogy boldogság. Ahány ember, annyi sors és annyi vélemény.
Betekintést nyerhetünk az emberek életútjába, s megtudhatjuk, hogy lett belőlük az, aki. Tizenöt népszerű ember nyílt meg a riportok alatt, és mesélt gyerekkorról, fiatalkori baklövésekről, diákcsínyekről, családról, munkásságról, nehéz pillanatokról, örömről és bánatról egyaránt.

Minden történetben találtam olyan gondolatot, amit magaménak érezhettem, egyetérthettem vele, de voltak, amik kiemelkedtek.
Nagyon tetszett a mondanivalója Bojár Gábor történeteinek, ugyanakkor, Nyáry Krisztián történetei álltak a legközelebb hozzám. Voltak szomorú, elgondolkodtató történetek vele kapcsolatban, és voltak vidámak, amiken rengeteget derültem. Láttam magam előtt gimnazistaként, egyetemistaként, vizsgáztatóként és kiadó igazgatóként is. Nagyot kacagtam a bérgyerekes részen, elgondolkodtató volt az Esterházy Péterrel való ismeretségéről olvasni, ami pedig a legmélyebben érintett, az a felesége haláláról szólt. Az ő történeteit olvasva úgy éreztem, egy érzelmi hullámvasútra váltottam jegyet.

Egerszegi Krisztina elbeszélése az úszásról és a családról szintén érdekesre sikerült. Gyerekként imádtam nézni, ahogy úszik, mert látszott, hogy szívét-lelkét beleadja. Siklott a vízen és akkoriban még gyerekfejjel úgy gondoltam, erre csak ő lehet képes. Ennyi koncentrációval, energiával, érzéssel úszni. Őt nem csak a siker iránti motiváltság mozgatta. Persze felnőtt fejjel már másabb, tisztában vagyok azzal, mennyi munka van abban, hogy ennyire jó legyen valaki. Persze mondhatjuk azt, hogy jó volt valamiben, ám ő váltott valami másra, amiben még jobb is lehet. Családot alapított, s a három gyermekének szenteli az életét. Az úszás már nem jelent akkora örömet neki, mint az, hogy a családjával részese lehet valami csodának.
Egyetértek vele abban, hogy a világ már túlságosan gyors. Kicsit lassítanunk kellene. Meglátni az élet apró örömeit és csodáit, örülni a napsütésnek, a lágy szellőnek, ami simogatja az arcunkat, a szeretetnek, a családnak, barátoknak, a közösen eltöltött időnek és a szenvedélynek, ami valaki vagy valami iránt táplált általunk és megmozgat bennünk valamit. Ha nem így teszünk, akkor a rohanó életben sikeresen elhaladunk a lehetőségeink és a boldogságunk mellett is.

Köszönöm M. Kiss Csabának, hogy megírta a könyvet, az interjúalanyoknak, hogy válaszoltak Csaba kérdéseire és meséltek az életükről, az Athenaeum kiadónak pedig azt, hogy kiadta és lehetőséget adtak az elolvasására!
Mindenkinek szívből ajánlom ezt a történetgyűjteményt, mely örök igazságokat, megszívlelendő tanácsokat, tanulságokat sorakoztat fel az olvasók elé.


Pontozás: 10/10

2017. október 27., péntek

Karin Tidbeck: Amatka

„Vanját, a fiatal tájékoztatási asszisztenst hazájából, Essre városából Amatka zord és fagyos kolóniájába küldik, hogy adatokat gyűjtsön a kormány számára. Vanja azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben: Amatka lakói furcsán viselkednek, miközben a hatalom mindenütt a felforgató tevékenység nyomait kutatja. 
Bár a kiküldetése csak rövid időre szól, Vanja beleszeret lakótársába, Ninába, ezért meghosszabbítja látogatását. Eközben akaratlanul is tudomást szerez az egész kolóniát érintő, növekvő fenyegetésről. Minden erejével igyekszik eltitkolni, és önhatalmúlag olyan vizsgálódásba kezd, amivel önmagát is bajba sodorja. 
Karin Tidbeck világában mindenki gyanús, senki nincs biztonságban, és semmi nem egyértelmű – még az írott és beszélt nyelv, vagy éppen a valóság szövete sem. Az Amatka lenyűgöző és végtelenül eredeti mű, óda a szabadságról, a szeretetről és a művészi teremtőerőről.
„Javaslom, hogy ragadj meg egy példányt!” – Ann Leckie 
„Született klasszikus.” – Jeff VanderMeer 
Szürreális bemutatkozó regény Margaret Atwood és Ursula K. Le Guin stílusában, egy olyan idegen világról, ahol a nyelv valóban élő és ható.”

