Sziasztok!
Olvastam egy bejegyzést a közösségi médiában, ami a magyar emberek olvasási szokásairól szólt. Végtelenül elszomorított mindaz, amit írtak. Főleg, mert a hozzászólások hatvan százaléka arról szólt, hogy feleslegesek a kötelező olvasmányok és verses kötetek, mi több, egyesek egyenesen betiltanák a versesköteteket, mert szerintük a versek értelmetlenek.
Személy szerint én imádom a verseket. Szívhez szólóak, elgondolkodtatóak.
Az alábbiakban szeretném nektek bemutatni az egyik nagyon tehetséges, kortárs, magyar szerzőnk, Szöllősi Bernadett versét, ami számomra sokat jelent.
Szöllősi Bernadett: Ilyenkor, decemberben
Ilyenkor, decemberben, kicsit jobban hiszek a csodában,
hogy legyen bármilyen kicsi, mégis elférünk a szobában,
hogy legyen bármilyen kevés, jut mégis mindenkinek,
ha alig van is, adni és adni – élni csak így éri meg.
Ilyenkor, decemberben, kicsit szebbnek látok mindent,
felismerem a csillogásról a hétköznapi kincset:
csak egy az asztal – de körötte mindenki, aki fontos,
kik között nem számít, hogy a ruhám új, vagy éppen bolyhos.
Ilyenkor, decemberben, kicsit jobban hiszek az emberben,
mikor rákezd a hó kint hatalmas pelyhekben,
Hogy higgyek, hogy bízzak, talán erre teremtettem -
ha máskor nem is, de ilyenkor, decemberben.