Kiadta az Athenaeum kiadó 2017 októberében.
Fordította: Babits Péter
A fordítás alapjául szolgáló mű: Karin Tidbeck: Amatka
ISBN: 978-963-293-700-7
Oldalszám: 250
A könyvet megrendelhetitek 20% kedvezménnyel itt:
Bele is olvashattok:

Karin Tidbeck Stockholmból származik. Jelenleg Malmöben él és dolgozik, szabadúszó író, műfordító és kreatívírás-tanácsadó. Svéd és angol nyelven egyaránt alkot. Íróként 2010-ben mutatkozott be Vem är Arvid Pekon? című svéd nyelvű novellagyűjteményével. Angol nyelven 2012-ben debütált a Jagannath címet viselő válogatásával, melyet 2013-ban Crawford-díjjal jutalmaztak, és World Fantasy Awardra jelöltek. Az Amatka az első regénye.
Karin Tidbeck - fotót készítette Andreas Ingefjord
A fülszöveg alapján Vanja és Nina története tele lesz érdekességekkel, rejtélyekkel és izgalommal. Milyen titokra bukkanhat Vanja ami miatt életveszélybe kerül? Megoldást talál a fenyegető problémára? Megússza ép bőrrel ezt a kalandot? Hogy alakul a Nina iránt táplált szerelme? Rengeteg kérdés felmerül már a könyv bemutató szövegének elolvasása közben. Vajon megtaláljuk minden kérdésre a választ?

Elég szomorú képet kapunk a világról, amiben főhősünk él. Olyan, mint ha a boldogság nem is lenne jelen az emberek életében. Napi rutin, szabályok és skatulyák rendszere, amiből nem lehet kitörni. Az emberek napestig robotolnak, fáradtak, életkedvük teljes mértékben lecsökkent. A felnőttek kolóniákban laknak, ahol a környezet minimalista, szűkös, egyhangú és rideg, míg a gyermekek gyerekotthonokban nevelkednek, de hétvégén hazalátogathatnak. A családi kapcsolat felszínes, a kötöttség szülő és gyermek között nem alakul ki nagymértékben, ezért a későbbiekben a gyermekek érzelemszegény életet folytatnak.
„A bizottság szerint a túlzott közelség nem tett jót sem a szülőknek, sem a gyerekeknek, ezért csak hetente egyszer találkozhattak. Ilyenkor élték ki érzelmi szükségleteiket, melyek sajnálatos módon még mindig sokakat megfertőztek, és ez megfelelő kezelés híján neurózishoz vezethetett. A túlzottan erős kötődés ráadásul függővé tette a gyermeket, aki így kevésbé hajlott arra, hogy szolidaritást vállaljon a közösség tagjaival.”
A könyv első fele ismerkedés Amatka lakóival, illetve az ottani helyzet bemutatása. A feszültség lassan növekszik, ahogy egyre több furcsaság kerül előtérbe. Aztán ott van Vanja személyisége, ami határozottan furcsa. Meg kell vallanom, eleinte (főleg a fülszöveg elolvasása után) meg voltam győződve arról, hogy Vanja férfi. Szóval ért egy kis meglepetés, amikor kiderült az ellenkezője. 
Néhány alkalommal kellőképp ledöbbentem, megrökönyödtem, vagy épp értetlenül néztem magam elé, hogy „ez most mi?”. Visszaolvastam, mert azt hittem elvesztettem a fonalat, aztán kiderült, hogy amit olvastam, az tényleg úgy van leírva, ahogy én értelmeztem. Tényleg igaz, amit a fülszövegben olvasni. Semmi sem egyértelmű.
A könyv felénél lendült be igazán a cselekmény, s ez volt az a pont, amikor már hajszolt a kíváncsiság, hogy kiderítsem, mi történik Amatkában.
Kedvenc szereplőm abszolút a könyvtáros volt, Saminék Evgenje. Az ő karakterével tudtam a legjobban azonosulni. S talán ennek is köszönhető, hogy a kedvenc jeleneteim a könyvtárhoz köthetőek. 
A két főszereplő Brilarék Vanja Essre Kettese és Ulltorék Nina Négyese számomra sokszor a meg nem értett kategóriába volt sorolható. Nem igazán álltak közel hozzám, Ninát pedig nem is igazán sikerült megkedvelnem. Vanja tetteit megértettem, egyet is értettem sűrűn vele, hajtotta a kíváncsiság és a vágy egy boldog életre, Nina tettei mögött azonban a félelem lapult meg és sokszor rossz döntésre késztette. A többi szereplő pedig megmaradt semlegesnek, igazság szerint nem sok vizet zavartak. Talán még Ullát és Ivart tudnám a kedvelem kategóriába sorolni. 

A regény magában hordozza a tipikus disztópikus jegyeket. Szegényes életkörülmények, szenvedés, erőszak, elnyomás, árulás és negatív jövőkép mind-mind megtalálható a történetvezetés folyamán. Tehát mindenképpen ajánlom a disztópia kedvelőinek. Érdekes volt, bár néha kicsit zavaros. 

Pontozás: 10/9
Indoklás: számomra kicsit lassan indult be a cselekmény, a végét pedig függővégnek érzem. 

2017. október 14., szombat

Viola Judit: Sasok a viharban II. - Sűrűsödnek a fellegek

"V. Istvánt halála után a Nyulak szigetén helyezik végső nyugalomra. A gyászolók közt szörnyű hír terjed: a királyt talán meggyilkolták. A megüresedett trónra sokan vágynak, az Aba család nemes ifjai azonban mindössze egyvalamiben biztosak: figyelmeztetni kell a néhai uralkodó fiát, aki azonban merész tervet eszel ki, hogy kiderítse az igazságot, és már annak birtokában kerüljön fejére a korona. Ilyen helyzetben nem könnyű megmaradni igaz embernek…
A Sasok a viharban hősei előtt kalandokban bővelkedő, sorsdöntő idők állnak. Magánéleti konfliktusok és diplomáciai gondok nehezítik a család helyzetét. Ünnepek és hétköznapok, halál és születés váltja egymást, és egyikük életébe beköszönt a szerelem is. 
Végleg megpecsételődhet az Aba család sorsa…"
Megjelent: 2017.10.09.
Kiadta: Athenaeum kiadó
ISBN: 978-963-293-717-5
Kötés: tábla, védő
Oldal: 368
Műfaj: történelmi regény
A könyv megvásárolható 20% kedvezménnyel itt:

Viola Judit 1982-ben hittudományi főiskolát végzett, azóta lelkészként, kántorként, kórusvezetőként szolgált és szolgál. Debütáló regénye, a Sasok a viharban egy családtörténet nyitó kötete volt, ami azonnal megnyerte magának a hazai olvasóközönséget. Ennek a családtörténetnek a következő kötetét tarthatja jelenleg kezében az olvasó.

A borítóért most is odáig vagyok. Szeretem, hogy egyszerű ugyanakkor pedig figyelemfelkeltő. Nagyon illik a történethez.

Mindenképpen ajánlanám a fiatalabb korosztályoknak is, mert azon kívül, hogy érdekes kalandozásokon vehetünk részt a szereplőkkel, betekintést nyerhetünk a történelembe is. A szerző stílusa könnyed és élvezhető. Nagyon könnyen lebilincseli az olvasót és nagyszerű kalandozásra csábítja. Számomra kihagyhatatlan ez a történelmi sorozat. 

Már az elején megnyeri az olvasót a csodás tájleírás, amelynek köszönhetően megelevenedik előttünk filmszerűen a cselekmény. Láthatjuk gyülekezni az Aba nembéli urakat, akik megtanácskozzák István király halálának mibenlétét. 
Szerettem, hogy azonnal a lényegre tért a szerző, s a kötet cselekménye átlátható volt, hisz’ részletesen ismertette azt. A kivitelezésbe sem csúszott hiba, igényes mind esztétikailag, mind pedig tartalmilag. 
 Aba házi Lőrinc úr megnyilvánulásai most is sűrűn mosolyt csaltak az arcomra, ahogy azt az előző kötetnél már megszokhattam. Bár kissé szabatos a nyelvjárása, határozottan pozitív karakter, aki erősíti a történetet. Jó volt újra olvasni Dávid úrról és fiairól, akik az előző kötetben a kedvenceimmé váltak, ahogy Dávid úr hű szolgája, Karacs is. Igazán bölcs és jóravaló személynek ismerhettem meg a történet alapján, akire érdemes volt hallgatniuk a főszereplőknek. A főbb karaktereket megismerhettük már az előző kötetben, ugyanakkor ebben a részben is épp elég információt kapunk róluk ahhoz, hogy kerek egésszé váljon a történet.
Ármány, árulás, viszály, veszély, harcok, becsület, hűség, család, barátok, szeretet és összetartás mind-mind felbukkan a történet során. Azt hiszem minden, ami kellhet egy jó történelmi regényhez megtalálható a könyvben. Kalandoztam a főhőseinkkel és nyomoztam a rejtélyek után. Ki a felelős István király haláláért? Elnyeri-e méltó büntetését az illető? Hány élet árán lesz végre újra béke és nyugalom? Nem minden kérdésre kaptam meg a választ, ám a történelmi kalandozásainknak nincs még vége. 
A regény olvastatja magát, visszarepít a régmúltba és kalandozásra csábít. Közelebb hozza hozzánk a történelmi eseményeket és személyeket, szinte úgy érezzük magunkat, mint ha mi is ott ülnénk László király és Béla herceg mellett a trónon, vagy épp Fintával és Amádéval próbálnánk támogatni barátainkat és uralkodóinkat. Amikor Amádé hazalátogat, sugárzik a lapokról az otthon melege és a tengernyi szeretet, amivel körülveszik a legifjabb Aba fiút. 

Árnyék karaktere kedvemre való volt, hisz’ neki hasonló jó megfigyelőképessége volt, mint Karacsnak, s legalább annyira jó szíve is. Fegyverforgatásban és információszerzésben aligha akadt párja. Tetszett, ahogy felkarolta Mónust. 

Egyik kedvenc jelenetem az volt, amikor Aba nembéli Dávid úrék vendégül látták László királyt Füzéren, a két ifjabb Aba fiú (Péter és Amádé) pedig megviccelte Lőrinc urat.
„– De fel is vihetjük, ha úgy gondolja – tréfálkozott Amadé.– Bele is törne a bicskátok! – hergelte őket Lőrinc.Amadé és Péter egymásra nézett, aztán közrekapták nagybátyjukat, és a hóna alatt megragadva olyan szépen megemelték, mint sólyom a zsákmányát, még a lába hegye sem érte a földet.– Hő, hő! Tesztek le rögvest, beste kölykei atyátoknak! Még megszédülök! Rosszabbak vagytok, mint gondoltam. A sivatagi szentek ama testrészire mondom, ölbéli gyermekségem óta nem kalimpázott a lábam a levegőben! – méltatlankodott Lőrinc, de mosolygott hozzá.Nagy nevetés közepette szép óvatosan leeresztették a bajnokot, aki rögvest egy második kupa borral öblítette le az ijedtséget.”
Füzéri vár
A történet végig kalandos és tanulságos volt. Voltak szereplők, akiket szerettem, s olyanok is, akikben elég nagyot csalódtam. Péter az előző részhez képest közelebb került hozzám, ám Finta egyre csak távolodott. Amádé maradt a nagy kedvencem a három Aba ifjúból. 
Jó volt ennyire alaposan betekinteni a történelem eme szegletébe, felfedezni és megismerni a helyszíneket, népeket, valamint a szokásokat. Remélem, hogy még sokat olvashatok az Aba nemzetségről Viola Judit írásai által. Köszönöm az élményt.


Pontozás: 10/10

2017. szeptember 22., péntek

Lylia Bloom: Csillagfény - Az élet forgatókönyve

Fülszöveg: „Ha újrakezdhetném, akkor sem döntenék másként. Charlotte kedvéért egyeztem bele, és őérte bármit megtennék, hiszen ő a családom. Gondolkodás nélkül aláírtam a szerződést, amivel három évre elköteleztem magam a Starline Filmstúdiónak, és ezzel minden szabadidőmet feláldoztam”. 
A nyugtalanító és néha frusztráló események lavinája magával ragadja Vickyt, de a sok negatív tapasztalat mellett jó dolgok is történnek vele: új élményeket és barátokat szerez. Viszont valami egyre inkább hiányzik az életéből: a szerelem. 
Ebben az ámítással és hazugsággal teli világban léteznek vajon őszinte érzelmek? Találhat bárkit, aki tényleg őt látja a smink és a jelmezek mögött, vagy még a boldogság gondolatáról is le kell mondania, amíg a szerződése le nem jár?
Kiadta az Underground kiadó.
Kiadás éve: 2015
Oldalszám: 294
A történet ténylegesen a 286. oldalon fejeződik be.
ISBN: 978-963-12-2066-7
A borító Németh Balázs fantasztikus munkája. Igazán figyelemfelkeltő, ugyanakkor szolid és szép. 
Műfaját tekintve New Adult (18-26 éves korosztály áll a főszerepben) és romantikus. 

Mit tudhatunk Lylia Bloom-ról?

Tizenhat éves korától ír, addig csak fejben alkotta meg a történeteit. Az első Aranymosásra beküldte a Csillagfényt, de sajnos a lektorok nem választották ki. Következő évben az Ellopott életek című regényét küldte el, de az sem hozta meg a kívánt sikert az Aranymosáson. Annál inkább a magánkiadásnál, amivel eleinte próbálkozott. Később sikerült bekerülnie a Könyvmolyképző kiadó szerzői közé. Könyvei nagy sikernek örvendenek, s nyugodtan kijelenthető, hogy korosztálytól függetlenül képes elvarázsolni az olvasóit. Nem csak egyféle témáról képes írni, sokrétű személyiség, és hiszem, hogy rengeteg történet lakozik még a fejében, ami reményeim szerint sorban napvilágot látnak majd. Boncolgatott már kemény témákat, mint drogok, prostitúció, erőszak, kegyetlenség és ilyen volt a gyász is, ugyanakkor a Csillagfénynél az is kiderült, hogy képes a lágyabb oldalt is képviseltetni, egy szívmelengető és mosolycsalogató romantikus new adult regénnyel. Azon kívül, hogy nagyszerű író, például szolgálhat mindenki számára, hiszen nem adta fel az álmait, és kitartóan küzdött azért, hogy nyomtatásban lássa írásait. Természetesen nem csak az írás az élete, magánemberként két csodaszép kisfiú anyukája, ami azt hiszem, az életben a legfontosabb „állás”. :) 
Nem utolsó sorban pedig szeretnék megmutatni nektek egy interjút a szerzővel, amit Spirit Bliss készített. Szerintem rengeteg érdekességet megtudhatunk belőle.  
http://spiritblissinterjublog.blogspot.hu/2016/11/szeretek-olyan-temakrol-irni-amik.html

Közel egy éve, hogy a szerzővel való levélváltásom következtében megérkezett hozzám a saját dedikált példányom a Csillagfényből, amiért azóta is hálás vagyok. Már akkor el szerettem volna olvasni, ám mindig közbejött valami, így csak most sikerült sort kerítenem rá. Épp a polcomon szemezgettem a könyvek között, hogy vajon melyiket is vigyem magammal az orvosi rendelőbe, amikor megakadt a szemem Lylia könyvén. Azonnal tudtam, hogy megvan a kiválasztott. 

Már az első fejezetnél éreztem, hogy ez teli találat volt. Magával ragadott a cselekmény, a karaktereket azonnal megkedveltem, s éreztem, több van a háttérben, mint ahogy azt előre sejteni. Tetszett, hogy az írónő lassan adagolja az információt, van időnk belebújni a főszereplő bőrébe, és megélni az adott pillanatot. Bár gyanítottam a végkifejletet, tudott meglepetést okozni. Gördülékeny, könnyed romantikus, csipetnyi humorral. Imádtam a főszereplőket, Vicky és Chris nagyszerű páros voltak, s külön tetszett, hogy mind a magánéletükbe, mind pedig a munkásságukba kellőképp betekintést nyerhettünk. Amikor a filmbéli történések kerültek sorra, eszembe jutott Vavyan Fable: Álomhajsza című könyve, amiben a főszereplők szintén színészek voltak és váltakozva olvashattunk a valós életükről és a filmbéli szerepükről. 

Kedvenc pillanatom azt hiszem az volt, amikor Chris megvette a nagyi házát és kis időt kettesben töltöttek Vicky-vel. Kellett már. Persze ez csak egy a sok közül, hiszen az egész könyv hatással volt rám. Sokszor arra eszméltem, hogy fülig ér a szám olvasás közben, annyira megörültem a dolgok alakulásának. Nagyon megkedveltem Charlotte „néni” karakterét, akinek mindenkihez volt egy kedves szava, s aki rajongásig imádta az unokahúgát. Jó párt alkottak Timmel, az Elbűvölt királyság megálmodójával. A stáb tagjai is a szívemhez nőttek, kiváltképp Todd, Britta és Nita. A forgatás ideje alatt nem csak kollégák és barátok lettek, de már-már családias hangulat is uralkodott a szűkebb összejöveteleken. 

Ez a regény egy édes, szívmelengető romantikus történet, ami mosolyt csal az arcunkra olvasás közben. Bemutatja, mennyire nehéz elviselni azt az életet, ami a hírnévvel jár, ugyanakkor láthatjuk a pozitív oldalát is, amikor mi magunk is elvarázsolódunk attól, amit alkottunk. 
Szívesen olvasnék többet a könyv szereplőiről, és magáról az Elbűvölt Királyságról is. 

Kedvenc idézet: "Harcolni csak tiszta szívből, őszintén érdemes. Ahogyan szeretni is."

Pontozás: 10/10